B1 blogcsalád



Lehet, hogy Orbán Rogánt akarja miniszterelnöknek

2018. február 07. - nickgrabowszki

Kedden este derült ki a Magyar Közlönyből, hogy a kormány úgy módosította a vonatkozó határozatát, hogy a miniszterelnöki kabinetfőnök is tagja lett a kormány ún. nemzetbiztonsági kabinetjének. Azóta a politikum egyik fele azon röhög, hogy Magyarországon a propagandaminiszter felel a nemzetbiztonságért, a másik fele meg azt találgatja, mi a jófenéért volt szükség Rogán beemelésére a testületbe.orban_becsben_visrlizik_rogannal.jpg

A legvadabb összeesküvés-elméletek születtek, egészen addig, hogy majd Rogán fogja intézni a lehallgatásokat.

A politikum jórésze azonban el látszik felejteni, hogy bár Rogán irányítja a kormánypropaganda hazugsággyárát, és ennek okán gyakorta propagandaminiszternek neveztetik (copyright: Giró-Szász András és Lázár János) a valódi feladata ennél összetettebb: miniszteri rangú kormányfői kabinetfőnökként nemcsak Orbán táskahordozója, de ő az úr képmásának viselője is. Mindenhol a kormányfő utáni második ember, ahol ő megjelenik és Orbán nem.

Most nem egyszerűen belekerült a testületbe, hanem a határozatmódosítással azt tették lehetővé, hogy

ő képviselje Orbánt a nemzetbiztonsági kabinetben.

Orbán másfél éve alakította át úgy a kormány szerkezetét, hogy 3 kabinet jött létre, a nemzetbiztonsági, a stratégiai és a gazdasági, amelyek közül kettőben is a kabinetfőnök képviselte a miniszterelnököt, csak a harmadikban, a nemzetbiztonságiban nem volt ehhez joga. (Ezt a testületet kéretik nem összekeverni a parlament hasonló nevű bizottságával, ahol Molnár Zsolt és Németh Szilárd szokott azon vitatkozni, hogy beengedjék-e az ülésre Szél Bernadettet. Ez a kormány belső, zárt testülete, voltaképp kormány a kormányon belül.)

Rogánnak itt nemcsak ahhoz lett joga, hogy részt vegyen az üléseken, hanem hogy akár vezethesse is azt:

A Kabinet elnöke a miniszterelnök. Az elnököt akadályoztatása esetén az általa kijelölt személy helyettesíti.

ra_6.jpgAmi praktikusan azt jelenti, hogy Orbán helyett Rogán irányítása alá kerül a testület: a miniszterelnök el sem megy az ülésekre, a kabinetfőnöke vezeti majd azokat. Máskülönben mi értelme volna külön beleemelni a jogszabályba? Orbán kíséretében Rogán eddig is jelen lehetett, a módosítás arra való, hogy ezután Orbán nélkül is megtehesse.

Ami egyúttal minden bizonnyal azt is jelenti, hogy 

Orbán megkezdte a miniszterelnöki feladatainak delegálását Rogán felé.

És ha ez első hallásra nagyon vadul hangzik is, érdemes visszagondolni kb. fél évvel ezelőttre, amikor  Lázár lebegtetni kezdte, kiszáll az országos politikából, otthagyja a miniszterséget és visszatér Hódmezővásárhelyre mezei képviselőnek, és úgymond a terepmunkára "összpontosít".

  • Ilyet az ember (pláne, ha még soha nem dolgozott a politikán kívül) önként nem tesz: kényszer nélkül nem mond le  a hatalomról.
  • Az is nyilvánvaló volt, hogy nem az Orbán utáni időkre játszik: Orbán utáni egy ellenzéki miniszterelnök következik, ha egyszer majd úgy lesz.

Az egyértelműnek tűnt, hogy a háttérbevonulásának lebegtetését Lázár zsarolásnak szánja: valamilyen kedvező alkupozíciót akar kicsikarni vagy tervet szeretne megváltoztatni. Azt akkor még nem lehetett tudni, hogy milyen tervet, bár az nyilvánvaló volt, hogy Orbánét.

