B1 blogcsalád



Szemünk láttára esik szét az LMP

2018. július 09. - nickgrabowszki

De miről tárgyalt Szél Bernadett Hernádi Zsolttal? lmp.jpgAz ellenzéki pártok a túlélésre játszottak az április választáson; úgy gondolták, hogy a Fideszt idén még nem lehet legyőzni, de az idő nekik dolgozik, és ehhez az ellenzéki térfélen kell jó pozíciókat foglalni. Ehhez képest az történt, hogy a tragikus vereség annyira megviselte őket, pláne az ún. XXI. századi pártokat, hogy a megszűnés szélére kerültek.

Előbb a Jobbik veszítette el pártelnök-miniszterelnökjelöltjét, majd szakadt ketté a tisztújító kongresszus előtt, alatt, után és kapcsán. Most az fenyegeti őket, hogy a Fidesz a magyar állam egyszerűen felszámolja a Jobbikot, mert nem tudják fizetni a tartozásukat, és egy másik pártot akar a széljobbra helyettük.

Aztán itt van az LMP.

  • Már a választási kampányban gyanús volt, mennyire nem érdekelt a párt és a képviselőjelöltjei az ellenzék sikerérben. Például volt, amelyiknek a Fidesz gyűjtött aláírásokat.
  • Nyertek egy egyénit és többen szavaztak rájuk, mint korábban bármikor, de a budapesti vissza nem lépéseikkel meghozták a kétharmadot a Fidesznek.
  • Ezt utóbb a választók is értékelték, százezerszámra pártoltak el tőlük.
  • A választási kudarc felelőseiként azonnal megtalálták azokat a képviselőjelölteket, akik mégis visszaléptek az erősebb javára, és fegyelmi büntetést kaptak, valamint kártérítéssel is fenyegették őket.
  • Ugyanígy járt Hadházy társelnök, aki eddig információk szerint egyedül küzdött az ellenzéki együttműködéssel. Hadházy előbb az elnöki posztról mondott le, aztán fegyelmit kapott, majd még meg is verték. Végül belátta, hogy nem megy, és kilépett.
  • Szintén kilépett Hadházy elődje és riválisa, az alapító-elnök Schiffer, hogy megelőzze a kizárását. Sallai Róbertet, aki fellökte/lefejelte/kitudjamitcsinált Hadházyval előbb kizárták, de aztán vissza akarják venni a pártba.
  • A nagy kizárásosdi egyik bizarr állomása, hogy az ellen a Moldován ellen is eljárást kezdeményeztek (de nem azért, mert ő sem lépett vissza áprilisban. Külön pikáns, hogy saját büntetéséről maga Moldován dönthet majd másodfokon, mint az etikai bizottság elnöke.
  • Hadházy utódjául társelnöknek azt a Keresztest választották meg, aki még egy független jelölt javára sem volt hajlandó visszalépni, pedig neki magának listán biztos volt a parlamenti mandátuma, egyéniben meg nem volt semmi esélye.
  • A kampányfőnök Ron Werber már a választás előtt lelépett, nem fizették ki, és nem is akarják. Ungár Péter videón jelentette fel magát csalás és megtévesztés bűncselekményének elkövetése miatt. Az Orbán melletti oligarchakör oszlopos tagja, Schmidt Mária fiának Pintér rendőrségétől és Polt ügyészségétől persze nem kell tartania.
  • Schmidt és Ungár NER-beli beágyazódását jól jelzi, hogy amikor Lovas lemocskospatkányozta, akkor bocsánatkérésre kényszerítették a főnökei, és aztán bele is halt a megaláztatásba.
  • Itt, a B1 blogon is volt szavazás arról, hogy ki az LMP árulója. Akkor még mindenki Ungárt tippelte, akit szorosan követett Keresztes. Csárdi Antal a vert mezőnyben végzett, erre maga vallotta be, hogy ő az (egyik) tégla.
  • Senki nem gyanakodott azon Schmuck Erzsébet kampányfőnökre, akiről kiderült, hogy Schmidt Máriával egyeztetett telefonon a kampány alatt.
  • És csak kevesen Szél Bernadettre, a női társelnökre, aki meg Hernádi Zsolttal, a MOL - finoman szólva is Fidesz-közeli - elnök-vezérigazgatójával tárgyalt márciusban, a kampány hetei alatt. 
  • Már ott tart a dolog, hogy rendkívüli elnökségi ülést kellett összehívni, hogy megtárgyalják az ún. médiatámadásokat, azaz kezeljék a párton belülről egyre-másra kiszivárgó terhelő dokumentumok és információk okozta káoszt.

Alighanem annyi történik, hogy a párt ellenzéki kisebbsége fellázadt az LMP-től csak biztos egzisztenciát váró, Fidesz-kollaboráns megélhetési politikusok ellen, bár Schiffer kizárása azt jelenti, utóbbiak egymást is marják. 

Amilyen tempóban ezt csinálják, csoda lesz, ha az LMP megéri a nyár végét egyben. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3914102807

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lehet más a politika: most elég csak klikkelned, hogy megtudd hogyan 2018.07.10. 18:57:30

Nagy bajban vannak az egykor az országot médiástul-kormányostul uraló balliberális pártok. Szinte mindenhonnan kiszorultak már, ahol korábban ügyeletes elvtársként meghatározták a dolgok folyását Magyarországon. Szerették volna hát magukat néhány kép...

