B1 blogcsalád



Az Európai Parlament kész atombombát dobni Orbánra

2018. április 04. - ashwood

image_1.jpegCsalatkoznia kellett annak, aki Simicskától várta az Orbán-buktató atombomba ledobását. Az Európai Parlament azonban soha nem volt a Fidesz pártigazgatója, sem Orbán kollégiumi szobatársa. A testület hamarosan megkezdi a vitát a magyar uniós tagság felfüggesztéséről.

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) tavaly ősz óta vizsgálja az uniós alapjogok magyarországi érvényesülésének helyzetét. A Népszava információi szerint a több hónapos vizsgálat során súlyos, rendszerszintű jogsértéseket tapasztaltak, és javasolják az EU-szerződés 7-es cikke szerinti eljárás elindítását, vagyis Magyarország szavazati jogának felfüggesztését az uniós döntéshozatalokban.

A vizsgálat egy részét az EP Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) folytatta le. A CONT jelentéstervezete meglehetősen sarkos megállapításokat tartalmazott: kiterjedt kormányzati korrupciót dokumentált, és azt javasolta, hogy amennyiben nem csatlakozunk az EU-támogatások felhasználását a kormánytól függetlenül ellenőrizni képes Európai Ügyészséghez, akkor az Európai Bizottság függessze fel a Magyarországnak szánt uniós támogatásokat.

A LIBE jelentéstervezete pontosan ugyanarra a következtetésre jut, mint ami a CONT konklúziója volt: úgy látja, hogy a kormányzás gyakorlata „jelentős, rendszerszintű fenyegetést jelent a demokráciára, a jogállamiságra és az alapvető jogokra”, és javasolja az EU-zsargonban atombombának nevezett 7-es cikkely szerinti eljárás elindítását. A jelentéstervezet szerint Magyarországon súlyosan sérülnek olyan uniós alapjogok, mint a véleménynyilvánítás szabadsága, az egyetemi szabadság, a gyülekezési és egyesülési szabadság, a szociális jogok, az igazságszolgáltatás függetlensége, emellett pedig mindennapos a kormányzati korrupció.

A szöveg külön is megemlíti az ellenzéki képviselőket a parlamenti véleménynyilvánításuk miatt sújtó, az uniós joggal ellentétes büntetéseket, a Közép-Európai Egyetem jogsértő vegzatúráját, a bevándorlókkal kapcsolatos kormányzati félelem- és gyűlöletkeltést, a menekültek (köztük kísérő nélküli gyermekek) fizikai bántalmazását, a tranzitzónákban lévő gyermekek szexuális zaklatással szembeni védelmének elmulasztását, az egyházak politikai megkülönböztetését, a civil szervezetek szabad működésének korlátozását, a nők gazdasági és szociális diszkriminációját, az etnikai és szexuális kisebbségekhez tartozók, valamint a hajléktalanok hátrányos megkülönböztetését, az etnikailag szegregált oktatás fenntartását, a nyugdíjminimum, a lakhatási támogatás és az álláskeresési támogatás elégtelenségét, a manipulatív „nemzeti konzultációkat”, a bírók kényszernyugdíjazását, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és az adatvédelmi biztos jogszerűtlen eltávolítását.

A Fidesz reakciója természetesen a szokásos: "Soros brüsszeli emberei újabb támadásra készülnek, még a választás előtti utolsó napokat is arra használják, hogy beavatkozzanak a magyar választásba. Már az utolsó simításokat végzik az újabb Magyarországot elítélő jelentésen, amelyet jövő héten akarnak bemutatni az Európai Parlamentben. Azért támadják hazánkat, mert ők a vasárnapi választás után egy bevándorláspárti ellenzéki kormányt akarnak látni Magyarországon, amely velük együtt lebontja majd a határzárat és végrehajtja a migránsok betelepítését. Ha vasárnap Soros-jelöltjei alakítanának kormányt, ők engednének ennek a nyomásnak és bevándorlóországgá tennék hazánkat."

Persze, akár még így is lehetne, ha:

– az első, a CONT által írt jelentés nem Ingeborg Grässle, a Fidesszel azonos, néppárti frakcióban ülő politikus vezetésével készítették volna. Vagyis baloldali elhajlással igazán nem vádolható a jelentés.

– A Fidesz, és az egész EP már március közepe óta ismeri a CONT-jelentést, míg a LIBE-szöveget csak március 12-én kezdi tárgyalni az Európai Parlament.

– A LIBE-jelentéshez bármelyik frakció szabadon nyújthat be módosító indítványokat. A zöldek már előre jelezték, hogy éni kívánnak ezzel a lehetőséggel, a Fidesz pártcsaládja, a néépárti frakció nem.

– Az Európai Parlamentben a jobboldali, néppárti frakció a legnagyobb.

– Legkorábban szeptemberben lehet szavazás a LIBE-jelentésről. Elfogadásához kétharmados többségre van szükség a parlamentben.

Ingeborg Grässle az azonnali.hu-nak adott interjújában kijelentette: „Ha csaláshullámot észlelünk, a teljes támogatási összeget vissza kell fizetni. Egy uniós finanszírozási periódus végén ezek nettó veszteségekként jelentkeznek a tagállam kasszájában (…) Azt akarjuk, hogy az emberek javát szolgáló, fenntartható beruházásokba fektessék, nem pedig egy pártba.”

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8813809700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

András L 2018.04.04. 17:46:49

Meg fogjuk érdemelni! Már réges régen meg kellett volna tenniük! Az első Orbán-kormány megjelenésekor lett volna aktuális!

anonymand 2018.04.04. 17:49:19

Senki ne reménykedjen!
Lengyelország megvétózza majd.

aquaticus 2018.04.04. 17:58:16

A LIBE meg a többi túlképzett csinóvnyik sokkal jobban be van sz.rva a további sorsa miatt, mint Magyarország. Ha így mennek tovább a választások, akkor legnagyobb részük mehet a versenyszférába, bár a képességeik alapján inkább közmunkásnak a Nyírségbe...
Ilyen "atombomba" szöveg meg további 2-3 százalékot hoz a Fidesznek, mert lassan mindenkinek tele van a pucuja ezekkel a sunyi szerencsétlenekkel.

Szilágyi Imre 2018.04.04. 20:09:09

És akkor mi van?
Tavasz van, beindult a homokozó.
Ennyi.

kunzoo 2018.04.04. 21:25:08

@András L:
a cikkben is benne van hogy a néppárti frakció a legnagyobb.

sZulamith 2018.04.04. 21:40:07

"hazánkat" helyett nem lehetne Magyarországot mondani. Teljesen lejáratják a szó valódi tartalmát.

A szöveg kifogásolja többek között "a hajléktalanok hátrányos megkülönböztetését, az etnikailag szegregált oktatás fenntartását, a nyugdíjminimum," kitér a nyugdijminimumra. Tényleg mennyi a nyugdijminimum?

megamedve 2018.04.05. 05:51:49

Magyarország dönt, nem az EU!

Orbán úgy kisöpör minket az EU-ból, mint a vihar. Na akkor lesz itt uram-bátyám rendszer.
Bár nem tudom a rengeteg multi mit szólna ahhoz, ha vámmal hozhatná-vihetné a motyójat.

megamedve 2018.04.05. 06:00:17

@András L: az első Orbán kormány megjelenésekor még nem voltunk az EU tagjai

consul 2018.04.05. 08:20:13

Azért tartják a kutyát, hogy ugasson

alfacharlybravo 2018.04.05. 08:23:17

@András L: Akkor még nem voltunk EU tagok!

András L 2018.04.05. 08:27:13

@megamedve: Valóban, így igaz, itt inkább a régóta fennálló helyzet súlyosságára tenném a hangsúlyt, de jogos a korrekció, köszönöm!

CM2131 2018.04.05. 08:37:07

Álom, álom, édes álom. Nohát, Simicska nem dobta le az atombombát? Vajon miért? Kapaszkodjatok meg elvtársak, azért mert NINCS atombomba. Lassan ideje lenne felébredni az alternatív valóságból.

de let e ... 2018.04.05. 08:38:50

Orbánt , ha sarokba szorítja az EU , akkor megpróbálja majd kiléptetni az országot az EU-ból ... más kérdés , hogy ehhez mit fog szólni az ország lakossága ;-P

aquaticus 2018.04.05. 08:43:04

@CM2131: Korán örülsz! Már elfelejtetted a zöld dossziés embert, plusz Gyurcsányt és Vonát a meglobogtatott leleplező dokumentumokkal? Ezer szerencséje Orbánnak, hogy két legendásan korrekt, finomlelkű úrral van dolga, akik merő tapintatból esetleg nem tárják elő bizonyítékaikat!

Din Serpahis 2018.04.05. 08:51:01

@anonymand: ezt elvileg megoldottak, a lengyelekkel osszevonva tarhyaljak az ugyet, eljaras ala vont orszag meg nem szavazhat.

Ekrü 2018.04.05. 08:51:20

"A LIBE-jelentéshez bármelyik frakció szabadon nyújthat be módosító indítványokat. A zöldek már előre jelezték, hogy éni kívánnak ezzel a lehetőséggel, a Fidesz pártcsaládja, a néépárti frakció nem.

– Az Európai Parlamentben a jobboldali, néppárti frakció a legnagyobb."-Ha jól emlékszem a néppárti frakción belül pedig a Fideszé a legnagyobb.És mivel a Néppártnak igen csak szüksége van a Fideszes képviselők szavazataira a jövőben,az egész nem más mint vágyálom a baloldal számára.Persze ijesztgetésre még jó lehet,ha van olyan ember aki elhiszi.

Din Serpahis 2018.04.05. 08:52:25

@de let e ...: valszeg erre mar az az 500k kivandorolt magyar is aktivizalodna egy nepszavazason, aki jelenleg szarik bele a valasztasokba.

Larry Silverstein 2018.04.05. 08:55:25

ballibek nedves almai

eddig meg soha senki ellen nem 7es cikkelyeztek, de mar vagy 100x fenyegetoztek vele

Larry Silverstein 2018.04.05. 09:02:44

@de let e ...: "Orbánt , ha sarokba szorítja az EU , akkor megpróbálja majd kiléptetni az országot az EU-ból ... más kérdés , hogy ehhez mit fog szólni az ország lakossága ;-P "

A lipsik 2014ben is ezzel kampanyoltak, meg azzal h Orban lenyulja az EU penzeket.....:DDD

Anna Kiraly 2018.04.05. 09:07:25

@de let e ...: az a baj, hogy a majom fideszesek majd annak is tapsikolnak ezerrel, pedig gyönyörűen fognak éhezni néhány év múlva amikor se munka, se pénz, se kaja nem lesz. de a fidesznek ez tökmindegy, szép dagadra lopták magukat, az iq hiányosokkal meg elhitették, hogy ez milyen jó. ... szép jövő...

arabok balrol 2018.04.05. 09:09:38

Ballipsik megint marad a remenykedes hatha a szovjetek hatalomra segitenek titeket ha mar a valasztoknak nem kelletek

muhaha

Gleccsertetű 2018.04.05. 09:11:23

Haha, ha majd hamarosan összeül a gittegylet és elkezd tanácskozni és esetleg születik valami akkor a lengyelek úgyis megvétózzák. ahogy mi is az ő basztatásukat.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.04.05. 09:12:32

@Szilágyi Imre: Tavasz van, előkerülnek a biciklik, meg a tartalék nickek.

