B1 blogcsalád



Orbán aggódhat: az amerikai pénzügyi hatóságok pontosan követik a titkosnak szánt magyar-orosz tranzakciókat

2018. június 05. - Szelestey

Szelestey Lajos külpolitikai összefoglalója. 
orban_kotsen_2018.jpg

Egy ide, egy oda. Azaz Olaszországban befutottak a populisták, Szlovéniában viszont vereséggel felérő győzelmet arattak, pedig nekik a magyar kormányfő nagyon is tevőleges segítséget nyújtott.

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor az olasz sikert emlegette Európa számára szánt figyelmeztetésként Kötcsén, amely ezúttal annyira titkos volt, hogy még a Pesti Srácok sem tudósíthatott róla. Az természetesen tény, hogy a teljesen kiszámíthatatlan római koalíció robbanásveszélyes, bár tudjuk, hogy jegenyefák nem nőnek az égig, és Liga is meg fogja fontolni, kockáztassa-e az államcsődöt, amikor az hatalmas magánvagyonokat tehet tönkre a tehetős Északon is. De az is biztos, hogy

a felfordulás még jobban lelassítja az EU reformját.

Nagyot lépett előre a magyar kormány mostanság az amerikai kapcsolatban, csak éppen kérdés, hogy valóban ilyen lovat akart-e? Mert ugyan a State Department új gazdája végre meghallgatta a magyar fél óhaját és évek után hajlandó volt találkozni magyar kollégájával, ám a két oldal beszámolója szerint mintha nem ugyanazon a megbeszélésen vettek volna részt. Szíjjártó nem győzte kékre festeni az eget, Pompeo viszont számon kérte a Moszkvához fűződő, túlzottan is szívélyes viszonyt, miután az orosz politika egyre agresszívabb. Továbbá védelmet sürgetett a civilek számára és szóvá tette, hogy Magyarország gátolja a NATO és Ukrajna közötti kapcsolatok fejlesztését. Az sem kétséges, hogy Washington ragaszkodik a CEU budapesti működéséhez. Orbánnak ezt a békát minden bizonnyal le kell nyelnie, és Kötcsén Palkovics miniszter már tett is rá egy halvány utalást, hogy a kérdést meg lehet oldani. Csak az a kérdés, milyen formába öntik, hogy a hatalom számára ne járjon túlzott arcvesztéssel.

A civilek kapcsán már meghátrált a kabinet, kivették a javaslatból azokat a pontokat, amelyeket a leginkább kifogásoltak a nemzetközi partnerek (belügyi átvilágítás, 25%-os sarc). A retorika ettől persze nem változott, sőt csak erősebb lett, hiszen a kudarcot valahogyan álcázni kell. A metódus kapcsán idevág, amit egy német újságíró mondott, hogy ti. Magyarország és Lengyelország is erősen EU-ellenes, ám mivel a brüsszeli támogatások az életfontosságú köldökzsinórt jelentik számukra, ez agresszivitásra hangolja őket. Apropó, nagy kérdés, mi lesz jövőre, miután az Orbán-kormány addigra lehívja a 2021-ig esedékes szubvenciók jó részét.

Akkor vajon milyen külső erővel fogják indokolni a növekedés erőteljes megtorpanását-visszaesését?

Valószínűleg azt is Sorossal, aki most csak rontott a helyzetén, miután megerősítette, hogy sosem pártolta a menedékkérők kötelező betelepítését. Esetében azonban teljesen mindegy, hogy van-e sapka a fején, vagy nincs.

Persze a kérdés, hogy mi lesz a szűk esztendők indoka, csupán költői, hiszen a miniszterelnök idehaza abszolút kivonta magát minden ellenőrzés alól, kizárólag a külföldi porondon ütközik korlátokba, bár már látnivalóan már úgy tekint magára, mint a britek kilépése után az euroszkeptikus erők vezérére. Az persze még odébb van, mert a vágyak ezúttal is beleütköznek a realitásba, bár a Habony-féle propagandát sosem szokta zavarni, hogy a hivatalos kijelentések nem ritkán teljesen nélkülözik a valóságalapot.

Jelenleg izgulhat Orbán, mert lehet ugyan, hogy még Trump is leereszkedik hozzá, bár politikailag nem jegyzi Magyarországot. Csak éppen nem tudni,

az USA miért nem gratulált még mindig a Fidesz választási győzelméhez,

ami azért a diplomácia nyelvén sokat elárul, a ranglista melyik fertályán foglal helyet az Orbán-kabinet az amerikai elnök szemében. Ráadásul, amiatt is igencsak ideges lehet, mert ahogy egy szakértő elárulta, az amerikai pénzügyi hatóságok pontosan követik a titkosnak szánt magyar-orosz tranzakciókat, azaz ha a politika legfelső szintje megadja a jelzést, bármikor kiteríthetik a lapokat. Nem éppen megnyugtató perspektíva egy olyan rendszer számára, amelyet a világsajtó tömören kleptokráciának minősít, miközben a színfalak mögött a budapesti amerikai nagykövetség sem lankad a demokrácia és az emberi jogok védelmében.

A jelek szerint ugyanakkor az EU megunta, hogy Magyarország továbbra is lacafacázzon vele, és jelezte, hogy komolyan gondolja a pénzek megvonását, ha továbbra is sérül a jogállam. Az ügy súlyosságát jelzi, hogy már az EP elnöke is erről tárgyalt Budapesten. Tajani ugyan Berlusconi embereként indult, de ismeretes, hogy nem nézi jó szemmel az orbáni vircsaftot. Ugyanakkor hogy az Európai Néppárt most éppen keménykedik, azt inkább vegyük pozícióharcnak, hiszen a konzervatívok már többször bizonyították, hogy egy kis megalkulvásért nem mennek a szomszédba, és bármikor hajlandók feladni az elveiket egy tál … strasbourgi voksért. A Le Monde azt írta a minap, hogy Brüsszel migrációs politikája már orbanizálódott. A névadó pedig azzal kísérletezett, hogy rátukmáljon 25 kilométernyi szögesdrótot Montenegróra, ám hiába a puszipajtási viszony Djukanoviccsal, Pogdorica udvariasan elhárította az ajánlatot, mondván, hogy a kerítés csak az utolsó eszköz lehet, de képes más úton-módon is megakadályozni a felélénkült embercsempészetet. Mindazonáltal a holland kereszténydemokraták nyílt lázadása rávilágít, hogy a tagszervezetek megelégelték az EPP vezetésének lapítását, a brutális magyar válasz pedig azt mutatja, hogy immár előkerültek a kések…

Idehaza 100%, hogy a hatalom tovább nyomatja a migráns veszedelmet.

