B1 blogcsalád



Zeman győzelme jól jön Orbánnak, az viszont nem, hogy Schulz lehet a német külügyminiszter

Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje

2018. január 28. - Szelestey

download_5.jpeg

  • Zeman egy követ fúj a másik három visegrádi állammal a menekültek befogadásának elutasítása ügyében.
  • A Spiegel szerint legfőbb ideje felébreszteni Csipkerózsika-álmából az EU-t.
  • Közép-Európában az ultranacionalista kormányok próbálják elkenni, hogy országuk bűnrészes volt a holokausztban.

New York Times

nyt.png

Zeman megválasztásával Csehország továbbra is az illiberális fordulat felé tart, követve Magyarország, Lengyelország és Szlovákia nyomdokait. A régi-új elnök populista és a migránsok ellensége. Politikája hozzájárult ahhoz, hogy a V4-ek viszonya megromoljon a nyugati partnerekkel. Egy prágai elemző szerint az eredmény láttán Putyin ennél már nem is lehetne boldogabb. Mert ugyan az nem kétséges, hogy beleavatkozott a kampányba, ám Európa egyre megosztottabb, és ezért az oroszoknak nem is kell olyan sokat tenniük. A szakértő szerint azonban az államfő sikerének titkát másfelől a cseh társadalom széttöredezettségében, illetve abban kell keresni, hogy Zeman jól meglovagolta a vidéki lakosság aggodalmait. A választás kimenetele alighanem nyugtalansággal tölti el Berlint és Párizst, valamint azokat a kormányokat, amelyek mélyebb integrációt akarnak. Győzelmi beszédében a politikus kijelentette: továbbra is támogatja, hogy a csehek saját maguk határozzanak a jövőjükről, ideérve a népszavazást az ország uniós tagságáról.

Wall Street Journal

wsj_logo_jo.jpg

Zeman győzelme megvilágítja, milyen szilárdak a hatalmon lévő pártok pozíciói Közép-Kelet-Európában. Ezek az erők nem támogatják, hogy az EU egységesebb legyen. A menedékkérők áttelepítésének terve pedig különösen nagy felháborodást váltott ki a térségben. Ez azután felbátorította az euroszkeptikus köröket, főként Lengyelországban és Magyarországon, ahol Orbán Viktor kerítéssel zárta el a teljes déli határt, amúgy pedig igencsak esélyes a választásokon. Csehországban az államfő jogköre főként protokolláris, ám nagyon is beleszól a külpolitikába. Márpedig a hivatalban lévő elnök azt ígéri, hogy az ország az orosz és kínai kapcsolatok központja lesz Európában.

Daily Telegraph

daily_telegraph.jpg

Várhatóan megnehezíti az unió és Csehország kapcsolatainak javítását, hogy Zeman marad az államfő, ugyanakkor kapóra jön Lengyelországnak és Magyarországnak. Varsó és Budapest, populista-nacionalista kormánnyal az élén, élesen ellenzi a szorosabb EU-együttműködést, és azt, hogy Brüsszel ragaszkodik a menedékkérők elosztásához. Mindkettőt uniós szankciók fenyegetik, miután Brüsszel a demokrácia elleni fenyegetésnek tekinti több lépésüket is. Ők viszont alighanem örömmel fogadják, hogy Prágában hivatalban marad a szövetségesük, hiszen az államfő is határozottan elutasítja a muzulmán bevándorlást. Valószínűleg éppen ez az egyértelmű elutasítás billentette Zeman javára a mérleget az elnökválasztás második fordulójában, noha ellenfele is elzárkózott a kvótáktól.

