B1 blogcsalád



Paul Lendvai: az ellenzék csak a tekintélyelvű rendszer látszatdemokráciájának legitimálására jó, mindent meghatároz Orbán abszolút hatalma

2018. június 12. - Szelestey
  • Trump brutális nyomulása láttán Merkelnek Európa a fontos, ezért hajlandó hangot váltani még Orbánnal szemben is.
  • Az amerikai elnök a magyar kormányfőtől vette át a permanens megosztás stratégiáját, csak utóbbi rafináltabban csinálja és úgy gondolja, hogy a földrészen neki áll a zászló.
  • Megkövette Soros Györgyöt a népszerű amerikai tévésorozat szélsőjobbos sztárja.

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche.jpg

Aki ismeri Merkelt, az tudhatja, milyen nehezére esik az Orbán Viktornak címezett méltatás. Ám a gesztus mutatja, mennyire komolyan veszi a kancellár Európa dolgát. Két nappal ezelőtt a közszolgálati televízióban azonban minden eddiginél határozottabban jelezte, hogy nem szeretné tétlenül nézni, amit a Fehér Ház gazdája művel. Látványosan vázolta, hogy szerinte milyen pozíciót kell az EU-nak elfoglalnia. Ezért történt, hogy hirtelen barátságos hangra váltotta az Unión belüli ellenfeleivel szemben. Dicsérte Ausztriát, sőt még Magyarországot is, kiemelve, hogy azok milyen fontos szerepet töltöttek be az unió menedékpolitikájában. Orbánról név szerint szólva rámutatott, hogy a magyar politikus sok mindent a közösség érdekében tesz, amikor védi a határt.

Merkel nem akarta magának ezt a szerepet, az agresszív Trump azonban rákényszeríti, hogy a kancellár megerősítse Európát, hogy az túlélje az autokraták korát. Az elnök a G7-es csúcson minden eddiginél könyörtelenebbül értésre adta, hogy számára a szabad világ édes mindegy. Hogy mindenki ellen küzd, aki nem szeretné követni az „Amerika az első” politikáját. Az erősebb jogának hirdetésével olyan elvet hoz vissza, amely már meghaladottnak tűnt.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A kommentár úgy látja, hogy a német kancellár ismét teljes lendülettel a kormányzás felé fordult, ezt bizonyítja, hogy immár közzétette, hogy a maga finom módján miként kellene megreformálni Európát, ideértve a közös menedékrendszert. A 3 évvel ezelőtti menekültválság óta egyébként is jellemző rá, hogy nem láncfűrésszel és kalapáccsal alakítja a politikát, hanem kis léptekkel halad. Ennek ékes példája volt, az a szenzációs mondat, amely vasárnap este az ARD televízió egyórás interjújában hangzott el, hogy ti. Magyarország bizonyos fokig a németeknek dolgozik a szerb határon. Ehhez figyelembe kell venni, hogy annak idején egyetlen más ország sem bírálta élesebben Merkel menekültpolitikáját, mint éppen a magyar vezetés. Akkoriban a kancellár sem igen ütött volna meg ilyen békülékeny hangot. Most viszont azt mondja, amit Orbán évek óta hangoztat: a többi tagállam érdekében biztosítja a határt.

A német miniszterelnök ugyanakkor nem hagyott afelől kétséget, hogy az európai jog felülírja a nemzeti törvényeket. Ezért Seehofer belügyminiszter kénytelen volt visszalépni attól, hogy ma jelentse be tervét az ország határainak védelmében. Annak ugyanis része volna, hogy menedékkérőket a jövőben a határról is vissza lehessen fordítani, ám ezt Merkel továbbra is elutasítja.  

Der Standard

der_standard.jpg

„Orbán és a korszellem” címmel Paul Lendvai arról ír, hogy reménytelenséget és kilátástalanságot tapasztalni, ha valaki liberális magyar írókkal, illetve más értelmiségiekkel beszélget. Múlt pénteki rádióinterjújában a kormányfő leplezetlenül elárulta, mennyire ínyére vannak az európai fejlemények, elsősorban Ausztriában és Olaszországban. Az idegenellenes új olasz belügyminiszter telefonon azonnal beszélt is a magyar politikussal, merthogy Róma véget akar vetni a migrációnak, azaz nem a menedékkérők szétosztását szorgalmazza, hanem hogy visszaküldje őket oda, ahonnan jöttek.  Magyarországon ugyanakkor szinte semmi kilátás sincs arra, hogy belátható időn belül enyhüljön a szinte teljes központi ellenőrzés a sajtóban, az igazságszolgáltatásban, a közpénzügyekben és az államapparátusban.  Az ellenzék csak a tekintélyelvű rendszer látszatdemokráciájának legitimálására jó, mindent meghatároz Orbán abszolút hatalma.