Ez egyrészt már bevált, másrészt nincs is más, amivel mozgósítani lehetne a lakosság arra kapható részét. A Spiegel szerint Magyarország példája jól mutatja, hogy az emberek képesek a saját érdekeik ellen voksolni. Hiszen már sokadszorra euroszkeptikus kormányt segítettek hatalomra, miközben egy főre vetítve ők kapják a legtöbb pénzt Brüsszeltől. Ehhez az kell, hogy ne érdekelje őket a politika (konkrétan leszoktassák róla őket), illetve a sajtó ugyanazzal a populista blablával etesse őket. Igaz, ez azután veszélyes döntésekhez vezethet…

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6514024582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 14:47:09

@Homo fideszbirkusz: meg nem

de mar most meg kell valtoztatni az ALAPTV-t, hogy ide EU allampolgar migrancsok le ne telepedhessenek, mer felo h megint idemenekulnek a fasiszta magzarok koze mint a galiciaiak

franciaorszagban ugyanis egy ajvek utan kibasszak oket a szarabok az ablakon mar menekulnek

_most_ 2018.06.06. 14:47:16

@zokogjatok: Hogy lehet másként nevezni azokat, akik arra szavaznak, hogy Mészárosnak újabb százmilliárdja legyen? Milyen hülye szavaz olyanokra, akik meglopják?

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 14:49:07

@_most_: elszigetelodes veszely is van?

vagy csak a szaraboktol elszigetelodes veszelyre gondolsz?

zokogjatok 2018.06.06. 14:49:51

@_most_: Retardált kérdésre csak retardált választ lehet adni, fiam :D Ha még azt sem érted meg, hogy miért baromság így kérdezni, mit akarsz? Te nyilván nem arra vagy kíváncsi, miért szavaztak az emberek a Fideszre, hanem csak őrjöngesz. Akkor meg hajrá, nekem kurvamindegy, az ilyen felsőbbséges birkázás hozza a legtöbb szavazót :D

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 14:50:11

@_most_: szerintem Meszaros keveset lop

tolem tobbet is lophat, ha gyorsabban no a GDP es gyorsabban csokken az adom

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.06.06. 14:51:15

@Homo fideszbirkusz: "akkor 4 millió bevándorlót áraszott volna rád"

a valóságban persze nem de a valóság soha nem zavart össze benneteket a hazudozásban :)

Homo fideszbirkusz 2018.06.06. 14:53:37

@zokogjatok: "Többen vándorolnak be mint ki."

Igen? 600 ezren kivándoroltak, de 700 ezren vándololltak be? Akokr hát már most televagyunk migráncsokkal????
És ha már itt vannk, akkor miért nincs sehol munkaerö, ha ennyien áramolnak be?

Na ne erőltesd magad a hebegéssel te díszhülye, ezen a statisztikán már 7 éve is röhögtünk, amikor az akkori Takonyárpi troll kartársaid először jöttek elő ezzel. Még ahhoz is hülyék vagytok, hogy megéznétek a módszertant, hogy miről is van szó. Mert azután maradnátok kussban.

zokogjatok 2018.06.06. 14:54:09

@_most_: "A fidesznek mi a mondanivalója?"

hogy a magyar emberek érdeke előrébb van, mint
1. a bankok érdeke (forintosítás, devizahitelek, bankadó)
2. az energiaszolgáltatók érdeke (rezsicsé)
3. a nemzetközi nagytőke érdeke (multiadók)
4. az európai értékeknek nevezett viccek (bevándorlás)

És most nyafoghatsz hogy de ez így hazug meg úgy gáz, közben az ország jól láthatóan fejlődik, és nyilván nem a GDP 2%-át kitevő eus pénzekből. A másik meg hogy hiteltelen már a nyafogás, ha 8 éve minden egyes kurva évre megjósolják a magadfajták, hogy mindjárt itt az összeomlás, oszt igazából egyre jobb minden, akkor már azt se hiszik el nektek az emberek ha igazat mondotok.

Pofából vissza kéne venni, mert itt a birkázás már nem sokra vezet,ha az birkázik aki 1. korábban a falnak vezette az országot, 2. azóta riogat hogy mindjárt itt a vég, 3. folyamatosan elledrukkerkedik a migránskérdéstől a kivándorlásig.

zokogjatok 2018.06.06. 14:56:24

@Homo fideszbirkusz: Mi van ember, te pörögtél azon hogy hozzunk statisztikát a bevándorlásról, ott a statisztika, gondolod hogy majd te hitelesebb szakértő leszel mint az a 40 statisztikus aki ezeket összeállítja? Hagyjuk már.

Nem illik bele a világképedbe, ezért nem is akarod megérteni. Úgy meg minek magyarázzam, hol tévedsz meg mit hagysz figyelmen kívül? Semmire sem lenne jó, te direkt választod a hülyének maradást, a neked ellentmondó tényeket meg (bár te kérted őket) nem fogadod el.

_most_ 2018.06.06. 15:03:18

@zokogjatok: Jaja, ezeket te tényleg elhiszed? Tök aranyos. Egyetlen okból harcolnak a multik ellen, hogy a fideszes oligarcháké legyen a profit.

VT Man 2018.06.06. 15:04:20

Orban aggodhat - ja, nem!

