B1 blogcsalád



A Magyar Nemzet már sokszor meghalt és még sosem támadt föl 

2018. április 11. - jdesi

A Magyar Nemzet már sokszor meghalt, de még sohasem támadt fel. Remek példájául annak, hogyan jár az a sajtótermék, amelyet politikai propagandára foglyul ejtenek.mn.jpg

Ez a feltámadásosdi nagy valószínűséggel most sem lesz másként, még akkor sem, ha az ifjú, LMP-be elhelyezett oligarcha végül meg is vásárolja. (Lásd erről a hasonlóan a Schmidt-Ungár érdekkörbe került néhai Figyelő sorsát.)

Ha most újra is indítják a lapot, akár nyomtatva, akár online, az legfeljebb csak arra lesz elég, hogy néhány kollégámnak mégiscsak maradjon munkája. Ami persze nem kevés a személyes sorsuk szempontjából és drukkolok is nekik, ám egy nagy visszalépés újra a sajtószabadság felől nézve, ha így alakul.

Megint nem lesz itt függetlenség és szabadság.

Fájdalom, de valószínűleg továbbra is használnunk kell majd a „Magyar Nemzet címen megjelenő lap” megjelölést.  És természetesen, ha tévedek és most igazságtalan voltam, akkor penitenciaként egy hónapon keresztül minden reggel elolvasom majd az aktuális vezércikket, amire pedig itt már sok-sok éve errefelé nem nagyon vetemedek.

Nagy szomorúság, ami most történik, de a 80 éves lap azért mégsem most pusztult el először. A rendszerváltás környékén az akkori új undokok gondolták úgy, hogy ez nekik kell  és külső és belső segítséggel elfoglalták, megszerezték, és a maguk szörnyű képére formálták.

Pedig lehetett volna másként is. Hiszen a Magyar Nemzet egy kicsit más maradhatott a kádári sajtóirányítás kötelező szürkeségében, mint a többiek. Nem volt pártlap, mint a Népszabadság, nem tartozott a „transzmissziós szíjként” – azaz az elnyomás eszközeként – működő szakszervezetekhez, mint a Népszava, és nem sütötték a homlokára a bélyeget: a kormány félhivatalosa, mint a Magyar Hírlap.

A Hazafias Népfront nevű gittegyletszerűség lapjaként egy icipicit többet engedhetett meg magának. Akik írták és akik olvasták akkor ezt a lapot, azok ezt tudták – még akkor is, ha ma valaki kézbeveszi azokat a példányokat, egészen a késő nyolcvanas évekig, már nem nagyon lesz képes felfedezni azt a fene nagy szabadságot benne. Innen nem látszik már igazán, onnan köztudott volt.

Pedig ott volt az a szabadság a szellemiségében, a hagyományosan tehetséges írni tudó munkatársakban, a tördelés divatjamúlt formájában, a külpol rovat relatív bátorságában, a riportok valóságot megmutató szellemiségében.

Aztán a rendszerváltáshoz közeledve mind több dolog jelenhetett meg itt.

Az 1987 júniusi nagy – és tulajdonképpen a rendszerváltást megelőző első nem hivatalos – tüntetésről szóló tudósítás még vagy négy öt nappal később került be a lapba. De fokozatosan foszlott le a béklyó.

  • Itt jelent meg az első beszámoló a legális sajtóban a rendszerváltó értelmiség nagy lakiteleki konferenciájáról – még ha egy a Hazafias Népfront főtitkárával, Pozsgay Imrével készült interjúba eldugva. (Tóth Gábor írása.)
  • Vagy Kurcz Béla legendás sorozata a 301-es parcella, amely az ötvanhat utáni megtorlások, kivégzések áldozatainak a sorsáról közölt szenzációs és addig nem ismert részleteket.
  • De ott voltak Császár Nagy László miniszociográfiának beillő leleplezései a helyi kiskirályokról,  Kertész Péter merész interjúi, vagy Boros István legendás, költőiséget sem nélkülöző riportjai a magyar valóságról, Kristóf Attila  ügyes sorozatai, Weyer  Béla értő magyarázatai és a többi.

És jöttek sorba a fontos írások, a gazdasági rovatban a változásokról, a leleplezések a múltban eltitkolt dolgokról, az első beszámolók arról, hogy igenis létezik valamifaja ellenzék, valami más gondolat is ebben az országban.

Szóval, szépen indult, s talán éppen ezért a múltért is, túl értékes falat lett, le is nyelte az új hatalom azon nyomban. (Ennek a történetét Murányi Gábortól kezdve többen megírták, lehet, hogy tanulságos lenne megint átolvasgatni azokat a beszámolókat.)

A lapot az akkori hatalom természetesen gátlástalan nyomulással – volt szerepe ebben ha jól emlékszem egy Matolcsy György nevű ifjú potentátnak is – és a sajtószabadság eszméjét eláruló jópár belső ember közreműködésével sikerült a padlóra vinni.

Sokakat kirúgtak, mások inkább eljöttek (Ahogy e sorok szerzője is, aki pályakezdőként itt tanult egyet s mást a nagyoktól az írás értelméről, míg ki nem vágták.)

A lapot ezzel együtt többször fenyegette a megszűnés – az első szocialista kormány idején például Horn Gyula személyes közbeavatkozására mentette meg az akkor még igen erős Postabank –, mert Horn szerint szükséges egy ellenzéki lap.