Trackback: Valódi politikus 2018.07.10. 12:05:20

Amint a politikus feljebb lép a létrán, hirtelen királynak hiszi magát. ... José "Pepe" Mujica

Trackback: Pártállam régen és ma is 2018.07.10. 12:04:44

A pártállam fő jellemzői ugyanazok 1989-ben és ma is. Nem nyilvános az ügynöklista. A pártvezetés urizál. A kormány tele van MSZMP-sekkel. Az M1 tévécsatornát a Pártból irányítják. Moszkva az Moszkva. Zárva vannak a boltok vasárnap.  

Trackback: Hazugságok ismétegetése 2018.07.10. 12:03:51

Ha egy hazugságot gyakran ismételsz, vagy vallássá, vagy politikává válik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bekezsu 2018.07.09. 17:47:52

Nem is ragaszkodnánk hozzá, hogy megérje a nyár végét. Így is túl sok időt töltöttek a politikai porondon.Gondolom, mindegyik megkapta a fidesstől a júdáspénzt, lehet szétszaladni. Csak Hadházyt sajnálom...

2018.07.09. 19:12:51

Egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem, mikor értitek már meg a lényeget: ez a magát baloldalinak nevező, de vérliberós ellenzék, ez a magát már ezerszer lejárató csürhe nem fogja leváltani a Fideszt. NEM VAGYTOK RÁ ALKALMASAK!

A Fideszt csak gy az alapoktól újra fölépített BALOLDALI párt tudja leváltani. Olyan baloldali párt aminek semmi köze nincs ehhez a jelenlegi liberós szemétdombhoz. Olyan baloldali párt, amely megérti: a baloldali gondolkodás legnagyobb ellensége a LIBERALIZMUS! Épp ezért egyértelműen elhatárolódik a liberálisoktól.
Olyan baloldali párt, aki népben nemzetben, hazában gondolkodik. Aki egyértelműen kiáll a keresztény hagyományok mellett, a keresztény etika mellett. Mert az európai, és a magyar kultúra keresztény alapokon nyugszik, és csak a keresztény etika, erkölcs képes korlátokat állítani a politika, a tudomány a gazdasági elit elé. Globalizáció, kapitalizmus, és tőke ellenes, kiáll a magyar érdekek mellett akár az EU-val szemben is. Keményen megadóztatja a tőke és a spekulációs jövedelmeket, bevezeti a vagyon adót, megadóztatja az örökséget. Egyértelműen elveti a migránsok befogadását.

Vagyis a Fideszt csak egy baloldali POPULISTA párt tudja leváltani.

LucisFero 2018.07.09. 19:27:55

Mégse lehet más a politika .... :D

FCUK28 2018.07.09. 23:11:32

" a budapesti vissza nem lépéseikkel meghozták a kétharmadot a Fidesznek." nem igaz. a választópolgárok pontosan tudták, hogy az adott körzeten nem lép vissza az LMP, ha akartak volna, átszavaznak balra, de nem akartak.

"a választók is értékelték, százezerszámra pártoltak el tőlük" pont mint a balpártoktól.

"Hadházy előbb az elnöki posztról mondott le, aztán fegyelmit kapott, majd még meg is verték. Végül belátta, hogy nem megy, és kilépett" Hadházy a baloldal trójai falova volt az LMP-ben. a párt ellen politizált, meg is kapta érte méltó jutalmát.

"Itt, a B1 blogon is volt szavazás arról, hogy ki az LMP árulója. Akkor még mindenki Ungárt tippelte, akit szorosan követett Keresztes. Csárdi Antal a vert mezőnyben végzett, erre maga vallotta be, hogy ő az (egyik) tégla." ja, volt szavazás. arról mondjuk pont nem, hogy mennyire érzik az emberek téglának az MSZP-t vagy a DK-t, ne adj úristen arról, hogy mennyire segítette a b1 a fidesz 3. kétharmadát, pedig ez utóbbira nagyon kíváncsiak lennénk páran :):):)

"Schiffer kizárása" Schiffert kizárták???

te nick, abba kéne már hagyni a szívást, mert ez már tényleg vérciki :)

és végül: "Amilyen tempóban ezt csinálják, csoda lesz, ha az LMP megéri a nyár végét egyben. " ez a mondat az mszpre is igaz, a b1 meg jó, ha fél évig húzza még, jövőre tuti nem lesz a költségvetésből leeső apanázs:)

Lévai András 2018.07.09. 23:13:51

Az ellenzék NEM a túlélésre, hanem a GYŐZELEMre játszott. Mutatja az a tény, a választás első órájától egészen az urnazárásig hurráhangulat uralkodott ama térfélen. Karácsony meg is fenyegette Ádert, annak adja a kormánypálcát, aki ténylegesen képes kormányt alakítani - annak adta, de Karácsony ennek nem nagyon örült.
Ha jól értem, az LMP az ellenzék fekete báránya, mert nem lépett vissza sehol, senki javára.
Valójában nem visszalépegetni kellett volna az ellenzéki pártoknak, hanem szavazót gyűjtögetni. De mit várjunk attól a csapattól, amelyik képtelen volt delegálni a szavazókörök 1/3-ába. Nem hogy kampányra nem voltak képesek Budapesten és néhány nagyvároson kívül, de még szavazókörök százaiban sem voltak jelen.
Az LMP valószínűleg épp úgy fog atomjaira hullani, ahogyan 2/3-os ellenzéki győzelemről regéltek egyesek április 8-án délután, olyan este 6 körül. Avagy, hogy egy másik klasszikust idézzek: "Mire a falevelek lehullanak..."

