B1 blogcsalád



Orbán nagyon hátrasorolta Rogánt, Lázárt és Kósát a Fidesz-listán

2018. március 01. - nickgrabowszki

Répássy és Budai Gyula kiesik a parlamentből.orlazkorog.jpeg

A volt frakcióvezetők négy éve még a 6-8. helyet kapták, most már csak a 22.,  23., 24. helyen vannak, éppen Szijjártó előtt eggyel, aki 2014-ben is a 25. volt. Ebből is látszik, hogy a három népszerűtlen miniszternek azért nincs félnivalója: ha csak csoda nem történik, tagjai lesznek új parlamentnek. (Továbbá Lázár egyéniben is bejuthat, Kósa és Lázár az egyéniben is bízhat, Rogán és Szijjártó csak listán jelölt.)

Azért annak szimbolikus értéke biztosan van, hogy a miniszterek kevésbé látszanak fontosnak lenni Orbán számára, mint a helyükre az első tízbe előrekerült Kubatov vagy Németh Szilárd. Megelőzi őket még a 16. Böröcz László Fidelitas-elnök, a 17. Farkas Flórián is. (Az újabb mentelmi jog garantált.)

A Fidesz-KDNP közös listáján Orbán, Semjén és Kövér áll az első 3 helyen, Novák Katalin mint dísznő a 4.

A várható egyéni győzelmek miatt a lista első 60-70 helyéről lehet mandátumot remélni, még az is elképzelhető, hogy Halász János vagy Révész Máriusz a 72., 73. helyről nem jut be az új parlamentbe. Az ő esélyeiket javítja, ha az egyéni körzetekből jelentős számút visz el ez ellenzék, Halásznak és Révésznek tehát 

a kétharmad ellen és az ellenzéki egyéni koordinációért kell drukkolnia.

Egészen biztosan nem lesz az új parlament tagja viszont Répássy Róbert és Budai Gyula a lista 144. és 145. helyéről. Az előbbi Navracsics Tibor távozásával vált kegyvesztetté, 24 év után kell kenyérkereső foglalkozás után néznie. Budai pedig azzal se tudta újra benyalni magát, hogy kommunistának nevezte az elvileg még független igazságszolgáltatást.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr713707344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Punxsutawney Mormota 2018.03.01. 11:19:45

Budai elvtárs hiányzoni fog :( A Zsírdiszinóval utolérhetetlen párost alkottak abban, hogy kell egymást felüllicitálva, nagyobbnál is nagyobb faszságokat összehordani.

rallus 2018.03.01. 11:39:32

@Punxsutawney Mormota:
Igazad van, mert az igazságszolgáltatás egyértelművé tette, hogy megint sárral akarták dobálni az ártatlanságot!

"Fürst György volt VI. kerületi szocialista alpolgármester esetében helybenhagyta az Andrássy úti ingatlanok ügyében másodfokon eljáró bíróság a felfüggesztett szabadságvesztést, de a pénzbüntetést mellőzte, a többi vádlottat pedig hanyag kezelés vétsége miatt megrovásban részesítette."
Jó-jó eltűnt néhány vagyontárgy, de ezért kár volt zaklatni ezeket a báránykákat...

Punxsutawney Mormota 2018.03.01. 11:48:58

@rallus: Ah, az emútnyócév, ugye? :D Ez tényleg egy remek érv. Orbán Viktor és népi zenekara egy esős vasárnap délelőtt le sem hajol ennyiért... Viszont, embert nem találsz, aki mentegetné a vörös komcsik, Antallék lopását. Azzal nem lehet megmagyarázni a hazaffyas, nemzethy tolvajlást, hogy az emútnyócév... Menj és migránsozzál, vagy soroscivilezzél egyet inkább. Annak is több értelme volna, mint az emútnyócévre való hivatkozás.

Toportyán Zsóti 2018.03.01. 11:54:26

Most hogy a hódmezeiek lerendezték a g narancsosokat első 3 biztos helyük egyikében,adott az a lehetőség hogy frakcióalakítás sem jön nekik össze,saját kardjukba dőnthetőek.Rettegnek is nem kicsit.Lajos médiája az rtlklubbal együtt már túl nagy rés a pajzson,tiborcz gyerek elintézte a g csut csüngőhasúnak hogy világ szégyenire maffiacsaládfőnek higgye az egész világ...na ez qrvára hiányzott neki pont most miko má csak 1 hónapja van hátra.

