B1 blogcsalád



Napok óta egyetlen migráns sem akart Magyarországon át Németországba migrálni, de Orbán Viktor szerint naponta 4-5 ezret állít meg a kerítés

2018. július 05. - nickgrabowszki

A magyar miniszterelnök nagyon fájlalja, hogy véget ért a migrációs válság. merork.jpg

A tények a következők. A magyar rendőrség hivatalos adatai szerint

  • július első 4 napján egyetlen egy migráns sem lépett Magyarország területére. Egyetlen egy sem.
  • Júniusban összesen 18-an voltak. 18-an.

Annyira nincs migráns, hogy lassan már a kóbor medve is több lesz az országban, mint az illegális határátlépő.

Már a kormány félhivatalos lapja is arról ír, hogy visszavonják a határkerítés mellől a magyar katonát, mert tök fölöslegesen őrzik a semmit, amit senki nem akar elfoglalni. 

Ehhez képest Orbán Viktor, aki Magyarországot miniszterelnökként képviselte a berlini kancellárián, azt állította, hogy naponta 4-5 ezer migráns érkezne Magyarországon át Németországba, ha nem állítaná meg őket az általa építtetett határkerítés.

Magyarország végvári kapitány módjára Németországot is védi (...) Magyarországon 0-24 órában nyolcezer ember áll fegyverrel a határon, és védi azt a határt, ami keresztül, ha belépnek a migránsok, mennek Németországba.

Ezt mondta. Amiből világosan látszik, hogy

  1. a magyar miniszterelnök egy alternatív univerzumban él,
  2. nagyon sajnálja, hogy erre mindenki más is rájött,
  3. és deklaráltan véget ért a már évek óta inkább csak papíron létező migrációs válság, ami Magyarországot is érintette, és ami zsarolási potenciált, erőn felüli politikai súlyt jelentett az ország vezetőjének (és nem mellesleg újraválasztást).

Európában általában is kevesebb migráns/menekült/bevándorló érkezik. Akik mégis, azok is az afrikai Líbiából Olaszországon keresztül. A Magyarországon is átvezető ún. nyugat-balkáni útvonal, amelyen át előbb koszovói albánok 3 és fél éve, fél évvel később szíriai menekültek Törökországból akartak Ausztriába, Német- és Svédországba jutni, gyakorlatilag bezárt.

Orbán szerint az ő kerítése miatt, de akkor annak látszódnia kellene az rendőrségi adatokon, vagy szabad szemmel, a kerítésen kívül egyre halmozódó többszázezres tömeg látványában, de ilyen sem létezik. Az is lehetne még, hogy a kerítés Horvátország és Szlovénia irányába térítette el a vándorló tömeget, de erre semmilyen adat nem utal.

Az invázió már csak Orbán Viktor fejében létezik.

migris.pngAnnak 3 éve vége, és nem a magyar kerítés állította meg, hanem az EU megállapodása Törökországgal, amint Angela Merkel is említett a találkozójuk utáni sajtótájékoztatón. Orbán itt ismét leszögezte, hogy kormánya nem fogja visszafogadni azokat a migránsokat, akiket Magyarországon regisztráltak, mert nem itt léptek be először az Unióban.

Gyakorlatilag azt közölte ezzel, hogy kormánya nem támogatja a helyzet európai rendezéséről szóló  uniós megállapodást, ami a múlt hétvégén az ET-ülésen maga is megszavazott, mert a propagandában neki nagyon is jól jön a kaotikus helyzet.

Merkel azonban ezt egészet azzal söpörte le, hogy Magyarországról (vagy át) amúgy is csak nagyon kevés menekült érkezik Németországba.

Szóval nincs már jelentősége annak, hogy Orbán mit mond vagy mit akar.

Visszakerült arra a polcra, ahol 2015, a migrációs válság előtt volt.

Arról nem derült semmi, hogy mi volt berlini Merkel-Orbán találkozó valódi tétje. Merkel lekicsinylő megjegyzéséből az látszik, hogy nem a migráció, Orbán ugyanakkor azt mondta, hogy intenzív beszélgetés volt, ami - ha dekódoljuk - azt jelenti, hogy komoly, éles hangú vita folyt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6514094987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.07. 10:28:18

@abcdefghijklmm: "multinál dolgozom a teljes béremre bejelentve"

ezzel ugye azt akartad mondani, hogy:

1) a multi jó dolog
2) a multi valószínűleg bejelent, és nem csal adót
3) bezzeg a magyarok inkább adót csalnak és feketén dolgoztatnak

4) tehát a multikulti, a globalizmus előnyeit akartad ecsetelni Magyarországra nézve. A multik, amelyek több országban működnek, nemzetközi standardoknak jobban megfelelve dolgoznak, és kevésbé fonódnak össze a helyi maffiával.

Ráadásul ugye pont eme multiknak érdeke a rugalmas munkaerő, azaz a bevándorlás.

De hát te oda szarsz, ahonnan a segílykét kapod.

2018.07.07. 10:28:29

@math0: miért? Szerinted a zsidók választották meg Hitlert? Vagy nem ők szívták meg a legjobban? Latod, milyen hülyeségeket vartyogsz?

2018.07.07. 10:31:18

@math0: soha nem tagadtam, hogy a multik jót tesznek a gazdaságnak. A menekültekkel és a migrációval sincsen semmi bajom, amíg valóban védelemre szoruló illetve képzett emberek jönnek.

2018.07.07. 11:25:11

@math0: "több, mint húszezer embert (menekültet és államkötvényest) fogadott be Orbanisztán. azt mondod, hogy Orbánék felelőtlen faszok?! nagy comming out lenne.:)"

Buti köcsög... egyiknek sem volt semmi papírja? Amúgy melyik kerítésen csüngő majom lobogtatott ilyesmiket:

"Az igénylőknek mindössze 300 ezer – az első időszakban 250 ezer – eurót kellett leszurkolniuk, plusz közvetítői díjat, valamint erkölcsi bizonyítvánnyal igazolniuk, hogy nem büntetett előéletűek, a hatóságok ezt követően bírálják el a kérelmet."
Mecsoda különbség..te fanatikus ökör.

2018.07.07. 11:31:11

@math0: Na, mi van matyi, béke honol a nagyfalu szélén?

www.nytimes.com/2018/07/02/world/europe/iran-france-belgium-bomb.html
Ejejej... ezek a náci magyarok nyilai lesznek.

kunzoo 2018.07.07. 11:55:48

@math0:
A román határ felől jóval kevesebben jöttek, egyébként nem hiszem hogy a szúrópróbaszerű ellenőrzés ugyanolyan hatékony lenne. Volt is olyan terv hogy ha románia felől többen jönnek ott is kerítés lesz.

Az USA is kerítést kellett húzzon a mexikói határra, Obama alatt is így volt.

Spanyoloknál balos kormány van mégsem került szóba hogy lebontanák a kerítésüket. Érdekes sosem olvastam ezen a blogon felháborodott írásokat ezekről. Csak akkor náci dolog ez mikor mi csináljuk. A görögök, bolgárok, spanyolok már előttünk is megépítették. Ezt mindenki tudomásul vette. Ahogy az övék, úgy a mienk is a schengeni határra épült. Egyik sem határos háború sújtotta állammal. Akkor meg mi ez a balhé?

kunzoo 2018.07.07. 12:01:19

@math0:
Van sok sok apró szempont, ami után valaki meghozza a végső döntést. Azért az nem egy elhanyagolható szempont hogy lesz-e mit enni az út során. Nemrég olvastam egy hírt hogy a dvina folyón átkelés közben a bevándorlók csónakja felborult, ki kellett őket menteni a sodrásból. Nem olyanegyszerű arrafelé az út.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.07. 12:14:07

@kunzoo: "Az USA is kerítést kellett húzzon a mexikói határra"

Tudod, Trump milyen kerítést húz fel? Azon tankkal nem mész át. Az izraeli 6 méter magas betonfalon se mész át. Ezt a magyar drótkerítést simán átvágják. Csak nincs aki átvágná, mert 2014-es szintre esett vissza a menekültek száma.

kunzoo 2018.07.07. 12:14:20

@math0:
Görögország EU. Ha továbbmegy és nem jön össze Horvátország vagy magyarország akkor magával szúr ki.
Nyilván ők is értesültek a migriszétosztásos hírekről, volt okuk abban reménykedni hogy legális úton bejuthatnak a belső területekre. Egyre inlább úgy tűnik ez a reményük hamis volt. Az olaszok még futnak egy ilyen kört de várhatóan bukják. Na utána lehet hogy megindulnak.

kunzoo 2018.07.07. 12:16:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Eddig is volt a mexikói határon kerítés és egész jól működött. Az a trumpi fal csak lesz. De most is van fizikai akadály.

teéjesenmindegy 2018.07.07. 12:25:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Cicafiú, nem kéne a prájdon lenned?
Melyik részét nehéz annak felfogni, hogy önmagában a fizikai akadály semmi. A himaláját is megmászták már, építhetsz akármekkora kerítést, azon át lehet jutni. Amikor Orbán a kerítésről beszél, akkor nem konkrétan a drótra gondol, hanem arra a nyolcezer emberre, aki felügyeli. Plusz a törvényre, hogy a kerítés rongálása bűncselekmény. Együtt a három, így van értelme.
A mexikói határon pedig lőnek is.

kunzoo 2018.07.07. 12:30:50

@teéjesenmindegy:
De ott demokratikusan lőnek, az nem zavarja a The N.Y.T. újságíróit.

