B1 blogcsalád



A herceg kitart amellett, hogy Orbán rasszista és idegengyűlölő

Nemzetközi sajtószemle

2018. március 07. - Szelestey

hussein.jpg

  • A szélsőjobb egy nap a fehérekért is eljön, Európa saját történelmét ismétli, pedig nem kéne.
  • Fico Orbán kottájából játszik, amikor sorosozik a bajok elkendőzésére.
  • A letelepedési kötvény a kleptokraták vendégszeretete, miközben Orbán Viktor számára a földtörvény is csupán maszlag, hogy a vazallusait hozza helyzetbe. Az ORF viszont az orbanizálódás felé halad.

 New York Times

nyt.png

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa kitart amellett, hogy Orbán Viktor rasszista és idegengyűlölő. Al-Husszein azt mondta, egyetlen szót sem változtat korábbi nyilatkozatán, hiába próbálja meg lemondásra rávenni Szíjjártó Péter, aki egyébként szerinte igyekszik őt terrorizálni. Hozzátette, a magyar miniszterelnök repertoárja abból áll, hogy politikai célokból gyűlöletet kelt. Faji retorikája pedig egyre kiábrándítóbb. Mint rámutatott, itt az ideje, hogy szembeszálljanak az Orbán-féle erőszakos alakokkal. Úgy fogalmazott, hogy a gyűlölet robbanásveszélyes, de nem fog győzni, sem Európában, sem ma. A jordán herceg korábban úgy foglalt állást Orbán Viktor kijelentéséről, miszerint a magyarok nem akarják, hogy színük, bármely hagyományuk és nemzeti kultúrájuk keveredjen másokéval, hogy az színtiszta rasszizmus. A mostani jelentés magyarázatként hozzáteszi, hogy a magyar politikus, aki az európai populisták élvonalába tartozik, részben abból profitál a politikában, hogy elutasítja a bevándorlást. Ám az ENSZ-diplomata szerint az ostromlott vár mentalitás az etnikai populizmust jellemzője bizonyos többségi nemzeteknél. Létrehozza a nagyfokú sérelem érzetét, és utat mutat a düh levezetése felé. Egyben megtámogatja a hatalmat.

New York Times/Reuters

unnamed_9.png

Uniós diplomaták arra számítanak, hogy az olasz választás eredménye nyomán keményebb lesz az EU álláspontja a migránsokkal szemben, miután Olaszországban azok az erők törtek elő, amelyek elutasítják a bevándorlást, tekintve, hogy az ország nem kapott nagy segítséget a többi tagállamtól a nyomás enyhítésére. Úgy fogalmaztak, hogy az üzenet egyértelmű: a lehető legkeményebbnek kell lenni a kérdésben, különben azt kockáztatod, hogy elveszted a hatalmat. A francia elnök úgy értékelte, hogy nem szabad megfeledkezni arról, hónapokon át mennyit szenvedtek az olaszok a bevándorlástól. Brüsszeli illetékesek úgy fogalmaztak, hogy az unió ezek után erőddé változik, úgy, ahogyan az emberi jogi szervezetek mondogatják. Az osztrák kormány egyik tagja ébresztőnek nevezte az olasz eredményt, mármint hogy Kurz kancellár javaslatának megfelelően szigorítani kell a közösség migrációs politikáját.

Az összefoglaló emlékeztet arra, hogy Róma és Berlin bírálja a nacionalista magyar és lengyel vezetést, amiért azok nem hajlandóak menedékkérőket átvenni, viszont felmarkolják a nyugati fejlesztési segélyeket. A luxemburgi kormányfő ezt úgy érzékeltette, hogy gond van a szolidaritással. Ám a németek, hollandok és franciák hiába próbálják megtörni a keleti ellenállást. A hírügynökség idézi Orbán Viktor, aki kifejtette az olasz választás kapcsán, hogy az emberek háromnegyede olyan pártokat támogatott, amelyek a bevándorlás ellen vannak. Szerinte ez az arány jellemzi majd Európát a következő 10-15-ben.

