B1 blogcsalád



Durván megbukott a kormánypropaganda hazugsága, amivel a Tiborcz-fiút próbálták kimosdatni a közvilágítási pénzek maffiaszerű lenyúlásának botrányából

2018. február 09. - nickgrabowszki

5 tény, ami igazolja, hogy Orbán Viktor veje a fő sáros az Elios-ügyben. tib.jpg

Az már jelezhet valamit, hogy a kormánypropaganda eltitkolni vagy agyonhallgatni nem tudja, hogy az uniós csalás ellni hivatal szervezett csalás, maffiabűncselekmény gyanúját vetette fel a közvilágítási tenderek ügyében, ezért címlapon kénytelen foglalkozni a dologgal.

Más kérdés, hogy a felelősséget megpróbálják eltolni Tiborcz Istvánról, és kimosdatni a maffiagyanúból. Mint például a pénteki Magyar Idők, amelyben egy Kárpáti András nevű propagandista vette a nevére az aljas indokból különösen nagy értékre elkövetett mosdatási kísérletet.

Érthetetlen módon a miniszterelnök vejét támadja az ellenzék és sajtója az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése kapcsán, miközben meg sem említik, hogy a vizsgált időszakban Simicska Lajos egyik cége volt az Elios Innovatív Zrt. fő tulajdonosa. Többször szóvá teszi az uniós hivatal Tiborcz István szerepét, holott a kérdéses időszakban neki

már nem volt köze a céghez.

Az OLAF-jelentés a 2009 és 2014 közötti időszakot vizsgálja, de ekkor a cég fő tulajdonosa Simicska Lajos Közgép Zrt.-je volt, nem Tiborcz István. Tiborcz 2009-ben Erdei Bálinttal 50-50 százalékos arányban alapított egy céget, amelyből később jött létre az Elios. Nyolc hónap elteltével Tiborcz István kiszállt a cégből, és 2014 áprilisáig már nem ő, hanem a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép gyakorolta a többségi tulajdonosi jogokat.

Szóval Simicska megjelenésével Tiborcz kiszállt a cégből, tehát semmi köze a dologhoz. Nincs itt semmi látnivaló, haladjanak tovább, az Orbán-család makulátlan.

Ezzel szemben a valóság az, hogy

1. Az Elios Tiborcz saját cége volt. 2009-ben ő alapította, akkor még más néven.

2. Simicska 2010 belépése után Tiborcz egyáltalán nem szállt ki a cégből: tagja maradt az igazgatótanácsnak például.

3. A Fidesz-sajtó úgy próbál tenni, mintha 2010-2014 között a Simicska-birodalomhoz tartozni nem azt jelentette volna, hogy állami és egyéb vagyonok lenyúlásához a Fidesz-kormányzat segítséget és támogatást nyújt. Az hogy Tiborcz már nem volt (többségi) tulajdonos, csak azt jelentette, hogy szinttel mélyebbre próbálták rejteni a miniszterelnök családi érintettségét.

4. De hogy az Elios továbbra is Tiborcz saját céga maradt a birodalom ernyője alatt, azt az is bizonyítja, hogy Simicska kiszállása után ismét Tiborcz lett a tulajdonos, azaz formálisan is visszavette a nevére a céget.

5. És a legnyilvánvalóbb tény, ami bizonyítja, hogy Tiborcz nem szállt ki, az az, hogy - mint a 24.hu cikkéből kiderül - a közvilágítási pályázatok dokumentumai szerint

az Elios nevében továbbra is Tiborcz járt el 2010-2014 között is.

Tehát Tiborcz nem szállt, ki, dehogy szállt, egyáltalán nem szállt ki.

Ennyit a kormánypropaganda hitelességéről és Tiborcz ártatlanságáról az ügyben. Miután azonban ők is érezhették, hogy a miniszterelnöki vő érintettsége mellett számos érv hozható fel, és elég nevetséges volna a 2010-2015 közötti csalásokat a Bajnai-kormány számlájára írni, azzal is próbálkoztak védekezni, hogy ilyen ügy nincs is, de tényleg.

Tiborcz István jogi képviselője lapunknak megerősítette, hogy az ügyet egyszer már kivizsgálták. (...) A tendereket korábban már vizsgálta az ügyészség, és mindent rendben talált.

Ez az ultima ratio, a végső érv. Ha a Polt Péter vezette ügyészség azt mondta, hogy minden rendben, akkor az egészen biztos, hogy nem történt semmi, mindenki mehet a dolgára, az ügyészek már elvégezték a sajátjukat. (A Magyar Idők elfelejtett emlékeztetni rá, hogy ez ugyanaz az ügyészség, amelyiknél néhány éve egy MOL elleni vádat a MOL egyik felsővezetőjének felesége képviselt.)

Csak ez a rettenetes OLAF ne volna, amelyik folyton arra akarja kényszeríteni őket, hogy kezdjék újra a nyomozást.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7213649184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csobi2011 2018.02.09. 16:00:30

Az olaf nem kényszeríthet semmit az országra vagy az ügyészségre, csak felhívhatja a figyelmet valamire. Az ügyészség újból kivizsgálja, újból nem talál semmit és kész. Az eu meg befoghatja. Szerinted mért nem lépett be Magyarország az eu-s ügyészség rendszerébe? Hát pont azért hogy a hülye eu bürokraták ne pofázhassanak bele a dolgokba. A legtöbb ami történhet ebben az ügyben, hogy vissza kell fizetni a pénzt. Ennyi! Ti meg itt rugoztok azin hogy ez egy mjilyen hatalmas ügy. Áprilisban nyer a fidesz a Polt meg majusban lezárja az ügyet. Nagy cucc.

FCUK18 2018.02.09. 16:05:42

KISZÁLLNI: tulajdonosként nem résztvenni. Fogalmi zavarotok van, és keveritek a tulajdonost a cegképviselővel.

A 3. pont neg úgy baromság, ahogy van:) értelmezhetetlen katyvasz.

Ezért a színvonalért komolyan fizetnek a b1-nél???

csobi2011 2018.02.09. 16:21:31

Mért nem arról írtok cikket, hogy a balos Republikon intézet legfrissebb kutatása szerint sima kétharmada lesz a fidesznek és még nagyobb ellenzéki összefogással is 130 képviselője lenne a fidesznek (ami majdnem kétharmad). Ja hogy a tények titeket mindig is zavartak. Akkor csak irogassatok mindenféle nevetséges korrupciós ügyekről. Ezt a nép eddig sem vette be ezután sem fogja.

Peter Götz 2018.02.09. 16:44:53

@csobi2011: és ti minek izzadtok itt meg mindenhol,ha fidesz ilyen kurva jó,és mindenki rájuk szavaz??!!

csobi2011 2018.02.09. 16:51:43

@Peter Götz: Én elsősorban szórakozni járok ide, illetve néha rávilágítok hogy nincs olyan terület amiben jobb az ellenzék mint a fidesz. Ennyi!

taga20 2018.02.09. 17:43:31

@csobi2011: "Ja hogy a tények titeket mindig is zavartak. Akkor csak irogassatok mindenféle nevetséges korrupciós ügyekről."

miről dumálsz fityeszdroid?

Bela Kesz 2018.02.09. 17:55:39

Mélységesen tragikus az az agymosás ami ma van Magyarországon .
Oly mértékű befolyásolás van , amire még nem volt példa Hazámban.
Nincsen különbség a lefejezős idióták , és az olyan propagandák közt : mint : Nekünk az a jó , ha Lőrinckének adjuk az országot.
Mivel az aljasság nem léphet túl egy bizonyos határon ! A folyamat véget fog érni ! ! !

T.Jani 2018.02.09. 18:14:28

100% hogy volt köze a Céghez, ezt maga Lázár állította, de ő azzal védekezett hogy nem tudta hogy Orbán lányának udvarol(t), hiszen egy üzleti partnertől sem érdeklődik a szerelmi élete után.
De 100 ezer forint/ lámpafej áron Ő volt a legjobb.

morpho 2018.02.09. 18:50:30

@csobi2011: Elég izzadtságszagú az a szórakozás, amiért te "idejársz"! Te vagy a mazohista narancskullancs prototipusa!

bogáncs11 2018.02.09. 19:43:22

@csobi2011: Ez a bejegyzés ugyanolyan erkölcsi színvonalat jelez, mint amilyen Orbáné, azaz nulla. A menthetetlent védi az, aki ezt az ügyet és a többi gazemberséget lekicsínyli. A nemzet vejének a cége még a tender kiírása előtt 19 önkormányzatnál egyeztetett arról, hogy milyen feltételeket kell meghatározni a kiírások során annak érdekében, hogy kizárólag ők feleljenek csak meg.
És tudod miért nem csatlakozik Orbán Viktor az EU-s ügyészségi rendszerbe? Azért, mert csak így tudnak százmilliárdokat ellopni a lakosságtól befizetett közpénzekből és EU-s pénzekből.

neko1967 2018.02.09. 19:48:58

@Bela Kesz:
Tévedsz, nem Lőrincé az ország!
Szerintem nem kell megneveznem, hogy kinek a mocskos keze van rajta......

sZulamith 2018.02.09. 19:56:10

Ahányszor olyan helyen járok ahol ez a nyertes közvilágítás múkődik, nem kívánok jót egy közremúkődőnek sem. Úgy tűnik bejön: :)

Aztán rossz hallgatni/olvasni amikor a kétharmados a népre hivatkozik. Szerintem az a 2.2 millió kétharmad, sokkal kevesebb, mint a nép. Illene tisztelni a valódi sokaságot.

Lamlam 2018.02.09. 21:17:18

@taga20:
Már bocsi , de nem lenne jobb ha a témáról írnál véleményt ? Nem kell hogy egy véleményen legyenek az itt jelenlevők , de állandóan vegzálni egyiket - másikat mi értelme ?

taga20 2018.02.09. 21:27:00

@Lamlam: nem én írtam, de minden sorával egyet értek.

nesze fityeszjobbágy!

"A világ vicce, amennyire le-, és hülyének nézik ezek a szavazóikat. És a világ vicce, hogy ez a sok mosott agyú szerencsétlen barom lényegében mindenre bólogat, amit elé tesznek, még akkor is, ha a tegnapi híreknek az pont az ellentéte. A világ vicce, hogy egy regnáló kormány csalásairól beszélgetünk itt, mintha ez tök természetes volna, és hogy a miniszterelnök közvetlen családját, legszűkebb környezetét az EU csalás elleni hivatala vizsgálja, és szeme nem rebben senkinek, hogy esetleg le kéne mondani baszod, vagy számon kéne kérni valakinek baszod, vagy mégis mondjál már valamit a boldog karácsonyon kívül, a kurva anyádat, nem gondolod, hogy tartozol ennyivel a választópolgároknak?

Miféle szánalmas abszurd ország ez, de komolyan? Miféle primó nép az, amelyiknek ez megfelel, amelyik egyáltalán gondolkodik, meg mérlegel ennyire nyilvánvaló esetekben?

A miniszterelnök és közvetlen családja gazdasági bűncselekmények, csalások sorozatában érintett vádlottként. Minősíthetetlen lopások, teljesen tiszta, nyílt és nyilvánvaló törvénytelenségek tömegével állunk szemben, a fater, a vő, a strómann, a haverok, és száz és ezermilliárd forintok.

A magyar birka meg áll, pislog, és vállát vonogatja, hogy a drága elnök urat báncsák brüsszelből a sorosék.

Nincs jövője egy ennyire következmények nélküli, ennyire kollektív közönyben élő, ignoráns és ennyire buta népnek. Akkor sem, ha csak egy kisebbség ostobasága erőlteti rá magát az országra. Akármi a magyarázata ennek, ez nevetséges és elfogadhatatlan. És ne is legyen jövője ilyen országnak."

morpho 2018.02.09. 21:31:19

@Lamlam: Már bocs, de te most a témáról írtál, vagy másokat láttál el életvezetési tanácsokkal?

Lamlam 2018.02.09. 21:56:59

@Bela Kesz:
Egykor Rákosi panaszolta el Sztalin-nak hogy a népem nem összetartó . Erre Sztalin arra kérte Rákosit , hozzon neki 3 galambot . Sztalin a galambokat megkopasztotta , és kirakta az ablakpárkányra . A galambok mivel fáztak így összebújtak . Látod ezt csináld a népeddel , majd összetartanak mondta Rákosinak .
Mi is a vesszőparipája Orbánnak ? Megvédeni az országot a "menekültektől" Sporosterv, ami még igaz is lehet , de mára túl van lihegve , közben a függöny mögött a bástyaépítés és orbáni kör stabilizálása folyik . Az utca embere ebből azt látja hogy igen védik a határokat , hadakodik Brüsszellel , ami egyrészt megnyugtatja az embereket , de a tisztánlátókat már nem . Ellenzék ! Széles e határban Én nem látok olyat aki méltó lenne egy új és nem önös érdekű kormányzásra . Ha látnám a jövőt tudnám a jelenre a választ . Olyan kormány kellene ahol a fidesznek nincs 2/3 a .

Jut eszembe a visszahívhatóság intézménye , amikor kikerült az alkotmányból akkor egy nevezzük baloldalinak , azt mondta "a képviselők ne legyenek visszahívhatóak " - azóta ez minden parlamenti képviselő javát szolgálta és szolgálja .Mi csak a voksoláskor vagyunk fontosak utána nem .

Lamlam 2018.02.09. 22:02:38

@morpho:
Nem téged szólítottalak meg , így vissza kérdezek . Életvezetési tanácsokat akarsz adni ? Nalátod !

2018.02.09. 22:03:20

@taga20: milyen nagy divat nálatok utálni meg köpködni magyarországot

morpho 2018.02.09. 22:15:03

@Lamlam: "Nem kell hogy egy véleményen legyenek az itt jelenlevők , de állandóan vegzálni egyiket - másikat mi értelme ?"

Te minden itt jelenlevőt megszólítottál. Ez van. Legközelebb fontold meg jobban a szavaidat és elkerülöd a félreértést!

morpho 2018.02.09. 22:16:39

@aleksz róz: ...meg kisbetűvel leírni...

