B1 blogcsalád



Orbán titokban rábólintott a Németországból visszafordítható menekültek befogadására

B1-kitekintő: Félistenek alkonya

2018. július 03. - Szelestey

Seehofer profi politikus, mégis látványos öngólt zúdított a saját kapujába, de a viszály alaposan megviselte Merkelt is. Orbán Viktor azonban téved, ha azt hiszi, hogy mostantól ő fújja a passzátszelet. Magyarország fölött gyülekeznek a válságfelhők és ezt nem lesz képes eltakarni a propanda gépezet. Már, ha valaki továbblát az orránál.

merkel_seehoffer.jpg

Erősen rezgett a léc az este Berlinben, mármint hogy túléli-e a koalíció az amúgy teljesen eszement belviszályt. Nos, egyelőre fellélegezhet Németország, de Európa is. Utóbbi azért, mert

ha bukik a Merkel-kormány, az évekkel vetette volna vissza az EU-t,

már ha éppen nem dől össze az egész unió, éppen akkor, amikor pl. Trump hadat intézett ellene a kereskedelmi kapcsolatokban.

De hogy a hetvenéves CDU-CSU-szövetség ugyanígy megússza-e a következő konfliktust, az cseppet sem biztos. Arra viszont mérget lehet venni, hogy a két párt vezetői legközelebb ismét egymásnak esnek, csak alkalom kell hozzá. Illetve ahogy a migránsügy mutatja, még az sem. És mit lehet várni a jövőben, amikor ilyen mélypontra zuhantak a személyes kapcsolatok? Amikor Seehofer azt kérdezi nyilvánosan, hogy az akarja őt meneszteni, aki az ő jóvoltából lett kancellár? (Hogy milyen előzményekre utalt ezzel, az nem világos, de mindegy is. Aki a politikában kést ránt, az kés által vész el…)

A történet amúgy teljesen szürreális:

a bajor keresztényszociálisok vezére összecsinálta magát az őszi tartományi választások közeledtével, mert fél, hogy pártja még több voksot veszít, miközben nyomul az AfD.

Ezért pápább akart lenni a pápánál, azaz jobbról előzni a szélsőséges riválist. Kérdés persze, hogy ezt mekkora tömegek veszik be, amikor ott van nekik az eredeti, ha már mindenáron a radikalizmus híveivé kívánnak szegődni. Úgy hogy amit Seehofer az utóbbi napokban művelt, azzal súlyos sebeket ejtett a CSU-n, de a kereszténydemokratákon is, és alaposan megrendítette Merkel amúgy is hanyatló tekintélyét. Ily módon idő kell, amíg Berlin összeszedi magát. Nem véletlen, hogy a múlt heti EU-csúcs előtt mind Tusk, a Tanács, mind Tajani, az EP elnöke szinte könyörgött a tagállamoknak: állapodjanak meg a menedékpolitika megújításában, mert ha nem, arra rámehet az egész integráció.

Hogy pillanatok alatt mennyire kicsúszott a talaj a német kormányfő talpa alól, azt jól mutatja, hogy csütörtökön Berlinbe várják Orbán Viktort. (Merkel a találkozó előtt alighanem bevesz egy-két Dedalont, hogy legyőzze gyomrának háborgását.) Hogy mi a véleménye igazából a magyar vezetőről, az jól kirajzolódott a múlt héten Brüsszelben, amikor a magyar vezető azt hitte, hogy az erőviszonyok eltolódása folytán immár szalonképes lett és a lehető legbarátságosabb (krokodil)mosolyát felöltve, odalépett a kancellárhoz, amint az éppen Macronnal társalgott. Aki nem nézte még a felvételt, az sürgősen pótolja, mert ilyet még biztosan nem látott: a másik kettőt mintha a bolha csípte volna meg, amikor megpillantotta a Kárpát-medence géniuszát. Azonnal sarkon fordultak és távoztak a színről, pedig még csak össze sem kacsintottak. Csak éppen működtek a zsigerek. De hát már csak így van ez, ha valaki úgy gondolja, hogy Európának az a jó, ha minél rosszabb.

Persze Orbánt aligha zavarni az egyértelmű testbeszéd,

lenyeli a pofont,

mert valószínűleg úgy gondolja, hogy Merkel most nincs abban a helyzetben, hogy elutasítsa a kérését. Ez persze nem teljesen igaz, mert időközben Seehofer látványos kudarcot vallott, hiába próbálta meg sarokba szorítani szövetségesét. Ráadásul a németek többsége inkább a mérsékelt menekültpolitikára vevő, ami a CSU népszerűségének csökkenésével, illetve a közlekedő edények elve folytán az AfD további megerősödésével jár. Azaz a német választók októberben alighanem benyújtják neki és a tartományi kormányfőnek a számlát ezért az otromba melléfogásért. Amiért a világ értelmesebb fele azt figyelte lélegzetvisszafojtva, hogy bedől-e a világ demokráciájának jelenlegi bajnoka. Nincs erre jobb kifejezés, mint amit Gabriel, a német szocdemek volt elnöke mondott: Elmebaj!

Orbánnak ezek után számot kell vetnie azzal, hogy Seehofer a jövőben nem lesz olyan fix támasz számára, mint idáig. Az is figyelmeztető jel részére, hogy a francia elnök postafordultával visszahívta nagykövetét Budapestről, miután az dicsérni találta a magyar menekültpolitikát. Macron persze sosem titkolta, hogy szinte semmiben sem ért egyet a magyar vezetővel. Ugyanakkor tény, mert Kovács Zoltán is közölte, hogy a németek konzultációt kértek a magyar delegációtól Brüsszelben. Hogy ott mi született, azt nem tudni, de

feltételezhető, hogy szeretett vezérünk rábólintott a Németországból visszafordítandó menekültkérők befogadására.

Hogy ő maga cáfolta a hírt, azt nem kell okvetlenül komolyan venni, hiszen azt sem verte nagydobra, amikor tavaly majdnem annyi menedékkérőt fogadtunk be a tranzitövezeteken keresztül, amennyit nem voltunk hajlandóak átvenni a kvótadöntés alapján. A baj inkább itt az lehetett, hogy a német indiszkréció belezavart a visegrádi „sikerbe”, azaz abba, hogy kiélvezhessék a propagandában: lekerült a napirendről a menekültek elosztása.

Igazán nem azért, de mostanában az olasz belügyminiszter tépi leginkább a száját migránsügyben, ám ő is rábólintott a brüsszeli egyezségre, noha az aztán tényleg nem sok konkrétumot, illetve ígéretet tartalmazott országa számára. Úgy látszik, sikerült azonban diplomáciai csatornákon jobb belátásra bírni. Nagy kérdés ezzel együtt, mit szól a berlini kompromisszumhoz, amelynek értelmében visszakerülnének olasz földre mindazok a menekültek, akiket először ott regisztráltak. Továbbá teljesen nyitott, hogy mennyire veszi a lapot az osztrák kancellár, aki szintén borítani akarta a bilit Berlinben, amíg rá nem jött, hogy Seehofer terve a lehető legelőnytelenebb volna Ausztria számára. Így azután Merkel megmentőjének bizonyult a találkozón.

Magyarországra visszatérve, nem túl derűs kilátás, hogy

a külföldi pénzbefektetők sorra adják el az állampapírokat, a forint példátlan nyomás alá került.

Emiatt inkább előbb, mint utóbb megugrik az infláció, és még az unortodox jegybank is rákényszerül, hogy emelje a kamatokat. Akkor viszont lőttek a növekedés jó részének, annál is inkább, mert a választás előtt már gondosan lehívtuk a mostani időszakra járó uniós támogatások zömét. Orbán Viktor ugyan sokat nem konyít a gazdasághoz, de nem véletlen, hogy már válság eshetőségére figyelmeztet. Ezúttal nem riogatásról, nagyon is közelgő, súlyos veszélyről van szó.

Ráadásul az új amerikai nagykövet látványos gesztussal a CEU-t kereste fel elsőként, miután megfutotta a beiktatással összefüggő hivatalos köröket. Mi több, nyilvánosan meg is erősítette, hogy nagyon szeretné, ha az egyetem Budapesten maradna. És ami a fő: ebben Trump is egyetért vele, tette hozzá. Szóval tanácsos volna, ha a Habony-művek lassan keresne valami más célpontot.

Viszont éppen a halmozódó nehézségek miatt nem számíthat semmi jóra az elkövetkezőkben

  • Soros,
  • a civil szféra,
  • a zsidóság,
  • a roma közösség,
  • a sok-sok (nem létező) menekült,
  • a hajléktalansereg
  • és a többi gyanús bagázs.
  • Liberálisok, komcsik, újságírók és így tovább.

Még szerencse, hogy mindig van aktuális osztályellenség, akit központi ukázra lehet gyűlölni!

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6014090911

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ügyes és korrekt 2018.07.04. 08:47:40

"Nem csak szegény migránsokat, hanem gazdag migránsokat sem akarjuk, hogy Magyarországra telepítsenek (...) se szegény terrorista, se gazdag terrorista ne jöjjön, se Juncker se Rogán ne tudjon bevándorlókat betelepíteni az országba."

Trackback: Fegyverek elől, vagy fegyverek mellől menekülnek? 2018.07.04. 08:46:44

Menekülni kellett neki, mert nem bírta elviselni, hogy két géppuskával kellett irtania az ellenségeit. Több tucat ilyen és hasonló kettős fotóval van tele a net. Ja és, hogy ki a hazájáért harcoló katona, vagy forradalmár és ki a terrorista csak néző...

Trackback: Migráns judeokereszténység 2018.07.04. 08:43:24

A migráns judeokereszténység Európában túlsúlyba került a nép-nemzeti vallásokat eltiporva. Érdekes módon a kiindulási helye és fő terjedési útvonala lényegében megegyezik a 2015-ös migráns válságéval.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magentax 2018.07.03. 16:24:58

Persze, hogy befogadják a menekülteket. Csak itthon akkora forradalmár, egyébként a pénzosztás miatt sűrűn bólogatva teszi, amire ukázt kap.
Nyilván felháborodva letagadják, de majd jól eldugják itt-ott az embereket. Pl. Pénztáros úr és a többiek birtokain mindig jól jön a munkáskéz.

decens 2018.07.03. 16:27:33

Most aztán nagyon megijedtem! Mi lesz velünk? Elvesztünk?
Európában az összes impotens miniszterelnök, elnök rég megbukott akik Orbánt átkozták, most is van pár, élükön a vén satrafával aki mint az angolna próbálja kihúzni a fejét a hurokból, de nem fog sikerülni! Ő is megbukik. Orbán pedig még mindig miniszterelnök, akárhogyan is vágyódik a libsi népség a megbuktatására!

retkeslaci 2018.07.03. 16:37:14

"Merkel a találkozó előtt alighanem bevesz egy-két Dedalont, hogy legyőzze gyomrának háborgását."

Daedalon helyesen.

"két párt vezetői legközelebb ismét egymásnak esnek, csak alkalom kell hozzá. Illetve ahogy a migránsügy mutatja, még az sem" vesd össze: "fél, hogy pártja még több voksot veszít, miközben nyomul az AfD"

Tehát nincs ok a pánikra, vitára, felelősök keresésére, semmi gond, csak Mama Merkel áldatlan tevekenysége miatt megerősödött az AfD, ami végső soron akár a kormány stabilitását is veszélyeztetheti akár csak Bundeslandok szintjén.
Tehát van ok a balhézásra. Mert valaki olyan dilettáns módon politizált, hogy az életre hívott egy AfD nevű pártot. Ami amúgy nem baj, éljen a plurális demokrácia. De ha belegondolunk, hogy ha a Magyarországon Orbán olyan politikát folytatna, ami miatt választás elvesztésétől kellene tartani és mondjuk a Jobbik borzasztóan feljönne a Fideszre népszerűségben (bár most ez a helyzet nem fenyeget), akkor azért érthető lenne, hogy a bukás közelébe kormányzó vezér politikai táborában lenne egy kis ajtócsapkodás.
Most ez volt Németországban. Merkel muníciót adott egy teljesen új mozgalomnak, az AfD-nak. Seehofer pedig a koalíciót akarja megmenteni. Egyben nem szeretné, hogy a saját Bajorországában is feljöjjön rá az AfD.

Es ist nur logisch!

Ahogy a művelt francia mondja.

puszt 2018.07.03. 16:45:21

@decens: "vén satrafával"... csak azt nem tudom, nejedről, vagy anyádról beszélsz? Mond anyád neked soha nem mosta ki a pofádat?

kunzoo 2018.07.03. 16:53:58

....Ráadásul a németek többsége inkább a mérsékelt menekültpolitikára vevő, ami a CSU népszerűségének csökkenésével, illetve a közlekedő edények elve folytán az AfD további megerősödésével jár....

Ez a mondat pont azt mutatja hogy a németek a keményebb migripolitika irányába mozdulnak. Hogy lehetett az ellenkezőjét levezetni belőle?

nemecsekerno_007 2018.07.03. 17:15:59

Mindegy mi lesz, nektek megmarad a "Rémlátás" joga :) 4 évig biztos, de lehet az 8 is :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 17:42:08

a hülye náciknak az sem esik le, hogy a különféle ország nácijai lehet, hogy először, valami felszínes szinten, közös ellenséget látva egyetérteni látszanak, de aztán a német, az olasz, az osztrák náci a menekültek Magyarországra toloncolásában érdekelt.

itt szívják meg végül a nácik a dolgot, és azt, aminek úgy ujjongtak, hogy másik országban is nácik kerültek hatalomba, vagy erős pozícióba.

Sir Galahad 2018.07.03. 18:06:03

Szerintem épp a szerző az, aki nem lát tovább az orránál. Merkel ezzel a látszatmegállapodással nem nyert semmit, csak egy kis időt. A vége mindenképpen az lesz, hogy így vagy úgy, de megbukik, a németek ugyanis már egyre kevésbé vevők a "mérsékelt" migránspolitikára. Seehofer tudja, hogy két választásuk van: vagy radikálisabb migránspolitikát folytatnak, vagy átadják a kormányzást azoknak, akik erre helyettük hajlandóak.
Azt meg kizártnak tartom, hogy Orbán rábólintott a Németországból visszafordítandó migránsok befogadására - egészen egyszerűen azért, mert ennek semmi értelme. Ha ideszállítanának akár csak egy migránst is, azt azonnal a tranzitzónába vinnék. Onnantól a dolognak két kimenetele lehet: 1. elutasítják a menekültkérelmét, és mehet haza, 2. elfogadják - akkor zsebre vágja a papírjait és indul Németországba. Ezzel ki nyert és mit?
A dolog vége nyilván az lesz, hogy az Európán belüli határok átjárhatóságának megőrzése érdekében szorosan le kell zárni a külső határokat, és csak azokat beengedni, akikre nekünk szükségünk van (természetesen legális módon), a már bent lévőket pedig nem a kontinensen belül kell tologatni, hanem ki velük Európából. Ezt az irányváltást persze nehéz lesz elfogadtatni azokban az országokban, amelyeket a polkorrekt liberális média és közgondolkodás ural, ezért időbe fog telni. És, hogy az elejéhez visszakanyarodjak, Merkel most időt nyert - de valószínűleg már nem eleget.

n3spr3ss0 2018.07.03. 18:26:34

Hablatyoltok, de a lényeg hogy Orbán megint hazudott, az meg hogy semmibe veszik, az köztudott. Nyugaton.

taga20 2018.07.03. 18:29:36

@látlelet: mi van quercus erdész faszkalap, mi történt a féregirtó blogoddal?

döbbenet, hogy hányszor csináltál segget a szádból!:)))

jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését 2018.07.03. 19:04:42

"Orbán titokban rábólintott a Németországból visszafordítható menekültek befogadására"

Ja pontosan. Pedig a szegeny balliberalis ellenzekunk, mennyit szenvedett, mire felepitette a keritest Orban ellenkezesevel szemben.

Meg 1-2 honap, es ott fogunk tartani, hogy Gyurcsany Ferenc epitette a keritest, Kunhalmi Agnes segitsegevel, a fasiszta Orban pedig akadalyozta oket.

Wilson11 2018.07.03. 19:21:27

De jó, hogy a magyar vidéki paraszt rácsodálkozik a német koalícióra meg demokráciára és levonja a következtetést:

"Orbán nyert"

Közben 330 az euró, a lakosság 11%-a nyugaton mosogat a négereknek, a lakosság 80%-a úgy érzi, hogy szegény de Orbán nyert bazdmeg.

Csak azt tudnám, hogy mit.

retkeslaci 2018.07.03. 19:25:46

@math0: várj, ha minden "náczi" (bár szerintem egyik se az) visszapenderíti az illegális bevándorlókat, akkor a végén azok Európán kívülre penderülnek, ahonnan jöttek. És akkor az emberek nem fognak többet a náczikokra szavazni és a náczik kikerülnek a hatalomból és kábé ennyike.
A kör bezárult.

Mellesleg azért, mert valaki a kontrollálatlan illegális migrációt ellenzi, még nem lesz náczi.
Hitler Adolfnak még a kutyája is náczibb volt, mint bárki ma Európában.

jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését 2018.07.03. 19:27:18

"Hogy pillanatok alatt mennyire kicsúszott a talaj a német kormányfő talpa alól, azt jól mutatja, hogy csütörtökön Berlinbe várják Orbán Viktort.""

Ez nyilvanvaloan csak valami eliras lehet, es azt akarta irni a blogolo, hogy Putyinnal, meg Erdogannal talalkozik hiszen tudjuk, mar 8 eve tudjuk, hogy Orban Viktorral CSAK diktatorok allnak szoba.

prukker 2018.07.03. 19:39:08

Tehát ha jól értem a németek zárt táborokat fognak csinálni a nem szőke és nem kék szemű külföldieknek.
Mintha már láttunk volna ilyet..

prukker 2018.07.03. 19:43:31

Tehát ha jól értem a németek zárt táborokat fognak csinálni a nem szőke és nem kék szemű külföldieknek.
Mintha már láttunk volna ilyet..

$pi$ 2018.07.03. 19:53:39

"feltételezhető, hogy szeretett vezérünk rábólintott"

Azért az már egy fokozat, amire a B1 azt írja, hogy "feltételezhető". :D A legnagyobb marhaságokra leteszik a nagyesküt, akkor mi az, ami "feltételezhető". :D

taga20 2018.07.03. 20:00:30

@látlelet: erdész, erdész, te szopni jársz ide!:)))

nick papagiorgo 2018.07.03. 20:01:10

Üzenném a nagyeszű szerzőnek, hogy a dolog egyelőre úgy áll hogy:

- Magyarország, és az összesV4-ek tagadják, hogy ilyen lenne
- ha valóban lenne ilyen, az nem csak egy "fejbólintás a vacsoraasztalnál", hanem aláírt dokumentum
- aálírt dokumentumot meg nem prezentált senki.

De ettől még a dolog "feltételezhető". Persze, attól függően, kinek mennyire széles a fantáziája. A szerzőé nem ismer határt, ezt már láttuk :)

Tények vannak? Vagy csak megint a vágyainkat írtuk le? :)

2018.07.03. 20:10:29

Meglátjuk mennyire lesznek jók, ha eltűnik az erős haver a fejük fölül.

Ménár Atya 2018.07.03. 20:28:19

Hát ez a blogger is mellényúlt a sok hülyeséggel.
Azért elég lenne a napilapokat olvasgatni, és azonnal kiderül, hogy Viktor királyotoknak azért migrációs ügyekben igaza volt eddig.
Most megy a kapkodás, meg határzár, halyó lefoglalás stb.
Egymást überelő politikusi nyilatkozatok, azoktól, akik eddig szociálisan érzékenyek voltak állítólag, most meg határzárakról,kiutasításról, meg zárt táborokról beszélnek.
A fasiszta qva anyjukat, nem? :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 20:50:03

@retkeslaci: nem. ezt csak hülye nácik gondolják ilyen egyszerűnek. Magyarország kb 30 ezer menekültet lenne köteles elbírálni. Ahhoz képest hogy ezervalahánytól fostatok, 30 ezernek örülnél?! És mi már nem tudnánk visszapenderíteni őket, mert egy részük valódi menekült, egy másik részüknél nem tiszta, honnan jöttek, egy részüket nem fogadják vissza. Szóval hova penderíted őket, te faszfej?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 20:51:33

@jaj de élvezem a libsik tehetetlen vergődését: van egy olyan dolog is, hogy rapport. hülyék erre persze nem gondolnak. de Merkel valószínűleg azzal fogja fogadni Orbánt, hogy kidobják a néppártból, ha nem teljesít valami kvótát.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 20:52:17

@prukker: "Mintha már láttunk volna ilyet.. "

Orbán is próbálkozott ezzel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 20:52:51

@prukker: "Mintha már láttunk volna ilyet.. "

és igen, a CDU az AfD-vel versenyez azon, ki a nácibb.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 20:53:22

@prukker: "Mintha már láttunk volna ilyet.. "

és igen, a CSU az AfD-vel versenyez azon, ki a nácibb.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 20:55:11

@nick papagiorgo: "aálírt dokumentumot meg nem prezentált senki."

a dublini szerződés már aláírt dokumentum, de Orbán aláírt már egyszer egy másik ilyen dokumentumot is.

