- Orbán alatt élesen és aggasztó módon hanyatlik a demokrácia;
- Soros brit földön is ürügy a jobboldal alantas céljai számára;
- A Porgy és Bess a budapesti Operaház hozzájárulása a Fidesz választási kampányához.
A lap azt ajánlja, tessék Magyarországra figyelni, ha valaki látni akarja, miként erődösnek meg az autokraták, miközben a Nyugat éppen tőlük fél. Orbán Viktor új minőséget teremtett, olyan demokráciát, amely élesen és aggasztó módon hanyatlik. Üvegházzá alakította át az országot a puha tekintélyuralmi rendszer, a haveri kapitalizmus és az egypárti politikai kultúrára épülő szélsőjobbos retorika fura keveréke számára. Méghozzá úgy, hogy közben a magyarok az EU tagjai maradnak és sok milliárd dollárt kapnak Brüsszeltől. Az uniós hivatalosságok nemigen avatkoznak közbe, amikor létrejött az illiberális demokrácia. Napjainkban pedig a miniszterelnök közvetlenül hívja ki azokat az államokat, amely jó ideje meghatározzák a dolgokat az unióban. Idehaza pedig csaknem biztos, hogy győz április 8-án, hála a választási törvény átalakításának.
Az európai politikai hierarchiában gyakran jut neki a makrancons kívülálló szerepköre, vagyis hangos populista, aki kívül áll a fő áramon, a tényleges hatalom perifériájára szorul. Csak éppen lehetséges, hogy most ő legnagyobb veszély a szervezet számára. Lengyelország már utánozza és hatása érződik a térségen belül másutt is. Emblematikus figura az erős emberek korában. Udvarol Putyinnak és dicsérte Erdogant. Amit tesz, azt úgy tekintik, hogy része a demokrácia világméretű visszaesésének. Ignatieff, a CEU rektora úgy véli, Magyarországot azt teszi fontossá és érdekessé, hogy itt valami új történik. Merthogy Orbán az egypárti uralom új modelljét teremtette meg, és az most már terjed Kelet-Európában, bár a nyugatot aligha fertőzi meg, mert ott túl erős a demokrácia, a független intézmények rendszere és a jogállam. Ám hozzáteszi, hogy az EU széteshet, ha nem oldódik meg a viszály a nyugati liberális demokrácia és a keleti egypárti rezsimek között.
A széleskörű hazai változások talán a leginkább az igazságszolgáltatást érintették. Az Alkotmánybíróság ma már kizárólag a Fidesz kinevezettjeiből áll. Tagjai közül ketten korábban a párt parlamenti képviselője voltak, egyharmad pedig Orbán közvetlen tanácsadójaként dolgozott. A bírák nagy többsége általában a hatalommal szavaz. Ami pedig a többi bíróságot illeti, Szepesházi Péter bíró, aki ritka kivételként nyilvánosan szokta bírálni a rendszert, azt mondja, hogy hatalmas politikai nyomás alá kerültek. Szerinte nem lehet totalitárius rendszerről beszélni, de ami van, az autokrata.
Az ellenoldal szerint arat a kliens-kapitalizmus, a fő kedvezményezett Tiborcz, Mészáros, Habony, Garancsi és Simicska. 2010-től hat éven át ők vitték el az állami közbeszerzések kb. 5 -%-át, 2,5 milliárd dollár értékben. Simicska azonban kiesett a pixisből, Mészáros azóta előrelépett. A bírálók úgy látják, hogy az ilyen mértékű urambátyám rezsimet a fékek és ellensúlyok leépítése tette lehetővé. Hogy Orbán ekkora hatalmat építhetett ki, az részben annak tulajdonítható, hogy nem ütközött nagy ellenállásba Brüsszel részéről. Vivien Reding volt biztos azt hangsúlyozza: a fő gond az, hog az EU alapító atyái nem gondolták, hogy egy tagállam visszalép a demokrácia területén, ezért nincs megfelelő eljárás ilyen esetekre az unióban. Orbán emellett azt hirdeti, hogy a pávatánccal túljárt a Bizottság eszén. Nem sok ellenállást tanúsított az Európai Néppárt sem, vezetői attól féltek, hogy ha kiteszik a Fidesz szűrét, az a baloldal javára billenti el az egyensúlyt Strasbourgban. Illés Zoltán, volt fideszes politikus úgy jellemzi a helyzetet, mintha időutazást tenne vissza a 60-as évekbe. Azaz a felszínen minden demokratikus, de igazából csak egyetlen párt és egyetlen igazság van.
