B1 blogcsalád



Az Alföldi-eset megmutatja: megfélemlítéssel fogja elérni a helyi Fidesz, hogy rá szavazzanak

2018. március 11. - Mr Flynn Rider

Megfélemlítették Zalaegerszegen az önkormányzati dolgozókat, majd a helyieket, hogy Alföldi Róbert ne léphessen fel a városban. Az eset messze túl mutat a rendezőn.alfoldi_robert.png

A helyieknek a fideszes parlamenti képviselő a mamelukjain keresztül megtiltotta, hogy meghívják Alföldi Róbertet beszélgetni, de nyíltan nem vállalta a véleményét. 

Hosszú ideig szervezték Alföldi Róbert estjét a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, aztán hirtelen „technikai okokra” hivatkozva lemondták az eseményt. Alföldi Róbert beszámolója szerint az addig nyíltan és kedvesen kommunikáló szervező eltűnt, a hangversenyterem igazgatója elnézést kért és el is utalták neki a szerződésben szereplő kártérítési összeget.

 

Viszont a helyiek nem hagyták magukat, és az önkormányzati fenntartású intézménytől függetlenül kezdték el maguk megszervezni az eseményt- derült ki a rendező Facebook-posztjából. De a helyi Fidesz ennek is keresztebe tett. Kiderült, hogy

„nincs olyan hely Zalaegerszegen, amit bérbe mernének adni, hogy megtartsák az eseményt. Sem szálloda, sem étterem, sem téli kert, sem semmilyen nagyobb helyiség. Mert félnek, mert megfenyegették őket, mert nem merik. Hogy nincs olyan ember Zalaegerszegen, aki moderálná a beszélgetést velem, mert félti a munkáját, mert szóltak neki, hogy jól gondolja meg, hogy akarja–e még a munkáját”. 

A rendező keserűen fakadt ki a Facebook-oldalán:

„A mai napig sem értem, hogy mitől félt a hatalom. Vagyis amit értek, az nevetséges, illetve nagyon ijesztő paranoiáról szól.”

Alföldi Róbert a posztjában leírja: ez az eseten bizonyítja, hogy

igenis létezik ma fenyegetés, és zsarolás és félelem Magyarországon,

és nem lehet ma egy civil rendezvényt megszervezni, ha az a kormány vélt érdekeit sérti.

A helyi Fidesz egyébként közben azzal dicsekszik: nemzettudatot erősítő cd-ket (!) kapott ajándékba a tankerület Kiss Katától:

 

Teljesen, mint a kommunizmusban: Magyarországra a Fidesz visszahozta a 3T intézményét, vagyis van támogatott, tűrt és tiltott művészet, média. 

De a történetnek itt nincs vége – gondoljuk csak tovább a folyamatot. Ha Alföldi Róbert meghívást ennyire könnyedén meg tudta akadályozni a helyi potentát, akkor mi lesz a választáson? 

A Fdiesznek az elmúlt nyolc évben sikerüt kiépítenie olyan hatalmi központokat, amelyeken ekresztül nem csak el tudja lopni a közvagyont, de meg is tudja félemlíteni az embereket. Több újság is foglalkozott a témával, hogy az önkormányzati dolgozóknak  és rokonaiknak le kell fényképezniük a szavazólapjukat – látszódjon, hogy a Fideszre húzták be az ikszet. Mindezt azért, hogy ne rúgják ki őket az állásukból, hiszen vidéken gyakran az egyetlen munkalehetőséget az önkormányzat adja. Ez csak egy módszer a helyiek sakkban tartására és ezt a módszert már mindenhol ismerik az országban. 

Aligha várhajuk, hogy fair és szabad országgyűlési választás legyen április 8-án. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7713730714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rallus 2018.03.11. 11:52:20

Alföldi miatt a kormány holnaptól rendkívüli állapotot és kijárási tilalmat rendel el! Választás nem lesz! (medve anyám......)

sZulamith 2018.03.11. 12:43:21

Normális pasi, - ráadásul jól is néz ki - ez a legutóbb vele készült interjú kapcsán is kiderült. Még mindig nem akar behódolni, nem és nem.:)

Katalin Kovancsics 2018.03.11. 12:55:25

Ennyire rettegnek, vagy olyan bunkók, hogy a kultúra kívül esik az érdeklődési körükön. Valószínű az előbbi. A mamelukok pedig nagyon-nagyon meg akarnak felelni a gazdájuknak, mert ha bokáznak akkor KI VANNAK RUGVA.

morpho 2018.03.11. 13:05:40

Azért erősen visszavettek a nagypofájú magabiztosságból fideszék a vásárhelyi bukta óta. Minden rendezvényt megpróbálnak megakadályozni, ami nem őket propagálja, miközben a fideszes jelöltek össze-vissza hazudoznak a fórumaikon. Tényleg be vannak szarva! Ez eléggé látszik. Nem akarnak börtönbe menni.

morpho 2018.03.11. 13:06:13

Azért erősen visszavettek a nagypofájú magabiztosságból fideszék a vásárhelyi bukta óta. Minden rendezvényt megpróbálnak megakadályozni, ami nem őket propagálja, miközben a fideszes jelöltek össze-vissza hazudoznak a fórumaikon. Tényleg be vannak szarva! Ez eléggé látszik. Nem akarnak börtönbe menni.

morpho 2018.03.11. 13:06:51

Jobb kétszer, mint egyszer sem!

taga20 2018.03.11. 14:48:04

@morpho: azé ez gyenge volt haver, ez olyan fityeszes vot!

