B1 blogcsalád



Van valami, amit senki sem írt meg a józsefvárosi választás tanulságaként

2018. július 10. - Mr Flynn Rider

Csúnyán elbukott a fideszes jelölt is a nyóckerben. Csak ezt senki sem hangoztatja. sara_botond_gyori_peter_joszefvaros_valasztasi_plakat.jpg

Teljes érdektelenségbe fulladt a választás, dacára annak, amit a kormánypárti propaganda üvölt: hogy kétharmaddal nyert Sára Botond.

  • A Magyar Hírlapban a fideszes nyalonc politológus kapják ki egymás kezéből a diktafont, hogy elemezzék az ellenzék teljes összeomlását;
  • A 888-on „elsöprő Fidesz-győzelemről” és „ellenzéki csicska-gyászról” írnak,
  • míg az Origón a kirendelt komiszár, Kovács András ír nyilvánvaló képtelenségeket „Csúfos bukást hozott az ellenzéki trükközés” címmel.

Még a Munkások Újságja írta meg a legpontosabb  - és egyben legelszomorítóbb - helyzetelemzést a választásról. 

A történet előzménye, hogy három önkormányzati választást tartottak vasárnap: Budapest VIII. kerületében és Árpáson polgármestert, a főváros V. kerületében pedig egyéni képviselőt választottak. A legnagyobb figyelmet a józsefvárosi polgármester-választás kapta, amiről mi is írtunk.

A választást megelőzően alaposan kielemeztük a helyzetet: azt írtuk, hogy az ellenzék független jelöltje olyan,

mintha direkt fideszes céltábla lenne,

ráadásul semmilyen kampánypénzt nem kapott az ellenzéki pártoktól. Levontuk a következtetést: az egész választás így a demokrácia megcsúfolása, egy paródia. A választást tétjét az sem emelte, hogy az új polgármester csak egy rövid ideig, a 2019-es őszi önkormányzati választásig tölti be a tisztséget.

Ahogy megjósoltuk, a Fidesz-KDNP jelöltje, Dr. Sára Botond nyerte a józsefvárosi időközi polgármester-választást; 100%-os feldolgozottságnál a szavazatok 62,85%-át, míg kihívója, az összellenzéki Győri Péter a szavazatok 36,39%-át kapta. Másképp: több mint 8 ezren Sára Botondra szavaztak, míg Győrire valamivel több mint négy és félezren.

Ahogy megírtuk, nem volt kérdéses, hogy az alpolgármester be tudja-e húzni a kerületet. A Fidesztől mindent megkapott:

  • ingyenes kiadványokat,
  • naponta jelentkező interjúkat,
  • Kocsissal közös rendezvényeket,
  • az összes lehetséges állami médiafelületen való megjelenést.

Az iszonyatos fideszes nyomulást persze túl is tolták, az összellenzéki kihívó lejáratása már a bohózat szintjére húzta le a kampányt.

A győzelem óta a Fideszes média egy emberként éljenez, újabb kétharmadot emlegetnek, sorra születnek a cikkek az ellenzék teljes megsemmisüléséről. Ha csupán a szavaztok megoszlását nézzük, valóban azt láthatjuk, hogy Sára megkapta a szavazatok kétharmadát. De ha megnézzük a részvételt (amiről a diadalittas cikkek elegánsan hallgatnak) akkor láthatjuk, hogy a szavazásra jogosul polgárok 23%-a jelent meg az urnáknál, összesen 13 ezren.  

Vagyis:

senkit sem érdekelt a választás.

Ennek több oka is van:

  • egyrészt az emberek nem hülyék, pontosan tudták, hogy kik a jelöltek; érzékelték, hogy az ellenzék alapvetően feladta a harcot egy időre és a legkényelmesebb megoldásként húzták elő a kalapból – céltáblának, baleknak, mártírnak – Győri Pétert;
  • éppen csak vagyunk túl az újabb választási kampányon; a fideszes szavazókat csúcsra járatták félelemmel, gyűlölettel, hisztériával, az ellenzéki szavazók pedig hiába szavaztak orrot befogva taktikailag helyesen, a saját pártjaik hagyták őket cserben. Tehát mindkét oldal kifulladt érzelmileg;
  • a teljes a politikai apátiához az is hozzájárul, hogy uborkaszezon van; mindenki nyaral, focit néz, vagy a kert végében nézi a gyereket, ahogy a felfújható medencében pancsol;
  • az új polgármestert kicsivel több, mint egy évre választották. Ez neki jó belépő, de egy év múlva a Fidesz előhúzhat egy újabb arcot, aki hűségesebb, vagy közelebb van a tűzhöz, az ellenzék pedig kiállíthat egy (több) jelöltet, akik alkalmasabbak és karakteresebbek lehetnek. egy év alatt ráadásul alig lehet valamit végigvinni a kerületen;
  • ha valaki nem ront el nagyon valamit, akkor általában polgármesterként újraválasztják; elég, ha időnként megjelenik a kerületi sajtóban, felavat, fát ültet és megsimogatja a kisgyerekek búráját az évnyitókon, meg avatásokon. Kocsis Máté utódja mindezt képes volt gond nélkül megugrani, a fideszes kemény mag el is ment leszavazni rá.

De a megrendítő többség otthon maradt.

Nem kétharmados győzelem volt ez, hanem hatalmas bukta.

És ez sehol, semelyik fideszmédiában nem szerepel: ha a szavazást közevélemény-kutatásnak fogjuk fel, akkor a "nem szavaz/nem tudja"-kategóriát behúzók aránya (ők a kiábrándultak, az apátiába esettek tábora) immáron közelíti a 80%-ot. Nem csak az ellenzék bukott hatalmasat, hanem a Fidesz is, amelyik, dacára az iszonyatos kampánynak, képtelen volt mozgósítani az embereket. De azért most verik a mellüket a nagy győzelemre. Kérdés, hogy meddig vevő még bárki is a két oldal teljes értelmetlen, terméketlen és konstans kampányára, idegebetg háborújára, uszítására. Ideje lenne valamit kezdeni az országgal – mondják a racionálisabb elemzők lassan 6-7 éve. A sorosozásból ugyanis nem lesz jobb versenyképesség, olcsó euró, vagy éppen több magyar gyerek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9914104961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

0dzsud0 2018.07.10. 16:26:31

Bizony, ez is jelzi, hogy a fidesz napjai meg vannak számlálva. :DDD

FCUK28 2018.07.10. 19:18:04

Mindig a Fidesz a vesztes, mi ebben az új?:)

Zsoltbacsi 2018.07.10. 21:04:59

@FCUK28: Ma kedd van, ilyenkor szokott a patas megbukni :)

0dzsud0 2018.07.10. 22:28:16

További várható kommentek:

ZX: "na megint ellepik a blogot a bérkommentelő fidesztrollok" + opcionális: "ittlétük is jelzi, hogy a post nagyon betalált"

taga20 ocsmány hányása szándékos hibákkal me az vicces, na zene

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a fidesz harcba küldte a tartaléknickeket is

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés: "pedig még ki sem küldtük a körímélt"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: tény, hogy a csúti geci csak ezen az önkormányzatin tízezer milliárdot kaszált, milliókat hagyott meghalni, a fideSSfasszopók viszont csak a gazdájuknak hisznek, a saját szemüknek nem

Frady Endre: "az a baj, hogy van még cirka kétmillió fideszbirka"

1ghost kolléga kicsit hiányzik, ide még illene a minden "fideszbérencnek" egyszerre, E/2-ben címzett "na mi van te szarházi bérhazudozó fidesztroll? itt nyalod fényesre a tolvaj, korrupt gazdád seggét? a következő választások után mész a börtönbe, a műanyag lakat is rátok fog rohadni"

nem is tudom, hogy ezek unalmasabbak, vagy a blog által ismételt baromságok...

Toportyán Zsóti 2018.07.11. 07:38:35

@0dzsud0: Pénztárnyitásra legyél ott és mögkapod a baksisod.

belaim7005 2018.07.11. 08:25:25

@0dzsud0: Tudatosan terelsz vagy a cikk tartalmához nincs hozzáfűzni valód? Ami tény az az, hogyha csak ennyi a párthű fideszes, akkor nincs nagy gáz.:)

Gedeon Vinklmann 2018.07.11. 08:54:16

Igen, egyértelmű a megállapítás, miszerint az uborka és a szezon miatt veszített a "független céltábla" Győri Péter. Bizony!

0dzsud0 2018.07.11. 09:06:20

@belaim7005: Általában a szavazáson megjelentek preferenciái jól tükrözik a választásra jogosultak egészének preferenciáit is. Tudom, az ehhez hasonló blogok rendszeresen indulnak ki az ellenkezőjéből, azt sugallva, hogy az otthon maradók mind velük vannak, de április 8-án, ~70 %-os részvételi arány mellett is kiderült, hogy nincs igazuk. Az egész napos örömünnep estére átcsapott a szokásos hisztibe, és persze nyilván szervezett csalás történt. Pedig még valószínűbb az a forgatókönyv is, miszerint aki otthon marad, annak jó a jelenlegi rendszer is, nem érzi úgy, hogy fel kellene állnia és tennie kellene ellene, akár csak egy szavazat leadásával is. Szóval ha a blog szerint a józsefvárosi önkormányzati óriási bukta a fidesznek, mekkora bukta az összellenzéknek?

belaim7005 2018.07.11. 09:10:03

@0dzsud0: Hatalmas bukta mindkettőnek, de ezt mondja a cikk szerzője is.Amennyiben elfogadjuk azt, hogy ma a legjobban szervezett párt a fidesz, akkor ennyi szervezéssel ennyi embert vinni táncba nagyon kevés. Az ellenzék pedig látványosan sehol sincs, bár részükről messze nem volt ennyi munka belefeccőlve.

belaim7005 2018.07.11. 09:12:01

Az az állításod , hogy aki otthon maradt, annak jó a rendszer...hm ez inkább csak illúzió, valószínűbb , hogy csak le....ják az egészet, nem látják, hogy tétje volna.

0dzsud0 2018.07.11. 10:22:59

@belaim7005: Persze, épp ez a lényeg. Az ellenzék aktivistái nagyon szerették volna, ha minél többen elmennek, és a fidesz ellen szavaznak. Végül el is mentek sokan, ez bejött, bár picit más lett a vége, mint amit ők elképzeltek. De akik nem mentek el, azok szemmel láthatóan nem érezték át, hogy az ellenzék szerint itt tragédia lesz, ha megint nyer a fidesz. Az, hogy "jó nekik a jelenlegi rendszer", nem azt jelenti, hogy szerintük tökéletes, és rajonganak érte...hanem csak azt, hogy abban sem hisznek, hogy az ellenzéki pártok egyikével jobb lenne. Szerintem ez érthető.

Az előző kommentedre: szerintem tökmindegy a fidesznek, neki nem fontos, hogy nagyon magas részvétel legyen, bőven megelégszik azzal, hogy az ő jelöltje nyert, ráadásul egy nem is túlzottan jelentős választáson. Semekkorát nem bukott. Aki nem ment el, annak nem figyelembe vehető az esetleges véleménye. Akik szavaztak, azoknak pedig döntő többsége a fidesz jelöltjét választotta, az összellenzéki jelölt a fidesz jelöltjére érkező szavazatoknak csak az ~58 %-át kapta. Mi lett volna, ha nem is "független" jelölt van, hanem minden párt indít külön? Nevetséges, ahogy a fenti post is. Miről beszélünk?

Magentax 2018.07.11. 10:32:16

Ez éppen olyan, mint a nemzeti konzultációk, visszaküldi 3 ember a kormánynak tetszően kitöltve - mire ezek melldöngetve rikoltoznak, hogy az emberek elsöprő többsége támogatja őket.
Itt is ez van, az összes szavazásra jogosult 23%-ának 63%-a tényleg kurva nagy diadal.

Kivlov 2018.07.11. 10:41:49

Magyarázhatjátok a sz*pásotokat lassan 8-10 éve, de csak saját magatokat áltatjátok.
Amíg nem látjátok, hogy miért cumiztok éjjel-napal, mint a torkosborz, addig jobbra nem is számíthattok...

RHalacska 2018.07.11. 10:46:47

Mostmár kellene egy olyan rublika a szavazólapon, hogy "menjen az összes börtönbe". Szerintem 90%-kal nyerne.

Nancsibacsi 2018.07.11. 10:47:11

Ne hagyjátok hogy a tények megzavarjanak, elvtársak :-D

Orbán veje 2018.07.11. 10:59:31

@0dzsud0:

Jól mondod haver! Nekünk fideszeseknek kell megmondani, hogy mit fog mondani az a hülye 5 és fél millió libsi aki nem szavazott miránk. Persze csak addig amíg a lölővel fel nem vásároltatjuk ezt az index portált is vagy hogy a tökömbe hívják. Majd a viktor hazajön törökből remélem erbogán elmagyarázta hogyan kell ezt csinálni.
De addig is jól teszed hogy te mondod meg hogy a sok a hülye nem fideszes mit akar mondani. Persze azért nem kell minden részletezni mert akkor nem marad időnk gazdagodni, zsírosodni. Hiszen egy a mottónk: amit ma ellophatsz ne halaszd holnapra.

Bitang Inas 2018.07.11. 11:04:21

Ertem en hogy Óriásit bukott a Fidesz.de akkor ki kapja a polgármesteri széket?

Goose-T · http://blacksabbath.blog.hu/ 2018.07.11. 11:06:08

Az kimaradt a posztból, hogy mindig ilyen alacsony szokott a részvételi arány lenni a kerületben a polgármester-választásokon.

index.hu/belfold/2018/07/08/idokozi_valasztas_jozsefvaros_belvaros_fidesz/

Ja, várjunk, ha bele lett volna írva, akkor nem is lett volna értelme az egész posztnak. :D

Bitang Inas 2018.07.11. 11:06:11

Es meg valami.ha marki zay győzelme korszakvaltas....akkor ez mi? Egy evre valasztottak pm et. Ennyi. Ennek súlyának megfelelően jartak el a szavazók.

0dzsud0 2018.07.11. 11:06:40

@Orbán veje: *ásít

te vagy a BALLIB CENZÚRÁZÓK RÉME 28 is?

btw pont a tisztelt balok próbálkoznak mindig úgy beállítani, mintha a nemszavazók velük lennének. ti vagytok a többség, lol

Ekrü 2018.07.11. 11:06:50

Most a szerző ezt komolyan is gondolja? :))))) Hát a magam részéről én sok ilyen bukást kívánok a Fidesznek még jó pár éven keresztül! :)))))))))))))))))))))

2018.07.11. 11:09:13

Álmodj királylány (b1)!

citrix 2018.07.11. 11:09:48

Putyin (a szojet KGB-s ezredes) és Erdogan (a törökök sertésformájú diktátora) szép példakép a Kedves Vezető előtt :-(

0dzsud0 2018.07.11. 11:13:59

@Magentax: a nemzeti konzultáció a kormány felmérése a támogatóiról, a tényleges válaszok nem túlzottan érdeklik őket, a számok már inkább. tavaly ezt a tét nélküli semmit 1,6 millióan küldték vissza, ebből lehetett sejteni, hogy legalább kétmillió szavazójuk még biztosan megvan. mindeközben a b1 és a hasonló blogok a kérdéseket elemezgették és azt bizonygatták, hogy nyilvánvalóan egy ember töltötte ki 1,6 milliószor.

