B1 blogcsalád



Elios-botrány: Lázárra húzhatják rá a vizes lepedőt, de lehet, hogy ez neki kapóra jön

2018. február 19. - Mr Flynn Rider

Lázár János izgalmas játszmákba keveredik a választások előtt a Fideszen belül is. Egyelőre úgy néz ki, hogy vesztésre áll és vele vitethetik el az Elios-balhét - így akadályozva meg, hogy Orbán fejére nőjjön. 

roglaz_1.png

Ma például kiderült, hogy az a Miniszterelnökség, amit Lázár János vezet, egymilliárdot fizetett titokban a lámpacserékért Tiborczéknak. (Itt a 24.hu újabb leleplezése.)

A háttérben Lázár a saját politikai karrierjét építi és úgy néz ki, hogy ez sokaknak szúr szemet a Fideszen belül, talán maga Orbán se örül neki. Korbábban azt írtuk, hogy Rogán Antalt szemelte ki magának utódként és Orbánnak az a szerencsés, ha Rogán és Lázár egymást tarják sakkban, így nem nőnek Orbán fejére.

Lázár többször jelezte, hogy nincs megelégedve a helyzetével és inkább visszamegy „mezei” képviselőnek Hódmezővásárhelyre (erről korábban itt írtunk). Ezt felfoghatjuk üzenetként is: vagy feljebb léptetik – miniszterelnök lesz-, vagy kiszáll és nem viszi tovább a cirkuszt. Jelenleg ugyanis ő állja a sarat a médiával szemben, amikor a korrupcióról kérdez a sajtó.

A jelek szerint Orbán és a Fidesz válasza nem egészen pozitív:

egyes lapok elmélete szerint megpróbálják Lázárra kenni az Elios-botrányt.

Először az Alfahír, majd rá hivatkozva a Magyar Nemzet, később a zoom.hu is írt arról, hogy miféle intrikák mennek a háttérben.

A jobbikos Alfahír egyenesen olyanokat ír, hogy „belháború van a Fideszben” az Elios-ügy miatt, illetve „kiadták a kilövési engedélyt a Miniszterelnökséget vezető miniszterre”. Sőt, a Magyar Nemzet pedig úgy értesült: Lázár János egyre többször beszél arról szűk körben, hogy a botrányban őt akarják beáldozni.

Hogy mindebből mi a sajtó kreálmánya és mi az igazság, azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni.

Vannak azonban jelek, amikből következtetni lehet arra, hogy valami nem stimmel Lázár körül:

  1. Huth Gergely, a kormányközeli propagandalap, a PestiSrácok főszerkesztője az ATV-ben arról beszélt, hogy Lázár János intrikál Tiborczék ellen. Huth közölte, hogy „miközben Tiborcz István tényszerűen nem volt döntéshozói pozícióban”, nyilvánvaló, „hogy ez egy picike fricska, azért ezt a következtetést bátran levonhatjuk”. „Maradjunk abban, hogy ez a csipkelődés még a szalon keretei között marad, de azért csipkelődés” – fűzte hozzá.
  2. Korábban a B1 blogon is megírtuk, hogy az egész milliárdos csalási botrány pont Lázár polgármestersége alatt indult Hódmezővásárhelyről, a miniszter többször nyilvánosan elismerte, hogy „közösen találták ki” a világítás korszerűsítését célzó programot Tiborcz Isvánnal, a miniszterelnök vejével. Az OLAF jelentéséből kiderült, hogy az akkoriban Lázár vezette Hódmezővásárhely volt az első, ahol megágyazhattak Tiborczék lámpabizniszének. A jelentés szerint ugyanis noha szabálytalanságok árán zsebelte be a projektet az Elios, ez tökéletes referenciának bizonyult: győzelemhez segítette a későbbi pályázatok egész sorozatán. Nagy kérdés, hogy miért hangoztatta nyilvánosan, újságírók előtt Lázár, hogy nyakig benne van a csalási botrányban – vagy nagyon elbizakodott, vagy a szájába adták ezeket a mondatokat.
  3. Lázárról és Tiborczról megjelent egy fotó is, ahogy nyilvánosan együtt kávéztak a belvárosban – Lázárnak emiatt később magyarázkodnia kellett. Sőt, elismerte, hogy az Elios-ügyről egyeztettek.
  4. Ma hozta le a 24.hu, hogy a Miniszterelnökség egymilliárd forinttal segítette ki azokat az önkormányzatokat, akiknek túl nagy anyagi teher lett volna a világítás túlárazott korszerűsítése. A 2013. február 12-14-én meghirdetett 17 darab, 15 százalékos önrészt előíró KEOP-pályázat nyertesei közül csupán a két szekszárdi és a váci projekt nem részesült költségvetési támogatásban, kifizették viszont a Kalocsa mellett Cegléd, Szolnok, Kecskemét, Zalaegerszeg 2-2, valamint Keszthely, Tapolca, Mezőhegyes, Hévíz és Balatonfüred Elios-számláját.
  5. A múlt héten jelent meg Lázárral kapcsolatan az újabb korrupciós botrány, ami minden újság címoldalára került: hogy van egy vadászkastély, ami hivatalosan nem az övé, de az ő földjei veszik körül és az ő ismerősei irányítják, tulajdonolják, illetve az a vadásztársaság használja, amelyiknek Lázár is a tagja. 
  6. Az LMP-s Hadházy Ákos Lázár feleségét leplezte le, szintén a múlt héten, egy újabb korrupciós botrányban. Itt Lázár Jánosné alapítványa került a korrupció gyanújába, az ellenzéki képviselő szerint rengeteg támogatást nyertek, amit nem is kaphattak volna meg, illetve gyanús dolgokra költötték a pénzt. 
  7. Gyurcsány Ferenc is Lázárt jelentette fel az Elios-ügyben. 

