B1 blogcsalád



A világban is egyre inkább szemet szúr az államosított magyar korrupció

Nemzetközi sajtószemle

2018. február 13. - Szelestey

tib.jpg

  • Magyarországi tapasztalatai alapján az uniós pénzek felhasználásának szigorúbb ellenőrzését sürgeti az EP illetékes bizottságának vezetője.
  • Orbánnak kár ujjat húznia József Attilával, mert csak veszthet a történelmi összevetésben.
  • Bár kormány papíron jól teljesít, igazából lelassult az uniós pénzek felhasználása, ez persze nem vonatkozik a haveroknak szétosztotta pénzekre.

Guardian

guardian.jpg

1. Az Európai Parlament egyik ellenőrző testülete arra hív fel, hogy az unió alaposabban nézzen utána Magyarországon az EU-s támogatások felhasználásának, miután a strasbourgi honatyák és jogvédők egyre nagyobb aggodalommal figyelik, hogy Orbán Viktorhoz kötődő oligarchák készpénzfizető automataként használhatják a szervezetet. A magyar kormány 2021-ig 25 milliárd euróhoz jut Brüsszelen keresztül, ami azt jelenti, hogy egy főre vetítve az ország a legnagyobb kedvezményezettek között van. Csak éppen Strasbourgban fokozódó nyugtalanságot vált ki, hogy az alapok a miniszterelnök családjánál, barátainál és híveinél landolnak, akik szinte minden verseny nélkül nyerik a közbeszerzéseket.

Inbeborg Grässle, aki a költségvetési ellenőrző bizottságot vezeti és nemrégiben delegáció élén tényfeltáró úton járt Magyarországon, úgy nyilatkozott, hogy a magyar esetben néhány sajátos problémáról van szó, amit kezelni kell. Ők egyébként azt állapították meg a látogatás során, hogy a kiírások 36%-ban csupán egyetlen cég jelentkezik ajánlattal. A konzervatív német EP-képviselő azt is hozzáfűzte ugyanakkor, hogy nem kizárólag magyar jelenségről van szó, ezért szerinte fokozottan fel kell lépni az érdekütközések elkerülésére. Merthogy oligarchák másutt is bekerülnek a politikába, ám közben cégeik változatlanul részesülnek az uniós és a hazai szubvenciókban.

A tudósítás felidézi az Elios-ügyet, megjegyezve, hogy Tiborcz Istvánnak még válaszolnia kell az OLAF kérdéseire. Ligeti Miklós a Transparency Internationaltől úgy értékelte, hogy a szerkezeti alapok fontos szerepet töltenek be egyes kormányzati vazallusok, illetve üzleti oligarchák kétes meggazdagodásában. Ezért jó volna, ha az unió jobban szemmel tartaná a demokratikus biztosítékok lebontását. Frank Engel, jobboldali luxemburgi képviselő pedig úgy látja, Magyarországot kötelezni kellene arra, hogy csatlakozzon az új európai ügyészséghez, már persze ha továbbra is igényt tart a brüsszeli anyagi segítségre. Úgy értékelte, hogy nálunk jelenleg a baráti kapcsolatok és nem az érdemek alapján osztják el a közmegbízásokat. Szerinte csak a magyaroknál fordul elő, hogy a közbeszerzések jelentős részét a kormányfő családtagjai kaparintják meg. A lap ugyanakkor idézi Orbán Viktort, aki decemberben közölte, hogy az ország elvan az EU-alapok nélkül is.

2. Az újság egy másik cikke azt írja, hogy Orbán Viktor nem győzi ostorozni az EU-t, kedvenc mumusát, de ettől még bizonyos barátai és rokonai sorra nyerik el az uniós támogatással meghirdetett infrastrukturális fejlesztéseket. Így épült vonat a semmibe, méregdrágán újították fel a közvilágítást egy sor településen, és pillanatok alatt üzleti mogul lett egy gázszerelőből, aki történetesen a miniszterelnök cimborája. Valamennyi esetben az a közös, hogy a szálak a kormányfőhöz, illetve az unióhoz vezetnek. Magyarországon a közcélú beruházások 80 %-át a kohéziós alapból fedezik, amely a szegényebb övezetek és államok felzárkóztatására szolgál. De az egyik legnagyobb haszonélvező Tiborcz István. Viszont pl. Orbán apjának cége esetében már nehezebb kibogozni a szálakat, mert az alvállalkozók neve nem jelenik meg a nyilvános adatbázisokban. De azért úgy tudni, hogy beszállítóként szerepelt több nagyberuházásnál. Brüsszelben ugyanakkor azt közölték, hogy a négyes metrónál tapasztalt visszaélések ügyében még várják a magyar főügyész válaszát, de az EU azt akarja, hogy a magyar fél fizesse vissza az építkezéshez kapott teljes uniós támogatást.