Tovább nyomravezető volt, amikor Lázár egy fórumon azt kezdte hangoztatni, hogy neki csak egyetlen főnöke van: Orbán.

Ami a személyemet illeti, én csak neki dolgozom. Ha valakinek, akkor csak neki dolgozom, én másnak nem dolgozom, csak a félreértések elkerülése végett. Én, ha főnököm van, Orbán Viktornak dolgozom. Volt egy főnököm, még Rapcsák András, ő meghalt szegény, neki is szívesen dolgoztam, és akkor eldöntöttem, hogy ha még egyszer főnököm lesz, akkor azt csak Orbán Viktornak hívhatják, és ha még valakinek egyszer dolgozom, akkor az csak Orbán Viktor lehet,

ami a jövőt illeti.

Ezt ennél többször, illetve egyértelműbben nem lehet elmondani: valaki azt akarja, hogy Lázár másnak dolgozzon (a jövőben), mint Orbán Viktor. Amiből viszont vagy az következik, hogy

  • valaki le akarja váltani Orbánt (a kormányoldalon),
  • vagy Orbán akar maga helyett mást Lázár főnökének.

Akár úgy, hogy ő maga meg Lázár főnökének főnöke lenne, azaz kétharmados parlamenti többséggel prezidenciálissá alakíttatná a politikai berendezkedést. Áder nyugdíjba, ő az elnök, és az utódjelöltek (Balog, Lázár, Rogán, Szijjártó) valamelyikük a miniszterelnök. Az elnök aprómunkával nem foglalkozik, azt meghagyja a törtetőknek, de a stratégiai döntések hozzá kerülnek.

A dologban az a szép, hogy ez a jelenlegi viszonyok átalakítása nélkül is megvalósítható: egy félprezidenciális rendszerhez még csak alkotmányt sem kell módosítani. A köztársasági elnök maradhat Áder, az úgyis súlytalan pozíció, Orbán pedig miniszterelnökként fölé emeli magát még saját kormányának is:

a napi, gyakorlati, adminisztratív és aprómunkát igénylő ügyeket a kabinetfőnök-minisztere intézni, 

amíg ő a nagy- és világpolitikai játszmáival van elfoglalva.

roglaz_1.pngRogán ez utóbbira - tehát hogy elvileg nem miniszterelnök, csak gyakorlatilag az - még tökéletesebb választás, mintha ki lenne nevezve. A politikai bázisa nincs, attól Orbán elvágta; engedte neki, hogy meggazdagodjon, de ezek az ügyek valahogy folyton kiszivárogtak (amiért Orbán nem rúgta ki Lázárt, ami egyfajta jóváhagyásnak is tekinthető). 

Párton belüli és kívüli népszerűtlensége, valamint jogállamokban rendőrért és ügyészért kiáltó pénzügyei folytán Rogán pillanatnyilag az egyik legkevésbé veszélyes ember Orbán pozíciójára Magyarországon. Nemcsak a potenciális utódokat, hanem minden választópolgárt beleértve.

Nem veszélyes, tehát megbízható, nyugodtan rá lehet bízni a kényes ügyeket. Hátat lehet neki fordítani: Rogán számára nem létezik olyan politikai felállás Magyarországon, ami neki jelenleginél jobb lenne: második embernek lenni Orbán mögött.

Ami ugyanaz, ha kabinetfőnökként második a kormányfő, vagy ha miniszterelnökként második az államfő mögött. Lázárnak viszont ugyanúgy mindegy, hogy miniszterelnök vagy vagy csak miniszterelnöki kabinetfőnök a felettesének a neve, ha azt Rogán Antalnak hívják. 

Rogán emelkedése Lázárnak egyértelmű hatalom- és pozícióvesztés: már nem Orbán után a második ember, csak Orbán és Rogán után a 3-8 sokadmagával. Ennél ő valószínűleg sok jobb helyzetet el tud képzelni. Ennél még az is jobb számára, ha visszamegy a vásárhelyi kiskirályságába, és nem hagyja magát Rogántól csuklóztatni. Innen - Rogán majdani kormányfősége felől - nézve az is érthetővé válna, miért akar Lázár visszatérni a provinciába.