"Szilágyi Imre
0 bejegyzést írt és 56 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2015.02.22. óta tag."

Larry SiIverstein 2018.04.05. 09:13:39

Szarok az egészre, csak a Pride-on jó idő legyen!

stim 2018.04.05. 09:15:42

két jó hozzászólást olvastam feljebb:)

1, Lengyelország megvétózza.

2, Minden ilyen tisztességtelen bürokrata izmozás csak hozza a szavazatokat a Fideszre. Nyugadtan lehet csinálni, nem véletlen áll annyi százalékon a Fidesz-KDNp mint most.

Dolgoznak és kreténektől védik a hazát. Csak így tovább.

És igen, ideje ezeket az ingyenélő, szarkeverő, feszültségkeltő EU-s bürokratákat leváltani.

Ezek azt hiszik hogy errefelé ijedős népek élnek akiknek ha beszólnak akkor fülük-farkukat behúzva meghúzzák magukat. Nyilván magukból indulnak ki.

Se hülyék se gyávák nem vagyunk ellenben ahogy nő a veszély úgy nő bátorságunk:D!

Sir Galahad 2018.04.05. 09:17:56

Az eljárásból nyilván nem lesz semmi, viszont Orbánnak megint lesz kivel szélmalomharcot vívni. Kíváncsi vagyok, mikor jönnek rá, hogy az ilyen fenyegetőzések kontraproduktívak, mert csak megerősítik Orbán és a Fidesz pozícióit.

chrisred 2018.04.05. 09:18:47

@Ekrü: Rosszul emlékszel, a nagyobb népességű országok képviselőcsoportjai sokkal nagyobbak a Néppárton belül.

Sir Galahad 2018.04.05. 09:19:08

Az eljárásból nyilván nem lesz semmi, viszont Orbánnak megint lesz kivel szélmalomharcot vívni. Kíváncsi vagyok, mikor jönnek rá, hogy az ilyen fenyegetőzések kontraproduktívak, mert csak megerősítik Orbán és a Fidesz pozícióit.

megamedve 2018.04.05. 09:23:23

@CM2131:
Az a helyzet, hogy a Magyarország nevű (szarkupacon, illetve bocs nem) Európa védőszentjén atomBAMBÁK élnek jó sokan, akiknek a főgeci még azt is meg tudja magyarázni, hogy a fasz a szájukban igazából húsoskolbász.
Normálisabb országokban ezek mind atomBOMBÁK:
- magánnyugdíj pénzek egyértelmű eltűntetése, széthullott, mint pernye a levegőben
- trafik és földmutyi (műkörmösök megjelenése a földbizniszben)
- TAO: közpénzek lenyúlása idióta célokra
- vizes VB költségvetése: még mindig fokozódik
-online pénztárgépeknél egyértelmű mutyizás fidesz cégek helyzetbe hozása (már engedélyezett, és tízerszámra megrendelt gépek engedélyének hirtelen, átlátszó hülyeségek miatti, visszahívása)
- MNB és alapítványai, a nemzet szeretője
- A nemzet gázszerelője
- kaszinókoncessziók Vajna és puncikája kezére játszása
- ÖRO program, az ország nemzeti fősikkasztójával (huh)
- Az azerbajdzsáni ügy, Safarov kiadása 400 milláért
- magyar vezető tisztségviselők kitiltása az USA-ból
- QUAESTOR ügy (velejétől bűzlik az egész)
- Paks II (mutyi-mutyi-mutyi)
- MVM pénzek, 500milla!, a CÖF-nek (civil összefogás? röhög a belem)
- Letelepedési kötvény offshore hátterű cégeken át helikopter tóni zsebébe
- M3 szerelvények "felújítása"
- Az MKB piszkos módon történő kimutyizása
- a kamupártok adófizetői pénzekből való finanszírozása, soha számon nem kérése
- választási rendszer megmanipulálása
- a Pharaon ügy (a főgeci alvilági kapcsolatai?)
- Elios botrány, s a haza fényre (sötétségbe) derül..
- OLAF jelentések, rendszerszintű korrupció
- Polt Péter egyértelmű bűnpártolás, súlyos ügyek eltussolása, elkenése

Na csak ennyit egy szuszra, más dolgom is van mostanában.

4 pártra biztosan nem szavazok:
- gecihorda
- jobbik (simicska áll mögöttük, ugyan ki hiszi el, hogy nem ugyanazt fogja majd csinálni, ha hatalomra kerül, mint a g nap előtt?)
- MSZP-P régi rendszer csökevényes emberei, csökevényes gondolatokkal
- DK , gyurcsány egy balfasz.

Indriq 2018.04.05. 09:23:30

@stim: a Lengyelország megvétózza mondatra reagálta valami EU-s, hogy persze, ez benne van a pakliban, csak a két ország eljárását egybe vonják, így mind a kettőt egyszerre lehet kizárni.
remélem lesz vér a pucájukban és megcsinálják.

Ekrü 2018.04.05. 09:30:30

@chrisred: Lehet,bár a nagyobb népességű országokban nem biztos,hogy a jobboldal nyerte az európai parlamenti választásokat.Mindenesetre ettől függetlenül a többi amit írtam ,bizony még áll.Mivel a Néppárt számít a Fideszes képviselők szavazataira a jövőben ,ezért ebből bizony nem lesz semmi,bárhogy is szeretné a balliberális oldal.

flydomi 2018.04.05. 09:33:29

@CM2131: Ha ledobná,akkor valszeg ő is menne a koterba. :D
Azért a kis xaros életét félti ő is. :)

Szakura 2018.04.05. 09:34:46

Már van megoldásuk a lengyel vétó ellen. Egyesítik a két ügyet, és egyikük sem szavazhat.

flydomi 2018.04.05. 09:37:35

@Larry Silverstein:
majd mikor az eljárás elkezdődik,akkor is ezt fogod mondani? :D
Sajna az eus támogatások nagy része nem folyik vissza az eu-ba,így meglesz ez a 7 pont. :D
Szegény hívők.Paksi-Kínai hitel,letelepedési kötvénnyel megfűszerezve.És pont akkor,mikor a támogatások ténylegesen csökkeni fognak 2021.töl vagy nem lesznek. :D

stim 2018.04.05. 09:39:23

Az a baj az EU intézményeivel, hogy masszív ellenségesség, rosszindulat, szándékos kettős mérce jellemzi őket. Jellemtelen, opportunista bagázs akik évek óta egyre pofátlanabbul, átlátszó és aljas módon támadják a magyarok által legitim, demokratikus módon megválasztott majd nyeregben tartott kormányt.

Az EU kezde egyre inkább tisztességtelen, akarnok, zsarnoki intézményrendszerre hasonlítani ami már egyre kevésbé ad a látszatra.

Az EU demokratikusnak indult de egyre inkább megengedi magának a dicktatórikus tüneteket. Aljas kettős mércét alkalmaz.

Ha továbbra is ennyi iszlám hátterű bevándorlót fogad be akkor lehet, hogy 20 év múlva olyan jó gazdasági kapcsolataink lesznek vele mint Szaúd Arábiával:)

Messze van már ez az EU Parlament és bürokrácia attól az EU-tól amelyik az egyenlő nemzetek tisztelt közösségét jelenti és ezt az Artúr király kerekasztalához hasonlító EU-s zászlón szimbolizálja is.

Az EU-ról már nem a vonzó nyugati életszínvonalra asszociálok hanem támadásra, emberi méltóságomban és biztonságomban támadnak amikor magyarokat nem védenek meg mert magyarok, amikor a szicik itt verik a népet akkor az EU lapít mint szar a fűben, amikor a kárpátaljai magyarokat támadják az EU kussol, amikor a romániai magyarokat vegztálják az EU kussol. Ez egy undorító, aljas banda.

Egy közösséget az erények és az erények melletti következetes kiállás összetart, a kettős mérce rombol. Ahogy az EU bürokratái évről-évre játszák el az EU tekintélyét és a kezdeti bizalommal együtt járó erkölcsi tőkéjét erodálják úgy fog széthullani az EU mert központból rohad.

Szégyenteljes az a tisztességtelen hozzáállás ahogy Magyarországhoz állnak és miért gondolják, hogy támadásokkal, Libe bizottságokkal, Tavares jelentésekkel majd sikert fognak elérni?

Hülye bürökrata faszok, 56-osok unokáival beszéltek. Nincs az a birodalom aminek ne mennénk neki ha a szabadságunkat sérteni látjuk. Itt szólásszabadság van, nekünk vannak szavaink a tisztességtelenségeitekre, itt nem irányított a vélemény hanem sokszínű mint a valóság. Érzékeljük a tisztességtelen hozzánkállást és elutasítjuk. Feháborító és csak erősíti a haza védelmére való elszántságunkat.

Elvárom a tisztességes, fair bánásmódot. A politikai nyomásgyakorlás ellenállást szül. Tudunk ellenállásban léátezni. Magyarország akkor még bőven meglesz amikor az EU már sehol nem lesz mert szétrohasztja az intézményesített méltánytalanság.

Az erkölcs, a tisztesség összetart, a romlás (korrupció) bomlaszt. Az embernek igénye van a rendezett viszonyokra, szavak, intáézmények, elvek és a mindennapi élet szintjén. Ma az EU a bevándorlás erőltetésével mindezeknek az ellenkezője.

dr. mesterséges színezék 2018.04.05. 09:55:35

@Szakura: Kifejezetten eus gyorsreagálás: gyakorlatilag lefutott választás után lépni... HA véletlenül bukik a kormány, akkor a következőnek csinál munkát, amíg megáll a malomkő.
HA marad, akkor adott 4 évet a Fidesznek arra, hogy olyan szisztémát alakítson ki (a motiváció eddig is megvolt, most már csak finomhangolni kell), hogy véletlenül se alakulhasson ki - semmilyen eus retorzió, semmilyen abból eredező megszorítás esetében sem - olyan kellemetlen helyzet, mint most, hogy aggódnia kelljen a választás kimeneteléért.

