B1 blogcsalád



10 pont, amiben Orbán rendszere hasonlít Hitleréhez

2018. május 30. - Mr Flynn Rider

Mennyiben hasonlít Orbán Viktor Magyarországa Adolf Hitler Németországához? Sokban. Ott vannak például ők, akiiktl félni kell, akiket gyűlölni kell: a zsidók / migráncsok. És vagyunk mi, fehér, keresztény európaiak, azaz: árják.orban-hitler-bajusz-kerites.jpg

Meglepően sokban hasonlít Orbán Viktor rendszere Adolf Hitleréhez. A gimnáziumi érettségi tétel segítségével végigmentünk, milyen hasonlóságok vannak a náci Németország és az illiberális Magyarország között. 

Orbán Viktor kísérletezget. A kérdés mindig az: meddig bírja a hazai és a nemzetközi közvélemény a „különutasságát” (így hívják azt a tevékenységet finomkodva jobber körökben, hogy lebontja a demokráciát és aljas módon építi a diktatúrát). Hol a fal? Meddig mehetek el? – teszi fel a kérdést Orbán minden húzása előtt, mikor újabb és újabb antidemokratikus intézkedésre készül. Így halad oldalazva Magyarország a fasiszta diktatúra felé. Most például Orbán a német jobboldaltól, a CDU-tól kapott figyelmeztetést. Ezen múlt, hogy a Stop Soros nem lett „olyan kemény”. Ugyanis Orbánék éppen betiltották a szolidaritást és törvényre emelték a xenofóbiát. A német kereszténydemokraták azt üzenték: ha Orbán a civileket vegzálja és a CEU-t elkergeti, kizárják a Fideszt az Európai Néppártból. Több német és európai politikus figyelmeztette Orbánt: bizonyos vörös vonalat nem léphet át, egyre inkább fogy a türelem a Fidesszel szemben, amelyről mind inkább úgy gondolják, hogy már „messze került a politikai főáramlattól”. (Ez megint csak egy finomkodó kifejezés arra, hogy a Fidesz tulajdonképpen színtiszta szélsőjobboldali párttá vált). Ennek köszönhető, hogy a Stop Sorosból kimaradt a civilek különadója és belügyminiszteri különengedélye, de

a változások így is egyfajta fasiszta rezsim kiépítése felé mutatnak.

A szélsőjobboldal felé oldalazás sokaknak azért nem annyira szembetűnő, mert Orbán és bandája lépésről-lépésre számolja fel a jogállamot és a szabadságjogokat, nem pedig egyszerre. Sokszor finomítja a történéseket az is, hogy Orbán csak a kommunikációban harcias, de ha teheti, inkább oldja meg pénzzel a konfliktusokat, mintsem erővel. Azaz: kivet extra adókat, vagy valamelyik strómanja vásárolja fel a rendszeridegen médiát például. Közben pedig vannak pozitív változások és visszalépések is. Orbán Viktor a „béka alatt kezdjük el forralni a vizet”-típusú kísérletbe kezdett az elmúltnyolcévben: mire felforr a víz a békával, az belehal. Mivel lassan melegszik a környezet, mire a béka észreveszi, hogy ki kellett volna ugrania belőle, addigra a víz már felforrt. A forrásponthoz egyébként most kezdünk elérkezni az újabb alaptörvény-módosítással és a Stop Sorossal. Most válik reálpolitikává az, ami eddig propaganda volt csupán. Eddig a kormány csak magyarul üzengetett óriásplakátokon, meg konzultációnak mondott gyűlöletpropagandával bombázta a magyarokat, de most mindezt a gyűlölet-kotyvalékot törvényi szintre emelik.

Ha a technikai részletekre kíváncsi, a Stop Soros-törvénycsomagról és az Alaptörvény módosításáról itt olvashat bővebben a HVG-n.

Orbán Viktor iránya csak azoknak nem egyértelmű, akik a kormánypropagandához szoktak hozzá. Számukra tényleg két választási lehetőséget hagyott az agymosás:

  1. Magyarországot elözönlik a migráncsok, mint a sáskák és igazi biblikus pusztulás következik be, apokalipszis, vagy
  2. Orbánra szavaznak, akik kivont lángpallossal űzi ki a migráncsokat az országból. És Magyarország fényre derül. (Irónia.)

Mindezekből jól látható, hogy Orbán ugyanazokhoz az eszközökhöz nyúl, mint annak idején Hitler. Azaz:

1. Állami, vegyes ideológia

Az „illiberalizmus”, vagy „kereszténydemokrácia”, mint államideológia: Orbán és Hitler is új ideológiát hozott létre a nemzeti (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) összedolgozásával. A teljes foglalkoztatás baloldali ígérete a szegényebbeknek (közben sakkban tartani őket a közmunkával), a család és kereszténység fő értéknek való kikiáltása, ami pedig tipikusan jobboldali. Az így létrejövő vegyes ideológiában az a jó, hogy bármikor megváltoztatható, bárminek átcímkézhető. 

2. Idegenellenesség 

Ehhez jön hozzá az idegenellenesség: míg Hitlernél a zsidóság elleni fajgyűlölet volt az ütőkártya a német/germán/árja felsőbbrendűségből (Übermensch, Untermensch) kiindulva, addig Orbánnál ugyanez a migráncsok elleni gyűlölet az európai/fehér/keresztény felsőbbrendűségből kiindulva.

3. Rasszizmus

A rasszizmus (az emberi rasszok közötti különbségek hangsúlyozása) ugyanúgy jellemző mindkét rendszerre: Orbánék az „európai, keresztény, fehér embert” tartják kiemelkedettnek, míg a kormánypropaganda a menekülteket rendszeresen állítja be terroristának, züllöttnek, erőszakoskodónak, kultúranélkülinek, vagy akár egyszerűen majomnak.

4. A nagyság ígérete

Míg Hitler Németország helyreállításával, a létbiztonság megteremtésével kampányolt, addig Orbán „merjünk nagyok lenni”- alapon akarja Magyarország helyzetét megerősíteni Európában. Vagy gondoljunk csak arra a téves elképzelésre, hogy "Magyarország a kreítéssel védi a keresztény Európát", ami bődületes hazugság, mégis sok százezren kajálják be. 

5. Szociális demagógia

A szociális demagógia szintén megvan, ahogy Hitlernél is megvolt: bár az Orbán-kormány állítása szerint családközpontú, de semmit nem tesz azért, hogy a nők helyzete javuljon a munkaerőpiacon, vagy ne csak a felső középosztály érezze magát anyagi biztonságban.

6. Antikommunizmus

Antiliberalizmus, marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség – ez azóta megvan, amikor a Fidesz még liberális párt volt a rendszerváltás idejében. Kövér László jóízűt komcsizik minden interjújában, miközben ő maga alkalmazza a legsötétebb bolsevik húzásokat az ellenzék elhallgattatása érdekében. Hitler is utálta a kommunistákat, be is tiltotta a pártjaikat, ajtójukat és el is küldte őket a gázkamrába. Akkor ugyanis még voltak kommunisták. 

7. Führerprinzip

A vezetőben való feltétlen hit (Führerprinzip) – Orbán, akárcsak Hitler, ugyanúgy egyfajta vallási vezetője is Magyarországnak, a hardcore Fidesz-szavazók igazi sámánként/istenként tekintenek rá. Vagy gondoljunk csak GFG-re, annak a propagandaterméknek a főszerkesztőjére, amelyik lemajmozta a kislányt megmentő "pókembert": GFG Orbánt egy ágaskodó faszhoz hasonította - hogy hízelegjen neki. 

8. A demokrácia korlátozása:

A demokrácia korlátozása, ennek következményeként a nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek és sajtótermékek megszüntetése – bár Hitler és Orbán eszközei különbözőek, de ugyanez megtörtént Németországban és megtörténik Magyarországon is (a média szintjén lásd Népszabadság, vidéki lapok, Magyar Nemzet, közmédia, stb.) Orbánnak elég volt a saját embereit beültetni mindenhová - Polt Péter, vagy Alkotmánybíróság -, Hitler azért messzebb ment: egyszerűen betiltott mindent, még a parlamentet is. Orbán "csak" kiüresítette. A demokrácia korlátozására szép példa a mostani "Stop Soros", vagy az Alaptörvény-módosítás: a demonstrációhoz való jog szűkítése és a civilek elleni törvénykezés, vagy a saját, fideszes bírósági rendszer felállítása.

9. Homofóbia:

A homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv; a homoszexualitás korlátozása, tiltása és büntetése (homofóbia) – a „családbarát kormány” többször adta jelét annak, hogy nem tekinti a melegeket teljes jogú állampolgárnak, bár a hivatalos diskurzusból ez a fajta megkülönböztetés hiányzik. Sőt: nemrég járt Magyarországon az alt-right-mozgalom egyik botrányhőse, aki szintén meleg Milo és Orbán sleppje odavolt érte. Hitler egyszerűbben intézte el: a zsidókkal és a kommunistákkal együtt a melegeket is bevagonozták.  

10. Vallásszabadság korlátozása:

Hitlerhez hasonlóan Orbán is korlátozta az egyházak működését. nemrég cikkezett arról a Népszava, hogyan vérezteti ki az állam például Iványi Gábor egyházát, míg más egyházak állami milliárdokat kapnak. Megint csak az eszközök mások, de a cél ugyanaz: oszd meg és uralkodj. 

(Kép: Magyar Narancs)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5614012810

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán ezüstérmes korrupcióban 2018.05.31. 14:08:27

 A kormányon erősen érződik a KDNP "Te ne lopj, mert azt csak nekünk szabad!" erkölcsi útmutatása. Gratulálunk Orbán Viktornak a korrupciós ranglista második helyezéséért. Kiérdemelte.

Trackback: Lehetetlen ajándék kívánság 2018.05.31. 14:08:09

Télapó a kisgyereknek; Mit szeretnél karácsonyra? -Unikornist. -Légy reális? -Egy olyan kormányt, ami nem sérti a jogaimat és nem rabolja el a vagyonomat. -..... - Milyen színű unikornist akarsz?

Trackback: Fidesz sírvers 2018.05.31. 14:07:29

"Amit itt látsz: dolomit Agyonverte a Vikit Nem képezte vita tárgyát Mellé temettük a pártját Kifaragtuk rá a képét: Ő, ki meglopta a népét." Ez több mint  16 éves versike, amely más pártoknak is írott - SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP - hasonlóakkal ellenté...

Trackback: Bírósági rendszer jelenleg önkényuralmi ág 2018.05.31. 14:07:02

Tegyük tisztába! A hazai bíróságok nem a harmadik hatalmi ág, hanem az egyik önkényuralmi ág Magyarországban. Minek kellene lennie? Államigazgatási, demokratikus működési .... vagy hasonló ágnak.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK26 2018.05.30. 20:02:01

és jön az 1000 pont, amiben meg nem hasonlít is?

taga20 2018.05.30. 20:18:53

@FCUK26: na dobjál fel mondjuk százat, te anyaszomorító!

TalpigJimmy 2018.05.30. 20:42:09

@FCUK26:
Egy is elég, ánusznyaló :D

kunzoo 2018.05.30. 21:14:35

A másik oldal is hasonlóan működik.
1.:Liberalizmus über alles. Aki nem az, az pária. (politikus, ország)
2;3: A fehér heteroszexuális férfiak mint minden rossz megtestesülései. (mér keres annyit, mér ő a főnök?)
4: nos, az nem. Merjünk kicsik lenni.
5: Alapjövedelem. Az nem szociális demagógia? Munka nélkül segély? Sőt! Segíííj!
6:Most ez baj vagy nem?
7: Macron a mi megmentőnk, Macron európa jövője, Macron majd megmutatja az utat, Macron Macron Macron..
8.Ebben bizony van szarkeverés. Bassza meg a Viktor.
9:..."a homoszexualitás korlátozása, tiltása és büntetése" na most kamuztatok egy nagyot.
10: Kár hogy bármelyik is kap pénzt. Hitler felgyújtatta a zsinagógákat, kétlem hogy itt erre sor kerülne.

FCUK26 2018.05.30. 22:04:20

@TalpigJimmy: nem öljük se a zsidókat, se a melegeket, se téged. ez 3.

zokogjatok 2018.05.30. 22:51:28

Fú de jó, már tök régen volt orbános hitleres poszt! :DD

2022-ben a háromnegyed is meglesz :D

Arcade Macho 2018.05.30. 23:18:03

Hitler szinvonalahoz a balkani lokupec sose fog felerni

TCrown 2018.05.30. 23:19:16

Túl van ez hypolva, kedves Mr Flynn Rider, jobban árad az izzadságszag ebből a posztból, mint egy transzgender szárazföldi bálnából az első crossfit óráján.
Írta itt fenn valaki, de tökre igaz, ebből vissza kéne venni, mert 3/4 is lesz még ha így folytatjátok...

Ursus Arctus 2018.05.30. 23:27:01

Sokkal több, mint 10 olyan dolog van, amiben Hitler és Orbán emberileg, illetve megteremtett állam-rendszereikben is hasonlítanak egymásra. A legfontosabbak:

1. A nép megtévesztése populista demagógiával
2. A "házmester" réteg megnyerése, a kispolgárságra építve
3. A nacionlaizmus felhasználása ütőkártyaként
4. Nyugat-ellenesség
5. Idegengyűlölet
6. A szélsőjobb rétegek felhasználása
7. Burkolt, majd nyílt cenzúra
8. Diktatúra építés
9. Vezérközpontúság
10.Hisztérikus baloldal-ellenesség és liberalizmus gyűlölet

agarik 2018.05.30. 23:27:51

Most esik le?

@FCUK26: Mondjuk azt: még. Zsidók helyett meg a muszlimok és az ateisták a Végelegesen Megoldandó Sátán Zsinagógája Orbánnál.

szellemkor 2018.05.30. 23:55:20

+1 vagyis az egyetlen hasonlóság, hogy mindkettőt az ilyen, a posztolóhoz hasonlóan valóságtól elrugaszkodott holdkórosokiránti teljes társadalmi elutasítás hívta életre, csak hát a bajszosnak elgurolt a gyógyszer, Orbánnak meg épp hogy nem.

apro_marosan_petergabor 2018.05.31. 00:13:23

Hitler nem büntette az önkielégítést, Orbán se, Sztalin de még Lenin sem. Ezért nyugodtan maszturbáljatok tovább kicsi liberók. De vigyázzatok, hogy közben nehogy teniszkönyököt kapjatok.

Ratyi Manó 2018.05.31. 00:48:19

@apro_marosan_petergabor: matyizni a fideszesek szoktak a vezérükre. A kicsi liberóra. A libsi internacionálé büszke vezérére. Előtte ifjúkommunistára.