Az viszont még mindig kérdés lehet, hogy mire utal, hogy a kormánykabinetek átalakítását éppen most lépte meg Orbán, miért nem várt vele a választás utánig. Erre egyelőre nincs válasz. Éppúgy jelentheti, hogy bele akar vágni a rezsim további közelítésébe az autoriter elnöki államok rendszerek felé, mint hogy megelégszik a jelenlegi helyzettel.

Valószínűleg azon múlik majd, milyen eredményt ér el a Fidesz a választáson.

Az viszont, hogy múlt héten vitte magával Rogán Bécsbe, egyértelműen azt jelenti, olyan posztra szánja, ahol jó lesz, ha nemzetközi kapcsolatokat szerez és megismer európai vezetőket is. Orbán két éve Balog Zoltán hurcolta magával mindenhová. Akkor nem is titkolták, hogy az államfői posztra akarja jelölni, és ehhez biztosítaná neki a szükséges nemzetközi rutint.

Talán ugyanerre szolgált - legalább részben - a bécsi vizit is: Kurz és a szabadságpártiak jó lesz, ha megismerik Rogánt, mert később sokat kell majd találkozniuk, ha Orbánnak majd rangon aluli lesz már egyszerű kormányfőkkel találkozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7613643004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.02.07. 18:25:20

Kremlinológiában és a társasági rovatban mindig gyenge voltam, de akár. :-)

sZulamith 2018.02.07. 19:42:49

Jó okfejtés, meg érdekes is. Habár nem akarom elhinni, hogy Rogán Antal "népszerűsége"ennyire hidegen hagyná Orbán Viktort. vagy a kabinet tagjait. Lázárt viszont megértem.

FCUK18 2018.02.07. 20:54:01

"Azóta a politikum egyik fele azon röhög, hogy Magyarországon a propagandaminiszter felel a nemzetbiztonságért" tehát nem értették meg a határozatmódosítást.

"Mindenhol a kormányfő utáni második ember, ahol ő megjelenik és Orbán nem." ez baromság. akkor helyettesíti, ha erre megbízást kap, a jogszabály szerint ugyanis nem helyettes.

"Ez a kormány belső, zárt testülete, voltaképp kormány a kormányon belül" nem, ez egy kabinet, bizonyos feladatok a kabinethez kerültek delegálásra, de ha kormány lenne a kormányon belül, akkor teljes körűen eljárhatna, ez pedig nem igaz.

"Ilyet az ember (pláne, ha még soha nem dolgozott a politikán kívül) önként nem tesz: kényszer nélkül nem mond le a hatalomról." de, tesz ilyet az ember. baloldali politikus nem tesz, de ne mindig magatokból induljatok ki.

"Az is nyilvánvaló volt, hogy nem az Orbán utáni időkre játszik: Orbán utáni egy ellenzéki miniszterelnök következik, ha egyszer majd úgy lesz." ez egy kurva nagy baromság, senki nem lát a jövőbe. korábban is szó volt már arról, hogy ha egyszer Orbán abbahagyja, valószínűleg nem ciklus végén teszi majd.

"Rogán emelkedése Lázárnak egyértelmű hatalom- és pozícióvesztés: már nem Orbán után a második ember, csak Orbán és Rogán után a 3-8 sokadmagával. " Lázár, szándékai szerint, 2 hónap múlva már nem miniszter, addig meg már mindegy.

"Az viszont még mindig kérdés lehet, hogy mire utal, hogy a kormánykabinetek átalakítását éppen most lépte meg Orbán, miért nem várt vele a választás utánig." nem alakította át a kabineteket, egyetlen aprócska változás történt az egyik kabinetben.

"Az viszont, hogy múlt héten vitte magával Rogán Bécsbe, egyértelműen azt jelenti, olyan posztra szánja, ahol jó lesz, ha nemzetközi kapcsolatokat szerez és megismer európai vezetőket is. " Rogán évek óta legelöl van, ismer mindenkit, akit kell.

