B1 blogcsalád



Rendőrség: a kormány hazudik, nincs tömeges bevándorlás

2018. február 17. - ashwood

orban-kerites-1068x711.jpgA kormány pénteken újabb fél évre meghosszabbította a tömeges bevándorlás miatt elrendelt válsághelyzetet. Ezzel mindössze egy aprócska gond van: nem, hogy tömeges, de lényegében semmilyen bevándorlás nincs. Legalábbis a határt védő rendőrség szerint.

Legutóbbi ülésén a kormány volt oly kedves – önmagával –, hogy újabb fél évre meghosszabbította a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet". Néhány napja pedig Orbán maga mondta: Brüsszel, Soros és az ENSZ ellen kell harcolni, mert itt támadják igazán Magyarországot.

Értjük.

Megjegyeznénk: az USA Mars-kolonizációs tervei is létében veszélyeztetik Magyarország szuverenitását. Csak szólunk.

Arra azonban rég volt példa, hogy a Pintér Sándor vezette rendőrség – amely diákok és civilek vegzálásával igyekszik lépten-nyomon bizonyítani, hogy igazán nem vádolható baloldali elhajlással – egyetlen ábrán képes cáfolni a kormány minden állítását a migrációval kapcsolatban. Íme:

migransstat.jpg

Ugye Orbán Viktor maga mondta: aki nem betör, hanem kopogtat az ajtónkon, annak érdemben vizsgáljuk meg a kérelmét. Az ábrán a rendőrség kizárólag azokat tüntette fel, akik kopogtatás helyett a kerítés átmászását, átvágását, folyóvizek átúszását választja, mint bejutási mód Magyarországra. A kormány szóhasználata szerint ők az igazi migránsok.

Akkor nézzük a számokat: Orbán második hatalomra kerülésének évében a rendőrök összese 3120 migránst fogtak el. Ez a szám 2014-ig dinamikusan emelkedett, míg el nem érte a 43.387-et. Ez alatt az öt év alatt egyszer sem hangzott el, hogy "jönnek a migránsok!", megeszik a fehér, keresztény magyar kultúrát vacsorára.

A menekültválság csúcsévében, 2015-ben – az utólagos történetírás tanúsága szerint – Magyarország és személyesen Orbán Viktor a saját hab testével védte Európát, ahogy azt tette a történelem során már számtalanszor. Hogy mennyire jól meg lett védve az az Európa, a számoknál semmi nem bizonyítja jobban. 2015-ben ugyanis – hathatós magyar hatósági segédlettel – 391.363 ember masírozott keresztül Magyarországon, illegálisan belépve a déli határszakaszon, átbuszoztatva a nyugati oldalra, Ausztriához. Ebből a közel 400 ezer emberből egyetlen egy sem maradt itt, vagyis ordenáré hazugság azt állítani, hogy bárkit is megvédtünk volna. Sőt, az azévi, Németországba irányuló migráció mintegy felét mi importáltuk Merkelnek. Csak azért, hogy aztán az orra alá dörgölje Orbán és sleppje: a befogadás kultúrája megbukott. Tettek azért, hogy megbukjon, nem is keveset. Pontosan 400 ezret.

Majd megépült minden idők legcsudálatosabb határkerítése, mintegy 174 kilométer hosszúságban. Bár Magyarország összesen 2171 kilométernyi határral rendelkezik, a kormányzati narratíva szerint ez a 174 kilométer már megint megmentette az Uniót. Persze. A magyar kerítés miatt érkezett az elmúlt években tizedannyi menekült Görög- és Olaszországba. Logikus.

Tavaly pedig Pintér rendőrei egész pontosan 1415 illegális határátlépőt fogtak. Ha feltételezzük, hogy mindegyikük a déli határszakaszt próbálta ily módon átlépni, akkor is azt látjuk: fele annyian érkeztek 2017-ben így Magyarországra, mint 2010-ben. Ez lenne a tömeges bevándorlás, amely oly annyira kezelhetetlen, hogy lényegében statáriumot kell fenntartania a kormánynak?

Azt pedig már csak igazán nagyon halkan vetjük fel: ha a dollármilliárdos spekuláns, ördögien ravasz Soros György, összefogva az Európai Unió tízezer bürokratájával és döntéshozójával, és most már a világ legnagyobb, globális szervezetével, az ENSZ-szel,  és akkor mág nem is beszéltünk a mindent átszövő, de láthatatlan Háttérhatalomról, nos ezek összefogva valóban ennyire képesek? De hát hiszen milliókkal akarják elárasztani az országot, nem? Lényegében az egész afrikai kontinenst akarják beszuszakolni a Kárpát-medencébe! Így? Ha Soros, Brüsszel és az ENSZ ilyen hatékonysággal képes dolgozni, akkor egyáltalán miként képesek reggel befűzni a cipőjüket?

