B1 blogcsalád



A világ számára Magyarország kapcsán momentán a budapesti Forma-1-es futam érdekesebb, mint Orbán "történelmi" kitekintése

Nemzetközi sajtószemle

2018. július 29. - Szelestey
  • Orbán jövőre már Európában akarja learatni azt, amit Magyarországon elvetett.
  • Déjá vu: a magyar kormányfő megint csak Merkel és a néppárti szövetségesek orrára koppintott, amúgy pedig uszított a migránsok és Brüsszel ellen.
  • A jobb- és baloldali populisták jócskán profitálnak a tömegek elégedetlenségéből, csak éppen nem tudnak jobbat kínálni, mint a liberális demokrácia. A többi sima ködfüggöny.

Der Standard

der_standard.jpg

Orbán Viktor cseppet sem meglepő módon a jól bevált receptet kívánja alkalmazni a jövő évi EP-választásokon is, mármint hogy uszít a migránsok és a brüsszeli elit ellen. A miniszterelnök Magyarországon minden választást megnyert, az ő kezében van minden hatalmi pozíció, de most már az egész földrészen babérokra vágyik. Tusványoson azt fejtegette a jobboldali populista, hogy az európai elit csődöt mondott, mert nem tudta megvédeni a kontinenst a bevándorlástól. A világot ezúttal is igencsak elnagyoltan barátokra és ellenségekre osztotta. Az egyik oldalon vannak az EU irányítói, akik szerinte azonosak a 68-as élgárdával. A liberális demokráciát képviselik és Soros állítólagos tervét viszik keresztül. Utóbbi, amely valójában nem más, mint összeesküvés elméleti hallucináció, szerinte azt célozza meg, sok millió muzulmán migránssal árassza el Európát, mert el akarja rabolni a földrész keresztény és nemzeti identitását. Velük szemben áll az Orbán-féle 90-es nemzedék.

A Fidesz ugyan a konzervatív Európai Néppárt tagja, ám Orbán hangvétele már jó ideje nagyon is az FPÖ, az AfD és a szélsőséges alt-right mozgalom megnyilvánulásaira emlékeztet. Nagy feszültség kíséri, hogy a politikus kiválik-e magától az EPP-ből és csatlakozik-e a Le Pen és Salvini-féle európai jobboldali populistákhoz, illetve a Bannon által újonnan alapított „Mozgalomhoz”. Tusványoson nem adott ehhez semmiféle kapaszkodót. A tagság mindenesetre sok előnnyel jár számára, mert a németek által dominált pártcsalád már sokszor megvédte, amikor az európai intézményei megpróbálták elítélni, illetve megbüntetni tekintélyelvű és korrupt politikája miatt. Orbán amúgy nagy játékos, akinek nem probléma, hogy egy fenékkel több lovat is megüljön. Tusványoson kioktatta Merkelt és az európai jobboldali pártszövetségeseket. Illúziónak minősítette, hogy a kereszténydemokrácia liberális lehet, szerinte az ab ovo illiberális. Az ő szemében a kereszténydemokrácia nyíltan klerikális, autoriter és nacionalista, vagyis olyan, mint a Fidesz.

New York Times/Reuters

reuters.jpg

A magyar miniszterelnök arra számít, hogy a 2019-ben esedékes európai választások eltolódást hoznak az illiberális kereszténydemokrácia javára az EU-ban, és ily módon véget ér a multikulturalizmus korszaka. A jobboldali-nacionalista Orbán vezeti a kelet-európai ellenállást az unió kvótadöntésével szemben. A hasonló lengyel kormánnyal egyetemben állandó viszályban van a Bizottsággal, mert Brüsszel úgy ítéli meg, hogy Budapest és Varsó lebontja a demokratikus intézményeket. Szerinte a jövő évi választás sorsdöntő lesz a kontinens jövője szempontjából. Meg hogy itt az idő, hogy távozzon az európai elit, amely fel akarja számolni a nemzetállamokat. Be kell bizonyítani, hogy van alternatíva a liberális demokráciával szemben, amely antidemokratikus módon működik Nyugaton.

A politikus két napja üdvözölte a Steve Bannon által életre hívott unióellenes csoportosulást, amely a nacionalista, bevándorlás-ellenes erőket igyekszik mozgósítani a jövő évi választások előtt. A Fidesz, amely fölényesen vezet a közvélemény kutatásokban, ördögnek állította be Soros Györgyöt és az általa támogatott civil szervezeteket. Utóbbiak tevékenységét több törvénnyel is korlátozta. Ugyanakkor igen szoros kapcsolatokat alakított ki Oroszországgal.

