B1 blogcsalád



Négy gyereket már kihoztak, most készülnek a többiek mentésére

2018. július 08. - jdesi

Négy - de egyes jelentések szerint 6 -gyereket kimentettek a thai barlangól vasárnap estig, amikor felfüggesztették a mentést hétfő reggelig.

thai_elefant.JPG

Ami eddig kiderült a terület kormányzójának a nyilatkozatából:

  • Mind a négy kimentett gyerek jó egészségi állapotban van. A fő veszélyt a kevés oxigén jelentette, de nincs jele annak, hogy maradandó károsodást szenvedtek volna.
  • Tíz perccel gyorsabban jutottak ki, mint ahogy azt a próbák alapján kiszámolták.
  • „Nem tudjuk még a megmentett fiúk nevét, de biztonságban és jó állapotban vannak.
  • 13 külföldi és 5 thai haditengerészeti búvár vett részt a mentésben. Közvetlenül 90-en dolgoztak az akcióban, ötven külföldi és negyven thai
  • A kimentett fiúk olyan búvármaszkot viseltek, amely betakarta az egész arcukat és a mentő búvárok vezették át őket a szűk, vízzel telt járatokon.
  • Új oxigénpalackokat kell bejuttatni, hogy folytatni tudják a mentést.

 

Amit még tudunk:

  • A fiúkat a barlangtól közel egy órányira lévő kórházba vitték mentőautókkal.
  • Közel ezer újságíró tudósít a helyszínről, a világ valamennyi médiuma tudósít a mentőakcióról.
  • A FIFA elnöke meghívta a fiúkat a moszkvai foci VB döntőjére, most azt kérik tőle, hogy az életüket a menetésben kockáztató mentőcsapat tagjait is invitálja meg.
  • Trump elnök szokásos twitter üzenetében jelentette be, hogy minden segítséget megadnak a mentéshez

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9014100863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.