Punxsutawney Mormota 2018.03.11. 19:07:40

@taga20: Igen, pedig alapjáraton inkább elmebeteg :D

morpho 2018.03.11. 20:01:51

@taga20: Ebben azért a blogmotor, meg az android is vastagon benne volt! Na nem akarok másokra mutogatni, de Soros...

nemecsekerno_007 2018.03.12. 10:51:25

Megfélemlítéssel mi?! Megfélemlítés inkább Hódmezővásárhelyen van az önkormányzatnál, meg fejetlenség miután megszállták Botka emberei. Ilyen lenne a kormányváltás?!

midnightcoder2 2018.03.12. 10:53:52

Látom, a baloldal már előre magyarázza hogy miért buknak.

alfacharlybravo 2018.03.12. 11:22:31

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Már bevezette, nem tudtad? Az ellenzék megfélemlíti az ostobaságaival a választókat én már rettegek a nyugdíjam a megtakarításaim és az ország miatt......Karácsony elvtárs felhívott és a diktatúra és statárium bevezetéséről hablatyolt.

szekertabor · provo.blog.hu 2018.03.12. 11:25:42

Borzalom! És azt hallottátok már, hogy Mészáros Lőrinc pincéjében Tiborcz ledes lámpái által árasztott sötétségben Rogán helikopterrotorjával ütlegelik azokat, akiket Orbán nem szível, és Semjén vadászpuskájával adják meg nekik a kegyelemlövést?
Lassan berúgják a kampánymotort a bloggerek, hiába.

nemecsekerno_007 2018.03.12. 11:45:10

"Teljesen, mint a kommunizmusban: Magyarországra a Fidesz visszahozta a 3T intézményét, vagyis van támogatott, tűrt és tiltott művészet, média..."

- Ezt ti komolyan így is gondoljátok v. valami párhuzamos univerzumban éltek?
- Esetleg elgurult a gyógyszer?

nemecsekerno_007 2018.03.12. 11:46:37

Szerencsére a szavazás névtelen...

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.03.12. 12:04:38

Megnyugtatjuk a bérretegő Soros csicskákat, hogy semmi csalás nem lesz a választáson. Az eredmény már rég megvan, semmit nem fognak azon már csalni. A Fidesz négyötöddel nyer, mert a kisember tudja, hogy örök hálával tartozik Orbán Viktornak azért, hogy megvédte őt és családját a Soros Tervtől.

Ezért a választás csak formai dolog lesz, az 5 napos testnevelés órára a kisemberek ráhúznak még egyet, hogy a fideszes tanácselnökük utasítására elmenjenek és arra a pártra szavazzanak, amelyiknek a tányérjából az ételt kapják.

Alföldi Róbertnek meg üzenjük, hogy április után Orbán Viktor megindítja a végső leszámolást az álcivilekkel, akik még Zalaegerszegre is elmennek, hogy a Soros tervet megvalósítsák.

Legesőbb a nap végén pedig a magyar nemzeti tudati CD-ről énekeljük el a forró őszre írt nemzeti indulónkat:

Indulj Felcsútra és vissza se nézz!
Múltad a fájó, elmúltnyolcév.
Rád ragyog végre a NER csillaga,
Rezsicsökkentésről zengd hát e dalt.

Orbán Viktorról szóljon az ének,
Békemenetben zengje a nép.
Orbán Viktor népe sírva dalolja,
Orbán Viktorunk hősi nevét!

Dörgött a Soros terv de lenépszavazta a nép.
A migránst fennakasztotta a szögesdrótkerítés.
Ma is győzött Orbán Viktor szabadságharca,
Pedig Bayert is meg akarták gyilkolni a hazaáruló, az EU seggét kinyaló, norvég pénzből eltartott, Soros bérenc, Gyurcsány csicska liberális ballibék.

DFK 2018.03.12. 12:06:45

Szegény Robertát bántják, ajvé.
Oszut nehogy kiderüljöm, hogy csupán igény nem volt a többszörösen terhelt tehetségtelen "művész" "úr" produkciójára.

Kivlov 2018.03.12. 12:45:55

Ezt a nyávogást nem unjátok még???

Willkommenskultur 2018.03.12. 12:50:44

Alfoldi azelott meg azt hazudta hogy politikiai okokbol kirugtak a Nemzeti elerol.

azaz egy hazug buzeransrol beszelunk itt

juzsuka 2018.03.12. 12:57:40

Minden feltételezhető a fideszről! Egy valamint azonban nem értek: a fülke magányában oda húzom az x-et, ahova akarom!!! Senki nem látja! Utána azt mondok, amit akarok!!! Ezt kellene az emberekkel tudatosítani!!! A fülkében egyedül vagyok!!!

Habony Árpád. 2018.03.12. 13:01:48

"Megfélemlítették Zalaegerszegen az önkormányzati dolgozókat, majd a helyieket, hogy Alföldi Róbert ne léphessen fel a városban."

Hat igy jartatok, diktatura van mar 8 eve, nincs miert meglepodni.

jandera 2018.03.12. 13:07:08

@juzsuka:

"inden feltételezhető a fideszről! Egy valamint azonban nem értek: a fülke magányában oda húzom az x-et, ahova akarom!!! Senkit nem érdekel. Utána azt mondanak, amit akarnak!!! "
( picit javítottam, bocs )

A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT 2018.03.12. 13:09:37

Emlekezunk ez volt az a figura a ki 2010-ben meghivta a Romanokat trianont unnepelni a NEMZETI SZINHAZBA. Az orszagbol is kirugtam volna azota.

