B1 blogcsalád



Nem lett időben kész, de legalább drága és tájidegen a szilvásváradi stadion

2018. április 02. - kkerenyi

Mészáros Lőrinc lovasstadionja még mindig épül, de cserébe a patakmedret is lebetonoztatja ugyanazon a természetvédelmi területen. img_2295.JPG

Nyár végén számoltunk be arról, hogy Mészáros Lőrinc stadionépítésbe fogott Szilvásváradon, a Bükki Nemzeti Park szívében.

A hír akkor nagy port kavart, azóta viszont mély csönd övezte a Szalajka-völgy betonmonstrumának épülgetését. Valószínűleg azért, mert a beleölt milliárdok ellenére is csúszik a befejezés. A kezdetben 1,6 milliárdos, ma már a  7 milliárd forint összérték közelében járó beruházás kivitelezői valahogy nem jól osztották be ezt a kevéske aprópénzt. Az Állami Ménesgazdaság bővítésének szánt lovaspálya ünnepélyes átadását eredetileg januárra tervezték, és idén tavasszal már versenyek helyszínéül szolgált volna. Ehhez képest a létesítmény még mindig félkész. Igaz, ha megfelelő szögből nézzük, ezt nem lehet rögtön megállapítani.

Az építkezés ütemezését mintha egy, a westernfilmek hőskorából itt maradt díszlettervezőre bízták volna: a homlokzat tökéletes, de mögé kukkantva ott az állványzat. A stadion ménesgazdaság felőli része lefestve és kész díszburkolattal befejezettnek tűnik

img_2293.JPG

Míg a létesítmény túlsó oldala, ahol a parkolók lesznek, ezért most még senki nem látja, épp csak, hogy épülget:

img_2306_1.JPGA stadion melletti sétaút is új burkolatot kapott tavaly. A főúttól néhány száz méteren át csinosan kövezett sétány fogadja a látogatót, aki, ha optimistán elindul rajta, egy idő után biztos, hogy csodálkozni fog. A stadion sarkánál valószínűleg fogyni kezdett a térkő, persze ennyire szűk költségvetésből biztosan nem is futotta volna többre - de minek is? Nincs is már ott semmi látnivaló, csupán néhány máshol nem honos védett állat- és növényfaj.

A kisvasút végállomásáig még rendezett az útburkolat, onnan tovább a Fátyol-vízesésig viszont már méretes kráterek jelzik, hogy a kivitelező cég mindenhez értő tulajdonosa nem szereti az erdei sétákat, így nem tartotta érdemesnek az útviszonyok rendezését ott a távolban, ahol a gázszerelő sem jár.

katyu.jpg

A tereprendezési láz a Szalajka-patakot sem kímélte. A völgybe betérő látogatóval hatalmas tábla tudatja, hogy a magyar állam nagylelkűségének hála több, mint kétszázmillió forintnyi uniós pénzből kap a patak új medret.

img_2227.JPG

Hogy mi volt a baj a régivel? Valószínűleg csak annyi, hogy nem azokból a betontömbökből készült, amiket a na, melyik cég is gyárt? És különben is: a természetes meder kanyargós, fésületlen és az esetlegesség benyomását kelti. Csak semmi össze-vissza csörgedezés, tessék fegyelmezetten, katonásan folyni! Hát nem sokkal szebb ez:

betonmeder.jpg

Mint ez?

patakegyben.jpg

Na ugye. 

Azt a kérdést pedig, hogyan történhet ez meg egy fokozottan védett természetvédelmi területen, inkább ne is feszegessük. Biztos, hogy van az a pénz, és az uniós forrásokból jut is, marad is. Talán éppen a természetet kedvelők elhallgattatása volt az egyik oka, hogy az épülő stadion területén lévő fák egy részét meghagyták. A helyi növények között azóta valószínűleg az egyik legnagyobb átok, amit egymásnak mondhatnak mérgükben: “mentsen meg téged Mészáros Lőrinc!” Ha valaki esetleg nem szereti a lóversenyt, arra is köthet fogadásokat, hogy a megmaradt fák meddig bírják még az épület árnyékában. Az biztos, hogy bárhol máshol jobb növénynek lenni, mint itt:

img_2308.JPG

Az egész beruházás úgy, ahogy van, hű tükre a Nemzeti Együttműködés Rendszerének: drága, csicsás homlokzat mögötti kontármunka. Messziről rendezett, de közelebb lépve látszik, hogy az egészet sebtében tákolták össze olyanok, akik nem értenek hozzá. Csak a látszat számít. 

Szilvásvárad címere pedig mostantól nyugodtan lehetne két, egymással szemben álló betonteknő, az egyikben ágaskodó paripa, a másikban fickándozó pisztráng.

Kerényi Kata

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1013798002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ember100 2018.04.02. 23:38:36

@droid_:
Helló !

Értem én hogy gugli meg minden DE a lovarda is kellett 1,6 Milliárd HELYETT 7 Milliárd ért ?
Azt is értem hogy még nem láttam atomot TEHÁT nincs is :)
NEM voltam ott amikor kifizették a lóvét , és különben is betonozzunk ki az ÖSSZES patak medrét .....

ember100 2018.04.02. 23:41:04

Helló !

Narancs droidok ide MÉG MÉG MÉG .....
Védlyétek a védhetetlent innen szép a GYŐZELEM :)

Lehetnék én is 2018.04.02. 23:47:00

@ember100: nem lesz könnyű, de megpróbálom

Mi ez a visszatértetek , klaviatúra szösszenet dolog , ez valami fixáció ?
NEM, csak javasoltam egy túrát Szilvásváradra, ami után visszatérhetsz habot verni a kedvenc gépedhez.

