B1 blogcsalád



16 hazug állítás, amivel Baán László traktál bennünket a Liget Projekttel kapcsolatban

2018. május 27. - Mr Flynn Rider

Baán László, a Liget projektért felelős miniszteri biztos hosszú interjút adott csütörtökön a Klubrádió Reggeli Személy című műsorában. Bardóczi Sándor tájépítész segítségével néhány nyilvánvaló hazugságot szedtünk össze a kormánybiztostól.baan_laszlo.jpg

 

"Épületek csak oda épülnek, ahol már korábban is voltak"

Nem igaz: ennek a legkiugróbb példája a Néprajzi Múzeum, ahol eddig soha nem volt épület. Ez volt a park történeti főbejárata, a Rondó. Az épület megépítésével pedig örökre elvész annak a lehetősége, hogy a Rákosiék által lebetonozott felvonulási tértől ez a rondó visszanyerje az eredetihez közeli formáját. Továbbá van ebben a mondatban egy még rafináltabb elkenés is: minden tervezett épület kicsit vagy sokkal nagyobb lesz a lebontott elődjénél, az összes hasznos négyzetméterben pedig két-háromszoros szorzókkal dolgozik az aláépítések és a szintráépítések miatt. Vagyis nő a beépítettség. 

"Az évi négymillió látogató döntő többsége intézménybe jön."

Nem igaz: a Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kara 2014-ben végzett Baán László megbízásából ezzel kapcsolatban felméréseket, és ezek egyértelműen kimutatták, hogy a látogatók több mint 60% kifejezetten a zöldfelületért látogat a Ligetbe, az intézmények együttesen sem érték el a 40%-ot a célmegjelölésben. 

"Itt nem arról van szó, hogy egy létező zöldfelületet elkezdünk szétszabdalni, hanem egy tradicionálisan intézményi beépítettségű közparkot megújítunk."

Nem igaz: ugyanis ha nem arról lenne szó, akkor nem kellett volna a projekt első lépéseként a Városligeti törvénnyel kivonni a területet az építésügyi törvény és a budapesti építés-szabályozás hatálya alól. A meglévő állapot megmaradása, a rehabilitáció biztosított lett volna anélkül is. Ám a projekt minden tekintetben túlterjeszkedni akart ezeken a szabályokon, azaz itt nem a közpark megújítása történik, hanem masszív beépítés. 

"Semmi más nem történik, mint a Ligetet a saját 120 éves hagyományai alapján újítjuk meg."

Nem igaz. A Liget hagyományai nem 120 évesek, hanem - ha hihetünk az 1836-os kataszteri térképeknek- minimum 180 évesek. A Milleniumi Kiállítás nem a Városliget eredettörténete, hanem a 120 évvel ezelőtt megtörtént nagy katasztrófája. A közparkot 1980-ra sikerült hellyel közzel - de még akkor sem teljesen - kivakarni, és az intézményterületből újra a közparki irányba tolni.

"120 éve eldőlt az a kérdés, hogy miért a Ligetbe kell építkezni."

120 éve az dőlt el, hogy a főváros odaadja - hangsúlyozottan ideiglenesen - az államnak a Városligetet, hogy ott valósítsa meg az ezeréves fennállását fényező időszaki kiállításait. 120 éve a főváros azt kérte az államtól, hogy ezek után az ideiglenesen emelt pavilonok elbontásával az eredeti közparki állapotba állítsa vissza a területet. Ezt a kérést az állam 120 éve nem volt képes maradéktalanul teljesíteni, sőt mára odáig juottunk, hogy egy 120 éves ideiglenes kiállítás a hivatkozási alap arra, hogy miért kell és lehet intézményi sűrűségben beépíteni a világ első közparkját. 

"Az állatkertben szintén átültetett fák köszönik élnek és virulnak. Olyan technológiával dolgozik a cég, hogy akár 100 vagy 150 éves fákat is át tud ültetni eredményesen, ezt történt a Rondónál is."

