B1 blogcsalád



Mint a kommunizmusban: a magyar kormány belekötött a BBC tudósítójába, 30 év után ismét

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. február 19. - Szelestey
  • Magyarország nem rés, hanem erős bástya, pedig az iszlám már nyugatról is fenyeget bennünket;
  • A fő mumus az EU, Soros és legújabban az ENSZ, de nincs megállás a zavaros látomások szolgálatában!
  • Berecz János legjobb tanítványa Kovács Zoltán, már a BBC tudósítója is szálka a szemében.

nick_thorpe.jpg

 

Guardian

guardian.jpg

A magyar miniszterelnök azt állítja, hogy országa az utolsó bástya Európa iszlamizálódásával szemben. Orbán Viktor rátett egy lapáttal a szokásos, populista retorikára a választások közeledtével. Megismételte a mantrát, mármint hogy elhárította a veszélyt, ami a magyarok életmódját fenyegette az unió, valamint Németország és Franciaország oldaláról. A beszéd, amely óhatatlanul rászállt a fenyegető bevándorlásra, különösképp aggasztó a politikus számtalan hazai és külföldi bírálója számára. Az állította, hogy a Nyugat kinyitotta a kaput a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám terjeszkedés előtt. Kormánya ugyanakkor szerinte megakadályozta, hogy az iszlám világ beözönöljön dél felől. Felsorakoztatott egy sor megkérdőjelezhető statisztikát és apokaliptikus víziót. A retorika azoknak a véleményét támasztotta alá, akik sürgetik, hogy a Fideszt zárják ki az Európai Néppártból. Soros ezúttal is az egyik fő célpont volt. Orbán a kormány szolidaritását ígérte a nyugati népeknek és vezetőknek, amelyek és akik meg akarják menteni a saját országukat és keresztény kultúrájukat. A lap idézi az MSZP elnökét, aki úgy értékelte, hogy a beszéd egy közepes méretű cég igazgatójának megnyilvánulása volt, megspékelve egy sor érzékcsalódással.                     

 

New York Times/Yahoo/Reuters

unnamed_9.png

Világméretű összefogásra szólított fel a migráció ellen a választások előtti országértékelő beszédében Orbán Viktor. A politikus, aki idehaza népszerű, ám politikailag és gazdaságilag egyre inkább összetűzésbe kerül az uniós partnerekkel és éppen ezekre az ellentétekre építve erősödik tovább, úgy állítja be, hogy ő az európai keresztény nemzetek megmentője. Ugyanakkor sokan a javára írják, hogy megfordította a magyar gazdaság lefelé tartó irányzatát. Ám olyan módszereket alkalmaz, amelyeket az ellenfelek tekintélyelvűnek minősítenek. Jelenleg a bevándorlás uralja a mondandóját. A közönség hangos tapsa közepette azt fejtegette, hogy a veszélyes szakadás fenyeget a Kelet és a Nyugat között, utóbbi immár migránsövezet, vegyes lakossággal, ráadásul más irányban halad, mint Magyarország. Azt ecsetelte, hogy a veszély a brüsszeli, berlini és párizsi politikusoktól jön, amivel feltehetőleg a kétsebességes Európa tervére utalt. Megerősítette, hogy a fő ellenfél Soros György. Szövetségesei között említette a V4-eket, Horvátországot, Ausztriát, a CSU-t és nagyon számít Berlusconi győzelmére a jövő hónap eleji olasz választásokon.

 

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

A pusztulás lehetőségére emlékeztette Európát Orbán Viktor, amikor megtartotta beszédét, amelynek fő célja a Fidesz újraválasztásának elősegítése volt. Azt közölte, hogy kész fokozni a harcot az EU menedékpolitikájával szemben. Az ország kultúrájának védelmében hajlandó jogi és diplomáciai eszközöket is bevetni, miután mint hangoztatta, a veszély most már nem annyira a migránsok, hanem Nyugat-Európa és az EU részéről fenyeget. A jelentés emlékeztet arra, hogy a bírálók ugyan nyíltan idegengyűlölő retorikával vádolják a politikust, Brüsszel azonban idáig nem kezdeményezett ellene semmiféle érdemi szankciót, és pártja továbbra is az EPP tagja. Tegnap Orbán jellemző módon nem tartotta vissza magát, amikor azt bizonygatta, hogy Brüsszel, Berlin és Párizs utat nyitott az iszlám terjedéséhez, és azt akarja, hogy Magyarország is a bevándorlók állama legyen.