444.hu/2016/02/21/orban-viktor-tenyleg-alairt-egy-kvotara-utalo-megallapodast-brusszelben

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 20:58:50

@Ménár Atya: volt a fasz igaza. egy Viktorhoz hasonló náci olyan krízist hozott létre, amit Viktor fog megszopni a végén. bebizonyosodott, hogy Viktor nagyon pofán szarta magát. az igazság pillanata jött el.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 21:00:19

@látlelet: mi lesz Orbán náci ideológiájával, ha a bajor náci, és osztrák náci barátja szarja pofán?!

nick papagiorgo 2018.07.03. 21:11:22

@math0: MOST mit írt alá, és mi van abban? :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 21:13:27

@nick papagiorgo:

"teljeskörűen végre kell hajtani az Unión belüli áthelyezési folyamatot;"

Ezt Orbán aláírta. És nem, nyuszókám, nincs ott semmiféle olyan, hogy "Önkéntes". És Orbán be is fogadott pontosan annyi menekültet, mint amennyi a kvóta.

data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-1-2016-INIT/hu/pdf

api99 2018.07.03. 21:15:30

Migrációs ügy az egyik legfontosabb az EU jövője szempontjából.
1. Lehetséges, hogy nem lehet megúszni hosszú távon azt, hogy elözönljék Európát Afrika/Közel-Kelet felől. De meg kell próbálni minél későbbre tolni ezt.
2. Helyes politika az, hogy Mo-ra nem akarunk beengedni "senkit". Az is helyes politika lenne, hogy az EU-ba ne engedjünkbe "senkit". Tehát totális határzár mindenhol.
3. Ehhez sajnos az kell, hogy az immunitásukat vesztett nyugati jólétben dőzsölők érezzék a problémát és vagy a radikálisabbakat válasszák meg vezetőiknek, vagy jelenlegi vezetőik forduljanak jóval radikálisabb irányba (hatalomért mindent -ez nem csak nálunk van így). Ezzel jó úton járunk úgy tűnik.
4. Muszáj lenne az egész EU-ban családépítő politikát folytatni. Nálunk próbálkoznak legalább.
5. A 2.pontban azért idézőjeles a senki, mert természetesen lehet szükségünk EU-n kívülről is utánpótlásra. Nekünk pl. ott vannak a határon túli testvérek. Ők jöhetnének bátran és csőstől.
6. És bizonyos esetekben a ténylegesen menekültekkel is lehet foglalkozni természetesen. De csak ésszel. Az EU gazdag, megteheti, hogy a háborús gócpontok közelében helyeket bérel és táborokat épít ki segítségül, vizet és élelmet ad. Bár hozzáteszem, hogy rengeteg a szegény az EU-n belül is, elsősorban nekik kellene segítsenek központilag.
.
Ha mindezek megvannak, akkor meg lehet védeni a demokráciát, akkor fel lehetne lépni azok leépítői ellen. Békeidőben jó volt Merkel, de most háború van -még ennek a fel- és elismerésével is gondok vannak. Akármennyire is nem tetszik, az olyan harcosok kellenek most, mint OV. (Még Vona jó lett volna, de most már felejtős) Szóval előbb teremtsünk békét.
Ehhez az egészhez józan ész kellene. Ami a b1 blog íróiból durván hiányzik. Nem is értem, hogy hol élnek ezek az emberek.

nick papagiorgo 2018.07.03. 21:25:27

@math0:
te egy kicsit hülye vagy, nem? :)

Orbán aláírt mindent, és be is telepített mindenkit....csak ezt senki se vette észre. Az ellenzék se, legalábbis ezzel nem igazán érveltek a kampányban, pedig (én csak egy egyszerű ember vagyok de) ha ilyen történt volna, vélhetőleg észrevették volna, nem?
Most is aláírta, de az ellenzék most se szólt semmit- ezek nyilván Orbán bábjai, nem vesznek észre semmit :)

Nem igazán áll szándékomban olyan emberekkel vitatkozni, akik ilyen alternatív valóságokban élnek :)

Ménár Atya 2018.07.03. 21:48:41

@math0: Mi az a pillanat?
Szerintem csak orbánfóbiád van, és nem látod objektíven a dolgokat.
Már sok hasonló butaságot hallottam a témában, és a végén viktornak lett igaza
A helyzet az, hogy most kb bocsánatot kérhetnének tőle, mert most épp a nyugati hatalmak szarják pofán magukat.
Viktor nem változtatott az álláspontján, és megakadályozta, hogy magyarország gyüjtőtáborrá váljon.
Nem értem, miért nem olyan nagy a boldogság, megkapták a menekültjeiket, most meg szabadulnának? :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 22:23:37

@nick papagiorgo: @nick papagiorgo: a hülye te vagy. az ellenzék ezt észrevette, érvelt a kampányban, csak hülyéknek nem tűnt fel. az, hogy a hülyéknek, mint neked mi nem tűnik fel, az nem érv.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 22:24:13

@dair: Ha rohamod van, miért nem veszed be a gyógyszered?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 22:24:46

@dair: Ha rohamod van, miért nem veszed be a gyógyszered?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 22:26:19

@Ménár Atya: egy Viktorhoz hasonló náci olyan krízist hozott létre, amit Viktor fog megszopni a végén. bebizonyosodott, hogy Viktor nagyon pofán szarta magát. az igazság pillanata jött el. Orbánnak azért kell hadakoznia, hogy a puszipajtás náci barátja ne sózzon rá 30 ezer menekültet. az a pillanat jött el, amikor a nácik pofán szarják egymást.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.03. 22:27:48

@Ménár Atya: Kurz hadakozik Seehoferrel, Orbán hadakozik Seehoferrel. nácik ütik egymást.

berne 2018.07.03. 22:28:27

Realitásérzék nulla.
Álmodozás ötös.

morph on deer 2018.07.03. 23:05:39

@Ménár Atya:
“Viktor nem változtatott az álláspontján, és megakadályozta, hogy magyarország gyüjtőtáborrá váljon.”
:)
Nem mondod!
Megakadályozta?

Mert ezt is ő maga mondta, tehát biztosan igaz..!
Mint ahogy az a több százezer muszlim, akik a Soros kedvéért elveszik MAJD az országunkat, de mi nem adjuk!

Nem csak azt akadályozta meg viktorunk, hogy “Magyarország gyűjtőtáborrá váljon”, hanem például azt is, hogy a Badacsony ne törjön ki,- mert az ugye ártott volna a saját lábán álló idegenforgalomnak, amit épp sikerükt a jó kis forintunkkal fellendíteni - és lám, sehol egy iciri-piciri lávafolyam, de még csak egy kis hamueső sincs!
Mert a viktor megakadályozta!
Meg vagyunk mentve, baxki!

Na pont így nem vagyunk “gyűjtőtábor” sem.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.03. 23:14:16

@Ménár Atya: "megakadályozta, hogy magyarország gyüjtőtáborrá váljon."

:))

Favágó versenyt rendeznek a kanadai favágóknak, amit egy vékony kis fickó nyer meg. A verseny után megrohamozzák a riporterek.
- Hogy tudta megnyerni a versenyt?
- Nagyon sokat edzettem!
- Na és hol edzett?
- A Szaharában.
- De ott nincs is fa.
- Persze... MÁR nincs!

0dzsud0 2018.07.04. 01:06:36

Hát ez van, elég egyetlen rossz döntés. Merkelnek nem csak bele kell mennie abba, amit mi már három éve mondunk, lassan ideje buknia is.

retkeslaci 2018.07.04. 05:56:57

@math0: Orbánnak nincs ideológiája. Ő egy opportunista, ha tetszik machiavellista, taktikusan és praktikusan gondolkodó politikus. Az elveket ki lehet rakni az ablakba. Alkalmazkodni kell a megváltozott világhoz.

Ménár Atya 2018.07.04. 06:28:24

@morph on deer: Bocs, de buta vagy.

Te valahol a holdon élsz?
Azért nem volt 2015 olyan régen amikor az országban százezrével táboroztak az arabok.
Lehet, hogy neked szelektív az emlékezeted, az enyém nem az,
Aztán Viktor királyod kibaxta őket, és lezáratta a határokat.
Mindezt nagy külföldi tiltakozás közepette.
Mit gondolsz, most miért zárja le mindenki a határait, és miért nem akar gyüjtőtábor lenni okoska?
:)
Az orbánfóbiád elszakít a valós helyzet felismerésétől, ráadásul azt sem tudod miről makogsz.
Furcsa, hogy az agyhalott baloldali azonnal nácizni kezdi a vélt ellenségeit, most épp az osztrák és német vezetőket, akik a közelmúltban még a fő ejróperek voltak.
Na látod milyen hülyék vagytok?!
Törődj bele, és emigrálj szriába a barátaidhoz, itt nem fogsz hiányozni :D

retkeslaci 2018.07.04. 06:29:58

@math0: ha neked a CDU náci, akkor hova sorolod az AfD-t (ami még mindig messze van a nácitól)? És az ausztrál kormányt, vagy az új-zélandit? Vagy a japánt, ahova nagyon nem engednek be mohamedánokat meg menekülteket. Esetleg filippínó vendégmunkást 2 éves vízummal igen, aztán lehet pakolni és húzni haza.
Kanada is náci, hisz a kínaiy hongkongi, tajvani, koreai bevandorlóknak letelepedési kötvényért ad "menedéket".

Ménár Atya 2018.07.04. 06:30:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A vicc jó.

Mitől lett merkel és az osztrák fajgyülölő?
Egy éve még ők voltak nálad az erjóper gondolkodás istenei :D:D:D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.04. 07:53:09

@Ménár Atya: attól, hogy hülyék és frusztráltak, mint te is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.04. 07:54:42

@retkeslaci: ez is ideológia. remélem a feleséged is kidobja az elveket az ablakon! megérdemled, te ostoba fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.04. 07:55:45

@retkeslaci: abban egyetértünk, hogy Orbán egy elvtelen, fasz paraszt. te ezt elfogadod, mi, értelmes emberek ezt nem tartjuk jó dolognak. te nyugodtan barátkozzál elvtelen faszokkal, közéjük illesz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.04. 07:58:05

@retkeslaci: a CDU-t azonnal javítottam CSU-ra, és azt írtam, hogy az AfD-vel versenyez náciságban. a japán és ausztrál kormány is eléggé az volt bizonyos időben legalábbis. az új zélandiról nem tudok. de ez eléggé terelés részedről. Orbán és az AfD simán náci.

Scott Tenorman Must Die 2018.07.04. 08:20:27

csapassátok libsik :DDDDDD kibaszott jól nyomjátok a a hülyeségeiteket, Münchausen senki hozzátok képest

megjött gendermátyás szak értő úr is, akit egyik országban sem fogadnak be, nincsenek barátai és még szereti az arab pélót tág lukában érezni. ő azért nem szereti a fideszt, mert megakadályozza a gumi nélküli migriszexben (amilyenre tagát is befizettem már)

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2018.07.04. 08:44:12

A migráns judeokereszténység Európában túlsúlyba került a nép-nemzeti vallásokat eltiporva. Érdekes módon a kiindulási helye és fő terjedési útvonala lényegében megegyezik a 2015-ös migráns válságéval.
erkolcstan.blog.hu/2018/07/04/migrans_judeokeresztenyseg

0dzsud0 2018.07.04. 08:58:20

@math0: áh, a soknickű matyi, aki még engem volt képes nemrég multireggel vádolni (classic liberrált tempó). a te stílusodban (azért az anyázást meghagyom neked): egyrészt Orbán nem náci (az, hogy akkora egybites retardált vagy, hogy Orbánt az álláspontja alapján lenácizod, még nem teszi őt nácivá, téged ostoba faszkalappá azonban igen), másrészt ha náci is lenne, az még mindig sokkal kisebb baj lenne, mintha ballib lenne, harmadrészt önmagadat szopatod, hiszen azok az európai politikai vezetők, akik nem akarnak rövid úton megbukni, sorra veszik át Orbán három éve változatlanul fenntartott véleményét, így a te faék egyszerűségű logikád szerint ők mind benácultak. várom már az a pontot, amikortól kezdve a lippsik mindig is mondták, hogy kell a kerítés. btw úgy Orbánozni, hogy pontosan tudunk a Gyurcsányos/DK-s perverziódról, nos ahhoz hatalmas, mérhetetlen nagy retardáltnak kell lenni. de folytasd csak, a fidesz 2022-ben is szeretne kétharmadot, és ehhez a te segítséged is kelleni fog.

MEDVE1978 2018.07.04. 09:13:33

Ez egy elég sajátos értelmezése a történteknek, erős fake news felhanggal.

Először is: Merkel az ördöggel is kezet fogna, ha ez a politikai céljai elérésében segíti. Egyáltalán azért ment el a mainstream (közép és bal) felé, mert 2015-ben jól rátapintott az általános német hangulatra. Akkoriban a németek boldog buborékban léteztek, kövéren fetrengtek a napon: a gazdaság ment előre, az eurozóna nekik kedvezett, a jólét csak növekedett. Természetesen ilyenkor a jólétben életképesebb ideológiák (környezetvédelem, fokozott újraelosztás, nemzeti bűntudat stb.) nagyot mennek. 2015 nyarán Merkelnek volt egy interjúja, amely során szembesítették egy afgán vagy palesztin kislánnyal, aki nem biztos, hogy jogosult volt menekültstátuszra. Megkérdezték arról is, hogy mi lesz, ha a kislány nem jogosult menekültstátuszra. Erre Merkel azt mondta, hogy haza kell mennie. Nagyképernyőn a kislány, ahogy erre vigasztalhatatlanul bőgni kezdett. Merkel népszerűsége csökkent, a németek többsége kegyetlennek látta. Ezt kompenzálta 2015 augusztus végén a Magyarországon feltorlódott menekültek beengedésével. A német társadalom kb. fele vagy kicsit kevesebb mint fele valószínűleg ezt akkor is helytelenítette, de a média annyira egybehangzóan dicshimnuszokat zengett, hogy mindenkit, aki ellenvéleménnyel volt, azonnal lenáciztak. 2016-ra megfordult a közhangulat a németeknél is, erre lépett Merkel a török-EU megállapodással. Ezt nem kell szépíteni, arról szól, hogy a törökök erőszakkal visszatartják a menekülteket a görög-török határon, ezzel blokkolva a balkáni útvonalat. Merkel tehát visszakozott.

Amikor a magyar ellenzék és ez a blog is Merkel seggét nyalja, nem ártana felidézni, hogy mit mondott Frau Merkel 2015-ig a magyar demokrácia lebontására. Bizony, abszolút semmit. Frau Merkel akkor kezdett el egyáltalán Magyarországgal foglalkozni, amikor megérkezett pár százezer arab a határra, akik Németországba akartak továbbmenni. Szóval ennyit Frau Merkelről és őszinte, erkölcsi reakcióiról.

chrisred 2018.07.04. 09:17:26

@Ménár Atya: Nem táborozni akartak azok, hanem továbbmenni. Ami az akkori szabályok szerint csak akkor lehetett volna, ha Magyarország lefolytatja a szükséges idegenrendészeti eljárásokat. Ami persze esze ágában sem volt a kormánynak, már csak azért sem, mert semmi ehhez szükséges infrastruktúrával vagy szakmai háttérrel nem rendelkezett.

Buenos Aires 2018.07.04. 09:24:07

Ha van feleslegesen megírt és publikált anyag, akkor ez az. A 689. vágyálom cikk, amiből soha semmi nem jön be.
Engem inkább az érdekelne, hogy a belvárosi büfé-ruhatár szakot végzett csipet csapatot miért vonzza az a lehetőség, hogy a város és az ország tele legyen alulművelt, nyelvelt nem beszélő, agresszív, dolgozni nem akaró, de beképzelt, önérzetes fiatal fekete afrikaival és arabbal ????
A 45+-os ápolatlan, túlsúlyos macákat értem, abban reménykednek, így talán leesik nekik némi kolbász, ami egy 50-50%-os nemi arány esetén irreális elvárás.
De egy 2x éves, fizikai küzdelemre fel nem készült fiatal számára miért vonzó opció az, hogy eddig biztonságosan hazajutott éjjel a romkocsmából, de ezután majd kb 20x akkora eséllyel fogják kirabolni, megverni, megerőszakolni gangek, mint eddig. És ez csak az egyik negatív következmény a sokból.

MEDVE1978 2018.07.04. 09:24:16

@MEDVE1978: Folyt köv.

Szintén fake news ez:
"bajor keresztényszociálisok vezére összecsinálta magát az őszi tartományi választások közeledtével, mert fél, hogy pártja még több voksot veszít, miközben nyomul az AfD."

Itt meg lehet nézni a közvéleménykutatásokat: www.wahlrecht.de/umfragen/laender.htm#be

2017. vége óta a CSU 35-40% között mozog. Ez természetesen egy nagy veszteség, de még így is dupla annyi választója van mint a zöldeknek vagy az SPD-nek. Az állítás úgy igaz, hogy Seehofer rá akar ülni a népszerű hullámra, ami kb. arról szól, hogy a németek nem akarnak több ágrólszakadt migránst. Eufemisztikusan menekültet, ugyanakkor ezeknek az embereknek csak kis része tényleges politikai okból üldöztetett vagy háborús menekült, a legtöbben simán azért mennek Németországba, hogy jobban éljenek. Ahogy egyébként nyilván a menekültstátuszra jogosultakat is ez motiválja, emiatt nem Olaszországban kérnek menekültstátuszt.

A német és sok EU ország megegyezést legelőször Csehország cáfolt, utána Magyarország, végül Lengyelország. Valószínűleg német szómágiáról van szó: valami általános "tárgyalni fogunk kétoldalúan" szöveget fogadtak el, amibe bele tudtak menni a Visegrádi négyek is. Ezt Merkel aztán otthon olyan színben prezentálna, hogy áttörés volt, mindenki egyetért abban, hogy a németektől visszavegye a menekülteket.
LEhet azt hinni, hogy Orbán ebbe a helyszínen belement, azonban rendkívüli módon valószínűtlen. Egyszerűen azért, mert valószínűleg együttes V4 álláspont volt a kérdésben és akik szóltak, hogy semmi ilyen nem volt - micsoda meglepetés - pont a V4 tagok.

barli 2018.07.04. 09:24:53

Azt felejti el mindenki, hogy Németországban mindenki a határon épp bejövő és nem a már ottlévő máshol regisztrált migránsokról beszél. Magyarországon per pillanat csak az a pár migráns lesz regisztrálva, akik kvázi a hivatalos úton jönnek be, és elvileg nálunk maradhatnak. Akit elkapnak a határon, azt egyből visszaküldik (gondolom regisztrálás nélkül), akit meg nem kapnak el, azt nem is regisztrálják. Ergo Magyarország összes jövőbeli problémája ezzel max annyi, hogy vissza kell fogadnia azokat, akiket már úgyis befogadott, de megpattannának. Az meg nem sok. A németek se a mi migránsainktól félnek, hanem a több százezer olaszországi migránstól.

Kivlov 2018.07.04. 09:44:25

"...ha bukik a Merkel-kormány, az évekkel vetette volna vissza az EU-t..."

Az EU már rég visszavetette önmagát, amikor jött a junker féle "pofázzunkbelemindenbehakellhanem" logika, az érdemi dolgokkal való foglalkozás helyett.
Amikor ideengedték ellenőrizetlenül a kamumenekült arab csürhe millióit. Amikor a határvédelmi szabályokat betartókat cseszegették. Amikor kivételeztek a görögökkel. stb, stb.
ez az EU egy nulla...

decens 2018.07.04. 10:07:14

@Csepp a tengeriben: Mert, hogy ő sem halhatatlan.... Addig jó nekünk amíg ő él.

teéjesenmindegy 2018.07.04. 10:14:41

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Favágó versenyt rendeznek a kanadai favágóknak, amit egy vékony kis fickó nyer meg. A verseny után megrohamozzák a riporterek.
- Hogy tudta megnyerni a versenyt?
- Nagyon sokat edzettem!
- Na és hol edzett?
- A Szaharában.
- De ott nincs is fa.
- Persze... MÁR nincs!"

Tehát akkor ott egy győztes, aki elmondta, hogy mit csinált, de nyilván hülyeségeket beszél, és az nem lehet amit mond, hiába igazolják a tények, mert te a fotelből nem úgy gondolod.
A vicced, meg főleg a kontextus amibe helyezed híven tükrözi a ballib gondolkodást.

László Fucskó 2018.07.04. 10:18:10

Sehofer csak kiállt a törvényesség és jog oldalán, hogy ebben a káoszban egy kis rend legyen és ez bejött neki. Az hogy MO -nak vissza kell venni esetleg embereket az megint csak így törvényes ezzel sincs semmi probléma, de:
2018-ban, 2017-ben és 2016 -ban hány migráns ment keresztől MO-on???? na ugye!
akik 2015 -ben mentek, azoknak már valoszínőleg elintéződött az ügyük. Ezeket, ha egyáltalán vannak, mi is könnyen tudjuk majd kezelni (mert nem jogosúltak menedékre).

Egyebkent ez az megállapodás a 14 országgal jó duma, kár hogy itt németországban sem vette be ezt mindenki. Vajon melyik migrációs útvonalban fekszik Csehország, Lengyelország, stb.. a Görögök meg eddig se nagyon regisztráltak senkit....
A két legfontosabb Ausztria és Olaszország pedig nem egyezett bele.

Egyébként az iromány szerzöjéről nagyon átjön, hogy Orbán gyülölő, ezért nem is kell rá sokat adni, valószínűleg ha a réti fecskék kevesebbet fialnak az is Orbán büne.

Egyebkent meg be kellene fejezni már ezt az öngyűlölködést ist, ami szinte csak ránk, magyarokra jellemző. Csak mi állhatunk ki magunkért és az érdekeinkért, más ezt nem teszi meg helyetünk.

chrisred 2018.07.04. 10:24:34

@László Fucskó: Nehogy azt hidd, hogy a 2015-ös csúcs idején érkezők ügye már mind le van rendezve. Az egész német belpolitikai válságot az idegenrendészetben uralkodó káosz generálta.

FCUK28 2018.07.04. 10:49:21

"eltételezhető, hogy szeretett vezérünk rábólintott a Németországból visszafordítandó menekültkérők befogadására." persze, akik nálunk léptek be az unióba először.

mutassatok egy ilyet :)

2018.07.04. 11:29:07

"feltételezhető, hogy szeretett vezérünk rábólintott a Németországból visszafordítandó menekültkérők befogadására."

Menekültkérők??? Ez olyasmi, mint a lánykérők? Na, de attól, hogy valaki kér, még nem kell kapnia.. attól, hogy ő megállapítja magáról, hogy menekült, még nem feltétlen az. Ki sem bírnátok, ha nem védenétek körömszakadtáig a rég lejárt brossúra hazugságait.
Ennyire lassú felfogást..

