B1 blogcsalád



Orbánék megoldották: ha szegénynek vagy cigánynak születtél, nincs esélyed

2018. május 01. - Mr Flynn Rider

Hátborzongató a rendszer, amely Balog Zoltán minisztersége alatt született meg: a szegény, rossz körülmények között élő, vagy cigány gyerekek esélye a felemelkedésre nulla. És ezt pont az oktatási rendszernek "köszönhetik".balog - hoffmann.jpeg

A 168 Óra nemrég hosszú riportot közölt az Ámbédkar Iskoláról, melynek célja a szegény, hátrányos helyzetű gyerekek érettségihez juttatása, ezáltal az esély megteremtése, hogy egyetemre, vagy jobb munkaerőpiaci helyzetbe kerülhessenek. A cikk egyik része arról szól, hogyan lehetetlenítette el az elmúlt nyolc évben a fideszes oktatásügy ezeket az alapítványi, kisegyházi iskolákat az állam. De ami a leginkább félelmetes, magának az oktatás rendszerének leírása, amelyet

úgy építettek fel, hogy a szegény, vagy cigány gyerekek számára nincs kiút a normális életbe. 

Az az oktatásügy, amelynek célja a felemelkedés lehetne, pont az ellenkező céllal működik jelenleg: aki szegény, az maradjon is az.

Az oktatás ugyanis a társadalmi mobilitás egyik legfontosabb eszköze. Most azonban a politikai elit arra használja, hogy elnyomja a szegény rétegeket, és konzerválja a kilátástalanságot. Ennek a legjobb példája a Dr. Ámbédkarról elnevezett buddhista iskola és az azt segítő kisegyház, a Dzsaj Bhím. A cikk szerint az utóbbi években a kisegyházat adminisztratív és törvényi eszközökkel ellehetetlenítették, az iskola finanszírozását pedig szinte teljesen megszüntették.  

Az oktatási rendszer ugyanis úgy épül fel, hogy elvágja a felfelé irányuló mobilitási útvonalakat. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított az iskolai szegregáció magas volumene miatt  Magyarországgal szemben. A roma gyerekek oktatási elkülönítése nagyüzemi mértékben folyik, hivatalos állami támogatással. (Miközben a többségi társadalom elvárja, hogy rendesen öltözzenek, dolgozznak a, az állam intézkedéseivel pont hátráltatja őket ebben.) Becslések szerin nagyságrendileg ötszáz olyan iskola van, ahol szegregált oktatás folyik, márpedig aki cigány iskolába jár, annak nincs mobilitási útja az érettségit adó középiskola felé. Egy részük nem tanul tovább, és a tankötelezettség végéig az általános iskolában marad vagy bekerül a Híd-programnak nevezett, valójában sehova nem vezető elfekvőbe. Más részük pedig hiába tanulna tovább, az állam szándékosan emel akadályokat az érettségi megszerzése elé.

Havi harmincezer forint állami ösztöndíjat ígérnek, ha a fiatal a zsákutcás szakképzést választja, ahol nincs idegen nyelv és csak nyomokban van matematika, természettudomány vagy művészet. A nyomorgó családokban ez el is dönti a továbbtanulás kérdését: senki nem megy gimnáziumba, mert ott nincs ilyen ösztöndíj. Pusztán ezzel az egy költségvetési tétellel cigánymentesítik a gimnáziumokat

– mondja Derdák Tibor, az Ámbédkar Iskola alapítója, szociológus a 168 Órának.

A fideszes oktatáspolitikának és munkaerőpolitikának megvan az „eredménye”: vészesen apad a tanulói létszám, az iskola által megcélzott

halmozottan hátrányos helyzetű roma tanulók egyre inkább kiszorulnak a középiskolákból.

Ez a jelenség teljesen általános azoknál az iskoláknál, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekeket szeretnék az érettségi felé orientálni; ennek oka leginkább a 18-ról 16 évre csökkentett tankötelezettség. A szakmai tiltakozás ellenére az előző emberminiszter, Balog Zoltán vezetésével a tankötelezettséget 16 évre szállították le, ez pedig pont a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb diákokra mért csapást. (Érdekesség, hogy pont Balog Zoltán volt korábban a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.) A tankötelezettség leszállítása miatt 2016-ban megugrott a közmunkában részt vevő 16-17 évesek száma. Ahol a családok havonta néhány tízezer forintból gazdálkodnak, s az egy főre eső jövedelem nem éri el a húszezer forintot sem, ott nem kérdés, hogy abban a pillanatban, amint a tankötelezettség megszűnik, a gyerek beáll az anyagi támaszt jelentő közmunkába. Ez a korosztály olyannyira elárasztotta a közmunkabrigádokat országszerte, hogy az már a kormánynak is feltűnt, és korrigált: 25 év alatt konkrét munkára, azaz utcai sepregetésre nem alkalmazhatók a fiatalok.

A csapda tehát készen áll: amint a gyereket ki lehet venni az iskolából a szegény családok elküldik közmunkára, ahonnan pedig nincs kiút. Lenne azonban egy második esély is, a közmunkások részt vehetnek átképzési programokban is, amire a munkaügyi központ ugyanakkora összeget ad, mintha közmunkásként dolgoznának. De az átképzés sem vezet sehova, hiszen nem kapnak használható tudást és ugyanúgy maradnak közmunkások – életük végéig. A tanfolyam és a közmunka Derdák szerint olyan elszívó erővel hat, hogy a most megkereshető havi 50-70 ezer forint vágja el a hátrányos helyzetű roma tanulókat a valódi felemelkedés lehetőségét nyújtó iskolapadból.

(Az „átképzésre” a legjobb példa: az Ámbédkar Iskolát az idei tanévben több diák is azért hagyta ott, mert a közeli településen a munkaügyi központ tésztakészítő-tanfolyamot indított, ahová a középiskolákból toborozták a jelentkezőket. Az ilyen jellegű, néhány hónapig tartó tanfolyamok elvégzése nem ad a munkaerőpiacon kamatoztatható szaktudást, a végzős fiatalok pedig a semmibe hullanak.)

Derdák Tibor a 168 Órának azt mondta, Magyarország így 2011-től néhány év alatt a 17 éves korosztály 15 százalékát kivonta az iskolarendszerből.

Abszurd módon az állam arra ad pénzt, hogy ezek a gyerekek ne értelmes, tevékeny, önálló, művelt felnőttek legyenek, hanem maradjanak írástudatlan, befolyásolható, fizikai munkára egy darabig még alkalmas modern kori rabszolgák.

Az állam egyre több pénzzel ösztönzi a szegénysorú fiatalokat, hogy hagyják abba a nappali rendszerű iskolai tanulmányaikat. Míg az érettségit adó középiskolában mindössze a 12 ezer forintos iskoláztatási támogatást kapják a diákok, addig a továbbképzéseken ennek az összegnek a négy-ötszörösével kecsegtetnek

– mondta a szociológus. Húszéves kor fölött ráadásul már az iskoláztatási támogatást is megvonja az állam, így azok, akik először szakmunkás-bizonyítványt szereznek meg, és utána szeretnének érettségit tenni, semmilyen állami segítségre nem számíthatnak.

A hab a tortán, hogy a kormány büszkén írogatja az Európai Bizottságnak, hogy vannak támogatások, például az Útravaló ösztöndíjak, ám ezek bizonytalanul érkező, 10-15 ezer forintos havi juttatást jelentenek. Az utóbbi években többször előfordult, hogy még a pályázatot sem írták ki. Ez kevés ahhoz, hogy erre építve a mélyszegénységben élő családok a gyerekeiket az érettségi megszerzését célul tűző iskolába írassák. Helyette ott a szakiskola, ahol viszont bőkezű az állam, a hiányszakma megszerzését ugyanis a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjjal, havi ötvenezer forinttal támogatja. Derdák Tibor hiába kéri két éve a kormány által gründolt antiszegregációs kerekasztalon, hogy éppen a szegregálódás megakadályozása és a hátrányos helyzetű fiatalok mobilitási útjainak megnyitása érdekében a szakképzés mellett ugyanekkora összeggel támogassák a szegénysorú fiatalok gimnáziumi tanulmányait, ezt folyamatos visszautasítják.

  • Sem Langerné Victor Katalin, a humántárca helyettes államtitkára,
  • sem Czibere Károly szociálpolitikáért felelős államtitkár,
  • sem Pölöskei Gáborné, a nemzetgazdasági tárca szakképzésért felelős helyettes államtitkára

nem törődik ezzel.

Lehetetlen hátrányos helyzetből érettségit szerezni, majd továbbtanulni. Ennek a társadalmi rétegnek a gyerekei elé a kormány szándékosan falakat húz, hogy megakadályozza a felemelkedésüket

– mondja Derdák Tibor.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1313882502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jannus Satiricus 2018.05.01. 11:38:24

Ne legyünk feledékenyek!!! .... igenis kínál esélyt a cigányoknak a kormánypárt...Például vegyük Farkas Flórián példáját!!! ennyit nem költött még a magyarság imádott kisebbségére....És micsoda sikerrel.... Most már csak affelé kell törekedni, hogy mindegyiknek jusson néhány milliárdocska....

Komodoi22 2018.05.01. 12:13:55

Minden cigánynak joga van a következőkhöz:
1. Csak annyi gyermeket szülni, amennyit felelősségteljesen fel tud nevelni.
2. Nem terrorizálni a többi embert, tiszteletben tartani azok élethez, testi épséghez, tulajdonhoz való jogait.
3. Tisztálkodni, takarítani, rendben tartani a lakóingatlanát és annak környezetét.
4. Kijárni az iskolát, ott odafigyelni, nem terrorizálni a tanítónénit és a többi gyermeket.
5. Az iskola kijárása után dolgozni.
6. A saját kertjében növényt termeszteni, állatot nevelni.
Ez a 6 dolog szükséges ahhoz, hogy valaki vigye valamire, ezt az 6 dolgot senki nem tiltja a cigányságnak ez a 6 dolog ingyen van, csak akarat és szorgalom kell hozzá, amik szintén ingyenes javak.
Ezek után egyetlen egy cigány sem állíthatja hogy hátrányos helyzetű és nem tehette meg ezeket a dolgokat az előbbre jutásáért, ha nem tette meg akkor nem hátrányos hanem kátrányos helyzetű, ami önhibájából van.

LKerekes 2018.05.01. 12:15:55

Marha szar lehet neked szerzőkém, hogy mindenben a rosszat látod. Szar lehet ennyit hazudni, főleg saját magadnak.
Na, az ilyen senkik miatt nem kell aggódnia Orbánnak.

Dr. Csíkvári Gáborür9öü5 2018.05.01. 13:35:52

@LKerekes: Nem tudom, ki vagy. De ha a te gyereked volna ebben a helyzetben - akkor is ilyen hazug, bunkó, primitív szöveggel szólnál hozzá?

LKerekes 2018.05.01. 14:11:52

Bunkó, primitív és hazug az eredeti szöveg.
Amúgy három gyerket nevelek és iskoláztatok.

Kérdés: Miért baj az, hogyha a nehezebb felfogású, igazán tanulni nem akaró gyerek jó ösztöndíjjal kitanul egy jó szakmát és agyonkeresi magát ? Pl villanyszerelő, ács, kőműves, burkoló.

Larry Silverstein 2018.05.01. 16:53:04

Eddig az volt a mondas hogy a ciganyok szavaztak a fidexre meg a falusi szegenyek.

Meg hogy Orban cigany.

Meg mit fogtok kitalalni kinotokban?

Larry Silverstein 2018.05.01. 16:54:50

@LKerekes: A lippsik gyerekei koztudottan cigany osztalyokba jarnak, kifejezetten oda adjak a gyerekuket a retek purdek koze.

midnightcoder2 2018.05.01. 17:03:48

A mai iskolarendszerben pont a deszegregáció a legnagyobb baj. Nem az a kérdés, hogy milyen a színe, hanem az, hogy tud-e a normális gyerekekkel együtt tanulni. Ha nem, akkor az hogy odakényszerítik a többi közé, szívás a gyereknek is, és a többinek is. A gyereknek azért szívás, mert látja hogy ő nem tud úgy haladni ahogy a többi, bukik, emiatt frusztrált lesz, ugyanakkor mivel erősebb a társainál és a szülei is agresszívebbek, így szépen terrorizálhatja a többit amíg iskolaköteles. Utána pedig irány a börtön vagy a közmunka, vagy a kettő kombinációja. A többi meg azért nem tud tanulni, mert a pedagógus az oktatás helyett a hátrányos helyzetű gyerekkel, és az agresszív szülőkkel van elfoglalva. Az iskolának pedig az a rossz, hogy az amúgy sem túl jól fizetett, és az extra adminisztráció mellett a hátrányos helyzetűekkel is nehezített pályán játszó pedagógusok tömegesen hagyják el a pályát és keresnek kevésbé stresszes, és jobban fizetett melót.

eßemfaßom meg áll 2018.05.01. 17:07:50

Látom elkezdtetek gyúrni itt a B1-nél a következő választás elvesztésére. Járt utat járatlanért el nem hagynátok.

"Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen."

midnightcoder2 2018.05.01. 17:22:14

@eßemfaßom meg áll: Na ja. Ők azok, akik 15x néznek meg egy filmet, mert hátha egyszer csak más lesz a vége.

Midnight Run 2018.05.01. 17:25:14

@midnightcoder2: Na ja, de erre pont azt a megoldást szokták kultúrált orszáhokban csinálni, hogy felzárkoztató pedagógusokat alkalmaznak, hogy a gyengébb képességűek ne húzták le a többit.

A magyar megoldás a könnyebbik és olcsóbb út, ami viszont hosszabb távon bebetonozza a szegénységet és a társadalom kettéosztását, tehát fejlődésünk kerékkötője.

Semper Fidelis 2018.05.01. 17:34:41

Ez a b1 gyönyörűen mutatja, miért buktatok, és miért fogtok legközelebb is. Nehogy önvizsgálatot tartsatok, á, véletlenül se. Orbán meg azt hiszi, azért nyernek, mert olyan jól csinálnak mindent. :) Gonoszcsúnyapatás mondjuk holnap is bukik, csütörtökön államcsőd, nem? :) :)

marczy 2018.05.01. 17:47:55

@Komodoi22:
Ezért működik Bogdán László köcsögmentesítő programja, amit jobbról-balról támadnak, a sok polkorrekt barom nincs tisztában azzal, hogy az érintettekhez ahhoz a nyelven kell szólni, amit azok megértenek.
Cserdi meg igen balhés falunak számított ott Baranyában, most ahhoz képest, ami volt, csend és béke van ott. Na meg munka. Ez a 6. ponttal van összhangban.

De ehhez is az kell, hogy a földművelés, állattenyésztés fortélyaival az ember tisztába jöjjön: nincs mindenhol egy Bogdán László, aki ráadásul maga is cigány. Ez pedig megint csak nem megy segítség nélkül, mert már az apja sem tudta ezt annak a roma embernek. Az ő apja meg, teszem azt, vájár vagy öntő volt Pécsett vagy Komlón, de a bánya bebukott, a kohó bezárt. Máshoz meg nem értett az ürge. Akkor kellett volna lépni, amikor jött a rendszerváltás, most nem lennének ekkora problémák Miskolcon, Ózdon vagy Baranyában. A cserdi példa adott, de nem mindenhol vannak Bogdán Lászlók sajnos.

LKerekes 2018.05.01. 18:39:26

@Midnight Run: Te szerencsétlen. És honnan vegyenek elő felzárkóztató pedagógust? A sok senki "értelmiségi" csak tiltakozik, tüntet, nyafog, sír, rinyál, de értelmes munkát az embertársaiért nem akar végezni.
Te miért nem vállalsz ilyen munkát?

kunzoo 2018.05.01. 18:40:46

No azért korábban sem voltunk tele cigány orvosokkal vagy pl. építőmérnökökkel. A gimi önmagában semmire sem jó ha nem mész tovább a felsőoktatásba. Ráadásul villanyszerelőből nagyobb hiány van mint tanárból és jobban is fizetik őket. A blogíró nyilván lenézi, megveti a kétkezi munkát és az elvégzőjét. Ezért indulhat ki abból a téves alapból hogy akinek nincs érettségije az semmit nem ér. Egy jó hegesztő vagy marós sokkal több pénzt keres és komolyabb karriert futhat be mint amiről ő csak álmodik.

csakférfi 2018.05.01. 18:41:17

@eßemfaßom meg áll:
Ezt Einstein idézet a tudomànyos dilettantizmusra.
Egyetértek @Komodoi22: valò igaz.
19 Ha eldobják az okosságot, a tudósságot, akkor lesz a nép százszor áldott. Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot, gyermeki tisztelet, szülői szeretet vezeti a sokaságot. Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot, nem lesznek többé tolvajok, betyárok. Három jele a kevés-bölcsességnek. Mutassák meg az ember-népnek az egyszerűséget, az épséget, hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket."
Lao Ce

A politikusaink....tanàraink.....reklàmok....pszichològusok...stb. Ennek az ellenkezöjét oktatjàk.
Ez a "kàosz rendje".
:)

Bafana 2018.05.01. 18:46:15

Hát nem a cigányok szavaztak Orbánra csőstül???????
Ezek szerint nekik tökéletes ez a rendszer. Akkor mivvvvaaaann???

csakférfi 2018.05.01. 18:47:20

@marczy:
Maceràs a mai fogyasztòi karrierisra tàrsadalomban "kétkezi munkàst" dicsérni.
Amúgy igaz amit írsz.
Tolsztoj a sajàt parsztjaival aratott aludt dolgozott..stb.
Annyira elege lett a sajàt arisztokrata "szellemiségéböl".
:)

baldoc 2018.05.01. 18:51:47

@Semper Fidelis: Csak gúnyolódjon nyugodtan!
Kerités a migránsnak, kerités a szegénynek, kerités a kritizálóknak.
Ez tényleg szép jövő!
A végén mi marad vagy ki marad?
Csak a tiszta fajú fideszes (Orbán-hívő) magyar?
Tudja hova vezet ez?

midnightcoder2 2018.05.01. 18:52:36

@Midnight Run: Igen, erre kiképzett felzárkóztató pedagógusok tudnak ezekkel foglalkozni kis létszámú osztályokban. De nem betenni az amúgy is leterhelt pedagógusok mellé egy 30 fős osztályba 31. gyereknek, mert akkor a pedagógus vagy vele foglalkozik, vagy a többi harminccal. Erre voltak jók a kisegítő iskolák. És az igazság az, hogy a többi 30 fontosabb mint az egy hátrányos helyzetű, mert ez utóbbiból amúgy sem lesz agysebész, de a maradékkal értékes embereket veszít a társadalom.

csakférfi 2018.05.01. 18:53:46

@kunzoo:
Maròs....hegesztö....paraszt.
"17 A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok. Szerették, felemelték, aztán rettegték, végül megvetették. Aki hűtlen, hívet nem lel. De ha ígérete szerint cselekszik, munkája sikerül, érdeme növekszik, és a nép azt mondja rája: „A természet útját járja”.
Lao Ce

A "nagyok" elfelejtették hogy vannak kicsik.
Ez a mai "okossàg"....azaz rasszizmus.
Lenézni az egyszerü melòst.
Bolond egy tàrsadalom. Azaz nem természetes.

kunzoo 2018.05.01. 19:00:04

@csakférfi:
A blogger utópisztikus társadalmában mindenki képzett. Vajon a frissdiplomások elviszik a háza elől a kukát? Nem. A kuka viszont nem maradhat ott. Tehát attól mert képzett valaki nem biztos hogy a társadalomban betöltött hasznossága felér egy kukáséval.

agarik 2018.05.01. 19:01:02

Mindenkinek amennyije van annyit is ér.
A cigányok például semmit. De ez a megoldás még mindig kegyesebb mint közvetlen elgázosítani őket, nem? Akkor meg be lehet fogni.
És különben is, Isten rendelkezett a rabszolgatartásról, rabszolgakereskedelemről, tehát a ballibsi ateisták fogják be és húzzanak vissza Soroshoz!

csakférfi 2018.05.01. 19:08:06

@kunzoo:
Igazi "istenkàromlàs" amit írsz!
:)
Amúgy cnc-n melòzom 3 müszakban.
Paraszt csalàdban nöttem fel.
"Többszörösen" sikertelen embernek írnàm le magam.
Amúgy van vagy 4 szakmàm.
Lepapirozva.
Mégis 1100 ft.az òrabérem 51 évesen.
Van hàzam...feleségem..kamasz gyerekek...autòk...föld ahol termelhetek....kutyàk...stb.
Rendezett élet.
Cssk diplomàm nincs.
:)

baldoc 2018.05.01. 19:12:52

@agarik: Miért írja Istent nagy betűvel?
Egy ateista sem írhatta volna "szebben" a mondandóját mint maga!

Semper Fidelis 2018.05.01. 19:15:52

@baldoc: Gúnyolódok is. Mi van itt összehordva? Közhelygyűjtemény az egész. Mindenki hibás, csak ők nem.

Végigdolgoztam az egész gyerekkoromat, párhuzamosan csináltunk szőlőt (1200 nöl), hibridkukoricát, macskagyökeret, komlót. Melóztunk látástól mikulásig, 12 évesen reggel 7-től este 9-ig. A nyaralás nekem a szántóföldön telt, a kapa nyelénél. Most programozó vagyok, normális fizetéssel, házzal, 2 kocsival. Mindenemért megdolgoztam, nem mástól vártam, pedig amikor Budapestre költöztem, hónapokig ettem a parizeres zsemlét reggelire-ebédre-vacsorára!

Nem rinyálni kell, hanem tanulni meg dolgozni. Persze siránkozni sokkal egyszer

kunzoo 2018.05.01. 19:18:08

@csakférfi:
Ami biztos: enni kell betegek is leszünk mind meghalunk. Ezek stratégiai ágazatok. Agrár, egészségügy, alap szolgáltatások. A többi divatszakma.

midnightcoder2 2018.05.01. 19:23:31

@csakférfi: Ma pesten egy maszek vízvezetékszerelő megkeres úgy egymillió forintot, és fizet belőle 50 ezer forint KATA-t. Normális kertészt, ácsot, stb. keresve sem találsz. Az, hogy számla nincs az alapértelmezett, de kisebb melókhoz már ki se jönnek. Ennyit a szegény kétkezi melósokról.

baldoc 2018.05.01. 19:30:29

@Semper Fidelis: Senki nem állt az útjában?
Akkor próbálna meg barnább börrel munkát kapni vagy egy jobb osztályba járni!
Magáért hajtott.Elismerésem.
A többi megdögölhet. Az ő hibájuk.
Már csak ki kell válogatni az önhöz hasonló eredményes embereket.
De ne álljunk meg a cigányoknál, a beteg, nyomorék is zavaró.

LKerekes 2018.05.01. 19:45:58

@baldoc:
Na amíg ilyen ostoba alakok vannak, mint te, addig biztos Orbán győzelme.

LKerekes 2018.05.01. 19:49:47

@agarik: ???@baldoc:
Te tényleg hülye vagy.

kunzoo 2018.05.01. 20:08:47

@baldoc:
Volt interjú egy cigánnyal aki a bencés gimibe jár. Azt mondta a családja nem akarta engedni neki a tanulást az egyik tanár leutazott győzködni a kiccsaládot. A szerző fordítva ül a lovon.

xclusiv 2018.05.01. 20:09:21

@LKerekes: "Te szerencsétlen. És honnan vegyenek elő felzárkóztató pedagógust? A sok senki "értelmiségi" csak tiltakozik, tüntet, nyafog, sír, rinyál, de értelmes munkát az embertársaiért nem akar végezni.
Te miért nem vállalsz ilyen munkát?"

Én pl. azért nem vállalok ilyen munkát, mert nem vagyok pedagógus.
És onnan kellene felzárkóztató pedagógust elővenni, hogy a témagyar államnak egyrészt képezni kellene az ilyen szakembert, másrészt nagyon megfizetni azért, hogy végezze a munkáját. Nettó 100-as kezdőfizuval kb. senkit se fogsz rávenni arra, hogy elmenjen egy ilyen iskolába nyűglődni az amúgy is motiválatlan purdékkal foglalkozni. És ne mondja senki hogy nincs pénz, mert ami pénzt csak a "profi" sportba borítottak az elmúltnyócévben, abból az oktatásban csodát lehetne tenni.
És amúgy a jogrendszert se ártana "megreformálni" kicsit, pontosabban a bírósági gyakorlatot. Szerinem a pedagógus vagy rendőr elleni fizikai inzultus azonnal 5-10 év letöltendővel kellene indulnia.

xclusiv 2018.05.01. 20:15:58

@kunzoo: ez így van, csak az a baj, hogy ezekből a gyerekekből nem lesz villanyszerelő vagy marós, max. segédmunkás, de leginkább az se.

xclusiv 2018.05.01. 20:18:24

@Bafana: de, meg vannak véve a közmunkával és a segíjekkel, a helyi narancskommer basszájba akitől félni kell. De sokszor még a konkrét szavazat is meg van véve pár ezresért, az ugye mindig jól jön...

Utó Pista 2018.05.01. 20:19:05

@csakférfi: cnc-n 1100Huf? Na, ne szórakozz már!

kunzoo 2018.05.01. 20:23:29

@xclusiv:
Arra írtam a véleményem amit a blogger állított. Véleményed erősíti az enyémet hisz leírtam hogy korábban sem működött a dolog.
A legidegesítőbb az a jelenség smikor a közpénzen tanult cigány azt csinálja hogy segít a népén tehát még több pénzt visz el.

xclusiv 2018.05.01. 20:29:19

@Semper Fidelis: "Én minden éjfélkor kimásztam a cipősdobozból. Tisztára nyaltam az úttestet. Ettem egy kevés hideg salakot. Huszonhárom órát dolgoztam a malomban. Négy évenként egy pennyért. És amikor hazamentem, apu felszeletelt a kenyérvágó késsel."

No offense, de ezt nem bírtam kihagyni.
Amúgy van abban valami amit írsz, én is hasonló családból származok, sokat dolgoztunk, így szocializálódtam. De a tanulás volt az első, amíg nem volt kész a házi addig nem volt semmi más dolgom, és ha megakadtam akkor volt kitől kérdeznem...

xclusiv 2018.05.01. 20:38:58

@kunzoo: az a probléma, hogy hatalmas hátránnyal kerülnek az iskolarendszerbe. Konkrétan velük foglalkozó pedagógustól hallottam, aki egy zsákfaluban tanított, és úgy nézett ki az iskola, hogy voltak olyan osztályok, ahol volt 1-2 fehér gyerek, és voltak olyanok ahol egy sem volt.
Szóval olyan apróságokkal kezdődött az oktatás, hogy sok cigány gyerek nem látott még angol WC-t. Az egy dolog hogy marokra fogták a kanalat, de a ceruzát is, mert olyan még sose volt a kezükben. És olyanok voltak az apró sikerek, hogy azt mondták, hogy tanítónéni, és nem azt, hogy maga. És ezeket a sikereket is meg kellett becsülni...

Szóval a "normális" gyerekeket innen nyilván elviszi a szülő, pontosabban be se iratja, hanem inkább kelnek minden nap 6-kor és indulnak otthonról 7-kor, hogy 8-ra beérjen egy normális iskolába. Aki pedig itt marad, ilyen közegben, hát ott nem lesz érdemi oktatás, a folyamatos olvasás is egy olyan skill, amit sok végzős sem tud 8 osztály után.
És ez nem csak a fidesz hibája, nyilván, de azért 12 évük nekik is van ebben...

kunzoo 2018.05.01. 20:48:42

@xclusiv:
Ez is amit írsz azt erősíti hogy a mindenáron együtt tanítás zsákutca. Az meg nem pénzkérdés hogy tudja-e fogni a kanalat.

kunzoo 2018.05.01. 20:50:58

@xclusiv:
Ja és mindenki hibás csak a cigányok nem....amíg ezen át nem lépünk addig megoldás sem lesz hiába lenne pénz is rá.

Bolsi Buster 2018.05.01. 21:28:20

@xclusiv: Cigányokbó nem lesz szalonna.

Spanyolországban ugyanilyenek úgyhogy nem pénz kérdése. Simán hagyni kéne hogy a maguk módján éljenek persze a TB-t egészségügyet kerüljék el messze.

Vannak persze beilleszkedni vágyók is de kényszeríteni nem lehet senkit, hagyni kéne nekik hogy a társadalmon kívül éljenek mint azelőtt, s vándoroljanak. Minnél messzebb.

Hozzászólok 2018.05.01. 21:37:33

bakker már az is baj hogy 30 ezres osztondijat kap amiert sziveskedik elvegezni egy szakmunkaskepzot.

raadasul hazugsag amit a cikk allit, mert leteznek roma osztondijak kozepiskolasoknak es egyetemistaknak.
pl.
www.sonline.hu/kozelet/helyi-kozelet/roma-osztondij-nem-ajandek-kemeny-munka-hozza-az-elismerest-912377/
csak hat jo tanulonak kell lenni hozza, nem automatikus....

