B1 blogcsalád



3 tanulság a ligetvédő megverésével kapcsolatban: a Liget Projekt elvesztette az erkölcsi csatát

2018. április 29. - Mr Flynn Rider

A történet minden szereplője számára sok tanulnivaló van még a demokráciáról, jogállamról és környezetvédelemről.

 

 

A Városligetben a ligettet védő civilek és a Valton "biztonsági őrei" között tetlegességig fajult a helyzet a héten. Az egyik izomember leütött egy nőt, aki agyrázkódást szenvedett, illetve más valtonos munkavállalók egyebek mellett a nyakánál fogva fogtak le egy férfit, akit később még hátulról hátba is rúgtak, aki ettől a földön terült el. A Magyar Narancs és a 168 Óra is részletesen megírta a történteket. 

A verekedésnek több tanulság is van. 

Az ellenzék és az ellenzéki szavazók odaállhatnának az ügy mellé

A Városliget ügye, ahogy sok más ügy is, elképesztően átpolitizálódott. Igazi szimbóluma ez az orbáni önkénynek: a miniszterlenök a Várba akar költözni, ezért a kultúrát leköltöztetik onnan. Telejsen szakmiatlan, várospolitikailag és közjogilag nonszensz megoldással kiszemelik a múzeumoknak a Városligetet, ahol ész nélkül kezdneke el milliókat kiszórni az ablakon, fákat vágni, majd a tiltakozások hatására átültetni.

De a szakmailag hiteles szervezetek – Greenpeace, Tájépítészek Szövetsége, Építész Kamara, Levegő Munkacsoport – is elmondták már elítélő véleményüket az ügyben. Tehát pontosan lehet tudni – egyszerű logikával is belátható -, hogy a Városliget beépítése minden szakmai szempont szerint rettenetes ötlet. (Ennek ellenére évek óta puhítja a közvéleményt a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. különböző hazugságokkal és féligazságokkal elkent kampánya.) Tehát ez egy olyan szimbolikus ügy, ami mellé az egész ellenzék odaállhatna, pártoktól függetlenül és jelentős politikai tőkét szerezhetne. (Eddig ezt az LMP-s Moldován László ismerte fel, aki a Ligetvédőkkel együtt szokott demonstrálni.) Mégis, amikor a ligetvédőt szerdán megverték a Valtonosok, másnap alig 100 ember jelent meg az Ingatlanfejlesztő Zrt. épülete előtt, hogy a szolidaritásáról biztosítsa a ligetvédőket, akik több, mint két éve tiltakoznak a projekt ellen. A Városliget védelme kiváló alkalom lenne az ellenzéki pártoknak hallatni a hangjukat, bázist építeni, elvegyülni a helyiekkel, ahelyett, hogy a bizottsági helyeken vitatkoznak az alakuló parlamentben.

A rendőrség átállhatna a politika oldaláról a jogállam és az állampolgár oldalára

A rendőrség a modern demokráciában az egyetlen olyan erőszakszervezet, amely legitim módon gyakorolhat a törvény nevében erőszakot – azt is csak kirívó esetben – az állampolgárokkal szemben. A szerdai esetben a rendőrség szándékosan, vagy figyelmetlenségből átengedte a Valton kopasz izomembereinek az erőszak jogát, akik a tőlük elvárható primitív módon azonnal vissza is éltek vele.

Legyünk őszinték: a rendőrségnek elege lett a törvénnyel, joggal való totojázásból a Ligetben. Két éve játszák a csikicsukit a ligetvédőkkel és emgunták. Akár szándékosan néztek félre, akár véletlenül nem járt éppen arra rendőr, mindkét eset súlyos hiba a rendőrség részéről, aminek nem szabadott volna előfordulnia. A rendőrség több, mint két éve falaz az Ingatlanfejlesztő Zrt – azaz az állam – beruházásának és egyre inkább tűnik úgy, hogy ebben az esetben a rendőrséget ismét a politika – a Fidesz – használja fel a politikai céljai megvalósítására.  