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.07.10. 06:32:58

@Quercus erdész: Nem vagyok róla meggyőződve hogy mindenben igazad van. A populizmusból nekem pl.. elegem van. A liberalizmus pedig a gondolat és a cselekvés szabadságát is jelenti. Hagyni kéne a szabad gondolatokat hiszen ezek hozzák meg az új és előrevivő gazdasági fejlődést. Abban egyetértek veled, hogy egy új és megújulni képes baloldal kéne alkotni. A jelenlegi egy semmi.

2018.07.10. 08:03:51

@Csepp a tengeriben:

Demokrácia csak nemzetállamban van. A közös történelmi örökség, a közös múlt, a közös nyelv, kultúra társadalmi összetartozás, szolidaritás érzését adja, az egymás iránti felelősséget erősíti, ami nélkül nincs demokrácia. A liberálisok a kisebbség, az elit érdekeit képviselik. Lenézik az alsóbb, az ő értékrendjük szerint "tanulatlan" rétegeket, alkalmatlannak tartják őket a közügyekbe való beleszólásra, vagyis egy szűk kisebbségként akarnak uralkodni a többség fölött. Ez nem demokrácia, ez diktatúra. Ezért mondom azt, nincs olyan, hogy liberális demokrácia. A liberálisok ugyan is az egyetemes emberi jogokat állítják szembe az állampolgári jogokkal, az utóbbi alárendeltségét hangoztatva. A nemzeti érzést, a hazához való kötődést pedig fasiszta, náci jelzővel illetik. Nacionalizmusnak bélyegzik, ha az állam a saját polgárainak több jogot ad, mint másoknak.

Ezzel szemben a demokrácia arról szól, hogy egy közösség, egy nemzet tagjai minden nézetkülönbségük, vitáik ellenére felelősséget éreznek valami közös dolog iránt, ebből kifolyólag egymás iránt is. Ezt pedig csak a közös terület, hagyomány, kultúra tudja biztosítani. Ha ezt elveszik a polgároktól, akkor megfosztják őket attól a lehetőségtől, hogy felelős államalkotó tényezők lehessenek. Az állampolgári, emberi jogok érvényesítéséhez márpedig felelős állam, és állampolgárok kellenek. Ezeket nem helyettesítik deklarációk.

Ahogy Hanna Arendt mondta: "az állampolgárság jog ahhoz, hogy jogaink legyenek"

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.10. 08:55:21

Ha valaki még egyszer leírja, hogy nem lehet más a politika... :D Akkor az LMP rögtön szerez még egy újabb százalékot. :p

Csaba Sz 2018.07.10. 09:31:36

Az LMP,meg az MSZP,meg a Jobbik.Ezek mind mind kivégezték magukat.Annyira biztosak voltak a győzelmükben.A Jobbik mit is nyilatkozott?Azért költötték el az összekunyerált 100 milliót,mert biztosak voltak a győzelemben.Akkor ez virágnyelven annyit jelent,hogy ha nyertünk volna,eszünkbe sem jutott volna bírságot fizetni.Na ez a becsületes igazi hazafias,demokratikus,igazságos hozzáállás.Ez az ellenzék mind-mind csaló tolvaj,megbízhatatlan banda.

A kiló nem százat jelent. · kilonem100.blog.hu 2018.07.10. 09:36:37

@bekezsu: ki az a Hadházy tkp.? Nem egy fideszes politikus? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.10. 09:40:46

@Csaba Sz: "Az LMP,meg az MSZP,meg a Jobbik.Ezek mind mind kivégezték magukat."

A geci gazdád végezte ki őket. Illetve nem kivégezte, csak fedő alatt tartja. Ha valamelyik kiemelkedne, arra lesújt, amelyik elhullana, azt felemeli. Egy szétzilált gyenge ellenzéket tart fenn, ehhez korlátlan erőforrásokkal - a mi pénzünk, és állami szervezeteink - rendelkezik az agyhalott gyűlölködő, rettegő fideszes szavazók jóvoltából.

Ego55 2018.07.10. 10:29:20

Loctite sokat segít és nem csak az LMP-n!

eßemfaßom meg áll 2018.07.10. 11:22:15

"a budapesti vissza nem lépéseikkel meghozták a kétharmadot a Fidesznek."

A magukat demokratának képzelő liberálnácik nem tudnak túllépni azon, hogy ök akarják megmondani a választónak, hogy kire szavazhat

totopad 2018.07.10. 11:23:27

Az összes korrupt párt, aki ma abba a rohadt nagy palotában ül széteshetne.
Az LMP a möszöpö, a déká és a jobbik -rosszabbik- is elmehet a sunyiba mind, akik átvették a mandátumukat és ezzel legitimizálták ezt a büdös nagy korrupt rendszert.

Semennyire nem volt tiszta ez a választás, de egyik sem emelt ezellen szót.
Ha lesz még következő parlamenti választás, nem szabad a jelenlegi pártokra szavazni, senkire sem.

Brigante · http://www.itthonrolszabadon.hu/ 2018.07.10. 11:23:58

Kedves Blog író!

Nem értem, hogy hogy a fenében nem látod azt (vagy nem akarod látni?) ami most folyik. Az MSZP csendben van, DK csendben van (csendben bukják be az időközi választásokat, de erről senki nem beszél, inkább arról beszélünk, hogy az LMP milyen bajban van (szerintem nincs, mert egy öntisztulási folyamat közepén/végén járnak)).

Ne is beszéljünk róla, minek is azt. A balliberális megmodók megmondják mit kell nézni... Ahogy a bűvészek mondják, azt nézzétek amit mutatni akarok, ne azt amit csinálok... Csak így működnek a trükkök.