EU... baromi nehéz téged tisztelni. A sarki zöldséges részegen is hatékonyabban sakkozik.

flydomi 2018.04.05. 09:55:46

@stim:
Elárulnád akkor,hogy miért vagyunk tagok a bullshit szöveged ellenére is? :D
Ha tényleg ennyire xar az EU,és csak a xart akarja nekünk,akkor vezíred miért nem lépet ki idáig?Talán nem a sok lové miatt? :D
De azért kiváncsi lennék,hogy a hívők hogyan döntenének,ha lenne egy népszavazás arról,hogy kilépjünk,vagy sem. Mert ez a kérdés egy nagy dilemma a vezír és a birkái között. :))
Mert ha önkényesen kilép az elmebeteg,és a birkái nem akarják,akkor pont a saját hívei kérdőjelezik meg az igazságos döntéseit. :D
Mellesleg a birka hívők egyetértenének azzal,hogy legyen egy népszavazás ezzel kapcsolatosa?Vagy farkukat behúzva,csöndben kussolnának a témáről. :D
Milyen csúnya ez az EU. :D
És milyen szép paradox helyzet lenne ez a téma számukra. :) Ebből csak xarul tudtok kijöni,és saját magatokat hazudtolnátok meg. :D

stim 2018.04.05. 09:56:53

ha egy kicsit körbenézünk, hogy hol vannak ma azok az EU-s politikusok akik támadták Magyarországot akkor lehet látni, hogy a kerrierjük nem fölfelé ívelt hanem buktak mint Rottembiller.

Aki velünk kötözködik méltatlanul az bukni fog. Ezt meg kellene már tanulni. Nyilván azért buknak mert minden hibás működés ellenére erkölcsileg hiteltelenné válni nemtelen támadások miatt még az EU intézményeiben sem kifizetődő. Mondhatni nem tesz jót a szakmai karriernek ha kiderül, hogy a hazai tehetségtelen ellenzék egyeseket megvezet akik elérkezettnek látják az időt, hogy megcsináják Magyarország lejáratásával a kerrierjüket aztán sorra belebuknak. Meg kellen már tanulni, hogy ez egy létező és visszatérő forgatókönyv. Emlékezni kellene a korábban megbukott Magyarországot támadó EU-s szerencsevadászokra.

chrisred 2018.04.05. 09:57:40

@Ekrü: Ennek könnyen utána lehet nézni, a német képviselőcsoport 42 fős, a Fideszé 14, akkora, mint a román.

chrisred 2018.04.05. 10:01:00

@stim: Kik lennének az 56-osok unokái a magyar kormányban? Csomó volt MSZMP-s van köztük, és egy volt KGB-s előtt pitiznek.

nnnnnnnn 2018.04.05. 10:01:10

álom álom édes álom.

elsőként a németeket kellenne kirakni az eu-ból merkellel az élen, miután az eu tagországainak beleegyezése nélkül milliós iszlám hordát zúdított az únió nyakába.

Ekrü 2018.04.05. 10:10:45

@chrisred: Mondtam lehet,ezen nem fogunk összeveszni :)))) De attól még a többi amit írtam az bizony áll. :)))

rasztaszív 2018.04.05. 10:11:01

@stim: valódi demokráciákban mindennapos,hogy új emberek kerülnek a posztokba.de ha megfigyeled,az új emberek is ugyanazt mondják a fideszedről.

chrisred 2018.04.05. 10:18:09

@Ekrü: Nem vagyok biztos benne. Attól, hogy a Néppárté a legnagyobb frakció, még nincs abszolút többségük. És lehet olyan helyzet, hogy a fideszesek nélkül könnyebben tudnak kompromisszumra jutni a többi frakcióval. De jelenleg az a helyzet, hogy a fideszes EP képviselők abszolút lojálisak a frakciójukhoz, és mindent megszavaznak, még azt is, ami ellen a magyar kormány látványosan handabandázik.

flydomi 2018.04.05. 10:19:01

---@stim:

---Elvárom a tisztességes, fair bánásmódot. A politikai nyomásgyakorlás ellenállást szül. Tudunk ellenállásban léátezni. Magyarország akkor még bőven meglesz amikor az EU már sehol nem lesz mert szétrohasztja az intézményesített méltánytalanság.

Az erkölcs, a tisztesség összetart, a romlás (korrupció) bomlaszt. Az embernek igénye van a rendezett viszonyokra, szavak, intáézmények, elvek és a mindennapi élet szintjén. Ma az EU a bevándorlás erőltetésével mindezeknek az ellenkezője.

Burhahahahaha.Erkölcs,tisztesség,összetartás,romlás. :D
Tökéletesen leírtad,hogy a vezíred mit csinál. :D
Fair bánásmod? :D Bexarok ezen. :)
Hál istenek az EU nem Magyarország. :D
Nyugat Europának és Kelet Europának totálisan más volt a történelem.Ezt nem lehet összecsiszolni.A nyugati világnak gyarmatai voltak,ahonnan importálták a sok fekát,ázsiait,afrikait,muszlimot.Ez van,élj ezzel együtt. :D
Egy demokratikus világban vannak viták,amik érvek-ellenérvekből stb épül fel.(vannak jogok,vétojogok,szavzati jogok,stb,amit tisztelnek. ;) ) És ha valaki nem akar valamit elfogadni, nem fogják fizikailag megszállni,ahogy ezt Putyin papa tette. :D Mert akkor már nem lenne demokrácia. :) Csak fasizmust,amit a becsületes,korrupt mentes,tisztességes vezíred akar minden romlás nélkül. :D
Az unios támogatásról annyit,hogy igazuk van. :D Nem a pártra kell költeni,hanem az országra.Nézz körbe vidéken,és akkor meglátod a szintiszta magyar valóságot. :)

Az,hogy 3000 milliárdot el loptak a manyupbol,Kósa 1300 milliárdja,értelmetlen stadionok százai, :) ,Paksi-Kinai hitel,letelepedési kötvényel megfüszerezve,amit közpénzből kell visszafizetni a sok birkának is,titeket nem zavar. :D
A többi apróságrol nincs szó,mert égen a csillag,annyi xarság van még,amit ezek tettek. :) De ez nem zavarja a hívőket,csak a csúnya EU. :) Mert mindig gonosz volt,adja a sok eu támogatást,a Brexitnél kiállt az ott dolgozo gazdasági migráncs magyarokért is,akik élősködnek Anglián. :) Rettenetesen gonosz az EU,csak a vesztünket akarja. :D

szepipiktor 2018.04.05. 10:21:13

Nyugi! Nem kell csúsztatni!
A simicskának még van három napja.
Az EU meg nem fog a választásokig dönteni.
Az EU már annyi mindent bejelentett, és a legtöbb soha nem következett be. A pártérdekek ott is felülírják a tagállamok polgárainak az érdekeit, a pénzt "összedobó" államok majd kiszámolják, hogy a pénz sorsa vagy a multik üzleti érdeke a fontosabb...

Jakab.gipsz 2018.04.05. 10:30:37

A "brüsszeliták" és hazai kiszolgálóik, már rosszabbak mint az egykor volt "moszkoviták", romoltabbak és aljasabbak.

chrisred 2018.04.05. 10:34:14

@Jakab.gipsz: És a jelenlegi moszkoviták?

stim 2018.04.05. 10:37:38

@flydomi:

Az, hogy az EU egyes országai gyarmattartók voltak az egy dolog. Amivel nekem NEM kell együtt élnem. Azért van a szavazás demokratikus intézménye, hogy mindenki eldönthesse, hogy kire szavaz. És ahogy a Fidesz-KDNP áll azt mutatja, hogy amit csinálnak az sok embernek elnyeri a tetszését.

Ami a bevándorlást illeti. Az meg az EU-s állampolgárok tetszését SEM nyeri el. Ezért nyernek sorra bevándorlás ellenes kormányok. A bevándorlás súlyosan megosztó téma és aki ezt nem veszi figyelembe az bomlasztja az EU-t.

Egyedül itt, Magyarországon kérdezték meg az embereket, hogy mi a véleményük a bevándorlásról és egyértelműen elutasító. Ahogy Európa nemzetei is sorra elutasítják.

Nekm se te, se más nem mondhatja meg, hogy kivel KELL együtt élnem. Ahogy én sem mondom meg neked.

De azt hiszem elvárható lenne egy szavazótól a világ állapota felőli tájékozódás. Hogy ne legyen Európából Dél-Afrika ahol a fehérek maradéka megerősített házakban él biztonsági őrökkel.

Az EU nagyon elb... szúrta ezt a bevándorolósdit. Nem növeli hanem csökkenti az országok versenyképességét, a szociális hálót megterheli és az európai államok eladósodnak. Európa hanyatlani fog ha dologtalanok millióit kell kitartania. A zűrzavar, az ellenőrizetlen milliók komoly biztonsági fenyegetést jelentenek és mind belföldi mint külföldi védelmi képességei csökkennek a legyengült és megosztott európai államoknak. Nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy milyen könnyen lehetne lázítani a bevándorlókat az őslakosok ellen hga valaki Európa hanyatlását és kizsákmányolását akarná. Ez a helyeztet értelmes vezetők nem akarhatják megközelíteni sem nemhogy naivitásból vagy kapzsiságból még sietteik is azt.

Az EU-ban azért vagyunk mert földrajzilag, kultúrálisan (még) idetartoznuk és kereskedünk. Emellett a határon túli magyarokkal a kapcsolattartás könnyebb ha a határok átjárhatóbbak.

De a folyamatos politikai nyomásgyakorlás és jogelvonó settenkedés a briteket már távozásra kényszerítette. Szóval ne tegyünk úgy mintha a korábban leírt jelenség nem létezne. Ők már léptek mert nem kértek belőle. Elég baj ez, a béna brüsszeli bürokraták erőszakossága miatt az EU mostantól gyengébb lesz és nem osztják meg velünk értelemszerűen a titkosszolgálati információkat sem. Az EU-t az erőszakos központosító törekvés gyengíti pedig erősödést remélne tőle.

arabok balrol 2018.04.05. 10:43:25

"Pár hete arról szóltak a hírek, hogy az Orbán építette centrális erőtér két oldalról dőlhet össze, ha a baloldaliak a Jobbikra, a jobbikosok a baloldalra szavaznak át az egyéni körzetekben, hol-ki az esélyesebb. A baloldal el is végezte a koordinációs munkát: a DK 62 helyen, az MSZP 49 helyen, az Együtt 15 helyen lépett vissza, sőt még tárgyalni is hívták Vona Gábort március 16-ára. Vona persze nem jelent meg, sőt bejelentette:

a Jobbik 106 jelöltet állított és SEHOL sem fog viszalépni a kormányváltásért"

ITT A VEGE BALLIPSIK

chrisred 2018.04.05. 10:45:35

@stim: A szavazás akkor demokratikus intézmény, ha az előre lefektetett és elfogadott szabályok szerint zajlik. A 2016. évi népszavazás az előre lefektetett és elfogadott szabályok szerint érvénytelen volt, ezért nem demokratikus úgy minősíteni, hogy azon érvényesen elfogadtak vagy elutasítottak bármit is.

1ghost 2018.04.05. 10:47:21

@stim:

Te agyatlan bérhazudozó orbáncsicska! Ezeket a fideszes baromságaidat a propagandista köztévé már rég elsütötte, úgyhogy visszamászhatsz a tolvaj, korrupt gazdád seggébe.

1ghost 2018.04.05. 10:50:43

@arabok balrol:

Tövig beszoptad, te ócska orbántroll.