New York Times/Washington Post/AP

wp.jpg

Lázár János szerint az osztrák főváros koszosabb, szegényebb, ráadásul a bűnözés is terjed, amióta bevándorlók élnek ott. A kancellária miniszter ennek bizonyítására a Facebook-oldalán közzétett egy Bécsben készült fotót. Azt állítja, hogy a Budapest is hasonló képet mutatna 20 év múlva, mint a közelebbről meg nem jelölt bécsi kerület, ha az ellenzék beengedné a migránsokat. A tudósítás megjegyzi, hogy a Fidesz a menedékkérőket állította a választási hadjárat középpontjába. Lázár különben azt bizonygatta, hogy az osztrák főváros adott negyedében csupán az idősebb nyugdíjasok maradnak fehérként és keresztényként, mindenki más bevándorló, akik számára város jött létre a városban. Így van egy csomó iskola, ahová fehér gyerekek nem járnak, csak muzulmán, illetve a Közel-Keletről elszármazott fiatalok.

Independent

ind.png 

Úgy tűnik, a fehérek nem értik, hogy a szélsőjobb egy napon értük is eljön – írja a lap kommentárja, hozzátéve, hogy a baloldal nem adott valami nagy választ a szélsőségesek felemelkedésére. Ám azt is látni kell, hogy utóbbiak azért erősödhettek meg, mert a középjobb beengedte őket a politika fő áramába. Olaszországban a szélsőjobbos Északi Liga éppen most lett a legnagyobb erő. A németeknél és a franciáknál ugyanez a vonulat alkotja nem hivatalosan a fő ellenzéket. Magyarországot és Lengyelországot pedig már effektíve a szélsőjobb irányítja. Továbbá ott van még Trump. Az emberek persze dühösek, általában ezért szavaznak olyanokra, akik egyértelműen alkalmatlanok a tisztségükre. De a tüzet úgy nem lehet eloltani, hogy még több olajat öntünk rá. Szóval a szélsőjobb el fog jönni a zsidókért, a melegekért, a szakszervezeti aktivistákért, és így tovább. Aztán érted is. Céljuk az, hogy átalakítsák a társadalmat.

De a támogatók közül nem mindenki ért egyet a szélsőjobbos ideológiával. Csak azt hiszik, hogy a radikálisok értük állnak ki. Pedig őket is megsemmisítik majd, mert hatalomra vágynak és étvágyuk kielégíthetetlen. Pont ezért szélsőségesek. Churchill pontosan felfogta, mekkora veszélyt jelentenek a nácik, és hogy szembe kell szállni velük. Tudta, hogy Hitler különben a végén elmegy Nagy-Britanniába. Ugyanez érvényes Trumpra és az európai szélsőjobbra. Nem lehet ellenőrizni, csakis harcolni lehet ellene, hogy távol tartsd a törvényességtől. Ám éppen itt kezdődik a középjobb felelőssége. A szélsőjobb újra megsemmisítheti Európát. És ha hatalomra jut, meg is teszi. Vagyis véget kell vetni az engedékenységnek, mielőtt késő volna. Európa arra készül, hogy megismételje saját történelmét.

Frankfurter Rundschau

frankfurter_1.jpg

Joschka Fischer úgy gondolja, hogy a Nyugat megmentéséhez nem elegendő, ha megakadályozzák az olyan, nacionalista erők győzelmét, amelyek már hatalmon vannak Magyarországon és Lengyelországban. A volt német külügyminiszter, aki hamarosan 70 éves lesz, könyvet jelentetett meg a “Nyugat vége” címmel arról, hol van Európa szerepe az új világrendben. A művet ébresztőnek szánta, mert úgy ítéli meg, hogy a földrész szétesik, ahelyett, hogy összefogna. Ennek érdekében azt javasolja, hogy a kontinenst állítsák az első helyre. Emlékeztet arra, hogy a legutóbbi választásokon az EU nem volt téma, ellenben Macron a szarvánál ragadta meg a bikát, amikor kijelentette, hogy Európa jövője a tét, szükség van az unióra. Vagyis hogy nem térhetnek vissza ahhoz a Franciaországhoz, amely soha nem is volt és soha nem is lesz. Ezzel győzte le a Le Pen vezette Nemzeti Frontot.