A Brexit hívei most az orbáni Magyarország mérgező összeesküvés elméletével menetelnek, ám Soros is csupán gyalog ebben az ízléstelen történetben. A mai Szélsőjobbos Internacionálé nem emlékeztet kommunista elődjére, de Európában és a Amerikában egyaránt ugyanafelé a sötét cél felé tart a szélsőjobb, mintha láthatatlan felső hatalom irányítaná. A tory sajtó, illetve a párt bizonyos körei átvették Putyin és Orbán teóriáját. Úgy állítják be a zsidó pénzembert, Soros Györgyöt, mint aki természetfölötti erővel rendelkezik a kormányok megbuktatására. Ezek az erők vegyítik az antiszemita és muzulmánellenes előítéleteket és azzal vádolják a befektetőt, hogy muzulmán menekültekkel kívánja elárasztani Európát. A kérdés csupán az, miért bocsátkoznak bele ilyen paranoiás gengszterségbe? De hát ha meginog a May-kabinet, az egész kilépési folyamat összeomolhat.
A közvélemény a maradáspártiak javára tolódik el, és fennáll a veszély, hogy a többség fellázad a kiválás ellen a parlamentben. Így a politikában a szélsőség felé mozdulnak el az álláspontok. Ilyen körülmények között már érthető, hogy a Daily Telegraph, valamint a két jobboldali bulvárlap, a Mail és a Sun miért teszi meg Sorost összeesküvőnek, aki szerintük vissza akarja csinálni a népszavazás eredményét. De hát előbb-utóbb minden ilyen elmélet kiterjed a zsidókra. És amikor a konzervatív jobboldal végignéz a világon, látja, hogy taktikája győzedelmeskedik. Orbán megfirkálta a választási rendszert, bedarálta a szabad sajtót és korrumpálta az üzleti életet. Most pedig a médián keresztül arról igyekszik meggyőzni a magyarokat, hogy Soros az ország átvételére készül, csak azért, mert támogat olyan civil szervezeteket, amelyek segítik a menekülteket, illetve a számtalan emberi jogsértés áldozatait. Milliók hisznek neki Magyarországon.
A brit jobboldal ugyanilyen elszánt, hogy rábeszélje az embereket, mármint hogy a Brexittel szembeni ellenállás nem a demokratikus vita része, hanem árulók műve, akiket ördögi erők zsinóron rángatnak. És mi jön még! A megszállottság logikája azt diktálja, hogy a jobboldalnak még szörnyűbb trükköket kell elővarázsolnia, hogy a közvélemény ne lássa: milyen hatásvadász állammá silányították le Nagy-Britanniát ezek a körök.
