B1 blogcsalád



Macron: a populizmus lepraként terjed Európában

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. június 22. - Szelestey
  • ENSZ emberi jogi főbiztosa nem válogatta meg a szavait, amikor elítélte a "Stop, Sorost".
  • Orbán Viktor immár ellensúlyt képez Brüsszellel, Berlinnel és Párizzsal szemben, egyes vélemények szerint már Merkelnek is ő diktál menekültügyben.
  • Arra nagyon ráfázhatnak a korrupt magyar populisták, ha Németországban a nacionalisták kerekednek fölül.

Le Figaro

le_figaro.jpg

A francia elnök a jelek szerint a szembefordulást és nem az egyeztetést választotta, amikor elítélte a populista európai leprát. A hatalmon lévő populista kormányoknak azt üzente, hogy harcolni kíván az újjászülető nacionalizmus, a határok lezárása, és azok ellen, akik még a menedékjogot is elárulják, mondván, hogy nem lehet mindenkit befogadni. A politikus az éles hangú kiállással a jelek szerint meg akarta adni a kezdőlökést a jövő évi EP-választásokhoz. Ám egyben felszólalt azok ellen is, akik kioktatják és azt javasolják, hogy be kell engedni az összes menedékkérőt, mert ezek az emberek nem veszik figyelembe a francia társadalmon belül mutatkozó törésvonalakat. Ugyanakkor védelmébe vette a saját migrációs politikáját. Azt mondta: az mindig is ellentmondást vált ki, hiszen a menedéket kapott kérelmezők jobb beilleszkedését irányozza elő, ugyanakkor módszeresen kitoloncolja az elutasítottakat, ám még mindig felelősségteljesebb, mint az, ha valaki a félelemmel játszik.

New York Times/Reuters

nyt.png

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szégyenteljesnek és arcátlanul idegengyűlölőnek minősítette a „Stop, Soros”-csomagot. Zeid Ra’ad al Husszein azzal vádolta meg az Orbán-kormányt, hogy az a szavazatszerzésre játszik az újonnan elfogadott törvénnyel, amely már a jövő hónapban életbe léphet. Mint rámutatott, a magyar vezetés politikai célokból folyamatosan kelti a gyűlöletet és ez vezetett ehhez a gyalázatos döntéshez, amely szembemegy az európai és nemzetközi emberi jogi normákkal, valamint értékekkel. A nyilatkozat ugyancsak elítéli, hogy Magyarország 25 %-os adóval akarja sújtani azokat a civil szervezeteket, amelyek megítélése szerint támogatják a bevándorlást. A jordán diplomata úgy értékelte, hogy a jogszabály telibe lövi az EU pluralista, toleráns és szolidáris felfogását. Hozzátette, hogy a hatalom folytatj, és fokozza a támadást a civil társadalom ellen, azokat fenyegeti, akik a legrászorultabbak érdekében dolgoznak és védik az emberi jogokat.

FT

financial_times.jpg

A lap úgy látja, hogy menekülteket támogató szervezetek ellen született magyar jogszabály szinte kétségbeejtő helyzetbe hozza az érintett civileket, így Európa most vizsgázik Orbán Viktorból. Pedig a magyar bevándorlási politika már nem is tűnik olyan keménynek, ha azt vesszük, milyen intézkedéseket léptet életbe az USA vagy Olaszország. Csak éppen a „Stop, Soros” értelmében innentől kezdve aki a szárazföldön át érkezik menedékkérőként, az egytől egyig illegálisnak számít. A válasz a Bizottságon és az Európai Néppárton múlik. Az EPP állítólag sürgette a Fideszt, hogy a törvény legyen összhangban a Velencei Bizottság álláspontjával. Ehelyett Orbán még keményebbre vette a tervezet szövegét és keresztülverte azt a Parlamenten, még mielőtt az Európa Tanács szakértői testülete közzétette volna részletes elemzését. Ez pedig szándékos kihívásnak tűnik.

