B1 blogcsalád



Egy brüsszeli hatóság azt állítja, a magyar miniszterelnök egyik családtagja maffiabűncselekményben érintett

2018. február 07. - nickgrabowszki

5 lépés, ahogyan a Tiborcz-fiú kifosztotta a közvilágítási pályázatokat. Így állt saját erőből saját lábra a miniszterelnök veje. De csak azért, mert az Orbán-resim hatóságai ezt tétlenül nézték, vagy asszisztáltak neki.
orbantiborcz.jpg

Erősen úgy tűnik, az OLAF (az Európai Csalás elleni Hivatal) nem akarja, hogy a Fidesz és az Orbán-kormány agyon tudja hallgatni Tiborcz István és korábbi cége, az Elios Innovatív Zrt. ügyeit. Azaz, hogy

szervezett csalással 

nyertek meg 17 pályázatot és károsították meg az adófizetőket 13 milliárd forinttal, amiért az OLAF nyomozott ellenük, és az ügyészségnek eljárás indítását, az Európai Bizottságnak pedig a pénz visszakérést indítványozta.

Az OLAF már nem csak a rezümét és a javaslat tényét, hanem a teljes jelentést kiszivárogtatta (vélhetően egy brüsszeli magyar képviselőn keresztül) a magyar sajtónak, nem elsősorban azért, hogy a választási kampányt befolyásolja (ahhoz ez az ügy kevés, amikor az emberek milliói abban a hiszemben élnek Magyarországon, hogy feketebőrű migráncsok tömegei állnak vicsorogva a határkerítés mellett, és próbálják a fogukkal áttörni, hogy aztán mindenkit megerőszakoljanak), hanem főként azért, mert

nem akarják, hogy Tiborcz megússza.

Az OLAF-jelentésről beszámoló 24.hu cikkéből jól rekonstruálható az szervezett csalási folyamat, amivel az önkormányzatokat - és az állami költségvetést - lehúzták 5 lépésben.

1. Belső ember

Tiborcz üzlettársa, Hamar Endre tanácsadócége írta ki a pályázatokat, (vagy az óvatosabb helyeken legalább részt vett bennük), amelyek az Eliosnak kedveztek. Hamar annyira mindkét pályán játszott, hogy kiíróként közreműködött a benyújtott pályázatokban is,

2. Ne legyen verseny

A pályázatokat már eleve úgy írták ki, hogy más ne tudjon indulni rajtuk. Feltétel volt a korábbi győzelem önkormányzati közvilágítási tenderen. Ilyen referenciával csak az Elios rendelkezett, köszönhetően a(z akkor még) Lázár vezette hódmezővásárhelyi önkormányzat kedves gesztusának.

3. Haszonmaximalizálás

Az Elios először 50 ezer órára becsülte a lámpatestestek élettartamát, majd azt utólag hirtelen megduplázta: felemelte százra. Miközben a gyártó is is legfeljebb csak 60-80 ezer órára becsülte. De az önkormányzatok ezt rendre elfogadták. Így az Elios dupla pénzhez jutott ugyanakkora munkával.

4. Hazudd azt, hogy olcsó vagy

Az Elios saját maga írta az ún. indikatív ajánlatokat, azaz azokat, amelyeknek azt kellett bizonyítaniuk, hogy az ő ajánlatuk versenyképes a piacon. (Ezeket be kellett volna kérniük, nem maguknak megírni hasraütve:) Így persze hogy versenyképesnek tűntek.

5. Nyerj még a beszerzési áron is

Ráadásul Tungsramtól a piaci ár feléért szerezték be a lámpákat: a gyártó nagyon örült annak, hogy az amúgy nem túl sikerült modellek majd az egész országot elárasztják (sötétben tartják).

De mert elkezdődött az OLAF nyomozása, végül is csak 17 önkormányzati pályázaton nyert Tiborcz és az Elios összesen 13,6 milliárd forint értékben. A legdurvább azért az, hogy a - 24.hu szerint - az OLAF 

azt javasolja, a magyar hatóságok vizsgálják meg azt is, a történtek nem felelnek-e meg a szervezett bűnözés feltételeinek is.

Ami egészen magyarul azt jelenti, Brüsszelben a független hatóság azt állítja,

a magyar miniszterelnök egyik családtagja maffiabűncselekményben érintett.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6213642070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neko1967 2018.02.07. 12:27:10

Hogy is mondta Pokorni?

"s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" - fogalmazott a Fidesz politikusa, hangsúlyozva, hogy "ezt kell nagyon világossá tenni"."

FCUK18 2018.02.07. 12:52:22

"a magyar miniszterelnök egyik családtagja maffiabűncselekményben érintett." erről egy dokumentum, ahol megnevezik a cég volt kisebbségi tulajdonosát, mint felelőst?

mert ugye pl Medgyessyt néven nevezték az M4-ügy vizsgálata után, de Tiborczról ilyen nincs.

persze ettől még, ha igaz lenne, baj lenne, de egyelőre nincs olyan ügy, amiről írtok.

persze lehet, hogy szándékosan nyomjátok a kreténséget, ez esetben szólok, hogy egy részvénytársaság működéséért a vezetése, és NEM a tulajdonosai a felelősek. esetleg elő lehet venni a felügyelőbizottságot. de a kisebbségi tulajdonost????

gombi11 2018.02.07. 12:53:06

Tudtad?Orbán maguknak megvalósítottak az "amerikai álmot",neked meghagyták a észak koreait rém valoságot.

FCUK18 2018.02.07. 12:53:09

jöhetnek a kommentek, hogy védem :) pedig. de tudom, a megértéshez agy kellene.

azigaziraptor 2018.02.07. 13:45:01

Milyen legyen a vő, ha apósa a példa?

Peter Götz 2018.02.07. 13:57:38

@FCUK18: arra amiket írogatsz,teljesen felesleges írogatni,hiszen szerinted 8 éve minden rendben megy ebben az országban,AKKOR.........

FCUK18 2018.02.07. 14:25:32

@Peter Götz: nem tudom, hol olvastál tőlem ilyet. de attól, hogy hazudik a b1, attól semmi nem lesz jobb. meg igaz sem, csak mert le lett írva :)

neko1967 2018.02.07. 14:34:46

@FCUK18:
"Csúnyát ír Szent Orbánról? Biztos hazudik!"

morpho 2018.02.07. 14:43:16

@FCUK18: Egy klasszik narancskullancs vagy, aki csak a dolgát végzi. Elég szarul és bénán egyébként. Viszont ha okosabb lennél, nem itt dolgoznál. Ez van pubi!

azigaziraptor 2018.02.07. 15:19:37

@Peter Götz:
2018.02.07. 13:57:38
Konkrétan milyen hazugságra gondolsz nyuszika?

FCUK18 2018.02.07. 17:45:31

@neko1967: nem írtam, hogy biztos, konkrétan megmondtam, miben hazudik. egyéb észrevétel?

@morpho: kettőnk között az a különbség, hogy én megmondtam, miben hazudik a b1, de te meg csak személyeskedni tudsz, amit a moderátor szó nélkül hagy. ettől én lehetek narancskullancs, de te meg egy gerinctelen patkány vagy, aki csak személyeskedni tud. na bumm, mindketten beskatulyáztuk a másikat. és akkor most jobb? próbálj meg vagy vitatkozni, vagy kussolni, mondjuk engem nem zavar a hülyeség, csak minek.

taga20 2018.02.07. 17:54:40

@FCUK18: arról dumálj inkább narancskullancs, hogy a geci és maffia családja, mikor kerül már börtönbe, me kicsit túltolják a lopást!

azigaziraptor 2018.02.07. 17:55:07

@azigaziraptor: Bocsi @Peter Götz, de a kérdést FCUK18 zigótának szántam!
Még 1x bocsi! :-(

sZulamith 2018.02.07. 17:58:24

Azért ez már bravúr, ekkora üvegből ilyen kicsi pohárba önteni, hogy ne menjen mellé a drága nedű:)

neko1967 2018.02.07. 17:58:35

@FCUK18:
Értem! Ha azt írná a blog, hogy orbán 190 cm magas, az IQ-ja 300, a derekát meg egy tini lány két tenyérrel át tudja fogni, akkor igazat mond, de ha azt írja, hogy többek között a veje szabad bejárást kapott a közpénz-raktárba, akkor hazudik.

Ilyen gyenge a képzés a Lendvai utcai troll-képzőben?

taga20 2018.02.07. 18:12:40

@neko1967: szerintem a gerincet egyből kikapják az ilyen tetvekből. úgy hogy hatékony a képzés:)

Nbl 2018.02.07. 20:28:52

Szolgálati közlemény!