 

Die Welt

die_welt_1.jpg

A konzervatív újság azt emeli ki Orbán Viktor megszólalásából, hogy apokaliptikus jövőt vázolt Európa, és azon belül is Németország számára. De mindenek előtt a muzulmánokkal szemben gerjesztette a félelmet, amikor azt hangsúlyozta, hogy népek szűnnek meg létezni, a Nyugat elbukik és észre sem veszi, hogy lerohanják. A jobboldali-nemzeti miniszterelnök tovább fokozta az élesen bevándorló-ellenes hangot: szerinte az európai nagyvárosokban hamarosan nagy muzulmán túlsúly alakul ki. A kereszténység a fölrész utolsó reménysége. A politikusról közismert, hogy mennyire elutasító a migrációval szemben. A menedékkérőket segítő civil szervezeteket bezárással fenyegeti. Most kijelentette, hogy ha nem hagynak fel veszélyes tevékenységükkel, akkor egyszerűen kiutasítják őket, legyenek bármilyen befolyásosak vagy gazdagok.

 

Die Zeit

die_zeit.jpg

Orbán Viktor vasárnap kilátásba helyezte, hogy lehúzhatják a rolót mindazok a szervezetek, amelyek menekülteket támogatnak, sőt még a kiutasítást is megpendítette számukra. Az Országgyűlés kedden tárgyalja a Stop, Soros-törvényjavaslatot, amely korlátozná az érintett NGO-k működését. 25 %-os adót vetnének ki rájuk a külföldről kapott pénzek után. Ezen felül a munkatársakat kitilthatják a határ menti övezetekből. Munkájukhoz engedélyt kell kérniük a belügyi tárcától, és ha nem tartják magukat a rendelkezéshez, akkor nagy büntetés vár rájuk, illetve fel is oszlathatják őket. Igaz, a hármas indítvány egyik részéhez nincs meg a kétharmad. A tavaly hozott civil törvény miatt a Bizottság az Európai Bírósághoz fordult.

 

Die Presse

die_presse.jpg

Az amerikai elnök mintájára a magyar érdekek elsődlegességét hirdette meg Orbán Viktor. Ugyanakkor a civil csoportokat ezúttal is azzal fenyegette meg, hogy kénytelenek lesznek felhagyni munkájukkal. Szerinte az ország tekintélye lényegesen erősödött, de óvott a nyugatról érkező veszéllyel szemben. Merthogy Brüsszel, Berlin és Párizs bevándorló országot akar csinálni Magyarországból. És itt újból nekiment az ún. Soros-tervnek, de a bizonyítékkal továbbra is adós maradt. Közölte, hogy ma adja át bolgár kollégájának azt a javaslatot, amely az európai határok hermetikus lezárását szolgálja. Kevésbé meglepő volt ugyanakkor, hogy erősen kiosztotta az ellenzéket.

 

BBC

bbc_1.jpg

A magyar kormány több mint 30 év elteltével ismét arra figyelmeztette a BBC budapesti tudósítóját, hogy ne avatkozzon be az ország belügyeibe. Nick Thorpe-ot a Kádár-rezsim alatt azzal fenyegették meg, hogy kiutasítják az országból, miután beszámolt arról, hogy az akkori állampárt Agitprop. Osztálya lépéseket tervez az Írószövetség renegátjai ellen. Csak az mentette meg, hogy a brit nagykövet nyíltan a pártjára állt, és közölte, hogy ha az újságírónak mennie kell, akkor távozásra szólítják fel a Londonban dolgozó összes magyar tudósítót. Ráadásul pár nap múlva a magyar fővárosba látogatott az akkori brit külügyminiszter és ő a legfelső szinten hozta szóba az ügyet. Ám úgy látszik, a történelem kísértetiesen ismétli önmagát, mert a minap Kovács Zoltán fejezte ki nemtetszését amiatt, ahogyan Thorpe tálalja a dolgokat, miközben a Fidesz nyerésre áll a közvélemény kutatások alapján. A BBC munkatársa ezek után azokért aggódik, akik még objektívan számolnak be a magyar eseményekről, akár a hazai, akár a külföldi publikumnak. És az is zavarja, hogy ki fog ezek után szóba állni vele a magyar hatalmi elitből, miután már így is egyre kevesebben vannak, akik erre hajlandók. Egyébként a „mély torok” annak idején a napokban elhunyt Bojtár Endre volt. (Kovács Zoltán pár napja kivezettetéssel fenyegette meg a Guardian munkatársát, amikor az a protokoll megszegésével akart kérdést feltenni Lázár János szokásos sajtótájékoztatóján, mert egyébként nem kapott szót – a szerk. megj.)