Orbán veje 2018.07.11. 11:17:42

@0dzsud0:

Jól mondod haver! Úgy látom te vagy itt ma az ügyeletes hogy ilyen gyorsan válaszoltál. Nagyon helyes. Szóval jól mondod mi vagyunk a többség háromszor van kétharmadunk az pedig már hatharmad. A libsik meg bekaphatják mert orbán után jön a fia gáspár , mit gondolsz mért vitte ki erdogánhoz törökbe? Láttam a képet a beavató ünnepség második sorában volt a díszvendég viktor pedig természetesen az első sorban kapott helyet. Tehát úgy tűnik hogy a lipsik még 100 évre beszopták.

Vilendor 2018.07.11. 11:22:40

@citrix:
Jó hát nem juthat mindenkinek egy Merkel (Stasi tartótiszt), egy Juncker (idült alkoholista), vagy egy Verhofstadt (lol), legyetek büszkék rájuk

2018.07.11. 11:25:08

@0dzsud0: Haha! Nagyon ötletes és igaz. Megjósolom, hogy Szelestey Lajos legközelebbi válogatásában a Dél-Brockmundi Harsona átfogó elemzésében tépi le a leplet a Fidesz üzelmeiről.

fynndafrail 2018.07.11. 11:26:42

Csak arra szeretném felhívni a tisztelt ballibbant bérkommentelő elmeroggyantak figyelmét, hogy a nagy izzadságszagú igyekezet, felindulás és epehányás közben néha lazítsák meg a szopóálarcot és hagyják kicsit szellőzni, mert csúnya bőrbetegségeket szerezhetnek ha bepállik alatta a mocskos kis pofájuk :)

A jelek szerint még hosszú ideig így lesz ez, jobb lesz ha hozzászoknak :)))
Na hajrá. Mély levegő, csücsörít, rábukik: vissza a dolgotokra, bukott véglények :-P

MrCharlieFirpo 2018.07.11. 11:32:29

Lehet újat mondok a cikk írójának, de az dönt aki elmegy szavazni.

Hogy mit gondolnak az otthon maradottak a választás szempontjából tökéletesen irreleváns.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 11:40:07

A Fideszre a szavazók 17 %-a voksolt. Tehát a Józsefváros 83 %-a ballib.

A közhangulat ellenzéki.

Zorbán vasárnap este óta tombol, zokog, reszket, mert érzi, legkésőbb tavaly őszig meg fog bukni.

odysszeusz 2018.07.11. 11:44:06

Legalább csak eccccer...SENKIT nem kéne indítani a Fidesz jelölt ellen!! SENKIT...hagy legyen már meg a 100% nekik...kár az időt elba@@ni reménytelen dolgokra...

Attilajukkaja 2018.07.11. 11:46:26

@MrCharlieFirpo:
"Hogy mit gondolnak az otthon maradottak a választás szempontjából tökéletesen irreleváns."
Ez addig igaz, amíg a szavazásnál nincs részvételi limit. Józsefvárosban a lakók több mint háromnegyede úgy gondolta, hogy nem adja a nevét ehhez az előre levajazott cirkuszhoz.
Ettől persze legális az eredmény.

Attilajukkaja 2018.07.11. 11:48:26

@odysszeusz:
"hagy legyen már meg a 100% nekik.."
Igazad van! Hadd legyen nekik is egyszer Karácsony. :o)))))

6.Lenin 2018.07.11. 11:48:38

"míg Győrire valamivel több mint négy és félezren."

) Az egész ellenzék támogatta.
) több, mint 4 ezeren rá szavaztak.

) Kik is állítottak, és támogattak egy esélytelen balekot?
) mi a faszért szavaztak CSAK 4,5 ezren rá?

Drága Balfácán Honfitársaim!

Máskor jobban kéne odafigyelni, főleg jövőre, hogy az ilyen pártokat egyáltalán nem kéne támogatnotok, akik a Fidesz szekerét tolják.

Vagy.....de ezt nem merem leírni, mert annyi eszetek nincs, hogy talán felfogjátok.
(azért teszek 1 halvány kísérletet.... olyan jelölteket Kell állítani, akit tudnátok támogatni is. Nincs megtiltva)

1et még ezek után sem értek.
Lassan már a csecsemők is tisztán látják, hogy a mai ellenzéknek nevezett bagázs, a támogatóikkal együtt 1 jó nagy b..........sz társaság.
Miért kel ennek még a B1-en reklámot csinálni.

Gondoljátok, hogy lenne még ma Mo-on valaki, aki ezt nem látja világosan? Bár, ha figyelembe vesszük, hogy 1re kevesebben támogatják őket, akadhatnak néhányan, akiket még fel kell világsítani.

Jó úton jártok, sok sikert!

MACISAJT 2018.07.11. 12:01:12

Most akkor nézzük, kiket volt képes kiállítani a "lehető legszélesebb összefosás":
egy szdsz-est Józsefvárosban és egy "rokker zsóti" művésznevű "humoristát" Miskolcon.
Hát, ha ezek nem döngetik földbe Orbánékat, akkor senki...
Szerintem ha az öszödi böszme vagy lendvai néne indult volna, még az is esélyesebb...

De most majd megmagyarázzák: tulajdonképpen ők győztek, csak hát az istenadta nép az amelyik ballib, az otthon ült mert focit nézett és baszott elmenni reájuk szavazni...
Eközben tóta w. meg azon óbégat a hvg.-n hogy leszarja a focit...

Totál káosz, kedvesch eftársak..

Muhaha

zord íjász · zordidok.blog.hu 2018.07.11. 12:25:06

Valahogy az a gyanúm, fiúk és lányok, hogy Orbán Apánk majd megbékül ezzel a vereséggel valahogy. Nehéz lesz neki, de kiheveri. Ha a fidesz minden jelöltje ekkora vereséget szenved, akkor még 378654332 évig ők lesznek hatalmon, az országban, minden faluban, minden városban, minden kerületben. Rettenetes lesz ez nekik.

Alex Farkas 2018.07.11. 12:25:09

="csak"a fideSS!!!!=ha a jónép beledöglik,akkor is az kell!=hiába,kilopják a szemüket!=lehet,ezért nem látnak!!!

A tudomány sosem téved! 2018.07.11. 12:26:33

"Egyvalamit sen­ki sem írt meg a jó­zsefvárosi választás után
Nem kétharmados győzelem volt ez, hanem hatalmas bukta."
Ugyan már elvtársak...
Ti minden nap megírjátok ebben a diktatúrában, az igazmondo index címlapján, hogy Orbán tegnap megint megbukott.
Holnap gyáván lemond.

Szerintem igazatok is lesz! 2088 környékén....

szepipiktor 2018.07.11. 12:28:22

Néha meglep a tudományos propaganda értelmetlensége.
Számít a vesztes szemszögéből, hogy a győztes hogyan nyert?
Akkor jobb ezen az oldalon? Inkább minden pusztuljon, ha már nem nyertünk?
.
Nekem ezek a gondolatok az élet azon területére emlékeztetnek, amikor van egy 160 centis humán-bölcsész kopaszodó hobbit gyerek a kockásingében, a trendi egyenkülsejével és folyamatosan hátrányban van a nagydarab, szőrős macsó átlagférfiakkal szemben.
És ő rendre 0 nőt szerez meg, a szőrős macsó meg 300 csudacsajt.
Aztán egyszer a macsónak rossz napja van és csak 100 nőt kap meg.
A kis hobbit meg szokás szerint 0 eredményt ér el, és kiabálni kezd: nézzétek, MÁR CSAK 100 nőt tudott megkefélni a galád!
Miközben rajta röhög a teljes vízpart, kikerülik, megvető pillantásokat vetnek rá.
.
Szóval teljesen mindegy, hogy a fiszed 1000%-al vagy 1%-al nyer, mert akkor is ők lophatnak, míg az ellenzék sokadszorra igazolja: őket a kutya sem akarja hatalomba!

kerszi 2018.07.11. 12:29:08

@6.Lenin: Akárhogy is magyarázzátok ennyit embert tudott a kormánypárt
mozgósítani. Valóban nem lehet erre az eredményre büszkének lenni.

A maradék 80 százaléknak, ha elege lesz/ mert így lesz, nem is olyan sokára/
veszíteni fogtok, és az nektek nem jó, mert onnét nem fogtok többé
felállni.

KUHULIN 2018.07.11. 12:29:46

A többség most is rám szavazott volna (ez biztos)! Kár, hogy nem indultam!

Attilajukkaja 2018.07.11. 12:31:20

@Alex Farkas:
"kilopják a szemüket!=lehet,ezért nem látnak!!!"
Valahogy így! :o)
Érdekes, hogy a legszegényebbek, tanulatlanok voksolnak általában a Fideszre, akiket a Orbán rendeletei a leginkább sújtanak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.07.11. 12:34:01

Az ellenzék nem taktikából adta fel. El volt engedve.
Hogy a 23% nem győzelem, az viszont tuti. Az egy nulla. Valóban, már nincs érdeklődés, nincs értelme küzdeni. A NER erősebb.

arabok balrol 2018.07.11. 12:35:53

A megrendito tobbseg otthon maradt?

Ti fogjatok megszivni ezt is, az europai valasztason 4/5os fidesz tobbseg lesz mert a hos forradalmar libbantak nem mennek szavazni...vagy nincsenek, vegul is kit erdekel?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2018.07.11. 12:39:04

@0dzsud0: Mi bizonyítja , hogy mindet más töltötte ki?

Berelhetoreklamfelulet 2018.07.11. 12:44:42

@belaim7005:
Ugyan az, csak más szóval kifejezve.
Nincs olyan opció, hogy tartózkodom, de olyan sem, hogy nem érdekel. Van:
-lehetőség szavazni egy konkrét pártra
-lehetőség hallgatólagosan elfogadni a szavazók döntését, és utána kussba maradni 4 évig.

Más opció nincs. Aki nem szavazott annak kuss a neve 4 évig.

ember100 2018.07.11. 12:50:53

@0dzsud0:
helló !

Csak azt nem tudom minek nyígsz itt ha ennyire nyerők vagytok ?
Egy ellenzéki blogon vajon miért vagytok itt ?
Csak nem TROLLKODNI ? :)
Hagyd költői kérdés volt .

nemecsekerno_007 2018.07.11. 12:52:00

Szerintem a tészta volt. Mint anno Mexikóban.

0dzsud0 2018.07.11. 12:52:07

@Orbán veje: haha nagyon igaz haver, ezek az agymosott tanulatlan vidéki közmunkás prolik tényleg ilyenek, a sok birka narancskullancs órabérben nyomja a vezír parancsára az agitpropot, nem is látják mennyire meg vannak hülyítve mert ki sem látszanak a patás seggéből. de ha el nem mossa az eső eljön még a mi időnk, a liberális européerek, a példamutató, szolidáris és tanult demokraták ideje, mert ha összeadjuk az összes nemfideSS szavazatot, megkapjuk, hogy az ellenzék nevű pártra 51% szavazott, szóval mi vagyunk a többség, nem sok hiányzott a parlamenti élőlánchoz sem!! gyorsan elrepül ez a négy év, lámpavason fognak lógni a csúti patkánnyal együtt aki ha nem lenne, már rég német életszínvonalon élnénk csak ellopja az EU pénzeket. a lámpavasról meg egyenesen mennek mészároslölövel meg kósalalával együtt a börtönbe, na akkor kezdődik a demokrácia, legyen végre karácsony. de ezek nem fogják fel, hogy ha brüsszel vagy merkel mond valamit, akkor nem kérdezünk vissza, pláne nem akadékoskodunk, hanem azt csináljuk, orbán csőcselékének meg kuss. na, majd.

Treff Bubi 2018.07.11. 12:57:47

"az ellenzék pedig kiállíthat egy (több) jelöltet, akik alkalmasabbak és karakteresebbek lehetnek. " - nem fog. Hiteles, ismert, erős, támogatott politikusokat nem választásról választásra kell felépíteni, hanem alapból tartani kell a spejzban. A kampány csak a reklámról szól, nem ott kell megismertetni az illetőt a választókkal.

0dzsud0 2018.07.11. 12:58:38

@ColT: semmi, én például százszor töltöttem ki. csak tizenhatezer olyan fasz kellett, mint és, és meg is lett az 1,6 milló. :)

0dzsud0 2018.07.11. 13:08:24

@ember100: számomra elsősorban valóban szórakozás a blog (mint ahogy az index és a 444 is), évek óta átlapozom a blogketrecet (döntően magát az indexet is csak emiatt nyitom meg), legtöbbször nem szólok hozzá semmihez. de a szórakozáson túl van egy másik dolog is: én szeretném lecsökkenteni annak az esélyét, hogy echo chamberbe kerüljek (nyilván, most is abban vagyok, ebbe most nem mennék bele), ennek az egyik legjobb módja, ha olyan médiumokat is látogatok (sőt, valójában szinte csak olyanokat látogatok), amelyekről tudom, hogy a legtöbb esetben biztosan nem fogok vele egyetérteni, azonban szeretném megérteni annak az oldalnak az álláspontját is, amelyik nem engem képvisel. a b1 blog is ilyen, de néztem korábban Kálmán Olga vezette egyenes beszéd adásokat is (pedig vele sem vagyok azonos állásponton), meg amikor rádiót hallgattam, rendre belehallgattam a Klub Rádió adásaiba is (ami még szerintem egy ballibnek is vállalhatatlan kellene, hogy legyen), mindet a fenti okokból tettem. aztán néha kommentelek is, bárhogy is fáj néhány embernek, hogy nem csak a saját véleményét olvashatja vissza.

Kunhallmi Agnes 2018.07.11. 13:13:54

Igaza van a posztolonak, ez inkabb bukas. Lehet hogy a fidesz megnyert par valaszast az utobbi 10 evben ketharmaddal, de azt mar nem teszik hozza, hogy kozben az ellezekiek milyen KEMENYEN ODAGRAFITIZTEK a hazfalra. Orban ugy kikeszult, hogy azota is Gracban apoljak, egy tipikusan csak a ciganyokra jellemzo betegsegel. NA hat ezt nevezem en gyozelemnek, nem azt, hogy ki hany valasztast tud ketharmaddal megnyerni. Szanalmas a fidesz ezzel az allando ketharmadozassal.

Ellenzéki Tüntető 2018.07.11. 13:14:31

"Csúnyán elbukott a fideszes jelölt is a nyóckerben. Csak ezt senki sem hangoztatja. "

Én igen! akkorát bukott a fidesz, hogy óriási! Remélem pont ekkorát fog bukni 2022-ben is!

szekertabor · provo.blog.hu 2018.07.11. 13:14:40

Csak nem már megint megbukott Orbán?