Birca, gyere gyorsan, hozd a többieket is! Nemtelen támadás érte a királyi családot és kis nemzetünket!

2018.02.07. 20:36:30

Nem könnyű most a trollok élete.

Európai téridő 2018.02.07. 20:38:06

Az égők egy kandeláber árán belül hány %-ot tesznek ki? A foglalatba csak ezek az égők illenek bele, vagy lehet nagyobb teljesítményű, kevesebbet fogyasztókat is lehet beléjük tenni? Csak mert ez az egész itt bemutatott esetnek a sarok-, mondhatni archimédeszi pontja, mind az üzemórák, mind a lumenek tekintetében. Az pedig miért baj, hogy a pályázatba referencia-adat is kellett sikeresen elvégzett munkákról? Ha pedig az árajánlat kedvező volt, vélelmezve, hogy a többivel összehasonlították, referencia is volt hozzá, akkor miért baj az, hogy erre esett a választás? Kérdezem mindezt, úgy, hogy nem az eredeti doksit ismerem, hanem ezt, amit kivonatoltak belőle.

feketeesfeher 2018.02.07. 20:47:20

@FCUK18: A sztori nyilván sokkal bonyolultabb, mintsem hogy egy rövid cikkbe az egész beleférjen.
Nyilván nem csak az egy Tiborcz volt benne a biliban, hanem sokan mások is.

Az sanszosabb, hogy Tiborcz szerepe kettős volt, egyrészt tanították lopni a tapasztaltabbak, másrészt mivel Orbánhoz közel állt, hát ezt kihasználták.
Tiborcz elég szép summával szállt ki a cégből.

Ja, és vezető beosztásban is dolgozott a cégben.
Nyilván van még pár lecsukni való gazember, de Tiborcz sajna egzotikusabb a többinél.
De ha azt akarod mondani, hogy a minelnöki vej ártatlan, az egészről semmit nem tudott,csak véletlenül a végén felvett 470 milliónyi osztalékot, és aztán lelépett, és egyébként is maszületett bárány, és csak a véletlenek fura összjátéka, meg Tiborcz hihetetlen képességei okozzák, hogy gyakorlatilag nem tud hibázni, ahová bevásárolja magát, oda özönlik a közpénz. Teljesen véletlenül.

sumes67 2018.02.07. 21:40:45

@Európai téridő: a többi ajánlatot is ők adták, ezért ők voltak a legolcsóbbak. Mármint ahol indult más is, mert referenciájuk csak nekik volt.

ember100 2018.02.07. 22:12:25

@feketeesfeher:
Helló !

Nem éretem a fanyalgásod :)
A Kedves Vezető szereti okos , tudós gazdasági szagemberekkel körülvenni magát.
Pl. okosabb vagyok mint zukenberg , jobbra nézek balra nézek nagyobb lett a lakásom ,
még a nyugdíjas mamám is disznófarmot vezet , miszter20%, sokat érek gazdag vagyok ....... és még folytathatnám de itt csak 5.000 karakter lehet írni .
Való igaz egy kis hátszelük van de irigyled ? Ej ej milyen magyar vagy te ?????

Európai téridő 2018.02.07. 22:22:33

@sumes67: a ledes izzóról és a foglalatról nincs infód? Anélkül nem kerek a történet.

dr. mesterséges színezék 2018.02.07. 22:28:46

@neko1967: Nem nyúlt bele. Házhoz vitette az egyik trezort.

putris72 2018.02.07. 23:12:09

Értem tehát az a baj,hogy olyan cég nyert aminek volt tapasztalata a kiírt munkához!Nem pedig olyan akiknek nincs!Azt hisze itt pár ballibnek a fejébe kéne már egy kis világítás mert igencsak nagy sötétség lakozik ott bent!Mocskolódni személyeskedni nagyon tudnak,de mást nem!

anyadmajma 2018.02.07. 23:24:06

@putris72: na, te hazaáruló bolsevik geci, idejöttél szopni?
A baj az , hogy kurva drágán kurva szart csináltak és még a papírmunka is szar volt.
Nem az a baj, hogy csak nekik volt protekciós referenciájuk, hanem hogy még az alapvető szabályokat sem tartották be.
De neked, egyszámjegyű hazaáruló bolsevik geci fideszes bértrollnak, ezt úgyis hiába mondják. te úgyis csak a pártközpontnak hiszel semmi másnak.

vajdasagi 2018.02.07. 23:25:15

@putris72: Hitvány tolvajokat mentegetsz - ergó te is valószínűleg hitvány tolvaj vagy. Ennyi.

Nem leszünk gyarmat ! 2018.02.07. 23:25:49

Miért hazudik ez a blog ?

Miért van elhallgatva hogy az OLAF vizsgálat időpontjában nem Tiborcz István hanem Simicska György volt a cég tulajdonosa ?

Miért van ellhalgatva, hogy a rossz minőségű lámpák szállítója a GE ( General Electric ) amely 1998-ban privatizálta az Egyesült Izzót és megvette a Tungsram gyárat ?

anyadmajma 2018.02.07. 23:25:51

@taga20: arra semmi szükség, ezeknek már az nagyszüleik is gerinc nélkül születtek.
mondanám, hogy az anyjuk biztos büszke rájuk, de ilyen génállománnyal valószínű, hogy az sem különb.

2018.02.07. 23:41:52

Az a szép, hogy én még ismertem egyetemről a Tiborcz egyik strómanját. Nem az Elios ügyben érintett. A sráchoz képest az éticsiga egy gerinces állat volt.

@sZulamith: nem üveg! Demizson. Ami persze üvegből van, de be van fonva vesszővel.

ProsTata 2018.02.07. 23:48:42

@Európai téridő:
Teljes káosz amit írsz.
Mivel én sokat foglalkozok közbeszerzéssel mint beszerzésekben döntéshozó, szívesen válaszolok a kérdéseidre, de tudnom kellene mit nem értesz. Most azt gondolom semmit.

Megpróbálom összefoglalni a lényeget Neked és másoknak is.

Az ajánlatkérő az ajánlatadók által határidőre benyújtott ajánlatainak először az érvényességét, az ajánlati kiírásnak való tartalmi megfelelőségét vizsgálja. SEMMI MÁST!
A minden kiírási feltételnek nem megfelelő pályázókat kizárják az eljárásból, ajánlatuk érvénytelennek lesz nyilvánítva.
Az ajánlati árak vizsgálata ezután történik. Érdektelen, hogy a korábban kizártak esetleg olcsóbbak voltak.

A kérdéses esetben ugye az a kérdés, hogy indokolt volt-e a verseny korlátozása a megkövetelt referencia feltétellel? Nyilvánvalóan nem. Nem kell nagy ész hozzá, hogy egy harmadik gyártó termékét kell felszerelni, beüzemelni, amely nem követel meg semmilyen speciális szakmai ismereteket.
Ott bűzlik még a dolog, hogyha a közbeszerzés ajánlatkérője tudja, hogy nincs más aki tudja teljesíteni a követelményeket, csak egy gazdasági szereplő, akkor ugyn. hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárást is választhat. Ezt itt nem merték megcsinálni, nagyon kilógott volna a lóláb. Inkább hülyét csináltak magukból és persze hülyének is néztek mindenkit.

Még valami a margóra...
Az OLAF kizárólag az EU-s források felhasználását vizsgálja. A Simicska-Tiborc cég nem csak EU-s forrásokat felhasználva nyert el LED közvilágítási projekteket. Azaz az OLAF által kifogásolt közbeszerzések lehet, hogy csak a jéghegy víz feletti részei.

ProsTata 2018.02.07. 23:59:03

@Nem leszünk gyarmat !:
Valamit nem értek.... Egyetlen OLAF jelentés lett titkos. Ez...
Kérlek segíts nekem, vajon:
- ezzel a kormány Simicskát és jó hírnevét védi, fedezi a vélhetően elkövetett bűncselekményt?
- ezzel Tiborc urat, vele együtt a legfőbb vezetőt védik?
- azt gondolja a magyar kormányzat, hogy nem érdekli az embereket egy ilyen pitiáner bűncselekmény?
- esetleg csak mert?
További variációkat is elfogadok...

Mi köze van annak, hogy kinek milyen minőségű termékét szerelték be, ha már a közbeszerzési eljárás gondolatának megszületésekor a közvagyon (benne a Te vagyonod is) meglopása volt a cél?
Kérlek ne tereljél már, mert ezzel a tempóval mindjárt kezded a sorosozást...