Egy Hun Hunniából 2018.07.04. 12:00:51

@puszt: Mi a bajod a vén satrafával? Akkor legyen a vén kurva! Az pontosabb! (Tudod azok akik PÉNZÉRT MINDENT bevállalnak! Pont mit a volt stázi qurva. Sajnos ez van.

Egy Hun Hunniából 2018.07.04. 12:02:09

@puszt: Mi a bajod a vén satrafával? Akkor legyen a vén kurva! Az pontosabb! (Tudod azok akik PÉNZÉRT MINDENT bevállalnak! Pont mit a volt stázi qurva. Sajnos ez van. (A geci orbánt is rühellem, de amit a "menekültekkel" művelnek, az elmebaj, és önpusztítás!)

CleanYourRoom 2018.07.04. 12:27:42

@nick papagiorgo: A tények soha nem zavarták a ballib bloggereket, ez a műfaj vágyvezérelt :)

nemecsekerno_007 2018.07.04. 13:03:12

@math0: sz@r lehet minden reggel úgy ébredni, hogy még mindig a patás a miniszterelnök, sz@r napom lesz. Te életed.

sakkosfx 2018.07.04. 13:39:27

Népünket nyomorban tartó hatalomnak mit lehet elhinni? Szerintem semmit!

2018.07.04. 13:40:50

@sakkosfx: "Népünket nyomorban tartó hatalomnak "

Pontosan kikre is teccik gondolni?

Ménár Atya 2018.07.04. 13:52:57

@sakkosfx: Hát, nem is hiszünk már egy szocialistának meg dkásnak sem, ez igaz. :D

2018.07.04. 13:56:12

Megy itt a szájtépés, a maszatolás mindkét oldalról, eközben pedig itt a hír, olvassátok:

index.hu/gazdasag/2018/07/04/orult_sebesseggel_pumpaltak_at_az_eu-s_penzt_a_szoftverfejleszto_csalok/

És ebben benne van a Tiborcz, a Szemerey (Matolcsy rokon), a másik oldalról pedig a Bifarm, Walter János, a Pillar etc. etc.

Én az EU helyében a továbbiakban egy ruppót sem adnék a csútinak, amíg ezt a tolvaj és maffia bandát le nem csukják. És mivel ez csak illúzió, így remélem, egyszer csak tényleg elzárják a pénzcsapot. Na akkor lesz itt szopás...

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.04. 14:38:00

@0dzsud0: 1) Orbán náci, a nézetei azok
2) attól hogy hisztizel, még az
3) Európa vezetői közütt is van pár náci

4) pont emiatt fog most Orbán szopni. most kerültek egymással szembe, most derült ki, hogy miért szar a nácizmus. Seehofer, Kurz, Orbán most kezdik el ütni egymást

5) a balliberális nézetek Európában szalonképesek, a nácik nem.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.04. 14:40:10

@barli: hülye vagy. Orbán 30 ezer menekültet regisztrált 2015-ben, akik Németországban vannak.,

2018.07.04. 15:24:16

@Látens Inszinuáció: Piszlicsáré ez Gönc Kinga &Pillar Kft tizenmilliárdos lenyúlásához képest. Valahogy az a 444 és az index figyelmét is elkerülte.

Ménár Atya 2018.07.04. 17:32:46

@math0: Fingod nincs, hogy mi az hogy náci.
Cimbora, vedd már észre, hogy ez a nácizós lemez már lejárt.
Lassan átveszi a józan ész a hatalmat a magadfajta nácizós idióták felett.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.04. 21:50:41

@Ménár Atya: 1) a nácik mindig azzal jönnek, hogy nem nácik, és nem tudom, mi a nácizmus

2) én mindig elmagyarázom, hogy mi a nácizmus, és, hogy miért nácik, ezután a nácik mindig eltűnnek

3) a nácizmus egy ideológia, amely szerint bizonyos etnikumok (árják) magasabb rendűek, mások (zsidók, cigányok) alacsonyabb rendűek

4) aki azt mondja, hogy a menekülteket agyon kellene lőni, örül, ha belefulladnak a tengerbe, azt mondja, hogy az arabok, afrikaiak nem tudnak integrálódni, nem akarnak dolgozni, bűnözők, kulturális szakadék van közöttünk, az náci

5) a kommentelők jelentős része sajnos náci, Orbán, Kósa, Lázár, Rogán és bandája szintén náci. a Jobbikról, és egyéb förmedvényekről nem is beszélve.

0dzsud0 2018.07.05. 00:28:20

@math0: félre ne érts, matyi. a náci nem szitokszó, ma már nem. elvesztette minden hitelességét, pláne, hogy a nácik bűneit napi rendszerességgel überelő liberrált állatok ismételgetik lépten-nyomon. Orbán pedig nem náci, bár néhány náci jellemvonást bátran felvehetne (a náciknak is voltak jó tulajdonságaik, de ezt a te egybites agyad sosem tudná befogadni)

"aki azt mondja, hogy a menekülteket agyon kellene lőni, örül, ha belefulladnak a tengerbe, azt mondja, hogy az arabok, afrikaiak nem tudnak integrálódni, nem akarnak dolgozni, bűnözők, kulturális szakadék van közöttünk, az náci"

szerintem így csak az extrém módon radikálisok beszélnek, kíváncsi lennék, tudnád-e idézni, hogy Orbán mikor mondott akár csak hasonlót ezekhez.

de reagálok a mondat tartalmára is:
"a menekülteket agyon kellene lőni, örül, ha belefulladnak a tengerbe" ilyen Orbán biztosan nem mondott, ha csak hasonlóra utalt volna, azért a b1 blog a mai napig szidná a hozzád hasonló, hatásvadász blogpostokat és indexcímeket kivétel nélkül beszopó faszparasztokkal együtt. ezegyszer igazatok is lenne, de Orbán ennél sokkal kisebb hibákat sem nagyon szokott a kedvetekért elkövetni, meg is lehet nézni, hogy mit megszenved néha még az index is, hogy egy-egy félremagyarázott mondatból ki tudjon egy cikket hozni.

"az arabok, afrikaiak nem tudnak integrálódni"
ugyancsak senki nem mondott ilyet, elég életszerűtlen is, hogy egy profi politikus (Orbánt lehet szeretni és nem szeretni, de ő azért a kedvenceddel ellentétben elég nagy játékos) ekkora adut adjon a kezetekbe, ti csak szeretnétek ilyeneket hallani, mert az ilyen mondatokat még nektek is nagyon könnyű lenne leérvelni. ehelyett marad a leegyszerűsítés és a kamuzás, de elfelejtitek, hogy az ilyen faszságokkal csak legfeljebb a hozzátok hasonló idiótákat (= döntően egymást) tudjátok átverni.

a mondat tartalmát tekintve egyébként ez teljes mértékben természetesen nem igaz, de akkora mértékben sajnos a beáramló, ellenőrizetlen embertömegek jelentenek kockázatot, és anyagi áldozatot, hogy joggal mondhassuk: nem akarjuk őket befogadni. mi a fenéért is kéne? Magyarországnak nem voltak gyarmatai, nincs ebből fakadó történelmi bűne és felelőssége, nem neki kell megoldania a világ minden problémáját (amelyek kiváltásából ráadásul nem is vette ki a részét) és egyébként is egy önálló ország vagyunk, akkor és arra mondunk nemet, amikor és amire akarunk. pont. nem az EU önjelölt, ám inkompetens (olykor tanulatlan, alkoholista) főokosai, és főleg nem a hozzád hasonló, véleményükkel kisebbségben lévő nethuszárok mondják meg, hogy mi lesz. ekkor szoktatok ti nácizni, de el vagytok tévedve. az, hogy ti lenáciztok valakit, az illetőnek egy elég komoly dicséret, azt jelenti: valószínűleg jól végzi a dolgát.
az arabokra és a négerekre visszatérve: kettészedném őket. a négerekkel van baj, nem kevés. az afrikai népességrobbanás óriási, ennek eredménye rengeteg éhes, ám iskolázatlan, gyerek, akik felnőve legfeljebb betanított munkát tudnak elvállalni. ők elősegítik a további őrültmagas születésszámot, esetenként háborúznak egymással, most pedig szeretnének egy gazdagabb földrészre, tömegével vándorolni. nem fog menni, és ennek nagyon csúnya vége lesz. ezzel együtt a négert ki tudod iskolázni. ha időt és pénzt nem sajnálsz rá, a társadalom hasznos tagjává válik (figyelem: megint érvényes a fenti, nyugodtan mondhatjuk, hogy mi bizony sajnáljuk rá, senkinek semmi köze hozzá). az arabokkal más a helyzet. furcsa kettősség jellemzi őket, hiszen évszázadokkal vannak lemaradva a nyugati kultúrához képest. míg a vallásuk egykor együtt mozgott a tudománnyal, elősegítette annak fejlődését (algebra, csillagászat, genetika) addig ma totális gátat szab a fejlődésnek. ennek ellenére még így is rengeteg zseniálisan intelligens, tanult arab él a földön. az arab azonban nem integrálódik, soha. még ha látszólag igen, akkor sem. pl. az Al-Káida vezetője elismert, profi sebészorvos. friss szalagcím, hogy iráni diplomata volt a meghiúsított párizsi merénylet egyik résztvevője. náluk ez fanatizmus, nem ész kérdése, ezt semmi nem oldja fel, az integrációjuk sikertelen, velük nem tudsz mit kezdeni, és nem miattunk. örökre megsemmisítendő ellenségként fognak ránk tekinteni, így számunkra örökre kockázat maradnak. senki sem mondja, hogy mindannyian terroristák, de a migrációval Európában tagadhatatlanul erősödött a terrorizmus. szerinted hogy döntsenek az emberek? szarják le a biztonságérzetüket, valami kamu humanitárius szlogenért, és hogy nehogy esetleg le találd nácizni őket? lenácizod őket másért, eleve komolytalan az egész idézőjeles érvrendszered. az egyébként halál gáz, hogy ezekről még mindig nem lehet minden sértő szándékot félretéve, ismereteket gyűjtve sem beszélni, mert a libbant, IQ-negatív seggarcok rögvest az asztalra szarnak, és nácizni kezdenek. sötét vagy te is, matyi, és természetesen még akkor sem veszed észre, mikor már századszor mondják. folytasd. szarj az asztalra megint.

2018.07.05. 05:51:05

@math0: "3) a nácizmus egy ideológia, amely szerint bizonyos etnikumok (árják) magasabb rendűek, mások (zsidók, cigányok) alacsonyabb rendűek"

www.timesofisrael.com/israeli-lawmaker-lauds-supremacy-of-jewish-race/

newobserveronline.com/israels-jewish-agency-head-non-jews-marrying-jews-is-an-actual-plague/

2018.07.05. 06:07:26

@math0: "hogy az arabok, afrikaiak "

Látod, innen indul a csúsztatásod. Soha, senki, sem Orbán, sem azok, akiket itt nagy vehemenciával nácizol (szimpla pávatánc, hogy vegyenek már észre és bevegyenek maguk közé újra..) azok sem állítottak ilyet. Egyedül annyit (és maximum ezen lehet vitázni) hogy a beáramló tömeg jelentős hányada annyira messze áll kulturálisan az európai átlagtól, hogy az egyrészt sikertelenségre ítéli az integrációjukra való törekvést (a befogadásukat) másrészt az itt élőre jelent egyre növekvő biztonsági kockázatot. Ha meglesz a kritikus tömeg, úgy reakció is lesz, meg fog változni minden. Viszont ebből fakadóan jön a következő kérdés: joga és lehetősége van-e bárkinek (természetes és jogi személynek) arra, hogy Európától elvárja, hogy letérjen egy, a befogadottak anyaországai által bejárt úttól teljesen eltérő útról, hogy feladja mindazt, amit vérrel-verejtékkel felépített az elmúlt évszázadok alatt? Kényszeríthető-e Európa arra, hogy arra az útra lépjen (talán holnap, talán holnap után) ami káoszba és pusztulás felé vitte azt a régiót, ahonnan most ezek az emberek milliószám indultak el Európa irányába? Ha hosszú távon jót akarnak maguknak, ha valóban kilábalni, felemelkedni akarnak a mostani helyzetből, úgy nem Európát kell elfoglalniuk és megváltoztatniuk, hanem önmagukat és az országaikat kell irányváltásra kényszeríteni.

(Most pedig felteheted a "náci kurva" című lemezed, ahogyan szoktad)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 07:08:54

@0dzsud0:

te iszonyatosan hülye fasz vagy.

1) a náci nem lesz attól pozitív dolog, hogy egy pár náci azt mondja,
2) a liberális nem lesz attól szitokszó, hogy egy pár náci azt mondja
3) "szerintem így csak az extrém módon radikálisok beszélnek, kíváncsi lennék, tudnád-e idézni, hogy Orbán mikor mondott akár csak hasonlót ezekhez."

Orbán beszélt az etnikai és nemzeti homogenitás megőrzéséről, a magyar identitás megőrzéséről, a keresztény identitás védelméről, beszélt arról, hogy vannak, akik integrálhatatlanok, Orbán elutasítja, hogy egyetlen menekültet is meg kelljen vizsgálnia (az más kérdés, hogy közben titokban még fogadott is be keresztény menekülteket)

index.hu/gazdasag/2017/02/28/orban_mkik/

Orbán bizony egy az egyben, velejéig büdös náci patkány paraszt, akárhogy is hisztiztek.

""az arabok, afrikaiak nem tudnak integrálódni"
ugyancsak senki nem mondott ilyet"

de.

" A távoli, más kultúrákból érkező migránsok ha tömegével jönnek, nem tudnak integrálódni. "

www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-nemzeti-konzultacio-zaroesemenyen/

és akkor itt zárjuk is le. Orbán egy náci fasz, te meg egy hazudós fasz vagy. te rontod Orbán faszságát, nem javítod.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 07:13:48

@0dzsud0:

"A tömeges integráció illúziója megbukott, fájdalom, bármilyen jól is mutat papíron és a tankönyvekben, az igazság az, hogy nem működik; helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre növekvő bűnözéssel, romló közbiztonsággal, terrorveszéllyel és terrortámadásokkal. Hovatovább nap mint nap érkeznek hírek Európából kisebb vagy nagyobb terrorista akciókról. A távoli, más kultúrákból érkező migránsok ha tömegével jönnek, nem tudnak integrálódni. Az igazság az, hogy nem tisztelik a mi kultúránkat, nem tisztelik a mi törvényeinket, a mi életformánkat, hanem helyet készítenek a sajátjuknak, aztán visszaszorítják a mienket, és végül lecserélik a sajátjukra. A migránsok kérdése ezért a szuverenitás- mellett identitáskérdés is. Nézzék meg a statisztikai számokat. "

www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-nemzeti-konzultacio-zaroesemenyen/

Ez egy köcsög, náci paraszt beszéde, aki hazudik is, mert kurvára semmiféle statisztikai számai nincsenek. Egyébként meg mi az, hogy "statisztikai szám"? Ilyen fogalom nincs is, ez egy zavaros, elmebeteg hülye beszéde is egyben, aki azt se tudja, miről hablatyol. Orbán a magyar társadalom legalját képviseli, egy a leghülyébb, legnácibb, legembertelenebb patkány parasztok közül, akikből sajnos Magyarországon túl sok van. Ezért fog tönkremenni az ország.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 07:25:11

@0dzsud0:

"mi a fenéért is kéne?"

1) emberség
2) demográfiai probléma

"rengeteg éhes, ám iskolázatlan, gyerek, akik felnőve legfeljebb betanított munkát tudnak elvállalni."

ez náci előítélet, nem tudod igazolni. ez a te náci, faszfej előítéletedből jön, valójában fingod nincs róla, nem is ismered ezeket az országokat és embereket. közöd nincs a valósághoz.

"esetenként háborúznak egymással"

ja, mert az európai országok nem háborúztak egymással?!

" most pedig szeretnének egy gazdagabb földrészre, tömegével vándorolni."

mert a magyarok nem szeretnének gazdagabb országba tömegével vándorolni? vagy nem csináltak ilyet a történelemben többször is?

"ha időt és pénzt nem sajnálsz rá, a társadalom hasznos tagjává válik"

akárcsak egy ma született magyar csecsemő, akibe kurva sokat kell fektetni, mire nálad értelmesebb, hasznos felnőtt lesz, és nem egy olyan naplopó, ostoba senki, mint te.

"az arabokkal más a helyzet. furcsa kettősség jellemzi őket, hiszen évszázadokkal vannak lemaradva a nyugati kultúrához képest."

megint náci előítélet, az arabokat se ismered, fingod nincs a valóságról.

" míg a vallásuk egykor együtt mozgott a tudománnyal, elősegítette annak fejlődését (algebra, csillagászat, genetika) addig ma totális gátat szab a fejlődésnek."

mert a kereszténység nem? amikor Dr Káslerek mondanak hülyeséget és miniszterelnökök egy országban, akkor te ilyenekkel jössz?! kapjál már magadhoz, te faszfej!

" az arab azonban nem integrálódik, soha. "

na, megint fingod nincs erről, megint csak a náci fröcsög belőled.

"még ha látszólag igen, akkor sem. pl. az Al-Káida vezetője elismert, profi sebészorvos."

Dr Mengele is az volt. mármint orvos. te egy példát kivetítesz egy népre, kivétel nélkül. ezt nevezzük rasszista előítéletnek, ez a nácizmus.

" de a migrációval Európában tagadhatatlanul erősödött a terrorizmus. "

Európában a terrorizmus a 70-es években volt a legnagyobb.

1) te náci vagy
2) több állításoddal megerősítetted
3) közben hisztizel, hogy nem vagy az
4) ostobaságokat beszélsz, és hazudozol
5) fingod nincs a valóságról
6) nem láttál még feketét és arabot
7) nem jártál ezekben az országokban
8) nincsenek statisztikai igazolásaid
9) minden állításodból a náci fröcsög, nem a valóság
10) ostoba vagy, és hazudozol

és teljesen közhelyes, már az unalomig ismert baromságokat hajtogatsz, amit Orbán faszából szoptál, a szennymédián keresztül.

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

ti, ostoba, embertelen, náci parasztok pontosan ugyanolyan kártékony patkányok vagytok, mint a legutolsó muszlim fanatikus. tökéletesen egykutyák vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 07:32:23

@0dzsud0:

"mi a fenéért is kéne?"

1) emberség
2) demográfiai probléma

"rengeteg éhes, ám iskolázatlan, gyerek, akik felnőve legfeljebb betanított munkát tudnak elvállalni."

ez náci előítélet, nem tudod igazolni. ez a te náci, faszfej előítéletedből jön, valójában fingod nincs róla, nem is ismered ezeket az országokat és embereket. közöd nincs a valósághoz.

"esetenként háborúznak egymással"

ja, mert az európai országok nem háborúztak egymással?!

" most pedig szeretnének egy gazdagabb földrészre, tömegével vándorolni."

mert a magyarok nem szeretnének gazdagabb országba tömegével vándorolni? vagy nem csináltak ilyet a történelemben többször is?

"ha időt és pénzt nem sajnálsz rá, a társadalom hasznos tagjává válik"

akárcsak egy ma született magyar csecsemő, akibe kurva sokat kell fektetni, mire nálad értelmesebb, hasznos felnőtt lesz, és nem egy olyan naplopó, ostoba senki, mint te.

"az arabokkal más a helyzet. furcsa kettősség jellemzi őket, hiszen évszázadokkal vannak lemaradva a nyugati kultúrához képest."

megint náci előítélet, az arabokat se ismered, fingod nincs a valóságról.

" míg a vallásuk egykor együtt mozgott a tudománnyal, elősegítette annak fejlődését (algebra, csillagászat, genetika) addig ma totális gátat szab a fejlődésnek."

mert a kereszténység nem? amikor Dr Káslerek mondanak hülyeséget és miniszterelnökök egy országban, akkor te ilyenekkel jössz?! kapjál már magadhoz, te faszfej!

" az arab azonban nem integrálódik, soha. "

na, megint fingod nincs erről, megint csak a náci fröcsög belőled.

"még ha látszólag igen, akkor sem. pl. az Al-Káida vezetője elismert, profi sebészorvos."

Dr Mengele is az volt. mármint orvos. te egy példát kivetítesz egy népre, kivétel nélkül. ezt nevezzük rasszista előítéletnek, ez a nácizmus.

" de a migrációval Európában tagadhatatlanul erősödött a terrorizmus. "

Európában a terrorizmus a 70-es években volt a legnagyobb.

1) te náci vagy
2) több állításoddal megerősítetted
3) közben hisztizel, hogy nem vagy az
4) ostobaságokat beszélsz, és hazudozol
5) fingod nincs a valóságról
6) nem láttál még feketét és arabot
7) nem jártál ezekben az országokban
8) nincsenek statisztikai igazolásaid
9) minden állításodból a náci fröcsög, nem a valóság
10) ostoba vagy, és hazudozol

és teljesen közhelyes, már az unalomig ismert baromságokat hajtogatsz, amit Orbán faszából szoptál, a szennymédián keresztül.

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

ti, ostoba, embertelen, náci parasztok pontosan ugyanolyan kártékony patkányok vagytok, mint a legutolsó muszlim fanatikus. tökéletesen egykutyák vagytok.

ti, náci parasztok, ti vagytok integrálhatatlanok, ti vagytok a világ kártékony selejtjei, ti ostoba, elmebeteg patkányok!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 07:40:22

@Womb Raider:

"Soha, senki, sem Orbán, sem azok, akiket itt nagy vehemenciával nácizol (szimpla pávatánc, hogy vegyenek már észre és bevegyenek maguk közé újra..) azok sem állítottak ilyet. "

de állított ilyet, hazudós nácikurva. aztán a fenti náci pajtásod @0dzsud0 ennél még cifrábbat is állított.

www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-nemzeti-konzultacio-zaroesemenyen/

"Egyedül annyit (és maximum ezen lehet vitázni) hogy a beáramló tömeg jelentős hányada annyira messze áll kulturálisan az európai átlagtól, hogy az egyrészt sikertelenségre ítéli az integrációjukra való törekvést (a befogadásukat) másrészt az itt élőre jelent egyre növekvő biztonsági kockázatot."

ez ugyanúgy nácizmus, előítélet, rasszista vagy vallási alapon. ugyanúgy nem igaz, de egy kicsit elkented, mert tudod nagyon jól, hogy amit mondasz, az egy elmebeteg patkány szalonképtelen hányása, és nem igaz, még így sem.