FCUK19 2018.03.01. 12:02:37

"(Továbbá Lázár egyéniben is bejuthat, Kósa és Lázár az egyéniben is bízhat, Rogán és Szijjártó csak listán jelölt.)" ahahahahahaha :) Lázár 2 körzetben vagy hogy?

v.f.michael 2018.03.01. 14:23:44

@FCUK19: ennél azért jobb szoktál lenni. Csak nem elkezdtél csomagolni?

FCUK19 2018.03.01. 14:40:06

@v.f.michael: keversz valakivel, nem én írtam az idézett hülyeséget :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.01. 15:42:29

Ki élen van eme listán,
Elöl megy börtönbe is tán?
:)

incze 2018.03.01. 16:02:40

szerintem egyszerűen csak eldugták óket biztos helyre, de ne virítsanak ott az élen a legrühelltebb figurák.

Brix 2018.03.01. 16:09:23

Nagyon gyenge ez a lista, tele súlytalan politikusokkal...Az első 20 - ban kb. 3-4 olyan van, Orbànon kívül, aki " tud "valamit...Kósàval meg jobb ha nem szaroznak, mert Debrecen túl nagy vàros ahhoz, hogy elveszítse a Fidesz...

Lone Wolf_ 2018.03.01. 16:13:36

Színjáték az egész. A Fidesz-lista jelentősége kérdéses. Most Orbán kicsit visszább vonja két kedvencét (Rogánt és Lázárt), hogy népszerűtlenségük ne rontsa a párt esélyeit, később pedig a választások után előveszi őket bizalmi feladatokra. Ennyi.

nemecsekerno_007 2018.03.01. 16:38:31

Remélem azért valaki dolgozik is az országban a blogíráson és a kommentelgetésen kívül :)

Különben sose lesz lélegeztetőgépből a kerítés a déli-határon... :D

Sequoyah 2018.03.01. 16:45:20

Ma sem ertem hogy hogy donthetnek olyan emberek az eletunkrol, akikre soha senki nem szavazott, csak valaki onhatalmulag feltette oket ezekre a listakra...
Meg az ilyen hulyeket is el tudnam fogadni a parlamentben, ha fel tudnanak mutatni legalabb par 1000 embert akik felkertek ot, hogy kepviselje oket (azaz megnyertek valamifele valasztast).
Ezzel telepakoltuk a parlamentet olyan vezetokkel, akik egyaltalan nem felelnek a nepnek, nem is kell tenniuk semmit a nepert, csak a partjuk vezetesenek kell megfelelniuk.

mh1973 2018.03.01. 16:46:34

Sok vaj van a fejükön, most pár évig elbújnak a kastélyaikba, aztán megint előkerülnek, amikor fogytán a manna.

sunblind 2018.03.01. 16:54:00

Az a porszáraz tény, hogy a rezsiféreg ebben az országban több egy közepes kőművesnél, eleve definiálja a végletekig eltorzult morális kondíciókat a teljes népesség soraiban.

sutyerák 2018.03.01. 16:56:52

@Frady Endre: pont ilyesmire gondoltam. jól mutatna börtönruhájukon,mint rajtszám.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.01. 17:04:47

@sutyerák:
Nagy pofont börtönőr leken,
Másikat a cellafal ad,
Vakolat lesz számjegyeken
A rabruhán, ami szakad.
:)

rallus 2018.03.01. 17:08:53

Szegény ember vízzel főz... Orbánnak nincs Verese, Draskovicsa, Lamperthje, Kókája, Bajnaija, Szekerese, Simon Gábora, Cusija, Nyakója, de még egy nyomorult Gyurcsánya, vagy Göncz Kingája sem, kénytelen kevéssé értékes embereket jelöltnek állítani..

valakimás 2018.03.01. 17:09:33

66. Selmeczi Kifli Gabika épp becsúszik :)))

sutyerák 2018.03.01. 17:17:55

nem fér fel felderítő luxusrepcsire,de talán még a páncélozott kamionra sem.

sutyerák 2018.03.01. 17:24:53

https://tinyurl.com/y72ft5k9@sutyerák:

taga20 2018.03.01. 17:25:08

@rallus: gyökér, cusi má a tijetek rég óta!:)

te inkább légy büszke tiborcra, mészarosra, a geci gazdádra!

