B1 blogcsalád



Orbán Viktor példát statuált a propagandakampányokon felhízlalt Kunával

2018. július 01. - Mr Flynn Rider

Üzenet értékű, ahogy egyik napról a másikra megbüntették, kizuhant a közbeszerzésekből, majd megvádolták Szijjártó Péter egyik bizalmi emberét és barátját. kuna-tibor-borton_rtl.jpg

Nem példa nélküli, hogy a NER egyszerre kiveti magából azt is, aki évekig hűségesen szolgált és akit évekig tömtek közpénz-milliárdokkal; Simicska Lajossal is így történt. 

Kuna Tibor évekig tolta a fideszes kampányokat; ő volt a kormányzati propaganda egyik jolly jokere. Reklámügynöksége sorra nyerte el a milliárdos közbeszerzéseket, ő szervezte az úszó vb megjelenéseit is. Tavaly 11 milliárd forinttal növelte a cégei forgalmát az Index beszámolója szerint. Valaha kabinettitkár volt a Fideszben, Szijjártó Péter és Seszták Miklós is a barátjának tartja egy-egy megnyilatkozásuk alapján.  

Ám Kuna Tibor egyik napról a másikra vált a rendszer ellenségévé, ahogy Simicska is korábban. A cégével egy hete szerződést bontottak, két napja az ügyészség letöltendő börtönt kért rá.

Valamit nagyon elrontott. Vagy csak túl nagyra nőtt?

Az intő jelek már két éve elkezdtek szaporodni, hogy valami nem stimmel: a Fidesz úgy osztotta a piacot újra, hogy Balásy Gyula, a New Land Media Kft. és a Lounge-csoport tulajdonos-cégvezetője 2016 után hirtelen a kisebb beszállítóból a kormányzati propaganda number one ügynöksége lett. 

Kunát egyébként pont ugyanekkor, 2016-ban vádlottként hallgatták ki, de akkor nem tett vallomást, panasszal élt, szerinte nem követett el bűncselekményt. Abból az ügyből nem lett semmi – valószínűleg figyelmeztetésnek szánták az ügyészségi kihallgatást. Az erőviszonyok átrendeződése nyilván nem tetszett sem Kunának, sem Csetényinek. Csak találgathatunk, hogy mi történt, miért váltották le őket; valószínűleg ugyanazért, amiért Simicskát: kezdtek túl nagyra nőni.

A 2017-es csúcs után 2018-ban a cégek állami megrendelései bezuhantak, aztán csapás jött csapás után. A kéz, ami eddig enni adott, most ütésre emelkedett: a Fidesz egykori kabinettitkárát, Kunát tavasszal 6 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Hatóság, méghozzá az Emminek a reformáció ötszázadik évfordulójára szervezett programsorozata miatt. Csetényi Csaba – Rogán Antal szomszédja, szintjén a cégével a propagandát tolta – pedig június 7-én kapott 5 milliós bírságot az MVM paksi bővítésről szóló kommunikációs kampánya miatt.

A kegyelemdöfés pár hete érkezett: Rogán Antal hivatala hirtelen rájött, hogy Rogán Antal szomszédja (Csetényi) nem is indulhatott volna a kommunikációs tenderen. Ugyan évekig ez a tény nem zavarta őket, de most rájöttek. De az MTI-nek küldött közlemény szerint június 21-én szerződést bontott a Nemzeti Kommunikációs Hivatal Csetényi Csaba és Kuna Tibor kommunikációs cégeivel; mindezt egy nappal az után, hogy megkötötték a megállapodást.

Kuna Tibor cégei, a Young and Partners és a Trinity a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (NKoH) keresztül sok milliárdnyi állami kommunikációs megbízást nyert el az elmúlt években. Csak tavaly a vizes vébé kommunikációjára 3 milliárd forintot kaptak. Aztán hirtelen egy héttel ezelőtt Rogánék bejelentették, hogy az KKoH szerződést bont a Young&Trinity konzorciummal. De nem csak Kuna esett ki a pikszisből: ahogy fentebb írtuk, Rogán Antal minisztériuma arra is rájött, hogy Rogán szomszédja, Csetényi Csaba cégei (a Network 360 és az Affiliate) sem tartották be a közbeszerzési törvényt, ezért szerződést bontottak velük is. A szerződéseket a Közbeszerzési Döntőbizottság vizsgálta meg, tőlük indult az ügy. Először tehát nem is adócsalás volt a vád, hanem a közbeszerzési törvény megsértése; aztán jött az ügyészség és az adócsalás.

Végül Orbánék nem csak a cégeket tették taccsra, hanem Kunát személyesen kapták el. Nem volt nekik elég elzártni a közpénz-csapot és megbírságolni a hűséges alattvalójukat: az ügyészség két napja még adócsalással is megvádolta, illetve letöltendő börtönbüntetést, valamint vagyonelkobzást kér Kuna Tiborra.

