B1 blogcsalád



Brutális elvonás: megszűnhet a rendőrök túlóradíja, tömeges leszerelés várható  

2018. július 19. - Mr Flynn Rider

A B1 blognak névtelenül nyilatkozó rendőrök szerint lefeleződhet az utcán lévő rendőr állomány, miután megszűnik a rendőrök túlóra-pénze.

Rendorallam_Kovar_Laszlo.jpg

Bár májusban a rendőrfőkapitány-jelölti meghallgatásán Magyarország közbiztonságának kiegyensúlyozását nevezte céljának Balogh János az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt, de könnyen lehet, hogy beletörik a bicskája, ha bevezetik az új túlóra-rendszert a rendőrségnél és a rendőrök tömegesen kezdenek el leszerelni.

Forrásaink szerint ugyanis a múlt héten a rendőröknek le kellett jelenteni az alosztályok túlóra számát, majd közölték a kapitányságokkal, hogy le kell felezni a túlórák számát. A héten pedig az az információ jutott el a rendőrökhöz, hogy

megszűnt a fizetős túlóra.

A rendőri vezetőknek az az utasítás érkezett, hogy igyekezzenek ne elrendelni a túlórát, ha mégis muszáj, le kell majd csúsztatni, mert nincs pénz a kifizetésére.

Mindez több okból is teljesen abszurd helyzet, mert

  • Az alap szolgálatot (hogy egyáltalán legyen minimum 2 járőrpár kerületenként) sokszor túlórából oldották meg a rendőrségnél eddig is. Balogh János, az új rendőrfőkapitány a meghallgatásán elmondta: azt az ideális állapotot, amikor nincs szükség túlmunkára, úgy érhetnék el, ha megnégyszereznék a rendőrség létszámát. Ez viszont - a vezérőrnagy szerint - sem költségvetési, sem szakmai szempontból nem támogatható. A rendőrfőkapitány a túlmunkát akkor még hasznosnak tartotta;
  • a rendőrök iszonyatos mennyiséget dolgoznak túlórában, 36 millió órát az utóbbi hat évben;
  • egyes rendőröknek akár 750-1200 túlórája van, azaz, ha ezt lecsúsztatják és kiveszik, akkor 4-5-6 hónapig nem kell dolgozni menniük. Viszont ebben az esetben nem lesz járőr az utcán;
  • ha tényleg megvonják a túlórapénzt a rendőröktől és nem fizetik ki nekik, akkor beindul a leszerelés hullám. Hiszen a járőr hamar rájön, hogy 140 000 - 150 000 forintból Budapesten maximum az albérletet tudja kifizetni, de semmi másra nem jut majd pénz; ennyiből egyszerűen nem lehet megélni;
  • a parlamenti képviselők épp most szavaztak meg maguknak óriási fizetésemelést, Kövér László 2,4 millió forintot visz majd haza havonta; van olyan politikus, akinek másfélszeresére nő a fizetése;
  • ráadásul ott vannak a megerősítő túlórák a kiemelt területeken (pl. Köki, Nyugati, stb), amelyeken a szolgálatot teljesítő rendőröket mind túlórában fizették.

Információink szerint mindezt az új, 2019-től bevezetésre kerülő rendőrségi törvénybe írják majd bele, abban lesz hivatalos, most egy új rendelettel kívánja szabályozni a Belügyminisztérium a túlórákat. Az általunk megszólaltatott rendőrök szerint ez a „tesztidőszak”, hogy

a kormány megnézze, hogyan reagálnak a rendőrök az elvonásokra.

Mindenesetre csak találgathatunk, hogy a kezdő járőr mikor jön rá, hogy ha a Lidlben dolgozik inkább, akkor nettó 50 000-100 000 forinttal keresne többet; illetve, ki fogja a hajléktalanokat sittre vágni, meg az ellenzékieket vízágyúval lőni?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7514123103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamedve 2018.07.19. 16:06:49

Ideje volt már megszívatni végre saját pribékjeinket is.
Végül is ha megvonjuk a lóvét, és önként mennek el, akkor megspóroljuk a végkielégítést.

