B1 blogcsalád



Új divat a Fideszben: építs magadnak házat brüsszeli pénzből!

2018. május 05. - nickgrabowszki

És nevezd el vendégháznak. horcsik-richard.jpeg

Amiben persze rajtad kívül senki nem szállhat meg.

Először Mondok József izsáki polgármester (Fidesz) bukott le ezzel: szálláshely címén épített egy vadászházat EU-s pénzből, majd beköltözött oda. Aztán egy másikat is, ahová a fia költözött. A 2 házra összesen 85 millió forintot adott Brüsszel. vh.jpg

Aztán az edelényi fideszes vezetőkről bukott ki, hogy vendégházra és gyümölcsfeldolgozó manufaktúrára kaptak pénzt az Uniótól, helyette azonban saját maguknak építettek házat.szh.jpg

Két hónapja Becsó Zsoltról, aki eddig a Fidesz országgyűlési képviselője volt, most a testvére, Károly váltja, derült ki, hogy 34 millió forintnyi uniós támogatásból épült "vendégháza" voltaképpen a saját magánrezidenciája: ott lakik. Mondhatni folyamatosan magát látja vendégül. becs.jpeg

A napokban pedig a szintén fideszes Hörcsik Richárd bukott le azzal, hogy vendégházzá alakította - 18 milliónyi uniós pénzből - a nagyszülői lakot, de azt csak a család használhatja.

Hörcsik egyetlen szóval sem próbálta tagadni a gyanút, amikor a Hír TV erről kérdezte. A Blikk újságírója hiába próbálkozott ott szobát foglalni, a telefont felvevőnek fogalma se volt arról, van-e szabad szobájuk, és ha igen, mennyibe kerül.

Nyilvánvalóan ezek már nem elszigetelt esetek, hanem ez a trend. Simán csak lenyúlják a brüsszeli forrásokat házépítésre (vagy -felújításra).

A Polt-féle ügyészség úgy tesz, mintha nem venne észre semmit. (Lehet, hogy nem teljesen véletlen az európai korrupciós ügyészség felállításának terve.) Orbán meg egyenesen büszke rájuk: lám, milyen nagyon

leleményes tolvajok ezek a magyarok. Ebben is a világ előtt járunk.

A legfelső képen Hörcsik képviselő éppen Polt Péternek mutat valamit, talán éppen a házat, ami így néz ki:  gr.jpeg

Az persze nyilvánvalóan összeférhetetlen volna, ha maguk a képviselők pályáznának házépítésre, vagy akár csak panzió létestésére. Ezért kell elrejteni cégek mögé, vagy hivatalosan testvérek és egyéb rokonok kapják a támogatást, és nem családi, hanem vendégház épül.

Amin amúgy még pénzt is kereshetnének, ha tényleg kiadnák, de nem adják ki. Nem pénzre van szükségük, hanem házra. Pénz az jön elég az egyéb pályázatokból. Amiből persze építhetnének is akár maguknak egy házat (nyaralót, kastélyt, villát), telne belőle. De ők már csak olyanok, hogy a már meglévőből nem szívesen költenek. Inkább szereznek még arra is.

Ebből is látszik, hogy a

Fideszben a lopás már nem kényszer, hanem életforma.

Máskülönben például Hörcsik képviselő polgárilag református lelkész. De a Tízparancsolat biztos kimaradt neki valahogy.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6913893302

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bírók megfigyelése? 2018.05.07. 13:58:14

Végül is, ha ezt a bírói bűncselekmények felszámolása miatt született az új megfigyelési törvény, akkor még megbocsátható és érthető is. Persze a kameráktól a bírók félnek a legjobban, mert úgy nem tudnának jegyzőkönyveket hamisítani.

Trackback: Handó Tünde férje és az elhagyott sunyi pártiratok 2018.05.07. 13:57:41

Nem városi legenda: - Szájer József elhagyta, az ellenzék olvasta és választási beszédtaktikát váltott. Hangyaf.szny.val bukott a zorbán és összetörte az irodáját mérgében majd évekig nem az Országházba, hanem kezelésre járt :-) Minek kellene a zorbá...

Trackback: Választói névjegyzékből való törlésem 2018.05.07. 13:56:31

Kedves Országos Választási Bizottság! Kérem a választási névjegyzékből való végleges törlésemet, vagy ha úgy jobban értik, akkor a leiratkozásomat. Indokom erre az, hogy álláspontom szerint, minden választás lényegét tekintve választási csalás, ahol ni...

Trackback: Orbán ezüstérmes korrupcióban 2018.05.07. 11:13:15

 A kormányon erősen érződik a KDNP "Te ne lopj, mert azt csak nekünk szabad!" erkölcsi útmutatása. Gratulálunk Orbán Viktornak a korrupciós ranglista második helyezéséért. Kiérdemelte.

Trackback: Fedőneve Fidesz 2018.05.07. 11:12:49

Az ügynöklisták nyilvánosságra hozását természetesen volt és jelenlegi ügynökök és besúgók gátolják.

Trackback: Fidesz sírvers 2018.05.07. 11:12:17

"Amit itt látsz: dolomit Agyonverte a Vikit Nem képezte vita tárgyát Mellé temettük a pártját Kifaragtuk rá a képét: Ő, ki meglopta a népét." Ez több mint  16 éves versike, amely más pártoknak is írott - SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP - hasonlóakkal ellenté...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.05.05. 13:14:30

meg stadiont, meg gázszerelőt, meg két millió jobbágyot.

ügyes gyerekek ezek a fityeszes banditák, a gecivel az élen!

Katalin Kovancsics 2018.05.05. 14:27:48

A lopás életforma. Az Unió pénzét ellopni, utána az Uniót köpködni. Ennél lejjebb nincs

FCUK21 2018.05.05. 16:16:45

@Katalin Kovancsics: de van. balra szavazni. na annál lejjebb tényleg nincs :)

BAZINGA2 2018.05.05. 18:23:03

Ilyen a világon nincs. Máshol már rég hűvösön ülne az egész bagázs. Itt még a hajuk szála se görbül. Mindenki annyit lop, amennyit nem szégyell.

2018.05.06. 07:03:49

kuss, a többség erre szavazott !

werecke 2018.05.06. 07:49:03

@taga20: Ügyesek ! Pont ezért kellenek ilyen jó adottságú vezetők. A teljesen becsületes ballibsik le sem hívták az EU-s pénzeket mert olyan szigorúan ellenőrzik a felhasználását hogy nem tudtak lopni belőle. Ha ezzel szemben a Fidesz el tudja lopni akkor ők TEHETSÉGESEK !

NemodaBuda 2018.05.06. 08:20:06

Az lesz majd a trendi, amikor ezeket a vityíillókat az állam elkobozza, a tulaj meg megy az erdőbe, dobozban lakni ! És még tartozni is fog a bünti összegével.

taga20 2018.05.06. 09:31:52

@werecke:

ügyes vagy jobbágy!

nyertél egy februári ingyenes bérletet a beteg gazdád kisvasútjára, a mészaroslölö sertéstelepén átveheted habonyárpitól!

közép dunántúli régió 2018.05.06. 09:46:35

Mi a probléma? Kétharmad! Erre szavaz az ország, tehát erre van igény!

Emmett Brown 2018.05.06. 09:56:03

@werecke: elvileg gazdaságilag jobb lehívni, és fideszes rezidenciákat építeni mint nem lehívni.

De nem ez a benchmark, hanem az hogy lehívják, és értelmes dolgokat építenek belőle. Ennél meg egyértelműen rosszabb megoldás a lehivom oszt ellopom.

paráznabillegető 2018.05.06. 09:58:24

nem lopnak eleget.
le kell hívni az egész úniós büdzsét.
még az angolok kilépési pénzét is az otpbe kéne utalni.
hülye eu.

zenitó 2018.05.06. 10:04:40

Az itt a legfőbb kérdés,hogy vendégházak nélkül ez a pénz az Uniónál maradt volna-e?
Ha más beruházás elől lopták el az csúnya dolog, ha plusz pénzt tudtak így szerezni akkor azért az országot is gyarapította közvetve ez a kis móka. Egy építkezés,felújítás rengeteg élőmunkát igényel és a melósokat,fuvarosokat nyilván tisztességesen kifizették, hiszen nincsenek tüntikézések az adott helyeken. Így a brüsszeli mannából elég sokan részesültek a munkájuk révén.

erettpasi 2018.05.06. 10:08:09

@FCUK21: ön tehát a szabad rablást, korrupciót támogatja s hirdeti büszkén, gratula. Egyébként a demokrácia lényege, hogy nem csak fidessesek vannak, ön ezek szerint az egypártrendszer, bármit megtehet a hatalom ellenőrzés, retorzió nélkül híve. Gratula. Tulajdonképpen a parlament lényegtelen is, a pulpitus (ahogy ezt már egy demokratikus állam minisztere (!!!) meg is tette már) fel kell olvasni az aktuális rendeleteket, törvényeket s kész.