Kuna Tibor lett a mór, aki megtette kötelességét és most mehet. Sőt, úgy néz ki, hogy

Orbán példát statuál a Kuna-üggyel,

meglóbálva az ujját a többi NER-lovag feje felett: így járhat mindenki, aki túlságosan elbizakodott, vagy ellent mer mondani.

Sokat mondó az is, ahogy Szijjártó beszélt az állítólagos barátjáról az RTL Klubnak, amikor megkérdezték az üggyel kapcsolatban:

„Minden felnőtt ember a saját cselekedeteiért felelős.”

Az ügy szempontjából teljesen mellékes, hogy hivatalosan mit mondanak a hatóságok, milyen ügyet ástak elő. Évekig senkit sem zavart, hogy ömlik hozzájuk a közpénz (emlékezzünk: csak 2017-ban 11 milliárdos forgalom). Most azzal vádolta meg az ügyészség Kuna Tibort, hogy fiktív számlák vásárlásával próbálta meg csökkenteni a Young and Partners-t terhelő adókötelezettséget, melyeket az ügy elsőrendű vádlottjának, V. Attilának a hálózatától vásárolt. Kuna a fiktív számlákkal a Young & Partners könyvelését hamisította meg az ügyészség szerint, ezáltal csökkentve a vállalkozása által fizetett adó összegét. Egészen pontosan nagy vagyon hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználása a vád.

A vád szerint Kuna összesen 245 millió forintnyi hamis számlát fogadott be, ezzel 52 milliós kárt okozott a költségvetésnek. (Figyeljük meg: a több milliárdos kampányokhoz képest ez aprópénz.) Az ügyészek letöltendő börtönbüntetést és vagyonelkobzást kérnek az okozott kár erejéig, valamint Kuna eltiltását a cégvezetéstől.

Egészen biztosan mondhatjuk, hogy a Polt-féle ügyészség, amely ugyanolyan hűen szolgálja Orbánt, mint ahogy eddig Kuna is tette, sosem vádolta volna meg a cégvezetőt, ha még mindig Orbán és Rogán bizalmi embere lenne. Ahogy a Közbeszerzési Döntőbizottságot sem zavarta Simicska, vagy Mészáros cégeinek varázslatos nyerési sorozata. Egy darabig.

Kuna Tibor a Miskolci Egyetemen tanult politológiát. 1999-től az Ifjúsági és Sportminisztérium munkatársa volt, ahonnét, 2003-ban a stratégiai és fejlesztési főosztályvezetői posztjáról távozott. 2003-tól kabinettitkár volt a Fidesz-frakciónál.

2005-től a Merlin Communications Magyarország Kft. stratégiai igazgatója volt, majd 2008-tól a Young&Partners ügyvezetője, vezető tanácsadója és emellett 2009-től 2014-ig a Fipra Global Network magyarországi vezető pr tanácsadója. 2014-től a Trinity International Communications ügyvezetője.
A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán (ma Budapesti Metropolitan Egyetem) PR stratégiatervezés és EU fejlesztések kommunikációja tárgyat, a Századvég Alapítvány politikai szakértő képzésén pedig politikai marketinget és politikai PR-t oktat.

2008-2009-ben dolgozta ki a Közszolgálati Kommunikációs Modellt, amelyet közel száz intézmény és társaság használ a mindennapokban, a nemzetközi érdeklődésre való tekintettel pedig a román és német adaptációján dolgozik. (DigitalHungary, Ki kicsoda)

Kuna Tibor a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as listáján a 83. helyen állt, mintegy 12,5 milliárd forintra becsült vagyonnal.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1314085627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elismert felhasználó 2018.07.01. 11:10:39

Ez most jó vagy rossz nekünk?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.07.01. 12:11:56

Lehet ennek egy másik olvasata is. A fiktív számlákkal nem csak az adót csökkentette, hanem a látszólagosan csökkenő profitból a főninek visszaosztott lé is csökkent. A főnitől lopni az álmoskönyv szerint is rossz dolog. :-)

taga20 2018.07.01. 12:25:39

elismert felhasználó:

a helyedben nem lennék nyugodt, me az olyan szervilis gyökereket szokták kicsinálni, mint
amilyen te is vagy.

csak, hogy statuáljanak a geciék!

Magentax 2018.07.01. 13:32:44

Nem árt, ha az ország gázszerelője sem veszi készpénznek a birodalmát, bármikor rádőlhet, a pillanatnyi érdekek szerint.
Vajna apó is örülhet, ha nem kap selyemzsinórt.

taga20 2018.07.01. 14:26:13

Magentax: vagy egy kolumbiai nyakkendőt.
asztán timike mehetne vissza damuhoz, szerintem szeretné a csajt:))))

Punxsutawney Mormota 2018.07.01. 16:39:22

Távol álljon tőlem, hogy védjem a pannon kunát, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy csak így jött ki a matek. Valószínűleg meg van adva, hogy kinek mennyit kell visszaosztani nettóben, lehetőleg egy lichtensteini, andorrai számlára... Kuna kartárs osztott-szorzott, és rágyűtt, hogy a jelenlegi adórendszerben ennyit nem tud visszaosztani, ha még Ő is le akarja cserélni a 7-es BMW-jét a szokásos félévi rendszerességgel.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blog.hu 2018.07.01. 17:24:17

@Magentax: Már megkezdték, elveszik tőle a TV2-t.