A KÉT MILLIÓ MENTI MEG EUROPÁT 2018.03.12. 13:10:14

Emlekezunk ez volt az figura a ki 2010-ben meghivta a Romanokat trianont unnepelni a NEMZETI SZINHAZBA. Az orszagbol is kirugtam volna azota.

konrada 2018.03.12. 13:13:22

...mi van???!
...úgy becsinálnak a választók attól, hogy Alföldit nem engedik Egerszegen műsorozni, hogy félelmükben egyből a fideszre ikszelnek???

...ritka hülye az a fityeszes politikus is, aki nem engedi oda, de azért versenyben van vele a blogoló is: hiszen az ilyen betiltások mindig is a másik oldalt erősítik, nem a betiltót...

(Na de most komolyan. hányan nézték volna meg - hányan tudták volna, hogy Alföldi zegszegen bohóckodik? ...s mennyivel nagyobb reklámot kapott így ő, mennyivel nagyobb ellenérzést a betiltó???
...szóval az utóbbi elég nagy hülye, miért akar vele versenyezni a blogíró???

pragmatika2 2018.03.12. 13:16:34

@sZulamith:
"Normális pasi"

Az hát, leszámítva, hogy meleg.
Ettől függetlenül, én akkor se mennék el a performanszaira, ha támogatott művész lenne.

steery 2018.03.12. 13:18:35

Erről a tényleges választási csalásról tessék inkább írogatni:

RENDKÍVÜLI FELHÍVÁS
Szerző: Kásler Árpád :: Megjelent: 2018. március 11., vasárnap

Minden párttagunkhoz és a honlap minden olvasójához! Holnap, azaz hétfőn mindenki menjen be a lakhelye szerinti illetékes választási irodához és kérje ki, hogy a neve és aláírása mely párt jelöltjénél szerepel , mint ajánló. Mindenkinek kiadják.

Több tagunk leellenőrizte és két-három olyan párt jelöltjeinél szerepelnek, akiknél soha nem írtak alá. Sorozatba másoltak, egyik párt adta a másiknak!

Mindenki ingyen kikérheti, tegyék meg, mert ennek a választásnak így nincs értelme. Mi két hétig fagyoskodtunk kint a terepen, az LMP-n kívül alig találkoztunk más párt aktivistáival, az indulók listája nem valós, csaláson alapszanak. Minket meg úgy próbálnak kizárni a választásból, hogy 681 általunk gyűjtött aláírásból sincs meg az 500 mondvacsinált okokra hivatkozva és a fellebbezési határidő lejárta előtt kettő és fél órával jutott hozzá a jelöltünk az elutasító határozathoz, miközben 3 nap állt volna rendelkezésre.

Egy CSALÁS-VÁLASZTÁSRA készülnek, akinek a neve ott szerepel valamely jelöltnél, anélkül, hogy maga aláírt volna tegyen feljelentést vagy szóljon nekünk A Haza Pártja megteszi. Állampolgári kötelessége ez mindenkinek.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.12. 13:30:44

Ez a fényképezés baromság. Simán lefotózom úgy, hogy ceruzával beikszelem a fideszt, majd kiradírozva beikszelem azt, akire szavazni akarok. Igy simán át lehet baszni a fideszes faszfejeket.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.12. 13:34:21

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: A szavazófülke magányában azt csinálok, amit akarok, még egy nagy faszt is rajzolhatok rá, vagy ráírom, hogy a "geci és seggnyaló birkái kinyalhatják a seggem".

haXXor 2018.03.12. 13:41:43

A herbal rossz, ertem?

exterminador 2018.03.12. 13:42:47

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: ez igazából azért baromság, mert simán el lehet juttatni egy ilyen képet egy ellenzéki médiához, és abból irtózatos botrány lenne.

konrada 2018.03.12. 13:52:49

....lefényképezni, és a rokonságnak is - és ezt megírta valami vicclap is.

...ez tényleg nem normális.
...s milyen szintig kell a rokonságnak fényképeznie?
Mi van akkor, ha az unokatestvér vejének a nagyapjának a sógornőjének nincs fényképezőgépe???
Helybeli lincselés???

...esküszöm, kezd gyanús lenni az Index, hogy ilyen ökörségeket tesz fel a címlapjára - ráadásul napont többet is. Lehet hogy mégis igaz az, hogy Simicska kamu-összeveszett - ezértkerülnek ilyen konraprodiktív hülyeségek???

N. Barbie 2018.03.12. 14:03:19

Milyen jo is, hogy tortenjek barmi, jon ugyanaz a par pokhendi baromarc fidesznyik es megmagyarazzak, hogy ami tortent, az kerem nem is az, jot rohognek az ujabb fidesz kiskiralykodason, meg gunyolodnak, hogy hat milyen diktatura.
Majd megnezem ugyanezek reakcioit, ha mondjuk a fidesz most ellenzekbe lenne es valamelyik emberuket erne hasonlo. Fel evig sirankozna a fidesz meg a partmediaja rajta.

Mondom ezt ugy, hogy Alfoldi es az amit kepvisel, igen tavol all tolem.
De konyorgom, egy beszelgetoestet is mar be kell tiltatni?
Ilyenek sunyi huzasok kellenek egy hu de eros, magabiztos part reszerol?
Betiltatni veluk nem egyetertok rendezvenyet? Hogy arrol mar ne is beseljunk, hogy ahany kozelmultbeli fideszes valasztasi forumrol olvastam, ugyanaz volt a sema: az ellenzek alpari mocskolasa szanalmas hazugsagokkal, meg a hallgatosag burkolt vagy nem is burkolt fenyegetese, hogy tudjak hogy szavazzanak, ha akarnak meg barmi fejlesztest a kornyeken.
Undorito. De nem meglepo. Akinek nincsenek eredmenyei, amivel dicsekedhetne, azok szoktak ilyen eszkozokhoz nyulni.