"Németország egyik legerősebb tartománya, a Bajor Szabadállam nem vár Berlinre menekültügyben: a tartomány vezetése saját menekültügyi tervet készített. Ennek az a lényege, hogy aki biztonságos országból érkezik, és ott már beadta menedékkérelmét, azt ezentúl nem engedik be a német határon, az illegális bevándorlókat pedig következetesen kitoloncolják, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

A kedden ismertetett elképzelések a következők:

Aki biztonságos harmadik országból (például Ausztriából vagy Olaszországból) jön, menedékjogi eljárása már ott megkezdődött, ujjlenyomata már szerepel az európai központi adatbázisban (Eurodac) azt már a német határról visszafordítják.
Az érkező menekültek nem kapnak azonnal lakást, táborokban, menekültcentrumokban szállásolják el őket. Ezeket az intézményeket csak akkor hagyhatják el, ha menedékkérelmüket pozitívan bírálták el.
Ahol lehet, csökkentik a menekültek készpénzben folyósított támogatásait, és ezeket természetbeni juttatásokkal pótolják, hogy a pénz ne egy másik országban landoljon. A keményvonalas Markus Söder bajor tartományi elnök azt is mondta: "Aki kevesebb készpénzt kap, annak kevesebb lehetősége lesz arra, hogy ezt például kábítószerekre költse".
A táborokban élőket közhasznú munkára köteleznék. Dolgozhatnak a segélyszervezeteknek vagy csinosíthatják a tábor udvarát és környékét. Aki nem működik együtt, azt az eddigieknél keményebben szankcionálnák.
Aki nem jogosult menekültstátuszra vagy másfajta védelemre, azt charterjáratokkal következetesen visszaszállítják hazájába."

index.hu/kulfold/2018/06/06/nemetorszag_bajororszag_menekultvalsag_kiutasitas_menekulttabor_kozhasznu_munka/

zokogjatok 2018.06.06. 15:05:36

@_most_: "Jaja, ezeket te tényleg elhiszed?"

És most nyafoghatsz hogy de ez így hazug meg úgy gáz, közben az ország jól láthatóan fejlődik

" Egyetlen okból harcolnak a multik ellen, hogy a fideszes oligarcháké legyen a profit. "

Nekem gecimindegy, elhiheted.

_most_ 2018.06.06. 15:08:58

Legszebb bizonyíték a fidesz szavazók butaságának, hogy nagyban felülnek a migráns ellenességre, de az meg nem zavarja őket hány gazdag külföldi bűnöző, terrorista vesz magyar letelepedési kötvényt, csak hogy Rogánnak legyen pénze helikopterezni. Phareon esete is jól mutatja, hogy a fidesz bármikor összehaverkodik arab terroristákkal, ha pénzről van szó.

_most_ 2018.06.06. 15:10:10

@zokogjatok: Addig mindegy, amíg nem kerülsz a fidesz kör útjába, mert ellenük a magyar törvények aztán semmit se védenek.

zokogjatok 2018.06.06. 15:11:40

@_most_: Szemben a csodás másik állásponttal, miszerint a nincstelen írástudatlan kultúraidegen milliók azok jöjjenek nyugodtan, ám a leellenőrzött kőgazdag munkahelyeket hozó embereknek meg tilos legyen.

Mert bazdmeg a tömegbe az első típusú hajt és megöl, az meg hogy a cigibiznisz kinek a kezében van, normális embert nem érinti.

De mindegy, további jó nyafogást.

zokogjatok 2018.06.06. 15:16:11

@_most_: És? Korábban meg a szoci kormány útjába nem volt tanácsos kerülni.

Fogjad már fel, de tényleg, figyelj már a szavaim értelmére!

Kurva fölösleges olyan hátrányokat mondani, amik minden résztvevőnél jelen vannak! Ez nem érv egyik jelölt mellett vagy ellen sem, hiszen egyformán igaz mindegyikre!

Tehát mit érdemes nézni? Amikben ugyanolyanok, pl. mindegyik a sajátjainak kedvez, NEEEEM!

Hanem akkor hogyan lehet köztük dönteni? Hát amiben KÜLÖNBÖZNEK! Pl. az egyik államcsődöt csinál, a másik meg emelkedő munkabéreket és GDP növekedést és adósságcsökkentést.

Baszki ez olyan mintha lenne három lovad, az egyik büdös, a másik büdös és rúg, a harmadig büdös, harap és sánta.

És ha én az első lovat tartom a legjobbnak, akkor jössz te, hogy HÜLYE VAGY BAZDMEG DE HÁT AZ BÜDÖS, NEM VESZED ÉSZRE BAZDMEG???

De észreveszem bazdmeg, csak a valós lehetőségeket vetem össze, nem pedig egy ideális elképzelt alternatívát tartok csak jónak.

_most_ 2018.06.06. 15:17:27

@zokogjatok: De pont hogy nincsenek leellenőrizve az a probléma. És ügye a terrorizmust éppen gazdag emberek szokták finanszírozni, nem a szegények.

Fülig José 2018.06.06. 15:18:07

@zokogjatok: látod, szerencsétlen, erről beszélek! vagytok TI, meg a mindenki más, azaz ŐK. nyerTÜNK, vesztettETEK, MI Magyarok, TI lippsik...mindegyik narancskutya úgy beszél, mintha nem ebben az országban élne, vagy legalábbis rá éjjel is sütne a napfény...mondok pár -khm- zavaró dolgot ami kibassza a biztosítékot: összeomló egészségügy, idejétmúlt, kőkori közoktatás, szétpusztult úthálózat, megalázó nyugdíjrendszer, elképzelhetetlenül gazdagodó felső ezer, fölösleges stadionok, külföldi focicsapatok hihetetlen összegű támogatása (érted, bazmeg, külföldre folyik az adóforintUNK!!), szétlopott ÉS szemétül kivitelezett közbeszerzés, elsikkasztott EU -támogatás, szocializmust megszégyenítő kontraszelekció az állami szférában... magyarázd már el légy szíves, NEKTEK melyik része nem jön le?! ..és ne gyere a fletóval vagy a libással, majdnem ugyanúgy utálom mint a csúti gecit, de NYÓLC ÉVE lop pofátlanul a narancsmaffia, miközben tolja a pofáNKBA, hogy nekünk milyen jó... HOL, BAZMEG?!

_most_ 2018.06.06. 15:19:19

@zokogjatok: Azért a szocik kezében sose volt ekkora hatalom. És nem volt Mészárosuk, aki lassan az egész országot felvásárolja. Miért jó nektek, ha a fideszes oligarchák szolgái lehettek, egyszerűen nem értem.

zokogjatok 2018.06.06. 15:19:37

@_most_: Hogy ne lennének leellenőrizve, az más kérdés hogy nyilván itt is meg lehet kenni a megfelelő embereket, de valamivel nehezebb, mint az útlevelet eldobva az "asyl asyl germany" szavakat ismételgetni.