Véleményem Hadházy úr készíti a saját új pártját, ennek köszönhető az a fantasztikus mennyiségű szivárogtatás + az MSZP megpróbálja minimalizálni a veszteségeit... Aztán szóljatok ha másképpen látjátok!

eßemfaßom meg áll 2018.07.10. 11:24:33

@Csepp a tengeriben: "A liberalizmus pedig a gondolat és a cselekvés szabadságát is jelenti."

Pl azt, hogy a választó arra az induló jelöltre szavazhasson amelyikre akar, ne arra amelyiket kijelöltek neki az egyeztetésen?

Alick 2018.07.10. 11:44:01

"a budapesti vissza nem lépéseikkel meghozták a kétharmadot a Fidesznek."

Hivar a biliben, mert a visszalépések semmivel sem hozzák közelebb a fidesz leváltását.
Közös ellenzéki lista kellett volna, nem pártokhoz kapcsolódó szakmai és közéleti személyiségekkel... ha Churchill össze tudott állni Sztálinnal Hitler legyőzésére, akkor ezt az áldozatot minden ellenzéki pártnak be kellett volna vállalnia.
Már ha tényleg a fidesz leváltása a cél és nem az egyéni pecsenyék sütögetése...

blah 2018.07.10. 11:53:41

nagyon helyes, a fidesz bérencek menjenek is a levesbe, egy lépéssel közelebb a kommunista maffia eltakarításához.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.07.10. 12:06:20

Amint a politikus feljebb lép a létrán, hirtelen királynak hiszi magát. ... José "Pepe" Mujica

Fülig José 2018.07.10. 12:24:44

@Quercus erdész: 2 dolgot nem értek.
1: "keresztény érték" az mi a fasz? mert ugye ma már világos, hogy a keresztény-katolikus klérus uszkve 1000 éve hazudik, egyetlen célja a saját hatalmának a fenntartása-bármi áron. ma is van egy rakás fanatikus követőjük, akik elhiszik ezeket a "tanoknak" nevezett eszemet baromságokat, de lelkük rajta. számomra a "gyengén bútorozott" rétegét képviselik az emberiségnek, hát, ilyen is kell.... az erkölcsöt meg véletlenül se keverjük ide, amit a kereszt árnyékában emberek embertársaikkal műveltek, arra nincs sem mentség, sem magyarázat.
2. "nemzetállam" meséld el, hogyan gondolod... mint a duce? ide minden támogatást, élvezzük egy tagság minden előnyét (nem írok példát, gondolom, találsz?), de mindenkinek kuss legyen, azt csinálok amit akarok? azzal fekszem össze, annak nyalok, akivel akarok? aztán a nemzeti piac hogy lesz a nemzeti államban? mindent itthon adok el amit megtermelek? aztán ha nem lesz aki felvegye? akkor nem termelek? egyedül nem megy de majd én megmutatom hogy mégis... ez a fideSSes becsípődés, vagyok mi meg ők...

chrisred 2018.07.10. 12:25:23

@FCUK28: Csak feltételezés, hogy a választók tudták azt, amit még a közvéleménykutatók és a politikusok sem tudtak biztosra. A pártoknak kötelessége, hogy tájékoztassa, orientálja a szavazóit ilyen szempontból is, és az LMP a visszalépés elutasításával, sőt büntetésével azt az üzenetet küldte, hogy nincs közjogi kockázata annak, hogy a szavazóik egyéni listán az egyéni mandátumra esélytelen LMP-s jelöltre szavaznak. Ezzel hozzájárultak a kétharmadhoz.

chrisred 2018.07.10. 12:32:30

@FCUK28: Azért nem mindegy, hogy egy párt anyagilag omlik össze, mint aJobbik vagy az MSZP, vagy rájönnek a szavazóik, hogy a pártpolitikusok hülyét csináltak belőlük. Ilyen utoljára az LMP előtt az SZDSZ csinált 1994-ben, amikor koalícióra lépett az komcsi utódpárttal, és 20%-os pártból pillanatok alatt 5%-os lett.

morph on deer 2018.07.10. 12:32:57

Egy fideszes csicskapárttal kevesebb lesz?
Mindjárt sírva fakadok..!

Hát hogy lehet ilyen teagédiát még csak elképzelni is! Romba (rumba?) fog dőlni a maradék demokrácia is, ha oda lesz az első Szél-kormány....

Talán még a végén Ungár Péter is rákényszerül, hogy másik játszóteret keressen magának?
Ne már..!

morph on deer 2018.07.10. 12:36:09

@chrisred:
“Svájcban nincs demokrácia?”

Nincs hát. Ahogy az USA-ban sincs, mert nincs ‘nemzetállam’ ahogy megtudtuk.
A belgák is, meg a pirézek is mind-mind szarban vannak ugyanebből az okból!

Sándor Pólik 2018.07.10. 12:42:09

Hogyan lehetséges, hogy a választások előtt egy héttel, a legértéksebb kampány időben szélbernike nem a saját körzetében kampányol, hanem 300 km-re egy - ugyan lmp szinelben induló- de másik párt egyébként esélytelen jelöltje mellett kampányol, aki azóta már nem is tagja az UK-nak. Olyan jelölt mellett akinek a településére van bejegyezve Rogán egyik cége, és saját panziójában látja vendégül Kövér Lászlót és bayer Zsoltot és meleg családi kapcsolatot ápol Keleti fedőnevű titkos megbizottal!

Sándor Pólik 2018.07.10. 12:46:04

Csak 300 szavazat hiányzott Sz b-nek. Lehet hogy tudatosan nem is akart nyerni? A folyamatok azt jelzik: Kiderült, hogy az lmp egy fidesz tégla!

eßemfaßom meg áll 2018.07.10. 12:59:52

@Fülig José: ha csak két dolgot nem értenél....