A jobbik visszalépése semmit nem számít, mert a fideszbűnözővel szemben mindenhol az esélyes jelöltre szavaznak a magyarok. Úgy, ahogyan tették Veszprémben, Tapolcán, Salgótarjánban és máshol.

Úgyhogy kezdhetsz csomagoni, fogkefe, alsógatya satöbbi, satöbbi. A cellád ki van takarítva. Tárt karokkal várják a bűnöző fideszfajtádat.

1ghost 2018.04.05. 10:56:46

@Jakab.gipsz: @csentecsa: @nnnnnnnn: @Ekrü:

Na mi van te szarházi orbántroll? Reszketsz mi? A korrupt tolvaj fajtádnak elhúzzák a nótáját vasárnap a magyarok!

Pánikol az egész fideszes bűnszövetkezet, mert tudják mi vár rájuk! Csak aztán nehogy megüssön a guta vasárnap a gazdáddal együtt, mert azért azt nem szeretnénk, hogy ilyen könnyen megússzátok azt a mérhetetlen gazemberséget amit elkövettetek.

_most_ 2018.04.05. 11:09:38

Azért elég vicces, hogy a fidesz a szavazóival elhiteti, hogy Brüsszellel kell harcolni, közben a fideszes oligarchák hatalmas vagyonokra tesznek szert az EU-s pénzekből, a birka fidesz szavazók meg csodálkoznak miért csórók :D

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 11:18:02

Van egy jó hírem mindenki számára !

A szavazásra mozgósítás teljes sikert hozott ! A falvakban, ahol közismerten alacsony a szavazási hajlandósság felpaprikázódtak az emberek, és alig várják hogy leadják a voksukat !
A Fideszre.
Gratulálunk, és csak így tovább !

index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/04/median_siman_ketharmada_lesz_a_fidesznek/
A mozgósítás főleg a falvakban volt hatásos, 54-ről 68 százalékra nőtt a biztos szavazók aránya, ami a Fidesznek jó, mert 39-ről 48 százalékra nőtt a kormánypárti szavazók aránya. 2010 ősze óta most először vannak többségben azok, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok, és három hét alatt nőtt 48-ról 55 százalékra azok aránya, akik jónak ítélik a kormány és Orbán teljesítményét.

Jude 2018.04.05. 11:19:20

"A testület hamarosan megkezdi a vitát a magyar uniós tagság felfüggesztéséről."

Ez egészen pontosan mit jelent? Bizonyos ideig nem leszünk tagok és nem élvezzük a tagsággal járó előnyöket?

dr. mesterséges színezék 2018.04.05. 11:23:58

@Rettegek mert ballib vagyok: Azért ha mégsem úgy lesz, hanem megnyert közvéleménykutatás után kellemetlen meglepetés, mint 2002-ben, ugye hagytok majd 1-2 fővárosi hidat a közlekedésnek is az ilyenkor kötelező "kivették a szoftverből a programot"-alapú hidas dzsembori mellett?
Csak kíváncsiskodom, hogy ne menjek arra, ha esetleg nem bírnátok megállni.

A tévészékházat most nyugodtan szétverhetitek, csak Várhegyi Attilát ki ne dobjátok az ablakon: ő sokat érhet Viktornak, ha I. Orbán "Majd Ha Jogerős Ítélet Lesz Ellene" Viktor doktrinája ellenére felfüggesztett börtönnel is megtette őt ott főnöknek.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 11:26:05

@dr. mesterséges színezék:

Abban egyébként biztos lehetsz, hogy egy újabb ballib elkúrást se fogunk csendben végignézni, se a muszlim migránsok beengedését !

De nem lesz rá szükség. Balfaszok vagytok, és kevesen. A mozgosítás is a Fidesznek használ. A Medián ballib közvéleménykutató.

arabok balrol 2018.04.05. 11:27:16

A ballibek arrol almodoznak h a magyarokat kidobjak az EUbol az arabok meg EU tagok lesznek.

S valasztasi vereseguk utan, ezen fognak dolgozni Sorossal.

arabok balrol 2018.04.05. 11:30:35

@Rettegek mert ballib vagyok: Nem lesz 2/3 a median azert csinal ilyen felmerest h a fideszesek otthon maradjanak. De sima gyozelem lesz

Jude 2018.04.05. 11:30:55

@stim: "Az erkölcs, a tisztesség összetart, a romlás (korrupció) bomlaszt. Az embernek igénye van a rendezett viszonyokra, szavak, intáézmények, elvek és a mindennapi élet szintjén. Ma az EU a bevándorlás erőltetésével mindezeknek az ellenkezője. "

És mondja ezt egy EU-t támadó, Fideszt védelmező valaki. :-)
Ki is adta a pénzt és ki is lopta el bűnszövetkezetben, hogy aztán harcolhasson az ellen, aki adta? Miről is beszélünk?

morph on deer 2018.04.05. 11:32:32

– A Fidesz, és az egész EP már március közepe óta ismeri a CONT-jelentést, míg a LIBE-szöveget csak március 12-én kezdi tárgyalni az Európai Parlament.

-Én ezt átolvasnám még egyszer, különös tekintettel a dátumokra. Nálunk már április 5-e van ugyanis.

sZulamith 2018.04.05. 11:35:20

@chrisred: Az nem nyugdij, már számtalanszor le irták. Soha semmiféle emelést nem kap, ez is azt támasztja alá, hogy nincs köze a nyugdijhoz. Ezek szerint a kifogásolok sem néznek utána, hogy mit irnak.- Soros:)

morph on deer 2018.04.05. 11:39:04

@chrisred:
“És a jelenlegi moszkoviták?”

Ne zavard meg, mert még a végén nem fogja tudni megkülönböztetni a KGB-t az FSB-től, aztán jól nézünk ki!

morph on deer 2018.04.05. 11:43:05

@stim:
“Egyedül itt, Magyarországon kérdezték meg az embereket, hogy mi a véleményük a bevándorlásról és egyértelműen elutasító.”

Te most azt akarod mondani, ha annak az 1,6 millió személynek a véleménye nem elutasító lett volna, akkor orbán beengedte volna a migránsokat?

Ugye viccelsz?

dr. mesterséges színezék 2018.04.05. 11:45:08

@Rettegek mert ballib vagyok: Jól van, bíztam benne, hogy a polgári erkölcs ma sem marad el azt azt meghatározó Gecitől.

chrisred 2018.04.05. 11:50:10

@sZulamith: Ez nem nyugdíj, hanem nyugdíjminimum. Ennél kisebb összegű nyugdíjat nem lehet megállapítani. Az viszont nem igaz, hogy soha nem emelték. 2008-ig folyamatosan emelkedett az összege, azóta nem. Ahogyan a GYES összege sem, mivel az egyenlő a mindenkori nyugdíjminimummal.

dr. mesterséges színezék 2018.04.05. 11:50:48

@morph on deer: "Te most azt akarod mondani, ha annak az 1,6 millió személynek a véleménye nem elutasító lett volna, akkor orbán beengedte volna a migránsokat?"

Másrészt a közismerten veszélyes és gyanús nevű dihidrogén-oxidot is simán az ország határain kívül lehetne tudni egy _úgy_ szerkesztett "véleménykéréssel".
Hogy egy egyébként is termékeny talajra hulló oltástagadó kampány lehetséges sikerére ne is gondoljunk.

stim 2018.04.05. 11:51:27

@rasztaszív:

"valódi demokráciákban mindennapos,hogy új emberek kerülnek a posztokba.de ha megfigyeled,az új emberek is ugyanazt mondják a fideszedről. "

Aztánb majd ők is mennek a levesbe.

Vajon az-e a jó ha egy pozícióban nagy a jövés-menés vagy ha sokáig marad valaki egy helyen?

A magyar történelemben azt láthatjuk, hogy amikor uralkodók sokáig vannak pozícióban akkor az az időszak jó. Ez két dolgot jelenthet.
1, az időszak teszi lehetővé, hogy a helyén maradjon
2, a képességei teszik lehetővé, hogy a helyén maradjon.

Pl. Kádár is sokáig volt hatalmon de a gazdasági mutatók, az eladósodás és a rendszerváltás után másfélmillió munkanélküli jelzik, hogy nem mindegy, hogy valakit pozícióban TARTANAK vagy ha megnézzük Mátyást vagy az Anjou Károly Róbert és Nagy Lajos uralkodását akkor látjuk, hogy ők pedig a képességeik szint maradtak a helyükön és uralkodtak sokáig.

Az uralkodás, a vezetés, irányítás egy szakma, vezetői ambíciókat és képességeket kíván. Az uralkodókat nevelték az uralkodóházakban, családokban az uralkodáésra. Emlékezzünk a most vetített Mária Terázia 1-2-re ami a Duna TV-n ment-. Habkönnyű, kosztümös darab, szép nők, szép ruhák, politikai csatározások. Szép és izgalmas:)

Hiszem, hogy aki sokáig marad vezető pozícióban úgy, hogy az ország nincs megszállva és vannak szabad választások az ért ahhoz amit csinál. Sőt, OV egy időben gyakran használta azt a kifejezést, hogy ő már szagolt puskaport; magyarán nem egy ijedős fajta, nem a média visszhagtól teszi függővé, hogy mit tesz hanem más rendezőelvei vannak. Isten, haza, család, a haza minden előtt. Ez egy biztos alap, aki ezt tartja szem előtt nagyot nem tévedhet.

A hitelesség pedig nagyban függ a tettektől, az elvégzett munkától. A Fidesz-KDNP rengeteget dolgozott az elmúlt időszakban. Is. Nem véletlen, hogy sokan szavaznak rájuk. Akinek van szeme látja. Az erkölcs valóban össezatrt, HA megszűnik erkölcsös lenni meg fogja érdemelni a bukást. Isten nem ver bottal.

De mindaddig amíg egyre több embernek van munkája addig egyre több embernek nem kell nélkülöznie, egyre több ember adózik ami miatt élehet csökkenteni az adót; az SZJA-t akár egyszámjegyűre. A több adóból több megy oktatásra és egészségügyre IS.

A keresztéánység világos értékrend. Szeretem magam, nem vagyok a magam ellesége és tovább akarok élni a kultúrámmal együtt az utódaimon keresztül a jövőben is. Ezért nem leszek másodrendű állampolgár abban a hazában amit az őseim és én építettem fel.

A szexus nem öncélú örömszerzés és elméleti játékszer hanem biológiai feladata is van, az utódok anyagi és érzelmi biztonságát, taníttatását tehát versenyképességét az erős család és a benne jelenlévő szeretet és felhalmozódó javak biztosíttják. A környezetem hasonló értékrenddel bír ezért bizalommal foprdulok feléjük mert az ember társas lény, az állatvilágból a csapatmunka és a feladatmegosztás emelte ki, ennek csúcsintézménye az állam ami leköveti a világ változásait így úgy állandó, hogy vele változik.