BiG74 Bodri 2018.06.06. 15:21:35

Ha orkbán aggódhat, akkor mi, vajon mi a f@szt csináljunk? Orkbán meg a sleppje bárhol meg fog élni a lopott milliárdokból, de mi hamar megtapasztaljuk, milyen gyorsan omlik össze a papírvár. Mondjuk remélem nem történik meg, vagy ha igen csak enyhe hatásokkal. Durva esetben fityszesekre fognak vadászni az utcán, ami azért túl azon hogy álságos és semmit nem old meg, teljesen felesleges módja a túlnyomás elengedésének.

_most_ 2018.06.06. 15:22:01

@zokogjatok: De magyarázd már el mi szükség van a letelepedési kötvényre, azon kívül, hogy Rogánék hatalmasat kaszálnak rajta, ezért megéri kockáztatni az ország biztonságát?

Fülig José 2018.06.06. 15:24:48

@zokogjatok: ugye nem gondolod komolyan, hogy a bérek növekedése a maffia érdeme? esetleg annyiban, hogy páran pont miattuk vándoroltak el... a lovas példa nem rossz, viszont most egyedül a büdös ló maradt, amelyik ezt felismerve rögtön harapni és rúgni kezdett, de még a szánkba is hugyoz...de mivel-nincs-más, sajna el kell tűrni...

zokogjatok 2018.06.06. 15:24:59

@Fülig José: "s ne gyere a fletóval vagy a libással,"

Hanem ki a fasszal?

Bazdmeg megint ez a gyerekes, mit gyerekes, óvodás logika, hogy "nem jó nekem se a spenót, se a tészta" "jó de akkor mit akarsz" "pónilovat"

Kitalálni mindenki ki tud jó dolgokat, pl. legyen jól vezetve az ország, legyen szuper az egészségügy, de közben legyenek tök alacsonyak az adók, legyen zöld energia de mindig jöjjön megbízhatóan mintha atom lenne, legyenek kedvesek és békések az emberek, legyen jó az oktatás.

És? Ez ködevés, álomkép, semmi! Ez mi? Álmodozni mindenki tud.

A szavazópapíron nem az van, hogy
1. "fidesz"
2. "legyen jól vezetve az ország"

hanem ilyenek, hogy
1. fidesz
2. dk
3. mszp
4 jobbik

stb. Ezekből lehet választani. A "legyenek jók a dolgok" nincs rajta a szavazólapon. Ha szerinted valaki más jobb, szavazz arra, érvelj mellette. De azzal mi a faszra mész, hogy fúj fidesz, és közben olyan dolgokat mondasz, amik 1. mindig is szarok voltak 2. javulnak?

zokogjatok 2018.06.06. 15:29:01

@_most_: Az ország biztonsága szempontjából jóval jobb pár (tíz)ezer munkahely, mint a leellenőrzött emberek (90%-uk kínai amúgy) jelentette "terrorveszély".

A gazdag külföldieket minden ország igyekszik csábítani, hasonló programok egy jó nagy halom helyen vannak, Kanadától Németországig. Tessék, itt egy pár:
www.telegraph.co.uk/travel/news/the-easiest-countries-to-gain-eu-residency/

zokogjatok 2018.06.06. 15:31:24

@Fülig José: "ugye nem gondolod komolyan, hogy a bérek növekedése a maffia érdeme?"

Ez meg a másik kibaszott jó dolog, hogy ha emelkednek a bérek, ahhoz a fidesznek semmi köze, ha csökkennek, akkor orbánahibás.

Ha jó a GDP, akkor a kedvező nemzetközi folyamatok miatt, ha rossz, akkor orbánahibás.

Ha kimennek az emberek akkor orbánahibás, ha visszajönnek ahhoz semmi köze.

Ha feláll a faszom, menő vagyok, ha nem akkor orbánahibás. Kb. ez a szint.

Fülig José 2018.06.06. 15:36:06

@zokogjatok: magyarázd már el mi a f@sz köze van a zsebducénak a munkaerő-hiányhoz? mer' én ostoba úgy gondolom, a piac árazza a tevékenységet. vágom én, hogy a nap is csak a csútigeci parancsára kel fel, nade azé' ájjunkmámmegegyszóra... semmi köze hozzá, csak jó a PR...

antiinternáci 2018.06.06. 15:39:11

@Homo fideszbirkusz:

Sok butaságot írkálsz itt össze-vissza, nem tudod miről van szó. Vagy tudod, csak direkt csinálod...

A tömeges, szervezett és erőszakos bevándorlással, vagyis inkább bevándoroltatással szemben folyik az egyre hatékonyabb ellenállás Európa-szerte, és büszkék lehetünk rá, hogy ez tőlünk indult.

Amint tudod (persze, hogy tudod, csak nem illik a képbe...), Magyarország több ezer ember számára adott valamilyen oltalmat, akik esetében bizonyítva látta annak jogalapját.
A január 1-én Aleppóban született, "15 éves", légiónyi megszállónak meg sehol sem kellett volna. Mindnek iratok nélkül kellett menekülnie, de a telefonja egytől egyig megmaradt az összesnek...
Nyilvánvaló, hogy az internáciknak csak az volt a fontos, hogy a lehető legnagyobb idegen kultúrájú tömeget tudja Európába beerőltetni.
Természtesen semmi köze ennek a humanizmushoz, hiszen a bolsevisták mindig is a kegyetlenségükről voltak ismertek, 100 millió áldozatuk van világszerte korábbi hatalmuk idejéből. (Most sem átallották ugye, hogy létrehozzák az ISIS-t a "nagy cél" érdekében, hogy meg tudják indítani a tömegeket Európa felé.)

Kizárólag csak a népességek összekeverése a lényeg nekik az erőltetett bevándorlással, amitől a nemzetállamok felbomlását, a még totálisabb internáci terror alatt tartott Európai Egybesült Államok eljövetelét várják.

