B1 blogcsalád



Így lett Fenyő János a fehérből fekete

2018. április 18. - jdesi

Pár jól irányzott golyó – és az illető nincs többé.
fenyo_pinterrel.jpg

Február közepén még korán sötétedik. Ott álltam a félhomályos folyosó végén, a rózsadombi „Fenyő-művekben” a Vico-székházban és aprópénzt kotortam elő a kávégéphez. A kávét, teát főző Katika már régen hazament. De a lapzárta még mindig messze járt.

Pár perce A. vidított fel minket, jött fel a szeribe, ide a Rózsadomb tetejére.  De alig tudott ideérni, mert lent megint történt valami. Lehet, hogy egy baleset, lehet, hogy valami bűnügy, nem látta a sok rendőrtől. Valaki még futólag megkérdezte, hogy jó lenne-e e ez a valami a Mozaik oldalra, de a A. nem tudta a választ, hiszen nem sokat tudott. Talán annyit jegyzett meg, hogy állt ott egy szép nagy autó is, olyasforma mint a Fenyőé, tudjátok,

az a nagy Mercedes, amit már többször elloptak.

A Rózsadombon azért a nagy Mercedes elég hétköznapi tárgy.

Ekkor hívott J. a sokat látott bűnügyi tudósító. Évekig az egyik fontos megbízása volt, hogy Gyárfás Tamásról és a nagyhatalmú bankvezérről, Princz Gáborról – Fenyő két üzleti vetélytársa ügyeiről gyűjtsön információkat, figyelje azokat, és amit lehet, írja meg.  De ekkoriban már Fenyő és Gyárfás mintha megbékélt volna egymással (s az egy évvel korábbi Postabank-pánik, az újkori Magyarország legfenyegetőbb bankválsága után Princz már nem nagyon számított.), így J-nek más történetekre is maradt ideje.

Fotókért ment éppen a kormányőrséghez.  Mert aznap a miniszterelnök Horn Gyula kocsija  összecsúszott egy másik autóval. Már csak az erről szóló kép hiányzott a Mozaik oldalról, s aztán ha itt van, végre mehet a nyomdába.

Valami leszámolásféle lövöldözés volt Budán valaholjelentettene menjek oda?

Jó szerkesztői ösztönnel csak annyit feleltem, hogy minden hülye kis lövöldözéshez meg robbantáshoz mégsem szaladgálhatunk oda – akkoriban jó pár efféle történt, éreztetve a nagyérdemű közönséggel, hogy minden van itt, csak közbiztonság nincs. Aztán lássanak csodát,

amint nyert a Fidesz a választásokon egy csapásra megszűntek ezek a nyugtalanító esetek.

Már csak öt forintot kellett volna kikaparnom a zsebemből a kávéhoz, amikor ismét csengett a kis Nokia az oldalamon, ami a kor szokásainak megfelelően mindig az övemen fityegett.

H.kérdezte, hogy nem a mi Fenyőnket lőtték-e le.

H. egy kis vállalkozással próbálkozott akkoriban. Lehallgatták a mentők és a rendőrök talkie-walkie forgalmát és az így nyert híreket próbálták a szenzációra vadászó sajtónak eladni.

Hülyeség vágtam vissza egyből egy jó fél órája találkoztam vele a liftnél.

De H annyira erősködött, hogy kérdezzek meg valakit, hogy beslatyogtam a főszerkesztőhöz.

Laci először csak annyit mondott, hogy hülyeség:

Fél órája találkoztam vele a liftnél.

De miután makacskodtam, fülemen H-val, ő is a telefon után nyúlt. Nem tudom kit hívott, kicsit zavarban, nevetve mondta, hogy baromság, de lehet, hogy… Nem tudom, mit kapott válasznak, csak azt láttam, egy pillanat alatt elfehéredik.

Igaz lehet vakkantottam az én telefonomba H-nak, és lecsaptam a telefont.

Fenyő Jánosról jópár történetet megírtam a Sajtóstúl a házba című könyvemben. Innen folytassuk. 