Azaz, a rendőrség nem az állampolgárokat, a jogrendet védi, hanem a kormány érdekeit az állampolgárokkal és a joggal szemben. Számos eset bizonyítja, hogy a rendőrség gyáva és gerinctelen módon, a jogot egyoldalúan értelmezve, a Ligetvédők, a Városliget és a környezet – Budapest – jogainak kárára cselekszik a Városligetben, támogatva a Fidesz által erőltetett 250 milliárdos beruházást.

Abszurd az abszurdban, hogy a rendőrség az összevert, hátulról megrúgott ligetvédőt garázdasággal gyanúsítja, azaz a rendőrség – a nyilvános videók birtokában – állítja, hogy a ligetvédő volt erőszakos a Valton kopasz verőemberivel szemben.

Az Ingatlanfejlesztő Zrt. az erkölcsi háborút már elvesztette, ideje lenne kihátrálni a projektből

Semmilyen ingatlanberuházás nem indokolja a fizikai erőszakot.Nem ez volt az első eset, hogy az Ingatlanfejlesztő Zrt. visszaélt a joggal és visszaélt az erőfölényével. Emiatt az egész cég és a mögötte álló kormány erkölcsileg védhetetlen helyzetbe került, amiből egy bocsánatkéréssel és a beruházás humanizálásával hátrálhatnának ki. 

Mégsem teszik, mert náluk van minden:

  • a törvény, amely tetszőlegesen alakítható,
  • a rendőrség, amely félrenézhet, vagy oda is sózhat,
  • illetve a magáncéges verőemberek, mint a választási irodánál.

Mit alkudozzanak akkor pár környezetvédővel, meg építésszel azon, hogy a parkot be kell-e építeni? Megoldják erővel, ahogy a Fidesztől azt az utóbbi nyolc évben megszoktuk. 

Az Ingatlanfejlesztő Zrt. – mivel a Liget Projekt kiemelt beruházás – nem kell semmilyen jogszabályt betartson és nem is tart be. Rügyezési időszakban gallyazzák, rongálják, ültetik át a fákat a Ligetben, mert útban vannak az emelendő épületeknek; közben pedig hazug kampányt folytatnak és szakmailag nonszensz dolgokat hordanak össze. Maga a Liget Projekt is végképp nonszensz: múzeumi negyedet építeni Európa egyik legrégebbi közparkjába annak csonkításával, természeti értékeinek rombolásával egyszerűen hülyeség. Az Ingatlanfejlesztő Zrt. és a mögötte álló Fidesz-kormány pontosan tudja, hogy erkölcsileg és szakmailag is védhetetlen az álláspontjuk, nincsenek is érveik, miért pont a Városligetbe kell építkezni. Mindezt a klasszikus fideszes kampánytechnikával próbálják leplezni: harsogják, hogy a Liget zöldebb lesz és ismételgetik, hogy a zöld meg fog újulni. (Érdemes elolvasni a ligetvédő megverése után kiadott sajtóközleményt: bicskanyitogató.)

Ettől azonban a valódi tevékenységüket mindenki látja és a budapestiek 70-80%-a ellenzi a projektet. Pláne, hogy az egész Városliget zöldjének megújítása 20 milliárd forint a projektben, a maradék 230 milliárd az épületek felépítésére megy el. Az ingatlan pedig ingyen van. Az egész Liet Projekt tehát nem szól másról, csak az olyan NER-lovagok gazdagodásáról, mint Garancsi (Néprajzi Múzeum) és Mészáros Lőrinc (Olof Palme ház).

Az Ingatlanfejlesztő Zrt. és a Fidesz-kormány csendesen kihátrálhatna az egyre kínosabb sztoriból, de nem teszik, amíg nincs belőle komolyabb politikai veszteség. Pár ligetvédő megverése pedig – komolyabb, tömeges ellenállás hiányában – maximum a maradék ellenzéki médiában kap kis hírverést és vállvonogatást.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5213879376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK21 2018.04.29. 18:34:09

a tiltakozások erejéből és méretéből jól látszik, hogy maga a tiltakozás vesztette el jelentőségét, már ha egyáltalán volt neki. fel kellene adni, mielőtt az egész ország rajtuk fog röhögni, nem csak az egész város.

babbaba 2018.04.30. 08:02:45

@FCUK21: Soha nem is volt neki jelentősége.

