B1 blogcsalád



Orbán megint hazudott egy pofátlant a bevándorlásról

2018. április 02. - nickgrabowszki

Teljesen hülyének nézi a saját szavazóit.oviktor.jpg

A kampány összes nyűgét a nyakárba vevő miniszterelnök saját Mészáros Lőrinc tévéjébe látogatott, ahol Bayer pártszolgálatos alákérdezéseire például a következőt tudta mondani:

Ha elhibázzuk a választást, és bevándorlóország leszünk, akkor a kevert népességű Magyarországot már nem fogjuk tudni visszaváltoztatni. Aki bejön, itt marad.

Aki bejön, itt marad. Ezzel csak egyetlen probléma van: hazugság. Annyira, hogy szó szerint a teljes ellenkezője igaz.

Orbán állításával szemben ugyanis a valóság az, hogy szinte senki sem maradt itt eddig, és semmi okunk azt gondolni, hogy ez valaha is - legalábbis a közeli jövőben - másként lenne.

  • 2015-ben például, amikor Magyarország érintett volt egy migrációs krízisben, 400 ezer ember (menekült, migráns, bevándorló) vágott át az ország terültén a Balkán felől jövet Nyugat-Európa irányába, de egyetlen egy sem maradt közülük nálunk.
  • Továbbá az utóbbi 3 évben befogadott több mint 2000 menekült 90 százaléka - kihasználva a schengeni övezeten belüli szabad mozgás lehetőségét - azonnal elhagyta Magyarország területét.

Tehát aki eddig bejött, azonnal tovább is ment. Ebből következtet Orbán arra, hogy aki ezután bejön, az itt marad.

És ez a Fidesz kampányának kulcsüzenete.

Ott tartunk, hogy Magyarország miniszterelnöke nyílt, pofátlan, viszont legalább könnyen lebuktatható hazugsággal kénytelen kampányolni a hatalmon maradása érdekében, még saját szavazótáborát is kénytelen megvezetni, hogy legalább ők a pártjára szavazzanak.

Teljesen hülyének nézi a saját szavazóit. Ha mindezek után nyer a választáson, akkor igaza is lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4213800136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK19 2018.04.02. 14:26:24

tekintettel arra, hogy az unióban tervek vannak arra, hogy lehet ott is tartani adott országban pl a nem létező kvóta által oda rendelteket, igaza is van. mondjuk ennek megértéséhez kissé kevesebb hazudozás és több gerinc kellene.

kunzoo 2018.04.02. 15:54:56

Sajnos az egy terjedő dolog hogy az Unión belül egyre több ország állítja vissza a határellenőrzést ilyen-olyan indokra hivatkozva. Nagy Britannia Calais-nál lezárta a határt a franciák felől. Franciaország lezárta a határt Olaszország felől. Ausztria "ajtócska-oldalelemekkel" Németország lezárta Ausztria felől. Dánia kerítést épít a sertéspestis (na persze) ürügyével Németország felől. Olaszországot megfenyegette Ausztria hogy lezárja a határt.

Könnyen lehet hogy a szabad mozgásnek vége lesz.

De persze ezek csak

aquaticus 2018.04.02. 16:01:45

@wizes1: Ne érezd magad frusztrálva! Téged így szoktunk meg...

Bryan élete 2018.04.02. 16:13:42

@aquaticus: nem, vonatra rakjuk őket, mint eddig, oszt irány Ausztria.

morpho 2018.04.02. 17:11:19

@aquaticus: @FCUK19: @kunzoo: @Figy L Ő: Mintha a kormánypropagandát hazudnátok ti is srácok! Huncut. Még szerencse, hogy ti is tudjátok, hogy ezek hülyeségek. De kár a gőzért! Új szavazókat már úgyse szereztek ezzel a hazudozással. A rajongóitok meg nem olvassák ezt a blogot. Csak az időtöket hazudozzátok el narancskullancsok!

morpho 2018.04.02. 17:18:36

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Mekkora egy bunkó vagy te birka! Ráadásul nem is igaz, amit idebégettél.

taga20 2018.04.02. 17:24:12

@morpho: te valami kis cserkéc lehecc!:)))

birka egy szutyok ruszki ügynök!

morpho 2018.04.02. 18:09:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Tőlem azzal áltatod magad, amivel akarod kis bunkócska.

@taga20: Egy árva lány haj sincs nálam!

aquaticus 2018.04.02. 18:26:06

@morpho: Oké! Akkor innen hova mennek tovább a migránsok?

morpho 2018.04.02. 18:53:24

@aquaticus: Nem jön ide a kutya se! Innen a magyarok is elhúznak, ez olyan szar hely, hogy még a szír menekültek is csak keresztülmennek rajta. Most sincs itt senki és nem is lesz. De ezt te is tudod, különböző neveken hazudozó buta narancskullancs! Egyébként attól, hogy most kutykuruttynak hívnak, még nem "beszélgetek" veled. Csak a miheztartás végett.

Colonel H. Stinkmeaner (törölt) 2018.04.02. 19:16:03

Orbán sok geciséget csinált, de kb ez a migriellenesség az, ami miatt újra kell választani. Ha Gyurcsány kerül hatalom közelébe, akkor bontják a kerítést, nyugatról meg kvóták alapján telepítik be a migriket.
Olyan ellenzék nem juthat hatalomra, amelyik migrisimigató. Sajnos Orbán lop. De inkább lopjon, mint migriket simogasson.

aquaticus 2018.04.02. 19:21:09

@morpho: Az viszont biztos, hogy amíg lesz magyar, aki dolgozni tud, addig te maradsz... Csak a miheztartás végett.

taga20 2018.04.02. 19:25:38

@Colonel H. Stinkmeaner: hülye vagy bákszi, de nagyon!

remélem nincs szavazati jogod!

morpho 2018.04.02. 19:29:22

@Colonel H. Stinkmeaner: " De inkább lopjon, mint migriket simogasson" Otthon is ez a módi, de hazug fekáliaszemcse!?

Európai téridő 2018.04.02. 20:24:29

Nincs arra garancia, hogy nem gondolják meg magukat a "célországok" és akkor tényleg nálunk ragadnak őkelméék. Volt már ilyen többször is a magyar történelem során.

kunzoo 2018.04.02. 20:33:22

@morpho:
Már hogy érted hogy ez hülyeség? Ha újra bevezetik a határellenőrzést akkor vége a schengeni övezetnek. Elveszik a szabad mozgás joga az EU-n belül. A dánoknak remek ürügy a sertéspestis. Sertéspestis járványok pár évente vannak Európában de valami oknál fogva pont most jutott először a dánok eszébe a kerítés építése.

morpho 2018.04.02. 20:49:24

@Európai téridő: @kunzoo: Magyarországon akkor sem marad senki, ha minden határt lezárnak. Innen mindenki menekül, amerre lát. 2015 óta próbálja afidesz bizonygatni, hogy a "bevándorlás" Magyarország legnagyobb problémája. Azóta nem látott itt élő bevándorlót senki. Minden fideszes a jövőbe lát és nem arról beszél, hogy jelenleg mi a helyzet, hanem arról, hogy mi várható, ha ez lesz, meg ha az lesz. Ti ugyanezt csináljátok. Ehhez képest nem történik semmi, csak az ijesztgetés megy ezerrel. Kérdem én, miért kell egy országot félelemben tartani? Kinek jó ez? Milyen politika ez? Ti miért asszisztáltok ehhez a hazugsághoz? Pénzt kaptok érte?

Európai téridő 2018.04.02. 21:25:14

@morpho: Az, hogy mindenki menekül, az a pofátlan hazudozás, koma! A "menekülők" lelki abszentizmusa pedig régi, Habsburg-kori hagyomány, ami akkor kapott erőre, amikor a britek és a fritzek beengedték az EU-s munkavállalókat. A szezon összekeverése a fazonnal, na az aztán tényleg pofátlan hazudozás.

kunzoo 2018.04.02. 21:46:10

@morpho:
Nono, korábban már volt arról szó hogy a bevándorlók ellátása egységesüljön az EU-ban. Ha a bevándorló megkapja ugyanazokat a szociális juttatásokat bármelyik országban onnantól neki teljesen mindegy hogy melyik országban tengeti a napjait. Most csak azért Német és Svédország a célpont mert ott kapják a legtöbb lóvét. ha ez kiegyenlítődik akkor már mindegy melyikbe kerül. A németeknek is olcsóbb buli ha itt beszállnak a költségekbe mint ha otthon rohad rájuk ez a sok naplopó. Merkel mama egyértelművé tette legutóbb a lengyeleknek hogy a kvótadöntést végre kívánja hajtatni. Ezt csak egy módon tudja megoldani ha lóvét ad bele és mellé ellenőrzi a határt. Másként nincs értelme a kvótáknak, de ő láthatóan ragaszkodik hozzá. Tehát bevet majd olyan eszközöket amivel a kvóták végrehajthatóak lesznek.

morpho 2018.04.02. 21:50:53

@Európai téridő: "Az, hogy mindenki menekül, az a pofátlan hazudozás, koma!"
Hány migráns van ma Magyarországon? Mekkora az elvándorlás? Mekkora az elvándorlás okozta szakemberhiány?
Maradjunk ennyiben. Persze te hihetsz az ufókban is. Kb tökmindegy.