Magentax 2018.07.19. 16:13:24

@megamedve: Ez egy végtelenül "okos" hozzászólás volt.
Se füle, se farka...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.07.19. 16:13:35

Egy dakota közmondás szerint: Ha azokat haragítod magadra, akik megvédenének a már magadra haragítottaktól, akkor nem leszel hosszú életű a földön.
;-)

m.t. 2018.07.19. 16:15:45

A megmaradt jarorok meg elkezdenek az egvilagon mindenert vegzalni meg birsagot szedni ajandek remenyeben, illetve vedelmi penzt szedni a kisuzletektol, szorakozohelyektol.

putris72 2018.07.19. 16:19:37

Mi ez az ökörség már megint??

m.t. 2018.07.19. 16:20:12

@Frady Endre:
Szerintem kurvagyorsan korrigalni fognak, amit raebrednek hogy mennyire tokon lovik magukat...
Par eve olvastam hogy Venezuelaban a rendorok az egyetlenek akiknek nem csokkent a realfizetesuk a zavargasok soran

nemecsekerno_007 2018.07.19. 16:26:37

"Ellenzékieket vízágyúzni" :) Egyre kevesebb a tünti :)

kommentes nikk 2018.07.19. 16:27:06

Jó, hát amíg ez "névtelen forrás"-on, meg "értesüléseink szerint"-en alapul, addig a B1-nek sokmindent nem szabad elhinni. Majd ha kiderül, hogy tényleg így van, én is felháborodom.

BiG74 Bodri 2018.07.19. 16:31:09

Bizony sűrűsödnek a gomolyfelhők. Nem csak a rendőröket akarják megvágni, már elkezdték a kórházi dolgozókat is baszogatni, lassan majd terhelődik tovább a jónép. Nincs pénz,szar van a palacsintában, unortodoxiából kilóg a kleptomán lóláb és az, hogy nyolc éven keresztül semmit sem csináltak a lopáson kivül.

anyadmajma 2018.07.19. 16:46:38

@BiG74 Bodri: te miről beszélsz, ugyan milyen lóláb lógna már ki? Azt már réges régen ellopták ezek.

anyadmajma 2018.07.19. 16:47:53

@m.t.: ja, ez igaz. Láttam én ezt a 90-es években. Akkor is a bolsevikok után voltoilyan a helyzet, most sem lesz ez másképp.

anyadmajma 2018.07.19. 16:50:10

@nemecsekerno_007: te, birka, te tudod, hogy attól még egy hazaáruló bolsevik geci vagy?
Amúgy letiltották a nickedet, hogy csak ilyen túlóra-pótlék nickekkel jársz ide szopni? Bár szerintem inkább akkora gyökér hülye vagy, hogy elfelejtetted a jelszavát a birkásnak:)

Lehetnék én is 2018.07.19. 16:51:37

nem olyan hosszú ez a szösszenet, hogy egy-két forrás ne fért volna bele.
A rendőrből a járőr csak az egyik fajta, aki nem járőrözik?
A lidliben nem szokott túlmunka lenni, sőt csak pihengetni járnak oda.

BiG74 Bodri 2018.07.19. 16:56:00

@Lehetnék én is:
Jelen esetben csak az a kérdés, hogy ki fizeti a Lidlis dolgozót, és ki a a rendőrt.

H3rold 2018.07.19. 16:58:30

@megamedve: Végkielégítés a dolgozó általi felmondásnál is jár.

2018.07.19. 17:02:39

Csak egy apróság. A Szolgálati Törvényben benne van, hogy a túlszolgálatot szabad időben kell ellentételezni. A törvény 2018. dec. 31-ig ad lehetőséget arra, hogy a szolgálat teljesítő válasszon, szabadnapot, vagy pénzbeli ellenszolgáltatást kér-é a túlszolgálatért, ami nem túlóra, hanem távolléti díj.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.07.19. 17:13:35

@m.t.: Ezek szerint már Venezuálánál is rosszabbul teljesítünk? Ők hányadikak a futball világranglistán? :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.07.19. 17:14:25

@Frady Endre: Bocs, elírtam! Nem Venezuála, hanem Venezuela. Mindegy, csak ne szóljon a vuvuzela! :)

joshua80 2018.07.19. 17:14:28

a miniszterek és képviselők fizetésemelését elő kell teremteni valahonnan!

