B1 blogcsalád



Nem jó hír Orbánnak: a Reuters (is) beleásta magát a közeliek panamáiba

Az egész világon aggasztó módon erősödik az antiszemitizmus, a szélsőjobbos pártok hatására.

2018. március 16. - Szelestey


• A kormányzati korrupció bevett módszere, hogy a beavatottak előre tudják, hol kell érdekeltséget szerezni és oda utána ömlik a közpénz

• Orbán szélsőjobbos beszéddel próbálja kivédeni az ellenzék választási előretörését

• Magyarország már Putyin zsebéből kandikál kifelé, vidáman

tiborcz.jpg

                                                Nemzetközi sajtószemle, 2018. március 16.

 

New York Times/Reuters unnamed_9.png

1. Orbán Viktor családja és baráti köre egyre több közbeszerzést nyer el, ezt mutatja a hivatalos statisztika. Az utóbbi 8 évben Mészáros Lőrinc, Tiborcz István, valamint 8 másik üzletember cégei összesen csaknem 8 milliárd forint értékben jutottak állami megbízásokhoz. Ez több, mint a 10 %-a annak az összegnek, amelyet 2010 óta ilyen célokra fordítottak. A tízek tavaly rákapcsoltak, már a pályázatok 28 %-át vitték el. Orbán hatalomra jutása előtt ez az arány csupán 1-2 % volt. A jelentés példaként megemlíti, hogy amikor a miniszterelnök meghirdette a Balaton turisztikai fejlesztését, az első új befektető, a veje, Tiborcz István volt. A gazdaságpolitika sarokköve, hogy a hazai vállalkozókat erősítse. A balatoni program különben uniós alapokat is tartalmaz, amire az EU úgy reagált, hogy nem tűr el semmiféle csalást és ragaszkodik ahhoz, hogy a tagállamok akadályozzák meg a visszaéléseket. Az OLAF kezdeményezte, hogy Magyarországtól mindenki másnál több pénzt vegyenek vissza, a támogatások több mint 4 %-át.

https://www.nytimes.com/reuters/2018/03/15/world/europe/15reuters-hungary-orban-balaton-procurement-exclusive.html

2. A hírügynökség a részleteknek is utánanézett és arra jutott, hogy miután Orbán csupán megpendítette a Balaton-fejlesztési programot, Keszthelyen gazdág cserélt a legjobb hét partmenti ingatlan, közülük három-három jelenleg Mészáros Lőrinc, illetve Tiborcz István, illetve munkatársaik kezében van. A magyar elit egy része, benne az egykori felcsúti gázszerelővel és a vejjel, gyorsan gyarapodott az utóbbi 8 évben. Részesedést szerzett bankokban, energiacégekben, építőipari vállalatokban, a mezőgazdaságban, sajtóban és az idegenforgalomban. Sőt, a legtöbbjük immár a nagyágyúk közé tartozik. Tavaly több mint 14 milliárd dollárnyi közpénz elosztásáról döntöttek, ebből 4 milliárd a keszthelyi partmente kiépítésére jutott. Az OLAF közben felvetette, hogy Magyarország tegyen lépéseket több olyan megbizatás ügyében, amely Tiborcz Istvánnak és társának, Hamar Endrének jutott a közvilágítás felújításában.

Krekó Péter szerint az orbáni módszer jól átlátható: a közeli cégek először berendezkednek bizonyos ágazatokban, majd várják a közpénzek megérkezését. Ezekből a forrásokból azután megvastagszanak a miniszterelnök közeli kollégái. Pontosan így történt ez Keszthelyen is, ahol a jachtkikötő ingatlanait úgy árazták be, hogy egyiket se kelljen közbeszerzésre kiírni. A nyertes Tiborcz és Hamar újonnan alapított vállalkozása lett. A hatóságok azonban semmi törvénytelenséget nem találtak. De a Helikon hotel is a Tiborcz-Hamar-duóé, nekik jár a profit 45 %-a. A többi Paár Attiláé, aki szintén része a brancsnak.

