B1 blogcsalád



Rendőrökkel dobatnák ki az irodájából Poltot és Matolcsyt

2018. január 27. - nickgrabowszki

Elkezdődött az ellenzéki kampány.elle.jpg

Bár még vagy 3 hét van hátra a hivatalos kampánykezdetig, szombaton elindították az ellenzéki pártok a választási hadjáratukat.

A kampánynyitókon legalább annyit bírálták egymást, a konkurenciát az ellenzéki szavazókért, mint a kormányt és a Fideszt.

  • Gyurcsány például azt mondta, csak az ő pártja, a DK nem kötött tisztességtelen alkut Orbán rendszerével.
  • Vona szerint a többi ellenzéki párt féleszű vagy félszívű, akik nem válthatják le a Fideszt, ellentétben persze a Jobbikkal.

Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy interjúban - amit a Népszavának adott, amit Gyurcsány szerint a Fidesz finanszíroz - valami olyasmit üzent Gyurcsánynak, hogy az MSZP-szavazók nem fognak a DK egyéni jelöltjeire szavazni, hiába koordináltak tehát a pártok,

jobb lenne a közös lista.

Egyes tudósítások szerint még a közös lista 3 helyét is felajánlotta a DK elnökének, ha mégis csatlakozni akarnának az széles ellenzéki összefogáshoz.

Molnár Gyula elment a Párbeszéd születésnapjára, ahol azt mondta, áprilisban több mint kormányváltás, majdnem rendszerváltás kell Magyarországon. 

Első látásra ez csak egy frázisnak tűnik (Orbán mondott ilyesmit ellenzékből az 1998-as kampányban), de valószínűleg több van mögötte: az a vita, hogy fenn kell-e tartani a jogbiztonságot vagy Orbánt minden eszközzel le kell váltani.

Molnár ezzel minden bizonnyal Szigetvári Viktornak válaszolt, mert pár órával korábban az Együtt miniszterelnök-jelöltje a csepeli kampánynyitó rendezvényén úgy fogalmazott,

az Orbán-rezsimet a '89-'90-esnél sokkal keményebb rendszerváltással kell leváltani.

Ami szerinte azt jelenti, hogy az Együtt az egyetlen párt, amely demokrataként bátran megszakítaná a jogfolytonosságot és feles többséggel elhajtaná Polt Péter legfőbb ügyészt és Matolcsy Györgyöt, a jegybank elnökét. (Az nem kérdés, hogy ők az Orbán-rezsim támaszai, hatalmának forrásai, főleg Polt.)

Mert 89-90-ben nagyon ügyeltek a jogi és procedurális formaságok betartására, amit Szigetvári most mellőzni szándékozik. Azt mondjuk nehéz elképzelni, miként hajtaná végre.

  • Választást nyer az ellenzék, majd rendőri erővel dobatja ki Poltot és Matolcsyt az irodájából?
  • Lesz bíróság, amelyik ezt nem semmisíti meg azonnal?
  • Vagy egyszersmind a bíróságokat is kontroll alá vonná?

De akkor meg minek rendszert váltani?

Az a legvalószínűbb, persze hogy ezeket Szigetvári is éppen olyan jól tudja, csak az ellenzéki versenyből akart kitűnni a nagyotmondásával.

(A kép illusztráció. Forrás: MNO)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6213607511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dare 2018.01.28. 16:31:52

A franc az egészbe, elég a szavakból.

Az ellenzéki pártok vezetőinek: Németh Eszterrel való beszélgetés csütörtökön.
Aki nem lesz ott, az elnézést a kifejezésért, de sz.rjon sünt.

Fő téma: a demokrácia visszaállítása miképpen lehetséges.
Előadók: Németh Eszter, és nem tudni még kik.
Időpont: február 1

Minden résztvevő tenni fog a demokráciért, aki ezen részt vesz.
Aki nem megy el, annak megfelel a jelenlegi helyzet.
Ideje színt vallani.