A politikus helyzetét nehezíti, hogy minden kérdésre, ami a sajtó felől érkezik, neki kell válaszolnia a Kormányinfón. Így gyakorlatilag rajta van a legnagyobb nyomás a média felől. Eddig mindössze annyival tudott védekezni, hogy megpróbálta először Gyurcsányra, majd Simicskára, majd Brüsszelre kenni az egész sztorit.

Lázár János azzal érvelt, hogy a Közgép volt a társaság tulajdonosa, és így – amennyiben az Európai Bizottság nettó korrekcióról dönt – a felelősséget is neki kell vállalnia; illetve, hogy a projekt még a Gyurcsány-kormány idején indult el.

(A Simicska Lajos tulajdonolta Magyar Nemzet szerint a Simicska-féle E-OS 2013 közepén kiszállt az Eliosból, az OLAF-jelentésben vizsgált harmincöt projektből mindössze háromnál esett arra az időszakra a felhívás kiírása, vagy az Eliosszal történt a szerződés megkötése, amikor a Közgép még közvetett tulajdonos volt. A nyilvános cégadatok is azt bizonyítják, hogy Simicska nem vett ki osztalékot a cégből, amikor tulajdonrésze volt az Eliosban – a 24.hu arról számolt be, Tiborcz Istvánék vettek ki nagy pénzt a cégből, hiába volt ott Simicska is.)

A másik védekezés is elég gyenge: a Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón következetesen véleménynek nevezte az OLAF Elios-jelentését, és azt állította: elfogult magyar uniós megbízottak készítették a dokumentumot.

De tréjünk vissza Lázárhoz: Gulyás Gergely a Hír TV kérdésére válaszolva letagadta, hogy konfliktus lenne a Fideszen belül.

– Huth Gergely egy tévéműsorban azt mondta: hogy Lázár János intrikájának köszönhető, hogy Tiborcz István is az Elios-ügybe került. Önök úgy látják, hogy Lázár intrikált Tiborcz ellen?

– Nem. Nem így látjuk.

A sajtó mindenesetre szereti találgatni, mi lesz Orbán jobbkezének sorsa. A miniszter erről még a múlt év szeptemberében azt mondta, szíve szerint a választókerületét választja.

– Úgy gondolom, hogy az itteni közösségeknek szükségük van arra, hogy segítsek nekik, és én segíteni szeretnék. Többet, mint amennyit eddig tettem

– jelentette ki

A Zoom.hu „Lázár János kijött a fényre és Orbán Viktor babérjaira tör” címmel közölt cikket. Azzal kapcsolatban, hogy a miniszter újabban videókban enged betekintést munkájába és magánéletébe, azt írták: „szakértők” azzal egyetértenek, hogy a miniszter honlapjára mindenképpen érdemes odafigyelni. De nem feltétlenül azért, hogy követhessük életét, hanem mert a Fidesz-kormányban igencsak szokatlan – és tulajdonképpen példa nélküli –, hogy „egy magas pozícióban lévő politikus Orbán Viktor babérjaira tör”, hiszen csak Orbán épít ilyen mértékben rajongótábort magának az interneten.