" Ha meglesz a kritikus tömeg, úgy reakció is lesz, meg fog változni minden."

az egy elmebeteg patkány szalonképtelen hányása. ezek még csak nem is hazug tények, ez egy náci hígfosása.

"joga és lehetősége van-e bárkinek (természetes és jogi személynek) arra, hogy Európától elvárja, hogy letérjen egy, a befogadottak anyaországai által bejárt úttól teljesen eltérő útról, hogy feladja mindazt, amit vérrel-verejtékkel felépített az elmúlt évszázadok alatt?"

ti nácik romboljátok le aztokat az értékeket, amelyeket Európa felépített évszázadok alatt. nektek nincs ehhez jogotok.

" Kényszeríthető-e Európa arra, hogy arra az útra lépjen (talán holnap, talán holnap után) ami káoszba és pusztulás felé vitte azt a régiót, ahonnan most ezek az emberek milliószám indultak el Európa irányába?"

nem, úgyhogy nácik, pofátokat befogjátok! nem fogunk a ti utatokra lépni, akárhogy is kényszerítitek, már megmutattátok, hogy hova vezet: a II világháborúhoz vezetett.

elég volt belőletek, elég volt abból, hogy az agresszív, ostoba paraszt selejt rabul ejtse Európát, és a katasztrófába vigye!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 07:41:35

@Womb Raider: és ahhoz mit szólsz, nácikurva, hogy a német, osztrák és olasz náci barátaid rád akarják sózni a menekülteket?! mert ezektől a náci barátaidtól csak ezt kapod. nem az SPD akarja ránk sózni a menekülteket, hanem a nácik.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 07:51:55

@Womb Raider: nem az olasz szocialisták, nem az olasz baloldal akarja a kötelező szétosztást Európában, hanem az olasz nácik. nem a német szocialisták, nem a zöldek, nem a liberálisok, sőt, nem a CDU, nem Merkel akarja lezárni a német határokat, hanem az AfD, és a CSU, a Seehofer, a nácik. nem az osztrák baloldal, nem a zöld elnök, nem az osztrák szocialisták akarják lezárni a magyar határt, hanem a nácik. nem is a baloldal akarta megvonni a magyar családoktól a támogatást, hanem a nácik. nem a német baloldal akarja visszatoloncolni a menekülteket, hanem a nácik.

ezt kapod a kedvenc kis nácijaidtól, te büdös nácikurva: menekülteket, magyargyűlöletet. így szopd a nácik farkát, büdös kis nácikurva, ezt kapod tőlük hálából! mert a nácik hülye, embertelen, antiszociális, pszichopata emberek, akárcsak te. patkányok. és ti patkányok egyet tudtok csak: egymást is marjátok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:02:49

@0dzsud0: a szír menekültek iskolázottabbak a Fidesz szavazóknál, úgyhogy ha ilyen alapon vágunk ki Európából valakit, akkor azok a Fidesz szavazók lesznek

ertelemblog.wordpress.com/2017/09/04/a-menekult-kerdesrol/

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:05:25

@0dzsud0: Európától Magyarország van lemaradva mindig 150 évvel. Most is csak erről van szó, a nácizmus most is akkor erősödik meg Magyarországon, amikor már réges-régen eljárt felette az idő. Magyarország tovább dolgozik azon, hogy a jövőben is maradjon a 150 éves lemaradás. ugyanis az idegenek befogadására való képtelenségből ez lesz. Európa meg fogja oldani a gondjait idegenek befogadásával, Magyarország meg kihal.

2018.07.05. 08:07:13

@math0: Jajj, de cukker kis kutyus!!! Dob egy csontot neki az ember és milyen ügyesen vakkantgat! Brendel "Pavlov kutyája" Mátyás..

Milyen taktikusan kikerülted a két zsidó-náci méltatását :) A mi nácink jó náci, igaz? Genetikáznak egy jóízűt, de a szemed sem rebben. Igaz, ők annyiban egyszerűsítették a kérdést, hogy van a "Mi, zsidók" és vannak a "gójok". Tisztán genetikai formában, vérrokonsági alapon választanák ketté a világot.. Mein Kampf II.

2018.07.05. 08:15:32

@math0: "a szír menekültek iskolázottabbak a Fidesz szavazóknál"

Amennyiben a szír és a magyar oktatásban megszokott általános-közép-felsőfokú képzést egy-az egyben megfelelteted a szír oktatásnak, még akkor is vagány kis csúsztatás..Csak ez csalóka :) (Arra nem is térek ki, hogy papírok hiányában bárki mondhat bármi..) Olvasd el a cikket a szír tanárokról, hogy az ottani képzés mennyivel alacsonyabb követelményeket támaszt az Európában megszokottakhoz képest..
Magyar dimploma =/= szír diploma, de a magyar érettségi sem egyenlő a szír középfokú végzettségel. Persze, ha a zsoldos "Integrity Lab" azt állítja, akkor ezt kell harsogni.

Másfelől.. na, nehogy már elmeséld, hogy a bevándorlók csakis szír menekült diplomásokból állnak..

0dzsud0 2018.07.05. 08:19:41

@math0: hoztad, amit vártam, matyi. tökéletesen bizonyítod, miért is nem lehet a libbantakkal szót érteni. még van pofád az emberiséget felhozni, hihetetlen. :D n M baj, le lettek ezzel szavazva a picsába, nagyon helyesen. vergődj, hisztizni csak tovább

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:20:48

@Womb Raider: pálinkázás után ne kommentelj, érthetetlen, hogy miről beszélsz, de terelsz, kis nácikurva, az biztos a zsidózásoddal. ne felejtsük, hogy az elmúlt hetekben már egy tucatszor szartad szembe magad, és mindig visszatérsz, pedig már többször bejelentetted, hogy felhagysz az iparral, de hát te egy beteg mazochista kis nácikurva vagy, akinek kell a szopás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:21:42

@0dzsud0: hoztad, amit vártam, matyi. tökéletesen bizonyítod, miért is nem lehet a nácikkal szót érteni. még van pofád az emberiséget felhozni, hihetetlen. egy tonna érvet ignorálsz, mert em tudsz rá mit makogni, te náci féreg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:22:17

@Womb Raider: @0dzsud0: hoztad, amit vártam, matyi. tökéletesen bizonyítod, miért is nem lehet a nácikkal szót érteni. még van pofád az emberiséget felhozni, hihetetlen. egy tonna érvet ignorálsz, mert nem tudsz rá mit makogni, te náci féreg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:22:52

@0dzsud0: hoztad, amit vártam. tökéletesen bizonyítod, miért is nem lehet a nácikkal szót érteni. még van pofád az emberiséget felhozni, hihetetlen. egy tonna érvet ignorálsz, mert nem tudsz rá mit makogni, te náci féreg!

0dzsud0 2018.07.05. 08:24:34

*emberséget (sry, autokorrekt)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:24:54

@Womb Raider: megint csak ott vagyunk, hogy én hozom az igazolást, felmérésekből, a hülye nácit pofán csapja a vonat, de jön azzal, hogy á, ő nem hiszi el,hogy vonat volt. ez nem érvelés, nácikurva, amit csinálsz! tényeket nem elhinni bármelyik hülye tud, nem csoda, hogy te se! soha még nem igazoltál semmit tényekkel, belőled mindig csak a náci fröcsögés jön, soha nem a hivatkozásokkal alátámasztott, jól dokumentált tények.

2018.07.05. 08:27:08

@math0: Ááá.. dehogynem érted, husi. Csak kínos. Az egyik okos zsidó azon szörnyűlködött, hogy milyen átok a zsidóságra nézve a faji keveredés a "másokkal" a másik meg azon nyáladzott, mekkora tálentumos, kivételes nép is az övé, senki nem fogható hozzájuk.

"Herzog—former leader of the “left wing” Zionist Labour Party added that he was desperately seeking a “solution” to the “plague.”"
:) Baloldali náááci :)) beszarás..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:27:30

@0dzsud0: emberek millióit gyűlölöd nem is ismered őket, nem is tudsz róluk semmit, csak bőrszínt, de gyűlölöd őket. aztán még van pofád emberségről gagyogni, te elmebeteg, náci fasz!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:28:48

@Womb Raider: mondom, hogy terelsz, nácikutya, és zsidózol. hogy a faszban jön ez ide? miért nem dugod fel magadnak az offtopic baromságaidat, te elmebeteg, náci picsa?!

2018.07.05. 08:30:00

@math0: Nem, kis nárcisztikus faszfejkém. Te hoztál egy felmérést, amit ugyan hitelesíteni nem lehet és a módszertana is kérdéses, csak azért, hogy igazold a fajelméletedet, amiben a magyarokat besorolod a többiek alá..:)
Ha már a tényeknél tartunk.. az osztrák felmérés során hány bevándorló igazolta tényszerűen az iskolai végzettségét? :)
Korán reggel ilyen feldúltnak lenni.. mi lesz veled estére?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:30:07

@Womb Raider: van egy európai-arab és afrikai népekről szóló bevándorlási kérdés, és a hülye nácinak természetesen kapásból a zsidók jutnak eszébe. fixációs reflex, bazdmeg, ez a sok orálistól van, amit lenyomsz naponta, te kis kurva!

2018.07.05. 08:31:05

@math0: Nem terelek, csak megmutattam, milyen valójában egy náci. Hogy legyen végre viszonyítási alapod. Ennyiben maximálisan ontopic amit írtam. :)
Ül! Fekszik!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:31:37

@Womb Raider: én hoztam felmérést. te nem. 1:0 ide. ennyi.

a másik felmérését ekézni, az akkor jönne szóba, ha volna felmérésed, de az ekézésed sem tényeken alapul, csak azon alapul, hogy nem tetszik a felmérés, mert sérti a kis ostoba nácizmusodat.

2018.07.05. 08:32:29

@math0: "fixációs reflex, bazdmeg, ez a sok orálistól van, amit lenyomsz naponta, te kis kurva!"

Hűűűű... a Brendel-féle érvrendszer! :) (Most mondjam azt, hogy csak szimpla projekció, amit tolsz? Mi volt reggelire? Dupla csokis, tejszínnel?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 08:33:56

@Womb Raider: te vagy a náci, nem kell másik példát hoznod. a viszonyítási alap Adolf Hitler. közet és közted nincs lényegi különbség ideológiai szinten, még zsidózol is, azt se mondhatod, hogy te tök más népeket utálsz. utálod te ugyanazokat a népeket is. zsidókat, cigányt, és Hitler az arabokat és feketéket sem feltétlenül szerette. egy kutyák vagytok.

2018.07.05. 08:35:19

@math0: Lassan írom: Ez nem tényszerű, objektív felmérés, csak szimpla propaganda. Fordított helyzetben itt üvöltene a teljes ballibbant véleményfasiszta falka és követelné a bizonyítékot Ali Ahmed kandidátusi fokozatára.

2018.07.05. 08:41:27

@math0: Jól van, bejött... terelsz, mert a puska visszafelé elsülni látszik.

Mivel láthatóan gyengeelméjű vagy, újra elmondom: soha nem tettem olyan kijelentést, amiből joggal (ez lényeges..) arra következtethetnél, hogy egyes népeket gyűlölök, lenézek, másokat pedig mások fölé pozícionálok. Ostoba érvelési hiba, argumentum ad hominem, náci kátrtya (egész pakli) sequndum quid, szalmabáb.. argumentum ad ignorantiam. Komplett állatorvosi ló vagy.

0dzsud0 2018.07.05. 08:59:20

@math0: te írtad az emberséget, te állat :)

folytasd, matyi. minél hangosabban hisztizel a saját vizeletedben fetrengve, annál inkább igazad lesz. vagy nem.

hihetetlen, hogy ennyire ostoba ember hogy lehetsz.

még a náci kérdésről: engem nem zavar, ha egy ilyen ember nácizik, mint te. ez a lenácizott illetőnek dicsőség, te meg azt hiszed, sértés. kb. így gondolkodik a mai ballib réteg. :)

aztán mi az a sok dupla-triplakomment, matyi? idegesség? :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 09:36:45

@Womb Raider: "Soha, senki, sem Orbán, sem azok, akiket itt nagy vehemenciával nácizol (szimpla pávatánc, hogy vegyenek már észre és bevegyenek maguk közé újra..) azok sem állítottak ilyet."

hogy a "soha senki" dolgot úgy is cáfoljuk, hogy dehogynem, éppen te is, többször is, íme, hogy írtál te bizony ilyeneket, dokumentálva van, igazolható:

"A homoki niggereid lehet, makognak"

www.google.com/search?source=hp&ei=j8k9W4TODsGPmgWz0bKYCw&q=A+homoki+niggereid+lehet%2C+makognak&oq=A+homoki+niggereid+lehet%2C+makognak&gs_l=psy-ab.3...1641.8996.0.9444.40.19.0.0.0.0.150.1539.16j2.18.0....0...1.1.64.psy-ab..32.0.0.0...0.-wHZGGygwZU

"a majomhorda legázolja a nyugatot"

www.google.com/search?ei=Hso9W-iULZDkkgW_hIO4CQ&q=a+majomhorda+leg%C3%A1zolja+a+nyugatot+m%C3%A1r+t%C3%B6bb+a+medve&oq=a+majomhorda+leg%C3%A1zolja+a+nyugatot+m%C3%A1r+t%C3%B6bb+a+medve&gs_l=psy-ab.3..33i160k1.22919.38945.0.39207.17.17.0.0.0.0.135.1452.14j2.16.0....0...1.1.64.psy-ab..1.7.682...33i21k1.0.qA_A9kfYo-M

aztán visítozol, hogy nem vagy náci, miközben Hitler fasza lóg ki a szádból.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 09:38:38

@0dzsud0: te vagy az embertelen, te náci patkány, és ki is fejtetted a náci nézeteidet, utána meg hisztizel, hogy nem vagy náci. sok millió fekete és arab embert utáűlsz, anélkül, hogy ismernéd őket, vagy tudnál róluk bármit a bőrszínűkön kívül.

náci vagy, ostoba, elmebeteg, embertelen patkány. demonstráltad.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 09:41:38

@Womb Raider:

"Ez nem tényszerű, objektív felmérés"

de az, csak neked nem tetszik, mert nincs a kezedben semmi. Orbán fasza is a szádban van, nem a kezedben.:)

nincs felmérésed, nincs érved, nincsenek tényeid, ezért tőled csak arra futja, hogy mások felméréseit letagadd. ez nem érvelés, amit csinálsz, ezt bármelyik homoki elmebeteg tudja, nem csoda, hogy te is képes vagy rá.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 09:43:01

@Womb Raider: "Fordított helyzetben "

nincs fordított helyzet, mert nincs igazad. nincs semmi a kezedben, még fordított helyzetben sem. fordított helyzetben is csak Orbán fazsa lóg kia a szádból, de fejjel lefelé.:)

2018.07.05. 09:44:13

@math0: :) ettől még nem minden arab/afrikai majom , de amelyek a kerítést rázva üvöltöttek, vagy a saját kölküket lökték a sínek közé, azok bizony nem emberek. Az sem ember, aki a karácsonyi vásáron hajtott emberek közé, vagy amelyik a CH-ban mészárolt.

Imádom, ahogyan apportírozol! Jó kutya!

Azé' a valódi nácik láttán a gatyádba szartál, igaz? Azokat nem fröcsögöd le, ugyi?

0dzsud0 2018.07.05. 10:01:40

@math0: ajvék. sírj csak tovább :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 10:43:08

@Womb Raider:

"ettől még nem minden arab/afrikai majom"

aki szerint akár csak egy arab vagy fekete is majom, az náci

" de amelyek a kerítést rázva üvöltöttek, vagy a saját kölküket lökték a sínek közé, azok bizony nem emberek."

1) Aki szerint nem emberek, az náci. Egyébként is, magyarok is vannak, akik ilyenek, azok se emberek?!
2) Továbbá tettél egy másik előítéletes általánosítást, hiszen az általad leírt menekültek a menekültek egy töredékét képezik. Ez is nácizmus, hogy a csoport pár tagjának viselkedését általánosítottad, amikor majomhordáról beszéltél, miközben az általad leírt viselkedés a menekültek egy igen kis részére igaz. A sínes dolog kb egy emberre igaz, ha igaz.

" Az sem ember, aki a karácsonyi vásáron hajtott emberek közé"

Ő viszont már sokkal korábban jött Európába, nem most.

" vagy amelyik a CH-ban mészárolt. "

Azok meg francia állampolgárok voltak, nem menekültek.

És megint, a csoport igen kevés tagjának tevékenysége alapján általánosítasz. Náci vagy.

Ennyi erővel Európát letaroló magyar majomhordákról is lehetne beszélni. De akkor sipítoznil, kis náci picsa.

Azé' a valódi arabokat és feketéket láttán a gatyádba szartál, igaz? Azokat nem fröcsögöd le, ugyi?

0dzsud0 2018.07.05. 11:22:11

@math0: nem te döntöd el, hogy ki a náci, butus kis lippsi. :)

ilyeneket egyébként mindenki tud, te faék: aki másokat náciz, mert azok nem értenek vele egyet, az lipssi. aki úgy gondolja, hogy az ember intelligenciájának a pártszimpátiájában is tükröződnie kell, az lippsi. te lippsi vagy, folyton bizonyítod. a lippsi sokkal rosszabb, mint a náci. a náci eleve nem is szitokszó egy lippsi szájából, a lippsi azonban igen egy nemlippsi szájából. aki a magyarok bűntudatát próbálja erősíteni, az lippsi. aki megkérőjelezhető módszerekkel készült kamustatisztikai adatot csont nélkül beszop, mert az eredmény, amit a "kutatás" bemutat, számára kívánatos (jelesül a magyarok / fidesz szavazók degradálása), az lippsi. aki a négerek és az arabok európába történő tömeges betelepítéséért küzd, az ellensége a saját hazájának. aki ellensége a saját hazájának, az lippsi. a végtelenségig folytathatnám. egy utolsó, fogyatékos lippsi vagy. de a véleményed szerencsére a világon semmit nem befolyásol, a választásokon szerencsére nem kerültek a te kedvenceid nyerő helyzetbe, és valószínűleg már soha nem is fognak. aki ezt nem tudja felfogni és vakon az ellenkezőjében hitt/hisz, az is lippsi. ajvékolj csak, ostoba, retard lippsi.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.05. 11:31:01

@Womb Raider: "Az sem ember, aki a karácsonyi vásáron hajtott emberek közé"

Megölt néhány németet? Európait? Bárkit? Vérzik a szívem. Tényleg. De mi ahhoz képest, hogy a csúti geci megölt tavaly 30000 MAGYART? 30000 magyar neked nem számít, csak 10 német?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.05. 11:33:45

@0dzsud0: "nem te döntöd el, hogy ki a náci"

A náci maga dönti el, mikor rasszista gyűlöletet fúj.

2018.07.05. 12:00:08

@math0: "Ő viszont már sokkal korábban jött Európába, nem most.""Azok meg francia állampolgárok voltak, nem menekültek." Azért ugye belátod, van valami közös mindegyikükben, ugyi? :)

"Ennyi erővel Európát letaroló magyar majomhordákról is lehetne beszélni. De akkor sipítoznil, kis náci picsa."

Úgy látod, hogy a külföldön dolgozó magyarokra is jellemző valami azok közül a tulajdonságok közül, amiről szó vlt?

"Továbbá tettél egy másik előítéletes általánosítást, hiszen az általad leírt menekültek a menekültek egy töredékét képezik. "
Vagy akár úgy is fohalmazhatunk, hogy jelentős hányadát :) Csak nézőpont kérdése.
Gondolom te vidáman habzsolod az étteremben elég tolt bablevest, mert csak az egyik szakács köpött bele és nem a teljes konyhai személyzet.

Az, hogy egy vagy több ilyen emberről van szó, az akkor lényeges, amikor egyenleget vonunk és eldöntjük, Európa több, vagy kevesebb, rosszabb lett a multikultitól. Az, hogy más, az kevés, legyen jobbá. Na, ennek nehéz jeleit felfedezni. A hátrányok egyre nőnek, ahogy a bevándorló dologtalan és ellenséges emberek száma növekszik. Lehet, csak magukba zárva dédelgetnek aljas terveket, de majd legfeljebb tovább adják a gyerekeiknek.. a mag termékeny talajra hullik. Lásd a gázoló állatot.

"Aki szerint nem emberek, az náci. Egyébként is, magyarok is vannak, akik ilyenek, azok se emberek?!"

Náci a nagypapid, aki a kerítésnél silbakolt anno. Dolgozd fel az örökséged. És nem, az ilyen nem ember, szimpla alantas ösztönlény. Ha magyar, akkor is. Embernek lenni több, mint humán genommal születni.
ugyeszseg.hu/brutalisan-kivegeztek-haragosukat-fotokkal/
Ezek sem emberek, ahogyan a gyerekét forró víz alá tartó állat sem az.
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"hogy a csúti geci megölt tavaly 30000 MAGYART"

Na, ha most diktatúra lenne, holnap bíróság előtt kellene igazolni az alaptalan ostoba vádjaid. Néha azt gondolom, jobb is lenne, ha a libbantaknak néha megadatna a tapasztalás egy igazi diktatúrát illetően.