rallus 2018.03.01. 17:34:19

@taga20: Úgy gondolod, hogy a Fidesz adott neki 40 000 000 forintot, hogy tartsa a száját?

qwertzu 2018.03.01. 17:46:15

"Az ő esélyeiket javítja, ha az egyéni körzetekből jelentős számút visz el ez ellenzék,"

Már miért javítaná? Ha jól emlékszem akik bejutnak egyéniben, azok gyakorlatilag kieesnek a listáról, mintha ott sem lennének.

morpho 2018.03.01. 17:49:10

@rallus: Úgy eltüntetek az elmúlt napokban, hogy már kezdtem aggódni, hogy itt maradunk narancskullancsok nélkül! Tényleg leveszitek a "soros tervet" a napirendről? Itt cimborális közegben vagy, igazán elárulhatod.

nemecsekerno_007 2018.03.01. 17:49:33

@Punxsutawney Mormota: "Ah, az emútnyócév, ugye? :D Ez tényleg egy remek érv. Orbán Viktor és népi zenekara egy esős vasárnap délelőtt le sem hajol ennyiért..."

- Mégse vagyunk csődközelben, már az is több mint amit az emútnyócév produkálni tud :)

Kukubenko 2018.03.01. 17:55:01

Tekergőztök itt lipsi tetvek, te a fasiszta Jobbik hátán tudtok csak becsúszni a taknyotokon a Parlamentbe. Pikáns kis helyzet ez. Elvtelen senkik.

morpho 2018.03.01. 17:55:11

@nemecsekerno_007: A sorosozás helyett elmúltnyocévezés? Ez már egy lejárt lemez. Pláne, hogy közben eltelt nyolc év Orbániában! Az ENSZ is jön? Erről tudsz valamit? Te is olyan jól informáltnak tűnsz. Gondolom megvolt közben az eligazítás.

morpho 2018.03.01. 17:56:06

@Kukubenko: Az elvekről Orbán haverodnál érdeklődj, aki kb már minden volt, csak akasztott ember nem!

dr. mesterséges színezék 2018.03.01. 17:56:49

"első tízbe előrekerült Kubatov vagy Németh Szilárd."

Ez nem Kósáéknak üzenet, hanem a társadalomnak: a mindenkiről jegyzetelő és őrző-védő anschlusspolitika már nem eszköz, hanem felvállalt cél.

nemecsekerno_007 2018.03.01. 17:59:08

@morpho: Nem vagyok politikai elemző. Szerencsére :)

Nem követekek minden h@lyeséget :)

rallus 2018.03.01. 18:00:43

@morpho: Addig nem vehetik le a Soros ügyet, amíg kitart a 18 milliárd dollárja... Sajnos ti elég olcsón elvállaltok bármit, így aztán sokáig fog tartani, de most akaratotok ellenére végre gyarapítjátok a GDP-t... Varga Mihály örül....

dr. mesterséges színezék 2018.03.01. 18:03:46

@Frady Endre: :) Igazán lophatna már tőled valami politikai erő. A prózájuk sajnos már nem nagyon üti át az ASNEM (a MENSÁ-val ellentétes szárnyon álló helyiség) falát.

Punxsutawney Mormota 2018.03.01. 18:03:56

@nemecsekerno_007: Jól van, ostobenkó! Nem mennek a bonyolultabb összefüggések, ugye? Az államadóssàgunk úgy nominàlisan mind HDP arányosan több, mint az emútnyócévben. Csak a nemzetközi gazdaságban nincs pànikhelyzet. És közben elloptak kb 9 ezer milliárdot. De ezt nem értheted. Maradj az olyan egyszerű hívószavaknàl, mint soros, civil, libsi! Ezek még mennek neked. Ha többet szeretnél, szívesen korrepetállak, az ajtók mindig nyitva àll a habonyista szellemi közmunkások előtt.

taga20 2018.03.01. 18:12:21

@nemecsekerno_007: ernő bazdmeg, hadat üzentünk azensznek! jelentkezzé orbán orknak, a hadseregébe!

2018.03.01. 18:15:44

a cím nagyon kárörvendő, szerintem nem fognak ezek az emberek ezt a blogposztot lobogtatva berobogni orbánhoz magyarázatot kérni, ugyanis rég tisztában vannak a pozíciójukkal, valszeg benne voltak a lista kirakásában... vihar a biliben?

nemecsekerno_007 2018.03.01. 18:27:14

@Punxsutawney Mormota:

- Hát akkor mese nincs, megszorítások kellenek. Olyasmi mint amit a Bajnai-kormány csinált.