2018.02.09. 22:18:44

@morpho: óvodás szinten játszol megint

morpho 2018.02.09. 22:40:35

@aleksz róz: Egy óvodás is tudja, hogy Magyarország nagybetűvel írandó, csak egy ilyen hozzád hasonló gumiturulnak álcázott narancskullancs felejti el, miközben ki se látszik a kurva nagy magyarságából! Aztán kínjában óvodásozik szegény elmeroggyant!

2018.02.09. 22:55:06

@morpho: látod, pont ilyen a gyerekeskedés

:D

Zoltan Hazafi 2018.02.09. 23:02:38

@FCUK18: Olvasd el még egyszer... Egyébként... a G-nap előtt a Viktor-család tagja volt Simicska úr is. :-)

morpho 2018.02.09. 23:48:29

@Zoltan Hazafi: Ezt valahogy mindig kifelejtik. Ha 2009 és 2014-közt a Lajos volt a góré, az ugyanolyan fideszlopás, mintha Tiborc lett volna. Totál hülyének néznek mindenkit. Mintha a Lujgyi és Viktor soha nem is ismerte volna egymást.

1ghost 2018.02.10. 08:15:42

Remek cikk, kiválóan foglalja össze a helyzetet. Tárgyilagos, korrekt. Hatalmas gratula a szerzőnek.

Toportyán Zsóti 2018.02.10. 08:33:11

G csuti pocakmutyi környezetében mindenki velejéig rothadt,ez nem ujdonság csak az hogy a veje szintet lépett maffia módszerrel áll a saját lábunkon....2 milka bircának fel van adva a lecke....

Toportyán Zsóti 2018.02.10. 08:35:52

@csobi2011: Miko megy át a bucidba hogy ami most folik szervezett választási csalás,népakarat meghamisítása?

Lajos Csánó 2018.02.10. 08:36:53

@csobi2011: Nagy hülye vagy!Másokat sokkal kevesebb,sőt semmi veszteségnél is börtönre ítéltek!Másokat meg vezetőszíjon mutogattak!

kószák egyike 2018.02.10. 08:43:03

Nagy valószínűséggel a fidesz vallás hívei még azt is kimagyaráznák ha élőben tekinthetnék meg amint viktor orálisan kielégíti vlagyimirt miközben az éppen átad tóninak egy rubelekkel tömött bőröndöt.

Ebbe a botrányba egy normális országban már bele bukott volna a miniszterelnök. Az előzőekről ne is beszéljünk. Gratulálok fidesz szavazók! Köszönjük az ország morális pöcegödörbe való taszítását! Köszönjük nektek is 5 millió otthon kussoló kollaboráns!

csobi2011 2018.02.10. 15:41:14

@kószák egyike: még te is elismered, hogy a fő bűnösök az otthon maradó szavazók. Én ezzel teljesen egyetértek! Sokkal több fideszes szavazónak kell elmennie választani!

Dread Naughty 2018.02.10. 19:54:50

Engem érdekel ez az ügy és a kimenete.
Várható volt, hogy Simicskának lesz pár bedobni valója, ahogy közeledünk a választásokhoz és messze nem ez a legnagyobb dolog a tarsolyában.
A gondot szerintem az jelenti számára, hogy hogyan tálalja a dolgokat úgy, hogy magát ne mocskolja be.
Abban biztos vagyok, hogy a legsúlyosabb dolgot kb 1 héttel a választások előtt kapjuk meg, hogy a Fidesznek már ne legyen esélye sem védekezni.

.megmondoember. 2018.02.10. 20:05:12

@csobi2011: Téged ugye büntetésből küldtek ide kommentelni, mert te voltál a leghülyébb a propagandaosztályon, igaz?

paragrafus 2018.02.10. 20:19:13

Nem akarok az PLAF jelentés tágyában érdemben állást foglalni.
De azért hadd hívjam fel a figyelmet négy körülményre:
1. Bár, kétségtelen eléggé jelentős körülmény az, hogy ki a tulajdonos, de ennek figyelembevétele mellett sem ez a legkadinálisabb kérdés. Hanem az, hogy szervezett módon történt csalás. Amely megtörtént és ezt a jobboldali média sem vitatja.
2. Ha valóban így lenne, miszerint a Simicska érdekeltség volt a tulajdonos (bár a jobboldali média izzadságszagú erőlködése igencsak nem meggyőző), akkor nem értem, hogy a fidesz miért nem hajlandó nyilvánosságra hozni az OLAF jelentést. Pedig ez esetben a fidesznek lenne leginkább érdeke.
3. Lázár János nemrég azt mondta: Tiborcz Istvánnal együtt dolgozták ki azt.
„Tiborcz Istvánt ismerem polgármester koromból. (...) Közösen találtuk ki, hogy Hódmezővásárhelyen hogy fogjuk a közvilágítást modernizálni, ami nagyszerű program volt.” Ezt Lázár János még a múlt év novemberében egy kormányinfón mondta, amikor a sajtó megkérdezte tőle: miért találkozott, miről beszélt múlt ősszel egy kávézóban Tiborcz Istvánnal
A miniszter szavai ezáltal semmissé tették a kormánymédia igyekezetét, amellyel igyekeznek Tiborczot "távolítani" az ügytől, hiszen maga Lázár ismerte el: ők ketten személyesen egyeztettek a projektről.
4. A hódmezővásárhelyi program ráadásul kulcsfontosságú az ügyben, hiszen épp Lázár János városából indult az Elios tendergyőzelmeinek története. Az Elios – pontosabban az akkor még ES Holding-nak nevezett cég – ott szerezhetett akkora megrendelésállományt, amelyet később referenciaként tudott felmutatni más közvilágítási tenderen.
+1:
Az OLAF-jelentés szerint a pályázatokat kiíró, az akkor még Lázár János vezette város szabálytalanságok és összeférhetetlenségek egész sorát követte el a 940 millió forintos közvilágítási megrendelésnél. Az egyik korábbi vesztes versenytárs lett az ES Holding egyik beszállítója, ami egyértelműen tiltott gyakorlat: a versenyzők közötti összejátszás elkerülése miatt ugyanis szigorúan tilos, hogy a tendergyőztes a korábbi versenytársait alvállalkozóként bevonja az üzletbe.
Arról nem is beszélve, hogy az OLAF jelentés név szerint nevén nevezi Tiborcz Istvánt.

Dan da Man 2018.02.10. 20:46:20

@csobi2011: Rávilágítottál, elélveztél, elmehetsz.

martineden 2018.02.10. 21:04:39

@csobi2011: ,,Én elsősorban szórakozni járok ide, illetve néha rávilágítok hogy nincs olyan terület amiben jobb az ellenzék mint a fidesz. Ennyi! "... Igazad van! Vegre egy fideszztroll irasba adta, hogy lopasban a fidesz a legjobb.Hajra Magyarorszag!

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 21:19:33

@csobi2011: "Én elsősorban szórakozni járok ide"

Nagy szórakozás lehet elővetíteni, hogy a lehetséges forgatóköny az, hogy azt a lét, amit sokadik Viktor veje zsebre vágott, nem az eu adja adja staffírungba, hanem te, meg a többi vazallus.

Lámlenge.

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 21:29:49

@paragrafus: Jól összeszedett lista.
Kár, hogy (kampány idején!) sem egy valamirevaló ellenzéki képviselőtől hallom, hanem "csak" itt olvasom.

morpho 2018.02.10. 21:51:48

@paragrafus: Korrekt lista. Ráadásul az összefüggésekre is rávilágít.

@dr. mesterséges színezék: Neked meg tök igazad van. Miért a blogtérben olvassuk ezt így összerakva?

A tudomány sosem téved! 2018.02.10. 22:01:22

:0
Akkor Orbán megint megbukott?
Holnap gyáván lemond? Megint???

colonel Tigh 2018.02.10. 22:02:13

És ez csak egy ügy. Egyetlen egy ügy, ahol 12milliárd Ft uniós pénzről beszélünk. És akkor hol van a többi, a Mészáros-féle cégek (2118milliárd Forinttal. :O kettő.ezer.száz.tizennyolc.milliárd. azaz kettőezer-száztizennyolc*ezer-millió. - ennyi közpénzes megbízást nyertek a Mészároshoz köthető kismillió cégek) És akkor ott vannak még a Habonyhoz köthető cégek, a Rogánhoz köthető bizniszek. És ezek jó része a konkrét alvilággal van kapcsolatban. Nem csak a módszereik miatt, a szervezetten elkövetett dolgok miatt maffiózók ezek, hanem konkrét kapcsolatot tartanak a szervezett alvilággal. Ez már régóta nem baloldal-jobboldal harca, hiába csinálnak úgy a fideszre szavazók. Fogalmuk sincs, hogy mihez asszisztálnak.

morpho 2018.02.10. 22:05:00

@colonel Tigh: Előbb utóbb kibuknak ezek is. A pofátlan korrupció fogja elsöpörni őket. Egy idő után a szavazóbázisnak is sok lesz...

Attilajukkaja 2018.02.10. 22:05:42

"Ennyit a kormánypropaganda hitelességéről és Tiborcz ártatlanságáról az ügyben. "
Milyen hitelességről????

Attilajukkaja 2018.02.10. 22:07:35

@A tudomány sosem téved!:
"Akkor Orbán megint megbukott?"
Inkább megint lebukott.

"Holnap gyáván lemond?"
Dehogy, ahhoz bátorságra és erkölcsösségre lenne szüksége. De szerencsétlenségére, azt nem lehet pénzért venni.

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 22:13:00

@colonel Tigh: A saját anyjuk, gyerekük, unokájuk kirablásához tapsolnak és bégetnek úgy, hogy nem lesz még egy csatlakozás, mége egy felzárkóztatás.
A máglya alá kitartóan rőzsét hordó anyóka egy lángész stratéga ezekhez képes.

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 22:16:27

@morpho: Közhely, de sajnos igaz, hogy ez a bázis kétmillió Wágner úrból áll. Ezeknek beszélhetsz milliárdokról, sőt ezermilliárdokról: "annyi pénz nincs".
Tízmillióról kell beszélni, mert "annyi van".

az övezet gázai 2018.02.10. 22:24:06

Orbán egy vejéig romlott ember.

Köves D. Gábor 2018.02.10. 22:26:46

Ugyanakkor senki sem beszél arról, hogy ez egy olyan ügy, amelyet Brüsszel (aka Soros) ráncigált elő, mégpedig azért, hogy a Magyar választások eredményét befolyásolja. De milyen alapon akarják ők ráerőltetni a véleményüket a Magyar emberekre? Hány ember szavazott rájuk? Megmondom én: senki nem szavazott rájuk és 0 % legitimitással rendelkeznek, ezért nincs joguk sincs arra, hogy a Magyar közvéleményt manipulálják. Ez már a sokadik támadás, amelyet Brüsszel és csatlósai (ide sorolom Soros és Olaf urakat is) a Magyar nép ellen indítottak, de csak rajtunk áll, hogy megfékezzük őket. Most összefogásra van szükség, ezért törvénybe kellene iktatni, hogy büntetés terhe mellett tilos legyen olyan hírt nyilvánosságra hozni, vagy bármilyen más módon terjeszteni, amely Brüsszel érdekeit szolgálja a Magyar nép ellenében.

morpho 2018.02.10. 22:28:16

@dr. mesterséges színezék: Önkormányzati szinten 10 milláról van szó. Észre fogják venni a faluban is előbb utóbb. Eddig azért nem buktak meg szerintem mert az EU finanszírozza a felújításokat és az emberkék nem tudják, hogy ezt nem a kormány adja. Lásd még: Ha ellopnánk, miből épülne fel a járda, meg a híd. Az EU támogatásokat lopják el, ezért nem tünt fel helyi szinten. De ezek a pénzek idővel nem jönnek majd. Nu akkor mi lesz?

morpho 2018.02.10. 22:32:32

@Köves D. Gábor: Olaf úr! :)) Ezen behaltam! Szegény elmeroggyant!
A szavazási rendszer az EU-ban meg olyan mint Magyarországon. Orbán Viktorra 0% szavazott. Nem is indult. Tényleg vannak ennyire sötét idióták?

morpho 2018.02.10. 22:33:33

@dr. mesterséges színezék: Azért a @Köves D. Gábor néven kommentelő idióta üdítő színfolt! :))

Boar. 2018.02.10. 22:35:33

@FCUK18: Csak szólok, kisköcsög, tiborcznak 2014.01.21-ig volt együttes aláírási joga a cégnél.
Opten.hu

martineden 2018.02.10. 22:36:14

@morpho: ,,De ezek a pénzek idővel nem jönnek majd. Nu akkor mi lesz? "...Megoldjak akkor is. Lesz adoemeles, adoemeles hatan, szektorok kisajatitasa stb.Nagyon talalekonyak a fiuk, de ez egy maffianal nem meglepo.

BiG74 Bodri 2018.02.10. 22:39:41

A fidesz részéről csak ilyen retardált trollokra számíthatunk?

pireza 2018.02.10. 22:40:27

@csobi2011: tényleg csobi, ez a lehető legjobb megoldás. Te pedig az élő bizonyítéka vagy annak, hogy van élet az agyhalál után.

siriq111 2018.02.10. 22:41:50

@Köves D. Gábor: Ekkora baromsagot, ez mar a masodik jelentes volt errol mert nagyon furcsallotak, hogy lathato es valos tenyek alapjan lofasztsem csinalt a magyar ugyeszseg. Az amit meg osszehordsz, egyelo a nagy nullaval.

siriq111 2018.02.10. 22:46:40

@Köves D. Gábor: Hova tovabb, soros okozza a korrupciot a fidesz soraiban is .....
Meg egy ilyen elmebeteget.

BiG74 Bodri 2018.02.10. 22:51:22

@siriq111:
Az ilyen hülyékkel nem lehet beszélni. Bár néha azt hiszem, hogy ezek a csávók valami átverés részei, mert ennyire nemtelen idióta nem lehet senki.

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 22:56:17

@morpho: "De ezek a pénzek idővel nem jönnek majd. Nu akkor mi lesz?"