A lebetonozott patakmeder , a semmire senkinek sem kellő lovarda ÁLHÍR ?????
IGEN - a betonozott patakmeder meg a Szalajka völgyi fátyol vízesés nem keverendő össze.
Na lyó a Nagy Vezetőnél MINDEN jobb akár az Ördög is talán nem lopja ennyire szét az az országot !
KÉRDÉS? Ki lenne a lyó vezető neked? Tudod élő, hús-vér, támogatottsággal rendelkezik, stb. Ha van ilyen akkor lehet cserélni. AKárkire, bárkire nem lehet. Nincs a szavazólapon az "ellenzék" nevű párt és a nem szavazok mert nem érdekel, nem tudok, írni sem tudok párt sem.

Kinek a jóváhagyásából fogja újjáépíteni , szervezni az országot ? vagy a Magyar emberek vagy Sorosgyuribá támogatásával , válassz :)
Öreg itt a válasz a Magyar embereknek ELEGÜK van a lopásból !!!!
Ez így kevés. Ki lesz az a vezető akivel a magyar emberek elégedettek lesznek?
Még olyat sem tudsz írni, akivel gyuribátyád elégedett lenne.

Még azt is értem hogy a szilvásváradi vízesés a Nagy Vezetőnk miatt van DE ennél egy kicsit többre lenne szüksége az országnak :)
Ezt se komolyan se humorral nem tudom értelmezni.

És most képzeld el hogy egy LED lámpa csere NEM 980 millióba kerül hanem CSAK 500 millióba , kevesebb stadiont építünk és több iskolát újítunk fel ..... sorolhatnám :) ( SOROS ) - melyik led-csere 980 millió? Mér pont 500? Ugye nem érzed egy súlycsoportnak az iskolákat és a stadionokat. Ha meg mégis, akkor a kórházaknál már nem ér ugyanarra hivatkozni. Arre is mondj valamit.

Mit kellene még írnom hogy lásd a VALÓSÁGOT ?????

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2018.04.02. 23:48:11

@ember100: nyugodtan nyisd meg a maps-ot haver, ugyanugy kell mint a blog.hu-t csak google.com/maps a cimsorba, hasznodra valik.

2018.04.03. 00:00:41

@Lehetnék én is: miért, van szerinted esély a kormányváltásra?
Ha nincs, akkor győzz meg arról, hogy minden szép lesz!
Ne feledd el az MNB tartalék felélését, az EU pénzek lehívását.
Pont Orbán bízik abban a legjobban, hogy győz az ellenzék, pénz és megegyezés híján belebuknak , ő meg úgy jöhet vissza, hogy a szart rákeni az elmúttnyóchónapra, miközben szabadkezet kap.
Ha győz, neki kell kormányozni egy egyre inkább beszűkülő játéktéren.
Putyin már elengedte, hisz nincs befolyása az EU-ban.
Trump olyan magasról leszarja, hogy nem is tud róla, merre van a nagy magyar birodalom.
A pénzforrások elapadnak.
A választási győzelem után már a Sorossal riogatni uncsi lesz.
A migráncsokat az EU megállította Európa szélén...
Persze tudom, bizonyos szellemi szinvonal alatt bármi lehet hívó szó.

Boar. 2018.04.03. 00:03:36

@Gyorgy007: Alkalmasint téged is be kellene betonozni te retkes fideszpatkány... Neked is meg a tetves bagázsodnak is tudnék egy jó munkát...ezeket a tájátalakító, környeztromboló förmedvényeket kalapáccsal kellene szétvernetek és kisvödörben elhordani...miközben szöges korbáccsal verik a hátatokat.
A kurva anyádat, az fel sem merült abban az ostoba fejedben, hogy nem kellene az eget is lebetonozni? Az ocsmány fajtád mindent tökrevág a még több haszon reményében, jóvátehetetlen károkat okozva a természetben, az emberek lelkében, mindenhol.

2018.04.03. 00:03:40

@droid_: konkrétan a lovaspálya mögött visz az út a Szalajka völgybe.

Lehetnék én is 2018.04.03. 00:07:30

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Kormányváltásra akkor van esély, ha van mire váltani.
Ezért kérem, mutassátok az alternatívást.
2010-ben volt alternatíva. Most nincs. Az anarchia, karigeri, ferkó, bernike, meg vona nem az. HA valamit kihagytam javítsd. Ezektől az 50% + 5-6 képviselő szerintem most a legjobb Magyarországon.
Igen, nem lesz könnyű ez után sem. Lehet van jobb út, vezetés, de nem látszik. Azért men nem szeretném a váltást, hogy majd lesz valami. Az egy legénylakás fenntartásához is vékonyka cél.

ideasz 2018.04.03. 00:07:34

Ha még most nem is, hamarosan eljön az idő, amikor ezeknek el kell kezdeni félniük.....

2018.04.03. 00:07:40

@Lehetnék én is: te most tényleg azzal érvelsz, hogy a led lámpák összege nem fedezné az iskolák és kórházak felújítását?
Szááánalmas.

Boar. 2018.04.03. 00:08:37

@Lehetnék én is: Tudod ki a jó vezető?
Akinek a nevét se tudod. Aki dolgozik csendesen, normálisan.
De nektek ez nem elég. Nektek, bálványimádó hülye barmoknak kell valaki aki nálatok is nagyobb barom ezért felnézhettek rá.
Na ez a különbség a normális emberek és a fideszes birkanyáj között...

