B1 blogcsalád



Nem mehetnek a farsangra az újbudai óvodások, ha a szüleik nem engedik, hogy a fotójukat felhasználhassák a Fidesz-kampányban

2018. február 16. - nickgrabowszki

Simicskó nem is érti a hisztériát, ők ezt mindig így csinálják.
simovi.jpg

Aki arra gondolt (mint például én), hogy aki elhitte Lázárnak, hogy a gyerekkel kampányolni még a Fidesz szerint sem szép dolog, a gyerekeket áztató, térdepeltető, velük fényképezkedő, a kampányban őket felhasználó Fidesz-politikus az egyszeri, de legalábbis nem jellemző otrombaság, tahó és gátlástalan kisebbség,

az nagyot tévedett.

És ezt még csak nem is az iskolákban, óvodákban kampányoló, a kicsiket felhasználó fideszesek egyre növekvő száma igazolja, hanem az, hogy a Fidesz és az általa uralt intézmények

  • kifejezetten számolnak ezzel a lehetőséggel,
  • tervezik a gyerekek szerepeltetését
  • és elvárják, hogy ehhez a szülő (rendes NER-alattvaló) is hozzájáruljon.

Néhányuk megkeresése nyomán a 444 számolt be arról, hogy a XI. kerületi önkormányzat egy adatkezelési nyilatkozatot írat alá azokkal a szülőkkel, akik azt szeretné, ha gyerekük részt vehetne valamilyen óvodai rendezvényen. A nyilatkozat szerint:

Alulírott Szülő/törvényes képviselő befolyásmentesen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy Nevezett gyermekem az X óvodában – Székhelyén és Telephelyein – (a továbbiakban: Intézmény) a 2018. évben szervezett rendezvényeken (pl. óvodai nyílt nap, farsangi ünnepség, ballagás, karácsonyi ünnepség, nemzeti ünnepek vonatkozásában szervezett óvodai ünnepségek, stb.) részt vegyen, róla fénykép, videó és/vagy hangfelvétel készüljön.

Hozzájárulok továbbá ahhoz, hogy a fent hivatkozott felvételek megjelenjenek az
Intézmény, valamint annak fenntartója, a Budapest XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (1113 Budapest, Bocskai út 39-41.) honlapján (www.ujbuda.hu),

Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék,

valamint a jelzett Intézmény és fenntartó megbízásából készült elektronikus, illetve nyomtatott kiadványokban (pl.: Újbuda újság), azokat a fenti célból az Intézmény és fenntartója nyilvánosságra hozzák.

Tehát tekintve Simicskó honvédelmi miniszter is XI. kerületi képviselő, a nyilatkozat szövegéből kitetszik, hogy az óvodai kampányolása egyáltalán nem véletlen, esetleges, egyszeri, hanem kifejezetten tervezett és tudatos dolog volt. Sőt, még az esetleges jogvitát is meg akarták előzni.

A helyzet tehát a következő:

  • vagy adod a gyerekedet a NER-nek és a Fidesznek,
  • vagy kizárjuk mindenből, ami egy gyereknek fontos.

Befolyásmenetesen és kifejezetten.

Ha ugyanis a szülő nem írja alá a dokumentumot, a gyerek nem vehet részt az óvodai nyílt nap, farsangi ünnepség, ballagás, karácsonyi ünnepség, nemzeti ünnepek vonatkozásában szervezett óvodai ünnepségek, satöbbin. A Fidesz az önkormányzat által (közpénzből) fizetett fotósától ugyanis nem elvárható, hogy csak azokat fotózza, akikre engedélye van. Akiknek nincs engedélye, azok részt sem vehetnek.

Simicskó miniszter utóbb a Magyar Nemzetnek odanyilatkozott, hogy nem is érti ezt a hisztériát.

Ha egy óvodát felújítunk, az egy ünnep az óvoda számára, az óvodások számára és az óvó nénik számára, illetve minden újbudai ember számára is. (...) Ez nem kampány, ezt mindig így csináljuk, ez munka. (...) átvágtuk a szalagot, és megdicsértük a gyerekeket és az óvó néniket, hogy milyen szépen és jól dolgoznak és méltó körülmények között dolgozhatnak.

A honvédelmi miniszter nyilatkozata alapján az nem állítható, hogy olyan nagyon szégyellné magát. Semmi se szent, a Fidesz hatalmának megőrzése érdekében minden eszköz megengedett.

Itt tartunk. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3913674796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bebenini 2018.02.16. 17:45:30

Most őszintén, Simicskó honvédelmi miniszternek vannak, voltak gyerekei? Mit mond ezeknek az ovisoknak kampánycéllal?

sZulamith 2018.02.16. 19:37:01

Gondolom nyakkendőt később kapnak a gyerekek, úgy szokás:)

meszena 2018.02.16. 19:53:14

Akár érdekes is lehetne az írás (sajnos nem az, csak a szokásos szajkózás, -talán rosszul fizetik a posztert), de amikor a térdepeltetés dolgot behozza, ott már nyilvánvaló lesz, hogy a demagógiát akarja magasabb szintre emelni.
Pedig a téma izgalmas, de a célnak jobban megfelel az agitációs propaganda ismételgetése. Hozza a kötelező toposzokat, és közben azzal tetszeleg, hogy nem pontosan az a módszere, mint a sorosozó újságíróknak.
De, pont ugyanaz :)

morpho 2018.02.16. 20:57:44

@meszena: "Pedig a téma izgalmas" A pedofil hajlamaidra nem gondolt a poszter. Ő sem gondolhat mindenre. Ezért én kérek elnézést....

Nóri Fábián 2018.02.16. 22:05:56

Nem a cikk stílusa, formája a probléma, a tények borzasztóak! Undorító, felháborító..stb. a gyerekekkel "cukiskodni" politikusoknak! A szülők felelőssége, hogy ennek gátat szabjanak és nem a gyerekeket kell kirakni az óvodai programokról! Szégyen!

Lamlam 2018.02.17. 01:23:27

Simicskó elvetette a súlykot. Nyilvánlevő kampány célból tette. Hasonlít az eset az északkoreai mintához.Mindenesetre ezek a tények hatással lehetnek az áprilisi választásokra.

2018.02.17. 10:22:30

Nem kell elengedni a gyerekeket, ha egy ilyen rusnya komiszár ott van, mert álmában felsir az ovis, a bölcsis pedig visszamarad a fejlődésben.
De most komolyan, egy fideszes pöcs ugrabugrál, holott ha csendben maradna jobban járna. Simikém, mi tartunk el téged és a fideszes kiccsaládot is a vezireddel együtt. Talán ezt bele kéne verni a kopasz fejedbe. Ha lehet akkor egy 12 kg-os kalapáccsal !
Vagy nem elég világos ? Mert ha nem akkor tessék a "nemzet vőjénél" reklamálni, hogy nálad sötét van. A kobakon belül is .

d.j 2018.02.17. 10:30:06

@jános515: Ez nem ilyen egyszerű. A gyerek menni akar, mert a többiek is mennek. Bármennyire berzenkedek egy ilyen dologtól, de a gyerekem miatt és a boldogsága az öröme miatt aláírnám a papírt. Igaz közben leköpném aki odatolja az orrom alá, de aláírnám a gyerek miatt, aki semmit sem ért ebből és nem is tehet semmiről.

Németh Zsuzsanna 2018.02.17. 13:23:58

Nekem nagy a nappalim, tarthatnak nálam farsangi bulit! Itt a szülőknek kell kiállni saját magukért, és a gyerekekért! Én biztos kinyitnám a számat , hogy stopp Fidesz!

Irma Megyesi 2018.02.17. 15:46:26

Ez már felháborító, már mindenhez szerencsétlen ovodásokat használják fel, a szülők miért nem lépnek ez ügybe???????????????,Ha az Én gyerekemről lenne szó azt hiszem melegebb helyre küldeném azt is akinek még csak a fejében is megfordult!!

2018.02.17. 21:59:36

Trollok! Akció van.....

satie · http://321.hu/sas 2018.02.17. 22:28:33

ez nem egy bonyolult ügy, az adott köznevelési intézmény rendezvénye nem sajtó-nyilvános közszereplés, erre nem kötelezhető senki, és ezzel kapcsolatban nem diszkriminálható egyetlen érintett szereplő sem, tehát ez a fajta diszkrimináció simán alaptörvény ellenes, politikailag pedig újabb öngól

zzzzss 2018.02.17. 22:49:38

Minden tisztelettel de nem ertek teljesen egyet a felhaborodassal. Ne legyen felreertes, velemenyem szerint a Fidesz kormany a legartalmasabb dolog az orszag eleteben. De lassuk be egy kozintezmenyrol is be kell szamolni a helyi ujsagban es tenyleg nem varhato el hogy az esetleges kepekrol minden alkalommal meg kell kerdezni a szuloket. Ugy gondolom hogy a leirtak a tisztesseges felhasznalasra vonatkoznak. Termeszetesen ha egy "Szavazz a Fideszre" hirdetesen jelenik meg akkor az problema, de ha egy ujsagcikkben ahol mondjuk megirjak hogy az ovoda uj jatszoteret kapott az egyszeru tajekoztatas.
Persze eleg gaz ha kivezenyelt gyerekek vannak barhol, nem kellene legyenek. De a cikkben szereplo nyilatkozat nem arrol szol hogy a gyerekeket politikai akaratbol ki lehet vezenyelni. Azt viszont elfogadhatonak tarom hogy ez a nyilatkozat arrol szol hogy akar a helyi politikus (partallastol fuggetlenul) mint a fenntarto kepviseloje megjelenik egy ilyen intezmenyben es keszul egy kep amin a gyerekek mondjuk a hatterben jatszanak.
Termeszetesen az en ismereteim korlatozottak az ugyben, azaz lehet hogy a kormanypart politikusai valoban visszaelnek ezzel (es az baj).