A miniszterelnöknek sikerült minden hazai és külföldi vitát úgy beállítania, hogy a magyar nemzet sorsáról van szó a Soros által irányított világméretű összeesküvés ellenében. Szárnyakat kapott a konzervatív korszellemtől és az idegenellenes hangulat terjedésétől, így folytatni tudja a hadjáratot a hatalmat bíráló civilek ellen. Homokra épített az, aki hatékony segítséget várt Brüsszeltől. A kommentár idézi a Süddeutsche Zeitungot, amely szerint elképzelhető, hogy orbanizálódik az Európai Néppárt, ahelyett, hogy megrendszabályozná a magyar miniszterelnököt. Csak az a kérdés, mennyi Fideszt tud elviselni az EPP, mielőtt szétesik?

Guardian

guardian.jpg

Olaszország csak az EU nyomdokain halad, amikor nem engedi be a menekülteket szállító hajót. Itália a biztonság nevében már jóval azelőtt feladta az emberi jogokat, illetve a nemzetközi szabályokat, hogy a választásokon összeszámolták a voksokat. A hajó körüli patthelyzet mutatja az európai migrációs politika ingoványát. 629 migráns sorsáról volt szó, az államok mégis versengtek egymással, hogy ki tagadja meg határozottabban tőlük a kikötést. Végül a spanyolok segítettek. Az UNHCR alázatosan csak annyit kért, hogy az európai politikusok engedjék kiszállni a bajbajutottakat, utána ráérnek rendezni a vitáikat.

A háttér megértéséhez tudni kell, hogy az új olasz belügyminiszter Orbánhoz és az osztrák kancellárhoz hasonlóan rájött: az EU nem tud mit tenni ilyen esetben. Az unió magukra hagyta az olaszokat a tengeren át érkező áradattal. A menedék kérdésében nincs szolidaritás. Ennél fogva Salvini elzárkózott a hajó befogadásától, mert ez az a terep, amelyen az eredménytől függetlenül ő csak nyer. A szélsőjobbos Liga vezéreként kampányát a tömeges kitoloncolásokra alapozza. Nem számított, hogy amit ígért, az kivitelezhetetlen és törvénysértő. Az sem érdekes, hogy az idén idáig ötödannyian jöttek, mint tavaly ilyenkor. A lényeg, hogy ő az olasz érdekek védelmezőjének tűnjön.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Az amerikai elnök olyanoktól vette át a szüntelen megosztás politikáját, mint Orbán Viktor. Azzal a különbséggel, hogy a magyar politikus nem a „mély államot” támadja, hanem a „Soros-hálózatot”, vagyis az elitista ellenséget, amely a zsidó milliárdos kottájából játszik. A magyar politikusnak a migránsok jelentik ugyanazt, mint az amerikai elnöknek a telhetetlen mexikóiak, vagy a bűnöző feketék. Orbán kifinomultabb ezen a téren, mint Trump, de mindketten ugyanazt csinálják: bűnbakot gyártanak, miközben gonoszul nekirontanak az igazság független forrásainak és a politikai ellenfeleknek. Ez Magyarországon briliáns módon bevált. A kormányfő megszilárdította hatalmát, közkedvelt. A hatalom sikeres. A miniszterelnök csak akkor fordul az ellenzékhez, ha annak soraiból éppen fojtogatni kíván valakit.

 Trump még nem tart itt, de szépen fejlődik. A népszerűsége megugrott, de ő ezt is a megosztásra használja, mert egyfolytában szüksége van ellenségekre. Leszámítva az ellene zajló vizsgálatot, a dolgok állása neki kedvez, mégsem nyújt kezet ellenfeleinek. Ez alighanem a jelleméből következik, meg abból, hogy politikai stratégiájaként az ellentétek szításának fogadott hűséget. Egy személyben megtestesíti azt, amit a Princeton-i Egyetem politológia professszora, Jan-Werner Müller populizmusként határoz meg. Ebből következően ellenségeinek listája sosem csökken, de néhány célpont átkerülhet más kategóriába, lásd Észak-Koreát.  Viszont a faji ellentéteket okosan és ravaszul szítja. Pl. amikor fehér választói előtt arról beszél, hogy csökkent a munkanélküliség a feketék körében.