2018.04.03. 00:16:05

@Lehetnék én is: én sem szeretném, ha bukna a fidesz, vigyék el ők a balhét. Amúgyis elég szétesőnek látszik az egész. Bár szerintem a fideszes vezetők alternatíváját nem nagy kunszt megtalálni. Kósa, Szíjjártó,...
Sajnos attól félek, hogy nem lesz konszolidáció, a fidesz , bocs, Orbán csakis a megosztással, az ellenfél megsemmisítésével tarthatja fönn hatalmát.
Mivel a külső ellenség elfogyott, belsőt kell felmutatni, akit a fideszhívő utálhat.
Ez a gyűlölködés nekem nem jön be.
Ha te pusztítani akarsz, lelked rajta...

Lehetnék én is 2018.04.03. 00:17:05

@Boar.: ebbe kicsit belezavarodtál.
Harry Potternél volt olyan aki ténykedett és a nevét sem lehetett kimondani.
Szerintem, ha nem tudod ki a vezető, az nagy baj.
Az nem annyira, hogyha tudod, de nem értesz vele egyet.
Kérlek ne minősítgess ismeretlenül. Én sem teszem. Ennyi kevés arról, hogy megítéljelek, de nálam nem indulsz jól.

morpho 2018.04.03. 00:17:56

@Lehetnék én is: "írjatok már arról pár szösszenetet, hogy mi fog itt történni a kormányváltás után. Kinek a vezetésével"

Most a jövőbe kéne látni?

"2010-ben volt alternatíva. Most nincs."
Ezt miből rakod össze? Attól, hogy ezt harsogja a fidesz propaganda csapata még nem lesz így. Alternatíva mindig van! Pláne egy olyan brigád ellen, akik szarnak az országra és kizárólag a saját meggazdagodásuk érdekli őket. Ennek csak alternatívája van! Persze ha neked ez tetszik, akkor lelked rajta.

"Lehet van jobb út, vezetés, de nem látszik" Ennél csak jobb vezetés van. Majd észreveszed. Egyébként a logikád alapján egészen addig kéne Orbánnak maradnia, amig te nem látod az utódot? Ne már!

Örülök, hogy tetszik neked a betonszarkofág, meg a Sorosozás is becsúszott! Rászivárogtál szép csendben a kormánypropagandára. Jól tolod. Csak így tovább!

@Pesti Lokista: "szeretem a betont. téged is el tudlak képzelni például betonba öntve"
Oszt miért akarsz engem megölni? A politikai ellenfeleket kinyírni a nácik, meg a komcsik szokták.

morpho 2018.04.03. 00:20:06

@Lehetnék én is: Tényleg nem érted, amit @Boar írt? Egy olyan országban szeretnék éléni, ahol a miniszterelnök nem egy bálványozott popsztár, hanem egy unalmas politikus, aki dolgozik. Ezt nem érted? Tényleg nem? Ne már!

Boar. 2018.04.03. 00:26:38

@Lehetnék én is: Harry Potter? Fokozd még kisgyerek...
Nem nyertél hangszórót. Nem én minősítelek hanem te teszed önmagaddal, amikor elárulod, micsoda bálványimádó barom vagy.
Nektek az kell, hogy az ország "vezetői" az uraitok legyenek. Normális esetben ők a nemzet szolgálói...
Ti az "úrnak" elnéztek mindent, lophat, csalhat, tönkretehet mindent és mindenkit kénye, kedve szerint, akár pillanatnyi szeszélyből mert ő az "úr" és ti jól érzitek magatokat a "szolga" szerepében.
Ezért tudott orbán választást nyerni. A magadfajta önálló gondolatra képtelen barmok trónra emelik mert karizmatikus vezető kell nektek mindenáron.

Boar. 2018.04.03. 00:29:21

@morpho: Nem érti mert nem értheti. Elveszett emberek lennének a "nagy szellemi vezető" nélkül. Az ő szemükben orbánt csak egy még demagógabb fasz győzheti le. Ez baj, mert belekényszerítik az ellenzék vezetőit egy olyan szerepbe amibe vagy belebuknak, vagy belejönnek de akkor elvesztik az addigi szavazóik jó részét.

Lehetnék én is 2018.04.03. 00:32:11

@morpho: KI AZ a nem popsztár?
Segíts megismerni az ilyen tudatlanságban tartottaknak is. Könnyebb lesz nekünk is, ha megismerjük ŐT.

Nem akarom én, hogy jövőbe láss. De egy népszavazáson valaki mell tenni kell az x-et. Várom a javaslatodat. Mutass alternatívát. Nehogy megint behibázzak, mint sokan mások.

Orbánnak nem addig kell maradnia, amíg nem látom az utódját. Ilyet nem írtam.

A sorosozást nem én hoztam fel, hanem ember100 munkatársad, én csak válaszoltam neki.

Lehetnék én is 2018.04.03. 00:41:00

@Boar.:
l a s s a n m o n d o m, h o g y t e i s m e g é r t s d

nincs olyan vezetés, vezető, akit nem veszel észre. nem azért mert én nem látom, hanem mert akkor nem vezet senki.

nem csak minket birkákat, hanem titeket, okosokat sem

na az az igazán nagy szellemi vezető, aki úgy irányít, hogy észre sem veszed.az már vallás, nem jobb a mi bálványimádatunknál.

Amúgy abból indultunk ki, hogy Szilvásváradon mit vélt látni a blogger. És azzal többen, mármint akik jártunk is arra, nem értünk egyet. Ettől vezetett a gondolkodásképtelen narancsbirkáig a hozzászólásotok, azzal, hogy nem segíttek megvilágosodni a folytatást illetően.