élhetetlen 2018.05.01. 22:10:24

@midnightcoder2: Nem igazán érted, hogy miről van szó. Nem a harminc főt tanító pedagógusnak kellene külön foglalkozni egy, két, öt gyerekkel, hanem délután, mivel úgyis benn vannak 4-ig, kellene a kisegítő tanár. Azokkal a gyerekekkel foglalkozna külön, akik a családra nem számíthatnak. Megírnák a leckét, ha valamit nem értenének, el lehetne újra magyarázni, és másnap „felkészülten” mennének a többi gyerek közé. Ez elég lenne az első három évben, ha addigra megtanul értően olvasni, és tanulni, akkor már elvárható, hogy tegyen magáért. Mert ne mondd, hogy az összes többi hétéves önjáró, és már tudja, hogy ő tanulni akar, mert a jövője…Ugyanis, ha ez a segítség kimarad a hátrányos helyzetűeknél, és már harmadikra leszakadnak, akkor persze, hogy zavarják a tanítást, de ezt nem magyarázom. „…mint az egy hátrányos helyzetű, mert ez utóbbiból amúgy sem lesz agysebész,”. Látod, itt a baj, hogy egy hétéves gyerekről eldönti akárki, hogy kár vele foglalkozni, ha szegény. Ha hülye a gyereked a matekhoz, akkor vagy foglalkozol vele, és elmondod ötödször is, kicsit máshogy, hogy megértse, vagy, ha neked sem megy, fizetsz egy magántanárt. Amelyik szülőnek, nem megy, és pénze sincs magántanárra, annak egyszerűen csak hülye a gyereke, és kész. Ugye?

Bolsi Buster 2018.05.01. 22:22:14

@élhetetlen: A felső tagozatos cigányok nem érnek rá általánosba járni mer a gyerekeikre kell vigyázniuk.

Nemhogy délután, délelőtt se!

halaloszto 2018.05.01. 22:23:44

@LKerekes: Te megbíznál egy cigány burkolót? Vagy asztalost?

élhetetlen 2018.05.01. 22:28:00

@LKerekes: „Te szerencsétlen. És honnan vegyenek elő felzárkóztató pedagógust?”. Te szerencsés. Csak egy ötlet. Ahol pedagógus, vagy tanárképzés folyik, de lehet pszichológia is, (csak annyi kell, hogy akarjon emberekkel foglalkozni, mert az általános első három osztályához még nem kell akkora tudás, inkább csak türelem), ha a diákok ezzel tudnának mellékjövedelemhez jutni, mert az állam fizetne, akkor valószínű, hogy többen választanák ezt, mint az éjszakai árufeltöltést. Ha még a benzinpénzt is elszámolhatnák, egész szép területet le lehetne fedni. Lennének még ötleteim, de úgysem érdekel senkit, főleg azokat nem, akik tehetnének valamit.

Bolsi Buster 2018.05.01. 22:35:04

@halaloszto: Szerintem simán.

A szakemberek úgyis csak ajánlással jutnak normális munkához. Ált. az van hogy a nemcigány bandavezér hoz esetleg pár cigót fogdmegnek.

Nyilván ha csak úgy jön valaki hogy burkolna pláne még ha cigány is, mehet a csába. De ha nem tetszik mehetnek Angliába is burkolni, ott fel sem tünik a színük.

élhetetlen 2018.05.01. 22:35:11

@kunzoo: Zöldségeket beszélsz. Nem arról van szó, hogy mindenki diplomás legyen, csak arról, hogy ne hét éves korában dőljön el, hogy ő csak kukásnak jó, mert szegény. Olyan nehéz ezt megérteni, hogy ez lenne az ország érdeke is?

xclusiv 2018.05.01. 22:41:22

@kunzoo: persze hogy zsákutca, főleg ha 20-30 fős az osztály, és főleg ha nagy arányban vannak ilyen gyerekek.

xclusiv 2018.05.01. 22:42:57

@kunzoo: de az se számít, ha kimondjuk amit mindenki tud, hogy bizony elsősorban ezért a cigány szülők a felelősek. Tenni kellene valamit. Nem tudom hogy mit, de kellene.

xclusiv 2018.05.01. 22:47:28

@Bolsi Buster: amit írsz az nem működik. Már ha vándorolnának, akkor is hova? Egyik faluból a másikba?
Az lenne a lényeg, hogy olyan rendszert kellene kiépíteni, ami _minden_ gyerek számára biztosítaná a lehetőséget, a szülői hozzáállástól függetlenül, annak ellenére is. Mert amíg egy átlag cigány gyerek az élete legfontosabb időszakát, az első 3 évet olyan környezetben tölti amilyenben, addig az egész meg van baszva.
Nem tudom a megoldást, de valamit ki kellene találni, mégpedig nagyon gyorsan...

élhetetlen 2018.05.01. 22:53:55

@kunzoo: „A gimi önmagában semmire sem jó ha nem mész tovább a felsőoktatásba. Ráadásul villanyszerelőből nagyobb hiány van mint tanárból és jobban is fizetik őket.”. Nem értek egyet veled. Ha valaki gimi után tanul szakmát, valószínű, hogy jobb lesz a szakmájában, mint aki megtanult valami éppen akkor adottat, és úgy marad egy életre. Mert a gimis évek alatt tanulni tanult, nagyobb valószínűséggel követi a szakmája változásait is. Egy példa, vidéki kisváros, vízvezeték szerelő. Kiderült, hogy főiskolát végzett, aztán inkább kiváltotta a vállalkozóit. Csak egy flexi csövet kellett volna bekötnie, felrakta, csöpög. Lekapta, megfordította, most a másik fele csöpög. Filléres áru, selejt. Ezt egy „rendes szaki” még félóráig kócolta, tömítette volna, az tuti. Nem felesleges a gimi, és nem kéne a szakiskolákat sem lebutítani egy-egy szakmához, (ide az a tantárgy felesleges, oda az), mert így még a szakmák közötti átjárhatóság is megszűnik. Nem a kétkezi munka lenézéséről van szó.

Bolsi Buster 2018.05.01. 22:54:52

@xclusiv: Világútlevelet kell nekik adni és repjegy támogatást. A cigány "nyelv" úgyis világnyelv.

De azt is lehetne hogy migránsnak vallják magukat svédisztánban vagy Németországban. Erre állami soros szervezetet kéne felállítani ami ezt propagálja.

Müködő rendszerre nincs példa nálunk gazdagabb helyeken se. Amit te mondasz, ha a cucializmusban nem müködött, akkor a demokráciában pláne nem fog.

agarik 2018.05.01. 22:57:12

@xclusiv: Ki van találva. Cigány = szines = migráns = halott.
A migránsokat le kell vadászni, és "kitelepíteni". Az életből. Már amelyik nem menekül el attól hogy élhetetlenné tettük az életét. 50,000 nettóból ugye maximum buszjegyetveheta határig. Ez a program.

élhetetlen 2018.05.01. 23:00:18

@kunzoo: Bocs, csak mindig te jössz szembe. „Azt mondta a családja nem akarta engedni neki a tanulást az egyik tanár leutazott győzködni a kiccsaládot. A szerző fordítva ül a lovon.”. Nincs itt fordított lovon ülés. Ha egy generációt át lehet segíteni ezen a problémán, akkor ők már engedik a gyereküket tanulni. Ennyi.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.05.01. 23:10:11

Két (cigányoknál három) generációnyi idő telt el azzal, hogy a cigányokat folyamatosan felzárkóztatták, állami, önkormányzati, alapítványi, mindenféle támogatásokkal, engedményekkel, kvótákkal, aztán mégsem látszik az a marha nagy felzárkózás.

De amit a poszt elsősorban sérelmez, az az, hogy a törvény ma már nem kényszeríti Hátrányosékat arra, hogy a mihaszna kölyküket is iskolába járassák, ezért Hátrányosék inkább másra használják a kölyköt. De ahogy a posztból kiderül, az is baj, hogy Hátrányosék esetleg, valami fura okból, munkaerőt akarnak neveltetni a kölykükből, holott lehetne belőlük értelmiségi is, csak nem lesz.

Az a baj, hogy az a cigány gyerek, aki elég értelmes és elég szorgalmas, az nem szorul extra támaszra.

A gimnáziumi érettségiig való elbotladozás nem alapjog, az államnak nem kell ezt mindenféle támogatással összehozni mindenkinél. Leáldozóban van a polkorrektkedés napja, talán nemsokára ismét a képességet és teljesítményt fogja tükrözni egy iskolai minősítés, nem a szülők származását. Amikor én felvételiztem, még hátrányt jelentett az értelmiségi származás, mert még mindig a munkásosztály és a parasztság felemelkedésének segítése volt a koncepció. Csakhogy akkor az a szocialista rendszer volt, ma viszont már felvilágosodtunk, állítólag. Szóval akkor ma miért is osztályalapú besorolás érvényesüljön az oktatásban?

Hátrányosné zavarja el a kölykeit az általános iskolába, és követelje meg tőle az elvárható munkát. Akkor a kölyke nem lesz seggbuta, és felemelkedik. Legalább egy kicsit. Néhány iskolában 30-40%-os mulasztási arányokkal lehet találkozni a naplókban. Csakhogy amíg a társadalmi elvárások előítéletesek – vagyis Hátrányoséktól kevesebb is elég –, addig sem demokráciáról, sem egyenlő jogokról, sem rasszizmusról nem kell pofázni, hanem szólni nekik, hogy most már ők is tehetnének valamit.

xclusiv 2018.05.01. 23:10:35

@halaloszto: az a helyzet, hogy jelenleg a fehér bőrű, kék szemű szakikkal annyi probléma van, hogy homárt lehetne vele rekeszteni. Haveri körben pl. előfordult az, hogy egy privátban asztalosbizniszt toló kollega ajánlott egy csapatot lakásfelújításhoz, akik a meló kb. 80%-át elvégezve egyszerűen eltűntek. Nekem haver ajánlott olyan _megbízható_ klímást, akik leverték a falat egy helyen, de mondták hogy hétfőn jönnek és felvakolják, de nem jöttek, aztán először csak ígérgettek, később már fel se vették a telefont. A klímát pedig szarul rakták fel, nem volt megfelelő lejtése, szóval megállt benne a víz...

Viszont sok éve, amikor a házunkat bővítettük, akkor a kőműves mester első embere egy cigányember volt, aki minden nap elsőnek érkezett, és a fehér "beosztottjai" is tisztelték, nem fordult elő olyan hogy valamit mondott nekik és azt nem úgy csinálták, pedig néha a mester se volt ott. Soha nem ivott meg munka közben egy sört se, pedig a többieknél azért 1-2 sör lecsúszott egy 8-10 órás munkanap alatt, a mesternél is. Amikor - kölyökként - kínáltam akkor annyit mondott, hogy munka közben elég az neki, hogy cigány, ittas nem akar lenni.

Szóval passz...

Larry Silverstein 2018.05.01. 23:13:16

@élhetetlen: Hát elég optimista vagy hogy 500 év integráció után 1 generáció alatt megoldottad a dolgot.

Mert én láttam spanyol cigányokat és pont annyira voltak integrálva mint itt.

Azaz. Először is azért kéne nekik fizetni hogy sterilizálják magukat. Persze vannak ennél olcsóbb 5leteim is de nem EU-konform egyik se.

xclusiv 2018.05.01. 23:14:23

@Bolsi Buster: még ha fasság is amit írsz, megpróbálom komolyan venni. Szóval magyar állampolgár, előbb-utóbb csak hazatoloncolják. Szóval nem megoldás...

Bolsi Buster 2018.05.01. 23:20:03

@xclusiv: Pont ezért kell a soros szervezet, ami elmagyarázza hogy nevük Ahmed, születtek 2000 jan. 1-én, s jöttek a háborúból...nameg begyüjti a papírjaikat.

élhetetlen 2018.05.01. 23:25:08

@xclusiv: Most egy csomó hülyeséget fogok írni, de ne zavarjon. Tudom, ez ma már nem menne, mert a személyiségi jogok, stb. Régen, nagyon régen voltam általános iskolás, tehát az „átkosban”, egy nagyobb faluban. Volt jó pár tanya a környéken, ahol a tíz, tizenöt gyerek vegyes osztályban megtanult írni, olvasni, számolni. Ötödiktől begyűjtötték őket, hétfőtől péntekig kolesz. Prüszköltek a szüleik, mert én azért suli után még lefuthattam a boltba, vagy szedhettem zöldet a tyúkoknak, vagy akármi, ezek a gyerekek nem segítettek otthon. Viszont a suliban volt fizika labor, kémia labor, nyelvoktatás (akkor is, ha az orosz volt), politechnikai műhely, stb. Nyolcadikra „partiképesek” voltak bármelyik középiskolának. Pénzbe kerültek a falunak? Naná. Megérte? Naná.

Larry Silverstein 2018.05.01. 23:37:27

@élhetetlen: Tedd hozzá hogy azok fehérek voltak.

Ötödikre már késő. Már elsőben is késő. Nekem is van olyan ismerősöm aki "speciális" iskolát vezet, és igen, sok kiscigány a seggét se tudja kitörölni, vagy nem látott még evőeszközt amikor az emberek gyerekei már az általánost kezdik.

élhetetlen 2018.05.01. 23:47:21

@Larry Silverstein: Veled nem vitatkozom, csak elmondom a véleményemet. Itt még semmi érdemi nem történt a cigánysággal kapcsolatban, sem az előző rendszerben, ahol lakásokat osztogattak, sem a mostaniban, ahol malacot, vagy a híd a munka világába akcióra költenek. Váltáshoz a gyerekekkel kellene foglalkozni. Miért gondolom ezt? Tudod, nem tudod, nem tudom, de volt egy generáció előttem, ami még úgy élt, hogy aki szegény volt, és pl. falun, az elvégezte a hat elemit, aztán elkezdett dolgozni. Kiugrási lehetőség csak az volt, ha papnak ment, vagy apácának. Aztán jött egy koncepció váltás, az ingyenes oktatás, és a paraszt gyereke is lehetett villamosmérnök is. És ne mond, hogy rosszabb villamosmérnök lett, mint a gazdag gyereke, mert erre nincs alapod. Egy generáció alatt lett egy csomó szegény ember gyerekéből értékes szakember. Nem képtelenség, amiről beszélek.

Larry Silverstein 2018.05.01. 23:53:33

@élhetetlen: Ez nem szegény-gazdag probléma hanem cigány-fehér.

A cigány nem akar dolgozni, nem akar tanulni, nem akar jobb életet. Csak azt akarja hogy hagyják békén és élhessen ahogy neki tetszik.

Ezzel nem is lett volna baj mert a szocializmus előtt megszületett a cigány, aztán éldegélt, aztán meghalt, nem terhelte se a nyugdíjkasszát, se az egészségügyet. Akkor jöttek a világmegváltó kommunisták, akik embert faragtak a cigányokból, adak nekik munka"helyet" meg lakást, de a cigány attól még cigány maradt, csak onnantól már rengetegbe is kerül.