Mi az a 9000 Mrd amit elloptak? Jó lenne ha összeszednéd. Elég egy link is, ha már valaki összeszedte...

mikka 2018.03.01. 18:28:21

AZT AZ OSTOBA fekete hajú BKV potyázós / hazudozós szoci bulát minek hívjátok? díszribancnak?

nemecsekerno_007 2018.03.01. 18:29:31

@Punxsutawney Mormota: Egyébként hirtelen ezt találtam, kb. 2000 óta folyamatosan növekszik az államadósság 2014-től talán kicsit csökkent, de nem biztos, hogy tendencia lesz.

www.portfolio.hu/gazdasag/visszaugrott-a-magyar-allamadossag.250729.html

cdn.blog.hu/te/tenytar/image/brutto_allamadossag_2000_2011.PNG

taga20 2018.03.01. 18:35:35

@nemecsekerno_007: ernő, mi az anyádnak vergőcc itt?

inkább csinálj vizelős tesztet, mint lézerdzsoni:)))

Proud Mary 2018.03.01. 18:38:11

engem az érdekel, h akkor most vannak Németországban no go zónák, vagy nincsenek?

morpho 2018.03.01. 18:40:50

@nemecsekerno_007: Tudom, hogy nem politikai elemző vagy, hanem narancskullncs. Ezért kérdeztelek téged. Csak basztál válaszolni!
@rallus: Tehát soroztok tovább. Te legalább válaszoltál. Köszi.

morpho 2018.03.01. 18:41:31

@Proud Mary: Merkell muttit kérdezd az ügyben, ő a szakértő!

nemecsekerno_007 2018.03.01. 18:42:45

@morpho: "Tudom, hogy nem politikai elemző vagy, hanem narancskullncs. Ezért kérdeztelek téged. Csak basztál válaszolni!"

Mire? Jön-e az ENSZ? Én ezeket nem értem, írtam, hogy nem követek minden hülyeséget.

simonpali 2018.03.01. 18:43:09

@Sequoyah: Várj, nem erre találták ki az egyéni választókerületi szavazást?És véletlenül nem ezért szidják Orbán t a nap 24 órájában, hogy egy inkább arányos, listás választási rendszert cudar módon elvitt az inkább egyéni választókerületi választási rendszer fele

Proud Mary 2018.03.01. 18:44:12

@morpho: kérdezném, de először a magyarországi "demokraták" véleményére vagyok kíváncsi, h tagadják-e még, vagy hülyézik-e most éppen Merkelt

nemecsekerno_007 2018.03.01. 18:44:21

@taga20: Csak írogatok. Ti vergődtök már az emútnyócéve.... :)

Punxsutawney Mormota 2018.03.01. 18:46:54

@nemecsekerno_007: Pont ugyanaz, amit a vöróskomcsik... Na, mutass màr róla egy linket, butuska... Vagy mutass fel valakit, akit elítéltek olyan olyan százmilliárdos lopás miatt, ami miatt hőzöngsz. Mondom, hogy maradj inkább a sorosozàsnàl, meg migráncsozz egy picit, ugyan azt sem érted, de legalább egy-egy szó, amit nem kell neled megmagyarázni.

nemecsekerno_007 2018.03.01. 18:47:19

2016. május:

5 ok, amiért az MSZP-nek öngyilkosság lenne újra összeállnia a Gyurcsány-párttal

b1.blog.hu/2016/05/02/5_ok_amiert_az_mszp-nek_ongyilkossag_lenne_ujra_osszeallnia_a_gyurcsany-parttal

:)

Punxsutawney Mormota 2018.03.01. 18:49:14

@nemecsekerno_007: Megszorítás? Annak fogod érezni, mert megszűnik az éhbértroll munkád. Nézz repjegyet Londonba, mosogatni még jó leszel!

VáradiJános 2018.03.01. 18:49:53

@taga20: figyelj, gyurcsány-seggtisztító! Mi lesz veled ha nyer a jobbik? Megőrülsz?

taga20 2018.03.01. 18:52:10

@Proud Mary: megtámadjuk az zenszt vagy nem?

taga20 2018.03.01. 18:53:58

@VáradiJános: jani! mi lesz veled, ha a gazdád a geci sittre kerül?

kivándorolsz moszkvába?