Bennfentesek azt mondták, hogy a turizmus belső berkeiben igen befolyásos Orbán Ráhel. De még mielőtt közreműködött volna az új idegenforgalmi stratégia kialakításában, Orbán belső köreiből mások is bekapcsolódtak a keszthelyi felvásárlási hullámba. Jászai Gellért azonban Mészárosnak törte az utat. Közös cégük, a Konzum szárnyal a tőzsdén. Amihez a benne lévő cégek csak hozzáérnek, az olyan, mintha arannyá változna.

https://www.nytimes.com/reuters/2018/03/15/world/europe/15reuters-hungary-orban-balaton.html

Washington Post/Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A magyarok ugyan idáig ahhoz szoktak hozzá, hogy a választás eleve lefutott, ám ezúttal Orbán Viktor számára nem lesz sétagalopp a megmérettetés. Éveken át ugyan felmosta a padlót az ellenzékkel, ám a korrupciós vádak és az újjáéledő ellenzéki erők most megnehezítik a dolgát. Ha viszont újabb kétharmados mandátumot szerezne, tovább növelhetné az oligarchák hatalmát, illetve még jobban korlátozhatná pl. az igazságszolgáltatás önállóságát. Ellenben ha kikapna, az utód visszacsinálhatná az illiberális reformokat. Egyben meggyengülne Orbán pozíciója a populizmus ideológiai világító tornyaként. Támogatói köre mindenesetre hatalmas és hűséges. A szüntelen migránsellenes kampány megtette a magáét, ez jól látszik a közvélemény kutatások eredményein. Ennek megfelelően a Fidesznek áll az országos lista java, és valószínűleg a párt viszi el az egyéni körzetek többségét is.

Csak éppen Hódmezővásárhely megmutatta az ellenzéki összefogás jelentőségét. Sokat ártanak Orbánnak a szinte nap mint nap felmerülő korrupciós ügyek is. A fő kérdés az, hogy a Jobbik és az MSZP visszavonja-e kölcsönösen a jelöltjeit, nehogy azok egymást ejtsék ki a versenyből.

https://www.washingtonpost.com/business/why-hungarys-vote-this-time-is-no-cakewalk-for-orban-quicktake/2018/03/15/c9bab20e-28ad-11e8-a227-fd2b009466bc_story.html

Guardian

guardian.jpg

Orbán Viktor tegnap még rátett a szélsőjobbos retorikára a választás előtt: azt állította, hogy Európát migrációs hullám önti el. Szerinte elvesznek azok az államok, amelyek nem tesznek az invázió ellen. Egyben a parlamenti választást úgy állította be, hogy az létharc lesz Magyarország és a földrész túlélése szempontjából. A 25-perces beszéd végig a bevándorlással foglalkozott, nem tartalmazott politikai programot, vagy bármiféle jövőképet az ország számára, leszámítva azt, hogy tartsák távol az idegeneket. A helyszíni tudósítás idézi Kovács Zoltánt, aki a minap tagadta, hogy a migráció hasznos, vagy hogy emberi jog lenne. Orbán pedig ráerősít az apokaliptikus figyelmeztetésekre. Miután a kormány belesüppedt egy sor korrupciós botrányba, csak a migrációval lehet megőrizni a szavazótábor támogatását. De Hódmezővásárhely megváltoztatta a hangulatot az országban. Az elemzők úgy gondolják, hogy a Fidesz nyer, ám nem kap kétharmadot. 

A miniszterelnök olyan hangon támadta Sorost, amiről a bírálók azt mondják, hogy kódolt antiszemita üzenetet hordoz. A hatalom úgy festi le a befektetőt, mint aki aljas módon mozgatja a bábokat és a migráció ösztönzésével Európára tör. Jarábik Balázs, a Carnegie Békekutató szakértője úgy látja, hogy a Fideszt csakis a Fidesz győzheti le, ami a vesztegési ügyekre utal.

https://www.theguardian.com/world/2018/mar/15/hungarian-leader-says-europe-is-now-under-invasion-by-migrants