Másoknak. És ahogy romlik a cigány-fehér arány annál lerohadtabb egy utca, város, régió, ország.

élhetetlen 2018.05.02. 00:02:33

@Larry Silverstein: „fehérek voltak”. És? Tudom, te komolyan hiszed, hogy fajilag felsőbb rendű vagy, csak ez nem igaz. Ugyanannyi okos van a cigányok, és a fehérek között is, csak más a szocializáció, hogy mire használják az eszüket, ez meg csak nevelés kérdése.
Ez ugyanaz a hülye szöveg, mint aki arra hivatkozik, hogy az afrikaiak IQ-ja alacsonyabb. Ja, ha a saját képzési szintünkre alapozott teszttel mérjük… Bonyolult, nem megyek bele.
Igen, ötödikre már késő. Én az első három általásos iskolai rásegítésről írtam, ez már csak példa volt arra, hogy, ha valamit meg akarunk oldani, azt meg lehet oldani. Te egyébként magad tanultad meg kitörölni a seggedet, vagy anyu mutatta meg, hogy kell. Akkora zseni vagy, hogy a kés, villa használatát is kitaláltad volna, ha soha nem láttad? Az, hogy a gyerek nem látott evőeszközt, az nem azt jelenti, hogy hülye. Erről beszélek, hogy ami kimaradt a családnál, azt is meg lehet tanítani három év alatt, törődéssel.

élhetetlen 2018.05.02. 00:09:59

@Larry Silverstein: „Ez nem szegény-gazdag probléma hanem cigány-fehér.„. Ha az eddig általam írtakból semmi nem ment át a szűrődön, akkor erre már nem érdemes válaszolnom.

élhetetlen 2018.05.02. 00:32:47

@Bolsi Buster: A cigány kultúrában ugyan tényleg ott van, hogy tizenöt évesen házasodnak, és a gyerek jöhet 16 éves korukban, de nem 11 évesen. Na, most, ha az első három évben, amiről beszéltem, megkapnák a megfelelő segítséget, és 14 évesen befejeznék az általánost, akkor akár szülhetnének 16 évesen, és később érettségizhetnének is, akár estin. Tudom, mindenki írhat hülyeséget, neked sem tiltja meg senki. Az unokatesóm, nem cigány, harmadéves főiskolásként szült, és egy évvel később diplomázott. És? Akarom mondani, hülye vagy.

Hozzászólok 2018.05.02. 00:40:42

@élhetetlen: probald most begyűjteni Hatranyosek gyerekeit egy nekik kitalalt -tehat szegregaaaaalt!!!! - tanitasi intezmenybe....

az o elkepzelesuknek a jelenleg mukodo ingyen lakas, ingyen ruha, ingyen tankonyv es ingyen gyerek etkeztetes melle egy ingyen hazitanito nomeg egy takaritono lenne a megfelelo. persze net es kozlekedesi infrastrukturaval kiegeszitve, nehogy el legyenek zarva a vilagtol.

Hozzászólok 2018.05.02. 00:50:31

@élhetetlen: "foleg azokat nem akik tehetnenek valamit"

elarulom, mindenki tehet valamit.
pl elmehetnel a ciganytelepre segiteni lecket irni nekik.

élhetetlen 2018.05.02. 00:58:10

@Hozzászólok: „probald most begyűjteni Hatranyosek gyerekeit egy nekik kitalalt -tehat szegregaaaaalt!!!! - tanitasi intezmenybe....” Semmit nem értettél meg, abból amit írtam. Úgy kezdtem, „Tudom, ez ma már nem menne, mert a személyiségi jogok, stb.”. És szó nem volt szegregált tanítási intézményről, csak egy hetes koleszról, ahonnét átmentek az iskolába, ahova a helyiek (mi is) is jártak. Csak szélesebb körű volt az iskola szolgáltatása, mint a tanyasi egy tanítósé.

élhetetlen 2018.05.02. 01:15:03

@Hozzászólok: Sajnálom, nem vagyok sem tanár, sem tanító, és sajnos bevásárolni sem tudok lemenni, de biztosan van pár ember, aki ezt meg tudná tenni. De tőlük sem várhatod el azt, amit a kormánynak kéne megtenni, és, ha kicsit odafigyelnél, látnád, hogy akik meg tudták, meg akarták tenni, azoktól is a kormány veszi el a minimális támogatást is. Nehogy már egy civil szervezet ne segíthessen ebben, csak egyes emberek! Egyes emberek oldják meg a hátrányos helyzetűek országos problémáját, egyenként? Jól vagy?

-JzK- 2018.05.02. 01:20:35

A cigányok nem magyarok (hanem ugye cigányok), és mindenkinek jobb lenne, ha nem itt élnének. Úgyse lesz belőlük rendes Európába illő ember soha...

tpl 2018.05.02. 06:45:26

168 Óra?? ☺ ☺ ☺ ☺ Odáig sikerült olvasnom a posztot, onnantól már nem volt sok értelme.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.05.02. 07:06:50

Háááát van munka bőven mire valami eredményt ellehet érni

LKerekes 2018.05.02. 07:10:44

@halaloszto: Igen. Ismerek is ilyeneket. És jól dolgoznak, jól élnek. Na jó én a nyugati félen lakom.

LKerekes 2018.05.02. 07:14:31

@halaloszto:
Nézd, ha csak a melletük tüntető, hőbörgő pártiak bízzák meg munkával őket, már abból jól élhetnének. Érdekes, de ez a bizalmatlanság náluk is megvan. A fene sem érti.
Ez olyan, mint amikor (kb 20 éve ) egy nagyközségben tartottak kongresszust a természetvédők és le kellett zárni az utakat, mert több autó már nem fért el ....

kunzoo 2018.05.02. 07:15:23

@élhetetlen:
Az a baj a gimi után senki nem lesz hajlandó vízvezetékszerelőnek tanulni azt saját maga és a tanárai is kudarcként élnék meg. Ezekből hamarabb lesz Londonbab pizzafutár vagy bébisintér mint szakember. Esetleg beiratkozik kommunikáció szakra ami még rosszabb.

LKerekes 2018.05.02. 07:16:10

@élhetetlen:
Ja, ha csak egy ötelet.....az a baj, hogy csupa olyan ötletetek van, ami megvalósíthatatlan a reális, valós világban.

kunzoo 2018.05.02. 07:17:30

@élhetetlen:
Ezt hívták régen népi kollégiumnak.

LKerekes 2018.05.02. 07:18:50

@agarik:
Tényleg ilyen ostoba vagy? Amíg ilyen ostobák vagytok, addig biztos az újabb kétharmad.

midnightcoder2 2018.05.02. 07:25:07

@élhetetlen: Ja. Ha minden osztályra jutna pár fejlesztő pedagógus, aki persze profi pszichológus is egyben és ellensúlyozni tudja az otthonról érkező más irányú motivációt...

De ez még mindig nem oldja meg azt a problémát, amikor a gyerek konkrétan elmebeteg. Székeket dobál, üvölt ha rohama van - naponta több órán át. A pedagógus vagy azzal van elfoglalva, hogy az őrjöngő gyereket fegyelmezi, vagy a többivel foglalkozik. Sajnos ez ma kis hazánkban ilyen szinten nincs megoldva.

midnightcoder2 2018.05.02. 07:29:11

@élhetetlen: Ezzel szemben ma az a helyzet, hogy lassan a pedagógusi pozíciókat nem tudják betölteni, emiatt szerintem csöndes iskola összevonások is várhatók. Egyre kevesebb az olyan hülye aki ezeket a körülményeket felvállalja, pláne ennyire semmi pénzért. Az is csak az idősebb korosztály, a fiatal inkább elmegy titkárnéninek vagy HR-esnek egy multihoz légkondis irodába kétszer annyiért, vagy babysitternek külföldre.
Régen sem kerestek jól a pedagógusok, de akkor kevesebb volt a stressz és több a szabadidő. Ma viszont már semmi nem szól e mellett a pálya mellett, nem véletlenül hagyják ott a fiatalok.

Zahonyai Ferenc 2018.05.02. 07:35:18

Persze van felvételi stb de nem a szegénység, a származás alapján szűrik meg a felvételezőket !!

Nerevaryne 2018.05.02. 07:52:00

Azt azért el ne felejtsük, hogy aki 16 évesen írástudatlan és köze nincs az alapműveltség megszerzéséhez azt nem a szegregáció és az intézményi rasszizmus fogja vissza az érettségi megszerzésétől.

Larry Silverstein 2018.05.02. 07:54:11

Úgy kell mint amerikában.

Ha túl hülye a néger akkor nem integrálni kell, hanem a cégeknek kell kötelező kvótába adni hogy x négert, y indiánt márpedig FEL KELL VENNI. Az igazgatótanácsba úgyszintén.

Milyen jól nézne már ki Kalányos Marlonbrando mondjuk a MOL executive boardon, nem?

A tudomány sosem téved! 2018.05.02. 08:01:02

Hogy van ez elvtársak?
Máskor meg épp amiatt ajvékoltok, hogy cigány a miniszterelnökünk, ebben a véres diktatúrában. Mikor hazudtok?

halaloszto 2018.05.02. 08:02:21

@Zahonyai Ferenc: dehogynem. láttál már feladatsort? tele van olyan kérdésekkel, amiket nem tanult az iskolában. ha a család elég művelt és értelmiségi, akkor otthon tanulhatta. meg ha a család fontosnak tartja és tud költeni rá, akkor járhatott előkészítőre pénzért.

hbo 2018.05.02. 08:08:13

errol a b1 blogrol mindig a vicc jut eszembe, "vadász, vadász" :D

Nerevaryne 2018.05.02. 08:26:20

@halaloszto: A könyvtár mindenkinek ingyenes. Ha van rá ingered, akkor is felkészülhetsz az érettségire ha az iskolában az egész tanóra kiabálással és fegyelmezéssel telik.

Nálunk speciel borzasztó történelemórák voltak, nem tanultunk semmi konkrétat. Elmentem a könyvtárba és elolvastam magam.

2018.05.02. 08:41:07

@Semper Fidelis:

"Mi van itt összehordva? Közhelygyűjtemény az egész. "

Közhely? Elolvastad egyáltalán BAZD MEG?
De mondjuk te! Mutass már nekem ebben a "csodálatos" első hozzászólásodban egyetlen egy konkrétumot, aminek bármi köze van a blogbejegyzéshez!

"Ez a b1 gyönyörűen mutatja, miért buktatok, és miért fogtok legközelebb is. Nehogy önvizsgálatot tartsatok, á, véletlenül se. Orbán meg azt hiszi, azért nyernek, mert olyan jól csinálnak mindent. :) Gonoszcsúnyapatás mondjuk holnap is bukik, csütörtökön államcsőd, nem? :) :) "

Csak azért írtam le ezt neked, mert ebből a típusú hozzászólásból csak itt ezen a blogon Dunát lehetne rekeszteni állandóan. Mind ugyan azt mondja, mind ugyan azt írja, semmi konkrétum nincs benne, semmi érdemi hozzászólás semmilyen témához.
Pont olyan, mint amikor a politikusok terelni akarnak össze-vissza.

eßemfaßom meg áll 2018.05.02. 08:49:31

@MikeBoy: "Csak azért írtam le ezt neked, mert ebből a típusú hozzászólásból csak itt ezen a blogon Dunát lehetne rekeszteni állandóan. Mind ugyan azt mondja, mind ugyan azt írja, semmi konkrétum nincs benne, semmi érdemi hozzászólás semmilyen témához."

viszont igaz, szemben a posztbeli agymenéssel

eßemfaßom meg áll 2018.05.02. 08:55:02

@halaloszto: "tele van olyan kérdésekkel, amiket nem tanult az iskolában"

Ha nem tanult akkor hogy akar felvételt nyerni?

eßemfaßom meg áll 2018.05.02. 08:55:57

@halaloszto: "Te megbíznál egy cigány burkolót? Vagy asztalost? "

Te nem? Rasszista vagy?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.02. 08:56:03

Bizony ez így van.

Ha szegény vagy cigány vagy, akkor semmi esélyed az Orbán kormány alatt. Az elkúrók alatt kész kánaán volt az életük.

És adott is az évszázad rejtélye, hogy miért is szavaznak kitartóan az itt és számtalan más helyen le vidéki suttyózott ciágnyok és szegények a Fideszre :)

Balfasz ballib hazudozók !

eßemfaßom meg áll 2018.05.02. 08:57:45

@baldoc: te se tudod abbahagyni azt amivel sokadjára pofára estetek :)

Folytasd!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.05.02. 08:58:15

@Semper Fidelis:

A ballib seggnyalók már azt se tudják mit hazudjanak.

A tüntetéseikre már a kuty se kíváncsi, a választási kudarcot még évekig nem tudják kiheverni.

Marad a régi recept, hazudozás, nácizás, balfaszkodás, önmaguknak ellentmondás.

eßemfaßom meg áll 2018.05.02. 08:59:24

@xclusiv: induljunk ki abból, hogy a felzárkóztató pedagógus is csak azt tudja felzárkóztatni aki fel akar zárkózni.

2018.05.02. 09:21:26

@eßemfaßom meg áll:

Sokat hozzátettél a témához.
Keresd már meg a kedvemért azt a 2000 soros zsoldost Magyarországon, mert le kéne őket mészárolni végre.

Bolsi Buster 2018.05.02. 09:34:39

@MikeBoy: Majd elobujnak ajvekolni amikor beszantjuk a CEUt.

2018.05.02. 09:38:09

@Bolsi Buster:

Vannak Hollywoodban a A, B, sőt Zs kategóriás filmek és így színészek is.
Na most téged olyan ritkán látlak, hogy ennek mintájára te max egy Zs kategóriás troll vagy.

halaloszto 2018.05.02. 09:52:37

@eßemfaßom meg áll: olyan kérdések vannak, amiket nem tanítottak az iskolában. nem részei a tananyagnak. így a felvételi pontosan azt méri, hogy ki az, aki többet tud mint amit az alapfokú oktatás tanít.

eßemfaßom meg áll 2018.05.02. 09:59:20

@MikeBoy: Köszönöm, hogy megmutattad, hogyan kell SOKAT hozzátenni a témához. A mészárlós rész kiemelkedően hasznos volt.

@halaloszto: Tudnál erre valami konkrét példát mutatni?

Cycmen 2018.05.02. 10:08:26

Amennyi pénzt és energiát beleöltek már a cigányságba, legalábbis doktorijuknak kéne lenni! Kemény kézzel el kell most már kapni őket és gatyába rázni!
A rasszizmussal se jöjjön senki, amelyik normális azt a kutya sem bántja! Sajnos azt se amelyik nem!

kunzoo 2018.05.02. 10:11:23

@eßemfaßom meg áll:
A felvételik tényleg ilyenek. Anno felvételiztem bioszból volt hozzá külön könyv amiben az volt amit nem tartalmazott a tananyag.