2018.05.06. 10:08:49

@zenitó:
Ez komoly? Mert viccnek elég durva lenne.

Mr. Neutron 2018.05.06. 10:30:25

Lehet, hogy ezek nem teljesen szép dolgok, de végülis nem zavarják az országban a tömegek számára a demokráciaélmény megélését, akkor meg miről beszélünk?

2018.05.06. 10:30:36

@zenitó:

Itt a főkérdés az, hogy hogy a faszba tudnak ekkora gyökerek élni, mint te is például.
Az a főkérdés, hogy ha a szomszéd Ellopja a neked szánt terményt/munkabért/ajándékot/bármi szart, te ennek miért örülsz? Ennyire hülye vagy, vagy csak a gazdi seggét kell nyalni órabérben?
Pont az ilyen agyhalott seggfejek miatt lophat büntetlenül a maffia banda és a csúti patkány. Konformista gyíkarc vagy, és ezt még büszkén hirdeted is.
Gratula!

FCUK21 2018.05.06. 10:31:00

@erettpasi: olvasd el még1x, agyatlan, gondjaid vannak az értő olvasással

2018.05.06. 10:33:18

Ebül szerzett jószág ebül vész el.

nemecsekerno_007 2018.05.06. 10:33:25

Utánanézett már valaki, hogy az eddigi összes EU-s pénznek hány %-át "lopták" el így? Vagy ez is csak a szokásos korrupciós mantra?!

zsenyeg 2018.05.06. 10:44:16

@zenitó: Ember, ne legyél már ennyire sötét! Ezeket a támogatásokat vendégház létesítésére adta az eu, tehát az építése miatt nyilván gyarapodott az ország, az általad felsoroltak miatt. Ha el is olvastad volna a cikket rendesen akkor értenéd a problémát: vendégházként magántulajdon épült, mert a felépült házban nem lehet szállást foglalni, ráadásul a tulajdonos fideszes majom ott is lakik.

Érted barom, vagy elemezzük tovább, hogy mi a tisztességes és mi nem?

taga20 2018.05.06. 10:57:45

@nemecsekerno_007: ernő, te a pásztorok mellé álltál?!

molnár ferenc forog a sírjában.

szégyeld magad fityeszjobbágy! mészaroslölö pusziltat!

Pelso.. 2018.05.06. 11:17:12

@werecke: Ja, a lopást tehetséggel magyarázni, ez az újpolgári morális trend....

Pelso.. 2018.05.06. 11:23:16

@nemecsekerno_007: Nyilván ilyen esetekben konkrét százalékokat csak a fideszmédia tud prezentálni, az ellenfélre vonatkoztatva.
A fideszelit meggazdagodása esetében meg tiszta a kép: mindenki és többször nyert a lottón, épp elhunyt a svájci nagymama, ugyebár.

langesz 2018.05.06. 11:23:45

Az ellenzéki pártok miért nem csinálnak emiat egy kis felhajtást ?
Mert ők is nyakig benne vannak.
Majd ha eléri a Fidesz ingerküszöbét, bemutatanak az M1-en egy pár házat, amit az ellenzékiek csináltak 2004-től, oszt jó napot.

langesz 2018.05.06. 11:25:22

emiatt bemutatnak:)

Gábor Szögyéni 2018.05.06. 11:34:19

Genetikailag erre-a lopásra vannak kódolva.Mint pl.a macska arra,hogy egerésszen.

nemecsekerno_007 2018.05.06. 12:01:34

@taga20: Proli-plektyával akartok harcolni a korrupció ellen? Ha eleget ismételgetik a korrupciót, akkor az emberek elhiszik, még ha mondjuk 0.1%-a megy is el az EU-s pénzeknek erre. Én csak erre próbálok rávilágítani. Hiteltelenek már ezek és a folyamatos ismételgetés pedig kontraproduktív. De ti tudjátok...

nemecsekerno_007 2018.05.06. 12:03:52

@Pelso..: Mellébeszélés. Mi köze ennek a fideszmédiához? Attól még a ballib média dolgozhatna rendesen, csak nyílván az fárasztó. Egyszerűbb folyamatosan a szokásos mantrákat szajkózni, mert arra kattintanak. De ez így teljesen hiteltelen, viszont nekik legalább pénzt hoz, a hírfogyasztók meg levezetik a frusztrációjukat. A karaván meg halad...

horvathviteztamas 2018.05.06. 12:07:32

Életforma... ugyan elég szánalmas is, de szoclibnek lenni is életforma:DD

nemecsekerno_007 2018.05.06. 12:09:23

"A 2 házra összesen 85 millió forintot adott Brüsszel"

Ezzel akartok harcolni a korrupció ellen. :)

A külföldön dolgozók kieső járulékai, adói 1000 Mrd Ft-ot tesznek ki évente. Erről mér' nem beszél senik? Mert ez tabu? Vagy kellemetlen téma?

Ja igen mert évente hazautalnak kb. ugyanennyit, csak abból elég kevés jelenik meg a költségvetésben. Persze ha emelünk ÁFÁ-t akkor több is juthat, de az nem tudom tetszene-e.

Szóval ha valóban változást akartok, akkor ilyen témákat kéne bedobni, mert erről mindenki hallgat mint sz@r a fűben...

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.05.06. 12:13:38

Orbán elévülhetetlen érdeme, hogy megfelezte a parlamenti létszámot. Ettől persze nem lett kisebb a korrupció, de kevesebb éhes száj és mohó kéz csápol

torró 2018.05.06. 12:23:33

Úgy látom a hosszútávú memóriája megakadt mindenkinek, mert már elfelejtette mindenki a 40 millás kutyakozmetikát, meg az 1 nm -s emlékművet, de sorolhatnám. Szóval, ja! a 4-s metrónál mennyit követel az EU vissza? Mit akartam, tudtommal az EU-k jogában áll visszakövetelni a nem megfelelően felhasznált pénzeket (4-s mtr) pl! Az MSZP idején nagyon hallgatott mindenki a pénzek felhasználásáról. Most is az volt a választás tétje az ellenzéki oldalnak, hogy a még visszalévő 2 évet ki ossza le az EU-s lóvéból! Csak ahhoz kellett volna a 8 évet hasznosan eltölteni szavazók szerzésére, nem lábat lógatni ba.....tok meg. Nem az utólsó pillanatban hülyíteni meg a választókat. Ez lett az eredmény.Most már hiába jajgattok, a meccs lefutott kész. Már neki kellett volna állni a munkának, készülni a következő választásra. De még mindig csak a szarakodás folyik. Ha így folytatja az ellenzék, a 22-s választáson, ha Orbán nem csinál semmit akkor is meg lesz a 2/3-d! Úgyhogy "taga 20" ne itt hőzöngjél, hanem menj el a pártvezetőkhöz, és vond őket kérdőre, hogy mi a bánat lesz már végre. Mert itt hiába fityiszezel meg csicskázol, semmi értelme sincs!

Rot 2018.05.06. 12:32:32

Gilvesy Pincészet Badacsony

+1

jajdehülyevagyok 2018.05.06. 12:35:18

@torró: egyetértek, s kiegészíteném azzal, hogy a sokak által referenciaként tekintet nyugaton sem ismeretlen ez a probléma, ott is vidáman csipegetnek a közpénzekből a politikusok.

kocsisj 2018.05.06. 12:41:20

@nemecsekerno_007: Az 1% is sok, mert jobb dolgokra is lehetett volna költeni. De, ha megnéznék az egészet, biztos két számjegyű lenne, az meg már több, mint gusztustalan. Biztos nem olvasnak Káslert meg a Bibliát (igaz egy KDNP-snek minek, hisz már a nevükben is keresztények).

taga20 2018.05.06. 12:45:12

@torró: beteg vagy ember, te a fityeszmaffiád döbbenetes lopásait az előző garnitúra lopásaival mentegeted?

egyébként is, a családodat utasítgasd fityesznyuggerdroid!