0dzsud0 2018.07.05. 12:39:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: tehát akkor egyszerű matek: 30000>10. neked ennyit jelentenek az emberéletek? nem pont ez áll szemben azzal a nagy álhumanitárius libbant szemléletmódotokkal?
és látod, milyen sületlenségeket beszélsz? ráadásul egyenlőségjelet teszel a terrorista tömegmészárlás és a miniszterelnöki felelősség közé. mit egyenlőséget, hiszen Orbán szerinted nyilván sokkal nagyobb bűnös, mint a terrorista merénylő (akitől ráadásul alaptalanul félnek az agyhalott fideszbirkák, hiszen alig van pár merénylet, ez csak propaganda). tudnám, honnan veszed a bátorságot ehhez. szerinted ha én agyonlőlek, vagy ha az általam felügyelt építkezésen munkahelyi balesetben, a rám visszavezethető gondatlanságból életed veszted, az ugyanaz? szerinted ebben a két esetben az én büntetésemnek pont ugyanakkorának kell lennie, mert mindkettőben szám szerint pont egy ember veszett oda? ilyen jogérzékkel azért kemény lehet élni. nem a te nagyapád volt saját bevallásod szerint jogász? (bíró, ráadásul). és bazmeg ilyen ballib ostoba ferdítésekkel fárasztjátok az embert. alternatív valóságban éltek. :)

"nem te döntöd el, hogy ki a náci"

"A náci maga dönti el, mikor rasszista gyűlöletet fúj."

ez teljesen oké is lenne, csak vedd észre, hogy ti nem így használjátok a náci jelzőt. ti olyan emberekre mondjátok, akik szimplán nem értenek veletek egyet. az a téves kiindulópontotok, hogy ti eleve jól (jól=demokratikusan, emberségesen, stb.) gondoljátok a dolgokat, ezért aki nem ugyanezen az állásponton van, azt nyilván az irigység, a gyűlölet, vagy csak az elvakult pártszimpátiája vezérelheti. miután az ilyen ember csakis azért mondhat mást, mint az általatok hangoztatott, álerkölcsös maszlaggal átitatott visszataszító baromságok, mert őt valamilyen rossz szándék vezérli, ő minden bizonnyal csak gonosz, rosszindulatú, gyűlölködő ember lehet (nem csoda, hiszen fideszes, hehe), így aztán náci. vegyétek észre, hogy a kijelentés súlytalan. semmi értelme hangoztatnotok, mert ha ki is vált bármilyen hatást, az csakis ellentétes hatás lehet, értsd: még a vitában semlegesek is hajlamosak az általatok alaptalanul náciknak tituláltak oldalára állni, mert annyira undorító, amit csináltok.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.05. 12:51:26

@0dzsud0: "30000>10. neked ennyit jelentenek az emberéletek?"

Igen, lehet, hogy neked, mint hazaárulónak ez értelmezhetetlen, de nekem többet ér 30000 magyar ember élete, mint 10 németé. Persze, ha az 30000 mind gyűlölködő magyar náci, akkor az övék nekem semmit nem ér.

"álhumanitárius libbant"

Éééén humánus? Hol a faszban olvastál tőlem ilyet? Éééén liberális? Te fasz, én jobboldali vagyok.

"egyenlőségjelet teszel a terrorista tömegmészárlás és a miniszterelnöki felelősség közé."

Egyáltalán nem. A tömegmészárlás lehet egy hirtelen ötlet eredménye. A miniszterelnök előre megfontoltan, számítóan hagyta meghalni 30000 honfitársunkat önös anyagi érdekből. Ez sokkal rosszabb.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 13:10:09

@0dzsud0:

ez a "lipssi" sz´ó, ez a te, vagy kis ostoba köreid által kitalált káromkodás lehet, mert a magyar nyelv ilyet nem ismer, és a leírásod nem is illiuk rá semmire.

"aki másokat náciz, mert azok nem értenek vele egyet, az lipssi."

én nem mindenkit nácizok, aki nem ért egyet velem, tehát ez rám nem igaz.

" aki úgy gondolja, hogy az ember intelligenciájának a pártszimpátiájában is tükröződnie kell, az lippsi."

ezt vállalom, szerintem ha valaki okos, ne válasszon hülyén pártot. ha te úgy gondolod, hogy válasszon nyugodtan, akkor te hülye vagy.

"a lippsi sokkal rosszabb, mint a náci."

mivel nem tudjuk, hogy a szó mit jelent, ezért ilyen állításoknak nincs értelmá.

" a náci eleve nem is szitokszó egy lippsi szájából, a lippsi azonban igen egy nemlippsi szájából."

megint eléggé értelmezhetetlen zagyvaság, de már az is hülyeség, hogy egy állítást aszerint értékelsz, hogy ki mondja, és nem aszerint, hogy mi az igazsága.

" aki a magyarok bűntudatát próbálja erősíteni, az lippsi."

ilyet sem csinálok.

" aki megkérőjelezhető módszerekkel készült kamustatisztikai adatot csont nélkül beszop"

sem ellenkező eredményetek nincs, se a módszerrel kapcsolatban nincs érvetek, ti csak letagadtok egy felmérést, mert kínos nektek. ez szánalmasan ostoba dolog.

"aki a négerek és az arabok európába történő tömeges betelepítéséért küzd, az ellensége a saját hazájának."

nem feltétlenül ellensége, és nem csinálok ilyet.

" aki ellensége a saját hazájának, az lippsi."

ez immár ennek a szónak a 23. totál inkonzisztens definíciója. ebből csak az derül ki, hogy te ezt az általad kitalált szót össze-vissza használod. magad se tudod, mit jelent.

és mindez abszolút nem érv az ellen, hogy bizony te náci vagy, és ezt demonstráltad is.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 13:12:04

@0dzsud0: "nem te döntöd el, hogy ki a náci,"

a "náci" szónak van egy elfogadott jelentése, én csak megállapítom, hogy rád illik. tehát náci vagy, akármennyit sipítozol. kb annyirt ér a sipítozásod, mintha hisztiznél, hogy te nem is kommentelsz ezen a blogon. bárki láthatja, hogy kommentelsz, és, hogy amit kommentelsz, az náci.

2018.07.05. 13:19:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A miniszterelnök előre megfontoltan, számítóan hagyta meghalni 30000 honfitársunkat önös anyagi érdekből. "

Jobb lesz, ha árnyékba húzódsz. Kezd meglágyulni az agyad. Milyen 30 000 emebrről is hadoválsz?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 13:21:07

@Womb Raider:

"Azért ugye belátod, van valami közös mindegyikükben, ugyi? "

mind férfi.

"Úgy látod, hogy a külföldön dolgozó magyarokra is jellemző valami azok közül a tulajdonságok közül, amiről szó vlt?"

eddig az összes példádra van magyar példa is. vannak magyarok, akik ordibálnak, vannak, akik kerítést rángatnak, vannak, akik terroristák, vannak, akik ártatlan embereket ölnek meg. mindegyikre van példa.

szerintem ezek még akkor sem majmok, ha ezt csinálják. szerinted meg nem tudom, hoyga magyarok mik, de ha feketa vagy arab, akkor azt mondod, majmok. és ez amellett, hogy agyament hülyeség, nácizmus.

"Vagy akár úgy is fohalmazhatunk, hogy jelentős hányadát"

ami a sokadik, igazolás nélküli náci fröcsögésed csupán, semmi más.

" Csak nézőpont kérdése. "

lehet, de akkor náci nézőpont kérdése. és egy román nácinak pont ilyen a nlzőpontja a magyarokkal szemben, és akkor te náci picsa sipítozol, mint a fába szorult féreg.

"Gondolom te vidáman habzsolod az étteremben elég tolt bablevest, mert csak az egyik szakács köpött bele és nem a teljes konyhai személyzet. "

tehát akkor szerinted a magyarok is majmok. mert ugye magyar terrorista is létezik.

"Az, hogy egy vagy több ilyen emberről van szó, az akkor lényeges, amikor egyenleget vonunk és eldöntjük, Európa több, vagy kevesebb, rosszabb lett a multikultitól. Az, hogy más, az kevés, legyen jobbá. Na, ennek nehéz jeleit felfedezni. A hátrányok egyre nőnek, ahogy a bevándorló dologtalan és ellenséges emberek száma növekszik. Lehet, csak magukba zárva dédelgetnek aljas terveket, de majd legfeljebb tovább adják a gyerekeiknek.. a mag termékeny talajra hullik. Lásd a gázoló állatot."

ez megint a szopásos náci fröcsögés, amit Orbán faszából szoptál. megint nem tény, megint nincs igazolás, megint csak a náci fröcsögésedet látjuk, ami mutatja, hogy náci vagy.

"És nem, az ilyen nem ember, szimpla alantas ösztönlény."

tehát megállapíthatjuk, hogy szerinted a magyarok jelentős része nem ember, hanem majomhorda. emellett sipítozol, hogy nem vagy náci. már csak azt nem értem, miért nem azért közdesz, hogy ezt a magyar majomhordá toloncolják ki Európából.

röhej vagy. az elmebetegség egy eddiginél is magasabb fokát sikerült felmutatnod.

0dzsud0 2018.07.05. 13:25:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nézd, cica. régóta olvaslak. látom a faék egyszerűségű trükköt. olykor úgy teszel (már a nevedben is), mintha téged nem a fidesz irritálna, hanem a bűnözők általában, legyen az jobb-, vagy baloldali. a kommenteid azonban elárulnak, és igen, szerintem ballib vagy. nem azért szidod a fidesz politikáját, mert valóban úgy gondolod, hogy az rossz, hanem mert az a kocsmaproli alapbeállítódásod, hogy az eleve rossz (jó nem is lehetne még egyes részleteiben sem, hiszen gyűlölöd őket), és már rég német életszínvonalon élhetnénk, ha a galád fidesz nem tartaná nyomorban szánt szándékkal az országot.

ja, a humánus jelző pl. a múltkori hajléktalan-téma kapcsán ötlött fel bennem, téged illetően. ha jól rémlik, te ott is azon az állásponton voltál, hogy minden hajléktalan problémája egyedi, időt és pénzt nem sajnálva egyedi megoldást is igényel, addig is persze hagyni kell őket a saját ürülékükben fetrengeni a közterületeken, a többség kárára, hiszen a fidesz jelenleg nonszensz, de be akarja tiltani a hajléktalanságot, be akarja börtönözni ezeket az embereket (ugye index-444-blogketrec non-stop ajvék), ami a legsötétebb diktatórikus időket idézné. tehát amikor ilyen állatságokat írsz, magadat valami magasztos, erkölcsös, szellemi felsőbbrendű embernek képzelve, akkor látszik tisztán a libbantságod.

"nekem többet ér 30000 magyar ember élete, mint 10 németé"

nekem is, de ezért nácik vagyunk, ezt jobb, ha tudod.

"Egyáltalán nem. A tömegmészárlás lehet egy hirtelen ötlet eredménye. A miniszterelnök előre megfontoltan, számítóan hagyta meghalni 30000 honfitársunkat önös anyagi érdekből. Ez sokkal rosszabb.

azért a kommented végére csak belelendülsz megint. fontosnak tartod a terrorista tömeggyilkos védelmében felhozni, hogy az szerinted simán elképzelhető, hogy nem is volt előre megfontolt szándék, mi több, olyan finom szavakkal illeted, mint "hirtelen ötlet eredménye". nincs is több kérdésem, én már fel is menteném az illetőt. hiszen kivel ne fordult volna elő, hogy reggel felébredt, elhatározta, hogy integrálódik egy nagyot, aztán nap végére valahogy, egy szerencsétlen véletlen eredményeképp belehalt vagy nyolcvan ártatlan ember. de az a mocskos orbán? annak aztán semmi sem számít, csak a saját gazdagodása a jótékony, szeretetszolgálat EU pénzéből, meg a diktatúra építése és a magyarok elpusztítása. a hívei pedig sajnos nem olyan éles eszűek, mint te, így nem veszik észre, és még tapsolnak is hozzá. hányszor végigolvastam a faszságaitokat, te kurva élet.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 13:25:24

@Womb Raider: és egyébként miközben arab vagy fekete terorristából pár tucatot tudsz flemutatni, akik pár száz embert öltek meg, aközben ír terroristák egy nagyságrenddel többet, szerb népírtók még egy nagyságrenddel többet, kifejezetten a kereszténység védelmében, német nácik meg ugye meignt sok nagyságrenddel többet, ebben egyébként a magyar nácik is jelentősen besegítettek.

aztán ugye az oroszok is jelentős népírtást végeztek a kommunizmusban, megint több nagyságrenddel többet. és vannak még olyan finomságok, mint a norvég Breivik, vagy olasz terroristák, meg ilyenek.

azaz a te "logikád" szerint az íreket, németeket, magyarokat, oroszokat, norvégokat, olaszokat kellene sokkal inkább kitoloncolni Európából, mint a nácikat.

na, küzdjjél inkább ezért, nácikurva, mert ezek az emberek sokkal több ártatlan embert öltek meg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 13:28:05

@math0: a te "logikád" szerint, ha egy cigánygyilkos beleköp a magyar levesbe, akkor az egész magyar nép náci

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 13:28:51

@Womb Raider: a te "logikád" szerint, ha egy cigánygyilkos beleköp a magyar levesbe, akkor az egész magyar nép terrorista és náci

2018.07.05. 13:34:04

@math0: "tehát akkor szerinted a magyarok is majmok. mert ugye magyar terrorista is létezik."

Tehát akkor a magyarok zsenik, mert létezik magyar Nobel díjas? Szír van?

"tehát megállapíthatjuk, hogy szerinted a magyarok jelentős része nem ember, hanem majomhorda. emellett sipítozol, hogy nem vagy náci. "
Ezt nem én, hanem te állapítottad meg pár cigány bűncselekményét alapul véve. Brilliáns.

Ha nem tudsz érvelni, ha nincs cáfolat, akkor marad az, hogy gyúrsz egy szalmabábot és vicsorogva nekirontasz?
Sehol nem állítottam, hogy "a magyarok" vagy a "szírek", vagy "minden arab". Ezt folyton te igyekszel az ém állításomként eladni. Azt állítottam, hogy vannak szar emberek, embernek csak a pc kényszere miatt nevezendő lények mindenhol. Hol többen, hol kevesebben. Konkrét tetteket, elkövetőjüket minősítettem, te meg igyekszel ezt kiforgatni.
No, mi a helyzet a 'náci' zsidókkal? Vagy 'ugorgyunk'? Kínosan kerülöd a témát..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.05. 13:34:08

@0dzsud0: "mintha téged nem a fidesz irritálna, hanem a bűnözők"

Nyugi, én a bűnözőket is és a hazaárulókat is utálom, úgyhogy a csúti gecit kétszeresen is.

"szerintem ballib vagy"

:))

A fideszfasszopóknak minden hazafi "ballib", úgyhogy tudatlanságodat dicséretnek veszem.

"minden hajléktalan problémája egyedi, időt és pénzt nem sajnálva egyedi megoldást is igényel"

Helyesen látod. Ha akarod, ez humánus dolog. Ha akarod, ez racionális dolog. Kevesebb pénzbe kerül kikupálni, hogy adófizető legyen belőle, mint haláláig segélyezni. Én nem vagyok szemforgató álkeresztény fideszes.

"nácik vagyunk, ezt jobb, ha tudod."

Szemernyi kétség se volt bennem.

"simán elképzelhető, hogy nem is volt előre megfontolt szándék"

Elképzelhető. Viszont BIZTOS nem volt benne önző anyagi érdek, mint a geciében.

2018.07.05. 13:38:02

@math0: "aközben ír terroristák egy nagyságrenddel többet, szerb népírtók még egy nagyságrenddel többet, "

Ja.. számháborúzzunk?? Ha vannak(voltak) ír terroristáink, akkor legyenek arbusok is? Ha akad egy erőszakoskodó barom magyar állampolgár, illik legalább néhány színesbőrűt is importálni?

Amúgy arról mesélj, az arab muszlimok a saját ostoba belviszájaik során hány testvérüket gyilkolták halomra? Az ostoba és örök vallási ellentéteik miatt? Miért nem az eu keresztények menekülnek az arab térségbe, vagy a szubszaharai régióba, miért fordított a helyzet? Onnan ki elől is menekülnek?

2018.07.05. 13:41:35

@math0: "a te "logikád" szerint, ha egy cigánygyilkos beleköp a magyar levesbe, akkor az egész magyar nép terrorista és náci"

Nem, bogaram, ezt megint csak te igyekszel sugallni. Beteg vagy..
Másfelől.. attól, hogy valaki nem terrorista és nem náci, még nem kell feltétlenül befogadni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.05. 13:44:18

@Womb Raider: "Milyen 30 000 emebrről "

Akiket tavaly hagyott a geci meghalni gyógyítható betegségben, mert fontosabb volt neki kilopni a pénzt az egészségügyből. :-(

0dzsud0 2018.07.05. 14:02:39

@math0: a lippsi már régóta benne van a szlengben, lippsi. :)

"én nem mindenkit nácizok, aki nem ért egyet velem, tehát ez rám nem igaz."

ostoba tuskó. nem kell mindenkit náciznod, aki nem ért egyet veled, hogy lippsi fasszá válj. ez már az első ilyen esetből következik (fentebb többször demonstráltad), akkor is, ha van mellette 99 eset, amikor ezt nem csináltad, lippsi. :)

"ezt vállalom, szerintem ha valaki okos, ne válasszon hülyén pártot. ha te úgy gondolod, hogy válasszon nyugodtan, akkor te hülye vagy. "

neked azt kell megtanulnod, hogy te a saját tyúkszaros kis életeden kívül semmibe nem ugatsz bele. nyugodtan választhat magának bármilyen intelligenciájú ember bármilyen pártot, jól is néznénk ki, ha ehhez a hozzád hasonló retard lippsik beleegyezése kéne. egyébként pont a DK 5% feletti eredménye mutatja a legjobban, hogy erről felesleges is vitatkozni, még Gyurcsány is össze tud szedni elég hülyét ahhoz, hogy parlamentbe szavaztassa magát. te meg azt hiszed, hogy intelligens emberként az intelligensek pártját választottad, nem is szopathatnád magad jobban, én már csak egy kávét kérek. :)

"mivel nem tudjuk, hogy a szó mit jelent, ezért ilyen állításoknak nincs értelmá."

mármint csak te nem tudod, sőt, te is csak eljátszod, hogy nem tudod. magadon kívül senkit nem baszol át. :)

"megint eléggé értelmezhetetlen zagyvaság, de már az is hülyeség, hogy egy állítást aszerint értékelsz, hogy ki mondja, és nem aszerint, hogy mi az igazsága."

az, hogy náci, az egy jelző, amit ráadásul nem az eredeti megfelelőjeként használtok. akiket te lenácizol, azok soha nem voltak nácik. ez nem egy tényszerű, alátámasztott állítás. a jelzőket pedig kurvára nem mindegy, hogy ki használja, de szemem sem rebben, hogy akkora fasz vagy, hogy neked még ez sem egyértelmű. ha egy néger niggernek hív egy másik négert, szerinted neked is ugyanúgy szabad, vagy számíthatsz arra, hogy hátrányod lesz belőle? :) ostoba lippsi, sosem tanulsz.

"ilyet sem csinálok."

folyamatosan ezt csinálod, ezt már korábban is megfigyeltem. a fidesz szavazói magyarok. folyton basztatod őket, megpróbálod az összes szavazó csaknem felét ostobának beállítani. az nem úgy működik, hogy folyamatban csinálod, majd egy későbbi hozzászólásodban egyszerűen letagadod. ez maximum a te alacsony kapacitású memóriádból törlődik, de senki máséból nem fog. ostoba fasz.

"sem ellenkező eredményetek nincs, se a módszerrel kapcsolatban nincs érvetek, ti csak letagadtok egy felmérést, mert kínos nektek. ez szánalmasan ostoba dolog."

azért az is rendkívül sötét logikáról tesz tanúbizonyságot, hogy szerinted egy eredményt vagy egy módszert csak úgy lehet kétségbe vonni, hogy egy másikat mutatunk fel. nincs ilyen szabály, és pláne nem te fogsz hozni ilyen szabályokat, tanuld meg a helyed végre, sötét lippsi. arra már ki sem térek, hogy attól, hogy mi nem linkelünk a tiedet cáfoló eredményeket, azok még nagyon is létezhetnek. mellesleg az itt idézett érveddel simán ütöd a kettővel előtte lévőt, de agyhalott, degenerált faszbaromként ezt sem veszed észre.

"nem feltétlenül ellensége, és nem csinálok ilyet."

de, pontosan csinálsz, a kettővel ezelőtti válaszom ide is illik.

"ez immár ennek a szónak a 23. totál inkonzisztens definíciója. ebből csak az derül ki, hogy te ezt az általad kitalált szót össze-vissza használod. magad se tudod, mit jelent."

fentebb ezt is tisztáztam. ha egy kommenten belül kétszer is játszod a hülyét, akkor a kettő nem kiüti egymást, hanem összeadódik. így lettél te duplán hülye.

"és mindez abszolút nem érv az ellen, hogy bizony te náci vagy, és ezt demonstráltad is."

ez pedig egy totális félreértés. többször tisztáztam, hogy engem kurvára nem izgat, ha egy lippsi a náci jelzőt aggatja bárkire. nem oszt, nem szoroz, véleményetek totálisan érdektelen számomra. szép is lenne, egy faszparaszt lippsi elfingja magát és lenácizza a másikat, az meg elkezdene magyarázkodni, hogy ő miért nem náci. már csak azért sem teszi, mert az, hogy te lenácizod, nem sértés. még egyszer: tudd a helyed, matyi. lippsiknek senki nem tartozik magyarázattal, te senkit nem számoltatsz el (illetve családtagjaiddal, nemlétező barátnőddel, képzeletbeli barátaiddal nyugodtan próbálkozhatsz, ebbe nem szólok bele). véleményed nem kötelez senkit semmire, az egyetlen amit tehetsz, hogy tovább ajvékolsz.