 

Die Welt

die_welt_1.jpg

A lap helyszíni tudósítást közöl Temesvárról, miután a német rendőrség szerint a város lett az embercsempészek új központja. A bűnözők több ezer eurót kérnek, hogy bárkit átjuttassanak a határon, és az sem érdekli őket, ha közben emberek fulladnak meg a raktérben. A jelentkezők a magyar határ közelében lévő településen szállnak be és onnan viszik őket tovább. A jelenségre már a magyar kormány is figyelmeztetett. Egy ezer kilométeres fuvar Németországba pl. 5500 euróba kerül. Mint egy szír elmondta, már Törökországban felvette a kapcsolatot az egyik bűnbandával. A kamionok jó részét Dél-, illetve Kelet-Európában jegyezték be, nagyon sok török cégek nevén fut. De a tettesek nemigen törődnek a menekültek biztonságával. Gyakran építenek be kettős padozatot, a jelentkezőknek a mindössze 40-50 centis üregbe kell bepréselniük magukat, noha ott sokszor nincs levegő. De a bűnözők számításba veszik, hogy a szerencsétlen emberek nem élik túl az utat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4713680874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.19. 06:28:51

Így igaz, a Fidesznek nincs keresnivalója a konzervatívok között. Mert a legtöbb mai európai konzervatív régóta liberálissé züllött.

Európai téridő 2018.02.19. 09:22:32

A BBC eddigi, sokszor hazug, fényező agitpropja ismeretében ők csak ne dumáljanak! A brexitországi Guardian csak ne mondja meg, hogy mit kell tenni az EU-nak. Muszlim ügyben Magyarország évszázados tapasztalatokkal bír, elvégre volt itt török hódoltság isvalamikor. Hogy Temesvár, az egykori Kis-Bécs, az 1989-es forradalom bölcsője mivé züllött...

2018.02.19. 09:44:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Birkuci ! Javits ki légy oly kedves, ha tévednék, de orsós, amikor még pénzt kapott a sorosgyurkótól--mert libsi volt--akkor még volt keresni valója ott . Hiszen pénzt keresett és talált is, de ennek vajon mi is volt az ára ?
Miért is kapott orsós pénzt, és a lakájok is ? Hogy a libsik ideológiáját vallja és terjessze ? Mert azt tette . Vagy netán tévednék ?

2018.02.19. 10:19:11

@jános515: "de orsós, amikor még pénzt kapott a sorosgyurkótól--mert libsi volt--akkor még volt keresni valója ott "
Igen, volt olyan időszak is... tehát már Soros akkoriban sem tudott a bőrébe férni és a mindenbe belekotnyeleskedésének most isszuk a levét... én ezek után nem bíznék benne..te igen? Mi lesz, ha most még jobban mellényúl? Mi a garancia? Vagy most téged pénzel és pénzért még az ördöggel is cimborálnál ? :)

Másrészt... 'az' már elég régen volt, változott a világ, változott Soros, a céljai és hiba lenne valakit egyetlen régi 'jócselekedete' alapján megítélni. Ha most elfognak egy sorozatgyilkost, az védekezhet azzal, hogy 30 éve elültetett két platánfát, egy tő nárciszt, és átkísért három nénit a zebrán?

FCUK18 2018.02.19. 10:30:25

@Womb Raider: Persze, horngyufa óta simán. pufajkás volt a lelkem, na de utána megnyitotta a határzárat, és az mindent annulált...már akinél. de sokan az őszödi beszédet is igazságbeszédnek hívják :)

2018.02.19. 13:18:38

@Womb Raider: Bocs, de azt hiszem eltévedtél. Annál inkább mert én------ @maxval bircaman szeredőci szürke proletár---ral szerettem volna "társalogni. Igy ismeretlenül , ne haragudj, nem foglalkozom veled. Tudod, idegenekkel itt sem állok szóba.
De ! Ha nem ismersz, akkor ne mondj véleményt senkiről, vagy erre nem tanitottak meg ? Ha nem, akkor ideje megtanulni.