legális 2018.02.17. 22:59:09

Már elnézést az itt egyáltalán nem fékezetten habzó szülőktől.
De érdekelne, ki az óvoda fenntartója, nem csak Simicska körzetében, hanem általában?
Tán csak nem az önkormányzat, amelyik is az intézményben készült fényképeket szeretné felhasználni. Jogos? Naná.
Ha a Magyar Helsinki Bizottság, ne adj Isten a CEU tartana fenn óvodát és fel szeretné használni a rendezvényein készült fényképeket, az nem lenne skandallum?
Ráadásul Simicskóék még arra is figyelnek, hogy, akinek derogál az önkormányzati ővoda fényképén megjelentetni a gyermekét, de ahhoz nem elég tökös vagy tehetős, hogy civilbe tegye be megőrzésre, az kivétel lehessen. Emberek, biztosan ezzel akarjátok megszégyeníteni a FIDESZT?

legális 2018.02.17. 23:10:01

@zzzzss: egyetértek.
Csak egy adalék. Pl. EU-s vagy állami támogatással megvalósított beruházás, képzés, gyerekprogram, mindegy mi.
Dokumentálni kell a támogatás felhasználását. Általában fényképpel (erről szól a kifogásolt hozzájárulás) és néha névvel/címmel, amit meg a szülőnek kell jóváhagyni.
A pénz a támogatás kell, a pénz elköltése jól esik, de nehogymáamocskosönormányzati képviselő a gyermekem képével villogjon.
Csak a kettősmércét kikerülendő szerintetek Karácsonyék önkormányzati intézményeben csak akkor fényképeznek, ha nincs benne gyerek?

ember100 2018.02.17. 23:20:17

Helló !

Arra még emlékeztek a történelemből hogy a gazember komcsik a gyereket vezényelték ki zászlóval integetni ha jött brezsnyev elvtárs vagy Május 1.ünnepségekre is November7. is , is ,is ,is .......
Büdös disznók voltak.
NINCS EGY KIS PÁRHUZAM ?????

morpho 2018.02.17. 23:21:39

@legális: A személyiségi jogoknak semmi köze az intézmény fenntartójához. Ilyen alapon közterületen is lefényképezhető bárki és felhasználható egy kampányban, mert a közterület fenntartója is az önkormányzat. El vagy ám tévedve, nem is kicsit, hanem nagyon.

EgyTalDodolle 2018.02.17. 23:45:55

@legális: "De érdekelne, ki az óvoda fenntartója, nem csak Simicska körzetében, hanem általában?"

A kérdésed nyilván költői, hiszen tudod a választ: a helyi önkormányzat, illetve esetleg valami alapítvány. Ez természetesen nem csak az óvodákra igaz, hanem más közintézményekre is. De a kérdésed megfogalmazása kellően pontos, amikor a fenntartóról érdeklődsz és nem a tulajdonosról. A fenntartó, mint a neve is sugallja, az intézmény működését biztosítja valamilyen forrásból, például az adófizetők pénzéből.

Az általad elmondottak igazak például a kórházakra is. Tiltakoznál, ha esetleg ott is aláíratnának a betegekkel egy nyilatkozatot, hogy csak akkor léphetnél be a frissen felújított részlegre, ha előzetesen alaírtad, hogy lényegében bármikor készíthetnek fényképet, amit a helyi újságban megjelentethetnek?

"melyik is az intézményben készült fényképeket szeretné felhasználni. Jogos? Naná."

Mire szeretné fölhasználni? A rábízott vagyon fölhasználásának igazolásához egy fénykép szügségtelen, hiszen nem bizonyít semmit. Az elszámoláshoz a költségvetés ellenőrzése, az átadás-átvételkori jegyzőkönyvek szükségesek. Az önkormányzat feladata nem a kampány. Az a pártok feladata négy évenként. Továbbá a fényképek készítése azért sem indokolt az önkormányzatot képviselő emberekkel, mert az önkormányzat nem szorul ilyen marketingre. Nincsen versenyhelyetben, tehát ha egy helyi lapban megjelenik egy hír miszerint az önkormányzat x forintot költött a helyi óvoda fölujítására, akkor evvel a tájékoztatást elvégezte. Lehet ellenőrizni, az érintettek, gyermekek, szülők, ott dolgozók amúgy is látják.

"A pénz a támogatás kell, a pénz elköltése jól esik, de nehogymáamocskosönormányzati képviselő a gyermekem képével villogjon."

Nagyon pontosan leírtad. Igen, ne villogjon, mert
a) nem az ő saját vagyonát adományozta, hanem a te adódat osztotta vissza a közösségednek,
b) az ő személyes hozzájárulása csekély -bár nem nulla, hiszen munkaköri kötelességének föltehetőleg eleget téve a közgyűlésen részt vesz, az előkészítő dokumentumokat tisztességesen elolvassa, illetve
c) azért mert a munkakörét ellátja nem kell megtapsolnom. Ez utóbbiért esetleg tisztelhetem, becsülhetem, de ezek az események nem a saját karrierjének építését hívatottak szolgálni, a közösség vagyonából.

legális 2018.02.17. 23:46:16

@morpho: mellényúltál, barátom.
Közterületen, vagy közösségi rendezvényen készült képen rajta lehetsz anélkül, hogy kérdeztek volna. Ez egy tüntetésre, focimeccsre, vagy lakógyülésre is igaz.

"Szintén nem szükséges beleegyezés a felvétel elkészítéséhez és felhasználásához ún. tömegfelvétel esetén, tehát ha az érintettet egy tömeg részeként ábrázolják. Ide tartoznak különösen az olyan eseményeken készült felvételek, ahol megszokott a felvételek készítése, például sporteseményeken, koncerteken, felvonulásokon. Ilyen esetben hozzájárulás akkor sem szükséges, ha az érintettet a tömegben, de egyénileg kiemelve ábrázolja a felvétel. Meg kell viszont jegyezni, hogy a külön hozzájárulás nélkül készíthető fényképfelvételek hozzájárulás nélkül csak olyan körben használhatóak fel, amelyet az elkészítés körülményei indokolnak, például az esemény megörökítése, tájékoztatás céljából."
www.piacesprofit.hu/tarsadalom/mikor-kell-engedely-hogy-fenykep-keszulhessen/

legális 2018.02.17. 23:50:48

@EgyTalDodolle: Kicsit túl toltad a kórházi hasonlatot.
Az óvoda a "rendezvényekhez" kéri a hozzájárulást, nem az óvodába lépéshez. Ez azért nem azonos a kórházba kezelésre menéssel.
A támogatáselszámolással lehet, még nem találkoztál. Ez nem hiba, de az ebből adódó tájékozatlanságra hivatkozni már igen

morpho 2018.02.18. 00:39:39

@legális: Ne hazudozz pubi! Ha én megyek az utcán és lefényképeznek, aztán rátesznek egy plakátra, arra hivatkozva, hogy a közterület fenntartója hozzájárult, egy mozdulattal perelem őket szarrá, és simán megnyerem! Ez csak tömegrendezvényre vonatkozik, ahol a rendezvény miatt vagyok jelem, mondjuk egy focimeccsen, vagy egy tüntetésen. De akkor sem írhatják alá, hogy ők mind a fideszre szavaztak, mert ugyanúgy beperelem és ugyanúgy megnyerem! Az meg teljességgel kizárt, hogy bármilyen intézményben lefényképezzenek egy kiskorút és azt felhasználják bármilyen célból és a szülőt kvázi kötelezzék arra, hogy ehhez járuljon hozzá. Szintén azonnal beperelném, ha oda járna a gyerekem. A nyilvános tömegrendezvényekre hivatkozni sima hazudozás!

hidroponi 2018.02.18. 00:46:01

ha a gyermekemet nem engednek az ovodai farsangra,csak ha alairom hogy a fidesz propaganda reszeve tennek, akkor eddig tartana az adofizetesi kotelezettsegem es a jovoben basznek adot fizetni!

legális 2018.02.18. 00:50:30

@morpho: látom, nem sikerült elolvasnod, amit idéztem, meg linkeltem.

Eddig szó sem volt az intézmény hozzájárulásáról, ne is keverd bele, mert összezavarod magad.

Próbáld meg szétválasztani a fogalmat, hogy óvodát, óvodai rendezvényt fényképeznek, vagy óvodást fényképeznek.

Azt is jó lenne felfognod, hogy nem "lárpurlár" fényképezésről vanszó, hanem olyanról, amikor egyébként simán felhasználhatók a képek:

"Meg kell viszont jegyezni, hogy a külön hozzájárulás nélkül készíthető fényképfelvételek hozzájárulás nélkül csak olyan körben használhatóak fel, amelyet az elkészítés körülményei indokolnak, például az esemény megörökítése, tájékoztatás céljából."

Nem ismerlek de szerintem te nagyon csúnya lehetsz, hogy ennyire ellenzed a fényképezést, vagy csak az agresszív kismalac a barátod.

legális 2018.02.18. 01:12:26

@hidroponi: Igazad van bátyus. Mármint ha a hsz-edet önmagában vizsgáljuk.
Csak nem erről szól a cikk és főleg nem a hozzájárulás.
Arról mit gondolsz, hogy a többi gyereket ne lehessen fényképezni azért, mert te nem szeretnéd, hogy a tiedet fényképezzék?