Európa csak úgy tarthat lépést globális játékosként az Egyesült Államokkal és Kínával, ha együttesen próbálkozik. Fischer szerint Peking megerősödését aligha lehet fékezni, az ország jelenleg a legérdekesebb fejlődési modell a világban. Európa pedig az utolsó pillanatban van, hogy ne szakadjon le teljesen. Miközben a kínaiak az amerikaiakat is lekörözik. Ám be kell bizonyítani, hogy a digitális demokrácia különb a digitális alapú leninizmusnál. Különben nem lesz esélye az algoritmusokkal és a big data-val működő tervgazdasággal szemben.

FAZ

fraknfurter.jpg

1. A szlovák ellenzék, a koalíciós tag Híd-Most, valamint Kiska államfő is úgy látja, hogy Fico azért terjeszt összeesküvés elméletet Soros Györgyről, mert így szeretné másra terelni a figyelmet arról, milyen felelősség terheli az országban uralkodó állapotokért, lásd a kettős újságíró gyilkosságot. Az államfő szóvivője kijelentette, hogy a kormányfőnek vagy szembe kell néznie azzal, milyen szerep hárul rá a mostani, mély válság megoldásában, vagy át kell adnia a helyét valaki másnak, aki képes arra. Fico ezzel szemben azt állítja, hogy Kiska Soros megbízásából destabilizálni akarja az országot. Azaz a politikus ugyanazt a módszert veti be, mint Orbán Viktor. Közben a megölt újságíró hírportálja nyilvánosságra hozta, hogy Olaszország már 5 éve részletes tájékoztatást adott annak a Szlovákiában élő olasz üzletembernek a maffiakapcsolatairól, akinek az ügyében a pár nappal ezelőtti bűncselekmény áldozata az utóbbi időben nyomozott. Fico a férfi két korábbi üzleti partnerének is magas posztot adott a kormányban, ők a bűntett után lemondtak.

2. A konzervatív lap „Fico elterel” címmel arról ír, hogy különleges próbatétel egy ország és annak vezetése számára, ha megölnek egy újságírót, aki ráadásul politikailag kényes témában igyekezett kibogozni a szálakat. A szlovák kormányfő ennek kapcsán nem kelt jó benyomást. Azzal az ócska elterelő hadművelettel próbálkozik, hogy úgy állítsa be, mintha Sorosnak köze lenne a dologhoz. Ezt már ismerni Magyarországról, a hatalom itt is szívesen tünteti fel hivatalos rossz emberként a befektetőt, hogy az emberek ne a politika mulasztásaival vagy kudarcaival foglalkozzanak. Csak remélni lehet, hogy Szlovákiában végül a jogállam marad nyeregben, és kiderül a gyilkosság háttere. Ugyanis már így is éppen elég hosszú azoknak az uniós tagoknak a sora, ahol veszélyben van az igazságszolgáltatás és a hatalmi ágak függetlensége: Lengyelország, Magyarország, Románia, Bulgária és Málta. Valamennyit csak röviddel ezelőtt vették fel az EU-ba, ami nem vet jó fényt az unió bővítési politikájára.

Die Zeit

die_zeit.jpg

A lengyel kormánypárt saját jelöltjeivel rakja tele a Jogi Tanácsot, amelynek pedig elvileg az igazságszolgáltatás függetlenségére kellene ügyelnie. Ily módon a PiS az uniós bírálat ellenére a saját akaratát vitte keresztül a bírák kiválasztásánál. A teljes középbal ellenzék bojkottálta a parlamenti szavazást. A hatalom az állítólagos korrupcióra hivatkozva kívánja végigvinni a változásokat. Az előző kormány igazságügyi minisztere ezzel szemben azt mondja, hogy Lengyelországban vége a hatalmi ágak különválasztásának, immár a politika ellenőrzi a Jogi Tanácsot. Az EU, amely jó ideje szintén veszélyben látja az igazságszolgáltatás önállóságát, pár héten belül vár választ aggályaira Varsótól. Ha úgy véli, hogy az nem kielégítő, akkor előreláthatólag a jövő hónapban kell dönteniük a tagállamoknak, hogy tovább viszik-e az eljárást a 7-es paragrafus alapján. Orbán Viktor azonban már jelezte, hogy megvétóz bármiféle szankciót.

