B1 blogcsalád



Palkovics kontra MTA: 5 tény, ami miatt az egész az egész történet kamu

2018. július 14. - Mr Flynn Rider

Palkovics Lászlót szemelték ki arra, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjeként bekebelezze az MTA-nak járó pénzeket és NER-esítse a magyar tudományt. Az egész történet csupán egy színházi előadás, meg is mondjuk, miért.20140724palkovics-laszlo-az-emberi-eroforrasok.jpg

A tervek szerint a kormány az akadémiának járó 28 milliárd forintot a jövőben a minisztériumon keresztül osztaná el. Palkovics László úgy véli: a forráselosztás nem politikai, hanem technikai kérdés. Az MTA és a tudósok, még a rendszerhez lojális Vízi E. Szilveszter is tiltakozott a javaslat ellen. Az egész sztorinak viszont se füle, se farka – csak porhintés.

 

  1. Amíg nincsenek százezres utcai demonstrációk, a kormány azt tesz, amit akar.

Bár az MTA egy régebbi kutatás szerint ugyan a legnagyobbra értékelt társadalmi szervezet, de aligha fog bári is kimenni tüntetni érte az utcára. Teljes a politikai apátia és a minimális társadalmi szolidaritást még törvénnyel is igyekeznek eltűntetni (lásd a civilek, hajléktalanok és menekültek elleni törvénykezés). Volt egy apró tüntetés az MTA-ért, alig kapott nyilvánosságot. A kétharmad pedig olyan törvényt hoz, amilyet csak szeretne, amíg nincs tömeges nyomásgyakorlás.

  1. Palkovics már most azt tesz, amit akar.

Nemrég hiába döntöttek a támogatandó tudományos projektek listájáról a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalban, nem hirdethetnek eredményt a többhónapos, szakértői értékeleseken alapuló pályázati szakasz után, mert Palkovics László arról tájékoztatta az érintetteket: az ő igenje nélkül nem köthetnek megállapodásokat. Majd 11 milliárd forintnyi kutatási pénz kiosztását stoppolják, noha a folyamatot a hivatal vezetőjeként még Pálinkás József egykori fideszes oktatási miniszter, korábbi MTA-elnök felügyelte.

  1. A vita csak a nyilvánosság meggyőzéséért megy, valódi tétje nincs.

Az MTA dolga, hogy tiltakozzon, Palkovicsé pedig, hogy eljátssza a jófiút, aki nem akar beleszólni a kutatásokba. Valójában mindenki tudja, hogy mindez hazugság. A viták, az egyeztetések mind csak a nyilvánosság megnyeréséért mennek, ami persze elég egyértelmű: aki fideszes, Palkoviccsal fog egyetérteni és bólogat, aki ellenzéki, persze fel van háborodva. Szóval az egész csak színház.

  1. A Fidesz nem csak bele akar szólni, de eddig is beleszólt a kutatásokba.

A tudósoknak és kutatóknak eddig is folyamatosan pályázniuk kellett a kutatásaikkal és eddig is a csókosok és a haverok nyertek pénzt, szimpátia-alapon. Az MTA-t és a különböző állami intézményeket már rég, az elmúltnyolcévben „megtisztították” a liberális és baloldali kutatóktól, témáktól. Akárcsak a művészeti akadémia, a tudományos kutatási terület is erősen polarizált és szűrt. A mostani harc csupán legitimizálná a rendszert, hogy a fideszes haverok-csókosok kapjanak pénzt és Palkovicsék direkten bele tudjanak szólni, hogy ki és mire kapja.

  1. Csak idő és módszer kérdése a pénz megszerzése az MTA-tól.

A kormány bármikor mehetne szemben direkten a Tudományos Akadémiával, de már annyiszor rásütötték, hogy bunkók, műveltelnek, tudományellenesek (gondoljunk csak a CEU-ellenes megmozdulásukra), hogy szeretnék a megtépázott renoméjukat valamennyire azért javítani. Erre kell az alkudozás a nyilvánosság előtt. Persze, maga az MTA megtámadása ezzel ellentétes, de ugye minden apróért le kell hajolni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4114113185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.07.14. 18:18:02

ezek a szutykok mikor hagyak ma abba?
ezeknek semmi sem eleg?

fityeszzombik lehet maszturbalni megint!

sZulamith 2018.07.14. 19:45:28

Ha nincs cáfolat akkor igaz, és rendszerint semmire nincs cáfolat. Ennyit érünk!