6.Lenin 2018.07.11. 13:15:10

@kerszi:

Valóban, én se lennék büszke, ha 5 drb féllábú, béna versenyző közül én nyernék, mint az 1etlen (6. résztvevő)egészséges indulóként, 100 m-en.
Senkinek-a kormányon lévőknek sem jó, ha ennyi a béna, tehetetlen versenyző körülöttük.
Bár azt nem értem, hogy így miként is buknának valaha is.Ha valamiért buknának is, az katasztrófa lenne mindenkinek.
Szerintem sokkal okosabb dolog lenne, ha valamilyen alternatíván törnétek a maradék agysejtjeiteket.
A hülyeséget magyarázni az a bénaság beismerése.
Rossz irány.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.07.11. 13:19:06

@ember100: "Egy ellenzéki blogon vajon miért vagytok itt ? "
Jaj, ez egy ellenzéki blog? Azt hittem, hoax.

2018.07.11. 13:24:01

Most hallottam, hogy a közbeszerzési értesítőben 300 fekete autóra, függönnyel, jobb kormánnyal írtak ki pályázatot. Azért jobbkormányos, mert így egyel több bolos ellenzékit tudnak elszállítani a jövő évtől bevezetésre kerülő, ellenzékiek számára kötelező múzeumlátogatásra az Adrássy 60. pincéjébe.

Ekrü 2018.07.11. 13:25:33

@kerszi: Ezt mondtátok április 8-a előtt is.Hogy az otthon maradottak a Fidesz ellen vannak.Ha jól emlékszem még kampányoltatok is ,hogy menjen mindenki leváltani a kormányt.Azt mikor elment 70% szavazni,akkor rögtön kiderült ,hogy az emberek nem a Fideszt hanem az ellenzéket akarják leváltani.Ezek után újra azzal áltatni magatokat,hogy akik otthon maradnak azok az ellenzéket akarják,bizony az az ostobaság kategória.Vegyétek már észre ,hogy rajtatok röhög mindenki...

Roan 2018.07.11. 13:28:50

@Goose-T: "Az kimaradt a posztból, hogy mindig ilyen alacsony szokott a részvételi arány lenni a kerületben a polgármester-választásokon" - azért ez a szokottnál is alacsonyabb: a megszokott 18 ezer választónak csak a 2/3-a, 12 ment el. Mondjuk a nyár/foci/alacsony tét valóban megtette a hatását, de ahhoz képest, hogy a kerületben még a csapból is ez folyt, ez nem sok. Amikor aláírtam, a lapon talán egy aláírás, ha szerepelt, máskor ilyenkor jóval többen voltak már.

Attilajukkaja 2018.07.11. 13:31:01

@6.Lenin:
"Ha valamiért buknának is, az katasztrófa lenne mindenkinek. "
Bizonyos értelemben az lenne. Kádár bukása is az volt sokak számára.

"sokkal okosabb dolog lenne, ha valamilyen alternatíván törnétek a maradék agysejtjeiteket."
Minek törni az agysejteket? Azt megteszi az otthon főzött pálinka. :o))))
A fejeket sem kell senkinek törnie. Az alternatíva: modern Európa vagy Putyinnal és Erdogannal jelzett Közép-Ázsia?

Trednar 2018.07.11. 13:36:38

@Ekrü: Dehogy akarták az ellenzéket leváltani. Ha igen, akkor kire? Tessék mutatni, hogy kit szeretnél ellenzékben látni. Ezeket nem? Én sem. Van más? Nincs. Ha lenne, akkor őket karaktergyilkolnák le. Duma ez a szükségünk van ellenzékre, de közben lebontjuk a jogállam maradékát.
Jelenleg nincs értelme a Fidesz ellen indulni. Nem azért, mert jó úgy ahogy van, hanem mert a jelenlegi struktúra választásnak nevezett színjáték csupán. Maradni fognak ezek évtizedekig is, nyílván van aki ennek örül. Magyarok úgyis szeretik a dögöljön meg a másik tehene is mentalitást. Jövőre én is a Fideszre szavazok, mert ennél rosszabbat nem tudnék tenni azokkal, akik rászabadították ezeket az őrülteket az országra.

6.Lenin 2018.07.11. 13:40:59

@Attilajukkaja:

Pálinkázol? Vagy nincsenek agysejtjeid?

Miért lenne katasztrófa?

Mondjuk az, hogy 1 rossz kormány bukna-az csak nyereség, de, ha csak náluk sokkal nagyobb balfaszok kerülnének hatalomra, az katasztrófa mindenkinek.

Azt hittem 1xű, de tévedtem, vagyis nem. Az ellenzéki oldalon tényleg nem értenek semmit. Mondjuk ennek igazolását pont tőled nem vártam, de ilyen a sors, néha váratlan helyről jön a meglepetés.

bobijub 2018.07.11. 13:42:42

mindenki láthatja, hogy a több gyerek beindulásának egyetlen hatásos eszköze van, ami pedig nem más, mint a buzigyűlöletszítás. mert az, aki háboríthatatlanul a magánvidámparkjaként használhatja a kilencvenháromezernégyzetkilómétert, az a többgyerekbeindításnak hazudott szavatvásárláson (adjunk még több sok jósok nagyonsokpénzt a gazdag gyerekeseknek) kívül csak a hagyományoscsaládmodellnek hazudott buzigyűlöletszítást nyomattatja a témában.

Tehetetlen Dodó 2018.07.11. 13:42:44

Ebbe most hóttbiztos belebukik a patás.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.11. 13:47:15

@Trednar: "Jövőre én is a Fideszre szavazok, mert ennél rosszabbat nem tudnék tenni azokkal, akik rászabadították ezeket az őrülteket az országra. "

:))

Ekrü 2018.07.11. 13:56:35

@Trednar: Már ne haragudj ,de ez a Ti problémátok.A Ti (baloldali szavazók) felelősségetek ,hogy hagyjátok ezt az ellenzéket bohóckodni.Miért nem tesztek ellene?Nekem , Fidesz szavazónak, hidd el teljesen mindegy ki van ellenzékben addig míg a Fidesz nyer.Viszont szánalmasnak tartom azt,hogy képtelenek vagytok szembenézni a vereségetek igazi okaival,jöttök mindenféle mesével,mint a jogállam lebontása,meg ez a baloldali választási matematika.Persze önáltatásnak remek,de ha nekem egy jobboldali blogíró írna egy hasonló blogot mint a fenti,egy elveszített választás után ,én lennék az első aki elküldi a p*-ba .Mert hülyének azért ne nézzen.De úgy látszik az ellenzéki oldalon ezt szeretik. :)))

Sütemény1975 2018.07.11. 14:00:02

Ez a komcsi blog... mindig van lejjebb... eltűnhetnél lassan a sűlyesztőben

2018.07.11. 14:01:23

@Roan: "Amikor aláírtam, a lapon talán egy aláírás, ha szerepelt, máskor ilyenkor jóval többen voltak már."

Perszepersze... mert Orbán már egy nappal előbb elvitette az ellenzékieket.
Nem kell annyit matekozni.. Aki nem szavaz rátok, az nincs veletek. Pont.

6.Lenin 2018.07.11. 14:02:53

@Ekrü:

Nagyon-nagyon meg lennék lepődve, ha ezt felfognák, pedig nekik is végre jobb lenne ezt felismerni.

Trednar 2018.07.11. 14:05:14

@Ekrü: Egyrészt nem baloldali szavazó vagyok, hanem olyan szavazó, aki arra szavaz, aki szerinte a legjobb. Viszont elárultad a lényeget. Neked MINDEGY, hogy ki van ellenzékben, hisz akár lehetne egy fantasztikus szakértői párt is, mert te a Fideszre fogsz szavazni, mert csak. Ez amúgy igaz az általam ismert Fidesz szavazókra is. Leszarják az egészet, a lényeg, hogy a Fidesz nyerjen. Miértre a válasz? CSAK.
Másrészt a jogállam lebontása nem mese. Mondj EGY olyan állami szervezetet, ahol nem fideszesek ülnek. EGYET. Kúria nem számít, főleg hogy most épp ők vannak terítéken.
Harmadrészt nem adtam igazat a cikknek, még részben sem.

Attilajukkaja 2018.07.11. 14:05:18

@6.Lenin:
"Pálinkázol? Vagy nincsenek agysejtjeid?
Miért lenne katasztrófa?"
He? Nem emlékszel a saját beírásodra? :o))))

"ha csak náluk sokkal nagyobb balfaszok kerülnének hatalomra, az katasztrófa mindenkinek."
Náluk nagyobbak egyelőre nincsenek Magyarországon!

orgoványi erdőjáró 2018.07.11. 14:05:49

Nekem ez a cikk nagyon tetszett. Mindig meg tudják magyarázni ballibbanték, hogy miért kapták az aktuális XXXL-es zakót és tulajdonképpen mégis ők nyertek.
Hajrá, tovább a lenini úton lipsikéim!

bbrrr 2018.07.11. 14:05:49

@Attilajukkaja: nézd meg a korábbi választási eredményeket.
index.hu/belfold/2018/07/08/idokozi_valasztas_jozsefvaros_belvaros_fidesz/

akkor sem volt 40% feletti a részvétel. Akkor volt 18e szavazó, most meg volt 13e. Akkor se volt tétje, meg most se. Akkor volt 4 ellenfél, szerzett darabja 1200-2500 szavazatot (10-15%), most volt 1 ellenfél, szerzett 35%-ot, ami valamivel kevesebb arányaiban, mint a korábbi 4 volt. Az ellenzék elindult és vesztett.

Ha előre látod, hogy mi lesz a szavazás eredménye, úgy elég nehéz ám mozgósítani. Pláne, hogy még a győzelmi aránynak sincs jelentősége, csak az számít, hogy kié a legtöbb szavazat. Pláne nyáron, amikor aki csak teheti, hétvégén elhúz a fővárosból Balatonra.

gyurmicsek 2018.07.11. 14:09:40

Na, menjetek vissza stadiont építeni, mert nem jutunk ki vébére 2200-ban.....

Gyúrótermi BUNKÓ 2018.07.11. 14:12:07

A 23 szazalek 63 szazaleka szavazott a fideszre, a teljes lakosag mindossze 16 szazaleka. Vagyis 84, nyolcvannegy szazalek Orban ellen szavazott, ez bizony BRUTALIS VERESEG.
Lenyegtelen ki nyerte a valasztast, a FIDESZ MEGBUKOTTTTTTTTTTT !!!

Medvegyev 2018.07.11. 14:18:10

A fidesz nyert? nahát...

És a kerületen kívül ez kit érdekel?
ILLETVE ŐKET SEM...

Minek kell ennek ennyire örülni/ezen ennyit rágódni?

Beszélgessetek kicsit a francia drámáról vagy az ógörög filozófiáról, avagy a futball VB-múltjáról vagy a süteményreceptekről.

Na, milyen ajánlat? bESZÉLGESSETEK, EMBERI MÓDON, EMBERI TÉMÁKRÓL.
De ha nem megy, marad

Attilajukkaja 2018.07.11. 14:23:59

@bbrrr:
"Ha előre látod, hogy mi lesz a szavazás eredménye, úgy elég nehéz ám mozgósítani. "
Ez igaz, ... de nem hiszem, hogy emiatt volt gond a mozgósítással. Az ellenzéki jelölt eleve nem kapott lehetőséget rá olyan helyeken, ahol a Fideszes igen. Nehéz úgy versenyt futni, ha az egyik versenyzőnek összekötik a lábát. :o)

alien 2018.07.11. 14:26:42

De a megrendítő többség otthon maradt.
Nem kétharmados győzelem volt ez, hanem hatalmas bukta.

azért ezt gondold át

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2018.07.11. 14:27:24

"Csúnyán elbukott a fideszes jelölt is a nyóckerben. Csak ezt senki sem hangoztatja. "

Remelem 2022-ben ugyan igy megbukik a gonosz diktator.

alien 2018.07.11. 14:28:06

@Attilajukkaja: mert annak aki változást akart volna meg kell mondani mit akarjon? egyszerűen a sok gyökér ezért vagy azért otthon maradt azt majd most négy évig picsog, hogy de a fidesz

ételizésítő 2018.07.11. 14:39:16

Pont az ilyen ostoba faszok és ehhez hasonló cikkeik miatt nyer a Fidesz 2/3-dal még 3036-ban is, meg addig folyamatosan.

Ti vagytok a legjobb Fidesz-propaganda.
Azért, mert ilyen hazudozós faszokra, mint ti vagytok, soha nem szavaz értelmes ember.

ételizésítő 2018.07.11. 14:41:17

@Attilajukkaja:
Jaja, nem tudták, hogy választás lesz, és hogy a Fidesz is indul rajta, meg még valaki, és ha nem a Fideszt akarom, akkor a még valakire kell szavazni.

Hát ha az ellenzéknek ennyi esze van, úgy tényleg nehéz nyerni, de mivel ennyi eszük van, talán jobb is, ha nem ők nyernek.

0dzsud0 2018.07.11. 14:41:30

@Ekrü: engem nem csak azért irritál az ellenzék, mert hihetetlenül ostoba, hanem mert nem tud ellenfele lenni a mostani kormánynak. szerintem ez baj. még ha sokmindenben egyet is értek a fidesz politikájával, akkor is van igényem egy tisztességes ellenzékre, amely egyrészt jobb kormányzásra késztetné a kormányt, másrészt, ha ez nem teljesül, akkor leváltaná. de így semmi félnivalója nincs a jelenlegi kormánynak, nyugodtan halmozhat hibát hibára is, legalábbis balról biztosan nem lesz leváltva egy ideig.

ételizésítő 2018.07.11. 14:46:32

@Trednar:
"hisz akár lehetne egy fantasztikus szakértői párt is"
Lehetne.
De nincs.
Pont ugyanolyan dilettáns tolvajbanda van ellenzékben, mint kormányon. Akkor meg nem mindegy?
Ráadásul az ellenzék még gerinctelenebb is, lásd Szél Bernikéék, akik láthatóan csak a még 4 évig havi 1-2 milliós havi juttatásért csinálják a szemfényvesztést, hogy ők ellenzék. Ha lenne gerincük, egyikük sem vette volna fel a mandátumát az április 8 előtti tevékenységük és az amiatt bekövetkezett csúfos vereség miatt.
Ezek gerinctelen megélhetési szar alakok, politikusnak nem mondnám őket. Mindegyik parlamenti párt összes tagjára értem.

(A Fidesz is, csak ők nem is titkolják.)

Attilajukkaja 2018.07.11. 14:50:36

@ételizésítő:
"Jaja, nem tudták, hogy választás lesz, és hogy a Fidesz is indul rajta"
Sokan mondták, hogy nem kaptak értesítőt.

"Hát ha az ellenzéknek ennyi esze van, úgy tényleg nehéz nyerni,"
Autokráciákban nem ésszel nyer a kormány jelöltje.

Attilajukkaja 2018.07.11. 14:51:34

@ételizésítő:
"Ráadásul az ellenzék még gerinctelenebb is, lásd Szél Bernikéék"
Az LMP mikor volt ellenzéki párt?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2018.07.11. 15:02:06

jaj, ki ne találjuk már, hogy a fidesz veszített...

Attilajukkaja 2018.07.11. 15:06:08

@doggfather:
Szerintem sem veszített. Nem engedheti meg magának!

2018.07.11. 15:07:09

Felháborító, amit a Kutyapárt művel, de végre egy kreatív ötlet Miskolcon.

Trednar 2018.07.11. 15:07:21

@ételizésítő: Ellenzék helyében egyáltalán nem vettem volna föl a mandátumot. Egyrészt a saját "munkájuk" miatt, másrészt ma csak tényleg annyit tud tenni egy ellenzéki politikus, hogy bent ül. Ennek rohadtul nincs értelme.