Fülig José 2018.06.06. 15:40:56

valóban nincs ellenzék, ezeket a figurákat '89 ben kellett volna fellógatni a Deáktól a Hősökig (olyan fasza kandeláberek vannak arra fele végig..) a piros kabátot mindegyik kifordította, azt lett narancs meg zöld meg kék meg a kisfaszom tudja milyen...de elmaradt a móka, és mert az elmúlt múlt 8 évben sem történt semmi ez ügyben érzek egy kis áthallást...kormány, ellenzék,... nürnbergi gengszter, na haggyámááá...

antiinternáci 2018.06.06. 15:42:46

@zokogjatok:

Nem jó amit írsz: az elvtársak nem értik az "orbánahibás" kifejezést, és nem csak azért, mert túl sok betűből áll.
Náluk csak "a zorbán" kifejezés van értelmezési tartományon belül.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 15:43:09

@Fülig José: volt mar munkaerohiany valaha 1990 ota? nem.

Nonek ettol a berek, javulnak a munkakorulmenyek, millioknak? igen.

Ennyi.

monddazigazatmar 2018.06.06. 15:44:35

@Fülig José: " miközben tolja a pofáNKBA, hogy nekünk milyen jó... HOL, BAZMEG?!"
Mondjuk azoknál, akik dolgoznak és nem egész nap itt basszák az anyjukat, mint te.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2018.06.06. 15:44:52

A fidesz akkor is egy bűnszervezet, ha ez nem tetszik a trolljaiknak.

zokogjatok 2018.06.06. 15:45:50

@Fülig José: igen igen ha Angliában jó a fizetés, az azért van mert ügyesek az angolok és jó országot csináltak, ha Magyarországon egyre jobb a fizu, az viszont csalhatatlan jele a hiánynak és a problémának.

Fülig José 2018.06.06. 15:45:57

@monddazigazatmar: ez de szép volt, f@sszopó...ellenben veled, aki itt sincs, mi?! idióta mucsaparaszt

monddazigazatmar 2018.06.06. 15:46:35

@Fülig José: "magyarázd már el mi a f@sz köze van a zsebducénak a munkaerő-hiányhoz? mer' én ostoba úgy gondolom, a piac árazza a tevékenységet. "
Hát tudod, el is lehet kergetni a multikat, beszántani az audit, szétbaszni a kisvállalkozásokat, és akkor lesz megint 10% munkanélküliség mint a cocikáid alatt...

zokogjatok 2018.06.06. 15:47:36

@Fülig José: baszki azt ne mondd már, hogy ha nem nőnének a fizetések, nem itt orbánoznál teleszájjal, és akkor aztán mondhatná neked bárki ezt a bullshit szöveget, hogy "a piac árazza be", baszki, piacot is lehet elbaszni. Orbánék nem baszták el, meg is van az eredménye.

illiberalisberlo · http://illiberalisberlo.blog.hu/ 2018.06.06. 15:49:54

Nem aggódik a Tikkelő bonsai Cézár semmi miatt, előrelátás teljes hiányával küzd.
A stadionok működéséhez szükséges pénz azaz a taohoz is évek kellettek amíg kapcsolt.
Szemből jövő vonatot sem látná olyan nagy a szemellenzö a dakota lován.

monddazigazatmar 2018.06.06. 15:51:26

@Fülig José: Tudod nyomoronc, én ideszóltam 11:35 kor utoljára kajaidőben, aztán dolgoztam, és most van 16:00. Aztán megyek is tovább DOLGOZNI. Nem itt baszom az anyám, mint te, aztán sírok hogy rossz nekem..
Próbáld ki, hátha találsz valami munkát amire alkalmas vagy.

Fülig José 2018.06.06. 15:51:29

@monddazigazatmar: elmútnyócév, cocik, fletó... a multikat a duce hozta? nem . szétbassza az adó a KKV-t? igen. képezzük gyerekeinket egy jobb jővő érdekében? nem. csak a gyűlölet játszik? igen. ...

_most_ 2018.06.06. 15:53:47

@zokogjatok: Mi van, mióta kell munkahelyteremtéshez letelepedési kötvény, szerintem te nagyon kevered a dolgokat :)

Fülig José 2018.06.06. 15:53:57

@monddazigazatmar: olvastad valahol, hogy nekem rossz?! egy fos az ország, idegbetegek a magyarok, habzó szájjal ordít mindegyik és okádva gyűlöli az anyját is... de én kösz, megvagyok, és ha nem lesztek többé, én akkor is megleszek... :-)

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 15:55:31

@Fülig José: Kit erdekel mi koze? Amig a helyzet igy marad Orban csaszarra koronazhatja magat, es Meszaros lehet a hatas lova tollem.

Akarmeddig.

zokogjatok 2018.06.06. 15:56:36

@illiberalisberlo: "előrelátás teljes hiányával küzd. "

azért nyerte a harmadik választást is kétharmaddal, mert nincs előrelátás :D Ez már Machiavelli szerint se menne :D

zokogjatok 2018.06.06. 15:57:17

@Fülig José: "egy fos az ország, idegbetegek a magyarok, habzó szájjal ordít mindegyik és okádva gyűlöli az anyját is..."

Mint most te, ebben a mondatban is? :D

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 15:59:35

Olyan fasza oszag lett Magyarorszag a NER alatt, hogy mar idoszeru az EUn beluli bevandorlast is korlatozni, nemcsak a szaraboket.

zokogjatok 2018.06.06. 16:01:14

@_most_: Hm? Szerinted ha valaki itt elkölt pár százezer dollárt az nem generál munkahelyeket? Pl. építtet egy házat, az kinő a földből, vagy azért kellenek emberek akik megépítik? Indít egy kínai éttermet oda nem vesz fel alkalmazottakat vagy igen? Vesz autót, yachtot, kaját, ezeket a fáról szedi vagy megtermelik? Stb.

De fordítsuk meg, ha nem kellenek a gazdag emberek, miért kapkodnak értük az országok? Mind hülye?

Fülig José 2018.06.06. 16:02:42

@zokogjatok: téves diagnózis. hol itt az ordítás? egyszerű tényközlés.