Wise Lady · http://www.wiselady.hu/ 2018.02.18. 01:48:46

A nyilatkozatban szó sincs róla, hogy kampányfelhasználásra adna engedélyt a szülő, csak értelmezve el kellene olvasni a szövegét. Már értem, hogy egyes felnőttek miért futnak bele visszafizethetetlen hitelekbe, gondolom azt a szerződést is csak ennyire tudják értelmezni.
Szerintem ne egyezzetek bele, hogy az újságban megjelenjen, milyen klassz farsangot tartott az ovi, hőbörögjetek csak, úgyis 1 nap múltán önként és dalolva teszitek fel a gyerek farsangi képét a Facebookra, hogy milyen aranyos volt, így legalább nem csak Újbuda, hanem az egész világ láthatja majd őket.

2018.02.18. 01:54:17

Magyarul vedd tudomásul, hogy az a gyerek nem a tiéd, hanem a párté és az államé.

morpho 2018.02.18. 01:56:43

@legális: Most tekintsünk el attól, hogy az első perctől kezdve nem arról beszélsz, amit leírtam, hanem tök másról, de egy óvodai rendezvény, ami bekerül egy propagandakiadványba, mennyire számít indokoltnak? Ha megírják, hogy farsang volt az óvodában és rajta van a képen a gyerekem, az lehet indokolt. Csak hogy azt nem írják meg, mert minden óvodában van farsang. Ezeket akkor írják meg, ha van ott valaki, aki miatt ez indokolt. Ha elmegy egy ismert művész a farsangra, az tök rendben van, de ha a kampányidőszakban elmegy egy politikus, az mennyiben számít indokoltnak? A politikusok szeretnek a gyerekek/ételosztók/kutyamenhelyesek közt tetszelegni, de ezt ne tegyék, mert nem hogy nem indokolt, hanem semmi keresnivalójuk ott. Már csak azért sem, mert a szülök pártállása sem egységes. Tartsanak lakossági fórumokat, meg menjenek el a falunapra, de leginkább menjenek el a picsába, lehetőleg veled együtt!

morpho 2018.02.18. 01:59:44

@Wise Lady: "Szerintem ne egyezzetek bele, hogy az újságban megjelenjen, milyen klassz farsangot tartott az ovi"
Ez hülyeség! Ha erről szólna a cikk, nem zavarna senkit. Csak arról nem írnak önmagában cikket, hogy klassz volt a farsang vagy esik a hó. Csak akkor írnak, ha köthető valamilyen személyhez. Mondjuk ott egy politikus a farsangon, vagy takarítja a havat. Nem láttál még újságot? Egyszer nézz bele egybe!

morpho 2018.02.18. 02:01:49

@legális: Egyébként megint hazudtál pubi! Ezt mind a kettőt te írtad le a kis kezeddel ugye?

"De érdekelne, ki az óvoda fenntartója, nem csak Simicska körzetében, hanem általában?
Tán csak nem az önkormányzat, amelyik is az intézményben készült fényképeket szeretné felhasználni. Jogos? Naná"

"Eddig szó sem volt az intézmény hozzájárulásáról, ne is keverd bele, mert összezavarod magad"

morpho 2018.02.18. 02:03:04

@legális: "Simicska körzetében" Ez meg külön édes :) Biztos, hogy én vagyok eltévedve?? :)

gázóra ellenőr 2018.02.18. 02:39:26

@meszena: És most mi a bajod kisköcsög? Mert az nem derül ki abból amit ideokádtál.

VT Man 2018.02.18. 02:41:02

"Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék,"

Hmm. Mivel van Jobbikos képviselõ is újbudán, ezért ez rá is vonatkozik.

Azt tudjuk (ballibek), hogy Jobbik = náci.
Ha egy náci tájékoztató anyagot csinál, az náci propaganda.

Tehát:
A szülõk aláírásukkal beleegyeznek, hogy a gyerekik fotója náci propaganda-anyagban szerepeljen!!!

Mennyivel jobb B1 cím!

gázóra ellenőr 2018.02.18. 02:41:37

@d.j: Igen, a gyerek menni akar, a szülő aláír, utána köp egyet, majd meggondolja hova húzza majd az ikszet. A dolog totál improduktív. De hát Simicskót nem is az eszéért tartják a Fideszben.

gázóra ellenőr 2018.02.18. 02:43:52

@legális: Most mire akartál kilyukadni? Ez zavaros volt.

gázóra ellenőr 2018.02.18. 02:45:14

@legális: "A pénz a támogatás kell, a pénz elköltése jól esik, de nehogymáamocskosönormányzati képviselő a gyermekem képével villogjon."

Baszd meg anyádat! Leírod hogy gazsuláljon a szülő, hogy kapjon pénzt az óvoda?

gázóra ellenőr 2018.02.18. 02:49:02

@Wise Lady: Hülye picsa! Tanulj meg olvasni!

morpho 2018.02.18. 02:55:33

@VT Man: "VT Man elmeroggyant" Azért ez lett volna a tökéletes B1 cím!

BaGabi 2018.02.18. 04:03:53

A kurvaanyátokat rühedék, tetű fideszgeci állatok!!!!!

2018.02.18. 07:06:46

@d.j: Nos, itt mindenki beszél mindenről, csak 1 dologról nem. Arról, hogy a kiskorú gyerekeknek is vannak jogai. Ha aláirod és engeded hogy egy tapsifüles ugrómókusnak a plakátján, a választásoknál , vagy bárhol máshol megjelenjen --mint díszlet egyik darabja-- akkor tedd. De ha netán valamilyen pedohajlamú kifigyeli és netán--és ezt öszintén nem kívánom még az ellenségemnek sem--valami baj történik, akkor tessék magadra vetni.
Az én unokám is jár sok sok helyre. DE ! Csakis olyan helyre, ahová MI visszük el, MI hozzuk haza és vigyázunk rá, mint a szemünk fényére. Simicskó pedig mutogassa a saját gyerekét, gyerekeit az orsós unokájával és a többi fideszes gyerekeivel együtt.
Vagy az tabu ? Csak a mások gyerekei lehetnek térdeplő, ázó és fázó diszletek ? Ugye ez már viccnek is rossz . Végül csak 1 mondat--a gyerekekért a szülők felelnek, akkor a megélhetési kullancsok hagyják őket békén. Kampányoljon a saját , a rokona és a pártja tagjainak gyerekeivel. Mutogassa azokat, mint a bazári majmokat, és tessék a más gyerekeit békén hagyni , kéretik még most tisztelettel.

zizi77 2018.02.18. 08:13:17

Ha az eredeti cikket is elolvassátok, ott látszik, hogy az önkormányzat vissza is vonta a nyilatkozatot, mert félrevezető a megfogalmazás. Természetesen nincs ehhez kötve a részvételi lehetőség. El lehet dönteni, hogy szándékosnak gondoljátok a tévedést vagy sem, de nincs kétségem, hogy ezen a blogon minden kizárólag fekete.
Mellesleg az eredetiben sincs szó róla, hogy kampánykiadványban is szerepeltethetnék a képet.
A pedofiloktól félő/magam is az vagyok/ nagyszülőnek meg üzenem, hogy az ovi honlapján mindettől függetlenül fent szoktak lenni a képek, továbbá a kedves szülők is valóban kirakják mindenhova a netre ha kell, ha nem.

torró 2018.02.18. 08:23:17

Szoktam itt vitatkozni dolgokban, azonban most én is azt mondom, gyerekeket senki ne használjon politikai manőverezésre. Nem is értem hogyan jut eszükbe!

torró 2018.02.18. 08:27:06

@zizi77:
Jó! De nem politikai kampányra! Teljesen más kategória! Amúgy tényleg raknak ki a szülők olyan képeket a facebookra ami , hát, kissé lécet ver.Ami valóban indokolatlan, de ez a szülő hatásköre.

Gleccsertetű 2018.02.18. 08:28:17

Tök igaz. Gyereket csak ellenzéki tüntire szabad vinni, csak a “demokraták”-nak van joguk gyereket felhasználni.

Gleccsertetű 2018.02.18. 08:32:24

@morpho: ez hülyeség. buknád a pert.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2018.02.18. 08:56:57

Az a szomorú, hogy önmagában ezzel az egésszel nem lenne probléma, ha nem azt látnánk, hogy lakossági tájékoztatás címszó alatt tulajdonképpen a Fidesz kampánya folyik.

2018.02.18. 09:02:35

Pedig nagyon egyszerű lenne. A gyerekek "orbàn takarodj" feliratú ruhàban mennének. Aztàn ott vannak, jòl éezik magukat, a kurmànypàrtkatonàk meg nem merik majd felhasznàlni a fotòkat, videòkat

2018.02.18. 09:04:27

Elég gyenge ma a trollfelhozatal...

@HUN_Sector: :D

inebhedj - szerintem 2018.02.18. 09:08:17

Megjegyzem, ha van valami amit a gyerekek utálnak és mindig utáltak (de már 40 éve is) azok épp ezek a rendezvények. Szóval pont nem fontosak ezek a gyerekek számára, ellenben sajnos kötelezőek, szóval a túlnyomó többségük összeteszi a két kezét, ha egy ilyen nyilatkozatnak köszönhetően távolmaradhat ezektől.

2018.02.18. 09:15:05

@inebhedj - szerintem

Köszönjük Emese!

2018.02.18. 09:18:24

@zizi77: Nos, kedves zizi77 ! Mivel megszólitattam, igy válaszolok. Ha lehet kérni, akkor kérem tisztelettel, hogy az eredeti kiadványt, tacepaót kérem olvassa el és írja le ide. Tudja, irástudatlan,és analfabéta is vagyok.