Ha vkiszont Lázár inkább kiszállna a mókuskerékből és vissza szeretne vonulni, akkor az Elios-ügy még kapóra jöhet neki. A karrierje messze nem lefutott - akár ki is várhatja, míg Orbánnak leáldozik a Fideszben. Persze, olyan politikust még sosem láttunk, amely önkétn lemondott volna a hatalomról. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4713681542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

H3rold 2018.02.19. 13:10:58

Lázár lehet, hogy háttérbe vonul, de csak átmenetileg. 2022-ben visszatér, amikor őt választja miniszterelnöknek a választást megnyerő Fidesz, épp akkor, amikor Áder köztársasági elnöki megbízatása is lejár. Ádert Orbán Viktor fogja követni az államfői székben. Ennek érdekében a 2018. áprilisban induló parlamenti ciklusban 2/3-ados törvényekkel megerősítik a köztársasági elnök hatáskörét. Orbán elvégre mégsem lehet egy gyenge, protokolláris elnök, neki igazi hatalomra van szüksége.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.19. 13:19:08

@Quarker: "a magyarság a háború befejezte óta a fasz rosszabbik végén áll"

Jól látod. Bevezetik a köztársasági elnök számára az első éjszaka jogát. Ez megváltható 10M forinttal. Hogy a fiatal pár melyik tagját bassza meg, azt a geci dönti el. Ezt később kiterjesztik a teljes népességre.

rallus 2018.02.19. 18:07:09

A Fidesz nem olyan demokratikus párt, mint az MSZP, ahol Gyurcsány bátran megpuccsolhatta Medgyessyt... Ezek inkább kavarnak, mint Piszkos Fred...

morpho 2018.02.20. 00:22:14

@rallus: Medgyessyt Csillag istván és az szdsz puccsolta meg. Gyurcsányt puccsolta meg az mszp. Viszont a fidesz tényleg nem demokratikus párt, ebben egyetértünk.

Pali papa és a negyven rab ló 2018.02.20. 00:51:19

""Persze, olyan politikust még sosem láttunk, amely önként lemondott volna a hatalomról.""

Pedig vannak, aki láttak.

Kr. e. 79 elején Sulla a teljhatalmú dictator általános megdöbbenésre lemondott kivételes hatalmáról, sőt még azt is felajánlotta, hogy hivatali időszakának tetteiért kész vállalni a felelősséget.

Na!

Fidesz bérszámfejtés 2018.02.20. 02:23:43

@rallus: Mondtam már, hogy az önkéntesek várják meg amíg a hivatásosak megjelennek a kiadott direktívával. :-((

mh1973 2018.02.20. 06:00:05

Lehet rátolják a balhét erre az önelégült, cinikus tolvajra, de attól még tiborc marad a nemzet veje és nála landoltak a milliárdok, lézernél a dohány bizniszből esett le pár tíz mrd, meg a tram train mutyiból fog.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.20. 07:09:27

Az Elios botrány lassan kifingik, a ballibek meg szopnak ahogy szoktak.

A Fidesz nyer, mert ez a jobb az országnak, az emberek meg nem szopnak be minden uszítást.

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.02.20. 07:12:11

Ez az drága barátaim.

Minnél több kommentet ír valaki parancsra az Eliosról, annál közelebb kerül az emelkedett állapothoz, hogy Homo sorosensus válljon belőle.

Gulyás Marcinak és Schilling Árpádnak már sikerült ! Előre a migránsokért, az új evolúciós szintért, amit együtt álmodunk meg.

Legyetek ti is Homo sorosensusok !

www.origo.hu/nagyvilag/20180216-homo-sorosensus-europa-tanacs-jogi-biztos.html

chrisred 2018.02.20. 08:47:15

@rallus: Medgyessy nem volt MSZP tag. Ô volt az egyetlen külsôs miniszterelnök, nem is tartott sokáig.

horvathviteztamas 2018.02.20. 09:38:07

Zoom.hu...roppant hiteles...

Willkommenskultur 2018.02.20. 10:09:10

@Quarker: 2014ben pontosan ezt mondtak 2018rol, mint amit most te mondasz 2022rol...

nem kene mar vmi uj hazugsagokat kitalalni?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.20. 10:12:24

Azért ez valahol megdöbbentő.
Közismert az Index, 444, HVG féle hírmhamisítók szervilizmusa a ballib horda irányába, de ez a cím azért nem semmi.

"Orbán kikerülte a vitát Tiborcz Istvánról"

Namármost ez a kikerülés azt takarja, hogy az EU soros elnökével Bulgáriában tárgyal, az Osztrák kancellárral karöltve.

sas70 2018.02.20. 10:14:15

@Homo sorosensus: Te parancsra írsz ekkora hülyeségeket, vagy saját magadtól vagy ilyen hülye? Ez utóbbi mondjuk súlyosabb!