Fenyő János médiacézár brutális meggyilkolása érthetően felzaklatta a kedélyeket a birodalomhoz tartozó Népszava szerkesztőségében is. Ugyan azt nem lehet mondani, hogy osztatlan népszerűségnek örvendett volna, mint tulajdonos – ó, hányszor sírtuk ksőbb vissza azokat a relatív anyagi biztonságot jelentő éveket -, de mégiscsak megrázó, hogy valakivel délután még összefutsz a lift előtt, vagy a folyosón, aztán

pár jól irányzott golyó – és az illető nincs többé.

Ráadásul Fenyő közismerten szerette a fegyvereket, gyakran tartott magánál revolvert. A szerkesztőség épületét éppen úgy, mint az ő erődszerű lakását nagydarab, jókora pisztolyokkal rendelkező testőrök védték. Bár sokan suttogtak arról, nyilván, ha ennyit költ védelemre, van mitől félnie, de többen arra szavaztunk inkább, hogy a tekintélyéhez tartozónak véli, hogy liktorok járjanak előtte. Sajnos, nem nekünk lett igazunk.

Később sok suta vicc pattant el arról, hogy azért mégsem szép egy sajtó vállalkozótól, hogy a címlapértekezlet után gyilkoltatja meg magát. Amikor már készen van a másnapi lap terve.

Ám a kezdeti ijedt tanácstalanságot hamarosan felváltotta a szerkesztői buzgalom.

A műsornak mennie kell tovább – ha a tévék, a rádiók adásaikat megszakítva számolnak be a történtekről, akkor nekünk is tudósítanunk kell az olvasóinkat, mi történt a lap tulajdonosával.

Az hamar eldőlt, kell Fenyő Jánosról egy kép az első oldalra. Fenyő, aki pályáját fotósként kezdte, a Népszava archívumából rendszeresen elkérte azoknak a képeknek még a negatívját is (hol volt akkor még a digitális kamera),  amelyeken ő szerepelt. De mégiscsak valahonnan kellene egy kép róla.

Valaki azt tanácsolta, menjek be az irodájába és ott keresgéljek, hátha találok valamit. Fenyő irodájába! Csak úgy. Ha nem volt a szobájában még

a takarítónő is csak fegyveres őr jelenlétében törölgethette ott a port.

De két-három órával gazdája halála után csak úgy besétálhattam a jókora dolgozószobába. Szökőkút, tükör a plafonon, óriási klubasztal, bőrfotelek.

Hülyén álldogáltam az íróasztalánál, kézbe vettem a gyönyörű, vastag Montblanc tollát (Még az is átfutott a fejemen, mi lenne, ha afféle személyes emlékként most gyorsan zsebrevágnám. Persze, otthagytam. Két-három nap múlva, amikor újra arra jártam, láttam, szinte semmi sem változott a szobában, minden ugyanott van. Kivéve a töltőtoll. Valaki, ha kézbe fogja, biztos azóta is egykori gazdájára gondol.)

Kihúztam az első fiókot az asztalán – hogy mégiscsak csináljak valamit. Nagy halom fénykép hevert benne. Fenyő még ekkoriban is rendszeresen maga csinálta a Nők Lapja címlapját. Állítólag rendszeres csajozós dumája volt, hogy el tud ám intézni egy címlapfotót a legnagyobb példányszámú magyar hetilapnál. A fiókjában gyerekekről, lovakról, lányokról és meglepő módon, saját magáról is tartott jópár képet.

Kerestem egy olyat, amelyről úgy gondoltam, megjelenhet a halálhíre mellett. Nem volt rajta ló, notabilitás, kollegák. Egy közönséges portré.

A fényképet a nyomdai előkészítéshez feldolgozó szkenneres viszont nem találta elég gyászosnak. Szerinte ne legyen valaki a partéján fehér zakóban, átfesti ő azt számítógépes retussal egy perc alatt

az alkalomhoz illőbb feketére.