0dzsud0 2018.07.05. 14:13:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: szóval akkor most már inkább elismered, hogy humánus vagy ("Éééén?"), mert már kínos lenne tagadni, ehelyett inkább próbálod ráhúzni, hogy az elsődlegesen racionális, csak másodsorban humánus. cica, cica, te szopni jársz ide. :)

de még igazad sincs, a probléma egyéni kezelése borzasztó költségeket emészt fel, ráadásul hatékonysága is minimum megkérdőjelezhető. ráadásul nincs is kizárva, hogy később, ha a kormány szeretné így kezelni a problémát, akkor kezelhesse. most viszont az elsődleges cél az életvitelszerű közterületen való tartózkodás felszámolása. ennek időbeli megvalósulása az általad leírt baromsággal nem tervezhető.

ja a(z ál)hazafiságod hangoztatása ismét csak ugyanaz a trükk, mint a látszólagos pártatlanságod. hazafi és ballib üti egymást. kommenteid alapján te csakis az utóbbi kategóriát erősíted. az nagyon kevés, hogy a folyamatos nemzetellenes hülyeségeid (pl.: "Soros a legnagyobb filantróp hazafi Széchenyi óta") mellé beírod, hogy amúgy te hazafi vagy. nem így működik. matyihoz hasonlóan, magadon kívül legfeljebb csak a többi szűklátókörű ballib haverodat vágod át :)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 14:16:00

@Womb Raider:

"Tehát akkor a magyarok zsenik, mert létezik magyar Nobel díjas? Szír van? "

arab van: en.wikipedia.org/wiki/List_of_Arab_Nobel_laureates

"Ezt nem én, hanem te állapítottad meg pár cigány bűncselekményét alapul véve. Brilliáns."

de, ezt a te bableveses "logikád" mondja.

"Ha nem tudsz érvelni, ha nincs cáfolat, akkor marad az, hogy gyúrsz egy szalmabábot és vicsorogva nekirontasz? "

nem szalmabáb, a bableveses baromságodat alkalmaztam.

"Sehol nem állítottam, hogy "a magyarok" vagy a "szírek", vagy "minden arab". "

Egyrészt bableveseltél. Másrészt azt állítottad, hogy "majomhorda letarolja". Indoklásként pedig egyedi eseteket hoztál fel, amelyek a menekültek jelentős részére nem igazak (volt olyan példád, amely nem is volt menekült). Tehát esetekből általánosítottál az egész népre.

Hogy jutottál el a Charlie Hebdo emlegetésétől a majomhordáig? A Charlie Habdo gyilkosai még csak nem is voltak menekültek! Mi közük a menekülteknek a CH akcióhoz? Semmi. Mi közük a 2015 utáni menekülteknek a Berlini terrorista akcióhoz? Semmi.

Tehát mi alapon majomhordázol, te geci náci kurva, amikor csak egyedi esetied vannak, amelyeknek nagy része még csak nem is menekült, de egyébként is egyedi eset?

"Konkrét tetteket, elkövetőjüket minősítettem"

nem. a "majomhorda letarolja Európát" nem konkrét emberek, nem konkrét eset, és részben semmi közük a konkrét eseteidhez, másrészt meg nagy részük nem követett el semmi olyat, amit mondtál.

te felsoroltál néhány konkrét esetet, amelyhez hasonló számos népnél előfordult, és ezalapján nem a konkrét elkövetőket minősítetted, hanem ezalapján majomhordázol, meg bablevesezel, meg általánosítasz.

NÁCI VAGY. egy büdös kurva náci picsa.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 14:21:56

@Womb Raider:

"Ha vannak(voltak) ír terroristáink, akkor legyenek arbusok is?"

ha az íreket nem rekesztjük ki, az arabokat miért?! azért, mert náci vagy, és máshogy nézed az íreket, mint az arabokat?!

" Ha akad egy erőszakoskodó barom magyar állampolgár, illik legalább néhány színesbőrűt is importálni? "

azokat a magyar erőszakoskodó barmokat is magyar nő szülte. kell nekünk az, hogy magyar nők gyerekeket szüljenek?! ez is import.

"Amúgy arról mesélj, az arab muszlimok a saját ostoba belviszájaik során hány testvérüket gyilkolták halomra?"

a 40 éves háborúnál nem volt pusztítóbb háború a világon arányiaban. európaiak csinálták. a II VH-nál nem volt pusztítzóbb háború a világon abszolút értékben. nagyrészt európaiak csinálták. araboknak és afrikaiaknak alig volt részük a kirobbantásukban.

" Az ostoba és örök vallási ellentéteik miatt?"

40 éves háború. Szrebrenyicai mészárlás.

" Miért nem az eu keresztények menekülnek az arab térségbe, vagy a szubszaharai régióba, miért fordított a helyzet? Onnan ki elől is menekülnek?"

ezt már egyszer beszoptad, nácikurva. miért menekülnek a magyarok nyugatra?! miért van ez a kurva ország folyton lemaradva nyugattól?! az olyan ostoba mélymagyarok miatt, mint te, akik állandóan szar irányba viszik az országot.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 14:23:32

@Womb Raider: "Nem, bogaram, ezt megint csak te igyekszel sugallni."

bablevesezel, aztán meg letagadod. hazug, náci patkány vagy. a patkányok legselejtesebbjei közül való.

"attól, hogy valaki nem terrorista és nem náci, még nem kell feltétlenül befogadni."

te hoztad ezt az indoklást. most, hogy beszoptad, szeretnéd kiküpni a szart, mi náci kurvapicsa?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 14:34:00

@0dzsud0:

"a lippsi már régóta benne van a szlengben, lippsi. :)"

a hülyéknél lehet. mint láttuk, azt se tudod, mit akar jelenteni.

" nem kell mindenkit náciznod, aki nem ért egyet veled"

tehát hazudtál. azt nácizom, aki az. nem én vagyok a fasz, hanem a náci. azaz például te.

neked azt kell megtanulnod, hogy te a saját tyúkszaros kis életeden kívül semmibe nem ugatsz bele.

"nyugodtan választhat magának bármilyen intelligenciájú ember bármilyen pártot"

én meg nyugodtan lehülyézhetem, ha hülye pártot választ.

"még Gyurcsány is össze tud szedni elég hülyét ahhoz, hogy parlamentbe szavaztassa magát."

egyszer már elpicsázta a Führeredet.

"az, hogy náci, az egy jelző, amit ráadásul nem az eredeti megfelelőjeként használtok."

de.

" akiket te lenácizol, azok soha nem voltak nácik. ez nem egy tényszerű, alátámasztott állítás."

de. már elmagyaráztam. nem fogtad fel.

" a jelzőket pedig kurvára nem mindegy, hogy ki használja"

de.

"ha egy néger niggernek hív egy másik négert, szerinted neked is ugyanúgy szabad, vagy számíthatsz arra, hogy hátrányod lesz belőle? "

szerintem a két eset ugyanolyan súlyos. ha szerinted nem, akkor hülye vagy.

"folyamatosan ezt csinálod, ezt már korábban is megfigyeltem. a fidesz szavazói magyarok. folyton basztatod őket"

én is magyar vagyok. az ellenzék is magyar, folyton baszogatod őket.

" megpróbálod az összes szavazó csaknem felét ostobának beállítani."

ami elég reális. eleve nem túl meglepő állítás, hogy az emberek fele simán lehet hülye. pláne hozzám képest.

"azért az is rendkívül sötét logikáról tesz tanúbizonyságot, hogy szerinted egy eredményt vagy egy módszert csak úgy lehet kétségbe vonni, hogy egy másikat mutatunk fel."

azért elég gyenge úgy kétségbe vonni, hogy nincs ellentétes felmérésed. de ráadásul még erről sem tudsz semmilyen kiritikát mondani, mindketőttőknek csak a szátok jár, csak fröcsögtök, eddig semmi érdemit nem mondtatok.

"attól, hogy mi nem linkelünk a tiedet cáfoló eredményeket, azok még nagyon is létezhetnek."

érvelésnek ez viszont nulla. Jeti is létezhet.

"ez pedig egy totális félreértés. többször tisztáztam, hogy engem kurvára nem izgat, ha egy lippsi a náci jelzőt aggatja bárkire."

itt hisztizel már mióta.

tudd a helyed! nácinak senki nem tartozik magyarázattal, te senkit nem számoltatsz el (illetve családtagjaiddal, nemlétező barátnőddel, képzeletbeli barátaiddal nyugodtan próbálkozhatsz, ebbe nem szólok bele). véleményed nem kötelez senkit semmire, az egyetlen amit tehetsz, hogy tovább hisztizel.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 14:39:02

@Womb Raider:

ezeket írtad:

"A homoki niggereid lehet, makognak"

www.google.com/search?source=hp&ei=j8k9W4TODsGPmgWz0bKYCw&q=A+homoki+niggereid+lehet%2C+makognak&oq=A+homoki+niggereid+lehet%2C+makognak&gs_l=psy-ab.3...1641.8996.0.9444.40.19.0.0.0.0.150.1539.16j2.18.0....0...1.1.64.psy-ab..32.0.0.0...0.-wHZGGygwZU

"a majomhorda legázolja a nyugatot"

www.google.com/search?ei=Hso9W-iULZDkkgW_hIO4CQ&q=a+majomhorda+leg%C3%A1zolja+a+nyugatot+m%C3%A1r+t%C3%B6bb+a+medve&oq=a+majomhorda+leg%C3%A1zolja+a+nyugatot+m%C3%A1r+t%C3%B6bb+a+medve&gs_l=psy-ab.3..33i160k1.22919.38945.0.39207.17.17.0.0.0.0.135.1452.14j2.16.0....0...1.1.64.psy-ab..1.7.682...33i21k1.0.qA_A9kfYo-M

ezek náci kijelentések.

az a gyenge próbálkozás, hogy a terrorizmusra hivaktoztál, az nem ment téged fel a nácizmus elől, mert:

1) a menekültek közül gyakorlatilag egyetlen terrorista sem volt 2015-2016 között
2) ha lett volna is egy pár, az csak egy pár ember lenne, és nem az összes. az általánosítást semmi nem indokolja, az egy náci ostobasága. te egy büdös náci picsa vagy.

0dzsud0 2018.07.05. 14:43:34

@math0: ugyancsak nem fog működni az, hogy te érvelést vársz el, az én válaszaimat minősíted, miszerint az nem érv, te meg válaszul olyat írsz, hogy "de". érdekes egyébként azt megfigyelni, hogy ha átveszi a stílusodat az ember, és mindenféle ocsmány jelzővel illet, elkezdesz finomabban írni. nem először figyeltem meg. vajon irl is így megy? pofátlankodsz, kapsz egy taslit, aztán szebben beszélsz?

egyébként a szalmabáb érvelést valóban szépen alkalmazod, ahogy a kontextusból kiragadott szövegekre is nyilván könnyebben tudsz hülyeséget reagálni, mintha az egészet tekintenéd. elég nagy lúzer vagy te. szórakoztató, de azért egy idő után unalmas.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 14:57:14

@0dzsud0:

"nem fog működni az, hogy te érvelést vársz el, az én válaszaimat minősíted, miszerint az nem érv, te meg válaszul olyat írsz, hogy "de". "

mivel nem érveltél, nem kell többet tennem. te csak annyit tudsz, hogy még arról is hazudsz, ami itt történik, meg írsz egy csomó baromságot, hogy szerinted az embereknek mit hogyan kell csinálniuk, aminek semmi alapja, a te szubjektív vélemnényed, és igazából nincs köze ahhoz, hogy náci vagy.

"érdekes egyébként azt megfigyelni, hogy ha átveszi a stílusodat az ember, és mindenféle ocsmány jelzővel illet, elkezdesz finomabban írni. nem először figyeltem meg. vajon irl is így megy? pofátlankodsz, kapsz egy taslit, aztán szebben beszélsz?"

faszt. ezt te szeretnéd, mert ez a vágyálmod, de ettől még nincs így. vagy te olyan hülye, hogy ha faszról álmodol, akkor azt hiszed, hogy az van előtted.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 14:59:59

@0dzsud0:

" akiket te lenácizol, azok soha nem voltak nácik. ez nem egy tényszerű, alátámasztott állítás."

erre írtam például azt, hogy "de". mert hisztiozel azon, hoygy nem vagy náci, aztán leírsz egy csomó náci szöveget, aztán én ezt kianalizálom, és rámutatok, hogy mi miért náci, ezt te ignorálod, és visszajössz azzal, hogy nem vagy náci, mert szerinted nem vagy náci.

ez nem érv. ez hazudozás arról, hogy mitt mi történik. erre én nem kell, hogy mást írjak, mint azt, hogy "de". felesleges megismételnem az érveimet, mert pofán hazudod te a kurva anyádat is. mégegyszer is.

0dzsud0 2018.07.05. 15:12:42

@math0: próbálkozhatsz fenntartani a határozottságot, de már nem fog menni. többször láttalak súlyos égési sérüléseket szenvedni :)

0dzsud0 2018.07.05. 15:16:15

@math0: el vagy tévedve, matyi. rajtam nincs bizonyítási kényszer, akárhogy is toporzékolsz itt.

0dzsud0 2018.07.05. 15:19:00

@math0: "vagy te olyan hülye, hogy ha faszról álmodol, akkor azt hiszed, hogy az van előtted."

álmodol? :) kicsit lassíts, matyi. nem kell úgy erőlködni, még kificamítod az agyad. :)

2018.07.05. 15:23:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nevetséges vagy.... hoznád a statisztikát, ami az állításod alapjául szolgált?
Vagy csak hablatyolsz, szokásodhoz híven? Mert ugye még a hivatalos szervek sem dolgozták fel a pontos adatokat, nem tudni van-e pl. összefüggés az influenzával, vagy azzal, hogy az adott korosztály nagyobb létszámú volt. Buta vagy, mint a föld, vagdalkozol, fröcsögsz.

Brendel, te meg pihenj le, már csak össze-vissza vagdalkozol.

@math0: "1) a menekültek közül gyakorlatilag egyetlen terrorista sem volt 2015-2016 között
2) ha lett volna is egy pár, az csak egy pár ember lenne, és nem az összes. az általánosítást semmi nem indokolja, az egy náci ostobasága. te egy büdös náci picsa vagy."

:)))) Te baromarc... amelett, hogy tévedsz, még hazudsz is. Sehol nem állítottam, hogy mind azok lennének. Megint gyűröd a szalmabábod és kiforgatod a leírtakat. Tökmindegy, mennyi van.. az egy vagy a kettő is pont annyival több kelleténél. Másrészt ennél messze több szélsőségesről és potenciális támadóról beszélnek a németek is, akik külön szakszolgálatot létesítettek a bevándorlás kapcsán beszivárgó szélsőséges iszlám hívők felkutatására és megfigyelésére. Ki nem szarja le, hogy nem az első nap robbant egy iszlám idióta? Időzített bombák élnek Európában és nem változtat a tényen, ha megölnek pár hitetlent, az, hogy mióta vannak itt.
Sajnos nincs biztos módszer arra, hogy eldöntsd, valóban menedéket érdemlő szerencsétlen, vagy csak a jövő mészárosa. Jobb, ha nem nagyon kérsz bablevest...

Viszont, ha a valódi fajgyűlöletről van kedved beszélgetni, ott a két reggeli link, csámcsogjál már azon is pár oldalnyit.. vagy vannak tabuk számodra is?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 17:10:27

@Womb Raider:

"Sehol nem állítottam, hogy mind azok lennének."

Ha elismered, hogy a menekültek között gyakorlatilag nulla terrorista volt, akkor mi a jó édes kurva anyádat akarsz ezzel?! AKkor marad az, hogy ok nélkül majmoztad meg niggerezted őket, mert náci vagy.

"Tökmindegy, mennyi van."

Ha tökmindegy, akkor minek hozted fel, te elmebeteg?!

" az egy vagy a kettő is pont annyival több kelleténél"

de ez a világ majd összes nemzetére igaz. vagy mindet lemajmozod, és kitoloncuiljuk Európából, vagy egyiket sem.

"Időzített bombák élnek Európában"

ez viszont nem tény, hanem csak a te kis náci hígfosásod. az időzített bombák ti vagytok, hülye nácik!

"Sajnos nincs biztos módszer arra, hogy eldöntsd, valóban menedéket érdemlő szerencsétlen, vagy csak a jövő mészárosa. Jobb, ha nem nagyon kérsz bablevest..."

Ez a te "logikád": Sajnos nincs biztos módszer arra, hogy eldöntsd, hogy egy magyar újszülött ártatlan, vagy csak a jövő mészárosa. Jobb, ha a magyar nők nem szülnek gyereket!

Te egy rohadt, büdös nácikurva vagy, hazaáruló, a magyarok ellensége.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.05. 17:17:55

@Womb Raider: "hoznád a statisztikát"

Tudatlan spiné, nesze:
"32 ezer halál lett volna elkerülhető egy jobb egészségügyi rendszerrel"

index.hu/gazdasag/2017/06/12/egeszsegugyi_teljesitmenyertekeles/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.07.05. 17:19:54

@Womb Raider: "Időzített bombák élnek Európában"

Igen. Például Magyarországon. És hetenként megölnek egy nőt. A férjük/élettársuk.

0dzsud0 2018.07.05. 18:29:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: magad ellen beszélsz. ha itthon is van probléma bőséggel, akkor miért szeretnéd még tovább gyarapítani?

2018.07.05. 19:16:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Husi.. ebből csak az nem derül ki, hogy az elhunytak mekkora hányada vett igénybe bárminemű orvosi ellátást. :) Ha érzed a különbséget..

@math0: Látod, parasztgyerek, ezért hiba veled szóba állni:
"Ha tökmindegy, akkor minek hozted fel, te elmebeteg?!"
Ügyesen kiemelgetsz félmondatokat a kontextusukból és azokon lovagolsz. Mivel tudatosan teszed, látható, hogy valójában eszköztelen vagy, különben nem lennél ennyire pitiáner.
Ez volt a teljes mondat:
Tökmindegy, mennyi van.. az egy vagy a kettő is pont annyival több kelleténél.
Szóval tökmindegy, ha csak egy is van, már több, mint amennyire igényünk van. Így érted, tahókám?

"Ez a te "logikád": Sajnos nincs biztos módszer arra, hogy eldöntsd, hogy egy magyar újszülött ártatlan, vagy csak a jövő mészárosa. Jobb, ha a magyar nők nem szülnek gyereket!"
A saját állampolgárainkat ne állítsd már párhuzamba egy ki tudja honnan, hogyan és miért érkező IDEGENNEL. Hogy megint értsd: elég a saját problémáinkkal megküzdeni, ne vegyünk olyasmit a nyakunkba, ami nem ránk tartozik, nem a mi felelősségünk. Te meg főleg ne ugass onnan, ahol elvileg vagy. Majd ha itt tolod a szekeret, akkor szólj bele az ülőhelyek elosztásába.
Inkább koncentrálj a helyi "fiatalok" folklorisztikus gyújtogatásaira. Ez annyira európai.. annyira liberális :)
www.valeursactuelles.com/faits-divers/nantes-aboubakar-f-tue-par-la-police-etait-un-delinquant-multirecidiviste-sous-mandat-darret-96957
www.lemonde.fr/police-justice/article/2018/07/05/mort-d-aboubakar-le-procureur-de-nantes-promet-une-enquete-approfondie_5326035_1653578.html

Te, agyalágyult majom...

2018.07.05. 19:18:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Bezony, drága cigány polgártársunk is arra használta a börtönben kapott (kihazudott) kimenőjét, hogy megfojtsa a barátnőjét... persze a statisztikákban ez már úgy jelenik meg, hogy a magyarok ilyen agresszív gyilkolászós népek..

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 21:59:12

@Womb Raider:

"Tökmindegy, mennyi van.. az egy vagy a kettő is pont annyival több kelleténél.
Szóval tökmindegy, ha csak egy is van, már több, mint amennyire igényünk van. Így érted, tahókám?"

Nem fogod fel, te ostoba, nácikurva , hogy persze, hogy minden egyes terrorista rossz, de azt is, hogy gyakorlatilag minden egyes nemzetben van legalább egy terrorista? Nem fogod fel, te ostoba nácipicsa, hogy ebből az következne, hogy az összes nemzetből mindenkit ki kéne utasítani Európából?! Nem esik le az agyalágyult, elmebeteg "agyadnak", hogy ez így abszurd baromság?!

"A saját állampolgárainkat ne állítsd már párhuzamba egy ki tudja honnan, hogyan és miért érkező IDEGENNEL. "

Látod, nácikurva, itt jön elő megint belőled a náci, hogy a magyarokat máshogy méred, mint az idegeneket, ez pedig NÁCIZMUS. A magyar terroristákat megbocsátod a magyaroknak, az arab terroristák miatt meg ártatlan embereket hurcolsz meg szóban is, meg tettben is. EZ NÁCIZMUS. Ráadásul még tovább is kell vinned az agyament baromságodat, mert ugye az összes urópai nép terrirstátit megbocsátod. Ugyan mi a fasz alapon, ha nem fajelméleti alapon, te rohadt, büdös nácikurva?! Miben más a magyar, ír, baszk, olasz, német terrorista, mint az arab? vagy fekete?! Értelmes, nem fajgyűlölő embernek ezek mind ugyanolyan rosszak. Neked, ostoba náci patkánynak nem ugyanolyan rosszak. MERT NÁCI VAGY.

"Hogy megint értsd: elég a saját problémáinkkal megküzdeni, ne vegyünk olyasmit a nyakunkba, ami nem ránk tartozik, nem a mi felelősségünk."

Ez baromság. Miben más neked, ha a terrorista szüléssel "jön" Európába, mint ha bevándorol?! Semmiben. Neked az mitől jobb, ha egy ír, német, magyar, vagy bármilyen anya által szült ír gyerek robbantja szét az ostoba képedet?! Te ennek örülsz?!

Van az EU-ban 500 millió ember. Ezek között van N terrorista. Ez független attól, hogy azt az 500 millió embert milyen anya szülte, te ostoba, náci picsa! Nem lesz tőle jobb, vagy rosszabb. Ha az 500 millió ember lecsökken, akkor meg elkezdünk kihalni, ami sokkal rosszabb, mint pár terrorista, te húgyagyú nácikurva!

Helyi folkrol fiatalokat láttunk gyújtogatni 2006-ban Budapesten. A te puszipajtás náci barátaid voltak. Mitől jobb az, ha magyar faszok gyújtogatnak, te ostoba nácikurva?! Te ettől élvezel el?! Te magyar terroristát szeretsz, magyar gyújtogatót, magyar kéjgyilkost, magyar sorozatgyilkost, magyar erőszakolót?! Te ettől élvezel, te ostoba nácikurva?!

Iszonyatosan sötét vagy, kb 80-as az IQ-d. Klinikai hülye vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 22:02:12

@Womb Raider: "Tökmindegy, mennyi van.. az egy vagy a kettő is pont annyival több kelleténél."

