B1 blogcsalád



A magyar kormány a 2. világháború utáni nemzetközi rend felszámolásán dolgozik

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. március 27. - Szelestey
  • Orbánék a rács mögött végezhetik, ha elbukják a választást.
  • A kormányzati maffia sűrűn tesz visszautasíthatatlan ajánlatot a sikeres vállalkozóknak, időnként az adóhatóságot is beveti a hatékonyabb meggyőzés érdekében.
  • A migránsok segíthetnének megoldani a súlyos kelet-európai munkaerőgondokat, csak épp ezt a populisták nem ismerik be.

 New York Times

nyt.png

Fukuyama szerint alattomos támadás zajlik a 2. világháború utáni rend ellen, mivel azt demokratikusan megválasztott vezetők igyekeznek tönkretenni olyan országokban, mint az Egyesült Államok, Magyarország, Törökország, Lengyelország és Oroszország. Azaz megpróbálják lebontani a liberális demokrácia liberális elemét. A világhírű politológus azt mondja, ezt olyasfajta veszély, amilyet ebben az életben még nem éltünk meg. Az újság hozzáteszi, hogy remélhetőleg lesznek olyan politikusok, akik képesek helyreállítani a nemzetközi együttműködésbe vetett hitet. Egyelőre azonban úgy áll, hogy ez utóbbi erők teret vesztenek a virágzó nacionalista lázadással szemben. A volt Helsinki amerikai nagykövet ezen belül külön is igen sajnálatosnak tartja, hogy Trump éppen ebben a kritikus helyzetben gyengíti meg az USÁ-t., amikor annak erősnek és egységesnek kellene lennie, továbbá ki kellene állnia az általa évtizedeken át hirdetett értékekért. Mert az „Amerika mindenek előtt”-elv rossz az országnak és rossz a világnak.

A 2. világháború után a győztes nyugati hatalmak éppen azért hozták létre a Nato-t, az EU-t és a Világkereskedelmi egyezményt, hogy a közös erő, a jólét segítségével tartsák fenn a békét, terjesszék a demokratikus eszméket és küszöböljék ki az agresszív nacionalizmust. Ám 70 év után megingott a modell, a nemzeti érdekek kapnak elsőséget. Terjed a törzsi szolidaritás, amit csak tetéznek a gazdasági aggályok. Sokan úgy érzik, hogy a liberális demokrácia immár nem megfelelően képviseli őket. A Fehér Házban a nacionalisták felülkerekedtek a globalistákon. A britek otthagyját az uniót, Olaszországban két populista párt szerepelt a legjobban a választáson, noha ők a történelmi ellentéteket ápolják a szervezeten belül. A magyarok és a lengyelek egykor a demokratikus átalakulás élharcosai voltak, most béklyóba verik a sajtót, lecsapnak a nyilvános gyűlésekre, támadják a független igazságszolgáltatást. A tekintélyelvű irányzatok újrafelemelkedése derékba lőtte az európai politika hajtóerejét.

Ráadásul a gazdasági gondokhoz társul a hazai érdekek elsődlegességének hirdetése és ez felerősíti az ellenséges beállítottságot a hatalmi központokkal szemben. Magyarországon, Lengyelországban, Nagy-Britanniában és Olaszországban az EU-val szembeni bizalmatlanság a liberális bevándorlási politika keltette nyugtalanságot tükrözi. Egyszóval ha idáig sokan vitatták is a liberális rend igazságát, most már annak fennmaradása kérdőjeleződik meg.

Politico

pol.png

A kiszivárogtatások miatt felforrósodott a magyar választási kampány: Orbán és Simicska a médián keresztül vívja csatáját. Orbán Viktor számára csak még jobban megnőtt április 8. tétje, mivel egy sor korrupciós vád merült fel és nem tudni, hogy kormánya mennyire játszott szerepet a civil társadalom egyes vezetőivel készült beszélgetések nyilvánosságra hozatalában. Ily módon egy váratlan vereség azt is magával hozhatja, hogy bizonyos politikusok éveket töltenek majd a rács mögött. A véghajrában magasra csapott a személyes ellenségeskedés a Fidesz és az oligarcha között. Simicska olyan anyagokat tett közzé, amelyek egy sor kérdést gerjesztenek arról, milyen méretű a korrupció a hatalom berkeiben és ez felboríthatja a választási eredményt, ami után akár bűntető eljárás is következhet. 