2018.05.02. 10:12:33

@eßemfaßom meg áll:

Te tényleg ilyen balfasz vagy eszemfaszom?
"http://tahobloggerek.blog.hu"
Csak leereszekdtem a szintedre TE TAHÓ!
Különben egy mukkot sem értenél meg abból, amit írok.
De látom, még így sem sikerült.
Maradjunk annyiban, hogy hanyagolj!
Most is fölöslegen szóltál hozzám, legközelebb ne kövesd el ezt a hibát.
Habár, tapasztalatom szerint a hozzád hasonló balfaszoknak rossz a memóriája.

halaloszto 2018.05.02. 10:24:41

@eßemfaßom meg áll: www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/feladatsorok/2018/M1_6.pdf

jó szórakozást.

elsőre olyan, mintha gondolkoztató, kreativitást igénylő feladatok lennének. és ez milyen jó, mert nem a tudást, hanem a képességeket mérik, hiszen így az okos, értelmes, tehetséges gyerekek jutnak be, nem a magolósok.

valójában ezek egyszerűen olyan fajta feladatok, amik normál tanórán nem fordulnak elő soha, azoknak akik csak becsületesen végigcsinálták az iskolát teljesen idegenek, ismeretlenek, sosem láttak hasonlót sem. akik jártak előkészítőre, azoknak viszont teljesen ismerősek, hasonlót sokat csináltak már.

így a felvételi nem csak a tehetségeseket válogatja ki, hanem azokat is, akiknek megvan a megfelelő családi háttere. akiknek a családja tud és akar is feladatokat átvállalni az iskolától.

pl miyen szép, amikor egy iskola dicsekszik hogy a tanulói 70%-a letette a középfokú nyelvvizsgát. azt nem írják oda, hogy kivétel nélkül jártak iskolán kívüli tanfolyamra, magántanárhoz. a fenti felvételi eljárás segíti az iskolát abban, hogy olyan diákjai legyenek, akiknek lesz nyelvvizsgája akkor is, ha az iskolai nyelvoktatás egy nulla.

Bolsi Buster 2018.05.02. 10:29:27

@Cycmen: Mi a neve a macskanak az avatarodban?

Elfelejtettem

Bolsi Buster 2018.05.02. 10:36:05

@halaloszto: Az iskolai nyelvoktatas mar 20 eve se volt nulla, sot.

Most egy olyan irodaban ulok, ahol minden foldreszrol es Europa osszes orszagabol vannak emberek. Mondhatom, ugy altalaban az angol nyelv oktatasa egy csomo nyugati orszagban - foleg a latinokban - szarabb mint Kaeuropaban. A latinok ugyan batran beszelnek, de eros akcentussal, irni meg keptelenek helyesen.

A nyugati fiatalok allandoan utaznak naluk az a nyelvtanulas. Nalunk tulsagosan tantermi az oktatas, de pl. ennek az elonyos kovetkezmenye h a magyarok nem csinalnak 5 hibat minden egyes sorban ha vmit irni kell angolul.

nnnnnnnn 2018.05.02. 10:42:54

teljes mértékben leszarom a problémát, a lényeg hogy a gyerekem ne terrorizálja egyetlen cigány sem az iskolában, ezért oda iratom ahol a legkevesebb van belőlük, vagy lehetőleg egy sincs.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.02. 10:52:13

@halaloszto: azok a feladatok annyiban különböznek a tankönyvitől, hogy nem azt kérdezik, hogy mennyi a harmada, hanem azt, hogy melyik szám háromszorosa. Ehhez nem előkészítő kell matematikából, hanem meg kell tanulni a leírtakat helyesen értelmezni. Egyébként ez a feladatsor a 3 évvel ezelőtti 6 osztályos gimnáziumi felvételi anyag szintjén van, semmivel sem nehezebb. Ezt egy értelmes gyerek simán meg tudja oldani, persze nem árt ha a leírtakat érti, és fejben el tud végezni egy szorzást vagy egy osztást 100 alatti számokkal, tisztába van a törtekkel stb. Egy 6.o. gyerektől ez elvárható, ha nem lógta el az előző 5 osztályt.

"... valójában ezek egyszerűen olyan fajta feladatok, amik normál tanórán nem fordulnak elő soha ... " Ez attól függ melyik tankönyvből tanultak, de leginkább azon múlik, hogy képes-e a gyerek egy műveletet felismerni a más szavakkal történő megfogalmazás ellenére. Nem matematikai a probléma, hanem szövegértési...

" ... amikor egy iskola dicsekszik hogy a tanulói 70%-a letette a középfokú nyelvvizsgát ... " Hát ez megint csak hangulatkeltés, nem egy gimnáziumot ismerek, ahol egy év ISKOLAI előkészítés van, itt intenzíven nyelvet tanulnak a diákok, és utána bizonyos órákat idegen nyelven hallgatnak. Ezeket úgy hívják, hogy kéttannyelvű gimnázium. A végzős diákok röhögve szerzik meg a középfokú nyelvvizsgát gyakorlatilag kivétel nélkül, a legtöbbjük felsőfokú nyelvvizsgát tesz az érettségi évében, és sokan egy második nyelvből is megszerzik a középfokú vizsgát, különösebb nehézség nélkül, ÉÉÉÉÉÉS mindezt külső nyelvtanfolyam nélkül.

Az mondjuk hozzátartozik, hogy a diákok bejárnak az iskolába, felkészülnek az órákra, odafigyelnek az órákra, jegyzetelnek az órákon, elkészítik a házi feladatokat, gyakorolnak otthon stb...

halaloszto 2018.05.02. 10:54:32

@Bolsi Buster: `így van. 20 éve is akkor volt nyelvvizsgád, ha költöttél rá. csak 20éve a pszicho szak kivételével nem volt egyetemi felvételi követelmény a nyelvvizsga. persze pluszpontot ért, megint elérve hogy pénzért (nyelvtanfolyamra költve) előnyt vehettél a felsőoktatásba kerüléshez.

Lehetnék én is 2018.05.02. 11:00:43

1. Kérem, mutasson nekem a poszt toló olyan országot, ahol a szegény/ cigány / néger / indián, stb. ugyanolyan eséllyel indul, mint a gazdag.
Néhány díszcigányunk nekünk is van, de az EU fejlettebb országában, vagy az usákoknál, ausziknál sem azonosak az esélyek.

2. A gyermekek és a szülők szándéka, törekvése pl. a cigányoknál nem segíti az állami segítség befogadását (most sem, 10-20 éve sem, és sajnos +10 év és ugyanígy lesz).

3. Már megint olyan a megközelítés, ami értelmezhetetlen. Kiderül, hogy a szegregált oktatás nem működik, a vegyes oktatás sok cigánnyal és kevés cigánnyal nem működik, a felzárkóztatás nem működik. Mondja a poszt toló. De azért küzdjön a 6. osztályért a 16+ éves "gyerek" a 12 évesekkel - biztos akkor majd sikerül, ami korábban nem. Gondolom saját gyereket nem íratnál 3 borostás kancigány mellé a 6.-ba?

4. 1 hete ment a habverés itt Szegényluca problémáiról, igaz óvodapedagógus és nem iskolás vonalon. Nem sok olyan javaslat volt, hogy menjen a szegény és cigány sújtotta régióba, teljesedjen ki szakmailag, éljen teljes életet. Ha meg mégis javasoltuk, a szembeszösszenetek azt mutatták, hogy a vidéki élet nem való a fiatal diplomásoknak. Akkor ki fogja megoldani az elmaradottak problémáját? Különösen, ha ők maguk elijesztik, megverik leköpik azt a tanerőt, aki nekik nem tetszik?

Biztos ez mind Orbán miatt van?

halaloszto 2018.05.02. 11:01:07

@Magánvéleményem: elolvastad a feladatsort? pl a gondolatban három kockát egymáshoz ragasztok és a felületéről kérdeznek?

igen, értelemmel és gondolkozással megoldható. de ha olyanokkal kell időre versenyezz, akik már egy csomó ilyet megoldottak, kicsi esélyed lesz. csak abban bízhatsz hogy kevesebben vannak mint a keretszám, és a maradéknak tudsz az elejében lenni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.02. 11:06:23

@halaloszto: 35 évvel ezelőtt az ált. iskolákban 5.től tanították az oroszt, akit érdekelt, az középiskola végére, különösebb ráfordítás nélkül megtanult normálisan oroszul, olyan szinten, hogy akár a szu-ba is mehetett orosz egyetemre, akár felsőfokú nyelvvizsgát is tehetett. Természetesen a diákok 98%-a sz@rt bele az egészbe, és még érettségin sem választotta érettségi tárgynak, mert csak bukdácsolt oroszból.

Ez nem a tananyag, a tanítás, és a tanárok hibája, hanem a gyerekek hozzáállásának problémája. Aki akar az különösebb ráfordítás nélkül az iskolai tananyagból fel tud készülni a középfokú nyelvvizsgára, az aki komolyan veszi, és az interneten elérhető idegen nyelvű oldalakat is felhasználja a tanuláshoz, akár felsőfokú vizsgára is képes lesz, de ehhez tanulni kell.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.02. 11:09:11

@halaloszto: anno, a fiam is megoldotta az ilyen feladatokat, és felvették a Trefortba mindenféle szóbeli vizsga nélkül. Nem volt előkészítője, viszont amikor ovis volt sokat játszott építőkockával meg hasonló egyszerű játékokkal, ellenben kevés TV-t nézett.

2018.05.02. 11:09:12

@Lehetnék én is:

"Biztos ez mind Orbán miatt van? "

Mondjuk pl. a miatt van, akinek miniszterként így kezdődik a CV-je:
"1976–tól 1977-ig betanított esztergályos volt a Diósgyőri Gépgyárban, 1979 és 1980 között gondnokként dolgozott"
Egy ilyen fazon valószínűleg csodákra képes az oktatásban, ha az-az ő minisztériuma alá tartozik.
Nem gondolod?

2018.05.02. 11:13:34

@Magánvéleményem:

"Ez nem a tananyag, a tanítás, és a tanárok hibája, hanem a gyerekek hozzáállásának problémája."

Általános iskolai oktatásban a gyerekeket hibáztatod? 8-14 éves korosztályt?

CleanYourRoom 2018.05.02. 11:19:13

Egyetértek a Szerzővel, és indítványozom is, hogy rakjunk vagy 10-20 felzárkóztatandó, túlkoros, esetleg tanulási és magatartási problémákkal küszködő cigány tanulót a kedves Szerző gyerekeinek osztályába, hiszen a napnál is világosabb, hogy az a megoldás, hogy ha integráljuk a gyengébb képességűeket a jó képességű gyerekekkel, akkor mindenkiből varázsütésre jó képességű tanuló válik, és még véletlenül sem fordítva! Gondolom, a blogger élenjár jó példával a szegregáció elleni hősies küzdelmében és már be is költözött a Hős utcába, vagy a Nyócker valamelyik színes kultúrájú részébe, hogy építse a jövő toleranciára, nyitottságra és multikulturalizmusra épülő társadalmát! Sok sikert a nemes küzdelemhez, mi itt mindannyian drukkolunk neked, kedves Szerző!

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.02. 11:24:36

@MikeBoy: Így van. Nem a tanár vagy a tananyag, és végképp nem az iskola tehet arról, ha a gyerek nem készül fel az órára, nem tanulja meg a megtanulnivaló, nem írja meg a házi feladatát, ha otthon hagyja a tankönyvét, ha nem megy be az órára, ha kimegy óra közben és beszól a tanárnak stb.

A legtöbb csököttagyú liberális ezt az iskolának, a tanárnak és a tananyagnak rója fel, pedig ez nem azok, hanem a gyerekek, és a szüleik hibája.
Valaki itt feljebb már leírta, csak azt lehet felzárkóztatni aki hagyja magát. Ehhez annyit tennék hozzá, csak az fog tanulni, aki akar, vagy akit rákényszerítenek. Bár ez utóbbi elég kétes kimenetelű.

Sir Galahad 2018.05.02. 11:33:37

Amiben a kormányzat hibás: továbbra is erőltetik az integrációt, amiről ezerszer kiderült, hogy semmi értelme. Szegregált oktatásra volna szükség, azzal a kitétellel, hogy a szegregált iskola nem rosszabb, hanem jobb (jobban felszerelt, a speciális igények kezeléséhez értő, jobban megfizetett tanárokat alkalmazó) kell, hogy legyen, mint a többi. A szülőket meg tűzzel-vassal rákényszeríteni, hogy a gyereküket járassák iskolába és működjenek együtt. Ha ez a két dolog hiányzik, tökéletesen fölösleges bármilyen erőfeszítés.

Lehetnék én is 2018.05.02. 11:36:25

@MikeBoy: látod, milyen jó példa az említett önéletrajz a szegény sorból miniszterré válás. Meg milyen szemét dolog számon kérni rajta, hogy volt fizikai munkás is. Esetleg az érettségi után egyetemre alkalmatlanok szakmát tanulása elfogadható? Különösen jó anyagi hátterű családban?

(nem vagyok miniszter, de pl. egyetemi előfelvett katona voltam, ami előtt dolgoztam. A munkakönyvemben az a munka a katonasággal együtt egy tételben szerepel, mert csak a leszerelés és az egyetemi beíratkozás között léptem ki a munkahelyről).

Azoknál a 8-14 éveseken nem kérhető számon a hozzáállás, akkor azoknak később sem alakul ki a tudatosság, felelősségvállalás. Ha szerinted nem lehet tőlük elvárni, akkor ne is akarjanak véleményt formálni az oktatásról, tanárokról, sőt kormányzatról. Az egész nyegleség a hungarovalentini oktatáspolitikával kezdődött. És annak különösen súlyos hatása pl. a igányokra volt.

2018.05.02. 11:47:12

@Lehetnék én is:

Te figyu! Én rohadtul rühellem a mellébeszélést!
Az, hogy Balognak már az önéletrajzából kiderül, hogy rohadtul alkalmatlan volt arra a pozícióba, amit betöltött, semmi köze ahhoz, hogy mit akarunk elvárni??? 8-14 éves gyerekektől és ugyan miért?

"Ha szerinted lehet tőlük elvárni"
Áruld már el nekem! A beírásaimból honnan is derül ki, hogy mit gondolok arról, hogy kiktől mit lehet elvárni?

laci_52 2018.05.02. 11:47:37

"a szegény, rossz körülmények között élő, vagy cigány gyerekek esélye a felemelkedésre nulla"

Ez így ebben a formában nem igaz! Környezetemben sok ellenpéldát tudnék mondani, amikor csóró gyerekből normális egzistenciával rendelkező felnőtt lett. Nem nyafogni és siránkozni kell, hanem tanulni és dolgozni!