Ha minden embert kitoloncolunk Európából, akkor garantáltan nulla terrorista lesz Európában. Ha nem ezt teszed, akkor meg valószínűleg lesz terrorista Európában. Bőrszíntől, etnikumtól, vallástól függetlenül lesz terrorista. Fogd fel, te mélysötét náci picsa! Semmit nem változtatsz ezen azzal, hogy bőrszín vagy vallás szerint válogatsz embereket, te ostoba náci!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 22:04:43

@Womb Raider:

m.cdn.blog.hu/pi/piroslapok/image/tv_ostrom.jpg

ezek nem fájnak neked, nácipicsa? nem akarod a magyarokat lemajomhordázni?! nácipicsa?! nem akarod a magyarokat kitoloncolni, nácipicsa?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 22:10:21

@Womb Raider:

" az egy vagy a kettő is pont annyival több kelleténél."

www.youtube.com/watch?v=0hV96mAIknY

itt van 2 ember, akik kettővel több a kelleténél. magyarok. a "logikád" szerint az összes magyart ki kéne toloncolni Európából, hiszen kettő is sok. ha már ilyen agyalágyult faszsággal jössz, akkor legyél következetesen agyalágyult, te elmebeteg náci!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.05. 22:19:24

@Womb Raider: "elég a saját problémáinkkal megküzdeni, ne vegyünk olyasmit a nyakunkba, ami nem ránk tartozik, nem a mi felelősségünk."

arra se válaszoltál, hogy akkor miért is engedjük meg egyetlen magyar nőnek is, hogy gyereket szüljön?! a sok újszülött gyerekből óhatatlanul lesz egy pár terrorista, kéjgyilkos, sorozatgyilkos, pedifol, tolvaj, rabló, betörő, sikkasztó, és egyéb bűnöző.

ezt miért vegyük a nyakunkba, te büdös nácikurva?!

illetve ha ezt a nyakunkba vesszük, mert a pár bűnöző mellett sok értékes ember is lesz az újszülött között, akkor ugyanez a logika a menekültekre is vonatkozik.

egyszerűen eszement faszság az, amit itt nyomatsz, hogy néhány rossz dolog miatt elutasítod a sok előnyt, de ezt csak akkor teszed, ha sötét bőrszínt látsz, mert egy náci faszfej patkány vagy. tehát hülye is vagy, következetlen is vagy, és náci is vagy.

Behaton 2018.07.05. 23:38:05

@math0: Mi van Mátyás? Pangás van az unalmas blogodon és jöttél hirdetni az igét?
Azért azt jó látni, hogy hiába basztak ki innen az ostobaságod miatt, megvastagodott már annyira a bőr az arcodon, hogy egy másik nickeden visszapofátlankodj.
:DDDDD

0dzsud0 2018.07.06. 01:03:22

@Behaton: ez a faszkalap engem vádolt pár hónapja azzal, hogy "ismerve a blog.hu-s szokásokat", én nyilván dupereges vagyok. aztán számomra is kiderült, hogy matyi nem csupán ismeri, de remekül magáévá is tette az említett szokásokat, azóta a Brendel Mátyás nicke mellett math0 és atheist néven is láttam. nem túl meglepő azonban, hogy a libbantak azzal vádolják az embert, amit ők maguk csinálnak. amit ráadásul én, akit ezzel vádolt, soha nem csináltam.

valaki tudna segíteni? hogy hívja a pszichológia azt az elmeállapotot, amikor egy vadbarom ellopja a tárcádat, majd elkezdi rád mutogatva skandálni, hogy "tolvaj, tolvaj"?

2018.07.06. 06:19:29

@math0: Nyekereghetsz, kicsi huszár, de a véleményed a marginális kisebbségétől is túlságosan délre van, soha nem lesz jelentősége. Rossz vonatra száltál, a tiéd a múzeumba megy.
Mesélhetsz arról, hogy az iszlám világ hány géniuszt és mennyi-mennyi értékes embert adott a világnak, de az ábra azt mutatja: ha kellően sok arabot/négert helyezel egy alattomosan támadó vallási ideológia fennhatósága alá, akkor pár száz év alatt képesek totálisan élhetetlenné tenni a saját környezetüket. Olyankor sáska üzemmódra váltva próbálnak új helyet keresni. Kis számban meghúzzák magukat, lapítanak, szerepet játszanak, de ha megvan a kritikus tömeg és nyeregben érzik magukat, feltör a valódi közösségi énjük. Ezt láthatjuk a francia zavargások kapcsán is. Bagatellizálhatod, mérheted a magyargyűlölő szdsz/mszp baloldali zsidók dominálta kormány rendőrattakjához, de a francia események visszatérő, ismétlődő jelenségek és mindig a színesbőrű/idegen kultúrájú bevándorlók közösségeihez köthetőek. Ahogyan az usa-béli analóg megmozdulások is. Ilyenkor kibukik, melyik népek azok, akik valójában rasszisták és támadó szándékkal lépnek fel a mások értékeivel szemben.
Láthattuk, bebizonyosodott, vezető politikusok is elismerték, hogy a multikulturális berendezkedés ebben a formában rossz irány, működésképtelen, a befogadó kultúra hanyatlásával jár és helyet ad az agresszív, elnyomást eszközlő ideológiákkal szemben.
Nem a keresztények kaptak észbe, bambább nép az annál, hanem a zsidóságnak esett le a tantusz. Vagy az iszlám szövi át Európát és nekik menni kell, vagy időben elejét veszik a Sorosék által propagált eszmék térhódításának.

Mesélj már arról, hogy a drága jó arabusok és négerek tömegei mit is adtak az EU zsidó/keresztény kultúrájához, mennyiben gyarapították a híres európai liberális értékekket??
Szánalmas, ahogyan a szőnyeg alá igyekszel söpörni mindent, ami az általad sulykolt öngyilkos ideológia visszásságait jelzi. Arról hadoválsz, hogy régen voltak saját európai terroristáink, így bátran importáljunk magunknak pár iszlamistát is.. mert van két jó falafeles is köztük és olcsón cséndzsmani. Vedd észre, hogy egy ideje már nincsenek más terroristák, csak a jövevények szellemi közegéből fakadó fanatizmssal fertőzöttek. TSzakadj már le a múltról, az aktuális gondokra koncentrálj.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 08:12:37

@Womb Raider: hülye nácipicsa, csak azt demonstrálod újra és újra, hogy hülye is vagy, meg náci is vagy.

"Arról hadoválsz, hogy régen voltak saját európai terroristáink"

nem régen. A boszniai népirtás az én életemben történt. a baszk és az ír terrorizmus is. Breivik ma is él. Németországban utoljára német terrorista ölt embereket Münsterben.

www.welt.de/vermischtes/article175255959/Muenster-Taeter-von-Amokfahrt-identifiziert-kein-Hinweis-auf-islamistisches-Motiv.html

nemcsak náci vagy, hanem mint mondtam, éktelenül sötét, ostoba picsa. Las Vegasban egy fehér ember ölte meg eddig a legtöbb civilt egy terrorista akció során, ha egy főre vesszük a megölt embereket.

"ha kellően sok arabot/négert helyezel egy alattomosan támadó vallási ideológia fennhatósága alá, akkor pár száz év alatt képesek totálisan élhetetlenné tenni a saját környezetüket."

1) ja, persze, azért megy fél Európa Tunéziűba, Törökországba nyaralni. Azért mennek a magyar kurvák, köztük te is Dubaiba dolgozni.
2) pár száz év alatt köcsög európai gyarmattartók voltak ott elpusztítani mindent, mint a sáskák
3) Iszlám nélkül tönkre tudják tenni magukat olyan országok, mint Dél Korea, vagy Jugoszlávia, vagy Ukrajna (na jó, ezt a köcsög Putyin tette tönkre), Fehéroroszország, Görögország, Észak-Írország. Az USÁ-ban Iszlám nélkül van minden hónapban egy iskolai lövöldözés, csak fegyverviselési engedély kell hozzá. És a hülye Trump nem csinál semmit. Több embert öltek meg az USÁ-ban fehérek az iskolában, mint muszlimok.

" Olyankor sáska üzemmódra váltva próbálnak új helyet keresni. Kis számban meghúzzák magukat, lapítanak, szerepet játszanak, de ha megvan a kritikus tömeg és nyeregben érzik magukat, feltör a valódi közösségi énjük."

Belőled a náci tör fel, és szar ömlik a szádból. Ezek nem tények, ezek a te kis náci fóbiáid. Beteg vagy.

" Ezt láthatjuk a francia zavargások kapcsán is. Bagatellizálhatod, mérheted a magyargyűlölő szdsz/mszp baloldali zsidók dominálta kormány rendőrattakjához, de a francia események visszatérő, ismétlődő jelenségek és mindig a színesbőrű/idegen kultúrájú bevándorlók közösségeihez köthetőek."

Megint nem tudsz semmit, a G8 csúcsokon rendszeresen és ismétlődve szétver egy várost az antiglobalista, fehér csőcselék. AZért vagy náci, mert fingod nincs a világról.

" Ahogyan az usa-béli analóg megmozdulások is."

Már megbeszéltük, hogy az USÁ-ban a legtöbb embert egyszerre egy fehér terrorista ölte meg Las Vegasban, és az iskolákban megint csak fehér emberek több embert ölnek meg egy év alatt, mint az összes iszlám terrorizmus Európában és az USÁ-ban.

"Mesélj már arról, hogy a drága jó arabusok és négerek tömegei mit is adtak az EU zsidó/keresztény kultúrájához, mennyiben gyarapították a híres európai liberális értékekket??"

Ezt a kört már lejátszottuk, kiderült, hogy egy műveletlen fasz vagy.

"Vedd észre, hogy egy ideje már nincsenek más terroristák, csak a jövevények szellemi közegéből fakadó fanatizmssal fertőzöttek."

Egy ideje nincsenek arab terroristák Európában. Az utolsó akciót Németorszgban fehér ember hajtotta végre.

Arra nem válaszolsz, hogy miért is szüljenek a magyar, német, ír, baszk, norvég, olasz, stb. nők gyerekeket, ha lesz köztük mindenféle bűnöző, terrorista is?! Csak azért a pár szardíniahalász, sörfőző, kolbásztöltő miatt? Azért megéri? De a falafeles miatt nem?! Miért nem? Mert a falafelesnek más a bőrszíne?!

De közben hisztizel, hogy nem vagy náci, mint egy ostoba óvodás picsa, aki bepisilt, de letagadja?!

Ostoba vagy, fingod nincs semmiről, műveletlen köcsög vagy, fóbiás vagy. Pontosan ezért vagy náci.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 08:17:49

@Womb Raider:

2017, Hamburg, G7 találkozó. Tipikusan fehér, antiglobalista hülyegyerekek szétverték a várost, autókat gyújtottak fel. Kb ezt csinálják minden G8 találkozó alkalmával.

www.procontra-online.de/artikel/date/2017/07/g20-gipfel-wer-zahlt-fuer-welche-schaeden/seite/4/album/879/

de az ostoba náci ribancnak az ilyen nem megy az agyába, mert ezeknek fehér a bőrszíne. az ostoba náci ribancnak szűrő van a szemén, a fehér emberek bűneit nem látja, a sötétebb bőrű emberek jó tetteit nem látja.

pontosan ez jelenti azt, hogy náci vagy, te ostoba picsa, akármennyit is hisztizel!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 08:23:46

@Womb Raider:

"mit is adtak az EU zsidó/keresztény kultúrájához"

1) zsidó keresztény kultúrája van a jó édes kurva anyádnak! az EU fele se nem zsidó, se nem keresztény.

2) az különösen pikáns, hogy a zsidók itt nálad a jó oldalra kerültek, miközben a zsidók genetikailag nagyjából semmiben nem különböznek a palesztinoktól.

3) és az is különös, hogy a zsidó és keresztény kultúrát így összebarátkoztatod, miközben a keresztények, a náci haverjaid 6 millió zsidót öltek meg. ezt adták a kis náci keresztényeid a zsidó kultúrának. 6 millió ember halálát. miközben arról pofázol, hogy 1 is sok.

annyira ostoba vagy, hogy az már pofátlanság. fasznak nem ásod el magad a szaros kis tyúkóladban, nehogy véletlenül eltaláljon egy magyar terrorista, te kis köcsög nácipicsa?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 08:37:51

@Womb Raider: " pár száz év alatt képesek totálisan élhetetlenné tenni a saját környezetüket. "

az iszlám terrorizmus tekintetében Európában az Iszlám Állam volt a legfontosabb dolog. hol működött ez az Iszlám Állam? Szíriában és Irakban. Ez a két ország évszázadokig volt francia és brit gyarmat, majd jötte az amerikaiak és az oroszok, és lám, máris megalakult az Iszlám Állam. a hozzád hasonló nácik az Iszlám Államért az USÁ-t szokták felelőssé tenni, de ne felejtsük a Szíriában állomásozó baráti, felszabadító "szovjet" csapatokat sem!

ki bombázta szét Szíriát? az oroszok. klórgázzal bombázták a civil lakosságot, te nácikurva. nem a muszlimok, hanem a patkány Putyin vodkapiáló pilótái. ők tették Szíriát élhetetlenné.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 09:26:32

@Womb Raider: és egyébként már az a hozzáállás, hogy szegény 13 éves Amina Iránból nem jöhet be Németországba, mert egy ostoba náci szerint Irán nem járult hozzá eléggé a keresztény-zsidó kultúrához - persze hozzájárult, tudjuk, hogy több iráni egyetem megelőzi a magyar egyetemeket az egyetemek listáján), az a nácizmusod mellett is egy embertelen köcsögség.

vesd össze: szegény 13 éves Antje Észtországból nem jöhet be az Németországba, mert egy ostoba szerint Észtország nem járult hozzá eléggé a keresztény-zsidó kultúrához.

nyilvánvaló, hogy ez már országtól, néptől, vallástól függetlenül is patkányság. ilyen ostobaságok miatt elutasítani egy menekültet, az embertelen köcsögség. te egy embertelen köcsög vagy.

2018.07.06. 09:51:08

@math0: "2) az különösen pikáns, hogy a zsidók itt nálad a jó oldalra kerültek, miközben a zsidók genetikailag nagyjából semmiben nem különböznek a palesztinoktól.
"

Talán ez abból fakad, hogy bármennyire is erőlködsz, én, veled ellentétben nem genetikai , hanem inkább memetikai alapon szelektálok :) Cukorfalat.

"ki bombázta szét Szíriát? az oroszok. klórgázzal bombázták a civil lakosságot, te nácikurva. "

Erre egyrészt ugye nem logikus válasz, hogy nekünk kell megoldásokat keresnünk és kivennünk a részünket a következmények kezeléséből, másrészt az sem az, hogy akkor terrorakciókkal kell nekimenni Európának..
Végül én nem hiszem el a mesét erről, egyrészt azért, mert az oroszoknak nem volt érdeke (másoknak meg kapóra jött) másrészt azért, mert mint tudjuk, a brit, usa, izraeli 'titkosszolgálatok' gyakran tévednek..hazudnak.. tömegpusztító fegyverek ügyében. Az oroszoknak úgy kell ám a hátára púpnak a radikális iszlám ellenség mint nekünk.. szívnak ők a csecsenektől eleget, nem fognak új ellenséget tenyészteni.
Az USA nem először jétssza el, hogy az oroszok (és mások) bosszantására terroristákat képez ki és fegyverez fel.. aztán néha elszabadul a hajóágyú..de az sem baj, lehet menni terror elleni harcot vívni. Ha valami komolyabb fegyveres konfliktust tapasztalsz a világban, szinte mindig megtalálod mögötte az amerikai érdekeltséget.

"és az is különös, hogy a zsidó és keresztény kultúrát így összebarátkoztatod,"
Nem barátkoztatom.. a közös eredetre és vonásokra céloztam, a hasonló értékrendre.

"ezt adták a kis náci keresztényeid a zsidó kultúrának. 6 millió ember halálát. miközben arról pofázol, hogy 1 is sok."

Olyan kis buti vagy. Szerintem az nem az IQ-d lesz, hanem a súlyod..
Tehát, ha valakik valamikor hadban álltak, pusztították egymást, onnatól ezzel soha nem hagyhatnak fel, bosszú követ bosszút???Felhagyhatnál már a folytonos múltba révedéssel..
Semmi felelősségünk nincs a kialakult helyzettel kapcsolatosan, így talán a megoldásában is jeleskedjenek azok, akik előtte hasznot húztak a térségből. Amennyire tudom, a gyarmatosításból mi sok hasznot nem húztunk..

"miközben arról pofázol, hogy 1 is sok."
Miért? Nem az? Mondjuk érted talán nem lenne akkora kár..

2018.07.06. 09:56:49

@math0: Muhahah... szegény Amina miért nem boldog a felsőbbrendő , békés, progresszív muszlim világban?
hvg.hu/shake/20100728_Iran_halalbuntetes_megkovezes_Sakinah_Moh

"és egyébként már az a hozzáállás, hogy szegény 13 éves Amina Iránból nem jöhet be Németországba, mert egy ostoba náci szerint Irán nem járult hozzá eléggé a keresztény-zsidó kultúrához "
Szerintem ezen kérdés megválaszolása nem az én kompetenciám... nem ismerem sem Aminát, sem a körülményeket. És bezony tudomásul kéne venni, hogy egy ország szuverén joga, kit fogad be, milyen számossággal és milyen feltételekkel. Ausztrália is kitette a foglalt táblát, szóval nekem itt te ne papolj. Arról mesélj, nálad hány Amina húzta meg magát?

0dzsud0 2018.07.06. 12:57:07

@math0: tulajdonképpen mi a célod, matyi? ha bárkit meg akarsz győzni arról, hogy migránsokat befogadni célszerű lenne, az ezzel az alpári stílussal nem fog menni, sőt, akit így megszólítasz, nagyobb eséllyel fog ellenvéleményen lenni veled, mint egyetérteni. ráadásul az egész értelmetlen, Magyarország nem csupán április 8-án, de előtte, 2016. október 2-án is döntött. nem azon az állásponton van, mint te. az élet megy tovább, fogadd el. megkérdeztek téged is, szavazhattál, ahogy akartál, de kevesen szavaztak oda, ahova te. nem olyan nagy dolog ez, ideje lenne feldolgoznod. persze ha te továbbra is szeretnél hisztizni, toporzékolni, majom módra a saját szaroddal dobálózni, megteheted. csak nem árt tudomásul venned, hogy ez még önmagában senkit nem fog érdekelni. sírdogálj csak, ajvékolj csak, élmény nézni. tényleg.

ha az a célod, hogy valami képzelt szellemi felsőbbrendűséggel rávilágíts a többiek tévedésére, szemmel láthatóan az sem jön össze. hozzászólásaid ordítanak az érvelési hibáktól, ráadásul szemmel láthatóan abban a tévhitben élsz, hogy minél jobban ordítasz, vádolsz és szitkozódsz, annál inkább igazad lesz. nem lesz, és ezt rajtad kívül nagyon sokan látják. (most légyszi másold át ezt a mondatot nekem címezve, tudod, ahogy szoktad. mintha te írnád ezt nekem. eddig is nagy poén volt, biztos most is ütni fog, te óvodás kis köcsög).

az egyetlen, ami látszik, hogy dühöngő, zavarodott őrült vagy, aki a frusztrációit kiélni jár a blogra. ezzel persze semmi gond, hiszen amíg másoknak nem ártasz vele, jó szolgálatot teszel. mások is tudnak belőle okulni, mert amíg téged olvasnak, nem felejtik el, hogy ilyen az általad képviselt politikai oldal, és ilyen egy tipikus ostoba ballib, akikre soha többé nem szabad egy ország irányítását bízni (meg igazából semmit).

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 20:20:42

@Womb Raider:

@Womb Raider:

"memetikai alapon szelektálok"

1) memetikai alapon ti nácik olyan kurva távol álltok Európától, mint egy slum Mumbaiban.

2) memetikai alapon akkor a menekülteket egyenként kéne megvizsgálni, mert a memetika nincs rájuk írva, te hülye nácikurva! fingod nincs a menekültek memetikájáról, mert nem beszéltél velük, te ribanc!

"Erre egyrészt ugye nem logikus válasz, hogy nekünk kell megoldásokat keresnünk és kivennünk a részünket a következmények kezeléséből"

már hogy ha a fehér keresztények szétbombázzák Szíriát, akkor szerinted ahhoz semmi közünk. meg ugye az is a muszlimok hibája. az orosz bombázók is a muszlimok hibája, mi?! agyaláygult náci fasz!

"Végül én nem hiszem el a mesét"

persze, tudjuk, hogy paranoiás belmebeteg vagy, a Holdraszállást is a CIA hazudta. tudjuk. mi ez a többi elmebetegségedhez képest?! semmi szokatlan.

"Nem barátkoztatom.. a közös eredetre és vonásokra céloztam, a hasonló értékrendre."

6 millió zsidó kiirtása neked közös értékrend. szép. te ezt az értékrendet akarod megóvni a muszlimoktól. beteg vagy.

"Tehát, ha valakik valamikor hadban álltak, pusztították egymást, onnatól ezzel soha nem hagyhatnak fel, bosszú követ bosszút???Felhagyhatnál már a folytonos múltba révedéssel.."

a muszlimok is felhagyhatnak a terrorizmussal. lassan egy éve nem volt terrorista akció Európában. pont amióta az Iszlám Államnak gyakorlatilag vége.

"Semmi felelősségünk nincs a kialakult helyzettel kapcsolatosan, így talán a megoldásában is jeleskedjenek azok, akik előtte hasznot húztak a térségből. Amennyire tudom, a gyarmatosításból mi sok hasznot nem húztunk.."

akkor mi is a bajod, ha Európa befogad menekülteket?!

""miközben arról pofázol, hogy 1 is sok."
Miért? Nem az?"

Tehát kimondtad, ki kell toloncolni a magyarokat Európából a cigánygyilkosok miatt, azokból egy is sok, és magyarok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 20:22:53

@Womb Raider:

"nem ismerem sem Aminát, sem a körülményeket."

mégis lemajomhordáztad, és kitoloncolnád. ezért vagy te egy embertelen, patkány náci.