Európai téridő 2018.02.08. 00:05:34

@ProsTata: Miután ez már nem az első Kbt. amit a jogalkotók megalkottak, a honatyák meg megszavaztak, a Döntőbizottság se az a hűdehűde, már itt is látszik a kekecéria. De a LED-izzó az egész hóbelevanc lelke, arról pedig te se mondtál egy vak hangot sem. Úgyhogy a te magyarázatod mehet a kukába.

ProsTata 2018.02.08. 00:16:24

@Európai téridő:
Terelsz. Gyenge megoldás és átlátszó, mint a tárgyi lopás.

Ha a világ legfaszább LED lámpáit szerelik fel, a lopás akkor is lopás.

Ha nem megfelelő lámpákat szereltek fel, akkor azért elsősorban a közbeszerzési eljárásban nyertes cég felel és a felelősséget továbbháríthatja ha tudja.
Esetleg tudsz róla, hogy bárhol (!) a Tiborc (vagy ha Neked jobban tetszik Simicska) céget a megrendelő önkormányzat megkötbérezte volna, esetleg nem megfelelő teljesítés jogcímen beperelte volna, vagy kártérítést követelt volna? Ugye nem?
Javaslom ne terelj és hablatyoljál már itt minőségi kérdésről és próbálj meg "multik kizsákmányolnak minket" kitérőpályára irányítani!
Még a végén kihozod, hogy a multi GE és Soros álla dolog mögött, és becsapták szegény Tiborc-ot. izé akkor most Tuiborcot, vagy Simicskát? :-D
Nem tudsz itt se jól kijönni! :-D

ProsTata 2018.02.08. 00:21:25

@Európai téridő:
Amúgy mi a bajod a Kbt-vel? Elég szar, de speciel ez a része éppen hogy elég tiszta és egyértelmű... Tök mindegy mikor fogadták el, hányszor és kik módosították milyen irányban. Az a módszer amivel a LED közvilágítási beszerzések történtek mindenképpen megsértették a törvényt. Hogy nem vizsgálta azonnal a KBD? Na ez megérne egy misét... Szerintem az is Soros műve és Simicskát védte! :-D

Európai téridő 2018.02.08. 00:21:39

A szerződéskötés szabadsága miatt ezt a megrendelőnek lehet leginkább felróni, hogy balfék módra nem ilyen szerződést kötöttek a kivitelezővel. Támadják meg bíróságon a szerződést!

Európai téridő 2018.02.08. 00:24:08

@ProsTata: Na látod, hogy csak a torka véres? Ha pedig az erősebb LED-izzóval megoldódik a sötétség problémája, tegyék meg az elégedetlen megrendelők, és ha ügyesek, talán még tudnak inkasszálni, ha nem évült el a követelés, illetve ha még a cég megvan.

VáradiJános 2018.02.08. 00:26:43

@gombi11: “Tudtad?Orbán maguknak megvalósítottak az "amerikai álmot",neked meghagyták a észak koreait rém valoságot.”
Kidobnálak oda pár hónapra, hogy utána okoskodj!

Lamlam 2018.02.08. 00:28:05

@FCUK18:
zoom.hu/hir/2018/02/07/az-elios-botrany-sara-nagyon-magasra-frocskol/

Ezekben a cikkekben az az érdekes hogy az ellenzéki cikkek bőszen Orbánt szeretnék lemondatni , sőt , már az OLAF is Nagyon megy itt a hazug félrevezetés .

VáradiJános 2018.02.08. 00:28:58

@taga20: pamut, már megint csúnyán beszélsz! Hát ezt kérték tőled az ópenszoszájetifándésönnél? Azok értelmes fiúkák, kislánykák és egyebek, így nem fogsz felnőni hozzájuk! Eddig gyenge a mutatvány, szedd össze magad!

VáradiJános 2018.02.08. 00:31:45

@anyadmajma: könnyenmegbasztukuram, már megint a kretén nickeden játszol? Anyázol itt? Könnyen teszed, nem tudják visszaadni, mert te nem ismered a tiedet, odaszart téged az aluljáróba, oszt szaladt vissza a sorra

ProsTata 2018.02.08. 00:32:45

@Európai téridő:
Közbeszerzési eljárásban NINCS szerződéskötési szabadság. Te nem tudod miről beszélsz! Nem is értem mit akartál ezzel kihozni, akkora hülyeség!
Sőt a közbeszerzési eljárás elindítása után bizonyos szempontból kényszerpályára kerül a dolog, az ajánlatkérő csak nagyon alapos indokkal léphet vissza az eljárástól, például az előzetesen vártnál magasabb ajánlatokat kapott (ezt előzetesen megadja a KBD-nek, tehát nem lehet simlizni vele).
Teljesült szerződést hogyan akarsz megtámadni?
Ráadásul jogilag érvényes szerződésről van szó, csak előkészítése közben pár bűncselekmény erés és alapos gyanúja merült fel.

ProsTata 2018.02.08. 00:35:08

@Európai téridő:
Erre nem reagálok, mert a közpénz lopása szempontjából irreleváns dolog. Ergo terelsz a kellemetlen témáról.

Európai téridő 2018.02.08. 01:29:27

@ProsTata: Nem trelek, csak érdeklődöm a részletek iránt, mivel a blogger kissé pongyolán írta le, amit leírt. Tudnál a bűncselekmény-gyanúkról részleteket mondani? Esetleg Btk-szakasz mellékelésével. Ami persze nem jelenti azt, hogy dörzsölt jogász ne tudja kidumálni.

morpho 2018.02.08. 04:17:37

@Nem leszünk gyarmat !: lehet, hogy alulképzett vagyok, de ki a faszom az a Simicska György?

Aquincum 2018.02.08. 06:36:17

@putris72: A cikk lényege, hogy ordas, balkáni mércével is gusztustalan korrupcióval nyert több, mint 13 milliárd forintnyi pályázatot az Elios, Tiborcz István. Ez egy, még nem teljesen agymosott polgárt módfelett zavar. Főleg, miután átitatja a korrupció az egész mai, magyar valóságot, kezdve a Kedves Vezető családjától és strómanjaitól. Ugye, nem kell itt majd arról vitatkozni, hogy pl. egy szakmunkásképzőt végzett falusi gázszerelő tisztán lett-e milliárdos? Egyébként minden tiszteletem a becsületes (!) szakmunkásoké!

jotekony koc 2018.02.08. 07:22:27

Azt kérem Örökös Miniszterelnök Úrtól, hogy nehogy lemondjon a miniszterelnökségről azért, mert maffiabűncselekményt bizonyít a családi üzletükre az OLAF.

Mi, magyarok direkt ilyeneket akartunk. Pont erre adtuk TÖBBSZÖR IS a felhatalmazást.
KÉTHARMADDAL .
Ez nem maffiabűncselekmény, hanem a Magyar Kormány politikája !

Hajrá Miniszterelnök Úr, Hajrá Magyarok !!!

VáradiJános 2018.02.08. 08:00:18

És még egy ilyen lopás után sem lesznek az embereknek szimpatikusabbak a balfácánok.

BéLóg 2018.02.08. 08:39:16

Csatlakozom azokhoz, akik jelzik, azért mert X.Y benne van a felügyelő bizottságban, még nem az övé a cég.
Jaaaa, ÉPPEN MOST írta meg az Index, hogy az a Pecsenyecsics (sic!) emberke aki kinyírta a Népszabadságot, NEM média TULAJDONOS mert nincsen neki média tulajdona CSAK felügyelőbizottsági tag.
Ej, ej, ha tehát ő nem tulajdonos, hogyan lesz a Tiborcz gyerek tulajdonos?
Valamint én is szeretném látni azt a dokumentumot, ahol az OLAF megemlíti a nevét. mert azt mindenki olvashatja, hogy Medgyessy és Demszky neve SZEREPEL a 4-es metró OLAF jelentésben.

Olliék 2018.02.08. 09:27:09

Mi,akik olyan helyen élünk,ahová ezt a szart rakták,minket talán a lopás érdekel a legkevésbé. Sötétedés után életveszélyes mind gyalogos,mint sofőr szempontból. Ha köd van,azt kifehéríti,mintha egy lepedő lenne a szélvédőn. A gyalogos pedig nem tudja felmérni milyen messze van az autó vagy a busz. Lefelé világít,még árnyékot sem ad. Egyszerűen SZAR!!!!!!

putris72 2018.02.08. 09:29:02

@anyadmajma: Milyen alapvető szabályokat??Egyelőre csak egy vizsgálat van,és nem állapítottak meg semmi törvénytelenséget!Ráadásul az már a második OLAF vizsgálat!Az általatok ide szart baromságok csak a ti fejetekben léteznek!A blogger is csak hivatkozik egy másik cikkre aki szintén hivatkozik egy másikra!Na de hol van az ami alapján vádaskodtok! Vegyél egy led lámpát mert tényleg nagy a sötétség a fejedben!

putris72 2018.02.08. 09:34:16

@Aquincum: Milyen cikk??A blogger hivatkozik valakire aki szintén hivatkozik valakire!Ez neked bizonyíték??Amúgy csak megjegyzem,hogy olyan embert szerepeltetek a vizsgálati anyagban aki nem tulajdonosa a cégnek!Tudod mit nyilatkozott a OLAF vizsgálatot végző tisztviselő?Ezt:Ja akkor biztos rossz sajtó információ alapján dolgoztunk!Na nem már!

gyurmicsek 2018.02.08. 09:49:22

Semmi gond, hozzák nyilvánosságra a jelentést és sok minden tisztázódik.