Persze nem vagyunk ennyire naivak. Pontosan tudjuk: Orbánnak és bandájának mindent megér, hogy képzelt ellenségekkel és problémákkal harcoljon, az Orbán-szekta tagjai pszeudóvalósággal vívjanak szélmalom harcot. Máskülönben esetleg a korrupcióról, az oligarchákról és a nemstrómanokról lenne szó.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2613676296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter Götz 2018.02.17. 15:22:56

Hazug kormány-Hazug fidesz

Uni1002 2018.02.17. 15:31:28

Azok ott a képen, már a bevándorlók?

index ISIS Al kaida mind CIA projekt 2018.02.17. 16:23:53

Ostoba, béeggy blog.
A CIA- nál nem tanítják, hogy PONT a határzár miatt próbálkoznak tizedannyian?

www.police.hu/sites/default/files/Illeg%C3%A1lis%20hat%C3%A1r%C3%A1tl%C3%A9p%C3%A9s%20megakad%C3%A1lyoz%C3%A1s%20%C3%A1tk%C3%ADs%C3%A9r%C3%A9s%20szerb%20szakasz%202018%2002%2010.pdf

index, 444, hvg, Retek Klub, ISIS, Al- Kaida, Európa elárasztása Ámeriká olajháborúinak mocskával- mérsékelt fegyveres lázadókkal, ISIS- terroristákkal: mind CIA- projekt

THumer 2018.02.17. 18:34:38

@index ISIS Al kaida mind CIA projekt: Barátom, Te tényleg nagyon okos vagy. Külön tiszteletem ahhoz, hogy megpróbáltál eleinte gondolkodva érvelni - amit a belinkelt ábra bizonyít.
Csak épp a helyes következtetések levonása terén küzdesz még kihívásokkal. A linkelt ábrád tanúsága szerint 2018 elején, 30 nap alatt összesen 894 fő próbált meg bejönni. Nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy ezekből kb 100 (a zöld oszlopokat nem számoltam pontosan össze) legális bevándorláskérővé vált, tehát őket aligha lehet az országot galádul elözönlő migránshordának minősíteni. És kerekítsük is fel a számot mondjuk havi ezerre - ebből az jön ki, hogy éves szinten kb 12,000 fő próbálna összesen belépni Magyarországra. Amiből a kerítés kb 11500-t megállít, ebben igazad van.
De a 12,000 fő még mindig alig több, mint a fele a 2013-ban bejött létszámnak, amikor pedig egy vak kormányzati hang nem szólt e folyamat borzalmas veszélyeiről, Orbától az utolsó ezzel kapcsolatos irányvonal az volt, hogy több százezer bevándorólar van szüksége az országnak a piac és a munkaerőhelyzet kiegyenesítéséhez (2002-es interjúja, ha jól emlékszem, te biztosan tudod).
Na és ugye pontosan ez a cikk mondanivalója.
Kérlek hát, fogd vissza az agarakat, mielőtt leostobázod pl a béegy blogot, inkább gondold tovább az első ötletedet.
Hogy a minden a CIA projektje c. fixációdra már ne is mondjunk semmit....

Toportyán Zsóti 2018.02.17. 19:31:37

G csuti pocakmutyi retteg az iszlám törvénxkezéstől,tolvajcsaládja kéz nélküli lenne rögvest.

A.A. Cooper 2018.02.17. 20:28:15

Azért kell nemlétező ellenséggel háborúzni, mert őket még egy maffiavezér belügyminiszterrel meg egy agyhalott honvédelmi miniszterrel is le lehet győzni.

siriq111 2018.02.17. 21:48:45

@A.A. Cooper: Az iroasztal mellol sokkal konnyebb haboruzni ugy, hogy a kivezenyel sok"hulye" majd elvegzi a nagy semmit. Kapnak majd "kellemes" etelmergezest amit a hoovedelem szolgaltatott reszukre, teljesen ingyen. Kapnak nagy semmit, hogy melegedjenek. Kapnak nagy semmit, hogy aludjanak. Van rendor ismeros aki volt a deli hatarnal es horror ami ott van, mar mint ellatas szinten. Vannak helyek , ahol nagyon jo de az ritka mint a feher hollo.