A politikus megint a fekete bárány szerepkörébe bújt. Úgy értékeli, hogy most az ő pártja mutatja az utat, figyelembe véve a migránsellenes hullámot Ausztriában és Olaszországban, illetve a német koalíciós gondokat. Ugyanakkor a vasárnapi tanácskozásra előkészített dokumentum felháborította az olasz belügyminiszter, mert szerinte annak következményeként országára csak még több menekült zúdulna. Azaz az EU egyáltalán nem segít. Salvini egyben dumagépnek nevezte Macront és a spanyol kormányfőt, akiknek szerinte még bizonyítaniuk kell nagyvonalúságukat.

Reuters

reuters.jpg

A V4-ek budapesti tanácskozása után a hírügynökség kihívónak nevezi a négy ország bevándorlás-ellenes vezetőit, mivel azok közölték, hogy nem vesznek részt a migrációról rendezendő vasárnapi EU-minicsúcson. A jelentés úgy látja, hogy a bejelentés oldalvágás akart lenni Merkel címére, aki azzal vádolja a négyeket, hogy azok belpolitikai okokból zárkóznak el a kérdés európai rendezése elől. A brüsszeli konferencia célja éppen az, hogy támogatást szerezzen az odahaza erősen szorongatott kancellár elképzelésének. Ám mivel a lengyel és magyar ellenállás miatt kevés az esély arra, hogy megállapodjanak a menedékkérők elosztásáról, a 10 részvevő arra fog összpontosítani, miként lehet megakadályozni, hogy a migránsok továbbálljanak, miközben még zajlik a kérelmük elbírálása abban az országban, amelyben először léptek a közösség területére.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Látványosan zárták soraikat a visegrádi országok Budapesten, amelyek erősen bírálták a vasárnapi migrációs fórumot, ellenben a menekültkérdésben nagyon is egyetértettek az osztrák kancellárral. És azt is bizonyosan szívesen hallották tőle, hogy nem lehetnek másodrangú tagállamok.

Die Welt

die_welt.jpg

A Visegrádi Csoport továbbra is élesen támadja a német kancellár migrációs politikáját, beleértve a menedékkérők elosztását, mondván, hogy Merkel a múltból szedi a receptet. A budapesti értekezlet után a legkeményebb kritikát Orbán Viktor fogalmazta meg, amikor arról beszélt, hogy nem vesznek részt a vasárnapi tanácskozáson, mert a menedékpolitika ügyében csakis az EU-csúcskonferenciákon lehet és szabad döntést hozni. Pontosan a jövő heti legfelső szintű találkozót készíti elő ma a magyar fővárosban az Európai Tanács elnöke. A négyek egyetértenek abban, hogy jobban kell védeni a külső határokat, illetve hogy befogadó központokat kell létesíteni az unió területén kívül. Ezt akarja Kurz, de ebbe Macron és Merkel is bele tud menni. A kvóta kapcsán viszont továbbra is illuzórikus a kancellár által szorgalmazott európai megoldás. Osztrák kollégája ügyesen manőverezik a két, ellentétes oldal között. Ő kitűnőnek tartja országa kétoldalú kapcsolatait a magyar kormánnyal, míg német diplomaták általában Budapest és Berlin viszonyának kedvezőtlen elemeit emelik ki.

Kurier

kurier.jpg

Orbán Viktor a legnagyobb elismerés hangján szólt az osztrák kancellárról, aki viszont megerősítette, hogy érvényesül a Visegrádi Csoport kemény menekültpolitikája. Kurz, aki Merkelnek üzent, azzal érvelt, hogy mind több állam módosítja véleményét, beleértve Németországot is. Ily módon – tette hozzá – mind inkább elfogadottabbá válik, amit Bécs képvisel. Ennek megfelelően bővül az arra hajlandó államok koalíciója a migránsügyben. Viszont a két oldal között akkorák az ellentétek, hogy aligha lehetséges egyetértésre jutni a menedékpolitika kapcsán. A tudósítás idéz egy magyar diplomatát, aki nagy győzelemként értékelte Orbán berlini meghívását.