@Nincs közöttünk csicska: egy kedvező világgazdasági helyzetet lovagol meg (a Pénztáros hátán, hamár szerinted ő a lova :-) ) , a prop tolja, hogy mindez csak NEKI köszönhető.. ok. de ha ettől SOKKAL többet is ki lehetne hozni ebből a helyzetből? ha nem lesz mindig nyár? ha KURVÁRA fog fájni amit ma ellopnak/herdálnak?? és amikor őszre fordul, a vajda lelép mint kurva a sezlonról, mi meg itt maradunk a nagy brével a szánkban??

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 16:04:56

@zokogjatok: Nem koltenek penzt, csak 5 evre kolcsonadjak az allamnak. De nem is kapnak allampolgarsagot.

EU-s letelepedes sokat er, a magyar nem is olyan draga, sikeres is volt 20ezer kotveny v. mennyi.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 16:09:43

@Fülig José: Europaban kedvezobb volt a gazdasagi helyzet 2008ig.

Mo-n 2`007ben 1% GDP emelkedes volt, Szlovakiaban 9%. Ezt hivjak nepnyelven elqrasnak.

Kb. ennyivel is vagyunk lemaradva a cseh-szlovak berektol, 2 evnyi GDP emelkedessel.

Ugyhogy olyan nagyon nem lepodott meg senki h a lippsikkel szemben Orban agyonnyerte magat, ismet. S fogja legkozelebb is.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 16:10:20

@Fülig José: kit erdekelnek a FAKENEWS portalok?

annyit ernek mint a hazug lippsik

zokogjatok 2018.06.06. 16:12:39

@Fülig José: "de ha ettől SOKKAL többet is ki lehetne hozni ebből a helyzetből? "

Megint ez az idealista vágyvezérelt gondolkodás.

Mindig ki lehet találni, hogy "ebből a helyzetből még többet ki lehetne hozni". Ha egy ötcsillagos szállodában szopja a kurva a faszomat, akkor miért nem hatcsillagosban két kurva. Stb.

Megint: a valós lehetőségeket kell összehasonlítani. Nem pedig egy kitalált ideálisat egy valóssal.

Másrészt tényszerűen sem nagyon igaz amit mondasz, mert a lippsi propagandával szemben MO elég jól teljesít régiós szinten, és mindezt fegyelmezett költségvetéssel teszi (adósság kinövése, áhth normális). És ráadásul a régiónk a legjobban növekvő régió. Szóval SOKKAL többet azért nem nagyon tud kihozni belőle más sem.

Egyébként ez is egy vicc, hogy mikor MO az EUn belül a növekedésben a harmadik, az index azzal nyit, hogy MO az utolsó a régióban (ja, az első háromból az utolsó. Pravda vicc "a szovjet futó a második, az amerikai az utolsó előtti" szint).

És igen, kellemes most a nemzetközi környezet, de fletó korai évei alatt is az volt, oszt úgy húztak el mellettünk a versenytársak mint a vadlibák. És ne gyere ezzel hogy de ne jöjjek ezzel, mert mivel jöjjek, a valós dolgokat hasonlítom össze nem a kitaláltakat.

Fülig José 2018.06.06. 16:13:40

@Nincs közöttünk csicska: látom, elfogytak az érvek, maradt a lippsizés...(éskü, jelentkezem a trollgyárba válaszírónak, hát a csop.veztől csak ennyi telik gyenge egy munkaerő) ..nnnna, lépek, be kell csempésszek egy pár MIGRÁNCSOT, hogy jól megbasszanak mindenkit, hát hova lesz a világ ellenség nélkül...?!

zokogjatok 2018.06.06. 16:14:11

@Nincs közöttünk csicska: Jó de hadd gondoljam azt hogy ha egy gazdag ember ideköltözik az fogyasztani is itt fog. Gazdagon.

Az tény hogy lehetett volna jobban intézni ezt az egészet, de a koncepció nem hülyeség attól még.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:16:13

@Nincs közöttünk csicska: "kit erdekelnek a FAKENEWS portalok?"

Hát a fideSSfasszopókat tuti, hogy nem, különben a 888-on meg a prostisrácokon basznád a rezet, nem itt.

chrisred 2018.06.06. 16:17:43

@zokogjatok: Mondjuk azért, mert nem ide költözik, bárhová mehet az EU-n belül. És nem biztos, hogy maga az a személy gazdag, akinek a nevére a letelepedési engedély szól. Könnyen lehet, hogy a szervezet fizette, akinek dolgozik.

zokogjatok 2018.06.06. 16:18:11

@chrisred: az összes ország amelyik letelepedésit meg ÁP-t osztogat x százezer dollár befektetésért cserébe?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:18:43

@Nincs közöttünk csicska: És azt, hogy 8 év alatt a csúti geci Románia szintjére züllesztette le a gazdaságot, azt meg elbaszásnak nevezzük. Mindezt egy folyamatos világgazdasági konjunktúra mellett.

Fülig José 2018.06.06. 16:19:14

@zokogjatok: na még egy szóra... én nem látom az okát a hurrá-optimizmusnak. amit látok: ellenségeskedést MINDENKIVEL, melldöngetést a semmire, nem létező mennyiségű pénz ellopását, pofátlan hazudozást.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 16:19:51

@zokogjatok:
Teny hogy aki le tud tenni ennyi penzt, abbol nem lesz hajlektalan, eltartott, es arrol sem tudni h terrorkodott volna valamelyik.

A koncepcio nemzetkozileg bevett, nyilvan az elvtarsak jot kaszaltak rajta de ez nekem nem kulonosebben faj hiszen az allam olcsobban jutott igy hitelhez mint a piacrol....azert is szunt meg mert mar a piaci kamat is nagyon alacsonyra ment.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:20:49

@Nincs közöttünk csicska: "De nem is kapnak allampolgarsagot."

Egy faszt nem kapnak. Szóval megint beszoptad arogán tóni hazugságát. Tudatlan bunkó.

zokogjatok 2018.06.06. 16:20:58

@chrisred: Ja akkor szerintem közöld Kanadától Spanyolországig mindenkivel, hogy hülyeség ez a letelepedéses program, nincs haszna, nem kell folytatniuk.

zokogjatok 2018.06.06. 16:22:30

@Fülig José: olvass mást is az indexhvgn kívül. Most mit mondjak? Ha ennyit látsz, ennyit látsz, te bajod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:23:25

@zokogjatok: "Mint most te, ebben a mondatban is? "

Ő nem. Csak leírta a helyzetet. Sajnos minden szava igaz.

zokogjatok 2018.06.06. 16:26:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ja ja ha ő írja le higgadt helyzetelemzés, ha más akkor fosva okádás, érthető.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:29:34

@zokogjatok: Ne mindig magadból indulj ki. Elég gusztustalan szokás, ahogy elnézlek. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:31:02

@Nincs közöttünk csicska: "az allam olcsobban jutott igy hitelhez mint a piacrol"

Drágábban. De arogán által ellopott pénz az okozott kár sokszorosa.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 16:45:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem kapnak, azert nem allampolgarsagi, hanem letelepedesi kotveny

- a magyar allampolgarsag egyik feltetele a magyar nyelven letett allampolgarsagi vizsga

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 16:46:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Orban epit, a lippsik pusztitanak.

Romanianak is jol megy evek ota az EU leggyorsabban fejlodo orszaga.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:49:21

@Nincs közöttünk csicska: "Orban epit, a lippsik pusztitanak."

A csúti geci pusztít, a lippsik a hatalom közelében sincsenek.

"Romanianak is jol megy evek ota az EU leggyorsabban fejlodo orszaga."

Igen. Valamikor mi vezettük a régiót, most sereghajtók vagyunk. A román nettó minimálbérnek már több a vásárlóereje, mint a magyarnak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:50:13

@Nincs közöttünk csicska: "a magyar allampolgarsag egyik feltetele a magyar nyelven letett allampolgarsagi vizsga "

Szóval megint beszoptad arogán tóni hazugságát. Tudatlan bunkó.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 16:54:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A magyar állampolgárság megszerzése nem magyar származású külföldi állampolgárok esetén

2013. március 1-jétől honosítási kérelmet csak a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalainál lehet benyújtani. Csak a járási hivatal székhelyén, továbbá olyan járási hivatalban, ahol okmányiroda működik.

A honosítás feltételei:

Meghatározott ideig* bevándorolt, letelepedett vagy menekült státusban, illetve EGT tartózkodási engedéllyel Magyarországon kell élni.
Büntetlen előélet (Az Állampolgársági Igazgatóság hivatalból ellenőrzi (erkölcsi bizonyítványt kiváltani nem szükséges).
Biztosított legyen a magyarországi lakás és megélhetés, amelyet a megfelelő módon igazolni kell. (Tulajdoni lap, bérleti szerződés).
A honosítás nem sértheti Magyarország érdekeit.
Sikeres vizsga alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven.

A vizsga kizárólag a Fővárosi Kormányhivatalnál tehető le. Nem köteles vizsgát tenni:

a cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személy,
aki magyar tannyelvű oktatási intézményben alap-, közép- vagy felsőfokú végzettséget szerzett,
aki a kérelem benyújtásakor 60. életévét betöltötte,
akiről a betegség jellege szerint illetékes egészségügyi szolgáltató igazolja, hogy egészségi állapota tartós és visszafordíthatatlan romlása miatt képtelen a vizsga letételére."

www.ujpest.hu/hivatal_ugy/234

Ordas hazugsagaidat tartogasd a lippsiknek.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 16:58:13

@Nincs közöttünk csicska: Ukránok tízezrei kapták meg a magyar állampolgárságot, egy szót nem tudnak magyarul. Nem vagy vitapartner, beszopod a csúti geci hazugságait, nem ismered a magyarországi állapotokat.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 16:58:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ne hazudj.

Fent a torveny, a lippsi dumadal elmehetsz anyad picsajaba.

Pelso.. 2018.06.06. 17:04:23

@zokogjatok: Az ország számára minimális a haszna, ellenben a közvetítőkkel, bonyolítókkal, ez utóbbiak érdekében vezették be.
Valakik hoztak egy állami döntést a saját érdekükben, a vagyonuk meg hízik.
Ezt úgy hívják, hogy ner.

Pelso.. 2018.06.06. 17:10:34

@Nincs közöttünk csicska: Törvény?
A letelepedés kapcsán nem tudok konkrétumokat se pro, se kontra, de minden jogalkalmazás, törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Ezen belül törvényesség/kiskapuk/törvénytelenség aránya elsősorban a háttérben forgó pénz mennyiségétől függ.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 17:13:25

@Pelso..: mit hablatyolsz?

a ballib maffiaallam meg a mai jogallam kozott a kulonbseget zongorazni lehetne

nem veletlen hogy csokkeno adokbol egyre novekvo allami bevetel van

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:15:48

@Nincs közöttünk csicska: "csokkeno adokbol egyre novekvo allami bevetel van"

Rájöttem, te egy ballib viccmondó vagy, kifigurázod a fideSSfasszopókat. Teljesen átejtettél. :))

Pelso.. 2018.06.06. 17:20:31

@Nincs közöttünk csicska: Az letelepedési kötvényről beszéltem.

csokkeno adok - novekvo allami bevetel
Nagyon egyszerű a matekod, de nem baj.

chrisred 2018.06.06. 17:31:22

@zokogjatok: Az összesen tíz Európában.