Die Welt

die_welt.jpg

A konzervatív lap abban látja az Orbán-beszéd legfőbb mondandóját, hogy a migrációt kell a jövő évi Európa-választások középpontjába állítani. A politikus azzal vádolta meg az EU vezetőit, hogy azok csődöt mondtak 3 éve, a menekültválság csúcspontján. Ez kimondatlanul is elsősorban a német kancellárra vonatkozik. Az összefoglaló magyarázatként hozzáteszi, hogy a kormányfő idehaza a lehető legszigorúbb elzárkózási politikát folytatja a migránsokkal szemben. Idegenellenes és populista retorikájával áprilisban ismét kétharmadot szerzett. Megfigyelők szerint ugyanezzel a forgatókönyvvel igyekszik nagyobb befolyáshoz jutni a földrészen is. Az újság felidézi, hogy két napja a miniszterelnök a Bild Zeitungban megjelent interjúban élesen nekirontott Merkel menedékpolitikájának. Ismételten elutasította, hogy Brüsszel vagy Berlin migráció-ügyben beleavatkozzon a magyarok dolgába. Sürgette a külső határok lezárását, és azt, hogy a Földközi-tengeren megmentett embereket vigyék vissza Afrikába.

Le Figaro

le_figaro_1.jpg

Nyugaton nincs demokrácia, ott liberalizmus van! A jobboldali francia lap ezt emeli ki Orbán tegnapi ismertetett tézisei közül. Szerinte a kontinens másik felén folyamatosan megszegik a szólásszabadságot, mindennapos a cenzúra. Ezúttal is támadta az európai intézményeket, a Bizottságot a kudarc jelképének nevezte. Ellenben közölte, hogy a „kereszténydemokrácia” migránsellenes, elveti a multikultit és a hagyományos családmodellre épül. Bejelentette, hogy számára a migráció lesz a központi téma jövőre, amikor az emberek az Európai Parlament összetételéről voksolnak. A szomszéd államokkal szemben békülékenyebb hangot ütött meg, ugyanakkor bírálta a Moszkva elleni szankciókat, az EU Oroszország-politikáját primitívnek minősítette. Törökországról azt mondta, hogy lehet kifogásolni Erdogan rendszerét, de az ottani stabilitás hasznos Európa számára, és ez vonatkozik Izraelre és Egyiptomra is, mert a három állam meg tudja akadályozni a muzulmánok beözönlését.  

Politico

politico.jpg

Orbán Viktor szerint a muzulmán kisebbségek lehetetlenné tennék, hogy kereszténypártok választást nyerjenek Európában, a Bizottság pedig az EU elitjének kudarcát jelképezi. Hozzáfűzte: még az a jó, hogy a testület napjai megvannak számlálva, mert mint mondta, Brüsszel Közép-Európa-ellenes.  Kiemelte, hogy a kereszténydemokrácia helyből nem liberális. Bár a Fidesz jelenleg a középjobb pártcsaládhoz tartozik, többen is felvetették  Tusványoson a magyar párt vezetőinek, hogy nem volna-e érdemes távozni. Erre Orbán úgy reagált, hogy inkább maradna, bár megjegyezte, hogy az EPP tagpártjai közül több véleménye igencsak messze van attól, amit ő gondol, illetve hogy bizonyos kérdésekben kompromisszumra volna szükség.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A vendégkommentár sürgeti, hogy a liberális világrend hívei védekezzenek a Trump, Putyin és a többi populista ellen, még mielőtt túl késő lesz. A szerző, aki az egyik német kutató intézet alapítója, rámutat, hogy az amerikai elnök csupán a vezér, de a hasonszőrűek között egyaránt vannak bal- és jobboldali politikusok is. Thomas Mayer utóbbiak között említi Orbán Viktort. Valamennyien abból profitálnak, hogy a népnek elege van a fennálló viszonyokból, illetve, hogy az uralkodó elit önző módon nagy károkat okozott a liberális berendezkedésnek. A kiinduló pont a 2008-as pénzügyi válság volt, amelynek következményeit a közösségre hárították. A nyereséget privatizálták, a veszteséget államosították. A populisták felemelkedését nagyban segítette azután a migráció. A bizonytalanabb helyzetben lévő európaiak féltek, hogy veszélybe kerülnek a szociális juttatásaik, ezt lovagolták meg a jobboldali demagógok.