Proud Mary 2018.03.01. 18:54:58

@taga20: én biztos nem, de te amilyen hülye vagy, simán.

morpho 2018.03.01. 18:55:19

@Proud Mary: A saját kormánya is tagadja, a szóvivője nem válaszol és a belügyminiszter sem, úgyhogy nem a magyar demokratákat kell erről kérdezni. Egyébként a fideszes propaganda gépezet szerint "Merkel egy megbízhatatlan hülye, aki tönkreteszi Európát és amúgy ia megbukott már" Akkor most is hülyeséget mondott szegény.

taga20 2018.03.01. 18:56:11

@Punxsutawney Mormota: ezek imádják a putyinrencert. szerintem má megvette a jegyét, és nem retúr:)))

nemecsekerno_007 2018.03.01. 18:57:33

@Punxsutawney Mormota: "Pont ugyanaz, amit a vöróskomcsik... Na, mutass màr róla egy linket, butuska... Vagy mutass fel valakit, akit elítéltek olyan olyan százmilliárdos lopás miatt, ami miatt hőzöngsz. Mondom, hogy maradj inkább a sorosozàsnàl, meg migráncsozz egy picit, ugyan azt sem érted, de legalább egy-egy szó, amit nem kell neled megmagyarázni."

- Én nem írtam olyat, hogy a vöröskomcsik mennyit loptak el. Te jöttél azzal, hogy a Fidesz ellopott 9000 Mrd-ot.
- Ha az emútnyócév során egyetlen kib@szott ballib újságíró se vette a fáradtságot, hogy összegyűjtse ezt egy cikksorozatba akkor valszeg nem lehet akkora gazemberség mint ahogy a "ballib" békakórus szajkózza.
- Hőbörögni persze lehet, csak ha így akar az ellenzék választást nyerni, akkor nem tudom miben különbözik a Fidesz gusztustalanság kampányától...

De ha te tudod akkor guru vagy.

Egyébként ezzel a "ha te nem érted ezt a baromi nyílvánvaló dolgot" dumával ne kábíts.
Hasonló stílusa a papoknak volt a középkorban, aztán már dobták is a mágjára az adott .... kullancsot.

Gyenge lábakon áll ez a mindenáron váltsuk le a Fidesz kormányt elmélet...

morpho 2018.03.01. 18:57:50

@nemecsekerno_007: "Én ezeket nem értem" Tudom, hogy nem érted, mert ha értenéd, nem ott dolgoznál. Én azt kérdeztem, hogy milyen direktívát kaptatok, nem azt, hogy érted-e?

taga20 2018.03.01. 18:58:45

@Proud Mary: a gazdádat nézd fityeszjobbágy!

te egyébként nem rezsiszilárd vagy, me kábé akkora fasz vagy.

VáradiJános 2018.03.01. 18:59:32

@taga20: nem, gyurcsány-seggtisztító, nem megyek moszkvába, majd vonával intézzük a sorsotokat

nemecsekerno_007 2018.03.01. 18:59:41

@Punxsutawney Mormota: "Megszorítás? Annak fogod érezni, mert megszűnik az éhbértroll munkád. Nézz repjegyet Londonba, mosogatni még jó leszel!..."

- Éhbértroll. Jajj a szájjal festés az nagyon megy a Mekis bölcsészeknek :)
- Csoportterápia. Ezt tudnám javasolni :)

Sajnásom, hogy elrontottam a Fekete Párduc bulijukat...

taga20 2018.03.01. 19:00:58

@nemecsekerno_007: ernő, remeg a szád széle, mint lézerdzsoninak és bájerzsocának.

csak röhög az ember rajtatok!

bencsikevtárs is megmondta, hogy túltoltátok a szopórollert:))))

zooDoo 2018.03.01. 19:01:30

Szerintem a lista sorszámozásának semmi rejtett jelentése nincs.

taga20 2018.03.01. 19:03:26

@VáradiJános: a dunaparton voltatok már? tudod, már néppárt vagytok, és az ilyen nyilasgeciket, mint amilyen te is vagy, má kibaszták a jobbikból:)

VáradiJános 2018.03.01. 19:04:30

@taga20: nyilasgeci lennék, grécizsotyesz? Csak mert nem teccik a gazdád? Na szopjál szart!