_most_ 2018.05.06. 12:56:25

Az a vicc, hogy a buta szavazóiknak beadják, hogy meg kell állítani Brüsszelt, de közben meg az EU-s pénzekből szépen meggazdagodnak, a szavazókna meg marad a plakátok nézegetése.

taga20 2018.05.06. 13:04:14

@_most_: azé a bözsiutalvány az smafu?:)

weirdo 2018.05.06. 13:15:31

@FCUK21: szerintem anyád pics@ja, bocs!

pragmatika2 2018.05.06. 13:20:02

@zenitó:

"Egy építkezés,felújítás rengeteg élőmunkát igényel és a melósokat,fuvarosokat nyilván tisztességesen kifizették, hiszen nincsenek tüntikézések az adott helyeken."

Nem úgy mint a szocik autópálya építéseinél. B.meg az volt a simlisség netovábbja.

nemecsekerno_007 2018.05.06. 13:26:11

@kocsisj: "De, ha megnéznénk..."

Akkor nézd meg, mert ez így csak pletyka. Bárki mondhat, bármit...

torró 2018.05.06. 13:31:39

@taga20:
Nem az én maffiám baszod, ti hoztátok létre! nem tudsz értelmezni? Már a multkor is szóltam, hogy te egy fityesz provokátor vagy, ne is tagadd!:DDD

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2018.05.06. 13:42:11

" és gyümölcsfeldolgozó manufaktúrára kaptak pénzt az Uniótól, helyette azonban saját maguknak építettek házat."

Es ez miert lenne baj ? Azok a gecik elloptak az orszagunk nagyreszet, az a minimum hogy ott nyuljuk le oket, ahol tudjuk.
Teljesen rendben van a dolog.

2018.05.06. 13:53:03

Értem én a fideszes logikát. Ha lopok, az nem bűn, ha abból házat építek, kocsit veszek magamnak. Majd ezzel fogok védekezni a bíróságon és rátok mutogatok, mint felbujtókra. Igaz jó lenne, ha megmondanátok, hogy hol laktok, mert ha tőletek lopok az nem bűn, hiszen megígérem, hogy magamnak építek belőle házat. A fideszes tízparancsolat: Ne lopj, kivéve, ha abból magadnak építesz házat. Nektek külön biblia forditótok van? A Károli-féle már elavult? Van pár ötletem a bibliátokba:
Ne ölj, csak ha nem fideszes szavazó volt, mert akkor megérdemelte!
Ne lopj, ne hazudj, mások tulajdonát ne kívánd, kivéve ha a bíróság vezetője és a főügyész a barátod!
Felebarátod házastársát ne kívánd, csak ha nem elég neked egy szolga és van még egy vak komondorod!
Atyádat, anyádat tiszteld, főleg ha bányája van, vagy gázszerelő!
Uradat, istenedet imád, de a nevét (Viktor) hiába szádra ne vedd!

Épüljön stadion a CEU helyére 2018.05.06. 13:53:05

"Simán csak lenyúlják a brüsszeli forrásokat házépítésre (vagy -felújításra)."

Az unio ugyanolyan ellenségünk, mint annak a idején szovjetunió, természetes hogy ott baszunk ki velük ahol lehet.

taga20 2018.05.06. 13:56:49

@Épüljön stadion a CEU helyére: a hozzád hasonlóak az ellenségei ennek a szerencsétlen országnak, te kretén!

taga20 2018.05.06. 13:59:03

@torró: na lebuktam, pedig jó ügynök voltam.
bevallom én vagyok habonyárpi, és egésznap kokot szívok a kurvák seggéről, ja és tégedet provokállak, direkt!:)))

taga20 2018.05.06. 14:00:55

@nemecsekerno_007:majd kérünk segítséget a poltpetyától, te maszatolós fityeszdroid, mi?!

2018.05.06. 14:40:10

@Látens Inszinuáció: "Az a főkérdés, hogy ha a szomszéd Ellopja a neked szánt terményt/munkabért/ajándékot/bármi szart, te ennek miért örülsz?" - nem, nem ez a kérdés.

odaírta, mi a kérdés, csak te vagy nem tudtad értelmezni, vagy direkt hazudsz...

"Az itt a legfőbb kérdés,hogy vendégházak nélkül ez a pénz az Uniónál maradt volna-e?
Ha más beruházás elől lopták el az csúnya dolog, ha plusz pénzt tudtak így szerezni akkor azért az országot is gyarapította közvetve ez a kis móka."

na próbáld meg újra értelmezni, nagyeszű!

taga20 2018.05.06. 15:09:30

@Látens Inszinuáció: nálad a pont, a sok gecinyaló meg költözzön azerbajdzsánba, vagy putyinlandba. imádnák ezek a muzsikok!

erettpasi 2018.05.06. 15:21:36

@FCUK21: hát ez egy válasz volt, akkor te meg egy hülye köcsög, ennyi

kocsisj 2018.05.06. 15:28:43

@aleksz róz: Ott a gond, hogy nem az országot gyarapította, csak őket. Ők pedig még szerencsére nem az egész ország, ha nagyon dolgoznak is rajta, hogy az övék legyen.

Void Bunkoid 2018.05.06. 15:29:06

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: @Épüljön stadion a CEU helyére:

"Azok a gecik elloptak az orszagunk nagyreszet, az a minimum hogy ott nyuljuk le oket, ahol tudjuk."

Már korábban is elmondtam - az ország egykori tetemes állami vagyonát nem a nyugatiak "lopták el", hanem az 1990-1995 közötti csodás zavarosban halászós-kárpótlásijegyes-privatizációs vadkapitalizmusban az egykori MSZMP-s, de később változatos pártszínekben felvonuló, hatalmukat átmentett emberkék meg közeli holdudvaruk (nem kötelezően pártkatonák, inkább "üzletemberek", tulajdonképpen gengszterek-spekulánsok) privatizálgatták meg vásárolgatták fel gombokért, majd akkori áron több billió forintos teljes iparágakat meg többszáz millió forint értékű telkeket kétszer annyi gombért szépen ELADTAK mindenféle, persze az olcsó alkalmi vételre azonnal ráugró nyugati üzletembernek-cégnek - ugye egy több billiós teljes iparágat eladni mondjuk 300 millió forintért tényleg röhejesen olcsó faszság, de mivel abból ezeknek az embereknek a magánvagyonuk keletkezett, és pl 1993-ban egy átlag bruttó fizetés 25 ezer forint volt, a 300 millió óriási lóvé volt magánvagyonként.

És ezek az emberek (illetve különféle rokonaik-leszármazottjaik) vezetik ezt az országot ma is. A legrosszabb, hogy amúgy gazdaságilag teljesen legális ügyletek voltak, csak épp iszonytatóan elkúrtak/elkótyavetyéltek egy egész országot gyakorlatilag a rendszerváltás után öt éven belül.

Mi mind azóta ezt a f*szt nyeljük keményen, őket meg marhára nem érdekli az egész, mert ők szépen bebiztosították tizensok generációra a jólétüket, és jólvan. Esetleg folytatják a dolgot ma is.

Void Bunkoid 2018.05.06. 15:32:13

Ja, az egykori kicsit sötétebb gengszter-szerencselovagok nagy része elhullott a Nagy Magyar Maffiaháború leszámolásos-kispolszkirobbantós epizódjaiban 1995-2000 között, de aki a Nagy Kunszt megcsinálása után kicsit meghúzta magát, az azóta máig él és virul.

Igaz, klikkesednek, és ha valaki közülük, aki egész sokat tud, de kényelmetlenné válik a többi számára (lásd Gyárfás Tamás pl), akkor a bagázs összezár és azonnal kikészíti a kipécézett áldozatot.

2018.05.06. 15:34:01

@kocsisj: ott a gond, hogy olvasni is kéne tudni, nem csak írni... még mindig csak a vitaindító kommentből idézek:
"Ha más beruházás elől lopták el az csúnya dolog, ha plusz pénzt tudtak így szerezni akkor azért az országot is gyarapította közvetve ez a kis móka. Egy építkezés,felújítás rengeteg élőmunkát igényel és a melósokat,fuvarosokat nyilván tisztességesen kifizették, hiszen nincsenek tüntikézések az adott helyeken. Így a brüsszeli mannából elég sokan részesültek a munkájuk révén."

taga20 2018.05.06. 15:56:02

@kocsisj: és szerinted egy szerencsétlen agyhalott fityeszjobbágy ezt megérti?

szerintem hálát ad az istennek( magyarországon ez a geci számukra), hogy dobott neki egy bözsiutalványt, és rotyog a farhát a lábasában!

kifordult egy szar ország lett ez a magyarország.

2018.05.06. 16:23:25

@aleksz róz:

Tényleg csicska?
Meséld már el, hogy a Tyukodi 11 kilátó mennyiben gyarapította az országot?
Hülye gyerek.