Boar. 2018.04.03. 00:53:12

@Lehetnék én is: Lövöd az öngólokat...
Ahogy @morpho-nak is írtam, számodra felfoghatatlan az az állapot, hogy nincs főkolompos a nyáj élén.
Az ország nem egy autó aminek egy sofőrje van és a többi csak utas. Az országot egy "team" vezeti ami normális esetben többféle emberből áll és konszenzussal döntenek. Vannak feladatok és a feladatokra kijelölt szakemberek akik a döntéseit nem írja felül egy uralkodó.
Neked ez kevés. Kevés, mert buta vagy és a zebrán is csak úgy mersz átmenni, hogy valaki fogja a kezed.
Rohadtul nem érdekel, az ellenzéki pártoknak ki a miniszterelnök jelöltje. Nem a plakáton látható pofákra akarok szavazni, nem akarom manifesztálni az ország vezetését egy számomra ismeretlen, csak a médiából ismert emberben.

morpho 2018.04.03. 01:08:38

@Lehetnék én is: Meggyőztél Orbán Viktor a legjobb vezető. Már az óvodában is kormány volt a jele. Nincs alternatívája! Tök igazad van! Hülye voltam, hogy eddig nem láttam! Nagy köszönet neked, hogy felnyitottad végre a szemem!

Boar. 2018.04.03. 01:10:26

@Lehetnék én is: Hanem?
Most akár az ördögre is, ha látom, hogy eltakarítja ezt a bandát. De ez nem normális eset.
Normális esetben olyanokra akiknek az elképzelései megegyeznek az enyémekkel vagy legalábbis közel vannak hozzá. Olyanokkal, akik kormányozni akarnak, nem uralkodni.
Az a baj, hogy amíg a sok agyatlan birka miatt választást nyerni csak demagógiával lehet, a pártprogramok is csak az ígérgetésről szólnak, arról, hogy látják a problémákat és a pályán kívülről bekiabálva tudni vélik azok megoldását.
De ha most egy ellenzéki pártnak háromsoros programja van, az pont három sorral több, mint a fideszé. A fidesznek nincs programja, az elmúlt négy évben sem volt. A uralkodásukat a félelem és gyűlöletkeltésre, az állandó "harcra" alapozzák.
Nekem ne harcoljanak. A háború sokba kerül, annak az elhitetése, hogy háború van, még többe. És a számlát mi fizetjük. Meg a gyermekeink akiknek a jövőjét ellopják ezek a patkányok.
Most akár olyanra is leadom a voksom akinek az elképzeléseivel nem tudok azonosulni de közös az elsődleges célunk. Ha elbuknak a narancsosok, mindenképp koalíciós kormányzás lesz ami egyrészt megnehezíti az ország további kirablását, másrészt konszenzuson alapuló döntéseket jelent. Ha belebuknak, el lesznek zavarva.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.04.03. 05:46:59

@Lehetnék én is:

Lehetnék én is
0 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.03.16. óta tag.

Semper Fidelis 2018.04.03. 06:20:26

@Boar.: Vicces, hogy te írsz gyűlöletkeltésről. Olvasd már vissza a hozzászólásaidat. Tele vannak trágársággal és alpári minősítgetéssel.

Hungarian Geographic · https://www.facebook.com/hungarian.geographic 2018.04.03. 07:09:39

Szerintem a B1 blog minimum minusz 10%-ot csinál a baloldalnak. Minimum!

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2018.04.03. 07:33:35

@Gyorgy007: Erre viszonylag egyszerű a válast. Mi szükség van egy 1700 lelkes faluban egy kb. évente kétszer megrendezett lovas eseményhez egy 6500 fős stadionra, ami az év többi részében csak a pénzt viszi: Annyi mint Szombathelynek Balmazjváosnak, Mezőkövesdnek, Fecsútnak stadionra. Semmi, mert ezeket a létesítményeket nem csak akkor kell fenntartani, amikor versenyek vannak bennük, hanem folyamatosan.

vergyula 2018.04.03. 07:39:30

Tavaly nyáron jártam arra, kicsit meghökkentő látvány volt az emlékeinkhez képest. Az egyik útitárs fel is tette a kérdést: na, mit épít a Lőrke? Aztán - megkérdezvén a parkolóőrt - kiderült, hogy ráhibázott. Jó, mondjuk nem volt nehéz. Na sebaj, nekem nem tetszik az objektum, de másnak attól még tetszhet.
Kicsit off, de emellett nekem nagyon furcsa az erdőt dízelfüsttel teleokádó kisvasút. Tán villamosítani kéne. Egy gyors tender, aztán Lőrinc, vagy az Elios már csinálja is, pár milliárd az egész.

Orsós Sándor 2018.04.03. 07:50:06

Sándor Orsós Ez kurvára hiányik az embereknek waze a csapat meg meg se érdemli hisz nem tudnak a Magyarok focizni ugy ahogy Orbán Viktor lopni csalni hazudni ....stb ....... ez kell mi . Az ember meg haljon bele a betegségbe a szegénységbe de ha abba mégse akkor hadjuk megfagyni,éhen halni az embereket minek a STADION ez igy nem lesz jó 5 napja van már csak a Miniszterűnknek és billincs lesz a csukloján ennyi

Stenonis 2018.04.03. 08:01:28

@taga20:
Akik koraszülöttektől lopnak, azoktól még egy jobb érzésű rablógyilkosnak is kifordul a gyomra. Szóval nem ez volt a fidesz legnagyobb aljassága.

az_igazi_trebitsch 2018.04.03. 08:20:46

@Pesti Lokista: Attól, hogy egy elhanyagolt régi faépület összedőlőben van a természetben, épeszű ember még nem épít a helyére oda nem illő ocsmány betonrengeteget. Ha a te környezeted basznák szét ilyen barbár módon, te üvöltenél a leghangosabban. Amúgy normális országokban, ahol nem egy megalomániás elmebeteg uralkodik, nem rombolják, hanem óvják a még megmaradt természetet, és inkább ültetnek egy fát, semhogy kitépjenek egy fűszálat.

Pirx 2018.04.03. 08:24:03

@Gyorgy007: Tudod. el kellene menni Lipicára, és megnézni, ott hogy oldották meg ezt a feladatot!
Amúgy ha te ezt a beton szart véded...

Pirx 2018.04.03. 08:25:34

https://www.google.com/maps/place/6210+Lipica,+Szlovénia/@45.6654377,13.8740642,3a,75y,90t/data=!3m8!1e2!3m6!1sAF1QipM7Hcm1vuDW94yOW-9P9SJJRgb5HXCEyMXDCgMw!2e10!3e12!6shttps:%2F%2Flh5.googleusercontent.com%2Fp%2FAF1QipM7Hcm1vuDW94yOW-9P9SJJRgb5HXCEyMXDCgMw%3Dw114-h86-k-no!7i4896!8i3672!4m5!3m4!1s0x477b40089df4cddf:0x44af951265d582a2!8m2!3d45.6669842!4d13.8809172

szepipiktor 2018.04.03. 08:39:42

Na most erre az írásra mit lehet mondani?
Ez nem a habonyi jellegű propaganda? Bármi is történik, azonnal mészáros, orbán, kósa, rohadt korrupt fidesz!
Közben a írásban ott van, NEM a patakot betonozza ki a pali, hanem egy részen cserélik ki a most is betonozottat.
Nem tudom, én egyik oldal hazugságait sem fogadom el, ezzel a stílussal a #metoo és a feminista-aktivista világ ugrik be: bármi jó a saját indulataink igazolásához.
A hölgy figyelmét felhvnám arra, hogy patakokat a viilágon betonozott mederbe terelik, az egész világon, ha az lakókörnyzetben folyik. Más hazai patakokat is, sőt van ahol földalá viszik.
Ez nem azt jelenti, hogy mészáros ne lenne egy korrupt pali, de miért kell ezt hazugságokkal bemutatni? Most a szerző ugyanabba a körbe került.
Mert a betonozott rész és az ezzel szmebeállított erdei szakasz NEM UGYANAZ!
De mindegy, ma ez a politikai kampány és az aktivista közösségre is ez jellemző...

szepipiktor 2018.04.03. 08:44:50

@Orsós Sándor:
OK, igazad van!
De ez hogy jön ide? A két különböző helyen készült fotóhoz, amit az aktivista hölgy szándékosan összemosott, csak hogy leírhassa az egyébként alapjaiban igaz véleményét?
Neked és sok kommentelőnek is miért indul be azonnal az epeképzése, ha meglát akár csak egy kisbabát is, amihez odaírják: orbán?!
Nem érzitek, hogy országunk mélysége, a társadalom lebutulása ezekből a gondolatokból következik?
Itt is mészáros egy korrupt senki, a fidesz lop, de ehhez miért kell GYÁRTANI bizonyítékokat? És nektek miért megy át a nem ide tartozó vád?
Nincs ma már senkiben sem annyi, hogy elgondolkozzon, hogy saját véleménye legyen?
Pontosan ezért gáz a választás, mert a másik oldal semmivel sem különb a kormánynál, ott is hazudnak, itt is hazudnak. A nép meg oldalakra szakadva tapsol és köpköd.
Szerintem az emberek többségének EBBŐL van elege és inkább kivándorol...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.03. 08:45:18

@szepipiktor: "Bármi is történik, azonnal mészáros, orbán, kósa, rohadt korrupt fidesz!'

Nem így lenne, ha nem lenne benne a kezük mindenben. Szólj a gazdádnak, hogy vegyen vissza.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.04.03. 08:48:53

@Hungarian Geographic: "Szerintem a B1 blog minimum minusz 10%-ot csinál a baloldalnak. "

Igazad van, nem moderálnak rendesen. Ki kéne baszni innen Kubatov összes bérkommentelőjét.

Mike36 2018.04.03. 08:48:58

Erre a barbarizmusra nincsenek szavak!

ember100 2018.04.03. 08:50:12

@Lehetnék én is:
Helló !

Voltam már arra , igaz régebben , egy kis faluban egy több ezres lovarda meg nem annyira érdekel .
Lehet itt jönni hogy ez a patakmeder a Szalajka - völgy vagy más DE akkor sem kellett volna lebetonozni !
Védjük a természetet :)
Tudod mit legyen a Karácsony Gergely a miniszter elnök így jó ? Megfelel ?
Nagy lenne a baj ha a mostani garnitúra lenne a legalkalmasabb :( ( laca, tóni , szili, vezír , zsótik ......)
Lehet hogy több párti kormányzással jobb lenne minden és nem építene a Nemzet Pénztárosa ennyi stadiont , kisvasutat az Arrogáns NEM hozna be annyi külföldit ( néha körözöttet ) a vajnabá nem kaszinózna ..... stb.
Ha nem érted a viccet veled van a baj :(
A 980 millió helyett az 500 milla meg kb. 40 % amennyit vissza forgatnak a korrupcióra.
Ja az meg nem látom hogy reklamáltál hogy 1-2 milliárd helyett 7.000.000.000 ba kb. 4 szeresébe került a lovarda :)

Mike36 2018.04.03. 08:54:14

@Pesti Lokista: jaja, egy fidesznyalonc mindennek tapsol, a legótvarabb rombolásnak is örül, mert mindene a beton, térkő. Olyan szép a Kossuth tér is nem. Fel is áll rá a fideszes fütyi.

