B1 blogcsalád



Igazi szellemi ámokfutó kerül az EMMI élére

2018. április 30. - ashwood

00589860.jpegEgyre másra jelennek meg a cikkek Kásler Miklós – mindjárt emberminiszter – eddigi, szellemi ámokfutásáról. Ezúttal alaposabban szemügyre vesszük, miért is károsak a megszólalásai. És ennek semmi köze személyes hitéhez.

Hogy Kásler NER-kompatibilis, abban nem lehet kétségünk. A választási kampány során az állami és pártpénzzel kitömött CÖF mindenese, ifjabb Lomnici Zoltán haknizta körbe az országot azzal, hogy nem egyszerűen emberevő, terrorista migráncsok jönnek, ha nem Orbán nyer, de ezek a szaracénok még AIDS-betegek is. A bizonyíték: Nigériában a lakosság 80 százaléka, legalább 100 millió ember szenved e kórban.

Amikor aztán szembesítették a magát alkotmányjogásznak tituláló Lomnicit kijelentése ostoba és hazug voltával, a gerinces civil egyből közölte: az adatot Kásler Miklós, a világhírű onkológus hozta nyilvánosságra, márpedig akkor biztos igaz. Hisz az onkológus lényegében mindenkinél mindent (is) jobban tud. (A cáfolatok sora meglehetősen hosszú. Kezdve azzal, hogy az afrikai államban nem 125, hanem 182 millióan élnek, egészen az ENSZ hivatalos adatáig, amely az így is elképesztően magas, 3 és 4 millió közé teszi a fertőzöttek számát. De ha Kásler mást mond, biztos igaza is van.)

De Kásler Miklós ténylegesen mondott mást is. Például azt, hogy: "A tudomány minden eredménye azt bizonyítja, hogy van valamilyen spirituális létező a világban, amire minden visszavezethető.” Semmi kivetnivaló nincs abban, ha valaki személy hitének rendeli alá a világ bármely – minden – tényét, kutatási eredményét. Azzal azonban már komoly gondok lehetnek egy állítólag világhírű tudós esetében, ha ezeket a tényeket személyes hitéhez görbíti, hajlítja, hogy beleférjenek saját, kis szellemi dobozába. Márpedig a híres onkológus ilyenek is állít istenhite alátámasztására: “Antoine Henri Becquerel francia Nobel-díjas fizikus 1896-ban fedezte fel az izotópokat, és leírta, hogy az izotóp fajtájának megfelelően adott idő alatt más és más, de rá jellemző idő alatt elveszíti tömegének a felét. Ám azt, hogy melyik felét, senki sem tudja előre megmondani, ma sem. Miért, ha a rációval minden megmagyarázható? Tehát itt bukott meg először az Isten nélküliség teóriája." (Eszünkben sincs most komolyabban belemenni a fizika csodálatos világába, ezért csak címszavakban ajánljuk Kásler figyelmébe Heisenberg határozatlansági tételét és Schrödinger elméleti kísérletét a macskával.)

De folytatódik az eszmefuttatás: "Aztán jött az osztrák matematikusról, Kurt Gödelről elnevezett tétel, amely szerint nem lehet olyan matematikai képletet felírni, amit ne lehetne egy másik matematikai képlettel megcáfolni. Azaz a világ nem megismerhető, így nem is jöhetett létre ilyen alapokon." Na most már sajnos ki kell mondani: ez egy eget verő baromság. Félreértés ne essék: nem valamiféle istenségben hinni baromság - ez mindenkinek a lekiismereti szabadsága. De Gödel a legkevésbé sem azt mondta, ami Kásler kiolvasni akar belőle. A matematikus nemteljességi tétele úgy szól: "Minden ellentmondásmentes, a természetes számok elméletét tartalmazó, formális-axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan állítás, mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható." A második – kiterjesztett – nemteljességi tétel pedig: a legtöbb elméletben bizonyíthatatlan, hogy maga az elmélet ellentmondásmentes.

Ha Kásler Gödel saját képére torzított kijelentéseivel kívánja elhitetni magával istene létezését, ám tegye. De érdemesebb lenne akkor már Gödel saját, matematikai istenérvét tanulmányoznia. Persze, belátjuk, az meglehetősen bonyolult.

Ezek után egyáltalán nem lehet meglepő, hogy a rákgyógyász szerint: "a halálos betegségeknek jó 70-80%-át a Tízparancsolat megtartásával el lehet kerülni." Csak remélni tudjuk, hogy minisztersége alatt nem helyettesíti a kemoterápiát bibliaosztogatással.