Nincs közöttünk csicska 2018.06.06. 17:35:08

Migránsbuszra lőttek a horvát rendőrök

Horvát rendőrök rálőttek egy migránsokat szállító mikrobuszra, amely többszöri figyelmeztetés után sem állt meg, két gyermek megsebesült - jelentette az N1 horvát hírcsatorna csütörtökön. Az eset szerdán késő este történt a Plitvicei tavaktól délre, a boszniai-horvát határtól nem messze, Donji Lapac körzetében. A rendőrök egy útakadályt is felállítottak, és fényjelzésekkel, valamint hangjelzésekkel próbálták megállítani a mikrobuszt, amely megpróbálta elgázolni a rendőröket, akik ezért rálőttek. Ezt követően a sofőr kiugrott a kocsiból, és az erdőbe menekült. Ezután átvizsgálták a járművet, ebben 29 iraki és afganisztáni migránst találtak, köztük két gyereket, akik a lövésektől megsebesültek.

chrisred 2018.06.06. 17:37:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az egyszerűsített honosítási eljárásban nincs szükség állampolgári vizsgára, csak a magyar felmenőket kell igazolni/valószínűsíteni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:40:28

@Nincs közöttünk csicska: Rettentő kínos a kormányoldalnak Orbán veje volt cégének csalásgyanús ügye

Nagyon forró lehet a pite a kormányoldalon, miután tegnap kiderült, hivatalosan is elismerték, hogy az EU csalás elleni hivatala (OLAF) nagyon komoly szabálytalanságokat talált az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert közbeszerzésekben. A kérdéses időszakban az Elios még Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak volt a cége. Éppen 2015-ben, a vizsgált időszak végén vált meg tőle. Az OLAF már el is küldte a jelentést a magyar hatóságoknak, azzal a javaslattal, hogy tegyenek jogi lépéseket. Az Európai Bizottságnak pedig azt javasolja a csalás elleni szerv, hogy kérje vissza Magyarországtól a 12 milliárd forintnyi uniós támogatást az Elios gyanús ügyletei miatt. (Az ügyészségre megérkezett a friss OLAF-jelentés.)

Az, hogy kínos az ügy, mutatja, hogy igyekszik agyonhallgatni az esetet a kormánymédia, illetve másra próbálja kenni a felelősséget.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:41:40

Milliárdok tűntek el, az állam mégis

pénzeli tovább Farkas Flóriánékat

Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) korábbi vezetőjének neve leginkább a botrányosan végződő „Híd a munka világába” című programmal azonosítható. Mint kiderült: szinte minden rájuk bízott program gyanús, számos ügyben a rendőrség is nyomoz. 2016 márciusában pedig már az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) is visszakövetelt 1,6 milliárd forintot, amivel nem tudtak elszámolni Farkasék.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:42:25

Haldoklótól lopni

A NovelMedix az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) lélegeztetőgépes közbeszerzésén 700 millióval drágább, közel kétszer drágább ajánlatot tett, mint a General Electric (GE). Utóbbit 1 milliárdos ajánlatával kizárták a versenyből. Ezzel pont 700 millió forintot loptak el a haldokló egészségügytől és a betegektől. Ennyi pénzből akár 1500 légkondicionáló berendezést is vehettek volna, hogy a kánikulában ne szenvedjenek a betegek a hűtetlen kórtermekben és orvosi várókban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:43:01

Uzsorakamatot fizettetett volna Orbán

a mozgáskorlátozottakkal

Orbánék akár milliókkal is megrövidítettek volna minden magyarországi mozgáskorlátozottat, hogy a pénzüket egyik kedvenc nagyvállalkozójuknak játsszák át.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:43:51

Lázár János felesége és a koraszülöttek 1,2 milliárdja

A Korábban Érkeztem Alapítvány 1,2 milliárd forint uniós támogatást nyert 2016 augusztusának elején, hogy mentorházat hozzon létre koraszülöttek és szüleik számára Szegeden, Kecskeméten és Gyulán. A csupán egy évvel korábban induló alapítvány a pályázati keret teljes összegének (2,4 milliárd) felét zsebelte be, ráadásul egyik kuratóriumi tagja Lázárné Megyeri Zita, Lázár János felesége.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:44:31

A Fidesz-politikusai gazdagodnak tovább Paks2-vel

Még el sem kezdődött a paksi bővítés, már most látszik, hogy a kormányhoz közel álló cégek és politikusok zsebébe a pénz milyen szemérmetlen módon vándorol. A fideszes Horváth István évente 54 milliót kaszál azzal, hogy az államnak ad bérbe egy olyan barakkot, ami neki szinte semmibe sem került.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:45:27

Kamu találmányra 430 millió a villanyszerelőknek

Felszámolás alatt álló villanyszerelő cégnek ítélt meg 430 millió forintos támogatást az állam, hogy helyből felszálló ultrakönnyű repülőgépet fejlesszen. A Raab Villanyszerelő Kft. egyébként a támogatás elnyerésekor és a kifizetéskor is felszámolás alatt állt. Kevés vigasz, hogy végül csak 360 milliót utaltak át nekik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:46:15

A szociális szövetkezetek a fideszes pénzlopás fontos színterei

A szociális és foglalkoztatási szövetkezetek kapcsán mindenkinek a Farkas Flórián Híd a munka világába-programja és a fideszes Mengyi Roland Voldemort-ügy¬ ugrik be. A szövetkezetek célja a helyi szükségleteket kielégítése, a társadalom peremére szorult emberek segítése volna, de a speciális formában működő vállalkozásokra adott uniós tízmilliárdok sokszor a kormánypárti ragadozók zsebébe vándorolnak. A szövetkezetek az államtól az induláshoz szükséges forrásokon túl működésük első négy évében mind a munkaadók, mind a munkavállalók komoly adó- és járulékkedvezményt is kapnak, a hiénák pedig úgy gondolják, ha megvan a pénz, minek is kellene többet csinálniuk? Eddig ez az elképzelés be is vált nekik.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.06.06. 17:55:35

@Nincs közöttünk csicska: "Az eset megfeleloen ki lesz vizsgalva."

Nem vagy vitapartner, beszopod a csúti geci hazugságait, nem ismered a magyarországi állapotokat.

illiberalisberlo · http://illiberalisberlo.blog.hu/ 2018.06.06. 17:58:29

@zokogjatok:
"azért nyerte a harmadik választást is kétharmaddal, mert nincs előrelátás :D Ez már Machiavelli szerint se menne :D "

Hitler csapatai is voltak Moszkva alatt. Nagy kaland. Nagyobb lesz majd a meglepetés, amikor nyakába zúdul a szar.
Ennyire bízol a póniban vegyél hosszú lejáratú állampapírokat.
hja, hogy nem veszel.

BiG74 Bodri 2018.06.06. 18:03:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Trollvadász a bácsi? Akkor ha fogott egyet miért nem lövi már le? Nem szabad kínozni az....

monddazigazatmar 2018.06.06. 22:08:45

@illiberalisberlo:
Te is valami igazi kretén lehetsz.
Egy igazi szánalomkupac