B1 blogcsalád



A Washington Post egy magyar-amerikai hősön keresztül mutatja be, milyenek a migránsok

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. május 27. - Szelestey
  • Az EU-nak és az Európai Néppártnak gyorsan cselekednie kell a magyar és a lengyel kormány ügyében, ha fel akarja tartóztatni a populista hullámot már a jövő évi EP-választások előtt;
  • Bulgária új javaslattal igyekszik megmenteni Schengent;
  • A Soros-alapítvány - immár Berlinből - elsősorban a magyar állami/fideszes korrupciónak kíván kesztyűt dobni.

leslie_h_sabo.jpg

                                              

 

Washington Post

 washington_post_1.jpg

„Bevándorlók voltak és igazi amerikai hősök” címmel a lap az Emlékezet Napján 4 olyan katona dicső tettét idézi fel, aki idegen országból érkezett az Egyesült Államokba és életét áldozta új hazájáért, az I., vagy a II. világháborúban, a vietnami konfliktusban és Afganisztánban. Így került a felsorolásba Leslie Szabó, akinek szülei politikai menekültként, az orosz megszállás elől telepedtek le Nyugat-Pennsylvaniába. Gyerekük 21 évesen frissen besorozott katonaként azt a feladatot kapta egy gyalogos szakasz élén, hogy támadja meg Kambodzsában az ellenség Ho Si-minh-ösvény néven ismert titkos utánpótlási vonalát. 1970. május 10-én az osztagon rajta ütöttek észak-vietnami katonák.

Miközben az amerikaiak kétségbeesetten küzdöttek, nehogy bekerítsék őket, Szabó észrevette, hogy egy gránát csapódott be egyik sebesült társa mellett. Rávetette magát a barátjára, így fogta fel a robbanás erejét. Majd sérülései ellen harcolt tovább. Amikor közeledett az alkony, és a kimentésükre érkezett helikopterek le tudtak szállni a heves csatában, nem kapaszkodott fel a fedélzetre, hanem gépfegyverével fedezte a műveletet. Több találat is érte, amikor kifogyott a tárból a lőszer és megpróbált újratölteni. Így végül az ellenséges állások felé vonszolta magát, hogy eldobja utolsó kézigránátját. Özvegye 42 év után kapta meg a Becsület Érmet. Az újság szerint a bevándorlók hősiességét még órákon át lehetne sorolni, de a lényeg: Amerika történelmét nem a születési anyakönyvek, hanem a szívek írják.

 

Euractive

euractiv.jpg

Az egy év múlva esedékes európai választások megmutatják majd, hogy a Brexit varázslatos módon az unió egységét erősíti, vagy netán inkább a felbomlását harangozza be. Így látja a tétet Geoffrey Harris, az EP korábbi tisztségviselője, a Bruges-i Europa Kollégium vendégprofesszora. Mint írja, jelenleg jó pár ország részéről is nyílt kihívás éri Brüsszel tekintélyét, ezek a tagok az integrációs folyamat megfordítását sürgetik. Így a kérdés a többi közt az, hogy további győzelmet arat-e az EU-ellenes Fidesz, illetve PiS. 4 évvel ezelőtt a kontinensen már előretörtek a radikális jobboldali, illetve az uniót elutasító pártok. Macron a múlt hónapban Strasbourgban drámai hangon arról beszélt, hogy polgárháború fenyeget a földrészen.

Hogy az EU mennyire kész szembeszállni az ilyen kihívásokkal, az már a választások előtt kiderül, amikor arról lesz szó, hogy a következő hosszú távú költségvetéssel „honorálják-e” egyes tagállamok jogsértéseit. Vagyis, hogy a Bizottság végre lép-e pl. a Magyarországgal kapcsolatos aggályok ügyében. Továbbá hogy az Európai Néppárt következő bizottsági elnökjelöltje foglalkozik-e érdemben az üggyel, vagy csupán Joseph Daul és Manfred Weber békülékeny stílusát veszi át. De a szocialistáknak is lépniük kell a romániai, máltai és szlovák jogállamiság helyzete láttán. Mindenesetre Magyarország máris zsarolásnak minősítette, hogy Brüsszel feltételeket kíván szabni a további támogatásokhoz, így nem valószínű, hogy gyorsan el lehetne fogadni a 2021-től érvényes büdzsé tervezetét.

Sok tagállamban felbomlott az uniópárti közmegegyezés és ez elmosta a választó vonalat a politika fő áramlata és a szélsőjobb között. Lásd pl. Ausztriát vagy Olaszországot. Továbbá Le Pen arra bátorítja Orbán Viktort, hogy hagyja ott az EPP-t és üljön át Strasbourgban az ő frakciójukba. A Néppárton belül hírek szerint élénk vita zajlik, hogy mitévők legyenek a magyar „fenegyerekkel”, aki a jelek szerint annyira azért nem szörnyű, hogy a pártcsalád vezetője ne kívánjon neki jó szerencsét már a választások előtt. Egyes elemzők attól tartanak, hogy az egész Néppárt orbanizálódik. A jelek arra utalnak, hogy az olyanok, mint a német belügyminiszter a bevándorlás ügyében elfoglalt kemény állásponttal igyekeznek visszacsábítani a szélsőjobbhoz vándorolt szavazókat.

