- Hogy az EPP fedezi Orbán hátát, az meggyengíti a Bizottságot, amely érvényt akar szerezni a jogállamnak és a demokráciának.
- Orbán Viktor régi, angliai barátja, megint kiállt a politikus mellett.
- A magyar miniszterelnök komoly veszély, mert számára létszükséglet, hogy gátolja az uniós együttműködés elmélyítését.
A Fidesznek küldött üdvözletek földrajzi megoszlása mutatja, milyen veszedelmes játékot folytat az Európai Néppárt a terhes magyar párttal. Mert az sem volt kutya, amit Weber írt, de messze túltett rajta, amilyen ujjongva pl. Le Pen és Wilders gratuláltak Orbánnak. De miként tűrhet meg a soraiban a magát középjobbosnak tekintő EPP egy olyan politikust, aki a szélsőjobb mintaképe lett? Miért támogatja Merkel és Juncker a magyar vezető idegengyűlölő mondandóját, azt, hogy egyre őrültebb összeesküvés elméletet terjesszen Brüsszelről és Sorosról? A konzervatívok arra hivatkoznak, hogy a színfalak mögött mindig jobb belátásra tudták téríteni a miniszterelnököt, ha az túlzásokba esett. Ez azonban nem gátolta meg Orbánt abban, hogy ne sokszorozza meg a provokációkat. Szóval a feltartóztatás stratégiája nem működött valami fényesen. Ám csupán néhány jobboldali EP-képviselő sürgeti, hogy vonják le mindebből a tanulságokat. Ilyen Viviane Reding, vagy a szintén luxemburgi Frank Engel. A Néppárt továbbra is fedezi a „fekete bárányt”.
Orbán rugalmas. Idáig mindig le tudott fékezni a vörös vonalak előtt. A Néppárt számára kulcsfontosságú a magyar támogatás az Európai Parlamentben. És az az igazság, hogy Magyarország az EPP érdekeit is szolgálja, miután annak vezetői a jelek szerint úgy döntöttek, hogy a választási siker érdekében átveszik a szélsőjobb témáit. A számítás cinikus, mert azzal fenyeget, hogy orbanizálódik az európai szellem. Már nyomul Brüsszelben, ahol immár elsődleges feladatnak tekintik a magyar politikus megszállott törekvését, vagyis hogy bunkerré változtassa Európát. A számítás egyúttal veszedelmes, mivel Orbánt védelmezve a Néppárt meggyengíti a Bizottságot, amikor az be akarja tartatni a jogállamot.
Brüsszelben utórezgései vannak, hogy az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője ennyire lelkesen gratulált Orbán Viktornak. A Fidesz részéről ugyan Szájer József nem győzött köszönetet mondani Webernek, ám a bajor politikus gesztusa régen parázsló viszályt szított fel az EPP-ben. A svéd Gunnar Hökmark pl. úgy gondolja, hogy egyáltalán nem lett volna szabad jókívánságokat kinyilvánítani a konzervatív vezető részéről, hiszen a magyar kormányfő populista, Európa-ellenes, antiszemita és idegenellenes retorikával lett befutó. Hozzátette, hogy az üzenet csak megnehezíti azok dolgát, akik a szabadság és demokrácia Európájáért harcolnak, de azok helyzetét is, akik a Fideszen belül szemben állnak az orbáni politikával. Mert nem szabad elfordítani a tekintetet, amikor Magyarország nyilvánvalóan eltávolodik az alapértékektől, még kevésbé gratulálni annak, akik felelős az európai értékeket aláásó politikáért.
A Néppárt már régóta megosztott Orbán kapcsán. A CDU-csoport főnöke szerint a Fidesznek a frakcióban a helye, mert rendszeresen átlépi ugyan a határokat, de ha Brüsszel jelzi, hogy túl messzire ment, akkor tiszteletben tartja az uniós normákat. Caspary szerint nem kell ujjal mutogatni másokra, hanem azon kell töprengeni, miként lehet Európa-barát hangulatot teremteni. A belga kereszténydemokrata Arimont ezzel szemben úgy látja, hogy ha a pártcsalád ad a saját értékeire, akkor ki kell zárnia a magyar kormánypártot.