" És bezony tudomásul kéne venni, hogy egy ország szuverén joga, kit fogad be, milyen számossággal és milyen feltételekkel. "

nem, mert az ország aláírt egy nemzetközi szerződést. Orbán egy primitív szerződésszegő, bűnöző, senkiházi fasz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 20:24:26

@Womb Raider: sőt Orbán maga is aláírt egy szerződést, amely után már nem utasíthatja vissza a kvótát.

"teljeskörűen végre kell hajtani az Unión belüli áthelyezési folyamatot;"

Ezt Orbán aláírta. És nem, nyuszókám, nincs ott semmiféle olyan, hogy "Önkéntes".

data.consilium.europa.eu/doc/document/ST-1-2016-INIT/hu/pdf

megint pofán szartad magad te utolsó, senkiházi, büdös kurva!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 20:28:30

@0dzsud0:

"ha bárkit meg akarsz győzni arról, hogy migránsokat befogadni célszerű lenne, az ezzel az alpári stílussal nem fog menni"

nem mindenki olyan hülye ám, mint te, és meggyőzhető lehet.

" Magyarország nem csupán április 8-án"

nem volt többségetek.

" 2016. október 2-án is döntött"

nem volt érvényes.

ha az a célod, hogy valami képzelt szellemi felsőbbrendűséggel rávilágíts a többiek tévedésére, szemmel láthatóan az sem jön össze. hozzászólásaid ordítanak az érvelési hibáktól, ráadásul szemmel láthatóan abban a tévhitben élsz, hogy minél jobban ordítasz, vádolsz és szitkozódsz, annál inkább igazad lesz. nem lesz, és ezt rajtad kívül nagyon sokan látják. (most légyszi másold át ezt a mondatot nekem címezve, tudod, ahogy szoktad. mintha te írnád ezt nekem. eddig is nagy poén volt, biztos most is ütni fog, te óvodás kis köcsög).

és igen, amíg csak olyan dologgal próbálsz "érvelni", ami nem tény, hanem a te képzelgésed, addig visszaírom neked.

a hülyegyerek, aki nem tud érvelni, aki azt hiszi, hogy az érv, hogy mit álmodtál rólam, az te vagy. nem, nem érv, hogy miket álmodozol rólam.

az egyetlen, ami látszik, hogy dühöngő, zavarodott őrült vagy, aki a frusztrációit kiélni jár a blogra. ezzel persze semmi gond, hiszen amíg másoknak nem ártasz vele, jó szolgálatot teszel. mások is tudnak belőle okulni, mert amíg téged olvasnak, nem felejtik el, hogy ilyen az általad képviselt politikai oldal, és ilyen egy tipikus ostoba náci, akikre soha többé nem szabad egy ország irányítását bízni (meg igazából semmit).

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 20:31:51

@0dzsud0: egyébként te azt hiszed, hogy kerítésépítéssel, rasszizmussal, gyűlölködéssel Orbanisztán meg fogja győzni a világot a magyarok felsőbbrendűségéről, vagy bármiről is? nem. akkor mi a faszért csináljátok, ostoba nácik?! a saját népetek nácijain kívül mindenki utál titeket, beleértve a magyar nem nácikat, a külföldi nácikat és nem nácikat. pszichopata, magányos hülyék vagytok.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 20:40:39

@Womb Raider: "tudjuk, a brit, usa, izraeli 'titkosszolgálatok' gyakran tévednek"

ahhoz képest, hogy a Nyugat-Európai kultúrát felsőbbrendűnek hiszed (az itt felsorolt országok viszik a Nobel díjak talán felét), állandóan be akarod adni nekünk, hogy totál hülyék.

a megoldás persze egyszerű: te vagy az elmebeteg.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 20:49:12

@math0:

itt tünteti ki Putyin a Szíriai háború orosz "hőseit"

www.youtube.com/watch?v=ujJFjgJurzo

de nyilván a Kremli s hazudik, ezek nyilván orosz turisták voltak, akik véletlenül belefulladtak a sivatagba.:)

ostoba náci köcsög vagy, a világ leghülyébbjei közül való.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 20:59:09

@Womb Raider: itt tünteti ki Putyin a Szíriai háború orosz "hőseit"

www.youtube.com/watch?v=ujJFjgJurzo

de nyilván a Kremli s hazudik, ezek nyilván orosz turisták voltak, akik véletlenül belefulladtak a sivatagba.:)

ostoba náci köcsög vagy, a világ leghülyébbjei közül való.

0dzsud0 2018.07.06. 22:03:34

@math0:

"nem mindenki olyan hülye ám, mint te, és meggyőzhető lehet."

látod, milyen sügér fasz vagy? azt se tudod, miről van szó. még a szövegértésben is így felsülsz, mit vársz az itteni hozzászólásaidtól?
nem a meggyőzhetőség volt a kérdéses, te faszbarom, hanem meggyőzni valakit abban az alpári faszparaszt, liberrált patkánystílusodban, te ostoba gyűrűsféreg. hát hogy nem fogod már fel? :D fogalmad sincs, hogy mi a különbség az általam írt és az általad idézett között, a negró világít a szádban.

"nem volt többségetek."; "nem volt érvényes."; "gág"

ettől még most a hazai politika nagyon helyesen a legnagyobb, politikai értelemben döntésképes, homogén csoport érdekei szerint alakul, nem egy-egy ilyen hozzád hasonló kis proli hőzöngései szerint, mert téged bizony a döntéshozók, és azok, akik nem veled azonosan voksoltak, most joggal szarnak pofán. te meg csak picsogsz, mert más egyebet nem is tehetsz, mint hogy a blogokat sírod tele.

"addig visszaírom neked"

ennek örülök. ugyanis továbbra is épp úgy táncolsz, ahogy én fütyülök, csak most már nyíltan fel is vállalod.

"egyébként te azt hiszed, hogy kerítésépítéssel, rasszizmussal, gyűlölködéssel Orbanisztán meg fogja győzni a világot a magyarok felsőbbrendűségéről, vagy bármiről is? nem."

te most akkora retardált vagy, hogy eltévesztetted a mondatszerkezetet, és véletlenül megválaszoltad a nekem feltett kérdést, miszerint én mit hiszek. fogyatékos, analfabéta gyökér. megbeszéled te ezt saját magaddal is, úgy látom :D

egyébként nem hiszek én semmi ilyesmit, ráadásul szerintem Orbán sem. minthogy nem is kell nekünk meggyőzni semmiről senkit (leszámítva egy politikus esetén a választóit, de azt hiszem, április 8-án a fidesz ezt az akadályt sikerrel vette, míg az ellenzék már khm, jóval kevésbé). matyi, fentebb is írtam, ne légy ennyire eltévedve. lehet, hogy neked van gazdád, aki mindenről beszámoltat, akinek a kegyeiért kell küzdened, akitől kapsz egy csicskalángost, ha nem felelsz úgy, ahogy elvárja (ez meg is magyarázná az itteni frusztrációdat), de ebből még abszolút téves arra következtetned, hogy példának okáért én bármiféle magyarázattal tartozom neked, vagy hogy Magyarország kormánya a saját választóin kívül magyarázattal tartozik bárkinek is. tudom, a libbant agyadnak ez felfoghatatlan, de mégis arra kérnélek, hogy próbáld megérteni. Magyarország célja, hogy a politikai nyomás ellenére is olyan döntéseket hozzon (bizonyos korlátok között persze), amilyenekett ő akar, és ne olyat, amit mások akarnak rákényszeríteni, ráadásul a mostanihoz hasonló undorító módon, humanitárius köntösbe bújtatva, kizárólag financiális érdekeknek megfeleltetve (mindegy, hogy a többiek mennyire fizetnek rá, ők jól járjanak, a többi nem számít). az a lényeg, hogy ne Merkel, Soros, Juncker, vagy a hozzád hasonló faszkalapok aljas érdekei döntenek. hogy a többi ország mit csinál, én azt leszarom, azt is leszarom, hogy rólunk milyen torz, megalapozatlan hülyeségeket hazudoznak, de a mi ügyeinkbe igyekezzenek minél kevesebbet beleszólni, mi pedig igyekezzünk minél kevesebb teret hagyni nekik erre. ezt várom el a mostani politikai elitünktől.

talán könnyebb ezt megemésztened, ha nem csak az Orbán-kormányt veszed figyelembe. olvastad, hogy az olaszok nem fogadtak be nemrég egy hajónyi migránst, erre Macron bírálta őket? szerinted milyen jogon? ha Olaszország beenged ezer hajót, az ezeregyediket meg már nem, ahhoz kinek mi a fasz köze van szerinted? mert tudtommal Olaszország saját maga is képes döntéseket hozni, nem kell nekik a francia elnök beleszólása, meg senki másé sem. ha te úgy gondolod, hogy mégis, azzal csak az alattvaló attitűdödet mutatod be. szíved joga, de az már nem várhatod el, hogy mások is hozzád hasonló, örökké hajbókoló, valami képzelt, nagyobb erőhöz/hatalomhoz dörgölőző puhapöcsök legyenek.

"magányos"

ja, mert szerinted ha valaki egyedül van a véleményével, annak biztosan kevésbé van igaza vagy nincs is igaza...neki nyilván el kell fogadnia a többiek véleményét, mert azok többen vannak, még ha ő megalapozottan is vall mást. ha két hozzád hasonló fasszal vitatkoznék, akkor szerinted ti győztetek, mert kétszer annyian vagytok, mint én, ergo kétszer annyira is van igazatok. nem tudsz gondolkodni, matyi. egyszerű vagy, mint a faék. ám ne aggódj, szép és szorgalmas még lehetsz.

ó, és a "magányos" jelző sokkal inkább a te szektád (DK) hívőire jellemző, és lesz az egyre inkább.

egyébként roppant érdekes, hogy azok a dolgok, amelyeket a liberrált állatok a náci jelzővel illetnek, rengeteg esetben teljesen normális, sőt követendő emberi, állampolgári értékek. szörnyű, alávaló gazemberek vagytok, soha többet nem kerülhettek a hatalom közelébe, ez az egy biztos.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.06. 23:55:41

@0dzsud0:

"nem a meggyőzhetőség volt a kérdéses, te faszbarom, hanem meggyőzni valakit"

ezt olvasva minden értelmes embert simán meg tudok győzni,hogy te azért vagy náci, mert klinikai hülye vagy. és a stílus ebben egy fikarcnyit nem számít, az csak az olyan hülyéknél számít, mint amilyen te vagy. de ettől még simán alpári vagy, tehát ellent is mondasz magadnak.

"nem volt többségetek." "nem volt érvényes."

ezt megismétlem, mert erre nem válaszoltál.

"ennek örülök. ugyanis továbbra is épp úgy táncolsz, ahogy én fütyülök"

bolond lyukból bolond szél fütyül. és azt hiszi, hogy táncolok.

"egyébként te azt hiszed, hogy kerítésépítéssel, rasszizmussal, gyűlölködéssel Orbanisztán meg fogja győzni a világot a magyarok felsőbbrendűségéről, vagy bármiről is? nem."

ezt is megismétlem, erre se válaszoltál, meg se próbáltál.

"egyébként nem hiszek én semmi ilyesmit, ráadásul szerintem Orbán sem. minthogy nem is kell nekünk meggyőzni semmiről senkit"

akárhogy is nézem, Magyarország csak egy igen kis folt a világtérképen, tehát 2 perc alatt bombázzák szarrá, ha szembe kerül mindenkivel. meg a világgazdaság sem áll meg az országhatáron. úgyhogy 2,8 millió hülyével tönkretehetitek az országot, de a végén szívni foktok.

aztán hiába jössz azzal, hogy nem tudlak meggyőzni, mert ahhoz hülye vagy, szívni ettől még fogsz, sőt, te fogsz csak igazán ennyi IQ-val!

" Magyarország kormánya a saját választóin kívül magyarázattal tartozik bárkinek is."

de pedig igen, ld fent! Magyarország tagja az EU-nak, és EU támogatásokon élősködik.

"ha Olaszország beenged ezer hajót, az ezeregyediket meg már nem, ahhoz kinek mi a fasz köze van szerinted?"

ugyanezek az olasz nácik azok, akik a kvóta MELLETT vannak. ha ilyen igazuk van, akkor miért nem fogadod el az olasz nácik javaslatát?!

"ja, mert szerinted ha valaki egyedül van a véleményével, annak biztosan kevésbé van igaza vagy nincs is igaza."

te azzal kezdted, hogy április 8, és vegyem tudomásul, hogy 51%-nak nincs igaza, mert a 49% a többség, punkt um. most meg azzal jössz, hogy a többségnek még akkor sincs igaza, ha 99%?!

döntsd már el te klinikai hibbant, náci barom!

"ha két hozzád hasonló fasszal vitatkoznék, akkor szerinted ti győztetek, mert kétszer annyian vagytok, mint én"

még ennek a hozzászólásnak az elején is azzal jöttél, hogy ha 2,8 millió fasz megszavaz valamit, akkor igaza van. most meg azt mondod, hogy nincs. pedig még kétszer annyian se voltatok, sőt, kevesebben voltatok.

tehát miért lenne 2,8 millió fasznak kisebbségben igaza?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.07. 00:00:17

@0dzsud0: "az a lényeg, hogy ne Merkel, Soros, Juncker, vagy a hozzád hasonló faszkalapok aljas érdekei döntenek. "

Merkelt és Junckert több ember savazta meg, mint Orbánt. úgyhogy vagy abbahagyod az április 8-asozást, vagy felfogod, te büdös náci, hogy Orbán csak 2,8 millió hülyével, és csak lokálisan tesz tönkre egy országot, és az ország emiatt szívni fog, mert Orbán nem az EU választást nyerte meg, meg nem a Föld elnöke (olyan nincs is). szóval hiába kerültök a majomcsordátokkal egy kis helyen erős helyzetbe, hiába éltek ezzel vissza, a végén ti fogtok szívni, és kurva nagyot. Adolf Hitler sokkal nagyobb szemétdombon játszott kiskirályt, mint Orbán, mégis megszívta.

2018.07.07. 14:59:37

@math0:

"1984-ben választották a Képviselőház tagjává a Keresztényszociális Néppárt tagjaként, és kinevezték Jacques Santer kormányába munkaügyi miniszternek. 1989-ben követte Santert pénzügyminiszterként és 1995-ben miniszterelnökként, amikor elődjét kinevezték az Európai Bizottság elnökének. 1999-ben, 2004-ben és 2009-ben is újraválasztották. 2013 júliusában felajánlotta lemondását az ország hírszerzését érintő botrányt követően.[2] Lemondása december 4-én hatályosult, a 2013-as választás megtartása után, amelyen Juncker is indult.[3][4]

2014 márciusában az Európai Néppárt Dublinban tartott kongresszusán őt jelölték az Európai Bizottság elnökének a 2014-es európai parlamenti választások utánra.[5] Június 27-én az Európai Tanács hivatalosan is jelölte a posztra,[6] 26 támogató és 2 ellenszavazat mellett. David Cameron brit és Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellenezte a jelölését.[7] Július 15-én az Európai Parlament 729 képviselőjéből 422 szavazott mellette, így erős többséggel választották meg.[8] A tisztséget 2004-től betöltő José Manuel Barrosót 2014 novemberében váltotta.[9]"

A teljes politikai pályafutása alatt, összesen nem szedett össze annyi szavazatot..drááága öreg komcsi szarkeverő. Hitlert, azt lehet szidni, de a két zsidó ideológust, akik örökségén diktatúrák emelkedtek hatalomra és emberek tízmillióit ölték és nyomorították meg, azoknak hála és dicsőség.. aha.. na elmész te a picsába, a felforgató eszméiddel egyetemben. Széllel szemben hugyozol és pont azok fognak eltakarítani egy óvatlan pillanatban, akiknél gyűjtöd a pirospontokat azzal, hogy reggeltől estig szopkodod őket.

2018.07.07. 15:05:16

@math0: "akárhogy is nézem, Magyarország csak egy igen kis folt a világtérképen, tehát 2 perc alatt bombázzák szarrá, ha szembe kerül mindenkivel."

Áááá.. szóval fenyegetődzünk..talán már tudsz tömegpusztító fegyverekről is? Vagy van elfekvőben 10 millió főnyi demokrácia és kiárusítást tartana valamelyik nagyhatalom?
Mo. soha nem volt olyan helyzetben, hogy mindenkivel szembenállt volna, sajnos a szövetségeseinek csak ágyútöltelék, bűnbak volt és ütközőzónának rendezték be évtizedekre. Egyébiránt meg olyan országok ítélkeztek felettünk, akik múltja messze vérmocskosabb és sötétebb, szóval az erkölcsi piedesztálod alacsonyabb, mint bodrogkeresztúri kilátó.. egy lepuki hokedli..(Geszti Péter)
A fasz televan az önkéntes mérvadó szerepeddel. Pattoghatsz, de mint más is említette, az elvtársaid is undorral fordulnek el tőled.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 07:51:32

@Womb Raider: " Július 15-én az Európai Parlament 729 képviselőjéből 422 szavazott mellette,"

akárhogy is nézem, ez sokkal több szavazó akaratát képviseli.

Az EU népessége kb 500 millió.
A 2014-es választások részvételi aránya totál 42,61% volt.
Junckerre a képviselők 422/729 aránya szavazott.

Azaz Junckerre közvetlenül kb 123 millió szavazat.

Orbánra a magyar parlament százvalahány képviselője szavazott, akik mögött csak 2,8 millió hülye áll.

Ha azzal jönnél, hülye picsa, hogy Junckert közvetlenül senki nem választotta meg, akkor tájékoztatlak, hogy Orbánra se szavazott személy szerint senki. Tök ugyanúgy képviselők választották meg mindkettőt, mindkettő közvetett demokráciai rendszer alapján van hatalmon, és nem közvetlen népakarat útján.

Megint pofán fostad magad, te nácikurva, de hát te ezt élvezed, mert perverz disznó vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 07:52:04

@Womb Raider: " Július 15-én az Európai Parlament 729 képviselőjéből 422 szavazott mellette,"

akárhogy is nézem, ez sokkal több szavazó akaratát képviseli.

Az EU népessége kb 500 millió.
A 2014-es választások részvételi aránya totál 42,61% volt.
Junckerre a képviselők 422/729 aránya szavazott.

Azaz Junckerre közvetlenül kb 123 millió szavazat.

Orbánra a magyar parlament százvalahány képviselője szavazott, akik mögött csak 2,8 millió hülye áll.

Ha azzal jönnél, hülye picsa, hogy Junckert közvetlenül senki nem választotta meg, akkor tájékoztatlak, hogy Orbánra se szavazott személy szerint senki. Tök ugyanúgy képviselők választották meg mindkettőt, mindkettő közvetett demokráciai rendszer alapján van hatalmon, és nem közvetlen népakarat útján.

Megint pofán fostad magad, te nácikurva, de hát te ezt élvezed, mert perverz disznó vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 07:52:35

@Womb Raider: " Július 15-én az Európai Parlament 729 képviselőjéből 422 szavazott mellette,"

akárhogy is nézem, ez sokkal több szavazó akaratát képviseli.

Az EU népessége kb 500 millió.
A 2014-es választások részvételi aránya totál 42,61% volt.
Junckerre a képviselők 422/729 aránya szavazott.

Azaz Junckerre közvetlenül kb 123 millió szavazat.

Orbánra a magyar parlament százvalahány képviselője szavazott, akik mögött csak 2,8 millió hülye áll.

Ha azzal jönnél, hülye picsa, hogy Junckert közvetlenül senki nem választotta meg, akkor tájékoztatlak, hogy Orbánra se szavazott személy szerint senki. Tök ugyanúgy képviselők választották meg mindkettőt, mindkettő közvetett demokráciai rendszer alapján van hatalmon, és nem közvetlen népakarat útján.

Megint pofán fostad magad, te nácikurva, de hát te ezt élvezed, mert perverz disznó vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:00:20

@Womb Raider:

"szóval fenyegetődzünk.."

nem tudom, mi az a "fenyegetődzés". Talán a szaros putriban nálatok van valami ilyen szójárás, de a magyar nyelvben nincs.

De én nem fenyegettem semmivel. Dzsud fenyegetett azzal, hogy a 2,8 millió agyhalottal akárhányszor megnyerhetitek a választást, meg, hogy le se szarjátok, mit gondol erről a világ.

Én csak elmondtam, hogy a dolognak itt még nincs vége, ha azt hiszitek, hogy ezzel nyertetek, akkor nagyon tévedtek, a végén ezzel ti is csak veszítetek, sőt, pont az a szerencsétlen, agyhalott hülye fog a legjobban szívni, aki Orbánra szavazott.

Ez nem fenyegetőzés, ez az élet. Az emberek általában nem szeretik az olyan agresszív, pszichopata kis hülyéket, mint ti, a magyar nácik, életeken Orbánnal.

És ahogy már rámutattam, a más országban élő náci elvtársaitok azok, akik a leginkább és leghamarabb fordulnak majd ellenetek. A menekültek Magyarországra toloncolását az olasz, az osztrák és a bajor nácik akarják, nem pedig eme országok baloldali és liberális vagy mértékadó pártjai. Seehofer akarja visszatoloncolni a menekülteket, nem Merkel, nem az SDP, nem a zöldek, nem a liberálisok. Az AFD meg egyébként ujjong, csak ők még tovább mennének, azaz még több menekültet toloncolnának Magyarországra.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.07.08. 08:04:12

@Womb Raider: egész pontosan Merkel most azért hívta Orbánt raportra Berlinbe, mert Seehofer kizsarolta tőle, hogy toloncoljanak vissza minden menekültet, aki máshol már regisztrált. Orbán emiatt menekültek befogadásáról kénytelen egyezkedni.

Neked, nácinak az nem rossz, ha menekülteket kell befogadni? Mert most ez azért fenyeget, mert van a bajor náci elvtársad, aki ezt nyomja. Nem fáj, hogy a náci elvtársad szúr hátba, te büdös nácikurva?!
süti beállítások módosítása