és tényleg csak kiemeltem pár baromságot. nagyon elgurult nickgrabowszki gyógyszere, ideje lenne megkeresni :)

VáradiJános 2018.02.08. 07:48:47

Nesze indexkutyák, itt egy újabb gumicsont, jöhettek csaholni! taga! Lábhoz!

chrisred 2018.02.08. 08:25:23

@sZulamith: Nem hagyja hidegen. Elégedett vele. Egy olyan helyettes, aki biztosan nem fogja megpuccsolni, mert csak Orbán támogatása miatt van még politikai életben.

Kopasz Szuzukis 2018.02.08. 09:26:33

Kicsit félelmetes hasonlóság: Jozef Göbbels szerepe a náci Németországban. Egyetlen olyan politikai szereplő, akinek Hitler gondolkodás nélkül hátat mert fordítani. Megkérdőjelezhetetlen hűség a Führerhez, ugyanakkor a többi politikus, és a nemzet szemében kicsit leértékelt figura. A németek csak azért fogadták el a propagandaminiszterüket, mert Hitler belső embere volt. Ugyanilyen a Kisrogán is.

sZulamith 2018.02.08. 09:27:34

@chrisred: Igen, ebben igazad van, nekem is eszembe jutott utólag:)

rovid 2018.02.08. 09:40:46

@VáradiJános: most már kiderült: te vagy rogántoni!

6. Ienin 2018.02.08. 09:43:39

@Kopasz Szuzukis: Vannak kísérteties hasonlóságok, de nemcsak a nácikhoz hanem a kommunistákhoz is. Tulajdonképpen ezek a hasonlóságok határozzák meg jelenleg a fidesz politikai hovatartozását. A szar odakerül ahova való, és egyszer lehúzzák a budin.

Európai téridő 2018.02.08. 09:58:48

@sZulamith: Rogánt az elenzék rendesen karaktergyilkolássza. Lehet, hogy egy "csak azért is" okán tényleg így lesz, ha megnyerik a választást. OV lehet, hogy az államfői pozícióra pályázik és akár kvázi-elnöki rendszerre is gondol, mondjuk francia minta alapján.

chrisred 2018.02.08. 09:59:49

@Kopasz Szuzukis: Azért Goebbels nem csak undorító háttérfigura volt, hanem agyafúrt gazember is, aki nemcsak felépítette a propagandagépezetet, hanem a saját hasznára mûködtette is. A kis antilop ennél sokkal szerényebb kivitelû kesztyûbáb.

1ghost 2018.02.08. 10:12:10

Ki a faszt érdekel, hogy mit akar ez a szervezett bűnszövetkezet? Legfeljebb a bíróságot.

Az orbán-klán 12 ezer millárdot lopott tiborczon keresztül. Pusztán ez 15-20 év Kozma utca. Aztán jön a többi! 400 év alatt fejenként nem ússzák meg, se rogán, se lázár, se mészáros.

Úgyhogy a fideszharamiák ügyében a magyaroknak nincs többé dolguk. Csak az igazságszolgáltatásnak.

1ghost 2018.02.08. 10:12:49

@1ghost: a fenti számot pontosítom: 12 ezer milliót.

6. Ienin 2018.02.08. 10:20:10

@Európai téridő: Francia mintaa? Ne kaczagtass! Természetesen a putyini a minta, vagy esetleg az azeri, fehérorosz. Mint írtam a szar nem válik arannyá.

6. Ienin 2018.02.08. 10:28:15

Ezek a hatökrök kísérletezgetnek kommunizmussal, fasizmussal, illiberalizmussal, 19. századi nacionalizmussal, a feudalizmus visszaállításával az utóbbi 100 évben ezek a pondrók kipróbáltak már egy csomó izmust. Csak nem akarnak rájönni két világháború, gazdasági csőd, forradalmak árán sem, hogy az autokrata államrendszerük működésképtelen, és a piacgazdaságra épülő liberális demokrácia legyőzhetetlen, örök és elpusztíthatatlan. És a világválságok egyre erősebbé teszik.

