B1 blogcsalád



Orbán kijelöli, hol van esélye az ellenzéknek, hol tart a vereségtől a Fidesz

2018. március 03. - nickgrabowszki

Az nem állítható, hogy tisztán pozitív Orbán országjárásának eddigi mérlege a kormánypártok számára.eg.jpg

Oda a miniszterelnök nyilván nem megy, ahol szinte biztos a kormánypártok győzelme, mint például Debrecen, a Nyugat-Dunántúl vagy a budai kerületek. Valószínűleg oda sem, ahol kevés esélyük van nyerni, mint mondjuk a pesti választókörzetek, Szeged vagy Pécs (1-1 körzete).

Orbánnak oda érdemes mennie, ahol van esély a Fidesz-győzelemre, de az korántsem biztos. Ebből azért az látszik, hogy ahová megy, ott még dolgozni kell a Fidesz-győzelemért.

A miniszterelnök múlt kedden indította országjárását. Mostanra már járt

  • Egerben,
  • Dunaújvárosban,
  • Miskolcon,
  • Jászfényszarun.

Nem mindenhol volt benne sok köszönet.

Egerben például egy helyben közismert fideszes családhoz kopogtatott be ajánlásért teljesen fölöslegesen, továbbá azt mondta, hogy a helyi Fidesz-jelöltet nehezebb eladni, mint egy mosógépet. A Jobbik azóta is azzal kampányol (lásd fent).

Dunaújvárosban voltaképpen semmi érdemlegeset nem csinált. A látogatása arról marad emlékezetes, hogy a testőrei megakadályozták, hogy kérdezni lehessen tőle. (És itt azért eszünkbe juthat, hogy az évértékelő beszédében éppen a falak mögött élő és testőrök által védett nyugati elitet bírálta.) Bár a látogatást próbálták titokban tartani, néhányan azért a Tiborcz-ügyre emlékezettő molinókkal mégiscsak tüntettek ellene.

Miskolcon már komoly tervei voltak: ott azonosította a migránsokat a cigányokkal, azaz saját országának állampolgárai ellen uszított, ami azért elég penetráns náci tempó. Mindezt csak azért, hogy a Jobbiktól magához csalogassa a rasszista szavazókat.

Ezért aztán már senki meg se lepődött, hogy nem derogált neki Pócs János se, akivel Jászfényszarun avatott közösen gyárat. A fideszes képviselő volt az, aki decemberben egy képet posztolt, hogy ott már egy disznóval kevesebb van (azaz Sorosssal).pj.jpg

Továbbá ugyanez a Pócs tette a héten azt a - Németh Szilárd-díjas - állítást, hogy Jézus magyar volt, mert JÁSZolban született, tehát jász.

Ennek alapján: aki nyoszolyán születik, az nyosz, aki kanapén, az meg kan.

Szombaton Orbán Bicskén folytatta, úgy tűnik, ott sem biztos a Fidesz-mandátum.

Ha Orbán tovább folytatja, szép lassan kijelöli azokat a körzeteket, ahol tart a vereségtől a Fidesz, ahol van esélye az ellenzéknek. Az országjárást korán elkezdte, az is világos, hogy korántsem tartja lefutottnak a választást.

Ami mondjuk Hódmezővásárhely fényében nem is különös. Mondjuk ott éppen nem járt, amire csak részben magyarázat, hogy az Lázár magánbirtoka (volt), meg hogy nem is képviselőt választottak, mert - mint magától Orbántól tudjuk - az volt a választás főpróbája.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7313712412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

taga20 2018.03.03. 17:43:16

ezek a fityeszbarmok, valami titkos versenyen indulhatnak, ahol aki a legnagyobb baromságot mongya az nyer.

uploads.disquscdn.com/images/8e978e2512726c1bf2492bce14b1342d95e5d8df188fe4e244ea0d235b6e07e0.gif?w=800&h=405

Kútmester 2018.03.03. 17:55:04

Ha nem járja az országot, az a baj. Ha járja az országot, az a baj.

taga20 2018.03.03. 17:56:54

@Kútmester: szerintem az lenne a legjobb, ha börtönben írná a memoárját:)

NemodaBuda 2018.03.03. 18:15:09

@Kútmester: Járja csak, járja, amíg össze nem esik ! Nagyon remélem, hogy egy pár évig nem fog járni sehova sem ! Mutassa meg azokat a szép, utcai harcos gondolatait, gyújtsa fel az országot (ha már az övé nem lehet), prezentálja alantas, primitív gondolatait. Dühöngjön csak, toporzékoljon, beszéljen csak szótagolva, ostobán ! Most vagy mellé áll az ugyanolyan magyar, vagy szembeáll vele a jobbérzésű magyar !

rallus 2018.03.03. 19:57:01

@NemodaBuda: Azért tartunk itt, mert az olyan emelkedett, okos, művelt, aranyszájú emberek, mint te, csak ugatás szinten politizálnak... Persze Putyin, Li Ko-csiang és Merkel csak örülhet, hogy nem veled kell tárgyalnia...

morpho 2018.03.03. 20:56:12

@rallus: Hát veled szívesebben tárgyalnának, az tuti. Merkel különösen!