Trackers 2018.07.02. 10:22:04

Ami bizonyos, amit tudunk, és ami okán a cikk íródott, hogy egy Fidesz közeli vállalkozó ellen büntetőeljárás indult, mert a vád szerint csalt.

Namármost nem nehéz elképzelni milyen cikk íródott volna, ha soha egy Fidesz közeli csávó ellen se emelne vádat az ügyészség pl.

Nem lehetséges egyébként, hogy akit csaláson kapnak, az ellen eljárást indítanak ?
Csak így egyszerűen ?

martineden 2018.07.02. 10:31:51

,,Nem lehetséges egyébként, hogy akit csaláson kapnak, az ellen eljárást indítanak ?
Csak így egyszerűen ?".......ja , igazad lehet.Igy jart a tolvaj tiborcc is a sajat labra allo ratyival egyutt.Ja...megse.Akkor megsem stimmel vmi, ugye?

$pi$ 2018.07.02. 10:41:14

Arról mikor lesz cikk, hogy a fideszesek a törvény felett állnak, meg sérthetetlenek, meg büntethetetlenek? Ja, már volt?... :D

Trackers 2018.07.02. 10:44:13

Nem érdemes keverni a dolgokat.

Hogy a haverok nyernek közbeszerzésen, azért még soha nem büntettek meg senkit az országba. Utólag se, kormányváltás után se.

Ha valaki viszont adót csal, azért meg igen.

Szarazinda 2018.07.02. 10:44:14

Istenem, a Miskolci Egyetemen politológiát tanult, és most oktat a Metropolitan Egyetemen. Vagy bárhol, óvodánál magasabb szintű oktatási intézményben. Na ez is jellemző. Ennél már csak a nemzetközi kapcsolatok szak lett volna nagyobb kamu

2018.07.02. 10:55:08

"Ha valaki viszont adót csal, azért meg igen. "

Hát persze... :D

hu.wikipedia.org/wiki/Kaya_Ibrahim_%C3%A9s_Josip_Tot

bgp 2018.07.02. 10:58:26

A kövér disznót levágják, nincs ebben semmi érdekes. Egy ideig hízlalják őket, de a levágást csak a gazdi kedvence kerülheti el. Addig amig nem harap a kézbe.

Trackers 2018.07.02. 11:03:47

@MikeBoy

Schlecht Csaba és Kaya Ibrahim ellen 2003-ban indítottak újra eljárást és a szocik alatt mentették fel őket. Jelenleg Simicska szolgálatában áll Schleht Csaba.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.07.03. 12:51:47

@Trackers: "Ha valaki viszont adót csal, azért meg igen. "

Milliárdokat tolnak a zsebébe, majd 52 millión ügyeskedik? Nyilvánvaló, hogy beetették, vagy parancsba kapta. Mindenkiről kell egy vaskos dosszié, amit akármikor elő lehet venni. A geci gazdád módszereit már lassan kiismerhetnéd, jobbágy.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.07.03. 13:34:35

"Csak találgathatunk, hogy mi történt, miért váltották le őket; valószínűleg ugyanazért, amiért Simicskát:"
Simicskával nem ez volt a baj, lehet tudni, hogy mi.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.07.03. 13:42:20

Amúgy szerintem egyszerűen kitúrta ezeket a Balásy.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.07.03. 13:49:26

@Trackers: Ja, tehát akkor a lopás többi formája nem is bűn?

Aurora86 2018.07.03. 14:14:37

Fideszes országgyűlési képviselő ellen is indult már eljárás. Adót csalt, kinyomozták - már évek óta nyomoznak - aztán mivel úgy ítélték meg, hogy bűncselekményt követett el, megvádolták. Ennyi történt.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ha utána olvasol, a történet régebbi, tehát akkor csalt a vád szerint ennyi adót, amikor még nem szaladt neki ennyire a szekér.

Aurora86 2018.07.03. 14:59:28

@Punxsutawney Mormota: Csodálatos levezetés. Tényleg csak egy apró gond van vele, az adócsalás 2014-es, amikor Kuna még nem nagyon játszott...

jolaca 2018.07.03. 15:35:42

12,5 milliárd forintra becsült vagyonnal belegebbed a nyomorult, hogyha most 52 milliós vagyonelkobzásra ítélik... Pfuj, hóhér Polt, kőszívű Orbán!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.07.03. 15:51:26

@jolaca: Ezen gondolkodom én is.

Vajon a letöltendőt ki lehet vásárolni az ellopott vagyonnal?