Emmett Brown 2018.05.06. 16:24:02

@aleksz róz: tehát cigányok vagyunk, és ez így frankó.

taga20 2018.05.06. 16:27:19

@Emmett Brown: csak a csúti geci nevébe beszéjj, én norvég vagyok!:)))

kocsisj 2018.05.06. 16:28:32

@Void Bunkoid: Az egész teljesen igaz, egy mondatodat javítanám. Nem gazdaságilag volt legális, hanem jogilag. Nem véletlen, hogy ezek a tetvek is jórészt jogászok. Egyébként, pedig gazdaságilag katasztrófa. Ha emlékszel rá, hogy a VW mennyit adott a Skodáért, akkor lehetünk tisztában azzal, hogy a jó CÖF-ös Széles Gábor milyen kártékony egy féreg.
Ganz, Tunsgram, Chinoin stb, stb. Jobb nem is gondolni rá...

2018.05.06. 19:04:03

@aleksz róz:

"Ha más beruházás elől lopták el az csúnya dolog, ha plusz pénzt tudtak így szerezni akkor azért az országot is gyarapította közvetve ez a kis móka."

Ti fideszesek már feltaláltátok a jó komcsit a rossz komcsi mellett.
Látom a következő lépés az a jó bűncselekmény lett.
Mi is ennek a neve fideszesen?
"Kis móka"

katamara 2018.05.06. 19:05:25

@FCUK21: A fideszre szavazni, na annál aztán tényleg lejjebb nincs !!!

Eddiexx 2018.05.06. 19:20:17

@FCUK21: a retkes kurva anyádat.

Lajos Csánó 2018.05.06. 19:39:10

@Több cseszlovák filmvígjátékot!: Sajnos nem igaz!Hozott helyette több mint száz államtitkárt,és hasonlóélősködőket!

2018.05.06. 19:43:25

@roli101:
" Ne ölj, csak ha nem fideszes szavazó volt, mert akkor megérdemelte!"

Igazi demokrata vagy!

martineden 2018.05.06. 20:46:29

@aleksz róz:.. "Az itt a legfőbb kérdés,hogy vendégházak nélkül ez a pénz az Uniónál maradt volna-e?
Ha más beruházás elől lopták el az csúnya dolog, "........hat pont ez az fideszdroid.Mas beruhazas elol loptak el.Ezen a penzen valodi vendeghaz epulhetett volna, de elloptak es nevleg ugyan nem, de funkcionalisan csaladihaz epult.

,,na próbáld meg újra értelmezni, nagyeszű!"..ez a sajat kerdesed, de magadnak tedd fel.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.05.06. 20:48:43

@Épüljön stadion a CEU helyére: @EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Valójában nem az EU-tól lopják el, hanem a tisztességes magyar polgároktól, akik az ilyen tolvajok miatt nem kapnak se EU-s, se állami támogatást...

@aleksz róz: Olyan nincs, hogy az EU-s pénz nem jött volna az országba, ha egy fideszes nem lopja el. Az EU-s pályázatoknál olyan még nem fordult elő, hogy nem lett volna elég pályázó, viszont az gyakori, hogy órák alatt kimerül a keret. Szóval egy működő panzió helyett lett fideszes családi ház, aminek a felépítése ugyanannyi embernek adott munkát, viszont a panzió üzemeltetése új munkahelyet is teremtett volna.
Az igazán felháborító az, amikor a magyar átlagnál sokkal jobban élő politikusok még az ilyen aprópénzeket is ellopják a milliárdok mellé...

kkn 2018.05.06. 20:55:57

Tiszakécskén is a Balogh tésztás a gyár mellett kecót kezdett építeni. A gyár időre nem készült el, de a kecó sem. Majd jött a Duna Aszfalt alvállalkozó Vakond Kft-s helyi NER lovag, és megvette a fele gyárat, amit ő már be tudott fejezni. De jutott a tésztásnak is,lassan kész a kecó is.

Ratyi Manó 2018.05.06. 21:40:21

Bíztatom, ha szabálytalanságot látnak, tegyenek feljelentést

chrisred 2018.05.06. 22:17:33

@aleksz róz: Feltaláltad azt a nézőpontot, ahonnan a bankrablás és a kábítószerkereskedelem is tisztes szakmának nevezhető.

Shymahlan 2018.05.06. 22:31:11

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: ti nem az uniot lopjátok meg, hanem a nemzetet, akik korszerű iskolákat, kórházakat, esetleg zöldberuházásban létesülő munkahelyeket kaphatna.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.06. 23:20:31

Támogatom a Fideszt.

Ameddig hatalmon vannak, az évi 1000 milliárdos nagyságrendü spórolás az ország adófizetőinek.

Plusz, rendes magyar vállalkozókhoz kerül további 1000 milliárd, évente.

A ballibeknek, lipsiknek meg pofa lapos, örüljenek hogy nem lövették őket a Dunába a választás másnapján.

Ez az új Kiegyezés, New Deal hogy a lipsik is értsék.

2018.05.07. 00:14:43

@martineden: akkor ott a válasz is az eredeti hozzászólásban... még mindig a vitaindító kommentből idézek: "Ha más beruházás elől lopták el az csúnya dolog"
nehéz értelmezni??

2018.05.07. 00:20:17

@Online Távmunkás: olyan viszont lehetséges, hogy nem jön adott célra szánt eu-s pénz az országba, ha nincs pályázat amire ki lehetne osztani.
(el kéne olvasni és értelmezni is tudni kéne az adott kommentet)

2018.05.07. 00:21:25

@chrisred: tényleg? na és sikerült már pénzt visszaküldeni magadnak a jövőből?

2018.05.07. 00:25:43

@Látens Inszinuáció: ne ölj mán meg, papám... megint a vitaindító hozzászólás: "Egy építkezés,felújítás rengeteg élőmunkát igényel és a melósokat,fuvarosokat nyilván tisztességesen kifizették, hiszen nincsenek tüntikézések az adott helyeken. Így a brüsszeli mannából elég sokan részesültek a munkájuk révén."

2018.05.07. 00:38:47

@MikeBoy: ez jó hozzászólás. de elrontottad a címzést, ezek nem az én szavaim.

2018.05.07. 00:40:52

@Emmett Brown: "tehát cigányok vagyunk, és ez így frankó" - naná hogy nem frankó

mh1973 2018.05.07. 05:59:33

Nem új, minden narancs ilyen pofátlanul lopja az uniós milliárdokat viszont csak elvétve buknak le, sajnos! A birka népnek egyébként is mindegy.

mh1973 2018.05.07. 06:03:50

@Ratyi Manó: sajnos nincs értelme, csak a média nyilvánossága ér egy keveset. Az egyik vidéki narancs polgi a faluja szennyvízberuházása során lopott 100 milla feletti összeget és fenti utasítás alapján el sem jutott a nyomozás szakaszába!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2018.05.07. 06:06:16

"Hörcsik képviselő polgárilag református lelkész. De a Tízparancsolat biztos kimaradt neki valahogy."
- A tízparancsolat manapság a gyógyításhoz kell, hogy ne legyünk betegek.

werinter 2018.05.07. 08:51:28

Fidesz szavazó logikája: azért jobb a Fidesz, mert bár ők is lopnak (nem is keveset), de legalább nem baloldaliak.
Miért nem zavarja a Fidesz szavazót a mértéktelen lopás? Azért, mert a baloldali kormányok alatt is loptak.
Penge logika, ezzel nem is lehet és nem is érdemes vitatkozni.

nyikk 2018.05.07. 09:16:02

Ehh, annyi eszetek sincs, mint egy naposcsibenek.Tudhatnatok mar, hogy korrupcio az, amiböl ti kimaradtok.:))
Tessenek idöben gondolkodni, keresni egy megfelelö palyazatirot es rittyenteni magatoknak is valami kecot, ahol 1-2 szobat neha kiadtok, hogy szo ne erje a haz elejet. Jut itt mindenkinek, akinek esze van, aki kimarad, lemarad:)))

Cycmen 2018.05.07. 09:35:43

@werinter:" Fidesz szavazó logikája: azért jobb a Fidesz, mert bár ők is lopnak (nem is keveset), de legalább nem baloldaliak."

Nem bizony! Mert a baloldaliak még többet loptak, a maradékot eladták vagy el.bszták. Ők nem igazán építettek semmit, még stadiont sem (amúgy épül itt a stadionokon kívül más is de hagyjuk meg adunak a stadiont). Ugrottak bármelyik brüsszeli senki füttyszavára, vették fel az IMF hitelt. Csak az önfeladás ment és a nihil!