@kunzoo: Megint arról írogatsz, hogy mi lenne ha. Nem érdekelnek a vízióid. Három éve víziókkal hülyítik a magyarokat.

kunzoo 2018.04.02. 21:55:05

@morpho:
Az egész keleti régióban nálunk as legkisebb a kivándorlók aránya. Sokan hivatkoznak a balti államokra bezzegországként de az az igazság hogy onnan sokkal többen vándoroltak ki mint tőlünk. Sok ismerősöm ment el, de érdekes módon fenntartanak itthon is házat, lakást. Sokan gyermeket szülni hazajönnek. Az ausztriai és más vendéglátós meló meg érdekes, ugyanis addig éri meg amíg a munkáltatód biztosítja a lakhatást. Ha már saját pénzből kell Ausztriában saját lakást (nem munkásszálló meg egyéb kommuna) bérelni akkor már nem akkora üzlet. Saját lakás vásárlásáról külföldön még az ismertségi körömben nem hallottam. Az albérlet a jellemző, mellette itthon vásárolt lakással.

kunzoo 2018.04.02. 22:05:53

@morpho: A víziókról:
Ja emlékszem a szocik azt mondták pár héttel a sokszázezres tömeg érkezése előtt hogy nincs is ilyen probléma, álprobléma.

Aztán az volt a mantra hogy nincsenek is közöttük terroristák. Merkel végül beismerte. Korábban Wágner Péter is ezt bizonygatta.

Aztán az hogy nincsenek no-go zónák. Merkel ezt is beismerte.

Nincsenek kvóták.

Nomost innentől kezdve fenntartással kezelem azokat a mondatokat hogy: "á ez csak túlzás, úgysem lehet ilyen..."

morpho 2018.04.02. 22:21:55

@kunzoo: Kit érdekel, hogy mi van a régióban? Ugandáról nem tudsz valamit? Ez gagyi terelés! Kit érdekel, hogy ki adta el a lakását és ki nem? Ha ezt tudom, attól lesz kőműves/orvos/ápoló???

Mennyi maradt itt a százezres tömegből? Nulla.
Hány terrortámadás volt Magyarországon, amit migránsok követtek el? Nulla!
Hogy jönnek ide a no-go zónák? Kit érdekel, hogy mi van külföldön??? Ezek max olyanok, mint Budapesten a Hős utca környéke. Valódi no-go zóna a riói favellákban van.
Milyen kvóták? Már több is van? Attól, hogy nem veszünk részt az EU menekültügyi politikájában, csak a szolidaritást rúgjuk fel. Kvóta=1300 ember menekültkérelmének elbírálása. Most ezt miért nem lehet megtenni? El kell utasítani az összeset, oszt jónapot. Már rég elfelejtették volna az egészet. Csak pont az volt Orbánék célja, hogy napirenden tartsák ezt a kamusztorit. Aztán Sorost, meg az ENSZT is sikerült belekeverni. Bravó! Ráadásul közben csendben fű alatt beengedtek 1300 menekültet. Mert ők kopogtattak :)))
Az meg végképp nem érdekel, hogy te mit kezelsz fenntartásokkal. Én a kormány három éve tartó hazudozását kezelem fenntartásokkal. És? Akkor mi van?

LKerekes 2018.04.03. 03:47:32

@morpho:
Te tényleg nagyon hülye seggfej lehetsz.

chrisred 2018.04.03. 05:40:56

@kunzoo: Már csak a határellenőrzés és a szabad mozgás korlátozása közti hiányzó űrt kellene betölteni. Mert a közúti ellenőrzés sem azt jelenti, hogy az utak használatának betiltására készülnek.

chrisred 2018.04.03. 05:44:00

@kunzoo: Soha nem volt szó arról, hogy a bevándorlók ellátásának egységesítésére készülnének, tekintettel arra, hogy ez nem uniós hatáskör. Szerintem az 1951. évi genfi egyezmény hatálya alá tartozó személyekre vonatkozó szabályozással kevered.

chrisred 2018.04.03. 05:46:57

@kunzoo: Egy korábbi gátlástalan hazudozóból hirtelen az igazság bajnoka lett, mert éppen olyat állított, ami beleillik a konteódba. Korábban Merkel politikai érdeke az volt, hogy tagadja a no-go zónák létezését, most meg az, hogy elismerje.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.03. 07:41:14

@kunzoo: Hááát nekem teljesen más a véleményem. Én ingatlanokkal foglalkozom és nagyon sok az aki ha már munkát kapott külföldöm beadja a házát eladásra. Bármennyiért!!! A sokan nem hagynak semmiféle kapcsolatot az országgal. A balti kisállamok bizony sokkal hátrábbról indultak és mára ők az éltanulók. Mi meg a béka segge alatt vagyunk. Nálunk csak a lopás és a mindent elboritó hazugság az úr.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.03. 08:43:12

@LKerekes: Te tényleg nagyon hülye seggfej vagy. A geci gazád megvéd a belgiumi bevándorlóktól, hogy te kellemeset retteghessél.

aquaticus 2018.04.03. 08:57:28

@kublerek: Talán ezért lettek ennyire olcsók az ingatlanok..

Európai téridő 2018.04.03. 09:05:36

Az illegális bevándorló, akit elkapnak, szintén migráns. Ne keverd azzal az EU-s munkavállalóval, aki külföldön próbál szerencsét, amióta a fritzeknél és a briteknél is teheti. Mindenesetre a Brexit intő jel lehet arra, hogy ez sem egy üzembiztos opció. A fritzek túltolták számos ok miatt, és ott sem az afgán agysebészek miatt fogadták őket tárt karokkal 2015-ben. Szerencsére ők jobban bíznak a kontinens EU-polgár munkavállalóiban, mint a volt világbirodalom pökhendijei, amazok csak legyenek ők boldogok az afgán agysebészeikkel. A volt gyarmattartó lelkiismeretfurdalása mindkettőjükre vonatkozott/volnatkozik.

morpho 2018.04.03. 09:27:04

@Európai téridő: Aggódsz a németekért és a britekért? Ez kedves! Nélküled végük lenne!

István Tamasi 2018.04.03. 09:42:17

A csúti suttyó szokása szerint hazudozik. Még a fideszmaffia elqrmánya azt sem képes nyilvántartani, hogy a maffia offshore számlájára euró százezreket befizető 20000-ből mennyi maradt Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánban és mennyi állt tovább Ny.Európába a magyar okmányok birtokában.

István Tamasi 2018.04.03. 09:45:48

@Európai téridő:
Aki
- legális papírokkal vándorol más országba
- illegálisan lép be, de legalizálják az ott tartózkodását
- illegálisan lép be és nem kap utólagosan tartózkodási engedélyt /mer nem is kér vagy elutasítják/
Az mind mind migráns illetve magyarul bevándorló.

1ghost 2018.04.03. 13:50:53

Na figyu, fideszesek! Megmondom mit kell csinálni hétvégén: ha igazi fideszes vagy, ne menj el szavazni, mert az alacsony részvétel a fidesznek kedvez.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.03. 13:56:42

Ne csináljátok már elftársak.

Hogy 2015-ben segget csináltatok szátokból és hazudtatok a témában, az még rendben.
Azt hazudtátok senki nem fogja visszaküldeni az intergálhatatlan migránsokat.
Pl itt is, meg kb 10 darab b1 blogbejegyzésben
444.hu/2015/06/10/ez-a-kormany-egyik-legnagyobb-hazugsaga-a-menekultekrol/

Aztán akkor is kiderült hogy hazudtok, meg most is:
www.origo.hu/nagyvilag/20180330-hollandia-kidobna-a-migransokat.html

aquaticus 2018.04.03. 13:57:45

Mostanra eljött az ideje annak, hogy Gyurcsány és Vona odacsapja az asztalra saját zöld dossziéját, ami bevallásuk szerint Orbán titkos bankszámláit tartalmazza. Egyikük igazmondásában sincs jogunk kételkedni, hiszem már mindketten bizonyították feltétlen becsületességüket.
Eddig a rájuk jellemző tapintattal és szűzies szeméremmel nem akartak kellemetlenséget okozni, de a proletár őszinteség kérlelhetetlen!
Legfeljebb meggyónják...

VT Man 2018.04.03. 13:59:01

"Tehát aki eddig bejött, azonnal tovább is ment."

Akkor most magyarazza el valaki, hogy hogyan is mukodne az unios migrans kvota???

Magyarorszagra hoznanak 1200 menekultet, es korejuk szogesdrot es or?