Egyre többen kifogásolják az Európai Néppárton belül, hogy miként lehet a Fidesz még mindig tag náluk. A jobbszárny Orbán barátja, míg a balszárny elutasítja a tekintélyelvű, EU-ellenes magyar pártot. A vita mind inkább kiterjed a konzervatívok strasbourgi frakciójára is. A belga Arimont szerint a legtöbben azt gondolják, hogy a berkeken belül meg lehet zabolázni a magyar politikust. Ő maga úgy látja, hogy helyénvaló felvetni a tagság kérdését, a kizárás pedig akkor jöhet szóba, ha a magyar fél megtagadja, hogy visszavonja a Bizottság által jogsértőnek minősített törvényeket. Az is elképzelhető ugyanakkor, hogy az Európai Bíróság ítéletéig függesszék fel a Fidesz jogait a pártcsaládban.
A német CDU képviselője, Ferber védelmébe vette Orbánt az általános kritikával szemben, de az antiszemita hivatalos magyar politikai felhangok őt is aggasztják. Az Osztrák Néppárt delegációvezetője, Karas ezzel szemben azt mondja, mielőtt Weber gratulált volna a Fidesznek meg kellett volna néznie annak a mérlegét, mert a választási siker nem igazolja az antiszemitizmust, a korrupciót és a nacionalizmust. A lengyel Balcerowicz nevetségesnek tartja, hogy az EPP nem hajította ki rég a magyarokat. A lengyel liberális politikus kleptokratának nevezte Orbánt, hozzátéve, hogy a miniszterelnök és pereputtya számára az ideológia csak saját meggazdagodásukra szolgál. Megjegyezte, hogy egy ország számára mindig katasztrofális, amikor rossz embereknek nagy szerencséjük van. A volt lengyel pénzügyminiszter úgy értékeli, hogy a magyar gazdaságpolitika cseppet sem unortodox, hanem ómódú szocialista, amely kirabolja az államot.
Orbán Viktor győzelmének jelentősége túlmegy Magyarországon, mert lassan a magyar kormány szabja meg a napirendet az Európai jövőjéről zajló kulcsvitában, amelynek tétje a nemzeti identitás. A kormányfő azzal nyert, hogy úgy állította be, mintha a liberális civil szervezetek, az ENSZ, Soros és az EU folyamatosan támadnák a magyarokat és muzulmán migránsok hordái állnak készenlétben, hogy áttörhessék a határokat. Sokan durvának, ízléstelennek, a rasszizmussal határosnak tekintik ezt a taktikát, olyannak, amely kellemetlen emlékeket kavar fel az 1930-as évekből. De bevált, mert olyan területekre összpontosított, amelyek szembemennek a nyugati liberális tabukkal: a szuverenitásra, a hatékony határokra, a közös történelem és kultúra fontosságára, és a nemzeti egység érzésére. Orbán hátszéllel halad, mert a szlovákok, csehek, lengyelek és románok szintén elutasították a kvóták immár halott ötletét.
Egyre nagyobb indulatokat kelt az a magyarok körében az a feltételezés, hogy a „Nyugat jobban tudja”. A konzervatívok szemében a liberalizmus csupán a legújabb kulturális imperializmus. Vagy ahogy egy fideszes illetékes megfogalmazta: ők marxistának tekintik a nyugati liberálisokat. Orbán azt ígéri, hogy illiberális államot épít ki, de a demokrácia megmarad. Valóban illúzió volt a Nyugat részéről azt hinni, hogy a multikulturalizmussal együtt járó alapvető változásokat simán átveszik az új tagok, amelyek – főként vidéken – mélyen konzervatív társadalmat alkotnak. Főleg, ha azok úgy érzik, hogy ezeket az értékeket a legújabb hadurak kényszerítik rájuk.