Cycmen 2018.05.07. 09:38:22

Még csak annyi, hogy ha ezek a gyökerek valóban beköltöztek az uniós pénzes házba, akkor p.csán kell rúgni őket! Ez egyértelmű.

Cycmen 2018.05.07. 09:40:12

@nyikk: Ehh, annyi eszetek sincs, mint egy naposcsibenek.Tudhatnatok mar, hogy korrupcio az, amiböl ti kimaradtok.:))

Pontoschan! :D

petimegmondja 2018.05.07. 09:53:56

@aleksz róz:
NINCS olyan, hogy "pluszpénzt tudtak szerezni". Ezekre a pénzekre pályázni kellett és olyan pályázók helyett kapták, akik tényleg vendégházat építettek volna. Én többeket is ismerek, akik 10-20 ha-on gazdálkodnak és falusi turizmusból szerettek volna kis pluszbevételt. Beadták a pályázatot, majd jöttek a hírek, hogy ez a fideszes haver is nyert, az is, nekik meg többszöri rákérdezésre kibökték, hogy "sajnos, nem ért el megfelelő pontszámot pályázatuk". Szóval, nem az EU-tól loptak, hanem gürcölő kisemberektől, akik, bár elvileg elsők voltak a sorban az állami földosztáson se jutottak földhöz, pedig családi gazdálkodó, állattenyésztő, helyben lakó fiatal gazdákról van szó... Ez a gusztustalan ebben és kurvára nem menti, hogy az MSZP holdudvara mennyit lopott előtte...

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 10:08:05

Ma is lehet pályázni ezekre:

palyazatok.org/palyazat-panziok-fejlesztesere/

Ha valakik a feltételeknek nem feleltek meg, vissza kell fizetni a lóvét.

Így volt ez a 4-es metró esetén, és más szocik által elkövetett rablások esetén is, éppen mint most.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 11:05:55

@Ballib vagyok rettegek: "Ha valakik a feltételeknek nem feleltek meg, vissza kell fizetni a lóvét."

Kivéve, ha fideszes, mert ő lakhat benne.

Kivéve, ha nem fideszes, mert ő úgyse kap pénzt, amit visszafizethetne.

A többi stimmel, baromarc. :))

werinter 2018.05.07. 11:41:00

@Cycmen: Látod mondtam én. Szóval ha van két rabló / betörő. Bemennek a házadba vagy épp a szomszéd / családtag / barátod házába és elkezdik kipakolni egymástól függetlenül, akkor te csak azt jelented fel, meg csak arra hívsz rendőrt aki többet visz el?
(megjegyzem a fideszes lenyúláshoz képest az mszp-szdsz kutyaf*sza volt)
Vagy másik példa, ha ketten megtámadnak az egyik betöri az orrod a másik eltöri mindkét karod, akkor te csak azt jelented fel aki a karjaidat törte el?
Nagyon logikus mondhatom...

2018.05.07. 11:53:46

@taga20: "na lebuktam, pedig jó ügynök voltam" - ez így igaz, jól dolgoztál, húzd ki magad büszkén, jónéhány szavazatot köszönhet a fidesz a személyednek...

ogli dzsí 2018.05.07. 11:56:04

@werinter: Voltak azok a rablók akik miatt csődbe ment az ország meg vannak a mostani rablók akik alatt fejlődik.

Nem véresen bonyolult ez, de az ellenzéki vezetőknek egyszerübb ócska kifogásokat keresni, amiket ráadásul már 4 éve is elsütöttek.

2018.05.07. 11:59:28

@petimegmondja: de bizony VAN olyan, hogy nem használják ki teljesen a rendelkezésre álló keretet... ha pedig másoktól vették el, akkor arra is ott a válasz az eredeti hozzászólásban, papám: "Ha más beruházás elől lopták el az csúnya dolog"
te se tudsz olvasni??
(mszp-ről meg szó se volt... hol láttál ilyet?)

werinter 2018.05.07. 12:01:43

@werinter: Te melyik országban élsz? Mert, hogy nem Magyarországon az tuti. Itt inkább csak visszafejlődik minden...

2018.05.07. 12:02:32

nagytudású ballibek, 8-ból 6 nem tud olvasni...
és ők fikázzák a "tudatlan, tájékozatlan" vidéki szavazókat :D

werinter 2018.05.07. 12:02:52

@ogli dzsí: az előzőt neked címeztem volna, csak kissé megzavarodott a rendszer :D

Cycmen 2018.05.07. 12:04:18

@werinter: Mellőzd szerintem a bárgyú tanmeséket, mert nem vagy egy La Fontaine!
Leírtam hogy el kell kapni aki lop és a jelenlegi pártválaszték alapján azt is, mire fel van ez a kétharmad. Egy szint felett megérthető ez nemdebár????

Sterbinszky Tivald 2018.05.07. 12:07:47

@Halál kamionja mindenkit elgázol: és ha a fidesz nem lopna, akkor lehet, hogy az 1000 millárdon felül még 2000-et meg tudnánk spórolni. Továbbá még becsületesebb magyar vállalkozóknak jutna a pénz, nem csak azoknak, akik bent vannak a pikszisben, és amint kimondják a g betűs szót, soha többet nem nyernek egy pályázatot sem!
Ja, a liBsiknek meg tényleg kuss leg!!!

ogli dzsí 2018.05.07. 12:11:28

@werinter: Magyarország fejlődése látványos. 23%-kal nőtt az átlagbér az elmúlt 2 évben, ez kb. annyi amennyit nyugaton nőtt az elmúlt 20 évben. Bár sok helyen csökkent.

Ezért nyert Orbán. Simple as that.

Halál kamionja mindenkit elgázol 2018.05.07. 12:14:10

@Sterbinszky Tivald: A nemlopós politikust még nem találták fel.

De a bárkit csak Orbánt ne, rbántakaroggy mottójú ellenzéki programok csúnyán megbuktak ismét.

S 4 év múlva is meg fognak. Orbán sokkal jobb, mint a semmi. Én szótam.

werinter 2018.05.07. 12:14:10

@Cycmen: Nem gondolom magam La Fontaine-nek, csak a megfelelő értelmi szinten lévő példával kellet reagálnom a fideszes "logikára".
Ajánlom ezt a videót: www.youtube.com/watch?v=2L2Z_Wevzic&t=1s
Nem kell szeretni Puzsért, de tökéletesen elmondják miért idióta a magyar választó. Jelen esetben ez a "legkisebb rosszra" történő szavazás (mondjuk nem tudom miért pont a Viktorka a legkisebb rossz az emberek jelentős részének, de ez most mellékes)

werinter 2018.05.07. 12:19:08

@ogli dzsí: Nem tudom mi köze van Orbánnak a bérek növekedéséhez...
Szerintem semmi. Nem Orbán adja a fizetést. És nem is a Fidesz, meg nem is a kormány. (legalábbis nekem nem, mivel nem vagyok közmunkás).
A bérek akkor is nőttek volna, ha egy csótány a miniszterelnök (ja bocs pont így van) vagy éppen senki.
Sok helyen és sokszor leírtam már mi az oka ennek, de szerintem kár ezt szajkóznom úgyis képtelen lennél felfogni...

ogli dzsí 2018.05.07. 12:20:33

@werinter: Jelenleg kb. az egy keresőőre jutó reálkereset az 1990es szint 160%-a.

A plusz 60%-ból 60% Orbán miniszterelnöksége alatt jött össze.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

A 16 év nemOrbán demokrácia alatt a reálbér növekedése 0% volt....de adósság halmozásban legalább jók voltak.

Hát ennek azonnal véget kell vetni, a demokrácia és az ojrópaiérték nevében!

werinter 2018.05.07. 12:21:13

@ogli dzsí: Ja arról nem is beszélve, hogy azért nem mindegy a kiinduló bázis. Ha alapból magas ez az érték akkor nyilván nem fog olyan mértékben (%-osan), olyan látványosan növekedni a bér, mintha a béka segge alól indulna.
A nyugati 2000 eurós bér nőtt 20%-al az +400 euró, míg a magyar 400 eurós bér nőtt 23%-al az kemény +92 euró. MICSODA TELJESÍTMÉNY! Mindjárt összeszarom magam örömömben!

ogli dzsí 2018.05.07. 12:22:08

@werinter: Ja, semmi.

Puszta véletlen csupán hogy 1990tl máig KIZÁRÓLAG az Orbán kormányok 12 éve alatt volt reálbéremelkedés /vagy pl. GDP arányos adósság csökkenés és állami vagyon növekedés/

ogli dzsí 2018.05.07. 12:23:26

@werinter: Nyugarta nem lehetett szavazni Orbán helyett, csak a bolsi lippsi elqrókra.