Pop40 2018.01.28. 16:35:31

@Hohó60:

Tudom, hülye fideszesként tilos alapszinten is értened a gazdasághoz, vagy minimálisan is tájékozódni, de azért nézz már utána, hogy milyen szinten álltak világszerte a szocik alatt a hozam-, illetve kamatszintek, és hol állnak most.

Gondolom, az egész világon a mocskos tolvaj vajdád nyomta le őket, ugye? :D

Ha már felszopónak ideküldtek, szopd már fel a vajdádat azért is, hogy júliusban alacsony a fűtési költség!

Pop40 2018.01.28. 16:41:17

A poszthoz:

Teljesen jogos a felvetés.

Polt elvtárshoz ki kell vonulni rendőri erőkkel, és odabaszni az asztalára azokat a fideszes maffiaügyeket, ahol az egyértelmű lopások után nem indult eljárás. (Pl mert Polt elvtárs nem olvas újságot, ugye.)

Ha meg tudja indokolni, oké, ha nem, bűnpártolásért lesittelni.

A kancsalhoz szintén kivonulni, és megnézni, hogy is vesztette el a közpénz közpénz jellegét az alapítványainál. Utána mehet ez a görény is a sittre.

Ha lehet, Polttal közös cellába, hogy legyen közös témájuk.

1ghost 2018.01.28. 16:45:08

@putris72:

Te idióta bérhazudozó orbánfasz! A korrupt tolvaj fajtádat akárhány nicken mentegetheted te ócska szaralak, mert a kutya sem hisz már nektek, hiszen rabló, hazug gazemberek vagytok.

A fidesz név szitokszóvá vált az országban. A becstelenség, az aljasság, a korrupció, és a féktelen lopás szinonimája.

2018.01.28. 16:53:51

@taga20: Amikor fideszes kommunistával állok szemben, akkor nincs szívem. Mindig is rühelltem a komcsikat, de a fideszes alfajuk a náci zombikkal vetekszik.

www.youtube.com/watch?v=Kmiyf-Iv2h8

@putris72: Ha nem bírod a lipsiket, minek jössz ide leszopni őket? Csak kérdem. Hülye vagy?

2018.01.28. 17:06:05

Bűnpártolásért nem csak a legmagasabb rangú fideszes pártkatonákat lehet elvitetni, hanem a legutolsó fideszes szavazót is, elméletileg. Bár velük inkább az országnak okozott károkat kellene majd kifizettetni, amit a vezír kedvéért szívesen meg is fognak tenni (vagy csak akkor fog kiderülni, hogy ebben az országban senki nem szavazott a fideszre). Hitler bukása után is kiderült, hogy Németországban senki sem volt náci, csak jobb híján a Führer-re szavaztak. Igen, egyszerű többség kell a korrupt, bűnpártoló és kollaboráns hivatalnokok azonnali eltávolítására. Utána népszavazással új alkotmáyt bevezetni, majd minden fideszes gazember vagyonát államosítani (beleértve a haverok, rokonok, ismerősök és ezek gyerekeikre, kutyáikra íratott vagyonát is). A lopott vagyont vissza kell szolgáltatni a hazának.

káposzta 2018.01.28. 17:08:57

@6.Lenin: Itt két probléma van, a Fidesz, meg 2 millió olyan ember, mint te :D

6.Lenin 2018.01.28. 17:13:17

@káposzta:

Megtisztelő, hogy 6 millió annyira hülye, hogy nem tudnak leváltani/elzavarni, vagy elégedettek velünk.
Köszi.

d.j 2018.01.28. 17:14:11

@Hohó60: Nem magyarázkodom egy hülyének. Maradjunk annyiban, minden szavam igaz volt rólad, fényesen bebizonyítottad.

putris72 2018.01.28. 17:17:03

@1ghost: Nem te vagy az akit párszor már lemostalak? Nyugalom ideggyenge barátom! Vesztesek vagytok, és csak csaholni tudtok! Inkább arra készülj, hogy majd mivel magyarázátok majd a még nagyobb buktát!

