B1 blogcsalád



Senkinek nem kell a szerencsétlen MEDVE, amelyik átvágott az országon

2018. június 09. - nickgrabowszki

Egy fél országot tartott lázban hetekig, most meg senki nem tart rá igényt. bear.jpg

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szombat éjjel közölte, hogy a Szeged melletti Sándorfalván altatólövedékkel kilőtték a medvét, amelyiket Somoskőújfalun láttak először Magyarországon, majd átvágott az országon dél felé menet. A KNPI szerint 

Mindenki megnyugodhat

(a medve) hamarosan visszakerül a Bükki Nemzeti Parkba.

Ezt a azonban a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság határozottan tagadta. Szerintük még nem született döntés, és különben is

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (...) éppolyan fontosnak tartja a működési területén, illetve az ország egyéb területein élő lakosság biztonságát és jogait, mint a természet védelmét.

Azaz gyakorlatilag közölték, 

nekik ugyan nem kell a MEDVE, oldja meg a medveproblémát más.

A KNPI állításával szemben a MEDVE csakugyan nem kerülhet vissza a BNPI területére, mert eleve nem is onnan indult, hanem csak átvágott rajta.

A napokban mi is bemutatunk egy térképet a medve útvonaláról, amin jól látszik, hogy Szlovákiából indult és Szerbia felé tartott:medvekoborlas.jpg

Innen jól látszik, hogy a MEDVE bő két hetet kóborolt Magyarországon, mégsem fogták be. (Mondjuk az igaz, hogy még nem bántott senkit, és különösebb kért sem tett semmiben.) Nincs okunk mást feltételezni, mint hogy a nemzeti park igazgatóságok, amelyek az ország egész területét lefedik, arra vártak, hogy a MEDVE menjen tovább a másik igazgatóság területére, és ebben sem a Bükki, sem a Duna-Ipoly nem csalatkozott.

A kecskeméti székhelyű KNPI-nak az volt a problémája, hogy a MEDVE 2 napra megállt Sándorfalvánál, és semmi nem utalt rá, hogy tovább akarna menni. Nyilván abban bíztak, hogy elkerüli a zajos nagyváros Szegedet, és átmegy Szerbiába.

Aki úgy gondolná, hogy Orbán high-tech kerítése képes lett volna megállítani egy MEDVÉT, annak itt egy videó: 

A medvék ügyesek, mint egy akrobata, nem csak tudnak szögesdrótkerítést mászni, de kifejezetten szeretnek is. Ez a MEDVE végül nem ment sehová, el kellett kábítani, és most ott probléma, hogy mi legyen vele.

Az eset kicsiben megmutatta Magyarország elmúlt néhány évét:

  • a bevándorlókat nem csak akkor nem szeretjük, ha emberből vannak,
  • a városiaknak nincs bajuk migrációval, a falusiak rettegnek tőle,
  • minden a másvalaki problémája, oldja meg a Bükki Nemzeti Park, a szlovákok vagy szerbek, csak nekünk ne kelljen.

Rogán valószínűleg már méreti a közhangulatot MEDVE-ügyben, a kormánypropaganda hamarosan óriásplakáton fog uszítani a Soros által támogatott állatvédő szervezetek ellen, a kormány meg nemzeti konzultációt indít

a lakosság megnyugtatására,

és az Fidesz beleveszi az alkotmányba, hogy Magyarország a vadvilág homogenitását is meg kívánja őrizni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8614035456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hilda kisfia 2018.06.09. 18:39:36

Ez a medveügy is rámutat a migránskérdés tarthatatlanságára és hogy Soros terv nincs, meg felesleges a kerítés. Szerintem is Rogán mocskos keze van ebben is, meg kellene nézni nincs e Louis Vuitton címke a medvén valahol! Ha van, akkor ez a tetű sznob szerezte be ezt az álmigráns medvét, hogy riogasson vele ezzel is befolyásolva a közelgő EU-s választások fejleményeit!

Hilda kisfia 2018.06.09. 18:50:44

Le a xenofóbiával, mindenki fogadjon be egy migránst, meg egy medvét!

boborján20 2018.06.09. 19:09:27

@Hilda kisfia: ez a két komment tőled még az átlagos faszagyadtól is faszabb volt!

remélem világos volt sötét barátom?:)))

Hilda kisfia 2018.06.09. 19:19:39

@boborján20: Nem voltam elég liberális? Neked semmi nem jó.

boborján20 2018.06.09. 19:33:24

@Hilda kisfia: leszarom ha nem vagy liberális, de próbálj ember maradni!

Hilda kisfia 2018.06.09. 19:41:02

@boborján20: Igenis hogy ez a medveügy számot tarthat a széleskörű közvéleményre és megmutatja hogy a medve is el akarta hagyni ezt a diktatúrát csak Orbán pribékjei elfogták. Nyilván ő is Merkelhez készült, vagy Londonba mosogatni, mint számos éhező elnyomott honfitársunk, el ebből a Rogánhelikopteres staion országból! Szerintem a szavazatát is elsikkasztották amit a momentumra adott le, azért van kétharmad! Gondolom letaposta Mészáros felvásárolt szántóit is azért ez az önkény, hamarosan Polték karmai közé kerül szegény, ha nem állunk ki mellette Soros segítségével!

Hilda kisfia 2018.06.09. 19:43:21

@boborján20: leszarom ha nem vagy liberális, de próbálj ember maradni!