1ghost 2018.02.08. 10:20:32

@BéLóg: @putris72: @VáradiJános: @FCUK18:

Na mi van te szarházi, bérhazudozó orbánkollaboráns? Hogyhogy csak ennyi nicken próbálod mentegetni a tolvaj, korrupt, szervezett bűnöző fideszfajtádat?

putris72 2018.02.08. 10:55:50

@1ghost: Te figyú!Már sokszor elmondtam,hogy attól mert te hülye vagy,és korlátol mások még nem azok!Nekem nincs több nick nevem!Ez csak a ti szokásotok,mert így sokkal többnek tűntök!Viszont a választásokon mindig kiderül,hogy egy törpe kisebbség vagytok!Mivel az itt mocskolódó soknak tűnő ballibek is max 1-3 embert takarnak!Ne erőlködj!Józan ítélőképességű emberek szarnak rátok,és a vak gyűlöletekre!Ja de már szerintem ezt is kifejtettem számodra!

1ghost 2018.02.08. 11:24:57

@putris72:

Te agyatlan, bérhazudozó szabó jános orbánfasz! Hiába rohadsz itt nickjeid tucatjain az ellenzéki blogokon te mocskos orbánkollaboráns, a bűnszövetkezetként működő tolvaj, korrupt fideszfajtádnak reszeltek.

putris72 2018.02.08. 11:31:44

@1ghost: Bla,bla,bla......!Nagyon gáz vagy hallod e!Akkor még egyszer!Leszarom,hogy a gyűlölettől hányat látsz belőlem!Te nagyon beteg vagy barátom,és látszik,hogy menthetetlen vagy!Egyszerűen agy normális mondatot nem tudsz gyűlölet nélkül le írni!Csak egy arctalan idióta vagy!

1ghost 2018.02.08. 11:41:10

@putris72:

Hát látom, nagyon betaláltam. Pedig ez csak egy kis ízelítő volt, hogy lásd, hogy állunk valójában, s ebből sejtheted, mi vár rád.

putris72 2018.02.08. 11:53:05

@1ghost: Ne haragudj,de mivel találtál be??Azt mond mi vár rám??Teljesen összefüggéstelenül írogatsz itt mindent!Rám a meló vár,így lassan indulok is!Azt meg,hogy rád mi vár azt nem tudom,és nem is érdekel!De a vérnyomásodnak nem tesz jót a sok idegeskedés!Az meg,hogy hogy állunk?Te fröcsögsz,és ez engem nem nagyon hat meg!Mivel az érvrendszered kb ennyiben ki is merül!

teéjesenmindegy 2018.02.08. 11:53:23

Amikor villamosra vagy buszra írtak ki tendereket akkor azért nem tudott nyerni a magyar gyártóó, mert úgy volt kiírva a pályázat, hogy európai nagyvárosban legyen referenciája. Akkor az úgy jó volt?

Ha az eladó garantál 100.000 órát, akkor annak mi köze van ahhoz, hogy a gyártó mit garantál? Legfeljebb háromszor cseréli.

Csipyke 2018.02.08. 12:33:23

@neko1967: “Ilyen gyenge a képzés a Lendvai utcai troll-képzőben?”
Mar a felvetelin se valogathatnak az okosabol, azoknak nem lehetne barmit beadni...

1ghost 2018.02.08. 12:44:10

Szeintem Tiborczot nem is Récsöl választott. Hanem az apja. Elvégre kibaszott nagy gáz lett volna abból, ha a velejéig tolvaj korrupt, orbán familiába beteszi a lábát egy becsületes ember.

Képzeljük el, hogy nézett volna ki a vasárnapi ebéd, egy böcsületes vővel, amikor éppen megbeszéli a család, hogyan lopjunk el a jövő héten is milliárdokat a magyaroktól.

Na ugye.

citrix 2018.02.08. 14:07:45

Előre borítékolható a nemzeti pártpropaganda hivatal közleménye: Az OLAF Soros zsebéből kandikál ki, Soros lefizeti őket annak érdekében hogy politikai támadást indítsanak a magyar emberek ellen. Hazugság minden ami a jelentésben van mert minden a magyar törvényeknek és jogszabályoknak a betartásával történt a vak számára átláthatóan. A jelentés célja a magyar emberek gyalázása, a választás befolyásolása de ezt a magyar kormány a magyar emberek nevében visszautasítja. Valamint kéri a következő adag uniós forrás utalását Tiborcz cégének számlájára.

citrix 2018.02.08. 14:26:52

@putris72: A Lendvai utcai trollképző újíthatna a tanterven mert ez így már kissé snassz. Kérjétek meg óraadó tanárnak Rezsi Szilárdot vagy legalább Kovács Zoltánt. Mindkettő legalább olyan szinten beszél igazat amilyen sármos és intelligens.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.08. 14:37:21

@BéLóg: Érdekes, hogy bajnait milyen bőszen libás gyilkosoztátok bármiféle "papír" nélkül. De prsze most álszen pofával kéritek a papírt, ami nem is lesz meg, amíg az érintett apósa a miniszterelnök (ez leírva úgy hangzik bakker, mintha nem is a hazánkrol, hanem valami Mugabe féle afrikai banánköztársaságról lenne szó). Szóval javaslok neked egy megbaszódást, örvendezz csak, hogy a miniszterelnöki vej a szemedet is kilopja te ostoba állat.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.02.08. 14:40:14

@putris72: Hogy védekezel. :-) Átlátszó...

Ggábor 2018.02.08. 15:31:32

@Európai téridő: ,Nem leszünk gyarmat !
kedves NERtársak, legyetek szívesek szakmailag tájékozódni, észosztás előtt.

1. LED izzó nem létezik. Van ún. retrofit LED fényforrás, amely becsavarható OTTHON az E27 vagy E14 edison-menetbe. Ilyesmit lakásokban használnak, hogy ne kelljen szétverni a kéglit, ha kiégett az IZZÓ. Kb 3oW teljesítményig gyártják, utcai világításban kevéssé használatos.

2. A Tungsram Schredernek semmi köze nincs a General Electrichez. Az utóbbi 28 évben egyáltalán nem, és azelőtt sem.
www.schreder.hu/cegunk.php

3. Az utcai világítótestben külön LED-ek szoktak lenni, hőtanilag értelmesen elosztva.
www.schreder.hu/lista.php?PF=31
Tehát nincs se foglalat, se izzó, egy bazi nagy hűtőbordán laknak a LED-ek. Ugyanis az izzó akkor ad ki fényt, ha meleg, mondhatni izzik, a LED meg akkor, ha hideg.
www.ledsupply.com/blog/why-you-need-an-led-heat-sink/
van ott ám kép is! egy árva foglalat sincs rajta. Ha egy LED kiég, lehet javítani, ha kevés a fénye, csak kidobni lehet.

4. Írni egy pályázatot, majd nyerni rajta, bűncselekmény. Bankot tulajdonolni, és meghitelezni magadat bűncselekmény (pl. O. Nagy Imre, jó pár év. Felkészül Mészáros & Mészáros). Bűnszervezetben elkövetni, dupla büntetési tarifa. Hogy Tiborc megy-e dutyiba, nem tudom, de a haverja, Hamar úr, hamarosan.

Üdv! Jó olvasgatást a linkeken!

Ggábor 2018.02.08. 15:41:27

@Nem leszünk gyarmat !: A rossz LED izzókat a General Electric szállította, mert Simicska György így rendelte, hogy sötétben manipulálhasson. Ebben kívülről Párhuzamos Lajos is segédkezett, mint felbújtó.

Részletek eggyel feljebb.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.08. 15:42:08

@neko1967: "Hogy is mondta Pokorni?
"s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak "le fogjuk vágni a kezét" - "

Erre azonnal kivágták Pokornit. Nem tűri a fideSSmaffia a sorai közt a félig becsületeseket se.

Zacskóstej 2018.02.08. 15:48:20

@BéLóg: "Valamint én is szeretném látni azt a dokumentumot, ahol az OLAF megemlíti a nevét."