Tom66 2018.07.11. 15:09:46

Úgytűnik, hogy B1 blogot OPNI szökevények jegyzik.

6.Lenin 2018.07.11. 15:13:42

@0dzsud0:

Ezt sem fogják soha felfogni, sajnos. Pedig ez lenne az alapja mindennek.

Roan 2018.07.11. 15:15:25

@Womb Raider: Jaj, emlékszem rád, te vagy az, aki nem tudta értelmezni az egy mondatnál hosszabb válaszaimat. Hát, most sem erőltetted meg magad...

1, Ezt írtam: "Mondjuk a nyár/foci/alacsony tét valóban megtette a hatását, de ahhoz képest, hogy a kerületben még a csapból is ez folyt, ez nem sok" - ha ebből neked az jött le, hogy "Orbán már egy nappal előbb elvitette az ellenzékieket", akkor gratulálok. Segítek, annyit írtam, hogy kevesebb ember ment el, mint szokott, részben a fenti okok miatt.

2, "Nem kell annyit matekozni.. Aki nem szavaz rátok, az nincs veletek" - megint csak: mutasd már meg, hol is írtam (vagy akár a poszt hol írta), hogy a távolmaradók kire szavaznak? Sehol, ez csak a te prekoncepciód, amitől nem tudsz szabadulni, tök mindegy, hogy ki mit ír, akkor is ezt válaszolod.

3, Még mindig hadilábon állsz a magyar nyelvvel, és T/2-ben beszélsz? Ejnye, ezt már a múltkor is megbeszéltük...

6.Lenin 2018.07.11. 15:17:05

@Attilajukkaja:

"Náluk nagyobbak egyelőre nincsenek Magyarországon! "

Hát ez az! Isten óvja Mo-ot attól, hogy valaha is még egyszer a hatalom közelébe is kerülhetnének.

Ekrü 2018.07.11. 15:19:28

@Trednar: "Egyrészt nem baloldali szavazó vagyok, hanem olyan szavazó, aki arra szavaz, aki szerinte a legjobb."-Teljesen mindegy ,hogy minek nevezed,baloldali vagy liberális,jobbik vagy esetleg kockás ,ez csak játék a szavakkal ,a lényeg ,hogy ellenzéki szavazó vagy ,és bizony Ti ellenzéki szavazók hagyjátok ezeket az ellenzéki pártokat bohóckodni.
"Viszont elárultad a lényeget. Neked MINDEGY, hogy ki van ellenzékben, hisz akár lehetne egy fantasztikus szakértői párt is, mert te a Fideszre fogsz szavazni, mert csak."-Nem ,nem csak.Hanem azért mert Fidesz szavazó vagyok.Ahogy a jobbikos szavazó a jobbikra,a DK-s a DK-ra ,az MSZP-s meg az MSZP-re szavaz.Elárulni meg nem kellett,hisz soha nem titkoltam.Szerintem eléggé egyértelmű volt a hozzászólásaimból.A "szakértői pártban" pedig nem hiszek.Az pont olyan nem létező állatfaj lehet mint a "független" jelölt. :) Egy párt vagy baloldali,vagy jobboldali vagy liberális.A pártoknak vannak szakértőik,nem pedig a szakértőknek pártja.A szakértői párt az egy fikció.
"Mondj EGY olyan állami szervezetet, ahol nem fideszesek ülnek. EGYET."-1990 óta jó pár kormányváltást átéltem.A gyakorlat az volt,hogy amikor baloldali kormány került hatalomra (MSZP_SZDSZ) azzal kezdték ,hogy kirúgtak minden felső vezetőt és a saját embereiket tették oda.Ha meg jobboldali kormány nyert ,ugyanez volt csak pepitában.Illetve azért annyi különbség volt a kettő között,hogy míg a Fidesz kivárta ,hogy leteljen a megbízásuk (lásd pld.Simor András),addig az MSZP fenyegetésekkel ,rávette ezeket az embereket ,hogy mondjanak le vagy jogellenesen menesztette őket.(lásd.Szász Károly)De kétlem,hogy lenne olyan ország Európában ahogy egy párt miután megnyeri a választást,ha alkalom adódik rá,nem a saját embereit ülteti be az állami szervezetek élére.

Area51 2018.07.11. 15:21:04

Az lényegtelen, hogy amúgy is alacsony szokott lenni a részvétel. Az is lényegtelen, hogy ki kapja a széket. Agyam elhagyom az ilyen "balos" cikkeken. Egyáltalán nem félrevezető, hogy elfelejtik megemlíteni, hogy gyakran alacsony a részvétel. Ja, biztos Orbán miatt van ez is. Gondolom.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.07.11. 15:23:43

@Treff Bubi: Hát, most nincs igazad, a Józsefvárosiak ismerték az ellenzéki jelölt fószert régről, mint hajléktalan és drogos pátyolgatót. És hát igen, a választási eredmény bizonyítja, hogy a Józsefváros lakosságának 23%-ának 62%-a biztosan náci és hajlamos a szegregációra, a maradék 77%-pedig látens náci és szegregáló, mert bizonyítottan nem szavazta meg a hajléktalanos fószert...

Öööö, és akkor hogyan is van ez? Akkor a Józsefvárosban annak 23%-nak a 36%-a csak a liberális, aki elfogadja úgy az embereket ahogy vannak..... DE ez sem garancia arra, hogy támogatja is őket, csak elfogadja a létezésüket, és hagyná, hogy az önkormányzat támogassa őket....

Szóljatok, ha valamit eltévesztettem :-)

W123qp 2018.07.11. 15:25:05

Nem Fidesz rajongóként ez blogbejegyzés egy faszság...
Minden esetre a fideszesektől kérdezem, szándékosan nem jobbost írtam, most ugye öröm van és boldogság, ugrik a pannon puma, csok, stb.
De tételezzük fel, hogy nem mindig cselekszik a király az elvárásoknak megfelelően, abban az esetben, ha ezen szeretnének változtatni, akkor is ilyen pofon egyszerűnek gondolnák a helyzetüket. El kell menni szavazni, oszt jó van?
Akkor sem zavarná őket pl. a jelenlegi média portfólió, a jelenlegi kormányzati stílus/mód/eljárás?
TÉNYLEG mindig le KELL ugatni bárkit aki rendszert kritizálja?
Ha a mi oldalunk lop az jó?

Csak elvi síkon kérdezem...

2018.07.11. 15:27:35

@Roan: Azt gondolod, hogy a nevetséges magyarázkodásotoknak nyomatékot ad, ha magas lóról teszed azt? A nagy okoskodásotok újra bevált. Annyi elégtétel/vigaszdíj azért egye fene, jár neked, hogy annál képzelheted magad okosabbnak, akinél csak kedved tartja. Aki még Káslert is akkora pofával osztja, mint te, attól nem is várhatunk mást.
;)

Ekrü 2018.07.11. 15:32:18

@0dzsud0: Ez így igaz,viszont ezt csak a saját szavazóik tudnák megoldani.De ameddig elhiszik az ilyen típusú beetető szöveget amit a fenti blogíró is előad,sőt lelkesen tapsolnak neki,addig tényleg nem érdemelnek jobb ellenzéket.Most őszintén,miért is változna meg a jelenlegi ellenzék bármiben is ,ha a szavazóik még ezt is eltűrik nekik?

6.Lenin 2018.07.11. 15:35:24

@W123qp:

Én 90 ben az SZDSZ-re szavaztam, mert azt hittem ők is...de tévedtem, nem azok (voltak)
A szocikra soha nem szavaznék, hiszen az életem nagy részét alattuk éltem át. Soha nem változtak, nem is fognak.

90 óta a Fideszre szavazok, pedig én sem értek mindennel 1et. Az ok rendkívül 1xű.

90 óta nem volt, nincs jobb kínálat tőlük. Sajnos, hogy nincs valódi ellenzék, mert így nem lehet mérni sem a valódi teljesítményt, és nincs ami megakadályozhatná az elkurvulást sem.

Nagy kár.

Máskülönben minden köcsögnek nagyon ajánlom:

0dzsud0
2018.07.11. 14:41:30
@Ekrü: engem nem csak azért irritál az ellenzék, mert hihetetlenül ostoba, hanem mert nem tud ellenfele lenni a mostani kormánynak. szerintem ez baj. még ha sokmindenben egyet is értek a fidesz politikájával, akkor is van igényem egy tisztességes ellenzékre, amely egyrészt jobb kormányzásra késztetné a kormányt, másrészt, ha ez nem teljesül, akkor leváltaná. de így semmi félnivalója nincs a jelenlegi kormánynak, nyugodtan halmozhat hibát hibára is, legalábbis balról biztosan nem lesz leváltva egy ideig.

Próbáljátok megérteni

bbrrr 2018.07.11. 15:41:04

@Ekrü: Ugyanez igaz a kormányra is :)

Kérdés: ki árt jobban az országnak? hogy egy kormányképes tolvaj banda nem hagyja ott az ország vezetésést, és nem adja át a kormányképtelen tolvaj bandának a hatalmat? VAGY a kormányképtelen tolvaj banda, akik nem hagyják ott a hatalomért folytatott harcot, miután sokadszorra lettek elküldve a bús picsába?

Mert ha az előbbi okozza a bajt, akkor a szavazók cca 50%- a szavazott rosszul április 8-án. Ha viszont az utóbbi, akkor csak a szavazók 48%-a szavazott rosszul (és azok szavaztak jól, akik érvénytelenül szavaztak).
A fidesz képes a kormányzásra, és alapvetően nem csinálja rosszul. Mellékhatás, hogy lop. A jelenlegi ellenzék nem képes a kormányzásra, még arra sem képes, hogy megnyerjen egy választást. Ha még támogatottságuk is lenne, nem tudom mi lenne itt. Nagykoalíció? ezek egymás között? LMP-DK-MSZP-Jobbik? vagy mi? Ebből kettőt nem lehet összebékíteni, nem ám hogy ezek négyen új alkotmányt csináljanak (pedig abban egyetértenek, hogy kéne...)

sZulamith 2018.07.11. 15:44:37

Ami azt illeti a 2/3 -os győzelem inkább 1/3, Érdekes módon, jártamban-keltemben, fideszest nem hallok, még egy szófoszlány erejéig sem. Szerintem azt jelzi, tudják nem ők a többség, félnek talán?:)

Attilajukkaja 2018.07.11. 15:45:09

@Magánvéleményem:
"a Józsefvárosiak ismerték az ellenzéki jelölt fószert régről, mint hajléktalan és drogos pátyolgatót"
Vagyis IGAZI keresztényként ismerték meg?

Roan 2018.07.11. 15:47:05

@Area51: Fent már írtam másnak is, hogy most a szokottnál is alacsonyabb volt a részvétel. Az más kérdés, hogy ezt ki mennyire értékeli buktának, de tényleg látványosan kongtak az ürességtől a szavazókörök (ahol én jártam), pedig a propaganda ugyanolyan erősen ment, mint bármelyik más választás előtt.

6.Lenin 2018.07.11. 15:47:06

@sZulamith:

", félnek talán?:) "

pont az előbb cseréltem gatyát, ma harmadszor, annyira.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.11. 15:52:13

@Magánvéleményem: "a Józsefvárosiak ismerték az ellenzéki jelölt fószert régről, mint hajléktalan és drogos pátyolgatót"

Igen. Mindig azon dolgozott, hogy az emberek tarthassák meg a lakásukat, ne kerüljenek az utcára, valamint akik az utcára kerültek, azok ellátásban részesüljenek, és ne aludjanak az utcán.

Namost a fideSSmaffia pont ennek az ellenkezőjét hazudta. Közpénzből.

Különösen elszomorító, hogy pont a legszegényebbek szavaztak a legnagyobb számban az őket pártoló ellen.

6.Lenin 2018.07.11. 15:53:41

@sZulamith:
", félnek talán?:) "
Pont az előbb cseréltem gatyát, ma harmadszor, annyira.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.11. 15:54:24

@bbrrr: "kormányképes tolvaj banda nem hagyja ott az ország vezetésést"

Szerintem így a legjobb. Nem csak lekormányozzák az országot Románia szintjére, hanem ki is rabolják. Az már csak hab a tortán, hogy a jövőnket, az oktatást, szándékosan tönkreteszik.

Attilajukkaja 2018.07.11. 15:54:27

@Roan:
"most a szokottnál is alacsonyabb volt a részvétel"
Szerinted miért?

6.Lenin 2018.07.11. 15:54:44

Bocs, de azt hittem eltűnt.

Attilajukkaja 2018.07.11. 15:57:02

@bbrrr:
"A fidesz képes a kormányzásra, és alapvetően nem csinálja rosszul. "
Ez komoly vita tárgya. Sokan nem értünk egyet ezzel a megállapításoddal.

Roan 2018.07.11. 15:58:26

@Womb Raider: Ügyes próbálkozás, hogy eltereld a figyelmet arról, hogy még csak véletlenül sem tudtál érdemben válaszolni egyik kérdésemre sem.

6.Lenin 2018.07.11. 16:00:07

@Attilajukkaja:

Mert nem volt hiteles/elfogadható ellenjelöltje a kormánypártinak.
Mégsem szavazhattak volna ők is a Fidesz jelöltjére?
Annyira még én sem nézek mindenkit hülyének ellenzéki oldalon, bár néha rám cáfolnak.
(vagy szerintük is megy a szekér, de hát ők a másik oldalon állnának, ciki lenne beismerni)

6.Lenin 2018.07.11. 16:01:44

@Attilajukkaja:

"Ez komoly vita tárgya. "

Kivel is? Hol? Itt?
Ne bassz!

Roan 2018.07.11. 16:02:08

@Attilajukkaja: Részben a foci/nyár miatt, részben az érdektelenség. Az addig kb alig ismert alpolgármesterből lett megbízott polgármester indult egy szociális szakember ellen, szerintem az ellenzék, ha akart volna, lehetett volna jobb jelöltje is. Másrészt lehet benne némi kiábrándultság is.

Ekrü 2018.07.11. 16:03:10

@bbrrr:
"A fidesz képes a kormányzásra, és alapvetően nem csinálja rosszul. "-Szerintem ez az első és legfontosabb dolog .A második,hogy hogyan viszonyul azokhoz az értékekhez (erkölcsi) amik számomra fontosak.Ami a lopást illeti meg a korrupciót,kétlem ,hogy lenne a világon olyan kormány amelyik nem lop vagy nem korrupt.Képmutatás azt mondani ,hogy nem így van,ezért számomra ez kevésbé fontos tényező.Illetve csak annyira fontos,hogy hogyan érvényesül az élni és élni hagyni elve.
Az pedig ,hogy a jelenlegi ellenzék majd összefog ,hát a vicc kategória. :))) Láttuk mi történt az egyetlen közös megbeszélésen ott Gyurcsány lakásán. :)))

2018.07.11. 16:04:21

@Roan: mit is kérdeztél? Érdemi kérdésekre lesz válasz, de ehhez szedd össze magad.