Akkor nyernek értelmet a magántestőrségek az SWAT-szintű fegyverekkel.
És akkor ismét bebizonyosodik, ami a G-napon már felsejlett, hogy holló a hollónak is kivájja a szemét. De komonistáéknál ez már csak így megy: eljön az idő, amikor a sorokon kívül már nem elég az ellenség, azon belül is keresni kell. Csak a sok forgács ne volna feszt!

Köves D. Gábor 2018.02.10. 22:56:48

Ha már a maffiaszerű működésről esett szó, akkor nem lehet nem észrevenni, hogy itt is (mint oly sok helyen másutt) egyes liberális szélsőséges kommenterek összehangoltan pocskondiázzák azt, aki nem egy véleményen van velük. Véleményem szerint ez a szervezettség erősen emlékeztet a maffiáéra.

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 22:59:00

@morpho: Szerintem Kurt úrfi ugrat minket.
De nem kizárt, hogy én táplálok még mindig hiú reményeket.

siriq111 2018.02.10. 22:59:24

@BiG74 Bodri: Nem szoktam igy valaszolni alltalaban de ez a komment mar olyan szintet korbacsol, hogy ezzel az erovel a macskamnak is adhatnek szavazati jogot, az is ertelmesebben fog szavazni mint o.

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 23:00:49

@Köves D. Gábor: Így van, emlékeztetünk a maffiára. És most is: Fidesz.
Hátha reggelig nem felejted el.

(Ugye csak paródia vagy és nem skizofrénia!?)

BiG74 Bodri 2018.02.10. 23:01:27

@Köves D. Gábor:
Uram, ön hülye! Sajnos! Ez van, ennek megállapításához nem kell semmilyen törvényen kívüli eszközhöz folyamodni, csak ahhoz ami önnek nincs.

siriq111 2018.02.10. 23:03:39

@Köves D. Gábor: Alapvetoen en a valos tenyeknek hiszek. Ellenben masokkal. Mar az NNI es mas birosag is kimonta, hogy a sorossal kapcsolatos kormany velekedese, minden VALOS es ERDEMBEN KEZZELFOGHATO tenyeket nelkuloz, szimplan a kormany kitalacioja. ENNYI.
A tenyek es a kormany kommunikacioja , gyokeresen elternek. Ezzel nem lehet vitatkozni.

Köves D. Gábor 2018.02.10. 23:03:51

(Eléggé eltértünk a tárgytól.)

siriq111 2018.02.10. 23:06:04

@Köves D. Gábor: A masik meg, hogy ilyen esetekben a kormanynak kotelessege lenne minden infomaciot kozre adni , ha akarja ha nem, nem terelni es futni a kamerak elol . A koz fizeti oket, igy kotelesseguk valaszolni a koznek. Ez nem olyan, hogy most nincs kedvem, ez a feladat ezzel jar.

siriq111 2018.02.10. 23:06:42

@Köves D. Gábor: Te mondtad, hogy a soros tamadja baszki, nem en xD

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 23:11:39

Mondom, ökörködik. Legalábbis ilyet a nyájból már 2014-ben sem írt volna le senki, de ha óvatlanul mégis, a nicket már dózer és mélyszántás tárgyává tette volna:

"Köves D. Gábor 2014.09.18 10:36:00
@Akitlosz: A cikkben írtakkal, különösen a higgadt, objektív megközelítés szükségességével egyetértek. De Te olyan hírforrásokat ajánlasz, amelyek nem felelnek meg ennek a követelmények. Konkrétan a hidfo.net súlyosan elfogult egyoldalú orosz propagandát nyomat, néhol dezinfo szagú anyagokkal. Annyira bűzlik, hogy még azokat is gyanúsnak tartom, akik ezt ajánlgatják. A hungarian.ruvr.ru már megüti azt a mércét, hogy az ember a hazai egyoldalúan elfogult sajtóval szemben kontrollinformációkat gyűjtsön, de azt sem szabad kritikátlanul fogadni."

jolaca 2018.02.10. 23:23:13

@Köves D. Gábor:
Milyen igazad van, Gáborom! Az ős maffia, az olasz is pocskondiázásra szerveződött, szó sem volt gazdasági érdekről, pénzéhségről meg efféle apróságokról. Erre csak a genetikailag eleve szelektáltak hajlanak, és mily szerencse, hogy ezek a vállalkozói zsenialitást hordozó gének spontán mód mind Orbán körül bukkannak fel...

2018.02.10. 23:29:23

Érik a lámpavas a Fideszes maffiának.

Köves D. Gábor 2018.02.10. 23:29:37

@dr. mesterséges színezék:

OFF
nem ökörködés, hanem paródia. Ilyen szintű dumák folynak a közszolgálati médiumokból. Pár éve még nem hittem volna, hogy ilyen helyzet bekövetkezhet.

Amit fentebb írtam annak kb. az a lényege, hogy ha így mennek tovább a dolgok, mint eddig, akkor meg fogják találni a módját annak, hogy az Elios ügyhöz hasonló információk terjedését teljesen megakadályozzák. Pl. úgy, hogy csak az MTI által jóváhagyott hírek nyivánosságra hozását fogják engedélyezni. Ez félig-meddig már meg is történt, l. ahogy az Origó, TV2, megyei lapok (nem) tálalja a történteket. Nem is szólva a blogokat és fórumokat szétdúló, fizetett trollseregről.
ON

dr. mesterséges színezék 2018.02.10. 23:44:17

@Köves D. Gábor: Sajnos igazad van. Gyakorta mondogatom, hogy '85-ben volt egy Ablak a másfél csatorna közül az egyikben, ahol szó eshetett a közéleti kiskakasok szemétdombjáról. 2017-ben ez elképzelhetetlen.
Az a sajtó pedig, amit produkálnak, 35 éve a Pajtásnak is derogált volna.

BiG74 Bodri 2018.02.10. 23:51:55

@Köves D. Gábor:
Meg kell követnem, elnézést, de ha túl jól adja az agymosott trollt, akkor sajnos bekövetkezhet, hogy annak is nézik.

HUNGARIAN FIRST !!! 2018.02.11. 00:22:08

"5 tény, ami igazolja, hogy Orbán Viktor veje a fő sáros az Elios-ügyben."

A teny az, hogy kiderult nem volt semmi koze a cegekhez, de ha az ove lett volna, akkor sem hinne el senki sem ezeket az unios hazugsagokat.
Egyebbkent meg, akarhogy tortent is, mindenkepp jobb, mintha a libsik Sorosnak utaltak volna a penzt migrans simogatasra.

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 01:05:06

@HUNGARIAN FIRST !!!: Esetleg súgjál Poltnak. Sokat próbált, kreatív gazember, de ezt még nem sütötte el. Most lehet esélyed egy Habony-szerű nemtanácsadói posztra.

BiG74 Bodri 2018.02.11. 01:17:49

@C. Robert:
Na, ezért kezd már tele lenni a hócipőm.

Rák Attantam 2018.02.11. 01:39:50

Néha olvasom, hallom itt-ott, hogy "Brüsszel ne akarja megmondani, hogy mi legyen Magyarországon, mert nem szavazott rájuk senki!".

Khmm... elnézést, de 2003. április 12-én kicsivel több, mint 3 millió magyar választópolgár szavazott az EU-ba való belépésre (tehát Brüsszelre).
Oké, tudjuk, 3 millió magyar az nem 10 millió magyar.
Ellentétben 2,2 millió másik magyarral, aki már bizony egyenlő 10 millióval... (vagy hogy is van ez? Nertudom...)

camilló 2018.02.11. 05:26:32

@Lamlam: Ugye tudod, hogy a visszahívhatóság intézményéért Lenin állt ki. Bármilyen hihetetlen még a Sztálini érában is jelen volt. Aki a megszüntetése mellett volt az nem lehet baloldali, még ha annak is tűnik... Nem véletlenül vették ki az alkotmányból. Most alkotmányunk sincs így miben lenne benne?:)

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.02.11. 07:42:18

@dr. mesterséges színezék: Az eu az ehhez hasonló ügyek miatt jelenleg is szünetelteti a kifizetéseket. 2000 milliárd forint értékben a kormány már ki is fizette, meg is előlegezte a seggnyalóinak ezeket a pénzeket az adófizetők pénzéből. Ez mind a költségvetés hiánya jelenleg, és ha brüsszel nem utal- márpedig nem fog amíg nemzetközi vizsgálat van a csalók ellen és a pályáztatásokat meg nem változtatják- a mindenkori kormány nagyon nagy bajban lesz. Nyerhet áprilisban a fidesz, de a lejtőn már elindult, rohamléptekkel halad az államcsőd felé. A több ezer milliárdos költségvetési hiányt képtelen lesz rendezni. Ha matolcsi elkezd forintot nyomtatni, hogy pótolja a hiányt, lehet akár 600 forint is egy euro, a forintkamatok meg a 20-30%- os sávba ugranak. Ha ehhez jön még egy világválság is, akkor meg az utcán fogjuk sepregetni az inflálódott koszos klotyópapír milforintokat, mint az 1930- as években.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.11. 07:49:30

@Lamlam: Miért? Ha @csobi2011: saját bevallása szerint szórakozni jár ide, akkor @taga20: miért ne szórakozhatna vele?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.11. 07:51:06

@HUNGARIAN FIRST !!!: Ja?! Most látom csak fideszest próbálsz előadni. Eléggé hiteles.

csobi2011 2018.02.11. 08:00:29

@Rák Attantam: 3.4 millió ember szavazott az állítsuk meg Brüsszelt, kampánnyal kísért kvótaellenes népszavazáson. Hogy is van ez?

A tudomány sosem téved! 2018.02.11. 08:15:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Már nem, mert Orbán lemondott, ahogy bölcsen megjósoltátok, mint azt, hogy a menekültek megduplázzák a GDP-t.
Holnaptól szellemi példaképetek, demokrata Dopeman vezeti az országot.
XD

az övezet gázai 2018.02.11. 08:16:14

@Kovacs Nocraft Jczsefne: "Havi kétszáz pengő fixszel, az ember könnyen viccel..."
'46 lesz az.

Kovacs Nocraft Jczsefne 2018.02.11. 08:32:26

@csobi2011: Jól lemérhető legalább, hogy mennyi hülye van az országban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.11. 08:59:52

@A tudomány sosem téved!: mikike! Ez nagyon gyenge volt. Ha már anyád fizeti az internetedet, akkor inkább olyan tudományos magaslatokon értekezz mint a víz párolgása!

forum.szkeptikus.hu/viewtopic.php?t=239

"Miért párolog el a víz?

wmiki
Hozzászólások: 153
Miért párolog el a víz? (7780)
HozzászólásSzerző: wmiki » 2010.11.29. 12:34

Azt már megállapították itt a fórumon, hogy a tudomány sosem téved.
És nyilván mindent tud a világról.

Engem most az érdekelne, hogy egy 20 C fokos szobában (vagy az 1-2 Co szabadban) miért párolog el a víz? a szent könyvek szerint az csak 100 Co felett lesz légnemű.
akkor hova tűnik?"

1ghost 2018.02.11. 09:06:38

@HUNGARIAN FIRST !!!:

Halihó! Klassz az új nicked. Kár, hogy ezen is könnyen felismerünk, hiszen rögtön látni, hogy ugyanaz a szarházi bérhazudozó orbántroll vagy, mint a másik harminc nicken.

Egyébként remélem, gyorsan kibasznak ezen is, mert mióta csak néhány nicked jut be ide, egész értelmes párbeszéd megy a blogon.

mh1973 2018.02.11. 09:13:32

@csobi2011: élvezet olvasni a magadfajta fizetett birkákat, akik a maszatoláson és a hazudozáson kívül semmihez nem értenek. Más kérdés, hogy az ilyen senkikből a narancsos kommunizmusban államtitkárok születnek, ez a szomorú!

histar007 2018.02.11. 09:30:15

Tehát Simicskáé volt a buli. Ő volt az a tag, aki már a miniszterek kinevezésébe is bele akart szólni ugye? Aki a G napig az első számú közellenség volt, másnaptól jóbarát? Aki az Orbán elleni “csodafegyver” letéteményese?
2010-ben a költségvetés bevételi oldala 10500 milliárd volt. 2018-ben majdnem 18000. Ennyivel több pénz jut.
Erre meg itt rugóztok egy 12 milliárdos projekten amit akár 10-ből is ki lehetett volna hozni.
Persze ha ezt egy jóképű külföldi offshore cég csinálta volna, akkor semmi para nem lenne.

mh1973 2018.02.11. 09:39:40

@histar007: az első felében található csúsztatásra nem reagálva ez a mutyi durván 20 év dutyit érne egy jogállamban tiborc tolvajnak és a lézerjankó félék is ülnének egy 5 évet, nem a mérték és az összeg a lenyeg, mert köztudott, hogy 1000 mrd-okat loptak el ilyen módon, a jéghegy csúcsán garancsik meg lőrincek ülnek.

halaloszto 2018.02.11. 09:54:06

kit érdekel hogy ki volt a tulajdonos? a döntéseket a vezetők hozzák, a felelősség a vezetőké. büntetőjogilag a tulajdonos teljesen irreleváns.

ha a közértben a mancika csal a mérleggel, ahhoz mi köze a tulajdonosnak?

Vajk

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.11. 09:55:57

Benne van minden párt, azaz nincs politikai jelentősége az ügynek.

taga20 2018.02.11. 09:59:36

@HUNGARIAN FIRST !!!:

"A teny az, hogy kiderult nem volt semmi koze a cegekhez, de ha az ove lett volna, akkor sem hinne el senki sem ezeket az unios hazugsagokat.
Egyebbkent meg, akarhogy tortent is, mindenkepp jobb, mintha a libsik Sorosnak utaltak volna a penzt migrans simogatasra."

BAKKER, te lehecc a hét fityesztrolja cím csöves tulajdonosa.
te keményebben tolod, mint lenyinevtárs vagy a fákk18 parazita.

gratulálok!!!!