Másrészt a megélhetési ktgek egyelőre szerények itthon a nyugatihoz képest.

werinter 2018.05.07. 12:26:03

@ogli dzsí: Azt azért remélem tudod, hogy (szinte) az egész világon kedvező a gazdasági helyzet és mindenhol növekedés van.
Nyugat-Európában is 2-3%-os évi GDP növekedés volt és nálunk is. Ezzel szemben az elmúlt években Lengyelország lehagyott minket, GDP és bérnövekedés terén is. Igaz ez a Balti térség államaira is. Szlovákia már nagyon régen elszáguldott, Csehország meg még régebben.
Románia közben zárkózik fel.
Most ott tartunk, hogy (talán) megelőzzük Horvátországot és Bulgáriát.
Ennyit a nagy gazdasági csodáról.

werinter 2018.05.07. 12:27:12

@ogli dzsí: "megélhetési ktgek egyelőre szerények itthon a nyugatihoz képest" Nem csak a nyugatihoz képest, hanem már a keletihez viszonyítva is. Na ez a nem mindegy.

ogli dzsí 2018.05.07. 12:28:26

@werinter: Nem tavalyról beszélünk hanem 28 évről.

2007ben 1% volt a magyar gazdasági növekedés, a szlovák 9%. Ma meg ugyanannyi.

Csak az adósságunk a duplája, a bolsi elQrók miatt.

chrisred 2018.05.07. 12:33:46

@ogli dzsí: Nem véletlen, hanem nem igaz. A legnagyobb reálbér-emelkedés továbbra is 2002-2003, a Medgyessy kormány alatt volt.

ogli dzsí 2018.05.07. 12:36:18

Szóval az adatokból annyi valószínüsíthető, hogy ha 1990 óta Orbán lett voltna a vezér és senki más akkor ma előznénk az olaszokat, spanyolokat vásárlóerőn mért GDP/főben - a cseheknek ez még 3-4 év kérdése max.

De meglesz nekünk is, csak az elqrók miatt 2 évtizedet késik.

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Ennyit a demokráciáról.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 12:39:29

@ogli dzsí: Nehezen találsz olyan gazdasági mutatót, amiben jobbak lennénk Szlovákiánál és Romániánál. De erről is az emútnyócév tehet, a csúti geci teljesen ártatlan, a gyurcsányi nem engedi kormányozni. :))

"Ha Szlovákiával és Romániával vetjük össze a mutatóinkat, szinte sehol sem leszünk elsők.

Olyan infografikát közölt a HVG, amelyet sokáig böngészhet az, akit érdekel, hogyan állunk Szlovákiához és Romániához képest. Ám minél tovább nézzük az ábrát, annál kedvetlenebbek leszünk.

A gazdasági mutatókban sorra vesztünk, az egészségügy-politikára utaló adataink egyenesen rémisztőek, de a szegénységi adataink sem adnak okot sok örömre."

hvg.hu/gazdasag/20170707_Egyetlen_abra_osszefoglalja_hogyan_csuszunk_le_a_regioban

Szép színes ábrák, talán még egy fideSSfasszopó is megértheti. :))

Mindezt egy nyolc éves folyamatos konjunktúra során sikerült a gecinek elbaszni. Mindezt úgy, hogy Magyarország kapta a legtöbb EU-segílyt.

ogli dzsí 2018.05.07. 12:41:14

@chrisred: Kár hogy az adatok nem ezt mutatják

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

2002 egy főre jutó reálkereset 113 /%-a az 1990esnek/
2003 109
2010 102

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qpt007.html

Na ennyit a demokratikus szakértőkről sikerült elérniük az 1990es életszínvonalat 2010re, közben meg3xozni az adósságot és elkótyavetyélni a teljes állami vagyont reálbércsökkenés mellett

Nem csoda hogy ennyien sírják ket vissza.

chrisred 2018.05.07. 12:45:38

@ogli dzsí: Az adatok pont ezt mutatják, csak nem tudtad értelmezni a monndatot. Az 1990-es értékkel való összehasonlítás a reálkereset szintjét mutatja, a növekedés mértékét az előző évvel való összehasonlítás. 2002: 113,6 2003: 109,2.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 12:54:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Egyet azért kérdeznék..

Gondolom 2010-et véve 100%-nak sokkal jobb lenne a helyzet, ezért kellett 2008-tól nézni az összevetést a ballib hírhamisítóknak, és a ballib fasszopóknak , mert a Gyyurcsány féle elkúrás itt indult be igazán.

2018.05.07. 12:55:14

@ogli dzsí: az az előző évhez viszonyít, amit ide másoltál

Ballib vagyok rettegek 2018.05.07. 12:56:12

@ogli dzsí:
Hát igen. A tényadatok az elkúrókról nem sok jót mondanak.

Csak Orbán alatt emelkedett a reálbér.. Ez azért ciki minden ballib seggnyalónak gondolom.

Cycmen 2018.05.07. 12:56:59

@werinter: "Nem gondolom magam La Fontaine-nek, csak a megfelelő értelmi szinten lévő példával kellet reagálnom a fideszes "logikára". "

Szerintem meg képtelen vagy magasabb szinten előadni, de ha mégsem akkor hajrá, nekem nem okoz gondot.
Abban azért egyetértünk, hogy a pártpreferenciát szembe állítani a kezedet vagy lábadat törik e el kérdéssel rendkívül gagyi? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 12:58:35

@Ballib vagyok rettegek: "Gondolom 2010-et véve 100%-nak sokkal jobb lenne a helyzet"

Igen, a gazdád szereti a 2010-es évet venni bázisnak, mert jobbnak látszanak a számai. De mindegy, vehettek akármilyen bázist, a lényegen nem változtat, utolért minket Románia, már Bulgáriával versenyzünk az utolsó helyért. Aztán majd Bangladessel...

2018.05.07. 12:59:40

@chrisred: "A legnagyobb reálbér-emelkedés továbbra is 2002-2003, a Medgyessy kormány alatt volt" - ja. hitelből. micsoda boldogság...

amúgy sikerült már pénzt visszaküldeni magadnak a jövőből?

2018.05.07. 13:01:17

@Ballib vagyok rettegek: "Csak Orbán alatt emelkedett a reálbér" - papám, nézd már meg azt a táblázatot, mielőtt helyeselsz a hülyeségnek!

Cycmen 2018.05.07. 13:15:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "utolért minket Románia, már Bulgáriával versenyzünk az utolsó helyért. Aztán majd Bangladessel..."

Mé nem Grönlandot írtál? :D Van itt elég libbant összehasonlító mester, lenne rá igény!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.07. 13:30:31

@aleksz róz: "nem mindegy, milyen az alap, amire építkezel"

:))

A kádárrencer volt az alap, kicsit eltávolodtunk a 90-es években a demokrácia felé, de a geci és az elkúró együttes erővel visszavezetett, nem is csak a kádárrencerhez, de abba az urambátyám világba, amiről Móricz olyan jól írt. Ehhez még hozzájön egy kis olaszos maffia is.

werinter 2018.05.07. 13:31:16

@Cycmen: "pártpreferenciát szembe állítani a kezedet vagy lábadat törik e el kérdéssel"
Nem pártreferenciát, hanem a szavazók (választópolgárok) logikáját - amely szerint a kisebbik rosszra szavazunk - figuráztam ki ezzel a példával.

conchita wurst 2018.05.07. 13:42:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: lóf*szt olaszos

a csüngőhasú a medellín meg a sinaola kartelektől kölcsönzi a kormányzati gyakorlatát

múltkor a választás előtt vót valami müsorba hogy elmentek hozzá a felcsúti parasztok kolbászt tölteni ő meg mindenkit körbekínált szilvával /de nem ivott senkiben nem bízik a geci!/, azt amikor lehajtották aszongya - most már a családhoz tartoztok

érted? családhoz

brrr

2018.05.07. 13:43:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hát pont nem a kádár-rendszer gazdasága az alap. azt lebontották. mindössze csak évtizedekkel vagy lemaradva... az alapot 1988-98 között (pontosabban 94-98 között) építették. gyurcsány nem vezetett vissza sehova, hanem egy helyben állt és toporgott a szarkupacon (amit nem ő hordott össze).

chrisred 2018.05.07. 13:45:40

@aleksz róz: Tévedés, a közalkalmazotti béremeléshez semmilyen hitelt nem kellett felvenni, az éves költségvetés újratervezésével megoldható volt, és az államháztartási hiány sem nőtt miatta. Ezért szavazta meg a Fidesz is (többek között).

chrisred 2018.05.07. 13:49:19

@aleksz róz: Mert ahhoz is béna volt, hogy valamit következetesen átverjen a saját pártján. De az ő heti rendszerességgel megjelenő új kormányprogramjai ugyanúgy a neolibsi gazdaságirányítás felé mutattak, mint Orbán működése.

conchita wurst 2018.05.07. 13:53:15

@chrisred: Orbán eddigi 12 éve meg a következő 12 úgy vonul be a magyar történelembe mint a legdinamikusabb fejlődés időszaka a dualizmus óta.

chrisred 2018.05.07. 13:55:47

@conchita wurst: Attól függ, ki írja azt a történelemkönyvet. Ha Mészáros Lőrinc, akkor mindenképpen. :)

Cycmen 2018.05.07. 13:58:40

@werinter:" Nem pártreferenciát, hanem a szavazók (választópolgárok) logikáját - amely szerint a kisebbik rosszra szavazunk - figuráztam ki ezzel a példával."