Az Orbán által ellenőrzött media közben rálicitált azokra a vádakra, miszerint gonosz külső erők megpróbálnak beavatkozni az ország belügyeiben. Ehhez felhasználtak olyan civil szervezetek vezetőiről készült titkos felvételeket, amelyek kapcsolatban vannak Sorossal. Ám a próbálkozás visszaüthet, mert biztonsági szakértők szerint nem kizárt, hogy a hatalom tilosba tévedt, mégpedig külföldi szervezetekkel, titkosszolgálatokkal összejátszva. Egy beavatott szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal már januárban arról értesült, hogy bizonyos külföldi körök civil csoportokról igyekeznek információkat gyűjteni. A kiszivárogatások ugyanakkor azt jelzik, hogy a kormány nyugtalan, noha vezet a közvélemény kutatásokban. 

A másik oldalon a legfrissebb leleplezés azt tartalmazza, hogy az FBI nyomoz egy pénzmosó hálózat után, amely állítólag az egyik magyar bankot használta fel ellopott uniós pénzek eltüntetésére. Miután a hír napvilágot látott, a rendőrség szokatlan módon közleményben bizonygatta, hogy a cikk teljesen légből kapott, és hogy a történteknek nincs közük EU-forrásokhoz. Ugyanakkor a Magyar Idők azt állította, hogy bizonyítani tudja: a CIA és Soros állt az ukrán forradalom mögött, és hogy hasonló beavatkozás elképzelhető Magyarországon is. Az utóbbi hónapokban egyes körök legalább 4 magyar szervezetet környékeztek meg, hogy terhelő bizonyítékokat szerezzenek a civilekről. A módszer minden esetben nagyjából ugyanaz volt. Mindenesetre ezek az ügyek rávilágítanak, hogy Orbán továbbra is az NGO-k, Soros és a láthatatlan külső ellenségek elleni harcra építi kampányát. 

Libération

unnamed_12.png

Kívülálló, ismeretlen, aki a semmiből bukkant fel, ám nyugtalanítja Orbán Viktort. Így mutatja be a lap Márki-Zay Pétert, aki elhódította a miniszterelnök nacionalista pártjának egyik erődjét. Ennél fogva a kisváros kihívta maga ellen a politikust, aki számára nagy sértés az eredmény. A közvélemény kutatók nem jelezték előre és ez kétségessé teszi, hogy mennyire megalapozottak azok a felmérések, amelyek a kormánypárt sikerét jósolják április 8-ára. Mindenesetre az új polgármester annak köszönhette sikerét, hogy az MSZP és a Jobbik ritka módon összeállt mögött. A diadal felvillanyozta a megosztott és gyenge ellenzéket. A formálódó összefogás nem fogja megállítani Orbánt, de megfoszthatja a kétharmados többségtől. Márky-Zay azt mondja, hogy a Fidesz híve volt, de elege lett a korrupcióból. Ő azt a vidéki polgári konzervatív réteget képviseli, amely lázad a miniszterelnök ellen. Mint mondja, besokallt a lopástól, a hazugságoktól, a megfélemlítéstől