Spiegel

der_spiegel_1.jpg

Az újság helyesli, hogy a német szociáldemokraták vezetője helyet kér magának a kormányban, bár eleinte kizárta, hogy tisztséget vállaljon a nagykoalícióban. Az ingadozása persze nem vet rá jó fényt, ám egy politikus azzal még nem játssza el a hitelét, ha az új feltételeknek megfelelően változtat a tervein. Akkor kerül bajba, ha nem teljesíti azt, amit a választások előtt ígért és az SPD elnökét így kell majd megítélni. Viszont az új német kabinetnek igencsak szüksége van az európai ügyekben fölöttébb járatos Schulzra, mert az EU reformjának kell a berlini politika középpontjában állnia. Aki látta, hogy Trump Davosban miként igyekezett a nemzetközi üzleti elitet az adóparadicsom Amerikába csábítani, annak tudnia kell, hogy legfőbb ideje új életet lehelni Európába, megújítani érték- és gazdasági közösségként. Schulznak kulcspozíciót kell kapnia Németország uniós politikájában. Az viszont már más kérdés, hogy neki kell-e irányítania pártját, hiszen nincsen csapata, mellesleg elképzelése sem, hogy milyen gyógymód tenne jót a szociáldemokráciának.

New York Times

nyt.png

A holokauszt kísérti Európát, mert a heveny nacionalizmus új életre kelti a náci idők iránti nosztalgiát. A térségben kormányok dicsőítik az egykori gyilkosokat, akik milliókat öltek meg. A Szovjetunió nem ismerte el a zsidók kiirtását, a népcsoport lemészárolt tömegeit diszkréten besorolta a Nagy Honvédő Háború áldozatai közé. Babij Jarnak akkoriban nem jutott emlékmű. De a németek nem egyedül követték el a szörnyűségeket. Segítségükre volt egy sor helyi hatalom és félkatonai szervezet, amely felsorakoztatta és agyonlőtte a zsidókat. Néha a fasiszták szolgálatában, néha szabad akaratából. Ma a régióban a kollaboránsok emlékének hódolnak, az ultranacionalista hullám részeként rehabilitálják őket, noha százezrek haláláért felelősek.

Pl. Magyarország és Horvátország igyekszik tisztára mosni a háború alatti vezetést. A mai hatalmak követik az orosz példát és áldozatként, illetve szabadságharcosként tüntetik fel azokat, akik egykor együttműködtek a nácikkal. Közben pedig igyekeznek elkendőzni a saját antiszemitizmusukat, valamint részvételüket a holokausztban. A PiS törvényben akarja megtiltani, hogy bárki ilyesfajta bűnökkel vádolhassa a lengyeleket. Azaz üldöztetésben volna részük azoknak a zsidóknak, akik meg akarnak emlékezni saját kiirtásukról. Az amerikai zsidóság többnyire hallgat, mialatt Kelet-Európában eltorzítják a történelmet. Pedig meg kell szólalnia, hiszen szoros kapcsolat van a holokauszt ügyében a revizionizmus és a zsidóság elleni új keletű erőszak között. A régióra kell vetni a tekintetet, mert ott a náci gyilkos mezőkön régi harcok dúlnak és az egyfolytában kellemetlennek számító halottak nem találják nyugalmukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9013609483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.28. 08:29:53

Győztünk Prágában, Soros és Brüsszel tombol, ez a lényeg.

2018.01.28. 09:36:32

Nem tudom ki hogy van vele, de ez a Zeman nekem szimpatikus. A csehek döntöttek, a demokrácia győzött.

2018.01.28. 09:39:28

"Azaz üldöztetésben volna részük azoknak a zsidóknak, akik meg akarnak emlékezni saját kiirtásukról."

Ha kiirtottak valakit, akkor az hogy akar bármiről is megemlékezni? Tehát valójában az van, hogy egyesek, akiket nem irtottak ki, meg akarnak emlékezni mások megöléséből, haláláról.

taga20 2018.01.28. 09:43:35

@karandash: "meg akarnak emlékezni mások megöléséből, haláláról."

szerintem feküdj vissza rohadék, addig se csinálsz kárt rohadék!

taga20 2018.01.28. 12:17:18

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

birka, a hülyeség, a ruszkiszolgalélek, a retardáltság győzött!

vagy is tényleg nyertetek:)))

gratulálok muzsik!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.28. 12:52:11

@taga20:

A populizmus újabb győzelme Európában, ez jó hír a kismebereknek.

taga20 2018.01.28. 13:49:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

látom kezd kibújni belőled az öregapád vére. látom igényed lenne egy újabb holokausztra.

látom szétszeretnétek szedni a gazdáddal együtt a liberális, virágzó európát!

csak csináld, hátha a te gyereked is egy lágerbe köt ki. gyerünk faszkalap, gyerünk!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.28. 16:04:40

@taga20:

Azt mondod, az EU zsidó képződmény, s még én vagypk az antiszemita?

nemecsekerno_007 2018.01.28. 18:03:22

"Mert ugyan az nem kétséges, hogy beleavatkozott a kampányba, ám Európa egyre megosztottabb, és ezért az oroszoknak nem is kell olyan sokat tenniük..."

Akkor most az oroszok miatt megosztott v. egyébként is? A probléma nem csak Putyin és Oroszország. Ezt nem ártana észervenni. :)

inteligencs elenzeki 2018.01.28. 18:05:40

Magyarország és Horvátország igyekszik tisztára mosni a háború alatti vezetést. A mai hatalmak követik az orosz példát és áldozatként, illetve szabadságharcosként tüntetik fel azokat, akik egykor együttműködtek a nácikkal.

Én nem tudom, azért én megkérdezném az újságírót, mi a véleménye a kubában fenntartott amerikai fogolytáborról, a vietnámi háborús bűnökről, vagy a két háború közötti amerikai egyetemeken működő numerus claususról.

csihuhuhu 2018.01.28. 18:07:11

@taga20: Aktív a demokrácia felelős az oldalon, már talán a lágerben is hasonló feladatot remél magának. A mocskolódás kitűnően megy.

nemecsekerno_007 2018.01.28. 18:13:00

@Comte de Gippaud: Wernher von Braun - V2 rakétamérnök :)

nemecsekerno_007 2018.01.28. 18:18:34

@taga20: úgy látszik eloszlott a lila köd ami a keleti-blokk összeomlása utána/alatt kialakult a demokráciával kapcsolatban az emberekben :)

A világot a pénz, a gazdasági és stratégiai érdekek mozgatják, abban van különbség, hogy mennyire vastag az ideológiai máz ezeken :) Ez meg már PR és kommunikáció kérdése.

Egyébként már 2-3 éve kereskedelmi háború folyik az USA és az EU közt, így ennek fényében kell itt nézni a kritikákat. Akár pozitív, akár negatív. :)

De itt egy cikk ami kicsit más oldalról is bemutatja például az ukrajnai válságot:

www.cnc.hu/2012/06/boseges-europai-vaserckeszletek-es-globalis-elvarasok-az-aceltermelesben/

Jakab.gipsz 2018.01.28. 19:39:16

@taga20:

A liberális Európa ateista-zsidó-fantazmagória, tudománytalan fércmű azért nem működik. Kár erőltetni.

Ennyi.

Ezt csak egy nyóc osztályos primitív ember nem látja be, ezért agresszív és erőszakosak úgy mint Cohn-Bendit.

Schulz mint miniszter , netán kancellár, az pedig úgy nézne ki mint: kurva kezében a liliom.

rasztaszív 2018.01.28. 19:53:44

@Jakab.gipsz: a magadfajta bosszúszomjas klerikális férgek állnak az egész kelet-európai "illiberalizmus" mögött.szerencsére,így amikor egyszer végül tömegeknek is leesik a tantusz,együtt mentek a levesbe.

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.01.28. 20:46:48

"szoros kapcsolat van a holokauszt ügyében a revizionizmus és a zsidóság elleni új keletű erőszak között. "

Ezt most hogy érti ez a Newyorkizé szennylap?

Mert a zsidóság elleni újkeletű, valóban aggasztó erőszak Nyugat-Európában tapasztalható a szintén ugyanezen szennylap által ünnepelt muszlim bevándorlás következményeként.Magyarországon egyáltalán nincs ilyen jelenség, Lengyelországban pedig gyakorlatilag nincs akit érintene

Gyakorlatilag ugyanazt csinálják Amerikában, mint a háború alatt: beáldozzák az itteni zsidóságot a kisstílű pillanatnyi érdekeiknek. A megszállással lekötött néhány német hadosztály fontosabb volt nekik, mint a magyarországi zsidók túlélése

Ezek oktatnának nekünk történelmet

Több cseszlovák filmvígjátékot! 2018.01.28. 20:52:12

"Putyin ennél már nem is lehetne boldogabb. Mert ugyan az nem kétséges, hogy beleavatkozott a kampányba, "

Ennek a fickónak minden napja arról szól, hogy beavatkozik. Lassan már vécére járni sincs ideje emiatt. Bezzeg a Soros meg a derék jó amerikai külügy ...

élveteg 2018.01.28. 20:52:22

"A választás kimenetele alighanem nyugtalansággal tölti el Berlint és Párizst, valamint azokat a kormányokat, amelyek mélyebb integrációt akarnak. "

Szar egy ügy ez a demokrácia az biztos Elő előfordul hogy a benszülöttek merik venni a bátorságot és nem Berlin meg Párizs szája íze szerint szavaznak Ohhh azok a régi szép idők amikor nyakukra lehetet ültetni Heydrich obergruppenfühert Ment ott minden mint az ágybaszarás Berlin akarta szerint Míg le nem puffantották

Jakab.gipsz 2018.01.28. 21:02:53

@rasztaszív:

Ez a szókimondó populizmus, csak a sunyi parazitáknak nem tetszik, menjenek ők a levesbe.

Mi magyarok sohasem kereskedtünk rabszolgákkal és nem hoztunk ide senkit sem rabszolgaszállító hajókon. Nem gyarmatosítottunk.

Te lökött miféle bosszúról beszélsz, nincs ilyen, csak a te vágyálmaidban formálsz bosszú jogot.

Kereszténynek lenni azt jelenti a betű dogmát elvetni, ti dogmatikusok vagytok.

Ha nincs dogma akkor pedig senkik vagytok, ez a ti bajotok nincs identitásotok.

Mári Pacal 2018.01.28. 21:16:22

Győzött a vén komcsi.tapsoljatok csak, Narancsködösök.

Bolshevik 2018.01.28. 21:20:53

@élveteg: Haha pont ez jutott eszembe :D

rasztaszív 2018.01.28. 21:30:21

@Jakab.gipsz: nem ti,klerikális férgek vagytok a magyarok.ezt a színtiszta parazitizmust villámgyorsan felejtsd el.
na persze,mondd a piócának,hogy ne akarja a vért...

Jakab.gipsz 2018.01.28. 21:45:37

@rasztaszív:

Kezded érteni ugye, azért hazudozol ilyen vehemensen.

Vége az üres fellengzős mormolásnak és az fecsegésnek, ti mentek a levesbe, liberális piócák.
A kereszténység csak az ateista-zsidóknak és a muzulmánoknak nem tetszik, a megoldás egyszerű húzzatok vissza, oda ahonnan jöttetek.

Nem kötelező itt lennetek.

rasztaszív 2018.01.28. 21:48:22

@Jakab.gipsz: nem a kereszténységről van itt szó.én keresztény vagyok,te pedig egy élősködő.

Lamlam 2018.01.29. 00:12:29

@Több cseszlovák filmvígjátékot!:
Úgy tekintsél a New-york Times ra hogy az újság liberális lap. Besároz minden olyan országot ahol jobbra tolódott apolitika.Úgy állítja be Magyarországot mintha a Szállasi kormány rémtetteit ünnepelné az Orbán kormány .Pedig ez nem igaz.
süti beállítások módosítása