Sean MacTíre 2018.04.03. 14:05:27

Csak a pontossag vegett, mindenki illegalis bevandorlo eloszor, akinek nincs joga atmenni a hataron. Az 56-os menekultek is azok voltak. Benyujtjak a menekultugyi kerelmet, es az elbiralas alapjan valtozik meg a statuszuk.

Egyebkent pont emiatt vertem a fejem az asztalba a szoveg miatt, hogy "miert kell ezeket kerites moge zarni, mert nem kovettek el semmit". Fenet nem, mar csak jogilag is. Amig nem tisztazott a helyzetuk, kiletuk, addig racs moge veluk. Ha szep szoval nem, akkor eroszakkal.

Az meg, amit a NER csinal/csinalt az egy harmadik dolog, a legundoritobb megoldas (a hazudozason felul). Eloszor szerintuk mindenki gazdasagi menekult volt, akik a mogyorok munkajat akarjak elvenni, majd suttyomban ukranokat hoznak be es miutan kibukik, hogy 1300-at beengedtek, hirtelen felismerik, hogy mi a menekult szo jelentese jogilag.

Sean MacTíre 2018.04.03. 14:06:10

@VT Man: nem, az elismert menekultekre ugyanazok a jogok vonatkoznak mint barmelyik EU allampolgarra tudtommal. Es kotelessegek is.

jolka40 2018.04.03. 14:09:13

@István Tamasi: A migráns szó magyarul vándort jelent. Lehet be-, ki-, át- és össze-vissza vándorló egyaránt.

2018.04.03. 14:11:54

Orbán hülyének nézi a szavazóit? Akkor már ketten vagyunk. Szerintem is kibaszott hülyék a szavazói.

2018.04.03. 14:12:47

@aquaticus: pubi, látsz itt 400.000 migráncsot? mind itt maradt, igaz?
mennek amerre akarnak, itt egy se akar maradni.

2018.04.03. 14:14:51

@VT Man: úgy, hogy a migráncsok nagy ívben tesznek rá. Szerinted bármelyiket érdekli az, hogy neki az a kijelölt placc, ha látja, hogy a sógora dőzsöl a németeknél? :)
átugrik oda 1-2x, aztán meglepődik, mikor a németek egészen afrikáig reptetik majd.

2018.04.03. 14:16:17

@aquaticus: minek ide dosszié? elég ránézni a mészáros és tiborcz birodalomra, vagy az új kastélyokra.

Ballib Cenzúrázók Réme 28 2018.04.03. 14:16:40

A Soros bérenc liberális álmagyarok Orbán Viktor minden látomását tagadják. Tagadják, hogy lenne Soros terv, tagadják hogy Magyarország tejjel mézzel folyó Kánaán lett volna Orbán Viktor alatt. Meg hogy ebbe a tejjel mézzel folyó Kánaánba migránsok millió szeretnének bejutni. Köztük az a 100 millió éhező afrikai, akik 10 ezer eurót is fizetnek majd azért hogy eljussnak Magyarországig, mert ugye náluk nincs kaja meg víz, nálunk meg rengeteg van. Mi tápláljuk az egész EU-t, nélkülünk már ők is rég éhen haltak volna. Hát persze hogy minden pénzt megadnak ezek a nincstelen éhező szomjazó afrikaik, hogy eljöjjenek hozzánk és betelepedjenekes eligyák a vizünket, elegyék a kolbászainkat meg az összes kajánkat.

Csak hogy Orbán Viktor felismerte, hogy a pár év múlva kezdődő rohamot már ma meg kell állítani és ide senki idegen nem fog jönni, hogy a nyakunkon éljen.

Meg aztán itt van az, hogy 1000 afrikai meg muszlim annyi gyereket csinál, mint 500 000 magyar összesen. Azt is nagy nehezen. CSOK-kal meg családi adózással felturbózva. Aztán mégis fogyunk mint az ellenzék érve a migráns szóra.
Hát hiányzik nekünk, hogy ezek turbó szaporodású fajták idejöjjenek és pár év alatt túlszparodják ez egész magyarságot? Hogy aztán a rabszolgáik legyünk, ahogy a németek meg az osztrákok lettek a rabszolgáik?

Nyíljon fel a szemetek, különben palesztinok lesztek a saját hazátokban!

Visceroid 2018.04.03. 14:28:32

"Orbán teljesen hülyének nézi a saját szavazóit"

Ez nem igaz! Pontosan az ő szintjükön szól hozzájuk!

ember100 2018.04.03. 14:28:51

@kunzoo:
Helló !

De most TÉNYLEG azt a játékot játszod hogy máshol is....???????
Észak-Korea ...... vicces

Ekrü 2018.04.03. 14:31:09

@okostojas007: Az ,hogy ők mit akarnak az édeskevés lesz.Azt senki se gondolhatja komolyan józan ésszel,hogy azért találják ki a kvótákat,hogy utána mindenki arra mehet amerre akar.Ez estben ugyanis tök fölösleges a kvóta.A kvóta szerinti elosztás lényege pont az ,hogy szétosztani őket az országok között.Ha pedig már szétosztották,akkor biztos lehet benne mindenki,hogy meg fogják oldani azt is ,hogy a befogadó országban maradjanak.Vagy úgy ,hogy kötelező lesz mindenhol egyforma juttatást adni,vagy úgy ,hogy csak az adott országban kaphatja meg a juttatását és valószínű,hogy legalább kéthetente le kell majd jelentkeznie.Abban is biztos lehet bárki,hogy ide nem az agysebészeket fogják a" bezzegnyugatról "küldeni.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.03. 14:32:08

@okostojas007:

Nézz már szét pubi !

Most kezdik visszadobálni őket a feladónak.
Ugyanis most már látják hogy a muszlim csürhe integrációra teljesen alkalmatlan:

www.origo.hu/nagyvilag/20180330-hollandia-kidobna-a-migransokat.html

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.04.03. 14:38:17

@kublerek: "... A balti kisállamok bizony sokkal hátrábbról indultak és mára ők az éltanulók. ..."

Magyaroszág addig volt éltanuló, amíg volt mit eladni a nyugati tőkéseknek, termelőeszközöket, ingatlanokat, piacot. Miután ezek elfogytak, az éltanulóság az elvtelen hitelfelvételben nyilvánult meg, miután a hitelképesség is odalett, már nem éltanuló többé az ország. Most itt tartunk.

@morpho: Remélem nem gondolod komolyan, hogy probléma az, hogy itt nem voltak merényletek, és tömeges nemi erőszakok? A fityisznek sok megnyilvánulását rühellem, de abban egyetértek, hogy aki iratok nélkül, a zöld határon akar az országba lépni, az nem becsületes szándékkal jön. Aki ezeket az illegális határátlépőket bátorítja és támogatja, az pedig embercsempész és bűnöző, és lesz@rom, hogy ki pénzeli a szervezetüket!

Kivlov 2018.04.03. 14:40:52

"szinte senki sem maradt itt eddig,"
EDDIG.
De egyszer majd a NY-nak is elege lesz a milliószámra ideözönlő csürhéből és ide is fognak jönni. Főleg ha az EU-tól majd egységes segílyt kapnak, akkor nekik mindegy lesz hol nem dolgoznak...

morpho 2018.04.03. 14:54:36

@Ekrü: Nincs "kvóta szerinti elosztás" Kvóta szerinti elbírálás van. Ha elutasítjuk az összeset, akkor mindet haza lehet küldeni, oszt jónapot. Imádom a hozzád hasonló narancskullancsokat, akik betelepítésről, meg szétosztásról vízionálnak! Hanta a köbön!

@Magánvéleményem: "Remélem nem gondolod komolyan, hogy probléma az, hogy itt nem voltak merényletek, és tömeges nemi erőszakok?"

Pedig de! Én kifejezetten szeretném, ha Magyarországon merényletek és tömeges nemi erőszakok lennének! Már írtam levelet a Mikulásnak, hogy ezt kérem. (eredetileg a nyuszitól akartam, de ő nem vállalta)

morhpo 2018.04.03. 15:11:59

@morpho: "akkor mindet haza lehet küldeni, oszt jónapot."
Hö-hö...
Hülyegyerek, szerinted hányat utasítottak el Németországban és hányat tudtak hazaküldeni?
Kifogás ezerféle lehet: pszichés probléma, éppen jön a gyerek, rasszista elbírálás, asztmás rohamai vannak... és még ki tudná felsorolni.
Ezen kívül ahogy már most, úgy nyilván később is Ausztria nem akarja beengedni a menedékre nem jogosultakat vagy menedékjogot nem kérőket.
Ezért igaz OV idézett mondata.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.03. 15:13:55

Nagy a baj.. Soros és seggnyalói is feladták már a választást:

888.hu/article-soros-nemzetkozi-lapjai-mar-elore-sajnalkoznak-a-magyar-valasztasok-miatt
A Politico című brüsszeli hírportál és a Süddeutsche Zeitung című német liberális lap is a parlamenti választásokkal kapcsolatban foglalkozott az elmúlt napokban Magyarországgal. A Soros-hálózathoz tartozó lapok nagyon szomorúak amiatt, hogy a Fidesz a győzelemre legesélyesebb párt a választáson.

konrada 2018.04.03. 15:16:40

@morpho:
...na ja. Szerintem is elég volna elküldeni az írataikat, s azokba az országokba - ahol vannak - a vizsgálóinkat, aztán így eldönteni, ki jöhet ide.
Minek utaztatni az embereket is?

morpho 2018.04.03. 15:23:38

@konrada: El lehet ezzel poénkodni.