Mindezzel természetesen nem vonjuk kétségbe, hogy a Könyv vallásai (a judaizmus, a kereszténység és az iszlám) erkölcsiségének fundamentumát jelenti a Tízparancsolat. Miközben az sem vitatható, hogy ugyan erre el lehet jutni a biológiai etika alapjáról is. (Ajánljuk még: Umerto Eco Miben hisz, aki nem hisz című könyvét.) Azt sem vitatjuk, hogy a "Ne ölj!" parancs betartásával például jelentősen csökkenthető lenne a halálesetek száma szerte a világban. Ahogy a "Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!" parancsolatot is megszívlelhetné a kormány.

Azt azonban visszautasítjuk, hogy az erkölcsi létezésen túl, a fizikai valóságba is szó szerint kellene beemelni a Biblia bármely passzusát. Kapjon Kásler Biblia alapú orvosi ellátást – mindenki más pedig a modern tudomány által megalkotott, legmagasabb színvonalút. Miniszterként ezt kellene elérnie, nem pedig saját hitbéli meggyőződését másra erőltetni.

De az onkológus a genetikában is otthonosan mozog. Nemrég jelentették be: sikeresen feltérképezték az árpád-házi III. Béla király génállományt. Márpedig ebből arra a következtetésre jutottak - szigorúan tudományos alapon –, hogy a magyarságnak nem lehet finnugor eredete, sokkal inkább eurázsiai kapcsolatai vannak a gének szintjén.

A korszakos felfedezésre azonnal reagált a kormányhű propaganda is: a Magyar Időkben "Történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlen" címmel közölt hosszú publicisztikát. Az írásmű, amely Kásler génkutatási eredményeire hivatkozik, ilyesmiket állít: "(a finnugor elmélet) egyik legfőbb problémája, hogy az őket megelőző öt-hat évre visszamenő magyar krónikák és a későbbi tudományos igényű történeti munkák semmit sem tudnak finnugor rokonságról, és következetesen a szkíta-hun egyenes ági leszármazást hirdetik. … A megfelelő szemlélet hiánya okozza mind a mai napig, hogy történészeink többnyire nem tudják meggyőzően és a tényeket a maguk súlyának megfelelően kezelni és interpretálni a múltunkat. … Gyakorlatilag a magyar történettudomány 150 éve arra törekszik, hogy a szkíta-hun-avar-magyar történeti folytonosság közé éket verjen, és azt minden eszközzel cáfolja. Tulajdonképpen egy áttörésről beszélhetünk azzal, hogy az akadémia már nem ragaszkodik a nyelv és az etnikum szoros összetartozásához. A finnugor származtatás köztudatba emelése a legnagyobb rombolást a magyarság öntudatára mérte hosszabb távon, mivel azóta is ezen az elméleten vitatkozunk, annak ellenére, hogy ebből iskolai tananyag lett. Ma ott tartunk, hogy történelmünk fontos alapkérdéseiben éles vita és szembenállás van a tudományos csúcsszervezet, az MTA és a magyar társadalom témára érzékeny széles tömege között."

Vagyis: sutba a finnugor eredettel, elő szkíta-hun rokonságot. (Hol maradnak a pártusok?)

Az ELTE nyelvészeti tanszéke kellő iróniával és halálos pontossággal szedte ízekre a Káslerre alapozott, áltudományoskodó szöveget. Ebből csupán egyet emelnénk ki, amely arra reflektál, hogy a Magyar Idők szerzője - és Kásler is - üdvözli, hogy az utóbbi években már nem kötik a nyelvrokonságot a genetikai azonosságoz : "»A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) álláspontja mostanra annyiban finomodott, hogy a nyelvet már nem kötik származáshoz, mint korábban« Fura is lenne, ha ugyanazt mondanák, mint a 19. században."

Azonban Kásler folyamatosan és tudatosan keveri a nyelvrokonságot a genetikai rokonsággal: "Sok-sok generáció az iskolában azt tanulta, hogy finnugor eredetűek vagyunk, az utóbbi időben azonban bebizonyosodott, hogy ez a rokonság nyelvi és nem etnikai. Ezért mondtam azt és hangsúlyozom most is, hogy a finnugor nyelvcsalád zömmel az N1b haplocsoporthoz tartozik, ami nem egyenlő azzal a haplocsoporttal, amit az Árpádok génjei hordoztak. Az etnikumot a népet alkotó családokban, férfi és női ágon öröklődő génszakaszok jellemzik leginkább." Na most akkor ki keveri a nyelvet a leszármazással? Az ikes igéket a genetikával?

Ugyancsak komoly felzúdulást keltett, amikor Kásler közölte: "az ősrobbanásra semmiféle bizonyíték nincs, a mai napig csak hipotézis, ahogy a tudomány minden megállapítása is csak az lehet." Itt látszólag a mindenttudó orvosdoktor védelmére kell kelnünk. Bár a kijelentés látszólag ellentmond a ma elfogadott asztrofizikai felvetéseknek, Káslernek valóban igaza van abban, hogy az ősrobbanás-elmélet ténylegesen egy felvetés, tudományos hipotézis. Nem voltunk jelen 13 milliárd évvel ezelőtt, nem láttuk, mértük, tanulmányoztuk a folyamatot, így csak elképzeléseink vannak róla. Ott azonban orbitálisat csúsztat, hogy bizonyítékunk sincs rá.