1ghost 2018.01.28. 17:26:06

@putris72:

Hehehe te retkes bérhazudozó fideszbérenc. Mindenki csak röhög rajtad te orbánbohóc. Legfeljebb a gazdád seggét tudod lemosni a nyelveddel. Neked az élet ennyit juttatott.

midnightcoder2 2018.01.28. 17:29:44

"Mert 89-90-ben nagyon ügyeltek a jogi és procedurális formaságok betartására, amit Szigetvári most mellőzni szándékozik. Azt mondjuk nehéz elképzelni, miként hajtaná végre."

Az egy dolog. De mi lesz, ha a következő jobboldali kormány ezen vérszemet kapva odáig fokozza a jogi és procedurális formaságok be nem tartását, hogy felakasztja Szigetvárit ?

Pop40 2018.01.28. 17:32:59

@midnightcoder2:

Az nem lenne rossz. Akkor végre rájönne ez a tohonya ország, micsoda nemzetrontó maffiával van dolga, és végigakasztgatná a nagykörúton ezt a hazaáruló, tolvaj narancsbolsi söpredéket.

putris72 2018.01.28. 17:36:37

@1ghost: Nagyon szépen köszönöm! De ezt inkább meghagyom neked! Ebben te vagy a profi, és én ezt el is ismerem! Toronymagasan jobb vagy nálam! Próbáld hozni is ezt a szintet! Hidd el seggnyalás közben nem találkozunk össze, ez nem az én műfajom!

1ghost 2018.01.28. 17:37:50

@midnightcoder2:

Simán kitelik tőlük. De jelenleg inkább annak nagyobb az esélye, hogy nép lógatja fel orbánékat, meg a hozzád hasonló szarházi kollaboránsokat.

1ghost 2018.01.28. 17:39:49

@putris72:

Megértem, hogy szégyelled. De hát szarházi orbánseggnyalóként mégis mi a faszban reménykedhetnél?

felucca02 2018.01.28. 17:55:18

@Jakab.gipsz: Liberális zsidó filozófusok legyenek, ez nem kérdés!
Még akkor is, ha a másik oldalon nem Orbán állna. De ha ő áll, akkor egyértelmű!
Miért, mi ezzel a baj?

arabok balrol 2018.01.28. 18:22:01

van egy olyan megérzésem, hogy a libbantak még 2014nél is nagyobbat fognak bukni a választáson!

szdsz végrángásait idéző tüneteket produkálnak

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.28. 18:38:46

Így vasárnap este felé már nem emlékszem, mi libbantak a héten hányszor buktuk el a választásokat?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.28. 18:41:00

@putris72: Igen, lemostad a pöcsét miután leszoptad. Rendes tőled.

putris72 2018.01.28. 18:48:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hát neked sem sikerült meg ugrani azt a bizonyos lécet!De sebaj, végül is hülyékre is szükség van! Te is pont ilyen vagy! Egy értelmes mondatot nem birtok leirni!

2018.01.28. 19:05:48

@rallus: "Ezek után könnyű elhinni, hogy mit rendeztek itt a gyáva kommunista pufajkások 56 végétől, hátuk mögött a Vörös Hadsereggel..." - ott a pont.

taga20 2018.01.28. 19:13:01

@aleksz róz: öröm nézni, mikor két pufajkás narancskullancs nosztalgiázik.
te és rallusevtárs a parazita szép példányai vagytok:)))

taga20 2018.01.28. 19:13:56

@aleksz róz: benned bízunk és a gravitációban:)))

1ghost 2018.01.28. 19:27:16

@Jakab.gipsz:

Nagyon tetszik. Így is igaz. Remélem a migráncsbetelepítő, sorostervtúlteljesítő orbán gazdád is elégedett vele, tehát nyugodtan nyald rojtosra a valagát ezen a nickeden is, a többit meg dugd a saját seggedbe.

Mindenesetre el kell ismernem, a büdös életbe nem jöttünk volna rá, hogy orbán képes 100%-kal túlteljesíteni a soros tervet miközben 20 ezer millát kiad a haveroknak soros elleni kampányra.

Szóval az ötlet zseniális volt. Kibaszott nagy pech, hogy a szarházi fideszsöpredék lebukott.

A hülye államtitkárotok bevallott mindent.