Barkalot 2018.02.11. 10:11:46

De legalább nem a komenyisták lopnak na :))

taga20 2018.02.11. 10:12:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

melyik pártok vannak benne birka? eddig csak a fityeszmaffia mocskos keze láccik.

na hazudjál valamit droid!

6.Lenin 2018.02.11. 10:21:21

@histar007:

"Erre meg itt rugóztok egy 12 milliárdos projekten amit akár 10-ből is ki lehetett volna hozni.
Persze ha ezt egy jóképű külföldi offshore cég csinálta volna, akkor semmi para nem lenne. "

Két dolog felett közben szépen átsiklottál.

Ezek a projektek elkészültek, de közben kiloptak belőle több ezer milliárd forintot, amit most a kampányra tudnak fordítani, és ezért majd simán nyernek.

Ha nem lenne benne a me veje, nagy ívben mindenki leszarná az egészet. Az Olaf is.

Százával vannak hasonló ügyek az unióban, amire senki nem figyel oda, hiszen ezeknek ez a lényege. A cégek, politikusok anyagi támogatásának fedezésére vannak. Honnan vannak a felhasznált berendezések? Mennyiért is? Ezekről ritkán esik szó.

taga20 2018.02.11. 10:21:49

@rabelais: aszt vágod, hogy szó szerinti utánozás, majom szokás?

taga20 2018.02.11. 10:24:21

@6.Lenin: "Ezek a projektek elkészültek, de közben kiloptak belőle több ezer milliárd forintot, amit most a kampányra tudnak fordítani, és ezért majd simán nyernek."

lenyinevtárs, te más ember lettél!:)))

taga20 2018.02.11. 10:26:26

@rabelais: bocs, hogy mekszólítottalak. tényleg ne haragugy rám.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.11. 10:33:15

@histar007: Tehát mentegeted a lopást. Mutatja erkölcsödet. Fideszes vagy.

6.Lenin 2018.02.11. 10:33:25

@taga20:

Miért? Nem ez a lényeg, hogy egy 12 milliárdos projektből kiloptak több ezer milliárdot, úgy, hogy közben a dolog el is készült. Erre varrjál egy oldalkocsit.
Ezt még a Bajnai se tudta volna, pedig ő nyíltan megmondta, hogy nem ért ahhoz, amihez hozzányúlt. Ezek meg végképpen nem.

taga20 2018.02.11. 10:36:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

ki állított ilyet te isten barma?!

te viszont azt mondtad, hogy nincs itt semmi látnivaló.

a geci és családja és a sleppje, bűnszervezetben elkövetett nagy értékű lopást, és erre te megvonod a vállad.

hülye vagy?

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 10:37:26

@morpho: Amikor valamirevaló képviselőt írtam, nem éppen Gyurcsányra gondoltam, akinek a személye (nem előttem, de) azonnal semlegesíti az ügy savát.
A többinek tényleg nincs ennyi esze se?

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 10:40:40

@rabelais: OK, tényleg nem kutatom a netet a témában, ami az én vétkem.
DE
Miért is kéne kutatnom? Ahogy említettem, kampány van. Én, a választó ássam elő a tudnivalókat?
A pártpénztár csak politikai zombik személyes kifizetőhelyként működhet, pl. tájékoztatásra nem?

6.Lenin 2018.02.11. 10:41:26

Különben is nem sokára jönnek a 12-15 fős óriási diáktüntetések, 4-5 fős általános sztrájkok. szép csendben lecseng az ügy.

Simicska majd megint pukizik 1 pici atombombát, lehugyozott nadrágban összemaszatol valamit Veszprémben, ez ez egy újabb szeg lesz a Fidesz koporsójában.

Aztán a jövő század elején talán lesz esélye az ellenzéknek Bütyökfalva -Alsón egy időközit megnyernie.

taga20 2018.02.11. 10:42:50

@6.Lenin: szánalmas vergődés, amit tolsz öreg muzsik! szánalmas vagy!

6.Lenin 2018.02.11. 10:44:27

Ja, és még egy.
Ez a 12 milliárdos óriási korrupciós ügy képes volt elnyomni a 4-es metró 160 milliárdos ügyét. Hát igen, azt nem Tiborcz lopta el, kit érdekel.

taga20 2018.02.11. 10:50:25

@6.Lenin: meséjj még paksdváról evtárs! vagy a letelepedési kötvényekről! vagy a geci apjáról, testvéréről, récsölről, a vejéről, a testőréről, a fogorvosáról, ecetera!

van bőr a pofádon rohadék!

taga20 2018.02.11. 10:56:30

@rabelais: te haver, egy jótanács.

ne feszüjj má be ennyire, me a végén elpattan egy ér a fejedben:)))

coub.com/view/5mnxn

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 10:58:46

@rabelais: Tán ugyanolyan a plakáton, amilyenre még civilek is össze tudtak dobni a behülyítő népszavazás előtt.
Tán ugyanolyan fizetett hirdetésben, amilyet a zindex, de még a népszava a kormánytól is befogad, primitívségre és aljasságfokra való tekintet nélkül.

Nem akarásnak nyögés.

Mármint énkorlátoltságom szerint.

6.Lenin 2018.02.11. 10:59:00

@taga20:

Végre már ennyi ügyes ember is van Mo-on, nem csak balfaszok, akik úgy lopnak, hogy abba tönkre is megy az ország.
B+, lopni úgy kell, hogy közben mindenki dolgozik, emelkedik a jövedelmük, épül-szépül az ország, mindenki ide jön üdülni, piálni, zabálni.
ez a művészet.

B+ úgy csak a hülyék lopnak, hogy abba az ország is belerokkan.

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 11:01:31

@6.Lenin: "Ez a 12 milliárdos óriási korrupciós ügy képes volt elnyomni a 4-es metró 160 milliárdos ügyét"

Attól a nüansztól tekintsünk el, hogy Polt Petinek nem feladata érték szerint (mert nyilván aszerint tette, hiszen a zügyészség nem személyválogató) súlyozni, és ami nem üti meg pl. a 20M-t, arra reflexből rámondani, hogy minden nagyon gromek.

6.Lenin 2018.02.11. 11:02:11

@rabelais:
Szerintem az unióban közben rájöttek, hogy rosszkor hozakodtak elő vele, nem lehet erre a kormányra rákenni. Gyorsan kerestek egy másikat, de ez be fog fuccsolni.
Lassan majd ők is rájönnek, hogy a mai magyar ellenzék tök balfaszokból áll. Nem fogják magukat tovább égetni miattuk.

6.Lenin 2018.02.11. 11:08:35

@dr. mesterséges színezék:

Azért annyira te sem lehetsz hülye, hogy tényleg hiszel ebben a marhaságokban. Nyilván minden ilyen projekt, szerte a világon a túlszámlázásokról szól. ezért vannak ezek kitalálva, meg azért, hogy adunk, ha tőlünk vásárolsz drágábban.
Na már most a korrupciót emlegetni, az ellenfelek ellen felhasználni, főleg kampány időszakban egy remek szórakozás.

Bizonyítani meg kurva macerás, de ez a része szerintem lényegtelen is.

Kampány van. Mo-on olyan kormány van, amelyik nem éppen kedves az unió koncepciójának. Az ellenzék balfasz, az unió próbál nekik egy kicsit besegíteni.

Ennek ez a lényege és semmi több. Tucat ügy az unióban. Sokan élnek ebből ott is.

taga20 2018.02.11. 11:09:06

@6.Lenin: ha neked mészaroslölö, vagy a tiborcgyerek az ügyes ember, akkor te tényleg komplett hülye vagy.

hol épül-szépül az ország? a stadionok, a kisvasút, az eus pénzek magán vagyonná konvertálása az nem épülés!

taga20 2018.02.11. 11:10:11

@rabelais: te kis majom!

ha eszt is visszaküldöd, akkor egy barom vagy!:)

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 11:12:50

@6.Lenin: TŐLEM terítsd a lázári piárértéket, csak ne NEKEM.

6.Lenin 2018.02.11. 11:16:58

@taga20:

Gyere már ki a csőből B+, nézz már körül. Próbálj kicsit távolabb is vánszorogni a sarki kocsmánál.
Magánvagyon. B+ kapitalizmus van. A lényeg az, hogy mire használják. Kiviszik, vagy itt marad, és bármikor elvehető, ha rosszra használják.
Ha itt ad munkát, megélhetést, itt fizetnek utána mindent, akkor mi a baj?

Majd jöttök ti, ellopjátok, eladjátok, szétbasszátok, aztán lehet megint kölcsönért kunyizni lyukas gatyában. Akkor jön a te világod. (remélem már soha nem lesz rá alkalmatok)

6.Lenin 2018.02.11. 11:20:57

@dr. mesterséges színezék:

Te jöttél vele, hátha elhiszem. Én nem veszek be ilyen 1xű trükköket. Ahhoz már túl sokat láttam.

sumes67 2018.02.11. 11:22:24

@6.Lenin: az m4 200 milliárd volt, visszaosztották párttámogatássá, amíg volt miép, még ők is kaptak, és a fideszed is. Nyerni fogtok, persze, de én elmegyek, szavazok a listán az lmp-re, helyin meg a legerősebbre, ha jobbikos,vagy munkáspárti, leszarom, csak azért, hogy beleköpjek a fidesz levesbe. Ja, és tudod: "mindenki vigyen még egy embert" :-)

6.Lenin 2018.02.11. 11:30:57

@rabelais:

Kicsit szélesebb horizonton tájékozódj. Hány ilyen ügy van az unióban? Milyen nagyságrendekben?

"A politikában vannak kisebb csalások, vannak nagyobb csalások. A média és a politikai másik oldalnak a feladata ezeknek a kommunikálása. Ez így van rendjén. A választók meg döntenek arról, hogy mit tartanak súlyosnak, vagy súlyosabbnak. EZ is így van rendjén.

Az OLAF dolga meg a vizsgálódás. Ez is így van rendjén. "

Ez mind igaz, ez a felszín. Te ezt nézed, én meg azt, amit ez eltakarni igyexik. Ami alatta van, és a lényegesebbnek tartok.

Te azt gondolod , hogy a tőke elsődleges célja a sok kis felesleges fasz jóléte. Én meg azt, hogy kinek a kezében is legyen ennek a tőkének a felügyelete, ellenőrzése.
Az, hogy esetleg a sok kis felesleges fasz esetleg látszólag jól is érzi magát, időnként, lehet puszta véletlen is, de , hogy nem az a cél, az tuti.

6.Lenin 2018.02.11. 11:32:06

@sumes67:

Tedd azt, amit jónak látsz. Közöm?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.11. 11:36:16

@taga20:

Az egyetlen látnivaló hogy Brüsszel beszállt a kampányba. Ez plusz 2-3 % a Fidesznek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.11. 11:39:42

@rabelais:

Ne volt tegnap seggtánc a CEU-n? Ezért vagy ilyen nyűgöske pedohomok fiúcska?

6.Lenin 2018.02.11. 11:47:12

@rabelais:

Akkor mi a célja a háborúknak, demokrácia exportoknak? Mi a tőke (ezeket kézben tartóknak) célja? Nyitott vagyok a magyarázatodra. Ne hantázz itt össze vissza mindenféle marhaságot.
Miért hinnék én a Fideszben? Mindenhol ezt csinálják, és ezt nem az ő védelmükben mondom, hanem, hogy mindenhol minden erről szól, és szólni is fog.

Talán tényleg be kéne vennem, hogy az olyan pártok, akiket külföldről is pénzelnek, a magyar kisemberek jólétéért fognak elsődlegesen küzdeni, és háttérbe szorítják majd azok érdekeit, akik most pénzelik őket,

Ezt szeretnéd nekem bedumálni? Mondjuk próbálkozhatsz, de akkor valamilyen ütősebb dumával kéne jönnöd.

Barkalot 2018.02.11. 11:49:36

@rabelais:

Még egy sok tízezres tüntetést sem akarnak szervezni az ellenzéki pártok, ez nekem mint átlag választópolgár, az én hibám???

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 11:54:43

@rabelais: A kolléga leírta 4 pontban hol és hogyan ütközik a kormány kommunikációja a tényekkel. _Én_ ennyire kurtán és célirányosan nem láttam és nem hallottam megfogalmazva a diaszpórában fellelhető híreket.
Nem, párthonlapokat nem olvastam, nem olvasok és ez így is marad. Ezzel együtt állítom, hogy a közéleti érdeklődésem messze veri a választó átlagát. Azokét, akik szintén nem olvasnak párthonlapot, de ide sem néznek be.
Ők mennek áprilisban az urnákhoz.
Vagy nem mennek.

Nem erről jut eszembe:
"
- De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezõirodában!
- Ó, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem õket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erõlködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Úgy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.
- De hiszen a tervek ki voltak állítva.
- Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam õket.
- Ott van a kiállítási részleg.
- Zseblámpával.
- Talán leszakadt a villanyvezeték.
- Meg a lépcsõ.
- Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?
- Ó, hogyne - felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következõ felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!
"

Barkalot 2018.02.11. 11:55:16

@rabelais:

Én szervezzek??? Miért én szervezzek?? Én nem vagyok közszereplő, szervezzen az aki parlamenti helyeket akar az ország házában!

6.Lenin 2018.02.11. 11:56:26

@rabelais:

A közpénzből magányvagyon lesz. Hát persze, kapsz fizetést, kuporgatsz, veszel egy lakást.

Ezt lehet nagyobb tételben, törvényesen, és törvénytelenül is. Ez utóbbit be kéne bizonyítani. Te mit gondolsz, mert nem a te lehetőséged volt ezeket megszerezni, az más kérdés. Azt is tudod, hogy a korrupcióról sokkal könnyebb pofázni, mit bizonyítani.

Főleg kampány időben. ez pedig most erről szól. Majd lesz más, ha ez nem jön össze.

Barkalot 2018.02.11. 11:57:25

@dr. mesterséges színezék:

Nem. Akik nem olvasnak híreket, blogokat, azok általában otthon maradnak. Ők teszik ki a 40% nem szavazót.

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 11:57:44

@6.Lenin: "Én nem veszek be ilyen 1xű trükköket."