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Az ellenzéki pártok tettek még egy utolsó kísérletet a nemzeti ünnepen, hogy összehozzák Orbán ellen a választási szövetséget, a kormányfő ezzel szemben arra használta fel a kampánygyűlést, hogy megvádolja ellenfeleit: a Soros által irányított titkos birodalom talpas katonái, gyalogjai. A politikus a közvélemény kutatások bíztatói adatai ellenére is igyekszik mozgósítani a híveket, nehogy olyan váratlan vereség érje, mint 2002-ben. A másik oldal a tegnapi megemlékezéseken azon volt hogy ráirányítsa a figyelmet az egészségügy és az oktatás bajaira, és bírálja Orbán Viktor erőskezű taktikáját. Ám nem lesz könnyű együttműködés megállapodást kötni. A Jobbik nem hajlandó a párbeszédre. Ha a Fidesz nyer, az fokozná a törést az unióval.

https://www.bloomberg.com/news/articles/2018-03-15/hungarian-parties-rally-in-budapest-as-orban-keeps-lead-in-poll

Die Welt

die_welt.jpg

A nemzeti ünnep erőpróba lett a magyar pártok számára a választás közeledtével. Orbán Viktor százezreket vitt ki az utcára, az ellenzék csupán ezreket, a kormány mégis aggódik. A kampány a végén egészen különleges lett. A hatalom sajtója Darth Vaderként ábrázolja Soros Györgyöt, miközben az ellenzéki lapok Semjén György helikopteres szarvasvadászatát leplezik le. Azután itt van Kósa Lajos, aki nyilvánvalóan beugrott egy csalónőnek. Hódmezővásárhelyt is idevéve, nem meglepő, hogy a Fidesz soraiban terjed az idegesség. A válasz a Békemenet volt, amely évek óta nem indult útnak. A részvevőket busszal hozták az egész országból, megspékelve pár ezer lengyel szimpatizánssal. A tömeg politikai sikert jelentett Orbán számára. Mégis, minden felmérés ellenére, van bizonytalanság, mégpedig amiatt, nehogy összeálljon az ellenzék az egyéni jelöltek mögött. Bár a Jobbik e pillanatban nem hajlandó betagozódni. Ezzel együtt bizakodó a hangulat a baloldalon.

https://www.welt.de/politik/ausland/article174600463/Parlamentswahl-in-Ungarn-Warum-die-Regierung-von-Viktor-Orban-bangt.html

Der Standard

der_standard.jpg

Hatalmas tömegrendezvénnyel mutatta meg erejét a magyar miniszterelnök. Azt mondta, hogy hatalmas, minden eddiginél nagyobb harc közeledik, mert idegenek el akarják venni a magyarok földjét. Bizonyos erők azt szeretnék, tette hozzá, hogy a magyarok évtizedek alatt önként idegeneknek engedjék át az országukat. A választási kampány központi témája a félelem a bevándorlóktól, a menekültektől. A magyar kormány alig enged be menedékkérőket, és akik maradhatnak, azok is továbbmennek nyugatra, mivel Magyarországon semmiféle támogatásban nem részesülnek, nem segítik a beilleszkedésüket.

https://derstandard.at/2000076233404/Orban-im-Wahlkampf-Fremde-wollen-uns-unser-Land-wegnehmen

Die Presse

die_presse.jpg

A Simicskával kialakult ellenségeskedés miatt egyik sztori a másik után jelenik meg a kormány állítólagos visszaéléseiről. Lehet persze, hogy Orbán azért akart megszabadulni addigi legszorosabb szövetségesétől, mert az túl befolyásos és önálló lett. Bár a veszély már akkor fennállt, hogy a közös múlt folytán a volt kincstárnok túl sokat tud a Fidesz pénzügyeiről és politikájáról. De az is igaz, hogy a miniszterelnök mindent tudott Simicskáról. Ám utóbbi most mégis beveti a bombáit. Először mindig közölnek valamilyen feltűnéskeltő hírt, majd megvárják az érintett állásfoglalását, utána pedig jön az újabb támadás, amellyel hazugságként akarják leleplezni a magyarázatot. Így volt ez már Semjén svédországi vadászataival is. De ami igazán lélegzetelállító, az Kósa Lajos története, miszerint egy asszony 4,3 milliárd eurót bízott rá német örökségéből. A miniszter azt állította, hogy egy fillért sem látott a pénzből, felültették, ám utána kibukott, hogy a nagyvonalú adományozó 2,5 millió eurót akart ajándékozni Kósa anyjának. A kormány közeli média szerint egy csalóról van szó, ami lehetséges is, ám közben a Magyar Nemzet már ott tart, hogy már személyek és cégek is összekapcsolják asszonyt és a politikust.