Nancsibacsi 2018.04.03. 08:58:24

Az a patak eddig is betonozva volt, csak sz.rabbul nézett ki a meder. A stadion mondjuk tényleg nem értem hogy minek oda.
Ami engem zavart múlt augusztusban Szilvásváradon az nem is az összetört útburkolat, hanem az, hogy az előző télen kidőlt fák miatt volt egy csomó minden lezárva, mert nem volt még idő eltakarítani. Bezzeg a pénzt tudták mindenért szedni...

Mike36 2018.04.03. 08:59:15

@Gyorgy007: abban igazad van, hogy a Szalajka völgyet nem most baszták szét, ez csak ékkő a tetején.

Boar. 2018.04.03. 09:11:50

@Semper Fidelis: Ebből is látszik, milyen kiváló munkát végzett a gazdád...legalább ebben az egyben.
Ki szelet vet, vihart arat.

n3spr3ss0 2018.04.03. 09:24:15

A nemzethy suttyóknak nagyon szalad a szekér, csak se eszük, se kultúrájuk semmihez.

n3spr3ss0 2018.04.03. 09:28:37

@Gyorgy007: 2018.04.02

Nem IMF hitelből, hanem uniós pénzből épülnek, de mint kiderült, ebből is sikerült ellopni 1300 milliárdot.Na ehhez értetek.

2018.04.03. 09:36:18

Izé, instálom, kérem alássan, ha mán meg teccettek ezt építeni, akkor nem lehetne utánna csinálni a 25-öst is, mondjuk Ózdig végig..? Mán minthogyugye, hogy el tudjunk menni mink is innét abba a csodaszép stadionba, meghát ugye, hogy tudjuk, kire kell szavazni ugye, mer a plébános itten nem mondta még meg, pedig várjuk má nagyon

Doryyka 2018.04.03. 09:50:04

@szmoker (Homo Trollicus): ja. Még a pofája is betonból van... vagy gránitból.

Doryyka 2018.04.03. 09:56:11

@Ratyi Manó: jajmár, Ráhel a saját lábán áll...
(Nagy túrót, a mienken)

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 10:22:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mikor óhajtasz hozzászólni a témához is gyökér? Ja, az neked nem megy úgy látom! Buta vagy mint a segg!

2018.04.03. 10:25:17

Csak azért regisztráltam ide, hogy ehhez a cikkhez hozzászólhassak.

Nekem a fő hobbim a túrázás, majdnem minden hétvégén megyünk valahová, nem kimondottan a kihívások miatt, inkább a természet szépsége, ami csábít. Tavaly nyáron jártunk Szilvásváradon is. Egy kört terveztünk Istállós-kőre fel, aztán Őrkő, majd valamerre vissza, sajnos a turistaút le volt zárva, de azért mrgnéztük a vízesést, aztán elmentünk másfelé a fennsíkra.

Nos, gyerekkoromból emlékeztem, hogy a völgy tömegturistás, de amit ott láttam, az minden képzeletemet alulmúlta. Bár a tömeget magát sem szeretem, de ott nem azzal van a baj, mert a Tátrában is sokan vannak, csak ott leszámítva a felvonók környékét, azok ott túrazók, a Szalajka völgyben viszont olyan, mint Rómában a buszos, szalmakalapos turisták. Hogy csak egyet mondjak, pénzt dobálnak a tavakba.

A hely meg nagyon messze áll a természetestől, most nem azzal van a bajom, hogy aszfaltút van ott, meg nyilván a víztározók sem természetesek, mert ettől még lehetne jó, de az ilyen szintű kiépítettség egy védett területen nonszensz. Ez a hely nyilvánvalóan nem túrázóknak van, kiindulópontként érdemes minél hamarabb magad mögött hagyni, persze ha mész 500 métert felfelé akármelyik jelzett úton, már béke és nyugalom van.

Hogy mit akartam ezzel mondani? Nem azt, hogy oké lenne Lőrincék betonmonstruma, meg a korrupció ami mögötte lehet, az is biztos, hogy mindez továb ront a helyzeten. De az is biztos, hogy a hely elkurvulása nem most kezdődött el. És hangsúlyozom ezt nem úgy mondom, hogy ne tudnám, az emberek többségének nyamkendős kirándulás kell, nem nehéz túraösvények, de előbbire is ezernyi sokkal jobb hely van, ahol ugyanúgy kényelmes úton tehetik ezt meg, de mégsem érezhetik magukat egy belváosi bevásárlóutcában.

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 10:27:42

Naja! Ha az őssusnyásban építkezőt nem Laudernek vagy Blumnak (meg hasonlók) hívják, egyből megy a természetvédelem, lopásozás, oligarcházás!

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 10:37:08

@diszkriminans: Ugye nem hiszed hogy a poszt természetvédelmi okokból született? Ez a B1!

2018.04.03. 10:40:37

@Helga Beauty Salon:
Nyilván politikai okokból, ahogy te is politikai okokból kommentelsz. De ha már felmerült a Szalajka völgy, leírtam róla a véleményemet. Mellesleg politikai szempontból elhibázott poszt, mert ugyan teljesen igaza van abban, hogy a rablóbanda ellen tiltakozik, amely a mi pénzünkből drágán épít egy évente néhány alkalommal használt lovas stadiont, meg az üres focistadionokról nem is beszélve, de az ország legdurvábban beépített "kirándulóhelyét" nem kellene ettől még természetközelinek beállítani.

morpho 2018.04.03. 10:43:31

@Helga Beauty Salon: Te mit zsidózol itt ócska narancskullancs?