Engem senki nem pénzelt és nem is fog. Tudod, még magától sorostól sem kaptam pénzt, pedig az Édesapám kénytelen volt itt hagyni a hazáját és a családját '56-ban. Tudod, fideszes szócső, én egyszer láttam őt, amikor hazajött meghalni ! Úgy hogy , ha kérhetem, halkabban cimkézni és nem butaságokat firkálni.Én más pénzén soha nem éltem és nem loptam el senki pénzét, földjét, házát szőlőjét és bányáját sem. Nos, valamire még kíváncsiak vagytok ? Szivesen segitek ha kell ! Kérdés van még ?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.19. 13:45:50

@jános515:

S mondta bárki is, hogy Orbán nem volt liberális? Részben még ma is az, de a lényeg, szembefordult a Hálózattal.

2018.02.19. 14:31:21

@jános515: Háát...kisbarátom, ilyen ez a popszakma. Egy nyilvános fórumon nem tolhatod úgy a hülyeségeid, hogy csak is az reagálhasson rá, akit te jónak látsz. Ehhez szokj hozzá.

"Ha nem ismersz, akkor ne mondj véleményt senkiről, vagy erre nem tanitottak meg ? Ha nem, akkor ideje megtanulni."

Nos, ahogyan errefelé az ellenzék séróból nyomja a Putyinbérenc és habonycsicska jelzőket, úgy előfordul, hogy a másik oldal is kap érdemtelenül hasonló jelzőket. Ez van, ahol gyalulnak, ott hullik a forgács... Amúgy kérdeztem és nem állítottam, ha érzed a különbséget.

2018.02.19. 16:07:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Bikuci ! A hálozaton most a pénzcsap elzárását, az ingyenpénz osztogatását érted ? Mert akkor a hálózat szakitott Orbánnal. Vagy nem ? Mert mindez csak nézőpont kérdése.

@Womb Raider: Hát , már megint tévedtél, és nem is kicsit. Kicsi nem vagyok, és a barátod sem. És nem vagyok egyik pártnak sem az agit-proposa és nem vagyok a szófosója sem. És engem nem fizetnek , hogy nyomjam a süketet, a hülyeséget. És nem is fognak. Csak hogy tudd és el ne tévedj.
Hogy ki mit és milyen névvel anyáz, sérteget vagy nyomja a baromságot , --hol egyik, hol másik oldalon--az legyen az ő gondjuk. És a tied, ha te is cimkézel. Nem vagy különb te sem, még ha annak is hiszed magad. Részemről --veled--téma lezárva.

Én pedig majd vitatkozom Birkucival, mert vele még lehet vitatkozni és lehet dolgokat sértegetés nélkül "átbeszélni", a betűk világában.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.19. 16:50:37

@jános515:

A Soros Hálózat annak a nemzteközi, háttérhatalmi szervezetnek a része, mely célul tűzte ki a világ nyílt, liberális társadalommá züllesztését.

Soros kiszemelt magyarországi embere Orbán volt, de ő lassan rádöbbent, milyen pokoli szerepre szánták, s felmondta a megállapodást. Azóta támadják őt-

rallus 2018.02.19. 18:14:10

Az biztos, hogy Orbán leghevesebb egykori vitapartnerei már a lecsóban vannak és a jelenlegi óbégatók szénája is elég sz.rul áll... Talán azért, mert a migránsokhoz képest butának tűntek és elpártoltak tőlük a szavazók... Lehetséges...

2018.02.20. 08:13:28

@jános515: Jó.. tehát továbbra sem érted a fórumozás mikéntjét, szokásait. Oda se neki. Bár sehol nem állítottam, hogy te konkrétan az vagy, amit utána nagy vehemenciával és műfelháborodással cáfoltál te mégis szükségét érezted deklarálni. Nos, akkor függetlenként írtál csacsiságot, (a vidám , kedélyes cigányozás is beletartozik) és továbbra is játszod a fensőbbrendű gondolkodót. Nos... ha ettől áll a pöcörő..

2018.02.20. 08:49:49

@Womb Raider: Tudod, valamit azért meg kellene tanulni, nem nekem, hanem neked.. Azt hogy egy blogon--mert ez nem fórum, csak hogy tudd--itt vitatkozni szoktak, és véleményt mondanak esetleg, vagy netán minden fél igyekszik a másikat meggyőzni vélt vagy valós igazáról. És ez igy a jó. A vita lényege ez.