Ekrü 2018.07.11. 16:09:27

@6.Lenin: "Próbáljátok megérteni "-Nem fogják...
Amúgy üdv az SZDSZ által elárultak körében :)

kertészfijjú 2018.07.11. 16:29:03

Csak a leadott érvényes szavazat számít,ezeket kéne gyarapítani kedves ellenzék.Vagy inkább ne ,mert tökhülyék vagytok láthatóan.Azon fantáziálni,hogy aki nem szavazott kire tette volna az x-et teljesen felesleges és értelmetlen,mint ezek a posztok is.

Roan 2018.07.11. 16:31:52

@Womb Raider: Tanulj meg olvasni. Fentebb megtalálhatod, ha valóban szeretnéd.

buszrajongó 2018.07.11. 16:35:04

@Attilajukkaja: "Autokráciában nem ésszel nyer a kormány jelöltje,"

Valóban nem. De éppen az autokrácia miatt az ellenzék jelöltje csak ésszel tudna nyerni.

Ha lenne. De a mai ellenzéknél éppen észből van a legkevesebb...

exterminador 2018.07.11. 16:37:44

Dehogyisnem! Csak a sorosozás számít, meg a migránsok, a világon semmi más nincs!

2018.07.11. 16:40:03

@Roan: :)))) Perszepersze. Diszlexiás vagyok.. ha megkérlek, felolvasod?

Attilajukkaja 2018.07.11. 16:51:04

@buszrajongó:
"az autokrácia miatt az ellenzék jelöltje csak ésszel tudna nyerni."
Igaz. Valami furfangra vagy polgári engedetlenségre lenne szükség. Az ellenzék sokat tanulhatna Orbántól arról, hogy kell kijátszani, átverni az embereket!

Attilajukkaja 2018.07.11. 16:52:44

@Roan:
"az ellenzék, ha akart volna, lehetett volna jobb jelöltje is."
Lett volna?

"Másrészt lehet benne némi kiábrándultság is."
Én is ezt gyanítom.

Ellenzéki Tüntető 2018.07.11. 17:08:50

@Attilajukkaja: "Ez komoly vita tárgya. Sokan nem értünk egyet ezzel a megállapításoddal."

No most azért azt láthatjuk, hogy 8 éve jósolják meg az összeomlást, oszt 8 éve nem jött még el. Sőt IMF hitel sincs, fizuemelkedés meg van. Lassan fel kéne fogni, hogy nem lesz itt egyhamar csőd.

Namir 2018.07.11. 17:10:18

a vesztes oldal megint magyarázkodik
legközelebb arra fordítson inkább energiát, hogy nyerjen

Orbán veje 2018.07.11. 17:17:16

@Ellenzéki Tüntető:

Jól mondod haver. És most olvasom hogy még az elios ügyben sem indít nyomozást az ügyészség. Remek gyerek a Polt Peti fidesz alapító tag volt az elején, tehát a mi kutyánk kölke, kitűnő választás volt a viktor részéről őt kinevezni fő ügyésznek. Tehát csak jó hír minden felől nincs itt semmi látnivaló az a lényeg hogy mi nagyon gazdagodjunk a libsiknek meg fájjon a fejük. Örüjjenek hogy a viktor ad nekik egyáltalán munkát.

2018.07.11. 17:25:07

Már csak azt nem olvashattuk, hogy az ezüst is szépen csillog, nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.. vagy: az ellenzéki jelölt túlszárnyalva a várakozásokat a dobogó második fokára állhatott, ám a fidesz teljesítménye csak az utolsó előtti helyre volt elég,

Roan 2018.07.11. 17:29:59

@Womb Raider:

1, Ezt írtam: "Mondjuk a nyár/foci/alacsony tét valóban megtette a hatását, de ahhoz képest, hogy a kerületben még a csapból is ez folyt, ez nem sok" - ha ebből neked az jött le, hogy "Orbán már egy nappal előbb elvitette az ellenzékieket", akkor gratulálok. Segítek, annyit írtam, hogy kevesebb ember ment el, mint szokott, részben a fenti okok miatt.

2, "Nem kell annyit matekozni.. Aki nem szavaz rátok, az nincs veletek" - megint csak: mutasd már meg, hol is írtam (vagy akár a poszt hol írta), hogy a távolmaradók kire szavaznak? Sehol, ez csak a te prekoncepciód, amitől nem tudsz szabadulni, tök mindegy, hogy ki mit ír, akkor is ezt válaszolod.

Attilajukkaja 2018.07.11. 17:31:02

@Ellenzéki Tüntető:
"8 éve jósolják meg az összeomlást, oszt 8 éve nem jött még el. Sőt IMF hitel sincs, fizuemelkedés meg van. Lassan fel kéne fogni, hogy nem lesz itt egyhamar csőd."
Nem kívánom a csődöt, de a fizuemelkedés csak a statisztikákban létezik, IMF hitel helyett pedig más, nem túl előnyös kölcsönöket vett fel a kormány (pl. a letelepedési kötvények).
Szóval?

ételizésítő 2018.07.11. 17:31:17

@Attilajukkaja:
Ja, meg arrafelé nincs se tévé, se rádió,d e még internet se.
Hagyjuk már a faszságokat.

"Az LMP mikor volt ellenzéki párt? "
Ők azt mondják, azok.

@Trednar:
Egyetértek.

@Roan:
A választás napján NEM volt focimeccs. Készültek a keddi meccsre?
Nyári idő se igazán.
További okos gondolatok?

Attilajukkaja 2018.07.11. 17:43:27

@ételizésítő:
"Hagyjuk már a faszságokat."
Felőlem el is kezdhetnéd!

"Ők azt mondják, azok."
Ja! Akkor nyilván azok is! :o)))))))9

élveteg 2018.07.11. 19:20:14

Akkor fordítsuk meg a dolgot A választáson ugyanekkora részvétel mellet ugyanilyen arányban a fideszes jelölt veszít Akkor az index címlapon ilyen címek harsognának "Akkora pofont kapott a fidesz hogy a fal adta a másikat" "Működik az összellenzéki össszefogás "Megreccsent a NE"," Orbán tombol az eredményeket látva" stb stb stb....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.11. 19:42:27

@élveteg: "Akkor fordítsuk meg a dolgot A választáson ugyanekkora részvétel mellet ugyanilyen arányban a fideszes jelölt veszít"

Hát annak valóban nagy hírértéke lenne.

Van egy biliárdasztal, ami öblösen van kialakítva, az a lyuk, ami a fidesz győzelmét jelenti, a lavór alján helyezkedik el, ha csak simán elgurítod a golyót, az abban a lyukban köt ki, a legmagasabb ponton meg van az ellenzék győzelmét jelentő lyuk, száz gurításból jó, ha egyszer sikerül véletlenül beletalálni. Na most melyik a nagyobb teljesítmény? Elengedni a golyó, ami magától belegurul az egyik lyukba, vagy pont úgy eltalálni, hogy mégis a másikba menjen?

Szóval messze nem szimmetrikus a dolog, a fidesz felé erősen lejt a pálya, minden erőforrás az övé, míg az ellenzék kezéből minden erőforrást kivesz a diktatúra.

VT Man 2018.07.11. 19:47:55

Rohadt nagy bukta lesz 2022-ben az ellenzéknek, ha ilyen cikkekkel folytatjátok...

trtr 2018.07.11. 20:21:31

@sZulamith: Én nem szavaztam senkire legutóbb, segítek:

Ebben a gecinagy diktatúrában a fideszesek a rejtőzködőek, mert nektek van ilyen kibaszott agresszív, számonkérő, mindentjobbantudó, a másikat leugató stílusotok.

Akkor baszott nagy diktatúra van.

FB-on is más sincs, csak a hőbörgés a balos szektásoktól, akiknek scak más balos szektások az echo chamber lakótársai.
Azért nem találkozol senkivel baszki, mert egy véleménybuborékban élsz.

trtr 2018.07.11. 20:23:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Azt már sikerült a ballibáknak bazmeg, azokra szavaztam, baszki.
Azóta inkább nem szavazok, mert az tisztán látszik, hogy totál alkalmatlanok voltak mindenre, ettől bizony a fidesz fényévekkel jobb.
De hazudjatok tovább magatoknak főleg, mert a kognitív disszonancia nagy úr.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.11. 20:48:28

@trtr: "sikerült a ballibáknak "

Ja, tudhattam volna, gyúrcsányi a hibás. Persze. Száz év múlva is ez lesz a kifogás?

"azokra szavaztam"

A szocikra szavaztál? Oszt mifaszér?

"a fidesz fényévekkel jobb"

Tolvajlásban? Az oszág lecsúsztatásában Románia szintjére? ÁFA emelésben?

Na mindegy. A lényeg, hogy a fidesz szerinted is szar, de találsz valami még szarabbat, aminél szerinted nem rosszabb. Gratulálok!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.11. 20:52:27

@trtr: "FB-on is más sincs, csak a hőbörgés a balos szektásoktól"

Próbálj nem csupa agyhalottal barátkozni. :))

sZulamith 2018.07.11. 21:34:58

@trtr: ".....mert egy véleménybuborékban élsz." Hála Istennek nem, mert akkor olyan lenne a szókincsem, mint a Tiéd:)

2018.07.11. 22:30:37

@szekertabor: Ha Kedd van, akkor biztosan megbukott! Tudhatod, hogy minden Kedden megbukik.

Roan 2018.07.11. 23:25:47

@Attilajukkaja: Dr Erőss, Jakabfy már eddig is helyi önkormányzati vonalon voltak, és nem csak szociális politikusként ismertek, szerintem, ha komolyan gondolták volna, közülük választottak volna.

0dzsud0 2018.07.11. 23:28:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A szocikra szavaztál? Oszt mifaszér?" nem mindenki lát fantáziát a kutyapártban (persze még mindig sokkal inkább, mint a szocik, de a viccpárt attól még csak egy viccpárt)

@sZulamith: a véleménybuborékban való létből egyrészt nem tudunk következtetéseket levonni a szókincsre vonatkozóan (itt valamit félreértesz szerintem), másrészt aki véleménybuborékban él, az jellemzően nem tud róla. simán benne lehetsz te is egyben vagy többen. igazság szerint, aki baloldali liberális elveket vall, és a b1 blogot fogyasztja, az elég valószínű, hogy véleménybuborékban él.

"Ami azt illeti a 2/3 -os győzelem inkább 1/3, Érdekes módon, jártamban-keltemben, fideszest nem hallok, még egy szófoszlány erejéig sem. Szerintem azt jelzi, tudják nem ők a többség, félnek talán?:)"

privát kis felmérésed ugyan mitől lenne reprezentatív? :) ez nagyon sima echo chamber, trtr-nek pedig abban kétségtelenül igaza van, hogy az internet hangja jellemzően ballib (néha jobbik, de semmiképp sem fidesz), akik akkora pofával osztják az észt, mintha ők legalább egy 90 %-os többség lennének, aztán meg "10 %-os para van" a választás éjszakáján, lol

btw akit meg én hallok fennhangon pofázni munkában, villamoson, vendéglátóhelyen, az mind méltatlankodó ballib, fideszest még soha, semmiről nem hallottam nyíltan hőzöngeni, nem csak, hogy a vitába beszállni, de még azt felfedni sem, hogy a fidesszel szimpatizálnak. valamiért a ballib réteg érzi úgy még kisebbségben is, hogy nála a bölcsek köve, ő lát át a szitán, ő a megtestesült intelligencia (hiszen ez nyilván pártállás kérdése), ezért nyugodtan mondhatja, amit akar, hiszen neki van igaza, nyíltan szidhatja nem csak a kormányt, de a szavazóit is, mert azok m1-en és origón elbutított ostobák mind, ő viszont bármikor összeszoroz két számot, amivel lebuktatja a kormányt. neki ezt a szent cél érdekében lehet, hiszen a geci és a szavazói ellen minden megengedett. uszít, gyűlölködik, majd megvádolja a fideszt azzal, hogy uszít és gyűlölködik, tipikus lippsi tempó. ők azok, akik azt hiszik, hogy ha nem szopják be az origót, a 888-at és a lokált, akkor ők már nem is hülyék (az index-444 tengely szerintük az objektivitás netovábbja), kb. olyan ez, mint amikor a fb-n terjed valami primitív fejtörő azzal a beetető szövegezéssel, hogy "az emberek 99%-a nem tudja megoldani", hát a ballib meg tudja, buzgón meg is osztja, hogy csak azért ilyen lassan, mert közben lefagyott a számítógépe, így őt, aki az élet iskoláján tanult, de tudása (melyet pl. az index cikkei alatt írott hozzászólásaiban szépen be is mutat) többet ér bármilyen papírnál, innentől kezdve nem győzi meg senki és semmi arról, hogy mégsem feltétlenül tartozik IQ alapján a felső 1%-ba. sztereotípia, tudom. de kurvasok ilyet látok, és bármerre megyek, ezek ott vannak. :D

Roan 2018.07.11. 23:34:01

@ételizésítő: Ha nagyobb a reklámzaj, kevésbé üti meg az ingerküszöböt a reklám. Márpedig egy foci-vb mellett elég erősen kell sulykolni bármilyen üzenetet, hogy átmenjen.

Ha pedig valakinek lefoglalt nyaralása van, akkor az elutazik, főleg, ha pl. a horvát tengerpartra megy, ahol indifferens, hogy milyen a hazai időjárás. Egyéb magasröptű komment?

arty1977 2018.07.11. 23:40:26

@trtr: te talán be mered vallani ÉRTELMES társaságban, hogy fideszbirka vagy? :D

ilyet akkor csinál ember, ha le akarja magát járatni... maximum. de még az is jobb, ha befosik, az se annyira "jóvátehetetlen"...

(igen, a fideszmaffia diktatúrája civilizált körökben védhetetlen, ezért is nem próbálkozik meg vele soha, sehol, senki. csak itt a blogok alatt nagy a trollsereg pofája, névtelenül....)

arty1977 2018.07.11. 23:42:34

@Ellenzéki Tüntető: orosz hitel, kínai hitel, egyéb diktatúra hitele viszont van és lesz is, hiszen évente -1000 MRD FT a költségvetés egyenlege (azaz hiánya).

Jahogy ezt az m1-en nem mondták a pofádba? Naigen... ott nem szokták.

arty1977 2018.07.11. 23:46:51

@6.Lenin: nincs jobb a fidesznél??? 1 bites birka, aki így gondolja, ill. egy erkölcsi hulla (szó nélkül nézni a lopást? sőt, hitet tenni mellette (rászavazni)... normális vagy bazmeg?)

(és hogy értsd: 1 bites -> ha nem fidesz, akkor emeszpédéká, hánáluk még a naracsmafia is jobb (pedig nem: egykutya, bitóra valók))

HgGina 2018.07.12. 00:19:52

Nem az indulók buktak meg, hanem a szavazók.

mgdé 2018.07.12. 01:10:58

Egy járási másodosztályú focimeccs a hazai csapatnak kedvező eredményén vitatkoztok, ahol ráadásul a bíró, a partjelzők, a kocsmáros, de még a megyei lap tudósítója is le volt fizetve?

Miközben - a szomszédos, de nálunk jóval kisebb - Horvátország VB döntőt játszik?

Úgy, hogy nálunk a foci a fő-fő politikai bizalmi kérdés, talán még a lenyúlásnál is fontosabb?

Nem érzitek, hogy ez mennyire s i r a l m a s ?