Az óvodai képek--ballagás, ünnepély, vagy valamihez óvodához köthető esemény,--beteg gyerekeknek gyüjtés, csoport--vagy osztálykirándulásra hozzájárulás vagy hogy az önkormányzat helyett az óvodai kanapé, fotelágyak pótlásra kerüljenek --ez belső rendezvény és nem politikai kampány, nem dicsőités egy noname politikus felé.
( Mert amit leírtam, az valós tény ! )
A kettőt kéretik nem keverni.Gondolom hogy egy óvodás nem kampányolt még soha a képeivel, sem a politikusok arcképével. Nem fogta a nemzeti szinű szalagot és nem térdepeltetett az úton, nem állított esőben és hóban, fagyban --mert kampány van--még egy politikus sem díszletként, , de óvodásokat , iskolásokat már láttam ilyen helyzetben . Ám kérdem én tisztelettel, mi közük van ezeknek a " MI "gyerekeinkhez , unokáinkhoz ?

Hogy a netre kik rakják ki a gyerekeik képét, az egy dolog. Ott nincs soha személyes kontaktus. Azzal minden szülőnek magának kell elszámolni. De az hogy egy politikusnak mondott akárki-bárki, diszletnek, kampánynak és hozsannázásra használja a gyerekek képét, na ez maga a szégyen. És a köszönet helyett megdicséri hogy milyen szépen és sokat dolgoztak, na ez a pofátlanság , a nagyképűség velejárója,teteje !
Hogy ki és mit vont vissza, azt utólag már lehet magyarázni, csak nem érdemes. Hiszen amit egyszer leírtak, megjelent azt magyarázni lehet, de megmagyarázni nem.

Mert a gyerekek jogait --ha jól olvasom--ön sem emlitette sehol. Pedig a gyerekek és azok jogai szentnek és sérthetetlennek kellene hogy legyenek. Mert ők még nem tudják elmondani, leirni és nem értik azt ami történik körülöttük. Ezért ha kérhetem, nem kell semmit sem félreérteni és magyarázni. Csak a gyerekek --mint a legvédtelenebb, a legszeretetreméltóbb "kisemberkék "--mindig és mindenkor legyen sérthetetlenek , védendők, mindenkitől . Legyen az politikus vagy akárki bárki is. Ebben azt hiszem egyetértünk .

2018.02.18. 09:29:18

@torró:

Függetlenül attol, hogy respect, hagy mondjak valamit.
Először csak egy pofon csattan el.
Aztán sok nő megszokja azt is, hogy nap mint nap agyba főbe verik.
Vajon mennyi relavanciája van ilyenkor annak a kérdésnek, hogy hogyan juthattunk idáig?
Csak azért, mert a válasz a kérdésedre egyszerűen az, hogy azért jut eszükbe, mert büntetlenül megtehetik. És ez egyre csak rosszabb lesz.....

agarik 2018.02.18. 09:37:03

Nagyon helyes. Az olyanokról még az is kiderülhet, hogy titokban migránsok. Senki ne csodálkozzon ha a választások után deportálják őket.

hidroponi 2018.02.18. 09:46:59

@legális: mucika!
az en gyerekemet lehetne fenykepezni, csak a kibaszott tolvaj geci propagandajanak nem engednem felhasznalni...teccik erteni a kulonbseget?
ha a fidesznek kell a politikai pedofilia, akkor a lefizetett kozszolgak, trafikosok, miniszteriumi dolgozok gyerekeinek csinaljanak egy kommunista szombatot vmelyikoviban es ott fotozgassak a politkurva szulok gyerekeit..(igy is sajnalni fogom a gyerekekt, mert ok nem tehetnek arrol milyen szuleik vannak, de a torveny az torveny)
de az hogy az adombol fenntartott ovodaban nem engedik be a gyermekemet farsangra, az nagyon kibasssza a biztositekot!

Emmett Brown 2018.02.18. 09:47:33

@inebhedj - szerintem: Jaja, a gyerekek azok pont olyanok hogy utálják az óvodai farsangokat, sőt kifejezetten gyűlölik amikor jön a Mikulás meg a Nyuszi, hiszen sem a csokit sem az ajándékokat nem kedvelik.

Láttál már óvodást a XXI. században?

paráznabillegető 2018.02.18. 10:00:00

@Emmett Brown: a mikulás "vörös".
csak mondom...

zizi77 2018.02.18. 10:14:54

@jános515: szerintem kicsit túl lett ez megint misztifikálva. Szó nincs kampánykiadványról, ha mégis megjelenne ilyenben, nyílván perelhető.
A gyerekek jogait leginkább a szülők szokták sérteni, pontosan ezért kell mindenki másnak beleeggyező nyilatkozat.
A nyilatkozat szövegét visszavonták, mert félreérthető azok számára akik ezt félre is akarták érteni. Érdekes módon azt nem írták le sehol, hogy az óvoda vezetősége megerősítette volna, hogy a gyerek nem mehet a nyilatkozat hiányában a rendezvényre.
Újabb baromság, amibe bele lehet kötni, csak minek.
Mellesleg valami ilyesmit 2009-ben nekünk is alá kellett írnunk az elsőnél és idén a másodiknál is. Feltételezem 2 év múlva majd a harmadiknál is ez lesz. Nincs itt semmi látnivaló!

kolompa lole 1111 2018.02.18. 10:16:48

"Ha egy óvodát felújítunk ... Ez nem kampány"

Aha, persze... :DDDDDDDDDDDDDDD

"ezt mindig így csináljuk"

Hát ez a probléma.

midnightcoder2 2018.02.18. 10:18:10

@ember100: Az MSZ(M)P-vel és a többi kommunista párttal nem az volt a baj, hogy május elsején műsort kellett adni a gyerekeknek, hanem az ilyenek:
index.hu/tudomany/til/

midnightcoder2 2018.02.18. 10:19:23

Amúgy elég vicces, hogy a balfékek egyrészt sipákolnak hogy szegény gyerekeket felhasználják kampánycélra, másrészt a diáktüntetéseknél ők is pontosan ezt teszik.

VáradiJános 2018.02.18. 10:20:47

Tényleg, ott van a szövegben, hogy a demokjatikus ellenzék képviselői nem használhatják a képeket.

VáradiJános 2018.02.18. 10:23:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: “friss nick”

Igazad van, újként ne ugasson bele! Mi demokjatikus független libejális ellenzéki forradalmárok sem küldünk tapasztalatlan ifjakat televíziós interjúkra, mert friss “nickek”

VáradiJános 2018.02.18. 10:24:50

@MikeBoy: “Elég gyenge ma a trollfelhozatal...”

Akkor miért nem kértél erősítést?

teéjesenmindegy 2018.02.18. 10:39:25

Húsvétig már csak 2 hónap! Remélem fogalmazzátok a nácizós, demokráciát féltő, önkényuralom elleni és nőjogi cikkeiteket, mert akkor a rohattfidesz olyanra fogja kényszeríteni a gyerekeket, hogy vízzel locsolják a lányokat. Ez talán még durvább mint a térdepeltetés.

Már megint egy hülyeség miatt hisztiztek. A világ legtermészetesebb dolga, hogy egy "XY átadta a felújított óvodát" cikk alá olyan fényképek kerülnek, ahol látszik az óvoda, meg a gyerekek.
www.nefmi.gov.hu/site/upload/2007/11/700_iskola_071109_03_500x500.png

2018.02.18. 10:44:26

Jönnek már, jönnek....

Emmett Brown 2018.02.18. 10:52:38

@teéjesenmindegy: akkor sem volt helyes, most sem az.

A tudomány sosem téved! 2018.02.18. 11:02:24

A fidesz a gyermekeket reggelente egy zárt intézménybe tereli... Borzasztó!
A holokauszt is így kezdődött, igaz elvtársak??
Orbán tegnap megint megbukott, és holnap gyáván lemond! Hála a felsőbbrendű indexesek oknyomozásának! Köszönjük, elvtárs!

Hívő hitetlen 2018.02.18. 11:13:55

Ezrn bezzeg nem háborgott a B1.

444.hu/assets/%C3%B3voda-gyurcs%C3%A1ny.jpg

Haza lehet menni, nincs itt semmi látnivaló.

VáradiJános 2018.02.18. 11:13:59

@teéjesenmindegy: ez csak montázs, putyin személyesen intézte

Netuddki. 2018.02.18. 11:15:26

Haggyátok már a tolvajfideszest ámokfutni! Hátha van még aki rájuk szavazott volna.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.18. 11:15:39

@VáradiJános: Cuncimókus! Ez az óvódás udvarlás nálam nem jön be. Egyébként sincs mit szólnom hozzád, mert értelmes szöveged, amire érdemes reagálni, az nincs. Próbálkozz valaki másnál, amúgy homokos módra, amikor a rokonszenves dokinak a seggedben vitted a rózsát a proctológiára!

@A tudomány sosem téved!: Szia miki! És párolog már a víz?

@midnightcoder2: A diáktüntetés nem az hogy maguktól mennek tüntetni? Ez a szokásos reggeli olvasási zavarod? Kávé még nem volt?

A tudomány sosem téved! 2018.02.18. 11:25:12

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: már nem, mert Orbán megint lemondott, ahogy megjósoltad. Ezt iIS!

VáradiJános 2018.02.18. 11:26:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: rohadék pedifilokkal nem foglalkozom, tehát takarodhatsz az anyádba, te beteg àllat

Mr. Waszabi 2018.02.18. 11:26:05

Enyhén szólva is adatvédelmi törvényt sértenek ezzel.

