B1 blogcsalád



Közel a leadási határidő, mégis nagy a csönd a Honvédelmi Intézkedési Terv körül

2018. június 11. - kkerenyi

Június 30-ig kell leadni az oktatási intézményeknek a dokumentumot, amely azt tartalmazza, hogyan fog reagálni a szervezet terrortámadás vagy háborús helyzet esetén. A kezdeti felzúdulás után már hónapok óta mindenki tapintatosan hallgat a témáról. És június van. 

military-kid.jpg

2017. december 29-én, a téli szünet kellős közepén az óvodák-iskolák-bölcsödék vezetői e-mailben értesültek arról, hogy fél éven belül el kell készíteniük az úgynevezett Honvédelmi Intézkedési Tervet. A levélhez mellékelt minta szerint egy 34 oldalas dokumentumról van szó, amely olyan részletekre is kiterjed, mint a riasztási névjegyzék, vagy az épület helyiségeinek feltérképezése hadászati célok alternatív használatára. Ennek elkészítése az igazgató dolga, hiszen - az egyik meghivatkozott kormányrendelet szerint 

Az intézmény vezetője felelős az intézményre háruló honvédelmi és a válságkezelés katonai vonatkozású feladatai végrehajtásának megszervezéséért és támogatásáért.

Az e-mailből az is egyértelműen kiderül, hogy ha nem készül el a megadott határidőig ez a rendkívül fontos dokumentum, akkor az igazgató büntetésre számíthat. Azt nem lehet tudni, hog milyenre, mindenki maga képzelheti el, hogy kap egy borsosabb összegű pénzbüntetést, eltávolítják az állásából, esetleg kalodába zárják a város főterén. 

kids-with-guns.jpg

Hatalmas értetlenség támadt. A sajtó felkapta a hírt. A szülők érdeklődni kezdtek, hogy ugye elég biztonságos az iskola. Az igazgatók és helyetteseik nekiálltak böngészni a levélben hivatkozott jogszabályokat, amelyek szerint el kellene járniuk, de amelyek bizonyos részei ellentmondanak egymásnak. Egy-két lelkes aktivista országos összefogást, tüntetést, bojkottot, polgári engedetlenséget javasolt. A határozottabbak levelet küldtek az oktatási jogok biztosának. 

Aztán néma csönd.

Néhány cég megszimatolta a lehetőséget, és árajánlatokkal kezdte bombázni az oktatási intézményeket: a szervezet nagyságától és felépítésétől függően átlagosan 50-150 ezer forintért készítenék el a dokumentumot. Nem kétséges, hogy van olyan a tengernyi adminisztrációval túlterhelt igazgatók között, aki boldogan él a lehetőséggel. Mások megírják valahogy maguk. Megint mások elkérik az ismerősöktől, akik már megcsinálták, és kitöltik a saját adataikkal. Egy biztos: mindenki megírja és leadja, mert ugyan nem ért vele egyet, de retteg attól, hogy mi lesz, ha nem készül el. Mert azt nem mondták meg. Csak azt, hogy baj lesz. Hiszen évek óta fenntartott magas szintű terrorkészültség van, kettes fokozat, és még ráadásul migrációs válsághelyzet is. Csoda, hogy élünk! 

Az utolsó pillanatban összedobott Honvédelmi Intézkedési Tervek persze a gyakorlatban használhatatlanok lesznek. Praktikus apró téglák abban a falban, ami a gyerekek fizikai erőnlétének rendszeres felméréséből (NETFIT), az iskolai honvédelmi oktatásból, a pályaorientációs foglalkozásnak álcázott toborzásból és az iskolai lőgyakorlatok lebegtetéséből áll össze. Mert ennyi mindent megtesznek ám értünk ezekben a vészterhes időkben! Mi pedig boldogan félünk, míg meg nem halunk.

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3414039806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása