B1 blogcsalád



Remegnek a térdek, fiúk? Best/worst of, avagy Szelestey Lajos válogatása az elmúlt két hét nemzetközi sajtójából

Soroson és az EU-n kívül nincs más a kalapban

2018. március 16. - jdesi
  
A hódmezővásárhelyi gyomros óta nem talál magára a Fidesz, és ez láthatóan alaposan megviseli a NER legjavát. De úgy látszik, ők csak akkor tudnak nyerni, ha eleve behozhatatlan előnnyel vezetnek. Természetesen, pénz, paripa, fegyver továbbra is az ő oldalukon van, most azonban egyre szűkül a különbség, a propaganda gépezet feltűnően akadozik, a migránsokon, Soroson és az EU-n kívül nincs más a kalapban, amit ilyen vészhelyzet esetén elő lehetne rántani. Ugyanakkor az olasz választás eredménye Orbán kezére játszik, Fico küszöbön álló bukása viszont belezavar a köreibe
marki_zay.jpg
 

die_presse.jpg
A Die Presse beszámolója szerint Kovács Zoltán, aki időről időre személyesen igyekszik megdolgozni a nyugati sajtót, meglepő bejelentést tett Bécsben: a Fideszt nem érdekli a kétharmad. (Tényleg? – a szerk. megj.) A lap hozzá is teszi, hogy a Fidesz ideges Hódmezővásárhely után, és az csak még jobban elbizonytalanítja, hogy újabb és újabb korrupciós ügyeket lepleznek le. Az AFP azonban úgy látja, hogy korai volna leírni a pártot, hiszen ellenőrzi a média túlnyomó részét, dagad a pénztárcája és neki dolgozik az érdekei mentén átfazonírozott választási rendszer is. De ha az ellenzék képes összefogni, akkor nyerhet 40 körzetben, ez esetben pedig a gránit szilárdságú alaptörvény megalkotóinak még az abszolút többség sincs meg. A Die Welt szerint Márky-Zay megválasztásával Lázár János hátországában az egész urambátyám-rendszerről mondtak véleményt, úgy hogy most a miniszterelnök mégiscsak aggódhat a jövő miatt. Az ellenzék számára a siker receptje úgy hangzik: mindenki egy ellen. Hasonlóképpen vélekedik a helyzetről a Bloomberg is, mármint hogy Orbán számára az újraválasztás mégsem lesz formalitás. Ennél fogva a politikus most kétszeres hangerőre növelte a migránsellenes retorikát és ígérget a zembereknek. Ugyanakkor meglepő az, amit Csányi Sándor, ország leggazdagabb embere mondott a hírügynökségnek, hogy ti. jobb volna, ha maradna a jelenlegi kormány, mert különben veszélybe kerül a stabilitás. (Hadd jegyezzük meg: hasonló nyilatkozatokat már országban vezető bankároktól nemigen olvasni.) A Fidesz-hívek vakhitét Ann Applebaum a Washington Post-ban úgy magyarázza, hogy ha érzelmileg megfog, amit Orbán hirdet, akkor érdekel az, hogy a veje közben megszedi magát? Csak hogy ez hosszabb távon cinikussá teszi az embereket a politika iránt.
Bár nem nyilazott hátrafelé a nyeregből, Bécsben egyöntetű felháborodást keltett Lázár János portyája. A Die Presse meg is kérdezte, csak nem nyugtalan Orbán Viktor? Illetve hogy a jelek szerint a Fidesz minden eszközt bevethetőnek tart, miután Hódmezővásárhely után attól tart, hogy másutt is beleszalad egy ekkora pofonba. Még ennél is kínosabb ügyben érdeklődött a kormányfőnél a New York Times szemleírója, miután a politikus kinyilvánította, hogy a magyarok nem kívánnak más etnikumokkal keveredni. Tehát a dilemma úgy hangzik – mutatott rá a kommentár -, hogy milyen színűek is a magyarok, és milyen színű volt az a 440 ezer zsidó, akit 1944-ben a magyar hatóságok aktív segédletével deportáltak? Talán nem meglepő ezek után, hogy az ENSZ emberi jogi biztosa, akit pedig Szíjjártó Péter a maga megszokott, „diplomatikus” módján igyekezett jobb belátásra bírni, fenntartja véleményét, miszerint Orbán rasszista és idegengyűlölő. Politikai repertoárja abból áll, hogy gyűlöletet kelt, faji retorikája ugyanakkor mind kiábrándítóbb (New York Times). Idevág az, amivel a Facebook indokolta a Bloomberg-nek, hogy miért is került vissza Lázár-féle bécsi videó: amit a miniszter mondott az ugyan valóban rasszista, de az embereknek tudniuk kell, hogy egy kormány vall ilyen nézeteket, azaz hírértékű.
Kár volna tagadni ugyanakkor, hogy a Kárpát-medence géniusza iskolát teremtett.  A Washington Post pl. arról ír, hogy Trump elmulasztott három olyan dolgot, ami pedig sokat nyomott a latban Orbán és Erdogan sikerében: nem összpontosította a hatalom zömét a saját kezében,  nem stafírozta ki kellőképpen a vazallusokat, illetve saját törzsszavazóit, végül nem sulykolta megfelelő erővel, hogy itt nem a saját, hanem a nemzet túlélése forog kockán.
wsj_logo_jo.jpg
A Wall Street Journal azt fejtegette a minap, hogy az unió-tag Magyarország fő gondja az EU, viszont Brüsszel nem tudja pontosan, hol húzódik a választóvonal a demokrácia, illetve az illiberalizmus között. Orbán Viktor mindenesetre bekerítette a szervezetet, lábujjhegyen kerüli meg a közös normákat. Na, persze, ehhez az is kell, hogy pl. az Európai Néppárt konzekvensen opportunista legyen a magyar rendszer megítélésében. Weber, az ENP frakcióvezetője azt bizonygatta a minap aSüddeutsche Zeitung-ban, hogy a magyar miniszterelnök betartotta az uniós játékszabályokat, amikor átalakította az igazságszolgáltatást. Ezzel szemben egy zöld EP-képviselő, aki delegáció élén járt Budapesten, úgy nyilatkozott a Der Standard -nak, hogy Magyarország a prototípus, a populisták itt követhetik nyomon, miként érheti el céljaikat. Ezt már egy európai zöld képviselő fejtette ki a Der Standard-ban, miután Budapesten járt. A Le Monde pedig azt emelte ki, hogy az orbáni rendszer úttörő volt a térségben, amikor a közmédiát kellett bedarálni.
die_presse.jpg
Ausztria, ahol a szélsőséges Szabadságpárt a koalíció tagja, leginkább a menekültkérdésben fúj egy követ Magyarországgal, viszont az osztrák külügyminiszter-asszony a budapesti látogatás során barátságosan ugyan, de több témában is próbált elhatárolódni a magyar álláspontról. A Die Presse munkatársának az volt a benyomása, hogy Kneissl azt üzente: Bécs nem szeretne a magyarok farvizén haladni, és Kurz kancellár azt is igyekszik elkerülni, hogy túlzottan összeboronálják Orbán Viktorral. Ugyanakkor Luxemburg is csatlakozott az Európai Bíróságnál a paksi bővítés ellen benyújtott osztrák keresethez. A magyar kormány közben jó nagy kokit/sallert kapott máris Luxemburgban, miután az EB törvénysértőnek minősítette a nemzeti földtörvényt, azaz hogy annak idején elvették a haszonbérleti szerződés alapján dolgozó külföldi gazdák földjét (Kurier). Minden ellenszolgáltatás nélkül, ahogy kell.