KalmanBlog 2018.07.12. 01:11:23

Kellementlen lehet, hogy folyton magyarázni kell a bizonyítványt. Egyébként megmondom én, hogy miért nincs részvétel az önkielégtős választásokon: azért mert a határkerítés kérdését nem a Bp. kerületi önkormányzatoknál tárgyalják, ezért aztán kvázi lényegtelennek gondolják a szavazók.

Az önkormányzati szintű kérdések a legtöbb embert nem érdeklik, illetve ami érdekli őket azt nehéz előre megondani, hogy melyik fogja jól csinálni. Játszóteret elvben még talán egy SZDSZ-es is építhetne jót. Mondom, elvben.

Persze egy karigeri képes volt iszlám imaházat tető alá hozni Zuglóban. Sikerült tehát még egy látszólag veszélytelen pozícióban is kárt okoznia.

mgdé 2018.07.12. 01:16:40

@KalmanBlog:
Koptokat és kaldeusokat kellett volna befogadni. Csak hát, ahhoz fel kellett volna ismerni, hogy az a nyakukban lógó furcsa valami, az bizony a propagandadumában oly sokszor meghivatkozott kereszt.

Infamous 2018.07.12. 01:37:54

“ az emberek nem hülyék “ - ezt gondold át mégegyszer kérlek.

ételizésítő 2018.07.12. 03:32:45

@Attilajukkaja:
Édes szívem, de nem én írok kettőnk közül azokat (jelen esetben).

Nehogy azt hidd, hogy nekem tetszik a kormány tevékenysége. De ennyire töketlen ellenzéket a világ nem baszott, tényleg még szarabbak, mint a kormány.
Pár éve Amerikából ajánlottak munkát zöld kártyával, lehet, hogy el kellett volna fogadnom, mert ami itt van, az agyrohasztó (vagy hívni őket, hogy meggondoltam, nem akarnak-e még most is :-) - bár nem igazán szeretnék ott élni, éltem már, nem tetszett), az embernek egyformán utálnia kell szíve szerint minden pártot.
Sajnos, ma már a kétfarkú kutyákat is, mert most március-áprilisban kiderült, hogy ők sem jobbak semmivel, mint az LMP.

ételizésítő 2018.07.12. 03:37:59

@0dzsud0:
"fideszest még soha, semmiről nem hallottam nyíltan hőzöngeni"
Na igen, 2006-ban sem gyújtották fel a fél várost.
Vagy az nem számít nálad nyílt hőzöngésnek?

Most mitől hőzöngenétek, hiszen nektek láthatóan jó, ha kilopják a szemeteket is azok, akiknek a seggét ilyen hevesen nyaljátok. Mert elárulom, nemcsak a mi pénzünket lopják, a tieteket is. Csak ti túl hülyék vagytok ahhoz, hogy ezt felfogjátok.

ételizésítő 2018.07.12. 04:00:47

@Roan:
Tudsz még ekkora faszságokat?
Jó, mondjuk olvasva amiket eddig írtál, csak azokat tudsz.

@Én de genere Mi:
Hogy a költőt idézzem:

Azt mondod, ez itt nem műfaj,
Azt mondod, kis ország, jól van,
Tanultam én is, hogy kicsi,
De mindig élen járt a sportban.

Jó, mondjuk amikor ezt a költő költötte (1980), még nem volt Horvátország, csak Jugoszlávia, és egyébként is Magyarországra gondolt költés közben.
De biztos náluk is stadionra költik a közpénzt, azért ilyen jók.
(Egyébként igen: Mészaros Lőrinc nyitott ott egy akadémiát, magyar közpénzből vagy 2 éve. És ez alatt a 2 év alatt felneveltek olyanokat, akik a Real Madridban, Barcelonában, Juventusban, Liverpoolban, Interben, Milanban, Atletico Madridban játszanak, de hát menjen ezekbe a szar csapatokba a faszom, amikor itt a MolVidi, a Ferencváros, a Debrecen, meg a színvonalas magyar bajnokság; hát verte már meg a horvátokat egy éven belül Andorra, Luxemburg meg Kazahsztán? Nem hát, a lófaszban sincsenek. A magyar válogatott még nem szenvedett vereséget az idei vb-n, sőt, egyetlen gólt sem kapott. A horvátok már vagy 5-öt.)

@KalmanBlog:
Az ugye megvan, hogy 2016-ban meg a fideszes Erzsébetvárosban (VII. kerület) létesült fideszes polgármesteri támogatással iszlám imaház (mecset)?
És mi is van a 2015 óta a Fidesz által fű alatt behozott 5000 migránssal, akik magyar állampolgárságot is kaptak?
Orbán Interpol által körözött, tavaly meghalt arab terrorista szomszédjáról nem is kérdezlek.

Fazakas László 2018.07.12. 05:34:17

@gyurmicsek:
2200-ban? Talán még akkor is a Fidesz lesz itt kormányon?
Szép jövő. Hajrá magyarok!
Mellesleg - hiába sivalkodik az ellenzék, hogy újabb 2/3, meg csak "a szavazásra jogosul polgárok 23%-a jelent meg az urnáknál, összesen 13 ezren. "
"Teccettek volna" mozgósítani az agymosott és agyhalott büdösbolsi baloldali rajongókat! Vagy kötelezővé tenni az ilyen szavazásokon való részvételt, mint volt az az átkosban ...
Igaz, én akkor egyszer direkt nem mentem el az éppen aktuális és esedékes országgyűlési választásra, s vártam, hogy akkor mi fog történni? Kijönnek értem?
De nem történt semmi!

2018.07.12. 06:24:42

@ételizésítő: "Mert elárulom, nemcsak a mi pénzünket lopják, a tieteket is. Csak ti túl hülyék vagytok ahhoz, hogy ezt felfogjátok."

Nagy titokról lebbent ám le most a fátyol. Jó, hogy ti vagytok! Akkor hol voltatok, amikor az aranycsapat másfél ciklus alatt megduplázta az adósságunkat, eladta a maradék családi ezüst nagy részét és két paks II-re való hitellel tette fel az i-re a pontot és angolosan távozott.. Ezt hagyták örökül.. A mostaniak meg csak lopnak, lopnak, lopnak.. Cicus már össze sem tudja számolni, de az ÁHT fele, mint anno, épül a stadionokon kívül is sok minden, a GDP is emelkedik, a reálbérek,a reálnyugdíj ... tisztára mint a gyerekmondókában. Mindent ellopnak, de vaahogy a pénzünk is megmarad.

Semper Fidelis 2018.07.12. 06:28:44

Bezzeg ha az ellenzéki jelölt nyert volna ugyanígy, az fényes győzelem lenne....

SZÁ-NAL-MAS

nu pagagyí 2018.07.12. 08:04:56

Az a helyzet, hogy az úgynevezett ellenzéki pártok csak paródiák. Egy részét a Fidesz alapította, a maradékot pedig megszállta és dróton rángatja. Diktatúrában csak díszlet ellenzéki pártok lehetnek, ahogy az egykori NDK-ban. Szánalmas, ahogy asszisztálnak a demokratikus látszat fenntartásáért.

Egy diktatúra nem dönthető meg "választáson". Nem "ellenzéki" pártokkal lehet véget vetni egy gátlástalan állampárt hatalmának, csakis a nép természetes elégedetlenségét képviselő mozgalommal, amelyik meghallgatja őket, fellép a hatalom túlkapásai ellen, megvédi azokat, akiket üldöznek, dokumentálja a hatalom bűneit és számon tartja bérenceit a későbbi elszámoltatás végett, a valóságról beszél, ellensúlyozandó a mindennapi agymosást. A nép valódi akaratát kell képviselni és ennek széles terepe van, mert kevesen akarnak kiszolgáltatott szolgaként vegetálni, az emberek jogokat akarnak, nem kegyet, valódi lehetőséget a jobb életre, nem pedig egy kiporcíózott semmit.

Talán a Momentum lehet az amiből kinőhet valami, mivel a bázisuk, vezetésük - külföldön dolgozó, tanuló fiatalok - nehezebben zsarolhatók és korrumpálhatók a hatalom által. Azért arra oda kell figyelniük, hogy ne fogadjanak soraikba álcázott fideszeseket, mert úgy járhatnak, mint a magukat ellenzékinek nevező többi párt. De nem is kell a pártformát erőltetni, mert jobb ha nem asszisztálnak az áldemokráciához.

nu pagagyí 2018.07.12. 08:20:12

@Semper Fidelis: Mivel a Fidesz kicsinálta az önkormányzatok autonómiáját is, a szavazók leszarják az ezügyben celebrált formaságot. A Fidesznek rövidesen be kell vezetnie a kötelező választást, mert érdektelenségbe fog fulladni az áldemokráciájuk és nehéz lesz eladni micsoda nagy támogatottságuk van a "zemberek" között. Mindenki utálja őket, de mára világos lett, hogy totálisan reménytelen egy helyi lázadás, mert a bosszúálló hatalom az egész városrészt/települést elsorvasztja inkább, mint hogy tudomásul vegye az emberek akaratát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.12. 09:23:53

@0dzsud0: "fideszest még soha, semmiről nem hallottam nyíltan hőzöngeni, nem csak, hogy a vitába beszállni, de még azt felfedni sem, hogy a fidesszel szimpatizálnak."

Ki lenne olyan bolond, hogy ország-világnak kikürtölné, hogy a hazaáruló maffiát támogatja? Ezek a gecik sunyik mind.

sZulamith 2018.07.12. 09:24:40

@0dzsud0: Nem igazán szeretem a hosszú kommenteket, mert sem időm sem kedvem hozzá, de ezt elolvastam, nem untatott:)

Egyáltalán aki bármilyen buborékban él, szerintem azt jelenti, hogy bezárkózott. A véleménybuborékra azt gondolom, hogy szavakban is zárkózottá vált, kevés szót használ. illetve ugyanazt /baszki/ mindenre.

ben2 2018.07.12. 09:31:01

@nu pagagyí:

Ezek szerint a Momentumot nem a Fidesz alapította vagy azt pont nem rángatja dróton?
Csak mert sok ballib blogger elég rendesen ekézi a Momentumot pont azzal, hogy álellenzéki Fidesz kreálmány.

Ami a diktatúrát illeti: egy diktatúra ellen valóban nem lehet választásokon nyerni, mert egy diktatúrában nincsenek szabad választások. Nálunk viszont nincs diktatúra és a választás is szabad.

"a nép természetes elégedetlenségét képviselő mozgalommal, amelyik meghallgatja őket (...) a valóságról beszél, ellensúlyozandó a mindennapi agymosást "

Mégis ki akadályozza meg egy ilyen mozgalom létrejöttét? Nyilván nem a regnáló hatalom, hanem a balliberális politikai és média elit, aminek nem érdeke egy az érdekszférájukon kívül eső ellenzéki mozgalom sikere.
Az ellenzék ma teli van kicsi és még kisebb szervezetekkel, amik süketek a választók igényeire és ahelyett, hogy a valóságról beszélnének, a kormánypárti agymosást ellenzéki agymosással próbálják ellensúlyozni. Már amikor nem egymás ekézik.

n3spr3ss0 2018.07.12. 09:31:27

Egy fideszes seggnyaló sem dicsekszik a 330 Ft-os euróval, pedig ez mutatja milyen fasza minden.

n3spr3ss0 2018.07.12. 09:32:32

@Fazakas László: 05.34
Mert a pártgyűlésen az első sorban tapsoltál.

6.Lenin 2018.07.12. 09:49:51

@arty1977:

Nincs jobb a Fidesznél, az ellenzékhez képest. Ezt írtam.
Köcsög, tanulj meg szöveget értelmezni.

6.Lenin 2018.07.12. 09:55:47

@nu pagagyí:

"Az a helyzet, hogy az úgynevezett ellenzéki pártok csak paródiák. Egy részét a Fidesz alapította, a maradékot pedig megszállta és dróton rángatja. Diktatúrában csak díszlet ellenzéki pártok lehetnek, ahogy az egykori NDK-ban. Szánalmas, ahogy asszisztálnak a demokratikus látszat fenntartásáért. "

Ez nagyon lesújtó vélemény az ellenzéket támogató 5 millió állampolgárra nézve.

Eddig ugyanis azt valljátok, hogy aki nem a Fideszre szavaz, az az ellenzéket támogatja.
Ennyire hülyék lennének, ha ezt beveszik?
(át szoktad gondolni mielőtt leírsz valamit?)

6.Lenin 2018.07.12. 10:01:27

@n3spr3ss0:

Nem dicsekvésként, de nekem jó. A nyugdíjam bizonyos %-át €-ban kapom.

langesz 2018.07.12. 10:08:44

Ez lenne a tanulság? Ez ostobaság.

ben2 2018.07.12. 10:08:46

@n3spr3ss0:

Persze, persze, ismerjük a mantrát: ha felmegy az EUR árfolyam, akkor szar az ország, ha lemegy, akkor a piac korrigálta önmagát, az egésznek semmi köze a politikához.

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.12. 10:10:05

@6.Lenin:" még ha sokmindenben egyet is értek a fidesz politikájával, akkor is van igényem egy tisztességes ellenzékre, amely egyrészt jobb kormányzásra késztetné a kormányt, másrészt, ha ez nem teljesül, akkor leváltaná."

Nem tudlak mgérteni. Mert az ellenzék is emberekből űll. Márpedig azok érekedek és kiszámíthatatlanik.

Lakókörnyezetünkben van egy személy, aki a kezdetek óta indul a helyi választásokon. Egyszer hozzánk is becsöngetett, és beszélgettem vele az esélyeiről. Elmondta, hogy ő minden, a körzetébe tartozó választót személyesen felkeres, a körzetben lakik, ennek ellenére soha meg sem közelítette a nyertes első helyet. Maga sem értette.

Én értem, mert itt érhető tetten a tömegkommunikáció birtoklásának fontossága. Magyarul, ha nem egyenlőek az esélyek, akkor hol van a demokrácia? Ahol a pénz. Talán ha a pénzügyi esélyek is egyenlőek lennének, és a pártoknak a tagdíjakból kéne megélni, akkor a fidesz is kevesebbet kapányolna nagyplakátokkal. Ha tilos lenne pl- kormány hirdetésekkel támogatni a szimpatizáns sajtót, akkor kiegyenlítódnének az esélyek. Ebben pedig az ellenzéknek kevés a szerepe, mert a pénzt nem ő osztja. A fidesznek meg nem érdeke, hogy a keze ne maga felé hajoljon. Mint ahogy az ellenzéknek sem lenne érdeke, ha kormányra kerülne. Mert minden szentnek maga felé hajik a keze.

ben2 2018.07.12. 10:29:53

@látjátok feleim szümtükkel:

A világ jelenlegi összes demokráciájában tömegkommunikáción keresztül működik a választás és mindenhol költséges.
A hozzád becsöngető jelölt a tömeg társadalom lényegét nem érti: ahogy mosópor eladásban sem tudsz piacvezető lenni azzal, ha mindenkire személyesen próbálod rátukmálni a termékedet, úgy a képviselő jelöltet sem lehet ilyen eszközökkel "eladni" a népnek.
Ugyanakkor ha valamire valódi társadalmi igény van, akkor minimális költségekkel is sikeres lehet. Ahogy sok startup volt képes közösségi finanszírozással, közösségi médián keresztül komoly sikereket elérni, úgy a politikai térbe is könnyen be lehet törni nagyobb befektetés nélkül, olyan hiteles személyekkel és olyan politikai koncepcióval, amire vevő a nép.