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.19. 17:17:54

Semmi baj, csak egy stadijony építése se maradjon el.

anyadmajma 2018.07.19. 17:29:40

@H3rold: te agyhalott vagy, ha ezt hiszed:) Fejezd már be végre a középiskolát, és menj el melózni. Akkor talán majd rájössz.

martineden 2018.07.19. 17:36:24

,,hogy 140 000 - 150 000 forintból Budapesten maximum az albérletet tudja kifizetni, de semmi másra nem jut majd pénz; ennyiből egyszerűen nem lehet megélni;"...gondolom rengetegen dolgoznak Pesten ennyiert, es muszaj megelniuk belole.Akkor talan a 4 faiskolas (elegseges erettsegi max) rendorok is kepesek lesznek ra.

BiG74 Bodri 2018.07.19. 17:55:46

Lehet csesztetni a rendőröket, de ha a felük lelép, a másik fele pedig korrumpálódik, akkor migrincsek nélkül is elhozta nékünk a fityisz Afrikát.

sinus67 2018.07.19. 17:56:05

Egyvalamit tisztázni kell! Bármelyik szervezet hivatásos állománya parancsot teljesít, illetve hajt végre. Kizárólag azt a parancsot tagadhatja meg, amelynek telhesítésével bűncselekményt követne el.
Ennyit a hajléktalanok sittrevágásáról és az ellenzék vízágyúzásáról.
Igaz, ez utóbbiba is belekötnék egy icipicit. Nem az ellenzéket vízágyúzzák, hanem tömegoszlatás során azt a tömeget, aki ellen a vízágyú alkalmazásának feltételei fennállnak.
Mellesleg ez is parancsra történik.
Ennyit erről.
Az új szolgálati törvény szerint 2018. december 31-ig lehetséges a túlóra keletkezése esetén választani a kifizetést, vagy a szabadnapban történő megváltás. Megjegyzem, kevés az esély, a szabadnapban történő megváltásra, bár kétségtelenül van rá példa.
2019. január 1-től a túlórát bizonyos óraszám eléréséig szabadnapban kell kiadni, majd a meghatározott óraszámot elérve a továbbiakat ki kell fizetni.
Ha abból indulunk ki amit az új főkapitány mondott, akkor a túlóra szabadnapban történő megváltása még több túlórát generál. Ezért - részben - helytálló lehet a "tesztidőszak" meghatározás.
Amikor jelentős mennyiségű túlóra keletkezik, akkor a rendőrség számára ez jó, mert
1. Több a rendőr fizetése (bár kevesebbet van otthon a családjával, de a megélhetés kicsit biztosabbá válik ezáltal a szervezet felé nagyobb lehet a lojalitás)
2. Nincs ideje másodállásba menni, mert ahhoz fáradt lesz. (Igaz így is, de legalább szolgálatban fárad el, ami nem fog neki feltűnni, mert a magasabb fizu miatt erősebb a lojalitás.)

Ha megszűnik a túlórák kifizetése, akkor az nyilván még több túlórát generál. Ahhoz, hogy a pénzénél maradjon
1. Másodállásba megy
2. Leszerel és elhelyezkedik a versenyszférában, vagy külföldön.
3. Zsebredolgozással egészíti ki az alapfizetését. (Ez erősen jellemfüggő és kevés számban fog előfordulni, de lesz ilyen.)

A "tesztüzem" szerintem nem csak tesztüzem, hanem tényleg nincs elég pénz az államkasszában. És nem véletlen a közszféra létszámcsökkentésének lebegtetése sem.
A választás elég sok milliárdot kivett az államkasszából (közpénzből folytatott propaganda, erzsébet utalványok, egyszeri rezsicsökkentés, stb.). Ezek az összegek biztosan nem szerepeltek a tavaly elfogadott költségvetésben.
Ezért az államnak pénz kell, vagy a kiadási oldalon faraghat le valamennyit, a magas deficit elkerülése érdekében.
És ne feledjük az üzemanyagok árának és a deviza árfolyamok emelkedésének költségvetésre gyakorolt, bevételnövelő hatását.
Ezeket az "intézkedéseket" a baloldali-liberális kormányok esetében megszorításokna szokták nevezni.
Kiváncsi vagyok a fidesz milyen nevet ad ezen intézkedéseknek? Már amennyiben a migránsozás és enszezés közepette hajlandó lesz egyáltalán beszélni ezekről a dolgokról.

whatisevenworse 2018.07.19. 18:00:16

Oszoljank kérem nincs itt semmi látnivaló! A katonáknál 2019. 01.01-től nincs túlóra és törvényileg van így, nem csak vezérkari főnöki intent alapján...

buszrajongó 2018.07.19. 18:24:13

@Frady Endre: Na, pontosan ezért tűnik iszonyatos kamunak ez a poszt...