Ligeti Miklós úgy jellemzi a helyzetet, hogy az vádhatóság immár nem független, egy párt, a Fidesz foglyul ejtette az egész államot. Egy politikusokból, befolyásos személyiségekből, illetve oligarchákból álló klikk uralkodik. Hogy bizonyos emberek megtollasodnak az unió nagyvonalúságán, az megrendítheti a bizalmat az EU pénzügyei iránt, éppen most, amikor indulnak a tárgyalások a következő hétéves költségvetésről. Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Politikai Intézetének vezetője szerint nagyon lényeges, hogy meg lehessen magyarázni a közvéleménynek: az adófizetők pénze a közjót szolgálja, nem pedig magánérdekeket. Bennfentesek aggódnak, hogy Brüsszel nem hajlandó kérdőre vonni Orbánt, akinek pártja az európai konzervatívok sorait erősíti. Egy beavatott úgy véli, hogy ha a Néppárt közölné, hogy megválik a Fidesztől, akkor módosulna a magyar álláspont. Sáling Gergő a Direkt36-tól viszont furának tartja, hogy ennyi pénzt kidobnak az ablakon, Brüsszel mégsem látszik különösebben nyugtalannak.

NZZ

nzz.jpg

A „legyőzhetetlen” Orbán Viktor ellenfeleként mutatja be az újság Karácsony Gergelyt, aki népszerű, csak éppen a választási törvény szinte lehetetlenné teszi a hatalomváltást. A politikus nehezen tud választ adni arra a kérdésre, hogy Magyarország demokrácia-e még? Abban viszont biztos, hogy nem diktatúra, mert akkor nem lennének választások. Orbán maga illiberálisnak nevezi a rendszert, amelyben jócskán előrehaladt a jogállam leépítése, a hatóságok, valamint a sajtó uniformizálása. Karácsony végül azt mondja, hogy pártállamot látunk, egy tekintélyelvű rezsim és a demokrácia kevert jellemzőivel. A választási jogszabályok a fennálló hatalomnak kedveznek, amihez még hozzájön a miniszterelnök bizalmasainak nagyszabású térfoglalása a médiában és az állandó hivatalos kampányok, amelyek persze a Fideszt szolgálják ki. E tekintetben a helyzet csak romlott az utóbbi 4 évben, lásd a Népszabadság bezárását és a Soros elleni hadjáratot. Pedig az EBESZ-ellenőrök már a 2014-es választást is szabadnak, de nem tisztességesnek minősítették.

 A baloldal semmit sem tanult a négy évvel ezelőtti kudarcból. Most Karácsonyra marad a rendteremtés és jellemző az MSZP-n belüli káoszra, hogy a párt őt választotta miniszterelnök-jelöltnek. A győzelemhez össze kellene fogni legelőször is a DK-val az egyéni választókerületek ügyében. Azon kívül egyezségre kellene jutni az LMP-vel és a Momentummal. Viszont Karácsony a Jobbikkal nem hajlandó együttműködésre, mert ahhoz nem látja adottnak az alapokat. Ám ebből az következik, hogy az Orbán-ellenes voksok kétfelé oszlanak meg, bár a politikus emlékeztet arra, hogy Vonáék a városokban inkább a Fidesszel rivalizálnak, semmint a baloldallal. A kormánypárt a nagy fölény ellenére csuklóztatja az ellenzéket, lásd a Számvevőszék eljárását, vagy hogy a Választási Bizottság a kampány finisében rendelt el szigorítást.

FAZ 

fraknfurter.jpg

A konzervatív lap úgy látja: Orbán Viktor megtalálta helyét napjaink autokratáinak sorában. Hamarosan beköltözik a Várban lévő palotájába, így rálát majd József Attila szobrára. A magyarok nem győzik mesélni a külföldi vendégnek a rémtörténeteket a rezsimről. De az állapotokról mindennél többet elárul, ami a költő szobrával történt. Úgy hírlik, hogy azért nem maradhatott a helyén, mert József Attila csaknem 100 éve az illegális Kommunista Párt tagja volt és ez nem tetszett a kormányfőnek. De jobb neki a Dunaparton. Szinte teljesen háttal a politikának, a folyót nézi. Mindenkinek, aki Budapestre jön, hogy Orbánt szidja, érdemesebb volna elmormolnia egy-két versét. Pl. A Dunánált. És ha ez nem elég, akkor arra kellene gondolnia, hogy ha a kormányfő hamarosan elfoglalja az egykori karmelita kolostort, hogy rangjához méltóan irányítsa az országot, nos, akkor nem csak ő nézi a költőt, hanem az is őt. És akkor a politikus talán egy pillanatra megfeledkezik a jelenről és szünetet tart, mert nem tud mindent kézben tartani és manipulálni, főként nem a magyar nyelv szépségét. Mert hogy is írta József Attila: „Tiétek a jelen, enyém a történelem”.