Pont a Fidesz történetében volt olyan időszak, amikor egy bukott választás után 1994-ben legatyásodva indult neki a ciklusnak és 4 évre rá a 2/3-os parlamenti többség és a 99%-os kormányzati médiafölénnyel szemben is meg tudta dönteni a kormányt.

6.Lenin 2018.07.12. 10:32:14

@látjátok feleim szümtükkel:

Ezt a szövegrészt én is csak idéztem, mert tökéletesen 1etértek vele.

Ha minden tv, media egész nap hazugsággal bombázná a választókat, azok elfogadva a szavazataikkal támogatnák a hazudozókat, az elfogadható irány lenne?

Az kevés, hogy mindenkit felkeresek, és elmondom nekik személyesen a hazugságaimat esetleg.

Valószínűleg nem volt hihető az elmondott. Vagy a saját életvitele nem teszi hihetővé.
Sok minden dologtól függ.

A hamis propaganda sokkal károsabb, szerintem, mint a legkisebb rossz elfogadása.
Rövidtávon elég nehéz sikert elérni.

90-től önkormányzati képviselő voltam, tudom milyen nehéz meggyőzni az embereket, még a saját érdekeikről is. Nagyon kemény, és összetett munkát igényel (ne).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.12. 11:48:46

@eßemfaßom meg áll: :))

Az összes hazug fideSSfasszopóval ezt kéne csinálni.

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.12. 12:37:02

@6.Lenin:

Pont ezért írtam, mert egyetértettél az idézettel.

Ezt viszont nem értem, mert ez ellentmondás, és nem oldottad fel: "A hamis propaganda sokkal károsabb, szerintem, mint a legkisebb rossz elfogadása."
Szerintem nem is igaz, mert a hamis porpaganda eredményezte a legutóbbi kétharmadot is, és azt meg ki dönti el, hogy az országnak mi a legkisebb rosssz? Kádár 40 évig volt a legkisebb rossz? Akkor miért akartuk leváltani? Vagy nem is akartuk, csak új hatalmi elit törtetett a régi helyére, mi választók meg bevettük a hamis propagandájukat?

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.12. 12:53:30

@ben2: "a politikai térbe is könnyen be lehet törni nagyobb befektetés nélkül, olyan hiteles személyekkel és olyan politikai koncepcióval, amire vevő a nép."

Szerintem ez nem egészen igaz, pénz nélkül nem megy. Ezért kéne egyenlő gazdasági esélyt biztosítani az indulóknak. Mert a kormányzati háttér anyagi hátteret biztosít a kormánypártnak. Lásd az áprilisi választást.

Azon kívül egyet értve 6.Lenin kartárssal, miszerint "90-től önkormányzati képviselő voltam, tudom milyen nehéz meggyőzni az embereket, még a saját érdekeikről is. Nagyon kemény, és összetett munkát igényel (ne)." Kiemelném a nagyon kemény, és összetett munkát. Akinem nem a kormánypárt kormánya ad kenyeret, a nem tudja ezt az összetett munkát csinálni, mert mindenkinek élni kell, sőt a családjának is. Lásd a legújabb politikai alakulatokat. Küzdenek, de anyagiak híján csak szenvednek. Ha meg anyagiak miatt eladják a lelküket, akkor nem kellenek a választóknak, mint mostanság a magyar ellenzék legtöbb párja.

Szoktam néha libsikbolsokomcsi írásokat olvasgatni. V.I.Lenin egyik írásában azt folvastam, hogy aki hatalomba kerül, annak a legfontosabb dolga a gazdasági hatalom megszerzése. Valamiért ő is fontosnak tartotta ezt a témát.;D
Ezt valószínűleg a fideszben is olvashatták, mert 2010-ben már teljesen másként álltak a hatalomhoz, mint az első alkalommal, a cél pedig egészen jól sikerült. Gondolom példákat nem kell sorolni ennek igazolásához.

0dzsud0 2018.07.12. 13:01:51

@sZulamith: ennek szívből örülök, már nem volt kár írnom.

a fentebb említett véleménybuborék (filter bubble) vagy visszhangkamra (echo chamber) inkább abban az értelemben használatos fogalmak, amiről szó volt trtr kommentjében is. ha valaki pl. DK-párti, és azt mondja, hogy ő egyszerűen nem érti, miképp nyerhetett áprilisban a fidesz, pláne kétharmaddal, hiszen ő keresve sem talál olyan embert a környezetében, aki bevallása alapján a fideszre szavazott volna, ezért szervezett választási csalást gyanít, az visszhangkamrában él. ő képviseli a saját véleményét, rendre azzal megegyezőket hall vissza, és nem feltétlenül tudatosan, de olyan embereket is gyűjt maga köré, akik az övéhez hasonló véleményen vannak, érzetére pedig az index, a 444, és a blogketrec jócskán rá tud erősíteni. ez nem feltétlenül primitív dolog, nem is pártszimpátia kérdése, bárki élhet visszhangkamrában, és ráadásul a legtöbb esetben nem jön erre rá. a baloldal esetében szerintem különösen nagy fail, ahogy egymást vezetik félre. ezt arra írom, hogy te jártadban-keltedben nem találkozol fideszesekkel. az érdekes az, hogy én sem, ami pedig még érdekesebb, hogy baloldaliakkal viszont lépten-nyomon, pedig marhára nem értek velük egyet szinte semmilyen kérdésben.

6.Lenin 2018.07.12. 13:08:04

@látjátok feleim szümtükkel:

Kádár nem volt a kisebbik rossz, mert nem volt választási lehetőség.
90 ben sem volt választási lehetőség. Egy hamis illúzió volt a választás lehetősége.
Hamis propaganda. Ez már bonyolultabb kérdés. De eldönthető, a választók általában el is döntik, vagy esetleg később korrigálják a tévedésüket.
2002-ben bejött még a hamis propaganda, de 2010-ben már nem.

3x kétharmados győzelem után, egyre csökkenő támogatottság mellett hamis propagandát emlegetni a kormányon lévők részéről, elég nagy politikai (nem csak az) hiba.

De visszatérve a Kádár korszakhoz talán az is megérne egy misét, hogy kik is buktatták meg a rendszert, és ez a választóknak (polgároknak) miként is vált a javukra, vagy nem?
Érdekes lehetne higgadtan ezen elmerengeni. Mondjuk nekem előtte se volt rossz, de aztán mindenképpen jobb lett, de valószínűleg ezeket mások, másként élik meg.

Mindig a többség (aktívan rész venni akarók) által elfogadott a lényeg, ha van választási lehetőség is rá. Most van, bár sokan ezt igyekeznek félremagyarázni, hiszen az ő érdekeik kisebbségben vannak. És ez így van jól-szerintem-mert ez a fejlődés lehetőségének a záloga.

Már csak az hiányzik, hogy valaki a jelenleginél jobbat kínáljon (nem a saját elképzelése szerint, hanem a mások által elfogadható szerint). Itt is a kereslet kínálat dönt(het)

Valójában egy véges életben lehet ábrándozni valós választási lehetőségen, vagy minden hamis propaganda csupán?
Jó kérdés.

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.12. 13:58:38

@6.Lenin:

Ja, látom te a kormánynak és a fidesznek kommentelsz.
Kár, mert itt-ott egészen jó gondolataid vannak. Elfogultságod okán viszont ezek értéke is elenyésző. Van egy régi mondás, amit nem kell a fideszhívőknek sem figyelmen kívül hagyni, miszerint más szemében meglátni a szálkát, sajátban meg a gerendát sem, az mindig rossz végre vezet.

Mellesleg a kádárizmusban is aki símult, annak jó volt az a rendszer. Akinek meg egyesen volt a gerince, az gürizhetett, és nem jutott ötröl a hatra. Pesze vadászni mindig tudni kell, mikor és kivel. Meg főleg mit.
Ezek nem libsibolsikomcsi gondolatok, már előttük is ismert fogalmak és jelenségek voltak. Egyszer viszont túl kéne lépni ezeken, le kéne győzni pl. a sógór-koma-jóbarát effektust, meg a kéz kezet mos jelenséget, mert a fejlődés kulcsa az előre lépés. Ehhez viszont minden oldal polgárai kellenének, nem csak az agyon szidott libsibolsikomcsik, meg azok akik nem is azok, de nem fideszesek. Mert állítólag egy a haza. A zászlónak nem feltétlenül kell egynek lennie.

6.Lenin 2018.07.12. 14:49:15

@látjátok feleim szümtükkel:

Mi a faszért magyaráztok bele mindig olyasmiket, ami nincs benne?
A kádár rendszerben voltam fiatal, tojtam a politikára. Éltem a fiatalok életét, farmerben , vastagtalpú cipőben, vagy csőnadrágban, rokit hallgatva a szabad Európa rádión, és tánc közben csöcsörésztem,(ha lehetett).
Az embereknek volt munkájuk, valamilyen jövedelmük, éltek valamilyen életet.

Később láttam a felszín alatti indulatokat is, de azt is, hogy voltak, akik a helyzetnek megfelelően megpróbáltak normális életet élni.

56-ban 12 éves voltam, és nagyon sok mindent láttam személyesen is. A forradalmárokat, ellenforradalmárokat, a ruszkikkal csencselő lakósokat is. Majdnem elmentem én is nyugatra, 10 percig várt a teherkocsi, aztán elment, nélkülünk.

90 -ben én próbáltam az emberekkel megértetni, hogy majd most olyan világ jön, ahol semmi nem lesz ingyen, mindenki a saját sorsáért lesz felelős, ha másra vár, semmije se lesz. Ez játszódott le az NDK-ban is, azt hitték ugyanannyi munkával, ugyanúgy fognak élni, mint a nyugatiak. Nekik se jött be.

Minden rendszernek vannak lakájai, még a nyugati "demokráciáknak" is. Már írtam, hogy a lényeg az, hogy aki képes magának megoldani az életét, az miként élheti ezt meg. Ma adott ehhez sok minden. És ehhez nem kell fideszesnek lenni. Hamis az általánosítás. Hiba is van bőven.

"Már csak az hiányzik, hogy valaki a jelenleginél jobbat kínáljon (nem a saját elképzelése szerint, hanem a mások által elfogadható szerint). Itt is a kereslet kínálat dönt(het)"

Látom ezt a részt (sem) gondoltad át rendesen, abból, amit írtam.

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.12. 17:25:08

@6.Lenin:

Na, ez már szerintem az igazi 6. Lenin.

Csak éppen népzőpontjaink mások. Én másként látom, hogy "aki képes magának megoldani az életét, az miként élheti ezt meg.", mert sajnos n vidéken nem tapasztalom a nagyon sok adottságot, ami ehhez kell. Te biztosan nem a szegényebb vidéken oldod meg a magad életét, a másokéről nem is beszélve.

2018.07.12. 17:32:10

@6.Lenin: "90 -ben én próbáltam az emberekkel megértetni, hogy majd most olyan világ jön, ahol semmi nem lesz ingyen, mindenki a saját sorsáért lesz felelős, ha másra vár, semmije se lesz. Ez játszódott le az NDK-ban is, azt hitték ugyanannyi munkával, ugyanúgy fognak élni, mint a nyugatiak. Nekik se jött be."

Érthetetlen módon ma is rengetegen várják a csodát.. és szidnak mindenkit, akit érnek azért, mert csak nem jön a sültgalamb, pedig ők arra szavaztak '89.-ben és 2003.-ban is..

Fura olvasnom egy, apámmal kb egykorú ember véleményét, és ugyanazt gondolni erről.. a pesszimista, akit max kellemes meglepetés érhet.

6.Lenin 2018.07.12. 18:02:58

@Womb Raider:

Hmm...
Két dolog biztosan nem jellemező rám. A pesszimizmus, és a megalkuvás. Rengeteg problémám volt ezek miatt, főleg az utóbbi okozott sok-sok gondot, de valahogy mindig jól jöttem ki belőle. Talán mert mindig elfogadtam mások jogát is a saját meggyőződésükhöz (csak a jogukat fogadtam el, nem a hitüket)

"Érthetetlen módon ma is rengetegen várják a csodát.. és szidnak mindenkit, akit érnek azért, mert csak nem jön a sültgalamb, pedig ők arra szavaztak '89.-ben és 2003.-ban is.."

Igen ez a legnagyobb gond ma is. 90 után, amikor A. József azt merte mondani, hogy majd 10 millió vállalkozó országa leszünk, legyintettem, és halk " lófaszt leszünk Józsikámmal" nyugtáztam.

Törekedni kéne a lehető legnagyobb szám elérésére, de nem mindenki alkalmas ilyesmire. Kell-egy lehető legminimálisabb- állami gondoskodás is.
Nehéz és szép feladat, és hosszútávú munkát igényel. Kell még hozzá egy fontossági sorrend is.
2010 óta ez aránylag elfogadható szinten zajlik is. Kár lenne most megszakítani valamilyen homályos ígérgetéssel az ellenzék részéről.
Én az ellenzék helyében hagynám a Fideszt, hogy ezt a gondolkodásbeli átnevelést levezényelje, közben felépítenék egy hasonló nagyságú szövetséget, ha, netán......

6.Lenin 2018.07.12. 18:15:33

@látjátok feleim szümtükkel:

Semmi gond, hogy sok mindent másként látunk. Más utat jártunk be eddig. Láttam olyanokat is, akik nagyon mélyről jöttek fel, mert akartak valamit kezdeni az életükkel. Ha volt rá lehetőségem, támogattam is őket.
A potyalesőket mindig és mindenhol megvetettem.
Jelenleg talán már a 6-7. helyen lakom az országon belül, sőt volt benne egy 6 éves kiruccanás is külföldön.

De, ha te felismered a valódi 6.lenint is, bennem, majd 1x egy sör mellet szívesen meghallgatnálak róla.

2018.07.12. 18:17:22

@6.Lenin: "Igen ez a legnagyobb gond ma is. 90 után, amikor A. József azt merte mondani, hogy majd 10 millió vállalkozó országa leszünk, legyintettem, és halk " lófaszt leszünk Józsikámmal" nyugtáztam."

Azért voltak, akik képesek voltak kontrázni AJ-t

"Bécsben is nyithatok cukrászdát ?"
A jó kérdés az lett volna, hogy: Mekkora az esélye, hogy Bécsben nyithassak cukrászdát?
(Mondjuk ezt meg nehezebb lett volna frappáns egyszerűséggel megválaszolni :)
Maradtak a vágyak és az illúziók. de ez van, ha akkor hajtunk ki a boxutcából, amikor a futamot már leintették..

6.Lenin 2018.07.12. 18:59:05

@Womb Raider:

Azért volt halk a megjegyzésem mert kamunak kamu az ilyen szöveg, de néha kell valami faszság is biztatásként, és, ha csak néhányan megvalósítják, már az is siker.
Mint írtam, nem vagyok pesszimista. Mészáros Ausztriában is vett szállodákat. Másnak is bejöhet.
Nyilván kell néha hátszél is, de biztosan megy anélkül is.