A vizes fojtogatós vallatás is rendben van náluk. Nálunk bezzeg nácizmus van.

taga20 2018.07.07. 12:34:29

@teéjesenmindegy: neked nem kéne a prájdon lenned?
tudod, ahová minden évben elmész, hogy gyalázhasd a melegeket.

teéjesenmindegy 2018.07.07. 14:30:24

@taga20: A felhők magasából leszarom a buzikat. Kurvára semmilyen szinten nem érdekelnek, a közelükbe sem megyek. Na, ezt kapd ki, milyen homofób vagyok.

2018.07.07. 15:05:43

@kunzoo: és demokrácia deficit....

chrisred 2018.07.07. 15:20:23

@Ménár Atya: Szép tőled, hogy így aggódsz az embercsempészek miatt, de megnyugtatlak, a plusz energiát és a kockázatot szépen megfizettetik a kuncsaftokkal. Mint Amerikában a szeszcsempészet idején. A tiltás csak arra jó, hogy megnövelje a szervezett bűnözés jövedelmét és hatalmát.

taga20 2018.07.07. 15:21:59

@teéjesenmindegy: mi a kurvaanyádért hazucc köcsög!?

"Cicafiú, nem kéne a prájdon lenned?"

ha "Kurvára semmilyen szinten nem érdekelnek", akkor nem fostad volna ide eszt a mondatodat.

egy látens vagy gyökér, aki nap-nap után itt szopja le a saját farkát!

na zene, me látom, hogy csak ez fok rajtad segíteni!:)))

www.youtube.com/watch?v=_yer-9MCQG0&start_radio=1&list=RD_yer-9MCQG0

abcdefghijklmm (törölt) 2018.07.07. 15:33:49

@chrisred: ilyen alapon legalizálhatnánk a heroint is.

taga20 2018.07.07. 15:42:16

@abcdefghijklmm: sőt, a fityeszmaffiát is!

te bazdmeg tényleg ekkora faszdarab vagy, vagy csak egy szutyok fityesztroll?

abcdefghijklmm (törölt) 2018.07.07. 15:43:13

@taga20: pihenj egyet, sok margaságot okádtál már ide!

abcdefghijklmm (törölt) 2018.07.07. 15:43:49

@abcdefghijklmm: marhaságot

teéjesenmindegy 2018.07.07. 15:46:15

@taga20: Ott az avatárja ami egy macska, te nyomorult. :D
Hallod, inkább szidj bárkit, okoskodjál, de könyörgöm, a szar zenéidet ne terjeszd.

taga20 2018.07.07. 15:53:56

@teéjesenmindegy: te ostoba állat!
aki goran bregovic ederlezijére aszt meri mondani, hogy szar zene, abba még belerúgni sincs kedvem!

apro_marosan_petergabor 2018.07.07. 18:48:21

@math0: Piciny agyatlan, levitézlett, elpárolgott szadesz lábvízfoltocskám. A porcelán kutyus hozzád képes önállóan gondolkodik, s még az is jobban észreveszi, ha a világ körülötte megváltozik... Még Merkel idesanyátok - aki ki tudja méér lett a "multikulti megbukott" józan konstatálójából" a "Wilkommenskultur" tántoríthatatlan képviselője (valszeg ávós módszerekkel megzsarolták, ezt neked, mint ávos-szadi lelki leszármazottnak ösmerned kell jobban) - is felismerte, hogy bizony az a kerítés jó helyen van. Csak a hozzád hasonló libero-fertőzött pszichiátria szökevények képesek olyasmire, amellyel a kisebbségben lévő spanyol komcsi-kormány próbálkozik(egyelőre még csak verbálisan), a ceutai kerítés lebontásával, de valszeg csak azért, mert a taposóaknagyáros-bennfentes kereskedő idesapátok, Soros tömi őket pénzzel...
Rólad ezt nem tételezem fel, te becsületes lehetsz, de egyszerüen csak hülye.

teéjesenmindegy 2018.07.07. 20:51:54

@taga20: Szar. Remélem megüt a guta.

_B_ 2018.07.07. 22:11:04

@math0: azt vajon láttad-e már hogy a gazdáid izráelben mekkora kerítést rittyentettek eme békés képzett bevándorlók hada ellen? ja és ők lőnek is rájuk. nem könnygázzal, meg gumibogyóval, hanem éles lőszerrel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:17:57

@_B_: ha Izrael falat épít, Orbán falat épít, és te éljenzed, akkor a zsidók Orbán és a te gazdáid. Nekem nem. Nekem nem követendő példák.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:20:52

@apro_marosan_petergabor: nem sikerül neked a gondolkodás, csak a szar önlik belőled. te tényleg azt hiszed, hogy egy sok ezer kilométeres határon egy száz kilométeres kerítés védi Európát.

a fideszes nácik ilyen klinikailag agyhalott esetek. mind.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:26:45

@teéjesenmindegy: "Amikor Orbán a kerítésről beszél, akkor nem konkrétan a drótra gondol, hanem arra a nyolcezer emberre, aki felügyeli."

most gondold meg, hogy az a nyolcezer ember mennyivel hasznosabb lenne, ha az ország belsejében felügyelne, ahol magyarok embereket ölnek meg, rabolnak, lopnak. nem mellesleg illegális bevándorlókat ott is el lehetne kapni. ahogy az értelmes országokban csinálják.

ehhez csak kicsivel több IQ kéne, mint amennyi Orbánnak, meg a 2,8 millió agyhalottnak van. nektek csak annyira fussa, hogy kerítés, meg kerítés mellett járőröző őrök. intelligensebb megoldásra nektek nem futja.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:28:21

@kunzoo: Horvátország vagy Románia szerinted azért nem jön nekik össze, mert Magyarországon van egy száz kilométeres kerítés.

mondom, csak azt demonstrálod, hogy milyen agyhalottak a náci Fideszesek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:28:55

@kunzoo: Horvátország, Bulgária vagy Románia szerinted azért nem jön nekik össze, mert Magyarországon van egy száz kilométeres kerítés.

mondom, csak azt demonstrálod, hogy milyen agyhalottak a náci Fideszesek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:30:51

@kunzoo: "Azért az nem egy elhanyagolható szempont hogy lesz-e mit enni az út során. Nemrég olvastam egy hírt hogy a dvina folyón átkelés közben a bevándorlók csónakja felborult, ki kellett őket menteni a sodrásból. Nem olyanegyszerű arrafelé az út. "

nem mondod? a Földközi tengeren ugyebár sok száz ilyen csónak borult már fel, de azért jöttek a menekültek. gondolod, hogy valami folyócska fogja megállítani őket?!

csak azt demonstrálod, hogy milyen éktelenül ostobák a Fideszes nácik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:36:29

@kunzoo:

"A román határ felől jóval kevesebben jöttek"

pontosabban onnan is kevesebben jöttek. és ez is azt igazolja, hogy Merkel egyezsége volt a kulcs a menekültek megfékezésében, és nem Orbán kerítése. Orbán kerítését ugyanis ott kerülték meg, ahol akarták.

"Volt is olyan terv hogy ha románia felől többen jönnek ott is kerítés lesz."

ami elismerése annak, amit mondtam. és annak is, hogy a kerítés, amíg nem teljes, nem fékez, csak terel.

"Spanyoloknál balos kormány van mégsem került szóba hogy lebontanák a kerítésüket. "

A spanyolok kerítése egy olyan kis enklávénál van, ahol a kerítés:

1) teljes. azaz nem lehet megkerülni.
2) a kis enklávénál tényleg szempont az, hogy gyakorlatilag nem bírná el, ha százezer menekült menne oda hirtelen
3) a spanyolok nem kérkednek más országoknak olyan ostobaságokkal, hogy ők védik meg Európát. ilyen ostoba faszságot csak Orbán csinál.

Trump meg Izrael nem érdekel, Trump náci, Izrael sem követendő példa.

Érdekes sosem olvastam ezen a blogon felháborodott írásokat ezekről. Csak akkor náci dolog ez mikor mi csináljuk. A görögök, bolgárok, spanyolok már előttünk is megépítették. Ezt mindenki tudomásul vette. Ahogy az övék, úgy a mienk is a schengeni határra épült. Egyik sem határos háború sújtotta állammal. Akkor meg mi ez a balhé?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:39:44

@Womb Raider: neked az, hogy egy az Orbánhoz hasonló diktatúra a saját ellenzékének tüntetésén robbantást tervezett, az iszlám terrorizmus?! továbbra is csak azt erősíted, hogy klinikai agyhalott vagy. gondolom, akkor 1956-ot meg az európai fehér ember terrorizmusához számolod.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:41:50

@Womb Raider:

"egyiknek sem volt semmi papírja?"

a papírt nem kell ellenőrizni, te nácikurva agyhalott?! te azt lobogtatásra elhiszed?!