Az Európai Parlament ténymegállapító Bizottságának vezetője, a felcsúti kisvasútról ismerős német kereszténydemokrata Gräßle kijelentette Die Welt-nek a pozsonyi út után, hogy az ország lángokban áll, ám Fico, aki ostromlott szekérvárban érzi magát, csak olajat önt a tűzre. Saját körét egyre szűkebbre zárja, és aki nem tartozik oda, az ellenség. (Déjá vu?)  A Financial Times-ban egy  német elemző ezt megtoldotta azzal, hogy ha új választásokat írnak ki, akkor a miniszterelnök valószínűleg a populista kártyát játssza ki, de még az is lehet, hogy teljesen elmegy a szélsőség felé. Paul Lendvai arra hívta fel a figyelmet a Bloomberg-nek nyilatkozva, hogy Fico ugyan egyfolytában azt bizonygatta az EU-nak, mennyivel különb morálisan a térség más vezetőinél, csakhogy nem lehet a demokrácia zászlóvivője olyasvalaki, aki derékig süpped a korrupció mocsarába. A Der Standard-ban a magyar származású szakértő ezt kiegészítette azzal, hogy üzleti megfontolásokból Brüsszel, de Berlin és Bécs is szemet hunyt afölött, hogy a szlovák vezető a menekültválság során pont olyan idegengyűlölő nemzeti-populista volt, mint Orbán Viktor.
der_standard.jpg
Az elmúlt napokban felkavarodott az állóvíz a Közép-Európai Egyetem körül, miután a CEU bejelentette, hogy megkapta az akkreditációt az illetékes magyar hatóságoktól. Kovács Zoltán azonban sietett lehűteni a vérmes reményeket, mondván, hogy még nem lehet aláírni a megállapodást New York Állammal, ami végleg rendezné a kérdést, mert szerinte az intézmény továbbra is jogtalan kiváltságokat élvez a magyar felsőoktatásban (BBC). Ezek után érkezett a hír a Der Standardútján, hogy az iskola 2022-re kampuszt létesít Bécsben. Az osztrák főváros polgármestere az évszázad lehetőségének nevezte az aláírásra váró szerződést, a lap azonban megemlíti, hogy az egyetem részéről menekülő útnak tekintik Bécset, ha nem sikerül dűlőre jutni az Orbán-kormánnyal. Sokatmondó ugyanakkor, hogy a Szabadságpárt oktatási felelőse nem érti, miért volna fontos egy CEU-részleg osztrák földön, miután Soros vitatott személyiség, alapítványai pedig szerinte leginkább hangulatot akarnak kelteni olyan európai mozgalmak ellen, amelyek nem kérnek az ellenőrizetlen bevándorlásból és a nyitott határokból. (Ez ismerős, de honnan is?)
frankfurter_allgemeine.jpg
De ha már itt tartunk, a Frankfurter Allgemeine jelentette, hogy Magyarország ugyan elutasítja a menekülteket, noha egyre többen vándorolnak ki, ugyanakkor folyamatosan csökken az újszülöttek száma, csakhogy a gazdaságnak szüksége van munkáskézre. Így Ukrajnából hivatalosan jelenleg 50 ezren dolgoznak magyar cégeknél. Csak nem verik nagydobra. Azaz a kutya ugat, de a karaván halad…
 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1913744440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunzoo 2018.03.16. 21:38:59