Én ebben hiszek és meggyőződésem, hogy aki ez ellen van az nekem nem akar jót mert veszélyezteti a jelenemet és a jövőmet.

dr. mesterséges színezék 2018.04.05. 11:59:38

@stim: "A magyar történelemben azt láthatjuk, hogy amikor uralkodók sokáig vannak pozícióban akkor az az időszak jó. Ez két dolgot jelenthet.
1, az időszak teszi lehetővé, hogy a helyén maradjon
2, a képességei teszik lehetővé, hogy a helyén maradjon."

3. Vagy azt jelenti, hogy Zrínyitől Rákóczin át Kossuthig mindenki hülye, csak te vagy helikopter. Csak az a kérdés, hogy Rogán ül a hátadon vagy rénszanvas van a hasad alá kötve.

colonel Tigh 2018.04.05. 12:09:28

@megamedve: Ezeknek magyarázhatod. Szerelmesek. A szerelem pedig vak, mint tudjuk.

2018.04.05. 12:21:27

@stim: a britek a magyarokból sem kérnek. Biztos csürhe, ha betelepült, könnyen uszítható az angol társadalmi rend lebontására....
Az egész, ha emlékszel, pont erre épült. A rettegés a kelet-európaiaktól. Mert elveszik a munkánkat....ismerős?

morph on deer 2018.04.05. 12:24:51

@stim:
“Az erkölcs valóban össezatrt, HA megszűnik erkölcsös lenni meg fogja érdemelni a bukást. Isten nem ver bottal.”

Megnyugtattál, köszönöm!
Akkor szerinted orbán most biztosan bukni fog, ugye! Én azért nem bánnám, ha a teremtő kivételesen mondjuk a baseball ütőjét is előkapná, nagyon itt lenne az ideje! Meghogy az nem is bot, ugye...:)

konrada 2018.04.05. 12:26:09

...ez már nem a magyar választásról szól, hanem arról, hogy a jövő tavaszi EU-s választáson fel tudják mutatni azt, hogy az ezt szorgalmazó képviselők milyen kemények, mennyire odavalók.
...de szvsz. kontraproduktív: még az EU szavazáson sem arra szavaznak egyes államok állampolgárai, hogy milyen kemények lesznek a képviselőik más országokkal szemben, inkább arra, mennyiben klépviseli hazájuk érdekeit.
...csak általában akik más farkával akarják verni a csalánt, azoknak pont előbbire nem nagyon van ötletük...

vergyula 2018.04.05. 12:27:03

@colonel Tigh: Ráadásul szerelemben mindent szabad....

rasztaszív 2018.04.05. 12:27:17

@stim: "Vajon az-e a jó ha egy pozícióban nagy a jövés-menés vagy ha sokáig marad valaki egy helyen?"

nekünk jobb,vagy azoknak,ahol így megy?te hogy látod...?
a szófosásodtól pedig kímélj meg:)

flydomi 2018.04.05. 12:31:20

@stim:

Az, hogy az EU egyes országai gyarmattartók voltak az egy dolog. Amivel nekem NEM kell együtt élnem. Azért van a szavazás demokratikus intézménye, hogy mindenki eldönthesse, hogy kire szavaz. És ahogy a Fidesz-KDNP áll azt mutatja, hogy amit csinálnak az sok embernek elnyeri a tetszését.

---Ez igaz.De ahogy írtam,nyugat europába divat az ázsiábol,afrikábol,holdról bejövö migráncs.Jobban elfogadják,mint a kelet eusokat.És ez az ő saját szuverin dolguk.És senki nem írta elő,hogy ezzel együtt kell élned.A Fidesznek sok szavazója van,de viszont a "meghekkelt áldemokratikus rendszer miatt van az,hogy 2/3-os többségel rendelkezik.Mert ugye az nem normális és elfogadható dolog,hogy a szavazók 40%-a elég egy 2/3-os többséghez is,így nem az "ország" akarja azt,hogy a megválasztott fidesz vezesse a nemzetett.ez bullshit.Ha majd egy normális-fair választási rendszerel nyernek,akkor emelem kalapom,és minden tiszteletem az ővék lesz.

Egyedül itt, Magyarországon kérdezték meg az embereket, hogy mi a véleményük a bevándorlásról és egyértelműen elutasító. Ahogy Európa nemzetei is sorra elutasítják.

--tudtomal voltak kvótaszavazások,ahol OV,DT is szavazot sok sok igenel.
És az Ensz gyűlésekről is érdemes lenne beszélni,ahol elmondta a véleményét OV.Érdekes a mostani-jelenkori hozzáállása,ami szöges ellentéte az "akkori" mondanivalójához.(1:18) Saját magát hazudtolja meg minden esetben,ami egy kiszámithatatlan eseményt vetit előre.Lehet egyáltalán hinni neki ezután??Aki egyszer "Á"-t mondot,miért mond most "B"-t?Aztán lesz ebből "C" is.
www.youtube.com/watch?v=uZu7NOCNnTE

Nekm se te, se más nem mondhatja meg, hogy kivel KELL együtt élnem. Ahogy én sem mondom meg neked.

---Mi van??Ki mondta meg neked,hogy kivel kell együtt élned??Te vagy elvarázsolva papi.Leírtam,hogy senki nem kötelezhet minket arra,hogy befogadjunk menekülteket.
Szóval a hazugságaidat hagyd otthon.

De azt hiszem elvárható lenne egy szavazótól a világ állapota felőli tájékozódás. Hogy ne legyen Európából Dél-Afrika ahol a fehérek maradéka megerősített házakban él biztonsági őrökkel.

--Elvárható lenne,hogy megismerd a történelmet,és akkor rájönnél,hogy anyugat europában miért fogadják el jobban a más nemzetiségű-hitű embereket.Ez az ő dolguk,és az,hogy te miért akarod megmondani nekik,hogy mit kell csinálni,az rejtély.Mi közöd hozzá egy másik ország dolgaihoz?Ők majd eldöntik saját maguk,hogy mit akarnak.

Az EU nagyon elb... szúrta ezt a bevándorolósdit. Nem növeli hanem csökkenti az országok versenyképességét, a szociális hálót megterheli és az európai államok eladósodnak. Európa hanyatlani fog ha dologtalanok millióit kell kitartania. A zűrzavar, az ellenőrizetlen milliók komoly biztonsági fenyegetést jelentenek és mind belföldi mint külföldi védelmi képességei csökkennek a legyengült és megosztott európai államoknak. Nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy milyen könnyen lehetne lázítani a bevándorlókat az őslakosok ellen hga valaki Európa hanyatlását és kizsákmányolását akarná. Ez a helyeztet értelmes vezetők nem akarhatják megközelíteni sem nemhogy naivitásból vagy kapzsiságból még sietteik is azt.

--Akkor miért nem ír ki egy népszavazást OV?Egyszerűbb lenne,így ténylegesen meg tudna védeni minket.Megy a nagy harc ezerrel,miközben tartja a markát az eus pénzekért.

Az EU-ban azért vagyunk mert földrajzilag, kultúrálisan (még) idetartoznuk és kereskedünk. Emellett a határon túli magyarokkal a kapcsolattartás könnyebb ha a határok átjárhatóbbak.

--Mellébeszélés.

De a folyamatos politikai nyomásgyakorlás és jogelvonó settenkedés a briteket már távozásra kényszerítette. Szóval ne tegyünk úgy mintha a korábban leírt jelenség nem létezne. Ők már léptek mert nem kértek belőle. Elég baj ez, a béna brüsszeli bürokraták erőszakossága miatt az EU mostantól gyengébb lesz és nem osztják meg velünk értelemszerűen a titkosszolgálati információkat sem. Az EU-t az erőszakos központosító törekvés gyengíti pedig erősödést remélne tőle.

--Miért osztaná meg a titkosszolgálati infokat,mikor mi magunk engedünk be ellenőrizetlenül bűnőzőket a letelepedési kötvényekkel.(na meg gazdag menekülteket).
Anglia ráadásul nem szerette a sok gazdasági menekült kelet eus migráncsokat se,így ez is közre játszot,hogy kilépnek.Ők inkább importálnak egy Indiait,Pakit,Afrikait,mint egy kelet eus keresztényt.

stim 2018.04.05. 12:35:07

@rasztaszív:

Azt hiszem bőségesen válaszoltam a kérdésedre. Ha nem azt a választ kaptad amit vártál... hát van ilyen. Ez a demokrácia. Sokféle gondolat és nem tartom magamra nézve kötelező érvényűnek kitalálni a gondolataidat, hogy azt a választ adhassam amit vágysz.

Minek kérdezel ha a válasszal problémád van:)? Nem lehet minden válasz elé forgalmi rendőrt állítani. Nem élünk a szocializmusban.

További szép napot.

Ballib Cenzúrázók Réme 28 2018.04.05. 12:38:07

A magyar nép további sok szerencsét kíván Orbán Viktornak az EU-s pénzek lenyúlásában a saját zsebére! Csak így tovább és még többet!!

És a milliárdnyi eurókat vigye csak ki az arab országokba. Onnan legalább az EU azt nem tudja azt visszahozni. Mert hát ez a rabszolgatartó Soros bérenc EU mindent elkövet, hogy Orbán Viktort megbuktassa.

Merkel és családja, meg a fogorvosa és gázszerelője is lopják az EU pénzeket, arra persze nem mondanak semmit! Csak mindig velünk magyarokkal vannak megakadva mert iszonyatosan irigyek arra, hogy mi nem vagyunk olyanok mint ők, mi sikerre és nemzetek feletti IQ-ra született nép vagyunk és ezt látják minden megszólalásunkon, minden cselekedetünkön. Hát ezért utálnak ezek minket. Mi vagyunk az európaiak, nem az EU!