" Amúgy melyik kerítésen csüngő majom lobogtatott ilyesmiket:
"Az igénylőknek mindössze 300 ezer – az első időszakban 250 ezer – eurót kellett leszurkolniuk, plusz közvetítői díjat, valamint erkölcsi bizonyítvánnyal igazolniuk, hogy nem büntetett előéletűek, a hatóságok ezt követően bírálják el a kérelmet."
Mecsoda különbség..te fanatikus ökör. "

úgy látom, hogy te a szegény majmot megveted, de a gazdag majmot leszopod. mondom, hogy kurva vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:45:35

@Womb Raider: gondolod, hogy az Iszlám Állam terroristája nem tud leperkálni pár százezer forintot, és nem tud az elfoglalt Rakkában, eredeti, original, echte szír útlevelet és erkölcsi bizonyítványt kiállítani a saját nevére a lefoglalt eredeti, original, echte szír okmányokból?!

szerintem, aki ilyeneket lobogtat, az valószínűbb, hogy muszlim terrorista, mint ha nem lobogtat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:54:42

@Womb Raider: "Az igénylőknek mindössze 300 ezer – az első időszakban 250 ezer – eurót kellett leszurkolniuk, plusz közvetítői díjat, valamint erkölcsi bizonyítvánnyal igazolniuk, hogy nem büntetett előéletűek, a hatóságok ezt követően bírálják el a kérelmet."

a másik, hogy a kínai kormány kémjének egész tuti biztosan van ilyenje, és rákérdezésre a kínai állam meg is erősíti. tehát tuti, hogy különféle országok ezen az úton küldtek Európába államilag támogatott bűnözőket.

eßemfaßom meg áll 2018.07.08. 12:53:55

@math0: "A felszólító mondatok végére a magyarok 80-as IQ felett felkiáltójelet tesznek"

Ez vicces volt attól aki 90 mondatból 5öt kezd nagybetűvel :)

kunzoo 2018.07.08. 13:39:57

@math0:
Aki görögből jön ide az pár kilométert evezett at égei tengeren az első görög szigetig. A földközi tengeren nem jártak, tehát ők nem tehették ki magukat annak a veszélynek amiről írsz. Volt pár áldozat de jóval kevesebb mint a földközi tengeren.
Több cikk is arról írt hogy tízezrek rekedtek a balkáni országokban. Ha oly könnyű lenne továbbmenni nyilván megtették volna.

Erdogan akkor rúgja fel azt a megállapodást amikor akarja. Igazából ezzel ő kwrül remek zsarolási pozícióba ha nincs b terv

kunzoo 2018.07.08. 13:51:13

@math0:
A szlovén-horvát határon és az osztrák-szlovén határra is telepítettek műszaki határzárat. Tehát nyugati irányba nem tudják megkerülni a magyar kerítést. Kelet felé meg onnan kerülni hosszú, drága és nehéz út.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.08. 16:30:39

@teéjesenmindegy: "A himaláját is megmászták már, építhetsz akármekkora kerítést, azon át lehet jutni."

Nem kell ahhoz Himalája. Tudod, Trump milyen kerítést húz fel? Azon nem ugrasz át, azon tankkal nem mész át. Az izraeli 6 méter magas betonfalon se mész át. Ezt a magyar drótkerítést simán átvágják. Csak nincs aki átvágná, mert 2014-es szintre esett vissza a menekültek száma. Nem a kerítés védi a határt, hanem a határőrök.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.08. 16:36:32

@Androsz: "A kettő együtt."

Húzhatsz fel 6 méteres betonfalat, az még jobban véd. Csak felesleges napi három menekült visszatartására. A határt nem a kerítés, hanem a határőrök védik, az ilyen szar drótkerítést simán átvágják.

apro_marosan_petergabor 2018.07.08. 19:09:31

@math0: Piciny agyhalottam. Tudod egyik téglára téve a másikat lesz belőle fal, majd több falból a ház. No, hát a magyar kerítés is így védi Európát, még akkor is, ha idegdúcaid - melyet nagyítóval a koponyád egy szűk repedésében nehézségekkel lehet fellelni - melynek összetettsége nem éri el a katicabogárét, működési nívója meg a porcelán kutyáét - ezt nem is értheti. Nem baj, iratkozz iskolába, tanulj - tudod, példaképetek, Lenyin is mondta - tanulni, tanulni, tanulni...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.07.08. 19:28:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Rendben, a drótkerítés nem ér semmit, legyen igazad. De most már ott van, lebontani fölösleges, legalább mutatja a beszökni próbálóknak, hogy hol van a határvonal. Ezek után a kerítésről minden tovább beszélni? A téma ki van pipálva. Ha Orbán, vagy bárki a világon ezentúl a kerítésről beszél, akkor most már eszünkbe juthat végre, hogy ez csak egy jelkép, egy egyszerűsítés, amilyennel százszor élünk naponta, és átfogóan a határőrizetet jelenti. Ami viszont kell, ezt mostanra már a németek is rengetegszer elmondták.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.08. 21:30:25

@Androsz: "mutatja a beszökni próbálóknak, hogy hol van a határvonal.'

Azért ezzel óvatosan, a migránsok segítéséért börtönbüntetést lehet kapni.

A határt táblák kihelyezésével is jelölheted, ami a kerítés költségének töredéke.

"a határőrizetet jelenti. Ami viszont kell, ezt mostanra már a németek is rengetegszer elmondták."

Nem mostanra, hanem mindig is mindenki mondta/mondja, hogy a schengeni határt őrizni kell. Kivéve persze a csúti gecit, aki 2015-ben kétszázezer illegális bevándorlót engedett be az EU-ba regisztráció nélkül.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 22:27:02

@eßemfaßom meg áll: a kis kezdőbetűs mondatkezdés egy internetes szokás. sajnálom, hogy fingod nincs erről, mert ostoba faszbarom vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 22:29:29

@kunzoo: te elmebeteg vagy, ha azt hiszed, hogy Szíriából gyávább emberek jönnek, mint Nigériából. Meg ha azt hiszed, hogy aki az Égei tengeren áthajózott, azt a Dráva megállítja.

pontosan ilyen hülye barmok a fidesz szavazók, mint te.

"Erdogan akkor rúgja fel azt a megállapodást amikor akarja."

tehát elismered, hogy a megállapodás volt a hatásos, nem a kerítés. ennyikeh.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 22:30:08

@kunzoo: te elmebeteg vagy, ha azt hiszed, hogy Szíriából gyávább emberek jönnek, mint Nigériából. Meg ha azt hiszed, hogy aki az Égei tengeren áthajózott, azt a Dráva megállítja.

pontosan ilyen hülye barmok a fidesz szavazók, mint te.

"Erdogan akkor rúgja fel azt a megállapodást amikor akarja."

tehát elismered, hogy a megállapodás volt a hatásos, nem a kerítés. ennyikeh. azaz Orbán egy hazudós, hülye faparaszt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 22:31:27

@kunzoo: faszt. hazudsz. ennyit tud a hülye fideszes náci. hazudsz orrba szájba.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 22:34:24

@apro_marosan_petergabor: a hülye FIdeszes azt hiszi, hogy a nyúlfarknyi kerítést nem lehet kikerülni. annyi esze van a FIdeszesnek, mint egy öszvérnek.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 22:35:35

@Androsz: Orbán kidobott rá feleslegesen milliárdokat, aztán ország*világ előtt hazudozik, hülyeségeket beszél. és ez a selejt vezeti Magyarországot. ennél nagyobb szarban aligha lehetnénk.

2018.07.09. 06:21:10

@math0: "szerintem, aki ilyeneket lobogtat, az valószínűbb, hogy muszlim terrorista, mint ha nem lobogtat."

Szerinted... de egy terrorista minek bajmolódna ilyesmivel, ha elég eldobni a papírjait, átmászni a dróton és sírva-ríva bizonygatnia, hogy még az ujjlenyomatát is el kellett adni élelemért, hogy 9 gyerek éhen ne haljon odahaza. Menekült ő, a vak is láthatja!

"Meg ha azt hiszed, hogy aki az Égei tengeren áthajózott, azt a Dráva megállítja."
Ha nincs segítség, a fele még a segge lukát sem leli meg önállóan, nemhogy egy full idegen terepen logisztikázzon. Inkább a könnyebb utat választja.
Másként: trivia, hogy egy betörőt nem nagyon állít meg egyetlen zár sem. Idő kérdése és átjut bármelyiken. Vagy nyom nélkül, vagy kajakra, törve azt. Mégis ránézésre a legkönnyebb ponton fog behatolni, a legkisebb kockázatot keresve. Ha brutális a bejárati ajtó, majd megnézi a kert felől az erkélyajtót.

"a kis kezdőbetűs mondatkezdés egy internetes szokás. sajnálom, hogy fingod nincs erről,"
Á...szóval ez nem defekt, ez skill!!! Ugaz, ennél bonyolultabb dolgokat is képes vagy a saját elképzeléseidhez ferdíteni..miért ne menne ez is. Mesélsz még az internetes kúlságokról? Van titkos internetes kézfogás is?

"tehát tuti, hogy különféle országok ezen az úton küldtek Európába államilag támogatott bűnözőket."

Hát ez van. Nem minden országnak telik nagykövetségre a Szabadság téren. tehát ez ellen csak úgy tudunk, ugye küzdeni, hogy ellensúlyozásként ingyen és dalolva importálunk szemetet..sőt.. fizetünk is nekik.

"neked az, hogy egy az Orbánhoz hasonló diktatúra a saját ellenzékének tüntetésén robbantást tervezett, az iszlám terrorizmus?! "
Nem.. mondjuk, ha a repülők roncsai között , az épületek összeolvadt hulladéka alatt épen maradt szaudi útleveleket találnak, akkor egy pillanatra elgondolkodok..de aztán feldolgozom a történteket és újra teljes erőből szurkolok a terrorizmus ellen hadba induló szövetséges erőknek.

"a papírt nem kell ellenőrizni, te nácikurva agyhalott?! te azt lobogtatásra elhiszed?!"

Nem, de ezt nem is tudom, miből deriváltad? Ám, ha nincs semmi papír és ujjlenyomat se, akkor mi a bánatos pöcs van? Szerinted ez növeli, vagy csökkenti az identifikálás esélyét? Terelsz, kis hülye.