A kiváltságaiért harcoló elit csak olajat önt a tűzre, amikor tagadja, hogy felelős volna a liberális szerkezet torzulásaiért. A bírálatot sokszor azzal hallgattatja el, hogy jobboldali-populistának titulálja azokat, akik meg mernek szólalni, pedig a liberális rendtől semmi sem áll távolabb, mint hogy szocialista rend legyen egy nemzetállamban. Ám ezáltal sokakat a másik táborba terel, mígnem az annyira megerősödik, hogy képes a hatalom átvételére. Utóbbi rombolók viszont általában nem képesek új, jobb szisztémát kiépíteni a régi romjain. Ezért a liberális rendnek kell újjászületnie, ám csak remélni lehet, hogy lesz elegendő ember az újjáépítéshez.   

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8714148005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.07.29. 05:49:14

Nincs olyan, hogy liberális demokrácia. A liberalizmus nem demokrácia, hanem diktatúra. A kisebbség diktatúrája a többség fölött. Ezt a diktatúrát fogjuk megdönteni. A liberálisokat bedobjuk oda, ahová valók. A pöcegödörbe.

rallus 2018.07.29. 08:23:46

"nem tudnak jobbat kínálni, mint a liberális demokrácia"
Nem is kell! A föld vagyonának döntő hányada már úgyis a liberalizmust támogató 300 bankárcsaládé...

Magentax 2018.07.29. 09:35:07

@Quercus erdész: csak vigyázz, nehogy közben derékig szaros legyél...

Tangooo 2018.07.29. 09:42:20

"...momentán a budapesti Forma-1-es futam érdekesebb, mint Orbán "történelmi" kitekintése."
Ezt bizonyítja, hogy világlapok véleményezik még aznap a beszédet, amikor elhangzott.
Hát ilyen egy jelentéktelen, perifériára szorult politikus élete Magyarországon.

Csaba Sz 2018.07.29. 10:38:35

momentán......vagy.

atomic power 1986DucaDuca 2018.07.29. 10:48:31

Ami feltűnő:

Egyik újságcikkben sincs a miniszterelnök politikájának nyílt, éles elutasítására vonatkozó kritika, ahogy korábban megszokhattuk. Inkább száraz, tényszerű közlése a Tusványoson elhangzottaknak.

Ezzel szemben komoly kritika fogalmazódik meg a Frankfurter Allgemeine cikkében a liberális demokráciát illetően. Idézem:

- "a populisták abból profitálnak, hogy a népnek elege van a fennálló viszonyokból"
- "az uralkodó elit önző módon nagy károkat okozott"
- "a pénzügyi válság következményeit a közösségre hárították, a nyereséget privatizálták, a veszteséget államosították"
- "a bizonytalanabb helyzetben lévő európaiak féltek, hogy veszélybe kerülnek a szociális juttatásaik" /Hibás migrációs politika miatt/
- "a kiváltságaiért harcoló elit csak olajat önt a tűzre, amikor tagadja, hogy felelős volna a liberális szerkezet torzulásaiért"

Tényleg nagy bajban van a liberális demokrácia, ha ilyen szokatlan őszinteséggel ír róla az euro-atlanti vezető körök és a német titkosszolgálat befolyása és kézivezérlése alatt álló Frankfurter Allgemeine.

Nagy változások előtt allunk.

taga20 2018.07.29. 10:59:49

@atomic power 1986DucaDuca:

"Tényleg nagy bajban van a liberális demokrácia, "

fityesztalpas, nem lesz abból bajod, ha demokráciának nevezed?

egyébként, tényleg nagy változás lesz, csak szerintem a te pofádról is le fog fagyni a mosoly, mikor meglátod a végeredmény!

taga20 2018.07.29. 11:28:25

@atomic power 1986DucaDuca:

"Tényleg nagy bajban van a liberális demokrácia, "

fityesztalpas, nem lesz abból bajod, ha demokráciának nevezed?

egyébként, tényleg nagy változás lesz, csak szerintem a te pofádról is le fog fagyni a mosoly, mikor meglátod a végeredmény!

Tangooo 2018.07.29. 12:22:45

@taga20: Miben reménykedsz te szerencsétlen?