Wildhunt 2018.01.28. 20:24:55

@okostojas007: ha nem jelented fel, vagy nem tudod bizonyítani, akkor igen. Ha visszalopod, téged csuknak le.

2018.01.28. 20:34:35

@Wildhunt: nemigazán értetted azt amit írtam

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.28. 20:47:36

A ballibek mindig is leszarták a jogokat.

Pofátlan végkielégítéseket osztottak, ezt Strasszburg utaltatta vissza a tolvajok számlájára.
Ellenzékieket verettek 2006.10.23-án beazonosíthatatlan karhatalmistákkal, tömegoszlatásra alaklmatlan fegyverekkel.

Mit várhat ezektől a kreténektől az ember, ha 8 éve frusztrálódtak, mert nem verethettek jobboldaliakat !?

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.28. 20:49:30

@1ghost:

Valahol röhejes és szánalmas is, mikor a migrásnsseggynaló Soros bérenc ballib söpredék, aggódik a valódi menekóültek befogadásán, amit egyébként minden évben meglépett a kormány.

A gazdasági migránshorda megállítása és elosztása volt az amire nemet mondtak a magyarok, és mondanak ma is, Soros és a magadfajta csicskásai legnagyobb bánatára.

Gandosz 2018.01.28. 21:08:51

Rendőri erővel a hazaáruló ellenzéket söpörném ki az országból.

morph on deer 2018.01.28. 21:14:29

@6.Lenin:
“Helyettem nem döntött 1x sem”

Akkor te nyilván helyesled, hogy ő a “magyar nép” nevében határoz mondjuk a Budapest - Belgrád vasútvonalra felvett kölcsönről, vagy a kb 600 milliárdnyi forintnak eg “labdarúgás” nevű fikcionális faszságra való elcseszéséből, az “olimpiai pályázatot” nem is említve, amire hivatkozva a mai napig kapnak fizetést jónéhányan, - de te ugyanúgy ismered az összes szart, de a jelek szerint te helyesled, hogy a fejed fölött hoz döntéseket egy arra teljesen alkalmatlan kókler, mert te felhatalmaztad erre, és egyébként sem tudnál jobbat.
Hát, van ez így.
Velem meg ez nincs így.

Szerintem eleve gusztustalan húzás, hogy rendszeresen “a magyar nép” nevében nyilatkozik, holott arra jogosítványa sincs, legfeljebb a “magyar kormány” nevében nyilatkozhatna, ahová az ország lakóinak mindössze alig a negyede juttatta.
A “magyar nemzet” nevében tett nyilatkozatai pedig még neccesebbek, ha belegondolsz.

"Soros a magyar népet támadta!"
Nem, azt támadja, aki beleköp a levesébe.

Ezt az orbán is tudja, és ezt a személyében ellene és korrupt gyakorlata ellen tett kijelentést ennek ellenére emelte országos szintre?
Vagy annyira hülyének néz mindenkit, hogy feltételezi, a lakosság nem tud különbséget tenni a “Nehézkő” és “Magyarország” között?
Pedig ez annyira nem nehéz, mint az a bizonyos kő..!

“Egy lelkiismeretlen gazember mondta el a véleményét, .... komolytalan.”

Az. Csak éppen igaz. Kínos, megértem, éppen onnan, de ilyen az élet!
És Szeva bácsi még meg sem szólalt..!

“Vonát nem szívesen olvasnám... Szerintem felesleges.”

Csak akkor lenne jelentősége, ha a fideszes koncepciók civilizáltabb változata is érdekelne - sans tolvajlás - de aki orbán személyében látja a messiást annak valóban felesleges.

“Egy viccpárt? Ez most komoly? Mint alternatíva? Kinek? 9 millió polgárnak?
Ne bassz!”

A tanácsot nem hiszem, hogy megfogadom, de egyébként nem a 9 milliónak, hanem nekem.
Mi más illene egy ország élére, amelynek pávatáncos vezetése kész röhely, a lakói meg mintha a siralomház és az elmeosztály között próbálnának dönteni éppen..? De most komolyan!

morph on deer 2018.01.28. 21:17:15

@Rettegek mert ballib vagyok:
“tömegoszlatásra alaklmatlan fegyverekkel.”