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.20. 10:14:54

@rallus:

Tudjuk.. Rendszerváltás óta diktatúrázás van meg nácizás, mikor nem az MSZMP utódpártja kerül hatalomra a Gyurcsnyista Sorosista sleppjével, akik örökségüknél fogva (úgyis mint kommunista diktatúra 40 éve) az anyatejjel szívták magukba a demokratikus értékrendet.

sas70 2018.02.20. 10:17:25

@Rettegek mert ballib vagyok: De legalább helyette, a fideszes a képviselők elmondták a véleményüket. Ja nem saját vélemény volt, hanem központilag kiadott! Nehogy eltévesszék véletlenül, hogy sorosgyurcsánymigráncssimicska! Mert azért nehéz megjegyezni, hogy mindenre ezt kell mondani!

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.02.20. 10:19:45

@sas70:

Ez kérlek evolúció, ami ellen nem tehetsz semmit.
Ezt az első Homo Sorosensusok egyike Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa, fedezte fel, aki maga is elismert evolúció kutató volt, amíg nem állt be, jótevőnk és névadónk Soros György korlátlan szolgálatába.

Azt is megmondta, hogy " egy átmeneti időszakot követően a "Soros embertípus" nemzedéke megszerzi a legtöbb politikai, gazdasági és kulturális hatalmi pozíciót.", aminek már most tanúi lehettek mindannyian.

Csatlakozzatok minél előbb hozzánk, és ünnepeljük magunkat, az új elitet, a Homo Sorosensust !
Lássátok Gulyás Marci, és Schilling Árpád milyen nagyszerű jellemmé nőtte ki magát, és a CEU milyen remek egyedeket képez, akik átveszik majd a hatalmat.

www.origo.hu/nagyvilag/20180216-homo-sorosensus-europa-tanacs-jogi-biztos.html

sas70 2018.02.20. 11:26:26

@Homo sorosensus: Azt is tudod, hogy Soros egymillió elefántot akar betelepíteni Afrikából, hogy letarolják az Európai erdőket?
Meg krokodilokat akarnak a Balatonba telepíteni, hogy megegyék a keresztényeket!

Homo sorosensus · http://magyarhirlap.hu/cikk/111053/Homo_sorosensus 2018.02.20. 11:33:34

@sas70:

Ez nem méltó egy Homo Sorosensushoz.

Egy tiszteletreméltó Nils Muiznieks nevű Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa szavait pongyolán tréfával összekeverni nem való.

Igenis Homo Sorosensusok leszünk, és irányítani fogjuk a világot. Ez ténykérdés, és evolúció. Le van írva.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2018.02.20. 11:59:26

@Homo sorosensus:

elég gáz, mi, hogy a Pártközpont most meg ezt a Homo sorosensus baromságot találta ki, tök ciki. és akkor ráadásul semmi elismerés, de ha nem írod be ötven helyre, még a kis seggedet is megbasszák, hát nem könnyű ma fideszesnek lenni.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.02.20. 12:13:25

Évek óta tartó folytatásos szórakoztató mese a kegyvesztett Lázárról.

Lázár a maffia második embere. Nem fogják megbuktatni és ő sem vonul vissza.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.02.20. 12:18:20

Gerőt sem buktatta meg Rákosi. Sok párttag került börtönbe a belső ellenségkeresés címén, de a hírhedt négyes fogat tagjai közül a másik három érintetlen volt.

Lesz még Magyar Köztársaság 2018.02.20. 12:21:25

@Homo sorosensus: Ebben az legnagyobb vicc, te kis patkány, hogy 3 évvel ezelőtt még azt sem tudtad, ki az a Soros...aztán szarságokkal teletömték róla a fejedet.

sumes67 2018.02.20. 12:24:57

@Homo sorosensus: figyu,figyu, óvatosan a ceuval, ott mostani fideszesek is végeztek.....

sumes67 2018.02.20. 12:28:36

@Rettegek mert ballib vagyok: az elios ügyben nem feltünő neked, hogy nem egyszerre jött az összes infó? Minden nap pörgetve van, ne dőlj még hátra. :-)))))

BiG74 Bodri 2018.02.20. 12:34:29

@sumes67:
Normális embernek nem kell pörgetni, az nem felejt.

sumes67 2018.02.20. 13:00:36

@BiG74 Bodri: oké, normálisnak nem kell. Többieknek?

Pop40 2018.02.20. 15:27:46

Nagyon helyes, gyilkolják csak egymást a maffiózók.

Ide a blogra pedig láthatóan a leghülyébb bérfideszes majmok szabadultak ma rá, nem mintha egyébként magas lenne a színvonal a párt propagandaközpontjában.
süti beállítások módosítása