Behaton 2018.07.29. 12:23:47

@Tangooo: Azért Szelestey úr úgy négy éve jól elvan azzal, hogy egy "jelentéktelen, perifériára szorult" politikusról szóló cikkekből válogatást készítsen, napról napra...

:DDD

Tangooo 2018.07.29. 12:25:58

@Behaton: Trumpnak nincs ilyen sajtója :))

taga20 2018.07.29. 12:47:45

@Tangooo: mi a konkrét kérdésed agyhalott fityeszzombi?

morpho 2018.07.29. 12:50:32

Orbán és az itt rejszoló narancskullancsok vajon tényleg nem tudják, hogy mit jelent a "liberális demokrácia" kifejezés, mert ennyire hülyék, vagy csak ennyire hülyének mutatják magukat? Egyiket sem értem mondjuk. Lehet olyan politikai terméket gyártani, hogy a hülye magyar azt higgye, hogy a liberális demokrácia "alternatívája" a kereszténydemokrácia, de az egyik egy politikai rendszer, a másik meg egy politikai irányzat. Ezt összevetni simán hülyeség. Ezt Orbán nyilván tudja, (ennyire nem lehet hülye), de most ezzel a hülyeséggel szopatja a buta narancskullancsokat, akik áhítattal szajkózzák ezt a hülyeséget. Egyébként csak halkan említeném, hogy a liberális demokrácia, világszerte legsikeresebb irányzata a kereszténydemokrácia. A szociáldemokrácia csak ezután jön. A többi irányzat leginkább csak koalíciós partnerként tűnt fel (zöldek, liberálisok, nacionalisták, stb)

Behaton 2018.07.29. 12:50:46

@taga20: Én is kérdezhetek?

Mi történt tegnap az isteni Sebastiannal?

taga20 2018.07.29. 12:53:47

@Behaton: természetesen kérdezhecc, de válaszolni nem tudok.

veled ellentétben, nekem nincsenek isteneim.

Behaton 2018.07.29. 12:59:14

@taga20: Nekem messiásaim vannak! Mindig felismerem az igazi messiást, mert követtem már egy párat.

Orochimaru 2018.07.29. 13:05:35

Nincs nap Orbán fika nélkül.

kunzoo 2018.07.29. 13:39:18

@morpho:
Szerintem a demokrácia az demokrácia, a címkék mind csak a keret szűkítését szolgálják. Politikai oldaltól függetlenül.

atomic power 1986DucaDuca 2018.07.29. 14:11:44

@morpho:

"Lehet olyan politikai terméket gyártani, hogy a hülye magyar azt higgye, hogy a liberális demokrácia "alternatívája" a kereszténydemokrácia, de az egyik egy politikai rendszer, a másik meg egy politikai irányzat."

Tévedés! A demokracia maga a politikai rendszer. Ennek a politikai rendszernek a működési szabályait hatarozhatjak meg a különböző ertékrendek, eszmerendszerek.

Pl.: liberalis, kereténydemokrata, szocialista, konzervatív

A négy eszmerendszer úgy viszonyul egymashoz, hogy a konzervatív és szocialista eszmerendszerben a szociális progresszivitas révén fellelhetők kereszténydemokrata ertékek, míg a liberalizmus ezekkel szemben áll, mivel szamara az egyén szabadsága a legfontosabb.

A liberalis demokrácianak alternatívaja a kereszténydemokracia, mint a demokracia nevű politikai rendszer működését meghatarozó, egymassal szembenalló ideológia.

Mielőtt lehülyézed, megbántod a magyarokat, javaslom nézz utana a dolgoknak!

morpho 2018.07.29. 14:33:40

@kunzoo: Nyilván. De a demokrácia csak liberális lehet, amikor a a különböző ideológiájú pártok szabadon versengenek a hatalomért. Az "illiberális demokrácia" paradoxon, ugyanis ami illiberális, az azt jelenti, hogy a pártok közti verseny nem szabad, tehát nincs demokrácia.

@atomic power 1986DucaDuca:

"A liberalis demokrácianak alternatívaja a kereszténydemokracia"

Totális faszságot írtál, amit Orbán is mondott. Ezek nem alternatívák, hanem A eleme B!
A liberális demokrácia része a kereszténydemokrácia és nem alternatívája. Ne legyél már ennyire lojális a hülyeséghez! Vagy tényleg nem érted?

morpho 2018.07.29. 14:39:14

@atomic power 1986DucaDuca: Egyébként saját magaddal is vitázol: "A demokracia maga a politikai rendszer. Ennek a politikai rendszernek a működési szabályait hatarozhatjak meg a különböző ertékrendek, eszmerendszerek."