2018.02.18. 11:29:21

@zizi77: Már elnézést, de valóban nincs itt szó kampánykiadványról, csak kampányról, egy politikusnak kinevezett egyén cukiságáról, óvodásokkal körbevéve. De ha ez nem kampány, akkor csak nem ötórai tea ? A szórólap, amin dicsőitik a kedves méltóságos éhenkórászt, az csak később jön, a végén. Mint a Mikulásnapon a legolcsóbb csoki Mikulás--amit az önkormányzat és ebből eredően az adózók pénzéből lett megvéve.

Már leirtam , de ujból leirom, ha egyszer valamit kiadtak, mint hivatalos tacepaót, azt utólag már csak magyarázni lehet, de értelme nem sok van. A lényeg, hogy a kicsi óvodásokat, sulisokat felhasználták diszletnek ! Engedély nélkül, ha jól tudom ! Vagy ez nem igaz ?! Mert a lényeg ez , szerintem. A többi az csak mosakodás és blablabla.

"A gyerekek jogait leginkább a szülők szokták sérteni, pontosan ezért kell mindenki másnak beleeggyező nyilatkozat-"--irod. Mivel is sérti a szülő a gyerek jogait ? Mert ezt nem tudom mire vélni. Ha lehet bővebben kifejtenéd ? Mert attól még nem lesz a gyereknek több joga, mint akkor ha a szülő valamilyen papirost aláír. Vagy ettől lesz kevésbé jogsértő a kedves általad emlitett szülő ? Mert szerintem nem . Akkor mi is van ?
A kifogásolható rész, az a levélben ....a továbbá szó, vagy mondatbekezdés után van, ami így van eírva---........"Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék". Már bocs, de ilyen még az átkosban sem volt !

És még egy mondat, ha nem haragszol meg. A kis óvodások szerinted értenek valamit az önkormányzat beszámolójából valamit ? Szerinted érdekli őket ? Ne nevettess már meg ! Hagyjuk őket játszani, verseket tanulni és mondókákat mondani. Simicskó pedig vegyen kerti törpét diszletnek, hallgatóságnak, ott azt mond amit akar, azok nem szólnak vissza. A tapsvihart pedig magnóról vagy CD-ről játsszák le, belekiabálva hogy éljen soká a nagytekintélyű, méltóságos és kegyelmes úr !

legális 2018.02.18. 11:33:18

@hidroponi: te Póni, mit szedsz, hogy már reggel ilyen állapotba kerültél?
Olvasd el még egyszer a felvezetőt.
1. Van egy hozzájáruló nyilatkozat, amit az önkormányzati intézmények aláíratnak a szülőkkel, vagy nem, ha nem akarják.
2. Vagy egy 444 cikk, amire hivatkozik a poszter. Ez ugye nem önkormányzati kiadvány, hanem egy félreértelmezés.
3. Vannak önkormányzati és országgyűlési megjelenési helyek, ahova a hírek, a 20-21 századba fényképpel felkerülnek.
4. Vagytok néhányan, akik a Fideszt összekeveritek az önkormányzattal. Nem helyes, illetve egyáltalán nem pontos. Pl. Karácsonyék fényképezhetnek? Tudod, ők nem annyira fideszesek.
5. Vannak dokumentálási kötelezettségek, aminek eleget kell tenni, ha tetszik, ha nem fényképpel együtt.
6. Azért mert te félreértelmezed a helyzetet, nem kellene meggátolni a többi gyermek megjelenését a rendezvényeken. Lehet később haragudni fog rád a tied, mert nem engedted e la többiekkel a buliba.
Mellékeszálak:
1. a fotókon nem gyerekek szerepelnek, hanem óvoda, ahol a rendezvényen gyerekek vannak. Az lehet, hogy a 7 törpének beöltözött gyerekek között a tied a balról a második a fényképen, de nem azért szerepel a fényképen mert a tiéd, hanem mert a farsangról fénykép készült.
2. kit hol szabad fényképezni (ez morpho kolléga döglött vesszőparipája volt)
3. fényképek közzététele. ugyanaz a 7 törpe. te feltöltötted valahova. Megkerested a másik hat gyerek szüleit? vagy csak úgy gázolsz a jogaikba
4. az jobb volt, amikor nem volt nyilatkozat?
5. ki tehet arról, hogy többen vannak fideszesek még a pesti önkormányzatokban is, amelyeket ugye az olyan okos fővárosiak választanak meg mint te? Ha meg még sem ők vannak többen, akkor miért rájuk fújsz?
6. ha csúnyán beszélsz, nem látszol okosabbank

mh1973 2018.02.18. 11:38:41

Aki ezekre a tetvekre szavaz nincs tisztában a voksának súlyával és jelentőségével!

teéjesenmindegy 2018.02.18. 11:40:25

@Mr. Waszabi:
"Enyhén szólva is adatvédelmi törvényt sértenek ezzel."
Mivel? Hogy a szülő beleegyezését kéri, hogy az iskolában/óvodában készült képeket megjeleníthesse a kerületi lapban?
Úristen, nektek tényleg elment az eszetek?

mh1973 2018.02.18. 11:40:28

@midnightcoder2: a diákok zöme nagykorú és önállóan dönt, épp a lázadó fiatalságot nem lehet ilyen eszközkkel felhasználni, abban a pillanatban életbe lépne az azért sem metódus!

legális 2018.02.18. 11:45:23

@inebhedj - szerintem:
Neked is csak az a bajod, hogy nem a te gyereked tartja a szalagot a fényképezéskor.
Én úgy tapasztaltam, hogy a gyerekek zseretik a mindenféle rendezvényeket (kivéve azt a néhányat, aki nagyon nem szeret szerepelni).
Próbáljatok ki másik óvodát, lehet ott majd élvezi a közösséget. Esetleg beszélgess el a gyerekkel, mi a problémája.

teéjesenmindegy 2018.02.18. 11:48:56

@jános515: Te valami ritka hülye vagy :D Még a b1 en is kevés az ennyire sötét :D

"A lényeg, hogy a kicsi óvodásokat, sulisokat felhasználták diszletnek ! Engedély nélkül, ha jól tudom ! Vagy ez nem igaz ?"
Kit használjanak díszletnek egy óvoda átadásakor? Nyugdíjasokat? Töltsék meg hajléktalanokkal a termeket? Vagy üres épületeket kell mutogatni?
Ami ott fent van az éppen az engedély kérése a gondviselőktől.

Mi nem volt az átkosban? Hogy csináltak beszámolót, hogy a mai napon átadtuk a Napsugár Óvodát, mellékelve két fénykép?
Szerinted te fasz, az óvodásoknak adnak ki beszámolót???? Komolyan? Ennyire ne legyél már fasz bazmeg.
Próbáld már meg értelmezni azt a kibaszott mondatot! A beszámolókban, tájékoztatóban - amiben beszámolnak az éves/havi munkájukról betehessék a képet, hogy na, volt egy óvoda átadás is.

Duplaxiii 2018.02.18. 11:49:32

Miért ülsz fordítva a lovon? Miért kell ebből az alap jogi kérdésből politikai ptopagandát készíteni?
Adottak a kiskorúak védelméről szóló paragrafuscsomagok!
Az jogilag védi őket, és ezt egyetlen helyi párt, önkormányzat nem írhatja felül.
Egyszerűen nem írod alá, amivel azt jelzetd, hogy a kiskorúgyermeked személyiségi jogairól, mint gondozó, felelős, gyám, NEM MONDASZ LE!
Eztkövetően a gyerek mehet minden rendezvénye. Mert ez meg szintén nem korlátozhatja egytelen helyi rendelet vagy párt. Nem korlátozhatja a szabdságjogat azért, mert nem mond le más jogairól.
Ha fényképeznek és megtalálod a gyereked fotóját egy lapban (lényegtelen annak a célja!), akkor egy sima perrel keresel akár milliót is és az elkövetőt minimum felfüggeszettre ítéltethetsz.
Mert csak a kiskorú jogainak megsértését kell bizonyítanod, amire ott a nyilvános fénykép, amihez nincs engedélyük.
A te arcképedet felhasználhatják? Ugye hogy nem!
Egyébként meg a normális szülő egyszerűen odamegy és elviszi a gyerekét, nem haza, csak a +területről", mert egy ünnepség, átadás, avatás nem része az oktatási törvénynek, tehát nem szankcionálható.
Csak ugye a szülők is szarnak ma a gyerekeikre.

legális 2018.02.18. 11:52:25

Beszámolási kötelezettségről azoknak, akik még nem dolgoztak támogatott fejlesztésen.

file:///C:/Users/Felhaszn%C3%A1l%C3%B3/Downloads/Szechenyi%202020%20utmutato%20arculati%20kezikonyv.pdf

zizi77 2018.02.18. 11:58:55

@jános515: a szülő bárhova kirakhatja a gyereke fényképét a gyerek beegyezése nélkül/ebből az amcsiknál már vannak perek/többek között, de tovább megyek. Ha a szülő bármibe beleegyezik a gyerekéről, miközben a gyereknek fogalma nincs az egészről, akkor ott hol vannak a gyerek jogai. Ennyi erővel akár a védőoltásokat is csak 18 felett lehetne beadni, hiszen a 2 hónapos csecsemőt nem kérdezi senki, csak a szülő dönt.
Azért ezek a beleegyező nyilatkozatok nem csak kampányidőszakban születnek. Párttól függetlenül felhasználják ezeket a maguk munkája bemutatására/jó színben való feltüntetésére/. Sőt olyan önkormányzatoknál is gyakori, ahol független a polgármester.
Ha majd "szavazz a fideszre" röplapon látható, akkor lehet kiabálni.
Ilyen valóban még az átkosban sem volt, mert ott meg sem kérdezték a szülőket, csak írtak, megjelentettek, és kirendeltek bárkit bárhová.