Fülig José 2018.07.10. 13:01:04

@eßemfaßom meg áll: mindenképpen itt kell lenned, ostoba? origó nem megy, vagy mi..?

eßemfaßom meg áll 2018.07.10. 13:03:10

@chrisred: "Azért nem mindegy, hogy egy párt anyagilag omlik össze, mint aJobbik vagy az MSZP, vagy rájönnek a szavazóik, hogy a pártpolitikusok hülyét csináltak belőlük. "

Emlékeim szerint egykoron az mszp-nek elég sok szavazója volt aztán egyszercsak nagyon kevés lett, ennek nyilván a pénzhiány volt az oka, nem az, hogy "rájönnek a szavazóik, hogy a pártpolitikusok hülyét csináltak belőlük. "

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2018.07.10. 13:03:33

" bocsánatkérésre kényszerítették a főnökei, és aztán bele is halt a megaláztatásba."

Na jó, azért ez egy kicsit erős belemagyarázás.

eßemfaßom meg áll 2018.07.10. 13:04:11

@Fülig José: Felesleges tovább gyártanod a bizonyítékokat a mélysötétségedre.

Fülig José 2018.07.10. 13:06:07

@eßemfaßom meg áll: tiszta szerencse, hogy itt vagy nekünk te, te zseni! na húzz a f@szomba fideSS kutya, ma nincs kedvem veletek játszani.

chrisred 2018.07.10. 13:14:34

@eßemfaßom meg áll: Oké, igazad van, ide vehetjük az őszödi beszédet is.

Ellenzéki Tüntető 2018.07.10. 13:16:21

@Fülig José: Jól megmontad neki a fasz fideszesnek! etől legközeleb jól ránkszavaz és rájön hogy nekünk van igazunk! etől ál ilyen jól a baloldal!!!

staropramen 2018.07.10. 13:16:29

Sehol nem találom vágó gábor tényfeltáró leleplező cikkeit az lmp-ben történtekről.

totopad 2018.07.10. 13:21:46

@staropramen: ez azért lehet, mert a végén mégiscsak megkapta a whiskey-ét Gyurcsánytól

Berelhetoreklamfelulet 2018.07.10. 13:55:59

Helyes, hulljon csak szét az a gittegylet%!!

Berelhetoreklamfelulet 2018.07.10. 13:57:29

@eßemfaßom meg áll: Hát ha azt nézed, hogy vette a szavazatokat, akkor a kettő összefügg XDDD

n3spr3ss0 2018.07.10. 15:17:57

Megalakulásuktól lehetett tudni, hogy Lófaszt Más a POLITIKA!

Brix 2018.07.10. 16:17:16

Arról van csak szó, hogy kívülről megvásárolt belső bomlasztók segítsègèvel megpróbálják szètverni a pártot... Az eddig soha nem látott mèdia rágalomhadjárat cèlja, hogy megadják a kegyelemdöfèst a pártnak. A Jobbikkal hasonló a helyzet.. Új ellenzèki pártot èpíteni lehetelen lesz, csak szólok...Havi min 10 millió kell, az alapműködèshez, min 15, de inkább 20 millió a hálózatèpítèshez...Itt nem az Lmp van válságban, hanem a magyar demokrácia...

2018.07.10. 16:39:16

@chrisred:

Miért, Svájc nem nemzetállam?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.10. 16:41:18

@Quercus erdész: "Svájc nem nemzetállam? "

Ha ezt a kérdést felteszed svájciul, akkor megválaszolom. :))

rockjano 2018.07.10. 18:14:47

@Quercus erdész: Hát akkor a Fidesz egy igazi baloldali párt!!! Ergo nem kell ellenezék mert a Fidesz már a saját ellenzéke is :-)

Amit te akarsz az egy rasszista fasisztoid párt amelyik olyan mint tenmagad is vagy...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.10. 18:20:23

@rockjano: Igazad van. De ha leszedjük róla a rasszizmust és álkereszténységet, akkor jót mond.

2018.07.10. 18:55:52

Lófaszt más a politika.

2018.07.10. 19:38:18

Szemünk láttára esik szét az LMP. Ha nyertek volna a választáson, akkor most az egész ország esne szét. Essen csak szét az LMP. Béke poraikra.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.10. 19:44:13

@valaki nagyon más: "Ha nyertek volna a választáson, akkor most az egész ország esne szét."

Gondolod, a fideszesek szétvernék az országot? Igazad lehet.

De a geci így is szétveri, csak nem direktben.

Dread Naughty 2018.07.10. 20:05:51

@Quercus erdész:
"Olyan baloldali párt aminek semmi köze nincs ehhez a jelenlegi liberós szemétdombhoz. Olyan baloldali párt, amely megérti: a baloldali gondolkodás legnagyobb ellensége a LIBERALIZMUS! Épp ezért egyértelműen elhatárolódik a liberálisoktól.
Olyan baloldali párt, aki népben nemzetben, hazában gondolkodik. Aki egyértelműen kiáll a keresztény hagyományok mellett, a keresztény etika mellett. Mert az európai, és a magyar kultúra keresztény alapokon nyugszik, és csak a keresztény etika, erkölcs képes korlátokat állítani a politika, a tudomány a gazdasági elit elé. Globalizáció, kapitalizmus, és tőke ellenes, kiáll a magyar érdekek mellett akár az EU-val szemben is."

