B1 blogcsalád



Hol szúrtuk el?

2018. május 04. - B1blog

avagy néhány gondolat a (hazafias) népfrontról.

ner_orban_kommunizmus.jpg

Olvasóink közül sokan (ha nem rengetegen) azt hinnék, hogy az újságíró munkája, akár a fotósé, kimerül abban, hogy élesen megfigyeli az eseményeket, majd az érzékszervei által rögzített tényeket papíron rögzíti, s ezzel kész is, fájront, mehet haza paprikáskrumplit zabálni. Pedig nem. A megfigyeléssel, rögzítéssel és a fizikai dolgozók részére egyszerűsített verzió (változat) papírra vetésével még korántsem ér véget a tudósító munkája, aki, mint a termelő munka bármely más szereplője a XXI. században, időnként kénytelen gondolkodni is.

Ahogyan azt már a nagy Lenin is leszögezte Csto eta, eta csto? című korszakalkotó munkájában (Szikra, 1952, é. n., 652 oldal), a helyzet még az ideológiailag fejlettebb néposztályok egyedei esetében is eldurvulhat néha, s olyankor a nacsalnyikok és a nepperek, más szóval a vidéki, elmaradottabb néposztályok és a városi, túlképzett értelmiség érdekei – legalábbis látszólag – egymással szembemehetnek, konfliktusba kerülhetnek. De semmi pánik, viszont ilyen esetekben elengedhetetlen a jó döntés érdekében a vezetőség türelmes népfrontos politikája, vagyis bár lehetne, de nem szükséges haladéktalanul az emberek közé lövetni, vannak még előtte más, bízvást kipróbálható módszerek.

Más oldalról viszont, a kapitalizmus körülményei között, ahol a népfrontos politika egyelőre még csak ábránd, mit tehetnek a munkásosztály vezetői, hogy az úgynevezett polgári demokrácia kulisszáinak előterében, a csupán paravánként a diktatúra hiénavigyora elé függesztett, szakadt rongyként lifegő választási komédia során mégis utat mutassanak a jövőnek. (Erre mindenekelőtt az elnyomott néposztályoknak reményt adandó van nagy szükség, nem pedig – mint azt néhány naivabb olvasó feltételezné – az esetleges győzelem hiú reménye miatt.)
Mint azt később meglátjuk,

a kapitalizmus melegágyában szárnyba szökkenő, majd életerősen viruló fasizmus

eleve olyan szabályokat vezet be kvázi-parlamentáris úton, amelyek per definitionem akadályozzák meg, teszik lehetetlenné a munkásosztály és a vele szövetségben álló dolgozó parasztság hipotetikus választási győzelmét – de nem feltétlenül teszik eleve lehetetlenné a népfrontos összefogást, más szóval a dolgozó osztályok átmeneti kármentő politikáját.

Az előző bekezdés olyan szép, olyan kerek, hogy ha lenne benne egy vagy két Gyurcsányt ekéző kitétel, akkor akár Schiffer András, avagy – modernebb kivitelben, más, korszerűbb hangszerelésben – Fekete-Győr András (Fegyőr) is mondhatta volna. De vissza a fősodorhoz!

Mint azt az orbáni diktatúra nyolcadik, más időszámítás szerint 12. évében lezajlott, 2018. évi választások természetesen hamisított, de a gyáva és vejéig korrupt választási szervek által haladéktalanul elfogadott, kvázi legitimált úgynevezett eredményei is megmutatták, sem a Soros György által pénzelt és bátorított baloldali tömörülések, sem pedig az ezeket mélységesen gyűlölő és megvető, egyedeit egyenként és csoportososan a legszívesebben fizikailag is megsemmisítő látszólag népfrontos, ám valójában szélsőjobboldali erők sem érhetnek el valamirevaló választási sikereket egyenként és egyedül, és ugyanez áll az úgynevezett harmadik erőre is, amit nálunk az olyan kis pártok testesítenek meg, mint például az LMP, a Párbeszéd vagy a Momentum – és nagy igyekezetemben biztosan ki is felejtettem néhányat ezek közül.

Mint arra már Trockij, Lenin és Sztálin is rámutatott annak idején, bár nem feltétlenül ebben a sorrendben, a kapitalizmus, és ennek legfejlettebb változata, az imperializmus körülményei között is van értelme a dolgozó osztályok harcának, összefogásának – még ha ez eleinte csak korlátozott eredményeket hozhat is. Merőben más a helyzet azonban a fasizmus diktatúrája idején, még ha annak förtelmes nemi szerve elé odavetik is a jóelőre megbuherált választások rothadásnak indult, szőrös hernyók által csúfosan megrágott fügefalevelét. Egy ilyen rendszerben az úgynevezett választások maguk sem szolgálnak mást, mint a rendszer időnkénti, nyögvenyelős legitimációját, és a rendszer ravasz módon ennek szolgálatába állítja az úgynevezett választások naiv és jórészt egyéni érdekük által motivált résztvevőit is, akár tisztában vannak ezzel, még ha csak részben is, akár – mint mondjuk Fegyőr – egyáltalán nem. Még a legtisztább képlet a Thürmer Gyuláé, aki lelkendezve és tapsikolva ünnepelte ezúttal is az orbanizmus elsöprő győzelmét, de hát bolond likból bolond szél fúj, s azon kívül lám, Szili Katalin is megtalálta Kövér László mellett az őt – mármint Szilit – megillető kiváló helyet, miért ne hihetné a mi Gyulánk is, hogy neki is leesendik majd valamiféle konc, bár dehogy, de ez mindegy is.