Pontosan így van. De a demokrácia kizárólag liberális lehet. Ami a pártok közti szabad versengést jelenti, nem egy politikai eszmerendszert. Ahol nincs szabad verseny, ott nincs demokrácia. Ezek után meg leírod, hogy a "A liberalis demokrácianak alternatívaja a kereszténydemokracia"

Ez az egész egy sületlenség, pont olyan, ahogy Orbán is mondta! Te ezt tényleg nem érted!

atomic power 1986DucaDuca 2018.07.29. 16:21:48

@morpho:

"A liberális demokrácia része a kereszténydemokrácia és nem alternatívája."

Egymasnak "némiképpen" ellentmondó eszmerendszerek, kormanyzasi, tarsadalomszervezesi modszerek nem lehetnek egymas reszei. Errő soha nem fogsz tudni meggyőzni!

A liberális individualizmus nem egyeztethető össze a kereszténydemokrata szemelyi-központúsaggal. Ezert nem lehet az utobbi része az előbbinek. A keresztemydemokrata eszmerendszer szerint a tarsadalom arra való, hogy lehetővé tegye az egyén fejlődését.
E nézet szerint az államnak elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy a közjót társadalmi politika révén elérje. A kereszténydemokracia hitet tesz a természetes közösségek, család, különböző egyesülések mellett.
Bizonyos mertekig megfer ebben az eszmerendszerben a nacionalizmus es az autoriter elvek. Ezt De Gaulle-nal lathattuk leginkább.
A liberalizmus esetében az egyén úgy all a középpontban, hogy az gyakorlatilag magárahagyatottsagot jelent az egyéni szabadsagban. Az egyéni celok megvalositasa kerül a közeppontba, elvetve minden külső befolyást, hatterbe szorítva a közössegi es nemzeti erdekeket.
A liberalis eszmerendszer nem fogadja el a hagyomány vagy a vallás jelentette kötött moralitást, mint az egyéni választás lehetséges korlátait.
Ebből látszik, hogy attól, hogy ervenyesülnek a demokracia, mint politikai rendszer alapvető kriteriumai /példaul versengő partok/, ugyanabban a demokraciában az eppen uralkodó eszmerendszerek különbözősége igencsak különbözően működő demokraciakat hoz létre.

"De a demokrácia kizárólag liberális lehet. Ami a pártok közti szabad versengést jelenti, nem egy politikai eszmerendszert. Ahol nincs szabad verseny, ott nincs demokracia"

Fentiekből latszik, hogy egy adott intezmenyrendszert különbözőkeppen lehet működtetni, attól függően, hogy hova helyezzük a hangsúlyt. De Gaulle Franciaorszagaban is voltak versengő partok, megsem volt liberalis demokracia!

morpho 2018.07.29. 17:28:49

@atomic power 1986DucaDuca: "Egymasnak "némiképpen" ellentmondó eszmerendszerek, kormanyzasi, tarsadalomszervezesi modszerek nem lehetnek egymas reszei."

Te tényleg nem érted bazmeg! Ez nem két "eszmerendszer"! A liberális demokráciában a "liberális" arra utal, hogy szabadon választhatóak a pártok! Liberte=szabadság! A választás szabadsága!!!! Aztán ezen belül arra az ideológiára szavazol, amelyikre akarsz!
Ha most sem érted, akkor hülye vagy! Én ennél jobban nem tudom elmagyarázni a nyilvánvalót! Te meg képtelen vagy elfogadni, hogy Orbán hülyeséget beszélt és mindenféle faszságokkal megpróbálod alátámasztani a nyilvánvaló hülyeséget! Nem muszáj minden ökörségben igazat adni a miniszterelnök úrnak! Miért nem elég neked, ha csak ő csinál hülyét magából? Neked miért muszáj beállni a sorba? Így jobban alszol?