"3) a spanyolok nem kérkednek más országoknak olyan ostobaságokkal, hogy ők védik meg Európát. ilyen ostoba faszságot csak Orbán csinál.
"
Talán egyrészt azért nem tesznek ilyet, mert kötelességükkel ellentétben nem is tesznek annyit, amennyit megtehetnének. Így lapítanak és igyekeznek másra terelni a figyelmet.
Orbán amúgy azon túl mit tehetne, hogy Európa ránk eső határszakaszának védelméről gondoskodik? Volt hozadéka a kerítés/határőrizet kialakításának? Volt.. Ha csak villanypásztorként működik és terelő funkciója van, akkor is. Mit kéne tennünk? Kerítsük körül Dél-Délkelet Európát? Mészáros tuti kapna a lehetőségen..

"ha Izrael falat épít, Orbán falat épít, és te éljenzed, akkor a zsidók Orbán és a te gazdáid. Nekem nem. Nekem nem követendő példák."
Fura logika.. elmagyaráznád? És még te vagy büszke , hogy az IQ-d nagyobb, mint a fogaid száma...

" ahol magyarok embereket ölnek meg, rabolnak, lopnak."

Ejjj.. Matyi..tessék pontosabban fogalmazni: magyar állampolgárok..
minap.hu/cikkek/kulonosen-veszelyes-sorozatban-tamadott-meg-fosztott-ki-idos-asszonyokat-miskolci-rablo

www.youtube.com/watch?time_continue=2&v=FxMVYSaldbQ
Egy 83 éves rásszista magyar néni támadt szegíny fiatalra, de az az önvédelmi késével megvédte magát. A támadó gyáván elvérzett.
www.debreceninap.hu/rendorseg/2018/07/06/londonba-akart-volna-utazni-a-korozott-ferfi-a-debrecen-repterig-jutott/
nepszava.hu/1162410_emberoles-nagyecseden-elfogtak-a-szokott-rabot

Sukár csávók ezek a magyarok...

apro_marosan_petergabor 2018.07.09. 07:03:22

@math0: Fáradsz, mogyi agyú kis libero, rövidesen elmerülsz a reménytelenség, a hamis érvelés és az önálló gondolatnélküliség mocsarában.

chrisred 2018.07.09. 07:58:51

@Womb Raider: Úgy érted, vannak országok, amelyeknek csak a hősi tömegerőszakolók emlékművére telik a Szabadság téren? Az ő kémeik számára tényleg szükséges kötvényezni Rogán haverjainak offshore cégeivel.

2018.07.09. 08:26:22

@chrisred: Terelsz, mellébeszélsz.. nagykövetség, nem emlékmű...
(persze a te világodban csak Putyin kémkedik, csak neki van világcsendőr hadserege)

Ja..ha már szóbahoztad.. az oroszok (amúgy kellően el nem ítélhető és aljas) cselekedeteit a bosszúvágy vezérelte. Olyasféle bosszúvágy, amilyen jellemzi azokat is, akik 70 év után sem hajlandók lemondani a bosszúállásról és a jelek szerint ezen jogukat generációkkal az események után is hasznonszerzésre kívánják fordítani. A bosszú szent dolog..:) erre gondoltál, ugye?

chrisred 2018.07.09. 08:43:04

@Womb Raider: Nem minden terelés, amit nem tudsz értelmezni. :)

Nem, az oroszok tetteit az vezérelte, hogy ők voltak az erősek, mi magyarok pedig a gyengék, akik ki voltunk szolgáltatva nekik. Az illibsi logika szerint ilyenkor nekik mindent szabad.

_B_ 2018.07.09. 09:16:46

@math0: kurvajó, úgy toporzékolsz és hisztizel mint egy kibaszott identitászavaros klimaxos óvodás, és már belekeveredsz a saját hüpyeségeidbe.
ezt ingyen csinálod kétűszakban, vagy tényleg annyit fizetnek, hogy megéri?

2018.07.09. 09:22:56

@chrisred: :) Most ugye Magyarország erős, nincs kiszolgáltatva az ég adta világon senkinek! Vagy mégsem? Akkor már mindent szabad?

2018.07.09. 09:24:16

"Napok óta egyetlen migráns sem akart Magyarországon át Németországba migrálni, de Orbán Viktor szerint naponta 4-5 ezret állít meg a kerítés"

Már napok óta nem volt semmilyen tüntike a kormány ellen, de az ellenzéki blogok azt állítják, ők a többség!

chrisred 2018.07.09. 09:44:31

@Womb Raider: A konszenzuális, a kölcsönös előnyök kihasználására épülő világrendben az erőszak szerepe hátraszorult. Nem azt mondom, hogy megszűnt, de aki a" might is right" elvére építve akarja megoldani a problémáit, egyre kevésbé elfogadható partnernek számít, és több hátrányra kell számítania.

2018.07.09. 10:41:54

@chrisred: " A konszenzuális, a kölcsönös előnyök kihasználására épülő világrendben az erőszak szerepe hátraszorult. "

Ezt az amerikaiak is tudják? ..ők amúgy is pont leszarják, ki mit gondol róluk. Vagy megkérdezted Qatart, Iránt és még néhány arab országot?

chrisred 2018.07.09. 10:47:36

@Womb Raider: Attól függ, melyik része. Bush-Cheney meg Trump nyilvánvalóan magas ívben tettek, tesznek rá. Meg amúgy fel lehet sorolni a világpolitika retrográd vonulatából Putyint, Kimet és társait. Írtam, hogy ez a vonulat nincs teljesen kizárva a politikából, de kisebb a jelentősége, mint mondjuk 80-100évvel ezelőtt.

2018.07.09. 11:13:43

@chrisred: Amíg az USA iparának domináns (a politikára befolyással rendelkező) cégei a háborúból profitálnak, addig csak álom, hogy tartós és általános béke honoljon a Földön.
Felsorolhatod Putyint, meg Kimet, meg bárkit, de te is tudod, hogy ők többnyire reagálnak , nem pedig irányítják a történéseket...

chrisred 2018.07.09. 11:19:33

@Womb Raider: Ahhoz képest jószerivel csak Putyinon múlik, hogy kit választanak meg a világ legfontosabb országaiban vezetőnek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.09. 11:24:33

@chrisred: :))

De még az EU-t is a ravasz Putyin rángatja. A brexit szavazást is ő pénzelte, a pincsijével akármilyen döntést megvétóztathat.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.09. 20:48:25

@Womb Raider: @Womb Raider:

"de egy terrorista minek bajmolódna ilyesmivel, ha elég eldobni a papírjait, átmászni a dróton és sírva-ríva bizonygatnia, hogy még az ujjlenyomatát is el kellett adni élelemért, hogy 9 gyerek éhen ne haljon odahaza. Menekült ő, a vak is láthatja!"

Hát éppen azért, mert ha ellenőrzik, akkor lebukik. Ellenben a letelepedési kötvényest nem ellenőrzik (szerinted).

"Ha nincs segítség, a fele még a segge lukát sem leli meg önállóan"

Magadból indulsz ki. magadat írtad le.

"Mégis ránézésre a legkönnyebb ponton fog behatolni, a legkisebb kockázatot keresve."

Ezzel elismerted, hogy Orbán hazudott: a kerítés nem védte meg Európát, csak terelt. Ennyikeh. Ez volt a kérdés, te hülye nácikurva! A Führered egy hazudós faszparaszt.

"Szerinted ez növeli, vagy csökkenti az identifikálás esélyét?"

Ha olyan esetről van szó, ahol gyanakodunk, és mindenképpen ellenőrizni akarunk, akkor nem változtat rajta semmit.

"kötelességükkel ellentétben nem is tesznek annyit, amennyit megtehetnének. Így lapítanak és igyekeznek másra terelni a figyelmet."

Megint bazdmeg, tények és érvek helyett megint csak olyan dolgokkal jössz, hogy mit álmodtál, miután leszoptad Orbánt.

"Volt hozadéka a kerítés/határőrizet kialakításának?"

Nem volt.

"Ha csak villanypásztorként működik és terelő funkciója van, akkor is."

Hát bazdmeg, melyik ország ne örülne annak, hogy Orbán feléje tereli a menekülteket, ugye?! Még köszönjék is meg, nem?! Te klinikai agyhalott vagy.

""ha Izrael falat épít, Orbán falat épít, és te éljenzed, akkor a zsidók Orbán és a te gazdáid. Nekem nem. Nekem nem követendő példák."
Fura logika.. elmagyaráznád?"

Elmagyaráztam. Mint mondtam, klinikai agyhalott vagy. Az olyan embereket, mint te, elmegyogyóban szokták tartani.

"Sukár csávók ezek a magyarok... "

ja, cigányozol itt, amikor a legnagyobb cigány Orbán Viktor, és te az ő faszát szopod élvezettel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.09. 20:48:59

@apro_marosan_petergabor: Fáradsz, mogyi agyú kis náci, rövidesen elmerülsz a reménytelenség, a hamis érvelés és az önálló gondolatnélküliség mocsarában.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.09. 20:50:01

@_B_: úgy toporzékolsz és hisztizel mint egy kibaszott identitászavaros klimaxos óvodás, és már belekeveredsz a saját hüpyeségeidbe.
ezt ingyen csinálod kétűszakban, vagy tényleg annyit fizetnek, hogy megéri?

apro_marosan_petergabor 2018.07.09. 21:37:49

@math0: Csak ennyire tellett, oviba jártál? - tőled ez is szép...