Leooo 2018.05.31. 00:48:42

@szellemkor: Véleményem szerint erősen tévedsz! Mindkét inkriminált speciesnek már nagyon régen és nagyon messzire elgurult a Kalmopyrinje. És míg az előbbinek már történészek és lélekbúvárok régóta elemzik a politikai, lelki és emberi elferdüléseit, úgy az utóbbi részletes boncolása még várat magára. Nem lehet kétséges, hogy idővel elfoglalja méltó helyét Ceaușescu mellett a panoptikumban. A nyáridőre szükséges kalap már megvan, a végjátékhoz a medvebőr kucsmát meg valaki előbb-utóbb megspendírozza...;-P

Brix 2018.05.31. 00:51:58

Vannak hasonlóságok, de Orbán-rendszere egy jóval szofisztikáltabb, modern egypártrendszer, amely egyelőre még nem diktatúra, bár ha politikai skálát nézzünk, akkor már félutat elhagytuk, a diktatúra irányába...Kvázi egypártrendszer van, az ellenzék csak eszköztelen , esélytelen szereplő a rendszer demokrácia -színházában. A mostaninál erősebb kontrollt-erőszakot - nem kell alkalmazni, hiszen az ellenzék szétvert, a közmédia, a vidéki sajtó a kormány kezében, a demokrácia intézményei kiüresítve, most kerülnek a bíróságok sorra...A migráns-kampány csak egy célt szolgál: a tanulatlan emberek manipulálását, akik elhiszik Orbánnak, hogy majd ő megvédi őket a globalizáció káros hatásaitól...A rendszer valós célja azonban az, hogy a kormányközeli elit tovább növelje a már eddig is milliárdos vagyonát és a kisembernek ne tűnjön föl a tolvaj- rabló elit pofátlan gazdagodása... Orbán apja, testvére , veje, mindenki milliárdos ( állami megbízásokat nyer el).. Hol van itt az erkölcs, és az összeférhetetlenség? Mészáros Lőrinc cégei már bevásároltak a Paks 2 fejlesztésbe, ahonnan 1000 milliárdot is tudnak majd venni....State capture... Fasizmust egyelőre nem látok, csak veszélyes gyűlöletpropagandát, ami beleillik korunk " divatos "trendjeibe
A tanulatlan rétegek azonban beveszik csont nélkül...Nyilvánvaló , hogy a migráció egy súlyos globális probléma, ezt Orbán megoldani nem tudja, és az országot is csak a nyugathoz képest relatív szegénysége védi meg valamennyire...Migránsok most is jönnek , legális , és illegális utakon, a jövőben egyre inkább így lesz, erre kellene felkészíteni az embereket , és nem arra, hogy örökre homogén, fehér , keresztény ország leszünk Európa közepén...
A valóság egyre inkább ellentétbe fog kerülni a kormány által hirdetett illúzióval, hiszen csak ki kell nyitni a szemünket Budapesten vagy Debrecenben és máris látjuk a diverzitást....Lesznek még itt konfliktusok, mert nem ezt ígérték az embereknek...

paragrafus 2018.05.31. 01:25:46

Én mondok 14-et:
1. Egyre fokozódó nacionalizmus
2. Az emberi jogok eltiprása
3. Ellenségkép kialakítása
4. A karhatalom megerősítése
5. A média kontrollja
6. A nemzetbiztonság iránti vonzalom
7. Az egyház és az állam összeolvasztása
8. A nagyvállalti érdekek védelme
9. A munkavállalói jogok semmibe vétele
10. Az értelmiség és a művészetek megvetése
11. Szexizmus és a kisebbségek iránti gyűlölet
12. A bűnüldözés és a fegyelem iránti vágy
13. A korrupció és a haveri összefonódások
14. Választási csalás

kódex 2018.05.31. 02:15:17

@paragrafus: Vonzódom a nemzetbiztonsághoz. Kezdjek aggódni? Nem érzem megvetve magam. Lehet, hogy nem vagyok értelmiségi (tán művész sem, jaj)?

DUNÁBALŐVETÉSI MINISZTER.... 2018.05.31. 02:23:36

"10 pont, amiben Orbán rendszere hasonlít Hitleréhez"
"a változások így is egyfajta fasiszta rezsim kiépítése felé mutatnak."

Hat igy jartatok. Mar evek ota varom, hogy vegre legyen valamilyen diktatura, de ne olyan puha, liberalis mint az 40-es evek Nemetorszagaban, hanem valami igazan durva.
Na akkor vegre ellintezhetnenk a libsiket egyiket a masik utan.
Nagyon varom mar.

czerka 2018.05.31. 02:28:38

Orbán sose árjázott. Ő maga sem árja és a volt emberminiszter, Balog is a romákkal kívánta megoldani a magyarországi népesedési problémát. Orbán lehet hogy egy focibuzi pöcs, de nem rasszista.

Mennyiben hasonlít Orbán Magyarországa Adolf Hitler Németországához? Semennyire. De mennyiben hasonlít Merkel Németországa Adolf Hitler Németországához? Szinte nincs köztük különbség: német nyelv a hivatalos, van egy megbuktathatatlan vezető, cenzúrázzák a médiát, rárugják az ajtót azokra, akik rendszerkritikus kommenteket posztolnam facebookon, a német ipari nagytőke és a politikai elit összefonódása határozza meg a politikát, Realpolitik van, Európát akarják uralni gazdaságilag, ezért az EU is egy német hegemóniaprojektté vált (mindenki más alárendelt a német ipari nagytőke érdekeinek), pont emiatt volt a Brexit, folyton Európa népességének átrendezésével vannak elfoglalva, Hitler a németekkel akarta benépesíteni Európa keleti felét, Merkel meg arabokkal, négerekkel akarja ugyanezt megtenni. Kelet-Európát gyarmatnak tekintik, "Drang nach Osten", ha ismerős ez a kifejezés a posztolónak.

A posztban felsoroltak Németországra jellemzőek ma inkább. A német gyűlöli a kelet-európai untermensch-t, lengyelt, magyart, oroszt, ukránt. Helyettük a négert, arabot tekinti ma felsőbbrendűnek, ezért azokkal szaporodik. Pont mint Hitler, fajnemesítésben gondolkodnak a németek ma is, csak már nem a fehér gyerek a kívánatos, hanem a félvér. A németek mindig csak ilyen faji vonalon tudtak gondolkodni. Sajnos.
A magyar lakosság nagyon kevert etnikailag, de bárki magyarrá válhat, ha az értékközösség része akar lenni. A szerb Petőfi, Damjanich, a szlovák Kossuth, és rengeteg zsidó. A magyar egy nem faji alapú nemzet.
Az én őseim is szlávok voltak valószínűleg.

A németeknék az Untermensch ma a kelet-európai. Pont úgy megvan a fajelméletük, mint régen, csak a látható kisebbségekkel szemben ultratoleránsok.

Még egy közös pont Hitler és Merkel közt, hogy mindketten imádják az iszlámot. Hitler rajongott az iszlámért, sokkal jobban felépített, erősebb politikai ideológiának tartotta, mint a kereszténységet. Merkel is imádja az iszlámot.

bkkzol 2018.05.31. 02:33:23

Még egy ostoba írás.
Orbán kifejezetten jó kapcsolatot ápol Izraelel és a helyi zsidósággal is. NEM kell összemosni Sorost a zsidósággal. Már csak azért se , mert például Izraelben is nem kívánatos személy, közútálatnak örvend széles körben.
Az meg elég kétszínű megoldás (bár nyeresége és paraktikus), hogy először tönkreteszik, kizsigerelikaz afrikai országokat utánna meg átlapátolják a sz.rt Európába.

Kunhallmi Agnes 2018.05.31. 03:01:14

"Meglepően sokban hasonlít Orbán Viktor rendszere Adolf Hitleréhez. "

Ez hulyeseg, az Orbanrezsim millioszor rosszabb, mint a Hitleri Nemetorszag. Hitler joggal megsertodne, ha valaki a kegyetlen Orbanrezsimhez hasonlitana a O liberalis rendszeret.
Holokauszt tulelok meselik, hogy gyakran vissza vagynak a taborokba, mert meg ott is, sokkal embersegesebb, demokratikusabb viszonyok voltak, mint most az Orbanrezsimben.
Idaig jutottunk, hogy mar a halaltaborokban is jobb volt elni, mint mostani magyarorszagon.

nyerafidesz 2018.05.31. 05:08:53

Nagyon jó cuccot szedsz. Megadhatnád a dealered számát! Betegagyú.

SarahConnor 2018.05.31. 05:54:44

A személyi kultusz kimaradt. A minap például a Fideszkrónikában (volt Origo) elolvashattuk, hogy Orbán olyan, mint egy keresztes lovag, megvédte az országot. Kár, hogy a keresztes lovagok nem védtek meg lószart se, de persze ezek az analfabéták ezt nem tudják...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 06:26:29

Még 2 fontos pont:
- túl sok a fehér ember az országban. pont mint Hitler alatt,
- munkaszüneti nap a május 1., ahogy a náci Németországban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 06:28:07

@Brix:

Zorbán ravasz: olyan egypártrendszere van, melyben sok párt van!

rallus 2018.05.31. 06:33:17

...ráadásul még az alkatilag és genetikailag is naiv Benjámín Netanjáhút is megtévesztette.....

JorEl 2018.05.31. 06:46:06

5 pont, amiben Orbán Viktor hasonlít Adolf Hitlerhez:

5.Mindkettő férfi
4.Mindkettőnek nőtt haja
3.Mindketten hordtak többször is kabátot
2.Cipőt is mindketten hordtak
1.Mindkettőjükről készült fénykép, amin ingben(!!!) láthatóak

2018.05.31. 06:49:03

@TCrown:

Lesz az még 110% is!
Eljön még az az idő, amikor:

01. kötelező lesz szavazni menni 4 évente
02. csak a fityisz
03. ukrán és román, valamint a szlovák mind barát, ha a fityiszre szavaz
04. az ellenzék csak papíron létezik
05. aki nem a fityiszre szavaz, az hazaáruló migráncs simogató
06. ez benne lesz - egyébként teljesen illegális - alaptörvénynek nevezett hányadékban
07. várost neveznek el a csúti szardarabról

Szóval tényleg lesz itt még 110% is!

DFK 2018.05.31. 06:51:28

Pár évente leporoljátok ezt a témát. Nem unjátok még? Akkora a diktatúra és a fasizmus, hogy ezek a posztok szabadon megjelenhetnek.

Beowulf... 2018.05.31. 06:55:05

Jajaja, és egy csomó nagyon durva párhuzam is van még, például:
- Hitler és Orbán is rendszeresen vett levegőt és pislogott
- A kormányban sokkal több férfi volt, mint nő
- Az üléseiket rendszeresen ruhát viselve tartották
- Amikor felszólaltak, rendszerint az anyanyelvüket használták
- Voltak akik háziállatot tartottak, gyakorlatilag fogságban, a beleegyezésük hiányában
- Helyváltoztatásra autót is használtak
- Volt bajszos a közvetlen vezetésben
- Orbánt és Hitlert is verte az apja
- Fogyasztottak alkoholt
- Mindegyik székletének kellemetlen volt az illata.
- A diktátorkodás mellett naponta szántak időt az alvásra is.

Kell ennél több bizonyíték egy összeesküvés leleplezéséhez?

Beowulf... 2018.05.31. 06:56:42

@JorEl: ezeket kifelejtettem. :-D

eßemfaßom meg áll 2018.05.31. 07:23:44

Ti egyre kreténebbek vagytok :)

Csak így tovább, a fidesz köszönetét küldi.

FOLYTASSÁTOK

eßemfaßom meg áll 2018.05.31. 07:28:55

@Brix:" modernkori egypártrendszer"

amiben az adja a modernitást, hogy olyan egypártrendszer amiben van egy halom ellenzéki párt a parlamenten belül és kívül is csak a döntéseket nem az ellenzék hanem a kormánypártok hozzák, szemben a modent többpártrendszerrel amiben a döntéseket nem az ellenzék hanem a kormánypártok

oh wait

eßemfaßom meg áll 2018.05.31. 07:32:17

Egyébként az előző pontbaszedett orbán=hitleres poszt kicsit több mint egy éve volt ugyanitt, a választási eredmények alapján hatalmas sikerrel, szóval itt volt már az ideje felmelegíteni a témát.

Gtusa 2018.05.31. 07:37:37

Nem rossz a cikk de nagyon nem teljes. Én biztos beraktam volna a Rogán= Joseph Göbbels vonalat.

Aztán lehetne folytatni a vállalatvezetőkkel Porsche = Csányi vagy az MKB /MNB vezetőségi idiótákról.

Az emberi agymosás is hasonló. Itt ugye ha diplomád van esetleg építő gondolataid akkor költözz el, ide csak autógyári munkások kellenek.

Azért meg kellene említeni, hogy van egy oltári nagy eltérés is. Hitler a világ legerősebb birodalmát építette fel (még ha ez átmenetinek is bizonyult) addig itt európa legszegényebb országa vergődik. Azt se felejtsük el, hogy az 1947-es 14 milliárd dolláros marshall segélyből Németország csak 10%-ot kapott mégis micsoda fejlődést produkált, míg Magyaroszág hasonló nagyságú segélyből látjuk hova jutott.

LebensraumamOsten 2018.05.31. 07:39:51

@apro_marosan_petergabor: Csak a pofád nagy kis illiberó. De ha egy taknyos 20 éves törpe fakabát megállít, már akkor sírva fakadsz. Felesleges megjátszanod magad, mert világéletedben egy csóró, senkiházi kudarchalmaz voltál, aki semmire nem vitte.
Apád és anyád szomorkodnak és szégyenkeznek egyszerre, hogy egy ilyen semmire nem jó, ótvar szardarabot csináltak meg és titkon imádkoznak, bárcsak ne így lenne, vagy még inkább ne is lennél.
De a hitványságtól bűzlő pofájú szarok mint te nem változnak meg soha, mert hiányzik belőlük az emberség, a szorgalom (ezért is nem dolgozol, csak élősködsz) és a logikus gondolkodási képesség. Egy hitvány szar rendszer hitvány szar propagandistája vagy, pedig nincs belőle hasznod, de te olyan ostoba vagy, hogy a csökkent értelmi képességeiddel ezt fel sem ismered. Ők hasznot húznak a szavazatodból, te meg kitörölheted a segged azzal amit tőlük kapsz. És itt igazolódik be a főtolvaj lézer dzsoni nagy mondása: Annyit érsz amennyid van. Semennyit.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.31. 07:40:46

Nincs új a nap alatt.

Az ex-komcsi MSZP(M)P-sek és blogjaik 1989 óta náciznak, ha nincsnennek hatalmon.
Uncsi.

Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy a Stop Soros-tól jóval szigorúbb programot Izrael már be is vezette.
Azt hiszem ez rávilágít, hogy sokkal inkább nemzetbiztonsági kérdésről van szó, mintsem nácizmusról.
Már amennyiben nem gondoljuk hogy a zsidók benácultak (Irónia).

alfacharlybravo 2018.05.31. 07:40:58

@paragrafus: Mint Olaszországban, a rohadék választók képtelenek az X -t jó helyre tenni, de majd megtanítjuk őket?

LebensraumamOsten 2018.05.31. 07:44:02

@eßemfaßom meg áll: A fideszben most épp liberót cserélnek, mert be vannak szarva és azon gondolkoznak, hogy ülhetnének be még néhány utolsó alkalomra abba a szép brüsszeli tanácsterembe ahonnan nemsokára kibasszák őket. Háháhá! Készülhettek az újabb tetűmenetre! Bár az Brüsszelben senkit nem fog érdekelni, csakúgy, mint 56-ban sem érdekelt senkit Moszkvában a magyar függetlenségi deklaráció. Legfeljebb elkezdték írni a listákat, hogy kiket kell kivégezni és lecsukni.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.31. 07:44:31

@LebensraumamOsten:

Na így kell kérem entellektüel módra anyázni. Ballib gyűlölködőknél is kivételes ez a fajta finom aggresszió semmitmondással párostva.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.31. 07:46:02

@LebensraumamOsten:

Jogos a párhuzam.
Akkor a ballibek az Oroszokat hívták be 56-ban, hogy a magyarokra erőszakolják diktatúrájukat, most Brüsszelt szeretnék a ballibek behívni, hogy ráerőszakolják magukat a népre, úgy hogy a kutya se kér belőlük.

LebensraumamOsten 2018.05.31. 07:49:20

@alfacharlybravo: De most, hogy bedőlt az olasz államháztartás, gyorsan megtanulták, hogy nem jó nekik a hadováló unortodox populista kormány, mert rövidesen annyi vagyonuk se lesz, mint egy szudáni sárkunyhós négernek, akik krőzusnak érezheti magát hozzájuk képest.
Már Thebald báró is megmondta annak idején, hogy " különben is a magyarokkal szemben a leghatásosabb pedagógiai metódus a pofon. Egy időben adott jókora pofonnal sok későbbinek elejét lehet venni." Bizony ez örök érvényű igazság. Szóval elmehettek a világforradalmi elképzeléseitekkel a vajdátok ánuszába. Hahaha.

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.05.31. 07:49:59

Mi Homo Sorosensusok, az új faj képviselői, azonnal felismerjük ha valahol a nácizmus jelei mutatkoznak.
Jobb ha elhiszitek nekünk, hogy itt már náci diktatúra dúl, és mondjatok le önként a javunkra az országotok irányításáról !
magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus

élveteg 2018.05.31. 07:50:22

"A homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv;.....