A magyar liberálisok, akárcsak nyugati partnereik, nem tudták feltalálni a maguk korszerű hazafiságát. Figyelmen kívül hagyták a gondokat az ügyben, hogy fenn kell tartani a nemzeti identitást, de még a biztonságos határok szükségességét is megkérdőjelezték - a nemzetközi terrorizmus korában. A közvita jelentős része Budapesten a populistákra maradt. A nemzeti identitás kérdése, ez az új kulturkampf lehet az egyik legnagyobb veszély az unió egysége és stabilitása számára.
Az újság azt tanácsolja, hogy óvakodni kell olyan kaméleon típusú erős emberektől, mint Orbán Viktor vagy a szerb elnök, mert ők nem az ideológiájuk miatt veszélyesek, hanem mert gátlástalanul kihasználják a közvéleményt. Ártalmas volna nem odafigyelni kettejük viszonyára, mert az sokat elárul a mai Európában a politikai mesterkedésről, a nacionalizmusról és arról, hogy miként nyomulhatnak a demagógok. Kedvelik egymást, mert sok a közös vonásuk. Hajlanak a nacionalizmusra, bár ügyesen fenntartják a kapcsolatot az EU fő szereplőivel, elsősorban Németországban. Erős emberek, akiket nemigen érdekelnek a fékek és ellensúlyok, a liberális demokrácia vagy a szabad sajtó.
A legelragadóbb és a legárulkodóbb azonban az, hogy miként találták ki magukat az eltelt évek során. A receptjük az, hogy tökéletesen képmutatónak, kaméleonnak kell lenni. Nagy meggyőződés nem jellemzi egyiket sem. Erejük onnan van, hogy jó orral megérzik, mit akar a közvélemény, és arra azután rávetik magukat. Orbán a rendszerváltás mintagyerekéből a mostani nemzeti-populista rémálom élharcosa lett. Amikor rájött, hogy már nem olyan erős Brüsszel vonzereje, úgy határozott, hogy másfelé veti ki a hálóját. Számára a cél a hatalom, és nagyon jó a machiavellizmusban.
A lényeg, hogy a kettejük fordulatának milyen hatása lesz az európai jövőre.. Ők ketten számítanak. Magyarország mágnes a földrész szélsőjobboldala számára. Az EU csak úgy tudja megakadályozni a legrosszabb bekövetkeztét, ha összefog és a nyomás puha erejére, illetve ösztönzőkre építve megvédi elveit. Meg kell gátolni, hogy az opportunista demagógok utat engedjenek a legsötétebb kísértéseknek, de ehhez azonnal cselekedni kell. A kaméleonok ugyanis alkalmazkodnak a körülményekhez. Újra és újra változtatják a színüket. A kérdés azonban az, hogyan.
A baloldal nem kérdezi meg, hogy miért annyira népszerű Orbán Viktor – írja Tibor Fischer, az Angliában született magyar származású író, aki a magyar miniszterelnök régi barátja, még az oxfordi időkből. Mint megjegyzi, a világsajtó nagy része számára az demokrácia, ha a magyar ellenzék győz, pl. legutóbb Hódmezővásárhelyen. Ha viszont Orbán nyer, az nem demokrácia. A vasárnapi elsöprő eredmény alapján a kormányfő minden idők legsikeresebb magyar politikusa. Egyesek azért voksolnak rá, mert felháborítja őket, hogy mások kígyót-békát mondanak rá. Az újságírók, akiknek javarésze csupán a hétvégét töltötte Budapesten, megrágalmazzák, hogy idegengyűlölő, antiszemita és szélsőjobbos. Pedig egyik sem. Az pedig félrevezető, hogy a kampány migránsellenes lett volna, mert igazából az ellenőrzés nélküli, illegális bevándorlás ellen irányult. Illetve az ellen, hogy egy ország ne mondhassa meg, kik léphetnek a területére. A volt kommunisták beetették a nyugati liberálisokat, hogy Orbán a megtestesült gonosz.