2018.07.10. 07:36:12

@math0: "Hát éppen azért, mert ha ellenőrzik, akkor lebukik. Ellenben a letelepedési kötvényest nem ellenőrzik (szerinted).
"

Látod.. ilyenkor látszik, hogy nem olvasol, csak írsz. Ha véeletlenül mégis, az sem zavar, olyankor elferdíted és kiforgatod a leírtakat.

A gyalogmigráns megszabadul minden papírjától, bemond valamit és, ha nincs találat, legfeljebb a polgárháború káoszában elveszett dumát kell elővenni.
A bérmigráns meg bead egy rahedli papírt, ami nyilván akár hamis is lehet, de a semmihez képest kicsit több és az efféle migráció más jellegű, más célú, mint a talpasmigránsoké. Ráadásul hagy zálogot.. kauciót. Amit bukik, ha rosszalkodik.

SEHOL nem írtam, hogy a letelepedési kötvényest nem kell ellenőrizni, vagy, hogy nem ellenőrzi senki.

"Ezzel elismerted, hogy Orbán hazudott: a kerítés nem védte meg Európát, csak terelt. Ennyikeh. Ez volt a kérdés, te hülye nácikurva! A Führered egy hazudós faszparaszt."
Gyengeelméjű vagy... újra leírom, figyelj: Orbán(az ország..) megtette azt, ami a saját hatáskörén belül megtehető volt. bebizonyosodott, hogy egy ilyen egyszerű eszköz is képes kontrollálhatóvá tenni a beáramlást. Illetve a jogi alapot teremtette meg ahhoz, hogy elgális és illegális között különbséget tehessünk. Mert a birkák csak a villanypasztort értik, a mobilon biztos nem fut a navigo..
Azt, hogy a kerítés alkalmas-e Európa megvédésére nyilván akkor lehetne pontosan megállapítani, ha az egész kritikus határszakasz védett lenne valamilyen módon.. de én mondjuk hiányolom az éleslőszert.

Baromarc.. miként képzeled te a határőrizetet és a bevándorlók kontrollját??? Mindenki jö át a dzsindzásban, ahol sikerül, a határőrök meg fogócskáznak velük és egyesével befuvarozzák őket egy táborba, vagy praktikusabb egy villanypásztor ami egy kapuhoz orientálja a tanácstalan tévelygőket, ahol a Schengeni normákkal összhangban ellenőrzött módon léphetnek az ígéret földjére...vagy nem, ha nem felelnek meg.

:) "ja, cigányozol itt, amikor a legnagyobb cigány Orbán Viktor, és te az ő faszát szopod élvezettel."

Most már értem... nem, semmi gond, nem állok az utadba, rácuppanhatsz. Én nem veszem el előled az ételt.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.10. 09:00:34

@Womb Raider:

továbbra is csak azt demonstrálod, hogy micsoda klinikai agyhalott nácipicsa vagy.

"A gyalogmigráns megszabadul minden papírjától, bemond valamit és, ha nincs találat, legfeljebb a polgárháború káoszában elveszett dumát kell elővenni.
A bérmigráns meg bead egy rahedli papírt, ami nyilván akár hamis is lehet, de a semmihez képest kicsit több és az efféle migráció más jellegű, más célú, mint a talpasmigránsoké. Ráadásul hagy zálogot.. kauciót. Amit bukik, ha rosszalkodik."

a magyar állam szempontjából, ha ellenőrizni akarja a dolgot, akkor nem sok jelentősége van annak, hogy egy hamis papírt, vagy bemondásra leadott valamit ellenőriz. mindkettővel kb ugyanúgy dolgoznia kell. de te, hülyepicsa nácikurva, te erőlködsz, amíg csak lehet, szarod pofán magad telibe, mert élvezed, hogy megalázod magad.

"SEHOL nem írtam, hogy a letelepedési kötvényest nem kell ellenőrizni, vagy, hogy nem ellenőrzi senki."

te azt írtad, hogy a kettő között akkora különbség van, hogy 1-2 ezer kvótást a magyar állam képtelen ellenőrizni, bezzeg 20 ezer letelepedési kötvényest, azt lazán. azaz te azt állítottad, hogy több, mint tízszeres különbség van a kettő között az ellenőrzési munka szempontjából. éktelen faszságokat kamuzol be, csak, hogy megvédd a geci náci kormányodat, mert ugyanazt a geci náci nézetet nyomják, mint te. lemész te kutyába, sőt, még le is szopod a veszett kutyát, csak a nácizmusodból ne kelljen engedni, mert olyan kis szánalmas elbaszott életű kurva vagy, hogy mással már nem bírsz kompenzálni, mint, hogy ártatlan idegeneket utálj, különben rá kéne jönnöd, hogy te vagy a szánalmas, kis emberi lénynek alig nevezhető patkány.

" egy ilyen egyszerű eszköz is képes kontrollálhatóvá tenni a beáramlást."

faszt, elismered, hogy nem kontrollált, csak terelt. hazudsz, nácikurva, azt is letagadod, amit magad ismertél el.

" Illetve a jogi alapot teremtette meg ahhoz, hogy elgális és illegális között különbséget tehessünk."

ez hülyeség. jogilag semmi szükség nincs a kerítésre. jogilag kurvára nem attól lesz illegális egy határátlépés, hogy van kerítés.

.
" miként képzeled te a határőrizetet és a bevándorlók kontrollját???"

pontosan úgy, ahogy Németországban csinálják. ez egy Fideszes, náci faszbaromnak felfoghatatlan, de ez nem az én hibám, hanem a tied.

":) "ja, cigányozol itt, amikor a legnagyobb cigány Orbán Viktor, és te az ő faszát szopod élvezettel."

Most már értem... nem, semmi gond, nem állok az utadba, rácuppanhatsz. Én nem veszem el előled az ételt. "

nekem Orbán nem kell, én ellenzéki vagyok, nem miattam kellene lecuppannod róla, hanem magad miatt, észből, meg büszkeségből. de hát neked egyik sincs, te szopod tovább keményen.

no de legalább odáig eljutottunk, hogy elismerted, hogy Orbán faszán rá vagy gyógyulva, és most már szeretnél valahogy megszabadulni tőle, és tőlem várod a segítséget.

MIÉRT NINCS MlNDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN (törölt) 2018.07.10. 19:03:30

a

2018.07.11. 08:36:45

@math0: "no de legalább odáig eljutottunk, hogy elismerted, hogy Orbán faszán rá vagy gyógyulva, és most már szeretnél valahogy megszabadulni tőle, és tőlem várod a segítséget."

Elismerem?? Hol?? Csak jeleztem, nem én akadályozlak abban, hogy jóllakasd magad.
Te hol vetted az IQ-dat? Szerintem átbasztak... vérnyomást adtak el neked.

Az identifikáláshoz... én ne feltételezzem, hogy a papír nélkül érkezők nagy hányada arra bazírozok, hogy bevesszük a mesét a papírjaik megsemmisüléséről, de te biztos vagy abban, hogy a kötvényvásárlók csakis hamis papírokkal jönnek.. :)

"pontosan úgy, ahogy Németországban csinálják. ez egy Fideszes, náci faszbaromnak felfoghatatlan, de ez nem az én hibám, hanem a tied."

Azzal együtt, hogy ott is vannak komoly viták ezt illetően, még Németország adott kérdésben földrajzilag messze előnyösebb helyzetben van. Elvileg megszűrik a beáramló tömeget. Ha a hibbant vakond Merkel nem adott volna örökélet+ingyennő meghívót a sok szolibarna fiúnak, akkor most az összeset vissza tudná toloncoltatni a peremországoba..hiszen ott regisztrálták őket, amíg azt nem mondta, engedjük át az összeset, ahogy vannak. Most kimazsolázták a javát és szabadulnának a rostaaljtól.

"te azt írtad, hogy a kettő között akkora különbség van, hogy 1-2 ezer kvótást a magyar állam képtelen ellenőrizni, bezzeg 20 ezer letelepedési kötvényest, azt lazán. "

Egyszerűbb olyanokat ellenőrizni, akiknél elég egy rutin adatlekérés az anyaország HIVATALOS szervei felé, mint azokat, akik lehet, hogy valójában harmadik országból jönnek és felvett identitásuk csak Aleppói.. :) ahogyan már bebizonyosodott és a németeknél is feltűnt, hogy a korukat illetően sem mondanak igazat sokan.. akkor mit is várunk tőlük (jó..lehet, nem is tudják, hány évesek, mert csak tízig számolták..de szerintem szimplán számításból hazudnak)

Látom spóroltál a náci jelzővel.. Mi történt? Visszahívták gyártási szennyezés miatt, vagy lejárt a szavatossága?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.11. 17:00:51

@Womb Raider:

"én ne feltételezzem, hogy a papír nélkül érkezők nagy hányada arra bazírozok, hogy bevesszük a mesét a papírjaik megsemmisüléséről, de te biztos vagy abban, hogy a kötvényvásárlók csakis hamis papírokkal jönnek.. :)"

Nézd, nácikurva, maszatolsz. Most vagy azt ismered el, hogy a kötvényesek közül nem mindenkit világítanak át rendesen, vagy el kell, hogy ismerjed, hogy bizony ugyanolyan alapos ellenőrzést kell végezni, tehát akkor a 20 ezer kötvényes átvilágítása biztosan kurvára sokkal nagyobb munka mint 1-2 ezer kvótásé. Sőt, a kötvényeseknek több jogot biztosítunk, tehát alaposabb munkát kéne végezni. Vagy elismered, hogy ez kurvára nagyobb munka, vagy azt, hogy az Orbán kormány trehány. Válassz, ne beszélj mellé, nácikurva, szopás szerint!