https://diepresse.com/home/ausland/aussenpolitik/5388886/Die-angeblichen-Milliarden-der-alten-Dame?from=suche.intern.portal

Time

time.png

Három amerikai törvényhozási képviselő a Holokauszt-törvény visszavonására szólította fel a Lengyelországot. A demokrata csoport egyik vezetője és két társa szerint résen kell lenni, mert az egész világon aggasztó módon erősödik az antiszemitizmus, a szélsőjobbos pártok hatására. Éppen ezért hívják fel a hármak Duda elnököt, Morawiecki kormányfőt és a varsói parlamentet, hogy töröljék el a jogszabályt, amely bünteti, ha bárki lengyel haláltáborokról beszél. A nyilatkozat meglepőnek nevezi, hogy a lengyelek visszalépnek a demokrácia útján, kezdve onnan, hogy a hatalom megpróbálja politikai ellenőrzés alá vonni az igazságszolgáltatást, egészen odáig, hogy most már cenzúrázzák a háború alatti népirtással kapcsolatos vitákat. Az ország válaszúthoz érkezett, mármint hogy a kormány még jobban eltávolodik-e a demokratikus elvektől.

Akik megpróbálják tisztára mosni a múltat, rá fognak jönni, hogy ettől nem lesz jobb a jövő. Az ilyen jogszabályok roppant veszedelmesek. Ha törvénybe iktatják a nemzeti ártatlanság mítoszát, az túlzásokhoz ad szabad kezet a vezetőknek. Közben pedig üldöztetés vár mindazokra, akik bírálják az államot, amint azt a mindinkább tekintélyelvű Oroszországban és Magyarországon tapasztalni. A lengyel holokauszt-törvényen persze nem lehet csodálkozni, már ha egy kormány a történelem revizionista olvasatát erőlteti. Lengyelországnak még teljes mértékben szembe kell néznie saját történelme legsötétebb fejezeteivel. Mert ha figyelmen kívül hagyjuk a múltat, az rontja a jövő kilátásait.

http://time.com/5202047/polands-censorship-law-holocaust/?iid=sr-link1

The Times

unnamed_8.png

Az orosz elnök pontosan abba a helyzetbe kényszerítette a Nyugatot, amelyikbe szerette volna: bejött a megfélemlítő kampány, amelynek célja, hogy Putyin jobban be tudjon avatkozni a Balkánon és a Baltikumban. Így a politikus akár már most pezsgőt bonthat a vasárnapi választások előtt. Odahaza hatalma még sosem volt erősebb, külföldön az ellenfelek még soha nem látszottak ennyire törékenynek. A brit idegméreg-akció megmutatta a Nyugat megosztottságát és gyengeségét. Ráadásul az oroszoknál a kampány hajrájában elvonta a figyelmet a nem létező gazdaságpolitikáról, a járványos méretű korrupcióról, és arról, hogy nincs egyetlen valamire való kihívó sem. Az angliai merénylet ügyében viszont Kreml vigyorogva utasít vissza minden gyanúsítást. Ráadásul bizonyítja az oroszoknak, hogy így jár minden áruló.

Moszkva jól kalkulált, mert Nagy-Britannia elszigetelődött az ügyben. A Nato és az EU csak szavakban támogatja May-t. Így az nem tud hatékony szankciókat elrendelni, az üzleti kapcsolatok fennmaradnak, és érintetlen marad az orosz offshore cégek áttekinthetlen hálója is. És csak erősödik az oroszok nemzetközi szerepe, lásd Szíriát. Másutt az orosz pénz, propaganda és megfélemlítés dominóként dönt meg kormányokat, pártokat és intézményeket. Az olasz választások győztese Oroszország, és az új cseh elnök is Moszkva-barát. Magyarország már benne van Putyin zsebében. Ausztria szintén efelé halad. A Kreml sikeresen akadályozza meg az EU balkáni bővítését, vagyis nem lehet a térséget stabilizálni. Az elnök célja sosem az volt, hogy megsemmisítse a Nyugatot, hanem hogy meggyengítse, így az ne tudja veszélyeztetni az orosz rezsimet. Emellett egyre inkább saját belátása szerint befolyásolhatja a nemzetközi politikát. A Kreml lassan győz az új hideg háborúban, még mielőtt az egyáltalán megkezdődne.

