B1 blogcsalád



Beismerte az LMP-s, hogy szép, precízen kitöltött íveken gyűjtött neki aláírást a Fidesz, azonnal kirakták a pártból

2018. március 28. - Mr Flynn Rider

Barta János egy kis MSZP-s és fideszes rásegítéssel gyakorlatilag kicsinálta saját magát, azonnal vissza is léptették a többi ellenzéki jelölt javára.barta_janos_lmp.jpg

Az LMP színeiben induló zuglói jelölt, Barta János ismerte el Fiala János rádióműsorában, hogy a Fidesz gyűjtött és adott át neki aláírásokat, miután

az MSZP-s Tóth Csaba a kampányban „megemlítette”, hogy azt pletykálják, az LMP-nek segít a Fidesz a kampányban.

Barta azzal mentegetőzött, hogy előbb leadták az ajánlásokat, mint hogy megérkezett a fideszes segítség.

Az Index is arról írt: régóta keringenek olyan pletykák, hogy a Fidesz segíti az ellenzéki megosztottság fenntartását azzal, hogy néha besegít egyik-másik jelöltnek. Például úgy, hogy ajánlásokat gyűjt/szerez/ad ellenzéki jelölteknek, hiszen a kormánypárt érdekeit jól szolgálja, ha minél több ellenzéki szerepel a szavazólapon, és az ellenzéki voksok több jelölt között oszlanak meg.

Több választás óta tartja magát az a peltyka is, hogy a Fidesz az LMP-t is segítette ajánlásokkal. De bizonyítékot senki nem mutatott erről. A zuglói kampányban legutóbb az MSZP-Párbeszéd jelöltje, Tóth Csaba elevenítette fel a pletykát, hogy az LMP-s jelölt ajánlásainak egy részét a Fidesz gyűjtötte. Tóth szerint maga az LMP-s jelölt beszélt arról neki, hogy a "Fidesz besegített".

Fiala János a Civil Rádió Keljfel Jancsi című műsorában felhívta és bejátszotta ezt a részletet az LMP-s jelöltnek. Barta János pedig bevallotta a rádióban, hogy a Fidesz valóban besegített neki:

„amit Tóth úr állít, az való igaz, a Fidesz is gyűjtött az LMP-nek aláírást annak ellenére, hogy nem kértem. Meg is lepődtem rajta.”

Barta a műsorban arra tippelt, hogy a Fidesz az ellenzék megosztására játszik, és

"szerintem bizonytalanok voltak, hogy az LMP-s összegyűjti az ajánlásait és be akartak segíteni, de erre végül is nem volt szükség, mert hamarabb leadtuk az ajánlásainkat, mint hogy az ő adagjuk befutott".

Az Index felhívta a figyelmet: a "meglepődés" nem stimmel, hiszen a Fidesz csak olyan ajánlóívet tudott kitölteni, átadni, amelyet Barta vett át a választási irodán. Az ajánlóívekkel ugyanis a jelölteknek darabra el kell számolniuk.

Ez két dolgot jelent: 

  • Bartának előzetesen kellett tudnia arról, hogy a Fidesz gyűjt neki, sőt 
  • előzőleg oda kellett  adnia az íveket a fideszes gyűjtőknek. 

Fiala értetlenkedő kérdésére, hogy miért fogadta el Barta a fideszesektől kapott ajánlásokat, a jelölt teljesen fals dumával reagált: 

"ha az állampolgár, ki tudja, milyen megfontolásból megtisztel az ajánlásával, arra csak azt lehet mondani, hogy köszönöm".

Csakhogy, az ellenérdekelt fideszes jelölt nem "egy állampolgár" ebben az esetben.

Barta szerint a Fidesz kifejezetten neki gyűjtötte az ajánlásokat, "szép, precízen kitöltött" ajánlóívek voltak, és "legnagyobb megdöbbenésemre tartalmazott ismerős neveket". Az LMP-s állítólag rákérdezett az egyik fideszesektől kapott íven szereplő aláírónál erre az egészre, mire azt mondta "spontán akció volt", és "inkább nekem ír alá, mint a Tóth Csabának, amit meg tudok érteni". 

Az LMP villámgyorsan reagált a beismerésre: a párt szerint a Fidesszel semmilyen együttműködés nem megengedhető, ezért a párt felfüggeszti Barta János párttagságát és visszavonja jelöltségét.

Amikor a botrány beütött, Szél Bernadett Facebook-oldalán az alábbi poszt jelent meg: 

“Az LMP szerint a Fidesszel semmilyen együttműködés nem megengedhető. A Fidesz számtalan helyen bizonyíthatóan visszaélt az állampolgárok személyes adataival, ehhez egy ellenzéki párt sem asszisztálhat, sőt ha bárki ilyet tapasztal, akkor feljelentést kell tenni. Mivel Barta János a fenti elvárásoknak nem tett eleget, ezért a párt elnöksége a mai napon felfüggeszti a párttagságát, megindítja a kizárási eljárást, és nem tekinti az LMP hivatalos jelöltjének.”