"Azzal együtt, hogy ott is vannak komoly viták ezt illetően, még Németország adott kérdésben földrajzilag messze előnyösebb helyzetben van. Elvileg megszűrik a beáramló tömeget."

Amikor áthaladt Magyarországon sok százezer, akkor ki a jó édes kurva anyád szűrt, és mit?!

"Most kimazsolázták a javát és szabadulnának a rostaaljtól."

Mazsolázhatott volna Orbán is, de hát ahhoz hülye a csuti paraszt. Pedig előnyben volt, csak elbaszta a náci barom.

"Egyszerűbb olyanokat ellenőrizni, akiknél elég egy rutin adatlekérés az anyaország HIVATALOS szervei felé, mint azokat, akik lehet, hogy valójában harmadik országból jönnek és felvett identitásuk csak Aleppói.. :)"

Miért, nem tudod, hogy Aleppo melyik országban van, te ostoba náci picsa?!

Azt, hogy cigányozol, miközben egy cigányra szavaztál, és cigányt szopsz minden nap, azt a szőnyeg alá söpröd, nácikurva. Kínos, mi?!

chrisred 2018.07.12. 05:35:09

@Womb Raider: "Az identifikáláshoz... én ne feltételezzem, hogy a papír nélkül érkezők nagy hányada arra bazírozok, hogy bevesszük a mesét a papírjaik megsemmisüléséről, de te biztos vagy abban, hogy a kötvényvásárlók csakis hamis papírokkal jönnek.. :)"

A magyar államnak semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy bevegye a papír nélkül érkezők meséjét, de a kötvényeket áruló offshore cégeknek igen, hogy ne legyen probléma a kuncsaft átvilágítása során, mert úgy jutnak profithoz.

2018.07.12. 06:18:09

@math0: "Mazsolázhatott volna Orbán is, de hát ahhoz hülye a csuti paraszt. Pedig előnyben volt, csak elbaszta a náci barom."

Ha' mostan én nem értem... hogyan mazsolázhatott volna, amikor aszongyátok, a fene sem vágyik ide.. röghöz kellett volna kötnie a kukoricást letaposó gyalogmigránsokat?

"Amikor áthaladt Magyarországon sok százezer, akkor ki a jó édes kurva anyád szűrt, és mit?!"
Akkor azon ment a síránkozás, hogy milyen alapon állítjuk meg az ígéret földje felé csörtetőket, nincs jogunk vegzálni őket holmi paírmunkával, fingerprints-el. Nekik sürgősen Berlinbe kell menniük. Kényszerítő eszközt nem lehetett alkalmazni.. gyere, róka, verjük már össze a sapkás nyulat..

"Miért, nem tudod, hogy Aleppo melyik országban van, te ostoba náci picsa?!"
Megint nem tudtad, miként jöjjön össze a napi kvóta leütésed, mi? Nem az a lényeg, hogy hol van Aleppo, képzeld, felhívtam a különleges tudakozót.. Hanem az a gond, hogy onnan nem feltétlenül fogsz érdemi információt kapni.. de már mások is kifejtették, hogyan tették át a lakóhelyüket az állítólagos szírek mindig abba a városba, ahol hatalmas káosz volt éppen, írhattam volna mást is. Szíriából adatot szerezni, érdemi, hitelesíthető adatot csak szerinted napi rutinként intézhető feladat. Állítólag széthullott államapparátusú, háborúzó országról beszélünk, ahol jelentős mennyiségű dokumentum veszett oda. Egyszerű a recept: Bemondasz a tetszőleges nevet, a nyomodat sem találják, mert soha nem élt ott olyan nevű ember ..és megvnod a vállad: biztos leégett az irattár. Jájénszegényrefudzsíz,holkapompízt?

"Azt, hogy cigányozol, miközben egy cigányra szavaztál, és cigányt szopsz minden nap, azt a szőnyeg alá söpröd, nácikurva. Kínos, mi?!"

Soha nem érdekelt, hogy Orbán hottentotta, vagy szingaléz menekült dédunokája.. akár cigány felmenői is lehetnek. Mert nem a származás a lényeg, csupán az, miként él. Egy fehér is élhet cigány módra, de ez nem fér be a buta hombár fejedbe. Acigányság egyrészt rassz..de emelett ezen rassz sok tagjára is jellemző, a többség kultúrájától, normáitól messze eltérő életformára is alkalmazható szó.
Azt azért csak mellékesen jelzem, hogy némi ellentmondás feszül az utolsó mondatodban... vagy cigányszopó vagyok.. vagy nácikurva.. vagy egyik sem. Az argumentum ad hominem az érvek nélküli emberek primitív eszköze a saját tehetetlen dühük kivetülése, menekülés. Egy ilyen végtelenül bölcs embernek ezt tudnia illenék...
Ne szedjél bétablokkolót, mert leviszi az IQ-dat...

chrisred 2018.07.13. 05:53:30

@Womb Raider: "Szíriából adatot szerezni, érdemi, hitelesíthető adatot csak szerinted napi rutinként intézhető feladat."

Ahhoz képest a Bataclan támadás után két nap alatt sikerült kideríteni, hogy az egyik merénylőnél talált útlevél Aszad hadseregének egyik őrmesterének nevére szól, aki pár hónappal korábban halt meg. Úgy látszik, csodákat lehet elérni, ha politikai érdek fűződik hozzá, hogy a hatóságok hatékonyan működjenek.

2018.07.13. 06:34:12

@chrisred: ennyit segít, hogy VAN valamilyen papír... talán pont ezért nincs :) De számomra ugyanilyen csoda a minden terrortámadások királynője Szeptember 11. toronydöntögető terroristáinak azonosítása. Biztosan Dreiwetter Taft-al fújták be az útleveleket, hogy a repülő megsemmisülését és a torony összeomlását is túlélte..
Délután 3, New York..A tornyok összedőltek, de a ̶ ̶f̶r̶i̶z̶u̶r̶á̶m̶ az útlevelem még mindig tartja magát! Schwarzkopf! Norman...

Veled ellentétben én nem tudom, hogy miként azonosították (és miből) a fazont.

chrisred 2018.07.14. 07:02:07

@Womb Raider: Hmm... lehet, hogy nem volt világos, de az nem a saját útlevele volt az illetőnek, nem néhány hónapos hullaként szelte keresztül Európát, hogy jót robbantgasson Párizsban. Csak jeleztem, hogy a digitalizáció korában a nyilvántartások működése és elérhetősége teljesen más elven nyugszik, mint korábban.

Módszer bizonyára rengeteg van, a titkosszolgálatiak közül vannak olyanok, amiket nem kötnek a mi orrunkra sem, annyira rossz érzéssel töltene el a nekik való kiszolgáltatottságunk érzése. Kifejezetten örültem, amikor az új osztrák kormány elővette a néhány évvel ezelőtti ötletemet a menedékkérők mobiltelefonjainak ellenőrzéséről. Egy jó hacker megfelelő háttérrel bármit ki tud szedni egy átlagember okostelefonjából. És ha semmit nem tud kiszedni, az is értékes információ, hiszen akkor nem átlagemberről van szó.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.15. 19:53:32

@Womb Raider:

"Ha' mostan én nem értem... hogyan mazsolázhatott volna, amikor aszongyátok, a fene sem vágyik ide.. röghöz kellett volna kötnie a kukoricást letaposó gyalogmigránsokat?"

például a dublini szerződés alapján, amelyet a csuti geci annyira ellenzett. ha azzal jössz, hogy a dublini szerződés szar, akkor viszont nem ugrálhatsz, hogy a csuti geci nem mazsolázott, mert ellene volt, Merkel meg mazsolázott, mert nem volt náci.

ez van, ha már náci vagy, legalább ne hisztizz, ha más nem az, és élvezi az előnyeit!

"Akkor azon ment a síránkozás, hogy milyen alapon állítjuk meg az ígéret földje felé csörtetőket, nincs jogunk vegzálni őket holmi paírmunkával, fingerprints-el. Nekik sürgősen Berlinbe kell menniük. Kényszerítő eszközt nem lehetett alkalmazni.. gyere, róka, verjük már össze a sapkás nyulat.."

hazudsz, a kurva anyád se siránkozott ezen.

" Nem az a lényeg, hogy hol van Aleppo, képzeld, felhívtam a különleges tudakozót.. "

ja, neked fel kellett hívni.. ez vagy te ostoba nácipicsa.

"Hanem az a gond, hogy onnan nem feltétlenül fogsz érdemi információt kapni.. "

az lehet, de ugyanez a helyzet az Aleppóban kiállított hamis útlevéllel, ami tök legálisnak tűnik, mert az ISIS a szír hatóságoktól zsákmányolta. tehát a letelepedési kötvényesekkel egy kurva fikarcnyit nem könnyebb a helyzet.

"Soha nem érdekelt, hogy Orbán hottentotta, vagy szingaléz menekült dédunokája.. akár cigány felmenői is lehetnek. Mert nem a származás a lényeg, csupán az, miként él."

szép dolog, hogy a csuti geci védelmében még a PC szöveget is elő tudod szedni, a baj az, hogy hazudsz, nácipicsa, ugyanis a menekülteknél csak a származást véled tudni (azt se tudod igazából mindegyiknél), arról kurva büdös fingod nincs, hogy miként él. mégis ki akarod őket toloncolni, illetve a kvótarendszereseknél csak és kizárólag azt tagadod meg, hogy megismerd, miként élnek.

azaz, akkorát kamuzol, nácipicsa, hogy a fal adja a másikat. nem sül le a br a pofádról, hogy ekkorát kamuzol?!