Bloomberg

bloomberg_1.jpg

Magyarország papíron lehívta ugyan a mostani költségvetési ciklusra előirányzott uniós támogatások 94 %-át, ám a tényleges felhasználást tekintve csupán az 5. helyet foglalja el a volt szocialista országok között, csekély 13 %-kal. Jobban állnak a balti államok, de még Bulgária is. Ez derült ki a hivatalos brüsszeli statisztikából, amelyet a hírügynökség illusztrációként közölt, miután a szlovák kormányfő kijelentette, hogy a következő időszakban kész elfogadni a segélyalapok csökkentését, ha cserében nagyobb szabadsághoz jut a pénzek hasznosításában. Fico szerint lazítani kell a közbeszerzési szabályokon és akkor gyorsabban lehet dönteni arról, hogy mire is fordítsák a szubvenciót, amelynek értéke a jelenlegi időszakban országa esetében csaknem 20 milliárd euró. A politikus a bürokráciát okolta, amiért egyes pályázók csak 600 nap elteltével kapják meg az igényelt forrásokat. Mint mondta, ezen változtatni akarnak, nehogy a következő büdzsé tárgyalásakor az orrukra koppintsanak a csigalassúság miatt.

A jelentés felidézi, hogy a francia elnök a jövőben demokratikus normák betartásához akarja kapcsolni a kohéziós alapokat, ami fenyegetés az olyan kormányoknak, mint a magyar és a lengyel. Az osztrák kancellár pedig azt fejtegette a napokban, hogy takarékosabban kell bánni az adófizetők pénzével. Viszont visszafogta a növekedést az érintett államokban, hogy tavaly lelassult a támogatások lehívása.

 

FT

financial_times.jpg

Egy új tanulmány megkérdőjelezi az unió tervét, hogy az afrikai országoknak nyújtott segélyekkel fogják vissza a migrációt. Merthogy a Globális Fejlesztési Intézet kutatása az állapította meg, hogy a fejlett térségből érkező pénzek gyakran nem a kívánt hatást fejtik ki, sőt rövid távon még gerjesztik is a szegény államokban az emberek elvándorlását. Épp ezért az elrettentésen túl inkább azt kellene nézni, miként lehet kezelni hosszú távon a népmozgást, annál is inkább, mert Afrikában a Szahara alatti övezetben 2050-re a mostaninál 800 millióan többen élnek majd. Mint emlékezetes, az EU-nak az az álláspontja, hogy a helyszínen, a gazdaság fejlesztésével kell orvosolni a migrációt kiváltó okokat. A felmérés szerint ez a módszer nem rossz, csak éppen legfeljebb hosszú távon hatékony. A történelmi tapasztalatok ugyanis azt támasztják alá, hogy hiába indul meg egy ország gazdaságilag felfelé, onnan attól még jó ideig sokan költöznek fejlettebb térségekbe. Egy szakértő rámutatott: illúzió azt hinni Európa részéről, hogy a bevándorlást meg lehet állítani. Inkább arra kellene felkészülni, hogy a kontinens felszívja az afrikai demográfiai robbanás egy részét. Az EU egyik szóvivője erre azt válaszolta, hogy Brüsszel nem kívánja lefékezni a beáramlást, viszont szeretné azt biztonságosabbá, szabályozottá és humánussá tenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6813661292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK18 2018.02.13. 08:55:34

nagyon gyenge lett a mai, főleg hogy kedd van, hogy fog így Orbán ma is megbukni?

és valahogy kimaradt az a téma, amiről tényleg egész Európa ír: a német szocik, miután bedöntötték magukat, most Európa bedöntésével próbálkoznak. mert senkinek ne legyenek kétségei, ha nemet mondanak a nagykoalícióra, lesz pár nap tőzsdei mocorgás. az más kérdés, hogy ha meg igent mondanak, azzal bele is lökik magukat a maguk által megásott sírba.

meg írhatnátok Martin "8elemi" Schulzról, aki jött, látott, és olyat bukott, hogy öröm volt nézni.

Geonczeol Gyula Felvidek 2018.02.13. 09:13:52

a Budapest Belgrád vasútvonal másfál év alatt készül el, a költségek 85%-t a kinai Eximbank fedezi és a vámolásokból a magyar oldalnak igen hamar megtérül a befektetés.
NEM kell brüsszeli sárdobálással foglalkozni, megvan a megvalósitási terv és kész. Vagyis ez a követhető megoldás. Brüsszel teljesen átláthatatlan vádaskodásai és a 600 napos fizetés csúsztatás, amit a magyar fél hidal át, nevezetesen az MNB. Csak megjegyzem a magyar közvilágitásnak az amerikai multicég tulajdonában álló Tungsram szállitott lámpákat, amit most drágálnak. Vagyis a multi elvitte a pénzt. Persze hogy nem kell a jelenlegi kormány, mert nem engedi az ország magyar lakosságának lecserélését keletről és Afrikából beáradó csürhére, akiknek emondták, hogy az európaiak kötelesek őket eltartani. Egyértelműen rasszista akcióról van szó.
süti beállítások módosítása