Nem igaz. Az állatkertben átültetett fák egy része mostanra vagy elszáradt, vagy kidőlt. Már egy évvel az átültetések utáni becslések szerint az átültetett koros fák 23%-a elpusztult. A fák lábon halnak meg, 2-3 évig képesek a törzsben, gyökérben eltárolt tartalékaikból túlélni, azaz ez a "sikertörténet" még nem zárult le. A Rondónál egy 100 év körüli tölgy már az átültetés során elpusztult, ez a tölgy bolygatás nélkül további 50 évig legalább el tudott volna élni. A szóban forgó cég egy átültetőgép gyártó cég, a látottak alapján nem sok ismerete van arról, hogy hogy milyen típusú fákat, miként lehet szakszerűen átültetni. Remek gépeket gyárt, amelyeket faiskolákban remekül lehet használni. Ezek a gépek nem arra valók, hogy 60-100 éves fákat átültessenek velük. 

"Alapvetően meglévő zöld helyébe nem kerül épület."

Nem igaz. Ha ez így lenne, egyetlen fát sem kellene átültetni. 

"Az épületek párkánymagassága nem lehet magasabb a 25 méteres Dózsa György úti irodaházaknál."

A közparkokban az építési törvény szerint nem lehet magasabb épületet építeni 7,5 m-nél. Nagyon kevés, hogy a projekt megpróbál a parkon kívül, beépíthető területekhez illeszkedni párkánymagasságban, ugyanakkor nem tartja be a máshol országosan kötelező szabályokat, amelyek nem véletlenségből lettek így meghatározva. 

"A Néprajzi Múzeum egy mesterséges dombot képez majd a Ligetben, amely nagyon illik a Ligetnek az angolpark jellegéhez - gondoljunk bele a XIX. században szintén vittek be mesterséges elemeket, romokat, satöbbi ezekbe a kertekbe".

Lehet, hogy sem Baán Lászlónak (aki egyébként közgazdász), sem az Ingatlanfejlesztő Zrt. munkatársai nem próbálnának meg kerttörténeti stílusokból nyilvános előadást tartani, mert abba mindig belesülnek. A néprajzi teteje volt már az interpretálásukban barokk kert is. Most éppen a romantikus kertirányzat néhány évtizedig tartó szentimentális ágának folyományaként próbálnak lenyomni egy túlméretezett kortárs épületet a budapestiek torkán. A Városligetben sosem volt tervben mondjuk a tataihoz hasonló szentimentális műromok megvalósítása, klasszikus tájképi kertként épült meg. Mert bizony megépült. 1839-re minden fontos eleme készen volt Nebbien tervei alapján. 

"A Néprajzi Múzeum Magyarországnak egy olyan különleges gyűjteménye, ami a Ligetben került bemutatásra először."

A Néprajzi gyűjtemény az ezredéves kiállításkor került a Ligetbe - ideiglenesen. Előtte ez a gyűjtemény 1872-ig a Nemzeti Múzeumban, illetve a 1873-tól, Xantus János vezetésével az Iparművészeti Múzeumban kapott helyet. A 24 lakóportából álló néprajzi falut a Ligetből rögtön elbontották a milleneumi ünnepségek után. Vagyis a gyűjtemény mindössze 1-2 évet töltött a Ligetben, visszakerült az Iparművészetibe és a Nemzetibe, majd onnan 1924-ben a tisztviselőtelepi Tündérpalotába. 

"Ahogy látom, a faátültetések nagyján túl vagyunk."

Nem igaz: főként a tényleg megépülne a Zene Háza, az Új Nemzeti Galéria és a Magyar Innováció háza, valamint a két utóbbit felszín alatt összekötő 300 férőhelyes mélygarázs is. 

"A Ligetnek egyáltalán nem lesz nehéz fenntartani az állapotát, egy négyszer ekkora intenzitású parkot Amszterdamban sikerül fenntartani."