És ezzel mi a gond ? Van aki meg a pisa-kaka szexkedvelő beállítottáságú emberek iránt érez erős ellenszenvet mert undórítónak találja azt a beállítottságot is Talán hadd döntse el mindenki maga hogy neki mi az ellenszenves

LebensraumamOsten 2018.05.31. 07:51:29

@Rettegek mert ballib vagyok: A lényeg, hogy az erősebb kutya baszott és a kis különutasak megütötték a bokájukat és megtanulták (33 évre előremenőleg) a helyes viselkedési formád. Nincs gyűlölködés, csak reális helyzet és érdekfelmérés.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.31. 07:51:35

@LebensraumamOsten:
"a magyarokkal szemben a leghatásosabb pedagógiai metódus a pofon."

Márha valaki a magyarokkal szemben szeretne bármit elérni. Mint te.

LebensraumamOsten 2018.05.31. 07:52:45

@nyerafidesz: Nyugszik a kis beteg. Nemsokára újabb utalvány érkezik ősszel. Már a profilneved is szánalmasan röhejes.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.31. 07:55:02

@LebensraumamOsten:

Csakhogy jelenleg Soros által listázott 224 darab EP-ben dolgozó csicskása
( legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf )
erősen meg fog csappanni 2019-ben, az EP választásokon, hisz mindenhol a bevándorlás ellenes erők győznek manapság.
Nem beszélve arról, hogy ugyan igyekeztek az országot megszívatni eddig is Soros fizetett bérencei, de nem igazán sikerült nekik.

Azaz 2019 után már egy laza nyári puki is erősebb szelet vet majd, mint a Soros csicskák uszítása.
Erősebb kutya baszik.
Így lesz.
Szopni fogtok.

elismert felhasználó 2018.05.31. 07:55:37

Pöcsök vagytok. Ha nem a Kovács Laci bácsi által belétek nevelt "merjünk kicsik lenni" alapján dolgoznátok, akkor lemertétek volna írni, hogy teljesen ugyanaz, nem csak tíz pontban...

A tudomány sosem téved! 2018.05.31. 08:02:12

Hitlernek is volt születésnapja.
Emlékszem az index.hu nevű álhíroldal annak idején ezt bírta mondani...
no mind1...
Sok sikert 2022-ben elvtársak!

werinter 2018.05.31. 08:11:29

@Gtusa: Megelőztél, ugyanezt akartam írni. Amíg Hitler a semmiből - a gazdasági válság sújtotta Németországból, amely ráadásul még az elvesztett világháborúból sem tudott kilábalni - épített egy olyan birodalmat, amellyel pár év alatt leigázta egész Európát, többszörös túlerővel szemben.
Erre nem hinném, hogy Orbán képes lenne. Félre értés ne legyen, nem azt akarom ,hogy OV háborút robbantson ki, de a gazdasági fellendülés részt nyugodtan lemásolhatná.

alfacharlybravo 2018.05.31. 08:12:09

@LebensraumamOsten: Így beszél egy igazi magyar gyűlölő libsi, hahahahahah!

Muad\\\'Dib 2018.05.31. 08:14:37

OMFG!
Most komolyan, ezt a mérhetetlen baromságot miért? Nem elég nekünk a fityesz féle lakájmédia teljes sötétsége, még mellé kell a B1 Blogcsalád Zrt. is, akik eldöntötték, hogy Viktorabbak lesznek Viktornál?

haXXXor 2018.05.31. 08:23:52

Kezdem azt érezni, hogy a blogketrecbe a B1 nem a konkurencia hiánya miatt kerül be, hanem mert annyira jót lehet röhögni rajta :D Rosszabbak vagytok mint a kurucinfos tábor. De tényleg...

Gerolsteiner 2018.05.31. 08:26:20

Végre egy eredeti, brilliáns eszmefuttatás! A segítségével leesett a hályog a szememről! De most, hogy tisztán látok, elfogott a kétségbeesés: mi lesz így velünk? Európa segíts!

chepunk 2018.05.31. 08:28:01

Hülyeség ez az egész! Hitlerhez hasonlítgatni ez a kis gömböcöt? Ugyanmár még Szálasihoz sem ér fel! Egy sima kis tanácselnök aki már kihízta az agyát! Ilyen egyszerű!

torró 2018.05.31. 08:33:14

Az apátok fara! Tavaly ilyenkor meg Kádár, meg Rákosi rendszert vizionáltatok. Kínotokban összeugattok minden hülyeséget. Bammeg ezen kívül hogy ekézitek Orbánt, semmi érdemi lépéseitekről nincs szó. Hacsak az nem, hogy az ellenzéki pártok hullanak szét.Arról beszélnétek, hogy ezeknek a nyomorultaknak mit kellene csinálni, ahhoz, hogy növekedjen a szavazó bázisuk. Mondjuk ahhoz ész is kellene. Ha így folytatjátok 4 év múlva, nem lesz Orbánnak ellenfele. Legyőzője meg pláne!

Ellenzéki Tüntető 2018.05.31. 08:42:29

@A tudomány sosem téved!: AZ INDEX NEM ÁLHÍRGYÁR MERT PL EZ A CIK TÖK VALÓS LEHETŐSÉG SZÓVAL TÖK JÓL CSINÁJ A A CIKÍRÓ HOGY ÖSZEMOSA mAGYARORSZÁGOT SIRLNKÁSSAL!

index.hu/gazdasag/2018/05/31/kina_sri_lanka_keleti_nyitas_egy_ovezet_egy_ut_selyemut_adossag_adossagcsapda-diplomacia_megvalositottak_orban_almat/

Ellenzéki Tüntető 2018.05.31. 08:44:03

@LebensraumamOsten: ÚGY VAN AZ ERÖSEB KUTYA BASZIK TANUJJÁK MEG A KIS FIDESZES GECIK!!!

MÁSRÉSZT VISZONT NINCS DEMOKRÁCIA MERT EZEK ERÖBÖL POLITIZÁLNAK A ROHAT KECIK!!! :((((((

Gerolsteiner 2018.05.31. 08:49:05

@LebensraumamOsten: Bezzeg a te életed mennyire értékes, ha a drága idődből ennyit rá tudtál szánni erre a tirádára :-)

2018.05.31. 08:49:41

A Parlament eljelentéktelenítése is egyenlő annak felgyújtásával. Ezek szerint a cigányokra is igaz az a geg, hogy a zsidók lennének a legnagyobb fasiszták, ha egy apró származási hiba ebben nem akadályozná meg őket. De ilyenek a torokelvágással fenyegetőző muszlimok is, hisz minden muszlim hisz abban, hogy itt iszlám világrend lesz.

eßemfaßom meg áll 2018.05.31. 08:51:23

@LebensraumamOsten: Csak így tovább, vannak még nemfidesz szavazók akiket meg kell gyöznöd, hogy baromira ciki fideszutálónak lenni. Jól csinálod, taga+cica+ghost+Orbán büszke rád.

FOLYTASD

seepheerd 2018.05.31. 08:51:24

Már elég régen látszottak a hasonlatok, legfőképp a goebbelsi propaganda pofátlan másolása.
A legnagyobb különbség az igazi és a tescós hitler között -szerintem- az, hogy egyrészt van ugye az internet, nem csak az ostoba kormánypropaganda, másrészt nem hinném, hogy a világ értelmes része hagyná hogy egy országon ennyire elhatalmasodna az őrület.
Bár utóbbiban nem vagyok biztos.

Ja, és nem vagyok ellenzéki :D

eßemfaßom meg áll 2018.05.31. 08:53:19

@torró: tavaly ilyenkor is toltak egy hitelereset, nem csak rákosiztak :)

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.05.31. 08:55:02

@seepheerd:
Bizony-bizony.. Ahogy mondod. Goebbelsi propaganda. Nem véletlen mondjuk mi Homo Sorosensusok évek óta, hogy csak azt a hírt szabad elhinni, amit mi írunk.
Minden más hazugság, és Goebbelsi propaganda.

czerka 2018.05.31. 08:57:52

@paragrafus: "Szexizmus és a kisebbségek iránti gyűlölet"

Szexizmus pont Németországban van, ahol a legszexistább ideológia, az iszlám követői tobzódnak kéjea mámorban, erőszakolnak büntetlenül. Ez azért Magyarországon nem annyira jellemző. Az iszlám maga a 7. századi szexizmus.
A németek gyűlölik az európai kisebbségeket, kisebb népeket, magyarokat, lengyeleket, bolgárokat, románokat, ukránokat, litvánokat. Ellenben imádják a nemeurópai, láthatóan más származású embereket, ha valaki fekete, ázsiai vagy arab, annak kinyalják a valagát.

gyurmicsek 2018.05.31. 09:01:07

Az már haladás, ha utáljátok az ex-komcsikat. Akkor már csak a Fidesz másik felét kell megutálnotok.... :)

seepheerd 2018.05.31. 09:08:18

Értelmes embernek nagyon sok dologtól fölfordul a gyomra, ha agyarországra néz. Persze minden nézpont kérdése: a kukacnak a trágyadomb mennyei hely.

kameraman · http://nagytotal.blog.hu 2018.05.31. 09:17:20

Kedves posztíró! Hitler nem volt fasiszta, mert a fasizmus az Olaszországban volt, és a fasizmus alapvetően nem volt anitszemita, pl. deportálások csak akkor voltak, amikor a németek megszállták észak-Olaszországot. Gömbös nézetei inkább voltak fasiszták, mint Hitleré, ugyanis a fasizmus tradicionalista, arisztokratikus, a nácizmus meg szocialista, sokkal proletárabb műfaj.

Nyilván mindkettő totalitárius, nyilván sokat loptak egymástól, de attól még a fasizmus nem használható Hitlerre. Az ok, amiért a fasizmust használják a nácizmusra, az az, hogy a 1945 utáni kommerek aggályosnak tartották a nemzetiSZOCIALIZMUS használatát, és inkább a fasizmust preferálták. Ti ne legyetek ennyire buta balosok, hanem ... vagy várj ...

Soros Forever 2018.05.31. 09:18:24

@gyurmicsek:

Drága barátom, és Homo Sorosensus fajtársam.
Kérlek ezt ne ebben a posztban, ahol a 10 pont egyike, a Fidesz antikummunizmusa, amiben Hitlerhez hasonlít.
Várd meg a holnapi napot, ott fogunk komcsizni. Ma Hitelrező nácizó nap van !

agarik 2018.05.31. 09:19:26

@Brix: Tehát diktatúra van.
Mégis, hová tolnád a szó jelentését hogy úgy láttasd mintha nem lenne az?

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Be is kell tiltani a zsidókat. Ez nem kérdés.

Ellenzéki Tüntető 2018.05.31. 09:26:16

@Soros Forever: AZ ORBÁNBUKÓS NAP AZ MELYIK??? AZT MÁR ELFELEJETEM DE NEKEM AZ A KEDVENC NAPOM MIKOR BUKIK AZ ORBÁN!!!

a MÁSIK KEDVENC NAPOM MIKOR AZ EUBŐL RÚGJÁK KI!!!

Ellenzéki Tüntető 2018.05.31. 09:28:24

@agarik: NEM ÉRTIK A KÖCSÖG ORBÁNCSICSKÁK AZÉR VAN DIKTATÚRA MER NEM MI NYERTÜNK!!!

MIKOR HÓDMEZŐVÁSÁRIN MI NYERTÜK AKKOR EGY RÖVID IDEJIG MEGINT DEMOKRÁCIA VOLT DE AZTÁN MEGINT JÖT A DIKTATÚRA :(((((

ENGEM AZ ÁLAM HATALOM FOLYAMATOSAN ZAKLAT MOST TELE VAN AZ EMAIL FIÓKOM A MEGVÁLTOZOT FELHASZNÁLÓI SZERZŐDÉSEKEL MERT ORBÁN SZÓLT A SZOLGÁLTATÓKNAK HOGY ENGEM JOBAN KEL FIGYELNI!!!

n3spr3ss0 2018.05.31. 09:28:57

@zokogjatok: Azt hogy ennyire sötét vagy, nem kellene propagálni, inkább tájékozódj.

gyurmicsek 2018.05.31. 09:29:17

@Soros Forever: A másik fajtársad írta, olvass vissza is:
"Az ex-komcsi MSZP(M)P-sek és blogjaik 1989 óta náciznak, ha nincsnennek hatalmon."

Csak azok az emberek, most a Fideszben ülnek, de mindegy is....

nookedli 2018.05.31. 09:38:57

Rendkívül nevetséges orbánékat nácizni, fasisztázni stb... Gondolkodjunk inkább a butaságok kijelentése helyet. Orbán KISZ-es, soros akadémiás múltú. Képek vannak arról is, ahogyan néhány éve végigkísérte sorost a parlamentben és röhögcséltek rajtunk. A fidesz a szdsz ifjúsági szervezete. Kivonultak a trianoni megemlékezésről, leszavazták a külhoniakkal kapcsolatos szavazást és még sok más magyarellenes cselekedetük volt a korrupt és hazaáruló ügyeiken kívül. Fontos, hogy mindenki értse, a fidesz kommunikáció szintjén lehet bármi, de a cselekedetei alapján liberális. Azt se feledje senki, hogy orbán féli az egyik, félig a másik népség keveréke, kiket ő kiemelten támogat az adónkból több ezer milliárd Ft-tal évente. Akárhogy antiszemitázzák orbánt, a zsidók sosem kaptak ennyi pénzt, mint orbán uralkodása idején. Azt se feledje senki, orbán többször is egyeztet a cionista terrorista, népirtó izraeli diktátorral, netánnyaúval. Az ott kiépített cionista/nacionalista rendszert építi fel itt orbán. Ott is a médiát uralja a likud testvérpárt. Ugyanúgy hazudoznak és irányítják az embereket a médián keresztül.

nookedli 2018.05.31. 09:43:38

@Gtusa: www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1947_junius_5_a_marshall_terv_meghirdetese/ Ezen cikk szerint egy fillér marshall segélyt sem vettünk igénybe. Tisztázni kellene, mik ezek a segélyek. Hasonlóak, mint az IMF hitel. Mögötte zsidó bankárok vannak, akik keresni akarnak a háborún, halálon. A hitel adónak jó üzlet, az országnak is jó lehet, de a dolgozók, akik nyögik a hitelt, egyre nagyobb adósságba zuhannak.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.31. 09:48:38

@Látens Inszinuáció: " ... 04. az ellenzék csak papíron létezik ... "
Hát igen, ez nagy igazság, azok a sehonnai, töketlen, hiteltelen, lejárt szavatosságú, sz@rházi pártok, akik ma ellenzéknek nevezik magukat, valójában csak papíron léteznek, és csak a vezetőségüknek tekintett aljadék megélhetési politikusok alibije, hogy azok a parlamentben lophassák a nemzet vagyonát, miközben semmitmondanak és hőbörögnek stb...

Hol az az ellenzék, amelyiknek van programja (az nem program, hogy Orbán takarodj), amelyiknek van költségvetési elképzelése (az nem költségvetés, hogy ha hatalomra kerülünk, akkor majd mi lopunk), van értelmes válasza a nyugdíjproblémára (az nem értelmes válasz, hogy kinyitjuk a csapot és csordultig töltjük a kárpátmedencét arabokkal), akik a külpolitikai terveik vannak (az nem külpolitika, hogy a gazdagabb országoknak bólogatunk, és bagóért eladjuk az ország erőforrásait, munkaerejét, és drágán megveszünk minden sz@rt amit kínálnak) stb...

Lehet abban valami, hogy hogy a Csuti Napóleon hasonlít Hitlerre, de ez a hasonlítás télleg nagyon izzaccságszagú, egy bukott kurcsányi vagy maszopista bérrettegő írása, ami nagyon jellemző a mostanság regnáló ratyi ellenzékre, mert két hónappal az után, hogy tátott szájjal ordítva berohantak a f@szerdőbe, még mindig azon rágódnak, ami a szájukba akadt.