FT

financial_times.jpg

A lap azt ajánlja az örvendező populistáknak, hogy jól gondolják meg, mit akarnak, mert  óvakodni kellene a nacionalista Németországtól. Az említett erők Varsóban, Rómában, Budapesten és Bécsben ünneplik, hogy Seehofer szorongatja Merkelt a bevándorlás ügyében. Csak éppen azt nem kalkulálták bele, mi volna akkor, ha a német politika nacionalista fordulatot venne. A CSU-t azt vezérli, hogy tavaly nagy pofont kapott a szégyentelenül idegengyűlölő AfD-től és az őszi tartományi választásokon ki akarja köszörülni a csorbát. A szomszédok közül a visegrádiak élesen ellenzik a német nyitott kapuk politikáját. Kaczynski és Orbán gúnyolódik a menedékkérők elosztásán. Olaszország bezárja a kikötőket a migránsok hajói előtt. Az osztrák kancellár a keményvonalas államok tengelyén ügyködik.

A populisták egytől egyik egyszerű jelszavakat fogalmaznak meg. A magyar lakosság öregszik, száma egyre csökken, mivel a tehetséges fiatalok külföldön keresik a megélhetést. Budapest mégis büszke a szögesdróttal körülvett tranzitzónákra. De a valóság az, hogy egyetlen kormány sem képes ellenőrizni a saját határait. A populisták által fennen hirdetett nemzeti érdekek gyakorta ütköznek egymással. Mára valahogy elfelejtődött, hogy három éve Merkel azért hagyta nyitva a határokat, mert különben Ausztriát elárasztották volna a migránsok, akik nem máshonnan, mint Orbán Magyarországáról érkeztek. A nacionalisták nem a józan észre, hanem a félelemre és az érzelmekre építenek. Pedig ha végigszámolják, rájöhetnek, hogy nem válhat be ’kaparj, kurta’-politika. A határok lezárása visszaüt, a németek esetében főleg az osztrákokat és az olaszokat sújtaná. És magyar, illetve lengyel barátaik aligha segítenének nekik. Itt csak az európai összefogás a járható út, amit Merkel és Macron akar.

Viszont ha a német nacionalisták bedurvulnak, miért állítanának ki folyamatosan csekkeket Lengyelországnak és Magyarországnak, ahol a kormány haveri kapitalizmussal váltja fel a piacgazdaságot, nem kis részben a németek pénzén? Szerencsére, a „Németország az első”-politika nem harcias, inkább bezárkózó. Viszont mondhatja, hogy nem költ többet a Nato-ra, fizessenek a keleti tagok, ha félnek Moszkvától. Merkel azonban joggal van meggyőződve arról, hogy az ország hosszú távú érdekei a liberális nemzetköziséghez fűződnek. De meggyengült és Seehofer másfelé akar haladni. Szóval, jobb ha óvatosak a lelkes populisták az ügyben, hogy hová is lesz az út.

Bloomberg

bloomberg.jpg

A kommentár szerint Európa bevándorlási gondjaira az EU-nak van megfelelő válasza, és a külön csúcsra előterjesztett javaslatok megoldhatják a német belpolitikai válságot, míg a határok ellenőrzése nem képes arra. A CSU fenyegetőzése láttán Juncker sietett Merkel megmentésére. De ha a kancellár bukik, akkor meginog az egész európai építmény a falakon belüli versengő nacionalizmus csapásai alatt. Látni kell, hogy gazdaságilag fenntarthatatlan, ha erőddé változtatják az uniót. Emiatt meg kell szervezni a menekültek fogadását, kiválogatását, és szükség esetén visszatoloncolását. A közleménytervezet tartalmaz néhány pontot arra nézve, hogy ez miként történjen.  