- Az M4-es metró jelentését nyilvánosságra hozta a kormány mivel abban az általad említett férgek neve szerepelt mint a tolvaj. Az Elios-os jelentést titkosítja mert ott egy "másik" féreg a tolvaj. VAjon ki lehet az? Biztos a Simicska. Tuti :)

Ne legyél már ennyire hülye.

VáradiJános 2018.02.08. 16:08:15

@Zacskóstej: miért nem publikálja a jelentést az olaf?

VáradiJános 2018.02.08. 16:11:38

@1ghost: “Na mi van te szarházi, bérhazudozó orbánkollaboráns? Hogyhogy csak ennyi nicken próbálod mentegetni a tolvaj, korrupt, szervezett bűnöző fideszfajtádat?”

Mert a többi nevem szervízben van.

Európai téridő 2018.02.08. 16:17:28

@Ggábor: Én rbbrn lsikud vagyok, a média az Elios ügyénél nem igazán részletezt, hogy a féyerő, vagy fénysugár fókusdzálása, vagy mi a csuda lehetett a baj, a videófelvételek pedig nem bizonyítottak se pro, se kontra, olyan pocsékra sikeredtek. Viszont az Elios által telepített lámpákra alkalmazva ezt leírást, mi az ábra? Mert arra nem adtál választ.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.08. 16:18:14

@VáradiJános: "a többi nevem szervízben van. "

Milyen vízben, te gyökér? Tán áztatod? És milyen szert tettél bele?

Európai téridő 2018.02.08. 16:19:15

@Európai téridő: Írni egy pályázatot, majd nyerni rajta a Btk melyik paragrafusába ütköző bűncselekmény?

VáradiJános 2018.02.08. 16:33:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: upsz, megfogtál, ügyes vagy, természetesen “szervizben”

VáradiJános 2018.02.08. 16:35:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: “Nem tűri a fideSSmaffia a sorai közt a félig becsületeseket se.”

“Se”? Te mucsai barom.

2018.02.08. 17:24:19

Gáz van fityisz trollok!
Lassan - sajnos csak nagyon lassan -, de eléri azt az ingerküszöböt az a lopásmennyiség, ami már szúrni fogja a 2 millió droid szemét is. Persze dőreség lenne azt hinni, hogy majd börtönbe megy a maffiabanda, vagy hogy az új politikai csoportosulás nem fog lopni - dehogynem! csak bazdmeg nem ennyit!

Ha hosszabb ideig akar maradni hatalmon, elég lesz csak az egészségügyet és az oktatást, valamint a szociális lakhatást rendbe tenni, megoldani.
Ha az O1G és bandája kevesebbet lopott volna, és mindazt, amit fent vázoltam, megoldotta volna, akkor április 8.-án nem 2 millió, hanem 4,5 millióan szavaznának rá!
Ere egyébként már O1G is rájött, csak kicsit későn.
És ugyan kezdi szúrni az egész lenyúlás-biznisz a hatalomtól kidülledt szemeit is, csak már lehet, hogy késő lesz.

Majd áprilisban meglátjuk!

2018.02.08. 17:25:21

Gáz van fityisz trollok!
Lassan - sajnos csak nagyon lassan -, de eléri azt az ingerküszöböt az a lopásmennyiség, ami már szúrni fogja a 2 millió droid szemét is. Persze dőreség lenne azt hinni, hogy majd börtönbe megy a maffiabanda, vagy hogy az új politikai csoportosulás nem fog lopni - dehogynem! csak bazdmeg nem ennyit!

Ha hosszabb ideig akar maradni hatalmon, elég lesz csak az egészségügyet és az oktatást, valamint a szociális lakhatást rendbe tenni, megoldani.
Ha az O1G és bandája kevesebbet lopott volna, és mindazt, amit fent vázoltam, megoldotta volna, akkor április 8.-án nem 2 millió, hanem 4,5 millióan szavaznának rá!
Ere egyébként már O1G is rájött, csak kicsit későn.
És ugyan kezdi szúrni az egész lenyúlás-biznisz a hatalomtól kidülledt szemeit is, csak már lehet, hogy késő lesz.

Majd áprilisban meglátjuk!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.08. 18:11:16

@FCUK18: Kíváncsi voltam melyik melyik narancskullancs lesz az első aki azzal érvel hogy bezzeg mások is loptak. Rád tippeltem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.08. 18:12:33

@FCUK18: "jöhetnek a kommentek, hogy védem :) pedig. de tudom, a megértéshez agy kellene."

Igen kellene neked agy, de ehhez a munkához amit végzel, nem kell.

bref 2018.02.08. 18:49:58

Valami szar nyilván van a palacsintában.. de azért vegyük sorra grabowszki mester kifogásoló pontjait. Kezdve a végén:
5.Nyerj még a beszerzési áron is
Ezt tök fölösleges volt felhozni. Persze, hogy olcsóbban lehet beszerezni nagy tételben és perspektivikus projektekhez szinte bármit. Pláne, ha piaci bevezetésnek is jó... Ez se nem etikai, se nem büntetőjogi kérdés. Csak irigység...
4. Hazudd azt, hogy olcsó vagy.
Ez marhaság. Ez a vevőn múlik: ha tényleg meg akarja tudni, hogy a kapott ajánlat megfelel-e vagy sem, akkor további ajánlatokat kell kérnie. Ha nem játszik össze az ajánlattevővel, akkor tőle függetlenül teszi ezt meg.Persze, ha nem akar más nyertest, akkor nyilván a majdani nyertest kéri meg, hogy küldessen be más cégekkel ajánlatokat. Azt mondjuk nagy baromságnak tartom, ha a későbbi nyertes készíti el az ajánlatot, és azt változatlanul küldik be az ajánlatkérőnek.. Szóval ez szerintem az ajánlat kérőjét minősíti (persze, az összejátszásban a nyertes is ludas, valószínűleg jattot várt el az önkormányzat megfelelő személye. Az ilyet hagyni kell veszni, mert ...)
3. Haszonmaximalizálás
Ezt nem igazán értem, még az Indexen fellelt részletesnek tűnő, ám zavaros magyarázat után sem. Miért maximalizálja a hasznot, ha 100000 óra élettartamra számolnak megtérülést...?
Szerintem ehhez ismerni kellene a pályázati kiírást is, mert így ködös.
2. Ne legyen verseny
Lehetett volna, de mégsem volt. Nem biztos, hogy a vélelmezett egyedi követelmény miatt. Ugyanis, ha egy közbeszerzési pályázatban olyan feltételt fogalmaznak meg, amely indokolhatatlan, és főleg, ha mindenki mást kizár a versenyből, simán meg lehet támadni bíróságon a közbeszerzési döntőbizottság döntését.
1. Belső ember
A pályázat kiírás egy dolog. Ha olyan írja ki, aki a pályázónál is érdekelt, az nyilván összeférhetetlen, de nem bűncselekmény. Azt, hogy az illetőnek a tanácsadó cége írta -e ki az önkormányzatok pályázatát, vagy csak a kiírt pályázatokra beadott pályázatokat (ajánlati anyagot) írta-e, az nem teljesen világos. Ez utóbbi teljesen lényegtelen körülmény lenne.
AZ igazi gáz az lett volna, ha a pályázatok(ajánlatok) kiértékelését végző grémiumban vagy a közbeszerzési döntőbizottságban lett volna belső ember. Az valóban fölveti a bűncselekmény gyanúját, de erről nem szól a fáma.
Remélhetőleg egy igazi nyomozati/bírósági eljárás tisztázza ezeket a dolgokat.

ProsTata 2018.02.08. 19:08:13

@Európai téridő:
Szándékosan nem akartam technikai jellegű kérdésbe belemenni, de legyen meg a Te akaratod! :-)
Ggábor elég jól leírta a lényeget, de imádsz a döglött lovon csücsülni.
Kezdjük azzal, hogy a LED fényforrások élettartama nem egzakt érték. Az izzó kiég, a fénycső kialszik, az jól megfogható dolog.
A LED "tönkremenetele" elsősorban a kibocsátott fény csökkenésével jellemezhető.
Ha egy jó nevű márka termékét és garantált élettartamát nézed, ott többnyire 20-25 ezer órát látsz. Ugyanez China felirattal 50-80 ezer lenne. Kb. ugyanarról a termékről beszélünk ugyanabból a gyárból.
A lényeg, hogy (emlékeim szerint) 10% fényerőcsökkenés az a határ, amire megadják a jobb cégek az élettartamot. Merthogy bár mindenféle fényforrásra jellemző az élettartammal történő fényerő csökkenés, a LED esetében ez sokkal jellemzőbb dolog.