Egy neves bolgár politológus szerint hiábavaló kirekeszteni Orbán Viktort, inkább rá kell világítani, hogy a nacionalizmusnak ára van. Krasztev azt mondja, a magyar vezető erős, tehetséges, stratégiai gondolkodású vezető, akit komolyan kell venni. Olyan alternatívát kínál, ami másutt is sikeres lehet az unión belül, főleg Keleten. Nem segít, ha a liberális elveket állítják vele szembe. A választásokon erős felhatalmazást kapott, ugyanakkor másutt is vannak bevándorlás-ellenes pártok. Viszont nagyon érdemes feltenni a kérdést, hogy mi történne, ha másutt is elkezdenék utánozni a politikáját, amely a nacionalizmuson alapszik. Budapest és Varsó jelenleg kötéltáncot ad elő: nem szeretnék, ha kijelentéseik fájdalmas következményekkel járnának a gazdaság számára.
A befektetők érzékelik a jogállami gondokat, de jól alakul a magyar és a lengyel gazdaság. Az uniós tagság pedig biztosítékul szolgál. A liberális köröknek azonban világossá kell tenniük a lakosság számára, hogy az orbáni elképzelés nagyon is valós költségeket von maga után. Krasztev felhívja a figyelmet, hogy Orbán ugyan gerjeszti a félelmet, ám nem szabad nála mindent puszta propagandának tekinteni. A rezsim éppen akkor emelkedik fel, amikor egyre súlyosabb problémát jelent a kivándorlás. A hivatalos retorika viszont azt állítja, hogy Magyarország az utolsó hely, ahol a magyarok még jól élhetnek. A tehetősebb államokat ugyanis tönkretette a migráció – gondoljunk Lázár bécsi videójára. És a magyarok tényleg kezdenek úgy nézni Orbánra, mint az életmódjuk, az állam, a mentalitás védelmezőjére.
Ugyanakkor már jó ideje próbálja a magyar vezető, hogy más országokba is exportálja a sikerét, sőt erre rá is kényszerül. Ha ugyanis elmélyül az integráció, az rá nézve veszélyes, mert egyre nehezebb lesz beadnia a mesét a szuverén államról, amelynek a dolgába senki sem avatkozhat bele. Pl. ha lesz Európai Ügyészség, amely Magyarországon is nyomozhat. Ezért Orbán kénytelen megpróbálni, hogy más kormányokat is meggyőzzön: terjesszék a félelmet, ami már elfogta a magyar társadalmat. A keletiek másodrendű polgároknak érzik magukat az EU-ban, és ajánlatos volna, ha a nyugat komolyan venné az aggályokat.
A Fidesz visszautasítja a választási csalás vádját, ám feltűnő, hogy egyes körzetekben érvénytelen a leadott szavazatok negyede, sőt egy helyen az egyharmada. Másutt nagy az eltérés a tekintetben, hogy miként oszlanak meg a voksok az egyéni jelöltek, illetve a pártok között. Itt azonban csupán pár száz szavazatról van szó, amely nem befolyásolhatta érdemben a végeredményt. Az viszont kérdéseket vet fel, hogy miért nem lehetett elérni többször is a választási hatóság honlapját, ahol az aktuális részvételt tették közzé. Arról nem beszélve, hogy a végén 170 ezerrel kevesebb választóról számoltak be, mint nem sokkal előzőleg. Az ellenzék gyanúját csak fokozza, hogy a végeredményt csupán három órával a szavazás befejezése után hozták nyilvánosságra.