NGOsok vágtak hajdan e tájnak 2018.03.12. 14:12:58

Amikor már kutyát sem érdekli mit csinálsz, terjeszd el hogy betiltottak, mindjárt kapsz ingyenreklámot. Ez a buti is így próbálja felhívni magára a figyelmet

$pi$ 2018.03.12. 14:18:30

@sZulamith: "Még mindig nem akar behódolni, nem és nem.:)"

Abból él, hogy a fiúkat szereti és nem kötekedik. Mi a fenéért "hódolna be"?

felső határ nincs 2018.03.12. 14:19:46

@N. Barbie: Alfoldoi anno azt hazudta hogy a gonosz orr ban levaltotta ot a Nemzeti elerol, azt asse ugy vot....

De gondolom most nem hazudik.

N. Barbie 2018.03.12. 14:24:50

@felső határ nincs: Jaaa, ertem. A napi kb. 20 kulonbozo eset fidesznyik kiskiralykodasra evek ota, az kerem mind hazudik. Nade a fidesz, az kerem soha.
Hat igy konnyu...

martineden 2018.03.12. 14:27:10

@Katalin Kovancsics: ,, mert ha , nem bokaznak"...ennek igy van ertelme.

martineden 2018.03.12. 14:30:12

@nemecsekerno_007: Igen, meg legalabb is a ti nagy banatotokra, fidesztroll.Lasd: Hodmezovasarhely.

nemecsekerno_007 2018.03.12. 14:37:39

@martineden: "Igen, meg legalabb is a ti nagy banatotokra, fidesztroll.Lasd: Hodmezovasarhely....."

Azt majd meglátjuk, ugyanis Hódmezővásárhelyen jöttek a Botka trollok és szétdúrják az önkormányzatot. Ha ez is akkora sajtónyílvánosságot kap mint a választás akkor a választók többsége megérti mivel járna egy ellenzéki "hatalomátvétel"

N. Barbie 2018.03.12. 14:40:39

@nemecsekerno_007: "Hódmezővásárhelyen jöttek a Botka trollok és szétdúrják az önkormányzatot"
Nem nagyon ertem ez mi, esetleg konkretizalnad?

martineden 2018.03.12. 14:55:16

@N. Barbie: Hat a tolvajok es a csokosok lapatra kerulese nagyon helyes. Ez a teny meg jobban megmozgatja az ellenzeki oldalt, hogy tenyleg lesznek felelosegre vonasok.

martineden 2018.03.12. 14:57:35

@N. Barbie: Bocs, az elobbi ennek a fidesztrollnak szolt. (nemecsekerno_007)

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.12. 14:59:33

@exterminador: Abból nem lenne botrány. Egyszerűen a fidesz letagadná, hogy ők erre kérték az alkalmazottjukat. Hazudnának, ahogy mindig. Egyszerűbb a ceruzás radírral átbaszni őket. Hadd higyjék, hogy az van amit ők akarnak, de természetesen az ellenkezőjét csinálni. Én ha a fideszfaszfejek alkalmazottja lennék, és ilyen fényképezésre kérnének, biztos hogy a radírozós fényképet csinálnám.

inreallife 2018.03.12. 15:14:37

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár:
szerintem mar az az ember is tajgetosz pozitiv, aki az onkormanyzatnal dolgozik. ha pedig parancsra X-el, azt tenyleg nem tudom sajnalni. mindig van valasztas, ertekrend, elvek, tudni kell donteni. en megertem azt is, hogyha eleget tesz az utasitasnak. csak utana akkor ne sirjon azon, hogy milyen allapotok vannak, o eppen egy olyan fogaskerek az egeszben, mint az osszes tobbi...

$pi$ 2018.03.12. 15:14:40

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: "Egyszerűbb a ceruzás radírral átbaszni őket."

SZóval azt javaslod, hogy hazudjunk? Vicces, mert közben meg arról beszélsz, hogy y fidesz mindig hazudik. :D

nemecsekerno_007 2018.03.12. 15:15:52

@N. Barbie: Egy része megjelent már a sajtóban is:

www.vasarhely24.com/vasarhely/volt-aljegyzo-marki-zay-peter-mar-az-elso-kozgyulesen-sem-mondott-igazat

A "szétdúrják" szó szerint értendő és már a normális működést is befolyásolja. Gondolj bele, hogy bemegy a konkurencia a munkahelyedre, aztán ott elkezd keresni az összerendezett iratok közt.

Ezt meg monduk úgy, hogy a madarak "csiripelik" Ha ilyen az ellenzék kormányváltása is, akkor abból a többség nem fog kérni...

felső határ nincs 2018.03.12. 15:16:26

@N. Barbie: Nem, anno Alfoldi azt kamuzta hogy kirugtak holott szimplan lejart a szerzodese.

Es a B1 akkor is napokig harsogta hogy kirugtak szegenyt, hat ezert kicsit ketelkedem most is abban amit allit.

nemecsekerno_007 2018.03.12. 15:17:29

@martineden: Neked is leírom ha már megtaláltál, mert a pálya széléről nagyon okos a magyar...