legális 2018.02.18. 12:00:59

@Duplaxiii: van 20 gyerek a csoportban, 5-öt szabad fényképezni 15-szabad. Miért akarod a másik 15-öt fényképezésben korlátozni?
Az óvodai képeken a gyermeked amúgy nem a TÉMA, még csak nem is díszlet, de még sem lehet gyerekek nélkül lefényképezni egy működő óvodát.
Válassz olyan óvodát, amit nem újítottak fel, nincsenek benne rendezvények és nem kell rettegned a fényképezéstől.
Amúgy az uszodalátogatás betiltásán is komolyan elgondolkodnék. Idegen nénik meg bácsik közé szülői felvigyázás nélkül fideszes körzetben bevinni a fürdőruhás gyerekeket minimum aggályos.
És van a fokozottan veszélyes üzem. Ha az uszodában le is fotózzák a gyereket úszásoktatás közben. Pedig le fogják, mert a támogatás elszámolásához szükséges?

vajdasagi 2018.02.18. 12:15:19

@legális: Ferdítesz, de ezt te magad is tudod. Nem az a gond, hogy a gyereket lefotózzák. Az a gond, ha egy PÁRT ezt kampánycélokra felhasználja. Márpedig ennél a geci simicskónál szemmel láthatóan ez történik. Amennyire ő a családot értékeli, ki kéne őt tiltani minden gyerek közeléből. Amikor a lánya osztálykiránduláson volt, akkor is sofőrrel kivonult oda "meglátogatni az osztályt" és vadul udvarolt a csinos segéd-tanítónéninek, bármilyen rosszul esett is ez a lányának.
De talán megbukik a rohadék a választáson.

conchita wurst 2018.02.18. 12:15:24

majd ha a lipsik nyernek, úgy szabályozzák a fényképezkedést, ahogy akarják

addig pedig a nevük KUSS

az iskola a fideszé, a fenntarrtó a fideszé, a gyerekek a fideszé

és a lipsik 10%ot sem fognak elérni, tehát a zemberek 90%-a ezt támogatja

van kérdés?

conchita wurst 2018.02.18. 12:17:03

@vajdasagi: mutass rá bizonyítékot hogy a párt kampánycélokra felhasználta a gyerekedet a hozzájárulásod nélkül

nincs ilyen, akkor a neved KUSS

2018.02.18. 12:41:50

@legális:

Őőőő, űűű, őőő!
"1. Van egy hozzájáruló nyilatkozat, amit az önkormányzati intézmények aláíratnak a szülőkkel, vagy nem, ha nem akarják."

Ehhez tehetek egy kis megjegyzés rovatot? Bekopiznám neked a nyilatkozatot és kiemelném a lényeget, ha nem bántalak meg ezzel (és meg is kérdezném a biztonság kedvéért, hogy látható-e az ominózus lényeg):

--------------------------------------------------------------------------------------------------
"Alulírott Szülő/törvényes képviselő befolyásmentesen és kifejezetten
*****************
!!!HOZZÁJÁRULOK!!!!
*****************
ahhoz, hogy Nevezett gyermekem az X óvodában – Székhelyén és Telephelyein – (a továbbiakban: Intézmény) a 2018. évben szervezett rendezvényeken (pl. óvodai nyílt nap, farsangi ünnepség, ballagás, karácsonyi ünnepség, nemzeti ünnepek vonatkozásában szervezett óvodai ünnepségek, stb.)
********************
!!!!!!RÉSZT VEGYEN!!!!!!!!,
********************
róla fénykép, videó és/vagy hangfelvétel készüljön.

Hozzájárulok továbbá ahhoz, hogy a fent hivatkozott felvételek megjelenjenek az
Intézmény, valamint annak fenntartója, a Budapest XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (1113 Budapest, Bocskai út 39-41.) honlapján (www.ujbuda.hu),
Újbuda országgyűlési- illetve önkormányzati képviselői a hivatali munkájukról szóló tájékoztatóikban/beszámolóikban szerepeltessék,

valamint a jelzett Intézmény és fenntartó megbízásából készült elektronikus, illetve nyomtatott kiadványokban (pl.: Újbuda újság), azokat a fenti célból az Intézmény és fenntartója nyilvánosságra hozzák."
---------------------------------------------------------------------------------------------------

datam 2018.02.18. 12:44:14

@teéjesenmindegy:

Én értem miről beszélsz, de... Azért azt gondolom Te is belátod, hogy átadóról lehet úgy is fényképet készíteni, hogy azon a tetszőleges, tüdőfejű faszparaszt politikuss van, a szalag, és mondjuk még egy képen az intézmény frontja. Akinek kijár a kerületi újság, tudni fogja melyik iskola/óvoda/bölcsi van a képen, a tüdőfejű getzi is látszik, mindenki boldog. Az én egykori sulimról is készült a felújítás után beszámoló, amiben képek is voltak, rajta a köcsögökkel és az épület felújított részeivel. Diák nem kellett oda biodíszletnek.

És jelen esetben sem azzal van a baj egyébként hogy mondjuk a kerületi újságban vagy a weblapon fog vigyorogni Pistike, orrából kikandikáló fikával, hanem, hogy konkrétan arra kérnek engedélyt, hogy BÁRMIRE használhassák a csimóta arcáról készült képet. Érted már a problémát? Piste anyukája aláírja, mert nem akarja, hogy a hülyegyerek kimaradjon bármilyen buliból, jól lefotózzák a gyermeket, aztán két hét múlva a kölyök a kerületi választmányi kampány képekről vigyorog rád reggel. Te örülnél ennek? Nekem biztos nem lenne őszinte a mosoly a pofámon, mindegy, hogy melyik gerinctelen, sunyi, tapló tüdőfejű fasz használná fel.

Ne vedd genyózásnak, alapvetően egyetértek veled.:)

2018.02.18. 12:50:53

@datam:

Te figyu! Ez a "mindegy" nevű, aki a sokadik nickjének a regisztrálásakor azzal sem törődött, hogy normálisan írja le a nevét és még az sem érdekelte, hogy ezt javítsa...... szóval ez a fazon ez egy troll. Csak szólok.

datam 2018.02.18. 12:50:56

Egyébként nekem az nem tiszta, hogy ha nem írnám alá, akkor mi lesz a gyerekkel? Mit csinálnak vele, amíg a többiek farsangoznak/húsvétolnak/egymás füléből helikoptert hajtogatnak? Beállítják a sarokba arccal a fal felé? Vagy közlik, hogy akkor lehet menni a gyerekért 2 órakor, aztán takarodj a picsába, mert nem fotózhatjuk a gyereked? Szerintem ezt nem igazán tehetik meg...

conchita wurst 2018.02.18. 12:50:58

@datam: a ballib rettegésekre senki nem vevő

senki sem félti a gyerekei adatait a fidesz kormánytól, csak a ballibektől, ezért jön az újabb 2/3

majd ha ballib kormány lesz úgy fényképezkednek a ballibek ahogy akarnak, addig a nevük KUSS

conchita wurst 2018.02.18. 12:52:44

@datam: szerintem az lesz h ha vmi szülő akadékoskodik, az viheti a gyerekét más iskolába

jó lenne ha a tisztelt szülők vállalnák a döntéseikért a felelősséget, s nem gyerekeskednének.

datam 2018.02.18. 12:52:53

@MikeBoy:

Igen, látom.:) igazából azt várom, mikor kapom meg hogy szemétrohadtballibsizsidókurvaanyám. :D pedig pont az ellenkezője, csak használom az agyam és rohadtul nem értek egyet a hasonló szemétkedéssel, mindegy melyik oldalon folyik éppen.

conchita wurst 2018.02.18. 12:54:42

amikor lipsi kormány volt senkitől nem kértek semmilyen beleegyezést, csak lefotózták a gyereket azt betették az újságba

Úgyhogy ami most folyik az már szinte Holokauszt, vagy még rosszabb!

datam 2018.02.18. 12:56:51

@conchita wurst:

Figyeljmár te csöködt kolbász... kurvára nem vagyok attól ballibsi, mert nem szopom le a fidesz faszát gondolkodás nélkül. Tudom, hogy a narancssárga, nagyságos viktor ostoba pofájával kibélelt agyadba nem fér bele, de van ám olyan jobboldali ember is, akinek csípi a szemét, amit ezek a szarjankók évek óta előadnak. Na hess picsába, osztják a krumplit, le ne maradj!

2018.02.18. 12:59:10

@datam:

"Egyébként nekem az nem tiszta, hogy ha nem írnám alá, akkor mi lesz a gyerekkel?"

Már semmi, mert az egészet visszavonták, de addig is kicsit feljebb bemásoltam a nyilatkozatot és kiemeltem a lényeget. Szóval, aki nem írta volna alá, annak a gyereke egyszerűen nem vett volna részt óvodai ünnepségen, programon, stb.
Sajna a szövegezésből ez következett.

conchita wurst 2018.02.18. 12:59:26

Csak 4 éve volt, amikor a lipsik bebizonyították végre a fidesz kormány korupcióját, a híres bajai korupció videóval, ami körbejárta a lipsi netet, a HVG hozta a csúcs botrányt.

Rejtett kamerával vették fel a korupt fideszeseket Baján. Nem kértek beleegyezést a felvételről, de aztán kirakták a HVGbe, meg az Indexre simán.

A ciki az vót amikor a DKs cigány bevallotta h a ők rendelték az ÁLfelvételt az ÁLszereplőkkel, na az is hozzájárult az újabb 2/3hoz.