Hogy ne legyen teljesen off a hozzászólásom, a probléma az Elios ügyben az, hogy eleve 50 ezer órára írták ki a megtérülés számítást az első körben. Már ez is nagyon necces, lásd előbbieket. Ha utána nézel, írják is egyes helyeken, hogy az Elios által alkalmazott LED fényforrások gyárilag 60-80 ezer óra után TÖNKREMENTEK. A gyártó sem vállalt többet és szó szerint tönkremenetelről van szó, nem valamiféle szabványos értékű fényerőcsökkenésről.
Hab a tortán, hogy a pályázati feltételeket hirtelen megváltoztatták, igazodva az Elios igényeihez, azaz 100 ezer óra alatt kellett megtérülni a beruházásnak. Ggábor is leírta, hogy itt nem kitekerem betekerem "izzót cserélem" történik. A komplett kandeláberfejet cserélni kell, ami a teljes beruházás anyagköltségének minimum a fele.
Innentől a megtérülés számítás végképp elmegy a fikció tartományba, hiszen újra be kell ruházni a beruházás értékének eléggé meghatározó részét a megtérülési időn belül!
Még valami amivel biztosan nem vagy tisztában.
A modern kisüléses fényforrások fogyasztása alig több, mint a LED. Az élettartamuk viszont valóban kisebb... Gyakorlati tapasztalatból tudom (pár LED-es cég számítását kaszáltam már el, akik nálam próbálkoztak) és mérésekkel támasztottuk alá, hogy az energiafogyasztáson nagyságrendileg 10%-ot lehet fogni, a karbantartási költség ami jelentős tétel lehet, de nagyon hosszú a megtérülése. És itt van a lényeg!!! A pályázat kiírója ezért volt kénytelen irreálisan hosszú a megtérülési számítás periódusa, hiszen önmagában reálisan NEM IGAZOLHATÓ a gazdaságos megtérülés.
Ha viszont nem az összehasonlítás a cél, hanem egy teljesen új rendszert kell kiépíteni, akkor teljesen más a helyzet. Mivel a beruházási költség lényegében nem különbözik, evidens választás a LED technológia.

1ghost 2018.02.08. 19:21:35

@bref: "Valami szar nyilván van a palacsintában."

Télleg? Na ne röhögtess mán' te szarházi orbántroll.

Itt van egy jól szervezett bűnszövetkezet, ezer milliókat lop, meg még amennyit nem tudunk, s neked ebből ennyi jön le. Civilizált országban ilyenkor a kormányfő már rég nincs a helyén.

Úgyhogy esetleg próbáld meg hülyének nézni a retkes fideszer tolvaj, korrupt gazdádat!

ProsTata 2018.02.08. 19:25:44

@bref:
ad 4. pont: Nem hazudta, hogy olcsó, nem volt rá szükség. A közbeszerzési eljárások lényege, hogy a közbeszerzési eljárás elindítója köteles eredményt hirdetni, ha tartalmilag érvényes ajánlat érkezett és nem haladja meg az előzetes becsült értéket. Az Elios ajánlata és csak az Elios ajánlata minden kritériumnak megfelelt, hiszen a becsült értéket is kvázi ők határozták meg még az előkészítési szakaszban a pályázat megírásakor, illetve a közbeszerzési eljárás kiírás elkészítésekor. Itt vannak ugye a személyi összefonódások és összeférhetetlenségek.
Óvnálak attól, hogy megpróbáld az önkormányzatok nyakába tolni a felelősséget!
Valójában ők az Elios-féle pénzmosoda kifizetőhelyei voltak.
Mi történt? Megjelenik egy "ismerős" és "megbízható" cég, aki vállalja, hogy LED-esíti a település közvilágítását. Mindezt gyakorlatilag ingyen, az önkormányzat csak a nevét adja.
Megcsinálták nekik a pályázatot, ebbe természetesen az önrész is belefért. A megnyert pályázatot megvalósították, végül a pénzt felvették a kivitelezés költségét az önkormányzaton keresztül.
Mivel a "teljes ügyintézés" egy jól meghatározott körhöz kapcsolódott (és ez már tény, nem pedig feltételezés) ez a befolyással történő üzérkedés, a szervezett bűnözés gyanúját mindenképpen felveti. Most nem foglalkoztam azzal a kérdéssel szándékosan, hogy a projektek esetleg túlárazottak lettek volna.

taga20 2018.02.08. 19:42:07

@bref: "Remélhetőleg egy igazi nyomozati/bírósági eljárás tisztázza ezeket a dolgokat."

én is remélem! és ezért a gecit, a tiborcgyereket, poltpetit, és a többi maffia tagot lesittelik húsz évre.

Európai téridő 2018.02.08. 20:06:19

@ProsTata: Ezzel kellett volna kezdeni az egészet, akkor megúsztátok volna a laikus kérdezősködést. Köszi.

VáradiJános 2018.02.08. 20:27:12

@taga20: ezért kell nyernie a jobbiknak

Ggábor 2018.02.08. 20:31:18

@Európai téridő: mi az a rbbn Isikud?
ezt nem tudom. Az LM80 viszont a Lumen Maintenence teszt. (lásd ProsTata megvilágosító sorait).
www.eetimes.com/document.asp?doc_id=1280235
Nagyon tanulságos írás, érdemes végigolvasni, különös tekintettel a kovbojokra és az indiánokra.
Kedves ismerősöm, Rudi Hechfellner írta.
Végül is, eladni valamit, ami 25000 óráig tart (kb. 8 év, éjszakai üzemben), és azt állítani, hogy 32 évig fog világítani, az nem bűncselekmény.
Ha a kedves após tágabb családjából valaki anno eladott egy igazi aranygyűrűt, olcsón, és 3 hét múlva elkezdett zöldülni a sárgaréz, az sem volt bűncselekmény, hiszen 3 hétig teljesítette az aranygyűrű funkciót. 8 év vagy 3 hét után az eladó úgysincs sehol, hogy érvényesítsd a garanciádat. Már rég eladta, és ott se volt, és elévült.

taga20 2018.02.08. 20:47:15

@VáradiJános: ma lebuktatok! a vörös félholdat húznátok az országra, meg a veszett farkasok féle bandát.

jani, ezé a kommentedért nem foknak megdicsérni a lendvai uccában:)))

VáradiJános 2018.02.08. 20:58:51

@taga20: szurkolok a jobbiknak, szívesen segíteném fel a motyódat az exodusra

Weißkopf 2018.02.08. 21:49:42

@bref: "Remélhetőleg egy igazi nyomozati/bírósági eljárás tisztázza ezeket a dolgokat." Amíg Polt a főügyész? Ne röhögtess már, addig itt semmi nem fog tisztázódni a fideszes maffia lopásai közül. Ezért is lopnak egyre pofátlanabbul, hiszen tudják, hogy Polt elvtárs ügyészsége szemet huny a stiklijeik felett.

taga20 2018.02.08. 21:50:41

@VáradiJános: mindig tuttam, hogy egy úr vagy.

Tisztességes Természettudomány 2018.02.08. 22:16:59

@Európai téridő: A pályázat nem támogatta a kandelábert. Meglévő oszlopokra kellett felrakni a LED izzót befogadó armatúrát (lámpatestet), és benne az izzót. Ha cserélni akarod, akkor új armatúra kell és új izzó. Magyarul az egész beruházás mehet elölről.

Európai téridő 2018.02.08. 22:17:42

@ProsTata: A legjobb lett volna megvárni a fejlesztésnek azt szakaszát, amikor már a technológia lehetővé teszi a "kitekerem-betekerem"-et. Na de akkor mire gründolt volna céget a Tiborcz, meg a Simicska? És ha a magyar ipart ezért-azért nem fejlesztették volna egy kissé vissza a "tudodkik", akkor az EU-pénzeket értelmesebb dolgokra is lehetett volna költeni, mint hogy térkő, közvilágítás korszerűsítése, stb. Akadnak tettesek és részesek bőven ebben a fene nagy elkövetésben. És nem 8 éve kezdődött ez az egész, hanem 28 éve.

Tisztességes Természettudomány 2018.02.08. 22:27:35

@Európai téridő: A magyar ipart sajnos teljesen jogosan fejlesztették vissza a "tudodkik". Ha nem tették volna, akkor esély sem lett volna megújulásra. Biztosan láttál kövér fenekű hivatali hölgyet, aki jusztse végzi gyorsabban a dolgát, mert megteheti. Ugyanez volt a szocialista iparban. Alacsony hatékonyság ergo alacsony termelékenység, és ez nehezen változik.