Die Presse

die_presse.jpg

Az Európai Unió jogilag nem sokat tud tenni az ellen, hogy tíz tagállam is kiterjedt kereskedelmet folytat az állampolgársággal, illetve tartózkodási engedélyekkel. A Bizottság arra utal, hogy ez a kérdés nemzeti hatáskörbe tartozik és ha az illetékes nemzeti konzulátusi tisztviselő nem talál semmi terhelőt a kérvényezővel szemben a Schengeni adatbankban, akkor minden további nélkül kiállíthatja az okmányokat. A feltételeket, és főként, hogy az ügylet mögött nincs-e korrupció, azt az EU nem ellenőrzi. Pedig pl. Magyarországon igen csehül állnak ez ügyben a dolgok. A letelepedési kötvényprogramot időközben leállították, de bármikor újraindíthatják. 4 év alatt 6585 külföldi, továbbá 13 300 hozzátartozó kapott tartózkodási jogot. Feltűnő, hogy a közvetítők csakis a kormány által kiválasztott cégek lehettek, közülük 4 névtelenül olyan adóparadicsomokban működik, mint Ciprus vagy a Kajmán-szigetek. A lap megszólaltatja Ligeti Miklóst a Traspanrency Internationaltől, aki arra figyelmeztet, hogy nem lehet tudni, kik ezek az emberek, csak azt biztos, hogy nem Magyarországon fizetnek adót. Amúgy a program nettó 16 millió eurós veszteséget hozott a költségvetésnek. A cikk címe: „Vendégszeretet kleptokraták számára“.

Der Standard

der_standard.jpg

Megbukott az Európai Bíróság előtt a nemzeti földtörvény, Orbán Viktor büszkesége – mutat rá a kommentár. A magyar kormányfő azt hirdette, hogy „magyar földet magyar kézbe”, csak éppen azt nem árulta el, hogy a külföldi befektetők ott szálltak be, ahol a hazai gazdáknak nem volt pénzük. A harcot úgy álcázta, mint a gyenge magyar termelők harcát az idegen és mohó spekulánsok ellen, ám igazából jelképes politikát folytatott. Részéről a menekültkérdésben is megnyilvánuló populista retorika célja, hogy a lakosság nemzettudatára játsszon rá. Csak éppen a végén az Orbán közeli vállalkozások jártak jól, nem a kistermelői réteg. Ők húztak hasznot az adóelőnyöktől kezdve egészen a földek haszonbérbe adásáig. A luxemburgi ítélet politikailag is fontos jelzés, ám a hivatalos magyar politikán nem sokat fog változtatni. Az eddig sem törődött azzal, mit mondanak a bíróságok. A miniszterelnök a választásokra is bőven kijátssza a nemzeti kártyát. 

Kurier

 kur.gif

Sok osztrák gazda abban bízik, hogy visszakaphatja magyarországi földjeit, miután az Európai Bíróság jogsértőnek minősítette az Orbán-kormány földtörvényét. Úgy foglalt állást, hogy az gátolja a szabad tőkeáramlást és nem lehet minden további nélkül elvenni a külföldiek haszonbérleti jogait, mert az eljárás diszkriminatív. A burgenlandi Agrárkamara elnöke szerint a jogállam diadalmaskodott, hiszen a szerződések annak idején az érvényes jog alapján születtek. És aki beleteszi valamilyen vállalkozásba a pénzét, annak részére szavatolni kell a jogbiztonságot. Az egyik helyi gazda pl. ezer hektárnak mondhatott búcsút, minden kártérítés nélkül, de becslések szerint Ausztriában 200-an érintettek az ügyben. Hogy miként lesz a továbbiakban, az egyelőre nem világos. A magyar államnak elvileg igazodnia kell a döntéshez, habár az nem foglalkozott a kártérítéssel, vagy a földek visszajutattatásával. Arról a magyar bíróságoknak kell határozniuk – vélik jogászok.