Ám nem minden állja meg a helyét az ötletek közül, mert pl. a vizsgálat idejére őrizetben akarják tartani az érintetteket, csakhogy a szélsőséges magyar példa int arra, hogy ha a módszer elterjed, az még több embertelenséghez vezet. Viszont miként lehetne másként meggátolni, hogy a menedékkérők ne álljanak tovább Németországba? Segítene önkéntes alapon a kvóta, de ez alku tárgya lesz. Mindezzel együtt ha sikerülne néhány kérdésben gyors eredményre jutni vasárnap, az megbékítené Merkel konzervatív bírálóit. Ám a hatalmon lévő olasz nacionalisták nem kívánnak segíteni a politikusnak. Így fennáll a veszély, hogy a migráció politikai pingpong tárgya lesz a következő években. De kellő politikai akarat esetén az EU képes eljutni a megoldáshoz.

Guardian

guardian.png

Az újság nem tartja valószínűnek, hogy betemetné az árkokat a vasárnapi brüsszeli értekezlet, mert az ellentétek nemcsak az országok, hanem ideológiák között is húzódnak. A magyar, lengyel és cseh kormány nem lesz jelen, ám hogy hallani sem akarnak a kvótákról, az rányomja majd a bélyegét a tanácskozásra, bármilyen következtetésekre jutnak is ott.  Juncker, Merkel, Macron és az új spanyol miniszterelnök összehangolt akciókat akar. Seehofer és Kurz radikális két- vagy háromoldalú megállapodás mellett kardoskodik. Ezzel szemben a szélsőjobbos nacionalisták, mint az osztrák alkancellár vagy az olasz belügyminiszter, valamint Orbán Viktor, aki éppen most nyomta át a „Stop, Sorost”, kész a maga útját járni. Egyszóval nem valószínű, hogy vasárnap sok eredményre jutnának.  

Spiegel

der_spiegel.jpg

Orbán Viktor az az ember, aki be akarja csukni Európa kapuit. A kormány éppen most szigorította meg még jobban a menedékjogot, ami része a politikus jobboldali-nacionalista Európa víziójának. De a nem egészen két hét múlva esedékes találkozó előtt ő diktálja a feltételeket Merkelnek, miközben európai intézmények szerint az alaptörvény, illetve a jogszabályok legújabb módosításával még jobban leépíti a demokráciát és a jogállamot. És az időzítés aligha volt véletlen. A masszív nemzetközi tiltakozásokat félresöpörte, még az Európai Néppárt részéről is. De hát már korábban is határozott fellépéséről volt ismert. Ám az újabb választási győzelem óta olyan öntudatot tanúsít, ami idáig ismeretlen volt az Európa-politikában.

Budapest ellenpólus lett Brüsszellel, Berlinnel és Párizzsal szemben, miután megerősítette az osztrák és olasz jobboldali-populisták sikere, valamint a menekültválság. Az uniós fenyegetésekre nagy ívben tesz, sőt, azok még hasznára is válnak a belpolitikában. A liberalizmust el kívánja törölni, hogy az EU-ból keresztény-nemzeti konzervatív államok szövetsége legyen. De úgy, hogy a közös piacon túl a tagállamok teljesen önállóan politizálhassanak. A migráció ügyében igazi ellensúlyként jelenik meg a földrészen. Időközben már Merkel is rájöhetett, hogy Orbánt nem lehet megkerülni. A kancellár legutóbb elejtett egy félmondatnyi dicséretet a kerítés ügyében, de ezt Budapesten politikai fordulatként értelmezték. Berlini hivatalos körök megerősítették, hogy kettejük találkozója a jövő hónap elején lesz. Ám azt a házigazda is tudja valószínűleg, hogy Orbán nem adja fel eddigi álláspontját, maximum taktikai engedményekre hajlandó. A vendég pedig tisztában van azzal, hogy ő szabja meg a kritériumokat.  