Gedeon Vinklmann 2018.04.30. 10:50:13

Szomorú dolog, hogy a biztonságiak nem engedték a "ligetvédőket", a több tonnás teherkocsi elé ugrabugrálni.

Gleccsertetű 2018.04.30. 19:00:29

a legnagyobb tanulság a "ligetvédő" pokémon leütése ügyében, h a felvételek semmi baja nem volt, másnap meg körbeparádézta mindenféle kötésekkel a médiát

Larry Silverstein 2018.04.30. 19:30:15

Már a NOlimpia szintjére züllöttek a libbantak?

2022re kb. azonos súlycsoport lesz, az igaz.

Rwindx 2018.04.30. 19:36:49

Amit én leszűrtem tanulságként hogy továbbra is pofátlan, de rendkívül balfasz hazudozók vagytok.
Ha én ugrálok kezemre tekert lánccal a rendőrök között engem az első 10mp-ben levertek volna, de a porbafingó kis görényt elég sokáig tűrték.
A másik faszikám vascsővel lófrált. Az öreg fasz is nekiment mindenkinek, amit egy darabig elég jól tűrtek. A idióta picsa pedig elég jól látható módon éppen sokadjára ment neki az addig kötélidegekkel rendelkező biztonságiaknak, mire kapott egy maflást.

A felvételeken mindez elég jól látszódik. Ebből kifolyólag nem a beruházás indokolta az erőszakot, hanem a csoportos garázdaság, emberi élet kioltására alkalmas eszközökkel való erőszakos fellépés. Ti meg elmehettek a picsába.

conchita wurst 2018.04.30. 19:43:51

Én nem értem minek erőltetik a Liget projektet, vagy bármilyen projektet Budapesten.

Rá kell költeni mindent a vidékfejlesztésre azt jónapot. Jó nekik a Liget ahogy van, ki nem szarja le akkor?

szepipiktor 2018.04.30. 19:48:22

Indulásként mélyen elítélem ezeknek a aljadásk biztonságisaknak a törvényenfelüliségét! Nem csak itt, minden területen!!!
.
De ezt te sem gondolhatod komolyan:
"Az ellenzék és az ellenzéki szavazók odaállhatnának az ügy mellé"
Tehát ha megvernek valakit X ügyben, akkor azok is álljanak az ügy mellé (azaz soroljanak be egy aktivista mozgalom mögé), akiknek más a véleményük?
Ne m túlzás ez? Megvernek egy feministát, erre hagyjak fel a kompetencia elvek támogatásával és támogassam a feminsta aktivista propagandistákat a kvótaelveikkel együtt?
Szerintem egy dolog elítélni egy aljas tettet és egy másik, hogy ragaszkodjunk az elveinkhez.
Én a büdös életben nem fogok a baloldal mellé állni, verjenek meg akár 1000 mszpst vagy dk-st.
Elítélem a tettet, de hogy ocsmány komcsik mellé állja, akik tönkretették a családomat, az életünket...
.
Kassa bombázása, Tonkini incidens és hasonlók. Megvan?
Legyek gonosz?

legeslegujabbkor 2018.04.30. 20:19:46

A fővárosiak nem elég tökösek kiállnia zöldterületeikért, példa a Városliget meg a Római part.
Térkövezzenek le mindent, jó lesz az majd az a munka ünnepén Orbános zászlócskákat lengető felvonulóknak

taga20 2018.04.30. 20:47:01

@szepipiktor: hülye barom, pusziltat szűrösmatyi, gajdicsottó, bencsikandris, pintérsanya, matolcsigörény, és a többi komcsi te agyatlan barom!

Benbe · http://www.benbe.hu 2018.04.30. 20:49:51

@legeslegujabbkor: A Római-part egy ártéri erdő, amit természetes formájában meg kell védeni! A Liget egy angolkert, ami nem kapott megfelelő karbantartást, nem lettek rendszeresen frissítve a fái, a "sétányok" négy sávos autóutak. Ezt pótolni kell és ennyi elmaradás rengeteg fapótlással jár - ami legalább húsz évre bizony rányomja bélyegét a Ligetre. Korábban kellett volna a megvédésért kampányolni és évente a fák 3%-át kivágatni!