Megtagadod Janót, Szilárdot, Kósa Laj... ja, őt most éppen nem kell, pedig feketeöves egyszerű.

6.Lenin 2018.02.11. 12:00:30

@rabelais:

Ezt szántad ütősebbnek? Szánalmas inkább, mint az eddigiek voltak.
Szerintem, ha már ott van előtted a net, tájékozódj, inkább. Rengeteg információ hozzáférhető.
Olvasni, gondolkodni, aztán dumálni.

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 12:02:34

@Barkalot: Hát erről beszélek! 2010-ben az egyébként is vert koalát Zuschlaggal és telefondobozokkal lehetett kómába lökni.
Ez a téma, nem a CEU -- ezzel szemben vesse össze két témába vetett energia arányát az, aki nem bízik a becslésemben: kb. 1:100.

6.Lenin 2018.02.11. 12:03:27

@dr. mesterséges színezék:

Miért, mást írtam volna? Ők mondják a maguk verzióját, ti a magatokét.
Nyilván az övékének is van valamilyen célja.

A tiédnek? Ha inkább erről valami hihetőt. A többi nem nagyon érdekel, ismerem, vagy ismerni vélem.

Barkalot 2018.02.11. 12:05:27

@dr. mesterséges színezék:

Mire is akarsz kilyukadni? Szerinted a magyar lakosság nem tud erről a tiborcz gyerek féle botrányról? Vagy nem értelek teljesen..

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 12:06:34

@6.Lenin: Tán annyi, hogy a kölkeim jövőjét cseszik szét a tapsviharotoktól kísérve.
Ahogy írtam fentebb: nem lesz még egy csatlakozás, még egy felzárkóztatással.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.02.11. 12:07:54

@6.Lenin: "Talán tényleg be kéne vennem, hogy az olyan pártok, akiket külföldről is pénzelnek, a magyar kisemberek jólétéért fognak elsődlegesen küzdeni, és háttérbe szorítják majd azok érdekeit, akik most pénzelik őket,"

Te fidióta funkcionális analfabéta díszpéldány! A legnagyobb külföldiek által pénzelt szervezet, az a fideszmaffiád! Ha csak azt nézzük, hogy Azerbajdzsán és Moszkva mennyi pénzt tolt m´ar bele a fideszmaffiádba, már azzal is a legnagyobb külföldi ügynök szervezet lenne az Orbán banda.

De ha ehhez még az EU-t is hozzávesszük, akiknek a támogatását 90%-ban a fideszes strómanok és a házi gengsztrek számláin kötnek ki , akkor a fideszmaffiád már 100 évre előre bebiztosította maguknak a legnagyobb külföldi ügynök státusát.

Te meg funkcion´ális analfabéta vagy (ezért is vagy te fideszes birka hívő), ennek még a körvonalait se ´érted, nem hogy a végkicsengést: ha a fideszmaffiádat ennyire pénzelik a külföldi hatalmak, akkor már szükség se lenne rá, hogy téged, a segghülye magyarbirka kisembert naponta raboljon le a fidesz bandád a nyolc éve tartó nem megszorításokkal.

Mondom, te funkcionális analfabéta vagy, ne is erőltesd magad hogy megmagyarázd, hogy miért is jó az, hogy Orbán veled midnen nap felmossa a padlót, majd kifacsar mint egy citromot. Tudom, a babgulyásodra még futja, tehát Orbán alatt neked marha jó élted van, nem is cserélnéd fel másra!
Maximum Kádárra.

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 12:10:06

@Barkalot: Dehogy nem. Tudja a köztudomásút: hogy Leningrádban Volvókat osztogatnak.

taga20 2018.02.11. 12:12:58

@6.Lenin: egy szánni való öreg fityeszdroid vagy!
te már rég alulról fogod szagolni az ibolyát, nekünk még akkor is a tolvaj fityeszmaffiád sarát kell fizetnünk.

lásd a paksdvát! most azért veszünk fel hitelt, hogy kifizessük a ruszki hitelt.

bazdmeg, gratulálok hozzátok rohadékok!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 12:14:28

@taga20:

Büdös ökör! El lehet takarodni Brüsszelbe meg Amerikába ha itten nem jó nektek! De itt akkor is Orbán lesz a Miniszterelnökünk és nem valami szarházi libsi++

1ghost 2018.02.11. 12:32:51

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Orbán egy erkölcsi hulla. Bűzlik. Soha többet nem lesz a magyarok miniszterelnöke.

A hozzád hasonló szarházi, bűnös orbánkollaboránsokat, elszámoltatjuk, sittre vágjuk, a lopott vagyont visszavesszük, a cellátokba pedig még napfényt sem engedünk, oszt jó napot.

ember100 2018.02.11. 12:33:51

@halaloszto:
Helló !

Talán annyi köze van hogy kivette az osztalékot :)
Ja meg amikor belépett a cégbe hirtelen vagy a 100 szorosára nőttek az ÁLLAMI megrendelések .

taga20 2018.02.11. 12:42:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

putyingazdád szeret, ezé fizet má legalább 10 éve droid!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 12:43:03

@taga20:

Mi vaan a var ánuszos fábiussal? Csak nem elűzte a csúnya patás Viktor bácsi hogy már fél éve nem ír semmit???

taga20 2018.02.11. 12:50:05

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

hát mivel nem a rokonom, ezé fingom nincs róla.

és veled mi volt? nem láttalak egy éve legalább ezen a nickneven.

továbbképzésen voltál lenyingrádban, vagy mi volt veled?

halaloszto 2018.02.11. 12:50:07

@ember100: a ceg tevekenysegeert a vezeto felel. Buntetougyileg a cegvezetorol szol az ugy. Ha tozsdei ceg lenne, akkor a reszvenyesek tehetnenek rola? Azert mert osztalekot kaptak?

6.Lenin 2018.02.11. 12:59:38

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Mi a baj te köcsög? Pont, hogy igazoltad amit írtam. Vagyis, ha a Fidesz azokat szolgálja ki, akik külföldről pénzelik, akkor mások miért nem ezt csinálnák?

Én ellnén analfabéta, aztán te azt sem érted, hogy mit írsz. Köcsög.

6.Lenin 2018.02.11. 13:01:29

@dr. mesterséges színezék:

A kölkeid jövőjéért te vagy a felelős, ne kend másokra.

6.Lenin 2018.02.11. 13:03:18

@6.Lenin:

ellnén= lennék. Bocs.

Duplaxiii 2018.02.11. 13:12:31

OK! Helyes az összeállítás.
Most akik már tudták, ezután is fogják tudni, akik meg nem, mostmár ők is.
És ez egy darab az ezer hasonlóból.
A kérdésem tehát az, hogy mi a megoldás?
Mert ha naponta leírjuk..?
Ezt a már ipari méretű és a jogszabályokkal körbebástyázott - ez simicska terve volt! - korrupt vezetés ma nem szüntethető meg, hiszen nincs jogi lehetősége senkinek. Az öftészség fideszes és kézivezérelt, a bíróságokat is átszövi a fideszes érdek, és az Alkotmánybíróságnak sincs ma már hatalma. A parlamentben még 50% sincs az ellenzéknek, és a jogi helyzet rendberakására 2/3 kell.
Most még a kormánymédiában is elismerhetik és beleröhöghetnek a tömegek arcába.
.
Egy megoldás lenne, a passív 60% álljon fel a választáskor, szavazon mindenki a jobbikra és várja el a társadalom, hogy a legkeményebb szeközökkel vágjon rendet.
Meglehet a 2/3, akkor repül poltpeti, repülnek a fideszes bírók, ügyészek, minden hatalmi szer vezetője eltakarítható, vosszhívjató méf áder is.
Csak ez lehet vagy a délamerikai módszer...
Ne feledjük egy banánköztársaságban már 8-9 éve csak virágot vihetnénk a most garázdálkodók sírjaira. Ott a biznisz működtetői nem tűrnék ezt el.

orbán FUCKtor 2018.02.11. 13:18:06

Kisgeci a tiborcz? Az! Van még kérdés?

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 13:20:29

@6.Lenin: Aha, szóval tkp. akár lehetne (ahogy elnézem: lesz) itt Rákosi pajtás is, de Gyurcsány is maradhatott volna, minden jövőért aggódás kamu volt, hiszen mindenki magáért és a családjáért felel, és mindegy a rendszer, a miliő, a lehetőségek?

Ritka sumák egy tetűláda vagy.

Kallai Istvánné 2018.02.11. 13:23:23

Szerintem semmi köze sincs Tiborcnak az ügyhöz szerinte ezt Rákosi vagy Kádár János Sára ok csaltak már akkor ki írták a közvilágítás fejlesztés vagy Gyurcsány de lehet még benne nem az a szegény ártatlan Tiborcz

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:28:38

@taga20:

Nem mindegy az neked te idióta kiégett bolsi??

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:30:06

@rabelais:

"Tiborczék loptak. Ennyi."

Ha ez igy van akkor miért nem teszel ellene feljelentést, hogy lecsukják?
Vagy talán nem is igaz ez, hanem csak ellenzéki hazudozás így a kampány kellős közepén???

Kallai Istvánné 2018.02.11. 13:30:27

Ha azt csinálnánk itt is mint Kinaban akit korupcioval meg fognak fel akaszák nem sok politikus maradna ebben az országban

6.Lenin 2018.02.11. 13:31:57

@dr. mesterséges színezék:

Látom kicsit össze vagy zavarodva. Én a rákosi rendszerben nevelkedtem, és mégsem lettem a rendszer híve, Kádáré se, Antallé se, Gyurcsányé se, Orbáné se, a gyerekeim se.
A mi életünk- nem azt mondom, hogy nem volt befolyással-, de egyiküktől se függött meghatározó módon.
Sajnállak, ha képtelen vagy mások segítsége nélkül megoldani a saját problémáitokat.
A tudás elsajátítása szerintem rendszerfüggetlen, főleg ma, hiszen előtted van minden. Ma már nyitott a világ. Oda mehetsz, ahová csak akarsz, ott vállalhatsz munkát, ahol a tudásodat megfizetik. Azt mondasz otthon a gyerekeidnek, amit csak akarsz.
Ha ezt sem tudod kihasználni, akkor ásd el magad, és ne itt akarj jó tanácsokat adni másnak.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:32:00

@rabelais:

"ateistaklub.blog.hu"

A pogányságodhoz észt azt nem osztanak. Ez látszik. Te idióta libbant fasz :)

6.Lenin 2018.02.11. 13:35:21

@rabelais:

Te köcsög, akkor kiszolgálja, akik a pénzt adják. Nem ezt írtam? Más pártok miért ne tennék ugyanezt?
Ez olyan kurva bonyolult?
Ennyi seggfej, édes istenem, aztán itt osztják az észt.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:35:41

@rabelais:

"Mert nem olyan erkölcstelen faszok."
:DDDDDD
Végülis nem a te szemedet lövette ki fletó 2006-ban, meg nem veled baszott ki a libajnai később.

EZEK SOHA TÖBBÉ NEM JÖHETNEK VISSZA! SOHA TÖBBÉ NEM LESZ ITT MÁR LIBERÁLIS POLITIKA mint 2010 elött!!!
A Fidesz pedig idén is 2/3-al nyer. Simán.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:36:36

@rabelais:

Akkor miért nem jelentik fel a nemzetközi szerveknél??? (Hágai bíróság például) Vagy azok is fideszesek? :DDDD

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:42:30

@rabelais:

Te idióta barom! Tudod kik csinálták ki Magyar országot? A liberálisok a komcsikkal karőltve 2010 elött!! Ez egy nagyon jó kormány ami most van. Rekordalacsony munkanélküliség, fizetések folyamatosan nőnek, migránsokat eltereltük az ostoba németek felé, családi adókedvezmény bevezetése, CSOK, Kormányablakok országszerte és még sorolhatnám! Ez nemzeti politika és nem libsi!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:43:11

@rabelais:

Na azt mi is a külömbség??????
Egyik sem hisz Istenben, tehát hitetlen! Ugyanaz!!

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 13:46:20

@rabelais: 1. Ezt itt ovastam ilyen röviden, korrektül.
2. Nem olvasok pártoldalakat.

1+2 = csak blogokat olvasok

Asszem, nem tőled várom az elemi logikám hézagainak kitöltését.

Egyébként van azzal kapcsolatban is a szememet felnyitó véleményed, hogy az MSZP múmiái miért tekintették és tekintik az utolsó perceikben is egyirányúnak a pártkasszából a saját zsebükbe vezető utat? Hogy az MSZP miért nem volt képes arra, hogy ugyanúgy saját tévécsatornát gründoljon a saját milliárdosaival, mint az Fidesz Simicskával a háta mögött?

dr. mesterséges színezék 2018.02.11. 13:47:27

@6.Lenin: Te ne sajnáljál engem. Legalább azt ne.
Ilyen mocskoktól az már tényleg sok.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:47:54

@rabelais:

És szerinted a nemzetközi szerveknek nincs hatókörük letartóztatni egy országon belül bárkit ha azt csaláson kapnak???
Amennyiben Tiborcz tényleg sáros lenne valamiben, simán kiszállnának a nemzetközi szervek bilinccsel meg vezetőszárral.
De azt ilyen mégsem történik. Gondolkodj el pubi miért nem :))

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:50:56

@rabelais:

Nincsenek "istenek", egy Isten létezik. Nagybetűvel.

Ki is a sőtét? Kettőnk közül szerintem nem én :))

6.Lenin 2018.02.11. 13:51:12

@dr. mesterséges színezék:

Sajnál téged a radai rossebb. Miért is tenném. Szarok rá, de akkor te se akarjál másoknak tanácsokat adni, ha te se tudod a sajátodat megoldani. Ez neked mocsok? Változtass rajta.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:52:16

@rabelais:

Te szemétláda inkább nézd meg hogy hol mekkora a munkanélküliség! Már nálunk a legalacsonyabb Európában!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:54:13

@6.Lenin:

Ez egy akkora szarházi hogy még a balliberális indexesek sem bírják és onnan is elzavarják :DDDD

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:55:18

@rabelais:

A maszop épp most fog eltünni a süllyesztőben, főleg hogy 10% kell nekik, ami tuti nem lesz meg :DDDDDD

6.Lenin 2018.02.11. 13:57:55

@rabelais:

Minden rendben, te azzal törődsz, hogy ne a tiborc félék lopjanak, én meg azzal, hogy ne a libsik. Így helyreáll egy egyensúlyi állapot jó esetben.