DFK 2018.07.19. 18:33:45

Egy kis számolás: ha valakinek évente van 1200 óra túlórája, akkor minden egyes munkanapon volt kb 4 és fél óra túlórája, és nem volt se szabadságon, se betegállományban... Ez ugye nem igazán életszerű, ugye kedves B1 blog.

bontottcsirke 2018.07.19. 18:38:57

Én megvédem magam, csak engedélyezni kell a fegyverviselést számomra....

Burgermeister 2018.07.19. 18:46:09

Az van, hgy közel 30 milliárd, nem elírás...milliárd megy a határon posztolo rendőröknek túlora fizetésre. Most hogy a katonákat visszavonták és beugrott közel 1500 rendőr ezt hozta ez. Megsugom, a katonák a feléből kihozták per év.
Teccikerteni?!

Burgermeister 2018.07.19. 18:46:56

Ezért a többi rendőrnek (posztos, járőr, nyomozo, egyéb) nincs della tulorát csengetni.

megamedve 2018.07.19. 18:46:59

@H3rold: ne mond! Ennek fuss neki még egyszer...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.19. 18:48:41

@bontottcsirke: "Én megvédem magam, csak engedélyezni kell a fegyverviselést "

Kitől véded meg magad, te agynélküli bontottcsirke?

yerico1 2018.07.19. 19:01:02

@sinus67: Azért álljon meg a nászmenet, kurvára utálom, hogy a rendőrök mindig azzal védekeznek a lakosság basztatása miatti teljesen jogos közutálatért, hogy ők csak parancsot teljesítenek. Tessék már észrevenni, hogy 1946-ban jópár disznót fellógattak bizonyos Nürnberg városában, akik azzal védekeztek, hogy csak parancsot teljesítettek. Szóval van az a parancs, amit meg kell tagadni, vagy éppen fel is lehet mondani.

yerico1 2018.07.19. 19:05:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Azt ugye kijelenthetjük, hogy abban egyetértünk, nem a rendőrség fog megvédeni bárkit is. Egyfelől kevesen vannak, másfelől meg rohadtul demotiváltak, harmadrészt meg ki vannak terelve az utak mellé - na nem kurvának, hanem becsületes magyar állampolgárokat basztatni. A magyar "demokráciában" az állampolgár lemond az önvédelem jogáról, de azt elvárja, hogy a rendőrség helyette védje meg. Csakhogy ők a "Szolgálunk és félünk" elv alapján szolgálják a hatalmat, és félnek a néptől, de meg nem védenek. Így azt hiszem, jogos az elvárás mindenki részéről, hogy az önvédelmet a saját kezébe vegye. Egyébként is börtönből ki lehet jönni, de temetőből már nem.

ogli dzsí 2018.07.19. 19:27:33

inkabb extra dijat erdemelnek a rendorok a libbsik dunaba loveseert

BiG74 Bodri 2018.07.19. 19:28:18

@yerico1: mijazalakosságbasztatása?

Burgermeister 2018.07.19. 19:46:08

@whatisevenworse: ok,elhiszem, de vmi konkretum...pliz

LebensraumamOsten 2018.07.19. 19:46:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Há a migriktől akiket ide honosítottak a Szabolcsi egyszobás házakba Ukrájnábú. Meg a kopasz szávázópolgároktú akik népszavazást kezdemínyeznek.

Burgermeister 2018.07.19. 19:49:42

@whatisevenworse: tulora van, max az ellentételezése kérdéses, honnan veszed ezt???

exterminador 2018.07.19. 19:56:17

Kit érdekel?! Soros! Migráns!

rnz 2018.07.19. 20:01:42

Röpke 3 éve szerepel az új szolgálati törvényben, hogy idén december 31-től kizárólag szabadidővel lehet ellentételezni a túlszolgálatot. Valójában már a törvénnyel bevezették, csak kaptak felkészülési időt, ami idén jár le.
2015. évi XLII. törvény
További kellemes fingreszelést!