Gödör Pöce 2018.07.14. 19:50:02

Kedves Mr Flynn Rider!
Természetesen mocsok dolog az egész. Viszont Ön téved abban, hogy az ön által vizionált "tömeges nyomásgyakorlás", "százezres utcai demonstráció" bármiben meghátrálásra késztetné a hatalmat.
Mivel nem látom át, nem akarok sommás véleményt mondani, de nagyon nem vagyok biztos abban, hogy az MTA és kutatóintézeteinek munkája olyan nagyon előreviszi országunkat. Ettől persze még nem kellene azt a GDPhez mérten zsebpénzt elvenni tőlük.
.

taga20 2018.07.14. 19:53:39

@sZulamith: csak te, én többet, me szemük közé köpök!:)))

ja es gallok, vagy a mi kutyank kojke?

taga20 2018.07.14. 19:56:19

@Gödör Pöce: ember, szerintem a szinhazakat is betiltani, me kurvara nem hoznak profitott!:)))

FCUK28 2018.07.14. 20:36:03

Alig pár hete volt szerintetek százezres tüntetés, és mi lett a vége? Semmi. Ja de, az az ellenzék, amely ellen tüntettek, megszavazta a fizuemelést magának.

taga20 2018.07.14. 21:05:15

@FCUK28: na bazd meg talpas, legalabb egy szavad legyen korrekt!

a kurvaanyadat mènem baszod meg?

H3rold 2018.07.14. 22:18:58

A cím biztos, hogy jó?

0dzsud0 2018.07.14. 22:40:20

@H3rold: szerintem csak hangsúlyozni akarták, hogy "ami miatt az egész, AZ EGÉSZ történet kamu" :)

Magentax 2018.07.15. 06:30:13

@Gödör Pöce: Azért nézz már utána, mivel foglalkoznak az MTA kutatóintézeteiben.
Hogy csak egy-két példát említsek az űrkutatás területéről - nem tudom ezek után, hallottad-e már valaha ezeket a szavakat: Voyager, Cassini, Rosetta...a nemzetközi űrállomáson általuk készített műszerek vannak - és még sorolhatnám.
Az, hogy neked fogalmad nincs az egészről, nem jelenti azt, hogy a világ tudósai (akikkel mellesleg az MTA kutatói szorosan együttműködnek) se ismernék el a magyar eredményeket.
Ez azért csak előreviszi ezt az országot, nem?

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.07.15. 07:55:06

Mikor lesz már elég a sanyargatásból? Mikor csinálnak élhető országot?

sZulamith 2018.07.15. 08:31:04

@taga20: Normális viszonyok között vannak érvek és ellenérvek. A posztban olvasok érveket, de az érintettek nem cáfolnak, reagálnak, tehát senki vagyok, gondolok amit akarok.

Tangooo 2018.07.15. 12:45:41

Brit tudósok hosszas vizsgálódások után megállapították, hogy minden kontrollálatlan pénzköltési lehetőség pofátlanságba csap át.

kunzoo 2018.07.15. 15:54:47

@Magentax:
Az ilyen cuccokat úgymond mi fizetjük vagy az európai űrügynökség/NASA?

Ez a lóvé amiről a vita megy, mire elég? Bérköltség is vagy csak kutatási pénz?

Az biztos az MTA tagjai mindent csinálnak csak nem kutatnak. Inkább ez amolyan jutalma a korábbi munkásságuknak.

rerros 2018.07.16. 07:54:43

Neville Longbottom hogy megöregedett...

paraszthajszal 2018.07.16. 08:04:24

@kunzoo: Szerintem adémikusa válogatja, hogy kutatnak-e vagy sem, nyilván itt sokat számít, hogy a tagság egy életre szól, nyilván egy 1930-es v. korábbi születésű tudósok egy részénél ez már valóban inkább csak nyugdíjkiegészítés lehet. Azt viszont nem hinném, hogy a kormány az ő juttatásaikra pályázna; sokkal inkább az MTA kutatóintézeteinek, az ott dolgozó nem akadémikus kutatóknak van oka félni. (Valamelyik tudósuk mondta egy interjúban, hogy ebből az alapfinanszírozásból eddig a létesítményfenntartást, adminisztrátorokat fizették.)