Der Standard

der_standard.jpg

A szélsőséges Szabadságpárt orbanizálni igyekszik az osztrák közmédiát, ezért lehet, hogy civil társadalomnak a többi közt népszavazás formájában kell az ORF segítségére sietnie – hívja fel a figyelmet az elemzés. Az biztos, hogy a rádió és tévé munkájának színvonalát javítani kell, ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a munkatársak a minőség és a függetlenség, vagyis a demokrácia, a jogállam és az emberi jogok viszonyai között szocializálódtak. De pl. a menekültválságra és a munka világában tapasztalható elbizonytalanodásra csak lassan és nem megfelelő módon reagáltak. Ugyanígy hiányzott a határozott fellépés, amikor arra kellett volna válaszolni, hogy a kritikus újságírás populista ellenségei szemtelenül támadnak és hazugságokat terjesztenek. Az FPÖ-t exnácik hozták létre exnáciknak, és bár a párt ettől már elhatárolódott, ám attól még messze van, hogy demokratikus legyen. Igencsak hajlamos arra, hogy autoriter legyen és ellenségesen lépjen fel a liberális gondolkodásmóddal szemben. Az idegenellenesség nem csupán felületesen jellemzi. Ráadásul olyan titkos társaságok uralják, amelyek a „német embertípus” fölényét hirdetik. A párt – a Néppárttal egyetértésben – ellenőrzés alá akarja vonni az ORF-et. Hogy az ájtatos hivatalos szócsőváljon, csupa hazafias műsorral, illetve bulvárhírekkel. Szóval az ÖVP és a Szabadságpárt az intézmény orbanizálása felé halad.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8113721086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 07:52:45

Az unatkozó, milliárdos Kis Hercegecske vegye fel a sálát, s húzzon vissza a kisbolygójára. Pont.

viragildi 2018.03.07. 08:20:26

Én pedig kitartok amellett, hogy a herceg egy pöcs. És máris egálban vagyunk, lapozhatunk is.

sinus67 2018.03.07. 08:52:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: @viragildi:
Ajjaj! Visszalőttek? Hát ilyen ez a háború! Lövik egymást! Záporoznak a kokik, sallerek! Oda-vissza!
Szokták volt mondani:
Aki kurvának áll, ne siránkozzon azon, ha meghogyishívjákolják!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.07. 09:00:14

@sinus67:

S panaszkodott bárki is, hogy az ellenség támad? Éppen ti állították, hogy nincs ellenzék, szóval ezzel magad ellen beszélsz.

rallus 2018.03.07. 09:15:15

@sinus67: Ez tart benneteket életben.. Az ismeretlen forrásból finanszírozott, néha megdöbbentően azonos baromságokat közlő külföldi sajtó támogatja a ballib oldalt. Ráadásul ezt is Orbánnak köszönhetitek, mert ha "merünk kicsik lenni" és már migráns lerakattá váltunk volna, akkor a kutya sem ugatna rólunk ennyit...

Európai téridő 2018.03.07. 09:19:15

Miért pont egy xarab herceg menkültügyi főbiztoskodik az ENSZ-ben?

morpho 2018.03.07. 10:56:02

Az a baj, hogy Orbán tényleg azt játsza, hogy idegengyűlölő és rasszista. Nem hiszem, hogy az, de beleállt ebbe a gusztustaln kampányba, ezért kívülről tényleg ilyennek látszik. Most kellett ez neki? Miskolcon cigányozik, megdicséri a kerékszurkáló brigádot...

babbaba 2018.03.07. 13:50:37

Mindenesetre, pár szavazatért akár fasisztává is válik. Erkölcsei megmaradtak az ifjúkommunista múltjából.

kunzoo 2018.03.07. 15:09:15

Váron a kis hercegtől az elítélő szavakat a nők jogainak megsértésével kapcsolatban....ja az kérem kulturális sajátosság.