Kard 2018.07.19. 20:35:39

@martineden: Nem hiszem, hogy lenne olyan meló ahol csak ennyit fizetnek. Elmegy simán segédmunkásnak és ott is megkapja a napi 10e forintot. Épp a haverom mesélte, hogy jött valami építőipari segédmunkás és tök örült, hogy napi 10e-ért eldolgoztatja mert milyen olcsó pedig nem is kellett neki azonnal az ember. Ezért inkább a telkén dolgoztatja amire nemsokára építeni fog csak nehogy elmenjen mert később kell az építőipari cégében.

Cpeti654321 2018.07.19. 20:42:12

Blogíró:
Mi a péniszért nem sikerült a cikkben, blogban szereplő fotót a választási kampányhoz
felhasználni? Mert akkor Karácsony Gyuszi bácsinak nem lett volna meg a stabil fizu? (lesz...m, hogy ki jutott be a parlamentbe, de a stabil zseton jól neki ugye?)
Hogy a rendőrök kilépnének? Kötve hiszem. Persze lehet, hogy csökken az állomány, de a rendőrök amit kibírtak az elmúlt 2 évtizedben az a következő 2 évtizedben is kibírják és ezt tudják a főnökök is. Legfeljebb többet dolgoznak zsebre és belsősök ehhez kevesebben lesznek. Na bumm. Alkalmanként lebukik egy és kész.
Nyilván a LIDL lánchoz nem fognak átkerülni.
Ami nagyobb lehet, hogy agresszívé válnak és szívatják majd a jónépet és nem tudsz ellenük csinálni semmit.
Védi őket a TEK - na jó ez vicc - az ügyészség és persze a saját főnökük, mert holló a hollónak nem vájja ki a szemét.
Talán emlékszik még néhány ember a Tatán (M1 autópálya) meghalt motoros rendőrre melynek halála kapcsán - ha jól rémlik és remélem valaki megcáfol - semmi sem történt. A kékek összezártak a kisrendőrök tudták ki lehet a hunyó, de kurvára nem történt semmi.
Mégis, ki mit vár a rendőrségtől? Igazságot legfeljebb olyat amiről lemaradt az "i" - a la Hofi -, de sajnos azzal nem megyünk semmire. Mocskos pénzbehajtó brigád a törvény köntösébe burkolva. Semmi prevenciós info halmaz, mely segítené a rendőrség lakosság általi jobb elfogadást.

Szóval lehet írogatni a B1 blogon a hasonló típusú marhaságot, de legalább ne szenzáció és kattintás vadász legyen, mert ugye most nincs választás és milyen jó lenne, ha arról lehetne egy B1 blogon vitázni, hogy mi a f...ért nyomtak gombot a fizu emelésre...

stukov1 2018.07.19. 20:53:15

Nem értem ezt a sírást... A rendőr igényli a túlórát, ettől lesz több pénze, szívás ha megszüntetik. De pl egy orvos vajon mennyit dolgozik a munkaidőn kívül?
(ügyeletre gondolok - ami 5-6/hó, ez egy év alatt elég jelentős és kb 50-éves korig ennyit is kell ügyelni!) Nyilván más a bérezés, de akkor is munkaidőn túli.

martineden 2018.07.19. 20:56:06

@Kard: Nem mindenki kepes nehez fizikai munkara, nem beszelve a nokrol.Nagyon sokan dolgoznak 150 ezer nettoert.

sinus67 2018.07.19. 21:21:44

@yerico1:
Tudsz szöveget érteni? Csak és KIZÁRÓLAG akkor tagadhat meg parancsot a hivatásos (rendőr, katona, vám és pénzügyőr, büntetésvégrehajtási, stb.) amennyiben a parancs végrehajtásával bűncselekményt követ el.
Tehát nem tagadhatják meg a parancsot, ha nekik nem tetszik a kormány politikája és a vele szimpatizánsok kimennek tüntetni és elkezdenek törni zúzni. Ha oszlatni kell ez esetben, akkor oszlatni kell.
Ha a törvény úgy szabályoz, hogy a hajléktalant háromszori közterületről eltávolítás után negyedjére is ott találják és ezért be kell vinni, akkor be kell vinni.
Totálisan tökmindegy, hogy a társadalom bizonyos csoportjainak, esetleg magának a parancsot kiadó felettesnek és/vagy a parancsot végrehajtónak nem tetszik, elvei ellen valónak gondolja.
Ahogyan régen mondták: a parancsot nem lehet megb@szni. Ha megteszed katonai bíróság és sitkó lehet a vége.
Lehet itt hivatkozni a háborús bűnösökre, de azok között nem hiszem, hogy sokan voltak a végrehajtói állományból.