Nézd meg hány rendszerváltás korabeli cég működik jelenleg. És abból mennyi működik profitábilisan és nem csupán elvegetálva.

kewcheg 2018.02.08. 22:43:43

Én mem sajnálom Laborctól amit szerzett.Úgy tudom már 3 gyerek van vagy tán jön a harmadik, fiatalok tehetségesek, hát most ne éljenek jól csak mert a pm. a fater? Most egy p.m. veje büntetésből már még legyen szegény is? Ez képmutatás...Még jóhogynemmár a p.m. veje egy könyvtár ruhatár szakos általános iskolai tanár éegyen?

ProsTata 2018.02.08. 22:56:18

@Európai téridő:
A kitekerem-betekerem nem működik és valószínűleg nem is fog.
Már le lett írva, hogy a közvilágítási célra szükséges teljesítmény kicsikarása a LED-ből jelentős hőfejlődéssel jár. A LED élettartama jelentősen csökken a hőmérséklet növekedésével. Azaz a hűtőfelület méretezése meghatározza a LED élettartamát. Ezt komoly hűtőbordával, felülettel tudják megoldani.
Az általad ismert kisüléses fényforrások felülete is felmelegszik akár 100-120 oC-ra, ki fogja bírni.
A hűtési igény miatt nem lehet olyan nagy teljesítményű LED fényforrást gyártani, ami a szokványos kandeláberfejekbe szabvány menettel beszerelhető legyen.

Az EU támogatásokat Magyarország arra használja amire akarja. Ezt sokan nem tudják. Az EU csak egy dolgot követel meg, hogy szabályosan történjen, ezt ellenőrzi.
Egyet értek, hogy Magyarország sok hasznos dolog mellett nehezen megmagyarázható beruházásokat is finanszíroz EU-s forrásokból. Csak hagy említsem meg a számtalan fenntarthatatlan élményfürdőt, használhatatlan élményparkot, soha vendéget nem fogadó magánpanziót. Mégis sokkal jobban bosszant, ha bármilyen beruházást durván és magyarosan túláraznak, egyszerűbben szétlopnak (egy új gyanús ügy: 4,5 milliárd forint/km összegért épülő alföldi autópálya).
Valóban nem nyolc éve kezdődött, de 8 éve kapcsolt full gázra. Ebben benne van az is, hogy soha ennyi EU forrás nem érkezett az országba, mint az elmúlt 8 évben.
Van azonban egy komoly különbség még. Soha ennyire nyíltan és korlátlanul, ha úgy tetszik pofátlanul nem csinálták, a következményektől sem tartva.

Peetee 2018.02.09. 01:02:53

Tudom-tudom, erről is a Soros Gyurka tehet, meg az elmúltnyócév'. Tiborcz csak áldozat, átverte őt a Soros kezében lévő tungsram, ja és Brüsszl' is Soros kezében van és le akarja járatni ezt a Tiborcz fiút, azért, hogy jöhessenek a bevándorlók... Ilyen egy birka ország nincs még egy az univerzumban; az biztos.

Peetee 2018.02.09. 01:05:58

@Látens Inszinuáció: Ááá, van 800.000 közalkalmazott, azoknak egy jó része akkor is fideszcsicska marad, ha már az irodai széket is kilopják a segge alól, és állva kell dolgozni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2018.02.09. 05:29:41

@VáradiJános: Mi pedig szívesen tennénk a nyakadra a kötelet egy nürnbergi tárgyalás után.

Európai téridő 2018.02.09. 07:04:57

@ProsTata: Összefoglalva: A LED-es technológia még kiforratlan, de méregdrága, mert a megvásárlókra terheli át a fejlesztés eddigi költségeit. A kitekerem-betekerem fejlesztést nem lépik meg szerinted, mert - mondom én - akkor a gyorsítottan tervezett elavultatást nem tudnák belesuvasztani a termékbe. A fényerőcsökkenéshez kötött élettartamot is azért szabják "rövidre", de amíg lehet, titkolják, hogy azzal is a méregdrága termék újbóli megvásárlására motiváljanak. Ezt a technológiát ebben az állapotában nem szabadott volna a piacra dobni. Ezt a terméket mai műszaki állapotában csak a nyugat-mucsai gazdag országok engedhetnék meg maguknak, mert amit az alacsony fogyasztás költségmegtakarításán el lehet érni, azt az általad vázolt technológiai hiányosságok miatt úgyis máshol ravaszul visszaveszik. De ez a fajta "csalás" bevett dolog, kidumálható, mert ennek a fajta megvezetésnek már történelmi hagyományai vannak, a "beszopását" is beleértve régi kapitalistáéknál. Az, hogy a pályázatban az üzemórát feltornázták irreális magasságba, amit a termék nem tud teljesíteni és erre föl markolták fel a zsét, az lehet, akár csalás is, de az eddigiek alapján az még nagyobb "csalás", hogy a valós értékekről szóló infó nem elég nyilvános és a vevőre zsákbamacskát tukmálnak a bülbülszavú eladók. Hol van ilyenkor egy európai fogyasztóvédelem? Ja, hogy olyan hivatal, hatóság talán nincs is, csak csalás elleni csuklóztató? Erre varrjanak gombot a brüsszelita nagyokosok, mielőtt a magyar félnek is eszébe jut ez a nem végfogyasztót is becsapó olvasata ennek az ügynek.

Ggábor 2018.02.09. 08:46:40

@Európai téridő: szerintem, olyasmihez szóljál hozzá, amihez értesz. Ez így egy kicsit égő.

2018.02.09. 09:22:45

Olvasva a kommenteket, Győzike tesvíre a Zsolti jut eszembe, annak is egy mondata.
Az amikor azt mondta hogy "baj lesz ebből more, meglátod, baj lesz ebből " !
És igaza lett, mert az unijó, aki a magyarokat kizsákmányolja, hogy orsósék jobban éljenek a kiccsaláddal együtt, és ne nélkülözzenek , most a vőm uramat veszi elő. Pedig ő alig lopott. Bezzeg aki a tojást, a tyúkokat, a fát lopja annak lehet lehet lopni ?! Hát hol itt az igazság ?! Őt pedig egy pár rongyos milliárdért előveszik ?! Ebben is sorosgyurkó a ludas, meg a matyi--a rákosi matyi !

csobi2011 2018.02.09. 09:27:57

Remélem az ügyészség vádat emel Simicska ellen, és bekaszlizzák jó néhány évre. Hisz a vizsgált időszakban ő volt a cég tulajdonosa. Itt tapsikol az ellenzék és észre sem veszik hogy erre megy ki a játék. Nem baj, ez így a jó.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.02.09. 09:34:04

@csobi2011: Miért gondolod, hogy az "ellenzék" - jóérzésű magyar emberek - egy könnycseppet is ejtenek, ha egy fidesztolvajt bekasztliznak?

Európai téridő 2018.02.09. 10:41:11

@Ggábor: Mert Te még ehhez is ér2rz, ugye, Főfőokos?

csobi2011 2018.02.09. 12:20:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem kell könnycseppet ejteni. Csak megszűnik a Simicska féle maradék ellenzéki sajtó. Én sem fogok sírni. Csak gondoltam szólok hogy az összes nyomozati anyagban a cég neve szerepel, nem Tiborcé. Csak az ellenzéki sajtó beszél állandóan Tiborcról. Ha bukik a dolog, nem Tiborcnak kell milliárdokat visszafizetnie, hanem a cégnek, amihez már semmi köze. Na mindegy, ti csak fideszezzetek itt tovább, biztos rengeteg embert meggyőztök.

Ggábor 2018.02.09. 16:26:32

@Európai téridő: Azt nem állítom, hogy értek (ér2rz) hozzá. Mindenesetre, egy cégnél olyan műszereket konstruálok, ami ilyesmit mér. Meg részt veszek egy európai (horrible dictu!) projektben, ahol a szemét únió 1 millió eurót tol bele abba, hogy itt ezt kutassák. Meg ilyesmit tanítok a műegyetemen.
De persze, lehet, hogy te jobban értesz hozzá, mert soros.

Ggábor 2018.02.09. 16:37:02

@csobi2011: Simicska 2o13 nyarán kiszállt.
index.hu/belfold/2018/01/24/orban_hozta_ossze_tiborczot_simicskaval/
A gennyláda T ugyanis azon is nyerni akart, hogy nem fizette ki az alvállalkozót, mármint, aki tényleg megcsinálta a munkát.
Tiborc egyébként egy paraszt, a Bánk bán című operettből.
Tiborczot nem biztos, hogy el lehet kapni, de a jobbkeze, Hamar úr, kb. menthetetlen.