Tehát olyan baloldali pártot, amelyik jobboldali :)

2018.07.10. 20:29:23

@Quercus erdész: "A Fideszt csak gy az alapoktól újra fölépített BALOLDALI párt tudja leváltani."

Elböfögted az alapokat: most már rajtatok a sor, hogy olyan ellenzéki pártot alakítsatok, amely minden szempontból megfelel a fidesznek, sőt maga Orbán elvtárs hagyja jóvá, hogy ki vezesse. Egy kitétel lehet csak: nem lophatnak többet, mint a fideszesek.
Figyu, te egyedül vagy ennyire hülye vagy besegítenek otthonról is?

2018.07.10. 20:37:55

@Alick: "ha Churchill össze tudott állni Sztálinnal Hitler legyőzésére, akkor ezt az áldozatot minden ellenzéki pártnak be kellett volna vállalnia"

Az LMP is összeállt Orbánnal, hogy kétharmaddal legyőzhesse az ellenzéket, tehát ők is meghozták az áldozatot. Ennél többet hogyan várhatnánk el tőlük?

rasztaszív 2018.07.10. 22:20:37

@Quercus erdész: a klerikálfasiszta fideszes rezsimet csak egy olyan párt válthatja le,amelyik a sunnyogás helyett végre bevállalja a kőkemény antiklerikalizmust.nagy lenne rá az igény!!!

Lévai András 2018.07.11. 05:23:27

@Alick: lehet akármilyen közös lista, ha éppen csak szavazó nincs hozzá. Az akár 4 éve ebelt Jobbik egymaga majdnem annyi szavazatot kapott mint az összes többi "majdénmegmondomatutit" párt együtt. És a Jobbik feleannyi szavazatot sem kapott mint a Fidesz. Közös lista - népfront? - esetén a fidesznek lett volna olyan 52 - 53%-a a parlamentben, s mint 2006 óta tudjuk, ez bőven elég a kormányzáshoz.

chrisred 2018.07.11. 05:25:15

@Quercus erdész: Német, francia, olasz vagy rétoromán nemzetállamnak gondolod?

Lévai András 2018.07.11. 05:59:23

@Fülig José: ami a keresztény értékeket illetve azok be nem tartását illeti, előbb meg kellene határoznod, mik ezek az értékek számodra. Ez a szubjektív része a dolognak. Utána meg kellene nézned, az általad kritizált korszakban vajon ugyanazt látták -e értéknek, amit te? Ha esetleg mégsem, nem árt figyelembe venni, az adott korszakban mi volt az általánosan elfogadott vélemény egy - egy kérdésben. Ez az objektív része a dolognak. Ha a kettő nincs szinkronban, akkor mondhatsz ugyan véleményt, de az csak szubjektív és nem objektív lesz. Ha érted amire gondolok.
Quercusnak nincs igaza abban, demokrácia csak nemzetállamban lehetséges, ezt páran megcáfolták már előttem. Liberalizmus és nacionalizmus nagyon jól megfér egymás mellett. Az a fajta internacionalista liberalizmus amely az utóbbi 60 évben vált divattá, nem sok közös vonást mutat a 19. század liberalizmusával. Sőt: a 19. században éppen a liberalizmus volt az az eszmerendszer, amely a nemzetállam kiépítését segítette, annak minden előnyével és hátrányával együtt. Pl. a francia liberalizmus asszimilálta a helyi nyelveket, kisebbségeket, a Párizs környéki franciát téve meg etalonnak. Mondjuk az nem volt bűn, ellentétben a magyar liberalizmussal, amely 100 évvel később próbálta ugyanazt.

2018.07.11. 06:10:10

@chrisred:

Egységes, centralizált államszövetség saját kormánnyal, államhatárral, alkotmánnyal, hadsereggel, jogrenddel, nemzeti valutával, és több hivatalos nyelvvel.

2018.07.11. 06:13:29

@chrisred:

A kapitalista rendszer alapja a nemzetállam. A globalizáció a kapitalizmus végét jelenti.

torró 2018.07.11. 07:44:33

Az az szép a Magyar emberben, hogy mindig más a hibás! Itt minden bajra találunk valami kifogást. Hofi mondása volt, hogy senki nem tud többet ártani nekünk, mint saját magunk! Lehet ezt ragozni, meg másokra mutogatni, de a valóság az valóság marad. Ők is elmondhatják magukról, hogy klásszikust idézzek: " az a helyzet, hogy elk...uk, nem kicsit! Nagyon! Ugyan úgy mint az MSZP, jobbik stb!

millhouse 2018.07.11. 08:42:43

@bekezsu: Hát, ha te Hadházyt sajnálod az téged is minősít. Annál az embernél undorítóbb csúszómászót keveset hordott a hátán a föld.

Fülig José 2018.07.11. 08:42:59

@Lévai András: nem nekem kell meghatározni a "keresztény értékeket", hanem annak, aki erre hivatkozik. én ugyanis nem tudok ilyenről.
korábban: árulás, kapzsiság, harácsolás, maradiság
ma: szexuális deviancia, hihetetlen fokú ostobaság, csordaszellem
ezek közül melyik a követendő?
beszéljünk a keresztény katolikus vallás toleranciájáról??? vagy a főnöknek választott címeres gazemberekről??? esetleg a klérus oktatásban/politikában/ játszott szerepéről???
mi a tököm az a keresztény érték?????????