A Magyar Nemzet aztán gátlástalan hazudozásokkal és uszításokkal hálálta meg mindezt

– és nem a független, kritikus sajtó útjára lépett már akkor sem. De ez mindegy is.

Az akkor még fideszes Simicska érdekkörébe kerülve volt tehát szakmailag mire alapozni. A g-ségre. A Magyar Nemzet címen megjelenő újság egyszerű hecclapként, provokátorként, a demokratikus értékek elárulójaként, a fideszes diktatúra kiépítőjeként szolgált. S nem azért mert „kritikus” volt, mert a „kritikusság” az eszenciája egy lapnak, hanem mert gátlástalan, politikai érdekből vezényelt uszító volt, rengeteg szándékos hazugsággal, a karaktergyilkosságokban való kéjes részvétellel. Még nem érte el a mai Lokál, Riposzt, Magyar Idők szintjét – de a technika ott alakult ki, ahogy a dolgozók egy része is azon a jobb híján nevezzük: Magyar Nemzet-es emlőkön nevelkedett.

Csak aztán Simicska Lajos rájött, hogy mindez mégsem jó, s ezzel a munkatársak egy része is megvilágosodott – másik része pedig átigazolt az újragründolt fideszes világba, hiszen csak a verőemberséghez értett, a valódi íráshoz már kevésbé.

Jöttek új emberek is, a régiek közül többen bűnbánatot tartottak és én ugyan, aki lassan felejtek, két ujjal, óvatosan fogtam meg a lapot hogy milyen szörnyűség hullik ki már megint belőle, meg kellett hogy állapítsam, hogy egészen tisztességes, rendes újság jellegét kezdte felvenni.

Ennek lett most megint vége.

És félek tőle, ezen már az sem segít, ha egy újabb politikai propagandalapot csinálnak belőle, még ha relatíve kritikusat is.

A nyomtatott politikai napilapok kora Magyarországon ezzel lezárult.

A megyei lapok eltűntek. Az országosakat megszüntették, tönkretették, kompromitálták.

Én ugyan már évek óta nem nagyon olvasok papírra nyomott napilapot – de becs szó sajnálom, s nem csak azért mert romantikus volt, mert messzeringó fiatalkoromra emlékeztet, hanem azért is, mert egykoron valóban igen fontos szerepet töltöttek be.

De – részben a hatalmi önzésnek, résben az újságírói árulásnak és bénázásnak köszönhetően ennek vége.

Talán valahol máshol meg tudjuk még vetni a lábunkat.

Talán.

Dési János

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8313825776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hungryhorse 2018.04.12. 08:39:51

Buktatok.
Harmadjára is.
Nem kicsit, nagyon.
Ilyen böszme banda Európa demokratikus történelmében még nem volt.
Sehol.

De nem tanultatok semmit egy bukásotokból sem.
Ahogy elnézem ez most sem változik.
Nem vagyok emiatt szomorú.
Dolgozzatok keményen, minden változásra, fejlődésre képtelenül a következő ordas buktátokon.
Történelmet írtok.
A ballibbant PC őrület bukásának történelmét.

Szaracén 2018.04.12. 11:24:30

A mindenkori hatalomnak érdeke fenntartani azt az állapotot, hogy a nyomtatott, netes és sugárzott médiumokat nem a piac, hanem az állami hirdetések tartják el. Így fordulhat elő, hogy a Magyar Idők az állami hirdetések és a kormányhivataloknak kötelezően előírt előfizetések miatt nyugodtan öntheti a mérget, ellenzéki lapok, tévék és rádiók pedig vergődnek.
Az egyetlen tisztességes megoldás az volna, ha az állami hirdetések arányosak lennének a példányszámmal, kattintások számával, nézettséggel vagy hallgatottsággal.
Ne tagadjuk, a szocialista-szabaddemokrata kormányok idején sem volt ez így. Ahhoz, hogy egy ilyen törvény szülessen, a mindenkori hatalomnak felül kéne emelkednie a közvetlen hatalmi érdeken, és felismernie, hogy független sajtó nélkül előbb-utóbb elveszti az önkontrollt és a vesztébe rohan.

Szakértő? az nem volt 2018.04.12. 15:11:23

@Hungryhorse: Te nem magyar ember vagy? Miért kell "mi"-ről és "ti"-ről beszélni? Ezt a vezér hintette el jó régen, azóta ez megy. Mit kapsz te a hatalomtól, hogy ennyire véded? Mi az, ami miatt megéri neked ingyen gürizni? Őszinteséget nem várok tőled. Ezek amúgy is csak költői kérdések voltak.

Brix 2018.04.12. 15:21:24

@Hungryhorse: Fukuyama:.. Az embereket mindig is irànyítottàk Magyarorszàgon..(..) ez van a génjeikben...Most Európa szégyene lettünk, újravàlasztottàk Orbànt, önkényuralmi rendszerével együtt...

Tom66 2018.04.12. 16:01:07

Az újságírókat nem tudom sajnálni. A G-nap után a gerincese felállt és elhagyta a hajót. Az ottmaradók véleménye pedig 24 óra alatt gyökeresen megváltozott. Ugyanez a helyzet a HírTV és a Lánchíd Rádió tekintetében is. Említhetnénk neveket is, de talán jobb nem személyeskedni, a büntetésüket ezennel megkapták.
Hornt pedig ne is említsük, főleg ne tüntessük fel pozitív színben.