MINDENKI SZAVAZZON VASÁRNAP ORBÁN VIKTORRA, HOGY A KÖVETKEZÖ CIKLUSBAN KI TUDJA LÉPTETNI HAZÁNKAT A RABSZOLGATARTÓ EU-BÓL!

flydomi 2018.04.05. 12:41:35

@Ballib Cenzúrázók Réme 28:

Én rá szavazok. :D De csak azért,hogy az a sok birka hívő is megérdemelje a sorsát,ami sokkal gyorsabban eljön,ha újabb 2/3-a lesz. :D
Segítsünk felgyorsitani a folyamatot,mert ez előbb-utóbb eljön.(inkább jöjjön el elöbb,és hamarabb túl leszünk rajta. :D :)
Mellesleg akkor majd a hívők akarják majd a pozitiv változás szelét,ha már egyszer ennyire ragaszkodnak a fasizmushoz. :) Sok sikert hozzá. :D

colonel Tigh 2018.04.05. 12:41:46

@stim: "Ma az EU a bevándorlás erőltetésével mindezeknek az ellenkezője. " Édes Istenem, még mindig itt tartunk? Az Eu erőlteti a bevándorlást? Hát persze, még véletlenül sem Aszad, aki a saját népét írtja, vegyi fegyvert, gázt vet be ellenük. Még véletlenül sem Putyin, aki kibombázza őket a házaikból, kórházakat, iskolákat bombáz. Csakis azért hagyják el emberek a saját hazájukat, a megszokott életterüket, hátrahagyva mindent indulnak el több ezer km-es útra, amin jó eséllyel el is patkolhatnak, mert Brüsszelből leszóltak nekik. Ja meg Soros. Kaptak az öregtől egy térképet, egy takarót, egy palack vizet, meg egy csomag kétszersültet, és már csapot-papot, autót, házat, egzisztenciát, iskolát, egyetemet, családot, barátokat, az életüket hátrahagyva már útnak is keltek. Előre a sárga úton, hiszen minden út Brüsszelbe vezet. Miért kell hazudni? Jó érzés magadat is becsapni? Azt ugye vágod, hogy folyamatosan küldik haza őket? Az összes afgán, paki, marokkói, aki nem tud vízumot fölmutatni és nem tudja igazolni, hogy üldöztetett, akkor tolják haza őket. Kurva sokan vannak, és nyilván mindent megtesznek, hogy ne kapják el őket, de folyamatos a hazatoloncolás. Csak azok maradhatnak, akik a háborús területről jönnek, üldöztetve vannak, azt igazolni tudják. Ennyi a történet. Nyilván ez kurva nagy meló, de a nagymagyar hősvezérrel ellentétben, aki minden ellenőrzés nélkül keresztülhajt tízezreket az országon -persze egy budapesti megállóval, ahol szándékosan dekkoltatja őket addig, hogy elkezdjenek hőbörögni- kezelik a helyzetet. Szerinted a nyugati liberálisok másra se vágynak, csak hogy az összes arab odaköltözzön? Kollektív öngyilkosság migráció által - és ti elhiszitek ezeket az ostoba frázisokat? Akit kibombáznak a lakásából, akit a saját országának a vezetője gyilkolászik, azt igenis be kell fogadni. Ennyi a történet. DE! Ez nem azt jelenti, hogy mindenkit be kell fogadni. Nem kell, és nem is fogadják be. Ez a probléma soha nem lesz megoldva, amíg Orbán ott ül az Euban és nem azért, mert megvédi Európát, hanem mert van kétmillió idióta ebben az országban, aki elhiszi a hazugságait, és amíg elhiszik, azt ki fogja elégíteni. Orbán nem konstruktív, hanem rombol. Érdekes módon ezer migráns miatt hirtelen nem jutna pénz egészségügyre, nyugdíjemelésre, Budapestre, mindent mondott már, gyakorlatilag semmire. De több tízezer ukrán, aki nyugdíjra, meg minden másra ugyanúgy jogosult, az nem játszik. Ok. Lecsekkolt hátterű 1000 nyomorult nemzetbiztonsági kockázat, de a letelepedési kötvényes bűnöző, aki Aszadnak intézte az olajat az Iszlám Államtól, meg a többi arab, orosz, ukrán és kínai bűnöző, az nem. Elmentek ti a picsába....

rasztaszív 2018.04.05. 12:41:54

@stim: nem kell kitalálnod a gondolataimat,csak arra reagálj,amit írtam.de a te szóömlenyednek nem sok köze hozzá:)emlékeztetőül:azt vizionáltad,hogy az orbánt támadók mind ez miatt buktak.hol volt erről szó a szófosásodban...?

2018.04.05. 12:43:29

@stim: van baj az agyadban. Gondolnád, hogy a migráncs muszlim ugyanabban az Istenben hisz, mint te?
A te vallási kultúrköröd, fogadd őket tárt karokkal. Isten tudja, mit akar.
Vagy ellene tennél Isten akaratának?
Az meg nem magyarázható, hogy miért a haldokló nyugatra építjük a jövőnket?
Olaj-gázvezeték, közlekedésfejlesztés...minek, úgyse megy már áru sokáig arra!
Beengedni a nyugati cégeket?
Takarodj Audi, Mercedes, nincs jövőd!
Elfogadni az EU támogatását? Miről beszélünk?! Ő szorul rá!

stim 2018.04.05. 12:44:45

@flydomi:

tiszteletben tartom a véleményedet és bocsi de most már nem tudok rá reagálni. Elmondtam amit szerettem volna, te is. Mostmár dolgoznom is kell mert megint éjszakázni fogok mint a Denevérember:D!

2018.04.05. 12:53:20

@Ballib Cenzúrázók Réme 28: nem fog kilépni Orbán. Te gyárihülye, onnan van pénze!
Mit kezdene, ha a nyugati cégek elköltöznének egy határral odébb?
Ha az EU visszakövetelné az időarányos támogatást?
Mit kezdene, ha nem lenne az országnak kereskedelmi egyezménye senkivel a világon?
Nagyonnaiv barátom, a UK nem tudja lezongorázni, hogy hasonló feltételekkel tárgyaljanak vele, mint az EU-val!
Kik utasították eddig el az angolok indítványait: USA, India, Kína, Japán, Ausztrália, Kanada és persze az EU.
Orbán szerencsére okos ember, nem olyan hülye, mint a szavazói.

Aquincum 2018.04.05. 12:55:15

@Ballib Cenzúrázók Réme 28:
“MINDENKI SZAVAZZON VASÁRNAP ORBÁN VIKTORRA, HOGY A KÖVETKEZÖ CIKLUSBAN KI TUDJA LÉPTETNI HAZÁNKAT A RABSZOLGATARTÓ EU-BÓL!” Neked is, meg mindenkinek, aki a kormàny szemét propagandàja hatására folyamatosan epét hány az EU-ra: Örök kérdés, hogy hazánk a Kelethez, vagy Nyugathoz tartozik-e. Én a magam részéről szeretnék inkább egy Finnországhoz, Németroszághoz, vagy akár egy Ausztriához hasonlító demokráciában élni, nem pedig az orosz-, törökországi, vagy kazahsztánihoz hasonló féldiktatúrában. Ennek a kormánynak egy ritka geci húzása az, hogy a magyar embereket a Nyugat ellen uszítja. Az meg egyszerűen szánalmas és nevetséges, hogy mi vagyunk az európaiak, nem az EU! Az ezer éves történelmünkben Európa közelébe nagy ritkàn kerültünk, néhány kis rövid szakaszra. Ez kiizélt kormány most próbál bennünket megint eltávolítani tőle. Történelmi bűn! Rohadt, korrupt gazemberek!

Gerolsteiner 2018.04.05. 13:01:49

Csak aztán nehogy magukra robbantsák azt az atombombát. Lesz még EP-választás jövőre.

morph on deer 2018.04.05. 13:07:55

@dr. mesterséges színezék:
“a közismerten veszélyes és gyanús nevű dihidrogén-oxidot”

Ó igen. Gát-lástalanul alkalmazva könnyen halálos is lehet!
Bár nálunk - hála pártunk és kormányunk kitartó küzdelmének, - rengetegen mentesülnek a “szer” hatásától, van bőven házipálinka, akkor meg kinek kell más..?

Egyallampolgar 2018.04.05. 13:22:45

@puszt:
"késő" szó szerint ez jutott az eszembe.

Aztán az, hogy ezt nem az EU-nak kell megoldani. Nem gondolhatjuk komolyan hogy Orbán majd a maradék EUs pénz eltapsolásához kicsit összekapja magát.
Ezt az elvtelen aljas tolvajt le kell váltani aztán elszámoltatni. Ha vasárnap nem sikerül ezt elkezdeni akkor az az ellenzék hibája is.

morph on deer 2018.04.05. 13:26:42

@Aquincum:
Nézd már meg jobban, mire válaszolsz!
:)
Ez masszív irónia, te meg be (aquin)cumiztad, úgy látszik!

Igazad van egyébkénk, nem erről van szó!

n3spr3ss0 2018.04.05. 13:27:27

@Larry Silverstein: Arra vagy büszke,hogy gecik vagytok?

sZulamith 2018.04.05. 13:37:59

@chrisred: Azért Probáld meg elfogadni, hogy semmi köze a nyugdijhoz, van egy neve, de nem jut eszembe. Talán van itt valaki aki tudja.

Aquincum 2018.04.05. 13:40:52

@morph on deer: Ezt tényleg be(aquin)cumiztam! Megláttam az utolsó mondatot és eldurrant az agyam! :-D Hónapokig nyomták ezt az idióta Soros kampányt, most meg minden sarkon virít az Orbánnak, ennek a pávatáncos lókupecnek a jóságos portréja az óriásplakátokon. Tényleg allergiás vagyok már ezekre a gazemberekre.

sas70 2018.04.05. 14:00:50

Azért nem olyan veszélytelen Orbánékra ez az Eu-s gittegylet, mert ha azt szabják a támogatások feltételéül, hogy csatlakozni kell az Európai ügyészséghez, akkor be fognak szarni. Mert oké, hogy a magyar ügyészség szerint nincs semmi látnivaló, a fideszes államtitkár külföldi számláján, a lámpás gyerek közbeszerzésein, Kósa mama sertéstelepén és 800 millás beígért jutalékán, a két-háromszoros áru szoftver beszerzéseken, csak ha nem Polt dönt, hanem a bíróság, akkor már baj lesz. Ezek ugyanis bűncselekmények gyanúját vetik fel, még akkor is, ha a bizonyítékokat egy nyomozásnak kellene kideríteni.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.04.05. 14:19:55

Ezzel az atombomba izével kapcsolatban gondolom azért tudjátok, hogy azok a káderek, akik a jelentés(eke)t összeállították, még azokban az időkben kerültek pozícióba, amikor az erejük teljében levő libberálnáci pártok fújták a passzátszelet. Azóta nem kevés víz lefolyt a Dunán, kiderült, hogy nem is olyan baró dolog minden migráncsot befogadni, és ezt nem a fosk@csög politikusok érezték meg, hanem azok a választók, akiknek a szomszédjába költöztették őket. Ez már erősen meglátszik azon, hogy azóta megváltozott jónéhány EU tagország parlamentjének összetétele, és NEM a liberálnácik erősödtek.

Szóval, nem eszik olyan forrón ezt a kását, Zorbáncék, HA maradnak, időhúzásra fognak játszani, és a zárószöveget majd egy új összetételű parlamentnek kellene elfogadnia, akik közül többen a Törpenapóleont egyfajta példaképnek tekintik, ezáltal nem fognak mindenáron ellene protestálni.

Ez bizony benne van a pakliban, mint ahogy az is, hogy Zorbáncék most buknak, lesz "ellenzéki" kormány, ami mindent visszacsinál, úgy ahogy volt 2006-ban...
DE ennek nagyon kicsi a valószínűsége, mert HA fityiszék buknak is, mindenképp nagy lesz a parlamenti frakciójuk, ami gyakorlatilag esélytelen hogy 30%alá menjen, és ők a libernyákok ellen kő keményen összezárnak a szalonnácikkal, gyakorlatilag blokkolni tudják a baloldali törvényhozást.