Az is biztos, hogy a drága, eszközigényes projekteket jórészt tényleg pályázati pénzekből szokták finanszírozni, de a műszaki kutatási területet, alkalmazott kutatást és innovációt a kormány még erősíteni is szeretné.

Akiknek igazán félnivalójuk lehet, azok az alapkutatásban részt vevők és a társ. tud. kutatók, közülük is kiemelten azok, akik a kormánynak nem tetsző társ. tud. kutatásokat (pl. LMBTQ, genderológia) folytatnák.

Nekik alapvetően két választást hagynak majd: vagy beállnak a sorba, és a kormány által kívánatosnak tartott témákat, a „magyarság sorskérdéseit” kutatják (szociológiai téren pl. azt, hogy miért nem vállalnak több gyermeket a magyar anyák, hogyan ösztönözhető a gyermekvállalásuk), vagy elmennek a Tescóba pénztárosnak. Utóbbi alternatívájaként persze szolgálataikat ezentúl más, a magyar kormányzathoz nem kötődő magánkutatóhelyek, intézmények (pl. a bécsi CEU) számára is felajánlhatják.

DFK 2018.07.16. 08:12:37

@paraszthajszal: tényleg, mi szükség van a bomárok szociológiai kutatására, vgy a nem létező gender nemek kutatására? Persze a természettudományom területén is van olyan, ako egy egész életet és sok milliárdot elkölt nem létező dolog kutatására.

Lehetnék én is 2018.07.16. 08:54:33

Amíg a teljes "demokratikus" ellenzék + jobbik masszív Index támogatással ezt az eredményt tudja az egyik legbaloldalibb városban elérni, addig egyrészt nincs baj, másrészt fölösleges tömegeket vizionálni.

A miskolci választáson öt jelölt indult:

Nagy Ákos - Fidesz-KDNP: 1147 szavazat (60,69 százalék)
Erdei Sándor "Rokker Zsoltti" (1976) - független: 698 szavazat (36,9 százalék)
Fülöp József Istvánné - Munkáspárt: 21 szavazat
Erdei Sándor (1983) - független: 13 szavazat
Molnár Zsolt - független: 11 szavazat

Lehetnék én is 2018.07.16. 09:00:23

@Lehetnék én is: Azt nem állítom, hogy a miskolci, józsefvárosi, veszprémi eredmény bárhogy hatna a Palkovics-MTA mérkőzésre. Azt viszont igen, hogy se a lila köd, se szürkehályog, se a szivárványos jövőkép, sem más nem vetíti előre a tömegek fellépését.
Ahhoz a blogtérből ki kellene lépni a zutcára a zemberekhez, ha még szóba állnak veletek. Építeni valamiféle tömegbázist. Esetleg közben vigyázni arra, hogy közben pl. a jobbik és az LMP bázisának ne lépjetek a tyúkszemére. A tömegbázishoz nem az MTA-probléma a legrövidebb út. Még ha létezik is a probléma.

2018.07.16. 09:03:20

@DFK:

Inkább adjuk oda a pénzt a politikusoknak a tudományban tevékenykedők helyett. Ők aztán kiválóan el szokták költeni.
Ebben az országban meg végképp, amióta konkrétan nulla a korrupció.
Egyszerűen könnyezik a szemem a gyönyörtől, ha a mai politikai elitünk eszembe jut.
Fantasztikus tudás, becsület, elhivatottság.
Kiváló emberek!

sas70 2018.07.16. 09:22:48

Sok embernek fogalma sincs, hogy mi a különbség az alapkutatás és az alkalmazott kutatás között.
Egy egyszerű példa: amit Mengyelejev csinált az alap kutatás volt, az eredménye, az elemek periódusos rendszere. Ezt persze először sokan hülyeségnek tartották és az egészet el sem hitték, ráadásul semmi gyakorlati hasznát nem látták.
Ez alapján is belátható talán, hogy az alapkutatásoknak is megvan az értelme, még ha az közvetlenül nem is látható.
A másik kérdés, hogy kit veszek fel egy alkalmazott kutatásba? Azt akinek semmilyen neve nincs a tudományban, vagy egy olyan embert, aki abban az alapkutatásban vett részt, ami az én alkalmazott kutatásomhoz szükséges?
Ezek alapján nyilván világos, hogy miért van szükség hazai alapkutatásra. Aztán már csak az a kérdés, hogy egy politikus miért fogja jobban tudni, hogy milyen alapkutatásokra van szükség, mint az ezzel foglalkozó szakemberek, tudósok?
Ez az egész történet semmi másról nem szól, mint arról, hogy a politika közvetlenül olyan területre is befolyást akar gyakorolni, amihez nem is ért és még köze sincs hozzá!
Ez nem ok, ez tünet. Egy autoriter vezetés tünete, ami még a tudományt sem kíméli és ezt egy ostoba politikai propagandával fedezi.