1ghost 2018.04.03. 15:26:41

Orbán Viktor 2010-ben történt hatalomra kerülése óta barátai és családtagjai egyre sikeresebbek a közbeszerzések elnyerésében – állapította meg a Reuters magyarországi közbeszerzésekről készült elemzése.

Összesen 10 (tíz) üzletember – köztük Orbán gyermekkori barátja, Mészáros Lőrinc, valamint veje. Tiborcz István kezében lévő cégek 2010 óta összesen 7,85 milliárd dollárnak megfelelő 1,975 billió forint értékben nyertek meg tendereket. Ez az adott időszakban kiadott közbeszerzési megrendelések több mint 10 százalékát teszi ki.

konrada 2018.04.03. 15:27:02

Jaja! elpoénkodunk mi ezen, hogy úgysem akar itt maradni, meg nem is lehet it tartani...
...s aztán meg is találjuk ehhez a poénhoz illő megfejtést: ne küldjék, mindenkinek jobb az, ha mi csak elbírálunk...;))

Ekrü 2018.04.03. 15:27:54

@morpho: Hát persze!Azt amelyiket nem a szája íze szerint bíráljuk el, az majd köszöni szépen és szépen és hazamegy.Jah,nem,ahogy azt Amri példája is mutatja:
index.hu/kulfold/2016/12/24/nemetorszag_berlin_terrortamadas_kamionos_tamadas_anis_amri_karacsonyi_vasar_rendorseg_hibak/
Narancskullancs pedig az öregapás ángyának térde kalácsa.Ameddig én nem aggatok rád mindenféle jelzőket,addig elvárom ,hogy te se tedd.Ellenkező esetben ne is fáradj,mert nem fogok válaszolni.

1ghost 2018.04.03. 15:38:51

@Ekrü:

Szarházi orbánista bérhazudozó vagy! Próbálkozz egy új nicken, mert ezen kilométerekről bűzlesz.

1ghost 2018.04.03. 15:41:06

@konrada: @Rettegek mert ballib vagyok:

Na mi van te ócska orbántroll? Hogyhogy csak ilyen kevés nicken vagy ma jelen? Csak nem pakolásba vagy, hogy menekülj a bűntársaiddal együtt? Vagy melóznod kell már az iratmegsemmisítő osztályon is?

Nem úszod meg, pár nap is elkapjuk a grabancod. Felelni fogsz.

morpho 2018.04.03. 15:47:36

@Ekrü: Nézd, engem nem zavar, hogy narancskullancs vagy, de mivel ez messziről bűzlik, legalább vállald fel magad! A rettegést meg Orbánnal beszéld meg. Engem nem érdekelnek a pszichés frusztrációid. Bocs.

Ekrü 2018.04.03. 15:51:05

@1ghost:Ne magadból indulj ki.Én nem fogom hetente váltogatni a nickem,úgy mint egyes ballib hozzászólók teszik.Az meg ,hogy szerinted mi vagyok ,nem érdekel.Az az értelmi színvonal amit te itt vita helyett előadsz ,az bocs,de nem az én stílusom.

1ghost 2018.04.03. 15:54:43

@Ekrü:

Hehehe ócska bérhazudozó fidesztroll. Ezeket a faszságaidat már tíz másik nickeden is elsütötted. Egy retkes orbánista szaralak vagy. A tolvaj korrupt fajtádnak reszeltek, rövidesen felelősségre lesztek vonva.

Ballib Cenzúrázók Réme 28 2018.04.03. 15:56:28

Nem fognak a migrik hazamenni, ki fognak ugrani a deportáló repülőkből, vonatokból még Magyarország területén és fogják magukat és maradnak. Amikor megéheznek hordákban lemennek majd a falvakra és feldézsmálják a magyar családok élelemtől roskadó kamráit. Inni tudnak a Dunából, mondjuk ahhoz nem kell falura menniük.
Be fognak költözni az üresen álló lakásokba, és ki fogják rúgni az ott lakó magyar családokat. A rezsi fizetést meg fogják tagadni, de a rezsicsökkentést viszont fel fogják venni!

Havonta fognak migri gyerekeket szülni, két év alatt túlszapaorodják majd az ezer fő alatti falvainkat. A közmunkából hazatérő magyar emberektől el fogják venni a fizetésüket hogy abból dőzsöljenek. A kijövő rendőröket aknavetővel fogják maguktól távol tartani, senki nem mer többé a közelükbe menni.

És hol kezdődik mindez? Az első migri beteleitésével. Utána vége van a magyarságnak, mert ezek úgy szaporodnak, ahogy azt a magyar csak szeretné magának.

És ezzel a magyarság húsz év alatt ki is hal a Kárpát medencéből, mint ahogy a nyugatiak kihaltak a saját országukban. Akinek meg volt annyi esze, hogy nem várja meg hogy kihaljon, az meg kivándorolt olyan nemzetállamokba, ahol vigyáznak arra, hogy ne keveredjenek semmi más népséggel és ezért is lettek a történelemben rendkívül sikeresek a nemzet megmaradásban, úgy mint Magyarország, Románia, de ide sorolhatnám a mintakép Bulgáriát is.

Ekrü 2018.04.03. 15:58:04

@morpho: Mitől rettegnék?Imádok Eiffelt tornyot nézni úgy ,hogy mielőtt beengednek a körbepalánkozott térre, elveszik a táskámat,és míg az egyik őr kotorászik benne addig nekem szétterpesztett lábbal és felemelt kezekkel kell várnom ,hogy a másik végigtaperoljon.Gondolom előbb-utóbb ez lenne a Hősök terénél is.Meg a bevásárlóközpontokba ,McDonald's-ba is élvezet úgy bemenni,hogy a bejáratnál beleturkálnak az ember táskájába.Azt meg ,hogy a Fideszre szavazok ,sosem tagadtam.

konrada 2018.04.03. 16:01:37

@1ghost: Neked legalább - ellentétben az ellenzéki pártokkal - van programod:
Progrom;)

morpho 2018.04.03. 16:08:42

@Ekrü: "Gondolom előbb-utóbb ez lenne a Hősök terénél is" "Mitől rettegnék?"

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.03. 16:09:52

@morpho: Valóban,és hova küldöd haza,hogy küldöd haza?Mert amikor ezzel előjössz a részletekkel mindig adós maradsz.Egyébként is, az Eu parlament-elfogadva a svéd bevándorláspártiak javaslatát,olyan tárgyalási mandátumot fogadott el,mely szerint felső határ nélküli kötelező kvóta lesz,valamint pénzügyi szankciók az együtt nem működő országokkal szemben.Még az Európa tanácsban van esély ennek megvétózására..

Ekrü 2018.04.03. 16:10:15

@1ghost: Szerintem itt fejezzük be.Rád kár szót pazarolni...

inreallife 2018.04.03. 16:11:21

nem csoda, hogy hulyenek nezi oket, direkt igy lettek valogatva/kontraszelektalva. aki egy kicsit is tovabb lat az orranal, az egybol latja, hogy magyarorszagon nem a migranskerdes a vizvalaszto, hanem az oktatas, egeszsegugy es a korrupcio. szerintem olyan migranst meg nem hordott a hatan a fold, amelyiknek magyarorszag lett volna az "elete celja"...

morph on deer 2018.04.03. 16:11:28

@Ekrü:
“Abban is biztos lehet bárki,hogy ide nem az agysebészeket fogják a" bezzegnyugatról "küldeni.”

Hát akkor szüret: csupa új fidesz szavazó fog érkezni!
Na nem csak azért, mert az agysebészeknek itt úgysem lenne munkája, hanem mert pont a megfelelő intellektuális szint az obanista faszságok beszopásához!
Ki tudja, lehet, hogy még muszlimellenessé is válnának...
:)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.03. 16:13:31

@konrada: Jelenleg nem akar itt maradni.Ballibsiék kormányon hamar olyan feltételeket teremtenének, hogy maradni akarjon..