...."Ukrajnából hivatalosan jelenleg 50 ezren dolgoznak magyar cégeknél." Ők rendes papírokkal, nem a zöldhatáron beosonva dolgoznak itt. Azért az nem ugyanaz mint a papírok nélküli, képzetlen horda ami délről jött. Az ukrán állampolgárok ha elvégezték a munkát jó eséllyel hazatérnek, amazok itt maradnak az EU nyakán az idők végezetéig.

taga20 2018.03.16. 21:43:10

@kunzoo: meséjj a letelepedési bűnözőkről droid!

sinus67 2018.03.16. 23:49:53

@kunzoo:
Ilyen ez a népvándorlás! Ezeregyszáz éve is volt valami hasonló a környéken!

Egy szó, mint 100! A bevándorlók nem itteni állampolgárok. Mi több harmadik ország beliek (az ukránok is). Saját és nemzetközi normák szabályozzák, hogy hogyan kell velük szemben eljárni.
A menekültek azok először migránsok, majd a menekült státusz megítélése után lesznek menekültek.
Az illegális határátlépést törvények szankcionálják!
Tehát! Normális országban, akár bevándorlóellenes, akár nem:
Jön Ali a zöldhatáron eljárást indítanak vele szemben, de beadja a menekült kérelmet! A menekült státuszt nem kapja meg! Mit csinál az állam? Kiutasítja! Mehet haza!
Jön Ahmed a zöldhatáron, eljárás indul, beadja a kérelmet, megkapja! Oltalom alá kerül és mint menekült elmegy nyugatra!
Jön Abdul! A határátkelőn bekopog illedelmesen, beadja a kérelmet, nem kapja meg az oltalmat! Mehet haza!
Jön Fatima! Illedelmesen bekopog Röszkén, beadja a kérelmet, megkapja a menekült státuszt és elhúz nyugatra!
Jön Rashid! Illedelmesen bekopog Röszkén és azt mondja szeretne itt dolgozni! Azt mondják neki nem lehet! Mehet haza!
Aki menekült kérelmet adott be, azokkal egy a közös! Akár a zöld határon jött, akár illedelmesen bekopogott, átjött legalább 1 biztonságos országon. Ergo a fidesz magyarázata a suttyomban oltalmat nyertekkel szemben bukta!
Namármost! Hatályos Btk. Idegenrendészeti törvény, Genfi konvenció!
Ezek mind-mind szabályozzák azt, ami ellen a fidesz évek óta milliárdokért kampányol!

Csak úgy csendesen megkérdezem, ha a kormány megfelelően alkalmazza a hatályos jogszabályokat, akkor hogy a tökömbe leszünk bevándorló ország?
Még csendesebben jegyzem meg, ha a kormány milliárdokért kampányol, akkor mennyivel kevesebben kopognak be illedelmesen, vagy bújnak át a kerítés alatt!
Hogy lehet az, hogy a nemzeti konzultáció közben a magyar kormány oltalmat adott migránsoknak, miközben a konzultációs kérdésekben nem volt kivételként jelölve az illedelmes kopogás?

És most hangosan kérdezem! Mi a faszomra volt jó ennek a sok milliárdnak az elköltése?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.17. 08:31:25

Ballib-Zaj tényleg retteg. Tegnap az ÖSSZES kommentet törölte a blogjából. Gondolom, Soros gazda rátelefonált.

rallus 2018.03.17. 08:37:20

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Márky-zaj pontosan úgy viselkedik, mint a lottó nyertes, aki azonnal okosnak kezdi érezni magát és tanácsokat ad...

Varsányi Endre 2018.03.17. 15:31:13

@kunzoo: és teljesen jogosan kapniuk kell a nyugdíjat a munkájuk alapján. mint ahogy az összes Mo-on dolgozó ember legyen az lengyel, francia, ukrán, vagy román. Ez így maximálisan jogos, és meg is kapják! Amivel probléma van az az, hogy van egy minimál nyugdíj ami mindenkinek jár. Ez viszont már más kérdés. Nem biztos, hogy ezt meg kell kapnia minden magyar állampolgárnak akár Franciaországban, akár Lengyelországban, akár Belgiumban vagy Ukrajnában él. Ez itt a probléma.

Varsányi Endre 2018.03.17. 15:35:09

@sinus67: Úgy gondolom tökéletes értékelése a helyzetnek.

kunzoo 2018.03.18. 13:23:14

@sinus67:
Az a része nem működik hogy "mehet haza!" A németeknek sem jön össze, egyszerűen lehetetlen kivitelezni. Vagy a pilóták utasítják vissza a feladatot mert félnek a repülőn a balhétól, vagy az az ország nem fogadja vissza őket ahonnan (állítólag) jöttek. Tehát minden második pont amit írtál csak vágyálom.

Arról ne is beszéljünk hogy van még a családegyesítés nevű rémálom, tehát utólag még rokoni alapon jöhet5 egy rakat ember.
süti beállítások módosítása