Sehol egy előre mutató szervezkedés, sehol egy életképes, hiteles ellenzéki alap, amire a következő választás során építeni lehetne, mint Orbánváltó politikai tömörülés.

B@sszák meg, így továbbra is az MKKP-ot fogm támogatni a szavazatommal!

aptikjampó 2018.05.31. 09:52:02

Ha igaznak tartod ezt a 10 pontot, akkor menj el amíg nem késő! :D
Én szívesen segítek pakolni és ingyen elviszlek kocsival!
Nekem ennyit megér!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.31. 09:54:52

@DFK: érdekes lenne, ha hirtelen eltűnnének a bérttrollok, mert az ÁVH elvitte őket véleménycserére.... :-)

Néha, az a gondolat is megfordul a fejemben, hogy ezek aB1-es posztolók valójában fideszisták, és csak azért érnak ilyen vérbő hazugságokat, féligazságokat, mindenféle hagymázas körítéssel, hogy kifogják az értelmes ellenzék vitorlájából a szelet, és valójában a mostani összes parlamenti ellenzéki párt csak a fidesz beépített emberei miatt létezik, mert ez a fidesznek jó, és garantálja a 2/3 közeli állapotokat, azzal, hogy nem enged megerősödni egy valódi ellenzéket. És ha ez valóban így van, akkor a Csuti Napóleon télleg világviszonylatban is kiemelkedő politikus.....

aptikjampó 2018.05.31. 10:00:56

@Látens Inszinuáció: Amikor ezeket leírtad, egy kicsit sem érezted hülyének magad?
Hogy tudtok ennyire gyerekes marhaságokat leírni?
Tényleg jól elszaródott a vitakultúrátok, a ballib fegyvertár mára már csak a ezerrel tolt kreténségből, az arroganciából és a trágárságból áll!

zokogjatok 2018.05.31. 10:03:53

@Magánvéleményem: nem, ezek tényleg ilyen hülyék :D

2018.05.31. 10:06:30

@aptikjampó:
Mi nrm tetszik fityiszdroid?
Addig tolod itt a faszságaidat, míg ezt a nickedet is törlik. Szakdj le rólam, mert kevés vagy, mint a csútiban a gerinc!

2018.05.31. 10:06:32

@agarik: Nem tilthatod be őket, ha nem tudod definiálni, ki is a zsidó.

Első lépésként először azt érdemes tisztázni, az illető magyar-e. Mert ha az, a magyar egy "mindent befogadó" minőség és bár sok középkori migráns/menekült élt ezzel vissza, mégsem mindegyik. Ha egy magyar sem meri felelősséggel kijelenteni, hogy ő tiszta vérvonalú magyar, akkor a vérvonalában megjelenő mindenféle náció egyike simán lehet a zsidó. Már ha a zsidó egy népet takar, ami egy kis ellentmondást rejt önmagában.

Ugye sok zsidó úgy keletkezett, hogy a cár lerohanta a régi világ utolsó területeit is, azaz a kabarok/kazárok földjét. Előtte egy kicsivel a kazárok még megpróbáltak trükközni és felvették a zsidó hitet, de nem jött be a dolog. Rengeteg menekült lepte el a középkori államokat, mint zsidók, akik akkor még vallásukban voltak csak azok.

Izrael megalakulásával azonban a zsidó egy nép lett és fel is merül a kérdés, hogy a vallást nem gyakorló zsidók mennyiben nevezhetők zsidónak.

A végére annyit, hogy egy kis kutatást folytattam a témában és arra jutottam, az eredeti zsidó népet ma két minőségben találjuk. Az egyik a fekete ,minőség a másik a fehér. Feketében a cigányok állnak hozzájuk a legközelebb, fehérben pedig a svédek.

aptikjampó 2018.05.31. 10:06:54

@Magánvéleményem: "Néha, az a gondolat is megfordul a fejemben, hogy ezek aB1-es posztolók valójában fideszisták, és csak azért érnak ilyen vérbő hazugságokat, féligazságokat, mindenféle hagymázas körítéssel, hogy kifogják az értelmes ellenzék vitorlájából a szelet,"

Esküszöm sírok! Szerintem tartsd titokban a gondolataidat!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.31. 10:12:06

@LebensraumamOsten: Nyugtával dicsérd a napot. Az uniós parlamentben jelenleg azok a lottyadts@ggű uniós diplomaták verik a nyálukat, akiket még a migráncsválság előtt delegáltak, és bőven az akkor még halleluja libernyák korszakban választottak meg. Hiába nem kerültek hatalomra a németeknél és a franciáknál az ottani szalonnácik, várhatóan erősen eltolódik majd a következő uniós választáson (jövő tavasszal), a képviselők aránya az Csuti Adolf tolerancia irányába, az "allahu akbar" irányultságú liberálnyik irányból.

A hátralevő 9-10 hónapot a Törpe Napóleon röhögve kipávatáncolja, és simán megcsinálja a húzdmeg-ereszdmeg taktikával azt amit akar, aztán amikor már lezajlottak a EP választások, ki tudja mik lesznek az arányok, simán lehet, hogy a néppárt jobbszélre tolódik, bekebelezi az összes szalonnácit, kiteszik a libsi beállítottságúakat, és még így is többségben maradnak Orbán et. ideológiai vezetése mellett...

Ne legyen igazam, DE ez is benne van a pakliban, mint ahogy a választások előtt is folyamatosan mondogattam, hogy csak óvatosan a miniszterelnökjelöltségi hallelujával, mert a fidesz többsége garantált, csak a 2/3 lehet kérdéses.

Ceterum censeo: Amíg nem látok hiteles ellenzéket a szavazatom a MKKP-é.

aptikjampó 2018.05.31. 10:13:23

@Látens Inszinuáció: Addig tolod itt a faszságaidat, míg ezt a nickedet is törlik.

Törlik, aztán maradnak az ilyen debil suttyók. Amúgy miért szakadjak le rólad? Nem szerecc? Próbálok tenni valamit a kupálódásod érdekében.

marosy 2018.05.31. 10:17:11

Szerintem inkább a fasszopó kurva anyád hasonlít Hitlerhez.

2018.05.31. 10:20:48

@agarik: Hú, pont a lényeget felejtettem el, reagálni a megjegyzésedre. Nem tiltottam be, csak megshortoltam őket, de nem biztos hogy elsőre ezt bárki is értené.

citrix 2018.05.31. 10:23:50

n+1: Nemzeti (Orbánnál minden nemzeti) szocializmus (államosítás, központosítás, pártállam, "független" hatalmi ágak feltöltés fideszes potentátokkal, állami ár és díjszabás, személyi kultusz, stadionok számolatlanul, nemzetközi sportrendezvényekből a lehető legtöbbet megszerezni bármi áron, hanyatló nyugat ideológia, szovjetbarátság, az értelmiségi pálya degradálása, etc.).

zokogjatok 2018.05.31. 10:26:16

@citrix: ja ja az hogy Orbán = Hitler, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy barátságban van a szovjetekkel, pont mint Hitler :DD

aptikjampó 2018.05.31. 10:29:51

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Izrael megalakulásával azonban a zsidó egy nép lett és fel is merül a kérdés, hogy a vallást nem gyakorló zsidók mennyiben nevezhetők zsidónak.

Azért mert az a zsidó, akinek az anyja zsidó (gondolom felfogod miért) és nem az a zsidó akinek a vallása zsidó.
Egyszer találtak valahol egy halom csontot és DNS alapján askenáziknak bizonyultak.

VT Man 2018.05.31. 10:33:26

Index.hu:
"Szlovénia "nem boldog" a balkáni migrációs útvonalon kialakult helyzet és az Európai Unió külső határait illegálisan átlépő migránsok száma miatt - jelentette ki Bostjan Sefic, a szlovén belügyminisztérium migrációs ügyekkel megbízott államtitkára a szlovén hírügynökségnek (STA) adott, szerdán közzétett interjúban, melyet az MTI szemlézett.

A régió országainak, valamint az Európai Bizottságnak (EB) és az európai uniós határvédelmi ügynökségnek (Frontex) is sokkal többet kell tennie, mondta.

Sefic figyelmeztetett, hogy a balkáni országokban, főleg Görögországban 45-60 ezer afrikai és ázsiai migráns tartózkodik, akiknek elsődleges célja az, hogy eljussanak Szlovéniába, ahol először lépnek schengeni területre és folyamodnak menedékjogért.

Az illegális határsértők 80 százaléka kér nemzetközi védelmet Szlovéniában - mondta az államtitkár. Hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy ott is akarnak maradni, a nagyobb probléma az, hogy a Nyugat-Európába tartó útjuk során sokukat visszaküldik Szlovéniába, az ott benyújtott kérelmük pedig feljogosítja őket a schengeni térségben való tartózkodásra.

Szlovéniának az sem jött jól, hogy a nem EU-s Szerbia vízumliberalizációt vezetett be Iránnal és több afrikai országgal szemben, ez pedig azt jelenti, hogy

EZEK AZ EMBEREK TELJESEN LEGÁLISAN ÉRKEZNEK SZERBIÁBA (SOKAN KÖZÜLÜK EGYENESEN REPÜLŐVEL UTAZNAK BELGRÁDBA), ÉS UGYANILYEN LEGÁLIS ÚT VEZET TÖRÖKORSZÁGBÓL BOSZNIÁBA IS."

index.hu/kulfold/2018/05/30/szlovena_aggodik_a_balkani_migracios_nyomas_miatt/

VT Man 2018.05.31. 10:34:23

"Úgy vélte: az EB-nek ezen a téren is lépnie kell, főleg, ha igaz az, hogy Szerbia Szíriával is vízumliberalizációt tervez.

A szlovén rendőrség 50 migránst tartóztat fel naponta a határokon, ami túl sok, és zavar minket

- hangsúlyozta Sefic. Hozzátette: az EU külső határain kell megállítani a migránsokat és lefolytatni az eljárásokat.

Sefic szerint a szlovén hatóságok sikeresen végzik munkájukat a szlovén-osztrák és a szlovén-olasz határon, ahol nincsenek illegális határátkelőhelyek. Horvátországgal kapcsolatban utalt rá, hogy a horvát-boszniai határ átjárható, ezért a horvát-szlovén határon is nagyobb a nyomás.

A Horvátországgal közös határon felállított ideiglenes műszaki akadályokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy az "hatékony volt és eredményes". Jelezte, hogy kerítést terveznek újabb határszakaszokra, főleg a Kolpa folyó mentén, ahol jelenleg a legtöbb migráns próbál meg átkelni, és ahol a folyó sodrása miatt már hárman is a vízbe fulladtak.

Mindazonáltal kiemelte: a kerítés nem tudja megállítani a migrációt. Ehhez sokkal több rendőr kell, a migrációt pedig a kiindulási helyén kell kezelni - hangoztatta.

"De egy újabb migrációs hullám esetén, ha nincs kerítés, mi állítson meg 100 ezer vagy 200 ezer embert? Milyen más alternatíva van? Lőjünk rájuk? Valószínűleg ezt nem akarjuk" - mutatott rá. Úgy vélte erre senki sem tud megoldást. "

2018.05.31. 10:39:18

@VT Man: Afrika északi részén 600 ezer-1 millió fekete afrikai torlódott fel és mind Európába akarnak jönni. Ez két dolog hatása:

1. olyan reklámok készülnek, amik tele vannak európai körülmények között élő boldog afrikaiakkal
2. elhiszik a pornót

Szinte mind fiatal, életerős férfi és ezek a majmok az EU-ban fosnak egy merészet lépni. Ezek az emberek olyan rém egyszerűek, hogy elhitték azt is, hogy itt lakás, autó és fehér csajok várnak rájuk. Mivel nem észlények, a haragjuk is egyszer itt fog kitörni.

Eljön az idő, amikor lőni kell.

citrix 2018.05.31. 10:42:45

@zokogjatok: Számodra lehet hogy újdonság de a harmadik birodalom nagyon jóban volt Sztálinnal. Egészen 1941. júniusáig. Lengyelországot pont a Molotov-Ribbentrop paktum aláírása után támadhatta meg Hitler teljes nyugalommal. Nagyon is jóban voltak, Sztálint ezért is érte készületlenül a német támadás. A nemzeti szocializmus és a kommunizmus ideológiája egy tőről metszett eszme.

2018.05.31. 10:42:52

@aptikjampó: A zsidók meg találtak olyan bizonyítékokat, miszerint Jézus magyar volt. Ám az ilyet sosem a mai értelmezés szerint kell érteni, a régészek is állandóan ebbe a csapdába esnek. A magyar régen olyan volt, mint a keresztény, ma meg egy nemzetet takar. A történelem ismétli önmagát. Amúgy a zsidó nép régen azt jelentette volna, mint ma, hogy püspök nemzet.

aptikjampó 2018.05.31. 10:53:32

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: A zsidók meg találtak olyan bizonyítékokat, miszerint Jézus magyar volt.

Mit bazmeg? Suzukival járt?

Tangooo 2018.05.31. 11:03:31

Én azt hittem, hogy a harmadik nagy zakó után egy kicsit magukba néznek ennek legfőbb létrehozói, az ellenzéki sajtó munkatársai.
De ne! Nyomjátok azóta is ezerrel, megágyazva a negyedik kétharmadnak 22-re.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 11:17:44

@aptikjampó:

A zsidó mindig egy nép volt. S a nem hívő zsidó is zsidó, hiszen a vallásgyakorlástól független a nemzetiség.

agarik 2018.05.31. 11:24:24

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
Tudom definiálni.
Először is: zsidók, a fajnép nem léteznek a náci fantázián kívül. Nincs olyan definició ami vérségi alapon tudná meghatározni őket.
Másodszor: a zagyvaság helyett amit tolsz azt kell tisztázni: izraelinek tekinti-e magát nemzetiségileg, vagy magyarnak. Ha szerinte (Erec) Izraelen kívül ő száműzetésben él ahogy a judaista dogma mondja, akkor fel kell pakolni egy vonatra és kidobni a migráns fajzatát.
Harmadszor: teljes történelmi tévedésben vagy. A kazárok úgy lettek judaisták, hogy a cárjuk felvette a judaizmust és államvallássá tette. Innen vándorolt az oroszokhoz az influencia, de annak nem volt köze katonai hódításhoz. Viszont eme kazár-"zsidók" alkotják ma a "zsidóság" legnagyobb részét (ashkenázik), akiknek leszármazásilag semmi köze az ókori törzsi alapú civilizációhoz, és ha lenne se jelentene semmit, mert 2-3000 évig más lakott ott, szóval hacsak nem akarunk mindenkit visszatelepíteni Afrikába, akkor jobb ha kussolnak és visszakúsznak a határaik mögé, ÉS elismerik a független Palesztín államot, különben Izrael csak ISIS-koppintású de-facto államocska, valós alap nélkül, akik agresszív háborút folytatnak a térségben (azaz úgy kellene eljárni velük szemben mint a nácikkal, akiket ugyanezért vontak felelősségre - fel kell akasztani az összeset).
Ismétlem: Izrael sosem alakult meg.
A cigányok Indiából migráltak ki, a svédeknek meg tényleg semmi közük se a héberekhez, se a judaizmushoz.

agarik 2018.05.31. 11:28:06

@maxval balcán bircaman:
Nem léteznek"zsidók", pláne nem vérségi alapon.SOHA nem volt vérségi alapjuk a náci agymenésen kívül.

Továbbá keverni tetszik a vallást (judaizmus), a nemzetiséget (az vagy nem értelmezhető, vagy izraeli, de akkor deportálnunk kell az összeset mint illegális bevándorló,vagy egyenesen: kém), és az etnikumot (amiből ma kettő is van: askenáci és zsidó, előbbi javarészt kazár betért felmenőkkel rendelkezik).
És persze egyik említett kategóriának sincs sok köze a történelmi törzsi társadalomhoz, nevezzük őket hébereknek.
És egyik fentebb említett kategória sem fedi sehogy a mitikus bibliai izraelita/ábrahámita népséget.

2018.05.31. 11:28:28

@aptikjampó: Bizonyítékot akartak arra, hogy zsidó volt, csak nem jött össze.