Ne viccelj, még mindig ott van a tömeg?
Észre se vettem..!

2018.01.28. 21:23:09

@taga20: mi van roki, elittad má az erzsébet utalványt?
vagy az nektek nem jár?

1ghost 2018.01.28. 21:57:26

@Rettegek mert ballib vagyok: @Gandosz: @aleksz róz:

Na mi van te migráncssimogató orbánbohóc? Sikerült az összes nickeden körbenyalni a tolvaj, korrupt orbán gazdád seggét?

Nehogy egy is kimaradjon, mert orbán olyan faszán teljesítette a soros tervet, hogy erre még soros is csak elismerően bólogat!

Hogy ez igen viktor fiam! Így egy baszni egy komplett népet azért csak ritkán fordul elő a történelemben.

Kibaszott nagy pech, hogy kitudódott. Lehetett volna titkosítani mondjuk 80 évre.

De a hülye államtitkárotok bevallott mindent.

Pöff 2018.01.28. 22:16:47

egyik kutya másik eb

Mszp DK együtt egykutya...meg se lepődnék ha fideszesek lennének köztük

Egyébként Gyurcsány hogy hogy nem dutyibna ül? jah várj..mindent értek.

Egyébként Poltot nem kidobni kell hanem rabláncon elvezetni, nagy különbség
Ha kidobod, el menekül, szabadon fut
Ugye értitek már...ha valaki le akarja csukni, akkor az le fogja csukni.
Vagy előtte legalább le kell váltani, aztán a helyére tenni valakit aki azt mondhatja hogy az ügyészség hivatalból vizsgálja

Ez a különbség a jobbik és a liberál baloldal közt.
A jobbik akar valamit...a többi meg csak szart keverni...azért került oda orbán is, mert előtte is csak a szart keverték

2018.01.28. 22:27:18

@Gandosz: A kurva anyádat söpörd haza a sarokról, fideszfattyú.

2018.01.28. 22:42:04

@morph on deer: ha orbán a 27%-kal nem beszélhet a nép nevében, akkor ti az 1-2-5-8%-otokkal beszélhettek?

morph on deer 2018.01.28. 23:04:58

@aleksz róz:
Egyrészt: ki az a “ti”, másrészt: ki beszélt arról, hogy ki beszélhet?

Ő engem nem képvisel, a nevemben ne nyilatkozzon, kösz!
A saját nevében igen, a kormány nevében igen, a választói és pártja nevében igen, - ennyi.

Én pedig csak- és kizárólag a magam nevében beszélek, csak ritka és kivételes esetben ‘magam és családom nevében’ - pont.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.28. 23:17:56

@aleksz róz: Hol írta hogy a nép nevében beszél? Értő olvasással hogy állsz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.28. 23:21:10

@aleksz róz: Iljics, Iljics, semmi sem tart örökké, 150 év alatt sem váltunk törökké!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.28. 23:22:32

@Jakab.gipsz: "A Soros- terv és név szitokszóvá vált az országban. " - próbáltad már átnevezni?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.28. 23:24:06

@putris72: "meg ugrani" - te beszélsz értelmes mondatról?

bkkzol 2018.01.29. 01:36:19

@Pop40: Igen ,mert a pénzügyi zsenialitásuk miatt kapott jó "állást" Barosso vagy Járai. Előző munkahelyükön bizonyítottak! :-))

Pop40 2018.01.29. 02:36:15

@bkkzol: Értelemszerűen a reklám is benne van, Barroso a kapcsolatai meg a neve miatt kapott állást. Ez érthető is, a bank helyében te se Kis Pistának fizetnél milliókat, hanem annak, aki behozza az árát.

csobi2011 2018.01.29. 09:11:07

@morph on deer: érdekes érvelés. A képviseleti demokráciáról még nem hallottál? Aki nyeri a választásokat, az képviseli Magyarországot mindenhol. Tök mindegy ki szavazott rá. Majd négy év elteltével el lehet őket zavarni. Vagy úgy kössön a kormány nemzetközi szerződéseket vagy Viktor úgy vegyen részt eu csúcsokon hogy nem az országot képviseli csak a rá szavazókat. Na ilyen hülye demokrácia értelmezést is csak itt lehet olvasni. Én is sokszor kitéptem a hajam amikor Gyurcsány a sok faszságát csinálta de sajnos akkor ő képviselte egész Magyarországot mindenhol, pedig a vége felé már egy egész ország rühelte, alig volt mögötte néhány százalék szavazó.

