B1 blogcsalád



Hivatalos közlemény: a B1 blog nem hajlandó interjút készíteni Orbán Viktorral

2018. június 22. - ashwood

pefktkqturbxy8znjq3ymjinme1zdlknjjjzgnmngi4ntgynzi5odmzyy5qcgvnkpudbqdnbprna7etbc0dfm0bva.jpegSem a múltban, sem a jelenben és a közeljövőben sem vagyunk hajlandóak interjút készíteni a magyar miniszterelnökkel! Hogy lehetőségünk sincs rá, az nem érdekes. Elvégre Orbán sem hajlandó elmenni egy olyan megbeszélésre, amire meg sem hívták. Inkább itthon hazudozik tovább.

"Minden eszköz, mely a trónra téged juttat, elfogadható, mert szent a cél!" "Minden eszköz, amely az ország megvédéséhez szükséges migrációügyben, a kormány és a parlament rendelkezésére áll, fel vagyunk szerszámozva." – mondta a nemzet szamara miniszterelnöke valamelyik állami propagandaadónak. (Nem különösebben fontos melyiknek, úgyis végigsöpör a kézi irányítású lapokon minden szava.)

Azt is mondani tudta Ő, az Ő szájával, hogy: az alkotmánymódosítás és "Stop Soros" "szép, kifinomult jogi munka". Hát, az a minimum, hogy nem vagyunk azonos esztétikai platformon a kormányfővel. Bizonyára Orbán már azt is tudja, miként lehet azokat az apróbb hiányosságokat pótolni, amelyek okán a fent nevezett jogszabályok lényegében alkalmazhatatlanok. Persze ez sem lehet véletlen. Sőt, valószínűleg épp azért nem lehet majd érdemben használni e törvényeket, hogy utána a bíróságokra lehessen mutogatni, mint a politikai kormányzást magukhoz vindikáló szervezeteket. Ügyes… Ha így vesszük, bár nem szép, de mindenképp hasznos jogi keratúrák ezek – már persze, ha az ország érdeke nem, csak Orbáné számít.

De a vezénylő tábornok mást is kimondott - immár hozzávetőleg negyvenkétezredjére: "ha (a civilek) külföldről kapnak pénzt, vallják be." A méltóságos miniszterelnök úrnak teljességgel igaza van! Vallják be a civilek, honnan kapnak pénzt! Természetesen erre igen régóta kötelezettek a civil szervezetek, ezért is lehetséges, hogy a Soros-bérencnek bélyegzett szervezetek minden programjáról, fillérjéről olyan jóltájékozott a propaganda. Ugyanis eddig is kötelesek voltak bevallani. Ha nem tették, akkor Polt Péter, fidesznyik ügyészsége nézett a körmükre.

Milyen szerencse, hogy nincs az a civil szervezet, amely nem hajlandó megmondani, honnan és mire kapta a támogatását. Hogy mondja a kedves, troll kommentelő? Hogy mégis van? Hogy akad olyan civil, amelytől közérdekű adatigényléssel kell bírói úton kiszedni az adomány eredetét? És még akkor sem hajlandó megmondani, mire költi az adófizetők félmilliárdját? Hát ez kétségtelen. De Csizmadia László békemenetelő civiljei természetesen nem akarnak politikát csinálni, nincs is politikai véleményük, így aztán nem is zavarják Orbánt. Olyannyira nem, hogy időnként a Fidesz pártalapítványa is megkínálja őket néhány tízmillióval.

Azt is megtudhattuk: az Európai Bizottság azt találta ki, hogy bár a miniszterelnöki csúcstalálkozó összehívása kizárólag Tusk joga, összehív egy minicsúcsot vasárnapra. Ezen a V4-ek nem kívánnak részt venni.

Igaz, meg sem hívták Orbánt a vasárnapi megbeszélésre.

Csehországot viszont igen. Akik el is mennek. Talán Prága már nem is a V4-ek része.