2018.05.31. 11:29:59

@agarik: A cigányok lehet, hogy Indiából migráltak ki, ám oda be is migráltak előtte, mégpedig Egyiptomból. A középkorban nem cigányoknak hívták őket a magyarok, hanem egyiptomiaknak.

2018.05.31. 11:32:24

@agarik: "Másodszor: a zagyvaság helyett amit tolsz "

Innentől mér nem édekel, amit mondanál. Tanuld meg a vitakultúrát, köcsög! Mert megérdemled ezt a megszólítást.

Gleccsertetű 2018.05.31. 11:40:02

@Ellenzéki Tüntető: kedden bukik, szerda államcsőd, csütörtökön rúgják ki az EU-ból

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 11:40:17

@agarik:

Ne viccelj. A zsidó pont ugyanolyan nép, mint a magyar, a román, a görög, a sumér, vagy bármelyik más.

Azaz az alap a vérségi kapcsolat. Nyilván mindig vannak migránsok is, akik asszimálódtak. Ez a zsidóknál nehezebben ment azonban, mint más népeknél, a vallási követelmények miatt. Ezért van az, hogy egy mai zsidó 40-50 %-ban az ókori zsidók genetikai utóda, míg egy mai magyar csak 10 %-ban Árpádék utóda genetikailag.

A judaizmus sajátossága, hogy nemzeti vallás. Azaz a zsidó nemzetiség és a judaizmus kapcsolódik. A vallásba betért idővel a nemzet része lesz. S a vallást elhagyót meg kiközösítik.

A kazár példa is ezt igazolja, a judaizmust felvevő kazárok a zsidó népbe asszimilálódtak idővel.

baldoc 2018.05.31. 11:46:14

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: "Eljön az idő, amikor lőni kell."
Amikor Árpádék elindultak nyugatra a Föld lakossága töredéke volt a mostaninak, hatalmas szabad területek voltak lakatlanok.
Mi a francért indultak el???
Le kellett volna lőni őket????

Gleccsertetű 2018.05.31. 11:48:01

@baldoc: megpróbáltak, de pozsonynál el lettek picsázva

Alick 2018.05.31. 12:00:05

@maxval balcán bircaman: Az askenázik még csak nem is sémiták.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.31. 12:00:06

@FUCK26: "és jön az 1000 pont, amiben meg nem hasonlít is?"

1. Hitler nem lopta el a GDP 2%-át.
2. Hitler a ruszkik ellen volt.
3. ...

Folytasd!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.31. 12:02:53

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: "A cigányok lehet, hogy Indiából migráltak ki, ám oda be is migráltak előtte, mégpedig Egyiptomból."

Nem tudjuk, hogy a régi egyiptomiak hova lettek. Valszeg maradtak, és beleolvadtak az arabokba. Nettó hülyeség, hogy Indiába mentek.

"A középkorban nem cigányoknak hívták őket a magyarok, hanem egyiptomiaknak. "

A középkorban még kevesebbet tudtak róluk. Hívhatták volna akár marslakóknak is. :))

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 12:04:49

@Alick:

Részben azok. De csak kisebb részben, s lám, asszimilálódtak, sőt ma ők a többség az zsidó népben.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.31. 12:07:36

@agarik: "Először is: zsidók, a fajnép nem léteznek a náci fantázián kívül. Nincs olyan definició ami vérségi alapon tudná meghatározni őket."

:))

Ez elég könnyen megmondató a DNS alapján. Egyébként a zsidók legközelebb rokonai a palesztinok. Dumtara bumm.

Éva Lonkay 2018.05.31. 12:20:19

Mr. Fing Rider! Olyan hülye vagy helyből, mint más nekifutásból. Készülj ez alatt a négy év alatt, szedd össze a gondolataidat, mert a következő választást is a Fidesz nyeri, te pedig ellenzékben fogsz nyafizni még 4 évig...

agarik 2018.05.31. 12:22:34

@maxval balcán bircaman: Édesem, ne nyomasd a konteót, nem áll jól neked.

Először is: a magyar NEM NÉP. Még csak etnikum sem. Mindösszesen nemzetiség. Azt úgy szerzed hogy vagy születési jogon, vagy vizsgával állampolgárságot szerzel. Ennyi.
Másodszor: a sumér NEM NÉP. A mai fogalmaknak (nemzet/etnikum) meg sem feleltethető. Pusztán egy ókori népcsoport, akiknek volt egy birodalmuk.
Harmadszor: zsidók pedig NEM LÉTEZNEK a náci ideológián kívül.

Negyedszer: a vérségi kapcsolat a judaizmusban NEM LÉTEZIK. A judaizmus egy VALLÁS, amibe bárki bármikor betérhet, jelenleg jó 10% a betértek aránya, valamint történelmileg a teljes askenázi etnikum BETÉRT, ami a KÉT ETNIKUM közül ami tradicionálisan judaista a jelentősebb létszámú. Mivel két egymástól FÜGGETLEN vonatkozó etnikum alapból van a kérdésben, a hsz-ed egyszerűen trollkodás.
Ötödször: a judaizmus egy vallás, tehát nem kötelező az asszimiláció. Ha nem tetszik a rendszer, elmész és megalakítod a saját szektád (felekezeted).
Hatodszor: SEMMIFÉLE GENETIKAI KAPOCS nincs az ókori héberek és a mai judaisták között. Plusz lévén 75% körül van a kazár eredetű askenáci betértek aránya (amire rájön a további 10% etnikumfüggetlen betért), LEHETETLEN az általad kreált konteó.
Hetedszer: forrás a 10% Árpádra? Természetesen nincs, hiszen te magad vagy a #FakeNews Az osztrák, török uralom, a folyamatos átjáróház-jelleg, a tatárjárás-jellegű katasztrófák alkalmával történt tömeges betelepítések (tatárjárásnál az ország 2/3-át hozták be külföldről!) lehetetlenné teszik az állításodat. Honnan jöttél, kurucinfóról?

Nyolcadszor: a judaizmusnak maximum az sajátossága, hogy erősen megőrizte bronzkori állapotát, így masszívan náci eszméket hírdet. Ellenben mivel nincs "zsidó" állam (Izrael azon kívül hogy nem hivatalosan létező állam még ráadásul multikultúrális is papír szerint), ezért nincs "zsidó" nemzetiség. De ismételten had hívjam fel a figyelmed rá, hogy amennyiben nemzetiségként definiálod a "zsidóságot", bármit is érts alatta (leginkább úgy tűnik Adolf H. buzgó követője vagy), akkor DEPORTÁLNI KELL AZ ÖSSZESET. Vagy rögtön kivégezni mint kémet. Mivel Hitleristának látszol, nem lepne meg ha következő hsz-edben gázkamrák létesítésének helyét is listáznád már.

agarik 2018.05.31. 12:24:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Minden próbálkozás ellenére semmiféle DNS nem köti össze a judaizmus tagjait. Pedig Izrael nagyon próbálkozik immár 70 éve bizonyítékot koholni. De ami nincs, az nincs.

konrada 2018.05.31. 12:27:03

@Gleccsertetű: Na ne!!!
A kedd az rendben van, de az államcsőd mindig is csütörtök volt!

...az ejuból kirúgás lehet szerda, bár én inkább a hétfőt preferálom, az sokkal jobban illik a viklágvége hangulathoz...

CSOKKI MÁLNA 2018.05.31. 12:53:39

És a villamosok is sárgák.. Kedves poszter, nem kellene ahhoz hitleri kőkemény diktatúra, egy laza féldiktatúrában levert vesével ücsörögnétek már egy ideje egy hűs cellában, ehelyett nyugodtan hazudozhattok a nap 24 órájában háborítatalanul..

CSOKKI MÁLNA 2018.05.31. 13:05:30

@SarahConnor: Buda visszavétele is keresztes hadjárat olt (Szent Liga).

bobijub 2018.05.31. 13:32:51

@nyerafidesz:
lécces magyarázd meg, hogy a buzigyűlölettől miért lesz kedvük a 'zembereknek több gyereket szülni és felnevelni. olyan kurvanagy a baj, hogy tényleg. nagyonnagy a baj, mert olyan tempójú a népesség fogyása-öregedése és annyira nagy mértékű a gyerekhiány (rusnya szavak, de hagyjuk a picsába a pc-t az elvakult orbánhívőknek a pc gúnyolása úgyis jól esik). még a legelvakultabban orbánhívők sem értik igazán, hogy mekkora a baj a gyereknemszületés miatt. és mik történtek a második és harmadik orbángyőzelem óta? az eddigi legfőbb intézkedés a hagyományoscsaládmodellnek hazudott buziellenes blabla alaptörvénybeerőszakolása volt a témában. és a gazdag gyerekeseknek adott többletpénztől se lesz többletgyerek, de lesz tőle többletszavazat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 13:39:00

@agarik:

"Először is: a magyar NEM NÉP. Még csak etnikum sem. Mindösszesen nemzetiség."

Téves. Van magyar etniukum, nép is.

"Azt úgy szerzed hogy vagy születési jogon, vagy vizsgával állampolgárságot szerzel. Ennyi."

Kevered az állampolgársággal. AMi nem azonos a nemzetiséggel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 13:40:43

@agarik:

"Másodszor: a sumér NEM NÉP. A mai fogalmaknak (nemzet/etnikum) meg sem feleltethető. Pusztán egy ókori népcsoport, akiknek volt egy birodalmuk."

Nép voltak, akik megszűntek.

"Harmadszor: zsidók pedig NEM LÉTEZNEK a náci ideológián kívül."

Akkor hogy volt pl. államuk az ókorban? Nme létező nép államot alkot? Hogyan van zsidó kultúra, nyelv? Nemlétező embereknek egyik se szokott lenni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 13:42:55

@agarik:

"Negyedszer: a vérségi kapcsolat a judaizmusban NEM LÉTEZIK."

De igen, zsidó anya gyereke automatikusan zsidó.

"A judaizmus egy VALLÁS, amibe bárki bármikor betérhet"

A tény más: kifejezetten nem támogatták sose a betérést. A meglévő betérések inkább kivételek.

"Ötödször: a judaizmus egy vallás, tehát nem kötelező az asszimiláció. Ha nem tetszik a rendszer, elmész és megalakítod a saját szektád (felekezeted)."

Ezen álllításod értelmetlen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 13:45:18

@agarik:

"Hatodszor: SEMMIFÉLE GENETIKAI KAPOCS nincs az ókori héberek és a mai judaisták között."

Hülyeség. Van. A mai zsidók kb. 50 %-ánél van genetikai kapcsolat az ókori zsidókkal.

"Plusz lévén 75% körül van a kazár eredetű askenáci betértek aránya (amire rájön a további 10% etnikumfüggetlen betért), LEHETETLEN az általad kreált konteó."

Túlzó szám. Még az askenázik esetében se igaz ez maradéktalanul.

"Hetedszer: forrás a 10% Árpádra?"

Genetikai kutatások.

"Természetesen nincs, hiszen te magad vagy a #FakeNews Az osztrák, török uralom, a folyamatos átjáróház-jelleg, a tatárjárás-jellegű katasztrófák alkalmával történt tömeges betelepítések (tatárjárásnál az ország 2/3-át hozták be külföldről!) lehetetlenné teszik az állításodat. Honnan jöttél, kurucinfóról?"

A 2/3 az szerinted több mint 90 %?

horvathviteztamas 2018.05.31. 13:48:14

Ez a Viktor igazi fenomén, egyszerre zsidó, cigány, náci, oroszbarát kommunista, keresztény inkvizítor és közben még van ideje maffiaállamot is építeni...minden elismerésem...Foshat az ellenzék:DDD

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.05.31. 13:49:49

@agarik:

"Ellenben mivel nincs "zsidó" állam"

De van, Izrael.

"(Izrael azon kívül hogy nem hivatalosan létező állam még ráadásul multikultúrális is papír szerint), ezért nincs "zsidó" nemzetiség"

Kevered ismét az állampolgárságot a nemzetiséggel. Természetesen igaz, hogy nem minden izraeli állampolgár zsidó nemzetiségű, hiszen a lakosság kb. negyede arab nemzetiségű.

Mi az, hogy "nem hivatalosan létező állam", hogy kell egy államnak hivatalosan léteznie? Tőled kell engedélyt kérni esetleg?

"amennyiben nemzetiségként definiálod a "zsidóságot", bármit is érts alatta (leginkább úgy tűnik Adolf H. buzgó követője vagy), akkor DEPORTÁLNI KELL AZ ÖSSZESET"

Mi a kapcsolat a zsidó nép elismerése és a deportálása között? Semmi.

Ez kb. olyan, mintha azt állítanád, ha elismerem a szlovák népet, azzal azt is állítom, ki kell őket irtani.

"Mivel Hitleristának látszol, nem lepne meg ha következő hsz-edben gázkamrák létesítésének helyét is listáznád már."

A te lakásodban lenne az ideális gázkamra, ott el fogjuk gázosítani a nem hivatalosan létező államokat, oké?

Bicepsz Elek77 2018.05.31. 14:03:32

Raccizmus!!
Ja Izraelben lehet a zsidokat elonyben resesiteni a bevandorlokkal szemben? Nekik lehet 12 m es keritest epiteni??Vagy Nigeriaban/Zimbabweben/Haitin stb a feketeket? Az nem raccizmus??
A PC sz.rt behozna a baloldal. A gyarmattarto oszagokat megertem, hogy PC znek stb., de nem kell nekunk oket majmolni!!

zokogjatok 2018.05.31. 14:06:53

@citrix: "Számodra lehet hogy újdonság de a harmadik birodalom nagyon jóban volt Sztálinnal. "

Á értem! Tehát ha jóban van a "szovjetekkel", akkor azért hasonlít Hitlerre, ha meg rosszban, akkor azért! :DD

Szerencsétlen bazdmeg, nem veszed észre, hogy ha Hitler barátságban is volt a szovjetekkel, meg háborúban is, akkor valójában bármit csinál Orbán, a magadfajta fasz mindenképp habzik hogy "olyan mint Hitler"? :DD

Az egyharmad is sok nektek, szerencsétlenek :D

bda 2018.05.31. 14:10:45

Ajánlom a figyelmedbe ezt a cikket:

www.origo.hu/nagyvilag/20180528-afrikai-nepessegrobbanasa-hatalmas-veszely-europa-szamara.html

Ezt a népáradatot maximum gépágyukkal lehet majd megállítani.

sZulamith 2018.05.31. 14:19:52

Egyetértek a 2,4,6, - os pontban leírtakkal. A 9.10 -es, szerintem nem jellemző. Azt gondolom, hogy egy ország népének identitása meghatározza, hogy milyen vezetőre van szüksége. Kádárral mi bajunk volt, puritán volt, nem gazdagodott meg, saját iparunk, jó mezőgazdaságunk volt, SZU mindent megvett. Épültek az otthonok, vidéken is volt munka lehetőség, gyarapodtunk, ez nem volt jó.
A német nép mindig különbnek tartotta magát és nem tetszett, hogy ennek ellenére rosszul élnek, volt egy vezető aki ezt kihasználta, Hitler.

DIODORO 2018.05.31. 14:20:44

Ezt a hülye posztot!!

A posztoló figyelmébe ajánlanék néhány figyelemreméltó hasonlóságot:

- Mindketten nadrágot hordtak
- Mindkét rezsim szeretett volna olimpiát rendezni
- Mindkét vezető zoknira húzta a cipót, alsó nadrágot a nadrág alá (vs superman)
- Hitler idejében és Orbán idejében is a két ország egy katonai szövetséghez tartozott

stb, stb,

citrix 2018.05.31. 14:21:04

@zokogjatok: Eszed annyi mint egy tengerimalacnak (eszik-iszik-szaporodik) :-) Ugye nem gondolod komolyan hogy egy tengerimalaccal leülök beszélgetni értelmes válaszo reményében? :-))

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.31. 14:24:39

@Rettegek mert ballib vagyok: Már miért ne lehetne egy zsidó náci? Te tökkelütött balfasz! Az rasszista, idegengyűlölő elveket kell nézni, nem pedig hogy zsidó vagy német. Ha például a zsidók irtják a németeket azok ugyanolyan nácik, mint amilyenek a németek voltak amikor zsidót irtottak balfaszkám. A te töpörödött pici agyacskáddal még ezt az egyszerű összefüggést sem tudod felfogni, akkor nem csoda hogy bonyolultabb összefüggéseket sem látsz át a tolvaj orbánccal kapcsolatban.

zokogjatok 2018.05.31. 14:27:45

@citrix: Öreg bazdmeg ezt a gondolatmenetet nem bírod végigkövetni?