VáradiJános 2018.03.01. 19:05:42

@taga20: és nem baszták ki őket, csak kicsit hátrább lettek terelve, hogy a hülyetagák kampányoljanak nekünk ingyen

taga20 2018.03.01. 19:11:39

@VáradiJános: "majd vonával intézzük a sorsotokat"

jani ne érzékenykedj, ha keménykecc!

ott a mejnkámpfod a párnád alatt, olvasgasd!:)

VáradiJános 2018.03.01. 19:13:19

@taga20: teccik mikor a gyagyás dk—s fajtád ünnepli magát vásárhely kapcsán .... mint a viccbeli egérke a hídon az elefántnak: “mi dübörgünk így?”

Gtusa 2018.03.01. 19:15:31

Amit ez a hármas már összelopott az akkora vagyon, hogy az Amazon főnök biztos nem férne fel a dobogóra. Ha csak a néhány nagy üzletet nézzük: teljes EU pénzek, gázüzletág, letelepedési kötvény, V kerületi ingatlan lopás, Vajna pénzek visszajuttatása truston keresztül stb
Nem csoda hogy szép lassan le akarnak lécelni.

VáradiJános 2018.03.01. 19:16:36

@taga20: előkapod a holorongyot amikor aláznak, gyurcsánycsicska? Te csak szeretnél zsidó lenni, mert hiszel az éberség-stréberség-héberség üzleti alapvetésben, de ezt konzultáld meg anyukáddal vagy apukáddal, ne itt rinyálj!

VáradiJános 2018.03.01. 19:18:43

@taga20: te tényleg csak pártokban tudsz gondolkodni, gyurcsánynyalonc? Amit vmelyik vezír kiböfög, aztat fel kell nyalni? Így megy ez nálatok dékáfalván?

nemecsekerno_007 2018.03.01. 19:45:03

@taga20: Legalább röhögsz, már az is jó...

2018.03.01. 19:48:42

Ezen lista alapján lesznek rabláncra fűzve és libasorban vonulnak majd a rács mögé. Magyarországot nem lehet bűntetlenül kirabolni.

VáradiJános 2018.03.01. 19:49:21

@nemecsekerno_007: féltem szegényt, hogy itt fog egyszer idegösszeroppanást kapni

VáradiJános 2018.03.01. 19:50:53

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: így van, eddig sem sikerült egyik tetűnek sem

2018.03.01. 19:57:24

@Brix: "Kósàval meg jobb ha nem szaroznak, mert Debrecen túl nagy vàros ahhoz, hogy elveszítse a Fidesz... "

Hódmezővásárhely is annak tűnt. Jó reggelt!
A Laja meg Lézer jankóhoz hasonlóan megütheti a bokáját: ő bedöntötte a forintot Szargyártóval párosban, ami miatt rács mögé kellene dugni (még mielőtt a svájci frankosok elkapnák).

2018.03.01. 20:00:31

Látom, az ügyeletes fidesztetvek megint ingyen rettegnek. Olyan jó látni!

élhetetlen 2018.03.01. 20:32:18

@nemecsekerno_007: „Mégse vagyunk csődközelben”. Mikor fogod már fel, hogy az IMF időkben legalább azt tudtuk, hogy kinek tartozunk. Most nem vagyunk csőd közelben, mert államkötvények kibocsátása, letelepedési kötvények, de azt sem tudjuk, kinek tartozunk. De, mikor vissza kell fizetni, mi lesz? Mert ahhoz kell egy Varga, hogy kiálljon az ország elé, hogy mennyi bevételünk volt a letelepedési kötvényekből. Én, ha kölcsön kérek, és kapok, akkor adósságom lesz, nem bevételem. Mikor érted ezt meg? És amiről tudjuk, hogy kinek tartozunk, Paks2, kínai vasút, azt is vissza kell majd fizetni, de most jaj, de jól vagy.