Der Standard

der_standard.jpg

Osztrák diplomaták bírálják, hogy Ausztria kilép a Közép-Európa Kezdeményezésből, mert ily módon veszít befolyásából és átengedi a terepet pl. a Balkánon az illiberális Magyarországnak, amely egyre nagyobb szerepre törekszik a térség gazdaságában, illetve diplomáciájában. Erhard Busek volt alkancellár kijelentette, hogy nagy kár feladni egy ilyen pozíciót, amikor nagy szükség volna arra, pl. a sajtószabadság és a menekültek kapcsán. A Közép-Európai Kezdeményezést egy híján 30 éve alapították, jelenleg 18 ország a tagja. Az elnökséget idáig felváltva Olaszország és Ausztria adta.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A külföldi befektetők nem győzik a pénzt vinni Közép-Európába, számukra az erősödő populizmus egyáltalán nem gond, a munkaerőhiányt sokkal rosszabbnak tartják Orbánnál. A Mercedes pl. nemrégiben jelentette be, hogy egy milliárd euróért új üzemet épít a nemzeti-populisták által kormányzott Magyarországon. Ez is mutatja, mekkora különbség van a térség politikai, illetve gazdasági megítélése között. Orbán sok civil szervezet és politikus szemében pária, akit nem szabad felértékelni a beruházásokkal. Hiszen Budapest igencsak lazán veszi az alapvető jogokat, elutasítja a menedékkérőket és kicsemegézi az uniós tagság előnyeit. De erős kétségek övezik a lengyeleket, cseheket, szlovénokat, románokat és bolgárokat is. Ám a jelek szerint mindez a nyugati partnereket nem zavarja. Tavaly ugyan egynegyedével kevesebb tőke áramlott a régióba, de a 72 milliárd azt jelenti, hogy a kiugrónak számító 2016 után visszaállt a korábbi szint. Ám jók a kilátások is, tekintve az erős gazdasági növekedést.  

Magyarországon már külföldi érdekeltségek állítják elő a GDP felét, ők foglalkoztatják a munkaerő egynegyedét. A terjeszkedés igazi gátja, hogy nincs elég ember. A magyar piacon az új jelentkezők 90 százalékát idegen vállalkozások vették fel. Ám a Bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlítások Intézete szerint a hiány már a további közvetlen befektetéseket veszélyezteti. A német üzletemberek azonban kitűnően érzik magukat, azt mondják, a válság óta nem ment olyan jól a bolt, mint jelenleg. Habár panaszkodnak a korrupcióra, a hiányos átláthatóságra, a jogbizonytalanságra, ám ez nem rendíti meg hűségüket a térség iránt.

BBC

bbc.jpg

Magyarország a bevándorlás-ellenes politikáról nevezetes, amit csak gerjeszt a Fidesz, a párthoz hű országos sajtó és az olyan szélsőséges szervezetek, mint a Jobbik, épp ezért keltett feltűnést, hogy a Párbeszéd képviseletében most először egy fekete bőrű politikus került be az Országgyűlésbe. Orbán Viktor uralmának egyik fő jellemzője, hogy nem enged be az unión kívülről érkező migránsokat, illetve, hogy a faji sokszínűséget fenyegetésnek tekinti a magyarok etnikai és kulturális történelme szempontjából. A „Stop, Soros” a menedékkérőket támogató civileket veszi célba. Olivio Kocsis-Cake viszont azt mondja, hogy ő az eleven bizonyíték, mármint hogy nem kell félni attól, akinek más színű a bőre. Az édesapja volt az Állampolgár c. film főszereplője, aki amúgy közgazdász doktorként villamosvezető Budapesten.

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

Közép- és Kelet-Európában a nacionalizmus új válfaja alakult ki – részben az EU ellenmodelljeként. Ezt tárja fel egy új könyv, amely most jelent meg a német piacon. Az elemzés szerint tévedésnek bizonyult, hogy a keleti bővítés új lendületet ad az európai tervnek, hogy erősíti az egységet és segít gyorsabban eljutni a nemzet utáni korszakba. Ezek az országok gyorsan világossá tették, hogy nemzeti ügyekben (vagy amit annak nyilvánítanak) a saját érdekeiket követik, és nem rettennek vissza attól sem, hogy megütközzenek Brüsszellel.

Huffington Post

huffington.jpg

Bocsánatot kért Soros Györgytől az ATV amerikai tévé sorozatának főszereplője, amiért azt állította, hogy az üzletember a háború idején kollaborált a nácikkal. Roseanne Barr a twitteren azt írta, hogy a milliárdos családját üldözték a fasiszták és csak az apa erejének, illetve leleményességének köszönhetően élte túl a holokausztot. A színésznő azt a népszerű, szélsőjobbos összeesküvés elméletet melegítette fel a múlt hónap végén több tweet-üzenetben is, amely szerint Soros igazából náci szimpatizáns volt és segített gázkamrába küldeni  hittársait. Mint emlékezetes, Barr nekirontott a Clinton-házaspár lányának és Orban egykori tanácsadójának is, ez utóbbi rasszista megjegyzés eredményezte, hogy a televíziós társaság levette műsoráról a sorozatot, noha az igen népszerű volt. A szakértőtől pár órával később azonnal elnézést kért a művésznő. Ami Sorost illeti, a portál megjegyzi, hogy az üzletembert régóta paranoia övezi a konzervatívok részéről. 1945-ben mindössze 14 évesen eltitkolta származását, hogy megmeneküljön az üldöztetéstől.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5014042226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK26 2018.06.12. 15:37:10

nagyon gyenge a mai eresztés, szóljatok a Lajosnak, hogy szedje össze magát :D:D:D
süti beállítások módosítása