Mindenki hepi.

Én el tudtam intézni, hogy a libsik nem lophatnak többé. Neked még pedálozni kell egy hangyányit. Ne add fel! Hátha bejön neked is.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 13:58:05

@rabelais:

"A hágai bíróság sem tud senkit sem még a bíróság elé sem vinni, ha nem adja ki az ország."

Hazudsz.

Évente rengeteg politikusbűnözőt ítélnek el ott lopásért, akiket belföldön nem tudnak elővenni, mert a belföldi igazságszolgáltatás is az aktuális kormány kezei közé tartozik.

6.Lenin 2018.02.11. 14:00:38

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Volt egy hosszabb csörténk a blogján, ha ő az. Ismerem a stílusát. Valószínűleg, mert ott se tudott könnyen leállni.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 14:01:08

@rabelais:

Ha a közmunkásokat nem is vesszük, akkor is rendkívül alacsony nálunk a munkanélküliség.
Na ezért (is) szavazunk idén is a Fideszre. Simán meg lesz a 2/3. Ja és a határontúliak szavazata csak 2 mandátumot ér, szóval nem kéne hergelni ellenük az ellenzékieket.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 14:01:39

@6.Lenin:

Lehet hogy a másik nickjét bannolták innen :DDDD

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 14:03:23

@rabelais:

A hazai közmunkások száma nem olyan nagy ám hogy miattuk lenne alacsony a munkanélküliség.
De te ezt sem tudod, vagy szándékosan ferditesz!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 14:04:25

@rabelais:

Az hogy valami létezik-e vagy sem az kurvára nem hit kérdése !
Pont.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 14:05:10

@rabelais:

Főleg hogy az egész ellenzék külön indul :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 14:15:48

@rabelais:

Pont nem. Isten létezésre van bizonyitték:

filantropikum.com/a-vilaghiru-magyar-agykutato-dobbenetes-vallomasa-istenrol/

És ezt nem valami falusi pap mondja, hanem egy elismert agykutató.

csobi2011 2018.02.11. 14:16:41

@rabelais: kérdés mi nálad a lopás. Visszalopták a közmű cégeket, a mol-t, bankokat, és számos más nemzeti vagyont, ami a libsik elajándékoztak a nemzetközi tőkének. A libsi mindig rüheltek mindent ami nemzeti, ezért az ország vagyonát szétosztották külföldieknek. Persze hogy visít a nyugat hogy most Orbán visszaszedi. Az elmúlt 8 évből mondanál olyat, hogy külföldieknek privatizáltak stratégiai állami tulajdont? Orbán növeli a nemzeti vagyont, a libsi szétlopták, szétosztották.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 14:23:09

@rabelais:

Remélem ismered azt a mondást, hogy zuhanó repülőgépen nincsenek ateisták vagy pogányok. Ott még a legelvakultabb hitetlenek is imádkoznak.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 14:24:04

@rabelais:

Egyesek szerint meg fasiszták. Most akkor melyik? :DDDDDD

jolaca 2018.02.11. 15:25:12

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:
Olvasgatlak... Úgy tűnik, a hitednél csak az eszed és a stílusod erősebb. Azért utóbbi pallérozottságában még elmarad a Bayerétől; de ne csüggedj, behozható.

1ghost 2018.02.11. 15:42:24

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Na mi van te szarházi orbántroll? Látom egész nap itt rohadsz e blogon, te agyatlan orbánfasz.

Bazdmeg , téged a hosszú téli hónapok után még egy kis tavaszi napsütés sem tud kicsalni a korrupt tolvaj gazdád seggéből?

HaD 2018.02.11. 16:05:48

Nyugi fideszes és egyéb komcsi népek! gyurcsány haverotok már megtette a szükséges lépéseket és feljelentést tett...ami nyilván valóan arra lesz jó,hogy a "véletlenül" rosszul megfogalmazott feljelentést elutasíthassa (esetleg rövid...igen igen rövid)vizsgálat után az ügyész...majd mivel ugyanabban az ügyben nem is lehet már újra feljelentést tenni le is van a dolog rendezve:)...mint eddig mindig...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 16:25:10

@rabelais:

Hát mi??, Akkor várják a halált a zuhanó gépen??

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.02.11. 16:32:06

@6.Lenin:

Te egy közismert funkcionális analfabéta vagy. Csak ara vagy alkalmas birka, hogy ész nélkül visszaböfögd az elmebeteg orb´´anod elmebajait.

Ma is beégtél mint a rongy te színt váltott ótvar MSZMP-es fideszkomcsi. Külföldiek által pénzelt szervezetektöl rettegsz (ezt már Rákosi alatt megkezdted) miközben legnagyobb külföldiek által pénzelt szervezet, az a fideszmaffiád! Ha csak azt nézzük, hogy Azerbajdzsán és Moszkva mennyi pénzt tolt m´ar bele a fideszmaffiádba, már azzal is a legnagyobb külföldi ügynök szervezet lenne az Orbán banda.

De ha ehhez még az EU-t is hozzávesszük, akiknek a támogatása 90%-ban a fideszes strómanok és a házi gengsztrek számláin kötnek ki , akkor a fideszmaffiád már 100 évre előre bebiztosította maguknak a legnagyobb külföldi ügynök státusát.

Mivel te funkcionális analfabéta vagy, ne is erőltesd magad hogy megmagyarázd, hogy miért is jó az, hogy Orbán veled midnen nap felmossa a padlót, majd kifacsar mint egy citromot. Tudom, a babgulyásodra még futja, tehát Orbán alatt neked marha jó élted van, nem is cserélnéd fel másra!

6.Lenin 2018.02.11. 16:40:05

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

Te köcsög, ezt már 1x beírtad. Akkor is tulajdonképpen nekem adtál igazat, vagyis ha valakiket külföldről pénzelnek, akkor annak elvárásaik is vannak.

Vagyis az unióban is azt mondják, adnak lóvét, de nekünk támogatni KELL a migri válságot, ha nem, nincs lóvé.
Tehát, ha valakit pénzelnek, akkor annak teljesítenie kell az adományozó elvárásait.

Ezt írtam én is. Akkor most mi is a bajod?

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.02.11. 16:40:16

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "El lehet takarodni Brüsszelbe meg Amerikába ha itten nem jó nektek!"

Na te méretes magyarparaszt, ha innen mindekinek el kellene takarodnia oda ahonnan jött, akkor te most at Ural alatt ülnél egy sátorban a -40 fokban midenféle kevert genetikájú ázsiai nomádként, azt´án csak a fogad vacogna a hidegben.

Azért kár volt betolnod az orradat Európábva, hogy továbbra is analfab´éta sötétbunkó maradj. A te természetes életkörnyezeted nem Európa ahol rád erőszakolták (siketelenül) a müvelődést meg a tanulást, hanem az ázsiai sátorban ücsörgés a naplopás.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.11. 16:42:21

@rabelais:

Sose voltál magas szintű alak, de azóta is zuhansz. Vedd észre magadat, trágár ateista pondró!

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2018.02.11. 16:48:54

@6.Lenin:

Na hát akkor elmebeteg elvtárs kölszönjük hogy elismerted hogy ORBÁN KÜLFÖDI ÜGYNÖK! MKoszkva, Azerbajdtsán, Szaúd-Arábia és az EU által pénzelt külföldi ügynök.

Ezt szeretem bennetek funkcionális analfab´éta fidiótákban, hogy minden nap hülyét csináltok magataokból, de még észre se veszitek. Persze pont ezt jelenti funkcionális analfabétának, azaz orbán seggnyaloncnak lenni.

6.Lenin 2018.02.11. 16:58:23

@Orbánék Moszkva fele menekülnek!:

"Vagyis az unióban is azt mondják, adnak lóvét, de nekünk támogatni KELL a migri válságot, ha nem, nincs lóvé. "

Orbán Viktor az EU által pénzelt náci ügynök. Ezt ismertem be, te kretén.

Te tényleg hülye vagy. Igaz, nem leptél meg ezzel.

nyugdíjas1 2018.02.11. 18:04:06

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: ez jó!Az agykutató nem véletlenül OV kedvence, vagy haverja?

mocser48 2018.02.11. 18:14:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Ejnye, felszopó, csak kiadta a parancsot a tartótiszted, hogy a tiborc maffia ügyében öklendezz fel valamit?
Orbán veje egy utolsó kis szarházi maffiózó. A lúzer kategória. Akiket semmi perc alatt le lehet buktatni. Akik olyan hülyék, hogy még el is dicsekednek azzal, hogy milyen bűncselekményt követtek el.

te meg egy ilyen szarcsimbóknak is felszopsz? Vagy az apósánál akarsz bevágódni, felszopó?

n3spr3ss0 2018.02.11. 18:23:15

@csobi2011: Erre te büszke vagy? Csak azt mutatja mennyi buta geci van.

6.Lenin 2018.02.11. 18:31:52

@rabelais:

Mit elmegyógyintézetezel te seggfej, azt írtam egy másik seggfejnek, ha valakit külföldről pénzelnek, annak elvárásai is lehetnek/vannak a kedvezményezettel szemben.

Az EU meg szeretné vonni a pénzügyi támogatást, ha nem teljesítjük az unió elvárásait.

Mia toszt nem értesz ezen? Soros azért tólt 18 milliárd dollárt a filantróp szervezeteibe mert ők is szeretik a mákos tésztát, szerinted. Ezt nekem meg be kéne vennem. Na akkor tényleg érett lennék egy intézeti kezelésre, ha bevenném.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 18:52:53

@morpho:

Én kisgyerek koromban utáltam a sárgadinnyét, manapság meg nem bírnék nélküle élni nyáron.
Nem értem a problémádat.

6.Lenin 2018.02.11. 18:56:04

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Ne vedd el az örömét, most ezt tolja mindenhol.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 18:57:40

@6.Lenin:

Meg van most pár órája ez az új "áderes" videó, ahol "nem támogatja a határontúliak szavazati jogát", csak hogy ezen a videón Áder beszél valamit, de azt már nem tudni mit, mert egy szinkronhangot festettek alá :DDDD

6.Lenin 2018.02.11. 19:03:44

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Állítólag a 444-en hozták össze. Egy majd 20 éves valamit.
Lázasan keresik a szalma szálakat. Szar ügy, a részükről, 2 hónap múlva vége a játéknak.

A füttyös petya is állítólag 1 órán keresztül védekezett a részeg felesége ellen, azért sérült meg a nő arca. Ők álmodoztak atom bombáról.

felső határ nincs 2018.02.11. 19:15:26

tulajdonképpen sajnállllon h a fiesznek 2/3-a lesz megint, ez ne jaó

de muszajj ide járnom kiröhögni a belemet a szálsőséges ballipsiken, mert ők már régóta a politikai paletta leg-sírva röhögősebb bohócai.

Igyekszem az esze-járásukat tanulmányozni h unokáimnak sztorizhassak majd mielőtt kihalnak a picsába.

morpho 2018.02.11. 19:18:27

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Ez a rész külön jó!

"a FIDESZ álláspontja ebben a kérdésben régi és változatlan. A FIDESZ nem támogatja a választójognak az ilyen értelmû kiterjesztését. A következõ okok miatt nem támogatjuk. Nem támogatjuk azért, mert elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizetõ polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötõdése nincs is már az országhoz. Nem támogatjuk a választójog kiterjesztését azért sem, mert sokkal nehezebben ellenõrizhetõ a választások tisztasága. Nem támogathatjuk azért sem, mert ez jelentõsen növelné a költségeket"

taga20 2018.02.11. 19:21:19

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"És szerinted a nemzetközi szerveknek nincs hatókörük letartóztatni egy országon belül bárkit ha azt csaláson kapnak???
Amennyiben Tiborcz tényleg sáros lenne valamiben, simán kiszállnának a nemzetközi szervek bilinccsel meg vezetőszárral."

édes istenem, te hülyébb lettél, mint amilyen tavaly voltál!

taga20 2018.02.11. 19:23:00

@6.Lenin: haver itt a komád a belpesti. nagyon egy szinten mozogtok.

két barom fityeszdroid!:)))

morpho 2018.02.11. 19:23:55

@taga20: Úgy tűnik, most elmentek Ádert olvasni :)

Európai téridő 2018.02.11. 19:25:48

A termékről, elvárt lumenekről és költségekről egy vak sincs ebben a fejtegetésben, pedig annak ismeretében egészen más problémák is felmerülnek. A foglalat nélküli LED-es égőkkel megpakolt lámpatestes kandeláber lumenjeiről, üzemóráiról, középtávú gazdaságossági megtérüléséről és egyebekről zavaros, egymásnak ellentmondó információk keringenek a médiában, ha egyáltalán történt ilyen alaposabb felhomályosítás. Történt? Szerintem viszont annyira kiforratlan a gyártmány, hogy a piacra dobását is már lehetne akár már csalásnak minősíteni. Az OLAF persze nem fogyasztóvédelmi hatóság. Egűltalán, van ilyen az EU-ban?

taga20 2018.02.11. 19:39:11

@Európai téridő: szerintem is az éjszaka tehet mindenről, meg a nap.

van pofája lemenni, mikor lapos a föld:)

1ghost 2018.02.11. 19:49:37

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Te retkes fideszbohóc, téged még a sitten is mutogatni fognak a többi fegyencnek, ekkora marhát még ott is ritkán látni.