Szerinted Orbán azért hasonlít Hitlerre, mert jóban van a "szovjetekkel", mint Hitler 41 előtt.

Az ám, csak utána meg háborúban voltak. Szóval ha Orbán most szintén ellenséges lenne a "szovjetekkel", akkor azt mondanád, hogy azért hasonlít Hitlerre, mert úgy viselkedik, mint Hitler 41 után :D

Annyira geciszánalmas ez a totálisan idióta, kontraproduktív, elmebeteg orbánfóbia.

citrix 2018.05.31. 14:35:32

@zokogjatok: Tévedtem :-( Rosszabb vagy mint egy tengerimalac mert az eszik-iszik-szaporodik de legalább kedves állatka. Megnyilatkozásod a trágár, obszcén szavakkal fűszerezve... Azt gondolod egy vitaképes, értelmes ember képét alkotod ezzel magadról? Elég szomorú, de nem.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.31. 14:46:21

@GIeccsertetű:

Így már értem..

Szóval szerinted Izraeli kormány egy náci kormány, mert jobban támadja Sorost, mint Orbán maga.

Világos.
Elmebeteg vagy, és arra tanítottak az ÁVH-s őseid, hogy akinek más a véleménye az náci.
Nos félrevezettek téged. Persze ezt sem fogod elhinni.

zokogjatok 2018.05.31. 15:08:19

@citrix: "Azt gondolod egy vitaképes, értelmes ember képét alkotod ezzel magadról?"

Azt gondolom, hogy tök nyilvánvalóan látszik, hogy veretes baromságot állítottál, és most kétségbeesetten próbálsz belekapaszkodni valami irreleváns dologba, pl. hogy milyen szavakat használok.

Ismételjük együtt: ha Orbán jóban van a ruszkikkal, akkor olyan mint Hitler, ha nincs jóban a ruszkikkal, akkor olyan mint Hitler. Ez ma, 2018 közepén a ballib ellenzék teljesítménye.

S Z Á N A L M A S.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.31. 15:30:03

@Rettegek mert ballib vagyok: Nem azt írtam töpörödöttkém, hanem azt hogy bárki lehet náci vagy fasiszta, ha azokat az elveket vallja. A jelenlegi zsidó kormány ezek szerint nácibb, mint a korábbiak. Ahogy orbánc is fasiszta elveket vall, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű. A fasiszta hitvallás teljesen független a nemzetektől. Bárki lehet az, amíg be nem bizonyítja az ellenkezőjét. Majd ha orbánc is felebaráti szeretetről tesz tanúbizonyságot mint Ferenc pápa, akkor elhiszem, hogy nem fasiszta patkány. De sajnos ennek pont az ellenkezőjét igazolja minden lépése.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.31. 15:32:49

@zokogjatok: " ... Az egyharmad is sok nektek, szerencsétlenek :D ... "

A libsiknek NINCS egyharmadjuk, az egyharmadban benne van a Jobbik is, amiről sok mindent lehet mondani, csak azt nem hogy liberális... a szalonnáci a legmegfelelőbb kifejezés rájuk, bár ki tudja, a Vonátlanítás után lehet hogy a "szalon" előtag elhagyható lesz, de akkor sem lesznek libernyákok!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.31. 15:47:01

Mostanság amúgy is terjed a fasizmus, mint a lepra. Az előző gazdasági világválság megerősítette a patkányokat, de ennek is vége lesz egyszer, mint mindennek. Orbánc is azóta hülyült meg, igaz előtte is pszichopata volt(tudjuk az apja szétverte az agysejtjeit), de a válság csak ráerősített. Általában a buták szívták meg a válságot(orbáncnak is volt devizahitele), a még butábbak pedig nem ismerték be, hogy hibáztak, hanem másra kenték a hülyeségüket, mint orbánc. Most pedig még az országot is a mélybe taszítja a buta, rasszista, tolvaj, mindent szétlopkodó, korrupt politikájával.

paráznabillegető 2018.05.31. 16:36:25

szánalmas.
na most akkor a szent egyensúly nevében 10 dolog, amiben orbán rendszere nem hasonlít hitleréhez... :)
baszki... orbán még portás sem lehetett volna hitlernél. :D

czerka 2018.05.31. 17:54:37

A hitlerezés egy dologra jó, biztosítja, hogy mindenki, akinek tele van a töke a nácizással, hitlerezéssel, fasisztázással, az a következő választáson is Orbánra fog szavazni. Érik a következő kétharmad.
Orbánt és rendszerét annyi minden miatt lehetne kritizálni értelmes hangnemben és teljesen megalapozottan, de ez a hitlerezés nagyon kontraproduktív.

putris72 2018.05.31. 18:26:26

@SarahConnor: Ja még jó,hogy a Origó pár éve még balib volt!Mint szinte az összes média!

2018.05.31. 18:40:59

Igazi hiánypótló írás! Az előző 8, azaz NYOLC évben még úgysem született egy olyan írás sem, ami szörnyű diktaturákhoz hasonlítja az Orbán kormányt.

Ezt is megéltük! Most már akkor dőzs!

Netuddki. 2018.05.31. 18:44:18

Ez a fórum egy fos. Hányszor mondtam már, hogy ki kellene tiltani a fórumot szétqró fildelitasos hülyegyerekeket. Vagy még mindig a hozzászólások száma alapján fizetnek?

aptikjampó 2018.05.31. 18:51:59

@Netuddki.: Hányszor mondtam már, hogy ki kellene tiltani a fórumot szétqró fildelitasos hülyegyerekeket.

Egy ilyen debil témán, meg erre a szarra ráröppenő libsi atomtudósok hozzászólásain mit lehet szétkúrni szerinted?

Brix 2018.05.31. 19:09:18

Hát igen....Én sem értem ezt a sok fideszes önkéntest, hogy miért védik a védhetetlent... A többségük alacsony keresetű, fiatal vidéki gyerek, tipikusan a társadalom vesztesei, akik -éppen Orbán feudális rendszere miatt - soha sem fognak feltörni...Lelkesen kiállnak Orbán politikája mellett , hiszen " megvédte az országot a migránsoktól" miközben "mi lettünk Európa gazdasági motorja" , a fehér, keresztény mintaállam...Ezek alternatív valóságban élnek, és minden érv hiába, nem lehet meggyőzni őket...Nem számít nekik , hogy Orbán gázszerelője, apja, testvére, sógora milliárdos állami közpénz-szivattyút üzemeltetnek, nem számít a NER-elit pazar életmódja , hogy több száz milliárd közpénz megy néhány kormányközeli ember magánzsebébe, akik milliárdos értékű ingatlanokban laknak, magánrepülőjük-, luxusautójuk- , luxuskurváik vannak... A társadalmi különbségek most nagyobbak mint bármikor a rendszerváltás óta, a leggazdagabb százba alig kerül be éves szinten néhány új ember... Ez egy megszilárdult feudál-kapitalista rendszer, ahol le vannak osztva a lapok...Ezt kellene valahogy széttörni és közös erővel elzavarni a Fidesz-maffiát, hogy végre a többi ember is lehetőségekhez jusson...Amíg az emberek nem ismerik fel, hogy ellopták tőlük az országot és nem képesek a saját érdekeiket képviselni, addig marad a Fidesz....A többségnek csak alamizsna jut, miközben a NER-elit éli gusztustalan , fényűző életmódját a mi általunk befizetett adókból , meg a lenyúlt EU forrásokból...Ébresztő Fidesz-birkák!

Budapest a kutyaszar városa 2018.05.31. 19:53:05

GFG-nek totál igaza van, amikor a felcsúti szardarabot egy nagy f.szhoz hasonlítja. De az igazi tényállás az, hogy egy büdös, tolvaj cigány, akinek a vérében van a lopás !

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.31. 20:05:11

@paráznabillegető: Orbánc tényleg kutya fasza Hitlerhez képest. Az ennyire fosós, rinyáló köcsögökkel Hitler felmosta a padlót. Viszont az a rendszer amit orbánc építget a leginkább a fasiszta ideológiához hasonlít, ez egyértelmű. Próbálgatja a kis köcsögje a fasiszta ideológiát, de ez a húgyagy még azt se tudja rendesen csinálni. Amikor már kezd bedurvulni a fasiszta rendszere, jön az EU az ilyen néppárti kizárással, a csuti fosós visszahőköl, módosítgat, törvényszart kutyul, hogy megfeleljen EU-s urainak. Természetesen itthon azt szajkózza, hogy kokit osztogat, valójában visszatáncol, szétfossa az agyát az EU-s pénzekért. Ennél az orbánc nevezetű senkinél idiótább, sunyibb patkány miniszterelnöke még nem volt az országnak. Még Kádár is százszor különb volt, mert ő elmondhatta, hogy az orosz medve erőszakkal, hadsereggel tartotta sakkban. De ezt az orbáncot ki tartja sakkban? Fosik ez mindentől ami él és mozog. Putyintól, Trumptól, az EU-tól , a terroristáktól, Sorostól, mindenkitől.

_Neville 2018.05.31. 20:06:34

Ennyire nincs ötlet, hogy már csak az oldschool nácizás marad? Nem csak túlzottan ez a lemez?

rasztaszív 2018.05.31. 20:12:37

@_Neville: amikor a lovat oldschool módon mindig lónak nevezik,az nem azért van,mert túlzottan az a lemez.

2018.05.31. 20:39:29

Nagy hülyeség ez a cikk. Izzadt gyűlölet propaganda szagú. És ennél több elemzést nem is érdemel.

Gyurikutya 2018.05.31. 20:58:00

valaki nagyon más: Nem tetszik az igazság? Ha képed ferde, ne a tükröt okold.

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.05.31. 21:02:30

@Gyurikutya: Így van igazad van.
Mi Homo Sorosensusok tudjuk ki a náci, és nem restelljük felsorolni se őket.
Egyébként egyszerű.
MIndenki náci, aki mást mond mint mi.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 21:26:35

@czerka: Senki nem erőszakol Németországban büntetlenül, a felderítési ráta ott se rosszabb. A Fidesznél nőgyűlölőbb banda meg nincs a világon. De azért égő, hogy a Fidesz az Iszlám Állammal versenyez.:)

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 21:29:18

@nookedli: csak azt mutattad meg, hogy Orbán amellett, hogy náci, egy zavaros fasz is. Még rosszabb.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 21:31:47

@Magánvéleményem: 2018-ban CSAK A FIDESZNEK NEM VOLT VÁLASZTÁSI PROGRAMJA, TE HAZUG KÖCSÖG!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 21:33:44

@aptikjampó: a Náci Németországhoz az is hasonlít, hogy az értelmesebb réteg menekül az országból, a hülyék meg még üldözik is őket.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 21:34:39

@Magánvéleményem: te beteg vagy. és ez nem csak megfordult a fejemben.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.31. 21:36:18

@Homo sorosensus: A fasisztáknak vannak jellemzői. Ha nem tudod nézz utána. Orbánc nem náci hanem fasiszta. A náci már elgázosítva gyilkol, orbánc ott még nem tart. A náci a fasisztának egy elfajzott változata, általában az elkorcsosult fasisztából válik náci.

lobaszopiatej 2018.05.31. 21:38:33

Toporzékol a sok Gyurcsányfelszopó :)
Gazdám köszöni hogy rája szavaztatok, és becs szó ígéri kevesebbet fog lopni a Mészáros egy év alatt, mint összesen eddig!

rasztaszív 2018.05.31. 21:43:22

@GIeccsertetű: szerintem a nácizmus inkább ideológia,a fasizmus inkább hatalomgyakorlási mód.orbán masszívan fasiszta,és sodródik a nácizmus felé.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:21:55

@marosy: ennyit tudnak a náci agyhalottak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:23:40

@zokogjatok: nem szovjetek. de egy agyhalott ezt nem veszi észre. az aktuális nemzetközi környezet változik 70 év alatt, nem ez definiálj azt, hogy ki a náci. Putyin simán náci szalonképes, minimum fasiszta.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:27:49

@citrix: ja, ez meg a másik, de hát egy Fideszes agyhalott ezt honnan tudná?!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.31. 22:35:37

@math0: Az a baj, hogy az agyhalott GYuircsnyista seggnyalók nácizós dumája, már 16 éve is nagyon unalmas volt.
Most egy kicsit viccesebb, de a szórakoztatástól azért ez még mindig messze van.

- ásít -

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:43:03

@Gleccsertetű: és utána évszázadokig a magyarok voltak elpicsázva. egészen máig.

Gleccsertetű 2018.05.31. 22:44:54

@GIeccsertetű: ovi hülye? nade akkor te milyen hülye vagy, h téged ez az ember már sorozatban harmadjára aláz ripityára.

@Netuddki.: szia kovi, hh megváltoztattad a neved??

@math0: jaj matyi, te aki búza vagy, aztán marhára szakértő vagy nőgyűlölet témában.

Gleccsertetű 2018.05.31. 22:45:50

@math0: és? ezzel cáfolni akartál valamit?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:46:10

@pina noir: amikor a hülye náci SS mentalitással bizonygatja, hogy nincs nácizmus.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:51:16

@horvathviteztamas: nem fenomén, hanem egy zagyva húgyagyú barom

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:53:49

@zokogjatok: aki itt fasz volt, és habzott, az te vagy. az orosz barátságot te keverted ide, faszfej, miután bebuktad, most meg úgy teszel, mintha mi hoztuk volna fel. aljas, geci náci patkány vagy, ennyit tudsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:54:38

@bda: téged kell géppisztollyal megállítani!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:56:47

@DIODORO: ezek nem érvek, a cikk érveire nem tudsz mit mondani. szánalom vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:57:56

@zokogjatok: btw Orbán barátkozott is, és hadban is volt a szovjetekkel. tökéletesen hasonlít ebben is Hitlerre.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 22:59:00

@zokogjatok: a ruszki témát te hoztad fel, te faszfej, most meg hisztizel, mert bebuktad.

bda 2018.05.31. 22:59:53

@math0: Ezzel csak arra céloztam, hogy humánus módszerekkel nem lehet megállítani több tíz millió embert, eszem ágában sincs senkit sem agyonlőni. A bevándorlás szerintem elkerülhetetlen dolog lesz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 23:00:21

@czerka: de lehetne az is, hogy a magyarok értelmesek, és meglátják a párhuzamban a veszélyt. ezt mondjuk te nem fogod fel, ahhoz hülye vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 23:02:23

@valaki nagyon más: a sokadik náci, akinek nulla érve, mert sötétek vagytok, mint a bányató.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 23:03:23

@GIeccsertetű: "A náci már elgázosítva gyilkol, orbánc ott még nem tart."

1) Hitler akkor is náci volt, maikor még nem gyilkolt elgázosítva
2) Orbán is eljuthat még oda

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 23:05:23

@Gleccsertetű: te aki buzi vagy, aztán marhára szakértő vagy nőgyűlölet témában.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 23:06:58

@bda: @Gleccsertetű: te cáfoltál valamit? de meglehet. egyáltalán, ki mondta, hogy elindulnak? honnan a faszból veszel ilyen baromságokat, te fosós hülye?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.05.31. 23:07:40

@bda: de meglehet. továbbá honnan a faszból vetted, hogy elindulnak, te fosós barom?!