 

Die Zeit

die_zeit.jpg

„A tengelyépítő” címmel a lap úgy mutatja be az osztrák kormányfőt, mint aki maga köré gyűjt mindenkit, aki nem európai utat, hanem zárt határokat akar a menekültpolitikában. Ám utóbbi mindenekelőtt Ausztriának okozná a legtöbb kárt. Kurz ennek ellenére azon van, hogy minden tagállam lezárhassa a határait, a menedékkérőket pedig visszautasíthassa, ha azok  valamely más EU-országból érkeznek. Azaz alapvető változást céloz meg az eddigi közös irányvonalhoz képest. Átveszi a nemzeti-populisták emberarcú képviselőjének szerepét. A csoport lehetőség szerint betiltaná a bevándorlást. A kancellár – alig pár nappal az uniós csúcs előtt – szövetségeseivel együtt ellensúlyként jelenik meg a francia-német törekvésekkel szemben.  Budapesten megértését nyilvánította ki, miután a V4-ek bojkottálják a két nap múlva esedékes brüsszeli egyeztetést, majd azt hangoztatta, hogy hídépítő akar lenni a két oldal között.

Kurz már régóta nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy világossá tegye: nem sokra tartja az európai megoldást. Inkább nemzeti kézbe adná vissza a migrációs politikát. Nehéz megmondani, hogy mi vezérli: meggyőződés vagy számítás. Az biztos, hogy hangvételében különbözik a koalíciós partner populista üvöltözésétől, ám közben folyton keresztbe tesz az ellenerőknek, amikor azzal riogat, hogy bármikor bekövetkezhet a három évvel ezelőttihez hasonló válság. De ha lezárják a határokat, annak elsősorban Ausztria inná meg a levét. Hatalmas sorok alakulnának ki a német-osztrák határon, azon kívül a menekültek Ausztriában rekednének. Vagyis előbb-utóbb ő meg a déli határokat volna kénytelen lezárni, ami különösen a Brenner-hágón hatalmas kalamajkát okozna. Ha vasárnap meg tudja hiúsítani Merkel terveit, akkor az EU még inkább a megosztottság felé haladna és ezért nem kis részben Kurz, a nemzeti önzés új szószólója lenne a felelős.

Der Standard

der_standard.jpg

Ha egy mondatban fordul elő az osztrák kancellár neve és az a szó, hogy Visegrád, nos, akkor a politikai figyelem azonnal riadó üzemmódba kapcsol – fejti ki a kommentár. Csábítóan egyszerű ugyanis abból kiindulni, hogy a konzervatív bécsi miniszterelnök közeledni próbál a „Kelethez”. Pl. azzal, hogy részt vett a budapesti V4-es csúcson. Ám utána hiába beszélt Orbán a két ország tengelyéről, ez csak az ő vágyálma marad. Olyannyira, hogy még a migráció kapcsán repedések mutatkoznak a négyes csoporton belül is, bár az egyáltalán nem annyira homogén. A cseh Babis pl. elfogadhatatlannak tartja, hogy Bajorország lezárja a határokat. És már az is látszik, hogy a Kurz által vázolt hármas tengely inkább csak Ausztriára és Olaszországra korlátozódik. Sőt, az is gyorsan felbomolhat, amint gondok jelentkeznek a határon a menedékkérők visszafordítása ügyében. A migrációs politikában már régóta mindenki mindenki ellen harcol.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3214063991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK26 2018.06.22. 07:43:15

Ma tuti nem bukik meg Orbán, hétvégére nem szokott :)
egyébként Macront nem zavarja, hogy lassan tökegyedül marad Európában a politikájával?

rallus 2018.06.22. 08:31:46

Hol lesznek már ezek a szerencsétlenek, amikor Orbán még mindig miniszterelnök lesz....

v.f.michael 2018.06.22. 09:34:36

@FCUK26: téged nem zavar, hogy Orbán politikájával tönkremegy az országunk és a magyarság először "csak" az erkölcsi züllés útjára lép, majd fogyatkozik, végül eltűnik a térképről?