Lamlam 2018.02.17. 22:26:09

@A.A. Cooper:
Ne tegyünk már úgy mintha Orbán egy Don Qijote lenne . Látta mindenki 2015-ben amikor a csirkehálót szaggatták . Ez a kerítés pedig arra hivatott hogy a déli határt védje . Remélem nem bontják szét mint annak idején a kettőskerítést , mert az jó volt .Sajnálatos az ott dolgozók helyzete ..de hogy is mondta anno Antal -" tetcettek volna forradalmat csinálni"-ha a határrendészeten belül ekkora gondok vannak , tegyék meg maguk a lépéseket . Nem Ők kérték a spártai szolgálatot .

siriq111 2018.02.17. 22:36:33

@Lamlam: Baszki , senki nem bontja le, de le kell szogezni , hogy a torokok a gorogok es az olaszok miatt van , hogy itt nincs megnovekedett hatarlatogatas. Nem a magyar csirke kerites miatt. Aki tajekozodik , latja es tudja, fel is fogja.

taga20 2018.02.17. 23:08:16

@Lamlam: a pocakos migráncsokat ki nem állhatom!:)

a pocakos diktátorokat meg egyenesen utálom!

morpho 2018.02.17. 23:17:02

@Lamlam: "Ne tegyünk már úgy mintha Orbán egy Don Qijote lenne"

Nem is kell. Saját maga tesz úgy! Amúgy jól csinálja. Vagy 2 millióan beszopják, hogy a szélmalmok valójában óriások.

taga20 2018.02.17. 23:19:47

@morpho: ez a retek ország, a kétmisi száncsó országa:)))

morpho 2018.02.17. 23:44:45

@taga20: Putyin lesz Dulcinea, Rocinante meg egy Audi A6-os....

morpho 2018.02.18. 01:44:47

@taga20: Az majd a választások után szedi össze a civil szervezetek tagjait....

Csaba Szikora 2018.02.18. 07:52:22

Még mindig itt tartunk?Ki az az ostoba ember aki ezt az írást elhiszi?

index ISIS Al kaida mind CIA projekt 2018.02.18. 08:15:20

“The CIA owns everyone of any significance in the major media.” ~ Former CIA Director William Colby, who died suddenly after freak canoe accident.
Bernstein's 1977 Oct. Rolling Stone Magazine.

imgur.com/a/f5t2q

"Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezk és fenyegeti a Világot"
"Hilery behozhatatlanul vezet Trump előtt"
"Mi csak a mérsékelt szír lázadókat támogatjuk"
"A terrorakcióknak semmi köze az illegális bevándorlókhoz"

index, 444, hvg, Retek Klub, ISIS, Al- Kaida, Európa elárasztása Ámeriká olajháborúinak mocskával- mérsékelt fegyveres lázadókkal, ISIS- terroristákkal: mind CIA- projekt

index ISIS Al kaida mind CIA projekt 2018.02.18. 08:33:59

Nem nyert, elvtársakból lett CIA- spiclik.

Az NSA- spicli Mürkül csak azután tárgyalt Ördogánnyal a védelmi pénzről, miután Magyarország felhúzta a határzárat és tízezrével tódultak fel Ámeriká mérsékelt fegyveres lázadói és olajháborúinak mocska a Balkánon.

Én vagyok aki segít · http://myfreebtc.net/r/03304B82A 2018.02.18. 08:40:06

Ezeknek a szarháziaknak, hisz a nép mert vidéken csak Ők jelennek meg a médiában ! A falvakban nincs kábeltévé, internet ! Van a doboz ami 8 csatornát közvetít, de abban csak a szar jelenik meg . Ezt fossa a kormány !

megamedve 2018.02.18. 08:45:04

@index ISIS Al kaida mind CIA projekt:
Igazad van!!
Azt is hallottam, hogy ezek kifejlesztettek egy titkos szemrángatós-orrpiszkálós jelnyelvet és azzal kommunikálnak egymással. Méghozzá nemzetközileg!
Ha pl. valamelyikük duplán pislog, akkor az azt jelenti, hogy az oroszok már a spájzban vannak!

midnightcoder2 2018.02.18. 18:17:30

@Toportyán Zsóti: Na ja, ők kéz nélküliek lennének, titeket meg halálra köveznének. Úgy hogy, liberósbolsiként én annyira nem szurkolnék az iszlám törvénykezésnek.

midnightcoder2 2018.02.18. 18:20:43

@siriq111: "de le kell szogezni , hogy a torokok a gorogok es az olaszok miatt van , hogy itt nincs megnovekedett hatarlatogatas."