2018.01.29. 09:32:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: az egy dolog, hogy a fidesz is végéhez érkezik egyszer, ez nem is kérdés szerencsére. hanem azt miből gondolod, hogy ti jöttök helyette?

6.Lenin 2018.01.29. 09:34:33

@morph on deer:

Látom nem sokat (semmit) nem értettél abból, amit írtam. Mi a faszért vannak választások, ha mindenki azt szeretne csinálni, ami neki jólesik?

Nem Orbán döntött helyettem, nem is kényszerített. Elmondta, hogy mit is szeretne, és én azt elfogadtam, ÖNKÉNT.

Igaza van Sorosnak, szerinted.
Soros egy lelkiismeretlen gazember, ahogy Gyurcsány is. Ők lennének az utolsók, akiktől valaha is elfogadnék bármilyen erkölcsi ítéletet egy másik emberről.

Közben elolvastam (igaz nem végig, mert nem bírtam ennyi marhaságot végigolvasni)az általad belinkelt Vona féle programnak nevezett blődséget. Kár volt.

Az azért tényleg a komolytalanság teteje, hogy egy viccpárt hülyeségeit meg elfogadnád, sőt másoknak is követendő célként ajánlanád. Itt tényleg maradj meg a saját egyéni döntésednél, a többit bízd másokra.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 09:34:41

@6.Lenin:
Orbán a legnagyobb katasztrófa ami hazánkat sújtotta a 2. világháború óta.

Orbánra szavazni egyenlő a nemzet, a magyar jövő elárulásával.

6.Lenin 2018.01.29. 09:41:54

@Magyarulaszlo:

Ez a te véleményed, az enyém meg ettől eltér. Na, és?

2018.01.29. 09:47:12

@morph on deer: nem arról van szó. arról beszéltél, hogy ki nem beszélhet a nép nevében. meg a szövegedre reagálva én is arról.
leszarom, hogy te csak a családod nevében akarsz beszélni, mert a pártod, amelynek már vagy negyven éve tagja vagy (+ a szövetségesei) szintén a nép nevében beszélnek. legyél felháborodva ebben az esetben is: ők csak ne beszéljenek a nép nevében a pár százalékukkal...
vagy lépjél ki az mszp-ből, papám, akkor talán közelebb leszel ahhoz, hogy igazad legyen

amúgy meg te is ugatod a demokráciát, látod? pont ugyanúgy a te miniszterelnököd is orbán (vagy bárki más), akár rá szavaztál, akár nem. a te nevedben is beszélhet.

2018.01.29. 09:49:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: máris elvitted félre, papám... értő olvasással hogy állsz?

Magyarulaszlo 2018.01.29. 09:51:46

@6.Lenin:
Annak bizony forradalom lesz a vége, ha a Narancsos kisebbség nem hagyja, hogy az Orbán-ellenes többség egy tisztességes választáson elzavarja a tolvajbandát.
Mondom tisztességes választáson,
nem egy ilyen torzított csaló rendszeren mint a mostani...

Magyarulaszlo 2018.01.29. 09:53:33

@6.Lenin:
Hazudsz.
Neked nincs véleményed, a Te véleményed a Párté.

A Te véleményedet akkor hallom, amikor bekapcsolom a párttévét...

6.Lenin 2018.01.29. 09:58:34

@Magyarulaszlo:

Mi akadályoz meg abban, hogy leváltsd a jelenlegi rendszert?
Kevesen vagytok hozzá?
Kevesen fogadják el a hülyeségeidet?