2018.02.08. 10:32:04

@Európai téridő: rogán saját magát karaktergyilkolássza

rallus 2018.02.08. 10:45:38

Szegény ember vízzel főz! Orbán megpróbált a tündöklő agyvelejű ballibek közül keresni egy min. eln. jelöltet, de mind az ötszáznak már saját pártja van és biztos a tömegek támogatásában! Legyetek elnézőek, legalább arra a néhány hónapra, ami vissza van a Fidesznek! Kösz.

Duplaxiii 2018.02.08. 10:49:48

Remek elemzés!
Az is humoros, ahogy a pár ismert fidesz-troll most is bármit megvéd a gazdi seggének nyalása érdekében.
Szerintem jó a náci és a bolsevik hasonlat felvetése, hiszen már sok éve ezeket a módszereket alkalmazza a csúti. Mondjuk tudjok honnan érkezett...
És a tóni az ideális, mivel ésszerűen a lézeres kellene, de az egy perc alatt puccsolná az egészet! Hiszen ő soha nem fidesz-fan volt, a régi kapcsolatrendszerbe sem illik bele, őt a pénz megszerzése mozgatta mindig, ezért van a fideszben.
Így csak az elvtelen csaholó pincsikutya marad.

blah 2018.02.08. 11:06:14

rogán jó választás, pont olyan unszimpatikus féreg mint viki. a fideszes birkák imádni fogják.

NemodaBuda 2018.02.08. 11:17:59

@FCUK18: Te tényleg nem tudod, hogy kiről beszélsz ! A pontjaidra adott válaszaid olyan hamisak, hogy akár maga a tóni is írhatta volna őket. Tudod, kit lehet megbízni helyettesítésel ? Azt, aki tagja a kabinetnek. A többi okvetetlenkedés ! A lényeg az, hogy orbán úgy bízik abban a rogánban, mint egy kalapácsban. Nem tud elromlani, mert még ahhoz is hülye ! Aljas, kellőképpen beszari, soha nem mondana ellent, nem fúrná hátba a vezért ! Az egy másik kérdés, hogy milyen taktikai helyzetben bukna le orbán egy kis időre - vannak tippjeim. Putyin is engedte Medvegyevet játszani egy kicsit, pusztán taktikai megfontolásból.

6. Ienin 2018.02.08. 11:44:05

Rogán jó választás. ArROGÁNs is, ANTInó is. Tipikus fideszbarom, mint, kövérlázáráderszájerdeutch. Egy pondró ez mind. A kommunizmus szülte őket, kommunista diplomával és szülői neveléssel, fasiszta beütésekkel, illiberális elfajzással.

FCUK18 2018.02.08. 11:44:19

@NemodaBuda: kiről beszélek? dehogynem, nickgrabowszki egy híresen gyenge hazudozó. másról nem beszéltem, csak róla meg a "tévedéseiről". ha nem érted, ne kommentáld :D

Ballib Cenzúrázók Réme 27 2018.02.08. 11:47:11

Tessék, csütörtök van és a Soros Terv mai is támad. Már Orbán Viktor nem is el´ég neki, Rogán is kell a Soros Pártnak hogy eltakarítsa az útból. Az a Rogán, aki annyit tett Orbán Viktor országáért mint senki más, Orbán Viktort leszámítva. Az a Rogán aki szakmai tudásával messze kiemelkedik a kisemberek és Orbán Viktor hálózatának a köréből. Rogán Antal találta fel a Magyar Vizslát, a szerverbetörést, a digitális dolgot, amit most a kormány milliárdokért vesz mert annyira értékes és csak Rogán cége tudja csinálni a világon. Rogán alapította meg a bérkommandót, hogy megvédjék a magyar családok minimálbérét. Rogán találta fel a letelepedési kötvényt, a teljesen felesleges belvárosi ingatlanok 50%-os privatizációját, amely mind rengeteg pénzt hozott a kasszába. A nyugati kommentelők 99%-a szerint a bitcojnt is Rogán találta fel.

Mert Rogán Antal ha hazamegy az egész embert megkívánó parlamenti és miniszteri munkája után, akkor ő nem dől hátra és nem megy le a romkocsmákba, hogy a fennmaradó időt ´értelmetlen dolgokkal üsse el, hanem fáradhatalanul ontja magából az újabb és újabb ötleteket és találmányokat, amivel megérdemelten alapozta meg az amúgy átlagos jólétét, amit egyébként minden magyar képes lenne megteremteni ha azt csinálná és úgy ahogy a Rogán.