Főleg a törökök miatt. Szép is az, amikor Európát egy olyan tömeggyilkos hatalom védi a migriktől, akiket Hitler is csókolomot köszönne.

nemecsekerno_007 2018.02.18. 18:24:47

@boycow: "Ezeknek a szarháziaknak, hisz a nép mert vidéken csak Ők jelennek meg a médiában ! A falvakban nincs kábeltévé, internet !..."

Egyrészt:

demografia.hu/hu/tudastar/fogalomtar/84-varosi-lakossag-aranya)

Másrészt a maradék 30% falusi lakosság sincs teljesen elzárva se a nettől, se a többi tévétől. :)

Amúgy meg egész más problémáik vannak mint azt hiszik a kis szobatudósok, meg kanapéforradalmárok.

anyadmajma 2018.02.18. 18:36:40

@midnightcoder2: te meg egy hazaáruló bolsevik geci vagy. És még anyád is utál, te senkiházi.

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 18:41:00

Egyre hülyébbek vagytok. Orbán köszöni szépen, Habony hamarosan küldi az apanázst.

Gábor Szögyéni 2018.02.18. 18:41:24

@Uni1002: Igen, a középső az indiai ómigráns gyökerű :)

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 18:43:28

@boycow: "A falvakban nincs kábeltévé, internet !"

A valóságban persze van de mikor érdekelt benneteket a valóság...

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 18:47:43

boycow

1 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2010.08.25. óta tag.

Gábor Szögyéni

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2017.02.10. óta tag.

THumer

0 bejegyzést írt és 17 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2016.02.23. óta tag.

Egyre közelednek a választások, jönnek fel az alvónickek mint a talajvíz....

Én vagyok aki segít · http://myfreebtc.net/r/03304B82A 2018.02.18. 18:59:15

@eßemfaßom meg áll: Annyira okos vagy, döbbenten nézem ahogy nyalod Viktorék seggét . Igazad van , 2500 lelkes faluban van 15 embernek internete !

midnightcoder2 2018.02.18. 19:00:20

@anyadmajma: Látom ismét kiengedték a balliberális kultúrfölényt a palackból.

midnightcoder2 2018.02.18. 19:02:28

@boycow: Ha 15 embernek lenne internetje, akkor nemigen húznák ki a kábelt. Tudod, a szolgáltatók is a piacról élnek.

Gábor Szögyéni 2018.02.18. 19:05:28

@eßemfaßom meg áll: mi vagy, statisztikus? Grafikont is készíthetnél.

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 19:20:30

@boycow: "ilyennek képzeli a világot egy csepeli a 9. emeletről" c. novellánkat olvashatták.

Én vagyok aki segít · http://myfreebtc.net/r/03304B82A 2018.02.18. 19:52:29

Nekem van elképzelésem, de Te segg nyalás közben mit fantáziálsz?Tudod kis fiam Kádárék 2 hetente be vittek mert járt a pofám.A te Viktorod tanult és élte világát. Ilyen balos vagyok. Azért tudd Rákosi is csak "kismiska" Orbán mellett !

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 20:13:54

@boycow: a pofád most is jár, kár, hogy az eszed nem üzemel ilyen jól.

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 20:20:00

ha hahahah ezdeszánalmas :)

"boycow 2012.06.24 07:03:17
Sziaztok
Én 12 éve nem találkoztam olyan kattintós elhelyezett reklámmal ami második alkalommal fizetett volna.
Helyette itt néz szét.
Találsz neked valót.
paja.wpl.hu/
köszönöm"

"Több lábon állok
2012.06.24. 07:41 boycow

Gazdasági válságról beszélnek a "nagyok", Én meg a meggazdagodást élem. Azért van ez így mert, mert nem foglalkozom azzal mit mondanak. Teszem a dolgom, eredmény érkezik!

Eredménye annak is van amit most csinálsz!

Annak is lesz amit csinálni fogsz most!

http://paja.wpl.hu/"

Rettegek mert ballib vagyok 2018.02.18. 21:06:40

A Soros bérencek visszatérnek a migráns seggnyaláshoz ?

Szerintem a Tiborcozás jobban ütött, bár a Simicska cseppet disszonánsá teszi azt is.

De a migránsseggnyalással nagyobb kárt a ballib horda nem igazán tehet magával.

Hozzászólok 2018.02.18. 22:31:13

Valami vallásos áhítattal függötök ezen a kérdésen: nincs tömeges bevándorlás.
Bármilyen hír, ami ennek az ellenkezőjét jelzi, nem létezik vagy hazugság.

Hol van a cikkben az adat, hogy mai időszakban naponta hány migráns landol Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban? Sőt hányat utaztat maga a parti őrség (?) be Európába.