akakukk 2018.07.16. 10:49:27

Az alapkutatas-alkalmazott kutatas temahoz fizikuskent annyit tennek hozza, hogy ahhoz az akalmazott kutatashoz, ami rovid tavon is eredmenyt hoz, eszkozok kellenek. A jelenlegei intezetekben (keves kiveteltol eltekintve) nincs olyan eszkozpark, ami egy szinvonalas alkalmazott kutatashoz kell. Alapkutatni meg igy is lehet. Kis tulzassal a helyzet olyan, mint ha a munkasnak csak kalapacsa lenne. Neki hiaba mondod, hogy epitsen hazat, az csak kalapaccsal nem fog menni. Viszont mindig talalhat valamit, amit ha kell, ha nem kikalapal. Szamtalan volt keleti egyetemen es kutatointezetben lattam, hogy az EU penzekbol erre is jutott, peldaul Kassan, Gliwiceben, hogy egy par kevesse ismert de nagyon szinvonalas kutatointezetet emlitsek. Az eszkozpark korszerusitese maga utan vonta a cegek erdeklodeset, Gliwiceben pl. a BMW szamara vegeznek anyagtudomanyi mereseket. Ezeket magyarorszagon nem lehetne megcsinalni (a berendezesek hianya/elavultsaga miatt).
Az alapkutatasba ontott penz szinte mindig magaval hozza az alkalmazott kutatasok es spin-off cegek megjeleneset. Mindig lesz olyan diak, aki a doktorijaban, vagy karrierje soran barmikor maskor feldolgozott temat inkabb egy sajat (altalaban high-tech) ceg megalapitasaval valositana meg, es nem all be a doktorit koveto vegtelen sorbanallasba egy allando allasert. De ennek csak akkor van valoszinusege, ha a munkaja soran olyat tanult, ami erre lehetoseget ad, elvonalbeli berendezeseken dolgozott es nem 50 eves, mara takolmannya valt eszkozokon.
Ha innovativ magyar vallalkozasokat akarunk, akkor az MTA ajanlata sokkal logikusabb. Foleg, ha Palkovics miniszter ur elojon egy extra palyazati alappal, amit kifejezetten alkalmazott kutatasra adnak, es hozza egy modernizacios programmal. Ez itthon tartana a fiatalokat, beinditana a kutatas-fejlesztes folyamatat es high-tech spin-off cegek letrejottet (amit aztan tovabb kell segiteni). Draga? Igen. Kockazatos? Igen. Hosszu? Igen. Kis szazalekban fognak ceget alapitani, es azoknak kis szazaleka eli tul. De turelmes, oszinte, oszinten segito hozzaallassal az aranyok meglepo modon javithatok, lattam sok helyen a vilagban. A kutatointezetek bevetelenek kevesebb mint felet teszi ki az allami tamogatas, a tobbi "innovacios tevekenyseg", ugyhogy nalunk sem remenytelen.
Ha nem akarunk onallo magyar ipart, magyar vallalkozasokat, hanem csak kiszolgalni akarunk nemi kulfoldi igenyt kornyezetrombolo technologiakra, amiket otthon mar ciki lenne megvalositani, illetve a 2020-tol nagyreszt innovaciora erkezo Eu tamogatasokat akarjuk csak lenyulni, akkor az MTA intezetei persze utban vannak.

paraszthajszal 2018.07.16. 12:39:21

@sas70: „A másik kérdés, hogy kit veszek fel egy alkalmazott kutatásba? Azt akinek semmilyen neve nincs a tudományban, vagy egy olyan embert, aki abban az alapkutatásban vett részt, ami az én alkalmazott kutatásomhoz szükséges?”

Mar megbocsáss, de azért ez ebben a formában egy méretes ... (butaság).