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.31. 23:27:01

@math0: Vigyázz, megjelent az ál-gleccser. Az ál-gleccser orbánc seggnyaló, az igazi pedig orbánc rühellő. Nagy különbség. Megtévesztő, hogy mindkettő egy pondrórajz alatt csücsül.

szőrös csöcsű csöpögő pöcsű csöpi 2018.05.31. 23:32:13

@Gleccsertetű: Kit aláz ez a hazudós tolvaj? Én nem versenyeztem vele. Ez a csuti ganajtúró max. az ellenzéki pártokkal versenyezhet, velük van egy szinten. Azokat legyőzte, nagy dolog. Nem volt nehéz, gyikfingokkal szemben nyerni egy elcsalt, elhazudott választáson.

Gleccsertetű 2018.05.31. 23:33:02

jajistenem gendermatyi, nem csodálom, h irl egy nulla vagy, se stílusod, se életed, semmid nincs a gyűlöleten meg a kappanhangon kívül.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.31. 23:42:52

@math0: Anyád a hazug köcsög, aki homokér' toszik a sivatagban.

Az orbántakaroggy nem program! A mindentadunkanyuggereknekmegadóztattyukagazdagokat szintén nemprogram, ezek csak ígérgetések.

És hát meg is lett az eredménye. Amúgy meg mutass rá sz@rjankó, hol írtam olyat, hogy a Csuti Geci sleppjének (alias fidesz) volt programja! A jelenlegi ellenzék vergődése szánalmas, parlamenti jelenlétükkel legalizálják a választási eredményt ezek a tetű megélhetési pribékek!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.31. 23:44:42

@math0: Hát, úgy látszik ez ült, és te is az egyik fideszbérenc vagy, aki a mérsékelteket el akarja utálni a baloldal mellől...

kiskutyauto 2018.06.01. 01:28:00

Valóban, nagyon hasonlít Hitlerhez a diktatúra amit orbán épít azaz épített... azonban legalább annyira hasonít Joszip joszipovics rendszeréhez is... tehát egy bolsevik-náci hibrid diktatúra, amit hazaáruló szarbángeci összehányt itt nekünk, ezért már kb 10 éve is kommunácinak neveztük néhányan kommentekben, tökéletesen alaposan, amit sok birka nem értett és ugattak habzó szájjal.. hogy mi ez meg mi az... a saját idiótaságukat demonstrálva... Nyilván hazaáruló rablógyilkos szarbángeci torz beteg korcs hibrid mutáns rendszere minden idők legtorzabb és legbetegebb keveréke, van benne mindenből ami a történelemben borzalmas és embertelen volt, legyen az éppen keresztényterrorista inkvizició, apartheid, szálasista, rákosista szarság... ötvözött ez a hazaáruló patkány tucatnyi tömeggyilkos emberellenes terrordiktatúrát, még Napóleontól, Cromwell-től és De Gaulle-től is lopott ezt-azt... így akarván tökélyre vinni az abszolút agymosó elnyomást... Látszólag sikerült is ennek a patkányféregnek, de csak látszólag... mert hamarosan lámpavasakra lesznek húzva ő is és az egész maffiája, az utolsó emberig, az elrabolt pénzek visszavéve az utolsó fillérig!!!!!!!!!!

Fazakas László 2018.06.01. 05:51:34

@Éva Lonkay:
Ha Orbán rendszere valóban annyira "hitleresen" náci lenne, akkor itt a karlengetés szinte kötelező köszönési forma, s az utcákon nap nap után mindenféle maskarás náci hordák vonulgatnának, és vernék be rendszeresen a zsidó boltosok kirakatait!
Akkor nem lenne oly csendes idill a VI. kerület a zsidó-negyedben, és mindenki a pályaudvaron lakna - egy az egyben riadó-bőrönddel!
Ámde amíg itt a zsidóságnak külön nyári fesztiválja lehet (nem is értem, azt miért nem Izraelben rendezik), és a Nyugati téren decemberben ott virít a hanuka, bizony a zsidók teljesen nyugodtan elvannak! Érdekes tény, hogy az itt élő kínaiaknak viszont nincsen mindenféle vallásosba hajló sárkányos-lampionos, vagy egyéb másos nép-nemzeti idea.

Fazakas László 2018.06.01. 05:54:15

@kiskutyauto:
Orvosnak azért mutasd meg magad!
Ha nyitva lenne az OPNI, már régóta ott laknál - gumiszobában és muszájkabátban!

Illiberális ahogy Kossuth Lajos mondta 2018.06.01. 06:41:17

@agarik: nem tudom feltűnt e neked, kis faszfej, hogy Izrael hivatalosan ünnepelte a 70 éves államiságát.

bda 2018.06.01. 07:59:12

@math0:
Úgy, hogy gondolkodó, olvasó lény vagyok. Tudod ez a földrész kicsit melegebb éghajlati övben található mint amilyenben mi vagyunk. Az időjósok 2050-re 1,5-2 fok átlaghőmérséklet emelkedést jósolnak a bolygón, ez a kontinens a jelenleg sem tudja élelemmel ellátni a lakosságát. 2050-re ezen a kontinensen 2,5 milliárdan fognak élni, a jelenlegi 1,2 helyett, közben mi Európaiak népességileg csökkenésnek indulunk. Ha csak a 2,5 milliárdból csak 5% indul útnak az is kapásból 125 millió ember, de ha ennek csak a fele az is 62,5 millió. Na összeáll a mozaik?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.01. 08:05:06

@bda: az, hogy 2050-re Afrika fog rendelkezni a legértékesebb nyersanyaggal, amivel élelem, ivóvíz, és minden megoldható, az nem esett le?! te nem fogod fel, hogy nem tudsz 2050-re jósolni, mert senki nem tud, de te még ráadásul ostoba is vagy?!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.01. 08:06:17

@Magánvéleményem: te is csak egy fideszbérenc vagy, aki össze akarja zavarni a baloldaliakat.

haXXXor 2018.06.01. 08:08:36

@kiskutyauto: azt tudod h ha ezert a kommentert valaki feljelent akkor jo eselyed van nemi felfuggesztettre :D

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.01. 08:09:38

@Magánvéleményem: olvasd el az ellenzéki pártok programjait, jóval többől áll, mint amit itt emlegetsz. és azt elhiszem, hogy neked mindegyik programban egy csomó minden nem tetszik, ami egy bizonyos fokon természetes, a te fokodon viszont betegség.

azt viszont nem tagadhatod, hogy Orbán "programja" minden ellenzéki programot teljesen objektíva alulmúl azzal, hogy nincs.

hasonlat: te olyan vagy, mint a hülye apóka, aki kimegy a piacra, és nem tetszik neki se az ilyen paprika, se az olyan paprika, aztán nagy mérgesen bemegy az ABC-be, ahol semmiféle paprika nincs, aztán hazamegy, és azt hazudja, hogy a piacon nem volt paprika, csak az ABC-ben.

a ó édes kurva anyádat baszogasd ilyen hülyeségekkel, te elmebeteg!

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.01. 08:10:43

@Gleccsertetű: jaj istenem tetű, nem csodálom, hogy egy nulla vagy, se stílusod, se életed, semmid nincs a gyűlöleten, a kappanhangon, meg a találó neveden kívül.

bda 2018.06.01. 09:01:40

@math0:
Légy szíves a jelzőidtől kímélj meg, én sem illetlek vele, na ennyit a szellemi színvonalról. 2050-re Te honnan veszed, hogy ő fog a legértékesebb nyersanyag készlettel rendelkezni? Most is van aranykitermelésük, nyilván vannak élhetőbb helyeik is jobb gazdasági ellátottsággal, mégis komoly éhínség van jelen a földrészen. Az elmúlt 40 évben 800 millióval emelkedett a kontinensen a népesség szám, ezek tény dolgok. Északi és déli sarkainkon olvadnak a jegek ezek is tények és ezek a folyamatok nem 2 nap alatt indultak el és nem is ennyi idő alatt lehet változtatni rajta, már ha lehet egyáltalán. A bolygó népessége folyamatosan növekszik és növekedni is fog, a több emberi tevékenység biztosan hozzájárul a hőmérséklet emelkedéshez is, ez kb. olyan mintha kezedből elejtesz 1 kg-os súlyt, akkor biztosan le is esik. Szóval puszta következtetés vélhetően múltbeli adatok és jelenbeli tendenciák alapján, de ezek nem az én agyszüleményeim, médiában megjelent kutatók, szakemberek következtetése. Mikor a második világháború után elindult a népesség vándorlás Amerikába, minden 3-4. Európai ember elmondhatta, hogy van egy ott élő rokona. A szakértők ilyen jövőt jósoltak 2050-re, hogy minden 3-4. európainak lesz egy afrikai nagynénije, nagybácsija, unokahúga, unokaöccse stb. Szép napot!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.06.01. 09:02:42

@math0: A te idealizált baloldalad nem más, mint kretének hordája. Kemény magját adja a maszop és a dk akik prominensei 2006-ban elintézték, hogy a fidesz jó hosszú időre többségi kormányt tudjon alakítani.
Lehet jönni azzal, hogy a szélsőjobber támadások így, fasiszták úgy, DE mirtnem b@szták szét a székházostromlók mocskos pofáját? Ja, hogy kellett a casus belli, hogy a fidesz naggyűlést október 23-án lehullott azonosítójú rendőrnek látszó ártányok szétverhessék, és ezek után a főköcsögöket még ki is tüntették?

Ezt köszönhetjük a te kretén, retardált baloldaladnak. Amíg ezek benn lesznek a parlamentben, addig nem lesz kúrmányváltás.

Amúgy meg, keresd meg édesanyádat a ravatalon, aztán tedd magadévá!

bda 2018.06.01. 09:05:45

@math0:
Ja és ezt ma most találtam.

magyaridok.hu/lugas/europa-lerohanasa-2864082/

Jó szórakozást hozzá.

citrix 2018.06.01. 10:05:25

@zokogjatok: Nem tudom követni, értelmezni zavaros gondolatmenetedet. Hitler sose csípte a szovjeteket de masszívan együttműködött a két rezsim gazdaság és katonapolitikai/nagyhatalmi téren amíg a führer érdeke ezt kívánta. Szeretni és együttműködni valakivel az két dolog. A náci és a kommunista rezsim ugyanazon mocskos bűnöket követte el, csak az egyik a győztesek oldalán fejezte be a háborút. Azt hiszem nem kell ecsetelni a sztálini szovjetunió emberiség ellenes tetteit. Sztálin a maga idejében volt az év embere mint ahogy Hitler is. Lássuk be, a harmincas években Hitlert a fél világ istenítette aki úgy a gazdaságban mint a német nép felemelésében csodákat tesz. Csodálták és istenítették, amit tett az mind jó és igazságos volt. Kellett pár év mire rájöttek: hoppá, game over.

aptikjampó 2018.06.01. 10:15:06

@math0:" @Magánvéleményem: te is csak egy fideszbérenc vagy, aki össze akarja zavarni a baloldaliakat. "

Összezavarni? Hát nem ti vagytok a megtestesült intelligencia? Hogy zavarhat össze egy nem baloldali ilyen irtózatos szellemi magaslatokon leledző géniuszokat? :D
Tuddod haver, te annyira hülye vagy, hogy szerintem téged már nem is összezavartak, hanem neked a fejedre esett egy zongora. És mindemellett még paraszt is vagy!

eßemfaßom meg áll 2018.06.01. 12:16:12

Egy poszt kommentelését akkor érdemes abbafejezni ha rászabadul a brendelmatyi

aptikjampó 2018.06.01. 12:18:34

@eßemfaßom meg áll: Faszt! Akkor indul a rodeóóóóóóóó! :D

Revolutionist 2018.06.01. 16:12:37

@Fazakas László: Te már csak tudod, hiszen ott is születtél és élted nyomorúságos életed, amíg ki nem dobtak az erdőbe.... igaz kis idióta fogyatékoskám...? XD

kiskutyauto 2018.06.01. 16:14:20

@Fazakas László: Ezt honnan vetted? Ja tudom! Édesanyád nyögte, miközben előtted térdelt pucéron négykézláb, a hátán a Mein Kampf-al amit kéjesen olvasgattál.

kiskutyauto 2018.06.01. 16:36:55

@haXXXor: Aha az elég vicces lesz, ha pont engem szúrnak ki egy olyan poszt alatt kommentelés miatt, ahol Hitlerként van ábrázolva szarbángeci! A hitlerbajusszal ékesített portré alatt egy hosszú elemzés hozza analógiába a diktatúráját Hitlerével... tehát lényegében azonosítják vele... de persze engem fognak letartóztatni, hát hógyne! sőt maga Hitler fog a Holdról vagy az Antarktiszról (ahol éppen tölti épp az idejét ugyebár) eljönni értem TEK és Gestapo biztosítással ugye? hahaha

Tudod hol cseszték el ezek a hazaáruló patkányok? Ott hogy mindent megengedtek maguknak és megengednek, ezért kénytelenek eltűrni hogy néhány nem beszari csicska, mint pl én szintén megengedünk magunknak mindent velük szemben; legalábbis verbálisan (legalábbis egyelőre) ugyanis orbanisztán, ha nem vetted volna észre netán, legalább 10 éve, olyan szuper jogállam, hogy nagyon nagy véleménynyilvánítási szabadság van. Tehát bárkit anyázhatok nácizhatok vagy amit akarok; ha feljelent, elég annyit mondanom védekezésképp, amit ők szoktak és amire ők tanítottak meg: ez kéremszépen semmi más, csak az én magányvéleményem volt, a vélemény pedig szabad. De ha mondjuk azt írnám: fel leszel lógatva náci patkány! (ahogy szoktam is), akkor sincs baj, mert csak a vágyamat írtam le és nem a szándékomat, tehát nem fenyegetés csak magánóhaj. Amihez szintén jogom van. Akkor volnék csak vád alá helyezhető esetleg, ehelyett azt írnám: fel FOGLAK lógatni téged rohadék! Na ez már konkrét halálos fenyegetés volna, (főleg ha a rohadék helyett konkrétan meg is nevezném) és én meg éppen ezért nem vagyok olyan hülye, hogy ilyeneket irkáljak barátom. Bár a börtöntől egyáltalán nem tartok, büszkén, emelt fővel vigyorogva mennék be, ha be kéne, mert nem tudnék ellene tenni semmit, mivel AZ IGAZSÁGOT MONDTAM KI, ÍRTAM LE. Azonban ad egy, majd hülyék lesznek ők meg így mártírokat gyártani; mert az biztos hogy minden létező sajtó értesítve lenne az ügyről, még a BBC is élőben adná, hogy egy fickó orbánt anyázta nácizta, ezért kiszállt érte a terrorelhárítási kommandó, ajtót rátörték és földre teperték, és baromira nem tenne jót a gyönyörű kommunikáció-"kormányzásnak" ugyebár; továbbá az sem lenne túl jó nekik. Az egész világ, de legalábbis a többség, engem imádna és orbánt nácizná nyilván. Ad kettő, az ország viszonylagos patyomkin-biztonságát sem tennék ilyen bagatell ügyért kockára, hiszen pontosan tudják hogy az a fajta vagyok aki ugyan fröcsög kommentekben, de mást nem tesz (egyelőre legalábbis) vagy nem tett, tehát veszélytelen, ártalmatlan nagypofájú marha. Nyilván szemmel tartanak, de nem mozdulnak rám, amíg valami kemény konkrétumot nem írok, és továbbá. Politikusnak, közszereplőnek TÖBBET KELL BÍRNI, kiállt a plénumra céltáblának (vállalta hogy nem csak virágok záporozhatnak rá hanem jó kis záptojás és rohadt paradicsom is zuboghat ha épp úgy alakul), már csak azért is, mert inge-gatyája rámenne egy kormánynak (hacsak nem nyit meg nyílt zsarnoki fegyveres terrort mint Dolfi bátyánk is ugyebár (így minden nyilván egyszerűbb, mert mindenki otthon reszket kussolva, aki nem tudott időben lelépni illetve aki nem nyalja a nemzetellenes terrorista önkényúr seggét); minden egyes esetben, minden fröcsögő fazonra kivezényelni egy osztagot, igencsak megszippantaná az amúgy is lerabolt költségvetést nem gondolod? Kapacitás sincs rá és jelentősen súlyozzák az ügyeket, pontosan legalábbis arra konvergálva tudják, hová van értelme kimenni és hová nincs. Szóval csipetet mellényúltál tesó, de sebaj! 8-D

taga20 2018.06.01. 18:18:40

@eßemfaßom meg áll: akkor érdemes abba hagyni, mikor a fityesznyuggerzombihorda letarolja a posztot! nem zombi?