Lejött hogy mit figurázol, csak én meg a kisebbik rossz pártján vagyok ha a másik oldalnak annyi a terve hogy "az Orbán rezsim leváltása" és annyira különböző pártokból áll, hogy kizárt a kormányképességük. Már a kampány alatt csak a botrány ment náluk!
Felfogni és elfogadni ezt persze egy olyan nem tudja aki szerint a kisebbik rosszra szavazó a hülye. Amúgy a nagyobbik rosszat választót hogy definiálnád ? Csak kérdem.
(ez érdekes lesz! :D )

Cycmen 2018.05.07. 14:04:56

@conchita wurst: " azt amikor lehajtották aszongya - most már a családhoz tartoztok"

Még mindig jobb mint amikor a gőzben hirtelen a seggedbe hatolnak, majd azt súgja egy selymes hang, hogy " mosztantól te isz libelálisz vagy" ! :D
Háháháháhá! Buzik, buzik, buzik!

conchita wurst 2018.05.07. 14:12:01

@Cycmen: Semmi gond én elégedett vagyok.

Magyarország egységes és stabil, ez a lényeg, Orbánt nem ejtették a fejére, ez sem mellékes. S ha a haverjait beveszi a "családba", csak irigykedni tudok.

2018.05.07. 14:19:46

@chrisred: költségvetési hiányt növelni is újratervezés :-)
na de tegyük fel, hogy igazad van. akkor azt is biztosan meg tudod mondani, hogy honnan vették el azt a pénzt, amit a közalkalmazottaknak adtak béremelésként.

2018.05.07. 14:32:57

@chrisred: így van.

na közben kitaláltam, hogy fogok meggazdagodni "a jövőből származó befektetés" okosságoddal:
küldök vissza magamnak pénzt 2012-be és veszek (2012-ben) egy nagy értékű ingatlant. még az idén eladom, 10-20 millió hasznom tuti lesz rajta. és ezt folytatom, míg kőgazdag nem leszek.
a visszaküldendő pénzt kellene még megszerezni, de az nem lehet gond, hiszen az ingatlan idei eladásából megvan a kezdőtőke, amit visszaküldhetek.
már csak az hiányzik, hogy rájöjjek, hogy lehet a pénzt visszaküldeni.

2018.05.07. 14:39:38

@aleksz róz: @chrisred:
"akkor azt is biztosan meg tudod mondani, hogy honnan vették el azt a pénzt, amit a közalkalmazottaknak adtak béremelésként." - csak azt ne mondd, hogy ez is egy jövőből származó befektetés, és a jövőbeli magasabb bérükből fizetett adóból vették el :D

conchita wurst 2018.05.07. 14:42:19

Eddig nagyon elégedett vagyok a 4. Orbán kormánnyal, kivéve 1 dolgot.

Az zavar, hogy a megtorlást nem kezdték el azonnal. A CEU, liberáis függetlenmédia, Soros, és az ellenzéki választókerületek, nekik lakolniuk kell, jogilag, politikailag és persze el kell venni minden pénzforrásukat. Ezzel nem várnék, ez fontos választási ígéret volt hogy elszámoltatják a balliberális uszítókat.

Cycmen 2018.05.07. 14:45:38

@conchita wurst: Eddig nagyon elégedett vagyok a 4. Orbán kormánnyal, kivéve 1 dolgot.

Még harmadikk van he!

chrisred 2018.05.07. 15:14:40

@aleksz róz: Bárki tudja, aki megnézi a költségvetési törvény módosítását.

Void Bunkoid 2018.05.07. 16:13:58

@kocsisj: és ráadásul BÁRMELYIKÜNK ugyanezt tette volna akkor alkalmi vételt szimatoló nyugati tőkésként. Én is ha meglátnám, hogy hú, egy egész gyár gyártástechnológiával, R&D-vel, mindennel eladó az értéke töredékéért eladó, persze hogy azonnal megvenném, aztán a kutatás-fejlesztés használható dolgaival irány haza, a gyártósorokat meg már vinném is tovább Indiába, me' ott mégolcsóbb a munkaerő. Az itteni exmelósok meg majd megoldják valahogy, őket nem vettem meg, csak az ingatlant meg a gépeket.

Void Bunkoid 2018.05.07. 16:20:08

Ugyanez kicsiben, ha egy anyagilag megszorult család kénytelen eladni a nyolcéves kislányuk karácsonyra kapott biciklijét, igen-igen kevés vevő lesz az, aki látva a síró gyereket azt fogja mondani, hogy köszi nemkell, mégkevesebb lesz az, aki azt mondja, hogy itt a lóvé és tartsd meg a biciklit.

Óriási összegű befektetéseknél még ennyire nincs vajszív. Talán az egyetlen pénztől majd kipukkanó tőkés, aki hajlandó volt annak idején egy rakás pénzt áldozni az országra, meg azok értelmiségére, csak hogy legyen belőlünk valaki, az _pont_ Soros György volt.

werinter 2018.05.07. 17:13:05

@Cycmen: Az a baj te is csak két pólusban tudsz gondolkodni. Van a (bukott) "bal" oldal (MSZP) és (a szintén már megbukott) jobb oldal, a Fidesz. Slussz.
Holott van egy csomó másik párt akik még SOHA nem voltak hatalmon és attól függetlenül, hogy te nem hallottál róla van programjuk és van azon kívül is mondanivalójuk hogy "váltsuk le a Fideszt".
Semmi sem garantálja, hogy ezek a pártok jobbak lennének, de az esély legalább megvan rá. Azt már tudjuk, hogy az MSZP és a Fidesz egy kalap szar, kibaszott tolvajok alkotják mindkét pártot.
Szerintem ez lenne egy normális döntés, hogy nem a kisebbik rossz Fideszre, hanem inkább az ismeretlenre szavazzunk. Ott legalább az esélyt megadjuk magunknak, hogy valami jó dolog is történhessen. A Fidesz, MSZP "uralma" alatt semmi jó nem született és nem is fog, ez garantált.

2018.05.07. 17:20:41

@chrisred: hát ha tudod, akkor le is írhatod ide...
a "bárki tudja" nem érv

2018.05.07. 17:25:41

@werinter: "Az a baj te is csak két pólusban tudsz gondolkodni" - az a baj, hogy "reálisan" értékelve az aktuális helyzetet, a végére valóban csak két alternatíva létezett: fidesz vagy mszp-dk-szatellitjeik + lmp, momentum + jobbik koalíció

werinter 2018.05.07. 17:59:10

@aleksz róz: Ezt te sem gondolod komolyan. A jelenlegi ellenzéki pártok mindössze abban értenek egyet, hogy a korrupt Orbán-rezsimet le kell váltani. Ennyi. Semmi másban nem lesz köztük összefogás, főleg a Jobbik nem fog közösködni a bukott baloldallal. Esetleg az újabb pártokkal (Momentum, LMP) jöhet létre valamiféle szövetség. Az MSZP-DK ugyanaz, mint a Fidesz. Őket ugyanúgy a történelem süllyesztőjébe kellene már küldeni.
Ha az emberek nem az általuk vélt, "kisebbik rossz" elv mentén szavaznának, akkor NEM csak a két pólus rúghatna labdába, mivel a Fidesz akkora erőt képviselhetne egy ilyen "álomvilágban", mint most jelenleg mondjuk a DK.