élhetetlen 2018.03.01. 20:44:12

@nemecsekerno_007: „Jön-e az ENSZ? Én ezeket nem értem, írtam, hogy nem követek minden hülyeséget.”. Ja, ilyen apróságokkal a nagy igazságtudatodban nem foglalkozol ilyen apróságokkal, hogy nemzeti kakadunk, most az Egyesült Nemzetek Szövetségének ment neki, mint következő ellenségnek. De akkor mit értesz? Mi alapján osztod az észt? Mert, ha ennyire telik, hogy az IMF nem jó, megélünk a piacról, de nem tudod, hogyan, és az ENSZ is ellenség, akkor miért beszélsz?

nemecsekerno_007 2018.03.01. 20:50:04

@élhetetlen:

1. Ha igaz amit írsz és nem tudjuk, hogy kinek tartozunk akkor az a "trükkök százai" kategória és tényleg óriási botrány lesz belőle, a 2006-os eltörpül mellett.
2. Ha nem igaz, akkor viszont valami más gazdasági érdek miatt támadnak bennünket.
3. Ha valahol a kettő között van az igazság, akkor meg ugyanez a cirkusz fog folytatódni, csak max. 2/3-ad nélkül.

teéjesenmindegy 2018.03.01. 20:50:15

@Punxsutawney Mormota: "Az államadóssàgunk úgy nominàlisan mind HDP arányosan több, mint az emútnyócévben"
És ezt egészen pontosan 2010 óta kell számolni. Előtte valahogy a kutyát nem érdekelte, hogy mennyi nominálisan.

teéjesenmindegy 2018.03.01. 20:51:27

@élhetetlen: "mert államkötvények kibocsátása, letelepedési kötvények, de azt sem tudjuk, kinek tartozunk."
:D:D:D::D:D
Jujj, te barom :D

Ratyi Manó 2018.03.01. 20:56:22

Orbán Viktor Vezér

Rá szavazok ezér

Lamlam 2018.03.01. 22:32:37

@Sequoyah:
Soha nem volt ennek az országnak olyan kormánya , kiket a választók felruháztak , és azok az "ösz"érdeket helyezték előtérbe!
Nagyapám mondta egykor "Ezek a politikusok olyanok mint a galambok . Míg lent vannak , a tenyeredből esznek , de ha felszállnak , leszarnak "

ételizésítő 2018.03.01. 23:32:59

@Frady Endre:
A sorrend tulajdonképpen mindegy lenne, csak az egész lista sittre kerülne. Legalább 30 évre.

Pop40 2018.03.02. 02:14:42

@nemecsekerno_007:

Egy világszerte tomboló konjunktúra csúcsán, világszerte zéró infla és kamatszintnél, támogató jegybankokkal, rengeteg eus lóvéval -szerencsére - még a vajdád meg a maffiája se tud annyit lopni, hogy csődbe menjen az ország. Csak szép fokozatosan rohad szét.

Addigra meg remélhetőleg rég börtönben lesznek, mire egy világválságban kiderülhetne, meddig bírja egy olyan ország, amit Orbán-féle dilettáns maffiózók, és rezsiszilárd jellegű hatökrök vezetnek.

Nzoltan 2018.03.02. 05:40:57

@Pop40:
Egy világszerte tomboló konjunktúra csúcsán, világszerte zéró infla és kamatszintnél, támogató jegybankokkal, rengeteg eus lóvéval -szerencsére - még a vajdád meg a maffiája se tud annyit lopni, hogy csődbe menjen az ország.

Csak jelzem, a szarkupac szociknak sikerült.

:-)

chrisred 2018.03.02. 05:58:10

@valakimás: Érdekes lenne. 2014-ben a Fidesz 37 listás mandátumhoz jutott.

Herbert Putzenschramm 2018.03.02. 07:27:09

az hogy ez a ganajtúró rezsi sziló ott van a toplistán szerintem önmagában mindent elmond a fideszről, de legfőképp a miniszterelnök úrról.
már a látszatra sem ad, tökre egyértelmű hogy ostoba, de hozzá hűséges embereket rak maga mellé.

amúgymeg aki egy olyan kormányra szavaz, aminek a fent említett féregen kívül a tagja még szíjártó "kiadjuk az azeri baltás gyilkost kenőpénzért" petike, matolcsi "200 milliárd elvesztette közpénz jellegét" gyurka, kósa "nem stróman az édesanyám" laller, semjén "szent ember" zsót, rogán "faszhelikopter" tonyó, na az annyit is ér.

meg persze vannak még azok, akikre senki nem szavaz, de mégis ott vannak a holdudvarban: mészáros "okosabb vagyok mint cukkerberg" lőrinc, tiborcz pista, az a takonyfejű kábszis habony, andy "a nemzet hörcsöge" vajna, ésatöbbi ésatöbbi.