meszena 2018.03.03. 21:04:16

Egy választás csak akkor lefutott, amikor megkezdik a szavazatszámlálást. Persze a poszt azt szuggerálná, hogy már mindegy, a dolog eldőlt.
Van olyan vélemény is, hogy a fidesz jó előre tudta, hogy ki győz vásárhelyen, viszont pont ezzel akarta mozgósítani a saját táborát. (Nem azt jelenti, hogy direkt veszítettek, de azt gondolták, előnyükre fordítják)Az a félelem volt a fideszesekben, hogy a biztos győzelem reményében nem is mennek majd el szavazni a fidesz választói. A vereségnek viszont valóban mozgósító ereje lett.
Meglátjuk.

morpho 2018.03.03. 22:14:11

@meszena:

"A vereségnek viszont valóban mozgósító ereje lett.
Meglátjuk"

Most akkor lett, vagy meglátjuk? Nem érzel itt némi halvány anomáliát?

taga20 2018.03.03. 22:50:14

@morpho: szerinted ki a fasz vesz használt mosógépet a csúti lótolvajtól?:)))

mathuska tudatosvalaszto2018.blog.hu 2018.03.04. 02:28:32

mar nehogy az is baj legyen, hogy egy partelnok orszagjarasba kezd 1 honappal valasztasok elott. es igazan nem hinnem hogy barmitol is tartaniuk kene. elmult 2
valasztasi kampanyban is ugyanigy ment a baloldali eselylatolgatas (sokan meg talan el is hittek) pedig mar akkoris lehetett sejteni hogy a baloldalnak semmi eselye, eppugy ahogy most se. a mostani ellenzek pedig meg a 4 evihez kepest is szarabbul all, minden part, kivetel nelku, raadasul 1-2 plussz mandatumert meg egymas szemet is kikaparnak.
szoval lehet elore karomoromkodni meg baloldali fordulatoto vizionalni, de tok felesleges. Mar az ordas nagy siker lenne az ellenzektol ha 2014-es valasztasi eredmenyeket tudna hozni. oszinten. Ja en nem vagyok fideszes troll es nem is fogok rajuk szavazni, de ez a tenyeken nem valtoztat.

babbaba 2018.03.04. 03:57:41

@mathuska: Csak most sem a baloldal győzi le, hanem a Jobbik. Ennyi nemzetrontó tettet nem visel el a nemzet, amit a Köpcösnek sikerült véghezvinni, miközben kamunemzetit, kamupolgárit játszott. KISz-fiú volt és maradt, annak megfelelő erkölcsökkel.

Te meg, az én nem vagyok ám fideszes, de biztos ők nyernek...Ja. Hódmező előtt is volt elsöprő többségük, oszt méguis vesztettek.

Európai téridő 2018.03.04. 10:40:37

@taga20: Náluk csak a balos firkászok hülyébbek, akik a Központ utasításai alapján hülyézik le a viccelődő Pócsot.

taga20 2018.03.04. 11:33:54

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

te bazdmeg úgy totyogsz és úgy hápogsz, mint egy fityeszes droid.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.04. 11:59:20

@taga20:

Érthető, hogy te mint ballib pártkatona ezt így látod.

taga20 2018.03.04. 12:04:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

akinek van szeme, az vágja, hogy egy ruszkiügynökbe oltott fityeszgyökér vagy.
ja és, a liberálfasiztázást kihagytad droid, ahogy az akolblogodon teli pofával teszitek az agyhalott haverjaiddal.

hiába terelsz droid, mindenki ismer, mint a rossz pénzt!

taga20 2018.03.04. 12:39:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a te gazdád befogja és részben meg is tette.

vergőcc rohadék, egy lejárt ócska lemez vagy, a szar lelkivilágoddal, a muzsik mentalitásoddal!

aki téged olvas, az csak röhög rajtad, ahogy külföldről ekézel minket.

semmivel sem vagy jobb, mint lézerdzsoni, vagy a gecigazdád, vagy a rezsiszilárd!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.04. 13:22:57

@taga20:

Az én gazdám csak munkahelyi gazda, azaz nem vonatkozik kozéleti tevékenységemre.

taga20 2018.03.04. 14:09:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
hát csicska, nekem meg még munkahelyi gazdám sincs, me én vagyok a gazda.

egyébként, ezt tartom rólad:

vergőcc rohadék, egy lejárt ócska lemez vagy, a szar lelkivilágoddal, a muzsik mentalitásoddal!

aki téged olvas, az csak röhög rajtad, ahogy külföldről ekézel minket.

Gábor Pali 2018.03.04. 15:10:53

@Kútmester: A baj,akár járja az országot, akár nem, az, hogy nem ül! Magánzárkában, nyakörvvel a nyakán és bilincsben! Sok-sok évig!

taga20 2018.03.04. 15:29:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: nem kell mindenkinek putyin csicskának lennie, aki külföldről ugat az itthoniaknak!

ezek mennek, meg a birkafelhők!

Európai téridő 2018.03.04. 15:41:11

@taga20: Azt hittem, talán te tudod. Mert ezt a humoros fazont egy kaptafára járó módon, vezényszóra fikázzák némely balmédiák.

taga20 2018.03.04. 15:46:29

@Európai téridő: hát bakker, ha neked ez a pöcs gyerek humoros, akkor neked érdekes fogalmad van a humorról.

Európai téridő 2018.03.04. 16:12:29

@taga20: ti ennél sokkal trébb faviccnél is panaszkodtok, hogy nem értem az iróniát.