2018.07.29. 17:45:46

@Quercus erdész: Te. Akkora butaságokat írsz...úgy összességében egy fogalmatlan ember lehetsz. "Nincs olyan, hogy liberális demokrácia. A liberalizmus nem demokrácia, hanem diktatúra. A kisebbség diktatúrája a többség fölött. Ezt a diktatúrát fogjuk megdönteni. A liberálisokat bedobjuk oda, ahová valók. A pöcegödörbe." Annyira nevetséges...nem érzed? Ki súgja ezeket neked? Nézz már utána egy-két fogalomnak, meghatározásnak...kis butuskám. A szánalom érzésén kívül nincs más érzésem veled kapcsolatban...hidd el...Szóval: Milyen liberálisokat dobtok ti és hova illetve honnan? Milyen diktatórikus kisebbség és hol? Azért az pár dolgot elárul rólad, hogy többes számban írsz, azt hiszed így nyomatékosabb a mondanivalód ha megpróbálsz tömeget állítani magad mögé? Vagy így bátrabbnak érzed magad? Szegény...tisztázd le magadban mit is akarsz mondani, mert ez eddig csak egy hablaty.

elismert felhasználó 2018.07.29. 17:47:36

@morpho: figyuzz! te eegy nagyon menő, sukár csávó vagy! asszem már a választosdi elött is kérdesztem tűled, hogy mi a túros palatsintáér nem segítel te az ellenzékneg, mer asz tiztán láccik, hogy nagyon értesz ehe a demokrácia izéhez. tutto mobili, hoty veled meknyertétek vóna a szavazósdit áprilisben.

atomic power 1986DucaDuca 2018.07.29. 19:11:09

@morpho:

A politológia tudománya nem ismer olyat, hogy a liberális demokrácia az alapja minden demokráciának. Pont fordítva van. A demokrácia egyik formája a liberális demokrácia.

Egyébként a demokrácia kormányzati fogalom, a liberalizmus pedig ideológia. Nem illik a kettőt összemosni.

A liberalizmus egy olyan gyűjtőfogalom, melynek számos ága-boga létezik. Olyan is amelyik a másikkal ellentétben van. Már csak ezért sem szabad a demokrácia axiómájaként emlegetni.

A jelző nélküli demokráciában már benne vannak azok a kritériumok, amiket Te a liberális demokrácia attributumának gondolsz.

A modern demokrácia kritériumok a következők:

- jogállamiság, jogegyenlőség
- szabad választások, általános választójog, titkos szavazás
- népszuverenitás, hatalmi ágak szétválasztása
- kisebbségi jogok védelme

Ha te azt gondolod, hogy ezek csak liberális demokráciában létezhetnek, akkor tévedsz. Amikor azt írod, hogy a választáson arra az ideológiára szavazol, amelyikre akarsz, akkor ezzel elismered, hogy az az ideológia fogja formálni a választás után az adott demokráciát, amelyikben megtörtént a versengő pártok közül a megfelelő kiválasztása. Liberális vagy egyéb demokrácia lesz a gyöztes párt idologiájának megfelelően.
Az, hogy a liberális elveket valló politikusok előszeretettel tekintik minden demokrácia alapjának a liberális ideológia által vezérelt demokráciát, az csak az ő önhittségük bizonytéka, de semmi köze nincs a demokrácia történet és politológia fogalom rendszeréhez.

morpho 2018.07.29. 19:50:24

@atomic power 1986DucaDuca: Ne haragudj, de meguntalak.

hu.wikipedia.org/wiki/Liber%C3%A1lis_demokr%C3%A1cia

Liberális demokrácia:
"A liberális demokráciában a működési szabályok értékrendjére a liberalizmus eszmerendszere a jellemző, vagyis az egyén szabadságát jelölik meg, mint legfontosabb politikai célt. Ma már választójogot ad minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül. Biztosítja a társadalom sokszínű csoportjainak békés együttműködését és egymás mellett élését. A politikai ellenzéket hagyja szabadon működni. A gazdasági élet alapja a magántulajdon és a magánszerződések. Előnyben részesíti ugyan a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét."

Jellemzői:
Általános választójog
Szabad választások
Többpártiság
A hatalmi ágak megosztása: törvényhozó, végrehajtó hatalom és igazságszolgáltatás elválasztása
A törvények kikényszerítésének állami monopóliuma (az állam erőszakmonopóliuma)
A fegyveres erők civil kontrollja: választott képviselők ellenőrző szerepe
Az ellenzék jogosítványainak tiszteletben tartása
Minden csoport pártot alapíthat, amelyik betartja az alkotmányos elveket.

babbaba 2018.07.29. 20:03:18

Orbán rendkívül kártékony a magyarság kárpát-medencei fennmaradására. Még húsz év, és maradunk hétmillióan, száz és foltokban pár ezer maradék. Mint a délvidéki Maradék nevű község lakói. Ötszáz éve döntő többségben élt ott a magyar, ma meg pár százan. És ez meg ássa a nemzet sírját pár milliárd haszonért! Az Isten verje meg!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.01. 12:45:54

@morpho: Az igazi liberális: "ha nem is értek egyet azzal, amit mondasz, kezem-lábam töröm érte, hogy elmondhassad azt".