Irbisz 2018.06.22. 09:38:28

Bár a válogatás érdekes, benne a szezon van keverve a fazonnal.
A korrupcióban nagyon nem lenne baj ha a kormány orrára koppintanának, arra uis. már a balkáni sem elég jó jelző :(

Migránsügyben meg ugyan túltolták a biciklit belső politikai okokól (tábor egybentartása és mozgósítása), DE az EU eddigi "hivatalos" migránspolitikája úgy ahogy van idiótaság, öntökönszúrás, elnyújtott öngyilkosság vagy antidemokratizálódás.
Mellesleg ami eddig is látszik az mi is pontosan? Az hogy t. és agyonajnározott migránsok pont az őket kritikátlanul dicsőítő liberálisok értékeit veszélyeztetik a legjobban, a női egyenjogúságot, a melegjogokat, kisebbségek (pl. zsidók) védelmét, és úgy an bloc a demokratikus/europai szabadságjogokat.
Szóval egy tényleg liberális emberkének, aki valóban fontosnak tartja ezeket a jogokat ÉS képes az eszént objektíven használni, nem csak táborának véleményét gondolkodás nélkül visszaböfögni, a bevándorlás drasztikus korlátozása/szűrés mellett kellene harcolni, pont mint a németeknél a szabaddemokratáknak.
Jó szűrő nincs, nem is lesz soha, de lennének az eddigi, évtizedes tapasztalatok alapján jó kiindulási alapok (amelyeket persze azonnal megtamadnának, hogy általánosítás :)).

Lényeg a lényeg, mindkét fél eléggé a végleteket képviseli migránskérdésben, azaz a jó megoldás valahol közöttük van, de akinek fontos a demokratikus Európa jövője, annak sokkal inkább a visegrádiak (Orbán) álláspontjához közelebbi platformon kell lennie.

A t. szerzők meg megérthetnék végre h. világ nem olyan ám mint az óvodában (fekete-fehér, jó-gonosz), azért mert Orbán és rendszere sok okból jogosan támadható, az véletlenül nem jelenti azt h. mindenben tévednek és ekézni kell őket.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.22. 10:38:02

@v.f.michael: Vígasztal a tudat, hogy az eltűnők fele gyűlölködő fideszes szavazó, legalább értük nem fáj a szívem. A kádárkorban jobb volt, mert azt hittem, vendégszerető népek vagyunk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.22. 10:40:08

@rallus: "Hol lesznek már ezek a szerencsétlenek, amikor Orbán még mindig miniszterelnök lesz.... "

Lesz egy orbán mauzóleum a felvonulási téren. Kicsit fura lesz, hogy egy bebalzsamozott hulla a mini szterelnök, de most se kormányoz, akkor viszont lopni se fog. Az ország felvirágzik.

Helga Beauty Salon. 2018.06.22. 11:29:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ja, majd akkor bebalzsamozva nyeri a választásokat mert még akkor is a béka segge alatt lesztek!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.22. 11:47:45

@Helga Beauty Salon: "majd akkor bebalzsamozva nyeri a választásokat mert"

Hát annyi milliárdot költ a kampányra az állampárt, amennyit akar. Majd kitalálnak megint valakit, akit lehet gyűlölni, mondjuk a kutyatartókat.

"még akkor is a béka segge alatt lesztek! "

Éppen, hogy nem. Most csúszik le Magyarország Románia és Bulgária szintjére, de ha a geci nem fosztogat többet, kijöhetünk a béka segge alól.

meszena 2018.06.23. 15:02:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Kijöhetnétek a béka segge alól, csak előbb meg kell nyerni a választásokat és akkor ti állhattok a húsos fazekak mellé.
Ilyen egyszerű :)
süti beállítások módosítása