2018.05.07. 18:16:34

@werinter: "A jelenlegi ellenzéki pártok mindössze abban értenek egyet, hogy a korrupt Orbán-rezsimet le kell váltani" - na és hogyan tudtak volna kormányt alakítani? nem tán egy mszp-dk-szatellitjeik + lmp, momentum + jobbik koalícióval? :D
úgyhogy teljesen komoly. vagy ők együtt, vagy a fidesz. ez a két valós alternatíva létezett.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.05.07. 18:30:51

@aleksz róz: Ha nincs kiírt pályázat, az a kormány mulasztása és semmi köze ahhoz, hogy mennyit lopnak a politikusok.

2018.05.07. 19:32:49

@Online Távmunkás: csakhogy nem kírt, hanem hiányzó beadott pályázatról van szó a felvetésben.

Cycmen 2018.05.07. 20:03:36

@werinter: Az a baj te is csak két pólusban tudsz gondolkodni. Van a (bukott) "bal" oldal (MSZP) és (a szintén már megbukott) jobb oldal, a Fidesz.

Apukám neked mi bajod a kis agyaddal? A Fidesz most bukott kétharmaddal! :D
Hogy a másik okosságodat is méltassam, én jobbik szimpatizáns voltam.... a kvóta népszavazásig. És a javaslatod hogy ismeretlenre kell szavazni? Abban mi a ráció? Nyomjátok itt ezt az Orbán megbuktatása "minden áron" dumát és tényleg! Nektek semmi sem drága, jöjjenek a migránsok, büntessen minket az EU, szegény Soros,mindenki menjen külföldre ebből a szar országból és még sorolhatnám!. Nem akartam elvetni a sulykot, de ti szar hazaárulók vagytok, az emberiség szemete!

Void Bunkoid 2018.05.07. 21:06:47

@Cycmen: a legnagyobb baj és tévképzet az, hogy SENKI - egyetlen ellenzéki párt programjában sincs benne az, hogy "jöjjenek a migránsok".

Viszont egyik ellenzéki párt sem akarja betiltani az esetlegesen őket segítő szervezeteket, ellentétben a kormánypárttal.

A legtöbb ilyen szervezet általában támogatásokból tartja fenn magát.

Tételezzük fel, hogy MINDEGYIK ilyet Soros György pénzeli.
Ugye általában az szokott lenni, hogy x millió migránssal akarja megtolni Európa népességét. Legyen mondjuk ez 80 millió migráns, mind Soros-lovettából.

Ahhoz, hogy viszonylag európai színvonalon élhessenek ezek az állítólagosan (és amúgy igen, jó részük VALÓBAN az) dologtalan, semmirekellő népek, mondjuk fogjuk rá, hogy fejenként évi 2 millió forinttal támogatja őket, ez kb havi 160 ezer forint.

Ez 80 millió niggerre kivetítve 80 milliószor 2 millió forint = 160 billió forint. Ez úgy néz ki, hogy 16, meg utána tizenhárom nulla.

Ez dollárban (jelenlegi árfolyam 264 forint) számolva kb 606 milliárd dollár.

Soros György legutóbbi bevallás szerinti vagyona 25,2 milliárd dollár.

Ez kb azt jelenti, hogy ha ő 80 millió migrit telepít ide, akkor azokat körülbelül a mindenféle bérenc/ügynök szervezeteken keresztül egészen pontosan 15 NAPIG tudná finanszírozni. Utána Soros György egy nincstelen senki lesz, viszont Európa tele lesz 80 millió őrjöngő niggerrel.

Szerinted Soros György, aki egy minden hájjal megkent ravasz vén zsidaj üzletember, ennyire hülye? :))))

2018.05.07. 21:15:35

@Void Bunkoid: nagyon szép okfejtés, de akkora hiba van benne, mint egy ház: nem a szervezetek akarják a 80 millió migri eltartását fizetni, hanem az európai adófizetőkkel akarják fizettetni...

conchita wurst 2018.05.07. 21:22:03

@Void Bunkoid: Soros nem hülye, az adófizetők pénzén telepíti be a migrinceket, nem a sajátján.

Ugyanúgy ahogy a nagytőkés általában. 2015ben nyilatkozott a Mercedes egyik vezére, ha emléxik valaki, hogy mekkora király dolog hogy jönnek a migrincek úgyis nehéz embert találni, meg túl sokat is kérnek. 1 évvel és 1 millió migrivel beljebb még 1 embert se vett fel az MB a migrik közül.

Tehát a kockázatok a társadalomra vannak hárítva, az eseleges profit meg a filantrópoké...

Soros a saját pénzén csak reklámot csinál meg olajozza az EUs elvtársakat, a kisemberek fizetik meg a faszságait.

werinter 2018.05.07. 22:07:33

@Cycmen: Mi a faszról beszélsz te ütődött barom?

"A Fidesz most bukott kétharmaddal! :D"
A Fidesz 2002-ben bukott meg te nyomorék, azért mondtam, hogy bukott párt, mint az MSZP.

"Nyomjátok itt ezt az Orbán megbuktatása "minden áron" dumát és tényleg! Nektek semmi sem drága, jöjjenek a migránsok, büntessen minket az EU, szegény Soros,mindenki menjen külföldre ebből a szar országból és még sorolhatnám!. Nem akartam elvetni a sulykot, de ti szar hazaárulók vagytok, az emberiség szemete"

Ki a faszom mondta, hogy jöjjenek a migránsok, meg szegény Soros? Te ütődött idióta, pont a hozzád hasonló seggarcok miatt ilyen szar ez az ország. A ti rohadt fajtátoknak kellene végre eltakarodnia a retkes orbán és a sleppjével egyetemben.

"És a javaslatod hogy ismeretlenre kell szavazni?"

Ezek szerint te szavazol az ismert szarra. Tehát tudod, hogy valami kurva szar, nagyon rosszul jár vele mindenki, de azért te azt választod. És még az én agyammal van baj...

Cycmen 2018.05.08. 09:58:53

@Void Bunkoid: "" a legnagyobb baj és tévképzet az, hogy SENKI - egyetlen ellenzéki párt programjában sincs benne az, hogy "jöjjenek a migránsok".

Viszont egyik ellenzéki párt sem akarja betiltani az esetlegesen őket segítő szervezeteket, ellentétben a kormánypárttal. ""

Ergo jöjjenek a migránsok. Köszönöm az akaratlan támogatást. Azért szép hogy még azt sem érted hogy te mit írsz le. :D

Cycmen 2018.05.08. 10:05:56

@werinter:" Ezek szerint te szavazol az ismert szarra. Tehát tudod, hogy valami kurva szar, nagyon rosszul jár vele mindenki, de azért te azt választod. És még az én agyammal van baj..."

Ácsi. Én nem a szarra szavazok, hanem a rendszerváltás óta messzemenően legjobban kormányzó pártra. A kisebb, nagyobb rossz a te szóhasználatod volt, és belementem, mert így is felfogási korlátaid vannak és egy új fogalom még több nehézséget okozott volna a számodra.

werinter 2018.05.08. 10:41:33

@Cycmen: Hátha neked ez a legjobban kormányzó párt akkor nagyon sajnállak.
Talán te is kaptál egy trafikot, vagy benne vagy a mutyizásokban, netalántán Lőrincke rokona vagy és jut neked is a csodával határos módon jött gazdagságból?
Máskülönben nem tudom elképzelni, hogy valakinek ez jó lenne...
Az oktatás, az egészségügy romokban, százezrek hagyták és hagyják el még mindig az országot, mindenféle mutató alapján az EU sereghajtói között vagyunk, a korrupció soha nem látott méreteket öltött, az EU-s pénzek lenyúlását és elherdálását már nem is titkolják.
Teljesen nyíltan zajlik a JOGállam leépítése, a törvényen kívül álló, "érinthetetlen" emberek uralkodnak az országon stb.

Cycmen 2018.05.08. 11:39:53

@werinter: Látom lózungokban jó vagy . Nem győzködlek, ha úgy látod ahogy leírtad akkor SZENVEDJ, mert így marad! Az ország többsége így akarja és mindenki hülye, csak te vagy helikopter!
Na szép napot és ne feledd, KÉTHARMAD!!! :DDDDDDDDDDDD

werinter 2018.05.08. 12:48:34

@Cycmen: A probléma az, hogy az ország többsége NEM így akarta. Ha nem tudsz számolni az nem az én bajom...

Void Bunkoid 2018.05.08. 13:06:51

@Cycmen: Persze hogy jöjjenek. Ha tudnak. Ha van papírjuk, végzettségük, hajlandóságuk.

A semmirekellőknek meg szépen útját állja a kerítés, amit - ellentétben az óriásplakátokon hangoztatottakkal - MINDENKI jó ötletnek tart, még az elempé is.
süti beállítások módosítása