A lipppsi arcátlanság ismét az égre kiált, de a magyarok már immunisak az ÁLrettegéseikre.

conchita wurst 2018.02.18. 13:00:37

@datam: nagyon helyes h nem vagy mert a ballipsik undorítóak

Az a párt kapja a szavazatom amelyik GARANTÁLJA hogy kenyéren és vízen tartja őket!

2018.02.18. 13:00:42

@datam:

Jól látom, amíg nekem válaszoltál meg is kaptad!? :D
Te aztán önsorsrontó vagy de rettenetesen.... :P

datam 2018.02.18. 13:01:36

@MikeBoy: látod, erről beszéltem. A fogyatékos köcsög azt hiszi balos vagyok, mert nem tetszik amit ezek a getzik csinálnak évek óta. :D kurva viccesek ahogy izzadnak, csak hogy megvédjék az általuk imádott narancsra pingált véreres faszt. Minden nap úgy kel, úgy fekszik, hogy imádkozik a nagyvezír hája pofájanak, csak hogy megkapja az adománykrumplit, amit a stadionban fog elrágcsálni, miközben vastapssal ünnepli őnagysága dagadtputriscigányát. Alig várom, hogy az ilyenek megdögöljenek végre, és az elvakult párthívő birkák helyett olyan népesség legyen, aki lelövi az ilyen élősködő férgeket, akiket ma politikusnak neveznek.

datam 2018.02.18. 13:06:21

@MikeBoy:

Nade érted, ki felügyeli a gyereket addig? Ki dönti el, hogy mehet a gyerek vagy sem? Se a csoportvezető, se a tanárnéni se az igazgató nem dönthet így, mert a gyereknek nem vehetik el azt a lehetőségét, hogy a csoportos foglalkozáson részt vehessen, csak akkor, ha fertőző beteg. Nekem inkább az a gyanúm, hogy hirtelen magatartászavaros, kezelhetetlen, antiszociális lesz az addig tündér gyerekből, aztán szépen eltanácsolják az intézményből. Amiben az a vicc, hogy ha körzeti intézmény, akkor ha ahoz a körzethez tartozol, köteles másnap visszavenni a gyereket. Persze értelmes ember a környékre nem vinné soha többet.

conchita wurst 2018.02.18. 13:09:55

@datam: 23 milió román fog menni a gyereked helyére ha nem írod alá! Vagy elmennekabankok!

conchita wurst 2018.02.18. 13:11:11

Csak 4 éve volt, amikor a lipsik bebizonyították végre a fidesz kormány korupcióját, a híres bajai korupció videóval, ami körbejárta a lipsi netet, a HVG hozta a csúcs botrányt.

Rejtett kamerával vették fel a korupt fideszeseket Baján. Nem kértek beleegyezést a felvételről, de aztán kirakták a HVGbe, meg az Indexre simán.

A ciki az vót amikor a DKs cigány bevallotta h a ők rendelték az ÁLfelvételt az ÁLszereplőkkel, na az is hozzájárult az újabb 2/3hoz.

A lipppsi arcátlanság ismét az égre kiált, de a magyarok már immunisak az ÁLrettegéseikre.

datam 2018.02.18. 13:16:11

@conchita wurst: :D :D kurva vicces vagy. :D amúgy mit zavar téged a románok érkezése, mi? Kaptak szavazati jogot, állampolgárságot, nagy barátaid, nem? :D

conchita wurst 2018.02.18. 13:19:13

@datam: Minden magyar a barátom, állampolgárságtól függetlenül, s minden lipsi -álampolgárságtól függetlenül- ezek ősi ellensége.

conchita wurst 2018.02.18. 13:22:02

@datam: De jut eszembe ismerek egy Titusz nevü igazi szőröstalpút is, aki román nemzetiszocialista, na még őt is többre becsülöm mint a sorstalan lipsi jöttmenteket!

2018.02.18. 13:27:11

@datam:

A szülő dönt így.
Ha nem írta volna alá a nyilatkozatot, az azt jelenti, hogy nem járul hozzá, hogy a gyereke részt vegyen olyan programokon.
Azt most ne kérdezed, hogy a gyerek hol van addig, ha a program normális időben van.

datam 2018.02.18. 13:46:22

@conchita wurst: szerinted az magyar, akinek már a nagyanja sem lakott Magyarországon, azóta sem lakik senkije Magyarországon, az utolsó olyan rokona, aki Magyarországon lakhatott akár egy percig is, az közel 100 éve született? Szerintem semmi köze a magyarokhoz az ilyen embernek. De vegyük másképp. Milyen jogon ugat bele bárki az életembe, aki nem érzi a választásának következményeit a bőrén, soha egy kurva másodpercig sem? Miért van több koga egy Magyarországon soha nem élt, soha ide egy forintot nem adózó, soha egy másodpercig a közterhet nem viselő embernek, mint annak, aki mondjuk az elmúlt 10 évben ment el innen jobb élet reményében?

conchita wurst 2018.02.18. 13:57:14

@datam: na akkor te ety buta lipsi vagy, pedig adtam neked 1%ot

A lipsik undorítóak, s a politikának nem szabad a ferde hajlamaikkal foglalkozni, nem is foglalkozik, ezért szeretem az országunkat.

1. Magyarország az ahol magyarok élnek. Nem ahogy a lipsik képzelik.

2. A magyarok mindenhol érzik a választások következményét, ezért szavaznak itthon, a határon túl és nyugaton is a magyar nemzeti kormányra. Ha nem éreznék a következményét, nem mennének szavazni -s eleve az állampolgárságot se vennék fel-, mint ahogy a magyarországiak 50%-a se megy szavazni.

3. "Miért van több koga egy Magyarországon soha nem élt, soha ide egy forintot nem adózó, soha egy másodpercig a közterhet nem viselő embernek, mint annak, aki mondjuk az elmúlt 10 évben ment el innen jobb élet reményében?"

- többet várnék egy lipsi propaganda-hazudozásnál, ilyen fontos kérdésben. Ha fogalmad sincs róla, minek reklámozod? Aki elment cselédnek Londonba, pontosann ugyanolyan szavazati joga van mint a kassai magyaroknak. Ha van lakcíme magyarországon akkor a követségen szavaz, ha nincs akkor levélben. Hol a probléma.

Mr. Waszabi 2018.02.18. 14:29:07

@teéjesenmindegy: Dehogy. A törvénysértést a feltételhez kötéssel valósítják meg. Azaz, hogy csak az mehet a buliba, aki aláírja a hozzájárulást. Ezt az adatvédelmi törvény is tiltja, de az európai adatvédelmi rendelet kifejezetten szankcionálja. Igaz, ez utóbbi csak május 25-től lép érvénybe, de akkor is prosztóság pár hónappal az előtt ilyen nyilatkoztatást kicsikarni.

conchita wurst 2018.02.18. 14:41:11

@Mr. Waszabi: 'A törvénysértést a feltételhez kötéssel valósítják meg. Azaz, hogy csak az mehet a buliba, aki aláírja a hozzájárulást. '

Ezt hol lehet elolvasni? A ződ dossziéban?

datam 2018.02.18. 14:54:56

@conchita wurst: mondjuk a szerződésben. Oda van leírva, hogy akkor mehet a gyerek, ha hozzájárulsz a fényképezéséhez. Segítek, ne aggódj, az ilyen pártkatonáknak a három agysejttel úgysem megy az írott szöveg értő olvasása. De nem is kell, elég nektek bégetni és bólogatni, ez az elvárás.

inebhedj - szerintem 2018.02.18. 15:14:57

@MikeBoy:

Egyszerűbben kellett volna, igaz?

conchita wurst 2018.02.18. 15:21:21

@datam: és a szerződés hol van? A ződ dossziéban?

Mert a posztban nincs, s a cikkben se nincs, amire a poszt hivatkozik. Maradjunk abban hogy ott van ahol a 23 milióromán, a ződ dossziéban.

datam 2018.02.18. 15:23:33

@conchita wurst: tudtam, hogy fogyatékos vagy, de azt nem, hogy ennyire és halmozottan. Eddig szántalak, mostmár inkább sajnállak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.18. 15:28:11

@conchita wurst: Te beszélsz ferde hajlamról? Ezzel a nickkel? Miközben Éheslóval megbeszélitek a pride-os élményeiteket?

@A tudomány sosem téved!: Nahát! Nem tudtam hogy a Clausius-Clapeyron egyenletben Orbán mint szorzó szerepel.

@VáradiJános: "pedifilokkal" - Az mi? Idegesnek tetszik lenni, mert kikosaraztalak? :-))

conchita wurst 2018.02.18. 15:32:09

@datam: Mér, mer bemondásra nem hiszem el a B1 lipsiblog véleményét?

Ők megírták büszkén azt is hogy nemkellkerítés, nemmegoldásakerítés, nemállítjamegakerítés, akitmegállítannak embertelenakerítés

Minden fasságot megírnak, de a magyarokat a véleményük nem érdekli.

conchita wurst 2018.02.18. 15:35:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szálljál lefele a nikkemről te homok fób! Milyen lippsi vagy gondolkozz!

midnightcoder2 2018.02.18. 15:35:34

@datam: Igazad van, egyiknek sincs köze hozzá. Az szavazzon aki az elmúlt 4 évben itt fizetett adót, vagy volt nyugdíjas vagy gyes-es, gyed-es.

