B1 blogcsalád



Gulyás szerint működik a demokrácia - a választási csalásokról azért nem beszélt

2018. április 08. - ashwood

gulya_s-gregely.jpgAz urnák részleges zárása után nem sokkal a Fidesz frakcióvezetője, Gulyás Gergely örömködött a magas részvételi eredménynek. Persze, mi más mondhatott volna. A fideszes választási csalásokról azért nem tett említést.

Gulyás Gergely frakcióvezető értékelte kevéssel hét után a részvételi adatokat. Nagyon örül a magas részvételnek, mert ez azt jelenti, hogy Magyarországon működik a demokrácia, a magyar választók gyakorolni akarták a demokratikus jogaikat – írja a HVG.

Az óriási érdeklődés Gulyás szerint azt is jelenti, ahogy

a következő Országgyűlésnek erős legitimációja lesz.

Szerinte arra is esély van, hogy a rendszerváltás óta a legmagasabb választási részvétel volt a mostani, ami Magyarország, a magyar demokrácia közös sikere. Megemlítette, hogy bár a voksolás alatt voltak szabálytalanságok, azt üdvözölte, hogy a választási eredményeket befolyásoló esemény nem történt. 

A rövid tájékoztatója után valósággal megrohamozta a sajtó Gulyást, aki rutinosan hárította a Fidesz esetleges vereségére, illetve kisebbségi kormányzásba szorulására vonatkozó kérdéseket, leginkább azzal, hogy várjuk meg a végleges eredményeket, de meglepő módon azt mondta:

„A mi célunk, hogy stabil, abszolút többséggel száz mandátummal mi alakíthassunk kormány, e fölött minden mandátum megtisztelő választói bizalom és ajándék."

Gulyás és a propaganda által elhallgatott választási csalásokról itt, itt és itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9713818970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

legeslegujabbkor 2018.04.08. 21:35:35

Még itt vagyunk néhányan demokraták

Lamlam 2018.04.08. 22:13:26

Működött a demokrácia a választás napján , remélem az nyer akire a voksomat adtam .

Hungryhorse 2018.04.09. 07:02:54

Hahahaha!
Akkor most lehet pár évig szerény hallgatás a hazudozás és magyargyűlölet helyett?

www.valasztas.hu/dyn/pv18/szavossz/hu/l50.html
süti beállítások módosítása