Ggábor 2018.02.09. 16:42:50

@csobi2011: egyébként igazad van, természetesen nem Tiborcznak kell visszafizetnie a pénzt, nem is a cégnek. Majd az önkormányzatok kell, hogy visszafizessék a jogosulatlanul felvett EU támogatást.
Repesni fognak, hogy kifizessenek egy keményen túlárazott beruházást, amiért kaptak egy nem működő közvilágítást.

Ggábor 2018.02.09. 16:46:52

@Nem leszünk gyarmat !: utána tudtam nézni, tudod, szűk a szakma, részben igazad van. A GE ugyan nem tulajdonosa a Tungsram Schrédernek, de ő is kapott egy szeletet a tortából. Le volt ez szépen vajazva.

Európai téridő 2018.02.09. 18:41:04

Ez a termék ebben a formában sztem a fogyasztó becsapása. De nem hiszem, hogy pont az OLAF fogja az európai fogyasztóvédelmi hatóság figyelmetlen felhívni erre a körülményre.

taga20 2018.02.09. 20:41:13

@VáradiJános: na menné má a pébe! vona melyik polgárikörből kelt ki?

abból!

VáradiJános 2018.02.09. 21:52:44

@taga20: ah, nagyon jó étteremből jövök éppen, kár, hogy a virtuális szagod belerondít az élménybe, de mindegy, már késő .... most nincs kedvem bokszolni veled. Szép hétvégét!

taga20 2018.02.09. 22:17:10

@VáradiJános: remélem a közösből fizettétek, ahogy minden más fogyasztásotokat!

egészségedre!

VáradiJános 2018.02.09. 22:24:55

@taga20: már elvesztette közpénz-jellegét

taga20 2018.02.09. 22:29:09

@VáradiJános: azt sejtettem má kábé nyolc év óta.

na lépek, me holnap meló, és hamar jön a reggel félhat.

gondolom te nem vágod ezt, de holnap majd elmesélem:)))

jóéjt!

Ggábor 2018.02.11. 11:13:35

@Európai téridő: tessék, a kedvedért. Itt egy szép ábra:
reflektor.blog.hu/2018/02/09/mit_kenemeg_ellopni_ebben_az_orszagban
Balra fent: higanygőzlámpa. A körte cserélhető, pár ezer forint.
Jobbra lent: LED fényforrás. Mit cserélsz benne? Az egészet egyben.

A hatásfokuk hasonló, energiát és vonatkozó költséget nemigen lehet nyerni az átállással.

Egy ilyen LED lámpa ára, direkt a gyártótól, 139 000 forint. Ebben benne van az önköltség, plusz a haszon, a profit meg a nyereség.

Tiborcz és Hamar cégénél 217 805 forint. Ebben az előzőekhez képest még a rablás, a lenyúlás, a vesztegetés és a zsarolás költségtényezői is benne vannak.

forrás:
444.hu/2015/06/25/megmagyarazhatatlanul-draga-lampakat-hagyott-maga-utan-tiborcz

Korrekt megoldás: három évente kicserélni a higanygőzlámpát, amellyel a világítást még a bolsevizmus idején megépítették Magyarországon, alaposan megtervezve, szép egyenletesre. Pár ezer forint, plusz munkadíj.

FIdesz megoldás: ellopunk lámpánként 100 - 200 000 forintot, viszont jó sötét van. Lebukás esetén a város az emelt összeget fizeti vissza az EUnak.

Fontos: erről nem a LED lámpa tehet, nem is a gyártója. Ahol a lámpát cserélő karbantartónak tízszer akkora a fizetése, mint Magyarországon. Nagyon is megéri, hogy nem kell a négert felküldeni 3 évente cserélni.
Magyarországon olcsón megcsinálja a cigány melós.
De még igy is 32 évenkénti cserét kellett hazudni a csaló, tolvaj férgeknek, hogy kijöjjön a matek.

Európai téridő 2018.02.11. 14:50:43

@Ggábor: Túl könneydén zsonglőrködik a számokkal a Tisztelt Úr, csak, hogy moantráhazssa a mantrázandót, de ettől csak még zavarosabb és gaynúsabb ez az egész. A párezer és a 139 ezer forint között van egy kis diffi. És a LED egy régebbi állításod szerint 8 év alatt megy tönkre, ha korrekt üzemórákkal számolunk. Akkor mégis van valami hiba a kréta és a gyártó, illetve a kőgazdag nyuga-mucsaiak kalkuláclója körül, ami persze magyar földön, az "etióp" bérek mellett pláne nagyon necces. Le kéne már állni ezzel a műbalhéval, mert sanszos, hogy a végén még OV-ék is sutyiban egyeznek ki az OLAF-fal, ha esetleg a fagyi elkezdene visszafelé nyalni.

Ggábor 2018.02.11. 18:34:56

mi a zavaros?
Itt a hagyományos higanygőz cucc ára:

www.celon.hu/fenyforrasok-1397/nagyintenzitasu-gazkisulo-lampak-hid-1964/nagynyomasu-higanyizzok-1968/tungsram-higanygoz-izzo-hgli-e40-250w-451341.html

A pár ezer és a 139 ezer forint közötti különbség mintegy 130 ezer forint. A tiborczi 217 ezer meg a pár ezer közötti különbség meg mintegy 210 ezer forint. Még kb. tíz évig Gazsi felmászott volna 3 évenként a meglevő lámpához, és kicserélte volna a higanygőz "körtét". Utána meg nem tudjuk, mi lett volna.
Zavaros és gyanús az egész, az már biztos - legalább azt tudjuk, kik halásznak a zavarosban. Simicska, Lázár, Hamar, Tiborcz.

Ggábor 2018.02.11. 18:36:48

És ennek a lámpának az ára 1956 forint! Értitek, 1956! ez nem véletlen ...

Ggábor 2018.02.12. 00:20:47

@Európai téridő: egyébként becsülöm a kitartásodat, akár meggyőződésből teszed, akár pénzért. De aki bármely termékre, amit elad, azt állítja, hogy 32 év múlva az működni fog, az hazug. Főleg, ha a termék tíz éve létezik. Ha pénzért teszi, akkor csaló. Amikor ezt a pénzt a saját zsebébe folyatja, akkor tolvaj.
És ha valaki eladott neked egy aranygyűrűt, ami sárgaréz valójában, akkor nem az a szemét, aki sárgarezet mer gyártani nyugat-mucsán, hanem az, aki kamuzik az eladásnál.

Európai téridő 2018.02.12. 07:42:05

@Ggábor: Vontam én kétségbe az elemezésed után, hogy a 100 ezer üzemóra nonszensz? Nem. Viszont egy ilyen technológiáboz a negyedét, ami állítólag okés, a felmerülő többletköltségek miatt keveslem. Én azt mondom, hogy még egy kicsit fejlesztgetni kellett volna, hogy foglalatból kitekerem - foglalatba betekerem szintig kellett volna fejleszteni, minden ezt nélkülöző megoldás csalás. Hogy öregkapitalitáéknál sem okés a fogyasztóvédelem ilyenkor, azt kifogásoltam. De ha szerinted a 25 ezer üzemóra ekkora költségekkel okés, azt is elhiszem neked, csak furcsállani fogom.

Ggábor 2018.02.12. 09:47:09

@Európai téridő: Na látod, egyetértünk. Kettővel feljebb leírtam, és ProsTata is leírta, hogy az egyetlen, amiben a LED lényegesen jobb lehet az eddigieknél, az a karbantartási költség. Ha Amerikában van egy melós, aki jár körbe és cserél, az tízszer annyiba kerül, mint itt, tehát emiatt a kisebb élőmunka igény megéri. Nálunk is jobb lehet, ott, ahol a leállás cserére nagyon drága (hídon, alagútban).
Ezért csalta le Magyarországon valaki a csere igényt negyedére (32 évente 8 év helyett), hogy magyar bérek mellett is kijöjjön a matek.
A foglalatból kitekerem megoldás műszakilag lehetetlen, Az izzólámpa meg a higanygőz, az akkor működik jól, ha forró. Ezért az, hogy csak a vézna foglalaton keresztül megy ki a hő, az előnyös, mert a lámpa nagyon felhevül.
A LED az akkor működik jól, ha hideg. Ezért az, hogy csak a vézna foglalaton keresztül megy ki a hő, az nagyon lecsökkenti a fényét, mert a lámpa nagyon felhevül.

Európai téridő 2018.02.13. 07:26:40

@Ggábor: Találjanak ki megoldást a foglalatra, vagy valami paneles és nem horrordrága megoldásra, akkor talán tényleg gazdaságos lesz a LED, mert ez így csak a fogyasztó megvezetése, pláne, ha elhallgatják a később szükségessé váló járulékos költségeket. A karbantartási költségek rész nekem neccesnek tűnik.
süti beállítások módosítása