Egy része megjelent már a sajtóban is:

www.vasarhely24.com/vasarhely/volt-aljegyzo-marki-zay-peter-mar-az-elso-kozgyulesen-sem-mondott-igazat

A "szétdúrják" szó szerint értendő és már a normális működést is befolyásolja. Gondolj bele, hogy bemegy a konkurencia a munkahelyedre, aztán ott elkezd keresni az összerendezett iratok közt.

Ezt meg monduk úgy, hogy a madarak "csiripelik" Ha ilyen az ellenzék kormányváltása is, akkor abból a többség nem fog kérni...

ételizésítő 2018.03.12. 15:20:33

Ez egy az egyben a 70-es évekbeli kommunizmust idézi.
Ott fordultak elő ilyenek.

Nem tiltották be X vagy Y zenekar koncertjét (az ugyanis hazugság, amit egyesek hangoztatnak, hogy a Ricse, Mobil stb. akárhány megyéből ki volt tiltva - ilyen nem volt soha), csak leszólt az illetékes az adott művház népművelőjének, hogy ez vagy az a zenekar technikai okok miatt nem tud ott fellépni.
És a népművelő aztán szólt a zenekarnak, hogy technikai okok miatt nem tudnak ott fellépni.

MACISAJT 2018.03.12. 15:21:10

Ez annak a magát zsidónak tituláló bolsevik kultúrpolitikusnak a fiacskája?
www.parlament.hu/kepviselo/elet/a123.htm

Hiteles, hiteles...

Muhaha

$pi$ 2018.03.12. 15:25:23

Ha az alföldit letiltja a fidesz, akkor miért nem tiltja le az ellenzéki pártok rendezvényeit?

Egéridomár 2018.03.12. 15:35:27

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Ezen a héten sem fog sikerülni egy értelmes mondatot leírnod? Kedves széparcú retardált :)

N. Barbie 2018.03.12. 15:37:22

@nemecsekerno_007: Vilagos. Ha az uj polgi szepen beletapos a jol bejaratott fideszes lopas es mutyigepezetbe, az osszekacsinto fideszesek kis szemetdombjaba, akkor kerem az az uj polgi "szetdurja" a helyet. Ahol a szetdurja ertsd: kivagja az oda nem illo fidesznyikeket es kezdi feltarni a mutyijaikat.

Aranyos amugy, hogy ilyenert egy fidesznyik pampog, akik az elmult 8 evben az utolso vecesnenit is parthu csinovnyikra csereltek a miniszteriumoktol kezdve egeszen a legalsobb szintekig.

"A "szétdúrják" szó szerint értendő és már a normális működést is befolyásolja. Gondolj bele, hogy bemegy a konkurencia a munkahelyedre, aztán ott elkezd keresni az összerendezett iratok közt."

Attol fugg mi a nekik normalis mukodes, ha az nagyipari lopas, az akarmennyire is faj az erintettnek, akkor se normalis. Akinek meg nincs takargatnivaloja, az mit hisztizik, hogy az uj polgi belenez a papirokba, amihez amugy minden joga megvan? Ertem en amugy mire gondolsz, az igen kinos ELIOS ugy helyi szerzodesere, amin a regi brancs az utolso oraig ult, hatha valahogy sikerul eltuntetni...

N. Barbie 2018.03.12. 15:40:07

@$pi$: Nyugi, arra is volt szamos pelda. Attol, hogy valamit nem mond be az M1 vagy TV2 hirado, meg nem jelenti azt, hogy sosem tortent olyan.

martineden 2018.03.12. 15:42:46

@nemecsekerno_007: ,,A "szétdúrják" szó szerint értendő és már a normális működést is befolyásolja. Gondolj bele, hogy bemegy a konkurencia a munkahelyedre, aztán ott elkezd keresni az összerendezett iratok közt."..hat persze, a fideszmaffia tagjainak szetduras ha betekintenek az iratokba.Persze, fosnak a fiuk, mi fog elokerulni.

Kunhalmi Ágicát megdugnám de nem szavaznék rá 2018.03.12. 15:44:37

"Hosszú ideig szervezték Alföldi Róbert estjét a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, aztán hirtelen „technikai okokra”

Lofaszt tiltottak be. Azt tortent, hogy osszesen 11 jegyet tudtak eladni, ennyi erdeklodo volt, az elborult liberalis gender faszsagokra. Es ez akkora eges lett volna, hogy helyette kitalaltak hogy betiltotak.

N. Barbie 2018.03.12. 16:00:27

@Kunhalmi Ágicát megdugnám de nem szavaznék rá: Ugy latom, hogy megvan a habony direktiva az esetre: csak par jegyet adtak el az estre (kicsi zavar, hogy szerinted 11, masik igen ertelmes haverod 9-et irt, ezt meg akkor gyakorolni kell), igy Alfoldi tancolt vissza.
Kar, hogy maga a helyszin igazgatoja mar regen elismerte, hogy valoban lemondtak.
Akkor most mi van? Jaa, ismet csak a szokasos fidesznyik terelesi kiserlet.

felső határ nincs 2018.03.12. 16:05:28

Felhaboritto hogy mar nem lehet allami penzen buzulni a Nemzetiben az Alfoldi altal a Trianon unnepre meghivott romanokkal!

Ezt sose fogjak megbocsatani a lipsik!

nemecsekerno_007 2018.03.12. 16:14:07

@N. Barbie: ez így a proli-pletyka szintje.

nemecsekerno_007 2018.03.12. 16:15:29

@N. Barbie: "nekik normalis mukodes, ha az nagyipari lopas, az akarmennyire is faj az erintettnek, akkor se normalis...."