Hódmezővásárhelyen laboratóriumi körülmények között lehet tetten érni a korrupciót, kezdve mindjárt az Eliosszal. Az új polgármester egyre újabb és újabb csontvázakra bukkan a városháza szekrényeiben. Az egyik helyi cég tulajdonosa pedig arról beszél, hogy nem érdemes nagyon felfuttatni a vállalkozást, mert az felkeltené a Fidesz figyelmét. Azután pedig a fiúk felajánlanák neki, hogy átveszik a tulajdonjog 51 %-át. Ha nem áll kötélnek, ráküldik az adóhivatalt, egészen addig, amíg nem enged. Már több száz érdekeletséget szereztek meg íly módon. Ez egy maffia – teszi hozzá. A település kicsiben mutatja, mi játszódik le az egész országban. A szálakat továbbra is Lázár János mozgatja. Márky-Zay szerint azonban, ha a kicsik egyesülnek, akkor megszabadulhatnak a nagytól, aki terrorizálja őket. De nem biztos, hogy ebből lesz bármi is a nagypolitika szintjén, mivel a Jobbik visszautasítja a közös jelöltek támogatását. Ezen túlmenően a Fideszre szabott választási rendszer megsokszorozza Orbán győzelmi esélyeit. 

Die Presse

die_presse.jpg

Kelet-Európának súlyos gondjai vannak a népességfogyás miatt, a bevándorlás megoldhatná az utánpótlást, csak épp a populizmus elzárja ezt az utat. Így látja a helyzetet a bécsi egyetem egyik professzora. Vendégkommentárjában Karl Aiginger emlékeztet arra, hogy Kelet-Európa leeresztette a sorompót a déli határon. Ám mivel a menekültek Nyugatra akarnak eljutni, a kisebb hullámok is politikai ellenállásba ütköznek. A választásokat jelenleg az nyeri a térségben, aki keménységet ígér. Budapest és Varsó elutasítja a kvótákat, a Bizottság pedig enged a nyomásnak. A tények azonban arra utalnak, hogy Európa csak akkor maradhat állva a világgazdasági versenyben, ha beengedi a fiatal migránsokat. Viszont ha ellenáll mindenfajta bevándorlásnak, az népszerű, ám sokba kerül és téves

Hogy a túlzott beáramlás megszűnjön, ahhoz a legjobb módszer az, ha sikerül stabilitást és növekedést elérni az Európával szomszédos térségben, amihez pénz kell. Azon kívül az emberáradatot oda kell irányítani, ahol szükség van rá. Így az új tagállamokba, mivel ott 2050-ig átlagban 10 %-kal csökken a lakosság lélekszáma. A lengyeleknél és a magyaroknál 25 %-kal esik a munkaképes korúak száma. A két fővárost leszámítva még nagyobb az arány. Ez pedig lefelé tartó spirált indít be: iskolák és üzletek zárnak be, a fiatalság kivándorol. Természetesen a magasabb születési ráta is segíthet ezekben az országokban, ám ahhoz jobb gyermekgondozási intézmények szükségesek, csakhogy ez egyedül nem elegendő és meglehetősen időigényes. A menekülteket viszont oda lehetne irányítani, ahol a leginkább eltűnőben van a lakosság, és ehhez uniós támogatást is lehetne adni. De jó volna, ha ehhez a kezdeményezés nem fölülről, hanem helyből indulna ki. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9513782752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aquaticus 2018.03.27. 08:41:35

Erősen belehúztak a külföldi "tényfeltárók"...

Colonel H. Stinkmeaner (törölt) 2018.03.27. 11:04:26

"Fukuyama szerint alattomos támadás zajlik a 2. világháború utáni rend ellen"

Fukuyama nem először beszél butaságokat.
A 2. világháború utáni rend az a hidegháború, a nemzetközi megosztottság, proxy háborúk (Korea, Vietnam, Afganisztán, arab-izraeli konfliktus stb.) és a vasfüggöny szinonimája volt.
De hisz az USA is azon dolgozott az egész hidegháború alatt, hogy a 2. vh utáni világrendet felszámolja. Aztán a Szovjetunió bedöntésével, fegyverkezési verseny, gazdasági verseny, űrhaborús program, ez sikerült is nekik. Eleve a kelet-európai rendszerváltások is a 2. világháború utáni világrend végével valósulhattak meg.
Ennek inkább örülni kellene.

Az viszont igaz, hogy az USA arra használta fel a 2. világháború utáni rend megszűnését, hogy világszerte agresszív hódításokba kezdjen: első öbölháború, Jugoszlávia bombázása, Afganisztán, Irak, Szíria, Líbia, Szudán, Jemen, Pakisztán (illegális drónháború), folyik az erőszakos demokrácia import mindenhova. Ukrajnában is megkeverték a kakit, pedig ott volt egy erőegyensúly.