ÁPRILISBAN SZAVAZZATOK ROGÁN ANTAL MINISZTERELNÖKRE!

conchita wurst 2018.02.08. 12:08:04

zsidot altalaban nem tanacsos miniszterelnoknek jelolni mo-n igy csak annyi biztos h rogan NEM lesz jelolt

66. Ienin 2018.02.08. 12:31:07

@6. Ienin: " Tipikus fideszbarom, mint, kövérlázáráderszájerdeutch. Egy pondró ez mind. A kommunizmus szülte őket, kommunista diplomával és szülői neveléssel, fasiszta beütésekkel, illiberális elfajzással. "
Nagy pöcs vagy komám, de még nőhetsz....

Gleccsertetű 2018.02.08. 12:42:02

@Kopasz Szuzukis: én megértem, h nácizni kötelező, de nincs olyan, h "Jozef Göbbels"

drebinf 2018.02.08. 12:45:55

Ember! Olvasd már át legalább egyszer a cikkedet, mielőtt kiadod a kezedből! A tartalom elgondolkodtató, sőt... De ez az értelmetlen ragozás, toldalékolás katasztrófa: ennél tisztelj meg jobban bennünket
(és magadat is).

Európai téridő 2018.02.08. 13:21:36

De Gaulle volt előbb, Okostóni!

Európai téridő 2018.02.08. 13:28:47

@6. Ienin: De Gaulle volt régebben, Kaczagó Hiéna!

2018.02.08. 13:32:30

Óriási hibát követne el a Hordóhasú, ha a Táskás szeműt nevezné ki főnökhelyettesnek. Sok maffiafőnök bukott már bele abba, hogy egy magánál is mohóbb caporegimenek adott túl sok hatalmat. A szervezet ezt a gyengeség jelének tudja majd be és elkezdi sápolni a Főnök vagyonát.

rallus 2018.02.08. 13:35:19

Még az MSZP esélyein is rengeteget tudna javítani,ha lenne legalább egy Rogán szintű politikusa. De nincs.....

high up! 2018.02.08. 13:47:22

@rallus: " az MSZP esélyein is rengeteget tudna javítani,ha lenne legalább egy Rogán szintű politikusa."

nabammeg, 20 perces vastaps, toronymagasan te vagy A NAP HÜLYÉJE!

Bár lehet hogy Takonyárpid pont erre adja felmelt a trollpótlékot. Mindenesetre egyre aggasztóbb szellemi állapotban vagytok ti fideszbolsik. Már azt se veszitek észre ha direkt csináltok magatokból hülyét.

FOLYTASSUK!

rallus 2018.02.08. 14:19:57

@high up!: Ne haragudj, de az utolsó írni-olvasni tudó MSZP politikus Lendvai Ildikó volt.. Azóta csak egymást váltogatják le és tényleg csoda, hogy nem a fülükbe rakják a fagylaltot....

sZulamith 2018.02.08. 14:36:03

@rallus: Ennyire nem mennék le még, trollként sem:) Szerintem is viszed a nap Hősét /finomon/

6.Lenin 2018.02.08. 15:11:38

Azta!
Mennyi lenin!

Hátha közülük lesz valamelyik me! Kit érdekel Rogán, ha ennyi lenin van Mo-on.

6.Lenin 2018.02.08. 15:13:51

@1ghost:

Te miként tapintsz rá, hogy melyik fideszes seggnyaló?
Most valahogy csendben vagy.

ankica 2018.02.08. 15:23:57

@sZulamith: @Ballib Cenzúrázók Réme 27: @rallus: Olyan jó miniszterelnök lenne rogán, hogy abba minden magyar belepusztulna "örömében", vagy bánatában, de igaz ez az egész fideszre, kivétel Balog Zoltán, és Lázár János. Ennyi hazugságot még az Mszp. idejében sem tapasztaltam mint most. Mi ennyi fidesz szavazás után, a NEEM pártra fogunk szavazni óriási körrel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.08. 15:34:07

@Európai téridő: "Rogánt az elenzék rendesen karaktergyilkolássza"

Már mér lenne arra szükség, ha egyáltalán? Arogán propelleres tóni percek alatt bukik le a hazugságaival, nem kell neki segítség.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.08. 15:39:58

@rallus: "Ne haragudj, de az utolsó írni-olvasni tudó MSZP politikus Lendvai Ildikó volt."