Mi a normális működés? Mondjuk építési engedélyt adnak ki...

nemecsekerno_007 2018.03.12. 16:17:33

@martineden: "hat persze, a fideszmaffia tagjainak szetduras ha betekintenek az iratokba.Persze, fosnak a fiuk, mi fog elokerulni..."

Aztán remélem annak is ilyen sajtóvisszhangja lesz ha találnak két raklap WC papírt, ami nincs lekönyvelve...

sZulamith 2018.03.12. 16:26:09

@$pi$:" Mi a fenéért "hódolna be"? Csak azért, mert egy ilyen elismert művész növeli a párt tekintélyét. Allah mellet hitet tenni, vagy Soros mellé szegődni, az meg csökkenti. Ilyen egyszerű.

martineden 2018.03.12. 16:29:18

@nemecsekerno_007: Igen, en is remelem, a kicsi lopas is lopas.Meszaros is kicsiben
kezdte, aztan megjott az etvagya, eros tamogatassal.

martineden 2018.03.12. 16:29:18

@nemecsekerno_007: Igen, en is remelem, a kicsi lopas is lopas.Meszaros is kicsiben
kezdte, aztan megjott az etvagya, eros tamogatassal.

N. Barbie 2018.03.12. 16:38:46

@nemecsekerno_007: "ez így a proli-pletyka szintje"

Marmint mi? Hogy csak 9 jegyet adtak el es Alfoldi tancolt vissza? Igen, szerintem is az. :)

sZulamith 2018.03.12. 16:39:25

@Voznyák Pista: Szexuális beállítottsága az ő személyes ügye, és nem aszerint kell értékelni.

N. Barbie 2018.03.12. 16:41:45

@nemecsekerno_007: "Mi a normális működés? Mondjuk építési engedélyt adnak ki..."

Nyilvan azert ult az atadas-atvetel hatarido utolso perceig a regi vezetes a papirokon, mert rendezgettek az epitesi engedelyeket. :DD

De ha mar a proli-pletyka szoba kerult, akkor varnam, hogy konkretan mit is barmolt szet eddig az uj vezetes?

sZulamith 2018.03.12. 16:42:19

@Willkommenskultur: Szereti, nem szereti, gyertyát nem tartottam, de jól néz ki:)

2018.03.12. 17:35:14

Lehetséges, hogy senki sem kíváncsi rá ? Nem csodálkoznék, ha így lenne.

VáradiJános 2018.03.12. 17:51:05

Szervezzünk egy facebook csoportot “egymilliárdan alföldi bevagonírozása ellen” néven!

1ghost 2018.03.12. 18:10:20

@Gaspen: Te retkes bérhazudozó orbántroll! Ezt már két másik nickeden is elsütötted. Szedd már össze magad te agyatlan narancsfasz!

1ghost 2018.03.12. 18:17:53

@VáradiJános: @nemecsekerno_007: @Kunhalmi Ágicát megdugnám de nem szavaznék rá: @$pi$: @MACISAJT: @felső határ nincs: @Voznyák Pista:

Na mi van te segghülye orbánista bérhazudozó? Látom egész nap itt mentegetted a korrupt, tolvaj fideszfajtádat.
Kibaszott nagy pech, hogy kilométerekről bűzlesz, s mindenki már csak röhög rajtad, a bár a magyar nép többsége inkább már csak köp rátok, mocskos, tolvaj fideszgazemberekre.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.12. 18:22:17

@$pi$: Mindenki azt kapja vissza amit ad. A hazudós fidesznyik ezt érdemli. Nehogymá az legyen a hibás, aki rá van kényszerítve valamire. A túlélésért mindent meg kell tenni, ha kell félre kell vezetni a gonoszt.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.12. 18:26:46

A partizánok is félrevezetve az ellenséget, lesből, csellel győzték le a nácikat. A fidesz nácikat is a partizánokhoz hasonló módszerekkel lehet csak legyőzni. Rejtve, fedve, őket félrevezetve alattomosan lecsapni rájuk. Az erőszak ellen a fondorlatosság lehet csak sikeres.

eßemfaßom meg áll 2018.03.12. 18:46:55

"Hát kérem szépen, először is: ez még nem végleges bizonyítvány - ez csak afféle lenyomat, amit ideiglenesen kiosztottak nekem. Hogy ma van a féléves bizonyítvány-nap, az nem jelent semmit. A többiek tényleg kikapták a bizonyítványt, de az enyémet föl kellett küldeni a minisztériumba, mivel tévedések derültek ki, amiket sürgősen orvosolni kell. Igen. Különben a bizonyítvány-ellenőrző és kiegészítő konferencia foglalkozni fog az esettel, tanfelügyelői középülésen. Az osztályfőnök úr, mikor ideadta nekem a bizonyítványt, beszédet tartott: kicsit zavarban volt, és tiszteltette a papát. Kérlek, kedves Bauer, mondta, légy szíves, közöld szüleiddel, miszerint sajnálatos tévedés történt bizonyítványoddal, hibás tételek csúsztak bele. A bélyeghatósági szabályrendelet szerint, sajnos, így is ki kell adni a bizonyítványt, de kérnelek kell, kedves Bauer, közöld a szülővel, miszerint ez csak olyan okirat, aminek az adatai nem jelentenek semmit. Kérd meg kedves szüleidet, ne haragudjanak ezért a tévedésért, az igazi bizonyítványt csakhamar kiállítjuk - egyelőre kéretem őket, hogy írják alá ezt, mert az összes iratokat átküldtük a rendőrségre, ahol a nyomozás miatt szükség van erre az aláírásra; de hangsúlyozd kérlek, hogy ez csak formaság. A főkapitány személyesen átírt a fiumei tengerészeti gimnáziumba, derítenék ki, hogy került bele a bizonyítványomba történelemből ez a... ez a... szám, ami ugyancsak egy közönséges szám, azt jelenti, hogy négyszer feleltem történelemből - de esetleges félreértésekre ad alkalmat....,"

eßemfaßom meg áll 2018.03.12. 18:47:36

@1ghost: lécci vegyél fel a listádra.