Ekrü 2018.04.03. 16:14:13

@morpho: Ez csak bölcs előrelátás.Gondolom a franciák se hitték volna ezelőtt 10 évvel ,hogy egy Mcdonad's-ba nem tudnak bemenni anélkül ,hogy át ne vizsgálnák őket,hogy nem rejtegetnek bombát.De ,tudom,ez a "nagyvárosi élet velejárója",ahogy London polgármestere mondaná.

morph on deer 2018.04.03. 16:15:03

@Ekrü:
“...nekem szétterpesztett lábbal és felemelt kezekkel kell várnom ,hogy a másik végigtaperoljon.”

Csak kitartás, állítólag a remény hal meg utoljára..!
:D

morpho 2018.04.03. 16:19:03

@EU zászlót mindenhova!: Te mit kelted itt a hangulatot?! Csupa feltételezés! "olyan tárgyalási mandátumot fogadott el,mely szerint felső határ nélküli kötelező kvóta lesz"

Vagy de, vagy nem, vagy mégis, vagy mégse, vagy a fasz tudja....

"Jelenleg nem akar itt maradni. Ballibsiék kormányon hamar olyan feltételeket teremtenének, hogy maradni akarjon.." Vagy nem.. Bár neked gyanítom erről papírod van. Amit te csinálsz, az kormányzati kamu rettegtetés kimaxolása! Szép munka! Ezt hallgatjuk három évbe!!! hogy ez lesz, meg majd az lesz, meg amaz lesz. Aztán semmi nem lett. Megunják az emberek idővel ezt a kamut. Csak szólok. Azért persze neked sok sikert!

morpho 2018.04.03. 16:21:16

@Ekrü: "Ez csak bölcs előrelátás" Lófaszt! Ez handabandázás! Ezt csinálja Orbán és bandája három éve! Elég volt ebből!!!

morph on deer 2018.04.03. 16:22:56

@morpho:
(eredetileg a nyuszitól akartam, de ő nem vállalta)

Nem hát, mert már ő is olvasott a Semjénről, majd hülye lenne egy helikopterről lengedezni...

Egyébként általában az iszlámellenes helyeket szokták szétcseszni, sajnos előbb vagy utóbb elérjük a kvalifikációs szintet, hacsak agyament vezérünk nem nyugszik le kicsit.
Én a darazsakat sem szoktam vegzálni, mert előbb utóbb begerjednek, és az nem jó. Pedig azok még nem is vallási fanatikusok, tehát nem azért esnének nekem, amit mondok...

Boar. 2018.04.03. 16:26:20

@EU zászlót mindenhova!: "Ballibsiék kormányon hamar olyan feltételeket teremtenének, hogy maradni akarjon.. "
Például? Életszínvonal? Jogbiztonság?
Tehát orbánék azért pusztították le ezt az országot a legalsó putrik szintjére, hogy a migránsoknak ne legyen kedve ittmaradni...
Ravasz, nagyon ravasz...

morpho 2018.04.03. 16:26:25

@morph on deer: Magyarország jelentéktelen, nincs rajta a terrorizmus térképén. Bár kétségkívül erősen dolgozunk rajta, hogy sikerüljön rákerülni...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.03. 16:31:47

@Boar.: Jó vastag segélyeket, ingyen lakást,előzékeny ,félrenézős rendőrségi hozzáállást..

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.03. 16:35:36

@morpho: Ügyesen terelsz,de nem úszod meg. Ismét adós vagy az általad lehetőséként előadott kiutasítás végrehajtásának konkrétumaival.

morpho 2018.04.03. 16:41:33

@EU zászlót mindenhova!: Egyrészt nem terelek, másrészt részletkérdés. Bárhogy ki lehet valakit toloncolni. Fel kell tenni egy járműre, ami az országhatáron kívül áll meg legközelebb. De a problémafelvetésed nem létezik, ugyanis a nem létező migránsokat nem kell kitoloncolni. Attól, hogy te a vízióid alapján úgy csinálsz, mintha már itt is lennének, attól még nem lesznek itt. Ezt majd Orbánnak is add át, ha beszélsz vele! Köszi!

h852h5 2018.04.03. 17:15:44

@morpho: "Nincs "kvóta szerinti elosztás" Kvóta szerinti elbírálás van. Ha elutasítjuk az összeset, akkor mindet haza lehet küldeni, oszt jónapot. "
Hogyne... nyilván Németország is csak a papírmunkát akarja magának megspórolni és nem az embereket akarja elosztani. Well done.

"Fel kell tenni egy járműre, ami az országhatáron kívül áll meg legközelebb."
Mutass egy példát ahol ez működik.

Meg persze az is baromság, hogy "nem létező problémát nem kell megoldani" A 2008-as válságot követő nemzetközi politika, különösen a gazdpol. kulcsszava például a prevenció. Harmatgyenge érv, hogy mivel még nincs válság valamiből, így azt nem is kell kezelni. De gondolom az Európai Unió is egy nem létező témát tárgyal rendszeresen. Mindezt csak egy olyan idióta mondhatja, aki ellenséges bombázókat a feje felett látva még el sem kezd aggódni, hiszen még semmi sem csapódott be.

Nem tudom vagy-e annyira ostoba, mint amennyire undorító a stílusod, de remélem legalább fizetnek érte. Gyakorlatilag az ilyen éjsötét sutyerák kommenteket fidesz szavazatban lehetne mérni, már ami a hatást illeti.

A kormány köszöni, hogy te is hozzájárultál a vég nélküli királyságuk fenntartásához, ugyanis aki ilyen 45 IQ felett megvetendő baromsággal és ilyen körítéssel "érvel" az bizony csak ehhez járul hozzá, kedves kis kullancs. ;)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2018.04.03. 17:21:26

@morpho: Aha és ez olyan marha egyszerű mi ?Hát mit rendeznének a jogvédők, meg az EU-s emberijogi szervezetek, amikor erőszakkal basznák fel a rendőrök a migránsokat a teherautókra, buszokra?Persze előtte a végtelenségig el lehetne fellebezgetni a a jogvédő szervezetek tanácsadói segítségével. Mit szólna Szerbia, amikor évente tízezrével nyomatnánk át hozzájuk az elutasítottakat?
Egyébként láthatóan arról sem tudsz, hogy a hozzánk átpakolt migránsoknak csak egy bizonyos százalékát lehetne kiutasítani.
Mint ahogy arról sem, hogy a "Dublini rendszer reformja" csúfnevű kötelező kvótarendszert az Európai Bizottságnak, az Európai Parlamentnek és az Európa Tanácsnak is el kell fogadnia, ekkor lép csak életbe. Az első kettőben zöld jelzést kapott az Európa Tanácsban talán sikerül megvétózni, mivel itt létezik kisebbségi vétó..

sas70 2018.04.03. 17:21:29

Migráncsok! Sőt jönnek a pomogácsok, jajj nekünk!
Amíg az emberek erről beszélnek, addig nem kell foglalkozni a valós problémákkal.
Meg tudja valaki mondani, mennyit költenek közút karbantartásra és mennyi ment el erre az idétlen migránsozásra, sorosozásra!?
Budapesten tükörsima aszfalton száguld mindenki! Ja, nem, de arról kuss van!
Amíg a rothadó kapitalizmus ármányairól van szó elvtársak, addig nem foglalkoznak az emberek a lukas gatyájukkal!

berg182 2018.04.03. 17:23:52

@Ballib Cenzúrázók Réme 28: lehagytad, hogy a 100 millióból 80 millió aids-es akar idejönni, így ma nem kapsz fizetést!

morpho 2018.04.03. 17:55:37

@h852h5: "Németország is csak a papírmunkát akarja magának megspórolni" Pontosan így van!

"Mutass egy példát ahol ez működik." Magyarországon ezt se kell. El kell tőle köszönni és 24 órán belül magától hagyja el az ország területét.

Nekem ne hantázzál prevencióról, mikor három éve hazudják, hogy özönlenek be a milliók, miközben magyar ember élő migránst csak külföldön látott. Azóta a helyzet folymatosan javul. A balkáni útvonal gyakorlatilag behalt. A kerítést is lebontják majd idővel ne aggódj, mert tök felesleges. Bár tőlem maradhat, nekem tökmindegy.

Belegázoltam a szörnyű stílusommal a kis mimóza lelkedbe? Egyemazúzádat! Majd linkeld ide a vizesre sírt párnát.
A kutyám sajnos ma nincs velem, ezért nézd el nekem a 45-ös IQ-t, a kormánynak meg üzenem, hogy szívesen. Örülök, hogy forró dróton, kapcsolódsz hozzájuk.

@EU zászlót mindenhova!: "Hát mit rendeznének a jogvédők, meg az EU-s emberijogi szervezetek"
" a hozzánk átpakolt migránsoknak csak egy bizonyos százalékát lehetne kiutasítani"

Rendeznének...lehetne.. Egyszer írjál már le egy kurva mondatot, ami nem feltételes módban van! A vízióiddal nincs kedvem vitatkozni, mert hülyeség! Ezzel szórakoztasd anyucit otthon!