Közben az MTI-től is hívtak, tudnánk-e adni egy képet Fenyőről, hogy azt közzétegyék az előfizetőiknek. Visszakértem hát a szkennerestől a fotót, betettem egy borítékba. Jött érte a sofőr, elvitte, az MTI-ben beszkennelték az eredetit és közzétették a képtávírón. Csakhogy, nekik elfelejtettem szólni, az a zakó már nem fehér.

Így aztán ugyanaz a kép kétféleképpen jelent meg. Minden lapban fehér, a Népszavában fekete zakóval.

(De ki ölhette meg Fenyőt? – hamarosan jön a második rész.)

 

Dési János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6313846348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EU zászlót mindenhova! 2018.04.18. 09:59:02

Fenyő át akarta állítani médiabirodalmát az Orbánék melletti kampányra, mert elege lett a libsikből. Ez lett e veszte..

SimanCsakBálint 2018.04.18. 12:39:22

Igen, már akkor is erről lehetett hallani. Mi lett volna más ha megtörténik?

RTB 2018.04.18. 12:42:29

– ...
–Kicsoda? Dési János??
–Igen, ő
–Na őt nem! Ő egy patkány!
–...

Etniez 2018.04.18. 13:14:28

@EU zászlót mindenhova!: Neked meg a helikopteres vadászat :DD

LebensraumamOsten 2018.04.18. 13:15:26

@EU zászlót mindenhova!: Hozzászólásodból kiderül, hogy a soros palánta és bűnöző illiberális bandája már akkor is minden hitványságban benne volt.

Important roll 2018.04.18. 13:21:24

A mai napig nem tudjuk, hogy honnan indultak és hová tűntek azok a rejtélyes székházrobbantások.
Látjátok, régen minden jobb volt. Pintér akkoriban még nem két hét alatt, hanem azonnal rendet tudott tenni.

LebensraumamOsten 2018.04.18. 13:22:35

Ez és a többi cikk is bizonyíték az agymosott fiataldemokrata és mszp szavazóknak, hogy mekkora barmok és milyen jól kihasználható szánalmas nyomorékok.
A kis szerkesztő már akkor havi fél milliót kapott 20 éve!
Ti meg ennek alig az 4-5 százalékát! Ők kurva jól éltek,, hisz vagyonokat halmoztak fel, ti pedig rohadtatok a mocsokban, éppúgy, mint ma is..
Igaz legalább büszkén. :))))

LebensraumamOsten 2018.04.18. 13:27:27

@Important roll: Milyen színű az olaj?

a. piros
b. kék
c. szőke
d. fekete

Burgermeister 2018.04.18. 13:39:01

Van egy sejtesem h most Gyarfasnak annyi.

Visceroid 2018.04.18. 13:40:24

@LebensraumamOsten: Milyen olaj? Kő-, gáz- vagy fűtőolaj?

MACISAJT 2018.04.18. 13:48:00

Istenkém, akkoriban mennyi zsidó garázdálkodhatott nyilvánosan Magyarországon... Ez volt az "eredeti tőkefelhalmozás" korszaka.

Szeva bácsik, Dietmar Clodók is besegítettek , Zemplényi Gyujikák és persze Fenyők, Tasnádiak, akár reggelig sorolhatnánk, "listázhatnánk" a "rendszerváltás" utáni felbolydult hangyabolyt.

Etniez 2018.04.18. 14:00:09

@LebensraumamOsten: kedves választási nick, vége a választásnak, mehetsz stand by-ba.

Mr.paksimogyoró 2018.04.18. 14:29:13

@MACISAJT: Pintért ki ne hagyd ebből a listából.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2018.04.18. 14:42:09

Publikálás előtt azért érdemes lenne átolvasni az írást, hogy ne maradjanak benne duplán alanyok, állítmányok és egyéb alkatrészek.

"A fényképet a nyomdai előkészítéshez feldolgozó szkenneres viszont nem találta elég gyászosnak a képet. "

"Fenyő még ekkoriban is rendszeresen ő csinálta a Nők Lapja címlapját. "

RTB 2018.04.18. 15:04:19

@Hegyi Zsolt: Pl. az első mondattal mi a gond?