1ghost 2018.03.12. 19:01:21

@eßemfaßom meg áll:

Bizony, még hozd ezt a nickedet is. Elvégre a tolvaj korrupt gazdád a hódmezővásárhelyi KO után világosan megmondta, hogy mostantól fogva háromszor annyit kell dolgoznotok, hogy a magyaroktól lopott vagyont a gazember fideszfajtád megtarthassa. Hát szedd már össze magad bazdmeg.

Ha ugyanis itt rohadsz és bérhazudsz éjjel-nappal a neten, és mentegetni próbálod a fideszes illiberális rablóbandát, akkor mészáros gazdagodása, tiborcz lopott milliárdjai, semjén helikopteres szarvasvadászata meg a többi megszámlálhatatlan gazemberségetek a nép számár rögtön szimpatikussá válik.

Te agyatlan orbántroll, mi a faszt nem értesz ezen?

odysszeusz 2018.03.12. 19:04:54

Ismétlem...itt semmi nem dől el...lehet Alföldit szidni, dicsérni mindegy! Ha a pártok megegyeztek..megegyeznek akkor bukás és nyerés. ŐKET KELL basztatni nem itt egymást...ennek itt semmi jelentősége nincs. HA!! megegyeznek akkor is lehet bukta...mondjuk az MSZP és mások a Jobbik jelölt javára exponálják a választóik szavazatát...s azok átszavaznak!! létrejön a bukás...de.....S akkor Fidesz tesz egy "úri ajánlatot" a Jobbiknak...kormányozzunk együtt!! Mekkora pofára esés lenne...de lehet fordítva is. A politikusoktól mi nem telik ki???

eßemfaßom meg áll 2018.03.12. 19:07:19

@1ghost: Köszönöm szépen, megtisztelés az általad leokádottak közé tartozni.

1ghost 2018.03.12. 19:11:55

@eßemfaßom meg áll:

Örülök, hogy örülsz neki. Sőt akár pezsgőt is bonthatsz. Ugyanis rajtam kívül vannak még néhány millióan, akik már csak köpnek a tolvaj, korrupt, gerinctelen fideszfajtádra. Közutálatnak örvendő morális hullák vagytok.

Ne zavarj! Éppen a diktatúrát döntögetem! (törölt) 2018.03.12. 19:15:20

@1ghost: Azért áprilisban majd csak óvatosan!
Ha a szavazókörben is így elkezdesz tombolni, és magadra borítod az egész pavilont miközben ikszelsz a kedvenc jelöltedre, akkor érvénytelen lesz a szavazatod...

eßemfaßom meg áll 2018.03.12. 19:19:51

@1ghost: abba ne hagyd tündérbogár ezt a felszopást

taga20 2018.03.12. 19:20:13

@1ghost: polgártárs, ezt a hetet is erősen kezdted!:)

ja és, az ellenforradalmár, nyilas, fasiszta bandát ütni kell!:))

www.youtube.com/watch?v=41XsNEMV2B8&list=RD41XsNEMV2B8

putris72 2018.03.12. 19:22:25

@eßemfaßom meg áll: Isten hozott a csapatban! Én szeretem piszkálni, mert olyan mélységesen ostoba!

eßemfaßom meg áll 2018.03.12. 19:26:37

@putris72: nekem néha azért kínos mert kőkemény retardálttal szórakozni kicsit visszás de hát ha egyer ez a szerncsétlen mindennap házhoz jön a lófaszért hát lelke rajta.

VáradiJános 2018.03.12. 19:27:15

@putris72: az egyik kis kedvenc blog-állatkám

VáradiJános 2018.03.12. 19:28:25

@eßemfaßom meg áll: ugye ti is látjátok a lelki szemeitek elott amint tapsikol és visítozik egy dk-parádén?

putris72 2018.03.12. 19:35:26

@VáradiJános: Nekem is, hogy ha néha hozzá szólok, egy bejegyzéshez, gyorsan betalál! Mivel érv nincs,jön a szokásos.

nick papagiorgo 2018.03.12. 19:49:01

Azért megmosolyogtató, hogy ha győz az ellenzéki jelölt, akkor az a demokrácia hatalmas győzelme, van remény az ellenzéki 2/3-ra is, végre győzött az igazság stb. stb.

Ha meg nem győz(ne), akkor a megfélemlítés, a terror, a satöbbi hatására az emberek saját véleményük ellen szavaztak.

Mindenre megvan a magyarázat, már most :)
A Fidesz meg demagóg :)
De "mi" nem vagyunk olyanok, minta Fidesz, mert mi igazságosak vagyunk, meg demokratikusak, meg antifaszisták, meg mittudomén. Persze :)

legális 2018.03.12. 19:49:32

@VáradiJános: te is úgy látod, ghost sporttárs szivárványszínű latexban tapsikol és visítozik azon a dk-parádén?

legális 2018.03.12. 19:52:55

@nick papagiorgo: rosszul látod. Nem győzött az ellenzék, csak több szavazatot kapott. Majd akkor fog győzni, ha néhány 1 %-os igendemokrata azt megerősíti. Addig legfeljebb billeg az eredmény. Bár a több szavazat a mai demokrata felfogás szerint nem biztos, hogy győzelmet ér.

taga20 2018.03.12. 19:59:36

@legális: azé ezt a buzulást a négyfal között csináljátok, me kicsit gusztustalanok vagytok fityeszdroidok!