Másoknak is volt/van nyugaton számlájuk/befektetésük. Akkor rossz ez, ha az országnak semmi előnye nem lesz belőle.

Az, hogy ilyesmikkel heccelik a potyaleső/irigy embereket, az más kérdés. Nem mindig hoz hasznot, lásd a jelenlegi ellenzék helyzetét. Nem jön be ez a szöveg, ha közben megy is a szekér. Bonyolultabb dolgok ezek.

ételizésítő 2018.07.12. 22:38:17

@Womb Raider:
Mindig elfelejted, hogy akkor egyrészt gazdasági világválság volt, meg nem adott ezermilliárdokat évente az EU, most meg ad, ráadásul erős a világgazdaság.
Ja, meg eltűnt 3000 milliárd Ft manyup-pénz.
Tudom, nehéz ezt felfogni, mert megingatná a vezérbe vetett hiteteket.
Már persze ha lenne mákszemnyi eszetek, és tudnátok gondolkodni.
De nincs, és ti hisztek, mint a templomban.

ételizésítő 2018.07.12. 22:41:57

@6.Lenin:
Való igaz, megalkuvás nélkül nyalod a Fidesz seggét, optimistán, hogy tutira lesz még holnap is elég szar a számodra, amit nyalhatsz.

6.Lenin 2018.07.13. 09:29:24

@ételizésítő:

Nyalnám a tiédet is, de olyan hülye vagy, hogy félek, én is elkapnám.

Mellesleg valóban optimizmusra ad okot, ha téged (is) olvaslak. Amíg ilyen barmok az ellenfelek nagy gond nincs. És szerencsére ez nem túlzás, ha a gyakorlatot nézzük.
És az is fokozza az optimizmusomat, ha rátok (néhány tucat köcsögre, ami lassan megmarad belőletek) gondolok, hogy semmiféle sajnálatot, vagy szánalmat nem érzek.
Simán tudomásul veszem, mint szükséges rosszat. Fokozza az ember önbizalmat, mégis jól csinálom, ha csak ennyi marhának nem tetszik.

Attilajukkaja 2018.07.13. 10:57:57

@ételizésítő:
"Mindig elfelejted, hogy akkor egyrészt gazdasági világválság volt, meg nem adott ezermilliárdokat évente az EU, most meg ad, ráadásul erős a világgazdaság.
Ja, meg eltűnt 3000 milliárd Ft manyup-pénz."
Milyen igaz! De vannak még, akik nem felejtenek. ;o)

2018.07.13. 11:37:33

@Attilajukkaja:

Ne légy dedós. "Eltűnt" Az öreganyátok térdekalácsa tűnt el. Ócska suttogópropaganda. Mintha nem lehtne 2 kattintással kibogozni, mire is ment el.. Az adósság törlesztésére, amit az idolotok szépen felhízlalt 8 év leforgása alatt.
A világválságot MEGELŐZVE esett vissza a magyar gazdaság és ebben a bénult állapotban érte a válság. Ezért viselt meg minket messze jobban, mint másokat. Erről is szerettek elfeledkezni..
Azkban az években szakadtunk le a környező országoktól (data.worldbank.org/indicator/NY.GNP.PCAP.CD?locations=AL-HU-DE-SI-RO-SK-CZ-AT) most tartjuk velük a lépést. Az EU ezermilliárdjai egyrészt hosszú időszak alatt oszlanak el, másrészt a díszes kompánia ahhoz sem értett, hogy lehívja azokat, csak ültek bambám és hallgatták Sipánkát, Szilit, meg a félnótást.
És másik dolog, hogy a maszop szép csendben, alattomosan rombolt. Nem kellettek euró milliárdok, ők kiárusították az országot, ami messze hosszabb távú károkozás.

www.politikaievkonyv.hu/online/mp20/MP20/e20_16.jpg
Nabasszus.. egy év alatt több zsét nyúltak le, mint a fidesz 4 alatt..persze, hogy nem kellett az eu támogatás.

Nézd csak, milyen meredek is a görbe 2002 után: kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1910/19102/191023/19102333_a853463943245a169b59e62fda6fdbe9_wm.png

Vagy nézd ezt: kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1910/19102/191024/19102469_145d89022d6537bc127942bf4bd9b514_wm.png
Ezek vagytok ti...
index.hu/gazdasag/2017/12/30/ev_chartja_grafikon_2017_valogatas_legjobb_kozgazdasz_elemzo/

lehetne hozni a munkanélküliség kérdését, a reálbérek , a családtámogatások növekedését.

Attilajukkaja 2018.07.13. 12:18:29

@Womb Raider:
"Ne légy dedós."
Miért? Csak te lehetsz az?

"Az öreganyátok térdekalácsa tűnt el. Ócska suttogópropaganda. Mintha nem lehtne 2 kattintással kibogozni, mire is ment el."
Úgy tudom, MOL részvények vásárlására, meg állítólagos adósságcsökkentésre, .... ami azóta sem csökkent igazán. A MOL vásárlás pedig tiszta bukta volt. Te másképp tudod?

(data.worldbank.org/indicator/NY.GNP.PCAP.CD?locations=AL-HU-DE-SI-RO-SK-CZ-AT) most tartjuk velük a lépést. Az EU ezermilliárdjai egyrészt hosszú időszak alatt oszlanak el, másrészt a díszes kompánia ahhoz sem értett, hogy lehívja azokat, csak ültek bambám és hallgatták Sipánkát, Szilit, meg a félnótást.
És másik dolog, hogy a maszop szép csendben, alattomosan rombolt. Nem kellettek euró milliárdok, ők kiárusították az országot, ami messze hosszabb távú károkozás.

www.politikaievkonyv.hu/online/mp20/MP20/e20_16.jpg
Nabasszus.. egy év alatt több zsét nyúltak le, mint a fidesz 4 alatt..persze, hogy nem kellett az eu támogatás.

"Ezek vagytok ti..."
Én biztos, hogy nem így nézek ki! :o)))
Amúgy meg a képeken jól látszik, hogy a gazdasági világválság hogyan tett be Magyarországnak. Ennyike!

"lehetne hozni a munkanélküliség kérdését, a reálbérek , a családtámogatások növekedését."
Hozzad! A NER statisztikák bizonyára óriási növekedést mutatnak majd. :o))))

Attilajukkaja 2018.07.13. 12:20:27

@Womb Raider:
Bocsi, a válaszomban benne hagytam néhány elvadult eszmefuttatásodat. Nem volt szándékos.

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.13. 12:55:46

@6.Lenin:

Nertársaknak ajánlott olvasmány hályog gyógyítási céllal.

Nem én mondom amit leírtak.

24.hu/belfold/2018/07/13/orbannak-fogalma-sincs-a-videk-agoniajarol/

Neked,és sok hosszúnyelvű nertársadnak sincs fogalma sok mindenről. Pedig előbb-utóbb ki kell húzni a fejeteket a homokból, mert sajnos nagyon kevés az ilyen ember, de sok a behódolt hosszúnyelvű.

6.Lenin 2018.07.13. 13:11:02

@látjátok feleim szümtükkel:

Elég sokfelé járok az országban, és szerencsére a látásom még elég jó, és szeretek beszélgetni is az emberekkel.
A 24.hu-t meg talán egyszer olvastam el régebben, akkor is feleslegesnek tartottam.
Ha ellenzéki véleményt szeretnék hallani, inkább 1-2 általam is elfogadott emberkének a véleményét hallgatom meg pl Horn Gáborét.

látjátok feleim szümtükkel 2018.07.13. 14:53:30

@6.Lenin:

Mert Horn Gábor az eccerűek közt él, és ismeri a gondjaikat, bajaikat? No, ez a ti legnagybb bajotok Horn Gáborral együtt. Hisztek valamit, ami nem igaz. :(

Tudod szerintem a gödör alja, amikor egy fiatal visszautasítja az ajándék külfödi kiárándulásra szóló ingyenes ajándékot azzal, hogy oda ő nem megy, mert ott terrorveszély van. Szóval eddig juttattátok a hívőiteket.

6.Lenin 2018.07.13. 14:59:09

@látjátok feleim szümtükkel:

Buta emberekkel nem tudok mit kezdeni.
Gondolom a kormány se sokat.

Attilajukkaja 2018.07.13. 15:04:16

@látjátok feleim szümtükkel:
"Szóval eddig juttattátok a hívőiteket."
Sajnos igazad van!!!!

2018.07.13. 15:39:11

@Attilajukkaja: "A MOL vásárlás pedig tiszta bukta volt. Te másképp tudod?"
Látod, csacsi.. besétáltál a kelepcébe...
22 467Ft-on vették a részvényeket.. ám mivel el nem adták, így eleve nehéz "veszteségről" vagy "nyereségről" beszélni..az ugyanis akkor realizálódik, amikor gazdát cserélnek a részvények . Na, most 2016.-ig 56milliárd osztalékot hozott a részvénypakett és jelenleg 24 400 Ft környékén billeg. :) Ne tőzsdézz, inkább locsold a yukkádat.

A manyuppal sem boldogultál.. de ha a számok nem is mennek, azért azt talán belátod, hogy nem az a feketeseggű, aki megpróbálja kifizetni az adósságot és ezért drasztikus megoldásoktól sem riad vissza.. hanem az, akinek herdáló "gazdálkodása" oda juttatta az orsazágot, ahova 2010.-környékére került. Annak a bődületes összegnek kamatai is vannak ám, azokat is törleszteni kell, kisbutus. Ez mondjuk sok 'devizahiteles' számára újdonság volt anno.. de neked úgy tűnik, manapság is az.
Na, most ezek után nem csodálom, hoyg ilyeneket írsz:
"Amúgy meg a képeken jól látszik, hogy a gazdasági világválság hogyan tett be Magyarországnak. Ennyike!"
Bizony, látszik azon egészen sok minden, pl. az is, miként és mikor kezd elszakadni a magyar gazdaság teljesítménye a szomszéccságétól.. akiket nagyjából azonos időpontban ért a válság :) Ne csak nézz, láss is (meg az sem árt, ha értelmezni is sikerül a látottakat)

Attilajukkaja 2018.07.13. 16:08:14

@Womb Raider:
"Ne tőzsdézz, inkább locsold a yukkádat."
Eszem ágába sincs tőzsdézni, de azt tudom, hogy a részvényeknek akkor is van értékük, amikor éppen nem veszik őket.
Amúgy meg mi az a yukka?

"A manyuppal sem boldogultál."
Miből gondolod?

"nem az a feketeseggű, aki megpróbálja kifizetni az adósságot"
Persze, hogy nem. A feketeseggű, aki azt hazudja, hogy megpróbálta kifizetni az adósságot, de közben elherdálta a pénzt.

"az, akinek herdáló "gazdálkodása" oda juttatta az orsazágot, ahova 2010.-környékére került."
Picit szerettek megfeledkezni arról, hogy közben volt egy világgazdasági válság!

"Annak a bődületes összegnek kamatai is vannak ám, azokat is törleszteni kell, kisbutus."
Nem kell a haverkodó hangnem, nem vagyok a cimbid! Amúgy meg Orbán miért nem azokat a kamatokat fizeti ahelyett, hogy elszórná a pénzt mindenféle hóbortjaira?

" Ne csak nézz, láss is (meg az sem árt, ha értelmezni is sikerül a látottakat)"
Ilyen közhelyeket én is tudnék írni, de túl gyerekesnek tartanám. Nem az én stílusom.

2018.07.13. 16:22:42

@Attilajukkaja: "Eszem ágába sincs tőzsdézni, de azt tudom, hogy a részvényeknek akkor is van értékük, amikor éppen nem veszik őket."
Ééés??? Kit érdekel a névérték? A Magyar Állam számára a tulajdonhányad fontosabb egy stratégiai cégben, mint az amúgy hullámzó árfolyam. Persze, valamilyen értéken nyilván tartják a "könyvekben" de az "óriásit bukott" szimpla bulvárközgazdászkodás.

"Amúgy meg mi az a yukka?"

Yucca..akart lenni..

"A feketeseggű, aki azt hazudja, hogy megpróbálta kifizetni az adósságot, de közben elherdálta a pénzt."

Ez ugyebár olyan állítás, amit neked illenék bizonyítani. Tudsz valamit? Te is kaptál a lopott pénzből? Vagy honnan a pontos infó?

"Nem kell a haverkodó hangnem, nem vagyok a cimbid! Amúgy meg Orbán miért nem azokat a kamatokat fizeti ahelyett, hogy elszórná a pénzt mindenféle hóbortjaira?"

Önérzeteskedhetsz, az nem eliminálja a szamárságokat. Tőlem a kisujjadat is eltarthatod, de értelmezhetetlen amit összehordasz.
index.hu/gazdasag/defacto/2018/05/31/akkor_most_no_az_allamadossag_vagy_csokken/
Olvasgass, mert én már lusta vagyok újfent elmagyarázni...
Lop, rabol, de a számok javuló gazdasági környezetről mesélnek (annak, aki érti..) Remélem , jövőre kétszer ennyit "lopnak" és szórnak el "hóbortokra" ;)

2018.07.13. 16:23:39

""A manyuppal sem boldogultál."
Miből gondolod?"

Abból, hogy hajtogatod a szamárságaidat.

tomtyi 2018.07.13. 21:27:43

„Nem csak az ellenzék bukott hatalmasat, hanem a Fidesz is, amelyik, dacára az iszonyatos kampánynak, képtelen volt mozgósítani az embereket.”
Libsikéim, ismeritek azt a viccet, amikor egy oroszlán két embert kerget és az egyik lehajol, hogy megkösse a cipőfűzőit?

„Ideje lenne valamit kezdeni az országgal”
Nektek meg ideje lenne már nem a Fidesszel és Orbánnal foglalkozni, hanem – így 12 vagy talán lassan 30, esetleg 100 év után – a libbolsi elméletgyártókat és a politikusokat pofán baszni, elhajtani a vérbe és valami normális hozzáállással új embereket kinevelni, új elméleteket kidolgozni, leginkább az emberek valós szükségleteire alapozva, nem valami kitalált vágyálmot erőltetni az emberekre.

„mondják a racionálisabb elemzők lassan 6-7 éve”
Ezek azok, akik elfelejtettek szólni, mikor 2002. után gyorsulva száguldottunk a szakadék felé?

ételizésítő 2018.07.14. 18:58:27

@6.Lenin:
Bármit kapnál is el, seggnyaló, ennél hülyébb már nem lennél tőle, mert az már a létezést kizáró ok lenne.

ételizésítő 2018.07.14. 19:00:59

@Womb Raider:
Ha nem tűnt el, akkor hol is van?
Hol vannak a magánnyugdíjszámlák, amiket ígértek? Merthogy úgy volt, azokra csoportosítják át az elrabolt 3000 milliárdos mnyp-vagyont, nem Orbán magánszámlájára.

Szóval persze, nem eltűnt, hanem csak elvesztette közpénzjellegét, hogy a gazdád mondását idézzem.
További jó segnyalást!

ételizésítő 2018.07.14. 19:01:59

@6.Lenin:
Akkor saját magaddal kurva nagy gondod lehet. Meg a kormánynak is.

ételizésítő 2018.07.14. 19:03:10

@Womb Raider:
Pedig jukka lett volna a megfelelő.
süti beállítások módosítása