https://www.thetimes.co.uk/article/putin-has-the-west-exactly-where-he-wants-it-l0nrknlsq

Reuters

unnamed_9.png

A román jegybank elutasította, hogy az OTP megvegye a Görög Nemzeti Banktól a Banca Romaneascát, jóllehet a versenyhivatal már áldását adta az ügyletre. A központi bank azt közölte, hogy az indok bizalmas, ezért nem hozzák nyilvánosságra. A döntés ellen azonban lehet fellebbezni. Az OTP a múlt júliusban írta alá a szerződést, amely alapján 4 %-ra nőne a piaci részesedése. Egyébként a múlt hónapban Csányi Sándor már úgy nyilatkozott: nem túl jók az esélyek, hogy meg tudják szerezni a Román Nemzeti Bank jóváhagyását.

https://www.reuters.com/article/otp-bk-romania/update-1-romanian-central-bank-rejects-banca-romaneasca-purchase-idUSL8N1QX58G

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2113742642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toportyán Zsóti 2018.03.16. 07:42:22

Pedig megünnepelték rendesen trumpli hatalomra jutását a g narancstolvajok....Benézték rendesen.

rallus 2018.03.16. 08:56:27

A "kódolt antiszemita üzenet" egy kalap szamócát sem érne, mert a normális emberek számára érthetetlen és feldolgozhatatlan. Szerencsére vannak külön erre a célra kitenyésztett dekódolók, akik akár a gumipitypang termesztés kulisszatitkairól készült tanulmányból is képesek kiolvasni a náci veszély feléledését és a hamarosan várható kristályéjszakákat...

2018.03.16. 12:28:41

@rallus: talán ezt vették magukra:
"Egyik oldalon állunk mi, akik hiszünk a nemzetállamokban, a családban, a munkában. A másik oldalon a világpolgár elit, akik nyitott társadalmat, határok és nemzetek nélküli világot, leértékelt munkát akarnak, amely felett átláthatatlan bürokraták serege, nemzetek feletti, antidemokratikus erők uralkodnak."
nagy dekódolgatás nem kell hozzá, lássuk be

rallus 2018.03.16. 14:04:14

@aleksz róz: Butaság, ha magukra vették, hiszen ez a véres valósághoz képest kódolt dicséret...

bordat 2018.03.16. 22:57:54

Getymó maffia banda az egész fityesz ,lopnak csalnak hazudnak éjjel nappal és mindig ! Orbéna még polgárhaburút is kifog robbantani .Orbán semmivel sem különb Etrdogán ;Putyintól ; vagy Szadámtól hogy a hatalma megmaradjon ,még a terrortól sem riad vissza !!

AussieBloke 2018.03.16. 23:12:32

@rallus, ölnéd is a "nemzetközi hatalmakat"? Mert a gazdád már harcba szólított ellenük. És kiket ölnél nemzetközi hatalomként? Mindenkit, aki az utadba kerül, vagy kiválogatnád a javát? Mondjuk az idegen nyelven jól beszélőket. Ők úgysem lehetnek színmagyarok, nem? Az az igazság urak, hogy a magyar lakosság ocsmány idegengyűlölő. Már nemcsak az idegeneket és a határon túli magyarokat gyűlöli, hanem saját magát is.

rallus 2018.03.17. 06:56:42

@AussieBloke: Ha a magyar lakosság ocsmány idegengyűlölő lenne, akkor nem ragaszkodna hozzá makacsul az a néhány hülye, aki úgy érzi, hogy őt gyűlölik.

putris72 2018.03.17. 20:32:20

Ez elég vérszegény!Bloggerkám,ég a dollár és a forint közötti különbségeket sem tanultad meg??De a százalékokkal is hadilábon állsz!Csak így tovább!

kublerek · www.vasalobolt.hu 2018.03.20. 16:05:16

A kezdő kép sokat elmond és csak az nem érti akinek meg kéne érteni.
süti beállítások módosítása