1ghost 2018.03.12. 20:50:05

@taga20:

Köszi Taga polgártárs! Bár ahogy elnézem a helyzetet, a többi polgártárs is leszarja már nagy ívben orbán tetves non-stop bérhazudozó trollját.

Pedig csak hozza itt a nickjeit, egyiket a másik után, önmagával versenyezve, hogy vajon melyiken a leghülyébb, melyiken tud nagyobbat hazudni.

Ám a nép meg csak szimplán elküldi a halál lompos faszára, hiszen azon már rég túl vagyunk, hogy bármelyik hazug, tolvaj fideszes szavára akár egy garast is adjunk.

Na, üdv polgártárs! Vigyázz magadra.

Barátsággal,
Ghost

VáradiJános 2018.03.12. 21:19:25

@taga20: igazi úr vagy, gyorsan a házibolondotok védelmére szaladsz

VáradiJános 2018.03.12. 21:20:11

@1ghost: ugye tudod, hogy taga zsotyesz nem állna veled szóba a való világban?

Rwindx 2018.03.12. 21:49:39

Mintha 4 éve is elsütöttétek volna ezt a szart.
Már fel is adtátok? :D

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2018.03.12. 22:12:24

@1ghost: A fideszfaszfejeknek általában nagy a pofájuk, de a nagy pofa alatt kis senkik lepulnak. Például itt van ez a nagy fülkeforradalmár orrbán geci. Akkora pofája van mint egy ólajtó, még az atyaúristennel is szembe száll az ENSZ-től kezdve az UFOkig, de csak kizárólag itthon a hívei előtt, külföldön meg remeg mint a nyárfalevél putyinsegget nyal. Aztán amikor egy gyenge nő kihívja vitára akkor meg menekül, lapul. Vagy ott van az a tiborcz féle hatökör. Mikor odamegy hozzá egy újságíró, kérdezi, akkor bujdokol, menekül, fosik. Ilyenek ezek, nem kell tőlük tartani, egy nagy senkik ezek mind.

VáradiJános 2018.03.12. 22:58:14

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: tiborc lopipofi, de ettől még nem kötelessége szóba állni egy magát újságírónak képzelő kis szarházival

Bolshevik 2018.03.12. 23:10:15

@1ghost: engem is rakj be légyszi, én is ők vagyok!

Kunhalmi Ágicát megdugnám de nem szavaznék rá 2018.03.12. 23:23:02

@maxval bircaman szereclőci szürke proletár: Nehogymar az orszagot kepviselo, az orszag ugyeit felelossen intezo embereknek szoba keljen allniuk a troger sorosberencekkel. Mint valaszto tiltanam meg az orszag miniszterelnokenek, hogy ilyen mocsadek bunozokkel szoba alljon, mert az az orszagot alazna meg.
Tiborc meg egy magan ember, azzal beszelget akivel akar.

ember100 2018.03.12. 23:37:44

Helló !

göbbels , rákosi , sztálin ... forognak a sírjukban !
Lehet hogy kimdzsogün sírva kérné a receptet .

VáradiJános 2018.03.13. 07:36:43

@ember100: nem kéne ezt megkonzultálnod a karácsony gergelykéd showjában fellépő egykori főcenzor botoxmamival?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.03.13. 07:45:33

Mostanában mikor Robertáról olvasok, mindig az a hír, hogy megfélemlítik, elhallgattatják, meg ilyesmi.
Holott csak a kutya se kíváncsi rá. Ez van. Ezt nehezen dolgozza fel az érzékeny lelke.

A tudomány sosem téved! 2018.03.13. 07:57:01

Ezt olvastátok már?
Radírozható tollakat adnak majd a választáson állítja egy bennfentes. Vigyél saját tollat, és szólj másoknak is erről!
www.mindenegyben.com/hirek/radirozhato-tollakat-adnak-majd-a-valasztason
A szemét, patás, bukott Orbán megint csalni akar, mint vásárhelyen!
Erről is lesz cikk az igazmondó index címlapján?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.03.13. 08:16:07

@A tudomány sosem téved!: Szia miki! És mennyire párolog mostanság a víz? A saját toll jó ötlet! Köszike! Én tuti viszek! Varga Mihálytól kaptam ajándékba.

2018.03.13. 08:16:15

@Rettegek mert ballib vagyok:

Nos, Rád sem kíváncsi a kutya sem, azért trollkodsz már itt kora reggel.
Nem dolgozol? Meg van már a napi parancs a központból?
A csúti szarcsimbók segge tisztára van már nyalva?
Napi szinten a meleg szarig benyaltok neki, így jövőre pályázhatsz egy trafikra, vagy a nagymama egy disznótelepre, esetleg a hugica néhány száz hektár földre.
Húzzatok bele fiúk, mert ez eddig gyenge volt!

konrada 2018.03.13. 09:16:51

@A tudomány sosem téved!:
...még a napi nyugtatók kiosztása előtt, vagy a vizit után mondta ezt a bennfentes, mert nem mindegy!

montebello 2018.03.15. 17:55:34

@Willkommenskultur: Igen, hazug, és BUUUUZIIIIIIII!
süti beállítások módosítása