Bendegúz Vaszilij 2018.03.07. 15:50:22

Az a legtragikusabb a dologban hogy egy kívül álló milyen tökéletesen látja a magyar jelen helyzetet. Nagyon fáj ez nekünk magyaroknak, de a gyanútlan német népet is hasonló retorikával uszították rá más népekre . Mi veszítettük el a legtöbb területet mert csatlósként kitartottunk a végsőkig. Remélem ez az út nem oda vezet hogy csak a budai vár területe legyen Magyarország !

kunzoo 2018.03.07. 15:56:03

@Bendegúz Vaszilij:
Miért két szó az hogy: "kívülálló"? Néha kiborítóak ezek a helyesírás ellenőrző programok. magyartalan írásra nevelik az embert.

2018.03.07. 16:11:56

Meg kell nézni a sajtószabadság indexet. Magyarország Japánnal van egy szinten. Jordánia, a hasemita dinasztia diktatúrája meg a 138. helyen tanyázik Venezuela MÖGÖTT!
Még Myanmar is a 131. helyen áll, pedig ott aztán nincs sajtószabadság! Afganisztán 120.
Jordánia szégyellheti magát a 138. helyével.

Gedeon Vinklmann 2018.03.07. 19:21:59

Igaza van, rasszisták vagyunk, mert nem akarunk olyan söpredéket, akiktől ők is szabadulni igyekeznek.

AvéCézárVavan 2018.03.07. 19:39:50

Colonel H. Stinkmeaner!

index.hu/kultur/media/2017/04/28/rengeteget_romlott_a_sajtoszabadsag_magyarorszagon/

MAGYARORSZÁGON NÉGY PONTOT ROMLOTT SAJTÓSZABADSÁG-INDEX:
azon a skálán, ahol a 0 jelenti a tökéletes szabadságot, a 100 pedig az abszolút nem szabad sajtót, 44 pontunk van, ami 6 ponttal rosszabb Romániánál, 2-vel Bulgáriánál és 18-cal Szlovákiánál. Egy év alatt ennél többet csak Lengyelországban romlott a helyzet a térségben (6 ponttal), a környéken csak Szerbia az az ország, ahol ugyanilyen sebességgel romlottak a szabad sajtó működési feltételei, de az egész világon is csak öt olyan ország van (Lengyelország, Burundi, Törökország, Nauru és Belize), ahol ennél nagyobb mértékű az index mutatóinak csökkenése.
---
A sajtószabadság érvényesítését rangsoroló listán az első tizennégy ország közül tizenhárom európai, Norvégia vezeti a sort. Az utolsó helyeken Észak-Korea és Türkmenisztán áll, 98-98 ponttal. A környező országok közül Csehország 21, Szlovénia 23, Ausztria 24, Szlovákia 26, Lengyelország 34, Románia 38, Horvátország 44, Szerbia pedig 49 pontot kapott.

A sajtószabadság érvényesítését rangsoroló listán az első tizennégy ország közül tizenhárom európai, Norvégia vezeti a sort. Az utolsó helyeken Észak-Korea és Türkmenisztán áll, 98-98 ponttal. A környező országok közül Csehország 21, Szlovénia 23, Ausztria 24, Szlovákia 26, Lengyelország 34, Románia 38, Horvátország 44, Szerbia pedig 49 pontot kapott.

István Hámori 2018.03.07. 20:59:59

Egy kívülálló tájékozatlansága talán megbocsátható lenne, de a szándékos rossz-indulatossággal együtt már viszont nagyon visszataszító

ManDownton 2018.03.25. 10:28:45

Ez a kecskebaszo herceg a fasiszta muszlim vallasaval huzzon vissza valamely sivatagi oazisba es ott mondja el a velemenyet a teveinek.
süti beállítások módosítása