Bátor ígéret ez abban a városban, ahol soha semmit nem vagyunk képesek fenntartani, különösen a zöldfelületeket nem. Millenáris park, Erzsébet tér. Ezek az előképeink. 

"Mi tanultunk a korábbi hibákból, ezért ha bárki rámegy a honlapunkra, ott megvan az a fakezelési protokoll, ami darabra megmondja mi lesz az egyes fákkal."

Ez a faápolási protokoll írja elő többek között, hogy vegetációs időszakban se gallyazni, sem átültetni nem lehet. A rondónál nemrég megtörtént átültetések még az Ingatlanfejlesztő Zrt. saját faápolási protokollját sem tartották be. Ez nem éppen bizalomépítő, hitelességnövelő dolog. 

"A ligetbudapest.org honlapon minden adat megtalálható."

Kivéve a projektelemek engedélyezési tervei, illetve a fakivágási tervek, amelyekből egyértelműen kiolvasható lenne a mindmáig homályban tartott - mennyi fa érintett? - kérdésre az egzakt válasz. Ezeket a Zrt célzott közérdekű adatigénylésre sem hajlandó nyilvánossá tenni. 

"Új étterem már nem épülhet a Ligetben a meglévőkön és a múzeumokba integráltakon kívül.”

A VÉSZ (Városligeti Építési Szabályzat) legutolsó módosításakor az építési helyeken kívül legfeljebb 5, 60 m2 alapterületű vendéglátást szolgáló új építmény építési lehetőségét iktatták be. 

"A nagy tömegrendezvényeket el akarjuk kerülni."

Az idén is meg lett rendezve a május egy, óriási vurstlival, a borfesztiválok, pálinkafesztiválok, nemzeti vágta, úszó vébé, futóversenyek gyilkolták ott a gyepet, iszonyatos vadparkolásokkal az elmúlt 5 évben, amióta az az állami cég, akinek a vezetője ezt mondja, a kezelésébe vette a parkot.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8814006260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK25 2018.05.27. 16:32:16

"Épületek csak oda épülnek, ahol már korábban is voltak" a bejárat nem tartozik a parkba szervesen.

"Az évi négymillió látogató döntő többsége intézménybe jön." most komolyan egy 4 éves felméréssel akartok operálni 2018-ban? azóta megszűntek a nagy balos majálisok, ez a kijelentés még igaz is lehet.

"Itt nem arról van szó, hogy egy létező zöldfelületet elkezdünk szétszabdalni, hanem egy tradicionálisan intézményi beépítettségű közparkot megújítunk."
Nem igaz: ugyanis ha nem arról lenne szó, akkor nem kellett volna a projekt első lépéseként a Városligeti törvénnyel kivonni a területet az építésügyi törvény és a budapesti építés-szabályozás hatálya alól.
keveritek a szezont a faszommal, a kivonásnak egészen más oka volt, mégpedig az, hogy ne a főváros legyen döntési pozícióban.

"Alapvetően meglévő zöld helyébe nem kerül épület." Nem igaz. Ha ez így lenne, egyetlen fát sem kellene átültetni.
az alapvetően nem jelenti, hogy egyáltalán nem. viszont az átültetés sem jelenti, hogy épület kerül a helyére. csúsztattok és hazudoztok szokás szerint.

"A nagy tömegrendezvényeket el akarjuk kerülni."

Az idén is meg lett rendezve a május egy, óriási vurstlival,

csak és kizárólag balfaszok járnak május elsejézni, úgymint mszp, P, Dk, stb. most komolyan, már magatokat is szidjátok? ez tényleg nagy poén :)

NemodaBuda 2018.05.27. 17:01:29

@FCUK25: Háát, ez nagyon gyenge volt. Miért érezed úgy, hogy tényekkel, az egy meg egy igazságával szemben kell neked vitatkoznod ? Inkább próbáld meg magyarázni, miért hazudik ez a baán ennek a rendszernek az embere ennek a rendszernek az érdekében !