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2018.04.18. 15:22:48

Ha azt írja, hogy "A nyomdai előkészítést végző szkenneres viszont nem találta elég gyászosnak a képet." vagy "A fényképet a nyomdai előkészítéshez előkészítő szkenneres viszont nem találta elég gyászosnak.", akkor nekem értelmesebb a mondat, mint a fénykép-kép párossal.

joszip 2018.04.18. 15:26:34

@RTB: Na látod te sem vetted észre a hibát. :)

Can you find the
the mistake?

1 2 3 4 5 6 7 8
A B C D E F G H

gigabursch 2018.04.18. 15:44:21

KOnteó blogon [tiboru] már elég jól kivesézte a témát.

MACISAJT 2018.04.18. 17:02:02

Mr.paksimogyoró "Pintért ki ne hagyd ebből a listából. "

Dehogynem. Mivel ő sok minden de nem zsidó.

Olyanokra (is) céloztam a nevezetteken kívül mint Fekete János& Leumi Bank, Kunos Péter& Agrobank, Szetlik Ferenc, Erdős Péter "örökösei", Várszegi Gábor ( Marxtól Fotexig), az Ungár birodalom megalapozója, Lupis József...és mondom, reggelig sorolhatnám a szervezett al- és/vagy felvilágot.

Ennek az eredménye volt egyebek mellett a Várszegi gyilkosság.Is.
Mert azon azért nem kicsit lehet röhögni hogy Tasnádi Péter eskü alatt, bírósági tárgyaláson azt vallotta hogy ő megígérte Gyárfásnak hogy megöli Várszegit és erre előlegként a kialkudott összeg felét fel is vette, sőt miután hazajött Floridából, a másik felét is..:P

lobster thermidor 2018.04.18. 17:31:21

@MACISAJT:
Hát meg még azok a nemzsidók, akik a nemzeti kormányok égisze alatt, és azok hathatós segítségével kárpótolták magukat a közvagyonból.

EU zászlót mindenhova! 2018.04.18. 19:15:51

@Etniez: Reklámozd csak a saját hülyeségedet. Ha nemcsak on line léteznél, tudnád, hogy mennyivel nehezebb mozgó járműről célba találni, mit állóhelyzetből.
( A 8-adikai szopásotokon túltetted már magad, nagyon nagy volt a pofád aznap, aztán sírás lett a vége, ugye..;)

EU zászlót mindenhova! 2018.04.18. 19:18:33

@LebensraumamOsten: Mert ugye az ellenkező oldal grál lovagokból állt. Orbán legalább nem gyilkolt..

Kunhallmi Agnes. 2018.04.18. 19:37:57

Azt nem ertem, es a mi felhaborito, hogy miert pont a Gyárfás-t basztatjak fenyo gyilkosaggal ?

Ebben az orszagban rengeteg fenyo gyilkos van. Karacsonykor millio szamra meszaroljak le a fenyoket, megis azokat nem tartoztatjak le.
Magyarorszagon, csak az arabok artatlanok fenyo gyilkosagban, mert ok nem unnepelik a karacsonyt.

VáradiJános 2018.04.18. 22:22:09

Ez a dési koszos patkány-e?

2018.04.19. 06:42:02

"amint nyert a Fidesz a választásokon egy csapásra megszűntek ezek a nyugtalanító esetek.
"

Értitek: Gyárfás Tamás megöleti ellenlábasát, Fenyőt, tehát Fideeeesssz...

Etniez 2018.04.19. 09:51:22

@EU zászlót mindenhova!: Az én hülyeségemet? :D
Te állítottad, hogy nem is lehet helikopterről vadászni, erre ezer youtube-os videóval bizonyítottuk, hogy nem csak lehet, szoktak is.
Azóta sem ismerted be, hogy hülyeséget beszéltél (szokásodhoz híven)
Megvan a log, betegyem megint, te kis butus? :D

adam hyl 2018.04.19. 11:07:17

Én arra vagyok kíváncsi, hogy hol van a Gyárfás-dosszié, amit a Falk Miksa utcában raktak össze Fenyő kérésére.