Merthogy reggeli helyett kinyaltad orbán gazdád seggét rendben, ebédre megcsináltad ugyanezt, oké! De bazdmeg, hogy még vacsorára is ez van , azé az mán durva.

taga20 2018.02.11. 19:57:22

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

ez az új nickneved? találó, tényleg agyhalott vagy gané fityeszmaffia jobbágya!

szorul a hurok a kezeteken, és jó látni, ahogy vergődtök paraziták!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 19:58:34

@1ghost:

Senkinek a seggét nem nyalom. Egyszerűen csak bízom Orbánban mert jól kormányoz!!!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2018.02.11. 20:05:17

@taga20:

Menjél aztán csókóld meg sorosgyuribá seggét!!

csobi2011 2018.02.11. 20:11:21

Érdekes itt folyamatosan azt olvasni, hogy a fidesz szavazói buták, agyhalottak, stb.. Közben évtizedeken keresztül látható volt, hogy az mszp ott népszerű ahol a 8 osztályos segédmunkás tömegek vannak: borsod, baranya, jászság, nyírség, illetve Budapesten: kőbánya, angyalföld, csepel. Ezzel szemben a fidesz bázisa: nyugati megyék (vas, zala, győr-moson-sopron), fejlett ipari térség (győr, fehérvár, stb.), Budapest gazdagabb polgári kerületei: belváros, buda. Szóval a suttyó cigány vidékek balosok, a fejlettebb polgári Magyarország fideszes. Ennyi!

taga20 2018.02.11. 20:37:45

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

gyere te is, te semmirekellő, me ha az öreg nem karolja fel anno az istenedet a gecit, akkor most ő lenne a legjobb csúti traktoros!

persze, ha ki tudsz csusszanni a gazdád seggéből egy időre!

taga20 2018.02.11. 20:42:39

@1ghost: ez a retek lenne ott is a szappanfelelős:))))

JMXFAN 2018.02.11. 20:51:06

@colonel Tigh:

Nem lebecsülni akarom Bélsáros Lőrinc tehetségét, de elvileg csak 251 milliárd Ft EU pénz zsebelt be az összes 2555 milliárdból.

Lásd: hvg.hu/gazdasag/20180115_Meszaros_Lorinc_cegeihez_ment_az_EUtamogatasok_tizede

közép dunántúli régió 2018.02.11. 21:16:19

@csobi2011: azóta ez egy kissé megváltozott. :)

csobi2011 2018.02.11. 21:22:49

@közép dunántúli régió: így van, mára a tanulatlanabb emberek is megértették, hogy a fidesz az utolsó esélyük. Én csak arra akartam rámutatni hogy a fidesz törzsszavazó rétege a polgárosodott, művelt, modern európai szavazó. Ennyi!

Európai téridő 2018.02.11. 21:23:14

@taga20: köze a felvetéseimhez semmi, te barom.

SH4RK 2018.02.11. 21:25:40

Vicces olvasni ezt a sok fröcskölődést, miközben a csoporttársaim 3/4-e külföldön él, páran konkrétan emiatt a folyamat néphülyítés miatt vándoroltak ki (az egyiknek egy néger férje és félvér gyereke van, képzeljétek, mit kapna itthon). Vicces azt is hallani, amikor fennhangon verik az aktuális tamtamot, de közben a gyerekük mégis kint él.

Lehet itt fröcsögni, tele szájjal. De nem lesz nyugdíjatok.

Engem nem zavar már ez, és már csak pár hónapig fogom Mari nénit, és Feri bácsit az Árpád utcán eltartani, onnanstól a ti dolgotok.

taga20 2018.02.11. 21:28:02

@Európai téridő: mi az anyád van? miről dumálsz fityeszjobbágy?

csobi2011 2018.02.11. 21:31:55

@SH4RK: Menj csak nyugodtan. Az én bérem a sokszorosá ugrott azóta, hogy a magad fajta diplomások elmennek pizza futárnak, meg wc pucolónak nyugatra. Csak így tovább! Én meg élvezem az életet itthon. Ennyi!

SH4RK 2018.02.11. 21:37:06

@csobi2011: Kérem ne személyeskedjen. Örülök annak, hogy nőtt a bére. Mérnökként az én bérem is sokszorosa lesz. Sajnos így csak a kétkezi munkások maradnak itthon, akik kőnnyen helyettesíthetőek lesznek robotokkal. Már látom a géprombolós multi ellenes plakát kampányokat.

taga20 2018.02.11. 21:41:16

@csobi2011: hányszorosára, te szerencsétlen hazudozó fityeszjobbágy?

Európai téridő 2018.02.11. 21:51:16

@taga20: te tényleg nagyon hülye vagy.

csobi2011 2018.02.11. 21:52:19

@SH4RK: De ez téged mért zavar ha úgyis lelépsz külföldre? A szúrkálódást félre téve, most van egy olyan bérfelzárkódás, hogy aki tehetséges, nyelveket beszél, akkor itthon is boldogulhat. Ez a személyes tapasztalatom. Persze aki többet akar mehet külföldre. Csak azt nem értem hogy a szoci kormányok alatt, amikor sokkal nagyobb volt a különbség akkor mért nem sírtatok.

taga20 2018.02.11. 21:58:18

@Európai téridő: hát még mindig jobb, mintha ábel lennék vagy egy fityeszesbarom, mint te:)))

SH4RK 2018.02.11. 22:02:12

@csobi2011: Azért zavar, mert Magyarországot tekintem hazámnak. De ezzel az állandó veszekedéssel oly szinten elvették a kedvem, hogy már nem akarok itt élni.
Igen, a szocik alatt is rossz volt. Volt egy világválság is, általános depresszív hangulat, loptak, mint a fene. De csendben tették.
Aztán jött az aktuális garnitúra, beígérték az elszámoltatást. Nem sok minden lett belőle az ügyészségen levő politikai nyomáson kívül.
Most meg qz látom, hogy rendkívül jó befektetői hangulatban nem használjuk ki a lehetőségeinket.
Érdemes elolvasni pár gazdasági elemzést a V4 és Romániával kapcsolatban. Például vásárlóerőben vagy idén, vagy jövőre lehagyja a román minimálbér a magyart, és ezek a folyamatok csak erősödnek.

De közben mégsem ezzel foglalkozunk, hanem az állandó uszítással.

Vagy tévedek ebben?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.11. 22:02:58

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "És szerinted a nemzetközi szerveknek nincs hatókörük letartóztatni egy országon belül bárkit ha azt csaláson kapnak???
Amennyiben Tiborcz tényleg sáros lenne valamiben, simán kiszállnának a nemzetközi szervek bilinccsel meg vezetőszárral.
De azt ilyen mégsem történik. Gondolkodj el pubi miért nem :))"

Te teljesen hülye vagy. Nincs ilyen nemzetközi szervezet amely egy szuverén országban ilyet tehetne. Neked fogalmad sincs a jogról. És mi az hogy hatókör? Te hatökör! Hatóköre a bombának van. Az hatáskör, te műveletlen barom!

kolompa lole 1111 2018.02.11. 22:49:55

Ez a kommunizmus 2.0, Rákosi Viktor elvtárssal és ÁVO-saival. Reméljük úgy járnak mint apáik 56-ban.

BiG74 Bodri 2018.02.11. 22:53:42

@kolompa lole 1111:
Jah, megint behívják a ruszkikat!

morpho 2018.02.11. 23:06:39

@csobi2011: @SH4RK: Felhívnám az urak figyelmét, hogy a nyugati munkaerő piacokat csak 7 év átmeneti időszakot követően nyitották meg (a britek kivételével) Így aztán a szoci kormányok alatt nemigen volt szabad munkavállalási lehetőség nyugaton. (2004-ben csatlakoztunk) Szóval tökmindegy volt, mennyivel volt több a fizu Németországban, ha nem lehetett legálisan munkát vállalni. Amióta lehet, azóta meg mindenki elmegy. Nem is értem...

morpho 2018.02.11. 23:08:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hatökör, vagy hatókör...nem tökmindegy, :)

Szilárd vélemény 2018.02.12. 00:01:55

@morpho: Lehetett legálisan Németországban dolgozni. Te tényleg semmit nem tudsz, mint Havas John. A munkavállalás nehezebb volt, mert kellett munkavállalási engedély. Ne haragudj, de ez most nagyon informálatlan és buta hozzászólás volt részedről.

Illegális... megáll az eszem...es te szavazhatsz majd áprilisban ilyen tájékozottsággal...

ember100 2018.02.12. 00:18:48

halaloszto :
Helló !

Véggyed , véggyed :)

morpho 2018.02.12. 02:13:03

@Szilárd vélemény: Igazad van, rosszul fejeztem ki magam. Kellett munkavállalási engedély, amit vagy megkaptál, vagy nem. De azért azt te is tudod, hogy én az EU szabad munkaerőpiacára gondoltam. Elnézést kérek. Egy Lannister viszont mindig megadja az adósságát, úgyhogy menj a picsába a kurva nagy arcoddal!

csobi2011 2018.02.12. 07:05:08

@rabelais: jó hogy itt többen is kifejtitek mennyire lenézitek a vidéki embereket. A fidesznek ez biztosítja a győzelmet. Szóval ismételgessétek csak. A belvárosi, romkocsmába járó buzi szubkultura (a ballibsi szavazók összessége) kicsit kevés lesz a választások megnyeréséhez.

Európai téridő 2018.02.12. 07:44:57

@taga20: Te is lakus elem vagy, még arra sem vetted a fáradságot, hogy Ggábor nekem adott alapos, és kimerítő tájékoztatását átnézd, hogy kifogásom tárgyával kapcsolatban képbe kerülj. Ezért hiába is hörögtél eddig és hörögsz a továbbiakban is, ha olyanod van.

Szilárd vélemény 2018.02.12. 08:44:19

@morpho: Nem, nem rosszul fejezted ki magad, hanem egy informálatlan tévedés volt az érvelésed alapja, ami egy vitában elég nagy probléma. Oldaltól függetlenül rohadt idegesítő, hogy emberek semminek nem néznek utána és urban legendekkel érvelnek. És igen vagy megkaptad a munkavállalásit, vagy nem, de általában igen. Annyi, hogy a nyitás után sokkal könnyebb lett kint munkát vállalni.

csobi2011 2018.02.12. 08:53:43

@rabelais: nincs semmi ellentmondás abban amit mondtam. Menj el Győrbe, Fehérvárra, az osztrák határ közelében lévő kis falvakba ahol a földről ehetsz olyan rend és tisztaság van. Ez a vidéki polgári Magyarország, ahol a fidesz beágyazottsága hatalmas. Ezzel hasonlítottam össze a szocik korábbi fellegvárait borsod, baranya stb. Ti viszont csak parasztoztok. Olvasd vissza mit írtam. Arról nem tehetek ha szövegértési problémáid vannak. Az mért van hogy a balosok 100e forintos minimális jövedelmet ígérnek minden ingyenélőnek? Ez szerinted a borsodi cigánynak szól vagy az ország fejlett részén élőknek? Itt látszik melyik párt mögött kik állnak. A fidesz az egykulcsos SZJA-val, családi adókedvezménnyel a diplomás, nyelveket beszélő, papíron is jól keresőket segíti. A szocik a segélyeket emelnék, meg 13. havi nyugdíjjal kampányol. Szóval nekem egyértelmű hogy mely rétegek, melyik párt mögött állnak.

Szilárd vélemény 2018.02.12. 10:07:57

@csobi2011: Részben egyet értek veled. De az is valós tény, hogy a fidesz szavazótáborában egyre erősebben vannak jelen az idősebb korosztály tagjai és egyre kevesebben a fiatalok.
Én, mint értelmiségi, élvezem az egykulcsos adó nyújtotta előnyöket, de ettől még nem értek egyet vele és nem tartom jónak. Ahogy mindig szól a kritika, a jómódúakat és a jók keresőket segíti és a társadalmi felelősségvállalást nem veszi figyelembe. Én szívesen fizetek több adót, mert ennek a társadalomnak a része vagyok, de azt is elvárom, hogy ezt a magasabb adót akár arra használják, hogy az elmaradt vidékeken elősegítsék a felzárkózást, akár munkahely teremtéssel, akár azzal, hogy az oktatást segítik vele.
Mert amit mindenki elfelejt, hogy együtt alkotjuk ezt az országot és együtt termeljük meg a GDP-t. Nincs fideszes, ahogy nincs liberális hozzáadott érték. Az és még sok gazdasági mutató pártsemleges. Szükségünk van egymásra és arra, hogy együtt, egymást meghallgatva, érvekkel vitázva előrébb jussunk.

Attilajukkaja 2018.02.12. 10:41:22

@Szilárd vélemény:
"nem rosszul fejezted ki magad, hanem egy informálatlan tévedés volt az érvelésed alapja"
Még nekem is egyértelmű volt, hogy mire gondol. Csodálkozom, hogy te mags IQ-dal TE azt nem fogtad fel.

Szilárd vélemény 2018.02.12. 10:59:07

@Attilajukkaja: Ezzel te is bizonyítottad, hogy itthon az érvelés helyett arroganciával érvelnek az emberek. Hülyeséget írt. Nincs gond. Előfordul az ilyen. Felfogtam, de a baromság az baromság. Ez a baj hogy senki sem gondolkodik csak irogat összevissza mindenféle baromságot. És ha téved, ahelyett hogy beismerné, megmagyarázza. Nem kell megmagyarázni, elég annyi, hogy tévedtem, nem volt jogos, amit írtam. Tudom nehéz beismerni, ha valaki téved, de ez is egyfajta szellemi fejlődés.

Szilárd vélemény 2018.02.12. 11:01:16

@Attilajukkaja: "Még nekem is egyértelmű volt..." Ezzel mit szeretnél kifejezni? Hogy te nem éred el az átlagos szintet?

Attilajukkaja 2018.02.12. 11:21:28

@Szilárd vélemény:
"Ezzel mit szeretnél kifejezni? Hogy te nem éred el az átlagos szintet?"
Hogy nem is vettem részt a vitátokban, csak ezt a pár hozzászólást olvastam el. :o)))))
Amúgy kinek az átlagos szintjére utalsz?

Attilajukkaja 2018.02.12. 11:25:52

@Szilárd vélemény:
"Ezzel te is bizonyítottad, hogy itthon az érvelés helyett arroganciával érvelnek az emberek. "
Ne mindig magadból induljál ki, légyszi'!