Értjük. Mi pedig, ahogy korábban jeleztük: nem készítünk interjút a magyar miniszterelnökkel. Nem megyünk el a dolgozószobájába, nem toljuk orra alá a diktafonunkat és nem teszünk fel neki valódi kérdéseket.

Igaz, nem is hívtak.

Hisz Orbán és sleppje épp annyira bátor, hogy csak a rajongókkal, megfélemlítettekkel és egzisztenciálisan zsarolhatókkal áll szóba. Vagy erre a magatartása nem a bátrorság a legmegfelelőbb kifejezés?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2814064475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helga Beauty Salon. 2018.06.22. 11:06:16

Szomorú lesz ha ezt meghallja! :D

FCUK27 2018.06.22. 11:14:43

hahaha, ez kurva nagy poén. én sem vagyok hajlandó lefeküdni Palvin Barbival. igaz nem is akarja :D:D:D

szebb végnapokat képzeltem el a b1nek, de úgy látszik, csak ennyire futja :D

jut eszembe, valakinek megint rárángott az ujja a tiltásra? oszt mit értek el vele?

Helga Beauty Salon. 2018.06.22. 11:21:05

@FCUK27: Azt hittem hogy csak engem tiltottak.
Mármint ahogy Orbán is azt hitte hogy adhat interrjuhot a B1-nek!
És nekem se kell Palvin Barbi se nem kell nekemnek mer csúnya! :DDDDDD

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.22. 11:49:43

@MOTHERFCUK27: "lefeküdni Palvin Barbival. igaz nem is akarja "

Hát ha az arcod is olyan fekete, mint a lelked, meg is tudom szegényt érteni. :))

Helga Beauty Salon. 2018.06.22. 11:56:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Te könnyen beszélsz, mert van felfújható Palvin Barbid, és ha liberális hangulatban vagy akkor kiengeded belőle a levegőt és már dughatod is Heller Ágnest! :DDDDD

Gleccsertetű 2018.06.22. 12:21:55

LOL :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.06.22. 13:21:21

@Helga Beauty Salon: "ha liberális hangulatban vagy akkor kiengeded belőle a levegőt és már dughatod is Heller Ágnest!"

:))

sZulamith 2018.06.22. 14:04:34

Nem igazságos. Heller Ágnes legalább mutatja az arcát, de itt aki hivatkozik rá az nem.Pedig kitudja milyen:)

Helga Beauty Salon. 2018.06.22. 14:16:11

@sZulamith: Heller Ágnes legalább mutatja az arcát, de itt aki hivatkozik rá az nem.Pedig kitudja milyen:)

Hát nem olyan mint egy defektet kapott szexuális segédeszköz.

Helga Beauty Salon. 2018.06.22. 14:18:26

@sZulamith: Heller Ágnes legalább mutatja az arcát,

Egyébként ez a baj! Libsi szokás kérdezés nélkül osztani az észt úgy, hogy a kutya sem kíváncsi rá!

sZulamith 2018.06.22. 15:50:32

@Helga Beauty Salon: "Egyébként ez a baj! Libsi szokás kérdezés nélkül osztani az észt úgy, hogy a kutya sem kíváncsi rá!"

Nem gondolkodtál. Manapság úton- útfélen csak észt osztogatnak kérdezés nélkül a megmondó emberek, nem a libsik:)

Csepp a tengeriben · http://www.vasalobolt.hu 2018.06.22. 16:28:17

@sZulamith: Nem azért a húsz fillérért akkor te miért olvasgatod a kutya sem kiváncsi rá?

Hofipisti 2018.06.22. 19:48:40

@Helga Beauty Salon: A péntek reggeli "szentbeszédekre" ki kíváncsi?

sZulamith 2018.06.22. 21:32:17

@Csepp a tengeriben: Kevésbé olvasom, inkább hallgatom - Kossuth rádió -.
süti beállítások módosítása