A Magyarországon anno átgyalogó közel 400 e ember közvetlenül Merkel "wir schaffen das" c. meghívása után érkezett, és nem volt még kerítés: áradtak, gyalogoltak az m7 esen, kerteken, falvakon, gyümölcsösökön keresztül, maguk után szemetet, ürüléket hagyva, ellehetelenítve a pályaudvarokat, stb.
Logikus döntés volt eltüntetni őket mielőbb oda, ahova a szíves meghívójuk szólt, aztán lezárni a határt.

Mindaddig nem jönnek erre, amíg
1. zárva van a határ
2. jól tudják hogy nincsenek szívesen látva.

Ha ez nincs így, ide is jönnek majd, mert Eritreához, Bangladeshez és Afganisztánhoz képest itt kérem kolbászból van a kerítés. Még ha oly szívesen siránkoznak is egyesek a "borzalmas" magyarországi állapotok miatt is.

Az, hogy a jelenleg ide érkezők alacsony számát a kormány hazugságának kiáltja ki a blogger, kb olyan "logika", mint az oltásellenzőké: minek az oltás, hiszen nincs is gyermekbénulás. Ja. De nem azért nincs mert nincs, hanem azért, mert VAN oltás.

Azaz van óvintézkedés.
És én szeretném, ha maradna is!

John Doe3 2018.02.18. 23:30:29

Szövegértés, gyerekek! "Tömeges migráció miatt elrendelt válsághelyzet" van? Van! Tömeges migráció van? Nincs! Az itt édesmindegy, hogy miért! Hiszen akkor veszettség miatti rendkívüli állapot is lehetne, hiszen nincs járvány!

eßemfaßom meg áll 2018.02.19. 07:31:26

@boycow: lehetsz az is, bár szerintem a szánalmas pontosabb.

Void Bunkoid 2018.02.19. 09:56:03

Egyébként valóban megszűnt a cucc, már a görög oldalon is eszméletlen kevés migráns jön, most már csak propagandaeszköz a dolog.

Megjegyzem, amúgy a kerítés EBBŐL a szempontból (mint visszatartó erő) egyáltalán nem rossz dolog, és hatalmas csúsztatás az "együtt bontanák le a határzárat" plakát, mert egyetlen ellenzéki pártnak sem áll távolról sem a tervében az, hogy lebontsa - amennyire emlékeztek, 2015-ben eléggé elsöprő többséggel ment át a kerítéses határozat a parlamenten, az ellenzék egyáltalán nem ellenkezett...

Amúgy a kerítés ellen bármilyen hülyén hangzik, ismeretségi körömben leginkább az idősebbek viszolyognak tőle. Ők ugyanis még emlékeznek a kettős kerítéses, aknazáras határzárra, ami természetesen a déli és a nyugati határon volt a legjobban ellenőrizve és karbantartva (ugye a renegát, kapitalistákkal lepaktáló különutas Jugoszlávia meg Ausztria), és elvileg a "nyugati diverzáns ügynökök" távoltartása érdekében. Viszont mindenki nagyon is jól tudta, hogy a csodás megerősített nyugati/déli határzár elsődleges célja nem a nyugatiak kinn tartása, hanem a magyarok benn tartása volt, nem védő várfal volt az, hanem börtönkerítés. Na ezért nem tetszik az öregeknek reflexből a dolog.

Lamlam 2018.02.19. 12:45:03

@morpho:
Sakát maga? Na nem baj ,áprilisban az a 4millió baloldali eloszlathatja a délibábot Orbán ködös szeméről.

Lamlam 2018.02.19. 12:52:44

@taga20:
Rossz lehet állandó gyűlöletben élned , Akad olyan akit kedvelsz is ?-a családodon kívül !

Júlia Pless 2018.02.20. 00:10:14

Segítsetek ha lehet, mert tájékozatlan vagyok. 400000 /négyszázezren/ jutottak át a magyar határon ezek többségét a horvát határról a hatóságok éjszakai autóbuszjáratokkal szállította az osztrák határra. A szerb határ felől érkezők csak több napi budapesti tartózkodás után folytatták útjukat az osztrák határ felé. A szír menekülőkhöz a németek befogadásában reménykedve egyéb országokból is sokan csatlakoztak. Lehet-e kb. tudni milyen volt az országon átjutók nezetiségi aránya ?

Void Bunkoid 2018.03.02. 08:59:49

@csentecsa: azóta eltelt pár nap meg egy Hódmezővásárhely, fordult a kocka, mostmár nem Soros akar arabokat, hanem az ENSZ akar niggereket telepíteni ide.
süti beállítások módosítása