Úgy tűnik, mintha az Egyesült Államokhoz hasonlóan a politikai elit Németországban is csupán a meglévő állapotokat próbálná megőrizni, és megbénult a populizmus egymás után rohamai láttán. Az AfD folyamatos provokációi közepette még a kritikus szellemek is gyorsan a meglévő állapotok védelmezői lesznek, hogy megakadályozzák a legrosszabbat. Csak épp a populizmus nem lenne olyan népszerű, ha nem olyan témákat vetne fel, amelyek foglalkoztatják az embereket. Függetlenül attól, hogy a gyűlölet prédikálói alig kínálnak megoldásokat. Trump és az Alternatíva csak a nyugati demokráciák válságjelensége. A politikának foglalkoznia kell a polgárok igényeivel, anélkül hogy megadná magát a populizmusnak. A német koalíciós megállapodás azonban azt tükrözi, hogy a három párt nem hajlandó reagálni pl. menekültügyben a lakosság egyre nagyobb nyugtalanságára. Pedig az ország a háború utáni időszak legnagyobb protesztszavazásán jutott túl, akárcsak az USA. A status quo fenntartása azonban nem lesz elegendő, mert aki meg akarja őrizni a liberális demokrácia vívmányait a populista egyszerűsítőkkel szemben, annak komolyabban kell vennie az emberek elégedetlenségét a fennálló viszonyok miatt.
Guardian
1. Egy 28 éves diák, a német ifjú szociáldemokraták vezére tartja kezében Angela Merkel sorsát. Márpedig Kevin Kühnert azt akarja, hogy pártja hagyja ott a még meg sem alakult koalíciót, amellyel a többi közt az a baja, hogy abban belügyminiszterként helyet kap a bajor keresztényszociálisok vezetője. Márpedig – mondja a baloldali politikus – nem lehet az SPD partnere olyasvalaki, aki barátjának nevezi az autokrata Orbán Viktort és meghívja a CSU több konferenciájára. Így Kühnert már az összefogás ötletét is rettenetesnek tartja, és úgy gondolja, hogy pártjának inkább ellenzékben kellene megújulnia. Ha terve sikerül, akkor fejre állítja a német politikát. Annál is inkább, mert a koalíciós egyezmény jóváhagyását messze nem lehet lefutottnak tekinteni. A szociáldemoraták tagságának március 4-ig még szavaznia kell róla, és a jusók első embere azt mondja, hogy a dokumentumban egyetlen igazán baloldali követelés sem kapott helyet. Továbbá, hogy a párt hiába jutott kulcspozíciókhoz, változatlanul a kancellár diktál majd a hatalom legfelső berkeiben.
2. Védekezik a magyar Operaház, mert rassszizmussal vádolták meg, miután az alkotók, a Gerschwin-fivérek akaratával ellentétben túlnyomórészt fehér szereplőkkel vitte színre a Porgy és Besst. Ráadásul a történetet a 20-as évek Dél-Carolina-i szegény fekete közösségéből egy mai, európai menekülttáborba helyezték át. Így csak még jobban bonyolította a helyzetet, hogy egyes kritikusok azt állítják: a társulat benyomult a politika területére és megpróbálja Orbán Viktor szekerét tolni a választások előtt. A miniszterelnöktől nem idegenek a rasszista megszólalások. Bírálatok érték, amikor pl. tavaly kijelentette, hogy az etnikai homogenitás nélkülözhetetlen a gazdasági sikerekhez, és hogy a túlzott keveredés bajjal jár. Ráadásul az új helyszín rögtön emlékezetbe idézte a három évvel ezelőtti állapotokat a Keleti pályaudvarnál.
Ókovács Szilveszter a lapnak cáfolta, hogy bármilyen formában utalni kívántak volna az akkor eseményekre. Azt pedig betegesnek minősítette, hogy a kormányfő mellett akartak volna kiállni. Fischer Ádám azonban úgy látja, hogy itt igenis politikai produkcióról van szó, amely nem jóhiszemű. A karnagy szerint a darab a választási kampány része. A művel az alkotók tiltakozni szeretnének, mert úgy érzékelik, hogy a Nyugat kettős mércét alkalmaz. Egyúttal igazolni igyekeznek, hogy Magyarország jobb a Nyugatnál, amely még rasszista is a magyar jobboldal szemében. Máskülönben mi a csudának állította volna színre az Operaház a Porgy és Besst, mindössze két hónappal a választás előtt?