Így Tóth Csaba, az MSZP-s jelölt győzelmi esélyei hatalmasat nőttek a választókerületben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4213786060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hbo 2018.03.28. 15:50:25

haha, sirni fogtok 9-en.

Kivlov 2018.03.28. 16:02:03

óvoda.
küzdjetek az 5%-ért...

Spermahajder 2018.03.28. 16:13:41

“Az LMP szerint a Fidesszel semmilyen együttműködés nem megengedhető."
Posványoson nem így tűnt. Ha valakit bővebben érdekel: ellenszel.hu/2018/01/16/szel/

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.03.28. 16:23:10

Nem az volt a bűne amit művelt (illetve amit a Fidesz tett neki), hanem hogy kitudódott. Pártja ezért tette lapátra.

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.03.28. 16:44:57

Lehet megint az ellenzekre mutogatni. De az teljesen rendben van, amit a Fidesz muvel.. Vilagos, hogy mi volt a valos celja ennek az ajanlas tulgyujteses akcionak. Es eleg sokba is kerult ez amagyar adofizetoknek, persze ez nem szamit, mert semmi sem draga, hogy a fidesz kimaxolja a parlamenti helyek szamat sajat frakcioja szamara. Kormanyzati gatlastalnsag nrm ismert hatart. ebbol a botranybol is LMP jon ki szarul, holott egy normalis orszagban a fidesznek kene magyarazkodnia.

kincsőrző 2018.03.28. 17:16:09

Az LMP inkább az MSZP-vel, Párbeszéddel, Együttel szimpatizáló szavazókat remél, mint kritikus korábbi Fidesz szavazókat. Ősz óta rajzolódik ki ez az irány, legalábbis a nyilvánosságnak.

Ezzel veszti el az LMP annak az esélyét, hogy megcsinálja a Fidesszel azt, amit a Fidesz 1994-1998 közt csinált az MDF-fel. Schiffer meg kezdheti nulláról előlről?

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.28. 17:49:06

Szóval még mindig elég nagy a zavar

aquaticus 2018.03.28. 18:44:14

Az szörnyű, hogy a Fidesznek kell azért is megdolgoznia, hogy legyen ellenzéke a parlamentben.....

2018.03.28. 18:47:07

Ezen is látszik, hogy lomposék nem igazi ellenzék.

taga20 2018.03.28. 18:51:51

@aquaticus: mi van rallus, új nick? a régit szénné égetted?

viszont ugyanolyan agyhalott vagy, mint voltál fityesznyuggerzombi!

Brix 2018.03.28. 19:08:49

Ilyen dolog biztos nem történt, mivel az alàíràsgyűjtés mindig team munka, az Lmp- nél is, így rögtön kitudódott volna, ha a Fidesz gyűjt alàíràst....Viszont, ezt az embert lefizették, hogy botrànyt csinàljon, vagy valamilyen személyes sérelmet akart megtorolni...

2018.03.28. 19:19:28

Komolytalan emberek. Igazi programja egyedül Bajnainak van...

Bolsi Buster 2018.03.28. 19:43:56

hát nyilván érdeke a fidesznek megosztani az ellenzéket

*mondjuk nem is nehéz megosztani olyan ellenzéket ahol nácik és komcsik együtt próbálnának a mézesbödönhöz férni

Bolsi Buster 2018.03.28. 19:53:42

@European citizen: Aha sőt meg is valósított egy qrvajó pogromot, egy megszorító pogromot az 1 éve alatt/mondjuk ez pont nem az ő hibája volt hanem a haverjaié/

ki a faszom szavaz pogromokra?

Bajnai politikusként nulla, a szerepe annyi volt hogy betü szerint végrehajtsa a nki uzsorások diktátumát, mondjuk más lehetősége nem nagyon volt az országnak az elQrásuk után /rémlik mintha bajnai is kormánytag lett vóna az elqráskor/

legeslegujabbkor 2018.03.28. 20:21:30

@Bolsi Buster:
Milyen jó, hogy a Fideszben csak fasiszták vannak, és feljelentő házmesterek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.03.28. 23:22:57

Zugló egy olyan körzet, ahol nem tudok szimpatikus jelöltet megnevezni...

Pop40 2018.03.29. 02:14:30

@Bolsi Buster:

Szép is az, mikor a fideszes majmok náciznak meg komcsiznak.

Persze szigorúan azután, hogy birkameneteltek egyet az ex-komcsi Bencsikkel, a náci Budaházy meg Morvai által megtámogatva.

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.29. 07:43:28

@Online Távmunkás: Hááát még én sem pedig akarnék egyet
süti beállítások módosítása