A hideghaború alatt nem volt ennyi háború, mert volt egy nemzetközi erőegyensúly, le voltak osztva a lapok az oroszok és amerikaiak közt. Ma már az afganisztáni amerikai háború hosszabb ideje folyik, mint a vietnami háború annak idején.

Az a helyzet, hogy a Szovjetunió bukása, megszűnt 2. vilaghaború utáni világrend után maradt hatalmi vákuumban az amerikaiak úgy érezték, hogy most eljött az idő, Kína még viszonylag gyenge katonailag, az oroszok a saját belső bajaikkal vannak elfoglalva, most van 10-15 évük, amíg nem emelkedik fel egy újabb szuperhatalom a szovjetek helyére, addig nyugodtan átformálhatják a világot amerikai elképzeléseknek megfelelően, megdöntenek kormányokat, kibővítik a NATO-t stb.

Al-Kaida, 9-11-es terrortámadás, ISIS, szíriai polgárháború, migrációs válságok, afrikai túlnépesedés, az arab-iráni olajért és gázért, az afganisztáni lítiumért folyó háborúk pont azért keletkeztek, mert megszűnt a második világháború utáni világrend, megszűnt az erőegyensúly és a zsíragyú, buta, rövidlátó amerikaiak dominálták a nemzetközi politikát 1989-től mostanáig.
Nem mondom, hogy a hidegháborús világrend a magyaroknak, kelet-európaiaknak olyan jó lett volna, de a régi rend megszűnését követően pont az amerikaiak kezdtek hegemóniatörekvésekbe és ez sok helyen durva konfliktusokat eredményezett. Szíria és Líbia nem voltak a földi paradicsom, de regionális szinten mérve működő államok voltak, egészségüggyel, közlekedéssel, infrastruktúrával, oktatással. Mi lett belőlük azután, hogy az amerikaiak egyeduralkodók lettek a nemzetközi politikában?

youtube.com/watch?v=rz5fZziMWEE

Colonel H. Stinkmeaner (törölt) 2018.03.27. 11:21:45

"egy váratlan vereség azt is magával hozhatja, hogy bizonyos politikusok éveket töltenek majd a rács mögött."

Én örülnék legjobban, ha Rogán Tonyó, Tiborc, Mészáros és Orbán életük végéig a börtönben rohadnának, de azt látni kell, hogy Orbán teljesen Fidesz-üzemre állított bíróságokkal és ügyészséggel se tudott egy maszopos vagy szadeszes politikusbűnözőt se lesittelni, tehát valószínűleg a náluk is egy nagyságrenddel kifinomultabb, dörzsöltebb, beágyazottabb fideszeseket se fogja tudni megfogni egy esetleges kormányváltás után az új hatalom ügyészsége. Az a sok ezer milliárd forint közpénz már elúszott, azt soha, senki se szerzi már vissza.
A tök primitív maszopos és szadeszes ingatlanpanamákat se tudták bizonyítani, majd pont Orbánék 8 év alatt kimunkált rendszerében megforgatott, elsíbolt, offshoreozott, parkoltatott, átcímkézett pénzeket fogják tudni megfogni... Ez naivitásra vall és sajnos sose fog bekövetkezni. Orbán pont úgy szabad utat kap majd egy kormányváltás esetén, ahogy Gyurcsányék is kaptak. Ezek egymást nem csukják le, az nagyon rossz precedenst teremtene. Holló a hollónak nem vájja ki szemét.

Bryan élete 2018.03.27. 13:00:38

@Colonel H. Stinkmeaner:
"Holló a hollónak nem vájja ki szemét." kár, kár., kár.....

Helga Beauty Salon 2018.03.27. 13:09:22

Miféle nemzetközi rend? És hogy a magyar kormány! Felsoroljak pár népet, meg embert akik tényleg ezen dolgoznak? Szerintem nem kell!