Hozzászólok 2018.05.02. 11:48:53

@élhetetlen: visszakerdeznek: Te jol vagy?
az elozo generacio kapott tehat az altalad elmondott modon a tarsadalom tobbi resze altal finanszirozva egy eselyt. extra figyelmet. kulon foglalkozast.
mire hasznalta?
ujra termelte a sajat nyomorat. sot tovabb fokozta.
akkor ontsunk a feneketlen lyukas szitaba meg tobb penzt?

elvarasokat kell megfogalmazni. aki igyekszik, azt -es csak azt - tamogatni. es minden a tarsadalomnak kart okozo viselkedest kemenyen el kell lehetetleniteni.

Hozzászólok 2018.05.02. 12:13:12

@CleanYourRoom: :-)
igen.
de,
sajnos a kedves szerzo mindezt nem tette meg. es nem is fogja.

agarik 2018.05.02. 12:23:52

@LKerekes: A rendszer zseniális. És igen, marad a kétharmad.
#Lebensraum
#FelsőbbrendűFaj
#VégsőMegoldás
#KereszténységÜberAlles
#HitlernekIgazaVolt
#NacionalizmusMindenáron

sakkosfx 2018.05.02. 12:39:24

Azt a cigány gyereket nem lehet befogni a tanulásba amelyik azt mondja a tanárnőnek tanárnő kérem és hülye vagyok, nem tudom felfogni a tananyagot! Már pedig ezt olyan tanárnő mesélte el akinek ezt mondta egy cigánygyerek! Hagyni kell őket békében élni! Közülük is aki akar az fog tanulni és van lehetősége is! És jusson eszünkbe, hogy diplomával is mosogatnak az EU-ban!

Lehetnék én is 2018.05.02. 12:58:46

@MikeBoy: azt hittem, nem okoz nehézséget neked az, hogy két hozzászólásodra egy hszben reagálok.

1. Balog miniszter úr önéletrajzában nem értem, miért probléma, hogy végzett fizikai munkát 40 éve. És ettől nem lesz alkalmatlan a pozíciójára, sőt attól sem, hogy te annak tartod, meg az én véleményem sem lényeges az ügyben. De akkor sem értem miért gondolod.

2. AZ előzőtől függetlenül írtam, külön bekezdésben, hogy szerintem igenis kell követelni a gyerekektől. A te véleményed pedig abból szűrtem le, amikor azt írtad, hogy "Általános iskolai oktatásban a gyerekeket hibáztatod? 8-14 éves korosztályt?" Rosszul értem, hogy szerinted ők nem felelősök a saját hozzáállásukért a tanuláshoz, iskolába járáshoz, tanár-diák kapcsolatokhoz? Ha meg mégis, akkor miről szól a bejegyzésed?

zokogjatok 2018.05.02. 13:14:43

@Magánvéleményem: "Ez nem a tananyag, a tanítás, és a tanárok hibája, hanem a gyerekek hozzáállásának problémája. "

No jó, csak egy megszálló hadsereg nyelvét tanulni egy adott esetben 56-os gyereknek nem valami felemelő, érthető, hogy ott hiányzik a motiváció. Az angol nem ugyanez.

zokogjatok 2018.05.02. 13:19:37

@MikeBoy: "Általános iskolai oktatásban a gyerekeket hibáztatod? 8-14 éves korosztályt? "

Egy ekkora gyereknek is van már felelősségtudata (jó esetben), persze a korához mérten. De igen, se egy 8 , se egy 14 éves "gyerek" nem tehetetlen báb. És értem én, hogy számít, hogy mit hoz otthonról meg mi várja otthon, na de azok már pláne felnőttek, mit kéne még csinálni. Rajtuk is múlik.

2018.05.02. 13:27:23

@agarik: Nyugodj le, attól majd megnyugszol. ..és akkor nem kapkodsz. Kihagytad:Ú

#SzélbernadettetTömlöcbe
#AzEllenzéketADunába
#Államcsőd

eßemfaßom meg áll 2018.05.02. 13:33:22

@kunzoo: Melyik gimibe van biosz felvételi?
@halaloszto: ezt néztem korábban is, konkrétan melyik kérdés nem szerepel a tananyagban?

eßemfaßom meg áll 2018.05.02. 13:34:43

@MikeBoy: Köszönöm, hogy megmutattad, hogyan kell MÉG TÖBBET hozzátenni a témához.

Armatúra 2018.05.02. 13:46:39

Azt megmagyarázná valaki, hogy 10 évvel ezelőtt, ill. régebben , mennyivel volt jobb/több esélye roma gyerekeknek? Másrészt a 16 éves iskola kötelezettség több fejlett európai országban is létező rend. A 17 éves gimis gyereket nem rúgják ki. Viszont az meggondolandó, hogy egy 16 éves hatodikos, hetedikes gyerek milyen elv alapján legyen 17-18 éves korában gimis, és milyen esélye van az anyag abszolválására?

2018.05.02. 13:47:16

@Lehetnék én is:

1.
Megnézted, ki ez az ember?
Így folytatódik a pályafutása:

" Teológiai tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián kezdte. 1983-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián református lelkészként végzett, majd 2002-ben a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (ma Testnevelési Egyetem) mentálhigiénés szakemberi diplomát szerzett."

Azért dolgozott esztergályosként meg gondnokként, mert nem volt elég jó a felsőfokhoz. Aztán 26 évvel!!!! a középiskola után sikerült neki egy hagy ne írjam le, milyen diplomát szereznie!
Ezek után tedd már fel még egyszer azt a kérdést, hogy mi is a baj a Miniszterünk önéletrajzával!? Meg azt is, hogy mi köze van ennek az embernek az oktatáshoz? :D

2. Az "elvárni" és "követelni" szónak ebben az esetben nem sok köze van ahhoz, hogy ki a "hibás" ki "hibáztatható".

2018.05.02. 13:48:18

@eßemfaßom meg áll:

Kiakadt a lemez kicsi troll? :D
Emlékezz, hogy sose szólj hozzám!
Ne aggódj, én sem fogok hozzád.

rnz 2018.05.02. 13:51:04

Szegény cigányok nem tudnak gimibe menni? Már az általános iskolát is nyögvenyelősen végzi el a legtöbb, már amelyik elvégzi egyáltalán. Szegregálás? A nem cigányok veszik inkább el 2-3 településnyire a gyerekeiket nagyon sok helyen, hogy ne sírva-verve jöjjenek haza minden nap. Nem arról van szó folyamatosan, hogy szakmunkásokból hatalmas hiány van? Akkor miért baj, ha nem haszontalan bölcsészeket akarnak mindenkiből faragni?

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.05.02. 13:52:00

@zokogjatok: Engedd meg, hogy ne haragudjak! :-)

Az, hogy mikor milyen közegben melyik nyelvet kell megtanulni, az irreleváns, a hangsúly azon van, hogy az adott diák, az adott iskolai tananyaggal mit kezd. Elsajátítja, vagy a s@ggét törli vele. Ha elsajátítja, akkor le tud vizsgázni, ha egyéb célra hasznosítja, akkor jönnek a mindenféle "hangok", hogy a tanár nem tanítja meg, a tananyag szar, az iskola a hibás stb. Mindig más a hibás, sosem a diák, aki 4-8 évig sz@rt bele a tanulásba. Miért?

Ugyanez elmondható arról is, amikor Kisebbségi Rambó inkább eljár "cejgolni" a csatornára, minthogy bemenjen az iskolába matekot, förldrajzot, fizikát ... stb tanulni. Ezért persze a szegregáció, a hátrányos megkülönböztetés, a kormány, meg a "többségi" társadalom a hibás, lehet menni a kanbucmanhoz, meg a kisebbségi ügyek EU biztosához, akik megállapítják, hogy elnyomás, és gonoszság történik, kártérítést kell fizetni, kanosszát kell járni, és különbenis a kormány mongyon le.

Ha az én gyerekem szabotálná a tanulást, szétütném a száját. Mert a gyereket jobban érdekli a fafaragás, a tábortüzezés, meg a zenélés a tábortűznél, az nem jelentheti azt, hogy az iskolai tananyagot nem kell megtanulnia. Ha agyerek megbukik valamiből, teszemazt monnyuk földrajzból, akkor biztosan nem a tanár, vagy a tananyag a hibás, és hétszentség hogy szíjat hasítok a hátából, mert nem tanult eleget, eszembe nem jut a tanárt számonkérni olyasmiért, ami a gyerek vagy az én hibám.

DE szerencsére erre nincs szükségem, mert amikor az első karót hozta 5.-ben, akkor leültem vele egy kicsit beszélgetni, utána fájlalta az arcát, és bőgött egy darabig, mert összetörtem a gitárját, de azóta úgy tanul mint a kisangyal. Nem próbálkozik kifogásokkal, és az évvégi teljesítményére tekintettel, kapott egy új, szebb és jobb gitárt. Megkötötte az alkut, a tananyag szent, és a szabadidejében azt csinál amit akar, ha rossz jegyet hoz, akkor kézzel lábbal kepeszt a javításért. Nem osztályelső, de benne van a legjobb 5-ben, és most 16 évesen már megértette, hogy a mostani tanulása, a "gondtalan" felnőtt évek érdekében történik. Hogy többre vigye mint a faterja!

agarik 2018.05.02. 13:57:23

@Womb Raider: Megőrültél? Az LMP már a zsebünkben van, és Szél elképesztő tehetséggel hiteti el hogy ők ellenzék!
Az ellenzéket ugyanis nem szabad megszűntetni! Anélkül nem mondhatjuk hogy demokrácia van. Irányítanunk kell. A cégek is úgy küszöbölik ki a konkurenciát hogy felhúznak egy másik névvel egy hót ugyanolyan céget, és rárakják a táblát hogy "konkurencia". A tulajdonosi kör persze ugyanaz.

És államcsőd? Amíg az EU és az oroszok is tömik a zsebünket, elvagyunk mint a politikusok abban az Eddy Murphy filmben ahonnan Hillary C. is vette a "kampány"-ötletét, köszke az aggódást.
A paraszt persze megdöglik, de az annyit is ér. Nulla összegű veszteségnél nem csökken a termelés.

Szelid sunmalac 2018.05.02. 14:07:55

@rnz: Ertem en a logikad, de akkor miert nem mondjuk a te gyerekedbol faragnak kozmunkast. Miert evidens, hogy a ciganyokbol kozmunkas legyen , egyetemista meg a tiedbol?

Cycmen 2018.05.02. 14:13:00

@agarik
:" @LKerekes: A rendszer zseniális. És igen, marad a kétharmad.
#Lebensraum
#FelsőbbrendűFaj
#VégsőMegoldás
#KereszténységÜberAlles
#HitlernekIgazaVolt
#NacionalizmusMindenáron"

Na a cigányság önhibáján kívül itt a másik probléma mi miatt megoldhatatlan az ügy, amit te szépen példázol!
Ha valaki rámutat napnál világosabb nyilvánvaló tényekre akkor menetrendszerűen megjelenik egy ilyen nagyon PC nagyon liberális nagyon antifasiszta stb. stb. gyökér és elkezdi fújni a fenti faszságokat!

2018.05.02. 14:13:18

@Szelid sunmalac: Hát még mindig nem érted? Mert diszkriminálják a sok kis potenciális Nobel-díjast, hogy a fehéreknek több maradjon!

Én itten bevezetném a szigorú kvótákat. Az egységes követelmény az smafu... a fehérek képességeihez igazították mindet.

rnz 2018.05.02. 14:26:51

@Szelid sunmalac: Ez nem evidens, csak egyszerűen ez az életszerű, ezt mutatja a valóság, ha körbenézel. Már ha szoktál ilyet. Hozzáteszem én sem erőltetem majd, hogy egyetemre menjen mind a három gyerekem, ez a diplomát mindenkinek egy hatalmas téveszme, aminek ideje lenne véget vetni. Az már csak hab a tortán, hogy az átlag cigánygyerek egészen biztosan nem azt a mintát látja otthon, mint nálunk. Tudod, rendszeresség, következetesség, munka, tisztaság, kulturáltság, becsület és hasonló apróságok. Nyilván tisztelet a kivételnek, én is találkoztam már nem egy olyan cigánnyal akinek sikerült kiszakadnia, a legtöbbeknél már az akarás hiánya ellehetetleníti az elindulást is.
Hazugságot meg ne adj a számba, nem azt írtam, hogy közmunkás, hanem hogy szakmunkás. Tudod, aki kicseréli a csapot, lazán elkér 15 ropit a 15 perces melóért, te meg jajongsz, hogy milyen drága, bárcsak te is ezzel keresnéd a kenyered.

Cycmen 2018.05.02. 14:32:02

@Szelid sunmalac: Miert evidens, hogy a ciganyokbol kozmunkas legyen , egyetemista meg a tiedbol?

Nem evidens, de néhánynak adnék orvosi diplomát aztán velük kezeltetnélek benneteket!

Szelid sunmalac 2018.05.02. 14:45:15

@rnz: Mea culpa, valoban en irtam el. SZAKmunkast akartam en is irni, nem kozmunkast, mint ahogy te sem azt irtal. (Masik cikket olvastam, valoszinuleg az kavart ossze)

Azokat a csapokat meg csak-csak ki lehet cserelni, de manapsag peldaul mar egy rohadt izzocsere egy autoban sem feltetlen egyszeru mutatvany, mint ahogy a vivezetekszereloknek is imsernie kell egy rakas szbavanyt, egyedi es uj megoldast, mas szakmakat ahhoz, hogy a sajatjat jol tudja vegezni. Ha itt valaki azt hiszi, hogy egy jo szakembernek eleg negy evnyi szakmunkas kepzo, akkor kurva nagy tevedesben van. MINDEN szakmahoz szukseg van egy olyan foku tudasra, ami lehetove teszi a folymaatos tanulast es tovabbkepzest. Hogy mi leetszeru es mi nem, azon lehet vitatkozni ,de abban egyet erthetunk, hogy a kormany feladata es lehetosege pont az eletszeruseg befolyasolasa.