Arra egyáltalán nem látok esélyt, hogy a fityisz és a szalonnáci jobbik együttesen ne kerüljön 50% fölé, mert a legtöbb fityisztől elforduló inkább szavaz a jobbikra, mintsem a többiekre, és csak reménykedni tudok abban, hogy a jobbik nem kerül 50% fölé. Mert ha igen, akkor libernyákék még vissza fogják sírni a fityiszistákat, ebben 100%-ig biztos vagyok.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 14:24:34

@sas70:

Az EU ügyészség a Román mintára készül:

Jópár hangfelvétel, és ksizivárgott / hackerek által ellopott irat ezt támasztja alá:

figyelo.hu/igy-valt-a-roman-ugyeszseg-soros-gyorgy-jatekszereve
A Soros-hálózat egy másik szomszédunknál is óriási sikereket könyvelhet el. Egy amerikai kutatóintézet, a Capital Research Center (CRC) többrészes cikksorozatot szentelt a Soros-hálózat romániai tevékenységének bemutatására, amelyben a főszerepet az úgynevezett korrupcióellenes ügyészség játssza.

Románia csatlakozna az EU-hoz, de a szabályokat Soros diktálja

arabok balrol 2018.04.05. 14:31:36

@sas70: persze persze

Majd Orban EUs Neppartja fogja megbuntetni Orbant

morph on deer 2018.04.05. 14:38:05

@Rettegek mert ballib vagyok:
“Románia csatlakozna az EU-hoz, de a szabályokat Soros diktálja”

Ez mikori hír, mit gondolsz?

morph on deer 2018.04.05. 14:38:44

Csak mert Románia már 10 éve EU tag.

anonymand 2018.04.05. 15:52:33

@Din Serpahis:

"ezt elvileg megoldottak, a lengyelekkel osszevonva tarhyaljak az ugyet, eljaras ala vont orszag meg nem szavazhat." - jól írod, elvileg.
Azén véleményem pedig az, hogy nyugtával dicsérd a napot (minél nagyobb összegűvel), meg kell várni, amíg az eljárás odáig jut, hogy szavazásra kerül a sor.
Én optimista szoktam lenni, de jelen esetben vannak kétségeim, hogy lehetek-é optimista.

anonymand 2018.04.05. 15:57:25

@csentecsa:

"No igen, a realitásokkal az infantilis, hülye kis libsi nem szokott kalkulálni...:)" - szeretnélek megnyugtatni, én is "hülye kis libsi" vagyok.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 15:59:18

@morph on deer:

Ha elolvastad volna a figyelő cikkét, akkor egy 15 éves folyamatot írtak le, hogyan vette át Soros a Román ügyészség felett az irányítást az EU segítségével.

figyelo.hu/igy-valt-a-roman-ugyeszseg-soros-gyorgy-jatekszereve

ROTFL Manó 2018.04.05. 16:05:47

@Rettegek mert ballib vagyok: Node hadd kérdezzem már meg tisztelettel, hogy az a román nyomozó ügyészség (attól függetlenül, hogy állítólag Soros seggében lógott) milyen ügyeket derített fel? Tyúkpereket? Koholt ügyeket? Oh, wait! Ha jól emlékszem, rohadt nagy korrupciós ügyeket!

Dehát akkor az - elméletileg - hasznos az államnak, nem?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 16:08:12

@ROTFL Manó:

Egy ideig így volt. Aztán jöttek Soros csicskái, és ma már csak azokat ültetik le, akik nem hódolnak be nekik, nem nyalnak be csurig, ne adj isten megállítanák a migránsokat.
Fújjjj.

Lásd mostani magyar ellenes, nevetséges és koholt vádak.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 16:11:59

@ROTFL Manó:

A probléma egyébként nem abban van, hogy nyomoznak. Hanem éppen abban hogy leválthatatlanok. A választók választanak, aztán ha nem tetszik a választott csóka az ügyészségnek, akkor kipicsázzák a játékból rövid úton. Az ő seggüket nem veszélyezteteti senki és semmi. Nem cserélhetőek ugyanis.

Szerintem kiszámíthatóbb, ha az ügyészséget is a parlament alá rendelik (megfelelő biztosítékokkal pl 2/3). Mert ha nem akkor ez van.

Egyébként kutya kíváncsi lennék mit szólnátok ha Orbán csinálná meg hamarabb a "független ügyészséget" nem várva meg amíg Soros csicskái meglépik azt.
Jó ötlet lenne ugye ?

ROTFL Manó 2018.04.05. 16:13:57

@Rettegek mert ballib vagyok: Ez az indoklásod ott bukik meg, hogy ha valaki tisztességesen él, soha életében egy lej kenőpénzt nem fogad el, de ettől függetlenül migránsellenes, akkor azon ez a nyomozó ügyészség se talál fogást. Ugye te is így gondolod. Ugye?

Nekem mindegy, hogy jobboldali, vagy baloldali illetőségű az a korrupt politikus, aki böribe megy.

Jaaa, hogy pár évvel ezelőtt a román honatya kissé korrupt volt? Most meg kiderült? Hááát, pech! Egyszer fenn, egyszer lenn. Nincs annál szebb, amikor egymást mártják be és dől az egész korrupt rendszer, mint a dominók!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 16:21:51

@ROTFL Manó:

Te nagyon egyszerű vagy. A politikusok majd mindegyikének van szennyese.
A saját klientúra védi, az ellenfél támadja. Soros se hülye. Csak zsarolható politikusokat ültet pozícióba, hogy megfelelően képviseljék az érdekeit.
Egyébként mindenki erre törekszik természetesen, nem csak Soros. Oroszok, németek, magyarok, Fidesz, MSZP, ...
Mit gondolsz miért nem lettek pl nyilvánosak az ügynök akták, egyik kormány alatt se, miket tüntettek el, és miket gyártottak kikről ?

Épp most jött ki az Index cikk, az Izraeli titkosszolgálat és Soros emberei kapcsán.
Innen már csak eggyel kell tovább gondolnod.
Nevezetesen hogy minden ország, és a pártok is biztosítékokat keresnek a saját embereik kapcsán (sakkban tartás), és lejárató információt az ellenfél kapcsán.

Szíriuszi Zsidó Gyíkember 2018.04.05. 16:25:18

@Rettegek mert ballib vagyok: Nem lenne hiteles. Sokan még a magyar OLAF irodát se tekintik függetlennek, mert a Nav egyik részlegeként működik.

ROTFL Manó 2018.04.05. 16:27:01

@Rettegek mert ballib vagyok: Igen, én olyan rohadt egyszerű vagyok, hogy nem akarok a magyar közéletben korrupt politikust. Nem olyan nagy dolog, az USA-ban elnökök mondtak le ilyenek miatt.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 16:27:41

@Szíriuszi Zsidó Gyíkember: "Nem lenne hiteles."

Akárki csinálja nem lesz hiteles.
Ez van.
A kérdés hogy adunk-e ekkora hatalmat bárki kezébe, amin a választásokkal se válthat le senki ?
Szerintem nem szabad.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.05. 16:28:27

@ROTFL Manó:

Ez olyan mint a kommunizmus. Gyönyörű de sajnos megvalósíthatatlan eszme.

Helga Beauty Salon. 2018.04.05. 17:43:03

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Szilágyi Imre
0 bejegyzést írt és 56 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2015.02.22. óta tag."

Arany barátom, ő az igazi nevét használja, te is aláírhatnád a valódi Wasserkopf Manó néven! :D

chrisred 2018.04.05. 17:47:12

@Rettegek mert ballib vagyok: Előbb azt magyarázd el, hogy tud egy ügyészség bárkit leültetni. Talán a bíróságok egy Soros ügynök feleségének kézivezérlése alatt állnak?

$pi$ 2018.04.05. 17:48:52

@ROTFL Manó: "Nem olyan nagy dolog, az USA-ban elnökök mondtak le ilyenek miatt."

A történelem során egyetlen elnök mondott le, Nixon. Ő sem korrupció miatt mondott le, hanem az ellenzéki politikusok megfigyelése miatt.

Bolshevik 2018.04.05. 17:51:54

@Indriq: "ez benne van a pakliban, csak a két ország eljárását egybe vonják, így mind a kettőt egyszerre lehet kizárni."

Sőt ha kicsit ügyesebbek, akkor mondjuk Németország huszonhét országot egybevonva dönthet egymaga is mindenkiről, nem?

taga20 2018.04.05. 17:53:20

@Helga Beauty Salon: aptikjampó, neked a helga a keresztneved vagy a szalon?:)

Bolshevik 2018.04.05. 17:56:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: @Aquincum: Öröm látni, hogy a magukat kurva okosnak tartó ballibek annyira hülyék, hogy beszopnak egy álnicket. Legalább elgondolkodhatnátok ennek mintájára, hogy vajon hány darab álhírt szoptok be pont ugyanígy, csak ott nem figyelmeztet titeket senki.

Aquincum 2018.04.05. 19:00:50

@Bolshevik: Mint fentebb említettem, az utolsó két mondatot elolvasva elöntött a pulykaméreg, gyakorlatilag végig sem olvastam a másik hozzászóló viszonylag hosszú megjegyzését. Biztosíthatlak, általában elég alaposan olvasok. Azért a kedvedért idemásolom az előző hozzászólásomat, hadd legyen még több örömöd az előző figyelmetlenségemen túl is: Neked is, meg mindenkinek, aki a kormàny szemét propagandàja hatására folyamatosan epét hány az EU-ra: Örök kérdés, hogy hazánk a Kelethez, vagy Nyugathoz tartozik-e. Én a magam részéről szeretnék inkább egy Finnországhoz, Németroszághoz, vagy akár egy Ausztriához hasonlító demokráciában élni, nem pedig az orosz-, törökországi, vagy kazahsztánihoz hasonló féldiktatúrában. Ennek a kormánynak egy ritka geci húzása az, hogy a magyar embereket a Nyugat ellen uszítja. Az meg egyszerűen szánalmas és nevetséges, hogy mi vagyunk az európaiak, nem az EU! Az ezer éves történelmünkben Európa közelébe nagy ritkàn kerültünk, néhány kis rövid szakaszra. Ez a kiizélt kormány most próbál bennünket megint eltávolítani tőle. Történelmi bűn! Rohadt, korrupt gazemberek!

morph on deer 2018.04.05. 19:02:54

@Rettegek mert ballib vagyok:
“egy 15 éves folyamatot írtak le”

Kösz a választ, ez elég is.
Azért kérdeztem, mert amit idéztél még jövő időben fogalmazott, az volt furcsa.

2018.04.05. 19:15:51

@Rettegek mert ballib vagyok: nem az izraeli elhárításról van szó. A fidesz bérelt fel izraeli ex ügynököket.
Tehát nem Izrael harcol Soros ellen, hanem Orbán pártja próbál lejáratni civil szervezeteket, függetlenül attól, Sorossal van-e kapcsolatuk.

2018.04.05. 19:17:31

@Bolshevik: hát igen, a becsület nem sajátja a fidesznek. Nomeg a híveinek...erre büszke is lehetsz.