Meglátjuk, hogy a Bizottság talál-e diplomáciai megoldást az uniós értékekkel szembeni magyar és lengyel kihívásokra. Ez mindenképpen tompítja az EP által elfogadott kemény pozíciót, és pontosan ezért hajlandóak tárgyalni a Brüsszel-ellenes magyar és lengyel forradalmárok, miközben elvetik a kilátásba helyezett pénzügyi szankciókat. Ugyanakkor az EPP-n belül sok párt kész együttműködni mind európai, mind hazai szinten a szélsőségesekkel, ám ez megkérdőjelezi, hogy a két nagy strasbourgi frakció a jövőben képes lesz-e közösen fellépni az intézmények, az integráció elmélyítése érdekében.

 

Süddeutsche Zeitung

suddeutsche_zeitung.jpg

Kompromisszumos javaslattal kíván kirukkolni Bulgária az EU soros elnökeként, hogy kimozdítsa a holtpontról a közös menedékpolitika ügyét. Eszerint csak akkor osztanák el automatikusan a menekülteket, ha esetleg megint olyan nagy lesz a menekülthullám, mint három éve. Ha kevesebben érkeznek, akkor a peremállamok hathatós támogatást kapnak, a többiek pedig önkéntes alapon kinyilváníthatják, hogy kívánnak-e menedékkérőket átvenni. Ha igen, akkor ehhez közösségi alapokból adnak nekik támogatást. Bolgár részről azt közölték, hogy a kvóta az indítványnak csupán egy része, sokkal fontosabb a külső határok eredményes védelme, illetve az, hogy gyorsan kitoloncolják mindazokat, akik nem szorulnak védelemre. A Bizottság és Németország a kötelező átvétel mellett lobbizik, ezt azonban a magyar, a lengyel és a cseh kormány elutasítja. Utóbbiakat támogatja Ausztria, mert Kurz kancellár úgy gondolja, hogy a bevándorlók maguktól nem mennének, mondjuk, Romániába, sőt, ha kényszerítenék őket, hogy ott éljenek, akkor is gyorsan továbbállnának.  

 

FAZ

frankfurter_allgemeine.jpg

A Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatója szerint nem kapituláció Orbán Viktorral szemben, hogy elköltöznek Budapestről, hanem egy új korszak kezdete. Vagyis még inkább meg akarják mutatni, hogy a nyílt, plurális, vitára hajlandó és befogadó társadalomért küzdenek, amelyben tiszteletben tartják a kisebbségek jogait. Patrick Gaspard, aki éveken át Obama elnök tanácsadója volt, majd dél-afrikai nagykövet lett és egy éve került a 32 milliárddal gazdálkodó OSF-hez, azt mondja, hogy a magyar kormányfő demagóg módon ellenséget kreált Sorosból, ezzel nyerte meg a választásokat. Így most már a 100 alkalmazott biztonsága is veszélybe került, ezért települ át a nemzetközi iroda augusztus elejéig a német fővárosba.

A 23 alapítványt összefogó szervezet az idén már több mint egymilliárd dollárt ad jótékonysági célokra, de Gaspard szerint jobban oda kell figyelniük arra, miért erősödnek meg olyan politikusok, akik egyfolytában korlátozzák a polgárok mozgásterét. Ám éppen Magyarországnál látni, milyen nehéz a feladat ez ellen fellépni. Erről az igazgató azt mondja, alighanem többet kell törődniük a vidékkel, mert az nagymértékben elvált a városoktól. Ugyanakkor egyáltalán nem kívánják feladni itteni tevékenységüket. Elsősorban a hatalmon belüli korrupció ellen kívánnak küzdeni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3414005362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ego55 2018.05.27. 13:01:11

Éppen az ilyen hősök miatt kellene békén hagyni az országokat! Mi hősöket is adtunk nekik, Ők pedig Goodfriend-t és hasonlókkal viszonozta!

blah blah 2018.05.28. 20:07:54

a rekord alacsony IQ alapkövetelmény ezen a blogon, vagy külön képzés van az elérésére?
igen tudjuk minden migráns orvos mérnök, de minimum háborús hős, csak a közel-keleten nincs már több betömésre váró fog

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.05.28. 20:46:32

@blah blah: "a rekord alacsony IQ alapkövetelmény ezen a blogon"

Kevered a prostisrácokkal. A fidesz szavazók az iqnunkuk.