élhetetlen 2018.04.30. 21:02:39

@FCUK21: Te hol a csában élsz, hogy nem érdekel a Vár, a Liget, a Római part, stb.? Csak kérdezem.

taga20 2018.04.30. 21:10:40

@élhetetlen:

leningrádban a trollköszpontban!

honnan máshonnan csorgatnák a novicsokjukat ezek a tetves férgek!

Treff Bubi 2018.04.30. 21:11:13

Off: Az őrző-védő szakembernek a megfelelő technika alkalmazásával kell elhárítani a veszélyt, és a rendőrség kiérkezéséig sérülés okozása nélkül visszatartani a támadót. A leütés-megrugdosás módszerhez nem kell vizsgázott, számlaképes vállalkozóval szerződni, arra elég zsebbe fizetni ötezret a Józsinak, aki két évig lejárt a terembe thay-boxolni.
Ha a biztonságiaknál "elszakadt a cérna" a többedszeri inzultusok miatt, akkor már rég le kellett volna cserélni őket friss, pihent állományra, pont a videón látható cselekmények megelőzésére - ez a biztosítást menedzselő vezető felelőssége.
Röviden: a lelkes civiltől lehet számítani hülye lépésekre, egy profi őrző-védő brigádtól nem (kivéve persze, ha a négyharmados rezsim házi verőlegényeit értjük ez alatt).
On: szerintem a Ligetvédők túl kiszámíthatatlanok és anarchisták ahhoz, hogy repi célokból összejöjjenek mondjuk egy párttal, de cáfoljatok meg, ha tévedek.

Treff Bubi 2018.04.30. 21:11:57

bocs, thai-boxolni, a muay kavart be:)

FCUK21 2018.04.30. 21:23:18

@élhetetlen: érdekel, és úgy látom, köszönik, fejlődnek.

élhetetlen 2018.04.30. 21:42:00

@FCUK21: JUJUJJ! Értem, „fejlődnek”. Na, a jujujj után még egy jaj! is kell.

taga20 2018.04.30. 21:43:07

@Treff Bubi: azé semmy schilt, vagy bonjansky hamar lerendezte volna a waltonos arcokat a szép zöd gyepen:)

FCUK21 2018.04.30. 21:43:30

@élhetetlen: ez itt egy város. aki a természetben akar lakni, menjen vidékre, a fidesz-szavazók tárt karokkal várják.

conchita wurst 2018.04.30. 21:47:52

Pár kalodát is kirakhatnának a Ligetbe ha már akkora passenger zóna lesz.

Lehetnének benne sima köztörvényes muzsikok meg ünnepnap bele lehetne vágni Kuncét meg Demszkyt a sokadalom örömére.

taga20 2018.04.30. 22:06:35

@conchita wurst: kolbász, neked ilyenkor kinyílik az ánuszrózsád mi?:)))

élhetetlen 2018.04.30. 22:19:17

@FCUK21: Mond neked valamit az, hogy London, vagy Párizs? Tudod, azok is városok. London belvárosában jellemzően a házsorok között parkok vannak, nem nagyok, 15-20 méter szélesek, de az utca teljes hosszában. Párizs, nem tudom, hány parkjában jártam, (sokban, nem az van, hogy Városliget, Népliget, Kopaszi gát, ahova öt év múlva nem férsz be, és egy Városmajor). És a Luxembourg-kertet nem tojták tele betonkockákkal, van egy zenepavilon, és annyi. Itt meg, ha találnak egy utcában két fát, azt tuti kivágják. Hidd el, a város lehetne élhető is, nem csak beton és térkő tenger. Na, mindegy.