2018.02.18. 15:47:28

Ezt a nyilatkozatot amúgy vissza lehet utólag vonni nem? Más dolog, hogy érdekli-e őket.

datam 2018.02.18. 15:58:10

@conchita wurst: tudod mit nem értek? Hogy mit keresel itt, ha annyira csípi a szemed. Ötletem van, mégpedig hogy becsületes pártcsicskaként holnap rohansz a fityisz irodába, és mélytorkos bubázás közben lejelented, hogy hányszor írtad le a ballibsi kifejezést, majd miután az ánuszrózsa körül lenyalod a maradék kis kalózmazsit, boldogan átveszed a kiló adománykrumplit. Ezek után a kis választmányod is boldog, és te is, mindketten azt kaptátok, ami jár.

datam 2018.02.18. 16:02:57

@vuvuzela importőr: mint mindent, ezt is biztosan vissza lehet vonni. De nem akarod te azt a gyerekednek, amit utána kapni fog, mert biztosan rajta csattan először, főleg ilyen seggnyalásban kiváló intézményben. Mondjuk, nekem valami olyami rémlik, hogy nevelési intézményben mindenféle politizálás tilos. Lehet, hogy azóta változott, de amikor én jártam suliba, akkor tudom hogy tilos volt, mert egy órára készültünk kampánnyal, politikával kapcsolatos beadandóval, és nem igazán díjazták, sőt szőnyeg szélére állítottak minket, pedig direkt minden akkor létező párt szóróanyagát odaraktuk, hogy véletlen se gondolja senki azt, hogy akármelyik hülye mellett kampányolunk.

VáradiJános 2018.02.18. 16:04:42

@datam: anyabaszó pondró vagy, ennyi, a nejed pedig egy fasszoppantyú-masina

VáradiJános 2018.02.18. 16:06:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: belekapaszkodtál a lényegbe, gyerekbaszó állat

2018.02.18. 16:07:27

@inebhedj - szerintem:

Nem is tudom. Ennek megválaszolásához nagyon komoly elemzést kellene végeznem.

VáradiJános 2018.02.18. 16:07:39

@datam: a vén kurvát kiásod néha megdugni?

datam 2018.02.18. 16:13:33

@VáradiJános: anyádat? Nem. Miután te megraktad, nekem már nincs gusztusom.

teéjesenmindegy 2018.02.18. 16:49:46

@Mr. Waszabi: Tudod az a helyzet, hogy az adatvédelmi törvényben valahogy úgy van, hogy tömegrendezvényeken nem kell engedély ahhoz, hogy fényképet csináljanak. Ugye életszerűtlen, hogy egy meccsen, koncerten vagy tüntetésen a fotós engedélyeket szerezgessen be. Szóval, szerintem meg sem kéne kérdezni, hogy az önkormányzat által fenntartott oviban egy rendezvényről az önkormányzat lapjában lehet-e felvételt csinálni.
De igen, ha a t. szülő nem akarja, hogy a gyerekéről fényképet csináljanak (másik hetven ovissal egy csoportképen) akkor ne vigye oda.

Tényleg a jó isten áldja már meg az unatkozó ballibákat, ez miért baj? Átadnak egy ovit, amiről csinálnak képeket, és beteszik a helyi újságba. Valami aláírással, hogy " A pillangó csoport szép új játszóterme" Szerinted a Gyurcsány által megölelgetett gyerekeknek lett bármi baja?
Ahhoz meg már tényleg betegnek kell lenni, hogy pedofiloktól rettegjen némelyik hülye itt fent. Bazmeg, az húzzon zsákot a gyereke fejére, nehogy ránézzen valaki..

teéjesenmindegy 2018.02.18. 16:55:48

@Mr. Waszabi:
". A Fidesz az önkormányzat által (közpénzből) fizetett fotósától ugyanis nem elvárható, hogy csak azokat fotózza, akikre engedélye van."
Mert a nickgrabowsi nevű barom szerint, ha az az elvárható, hogy mondjuk egy óvodai kórusénekélsnél, vagy sorbanállásnál a fotós majd odamegy, aztán eligazgatja, hogy ki hol álljon, hogy ne látsszon. Esetleg kitakarja a fejeket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.18. 17:24:31

@VáradiJános: Már megint udvarolsz! Mondtam hogy nincs esélyed. Egyrészt fogazol, másrészt a kuncsaftjaidnak az a tapasztalata hogy téged szopatni olyan mint a bungee jumping, közben nem szabad lenézni. Mindenki rád panaszkodik a nemibeteg gondozóban és orvosként csak azt tudom nekik tanácsolni, ne álljanak veled szóba. A kolléga a proctológián pedig még mindig sokkban van, hogy egy rózsát húzott ki a seggedből amivel aztán szerelmet vallottál neki.

gázóra ellenőr 2018.02.18. 17:59:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Megállás nélkül koslat utánad, te meg belerúgsz csak. Milyen szívtelen alak vagy te!

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 18:02:36

Hülyék vagytok, hülyék is maradtok, tuti recept az örökös ellenzéki léthez.

VáradiJános 2018.02.18. 18:43:19

@HúsIeves: arra gondolsz, hogy szépen érvelnem kéne annak a féregnek aki elotte kifejtette, hogy meg kéne halnia az egész családomnak? (Nem ilyen finoman írta.) És hiànyolom a hasonló kérdésedet az elvbarátaid felé....

VáradiJános 2018.02.18. 18:48:37

@gázóra ellenőr: igen, parazita, koslatok a pedofil haverod után, mert le kell vadászni az összes aberràlt férget, törvény elott kell felelniük. Ez az állat a múltkor beismerte, hogy mennyire vissza kell fognia magát kislányok jelenlétében, de a szakértő szerint nagy valószínűséggel ez nem mindig sikerült neki. Ha csak azért kiállsz egy ilyen mocsadék mellett, mert kellemesen libejális demokjata, akkor úgy kell neked.

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 18:55:03

"HúsIeves
2018.02.18. 18:28:40
@VáradiJános: Csak mocskolódásra futja? "

HúsIeves

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2015.11.15. óta tag.

"HúsIeves 2017.08.17 17:11:22
@VaradiJanos: Látjuk hogy nem tudod megbocsátani a zsidóknak hogy anyád nem kapott kölcsönbe kotont, amikor kiállt a sarokra és azt a biológiai hulladékot - téged - ami ennek eredménye, mindig gyűlölte."

Ez szinte költői

2018.02.18. 18:55:57

Hát gyerekek egy olyan siró troll nincs még egy a világon, mint ez a váradi.
Egy troll akar komolyan venni bármilyen hozzászolást itt és nyafog?
Kezdem azt hinni, hogy a trollok olyan élőlények, amelyek képesek a mutációra....

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ А GYÚRCSÁÁNY!2 2018.02.18. 20:12:12

@eßemfaßom meg áll: Óóóó... látom nagyon megfogott téged ahogy lealáztam @VáradiJános: -t, ennek hatására az egész életművemet áttekintetted. :-D

VáradiJános 2018.02.18. 20:16:29

@HúsIeves: kurt úrfi! Nem kellett sokat kutakodnia.

eßemfaßom meg áll 2018.02.18. 20:21:54

@HúsIeves: "lealáztad" ez jó :) ha eszed nem is sok de legalább humorod az van :)

2018.02.19. 08:02:08

@teéjesenmindegy: Bocs, bunkókám, de legalább ne égesd magad le, mert ezen amit idehánysz, csak nevetni lehet. Saját magad hazudsz önmagadnak !
És ha kérhetem, annak és azt cimkézd, aki otthon elédbe rakja a kaját az asztalra. Na az a fasz és te, te bunkócska !
1. A kifogásolható cikkben szereplő eset, megtörtént a szülők engedélye nélkül, vagyis a gyereket diszletnek használták fel. Térdeplő és ázó, fázó, esőben, hóban álló és az úton térdeplő esetről irt a blogger. Ezt olyan nehéz felfogni ?

2, Hol irtam hogy a kisovodások kapnak a beszámolóból te agyhalott ? Én azt írtam hogy nem érdekli őket és inkább hagyjuk őket játszani, gyerekeknek tekintsük őket és nem holmi kirakatbábunak. A politikusok mellett álló zombiknak --díszletként--ott vagy te és a sok lakáj és seggnyalonc.

3. Hogy az átkosban mi volt az már csak nosztalgikus emlék. De hogy ilyen nem volt az biztos, mert akkor még nem volt net, nem látta ország-világ hogy hol és hogyan égeti le magát a sok agyhalott, többek között te is. Csak tudod, anno, még nem avattak mindig mindenütt óvodákat--mert vidéken nem sok helyen volt. És csak hogy tudd, nem volt akit érdekelt volna egy beszámoló. Mint ahogyan most sem, de a tapsolóknak, a díszletnek ott kell lenni, mert a politikus patronálja az intézményt--csak azt felejted el te is, hogy a mi adónkból és a mi pénzünkből.

Ha kérhetem, tessék értelmezni vagy valamit letenni. Egy OKJ_s -s tanfolyamot vagy a gépet, igy legalább nem röhögnek az ostoba hazugságaidon. Buta vagy és bunkó, még akkor is ha okosnak hiszed magad. De legalább van önbizalmad, ha már eszed nincs ! Az is valami , igaz ?!

Azt pedig hogy ki hogyan félti a gyerekét, unokáját és hogyan szeretné megóvni az ilyen szájtépő agyhalottaktól, abba ha lehet nem kellene beleszólni. Kuss van onnan és ettől, még neked is ! Ám ha majd a te gyerekedet --unokádat fogják ijesztgetni, holmi drogos, agyhalott bunkók,--mint teszik ezt sok helyen-- akkor is ezt fogod mondani ? Majd akkor pampogj és verd a nyálad, idióta, baromarcú seggfej .
süti beállítások módosítása