Ha az ősrobbanás-teória igaz - állították a tudósok -, akkor léteznie kell kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásnak is. 1978-ban Jim Peebles és Robert Dicke meg is kapta a Nobel-díjat a háttérsugárzás felfedezéséért, majd 2006-ban John. C. Mather és George F. Smoot amerikai fizikusoknak ítélte oda a Svéd Királyi Tudományos Akadémia a díjat "a Világegyetem mikrohullámú háttérsugárzása feketetest-jellegének és anizotrópiájának felfedezésért".

Vagyis azt állítani, hogy semmiféle bizonyíték nincs az ősrobbanás-teóriára, egyszerűen hazugság. Miközben elképzelhető, hogy az általunk tapasztalt jelenségekre akadhat más, jobb, elegánsabb magyarázat is - ilyet most nem ismerünk. Az ősrobbanás azonban meglehetősen sok mindent képes kimerítően magyarázni - bár korántsem mindent, ez kétségtelen.

Kásler kirohanása nem más, mint az isteni létezővel nem számoló, valódi tudomány relativizálása sámnisztikus, minisztikus, ezoterikus elemek felértékelése érdekében. Ezt pedig egy valódi tudós nem engedhetné meg magának. Sem az, aki a gyerekeink oktatásáért lesz hamarosan felelős.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr813880324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ManDownton 2018.04.30. 15:49:52

Te liberal-fasiszta, ha a te gyereked elkapna az Aids-et egy ilyen "atomtudos" gazdasagi menekult miatt, akkor is ezeket irnad? Gondolkozz, mielott rabtartoid penzet elfogadod es nemzetedet elarulod, mert eljon meg az ido, amikor buneidert felelni fogsz.

ilaris 2018.04.30. 17:41:29

Igen hamar vissza sírjuk Balogh Zoltán EMMI Minisztert

AvéCézárVavan 2018.04.30. 17:46:06

@ManDownton: Ez itt most nem erről szól, te tökfej!

civil huszár 2018.04.30. 17:54:05

Csak egy ősrobbanás tagadó, oszt jó napot. A lényeg, hogy a hülye teória egyvelege ne legyen kötelező tantárgy ! Mert a magyar fejugar az nagyon jó táptalaj a hülyeségekre.

Pista Sagemono 2018.04.30. 17:56:42

@ManDownton: Nem kívánlak jellemezni, de az AIDS jelen van magyar honban a migránsválság előtti idők óta.
Érdekes módon a betegségeket a tudomány mai állásának megfelelően szokták kezelni.
Ez kissé gyakorlatiasabb , mint a ráolvasás, vagy tizenkét hiszekegy.
Az hogy valaki hívő, még sohasem mentette meg a himlőtől, vagy a pestis fertőzéstől, de legalább lelki békében halt meg . Az sem semmi.
Ha kórházba kerülsz és műtét helyett majd pap imádkozik melletted, nem biztos hogy túléled.

Lacapapa44 2018.04.30. 18:34:02

És ilyenkor mit csináljanak a patkányok, ha már annyival okosabb, hogy semmit nem értenek? Elkezdik ócsárolni! Mennyivel jobb egy kígyózó kígyó, vagy a terépcsecső---azt a hülyék is értik!

Zoltán Karácsony 2018.04.30. 19:06:12

Olyan jókat röhögök mindig ennek az asshole gyereknek az írásain:) Tolja a fidesz szekerét rendesen

morpho 2018.04.30. 19:22:38

Arról van valami infója szegény elmeroggyantnak, hogy a spanyolnátha 50-100 millió áldozata közt mennyi volt a 10 parancsolatot betartó hithű keresztény? Vagy volt ilyen köztük egyáltalán?

taga20 2018.04.30. 20:01:41

@morpho: szerinted miklós hányat tart be?

kábé annyit, mint semjén vagy a geci:)))

Hell-Ász 2018.04.30. 20:24:57

Mert esetleg valaki jó orvos, intézetvezető --nem biztos, hogy miniszternek is alkalmas.
Megnyilvánulásai alapján olyan köztiszteletben álló személy , mint a pápa, Bayer szavaival: "egy demens vénember."

rovid 2018.04.30. 21:26:00

az meg, hogy a magyaridők, és lomnici honnan származik, érződik a szagukon: az emésztő gödör lehetett a bölcsőjük!