Ezzel szemben a mai liberálisok: "ha nem értek egyet azzal, amit mondasz, kezed-lábad töröm, hogy el ne mondhassad azt".

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.01. 12:48:17

@babbaba: Hát ugye, akkor az a megoldás, hogy betelepítünk néhány ezer muszlimot Szíriából, Irakból, Szudánból, és várjuk a csodát, hogy a magyarok elkezdjenek szaporodni...

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.08.01. 12:52:13

@morpho: OK, és akkor most tételesen sorold fel, hogy jelenleg mi nincs meg Magyarországon, azaz ma Magyországon miért nincs demokrácia...

morpho 2018.08.01. 13:15:25

@Magánvéleményem:

A következők hiányoznak, vagy csak részben valósulnak meg:

Szabad választások

Többpártiság

A hatalmi ágak megosztása: törvényhozó, végrehajtó hatalom és igazságszolgáltatás elválasztása

A fegyveres erők civil kontrollja: választott képviselők ellenőrző szerepe

Az ellenzék jogosítványainak tiszteletben tartása

Minden csoport pártot alapíthat, amelyik betartja az alkotmányos elveket.

Továbbá:

A jelenlegi magyar kormány NEM Biztosítja a társadalom sokszínű csoportjainak békés együttműködését és egymás mellett élését.

A politikai ellenzéket NEM hagyja szabadon működni.
A gazdasági élet alapja a fideszmutyi és NEM a magántulajdon és a magánszerződések. Egyáltalán NEM részesíti előnyben a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, bizonyos közjavak esetén irreálisan megemeli az állam szerepét.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.01. 14:33:11

@morpho: Nagyon lájtosan írsz. NINCSEN ügyészség, alkotmánybíróság, közmédia... Sőt, kormányunk sincs, mert a helyén egy maffiaszervezet ül.

morpho 2018.08.01. 14:58:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A liberális demokrácia definíciórendszeréből indultam ki.
Ha mindent részletesen leírnék,, még most is írnám és ha ez a narancskullancs nem látja, hogy nincs rendben a magyar demokrácia, akkor szerintem a seggét sem tudja egyedül kitörölni és tőlem kérdezné meg, hogy kell!? Ez meg már nagyon messzire vezet. Inkább kimaradnék.
Egyébként maga Orbán mondta, hogy ez nem demokrácia. Ugyanis olyan, hogy illiberális demokrácia nem létezik, egy hülyeség, egy paradoxon. Tehát nem is nekem kéne feltenni ezt a kérdést, hanem a drága miniszterelnök úrnak. Egyébként ha a papírt nézzük, akkor Oroszországban és Törökországban is demokrácia van, sőt Észak Koreában is! Benne van az ország nevében, hogy "demokratikus köztársaság! Akkor az demokrácia, nem?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.08.01. 15:06:57

@morpho: :(

Itt meg népidemokrácia volt.

Van a demokrácia, és a többi. Ha mindent demokráciának hívunk nyelvtanilag, akkor van a demokratikus demokrácia és a nemdemokratikus "demokráciák". De így hülyén hangzik, ezért mondjuk liberális demokráciának. A liberális már nem tesz hozzá, nem vesz el.

morpho 2018.08.01. 15:24:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A liberális már nem tesz hozzá, nem vesz el."

Persze. Ez az egész csak azért került elő, mert valaki azt hazudta, hogy létezik olyan, hogy "illiberális demokrácia". Pedig nem. Ez egy oximoron. Olyan, mint a „gyengéd erőszak”, az „objektív vélemény”, a "békeharc", vagy az "élőhalott". Poénnak jó lenne amúgy: "illiberális demokrácia", de itt ezt komolyan gondolják....

sírjatok 2018.08.02. 10:05:26

@morpho: élőhalottak igenis léteznek, pl. a balos ellenzék.

morpho 2018.08.02. 12:33:14

@sírjatok: Igazi kis humorbomba vagy! Stand up comedy-ben nem gondolkoztál még?
süti beállítások módosítása