@Cycmen: Benneteket? Kiket? Felolem ha orvosnak tanult es ert hozza, nyugodtan add a diplomat a kezebe, sot, en kerlek. Engem nem fog zavarni ha cigany, kezeletetnem magam vele. (te meg beledogolhetsz a nyavajadba, az sem fog zavarni. Javaslom mondjuk a Gran Torino cimu film idevago jelenetet)

@Womb Raider: Aha...feherek es ciganyok kepesseie elteroek tehat. Ezt mintha mar hallottam volna valahol.

rnz 2018.05.02. 14:54:02

@Szelid sunmalac: "MINDEN szakmahoz szukseg van egy olyan foku tudasra, ami lehetove teszi a folymaatos tanulast es tovabbkepzest."
Pontosan ezért említettem meg, hogy nem mindegy, hogy milyen mintát lát otthon a gyerek. Az enyéim is csodálkoznak, hogy miért szoktam még mindig néha tanulni (fejlesztő vagyok). Nem is tudásnak nevezném, hanem tudásvágynak, vagy tanulási hajlandóságnak.

Cycmen 2018.05.02. 14:55:13

@Szelid sunmalac: Látom játszod a hülyét! Azért EVIDENS hogy közmunkás lesz nagy részéből, mert BASZNAK tanulni, a nyolc általánost sem végzi el a legtöbb!
Volt a rádióban műsor egy cigány medikusról, mindenféle támogatást megadtak neki, a saját falujában tervez praktizálni.
Valami gebasz azért lehetett, mert az egyetem egyik vezetője is megszólalt, rosszat éppen nem mondott csak annyit, hogy egyenlőre nem lesz több ilyenfajta ösztöndíjasuk. Gondolom nem azért mert cigány.

Szelid sunmalac 2018.05.02. 14:57:39

@rnz: Amire viszont az ember, mint eloleny minden egyede (ha kulonbozo fokban is) de kepes. Ha otthon nem latja, akkor ezert kell az iskolaban megmutatni neki, hogy igenis o is tanulhat es az mire jo. Ezt hivjak perspektivanak, vagy celnak. Amig cel nincs, csak azt letja, hogy "mer kell", ES otthon sem latja, mert azoknak is csak kellett, addig ertheto a hianya. A kenyszer lehet egy eszkoz, de semmikepp nem az egyetlen es nem a leghatekonyabb. Te, mint FEJLESZTO, igazsan tudhatnad, hogy ahhoz, hogy valami/valaki fejlodjon, a FEJLESZTONEK bizony enegergiat kell abba fektetni, magatol nem fog, csak egy bizonyos ido/szint utan.

Szelid sunmalac 2018.05.02. 14:59:10

@Cycmen: Latom erdemben nem cafoltad, amit irtam. Azert ez csak ad nemi remenyre okot. Hogy te mit talalgatsz, az a fenti peldaddal kapcsolatban mellekes. En peldaul azon kivul, hogy icgany, el tudok kepzelni meg ezer masik okot, amik szinten talalgatasok.

2018.05.02. 15:01:05

@Szelid sunmalac: Túltolod a biciklit...

Ki előtt pózolsz, Pityu? Nem "a" cigányok képessége eltérőek, hanem a jelenleg Mo.-n élő cigányok zömének jóval szerényebbek a képességei. A belterjesség, a terhes nők alacsony életkora, életkörülményei és a megszületett gyermek szocializációja mind-mind erőteljesen rányomja a bélyegét a purgyé képességeire, amik a lehetőségeit természetesen jócskán leszűkítik és máris bezárult a kör, a nyomor újratermeli magát. Nincs rapid megoldás, nem a pénz az egyetlen gyógyír itt komoly szemléletbeli változásokra van szükség, ha belátható időn belül elmozdulást szeretnénk. Ehhez a másokat uszítgató liberális ellenzékieknek éppen annyira meg kell változnia, mint a cigányságnak. Nem az előjogok bővítése, a pozitív diszkrimináció a megoldás. Az semmire sem jó, a problémát konzerválja.

Jakab.gipsz 2018.05.02. 15:07:25

Itthon a közkönyvtárak ingyenesek, a kultúra és a tudás, tehát mindenkié.

Egy tudásközpontú társadalomból, mint amilyen a miénk, egy fél analfabéta személy, eleve szegregálja önmagát. Tök mind egy, hogy ki és milyen gyökerei vannak.

Tehát a rasszizmusnak, faji kérdésnek, vagy a lelkiismereti (vallási) kérdéseknek, a témához semmi köze sincsen.

Magyarország kormánya pedig senki helyett nem képes megtanulni írni olvasni, szöveget értelmezni.

rnz 2018.05.02. 15:11:22

@Szelid sunmalac: Az iskolában megmutatni, hogy igenis tanulhat? Talán most nem így van? Talán most azt mondja mindegyiknek minden tanár, hogy ne tanuljatok, mert úgysem lesz belőletek semmi? Én ezt kötve hiszem és az általános iskolában tanító sógornőm sem ilyenekről számol be. Ellenben arról már számtalan történetet hallottam, hogy ha rászól a tanár a gyerekre, már rohan is be a véglény szülő balhézni, rosszabb esetben verekedni. Az alsó tagozatos gyerekek is úgy beszólnak a tanárnak, amikor az rájuk szól, hogy órán ne mobilozzanak, hogy egy felnőtt sem mond olyat. A kényszer _sajnos_ nem lehet eszköz, mert akkor azonnal rasszista, szegregáló, megkülönböztető, erőszakos, agresszív és még folytathatnám reggelig. Más, _használható_ eszközt meg továbbra sem sikerült felvillantania senkinek, én legalábbis nem hallottam róla.

KunnHalmiAgnes 2018.05.02. 15:16:17

Felhaborito Orban rasszizmusa, es hogy egy mocskos tolvaj cigany.

2018.05.02. 15:20:36

@Jakab.gipsz: Semmi másról nem szól a mese, csak a többséggel szembeni pozitív diszkriminációt erőltetnék, ami persze nem más, csak gyalogsági akna...

Wildhunt 2018.05.02. 15:28:28

@halaloszto: Nincs olyan kérdés. Olyan van (matematika-fizikából legalábbis) ami nincs a kötelező programban részletezve. pld. integrál helyett függvényprimitívek meghatározása, ami szinte ugyanaz, és nem lehet probléma ha a matematikára készülő jövőremenysége legalább a tankönyvek ajánlott kiegészítéseit elolvasta. Ha meg nem, ne menjen felvételizni.

agarik 2018.05.02. 15:41:44

@Jakab.gipsz: Így van! És amikor a 150,000-es szemüveget (ez csak a lencse) nem tudja megvenni a büdös cigány a 0 forintból, mert még betörni is lusta, akkor annyit is ér!
Bezzeg Habony szintén 0 forintból él, mégis még a kistáskája is 1,500,000-t ér! Ez bizonyítja hogy simán meg lehet élni 0 HUF-ból!
Igazából olyan jól élnek hogy nekik kéne fizetniük a cégeknek hogy dolgozhatnak. Elvégre azok folyton csak befektetnek, befektetnek, és mit kapnak vissza? Mikor fektet már be egy cigány? Győzike, meg Lagzi Lajcsi is csak lopni tud!

halaloszto 2018.05.02. 15:57:12

@eßemfaßom meg áll: írtam. a kocka felület ragasztgatós. logikával megoldható, csak annak aki még nem csinált ilyet 5-10perc, aki csinált annak meg 1.

kunzoo 2018.05.02. 15:59:17

@eßemfaßom meg áll:
Fősulis felvételi volt és amiatt hoztam példának hogy az alap tananyag (középfokon) nem tartalmazta teljes egészében a felvételi anyagát.

halaloszto 2018.05.02. 15:59:43

@Wildhunt: a felvételin ki fogja időkorláton belül, kevés hibával megcsinálni? aki elolvasta a könyvben a nemkötelező részt, vagy aki teremben tanárral gyakorolta? mire jó ilyen álnaívnak lenni? igenis a különóra, tanfolyam, felkészítő jelentősen növeli az esélyt a bejutásra. és ami az egyik gyerek esélyét növeli, az a másikét csökkenti.

Szelid sunmalac 2018.05.02. 16:11:11

@rnz: Azt hittem veled normalisan lehet beszelni. Sajnalom.

élhetetlen 2018.05.02. 16:24:12

@LKerekes: „Ja, ha csak egy ötelet....”. Tudod, a megvalósítható dolgok is úgykezdődnek, hogy valakinek eszébe jut valami. Egy ötlet. És nem tudom, miért lenne az „megvalósíthatatlan a reális, valós világban”, hogy a megfelelő irányú képzésen résztvevő diákok ezzel keressenek zsebpénzt, ne éjszakai árufeltöltéssel, vagy esti kiszolgálással egy Mekinél. Tudom, ezt most nem kéne, de index.hu/sport/futball/2016/11/10/fizetes_tamogatas_puskas_felcsuti_utanpotlaskozpont/
Ebből a pénzből azért kijönne pár kisegítő tanár fizetése, és a jövő szempontjából jobb befektetés lenne, szerintem. Csak hát a „fontossági sorrend”, ugye.

rnz 2018.05.02. 16:26:57

@Szelid sunmalac: Melyik rész sértette meg finom lelkedet? Nem olvastál valamit félre, ahogy az előbb is? Ettől píszíbb én már nem leszek és nem is akarok. Ha ez a "nem normális", akkor én is sajnálom.

élhetetlen 2018.05.02. 16:50:39

@kunzoo: „Az a baj a gimi után senki nem lesz hajlandó vízvezetékszerelőnek tanulni azt saját maga és a tanárai is kudarcként élnék meg.”. És miért gondolod, hogy ennek így is kell lenni? Ha lennének olyan szakmunkásképzők, ahova csak érettségivel lehet bejutni, és színvonalas oktatást nyújt, olyan készségeket fejleszt, hogy a szaki egy életen keresztül képes legyen követni a tehcnólógiai változásokat, oda nem biztos, hogy ciki lenne beiratkozni érettségi után. Kicsit nagyon más, de példának talán elmegy. Középiskola az én koromban. Gimnázium, szakiskola, szakközépiskola (ez adott értettségit), technikum. Az én szakmámban két technikum volt az országban. Kutya kemény volt, eleve felvételizni kellett, míg egy gimibe csak beiratkozni, a gimisek négy tantárgyból érettségiztek, kötelezően, mi hétből, és minden szombaton, ami nekik már szabad volt, mi a műhelyben szedtük fel a „gyakorlati tudást”. De neve volt, súlya volt, pedig ez is csak egy ipari iskola volt. Miért ne lehetne színvonalas szakmunkásképzés is, ahelyett, hogy a lebutítást szorgalmazzák. Na, ez hosszú, lett, de remélem, érted, mit akartam mondani.

2018.05.02. 17:04:45

@élhetetlen: Sok esetben a középiskolából továbblépés valójában bujtatott munkanélküliség. Amióta a gimnáziumok felé tolódott a hangsúly, azóta főleg. Ám nincs mit tenni.. a jelenlegi ellenzék folyamatosan veri a tamtamot, hogy Mo.-nak kiművelt emberfőkre van szüksége, mert azokat nem hajthatja rabigába Orbán, egy diploma mindenkinek jár.. mintha a egy papírgyárban vásárolt önbizalom és önérzetnövelő papírral közelebb kerülhetne bárki is a függetlenséghez (akár anyagi, akár szellemi legyen az)

élhetetlen 2018.05.02. 17:05:32

@kunzoo: „Ezt hívták régen népi kollégiumnak.”. Nem vagyok biztos benne, hogy azt hívták népi kollégiumnak, hogy húsz gyereket behoznak tanyáról egy jól felszerelt falusi általános iskolába ötödiktől, de mindegy.

Wildhunt 2018.05.02. 17:14:56

@halaloszto: vagyis a szegény gyereknek kétszer annyit kell a könyvtárban készülnie, mint a gazdagnak. Te ezen meglepődve engem nevezel naivnak. Hány éves vagy királyfi?

élhetetlen 2018.05.02. 17:32:37

@Hozzászólok: „visszakerdeznek: Te jol vagy?
az elozo generacio kapott tehat az altalad elmondott modon a tarsadalom tobbi resze altal finanszirozva egy eselyt. extra figyelmet. kulon foglalkozast. mire hasznalta? ujra termelte a sajat nyomorat. sot tovabb fokozta.”
Te miről beszélsz? Mert én arról beszéltem, hogy a tanyákról, ahol volt, öt, hat gyerek, azokat behozták a falusi iskolába, ahol voltak laborok, nyelvoktatás, stb., tehát mehettek hátrány nélkül középiskolába. Mert pár gyerekre nem érdemes kiépíteni egy olyan oktatási közeget, mint pár százra. Milyen nyomor újratermelésről és fokozásról hablatyolsz? Összerázódott a káposztalé a fejedben?

élhetetlen 2018.05.02. 17:52:06

@sakkosfx: „hülye vagyok, nem tudom felfogni a tananyagot!„. Nem kezdem előről, hogy az általános első három évében mit lehet elérni, hogy később a gyerek fel tudja fogni az anyagot. És a másik, ha később is kell segítség. Az öcsém nem hülye, és van köztünk 11 év. Nem emlékszem, hányadikban tanulták a százalékszámítást, de úgy jött haza, hogy, ha megfeszül, sem érti. Kiborítottam pár doboz gyufát, leszámoltam száz szálat, és eljátszottuk. Érdekes módon megértette. Középiskolában a matektanár képes volt házi feladatként ikozaédert ragasztatni velünk, hogy könnyebben lássuk a testátlókat. Persze, lehet úgy is, hogy elmondom, és ha nem érti a gyerek, és már sokszor mondták neki, hogy ő hülye, akkor el is hiszi, én meg, mint tanár ráhagyom. Ezekre az esetekre kellene a délutános, pihent kisegítő tanár. Na, mindegy, falra borsó.

élhetetlen 2018.05.02. 17:56:55

@eßemfaßom meg áll: „induljunk ki abból, hogy a felzárkóztató pedagógus is csak azt tudja felzárkóztatni aki fel akar zárkózni.”. Bölcs vagy, mint mindig. Ha a hátrányos helyzetűek fele szeretne felzárkózni, és csak a fele nem, akkor aki szeretne, de nincs segítség, nincs tanár, az hogyan? Mert most ez van.

élhetetlen 2018.05.02. 18:17:50

@Jakab.gipsz: „Magyarország kormánya pedig senki helyett nem képes megtanulni írni olvasni, szöveget értelmezni.”. Ez igaz, helyetted sem. „a kultúra és a tudás, tehát mindenkié.„. Mit keres ott az a vessző? „egy fél analfabéta személy”. Hogyan van az analfabéta felezve, hosszában, vagy keresztben?