taga20 2018.05.27. 17:50:42

@FCUK25: és újra itt van fákk189, és elmagyarázza nekünk!:)))

FCUK25 2018.05.27. 17:55:07

@NemodaBuda: hogy Baán hazudik-e, azt nem tudom, nem figyelem minden szavát. De nem is kellett végigolvasni a cikket, hogy megtaláljam ezt a pár dolgot, amiben a b1 hazudik. Ennyi.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.28. 08:34:39

A ballibeket rendkívül bosszantja, hogy végre élhető lesz a Városliget minden korosztály számára.
Eltüntetik a több évtizede romos épületeket, beton parkoló dzsungelt.
Szóval minden épül szépül, a ballib fake-news gyár meg károg, ahogy szokott.

Addig is érdemes megnézni, ami már elkészült, és ami elfog a közeljövőben:

ligetbudapest.hu/megujulo-park/elso-utem-a-punkoesdi-hetvegen-megnyitotta-kapuit-a-varosligeti-kutyapark

ligetbudapest.hu/megujulo-park/elso-utem-uj-sportpalyak-letesultek-a-koernyek-iskolasainak

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2018.05.28. 09:00:26

Mi történt itt fiúk, lányok? Hívtatok valakit, aki tudja, hogyan kell egy tisztességes blogposztot megírni? Mert eddig csak egy gyalázatos, éhbérért foglalkoztatott legalja fidesz-trollmágnes, undorítóan színvonaltalan, kurvanyjaorbánviktor blogposztokat sikerült összehoznotok ezen a szeméttelepen, ami a blog.hu szégyenfoltja.

Le a kalappal. A felsorolás egy-két pontja talán nem annyira fekete-fehér, mint amennyire bemutatjátok, de alapjaiban ez elismerésre méltó fejlődés.

Mondjuk ez, a pöcegödör aljáról nézve, ahol eddig tanyáztatok, nem egy kiemelkedő teljesítmény talán, de akkor is dicséretet érdemel. Bravo.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.28. 09:08:14

Hiába tombol Soros, szépül a Városliget!

kameraman · http://nagytotal.blog.hu 2018.05.28. 09:27:56

Én alapvetően azt nem értem ezzel a ligetezéssel pro, de főleg kontra, hogy mi a cél? Mi a célja a fidesznek, és mit gyűlölnek az ellenzők? viktort, azt hogy a fidesz ekkora nyomot hagy, vagy mit? mert azon túl, hogy rendberakják az egészet, 5% körüli zöldterületről szól a kötélhúzás.

gyurmicsek 2018.05.28. 09:30:59

@FCUK25: csak és kizárólag balfaszok járnak május elsejézni.
Én láttam fideszeseket is, akkor most mi van, felhígultatok?

öreg baka nem rakéta 2018.05.28. 09:35:07

@Ballib vagyok rettegek: Sikerült a kutyafuttatóba virágot ültetni. Kié volt ez a nagyszerű ötlet?

Dinkainka 2018.05.28. 09:39:57

@Ballib vagyok rettegek: Élj abban az épített környezetben halálodig, ha ennyire tetszik!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2018.05.28. 09:52:32

A ballibáknak fáj ha valami fejlődik és szépül. Visszasírják a Demszkyt, amikor minden csak leromlott és csak a tengerparti nyaralója épült.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.05.28. 09:59:55

@FUCK25: "a bejárat nem tartozik a parkba szervesen."

Miért is nem?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.05.28. 10:01:12

@enpera: "A ballibáknak fáj ha valami fejlődik és szépül."

Én ilyet nem hallottam senkitől, még ballibáktól sem. Pontosan mire gondolsz?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.05.28. 10:03:21

@kameraman: "Mi a célja a fidesznek"

Az, hogy betonmonstrumokkal teleépítse a Ligetet. Hogy miért pont a Ligetet, azt ne kérdezd, mert nem tudom. Tele van rozsdaövezetekkel Budapest, ahova vidáman fel lehetne építeni múzeumokat.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.05.28. 10:06:38

Ligeti veszedelem

Nem hallhatunk többé fájin
Madárdalt a Liget fáin,
Csak láncfűrészt s csapó fejszét?
Eme zajtól megy a fej szét!