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.01. 18:58:03

@bda: napenergia és szilícium, kisköcsög. ez az, amire a 80-as IQ-ddal nem gondoltál. és ha ilyen hülye vagy, és még reklámozod is, akkor ne csodálkozz, hogy milyen jelzőket kapsz, megérdemled!

különösen azért érdemled meg, mert gyűlöletet szítasz azon az alapon, hogy ostoba vagy.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.01. 18:59:32

@Magánvéleményem: nem érdekelnek a beteges összeesküvés-elméleteid.

egy dolog volt kérdés, kerténkém, hogy a Fidesznek annyi ra semmi programja nincs, amennyi szüzessége van a jó édes kurva anyádnak.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.01. 19:01:24

@aptikjampó: engem nem tudsz összezavarni, de attól még vagy olyan hülye, hogy megpróbáld. nincs itt semmi ellentmondás, csak hülye vagy.

miért 2018.06.01. 21:40:10

@Fazakas László: Gumiszoba? Talán nagyon egyedül érzi magát, a gumiszobájában!?

bda 2018.06.01. 22:18:23

Az elmúlt 40 év is fake news? Szerintem a napenergia kevésbé meleg országokban is előállítható, nálunk is működik, még a mi kaotikus viszonyaink között is, ha még melegebb lesz és a technológiai is fejlődik, nem sok ország lesz rászorulva az afrikai áramra. Ahogy az aranyból sem teng a kontinens a jólétben, úgy a szílicíumtól sem fog szerintem.
Ha esetleg majd ezzel a témával kapcsolatosan valami tudományos értekezést közzé fogsz tenni megalapozott számítással, kutatással egyébbel, akkor szóljál. Addig meg szép álmokat és majd egyszer felébredsz, feltéve ha élni fogsz még 2050-ben, én még éppen megérhetem.

bda 2018.06.01. 22:55:00

Az elmúlt 40 év is fake news? Szerintem a napenergia kevésbé meleg országokban is előállítható, nálunk is működik, még a mi kaotikus viszonyaink között is, ha még melegebb lesz és a technológiai is fejlődik, nem sok ország lesz rászorulva az afrikai áramra. Ahogy az aranyból sem teng a kontinens a jólétben, úgy a szílicíumtól sem fog szerintem.
Ha esetleg majd ezzel a témával kapcsolatosan valami tudományos értekezést közzé fogsz tenni megalapozott számítással, kutatással egyébbel, akkor szóljál. Addig meg szép álmokat és majd egyszer felébredsz, feltéve ha élni fogsz még 2050-ben, én még éppen megérhetem.

kiskutyauto 2018.06.01. 23:27:51

Féknyúz? Szerintem ez az elmebeteg náci idióta barom, arról próbált beszélni, hogy a páncélozott mikrobuszban, amikor nagyot fékez a sofőr, akkor mindig lefejel valamit (és a nagy vízfejében a foslé lottyan egy nagyot), ezért a fék nyúzza...hahahahaha... XD

aptikjampó 2018.06.02. 11:04:18

@math0: engem nem tudsz összezavarni, de attól még vagy olyan hülye, hogy megpróbáld.

Egy bolondot összezavarni eleve képtelenség. Most így eljátszottam a gondolattal hogy ha összezavarnálak akkor annak pozitív hatása lenne, de persze ez csak filozofálgatás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.02. 15:08:14

@bda: Afrikában mintegy kétszer annyi a napenergia sűrűsége.

britishbusinessenergy.co.uk/wp-content/uploads/SolarGIS-Solar-map-World-map-en.png

fingod nincs semmiről, hülye vagy, de ugrálsz.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.06.02. 15:09:07

@aptikjampó: látom, téged már nem kell összezavarni.

bda 2018.06.02. 17:06:41

Figyu, főnököm az utóbbi 4 évben nagyon ráállt napelem szereltetésre, Iphone-ján tudja nézni mikor, mennyi termel és mennyi pénzt hoz a rendszer. Azt kell tudni róla, hogy ingatlanokat ad ki bérbe, 14 lakásos tömbházai vannak több darab is, ez mellett konditerem amelyet szintén bérbe ad. Az a modell nála, hogy a napelem segítségével kiváltja az MVM felé fizetendő áramot, a bérleti díjba pedig beépíti. Konkrétan a kondi terme havi szinten 30-35 ezer Ft áramszámlát fizetett az MVM-nek, csinált egy 4 millió beruházást, ennyibe került a napelem és hozzávaló, innentől kezdve havi 35 ezerrel került többe a bérleti díj. A 14 lakásos tömbházának pedig az éves fűtését napelemmel oldja meg, igaz ehhez egy 13 milliós beruházásra volt szükség. Úgy néz ki a dolog, hogy fel van szerelve egy ad-vesz óra, amin lehet látni folyamatosan, hogy mennyi betáplálás és mennyi az energia vételezés. Éves szinten termel annyit a rendszer, hogy meghaladja az éves fogyasztást. Ha ezeket nem hiszed el, jövő héten bescannelem az ingatlanok éves áramszámláit, a rendszer adatait mindent és elküldöm neked. A következő projektje a főnökömnek pedig egy napelem park építése lenne, ezek is gombamód szaporodnak nálunk. Nem rég nyilatkozta valamelyik miniszterünk, hogy az ország energia szükségletének a felét megújulóból szeretnék biztosítani 2030-ra. Azt is tudni kell, télen is termel a rendszer, tény messze nem annyit mint nyáron, de nincsen olyan nap, hogy valamennyi áramot ne állítana elő. Ez a technika is folyamatosan fejlődik, egyre jobb hatékonysággal tudják már most is hasznosítani a napot mint 10 éve, 30 év alatt pedig a franc tudja, hova fognak tudni eljutni vele. Na már most, ha nálunk egy mérsékelt éghajlati övben működő országban képes működni egy ilyen rendszer, akkor mégis kinek a francnak fognak az Afrikában előállított áramot eladni, úgy hogy ebből ott egy gazdasági boom létrejöjjön?

apro_marosan_petergabor 2018.06.03. 08:14:13

@LebensraumamOsten: Érdekes önéletrajzod van kicsi libero. Tényleg szomorú gyerekkorod lehetett, látom a frusztrációidból, amelyeket ide kivetítettél. Ne csüggedj, lehet ezt gyógyítani - dolgozni kell hozzá, valós, társadalmilag hasznos munkát is végezni. A maszturbáció ugyan orvosilag elfogadott dolog, de túlzásba vinni semmit sem célszerű (lásd alkoholizmus, füvezés stb.) - eltorzítja a személyiséget, már ha esetedben beszélhetünk erről. Nem vaj, hosszú út van előtted, találd meg magadat...

eßemfaßom meg áll 2018.06.04. 09:08:17

@aptikjampó: Végülis a sajtreszelővel rejszolásban is meg lehet találni a szépséget.

eßemfaßom meg áll 2018.06.04. 09:12:48

@bda: "Úgy néz ki a dolog, hogy fel van szerelve egy ad-vesz óra" a jóvilág addig tart neki amig a szolgáltatónak KÖTELEZŐ az ad-veszórát felrakni. Remélem ezt hamarosan eltörlik a picsába mert nem vagyok boldog amiatt, hogy nekem kell finanszírozni a villanyszámlámmal a napelemesek szórakozását.

eßemfaßom meg áll 2018.06.04. 09:23:26

@bda: "Konkrétan a kondi terme havi szinten 30-35 ezer Ft áramszámlát fizetett az MVM-nek, csinált egy 4 millió beruházást, ennyibe került a napelem és hozzávaló, innentől kezdve havi 35 ezerrel került többe a bérleti díj. "

Vagyis a napelemtelepítéssel kifizette ELŐRE 12 év villanyszámláját és ezt baromi jó üzletnek látod :)

bda 2018.06.04. 11:07:25

Nézőpont kérdése, a jelenlegi kamat környezetben a 8-9% hozam nem rossz, ennyit max. tőzsdén tudna elérni nagyfokú kockázat vállalással, ez meg attól biztosabb befektetés. Ha esetleg van jobb befektetési ötleted, akkor szívesen meghallgatom én is, de ő is.

bda 2018.06.04. 11:11:26

Fejtsd ki légy szíves, hogy mit is finanszírozol tulajdonképpen?
Szerintem ebből semmi kára nem származik senkinek sem, de lehet én látom rosszul.

eßemfaßom meg áll 2018.06.05. 08:44:30

@bda: Ja, hogy te bedőlsz annak a kamudumának, hogy ez egy befektetés.

bda 2018.06.05. 09:20:24

Aki betelepít 2 ha területet napelemekkel és beletol 180 millió Ft-ot az szerinted mi? Hobbi, szórakozás, vagy sok felesleges pénze van? Ott is ezek a számok vannak, kb. 12-13 év megtérülés. Márpedig egyre több ilyen helyet lehet látni kis országunkban. Akkor ezek az emberek mind hülyék és nem értenek hozzá.
Mellesleg a főnököm cirka 2 milliárdos vagyonon csücsül, biztosan nem ért hozzá és sík hülye.

eßemfaßom meg áll 2018.06.05. 13:13:43

@bda: erőművet építeni és az áramot kötelező átvétellel, emelt áron eladni az befektetés. Saját ingatlan tetejére feltenni a villanyszámla lenullázására pont annyira befektetés mint venni egy autót a havi taxiszámla lenullázására. A valóságban persze ilyenkor nem befektetsz hanem előre kifizeted sok év költségét egy összegben ami egy autónál megmagyarázható, hiszen kapcs szerébe szabad mozgást, de a napelemnél mit kapsz? Az áram ugyanugy jön ugyanazokból a konnektorokból, csak nem havi részletekben fizeted hanem egyben az elején.

eßemfaßom meg áll 2018.06.05. 13:16:14

@eßemfaßom meg áll: "csak nem havi részletekben fizeted hanem egyben az elején. "... és bízol benne, hogy a következő évtizedben a kormány ne törölje el a szolgáltatók költségmentes átvételi kötelezettségét mert abban a pillanatban válik totális bukássá a dolog ahogy a szolgáltató leszereli az ad-vesz órát vagy elkezdi kiszámlázni a rendszerhaszálati díjat oda-vissza.

bda 2018.06.05. 13:52:21

Szerintem nem értetted meg amit írtam. Bérbe adott ingatlanon végzett beruházásokról van szó, tehát az áramot a bérlő használja, a napelemes rendszer miatt a bérbeadó a szolgálató felé nem fizet semmit sem, ill. minimális alapdíjat, de a bérbeadó a bérlőtől ugyanúgy elkéri a pénzt magasabb bérleti díj formájában. Számok nyelvén tételezzük fel, hogy a bérlő fizetett 50.000 Ft bérleti díjat és 15000 Ft-ot az EON, MVM, Elmű stb. felé. A beruházás után a bérbeadó kapja az 50.000 Ft-ot és a 15.000 Ft-ot is, tehát van neki + havi 15.000 Ft-ja, ami 10 év után visszahozza a beruházás költségét és utána már tiszta teljes profitot hozhat. Persze előre nem lát senki sem, jöhetnek jogszabály változások egyéb tényezők, de ilyen alapon ki se mozduljon senki se és guggoljon otthon a sarokban, mert az a biztos. Mivel energiával nem lehet engedély nélkül kereskedni, de azt nem tiltja semmi sem, hogy te az ingatlanodat úgy ad bérbe, a bérleti díjban a rezsi költségek egy része is benne legyen. Pont ez ennek a rendszernek a lényege, hogy a bérlőtől bérleti díj formájában be tudod szedni az elfogyasztatott áramát, ami kb. 38 Ft/kw. Azért kb. mert az áramdíjnak van egy havi alapdíj tétele, de nagy átlagban kb. ennyire jön ki egy lakossági díj szabás, az általad említett rendszer használati és egyéb sallangokkal együtt. Amennyiben kifejezetten az áramot akarod értékesíteni, akkor hozzávetőleg 20 Ft körüli árat fizetnek 1 kw után, tehát jobban jársz ha van saját kiadható ingatlanod, amire lehet napelemet elhelyezni és az áramot neked fizetik ki bérlet formájában, míg a szolgáltató felé te mint bérbeadó nem, vagy egy minimális alapdíjat fizetsz.

eßemfaßom meg áll 2018.06.05. 18:57:35

@bda: semmit nem változtat az amit írtál

bda 2018.06.05. 19:50:30

Én a könyvelőjeként látom a számait, te meg értsd a dolgokat úgy, ahogy jónak látod. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy van egy üres lakásod amit ha üresen adnál ki akkor havi 50 ezret fizetnének érte, de ha bútorozott, akkor adnak 70 ezret is, de ehhez 200 ezerért bútort kell venned bele. Mindenki maga dönti el, hogy megér-e ennyit a dolog vagy sem. Nyilván ha 5 év után újat kell venni mert tönkre teszik akkor nem, de ha 20 évig bútor marad akkor lehet jó döntés, szerintem, de ha 200 ezer Ft-ért esetleg füvet vesz amit amiért másnap már 300 ezret lehet kaszálni akkor nem érdemes bútort venni, de aki ilyen körben mozog akkor az a lakásából kuplerájt fog csinálni. Minden nézőpont kérdése, de eddig valami korszakalkotó gondolat nem hangzott el tőled, biztosan magadnak tartogatod a tutit, de akadékoskodásból és kb. hülyének való elkönyvelésből jutott bőven. A napelem dolog nem az én ötletem volt, hanem egy olyan emberé aki kb. 2 milliárdos vagyonon csücsül és nem azért mert valamelyik politikai oldal megtámogatta, hanem mert tudott jó döntéseket hozni az életben és dolgozni érte.

Gedeon Vinklmann 2018.08.10. 13:07:51

Brit tudósok 10-es listája.......tessék komolyan venni!

Ferenc Tarr 2018.11.16. 16:03:33

Kedves Cikkíró! Engedelmével, javaslom, vásárolja meg az elemi iskola felső tagozatának szánt történelem könyvet és sziveskedjék tanulmányozni a nácizmus legalapvetőbb sajátosságait! (Tegyék ezt az elvakult Orbán gyűlölők is). Mert kétségbeejtő, mennyire NINCS FOGALMUK annak a rendszernek az ördögi mivoltáról!!
Bárki Önök közül el tudja képzelni, hogy véleményük hangoztatása után akár EGY NAPIG IS SZABADLÁBON lehetnének egy efféle, vizionált rendszerben?!!
Uraim, Hölgyeim! Vissza az iskolapadba! Sürgősen!

apro_marosan_petergabor 2018.11.25. 19:29:27

1. Mindkét rendszerben emberek éltek
2. Mindkét rendszernek van vezetője
3. A vezető vezeti a rendszert hatalmi struktúrákra támaszkodva
4. Mindkét rendszer európai
5. A rendszereknek vannak külkapcsolatai
6. A rendszereknek vannak pártszervezetei
7. A rendszereknek van rendőrsége
8. Sőt, katonasága is
9. Kormánya, miniszterekkel
10. Vannak külső és belső konfliktusai

Na, ha jól megnézzük, sok ilyen hasonló rendszer van, USA, GBR, Ausztria, Franciaország, Belgium, Szloivákia, Izrael stb.
Tehát ha jól megnézzük, könnyen találunk 10 pontot melyben Hitler rendszere hasonlít pl. Izraelére, vagy Hollandiára...

Hohó60 2018.12.10. 17:07:07

@math0:

Nézem ezt a képet itt a tetején...
Ki az az elvetemült, aki ennyire utálja Orbánt?
Ki az elvetemült, aki képes ilyen szemét módon ábrázolni?
Göncz-bajusz Orbánnak???
Ez rettenetes... Ilyet még az ellenségemnek sem kívánnék
süti beállítások módosítása