FCUK21 2018.04.30. 22:22:03

@élhetetlen: peched van, jártam Párizsban, nincs se olyan sok fa, se olyan sok park:)

conchita wurst 2018.04.30. 22:27:42

@taga20: Most mondd hogy nem lenne keletje.

taga20 2018.04.30. 22:29:46

@FCUK21: és bazdmeg bejártad az egészet? anyádat etesd fityeszmuzsik!

atrask 2018.04.30. 22:39:03

A munkagépek a munkaterületről jöttek ki közterületre. A "biztonsági őröknek" semmilyen intézkedési jogkörük nincs közterületen. Az, hogy x.y. közterületen akadályozza az autók/járművek forgalmát, az a rendőrségre tartozik, nem a jól képzett őrökre. Jogállam van, a törvényt be kéne tartani, az őröknek is. And a törvény sehol nem írja elő, hogy nem lehet nálam az utcán lánc, amíg azzal senkiben és semmiben nem okozok kárt, minden ilyen fellépés törvénysértő. Amúgy egy bejelentett tüntetés volt, tehát hol voltak a hék, minden tüntetést KÖTELESEK biztosítani amíg véget nem ér. Ennyi :P

Treff Bubi 2018.04.30. 22:42:31

@FCUK21: Igen, mert már lelegelték a migránsok a zöldet:)

conchita wurst 2018.04.30. 22:59:47

@élhetetlen: utcákban parkok, parkokban migráncsok

Mondjuk jó hogy előre gndolkodtak a párizsiak és hagytak dzsumbujt a majmoknak.

Lehet halasztani kéne a Liget témát amíg biztos nem lesz hogy nem kapunk mi is vagy 10ezret a nyugati testvírektől. Mer akkor lehet körbe kell majd drótozni a Ligetet.

élhetetlen 2018.04.30. 23:05:59

@FCUK21: Nem nekem van pechem, hanem neked, ha nem jártál a Parc Montsouris-ban, a Jardin des Plantes-ban, a Bois de Vincennes-ben, a Buttes-Chaumont-ban, a Bois de Boulogne-ban, nem sorolom tovább. Mert ezek a parkok ott vannak metróvonalak mellett. És gondolom, akkor nem sétáltál a Saint-Martin-csatorma partján, hogy fát is láss. Kimaradt a Saint-Paul – Ile Saint-Louis? Még a Champs-Élysées-n is van két sor fa. Remélem, azért a Luxembourg-kertet és a Jardin des Tuileries-t láttad.

taga20 2018.04.30. 23:08:12

@élhetetlen: ez a szarfaszú a csúti stadiont látta életében!

FCUK21 2018.04.30. 23:33:33

@élhetetlen: Champs-Élysées-n fák? van az Andrássyn is, akkor ez pipa.

a felsorolt parkok közül a legtöbb nem a belvárosban van, kint meg van nekünk is, lásd egész buda zöld.

de gondolom, jártál a 17. kerületnek azon részén is, ahova a helyiek már világosban sem nagyon mennek be, ha csak nem kell feltétlenül.

pozitív, hogy jártál külföldön, de miért nem nyitottad ki a szemed mindenre?

élhetetlen 2018.05.01. 00:28:45

@FCUK21: Hát ez nem egy sikeres beszélgetés. Nem, nem jártam a XVII. kerületben, vagy csak véletlenül, tehát nem emlékszem, a XVIII-ban laktam, és a Sacré Cœur alatti arab sorra jártam vacsorázni, mert nem voltam igazán elengedve anyagilag. (kolbász, sült krumpli, fél baget), de hogy jön ez ahhoz, hogy Budapesten taroljunk le minden zöldet, vagy csak Pesten, bár Budán sem csak a Gellérthegyen vágtak ki fákat, 444.hu/2017/01/02/termeszetkarositas-miatt-nyomoz-a-rendorseg-a-gellerthegyi-fakivagasok-ugyeben , és a Római part, ahol szétcsesznek mindent, azért, hogy védjék azokat, aki árterületre építkeztek. Néztem ott az induló építkezéseket, mert nekem akkor falazták itt be a Dunámat, s úgy döntöttem, hogy nem. Fel sem merült bennem, hogy majd ilyen áron megvédenek később, vagy az építési vállalkozót a kártérítéstől. „de miért nem nyitottad ki a szemed mindenre?”, Nem hiszem. hogy csukott szemmel jártam volna, de te miért élsz itthon csukott szemmel?