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.03. 18:08:49

Ti anyabaszó fideSS hívek, hát tényleg ennyire hülyék vagytok ?
Viktorotok leszarja hogy léteznek e migráncsok vagy veszély vagy bármifaszom
csak felhasználja, hogy a hülyéket megvezetve fenntartsa a hatalmát !
Sose akart mást. (Illetve igen, de az nem lehetett belőle :)

h852h5 2018.04.03. 18:10:11

@morpho: "Pontosan így van!" Erre csak egy szó van: Balfasz.
Jövő héten gondolom a képviselők napi bevásárlólistáját fogja megvitatni az EU Parlament.

" Magyarországon ezt se kell. El kell tőle köszönni és 24 órán belül magától hagyja el az ország területét. "
Tehát nem tudsz példát. Kösz a vallomást, kullancs!

"magyar ember élő migránst csak külföldön látott. "
Milyen jogon beszélsz a "magyar ember" nevében? De még ha így is van. Mi köze van a múltbeli helyzetnek a prevencióhoz? :D :D :D Komolyan mulattató mennyire ostoba vagy, úgyhogy nem is gázoltál bele a "kis mimóza lelkembe", épp csak rá akarok mutatni, hogy ha kevésbé lennél ostoba, akkor belátnád, hogy kontraproduktív a hisztid. De te sajnos egy kullancs vagy, hiába beszél neked az ember, csak a vérszíváshoz értesz.

"A kutyám sajnos ma nincs velem, ezért nézd el nekem a 45-ös IQ-t"
Ne vegyem figyelembe, hogy csak 45 az IQ-d mert nincs veled a kutyus, hogy kipótolja 3 számjegyig? Legalább a szellemi visszamaradottságodat őszintén bevallottad... (már ha azt sikerült leírni, amire gondoltál.)

"Örülök, hogy forró dróton, kapcsolódsz hozzájuk."
Egyszerűen csak azt tapasztalom, hogy a magadfajta mocsok taszítja az értelmes "ellenállókat". De mivel te szemrebbenés nélkül folytatod, így nem kérdés, hogy szorgalmas kis kullancs vagy, biztos jó érzés lehet elárulni a hazát. ;)

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.03. 18:12:43

A legnagyobb migráncs közel távol az Orbanescu maga !
A legrohadtabb Soros-bérenc ő maga !
A nagy orosz-kizavaró , hogy szakadt vóna az anyjába !
Most meg ott szopja Putyin faszát ahol csak tudja
Hazaáruló tolvaj gengszter !

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.03. 18:14:25

@h852h5: Baszd meg anyád a ravatalán, fideSS agit-propos bolsi geci !
Ilyen barom vagy és nem is fizetnek ?

h852h5 2018.04.03. 18:15:58

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: Épp ellenkezőleg, kedves troll. Tegnap például én fizettem anyukádnak. ;)

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.03. 18:22:28

@h852h5: A kérdést se érted fasszopó anyabaszó !
Egyébként elmondom, ha az én anyámat baszod, NEM attól vagy anaybaszó te barom, hanem ha a SAJÁTODAT!! Érted már anyabaszó ? :)
Hogy a geci egye ki a torkod amikor a kubatov faszát szopkodod, féreg !

h852h5 2018.04.03. 18:25:19

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: értem, hogy szeretnél visszamenni oda ahonnan kijöttél. én is szeretném, hogy visszamenj. ;)

Wildhunt 2018.04.03. 18:36:38

@Ekrü: biztos vagyok abban, hogy ezeket a fidesz fizeti. 1ghost és tsai a legjobb érvek a ballenzék ellen.

morpho 2018.04.03. 18:50:17

@h852h5: Megtiszteltetés számomra, amikor egy ilyen nagy formátumú ember oktat ki.

Novák Aircraft Ferencné 2018.04.03. 19:37:49

@morpho: A jövőről feltételes módban szokás beszélni te idióta.Elfogadom a fehér zászlót,semmire se voltál képes érdemben reagál..

morpho 2018.04.03. 19:44:29

@Novák Aircraft Ferencné: Figyelj nagyon! Holnap reggel felkelek, aztán pisilek, utána fogat mosok, majd kifizetem anyádat. Hol van itt feltételes mód?

Larry Silverstein 2018.04.03. 19:55:47

A bevándorlással kapcsolatban minden úgy lett ahogy Orbán mondta.

A ballenzék viszont folyamatosan hazudott.

Larry Silverstein 2018.04.03. 19:58:12

"Tehát orbánék azért pusztították le ezt az országot a legalsó putrik szintjére, hogy a migránsoknak ne legyen kedve ittmaradni..."

2010 átlagfizu nettó 130
2017 december nettó 230

alfacharlybravo 2018.04.03. 20:14:33

@Colonel H. Stinkmeaner: Ha így lop, hogy ennyi marad akkor lopjon tovább.

1ghost 2018.04.03. 20:19:06

Hát ez kurva jó! Orbán titokban kampányol! Nem lehet tudni, hogy ez a korrupt tolvaj szaralak akinek a suhanc veje cirka 10 milliárdot kaszált a lámpabizniszen, mikor hol migráncsozik és hazudik.

Hát ilyet! Titokban kampányolni, vazze!!!

Úgy be van szarva a néptől, hogy már közéjük se mer menni, csak a trafikosok, meg a helyi slepp veszi körbe. Basszus, nem lesz ennek a tolvaj, korrupt fidesznek még egy milla szavazója se.

rasztaszív 2018.04.03. 20:27:14

@alfacharlybravo: a szocik meg úgy loptak,hogy maradt utánuk pár száz kilométer autópálya.mi hasonlót tud felmutatni a vajdád?

morpho 2018.04.03. 20:37:30

@Larry Silverstein:"A bevándorlással kapcsolatban minden úgy lett ahogy Orbán mondta."

Nálad is milliók erőszakolják anyádat, akivel még 50 évesen is együtt élsz? Kemény lehet!

közép dunántúli régió 2018.04.03. 20:43:40

Talán hülyének nézi a szavazóit, de teljes joggal teszi. Mivel tényleg azok.

Larry Silverstein 2018.04.03. 20:53:40

@morpho: nyugodtság van, ha már most idegállapotba vagy mi lesz 1 hét múlva?

torró 2018.04.03. 21:13:59

@morpho:
Mindenhol azt olvasom, hogy a galád Orbán 20 ezer migránst telepített be ide! Na most te azt mondod egyet sem. Én sem látok egyet sem, de az ellenzék szimpatizánsai állítják, hogy igaz. Na? Akkor most hol az igazság? Egy biztos, nyugat most kezd rájönni, hogy ez kurva sokba kerül nekik. Én azt mondom, hamarosan biztos, hogy valami balhé lesz, mert most a Dánok is lezárják a határt. Az olaszok 600 ezer migránst akarnak vissza küldeni. Szóval! Ez az egész Amerika büntetése az EU számára, mert már kezdett túlnőni rajtuk. Ez meg egy egyszerű gazdasági hadjárat, amibe az EU belerokkan!

Magyarország Europa jovője 2018.04.03. 21:17:00

"Aki bejön, itt marad. Ezzel csak egyetlen probléma van: hazugság. Annyira, hogy szó szerint a teljes ellenkezője igaz."

Egyaltalan nem hazugsag, mert ha csak atmennek rajtunk, AKKOR IS HOZZANK JONNEK, mert ha Europa tobbi orszagaban iszlam allam lesz, akkor csak ido kerdese es nalunk is, mert nyilvanvaloan nem maradhatunk az Iszlam Europaban egyedul keresztenyek. Tehat nekunk nem csak Magyarorszagot kell megvedenunk, hanem egesz Europaban MEG KELL AKADALYOZNUNK mindenfele bevandorlast.
Ezenkivul ez a csocselek semmilyen okbol nem mehet at az orszagunkon, nehogy mar rajtunk keresztul foglaljak el Europat.

kunzoo 2018.04.03. 21:33:50

@kublerek:
A balti államoknál a kivándorlás mértékéről volt szó, nem a gazdasági teljesítményről. Ráadásul a lakosságuk egy tekintélyes részétől megtagadják az állampolgárságot.

Bolsi Buster 2018.04.03. 21:35:29

A lipsik gyalázatos programja a szemét országba /kontinensre/ gyujtese es a penz/turistak/cegek elkergetese.

Nyugaton ez mar eleg jol halad, bar ha ugyesek vagyunk es inkabb a lipsiket vagjuk ki, a bevandorlo szemetet meg kint tartjuk, s beengedjuk a nyugatrol menekulo hazafiakat, akkor a keleti birodalom meg sokaig viragozni fog, mint kelet Róma a nyugat bukasa után.

Bolsi Buster 2018.04.03. 21:38:18

@kublerek: mitől lennének a baltiak éltanulók?