A Mengyelejevről hozott példád is mutatja, hogy sok esetben hosszú évtizedekre (akár száz évre) is szükség lehet addig, amíg egy alapkutatásra épülő alkalmazások közvetlenül hasznosíthatók lesznek (így a „releváns alapkutatásban” egykor részt vettek esetleg már az öregek otthonában vannak, mire az alkalmazott kutatás egyáltalán elkezdődik); másfelől az egyáltalán nem garantált, hogy mondjuk egy kiváló elméleti matematikus-fizikus a kutatási területére építő mérnöki szakterületeken avagy innovátorként is nagyot tud alkotni, vagy egyáltalán szeretne ilyesmibe belefolyni.

Persze, egy alkalmazott kutatáshoz, innovációhoz jól kell ismerni a releváns alapkutatási területet, ezek eredményeit is, de ennek miért is lenne mindenképpen szükséges feltétele a közvetlen részvétel az alapkutatásban?

2018.07.16. 12:53:05

@paraszthajszal:

Gyakorlatilag ahová a politika beteszi a lábát ma Magyarországon az szakmailag szétrohad és megeszi a korrupció.

paraszthajszal 2018.07.16. 13:08:19

@MikeBoy: Ezt az általad és más nyugati szakemberek által korrupciónak titulált jelenségkört azért lehet egy teljesen más szemüvegen keresztül is vizsgálni.

Az alternatív nézőpont szerint a rendszerváltáskor ill. azt közvetlenül megelőző időszakban a magyar közvagyont szétlopták, külföldi tőkések és a „judeoplutokrata komprádor burzsoázia” kezére juttatták, hazánk fejlődési útja így zsákutcába futott.

Ezért szükség van a vagyon kormányzati úton vagy segítséggel történő újraelosztására, a nemzeti tőkésosztály kialakítására, ezen osztály nemzetgazdaságban való vezető szerepének elérésére. E stratégiai cél oltárán persze óhatatlanul áldozatokat is kell hozni, amihez esetenként negatív jelenségkörök is kapcsolódnak, mindez azonban csak átmeneti állapot.

2018.07.16. 13:25:00

@paraszthajszal:

Legközelebb ne vegyél fel semmilyen más szemüveget és nem fogsz ekkora baromságokat összezagyválni.
Fölösleges válaszolnod! Aki ilyen hülyeségeket összehord, mint te utolsó beírásod itt, azzal nekem sem vitám nincs, sem meggyőzni se akarom semmiről.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.16. 13:45:45

@paraszthajszal: "a nemzeti tőkésosztály kialakítására"

Te idióta, nem látsz a szemedtől. A geci és barátai hizlalása történik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.16. 13:46:45

@MikeBoy: "Gyakorlatilag ahová a fidesz beteszi a lábát ma Magyarországon az szakmailag szétrohad és megeszi a korrupció. "

Így van. :))

sas70 2018.07.16. 13:49:06

@paraszthajszal: Van olyan személyes ismerősöm, akit úgy hívtak meg két alkalmazott kutatásba is, hogy a témához nem is szorosan kapcsolódó alapkutatásban vett részt. Persze lehet ez csak véletlen volt, de a mai világban egyes alapkutatásokból néhány év alatt, alkalmazott kutatás lehet, nyilván nem közvetlenül. Ilyen a genetika, a biomechanika, vagy a CERN-ben folyó kutatás alapján nem régiben bejelentett, új diagnosztikai képalkotó eljárás.
Nem azt állítottam, hogy mindenkiből aki alapkutatásban vesz részt, automatikusan alkalmazott kutató, vagy közvetlenül egy terméket fejlesztő team tagja lesz.

Az alapkutatások szükségességét viszont te sem cáfoltad, mindössze annyit mondtál, nem feltétlen azok használják fel, akik részt vettek benne.

Mengyelejev pedig nem csak alapkutatásban vett részt, azzal szerzett nevet magának, ha nem is rögtön, viszont elég nagyot.

akakukk 2018.07.16. 13:49:35

@paraszthajszal: Egyenes ut az oligarchizmus fele. Csak olyan nemzeti tokesosztaly er valamit, aki letrehoz valamit, valami plusszt tesz hozza a nemzet fejlodesehez. Itt nem errol van szo.

histar007 2018.07.16. 22:13:21

A tudomány autonóniája azt jelenti, hogy odaadod a pénz ő pedig arra költi amire csak akarja. Ha úgy tetszik az MTA-nak juttatot állami támogatás elveszti közpénz jellegét. Így már rémlik?
süti beállítások módosítása