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.07.11. 09:07:15

400000-el kevesebb szavazattal a mi erdogánunk egydzerű többséget sem ért volna el. Ehhez kellettek a szovjet informatikusok, pár óra 8-án este, meg egy hét, hogy hozzáérvénytelenítsék az íveket az adatbázishoz. Amúgy rekord sietséggel már meg is semmisítették az íveket azóta. És most a koalíción kéne vitatkozni.

torró 2018.07.11. 09:09:35

@Fülig José:
Ezt neked nem fogja senki elmagyarázni. Ahhoz hogy megértsd benne kell lenni. Amúgy meg van! De nem az amiket felsoroltál. Ezek általában emberi tulajdonságok, és általánosítás. Amúgy csak egy példa: maradiságot is említetted! Buzi vagy e? Nem? Akkor maradi vagy! Ez ilyen játék. És milyen toleranciáról érdeklődsz? Szerintem sokat nem tudsz az egész vallásról, így javaslom előbb alaposan tanulmányozni kellene azután belemenni állításokba. Mert sokan ezt teszik de semmit nem tudnak róla a félremagyarázásokon kívül.

Bkkzol 2018.07.11. 09:11:36

Mi az az LMP???
Ki az a Szél Bernadett???

Fülig José 2018.07.11. 09:18:33

@torró: ha te mondod, öreg... gondolom ez olyan magasabb rendű IZÉ, amit a magamfajta türhő nem érthet... nálatok még lapos a föld és a nap kering körülötte, ugye? a bibliát olvashatod már vagy a csuhás majd elmagyarázza amit tudnod kell? vicces (és csúcs-intelligens) a példád: buzi vagy e? én nem, pajtás, de a csuhások jelentős része a ministránsfiúkat kúrja, minden évben kiderül 2-3 turpisság... nálatok a trónörököst is a midikloriánok nemzették, ugye... annyira élhető és hiteles a hókuszpókuszotok... szánalmas.

torró 2018.07.11. 09:21:12

@rockseiaXLL:
Jól informált vagy:DDD Ezt senki nem állította rajtad kívül. Az ellenzék elfogadta az eredményt. Amúgy nem volt megsemmisítve semmi, mindent vissza lehetett nézni. Volt is rá precedens. Találtak valamit? Akkor ha te ezt tudtad miért nem tettél feljelentést?Jó hogy nem 2 év múlva jössz ezzel! Akkor a választás napján azzal voltatok elfoglalva, hogy most sokan mennek el szavazni és most aztán annyi a "patásnak"! És kinek lett annyi? Az ellenzék elbaltázta a dolgot! Mert nem a fővárosból kellett volna a népet birkázni, hanem lemenni mindenhová, és meggyőzni az embereket, hogy ők a fa..a gyerekek! De nem a választások előtt 1 hónappal, hanem már az előző választás után ezen kellett volna dolgozni! De kényelmesebb a babérjainkon dülleszkedni, és várni a sült galambot. Hát jött is, de odaégett cefetül!

torró 2018.07.11. 09:25:39

@Fülig José:
Elég művelt vagy ahhoz, hogy a billentyűt ütögesd, csak a tartalommal vagy bajban. De arról nem vallás tehet! Azt mondják mindenki primitívnek születik, csak van aki túl tud lépni rajta. Neked nem ment, hát van ilyen. Elég sajnálatos!

Fülig José 2018.07.11. 09:38:11

@torró: rém jópofa... tény semmi csak a személyeskedés... ostba fasz.

KalmanBlog 2018.07.11. 09:39:43

Nem olvastam el, csak a kommentelőkkel együtt örülni jöttem. LOL

torró 2018.07.11. 09:45:36

@Fülig José:
ÓÓó mert te nem személyeskedsz ugye? Lőrince meg csókoltat!

Gergely Molnar 2018.07.11. 09:51:51

@maxval balcán bircaman: a beépített ballibektől :D én elhiszem, hogy neked alapvetően tetszik, ha olyanok maradnak, akik biztosan képtelenek lesznek megverni a fideszt, de ez nem ballib kérdés, pontosabban nem az a probléma az LMP-vel, hogy ki ballib ki nem, hanem az, hogy a Fidesz épült be közéjük is. Az lmp amúgy tényleg balos, de liberalizmushoz nekik sem volt soha semmi közük, mint ahogy azt egyetlen más parlamenti pártnak sem.

Gergely Molnar 2018.07.11. 09:54:26

@Quercus erdész: kapitalizmus mint a nemzetállam ideológiája LOL kemény védővámokkal, protekcionista gazdaságpolitikával, hát persze.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.11. 10:15:09

@millhouse: "Hadházyt sajnálod az téged is minősít. Annál az embernél undorítóbb csúszómászót"

Ennyire zavar, hogy közhírré teszi a gazdád tolvajlásait? :))

Akkor jól csinálja.

Az egyetlen gerinces ember a Parlamentben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 10:16:52

@Gergely Molnar:

S mi értelme lenne egy ballib LMP-nek?

Az LMP sikerének egyik oka, hogy NEM ballib.

Akik ballibesíteni akarták az LMP-t, ma hol vannak? Egy 1 % alatti fantompárt lett belőlük.

Aki ballib akar lenni, annak ott az MSZP, a DK, nemrég ott volt az EGyütt is. De a Momentum is ballib, bár modernebb verzióban. Mi a fenének még egy ballib párt?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 10:17:53

@Gergely Molnar:

Pedig Tölgyfa igazat ír. A liberalizmus találta ki mind a nacionalizmust, mind a kapitalizmust.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 10:21:11

@Gergely Molnar:

"Az lmp amúgy tényleg balos, de liberalizmushoz nekik sem volt soha semmi közük, mint ahogy azt egyetlen más parlamenti pártnak sem."

Nem éppen.