Én nem irigylem őket szar időjárás, oroszok kívül belül fenyegetnek, azt annyian vannak egy szarabb nyár alatt tökre kiürül az ország.

morpho 2018.04.03. 21:42:18

@Larry Silverstein: Egy hét múlva hepiség lesz. Én például nem leszek az országban.

@torró: Feltételezésekkel továbbra sem tudok mit kezdeni. Három éve hallgataom, hogy majd úgy lesz....Aztán mégsem lesz majd úgy.

@Magyarország Europa jovője: "csak ido kerdese es nalunk is" Ezt nem unod még???
"nyilvanvaloan nem maradhatunk az Iszlam Europaban egyedul keresztenyek" Hát ez tényleg kemény. De azért egy magyar nyelvű billentyűzet is megteszi kezdésnek...

kunzoo 2018.04.03. 21:43:52

@chrisred:
A történelem nem ért véget, az EU története sem. Tehát az hogy valami még nem volt, nem zárja ki azt hogy a jövőben nem történhet meg. A politikusoktól végülis ezt várjuk el nem? Az előrelátás képességét.

A kvótadöntés másképpen hosszútávon nem végrehajtható. Lehet hogy nem Brüsszel hanem Berlin ad bele pénzt, de a kettő majdnem ugyanaz.

kunzoo 2018.04.03. 21:50:06

@ember100:
Hasonló adottságú országok, hasonló sorsok. (A volt VSZ tömbre gondolok plusz balti államok) Sokan elmennek nyugatra, függetlenül a kormány színezetétől. Sokan mellétesznek holmi ideológiai mondanivalót is de azért mindenki a jobban fizető helyekre megy el. 99 százalékban az anyagiak döntenek.

Bolsi Buster 2018.04.03. 21:55:04

@kunzoo: kiveve a zold foki szigeteki kanibálokat akik a háború elől menekülnek Európába szarosgyuri szerint

odysszeusz 2018.04.03. 22:00:21

@1ghost: Marhára jó tanács! Díjazom...

1ghost 2018.04.03. 22:00:49

@Bolsi Buster:

Na mi van te szarházi orbánbérenc? Még mindig nem tudtad fényesre nyalni a tolvaj gazdád seggét? Kapd már össze magad te agyatlan orbánfasz.

odysszeusz 2018.04.03. 22:06:04

@konrada: Viktoréknak VAN programja...POGROM a neve maga Viktorka jelentette be.

jajdehülyevagyok 2018.04.03. 22:15:36

Mónika show szinvonal...
Gondolkodásra képtelenek írnak cikkeket....

1ghost 2018.04.03. 22:25:42

Na figyeljetek hülye fideszesek! Ha elmentek szavazni, az ENSZ migráncsokat telepít be az őrizetlenül hagyott házatokba! Vasárnap ki nem mozduljatok!

A hülye fideszesek döntsenek, ne az ENSZ!

Fehérlapos 2018.04.03. 22:34:10

Az amerikai elnök a menekültkvóták növelésére szólított fel:
youtu.be/gPMkbEyKe9w

Hozzászólok 2018.04.03. 22:45:05

Én azt látom a nyugati országok mind így jártak: aki odament, ott is maradt. Még köztörvényes bűnözőket se képesek kiutasítani.

A kijelentéssel tehát nincs hiba. A cáfolattal annál inkább: abból hogy 2015-ben nem maradtak, itt nem következik, hogy a következő hullámból se maradna itt senki. Ahonnan jönnek többször annyian vannak mint Európa lakosai. És bizony akárhogy is fikázzák itt egyesek a saját országukat, ez milliószor jobb hely, mint Afganisztán, vagy Eritrea.

Hozzászólok 2018.04.03. 22:48:58

@Dr. Trejo: pont ezt akartam mondani: Orbán szavazóit az ellenzék nézi hülyének, és el is mondja, ki-ki az intellektusának megfelelő színvonalon.

Hozzászólok 2018.04.03. 22:51:55

@morpho: mekkora parasztság a megerőszakolással gúnyolódni.

HA 1 azaz egyetlenegy lányt erőszakoltak volna meg az is sok lenne. De ugye azért tudjuk hogy nem 1 volt.

Bolsi Buster 2018.04.03. 22:53:53

@Hozzászólok: Nem a direktben erkezo migrincsektol kell felni, hanem attol h a nyugatiaknak tele lesz a tokuk es idetoljak oket.

Sokba kerulnek es hiaba fizetnek nekik a nemetek a hazatakarodasert, nem hulyultek meg h elmenjenek - fizetnek majd meg tobbet is. Vagy szimplan ideqrjak oket, amihez a lipsik meg tapsikolnanak is.

Van 2 forgatokonyv, egyik se vonzo: 1. a nyugati tarsadalmak szetesnek, a UKnak, USAnak, Franciaorszagnak mar harangoztak, vagy polgarhaboru lesz sok kis Hitlerrel esetleg egy naggyal

morpho 2018.04.03. 22:54:18

@Hozzászólok: "abból hogy 2015-ben nem maradtak, itt nem következik, hogy a következő hullámból se maradna itt senki."

Pont annyira következik, hogy maradnának, mint az, hogy nem. Így feltételes módban. Viszont nincs semmilyen "második hullám" ez azért nyugtasson meg!

Komolyan mondom, néha az az érzésem, hogy a buta narancskullancsok szeretnék, hogy Magyarországot elárasszák a menekültek, hogy utána felemelt újjal elmondhassák, hogy: Naugyeénhogymegmondtam! Ez valami narancsbetegség?
Az a "szívás" az egészben, hogy a kutya nem akar M,agyarországra "vándorolni" Szerintem, ha óriásplakátokat raknának ki Szíriában és Líbiában, hogy: "Költözz Magyarországra! Minden költségedet fizetjük!" , akkor sem költözne ide a kutya se!

morpho 2018.04.03. 22:56:08

@Hozzászólok: "HA 1 azaz egyetlenegy lányt erőszakoltak volna meg az is sok lenne. De ugye azért tudjuk hogy nem 1 volt"
Magyarországon migránsok megerőszakoltak valakit? Lemaradtam? Valami linket, vagy ilyesmit toljál már erről be légyszi!

morpho 2018.04.03. 22:57:19

@Bolsi Buster: ...aztán felébredtél...

Bolsi Buster 2018.04.03. 22:57:25

@morpho: Tökmind1 hisz ha nincs migrancsvalsag, nemallitjamegakerites es nincsiskvota, kkor se szavazna a hulye bolsikra senki

Bar a negerimadatuk azert elosegiti a fidesz 2/3ot

Hozzászólok 2018.04.03. 22:58:34

@EU zászlót mindenhova!: pontosan. A németeknél pl a kiutasítások egy része azért hiúsult meg - állítólag - mert a pilóták megtagadták, hogy repülőn esetleges zavargás mellett repüljenek.

Egyáltalán nem olyan könnyű valakit felrakni a repülőre, ha nem akar.
Nem beszélve arról, hogy mégis ez az eljárás mennyi pénzbe kerül. Tuti gazdasági lejtő amire a naaaagy híres okos nyugat lépett.

morpho 2018.04.03. 23:03:19

@Bolsi Buster: Mégsem ébredtél még fel...

Bolsi Buster 2018.04.03. 23:03:44

@Hozzászólok: "A németeknél pl a kiutasítások egy része azért hiúsult meg - állítólag - mert a pilóták megtagadták, hogy repülőn esetleges zavargás mellett repüljenek. "

Befele soros gumicsonakja is jo vot nekik.

Bolsi Buster 2018.04.03. 23:06:37

"A Google-csoport tulajdonában álló Youtube egyik fejlesztője Twitteren megerősítette, hogy az épületben lövöldöztek, fegyverropogást hallott, majd emberek menekültek azt irodán át. Egy későbbi bejegyzésében megírta, hogy sikeresen kimenekült másokkal együtt az épületből."

Igen helyes módon az arabok elkezdték kiirtani az őket befogadó lipsiket.

morpho 2018.04.03. 23:07:05

@Hozzászólok: "Tuti gazdasági lejtő amire a naaaagy híres okos nyugat lépett"
Ilyeneket mondott a Rákosi-Gerő-Kádár triumvirátus is. Azóta is olyan messze vagyunk tőlük, hogy nem is látszunk. Egyébként majd ha húsz év múlva a
németek még mindig fenn tudják tartani a nyugdíjrendszerüket, mert lesz, aki járulékot fizet, akkor még az is lehet, hogy te hülyeséget beszélsz. Az a szerencséd, hogy húsz év múlva nem fogsz emlékezni, hogy milyen hülyeségeket írogattál narancskullancs korodban.

Hozzászólok 2018.04.03. 23:07:55

@morpho: nem tolok. Nem mondtam, hogy Magyarországon történt.
Attól még hogy Ausztriában történik, attól még ugyanolyan baj. Elég szomorú, hogy szerinted nem.

Nem is beszélve arról hogy elvileg az EU-ban szabad mozgás van.
Tényleg nem értem, miért nem látjátok a veszélyt.