axolotl77 2018.07.19. 21:25:25

@DFK: A rendészeten egy szolgálat 12 óra hosszúságú.
A hétvégén és ünnepnapokon végzett túlmunka duplán számít. A magas érték valószínűleg már a felszorzás után született.
Gondolom, te is az éjszakai, hétvégi és ünnepnapokon végzett munkát irigyled el tőlük. Miért nem próbálod ki? Folyamatos a toborzás. Csak épp az érdeklődés roppant gyér.

Cpeti654321 2018.07.19. 21:26:13

@sinus67: oszlatóéket azért alkalmanként ki kell venni a csomitartóból...

CSM csizo 2018.07.19. 21:28:51

@Burgermeister: Onnan veszi, hogy :7/2015 HM rendelet záró rendelkezések 88. § Hatályát veszti a 62.§, a 63. § (3) és (5) bekezdése, valamint a 64. § (1) és (2) bekezdése. Csak ezeket kell megnézned.

hahópihehh 2018.07.19. 22:59:35

@tamarisk: igen, mert pl a nyomozati munkákat járőrözés közben szokták elvégezni. te magadtól vagy ilyen ostoba, vagy vki segít?

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.07.19. 23:55:45

Mi ez a pénzhiány? Azt hittem a pannon puma újra szárnyakat kapott.

Burgermeister 2018.07.20. 05:43:53

@CSM csizo: Ha ez igaz lesz akkor a katonák leszerelnek a faszba, a rendőrök is. Várjuk meg azt a dátumot!!!

Zetor 2000 2018.07.20. 06:12:35

És a pihenőnapon teljesített... Mert olyan is van nekik, amikor valaki nem járőr, hanem 24/72 ben van. Ott ami nem hétvége a 72 órából, az pihenőnap. Az azokon végzett munka is "többet ér".

DFK: Nem kell olyan sok nap az 1200 órához. Pár hétvége, pár pihenőnap, napi 2-3 óra plusz, és ott vagy. Emellé tedd hozzá, hogy ha szeretnék, akkor a munkábajárás és a hazaérkezéssel töltött utazás is lehet munkaidő, ha épp be van rendelve a rendőr. Ne pestit vegyél alapul, de az agglomerációba lehet utazni 1-2 órát, akár. (Néha Pesten is tudsz ennyit menni melóból hazafelé)

Burgermeister 2018.07.20. 08:19:16

A mostani hjt. modositobam benne van h kitoljak a datumot 2026ig.
Nem kell aggodni.

putris72 2018.07.20. 08:36:18

@DFK: Hid ell ezeknek az embereknek nem az erőssége!Gondolkodni képtelen,gyűlöletre,és ostobaságra vevő emberek alakítják most az ellenzéket!MI éves munkaidőkertben dolgozunk ami 2000 óra! Volt olyan év,hogy túlléptük! De akkor elég sok heti 6-napozás volt benne! Még csak össze se számolják,hogy mekkora ostobaságot hisznek el megint!

putris72 2018.07.20. 08:39:09

Amugy meg tényleg annyira jól fizet a baloldal által favorizált LIDL,és ALDI,hogy folyamat keresik az embereket,mert ezért a hatalmas ősszegért sem megy oda senki!

DFK 2018.07.20. 09:11:16

@Zetor 2000: bakker, másoknak nem munkaidő a munkábajárás ideje... Meg a csodálatoy szorzók. Mindjárt kiderül, napi félórából jön össze a 1200.