Pártunk és kormányunk épít,
Kérdés az, hogy miért épp itt?
Nem lehetne Felcsút körül,
Hátha a nép jobban örül?!

Fákat véd az élőlánc ott,
Hol hatalom haláltáncot
Jár, bár most még színleg kemény,
Végül mindig győz a remény.

Hol sírjaink domborulnak,
Fejfán „Nem bizonyult nyúlnak!”
Írás lesz és árnyat IFÁ-k
Helyett adnak ligeti fák…

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2016/07/ligeti-veszedelem.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2018.05.28. 10:07:08

@Ballib vagyok rettegek: "Eltüntetik a több évtizede romos épületeket, beton parkoló dzsungelt."

Ez a létező egyetlen módja? Ezt nem lehetne olcsóbban megoldani úgy, hogy nem építenek a helyükre betonmonstrumokat?

halaloszto 2018.05.28. 10:08:13

@FCUK25: hogy te hazudsz-e, az meg nem is érdekel senkit.

kvp 2018.05.28. 10:21:00

Az az ellentet van jelen, hogy sokan az eredeti millenium elotti allapotot szeretnek viszontlatni, mig a kormany a milleniumi beepitettsegi szintet es allapotot tekinti iranyelvnek. Hasonlo problema volt a parlament koruli atepiteseknel is es ezert epitik vissza a haboru utan elbontott epuleteket a varban is. Sot a parlament eseten egy soha meg nem epult epulet is megepitesre kerul. Az az erzese az embernek, hogy a var, belvaros es a liget eseten a jelenlegi vezetes vissza szeretne terni a millenium koruli idok varoskepere. Hogy ez jo vagy rossz, az mar tenyleg kerdes, de legalabb latszik a ket megkozelites kozti kulonbseg.

A nemzeti galeriat szemely szerint en inkabb a varban hagynam, vagy ha mar mindenkeppen el kell vinni, akkor a szepmuveszetit lehetne a fold alatt (a hosok tere alatt) kiboviteni, hogy legyen benne eleg hely. Az egyetlen problemat amit latok a regi epuletek elbontasa es a semmibol ujaepitese jelenti, ami sokminden de nem muemleki megorzes. Tobb regi epuletet meg kellett volna hagyni a regi vidamparkban is es a kozlekedesi muzeum megmaradt regi reszet sem kellett volna elbontani. (persze akkor nem lehet tobb emelet melyen alapincezni, de igy sajnos elveszett a haborut tulelt eredeti resz is)

Az uj epuletek eseten egyebkent azt latni, hogy megorzik a regi aranyokat, viszont amikor tegla helyett vasbetonbol dolgoznak, akkor a regi teglafalak vastagsaga helyett kiontott vasbeton burkolatlanul nagyjabol olyan erzest kelt, mint a becsi flakturm-ok. A varban is meteres (!) vastagsagu vasbetont ontottek meg a ferde tetok ala is.

egyinges 2018.05.28. 10:53:40

Voltunk mi már "vas és acél országa", most a beton és térkő országa vagyunk.

El kell menni pl: Münchenbe az Angol parkba. A gyalogos utakat sem kövezik le, marad a csupasz föld, amin sétálnak az emberek. Hétvégi jó idő esetén 50-100 ezer ember kimegy piknikezni. A város nemhogy beépíteni akarja a parkot, hanem házakat bont le és az utakat a föld alá viszi, minél nagyobb legyen a zöldfelület.

Szerintem tőlük kéne tanulnunk!

Kossuth tér! Úgy néz ki, mint Phenjan főtere. 2014-ben sétáltam arra és dühroham kerülgetett, hogy a világ egyik legszebb parlamentjét elcsúfították egy ilyen térkő és beton rengeteggel. De beszélhetnénk a Múzeum kertről, vagy bármely magyarországi város főteréről, mert mindenhol ez a "betonosítás" köszön vissza.