Valójában arról vitatkozunk, mi nagyobb baj: a migráció beengedése Magyarországra, vagy hogy Orbánék tovább lopnak, meg építenek még két stadiont. Szerintem már loptak eleget, nem szívesen engednék "asztalhoz ülni" egy kiéhezett ellenzéki csapatot. Másrészt én az iszlamizációt nagyon-nagyon komoly veszélynek látom.

Nyugodtan lehet kurvaanyázni a válaszodban, ahogy szoktál, mert elmegyek aludni és nem fogok válaszolni. Holnap sem!! :-)

morpho 2018.04.03. 23:08:11

@Bolsi Buster: Én most kibasználak innen náci! Az a szerencséd, hogy nem én vagyok a bloggazda!

Bolsi Buster 2018.04.03. 23:09:47

@Hozzászólok: "Nem is beszélve arról hogy elvileg az EU-ban szabad mozgás van.
Tényleg nem értem, miért nem látjátok a veszélyt. "

Hogyne latnak, csak ha mar nem lehet Magyarorszag lipsi akkor pusztulnia kell.

Ugy vannak vele mint a zsido vilagkongresszus a 3. birodalommal

Bolsi Buster 2018.04.03. 23:11:14

@morpho: Nem meglepo hogy a liberalis mimoza lelked nehezen turi a szolas szabadsagat.

morpho 2018.04.03. 23:15:34

@Hozzászólok: "Tényleg nem értem, miért nem látjátok a veszélyt"
Azért, mert három éve folyamatosan riogatnak valamivel, ami nem történik meg. Meg azért, mert látjuk, hogy innen még a magyarok is elmennek, nem hogy más idejönne. Meg azért is, mert járok sokfelé Európában és pontosan tudom, hogy a "veszély" nem létezik. Ott sem. Terrortámadásokból a nyolcvanas években sokkal több volt, mint most. Londonban és Párisban 30 éve is rengeteg bevándorló élt. Orbánék úgy csinálnak, mintha ez egy új "probléma" lenne. Szegény vidéki nyugdíjasok meg beszopják. Én hagy ne szopjam be! Magyarok százezrei költöznek erre a kurva veszélyes nyugatra. Őket sem zavarja ez a kurvanagy probléma.

"Valójában arról vitatkozunk, mi nagyobb baj: a migráció beengedése Magyarországra, vagy hogy Orbánék tovább lopnak"

Nem pubi, nem erről "vitatkozunk" Nem vitatkozunk semmiről, mert a migrációs válság Magyarországon nem létezik, egy mezei politikai termék, míg a fideszes korrupció nagyon is jelen van.
Pont leszarom, hogy elolvasod-e, de úgyis elolvasod.

2018.04.03. 23:21:21

@Rettegek mert ballib vagyok: origo, mint hírforrás.. na ne röhögtess..

2018.04.03. 23:24:30

@Bolsi Buster: haha.. látszik, hogy teljesen sötét vagy.. a nyugati világ tart el téged, nem fordítva. Miután vityesz kilépett az unióból elkezdheted művelni újra a kiskerted, mert a boltok üresek lesznek, ismét lesz jegyre konzerv, meg kenyér, aztán jönnek a ruszkik és viszik a maradékot. Ez minden fideszes álma, ruszki valag nélkül nem tudnak létezni.

Willkommenskultur 2018.04.03. 23:26:25

@morpho: A nemletezo migrincskerdes miatt a VH ota nem latott szintre zuhant a migrincs simogato Mertkell CDUja

Levaltottak a migrincs simogato osztrak es olasz kormanyt, meg a horvathot

A franciak, angolok mar hozzaszoktak de ez az ő problémájuk, nem a mienk

Bolsi Buster 2018.04.03. 23:30:29

@okostojas007: Orban EU elott is kormanyzott, meg a ballipsik is

a ballipsik az EU elott is allamcsodot produkaltak, Orban akkor is csokkentette a GDP aranyos adossagot

aztan EU tagkent is csodbe mentek a ballipsik, ugyhogy elhihetjuk nekik hogy kivezetiazEUbol, kirugjakazEUbol meg a tobbi marhasagot

morpho 2018.04.03. 23:34:25

@Willkommenskultur: "ez az ő problémájuk, nem a mienk" Egyetértünk.

Willkommenskultur 2018.04.03. 23:43:38

@morpho: Igaz ami igaz angol es ir kollegaim nem a negerek elol menekultek kelet europaba...hanem a megelhetesert

morpho 2018.04.03. 23:55:17

@Willkommenskultur: A kelet európaiak meg ugyanezért menekültek Londonba és Dublinba. Csak ők egy picit többen vannak, mint a te angol, meg ír kollégáid.

Willkommenskultur 2018.04.03. 23:56:37

@morpho: Hogyhogy ugyanezert?

Nem a diktatura miatt?

bigdata 2018.04.04. 00:01:03

@Hozzászólok: "És bizony akárhogy is fikázzák itt egyesek a saját országukat, ez milliószor jobb hely, mint Afganisztán, vagy Eritrea."
Hogyne, de legyünk őszinték, akinek van választása és egy csöpp esze, másik európai országot választ.

2018.04.04. 00:09:33

@Bolsi Buster: értem én, hogy szeretsz hazudozni, de nekem minek?

Bolsi Buster 2018.04.04. 00:15:56

Ha nem jottek volna a migrincsek akkor akkor csak szimplan a fidex-re szavazok mint mindig, mert megvasaroltak adocsokkentessel, adokedvezmennyel

Igy hogy jottek az arabok egy kamionnyi hataron tuli magyart is viszek szavazni Orbanra.

Nem babra megy a jatek!

Bolsi Buster 2018.04.04. 00:22:33

Engem amugy az se zavarna nagyon, ha a valasztas uta Semjen raengedne a REMszarvascsordajat a korutra, aztan Rogan helikoptererol legeppuskazna mindet.

Sot, talan ez lenne a megfelelo jelzes a lippsiknek, hogy tudjak hol a helyuk.

morpho 2018.04.04. 00:27:28

@Willkommenskultur: Olyan is van, de nagyrészt nem.

h852h5 2018.04.04. 00:56:33

@morpho: Gondoltam, hogy megtiszteltetés, helyes is ez így. Vagy ez esetleg szarkazmus, mert megsértettem a kis mimóza lelkedet a csúnya beszéddel? :)
Ez főleg az alábbi gyöngyszemed függvényében rendkívül jogos megjegyzés:
"Figyelj nagyon! Holnap reggel felkelek, aztán pisilek, utána fogat mosok, majd kifizetem anyádat."

Akkor most véssük fel a tulajdonságaid közé a lekezelő, primitív és ostoba mellé az álszentet is. komolyan, ennél jobb elrettentő példát óvszer reklámok se szoktak hozni...

Valahogy sejtettem, hogy érdemi válaszra nem futja majd,, csak erre az egy gyenge kis megjegyzésre. Ugyanolyan menekülő stratégia, mint hogy mikor példát kérek is csak terelni bírsz.
(Komolyan... Mégis mit vártam?) Aztán meg kezded elölről másra reagálba ugyanazt az agybeteg "há' de még nem basztunk teljesen rá tehát ez a veszély níncs ísss" -TAPS-

A jövőben légy talán kicsit kevésbé undorító, tanulj meg érvelni és akkor talán kevesebben fognak (joggal) kioktatni. ja meg lehet Viktor se küld majd köszönőlevelet amiért ilyen szorgosan generálod az ellenszenvet és megvetést. :)

chrisred 2018.04.04. 05:25:47

@EU zászlót mindenhova!: Azt hiszem, jelentősen túlbecsülöd egy lehetséges ballib kormány kvalitásait. A magyar fiatalok már harminc éve hiába várják ezt az aktuális kormánytól.

chrisred 2018.04.04. 05:30:08

@Bolsi Buster: Ha ezt akkor már nem közpénzből finanszíroznák, nekem se lenne kifogásom ellene. Remélem, az önkormányzat svéd árszínvonalú számlát állít majd ki róla.

aquaticus 2018.04.04. 06:36:24

@morpho: Olvasom, hogy egy hét múlva lejár a megbízatásod és itt hagysz bennünket..
Hát ha sikerdíjas vagy, akkor csúnyán ráb.sztál...

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.04.04. 07:47:03

@Bolsi Buster: Nem is kell irigyelni őket. Mivel én jártam ott tudom azt, hogy nem rosszabb az időjárás mint nálunk. Valamint az egy főre eső átlagkereset kb 1,7 szorosa a Magyyarnak és a GDP pedig évi 6-8% körül növekszik. Minden ügyintézést ellehet intézni a neten és már hosszú évek óta. Természetesen vannak ott is heccelések az oroszok miatt de mostanában megnyugodtak a kedélyek miután Putyinnal egyezkedtek.
süti beállítások módosítása