élhetetlen 2018.05.02. 18:44:42

@Womb Raider: Nem hiszem, hogy érdemi vitát folytathatnánk, nem is megyek bele, csak pár megjegyzés az okosságaidhoz.
„Az egységes követelmény az smafu... a fehérek képességeihez igazították mindet.”. Biztos, hogy a képességeid jobbak, mint egy értelmes cigányé? Vagy csak a viszonyaid voltak jobbak, többet kaptál induláskor, (és még így sem szedtél össze sokat).
„a jelenlegi ellenzék folyamatosan veri a tamtamot, hogy Mo.-nak kiművelt emberfőkre van szüksége, mert azokat nem hajthatja rabigába Orbán, egy diploma mindenkinek jár.. mintha a egy papírgyárban vásárolt önbizalom és önérzetnövelő papírral közelebb kerülhetne bárki is a függetlenséghez (akár anyagi, akár szellemi legyen az)”. Lehet, hogy te csak elhülyültél a gimi alatt, és papírgyárban szereted a diplomádat, de hidd el, a többség nem. És igen, neked van igazad, és jogosan vered a tamtamot, hogy elég, ha egy ember le tud ragasztani egy járólapot a most ismert ragasztóval.
Ez meg igazán szép. „A belterjesség, a terhes nők alacsony életkora, életkörülményei és a megszületett gyermek szocializációja mind-mind erőteljesen rányomja a bélyegét a purgyé képességeire, amik a lehetőségeit természetesen jócskán leszűkítik”. Tehát, létszámukat tekintve, nem tizen vannak a cigányok, ha cigány cigánnyal házasodik, az belterjesség, ha magyar magyarral, az nem. És megint a képességek, amik leszűkítik a lehetőséget, ami lehet igaz adott esetben, de az is lehet igaz, hogy a lehetőségek elnyomják a képességet. De ez neked már magas. És kérlek, ne kezdj el ezen a szinten, (mármint a te szinteden) „érvelni”, mert nem érdekelnek a zagyvaságaid. Most csak válaszoltam, de ezután azt sem fogok.

Hozzászólok 2018.05.02. 19:18:51

@élhetetlen: kedves élhetetlen. "hablatyolok? káposztalé van a fejemben?" szánalmas érvelési próbálkozás lehülyézni a másikat.

Tehát: arról beszéltem, hogy a jelenleg mélynyomorban élők azoknak a gyerekei akik kapták a szuper lehetőségeket a cucilizmus alatt.
és jutottak valahova?
nem.

élhetetlen 2018.05.02. 19:36:42

@Hozzászólok: Akkor mégegyszer. Tanyasi gyerekekről írtam, akiket behoztak ötödiktől egy jól felszerelt általános iskolába, hogy nyolcadik végére megkapjanak mindent, ami szükséges. „az elozo generacio kapott tehat az altalad elmondott modon”, az általad elmondott módon arra utal, hogy arra írtál, amit írtam. Ehhez képest beszélsz nyomorról, és nyomor újratermelődésről, és csodálkozol, vagy megsértődsz, ha hablatynak tekintem a szövegedet. Nem érvelési próbálkozás volt, hogy leírtam, hogy zöldséget beszélsz. Próbáld meg átgondolni.

2018.05.02. 19:38:38

@élhetetlen: Blablabla. :) Nem élhetetlen vagy, hanem mérhetetlen(ül ostoba).
"És kérlek, ne kezdj el ezen a szinten, (mármint a te szinteden) „érvelni”, mert nem érdekelnek a zagyvaságaid. "
A személyeskedés nem érvelés ám, kiscsibe :) Mert nem látom az érveid.. felfuvallkodott hólyag vagy, nem több, aki a tükör előtt pózol és csodálja önnön nagy humanizmusát.

"Tehát, létszámukat tekintve, nem tizen vannak a cigányok, ha cigány cigánnyal házasodik, az belterjesség, ha magyar magyarral, az nem."
Velem vitatkozhatsz, a mérhetetlen önbizalmad egyenesen kényszerít erre, de vitatkozz inkább Dr. Béres Judit humángenetikussal :) vagy Ceizellel www.youtube.com/watch?v=JIed29tmfKo
Azt mellékesen jelezném, hogy a topicnak nem az én érvényesülési és értelmi képességeim vagy éppen a társadalomba való beilleszkedésem a témája, de ha szóba hoztad, köszönöm, megvagyok..:) ami külön jó hír, hogy egyelőre nem én vagyok rászorulva a cigány kisebbség adóforintjaira, hanem éppen fordítva.
lehet, nem vagyok olyan képességekkel megáldva, mint néhány közülük, de a jelenlegi követelményrendszer több elvárásának vagyok /voltam képes megfelelni, mint a legtöbben közülük. Lehet, nem halmoztam fel annyit, mint a leggazdagabbak közülük, de amim van, azt törvényes úton szereztem és még így is több ez a 'vagyon', mint amennyi legtöbbjüknek van. Arról nem tehetek, hogy a családom kicsit többet fordított az utódai jövőjének lehető legtöbb formában történő megalapozására és előrébb jutásában is jobban támogatta mindegyikünket mint ahogy egy átlagos roma családban ez szokás.. és legvégül.. a saját hibáimért csak magam okolom és nem másokat.

Hozzászólok 2018.05.02. 20:10:05

@élhetetlen: kedves élhetetlen. nem sértődtem meg, az téged minősít, nem engem hogy hogyan szólsz le másokat érvek helyett.

élhetetlen 2018.05.02. 20:19:14

@Womb Raider: „hogy Mo.-nak kiművelt emberfőkre van szüksége, mert azokat nem hajthatja rabigába Orbán, egy diploma mindenkinek jár.. mintha a egy papírgyárban vásárolt önbizalom és önérzetnövelő papírral közelebb kerülhetne bárki is a függetlenséghez”. Ez a te véleményed, te írtad le, ebből következik, hogy szerinted egy diploma ennyit ér. Én meg azt írtam, hogy nem jellemző az, ami a te élettapasztalatod. A te érvényesülési és értelmi képességeid csak ennek kapcsán jöttek be. Milyen érvelést vársz?
„Arról nem tehetek, hogy a családom kicsit többet fordított az utódai jövőjének lehető legtöbb formában történő megalapozására és előrébb jutásában is jobban támogatta mindegyikünket mint ahogy egy átlagos roma családban ez szokás.”. Ezzel nincs is baj, csak ezt az előnyt ne tekintsd a saját „képességednek”. Csak ezt akartam mondani, de neked, kár, mert nem érted. Csak szokás szerint összehordasz hetet-havat, és természetesen okos. és logikus vagy. Befejeztem.

élhetetlen 2018.05.02. 20:38:01

@Hozzászólok: Azta! Engem minősít, ha le merem írni, hogy valamire azt írtad, amit, aminek semmi köze nem volt ahhoz, amit írtam. „hogyan szólsz le másokat érvek helyett”. Az érvem az volt, hogy ez ragyogóan működött, és a gyerekek nyolcadikra nem voltak hátrányos helyzetben, mert az utosó négy évet egy jó általánosban végezhették el. Ha az nem elég, hogy leírom, hogy teljesen másról beszélsz, mint én, akkor mit tehetek? Mert teljesen másról beszélsz. Nyomorról, és nyomor újratermelődésről, amiről itt szó sincs. Milyen érveket hiányolsz még? Mi is az, ami engem minősít? Mi szól ellenem? Az, hogy te másról beszélsz? Na, kész.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.05.03. 05:23:41

A fityisznek megfélemlíthető agyatlan szavazók kellenek, nem kiművelt emberfők.

2018.05.03. 05:45:48

@élhetetlen: "Ez a te véleményed, te írtad le, ebből következik, hogy szerinted egy diploma ennyit ér."
Nem, nem csak szerintem, hanem a piac szerint is. Diploma és diploma között fényévek vannak. Ne játsz a naivat, tudod miről beszélek. Vannak diplomák, amikkel 3-4 évet pazarol el a fiatal, de egyetlen hasznuk annyi, (volt), hogy 4 évig bevételt biztosítottak az adott felsőoktatási intézménynek , az ott dolgozóknak. Persze szépen mutat, lehet fele gyorsan felhízlalni a felsőbbrendűségi érzést a proletárokkal szemben, kompenzálandó, hogy azok már 2 éve háromszáz ezer forint felett keresnek ..és lehet bogarászni a tájékoztatókat, hogy hol indul valami óccsó tinglitangli képzés, hátha a papa-mama büszkeségből megfinanszírozza a család 2. diplomáját. Elsősorban a humán diplomák resztlijét értem ezek alatt, de tudok olyan jogi diplomával a sammi peremén lábat lógató ifjú titánról, aki végül azért jutott álláshoz, mert a mama a megyei NAV igazgatóságra be bírta szuszakolni.
Az, hogy én a szegényes képességeimet megfelelő mértékben ki tudtam bontakoztatni, ahhoz kellett a családi háttér. A bázis/alap, amire építkezve egyetlen másodpercet nem kellett másra utaltságban töltve követelőznöm: Mégmégmég!!!
családot nem adhat az állam, anélkül meg (esetükben meg pont a család visszatartó , lehúzó ballassztjával) olyanok, mint egy android, akiket minden kör után újraindítanak.. DOS 1.01-el...

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Minden kormány olyan emberekre épít, mint szavazóbázisra, akiket gazdasági függőségben tarthat és ez nem mutat egyértelmű összefüggést a képzettség , a kiműveltség mértékével.. olyan szinten biztosan nem, hogy van diploma>>>ellenzéki szavazó, nincs diploma>>>fidesz szavazó.
A diploma ráadásul nem 'kiműveltség'... de ezt talán te is tapasztaltad már..

Hozzászólok 2018.05.03. 06:50:26

@élhetetlen: "na kesz." tenyleg.
arrol a nyomorrol beszelek ami miatt ez a tema egyaltalan felmerult.
arrol hogy a szocializmusban az elesett szegeny retegeket kiemelten tamogattak. ami jo. de egyesek nem tudtak elni a lehetosegekkel es most meg tobbet kovetelnek.
mar az is "sz.r" hogy 30 ezres osztondijat kapnak egy szakmunkas kepzes elvegzeseert. de nekik ez is keves mert inkabb beallnak sepregetni kozmunkasnak.

mi kell meg?

2018.05.03. 09:57:42

@Lehetnék én is:

Akkor ezt ugye megbeszéltük.
Balog volt a legjobb ember a legjobb helyen.
Egy niemand, aki miniszter lehetett (most hagy ne részletezzem, miért), de a társadalomnak egy ilyen ember nem válik semmilyen módon hasznára.
És ezt látja mindenki, akinek egy cseppnyi agya van. Mondjuk pl. Orbán Viktor.
De mivel a plakátokkal ellentétben NEM MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ A FIDESZNEK, ezért ezt jelentősen megszívtuk.
Ennek triviálisabb példája Kósa Lajos, aki úgy lehetett miniszter, hogy konkrétan kiérdemli a leghülyébb politikus címét az 1300 mrd-os sztorijával.
De van itt még tartalék:
444.hu/2018/05/03/szazmillios-adohatralekkal-eltunt-cegek-mukodtek-az-uj-fejlesztesi-miniszter-rozsadombi-lakasan
Gratulálok Fidesz fanok! Jó helyre adjátok a voksotokat!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.05.03. 23:10:11

Legyünk egy kicsit realisták: ha más lenne az oktatási rendszer, akkor hány százaléka jutna el egyáltalán az érettségiig?
Nem sok. Ez a probléma nem most kezdődött, hanem évtizedekkel ezelőtt. Sok minden Orbánék sara, de ez nem.

Void Bunkoid 2018.05.04. 09:36:46

Sokan el vannak tévedve.

Nem képességek kérdése a dolog, hanem kultúráé.

A cigányok legnagyobbrészt a szocializmus kezdetén (és folytonosságában) lettek "röghöz kötve", letelepítve, legtöbbjüknek munkát is adtak (még ha alibimelókat is), de kulturálisan nem lettek megváltoztatva, ez pedig bizony az oktatás és az állam felelőssége.

Ők legnagyobbrészt hiába már letelepedett életmódot folytatnak, kultúrájukban még mindig nagyon is nomád jellegű jegyeket hordoznak, ennek tipikus jellemzője az, hogy a jelennek élnek, nem "gyűjtögetnek", nem szépítgetik nagyon az otthont, csak ha valamit szereznek, akkor azonnal felélik, és nem is különösebben érdekli őket a társadalmi ranglétrán való lépegetés. Ezzel gyakorlatilag tényleg magukat szegregálják, az új generációk is folyamatosan kapják, hogy minek tanulni, hát olyan akarsz lenni, mint a paraszt a szomszédban, az is csóró heeee. Az ő álmaik nem az, hogy csendesen dolgozgató paraszt/droidokká lesznek, hanem szabad urakká.

Ez az álom a jelenlegi társadalomszerkezetben speciel nem megvalósítható - kivéve persze, ha milliárdos instagram-utazgató vagy.

Ha valóban integrálni akarjuk őket, akkor hülyén hangzik, de kényszeríteni kell őket - maguktól nem fognak ráállni a - szerintünk - helyes útra.

Ez ezer évvel ezelőtt VELÜNK is megtörtént, ne feledjétek, mi magyarok is nomád-rabló-fosztogató-területet felélő aztán továbbálló népség voltunk.

Szent István kb annyira vette komolyan a dolgot, hogy amikor kitalálta, hogy na itten keresztény Magyarország lesz, kötelezővé tette a templomba járást.
Aki nem ment el, azt szépen előszedte a várispán, és a templom előtt vagy a piactéren nyilvánosan OSTORRAL úgy elverte az illetőt, hogy utána eszébe nem jutott lógni.

Persze ma a deresre húzás már barbárnak számít, de valami hasonló súlyú szankciókkal simán bárkit rá lehet venni bármire :)

2018.05.04. 09:54:48

@Void Bunkoid: Már abból is éktelen károgás lett, amikor szóba került a fiatalok kiemelése a családi közegből és bentlakásos iskolákban tervezték az oktatásukat.
A másik meg a 'saját kultúrájuk' feladására rábírás miatt ... honnan vesszük a bátorságot, hogy megfosszuk őket attól, ami ezeréves örökségük? Honnan a felhatalmazás? csak nem felsőbbrendűnek érezzük a saját kultúránkat?

Void Bunkoid 2018.05.04. 09:59:19

@Womb Raider: pedig amúgy kb az lenne az egyetlen járható út, a "Roxfort-rendszer", amikor is bent van, méghozzá annyi ideig, hogy mire hazaér, egyszerűen taszító legyen számára az otthoni környezet, és eszébe se jusson, hogy olyan akarjon lenni, mint a szülei.

A honnan vesszük a bátorságot meg hát no. Ők jöttek ide annak idején, marhára senki nem hívta őket, viszont befogadtuk őket. Akkor viszont illik betartani a háziszabályokat.

Te is ha vendégségbe mégy, hiába otthon úgy szoktad, nem vedlesz át azonnal atléta-alsónadrágra, b*szod fel a lábad a dohányzóasztalra és fingasz ízeseket a tévét nézve :)
süti beállítások módosítása