"Ez a baj hogy senki sem gondolkodik csak irogat összevissza mindenféle baromságot."
Akkor talán abba kellene hagynod!

"És ha téved, ahelyett hogy beismerné, megmagyarázza."
Beismerte, hogy rosszul fogalmazott. Hogy neked nem jött le a mondandója, az már a te gondod. Ha meg lejött, akkor egyszerűen csak megörültél, hogy végre valamibe beleköthetsz. És most körömszakadtáig próbálsz ebbe kapaszkodni.

"Tudom nehéz beismerni, ha valaki téved, de ez is egyfajta szellemi fejlődés."
Örülök, hogy ezt felismerted végre!

csobi2011 2018.02.12. 11:41:36

@rabelais: nagyon objektív dolog egy hírportál (888) alapján lebunkózni a több mint 2 millió fidesz szavazót. Gratula! Csak olvasgass itt ezen a blogon és fogod látni, hogy a legocsmányabbul fröcsögők mind ballibek. Na mindegy! Mindenkinek szíve joga azt gondolni amit akar! Csak észre sem veszitek hogy pont ti vagytok akik a legjobban összetartjátok a fidesz tábort! Ki akarná hogy egy olyan bagázs hatalomra kerüljön akik ilyen gyűlölettel vannak a másik ember iránt?

6.Lenin 2018.02.12. 11:45:07

@csobi2011:

A 888-on is a ballibek a fröcsögők, minden blogon ők a gyűlölködők.

Attilajukkaja 2018.02.12. 11:47:09

@csobi2011:
"Ki akarná hogy egy olyan bagázs hatalomra kerüljön akik ilyen gyűlölettel vannak a másik ember iránt?"
Jogos. Ezért nem szabad a Fideszre szavazni. Senki nem ásott olyan mély árkot a magyarok közé, mint Orbán.

csobi2011 2018.02.12. 14:10:52

@rabelais: csak arra nem vagy hajlandó válaszolni a sok káromkodás közepette, hogy ha csak a suttyók támogatják a fideszt, akkor mért nyer meg minden fejlett, jómódú, többségében intelligensek által lakott körzetet: belváros, buda, győr, fehérvár stb..
De látom hiába hozom az észérveket, mert te is azt a libsi szokást tolod, hogy ha tényekkel találkozol, akkor csak fröcsögsz, és terelsz. Szóval részemről lezártnak tekintem a vitát. Te meg csak nyomasd a libsi gyűlölködést. Lássa mindenki mért kell a fideszre szavazni.

6.Lenin 2018.02.12. 14:33:44

@rabelais:

Olvasd el a saját bejegyzéseidet, a 888 -on a libsik hozzászólásait, a B1-en néhány (tucat) őslakó hozzászólásait. Nyíltan, vagy burkoltan ők gyűlölnek mindenkit, akinek más a véleménye.

morpho 2018.02.12. 14:42:05

@Szilárd vélemény: "Annyi, hogy a nyitás után sokkal könnyebb lett kint munkát vállalni"

Elég nehezen fogtad fel, hogy mit is akartam írni. De azért csak sikerült! Szép munka!

@rabelais: Lenin elvtársat hidegen hagyja a linked, mert begyalulja a hazudozását. Ezért unom már kurvára ezt a kullancsot.

Attilajukkaja 2018.02.12. 14:53:13

@6.Lenin:
" Nyíltan, vagy burkoltan ők gyűlölnek mindenkit, akinek más a véleménye."
Mintha te nem ezt tennéd. :o)
Amúgy én sem támogatom a gyűlölködést. A szakadék egyes emberek között már régen megvan, de soha nem volt olyan mély, mint Orbán regnálása alatt. Ezt persze lehet tagadni vagy kimagyarázni, de én akkor is így élem meg a dolgot. Szerintem ez nem jó se a magyar embereknek, se az országnak, - ami egy és ugyanaz.
Túl kellene lépni ezen.

6.Lenin 2018.02.12. 15:14:45

@Attilajukkaja: @morpho:

Nekem nem kell elolvasni sehol, hogy mi a véleményem. Képes vagyok magam kialakítani, miután elolvasom a hozzászólásokat.

A vita, még nem gyűlölet mások iránt, akinek esetleg más a véleménye. Sőt én szeretem a köcsögöket, mert szórakoztatnak, tehát a köcsögözés csupán a szeretetem megnyilvánulása irántuk.

6.Lenin 2018.02.12. 15:20:54

@rabelais:

Legközelebb a kedvenc arabomnál találkozhatnánk, miközben a kedvenc gyrosomat készíti, elmesélné, hogy milyen jókat beszélgetünk, sőt a kávéját egyenesen imádom.
Tőlem még ilyesmiket tuti, hogy nem olvastál, hiszen a feleségem se magyar, a gyerekeim is külföldön születtek, és nagyon sok jó ismerősöm van, akik szintén nem magyarok.
Most nagyon melléfogtál. Köcsög (imádlak, akkora fasz vagy, hogy ez tényleg már unikum)

Szilárd vélemény 2018.02.12. 15:22:30

@morpho: Tanulj meg fogalmazni és akkor nem fogsz baromságokat írni, és akkor úgy lehet érteni, ahogy te gondoltad. Tudom, hogy ebben a modern korban nem számít milyen minőségben fejezzük ki önmagunkat, de azért az illegális meg az engedély kellett hozzá nekem nem szinonima, hiába véd jukka barátod. Nehezebb beismerni, hogy tévedtél és f@szságot írtál és ezért az érvek helyett jön az arrogancia.

Szilárd vélemény 2018.02.12. 15:25:59

@csobi2011: Az első bekezdésed kornkrétan nem igaz. Nézd meg a választási eredményeket Budapesten (2006, 2010, 2014). Messze nem olyan felülreprezentatált a fidesz az átlaghoz képest, mint ahogy te most beállítod. Tényeket sorakoztass, ne érzéseket. Egyébként nem véletlen nem szereti sokuk a fővárost.

Attilajukkaja 2018.02.12. 15:27:29

@6.Lenin:
"Nekem nem kell elolvasni sehol, hogy mi a véleményem. Képes vagyok magam kialakítani, miután elolvasom a hozzászólásokat."
????

"A vita, még nem gyűlölet mások iránt, akinek esetleg más a véleménye."
Akkor ezt miért veted fel?

"Sőt én szeretem a köcsögöket, mert szórakoztatnak, tehát a köcsögözés csupán a szeretetem megnyilvánulása irántuk."
A gúnyolódás még nem az erősséged. Dolgoznod kel rajta egy keveset!

Szilárd vélemény 2018.02.12. 15:28:48

@Attilajukkaja: Attila, Attila... a kötekedés nem megoldás. És egy vitában törekedni kellene az értelemre és arra, hogy pontosan legyenek kifejezve a gondolatok, ne kitalálni kelljen "mire gondolhatott a költő".

6.Lenin 2018.02.12. 15:35:04

@Attilajukkaja:

" Nyíltan, vagy burkoltan ők gyűlölnek mindenkit, akinek más a véleménye."
Mintha te nem ezt tennéd. :o)"

Ezt te írtad nekem. Még arra se emléxel, amit te írsz másoknak.

"????"

"Lenin elvtársat hidegen hagyja a linked, mert begyalulja a hazudozását. Ezért unom már kurvára ezt a kullancsot. "

Ezt a köcsög mopho írta.(hátha elolvasom én is. Így szokta, üzen, másokon keresztül)

Neki válaszoltam, hogy én nekem van saját véleményem, és nem kell sehol elolvasnom, hogy mi is legyen az.

Dereng?

Attilajukkaja 2018.02.12. 15:58:46

@6.Lenin:
"Ezt te írtad nekem. "
És???? Miért kellene erre emlékeznem?

"Neki válaszoltam, hogy én nekem van saját véleményem, és nem kell sehol elolvasnom, hogy mi is legyen az."
OK. Gratulálok!

@Szilárd vélemény:
"Attila, Attila... a kötekedés nem megoldás. "
Majd megüzenem Attilának. Főleg, hogy te kötekedtél egy megjegyzéssel, nem fordítva.

"És egy vitában törekedni kellene az értelemre és arra, hogy pontosan legyenek kifejezve a gondolatok, ne kitalálni kelljen "mire gondolhatott a költő"."
Az olyan szájkaratékba, amiket te kezdeményezel, nem kell törekedni sok értelemre. Mivel nem velem vitatkozol. Viszont megfogadhatnád a saját tanácsaidat, amikor másokkal polemizálsz.
Üdv,
Jukka

6.Lenin 2018.02.12. 16:10:23

@Attilajukkaja:

"És???? Miért kellene erre emlékeznem?" 2 hsz-el korábban írtad, aztán rákérdeztél, hogy mire válaszoltam.

Szerintem a továbbiakban inkább a kezelő orvosoddal és gyógyszerészeddel beszéld meg a problémáidat.

csobi2011 2018.02.12. 16:54:45

@Szilárd vélemény: én az utolsó 2014-es választásból indultam ki. Mi nem igaz a hozzászólásomból? Budapesten az összes budai kerületet (kivéve óbuda) a fidesz nyerte 6-ból 5-öt. A pesti oldalon az ellenzék vitte újpestet, angyalföldet, csepelt, zuglót, kispestet stb. a tipíkus korábbi munkás negyedeket, és a fidesz nyert a belvárosban és a pesti perem kerületekben. Továbbá a fidesz nyert minden nyugat mo-i körzetet is. Szóval mi nem igaz a hozzászólásaimból?

taga20 2018.02.12. 17:37:27

@6.Lenin: te tényleg egy köcsög vagy köcsög!

Attilajukkaja 2018.02.12. 17:39:34

@6.Lenin:
"Szerintem a továbbiakban inkább a kezelő orvosoddal és gyógyszerészeddel beszéld meg a problémáidat."
Ennyi az érvelésed?
Aha.

morpho 2018.02.12. 17:51:14

@Szilárd vélemény: "Nehezebb beismerni, hogy tévedtél és f@szságot írtál és ezért az érvek helyett jön az arrogancia"

@morpho: " Igazad van, rosszul fejeztem ki magam. Kellett munkavállalási engedély, amit vagy megkaptál, vagy nem. De azért azt te is tudod, hogy én az EU szabad munkaerőpiacára gondoltam. Elnézést kérek."

Már rég elismertem. Mit szeretnél még, hogy le is szopjalak? Most viszont, hogy ezen túl vagyunk, simán menj a picsába! Kurvára unalmas vagy, hogy szavakon lovagolsz, mikor már rég tisztáztuk a lényeget. Azt azért megnézném, majd amikor te is beismered, ha valamit elbaszol!

6.Lenin 2018.02.12. 18:06:39

@Attilajukkaja:

Mivel nem beszéltem sem a kezelő orvosoddal, sem a gyógyszerészeddel-de gondolom az orvosi titoktartás miatt úgysem árultak volna el semmit rólad-így csak arra hagyatkozhatom, amit itt művelsz. Arra pedig a továbbiakban nem vagyok kíváncsi. Mivel látom, hogy bizonyos dolgokat nehezen értelmezel, ezért ezt most megpróbáltam még utoljára-és lehetőleg finoman- a tudomásodra hozni.
(mondjuk az se lett volna nagy tragédia, ha simán elküldelek melegebb éghajlatra, hogy szórakozzál mással, a lényeg ugyan az, mint fentebb)

6.Lenin 2018.02.12. 18:57:59

@rabelais:

Jajj! Kilóg?
Más nincs akivel beszélgethetnél? Dobj be valamilyen érdekes témát.

Attilajukkaja 2018.02.12. 20:19:06

@6.Lenin:
"Mivel nem beszéltem sem a kezelő orvosoddal, sem a gyógyszerészeddel-de gondolom az orvosi titoktartás miatt úgysem árultak volna el semmit rólad-így csak arra hagyatkozhatom, amit itt művelsz. Arra pedig a továbbiakban nem vagyok kíváncsi."
Kár volt ilyen hosszúra húzni a magyarázatot, hogy miért lógsz még mindig rajtam. :o)))

"az se lett volna nagy tragédia, ha simán elküldelek melegebb éghajlatra, hogy szórakozzál mással"
Tudom, nehezedre esett megtartóztatnod magad. Dicséret illett azért, hogy kulturáltan viselkedtél. Sokaknak ez nem sikerül.
Pedig csak véleményeket ütköztettünk. Semmi más nem történt.

6.Lenin 2018.02.12. 20:51:04

@Attilajukkaja:

Most tényleg nem érted?
"Pedig csak véleményeket ütköztettünk. Semmi más nem történt. "

Ha valóban erről szólna. semmi gond nem lenne. Te kiragadsz szavakat, mondatrészeket, kiforgatva, teljesen más értelmet adva a dolgoknak, belekötsz abba is, amit nem is írt a másik. Erre nincs szükségem, mert értelmetlennek tartom, valamiféle ferdült lelki igénynek. Lehet, hogy észre sem veszed? Ez a megszokott stílusod? Akkor az sem érdekes a számomra a továbbiakban.
Csak segítségként, ennyit még.

Attilajukkaja 2018.02.13. 10:51:07

@6.Lenin:
"Csak segítségként, ennyit még."
Remélem, tényleg segített rajtad ez a kis kirohanás. Mindig okos dolog kiengedni a gőzt!

6.Lenin 2018.02.13. 11:03:29

@Attilajukkaja:

Kösz.
Tökéletesen igazoltad amit előtte írtam.

6.Lenin 2018.02.13. 11:05:25

@Attilajukkaja:
véletlenül hamarább elment

"Te kiragadsz szavakat, mondatrészeket, kiforgatva, teljesen más értelmet adva a dolgoknak, "
Neked írtam, rólad.

Attilajukkaja 2018.02.13. 14:38:01

@6.Lenin:
"Te kiragadsz szavakat, mondatrészeket, kiforgatva, teljesen más értelmet adva a dolgoknak, "
Írjál olyat, amit nem ennyire könnyű "kiforgatni", vagyis leleplezni. Újfent sokat segítesz majd magadon!
süti beállítások módosítása