Az hogy anyáznak, k.rva anyáznak, meg a másik halott anyját szidják, na ez neked egy szint, akkor bocs, de inkább te nem érted a blog lényegét. A legaljasabb szintre pedig csak a legaljasabb emberek mennek le. Hiszen ők ott és abban a közegben érzik jól magukat. Hiába no, nem lehet mindenki "úrr" mint azok akik szidják a másikat, fröcsögnek.Mert tudod úrnak születni kell, a sok bolond pedig terem, mint csúton, az árokparton a bolondgomba--mondja az egyik ismerősöm.

Én nem cáfoltam semmit és nem dekraláltam semmit, de tudd, ha k.rva anyázol vagy sértegetsz--vita és érvelés helyett, akkor arra készülj fel, hogy érhet meglepi. Kicsi ez az ország arra hogy ne találjanak meg--ha akarnak-- remélem ezt tudod. Mert lehet hogy a szomszéd utcában lakom, vagy lehet hogy mindennap találkozunk, csak még nem beszéltünk. Igy javaslom, vitatkozni és nem sértegetni a másikat. Kultúremberhez ez illik, és te annak tartod még magad. Vagy tévednék ?

Végül is, hol is cigányoztam ? Mert már sokadszor jönnek a fideszesek ezzel a művészi szinvonalra emelt nívótlan dumával. Na, akkor tessék már leirni ide , ha kérhetem. És azt is hogy hol irtam én olyat hogy felsőbbrendű gondolkodó vagyok. ? Ha ilyet irtam--a cigányozást és a felsőbbrendűséget-- akkor , kérem, ird le. Ha nem akkor pedig remélem magadba szállsz és elismered hogy amit írtál, az nem igaz.. Nos , essünk túl rajta, mint az egyszeri ember részegen, a szekérrúdon !

2018.02.20. 09:00:15

@jános515: Jól van... püföld az a szalmacsutakot, javítja a keringést..
Tudom, hogy ez egy blog... és a posztok alatt lényegében egy fórum alakul ki, minthogy nem csak az aktuális posztot véleményezik, nem csak a poszterrel kommunikálnak, hanem jobbára egymással. :) Ami úgy totyog, mint valami kacsa, ami olyan hápogással teszi, mint egy kacsa, ami külsőre kiköpött kacsa, az nagyon nagy valószínűséggel egy fórum, ami egy blogba integrálódik.
Jó, hogy a decens úriemberből azért hol itt, hol ott lóg ki valami. Hol sunyin cigányoz (orsós) hol meg burkoltan izmozva fenyegetőzik.. szuper, fejlődik ez.

Bravehearth 2018.02.20. 09:23:50

"Kovács Zoltán pár napja kivezettetéssel fenyegette meg a Guardian munkatársát, amikor az a protokoll megszegésével akart kérdést feltenni Lázár János szokásos sajtótájékoztatóján, mert egyébként nem kapott szót – a szerk. megj."

Pár napja, azaz múlt csütörtökön az a kis köcsög úgy viselkedett egy sajtótájékoztatón, mint valami indulatos, elmebeteg kis kertitörpe. Viszonylag olcsón és baj nélkül megúszta a pofátlanságát! Különösen annak fényében, hogy lett volna rá módja, hogy normálisan kérdezzen és jelezze a szándékát! Nem jött össze... És most erőlködik a mártírkodás, ez a félnótás szelestey meg nyálcsorgatva nyomkodja a klaviatúráját! Szánalmas...
B.

Bravehearth 2018.02.20. 09:24:38

"Kovács Zoltán pár napja kivezettetéssel fenyegette meg a Guardian munkatársát, amikor az a protokoll megszegésével akart kérdést feltenni Lázár János szokásos sajtótájékoztatóján, mert egyébként nem kapott szót – a szerk. megj."

Pár napja, azaz múlt csütörtökön az a kis köcsög úgy viselkedett egy sajtótájékoztatón, mint valami indulatos, elmebeteg kis kertitörpe. Viszonylag olcsón és baj nélkül megúszta a pofátlanságát! Különösen annak fényében, hogy lett volna rá módja, hogy normálisan kérdezzen és jelezze a szándékát! Nem jött össze... És most erőlködik a mártírkodás, ez a félnótás szelestey meg nyálcsorgatva nyomkodja a klaviatúráját! Szánalmas...
B.
süti beállítások módosítása