WatchFun 2018.07.20. 12:01:43

A rendőröknek emelték az illetményét 2014-ben, akkor nagyot futott a sajtóban, hogy kb. 40%-os emelést kaptak.
Az már kisebbet futott, hogy ezt 5 részletben kapták meg, 2019.január 01-napjáig kell(ett) beállni erre az összegre. Jelenleg valóban 140-150e Ft egy 3-4 éve járőrként dolgozó rendőr fizetése. Korábban volt rá lehetőség, hogy az arra rátermettekből nyomozót csináljanak, de ez jogi szabályozás miatt elérhetetlen távolságba tolódott el, nem is nagyon van rá példa.
Árnyalja a képet, hogy a rendőriskolába felvesznek lányokat is, ha fizikailag és pszichológiailag alkalmasak. Ha egy 50 kilós lány meg tud csinálni 30 fekvőtámaszt (a saját súlyával ugye) és 8 perc alatt le tud futni 2000m-t, akkor alkalmas, mindenki döntse el, hogy ez az 50 kilós lány alkalmas-e egy bedrogozott, feldühödött százkilós tomboló megfékezésére. Felelős parancsnok ezért az ilyen munkaerőt ki se küldi, velük vannak tele az irodák, faxolgatnak, átiratokat készítgetnek. Elküldeni nem lehet őket, bűnügyre nem tudják felrakni, bár esetleg vizsgálónak kitűnőek lennének, hát elcigizgetnek napközben a rendőrségen.

Ha felszerel valaki rendőrnek, az illetményéért cserébe elég sokat "ad". Akkor megy dolgozni amikor mondják, akkor megy szabadságra amikor mondják, nincs olyan mint a civil szférában, hogy főnök holnap nem jönnék. Van próbariadó, amikor reggel 4-kor felkeltenek és be KELL menni, időre, berendeléskor igen, a bejutás ideje a munkaidőbe beleszámít - no de ilyenkor a parancsot otthon kapja a rendőr, onnantól parancs szerint ténykedik, még jó hogy kifizetik neki.

Ha rendőr magánemberként hibázik (ittas vezetés, gyorshajtás, hogy csak a legáltalánosabbakat említsük), méltatlanság címén leszerelik mint a sicc. Ha 24 óránál többet lakhelyén kívül tölt, előre be kell jelentse. Még elég sok ilyen van és ez bizony bele van kalkulálva a bérébe. Ezért is annyi a pénze, amennyi.

A szolgálatot ki KELL adni. Amíg a parancsnok nem tudja felemelni a kezét mert minkét kezével fogja a székét nehogy elveszítse, a szolgálat meg is lesz oldva. Van, hogy ezt okos adminisztratív intézkedésekkel meg lehet oldani, de jelenleg Budapesten úgy oldják meg, hogy a kerület állományából egy járőrpár központi utasítás alapján dolgozik, aztán a csepeli járőr ha kell átmegy intézkedni mondjuk Csillaghegyre, nyilván ott is ismeri a helyi viszonyokat, tökéletes intézkedés lesz...

Az útszéli vegzálás nem a járőr ötlete, esti beszámoláskor meg kell felelnie a parancsnok elvárásainak, általában 2-3 bírság, 1-2 közigazgatási bírság és 1 elfogás-előállítás az elvárás, ha ennél kevesebbel megy be, az meglátszik az éves minősítésén és pénzébe kerül, nyilván senki nem akar anyagi hátrányba kerülni a jó szíve miatt. Személy szerint gusztustalannak tartom, hogy így közvetve bár, de tulajdonképpen anyagilag érdekeltté teszik a járőrt a munkájában, jelenleg ez van.

Ha megszüntetik a túlóra kifizetését, a rendőrség hónapokon belül intézkedésképtelen lehet, a túlórát ha lecsúsztatja valaki, a helyére is be kell valakit állítani, egyszerűen nem fogja kiadni a matek. Mindenkit nem lehet az utcára küldeni, részben mert nem ért hozzá - az utcai járőr tudománya nem csak annyi, hogy öteze' -, részben nem mindenki alkalmas rá fizikailag, pszichikailag. És amíg megfelel a törvényi feltételeknek, el se lehet tanácsolni/küldeni...