ép-ész 2018.04.30. 21:57:28

Kedves Kásler Úr ! Azzal a mondással élhetne nemi életet / a magáévá tehetné/, amely úgy hangzik, hogy " nem baj, ha valaki hülye, csak legalább titkolja"

S=klogW 2018.05.01. 00:42:31

szánalmas két bőrt lehúzni róla két nap alatt:

szépen egymásra talált egy söpredék meg egy hülye

hegecz25 2018.05.01. 00:56:02

"De az onkológus a genetikában is otthonosan mozog. Nemrég jelentették be: sikeresen feltérképezték az árpád-házi III. Béla király génállományt. Márpedig ebből arra a következtetésre jutottak - szigorúan tudományos alapon –, hogy a magyarságnak nem lehet finnugor eredete, sokkal inkább eurázsiai kapcsolatai vannak a gének szintjén."

azert ennel sokkal sulyosabb a helyzet. Itt van az idezet az Y-kromoszomara vonatkozo resszel kaslerek cikkebol:

"King Béla III was inferred to belong to haplogroup R1a. The R1a Y haplogroup relates paternally to more than 10% of men in a wide geographic area from South Asia to Central Eastern Europe and South Siberia (Underhill et al. 2010). It is the most frequent haplogroup in various populations speaking Slavic, Indo-Iranian, Dravidian, Turkic and Finno-Ugric languages (Underhill et al. 2010)"

OK, ha valaki nem erti mirol van szo, akkor elmagyarazom.
kasler ideologiai alapon klinikai onkologuskent "polihisztorkent" be akarta bizonyitani, hogy semmi kozunk a finnugorokhoz (a blog iroja irt mar korabban a nyelv es a genetika kasler altal valo osszekevereserol).

Ezek utan nyilvan kasler szerzett egy rakat penzt, es abbol fizetett egy kutatocsoportot, akik megcsinaltak a kiserleteket, megirtak a cikket. Ebbol kasler egy kumma szot sem ertett meg, mert a cikkben is az volt hogy "Bela kiraly-fele" haplotipus nemcsak a kasler altal emlegetett eurazsiai (!!!) nepekben a leggyakoribb, hanem a finnugorokban is.
A cikkben ez vilagos, azert ideztem szorol-szora.
Ebbol elegge nyilvanvalo, hogy kasler a sajat eredmenyeit sem ertette meg, hanem tovabbra is arrol papagajkodik amit pusztan ideologiai alapon igaznak vel, a tenyekkel szemben. Minden tisztelet a kiserleteket vegzo munkacsoportnak, es a cikk irojanak, mert ok mertektarto kovetkezteteseket vontak le az eredmenyeikbol, nem kezdtek el ideologiai alapon hadovalni, kaslerrel ellentetben.

A gond mindossze annyi, hogy ez a csoka lesz a magyar egeszsegugy/tudomany/oktatas fomuftija jo par evig. Ezzel a mentalitassal/kepessegekkel meg az elodjenel is sokkal nagyobb karokat fog okozni.

S=klogW 2018.05.01. 03:35:16

@S=klogW:

jav.: két söpredék megy hülye

per pillanat a hülyének van htalma, és ez még mindig jobb, mint ha a söpredéknek lenne

LKerekes 2018.05.01. 04:52:45

Ti tényleg belehülyültetek teljesen a nagy vereségbe.

anonymand 2018.05.01. 05:25:23

Ez a fazon lesz felelős az egészségügyért, sőt mi több az oktatásért ... is.
Ez az ürge nem Bödöcs Tibor, nem Hadházy László, nem standup-os, hogy "divatos témákban való huncutságokat" mondogasson időről-időre, a nagyérdemű szórakoztatására.
Lehet másnak más véleménye róla, mint nekem.
Miért is ne?
Csak nem lehet karaktergyilkosságnak felfogni, hogy visszaidézett szavai nem a hallgatóságot, hanem őt minősítik.
Le.
Van, aki optimistaként, adna neki egy esélyt, hogy bizonyítson mint miniszter.
Én pl. Breiviknek nem adnék esélyt arra, hogy bizonyítson belügyminiszterként...

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.05.01. 06:47:02

Mi lessz ebből? .......................

na4 2018.05.01. 08:46:29

Az ilyen firkák hoznak a Fidesz-nek rendesen. Mozdulniuk sem kell, csak hagyni hörögni a libbereket :-)))

Doberdo 2018.05.01. 10:32:05

Kár a politikát az orvostudománnyal keverni. Különösen a jelenlegi plakátkurzus alatt.

S=klogW 2018.05.01. 10:56:10

@na4: amíg ilyen hangos ez a söpredék, addig sajnos esély sincs orbánéknak egy-két kijózanító pofont adni, mert az a csatornatöltelék mindig ott lesz ugrásra készen
süti beállítások módosítása