Vicces még hogy egyesek – de ezúttal sem nem Trockij, de nem is Lenin, hanem csupán Bolgár György – körkérdést intéztek a gyászosan leszerepelt pártok egyes vezetőihez, hogy ugyan már mondanák el a nagy nyilvánosság előtt is, miben látják saját múltbéli hibáikat, melyek a nem várt mértékű kudarchoz vezettek. Karácsony Sándor Gergely válaszolt is lelkiismeretesen, ellenben Molnár Gyula vagy ki már eleve nem is értette a kérdést,

a többiek pedig nyomdafestéket nem tűrő kifogások felsorolásával próbálták palástolni nyilvánvalóan frusztrált hangulatukat.

Parlamenti helyükkel azonban a legtöbben így is elégedettek, talán csak az egyetlen Vona kivétel ez alól, bár nincs kipróbálva, mi lesz, ha pártja könyörgőre fogja. És beülne Fegyőr is, ha csak egy módja lenne rá, de talán majd legközelebb, ha addig Orbán ki nem talál valamit, az úgynevezett választásoknál is praktikusabb és kockázatmentesebb legitimációs aktust, mint mondjuk a Nagy Szovjetunióban Putyin, akinek keltetőfészkét, a KGB-t az akkori magyar ellenzéki mitugrász fél kézzel visszazavarta Szibériába, akárcsak az egész szovjet hadsereget, talán csak Dózsa László vagy ki van ehhez foghatóan hatalmas hős.

Szóval egyelőre fogalmunk sem lehet, lesz-e még magyar földön, legalább is a mi életünkben általános és titkos parlamenti választás, már amennyire ez általános és titkos volt. Bár meg kell jegyezni, hogy a gondosan előre meghekkelt, arcátlanul a Fidesz győzelme felé lejtő szabályokat már jóelőre nyilvánosan kihirdették, talán csak az utaztatós és bizottsági számlálós csalásokat felejtették el idejekorán nagydobra verni, de emelje fel a kezét, aki ezt is ne nézte volna ki belőlük.

Bár a pártok és a dolgozó nép számára még rengeteg praktikus és megszívlelendő tanáccsal tudnék szolgálni, ezen a ponton egyelőre leteszem a lantot, jöjjön, aminek jönnie kell, hol az a paprikáskrumpli, amiről már Kádár apánk is prófétai módon megemlékezett.

Tardos János

Borítókép: Hírcsárda

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5613889082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.04. 12:45:32

A kapitalizmus lassú agóniáját nem tudta meggátolni a ballibek összefogdosása, ez a lényeg.

6.Lenin 2018.05.04. 13:04:15

Hol szúrtuk el?

Eddig mindig rossz vezetők mögé áltatok be. Ők meg csak erre képesek.
Több figyelmet, elvtársak.
Vagy egy másik lehetőség, ebben ennyi van, nem több. Szívás, de el kéne már fogadni.
Eddig se jött össze , sehol. Nem kár erőltetni?

Ad Dio 2018.05.04. 13:18:56

Ez most ugye valami gyengén sikerült vicc... kérlek mondjátok hogy az...

Ballib vagyok rettegek 2018.05.04. 13:27:30

Ez valami rossz tréfa lehet.

A B1 blog írói magukat tényleg újságírónak gondolják ? :DDD

Hazudozás, gyűlöletkeltés, és hírhamisítás az osztályrészük. Az ÁVH médiájához hasonlatosan.

Ballib vagyok rettegek 2018.05.04. 13:31:33

Mgejgyzem Tardos János régi komcsi, jó komcsi.

Már az MSZMP KB-ben ügynök újságíróként is szolgálta a hazánkat, mint D-209.

Cycmen 2018.05.04. 13:38:41

Az első bekezdés nagyon tetszett! Nekem fizikai besorolású olvasónak mindig vidám perceket szereznek az ilyen, általam elméleti baromnak besorolt arrogáns nímandok!
Ja és kösz a Lenin idézetet, jó hasznát fogom venni! D

bref 2018.05.04. 13:55:24

Tardos elvtárs!
Kérlek, gyakorolj önkritikát nyelvhelyességből. Tudnod kellene állítólagos újságíró létedre, hogy a nem latin betűs ABC-t használó nyelvek szavait magyar nyelvi átírásban a magyar nyelvben használt hangok/betűk által a leginkább megközelítően fonetikusan kell leírni. Így Lenin (ez kivételes, mert a leghelyesebb a Lényin lenne...) elvtárs általad idézett műve a" Sto eta, eta sto?" címmel írandó.
Amúgy azt hittem, hogy nem csak a borítókép, hanem az egész poszt Hírcsárdás....annak jó, de amúgy a 60-as évekre jellemző frazeológiád nálam hányingert keltő.

sZulamith 2018.05.04. 13:59:40

Szerintem sem ér véget megfigyeléssel az újságiró munkája. Hanem utána kezdődik, és tényleg munka például 8 sort 2 mondatban összehozni. Mire végére érek a nyakatekert sorok között, elfelejtem, hogy miről szól.

kocsisj 2018.05.04. 14:00:35

@Ballib vagyok rettegek: Valószínűleg csak a címzettet tévesztetted, a többi ül.

kgaba82 2018.05.04. 14:07:30

A blogíró jó irányban kapizsgál. Innen már tényleg nem kellene egy lépésnél több, hogy belássa azt amit már sokan előtte, mármint hogy az ellenzék egy rakás tehetetlenség.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2018.05.04. 15:04:39

Nem is tudtam, hogy a Szovjetunióban olyan cenzúra volt, hogy Ленин: Что это, это что? című műve csak a halála után 28 évvel jelenhetett meg? :)))

"Tanulni, tanulni, tanulni" /Lenin/
"Love, love, love" /Lennon/
"Lóvé, lóvé, lóvé" /Montecuccoli/
"Money, money, money" /ABBA/