B1 blogcsalád



Egyből fullba tolta a kretént az új mezőgazdasági miniszter: azért van sertéspestis, mert egy migráns eldobott egy szendvicset

2018. május 14. - Mr Flynn Rider

Mint az közismert, a muszlimok nem ehetnek sertéshúst.nagy_istvan_mezogazdasagi_miniszter.jpg

Nagy István a miniszterjelölti meghallgatásán sok mindent elmondott, mégis a sajtó még független része arra az egy kijelentésére kapta fel a fejét, amiben azt mondta:

"A sertéspestis úgy kerülhetett be Heves megyébe, hogy egy migráns vagy vendégmunkás eldobott egy szendvicset, amit megtalált egy vaddisznó, amely így megbetegedett."

Mint az közismert, a muszlimok nem ehetnek sertéshúst, a vallásuk tiltja. Ezért nehéz elképzelni, hogy pont a Fidesz által közgyűlöletnek kikiáltott „migráncsok” – akikből egyébként alig pár lépheti át a határt havonta és Magyarország is befogadott belőlük körülbelül ezret 2017-ben – épp Heves megyében kirándulva, fertőzött disznóhúsos szendvicset fogyasztanának. Ez körülbelül olyan kijelentés, amiket Pataki Attila tesz józanabb pillanataiban. 

A "fullba tolni a kretént" című idézet egyékbént a Trópusi vihar nevű abszurd komédiából származik:

 

A sertéspestisről pedig a HVG írt bővebben, az újság megszólaltatta a Magyar Fajtiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének elnökét is, aki elmondta: valóban ehettek eldobált szendvicset a vaddisznók, de a vírust be lehet hurcolni ruhával vagy cipővel is. Szerinte azt lehet feltételezni, hogy Ukrajnában elhullott, leölt fertőzött állatokat feldolgoztak, és élelmiszerként hoztak be Magyarországra.

„Az emberre egyáltalán nem veszélyes, más állatokra sem, de a sertések rövid időn belül megfertőződhetnek és elhullanak. Ezért retteg tőlük minden állattartó, hiszen állományokat pusztíthat ki”

– mondta Eicher József a HVG-nek.

Mindez persze nem segít a sertéságazaton: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az elhullott állatok környékén a sertéstartóknál is, és a vaddisznók vadászatára vonatkozóan is szigorú intézkedéseket rendelt el, a területeket megfigyelési, ellenőrzött és fertőzött zónákra osztották. Fertőzött zónák egyelőre csak Heves megyében vannak (megfigyelésiek Szabolcs-Szatmár-Beregben is), de az ázsiai országok, Szerbia és Oroszország exporttilalma az összes magyar disznóra vonatkozik. A sertéspiacon bent ragadt 40-50 ezer tonnányi hús a belpiaci árakat is bedöntötte (a hazai össztermék 340 ezer tonna, ebből évente 140 ezer tonna megy külföldre), holott a vírust még egyetlen házi sertésben sem mutatták ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9813937840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

H3rold 2018.05.14. 16:17:29

Elég nagy a baj, ha ilyen debil félhülyékből fog állni az új kormány.

Peter Götz 2018.05.14. 16:51:21

Hülye ország,kretén miniszterekkel,hajrá

FCUK22 2018.05.14. 17:33:49

"Mint az közismert, a muszlimok nem ehetnek sertéshúst, a vallásuk tiltja. " mint az közismert, sertéshúst TILOS országhatárokon át szállítani, akár szendvics formájában is. mint az közismert, a migránsok nagyon nagy százaléka NEM muszlim. mint az közismert, a muszlimok nem nagyon isznak alkoholt. aztán mégis.

mint az közismert, a b1 olyan hülye együtt és külön-külön is, hogy a fal adja a másikat.

zsebatya 2018.05.14. 17:47:30

"mint az közismert, sertéshúst TILOS országhatárokon át szállítani, akár szendvics formájában is" - Tényleg? Ezt ugyan honnan vetted? Jogszabály, vonatkozó rendelet? Vagy csak akkora f@sz vagy, hogy neked adja a fal a másikat?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.14. 17:50:34

@FCUK22: "mint az közismert, a b1 olyan hülye"

Mint az közismert, Kubatov azért fizet, hogy itt trollkodj. Nála panaszkodj, hogy nem jobb helyre rendelt. :))

BAZINGA2 2018.05.14. 18:59:12

Gratulálok! Ennyi bolondot egy csomóban még sosem láttam. Azért tehetség kellett hozzá, hogy felkutassák Őket. Most már csoportosan mehetnek Grazba!

aquaticus 2018.05.14. 20:05:19

Hát ez van 2010 óta... Meg is látszik az eredményeken...

Zoltan Hazafi 2018.05.14. 20:34:17

@FCUK22: "mint az közismert, a b1 olyan hülye együtt és külön-külön is, hogy a fal adja a másikat. "
- Te meg vagy olyan hülye, hogy ennek ellenére minden cikkét itt nyalod. Te sem lehetsz különb...

legeslegujabbkor 2018.05.14. 22:54:59

A vendégmunkások félig sütött hamburgert dobálnak szét, mert nem telik nekik kemtrélre

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.15. 10:44:07

@zsebatya:

Fenéket, felvette és megette a mezőgazdasági miniszter által vizionált, migráncs által eldobott szendvicset.

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.15. 10:47:20

@legeslegujabbkor:

Vendégmunkásoknak van annyi eszük, amennyi nektek nincs, mert tudják, hogy a félig sült hamm burger nem felel meg a tízparacsolatnak, és halálos betegséget okozhat.;D

Ja, meg az új mezőgazdasági miniszternek nem lenne mit vizionálni, ha nem dobálnák el a szendvicset.

Gere Mari 2018.05.15. 11:51:01

Nézd hülyének az anyádat te agyament hazudozó!

látjátok feleim szümtükkel 2018.05.18. 14:05:03

Kb. most kezd a sertéságazat beszarni. Nem is lesz itt annyi millió desznyó, mint amennyit Obán még 2017-ben belengetett, mert az a nyanvadt migráncs a fertőzött szendvicset a keleti határ felé is eldobálta.:(
süti beállítások módosítása