Medgar 2018.07.20. 13:25:45

"(4) A 140. § (2) és (3) bekezdésétől eltérően 2018. december 31-ig a túlszolgálat ellentételezéseként a hivatásos állomány tagját - az állományilletékes és annál magasabb parancsnok kivételével - választása alapján szabadidő vagy díjazás illeti meg. A túlszolgálatért annak időtartamával megegyező, ha pedig a túlszolgálatot a heti pihenőnapon vagy munkaszüneti napon teljesítették, a túlszolgálat kétszeresének megfelelő szabadidő vagy díjazás jár. A túlszolgálatért díjazásként annak idejére távolléti díj jár, amelyet legkésőbb a tárgyhónapot követő második hónapban kell kifizetni."

net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1500042.TV

2018.07.20. 13:44:29

Jajistenem... hát mi lesz itten? Megszűnik az illiberális rendőrállam diktatúra rezsim?

agarik 2018.07.20. 14:18:12

Kit érdekel? Amúgy se csinálnak semmit.

Mester.Tamás 2018.07.20. 18:18:56

Egy másodpercig nem sajnálom őket. Vastagon védik ezt az államot, ami így köpi képen őket. Akkor nagyon is megérdemlik, hogy a rendszer velük IS kiba**ik!
Amíg arra 6 rendőr jut, hogy járdafestőket igazoltassanak, de arra nincsen ember, hogy az ember ne félve sétáljon végig éjszaka a Nagykörúton, addig pontosan ezt érdemlik. Senki nem tartott pisztolyt a fejükhöz, hogy ezt csinálják.

WatchFun 2018.07.21. 11:55:28

@Mester.Tamás: Vastagon védik ezt az államot. Meg védték az előzőt is, meg a következőt is fogják. Ez a dolguk. Tetszettek volna másik államot választani... Azt is védnék...

dr. mesterséges színezék 2018.07.21. 19:19:32

@Frady Endre: Egy másik dakota közmondás úgy tartja, hogy "a rendőrök inkább legyenek feleannyian, de az legyen mind hű, tántoríthatatlan dakota".

Robur 2018.07.23. 02:04:12

@BiG74 Bodri: Sok húgyagyú mégis megválasztotta. Remélem szopni fognak.

Robur 2018.07.23. 02:45:58

Remélem orbán az első lövést hátulról kapja.

Zetor 2000 2018.07.23. 20:05:07

@tamarisk:
"A kivételként érvényesülő szabály az Európai Unió Bíróságának egyik eseti döntésén (C-266/14.) alapul, melyet egy spanyol szakszervezet kezdeményezett 2015-ben. Az ügyben a bíróság a 2003/88/EK irányelvre hivatkozással kimondta, hogy abban az esetben, amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, akkor munkaidőnek minősül az az utazási idő is, melyet lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti utazással töltenek.

A fentiekre tekintettel kimondható tehát, hogy olyan esetekben, melyeknél a munkáltató jelöli ki a munkavégzési helyet, és az rendszeresen (akár napi szinten) változik, valamint a munkavállaló munkaköri feladatainak részét képezi az ügyfelekhez történő utazás, az utazási idő a munkaidő része. Önmagában az a körülmény, hogy a munkavállaló munkaszerződésében nagyobb földrajzi egység, esetleg több munkavégzési hely van megjelölve, nem eredményezi azt, hogy a munkába járási idő egyben munkaidő is legyen. "
Ez alkalmazható a rendőrökre is, hidd el. A másik, amikor pihenőnapon berendelődik az állomány tagja, akkor amikor megkapta a hívást, onnantól szolgálatban van. Hidd el, így van. És EU-s, szóval csitu, kushadj.

frsz.hu/sites/default/files/docs/31_2015_bm_rend_a_szu_igazgatas_rendjerol.pdf
74§..."Ha a szolgálati feladatot az eredeti szolgálati beosztásba tartozó feladatként kell más szervezeti egységben
vagy más helységben teljesíteni, akkor a ténylegesen szolgálatban töltött szolgálatteljesítési időt kell számítani. Az utazással indokoltan eltöltött időt a szolgálatteljesítési időbe be kell számítani."
Azaz akiket a migráncsválságnál lebsztak a határra, azokra ez tuti áll. Meg akiket felrendeltek pl.2006-ban, vagy amikor a netadó ellen voltak, a melegfelvonulásra behívottak esetében ésatöbbi ésatöbbi. Nem egyedi.

Amúgy meg a személyeskedésedet tedd félre, nem áll jól neked.
süti beállítások módosítása