VáradiJános 2018.03.02. 07:34:02

@Herbert Putzenschramm: így van, még szerencse, hogy elsöpri őket a juhászpetya, gulyásmanci, gyurcsótány szuperszimpatikus csürhe.

Herbert Putzenschramm 2018.03.02. 07:39:18

@VáradiJános: juhászpetya tényleg egy szar ember, hogy képzeli hogy feltárja a korrupciós ügyeket! fúj, fáklyára vele!

Indriq 2018.03.02. 08:18:01

azért jó ha tudja a cikk írója is, hogy lézet, mr 20%, arogáns tóni mint miniszterek lennének a parlamentben.....

Egyallampolgar 2018.03.02. 08:42:37

@Toportyán Zsóti: "adott az a lehetőség hogy frakcióalakítás sem jön nekik össze,"
Ó vazz bár komolyan tudnék hinni ebben. Orbán-Habony addig nyomta az elképesztő energiákat az ellenzék tönkretételére, lejáratására (ÁSZ,, Soros-Vona-Gyurcsány plakát) hogy az ideológia hátrébb szorult és az ellenzék tényleg nyitottabb az együttműködésre mint valaha.
Ha csak a háttérben megegyeznek és tényleg vissza-visszalépnek, ha valóban megegyeztek egy minimál programról (NER lebontás+ elszámoltatás)... az tényleg komoly lenne. Egyelőre nem tudok komolyan hinni benne. De nagyon kéne.

goumideaumineaux 2018.03.02. 08:42:47

Üdv, démosz!

Nekem azt üzeni ez a lista, hogy Orbán folytatná az Országgyűlés eljelentéktelenítését. Rogán, Lézer, Kósa pedig olyan munkát kapnak, ahol többet tehetnek ezért a gáz bandáért annál, hogy ülnek és bekapcsolódnak a papagájkommandóba.

dr. mesterséges színezék 2018.03.02. 09:01:07

@goumideaumineaux: Igen, robotok helyett már robotkutyákat akar látni a patkóban, de... applikálva a hajdani rendőrviccet: hogyan érdemes kiválasztani a fideszest, akit ki kéne vágni a Parlamentből?
- Találomra.

rallus 2018.03.02. 09:45:59

@Egyallampolgar: Na most őszintén! Mivel tudná az ellenzék önerőből történő tönkretételét, lejáratását fokozni Habony? Az olyan lenne, mintha valaki biciklivel meg akarná tolni a levegőben a Boeing F-22 Raptort...

2018.03.02. 09:47:36

Tudatosan választottak a dobogós helyekre zárt osztályra valókat?

Gabor Jeges 2018.03.02. 10:06:19

Lehet, hogy így ösztönzik a választóikat szavazásra. A hátul lévő népszerűek bent tartása miatt a lusták is elmennek szavazni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.03.02. 10:20:16

@dr. mesterséges színezék: Olyan bonyolultan fogalmazol, mint egy igazi MENSA tag... :)))

nemecsekerno_007 2018.03.02. 10:43:37

@Pop40: Nzoltan leírta: A szociknak sikerült :)

Egyallampolgar 2018.03.02. 12:04:22

@rallus:
"Na most őszintén! Mivel tudná az ellenzék önerőből történő tönkretételét, lejáratását fokozni Habony?"
Ez nem komoly kérdés ugye? Hogy mivel? Nézd meg (inkább ne, nem érdemes) a tahóknak osztogatott Lokált, vagy a Ripost-ot. Mindkettőt Habony cége készíti. Tele van álhírekkel és rágalmakkal ellenzéki képviselőkről. Vona buzi, a MOMO-s srác sikkasztott, Szél lebontaná a kerítést stb...
Habony persze nem csak a saját cégei által nyomott hazugságokért felelős. A teljes FIDESZ kommunikációt ő szabja meg.

2018.03.02. 12:54:46

Már bocsánat, de ez csak olyan, mint a sakk.
A parasztokat előre kell tolni, őket nem lehet visszavonni. Ezzel szemben a tisztek, főtisztek előre tolhatók vagy hátra vonhatók tetszés szerint. A csapatot erősítheti, ha egy tiszt hátrébb lép.
De ez sem menti meg őket. Már várom a rosálást!
:)))
süti beállítások módosítása