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 11:08:47

@morpho: Véletlenül zsidók voltak? Meg vagyok döbbenve! Ez esetben visszavonom, ha zsidók akkor antiszemitizmus lenne helyteleníteni bármilyen bűncselekményt!

morpho 2018.04.03. 11:11:43

@Helga Beauty Salon: Nem hányod el magad saját magadtól?

Magyarország Europa jovője 2018.04.03. 11:15:28

Mi ez a gyenge kamusztori ? Betonozas ? Ma nem lopott el az Orban 1300 milliardot, mint minden heten ?

morpho 2018.04.03. 11:36:39

@Helga Beauty Salon: Már hogy tőlünk? Én egyedül ülök itt a monitor előtt. De azért köszi.
Egyébként elárulhatnál annyi műhelytitkot, hogy a mérhetetlen ostobaságod és gyűlölködésed veleszületett, vagy sokéves képzés eredménye?

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 11:38:37

@morpho: Így könnyű lopni mi? Ha valaki kifogásolja, azt le antiszemitázzátok!

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 11:40:50

@morpho: Én egyedül ülök itt a monitor előtt.

Ha megdöglesz, meg sem találnak?

morpho 2018.04.03. 11:52:33

@Helga Beauty Salon: Látom figyeltél Matolcsyra: "simplicity"

VT Man 2018.04.03. 12:03:01

@Boar.:
" te retkes fideszpatkány... Neked is meg a tetves bagázsodnak"

Emberek, emberek!
Lehetne egy kicsit visszafogottabban!?!?!

Kezeljuk mar egymast emberkent, akar az egyik, akar a masik oldalon.

Tenyleg ez a "baloldali, liberalis ember", aki a masikat patkanyozza, birkazza?
Es minden indexes blogban ez megy! Ez nem normalis!

Szerintem aki ilyet tesz, az nem liberalis, az naci!

siriq111 2018.04.03. 12:07:37

Egyebkent en voltam ott es lattam ezt a "csodalatos remekmuvet".
A helyiek siman penzmosodarol beszelnek ezzel kapcsolatban. Telen nincs benne futes. A teli rendezvenyek mar kevesbe latogathatoak. Amennyibe kerul , siman kellene lenni. Nem is igazan ertik , hogyan kezdhettek neki mar ketszer az epitesnek.

2018.04.03. 12:23:24

@VT Man:
Hányszor szólaltál fel az esetben, mikor egy veled egyetértő kommentelt ilyen stílusban?

morpho 2018.04.03. 12:38:34

@VT Man: "Tenyleg ez a "baloldali, liberalis ember", aki a masikat patkanyozza, birkazza?"

Nem, ez nem a liberális ember, annak csak egy megnyilvánulása. Tudod a liberalizmus nem azt jelenti, hogy minden gyalázatot el kell tűrni, továbbá azt sem, hogy tilos káromkodni. A szabadelvűség nem terjed ki a hazudozás eltűrésére sem. De ha gondolod, olvass utána, hogy mi az a liberalizmus. Egyébként aki baloldali, az pont annyira liberális törvényszerűen, mint aki jobboldali. Csak mondom.

konrada 2018.04.03. 12:47:20

@diszkriminans:
...neked is igazad van. Tényleg mindegy, ki mit akar, mit támogat.
Aki személyeskedéssel akarja igazáról meggyőzni a másikat - az elég buta ember, vagy nem igazán hisz saját igazának meggyőző erejében.
...s ilyen minden oldalon van. Azokkal nem érdemes vitázni, mert ők azt hiszik, annak van igaza, aki hangosabban, és minősíthetelenül kiabál. Számukra az igazság némbőr vanja a kivénhedt fogatlan részegen üvöltöző qrva a Nyugati aluljáróban - hiszen pont olyan, amilyen ő is szeretne lenni - senki se áll le vele vitatkozni, amiből számára egyértelmű az: mindenkinél okosabb, hiszen nem talál senki ellenérveket vele szemben...;))

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 12:53:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Igazad van, nem moderálnak rendesen. Ki kéne baszni innen Kubatov összes bérkommentelőjét.

Kéne mi? Én is csodálkozom hogy nem teszik, esszenciális szennyoldal lenne ahol kedvedre dagonyázhatnál a hasonszőrű idiótákkal.

graphics 2018.04.03. 12:53:58

Évek óta szinte minden nyáron jártunk arra, utoljára tavaly nyáron voltunk... brrr... rém ronda és soha többé nem megyünk már arra (függetlenül attól, h ki építtette).
Ráadásul szétverék azt a hangulatos sétányt is, ami a kisvasút végállomásáig vezetett.

Véleményem szerint a stadion helyett akár újra lehetett volna indítani az Eger-Putnok vasútvonalat is. Gyerekkoromban mindenki vonattal utazott, ha tehette, mert a buszjegy pont annyiba került, mint a vasúti első osztályú jegy.

2018.04.03. 13:11:19

@Helga Beauty Salon:
Nem érzem, hogy a zsidózás konstruktív vitát szülne.

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 13:13:58

@diszkriminans: Mit értesz zsidózás alatt? Definiálnád?

Neo07 2018.04.03. 13:17:22

Fideszesként mondom: a k. anyját annak aki ezt kitalálta!

Boar. 2018.04.03. 13:48:14

@VT Man: Nézd. Azok a bérkommentelő trollok akik a legmocskosabb témában is mossák a fidesz szennyesét, akik csak rombolni járnak ide, az én szememben nem emberek. Az ő nyelvükön szólok hozzájuk, mást úgysem értenek meg.
Ezért náci vagyok?
Pont leszarom, minek gondolnak mások...