A legélesebben Gyurcsány Ferenc tiltakozott. A Jobbik választási extratámogatást emlegetett az illetékes hivatal részéről, már azon túl, ami ilyenkor megszokott: hogy szervezetten vittek szavazókat a választási helyiségekhez, élelmet osztottak nekik, helyenként megfélemlítették őket, sőt ezúttal lehetővé tették, hogy a kárpátaljai magyarok ezúttal minden akadály nélkül lépjék át a határt. Arra azonban nem adott magyarázatot a kormányellenes oldal, hogy a masszív csalást miként lehetett volna úgy megszervezni, hogy az ne tűnjön fel az EBESZ-megfigyelőknek. A Fidesz szóvivője azt közölte, hogy ha olyan eredmény születik, amely nem tetszik a Soros-brigádnak, akkor azok a demokráciát veszik tűz alá.
A „mi is az az illiberális demokrácia” c. kommentár úgy ítéli meg, hogy Orbán Viktort azért választották harmadszor is újra, mert olyan hagyományos értékekért száll síkra, amiket más keresztény-szociális pártok már rég feladtak. A cikk apropóját az adta, hogy az ORF budapesti tudósítójának még egyetlen fideszes politikus sem tudta elmagyarázni az illiberális demokrácia lényegét. Az ellenzők azt mondják, hogy a kettő nem fér össze, ám figyelmen kívül hagyják, hogy a demokrácia folyamat, a liberalizmus viszont cél. Orbán szemében itt a konzervatív alternatíváról van szó a liberális renddel szemben, mert utóbbi szerinte kudarcot vallott.
Felfogása tévedésen alapszik, mert a 2008-as pénzügyi válságot nem a piac csődje, hanem az állam által táplált ingatlanlufi váltotta ki. Az európai bajok pedig az államok mértéktelen eladósodásában gyökereztek. Ugyanakkor népszerűsége bizonyosan összefügg azzal, hogy visszatér a családhoz, a hazához és a valláshoz. Ezeket az értékeket egykor az összes kereszténydemokrata magáénak vallotta, ma azonban idejétmúltnak, nacionalistának, sőt, nácinak tartják őket. Magyarországnak rengeteg saját, illetve külföldről beszivárgott baja van. Így a hatalmi arrogancia és a korrupció. A legnagyobb gond azonban, hogy nincs igazi ellenzék, amelynek több is eszébe jut, minthogy azt szajkózza: több Európa kell.
A Magyar Nemzet bezárása szomorú nap a szabad sajtó szemszögéből Magyarországon, ami mögött Orbán és Simicska háborúja húzódik meg. De a történetből kiderül, milyen nehéz dolguk van mostanság a független orgánumoknak a magyaroknál, illetve általában Közép- és Kelet-Európában. Ami a két egykori szövetséges szembefordulását illeti, bennfentesek szerint az ok az volt, hogy az akkori oligarcha túlságosan is gyakran jelezte: bele akar szólni a pálya széléről a kormányzásba és ez zavarta a frissiben újjáválasztott miniszterelnököt. A szakítás után a Simicska-sajtóbirodalom célpontot váltott, de a hangja azután sem felelt meg annak, amit független újságírásnak neveznek. Ez látványosan megnyilvánult az utóbbi hetekben, a választási kampány hajrájában. A Hír TV és a Magyar Nemzet sorra számolt be olyan korrupciós ügyekről, amelyekhez annak idején Simicskának nagyon is köze volt.
Vagyis most nem a szabad sajtó egyik világító tornya tűnik el a színről, ám a másik oldalon egyre inkább egy kézbe kerül a magyar média. Létezik még egy-két önálló internetes portál, illetve tévé, rádió, ám ezek csak az emberek töredékét érik el. Kivétel az RTL Klub híradója. A Magyar Nemzet esete azt is tanúsítja, hogy a szerkesztőségek sorsát nagyon is a tulajdonosok politikai és gazdasági érdekei szabják meg. Az ingatag helyzetért nagy felelősség terheli a német kiadókonszerneket is, mert azok az utóbbi időben kivonultak a független médiából.