Elkéstél, már indulok a parlamenthez tüntetni egy "ÉN IS MEDVE VAGYOK" táblával!

boborján20 2018.06.09. 19:47:48

@Hilda kisfia: haver ez annyira szar szemét komment volt részedről, hogy nincs kedvem szétszedni a szar lelkivilágod!

ezé inkább küldöm a nyolcadik nótámat!:))

www.youtube.com/watch?v=Lk4sGZ6iTkU&start_radio=1&list=RDLk4sGZ6iTkU

Hilda kisfia 2018.06.09. 19:49:46

Persze ha kiderül hogy csak egy szaros határon túli magyarmedve, akkor levesszük róla a kezünket!

boborján20 2018.06.09. 20:02:50

@Hilda kisfia: ausztriaiak nyertek, vagy ti?

F1 L M 2018.06.09. 20:33:26

Ekkora egy szar hülye írást! Ennek a firkásznak is annyi esze van amennyi látszik. Meglehetősen közel van a b1 a szegedi kattant színvonalához.

boborján20 2018.06.09. 20:57:30

@F1 L M: ennél már csak a kibaszott nick neved gázabb, fityeszszar!

Emma Nagy 2018.06.10. 00:01:33

Látom mindenki a humoránál volt medve ügyben. Csak humorral lehet harcolni a hülyeség ellen.
Mi legyen a MEDVÉVEL?
Maradjon Szegeden, jó hely az egy MEDVÉNEK. 10,2%
Vigyék vissza Nógrád vagy Heves megyébe, miért nem őrizték jobban a határt. 4,5%
Adják vissza Szlovákiának, az a hazája. 31,1%
Szállítsák át Szerbiába, végül is oda indult. 9%
Ha egy MEDVE bejött, akkor több is bejöhet, Orbán építsen MEDVEKERÍTÉST a szlovák határra. 45,2%

2018.06.10. 07:10:46

@Hilda kisfia: a medvét neked kéne ölelgetned... meg a többi tetves, nyilas fajtársadnak ott a fideSSben.

Hilda kisfia 2018.06.10. 08:48:34

@hullajelölt88: Ma is felébredtél, tehát kaptál még egy esélyt az élettől, erre így kezded?
Szar napja lesz a családodnak.

komiszár 2018.06.10. 09:13:14

Ez megint egy liberálbolsi blog.

Hilda kisfia 2018.06.10. 10:25:08

@látjátok feleim szümtükkel: Téged agyonverni sem tűnik rossz ötletnek.

oscar bonavena 2018.06.10. 11:54:44

hagyjátok békén a medvét és ne keverjetek mindenbe politikát,az állatok nem hazudnak és nem lopnak csak ti ballibsi tetvek. Ez még akkor is igy van ha ezt másra kenitek,tönkre akartátok tenni az országot, nem sikerült most meg siránkoztok amikor jobban megy az országnak. És nem csak a kormánypolitikusoknak hiába hazudjátok ezt,épül szépül az ország,ne gyertek a stadionokkal hanem nézzetek szét.

2018.06.10. 12:41:31

@oscar bonavena: azért nem érzed sértőnek, hogy ballibsinek titulálod a nyilas csürhéteket? Mert ugye ebben az országban aki lop, rabol, csal, hazátárul, népet irt, az bizony a fideSS újnyilas párt...

2018.06.10. 12:42:15

@Hilda kisfia: örülj, hogy téged nem lehet agyon-... max. agyhelyen...

Behaton 2018.06.10. 13:43:28

Bazzeg, a B1 blognak nem kell ez a szegény medve? Vagy ők is csak arra várnak, hogy valaki más oldja meg a helyzetet?

2018.06.10. 14:50:30

@Behaton: ti fideSSesek miért vagytok ennyire sötét, büdös parasztok?

Hilda kisfia 2018.06.10. 15:24:26

@hullajelölt88: A nickneved alapján kérdezem hogy meddig leszel jelölt? A létednek értelme semmi, hülye vagy mint a pöcs és undorító.

anyadmajma 2018.06.10. 15:31:07

@Hilda kisfia: na, te hazaáruló bolsevik geci birka, ez rád vonatkozik:)
index.hu/tudomany/2018/06/03/tudomanyosan_bizonyitottak_hogy_az_ostobasag_es_a_homofobia_osszefugg/

apropó, miért nem használod mostanában a birkás nickedet, faszfej? Elfelejtetted a jelszavát?:)

Hilda kisfia 2018.06.10. 15:46:11

@anyadmajma: na te vagy a másik növényszintű életforma.

anyadmajma 2018.06.10. 16:16:47

@Hilda kisfia: de te attól még egy hazaáruló bolsevik geci vagy:)

2018.06.10. 16:54:40

@anyadmajma: gondolod, hogy ez a tetvekben élősködő bélféreg azonos a csúti cigány bulgár ügynökével?

2018.06.10. 16:56:37

@Hilda kisfia: hát az biztos, hogy ha az általatok tönkretett e.ü.-re bízom magam, akkor rövidesen beledöglök. De azért bízom benne, hogy még látni foglak a lámpavason lógni...

anyadmajma 2018.06.10. 17:36:58

@hullajelölt88: szerintem csak a birka írogat ide sok álnéven, mert így sokkal többet tud keresni.:)

Behaton 2018.06.10. 19:22:37

@anyadmajma:

Ha igazad van, akkor ez elég rossz fényt vet rád, rátok, mert azt bizonyítja, hogy több tucatnyian sem bírtok egy bolgár fideszjobbággyal. Szóval, a te érdekedben is reménykedem, hogy nem így van.

F1 L M 2018.06.10. 21:48:51

@boborján20: Kedves Pandacsöki Boborján kérem húzzon a fejére egy tangabugyit, álljon a sarokba és kezdjen el forogni. Majd szarja össze magát.