Szinte minden magyar párt liberális gazdaságpolitikai értelemben, még a Fidesz is az. Csak a Fidesz nemzeti liberális, míg a balibek globalista liberálisok, Éppen az LMP az egyetlem, mely NEM li8berális gazdaságpolitikiailag.

2018.07.11. 10:38:44

@Gergely Molnar:

Ezt Dani Rodrikkal kellene tisztáznod:

"Insufficient appreciation of the value of nation-states leads to dead ends. We push markets beyond what their governance can support; or we set global rules that defy the underlying diversity of needs and preferences. We eviscerate the nation-state without compensating improvements in governance elsewhere. The failure to grasp that nation-states constitute the foundation of the capitalist order lies at the heart of both globalisation’s unaddressed iniquities, as well as the decline in the health of our democracies."

aeon.co/essays/capitalists-need-the-nation-state-more-than-it-needs-them?utm

Alick 2018.07.11. 11:47:19

@Lévai András: Hódmezővásárhelyen bejött a közös listának megfelelő megoldás. Ennél jobb leváltási próbálkozás aligha létezik.

2018.07.11. 12:05:45

@Alick:

Az önk. választás volt. Ez hogyan működne a parlamenti választásokon? Hogy nézne ki a közös lista? Pártok hoznák össze, vagy beállnának független jelöltek mögé? Ki alakítana kormányt? Hogyan tudna ez a kormány jogalkotást folytatni a parlamentben?

Valaki magyarázza már el a működési elvet.

bbrrr 2018.07.11. 12:59:53

@Quercus erdész:
A közös listán alapuló kormány pont ugyanúgy működne, ahogy a közös listát összehozták. Elméletben simán, csak meg kell egyezni, demokratikusan. Gyakorlatban sehogy.

Az a baj a magyar politikában, hogy akik elméletben egyet értenek, gyakorlatban akkor sem működnek együtt, mert személyes ellentétek vannak. Hogy lehet egy ekkora országban 5-10 baloldali párt??? Ezekből miért egyre több van, miért nem egyre kevesebb? Egyesülniük kéne, nem darabolódni. Az új, friss gondolkodó politikus-növendékeknek a régi pártokba kéne beszállni, és ott teret kapni.

Miről ismerszik meg a jó politikus? Hogy tud TÁRGYALNI, és KOMPROMISSZUMOT KÖTNI. Miről árulkodik a baloldali pártok létszáma? Hogy ezek a pártok sem tárgyalni, sem kompromisszumot kötni nem tudnak... Miután a pártok kiállították magukról az elégtelen bizonyítványt, a választóik is kiállították magukról a bizonyítványt, amikor rájuk szavaztak. Mert mire szavaztak? Arra a pártra, ami azt sem tudta, hogy győzni akar-e vagy veszteni?

És hogy EZEK már 2022-re készültek volna?? hát... ha csak "ezek" lesznek itt 2022-ben is, akkor lesz egy 4. Orbán kétharmad. Vagy 1. háromnegyed. Ez az "azt sem tudjuk, hogy mit akarunk, de ezzel kapcsolatban senkivel nem vagyunk hajlandóak beszélni!", nagyon jó kormányprogram.

bbrrr 2018.07.11. 13:01:58

@Quercus erdész: meg a kedvencem: illegitim a választás, de ha nyertek volna, akkor legitim lett volna... :) illegitim az alkotmány, de ha nyernek, csinálnak újat, ami majd legitim lesz. mitől is? :)

laci_52 2018.07.11. 13:02:26

Nem fog hiányozni az LMP, jelentéktelen pártocska. Tavasszal reméltem, be se jut a parlamentbe.

Kivlov 2018.07.11. 13:32:00

Az elempével csak többen vagyunk, nincs szükség az újzs-kre.

Kivlov 2018.07.11. 13:34:11

@Alick:
De. Van jobb leváltási mód.
Hiteles, reális alternatíva kell. Csakhogy arra meg képtelen a ballibbant csürhe.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.07.11. 14:13:15

E párt színes buborék volt,
S közeli, mint Gyálhoz Ócsa,
Ám lehullva ma csupán folt,
Szürke járdán apró tócsa...
:-(

2018.07.11. 14:52:52

@maxval balcán bircaman:

Mi a helyzet a liberofasiszta vezérblogon, a határátkelőn?

szepipiktor 2018.07.11. 15:15:06

Kamupártnak szervezték, mert pénzt láttak benne, lenyúlták a humanistákat, átvettek számos szdsz hívőt stb.
Eddig futott a szekér.
De ez:
"úgy gondolták, hogy a Fideszt idén még nem lehet legyőzni, de az idő nekik dolgozik"
.
Pontosan mutatja, hogy az ellenzék kollaboránsként együttműködik a fidesszel Magyarország visszaterelésében a szovjet utódállam-stílusú diktatúrába.
Igazolják, hogy a rendszerváltás valóban a komcsik BM-es irányítású túlélési folyamata volt.
.
Mindenki tudta, hogy nincs több időpont! Ha most nem, akkor a csúti 25-30 évre elfoglalja a trónt, és Magyarország visszatér a sötét ötvenes évekbe!
Az ellenzék is tudta, de ők felugrattak még a túlélővonatra, inkább lapátolják a szenet a mozdonyba, de leléptek a magyar állampolgároktól!
.
Most már nyilvánbvaló, hogy max. 2 millió kollaboráns tartja hatalmon és pozícióba az ÖSSZES pártocskát, miközben 6-8 milliót legszivesebben gázkamrába küldene mind!
süti beállítások módosítása