Fellegjáró Marci 2018.05.28. 10:57:52

Le kellene betonozni az egészet és körforgalommá alakítani alatta parkolóházzal...csudijó lenne!

citrix 2018.05.28. 11:13:23

Az a dolga hogy hazudozzon, szép karrier vár rá. A fideszben igazat, pláne saját gondolatokat beszélő embernek nincs helye. Papagájokra van szükség akik a Nagy Vezérnek tetsző szlogeneket ismételgetnek, a betont is erdőnek hazudják (naná, ha lefestik zöldre akkor szinte az is). Csak azt nem értem miért a szép városligetet kell átalakítani ocsmánnyá? Megannyi elhanyagolt, tényleg gazos, sittel borított parknak csúfolt terület van amin csak javítani lehetne de azokhoz nem nyúlnak.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.28. 11:14:33

@egyinges: @Fellegjáró Marci:

Meg kéne nézni a terveket, mielőtt a ballib bullshitet böfögitek vissza csont nélkül:

ligetbudapest.hu/

A liget sokkal szebb lesz, az épületek modernek, a zöld terület is több lesz, azaz a ballibek beszopják megint az igénytelen károgásuk..

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.28. 11:15:43

@enpera:

Pontosan így van.. A ballibek csak attól fosnak, hogy a közönség is látni fogja, szebb lesz a liget, mint bárki képzelte.

Demszky féle rohadást sírják vissza a komcsi gyűlölködők.

Lady Ann 2018.05.28. 11:21:39

@egyinges: Kitévedtem a Kelenföldi busz-végállomásra, majd megrohadtam a napon, a fák konténerben focilabdányi lombbal. Ez Budapest jövője, térkő és délibáb ameddig a szem ellát.
A légkondis szolgálati kocsiból könnyű okoskodni, próbálnának meg egy kicsit kimerészkedni a "való" életbe.

citrix 2018.05.28. 11:25:27

@FCUK25: A (Kádár rendszerben volt) KISZ titkár, az MSZMP alapszervezeti párttitkár is balfasz?

HgGina 2018.05.28. 11:59:00

A Millennium óta megtanulhatta volna a firkász leírni, nem milleneumnak.

kameraman · http://nagytotal.blog.hu 2018.05.28. 12:49:09

@egyinges: "Kossuth tér! Úgy néz ki, mint Phenjan főtere. 2014-ben sétáltam arra és dühroham kerülgetett, hogy a világ egyik legszebb parlamentjét elcsúfították egy ilyen térkő és beton rengeteggel. De beszélhetnénk a Múzeum kertről, vagy bármely magyarországi város főteréről, mert mindenhol ez a "betonosítás" köszön vissza."

Várj, a felújítás előtt benőtték a fák, látni sem lehetett, repedezett aszfalt volt előtte, itt-ott a fű is felütötte a fejét a szegélyek mellett, és nem lehetett közel menni. Lehet nem szeretni a térkövet, de nem értem, hogy mit csúfítottak el, mert objektíve ronda, gondozatlan volt, most meg rendezett, és főleg olyan, mint amilyennek eredetileg tervezték.

Womb Raider 2018.05.28. 12:56:57

@Rettegek mert ballib vagyok: Remélem volt valaki annyira ügyes, hogy elkezdte dokumentálni a Liget kiindulási állapotát, mert ha nem, akkor 5 év múlva elhazudják, hogy pozitív a változás.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.28. 13:22:23

@Womb Raider:

Itt van egy videó ahol látszik a mostani állapot, rábvetítve azzal hogy milyen lesz:

Womb Raider 2018.05.28. 13:44:40

@Rettegek mert ballib vagyok: akkor talán várjuk meg a projekt lezárultát.. (még akkor is van kiskapu, mert tuti, hogy a látványterven nem annyi falevél van, mint a megvalósult Ligetben lesz..