Boar. 2018.04.03. 13:50:30

@Helga Beauty Salon: Ennél szebb coming out-ot...
Mondjuk eddig se volt titok, ki fizeti a mocskolódásodat...hogy szakadt volna a fejed anyádba...

Max Cuda 2018.04.03. 14:32:23

@morpho: mindenki ellenetek betonozik nem veszitek észre??? Geci betonozós kormány fujjj

Treff Bubi 2018.04.03. 15:37:16

Nyilván meg tudják a Fidesz-fanok indokolni ezt is. Az pedig egyértelmű, hogy a Soros által szervezett migránsbetelepítést csak ilyen építkezések segítségével lehet megállítani. Minden köbméter beton, minden kivágott fa három muszlim terrorista betelepedését akadályozza meg!

2018.04.03. 15:44:04

@Helga Beauty Salon:
Ha magyaráznom kell, akkor ott komoly bajok vannak.

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 15:47:00

@Boar.: Nincs itt coming out, ingyen csinálom, örömet okoz zrikálni benneteket! Az állatkertben is dobálok perecet a majmoknak és ők vicceseket csinálnak cserében!

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 15:51:29

@diszkriminans: Ahogy látom te vagy bajban. Persze ez is megoldás és kisebb égés mint leírni, mert azt ütköztettem volna az én kijelentéseimmel amiben nem volt zsidózás. A zsidó szót morpho kolléga dobta be. Egy bűnügy elkövetőinek összetételéről meg nem én tehetek ugyebár!

2018.04.03. 16:04:15

@Helga Beauty Salon:
Én miért lennék bajban? Engem nem zavar a hangnem, amiben vitáztok, inkább érdekesnek tartom. A Lauder, Blum meg hasonló nevűekben nem az a közös véletlenül, hogy ezek tipikus zsidó nevek? Arról, higy Lauder, valami zsidó iskola jut eszembe, de nem tudom ki volt a névadója, majd rákeresek. De ha más köti össze ezeket a neveket, akkor bocs. Mindenesetre Mészáros korrupciójáról volt szó, te meg jöttél ezekkel a nevekkel. Tán nekik is közük van valamelyik stadionhoz?

morpho 2018.04.03. 16:30:23

@Helga Beauty Salon: Te csak akkor veszed észre, hogy a fejedre szartak, ha kiírják egy táblára?

Boar. 2018.04.03. 16:31:30

@Helga Beauty Salon:
Az ugye mindig nézőpont kérdése, ki van a rácson túl de elárulok neked valami nagyon fájdalmasat...itt te vagy a ketrecbe zárt majom aki grimaszol, szart dobál és azt hiszi, másoknak ez tetszik...

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.03. 17:19:30

@Helga Beauty Salon: Baszd meg anyádat a ravatalán, rohadt kubatov-csicska!

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 17:51:12

@Boar.: Persze persze! Te őrjöngsz itt úgy látom és erről a hamisított nickű "maxval bircaman szeredőci anyabaszó: " degenerált páviánnal nagyon jól összeilletek!
Elég benneteket kicsit megpiszkálni és íme az ÁLLAT LIBSI! :D

Csillagszemű Juhász 2018.04.03. 17:55:25

Megint arról megy a vita, hogy szép-nem szép, beton-nem beton. Ez mondjuk legyen ízlés dolga. De a 7 milliard az senkit nem zavar? Jó érv az, hogy "legalább épül valami", mint a Kelebia vasút, meg focipályán öltöző 20 millióért "legalább épül". Nem épülhetne piaci áron? Tudom, nem...

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.03. 18:01:50

@Helga Beauty Salon: Akkor megbaszod anyádat a ravatalán, recskaképű gecievő kubatov csicska ?

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.03. 18:04:23

Nem vagyok hamisított nick, ami eleve oxymoron lenne :)
Én vagyok a fizetett oroszbérenc csicskageci fasszopó bolgárai barom birka beeeee beebebee

maxval bircaman szeredőci anyabaszó 2018.04.03. 18:16:09

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó: KUrva anyádat rohadt birka geci ! Egem utánzol , mI ?
Te fosarcú anyabaszó bolgár takony !

anyadmajma 2018.04.03. 18:32:41

@Helga Beauty Salon: mi van te hazaáruló bolsevik geci birka, elővetted ezt a nickedet is?
Egy pofára már nem is jó szopni?

anyadmajma 2018.04.03. 18:33:56

@maxval bircaman szeredőci anyabaszó:

Birka csak szeretne anyabaszó lenni. Az anyja is inkább bevarrta lukát, miután ez a semmi kiesett belőle. Ha meg meglátja, sörétessel lövöldöz rá.

Boar. 2018.04.03. 19:15:28

@Helga Beauty Salon: Ha te engem őrjöngeni látnál akkor már imádkozni se lenne időd...
De nem szoktam. Nagyon szerencsésnek érzem magam amiért nem lettem ilyen selejt mint ti...nem vagyok olyan jólelkű, hogy sajnáljalak benneteket inkább csak röhögök az erőlködéseteken és néha roppantul elítélhető módon provokállak benneteket. Nem szép dolog, tudom, nyilván majd az elszámolásnál az orromra húzzák mint a kihagyott pinákat.

Helga Beauty Salon. 2018.04.03. 19:29:12

@Boar.: : Ha te engem őrjöngeni látnál akkor már imádkozni se lenne időd...

ROTFL!

Szúnyog 2018.04.04. 16:54:31

A patak erdei szakaszának és településen belüli szakaszának szándékos összekeverése mindent elmond a erről a propagandista nőről.

bomszika 2018.04.05. 07:39:31

Egy öntelt paraszt akinek pénze,hatalma és orbán csicskája mindent megtehet!!
süti beállítások módosítása