2018.04.05. 19:21:18

@Bolshevik: számtalan álhírt beszoptunk. Rendszerint az oroszok álltak mögötte. De te is beszoptad.
Például a kerítést...ami távol tartja a migráncsokat.
Ja, hogy az átok EU -amelyik csábítja ide a muszlimokat- oldotta meg a problémát, lepaktálva a Törökökkel? Ezt inkább hallgassuk el, akkor nem lehetne fényezni Orbánt.

2018.04.05. 19:22:11

@Ballib Cenzúrázók Réme 28:

Öcsi, Te úgy szaporodsz, mint a seggemen a pattanás. Vagy egyszerűen csak annyira hülye vagy, hogy minden oldalról kitilt a bloggazda. Ezen egyébként nem is csodálkoznék, mert ekkora ostoba debilt mint te, nem látott még az egész Kárpát-medence.

2018.04.05. 19:22:48

@Rettegek mert ballib vagyok: na? Nincs válasz a kérdésekre. Giliszta se vagy.

2018.04.05. 19:24:12

@Rettegek mert ballib vagyok:

Neked meg csak annyit az álmodozásodhoz kiegészítésként, hogy ahol én élek - Sárszentmihály - az szintén falu, valóban nagy a szavazási kedv, de hogy lelohasszam a lelkesedésed, itt nem a fityisz lesz a befutó.

taga20 2018.04.05. 19:30:17

@Látens Inszinuáció: irónia szemüveget vedd fel, asztán fuss neki mégegyszer!

szívesen:)

JFK-alapítótag 2018.04.05. 21:15:52

@stim:
A véleményem az:

aki a Fideszt maffiát támogatja az
- vagy bűnöző,
- vagy segghülye,
- vagy a kettő közös halmaza.

2018.04.05. 21:18:41

@chrisred: na, küldtél majd magadnak már pénzt a jövőből?

2018.04.05. 21:22:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Ja, hogy az átok EU -amelyik csábítja ide a muszlimokat- oldotta meg a problémát, lepaktálva a Törökökkel?" - ezzel a probléma még nem megoldva, csak elodázva van...

2018.04.05. 21:23:02

@JFK-alapítótag: a pestisrácok a másodikat vette magára...

Gleccsertetű 2018.04.05. 21:24:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: akkor most nem értem. a magyar kormány embertelen bánásmódban részesíti a határon várakozó bevándorlókat vagy nem is jönnek?

JFK-alapítótag 2018.04.05. 21:30:52

@stim:
Ha jól tudom akkor az 5 gyerekét 5 különböző felekezet keresztelte.
Véleményem szerint 5 Isten is kevés, hogy a magyarok ellen elkövetett bűneit megbocsássa.

Véleményem szerint aki a fideszre szavaz az:
- vagy elmebeteg,
- vagy bűnöző,
- vagy a kettő közös halmaza.

Aquincum 2018.04.05. 21:35:11

@Gleccsertetű: “akkor most nem értem. a magyar kormány embertelen bánásmódban részesíti a határon várakozó bevándorlókat vagy nem is jönnek?” Emlékszel, mit művelt velük Magyarország a gyűjtőtáborokban, vagy a Keletinél pl.? Egy szégyen volt! Most már viszont nem jönnek. A hatalmas ellentmondás ezennel feloldva. Ez a hazug Zorbán szerintem a hatalom betege lett. Egyszerűen semmi sem drága neki, meg a drágalátos bandájának, hogy hatalmon maradhassanak! A mocsok nagy szerencséjük az Unió ideáramló ezermilliárdos támogatásai, meg a kedvező gazdasági környezet. Amíg a konjunktúra tart, addig működhet ez a mocskos rendszer. Utána kidurran a lufi.

2018.04.05. 23:30:33

@stim: te valami halmozottan hátrányos fogyatékos vagy? kádárnál se tudták, hogy baj van, tombolt a gulyáskommunizmus, csak akkor derült ki, mekkora baj, mikor távozott.
Itt se látod, hogy baj van, csak a viktoros paneleket ismételgeted.

Sir Gombóc 2018.04.06. 01:19:52

@stim: Magyarországot nem kell lejáratni, főleg nem az ellenzéknek. Ezt a szívességet megteszi Orbán és a Fidesz. És még tapsoltok is hozzá.

CoolKoon 2018.04.06. 07:46:55

@CM2131: Ez egyáltalán nem biztos. Inkább arról van szó, hogy Simicska atombombája őt magát is utolérné, hiszen évtizedeken át ő volt a Fityesz pártpénztárosa, így ő is nyakig benne volt mindenben.

CoolKoon 2018.04.06. 08:22:04

@megamedve: "a rengeteg multi mit szólna ahhoz, ha vámmal hozhatná-vihetné a motyójat." - Semmit. Egy vállvonással összecsomagolnák az üzemeiket, és azonnal költöznének. A gyártás Tótországba, a kutatás-fejlesztés Csehországba (Prágába vagy Brünnbe), az IT meg Romániába. Ennyi.

CoolKoon 2018.04.06. 08:25:03

@Sir Gombóc: Perszehogy tapsolnak hozzá, hiszen ez az echte madschar wirtusch, ez az, mi szívüknek kedves (na meg persze az echte magyar krumpl...izé gyümölcsből készült, pálinka ízű szeszes ital).

CoolKoon 2018.04.06. 08:27:21

@JFK-alapítótag: Rituális körülmetélés nem is volt? Kár, pedig a Köves Slomó biztosan szívesen bevállalta volna...

CoolKoon 2018.04.06. 08:28:47

@Látens Inszinuáció: Ó, ez ezeknél mintha valamiféle belső kényszer lenne, hogy fél évente cserélik a fiókjaikat. A birca is ezt csinálja. Gondolom, a sok kitiltás miatt...

CoolKoon 2018.04.06. 08:31:46

@aleksz róz: Ami azt illeti, már a török paktum előtt is így csinálták az összes észak-afrikai országgal, évtizedek óta. Máskülönben már minden eritreai, csádi meg szomáliai itt lenne (igen, a kalózok is).

citrix 2018.04.06. 08:34:29

@Jakab.gipsz: Brüsszeliták? Nocsak, akkor fideszes képviselők is Brüsszeliták. Magyarország csatlakozott az EU-hoz és nem fordítva. A Brüsszeliták pénze nagyon kell Orbánnak, a vejének, Mészárosnak és a többi fideszes tolvajnak de Brüsszel húzzon a véresbe, ne pofázzon itt. Komolyan gondolja Orbán ő egy személyben Magyarország és minden úgy lesz ahogy éppen napi hobbija kívánja? Nem.

JFK-alapítótag 2018.04.06. 09:09:16

@CoolKoon:
Azt nem tudom, és nem is akarom tudni.
A figyelmemet az egyházak előtt lejtett egyéni pávatánca keltette fel.
Ha páva volna már rég elvesztette volna a tollait ennyi forgolódásban.
Ha szélkakasként gondolok rá, akkor csapágyat kellene benne cserélni, meg olajozás is ráférne mert nagyon csikorog.
És ez magyarország miniszterelnöke. :-(

megvagyhadnagy 2018.04.06. 09:17:09

Csak annyit szeretnék mondani, hogy most esett le, hogy az index facebook oldalán miért csak egyféle-fajta kommentcunami van. Eccerű: a szabadság elkötelezett hívei, a demokaraták kb. fénysebességgel zárnak össze, ha nekik nem tetsző véelményt fogalmaz meg valaki. Értsd: a szólásszabadság égisze alatt letiltatják a nekik nem tetsző júzereket. Úgy gondolom, hogy itt a blog.hu-n a facebookhoz képest demokrácia van.
Köszönöm, hogy elmondhattam.

Void Bunkoid 2018.04.06. 09:27:44

@Ballib Cenzúrázók Réme 28: azért mert "Merkel lop", "Gyurcsány hazudott", "a szocialisták is loptak", ez kurvára nem jogosít fel senkit arra, hogy szintén megtegye. A BECSÜLET lenne a lényeg.

Az, hogy Péntek László fogyatékos koszos cigány (de amúgy választójog, meg minden tekintetében veled egyenrangú állampolgár volt még akkor) 2012-ben Pécsett megerőszakolt és meggyilkolt egy fiatal lányt, még nem jogosít fel senki mást arra, hogy megdugja és agyonverje a feleségedet. Kapís?

Szabó Zsolt 172 (törölt) 2018.04.06. 09:39:37

Lengyelország megvétózza, tehát nem fog sikerülni Magyarországot bántaniuk.

CoolKoon 2018.04.06. 09:54:57

@JFK-alapítótag: Hát de szemmel láthatóan megérte, mert sorra beálltak mögé az ország legnagyobb egyházai és szektái mind (ha a szcientológusokra nem küldetett volna kommandósokat, akkor vsz. még azok is beálltak volna mögé, csodálom, hogy a jehovisták nem tették). De végül is hálásak lehetünk neki. Bebizonyította, hogy miről szól lényegében az összes egyház....

CoolKoon 2018.04.06. 09:55:31

@Szabó Zsolt 172: Akkor se, ha a két ügyet egyben tárgyalják, és emiatt nem tudnak átszavazni egymásra?

Szabó Zsolt 172 (törölt) 2018.04.06. 10:16:30

@CoolKoon: Csomagban nem lehet tárgyalni két ország kizárását, egyszerre csak egyet lehet. Ez könnyen belátható, mivel ha csomagban lehetne egynél többet tárgyalni, akkor előfordulhatna, hogy a 28 tagállamból 27 kizárását tárgyalnák egy csomagban, és arról csak a 28. tagállam szavazhatna, aki megszavazná a többi 27 kizárását. Ez nonszensz.
Minden szavazati joggal rendelkező tagállamnak joga van szavazni minden más tagállam kizárásáról, a szavazati joga pedig minden olyan tagállamnak megvan, akitől azt konszenzusos szavazással nem vonták meg a többiek.

szepipiktor 2018.04.06. 10:22:27

Tehát:
Orbán nyer és bevégzezheti az ország elpusztítását.
Orbán nyer és végrehajtjatja a leszámolást.
És akkor dobják a bombát, ami kizárólag az emberekre, a már most is szopókra jelent végső megoldást.
Onnantól orbán és halmaza szépen megéldegél a félrerakott aprópénzéből, míg a pénz hiányában végleg leáll minden, még elmenekül egy-két millió magyar.
Tapsoljuk meg és örüljünk!
Hiszen ezzel csak az lesz igazolva, hogy a politikusok mindig összefognak, összekacsintanak a társadalmak feje felett...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.06. 10:57:06

@Szabó Zsolt 172: "előfordulhatna, hogy a 28 tagállamból 27 kizárását tárgyalnák"

Feltéve, hogy a kétharmad megszavazza.

Csak egy kubatov bérkommentelő lehet ilyen egyszerű.

eßemfaßom meg áll 2018.04.06. 11:16:52

Mindenheti antiorbánatombombánkat add meg nekünk ma
is

2018.04.06. 13:34:54

@megvagyhadnagy: most minek csökkentenék a kattintásszámot

2018.04.06. 13:37:16

@CoolKoon: az az eu alapelveinek megcsúfolása lenne
süti beállítások módosítása