"Azt azért csak mellékesen jelzem, hogy némi ellentmondás feszül az utolsó mondatodban... vagy cigányszopó vagyok.. vagy nácikurva.. vagy egyik sem."

mindkettő vagy, és van ebben kognitív disszonancia, a te fejedben, erre akartam felhívni a figyelmedet. pont ez a hülyeség netovábbja, hogy egy önellentmondásos, ostoba nácipicsa vagy vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.15. 19:56:20

@Womb Raider: "De számomra ugyanilyen csoda a minden terrortámadások királynője Szeptember 11. toronydöntögető terroristáinak azonosítása. "

egy 4 4l4mi nácikurvának bizony csoda, amikor azonosítani tudják mondjuk a jegyvásárlásnál megadott, számítógépeken tárolt útlevelet. a nácikurvának 80-as az IQ-a ezért náci, és ezért van az elmegyógyintézetben. sajnos megengedik neki, hogy kommenteljen a blogokban.

2018.07.16. 07:01:24

@math0: :) És persze a tenoristák ebben az esetben a valódi adataikkal közlekedtek. Csakis.. és vettek tűzálló útlevelet. Bezzeg a CVR/FDR egyik gépnél sem került elő :)))

Amúgy :danubeinstitute.blog.hu/2017/12/21/uj_antiszemitizmus_terjed_svedorszagban

...és nácinácináci

"ja, neked fel kellett hívni.. ez vagy te ostoba nácipicsa."
:(((( istenem.. rém egyszerű szerkezet vagy. Biztosan felhívtam, mert egy szatyorban lakom Kővágószőlősön.

"szép dolog, hogy a csuti geci védelmében még a PC szöveget is elő tudod szedni"

Ja... hogy nektek ilyen kettős beszédetek van? Erőlködhetsz, kicsi köcsög, de te ebből már jól nem fogsz kijönni. Vagy így, vagy úgy, de pórul jársz. Vagy a körülnyálazott arabjaid fognak rádtaposni, vagy beledöglesz a kognitív disszonancia keltette kínokba.. esetleg megüt a guta, hogy átnéz rajtad a világ. :)
No, hörögj tovább!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.16. 08:40:22

@Womb Raider: "a tenoristák ebben az esetben a valódi adataikkal közlekedtek."

igen. Mohamed Atta például Hamburgban élt, korábban nem követett el semmit, tehát a saját útlevelével és vízummal ment az USÁ-ba.

2 perc alatt utána nézhetnél, de hát minek, ahhoz olvasni, és gondolkodnod kéne, hülyeségeket hinni sokkal könnyebb a 80-as IQ-ddal.

en.wikipedia.org/wiki/Mohamed_Atta#United_States

"egy szatyorban lakom Kővágószőlősön."

majdnem. egy szaros kecskeólban laksz, de az IQ-d, az 80 körül van, ez az eddigiekből is kiderült.

" hogy nektek ilyen kettős beszédetek van?"

nem, a kettős beszéded neked van. Orbánnal szemben előhúzod a PC szöveget, más cigányokkal, arabokkal, feketékkel szemben meg egy féreg nácipicsa vagy.

"beledöglesz a kognitív disszonancia keltette kínokba."

az te vagy.

nem tudtál válaszolni a kettős beszédedet illetően, hogy Orbánt miért szopod, és nála miért vagy PC, míg a cigányokkal, arabokkal, feketékkel szemben náci vagy.

nem tudtál arra érdemben válaszolni, hogy egy hamis szíriai útlevéllel jelentkező terrorista ellenőrzése a letelepedési kötvényeseknél miért volna könnyebb, mint egy menekült ellenőrzése a kvótarendszerben. a hamis útlevél nem teszi könnyebbé az ellenőrzést, ezzel ne gyere, nácipicsa, ezt már eljátszottad!

szopás szerint kihátráltál minden olyan témából, ahol pofán fostad magad, mint már annyiszor.

2018.07.16. 09:01:09

@math0: "nem tudtál válaszolni a kettős beszédedet illetően, hogy Orbánt miért szopod, és nála miért vagy PC, míg a cigányokkal, arabokkal, feketékkel szemben náci vagy."

:))) Kiindulva attól, hogy állítva kérdeztél (egy nyilvánvaló képtelenségetz állítva) én inkább azt javaslom, legyen tiéd a bizonyítás feladata. Kérnék bizonyítékot Orbán faszának szopását illetően:)

Javaslom ugorj át egy másik poszt alá kommentelni a b1-en, ott éppen neked való a téma.

b1.blog.hu/2018/07/13/habony_lapja_lovetne_a_menekultekre
Ott neked áll a zászló, amíg el nem küldenek a picsába a hagymázas kettősbeszédeddel..

Az tetszik, hogyan siklasz át nemes egyszerűséggel a kínos tények felett..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.16. 13:15:53

@Womb Raider: @Womb Raider:

"azt javaslom, legyen tiéd a bizonyítás feladata. "

megvolt. Orbánt illetően ezt írtad:

"nem a származás a lényeg, csupán az, miként él."

a kvóta visszautasítása pedig nyilvánvalóan ellentétes ezzel, hiszen ott származás alapon utasítod el, és pont az egyéni életmód megvizsgálását utasítod el.

A kettős mérce tök világos, hogy nálad van, nálam ugyan mi lenne? De vagy te olyan patkány, hogy a tök nyilvánvaló szarodat megpróbál másra kenni, akkor is, ha tök világos, hogy mekkora szar patkány vagy.

Az nem tetszik,, hogyan siklasz át nemes egyszerűséggel a kínos tények felett, te ostoba nácipicsa!

2018.07.16. 13:33:03

@math0: ""nem a származás a lényeg, csupán az, miként él.""

Ebből ugye azért nem egyenes következmény az oralizáció?

"a kvóta visszautasítása pedig nyilvánvalóan ellentétes ezzel, hiszen ott származás alapon utasítod el, és pont az egyéni életmód megvizsgálását utasítod el."

Baromarc... már megint kutyulsz mindent mindennel... NINCS OLYAN, hogy bárki megmondja, mennyi embert és kiket KELL befogadnunk. Ha akarjuk, akkor csak magyar származású külföldieket fogadunk be, vagy csak olyanokat, akiket azonnal integrálni tudunk a társadalmunkba. Nincs joga ebbe senkinek belepofázni.. a limitless megoldás meg végképp szembemegy a józan ésszel. Mi van, ha holnapután feltűnik 8000 Eritreai kecskepásztor, mert ők úgy látják, hogy van folyó, földje jó, legelőin fű kövér.. és letelepszenek. Na, de hová? Amikor a földterületek egyre kisebb hányada állami terület?
Pont azon szélsőbaloldali zsidóság által erőltetett internáci felforgató elvek mentén nyomulnak a liberálisok(nak látszó..) politikai erők, amely zsidóság odahaza még véletlenül sem vágyik multikulti sokszínűségre. A jót fura mód csak másoknak akarják.
A származás valóban nem kizáró ok számomra... azt viszont látjuk, miként, milyen normák között szocializálódott az a tömeg, azon vándor szerencsepróbálók zöme, akik a határokon jönnek át. Nem "AZ ARABOK" ellen ágálok, nem "A MUSZLIMOK" ellen, hanem nagyon sokuk, döntő hányaduk ellen..ha érted a különbséget. Ahogyan nem szarházi minden muszlim, úgy egyértelmű, hogy nem is szent ember mindegyikük.. az arányokon van a hangsúly. A többségükkel sajnos nem kompatibilis az EU normarendszere. (Ahogyan akadnak természetesen ilyen eu fehér(tetszőleges, nem muszlim vallású) ember is nem kevés. Nincs szükség utánppótlásra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.16. 13:57:34

@Womb Raider:

"Baromarc... már megint kutyulsz mindent mindennel... NINCS OLYAN, hogy bárki megmondja, mennyi embert és kiket KELL befogadnunk. Ha akarjuk, akkor csak magyar származású külföldieket fogadunk be"

faszt, nácipicsa, mert akkor pofán szartad magad, mert az imént mondtad a mini-Führeredet védve, hogy nem a származás a lényeg, most meg származás alapján válogatsz.

EZ A KETTŐS MÉRCÉD, nácipicsa!

90-es IQ kéne, hogy felfogd, de neked nincs annyi, mert te egy Down-kóros, elmebeteg, idióta barom vagy, pont ezért vagy náci!

2018.07.16. 14:10:26

@math0: "ogy nem a származás a lényeg, most meg származás alapján válogatsz.
"

Ja.. szóval megint nem megy az értő olvasás. Ez van... gyógyszerre ne igyál, az nem egészséges.

Azt mondtam, hogy jogunk van eldönteni, kik azok, akiket Magyarország határain belül letelepítünk/befogadunk, kiknek adunk állampolgárságot. Ugyan ki is vitathatná ezen jogunkat? Ki döntheti el rajtunk kívül, hogy mennyi az elég? A 'kvóta elutasítása' pont erről szól. Mellesleg nagyon nem érdekel, Orbánnak mivel kapcsolatban mi a véleménye, ez az én, meg kb~3 millió magyar véleménye.

Kéne a fenének 90-es IQ.. te vagy az elrettentő példa. Én elvagyok azzal, ami adatott és ahogyan elnézlek, jobban megtalálom a boldogságom a világban, mint te, akinek egy merő gyűlölködésből állnak a mindennapjai. Tőleg még értelmes, 5 sornál hosszabb írást nem láttam, amiben ne kezdtél volna el vicsorogni. Kis impontens, buzi görcs.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.16. 14:31:28

@Womb Raider:

akárhogy is, de te vagy az idióta, gyengeelméjű ostoba, hülye, illetve patkány vagy, mert szándékosan terelsz.

nem Magyarország jogát vitatom, hanem az elvet, ami alapján döntesz. az elved náci, és szembe megy azzal a PC elvvel, amit a csuti geci führered védelmében hoztál elő.

szóval Magyarországnak joga van eldönteni, kit enged be az országba DE NEM SZÁRMAZÁS alapján.

konkrétan a kvótásokat megvizsgálni, és egyedi esetekben eldönteni, hogy kinek adunk menekült státuszt, ahhoz jogunk van, ezt csinálja Németország is. de származás alapján a kvótásokat egy az egyben, mint csoportot elutasítani, az egy náci elvtelenség.

ezt nem fogod fel, mert egy 80-as IQ-s, elmebeteg barom vagy. az elrettentő példa te vagy, mert egy geci patkány vagy az embertársaiddal szemben, és ráadásul fel sem fogod, mekkora geci patkány vagy, mert hülye vagy ahhoz, hogy felfogd.

te az emberiség selejtje, a legalja vagy, nemcsak patkány, de idióta is. egy erkölcsi és értelmi fogyatékos vagy egyszerre.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.16. 14:38:43

@Womb Raider: mint ahogy például egy biztonság őrnek joga van a diszkóba nem beengedni egy részeg, verekedős, agresszíven fellépő embert, de nincs joga például csak a férfiakat vagy csak a nőket beengedni, vagy a cigányokat kirekeszteni.

van joga nem mindenkit beengedni, de nem akármilyen elvek alapján.

felfogod, te idióta, nácipicsa?!

2018.07.16. 14:43:43

@math0: "Németország is. de származás alapján a kvótásokat egy az egyben, mint csoportot elutasítani, az egy náci elvtelenség."

Baromarc... de csak azért sem kell valakit befogadnunk, mert ő szegény szerencsétlen arab. Akár 9 999 999 muszlimot is elutasíthatunk, miközben befogadunk 9999 határon túli magyart, vagy 999 ukránt..vagy 99 rohingyát. Ha egy arabot befogadtunk, már dőlt a hülye aállításod.
www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=177&Itemid=959&lang=hu
Nincs kvóta. Egyéni elbírálás van... ha valamiért a muszlimok 80-90%-a nem felel meg az elvárásainkna vagy nem indokolt a befogadása, mehet isten hírével. De ha jövőre egyetlen egyet sem fogadunk be, úgy akkor is pofa súlyba. Előbb talán a sajátjainkról , a határon túl nemzetiségként élő magyarokról kell gondoskodnunk.. Az ország területe meg véges.Az sem érdekel, hogy Németország bérrabszolgának terelte karámba a sok nyomorultat ÉS válogat.. nem rászorultsági alapon, nem az nem lényeges.. munkára fogható legyen mihamarabb :)
Amúgy meg komolyan hiszed, hogy a végnélküli alpári sértegetéseidtől elalélok? Magadat minősíted a kifinomult stílusoddal.. de nyomatékot nem adsz a mondókádnak. Bérbuzi.

2018.07.16. 14:53:24

@math0: "diszkóba nem beengedni egy részeg, verekedős, agresszíven fellépő embert, de nincs joga például csak a férfiakat vagy csak a nőket beengedni, vagy a cigányokat kirekeszteni."

Az lehet... de én semmi ilyet nem is javasoltam. Az meg egy másik tény, ha 10 esetből 11szer probléma van a cigányokkal, úgy a következő alkalommal is kinnmaradnak :) Nem azért, mert cigányok, henam azért, mert képtelenek emberhez méltó módon, a minimálisan elvárható módon szórakozni.. sőt.. Amúgy meg a nyűglődésed a nyilvános szórakozóhelyekre vonatkozik..

Amúgy meg, niná, náci zsidók, muszlimok! www.mazsihisz.hu/2018/06/28/ennek-vege--az-el-al-nem-turi-tovabb,-hogy-a-fanatikusok-megalazzak-a-noket-11833.html

www.nlcafe.hu/ezvan/20120814/nok-varosa-szaud-arabia/
www.dailymail.co.uk/news/article-4032680/Undercover-footage-reveals-no-zones-women-France-s-majority-Muslim-suburbs.html
tibiatya.blogstar.hu/2017/10/12/tenyleg-megrendezik-a-fesztivalt-ahova-ferfiak-nem-lephetnek-be-/43505/

:) További tartalmas hörgést!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.16. 16:22:28

@Womb Raider:

"Akár 9 999 999 muszlimot is elutasíthatunk, miközben befogadunk 9999 határon túli magyart"

nem, faszfejkém, mert pontosan ez a náci, és ez az, amikor pofán szarod azt a PC elvet, amit csak egyszer, és csak a kis buzi Führered védelmében hangoztattál, mert hát szopod rendesen.

"Nincs kvóta. Egyéni elbírálás van..."

1) a kvóta egyéni elbírálást jelent
2) Orbán elutasította a kvótát, ami egyéni elbírálást jelent. Orbán ezervalahány embert elutasított, nem nézte meg, hogyan élnek, hanem származás alapján utasította el őket. Orbán egy náci geci, és te vagy az ő nácipicsa kurvája.

" ha valamiért a muszlimok 80-90%-a nem felel meg az elvárásainkna vagy nem indokolt a befogadása, mehet isten hírével. "

Nem, nem arról van szó, hogy a muiszlimokat egyenként elbírálták, és valahány százalékuk nem felelt meg, hanem a a kvótásokat elutasították a származásuk és feltételezett vallásuk alapján.

Ez nácizmus, ez ellene megy az általad hangoztatott elvvel. Pofán szarod magad, kis nácikurva, szopás szerint. És szopás szerint élvezed, amikor magadat alázod széjjel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.16. 16:25:42

@Womb Raider:

"Az lehet... de én semmi ilyet nem is javasoltam. "

de, a kvótarendszer elutasítása ilyen.

"Az meg egy másik tény, ha 10 esetből 11szer probléma van a cigányokkal, úgy a következő alkalommal is kinnmaradnak :)"

Itt meg pluszban még egy kis ostoba nácizmus fröcsög belőled, mivel nem tudod igazolni az állításod.

a fake news hülyeségeid, meg kiragadott példáid nem érdekelnek, a végtelenségig tudok hozni neked példákat pedofil, kéjgyilkos, sorozatgyilkos, állat magyarokra. mi értelme ennek, nácikurva? miért teszel úgy, mintha ezek nem léteznének?!

mert egy idióta, elmebeteg náci vagy, azért.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.16. 22:15:32

@Womb Raider:

te írtad.

"Mert nem a SZÁRMAZÁS a lényeg, csupán az, miként él. "

Azaz Orbánnál úgy próbálsz védekezni, hogy ne a származást nézzük!

aztán te írtad:

" Ha akarjuk, akkor csak magyar SZÁRMAZÁSÚ külföldieket fogadunk be"

Azaz befogadás esetében úgy próbálsz érvelni, hogy jogunk van származás alapján válogatni, és nem aszerint, hogy miként él a külföldi.

Az, hogy ez ellentmondásos, hogy pofán szartad magad, azt mindenki látja, aki nem totál agyirokkant. Te nem látod, mert te totál agyirokkant vagy. Elmebeteg, klinikai eset, selejt, debil, hülye, agyhalott, húgyagyú.

2018.07.17. 06:46:09

@math0: No, üvölts, kapálózz, de a hozzád hasonlók ideje lejárt.
Ócska aljadék provokátor, beteg, komplexusos görcs.

Itt is már csak én olvasom a mocsadék őrjöngésed, de a kutyák ugatása nem hallik az égig. Senkit nem érdekel, hogy a hibbant Brendel mit óbégat. Ez fáj neked, de láthatóan nagyon-nagyon.

"Itt meg pluszban még egy kis ostoba nácizmus fröcsög belőled, mivel nem tudod igazolni az állításod."

Nem megy az értő olvasás, ugye, kicsi tudóspalánta ikubajnok? Ahhoz több kell, mint a nácizáshoz. Kezdesz leépülni.
Na, ég áldjon.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.17. 07:31:58

@Womb Raider: na ennyit tud az agyhalott, ostoba nácikurva. ha nincs érved, ha már magadat sem tudod megvezetni, hogy azt hidd, van valami érved, akkor csak fröcsögni tudsz. ennyire telik a 80-as IQ-dból.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.17. 07:33:55

@Womb Raider: "Kéne a fenének 90-es IQ.. te vagy az elrettentő példa. Én elvagyok azzal, ami adatott és ahogyan elnézlek, jobban megtalálom a boldogságom a világban, mint te,"

ja, neked a 80-as IQ-ddal megvan a bodottá abból, hogy szopod Orbánt, kurvaként dolgozol, és utálsz sok millió embert, akikről semmit se tudsz, csak a bőrszínűket, de utálod őket. ez neked bodottá.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.17. 07:37:35

@Womb Raider:

a "boódottá"-hoz illusztráció, mert nem fogod fel:

youtu.be/GJeJVOkHC4U

na, ez a te boldogságod a 8-as IQ-ddal.
süti beállítások módosítása