A trollképzőben az volt mára kiadva, hogy a keggusztustalanabb emeszpést kell dicsérnetek? Hát rendesen megdolgoztok a pénzetekért!

"Azóta csak egymást váltogatják le és tényleg csoda, hogy nem a fülükbe rakják a fagylaltot...."

:))

BAZINGA2 2018.02.08. 16:02:34

Hurrá! Ez a vakegér lesz a miniszterelnök, a mostani meg köztársasági elnök. A mosolygós Ádert, egészségügyi problémák miatt lemondatják. Azzal a mű be lesz fejezve.

lobster thermidor 2018.02.08. 16:11:21

Adja magát a történelmi párhuzam, miszerint Hitlernek a bukásig Goebbels volt a jobb keze.

Európai téridő 2018.02.08. 16:12:48

@6. Ienin: De Gaulle V. Köztársaságának elnöki rendszere előbb volt. És hogy milyen új Alaptörvény, vagy Alkotmány lesz, azt még nem tudhatjuk, Kaczagó Hiéna.

VáradiJános 2018.02.08. 16:25:14

@rovid: lenyugozo az eleslatasod es a logikad

VáradiJános 2018.02.08. 16:29:42

Hiába, nem tud mindenki okyan lojális jobbkezet találni mint anno a d209

rallus 2018.02.08. 17:18:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Lehet egyet nem érteni Lendvai Ildikóval, de hogy agyilag ezek a mostaniak meg sem közelítik, az biztos!

5perc 2018.02.08. 17:23:48

De ki akarna miniszterelnöknek egy vénasszonyt?

dr. mesterséges színezék 2018.02.08. 18:27:47

@chrisred: Hát ez az. Gerincben stimmelnek, de agyban Tóni kicsit szűk.

taga20 2018.02.08. 19:59:34

@jolaca: ne baszogasd má szegény fityeszdroidot! ő mamá kidolgozta itt magát:)))

VáradiJános 2018.02.08. 20:21:20

@taga20: nehéz munka ez, pamut, de te élvezetet viszel bele

taga20 2018.02.08. 20:28:10

@VáradiJános: látom haver a határátkelő blogon is próbálkoztál, csak nem vették a beteg humorodat:)))

ja és, pazdmeg, áruld má el, hogy ki ez a pamut!
egyszer leszopatott, most meg köpköcc rá?

vagy mi van?

VáradiJános 2018.02.08. 20:30:58

@taga20: figyusz, jolaca, még nincs szombat, tedd le az üveget!

taga20 2018.02.08. 20:34:54

@VáradiJános: jani, ki vagyok még én? me érdekel, és látom te mindenkit ismersz:)

a végén kideríted, hogy én vagyok bájerzsoca:)))

VáradiJános 2018.02.08. 20:53:24

@taga20: akár lehetsz bájerzsoca is, hiszen jó író, biztos létre tud hozni egy ilyen kretén pamuttaga karaktert

1ghost 2018.02.08. 20:57:50

@VáradiJános:

Na mi van te szarházi orbántroll? Már aludni sem tudsz, úgy szorul a hurok a gégéden?

VáradiJános 2018.02.08. 21:01:28

@1ghost: igen, nyugtalan vagyok, féltelek az agyvérzéstől

WLaci 2018.02.08. 23:25:47

Jó elmélet. Lázár sokkal alkalmasabb, de sokkal veszélyesebb.

n3spr3ss0 2018.02.09. 05:54:48

Szerencsétlen ország, ahol egy elismert bűnöző lehet miniszterelnök jelölt.

STIRLITZ 2018.02.09. 06:58:35

A jóisten mentse meg az országot Rogántól!
süti beállítások módosítása