Már ki van találva a megoldás. Jobbat kell kínálni, amit sokan elfogadnak. Ennyrie 1xű ez köcsögkém.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:00:22

@6.Lenin:
Akkor most bebizonyítom, hogy Neked nincs véleményed, és csak a pártod jelöli ki, hogy éppen mit gondolj.
Íme a feladat:
kommentáld az alábbi videó üzentetét:

www.youtube.com/watch?time_continue=81&v=NtKwEovr5Wo

Pontosan tudom, hogy 10 éve is istenítetted ezt a gerinctelen gengsztermajmot, úgyhogy nem lesz könnyű dolgod. Ma azt kéne mondanod, hogy ez egy nemzetáruló Soros bérenc. Pedig 10 éve még pontosan ezt szajkóztad te is.

Na, van véleményed?
Hadd halljuk!

legális 2018.01.29. 10:04:02

@Magyarulaszlo:
Lacika!
Milyen többség? A nem fideszes?
Tudod milyen sokan vannak, nem DK-s, és különösen nem együttes oldalon?

Lenin már megírta fennt a technikát. Kövessétek!
Ha lehet legyen pozitív, és több mint abcúgorbán. A többi rajtatok múlik. A választók 40%-ával már nyerhetsz. Tisztességes választáson. Azt nem tartanám tisztességesnek, ha 1-2%-kal nyernétek, remélem te sem.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:04:56

@6.Lenin:
A jelenlegi torz választási rendszer, ami azon alapul, hogy ne a többség, hanem a legnagyobb kisebbség kapjon teljhatalmat. Megvan, hogy a szavazatok 30%-ával lehet kétharmadot csinálni?

Másrészt pedig Polt Péter, aki a pártmaffia érdekeit védi, a fideszes ügyeket szőnyeg alá sepri.

Te tényleg szimpatizálsz ezekkel a bűnözőkkel, vagy pénzért csinálod?
Bocs, de az utóbbi életszerűbbnek tűnne....

6.Lenin 2018.01.29. 10:09:12

@Magyarulaszlo:

Tökéletesen 1etértek azzal, amit Orbán ezen a videón elmond.
A nyugatos gondolkodás, szabadság nem= Brüsszellel.

Ha te arra hivatkozol, hogy az Orbán és kormánya nem= a magyar néppel, akkor nekem miért is kéne lefogadnom, hogy a jelenlegi unió vezetése = az európai népekkel, gondolkodás módjukkal?

Ajánlanám, hogy első húzásként próbálj rendet rakni a saját fejedben, mielőtt másokéban szeretnél turkálni.
Nem nagyon ajánlanám, hogy mások fejével gondolkozz, amikor a sajátoddal se megy.

6.Lenin 2018.01.29. 10:14:33

@Magyarulaszlo:

Nem torz a választási rendszer, hanem szükségszerű egy olyan országban, mint Mo.
A győztes mindent visz.
Jelenleg még szükség lenne olyan kormányra, akik alkudozás nélkül meg tudja valósítani a vízióját. Koalíciós marakodásba belebukna az ország.
A vt-be nincs beleírva, hogy csak a Fidesz nyerhet.
Van 6 millió választásra jogosult polgár, akik nem a Fideszre szavaztak.

Kergess inkább lepkéket, talán abban nagyobb sikerekre is képes lennél.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:15:22

@legális: Neked is leírom.
A jelenlegi választási rendszer a legnagyobb kisebbségnek adja a hatalmat. Most kétmillió zombi szavazata alapján van kétharmada egy rablópártnak.

Szted ez miért jó egy olyan országban, ahol történelmileg úgy alakult, hogy a narancsos zombik mellett vannak nácik, liberálisok és baloldaliak?
Szted miért jó az országnak, hogy az elveszett szavazatokkal a győztest kompenzálják?
Szted miért jó, hogy a szavazatok 30%-ával lehet kétharmadot csinálni?

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:24:01

@6.Lenin:

És az nyilván fel sem tűnt, hogy Orbán az el,múlt években pontosan ennek az ellenkezőjét csinálja? Húúú, lehet hogy nem nézel párttévét....

Lehet hogy nem tűnt fel, hogy a Vezéred időközben lefeküdt Putyinnak, összeveszett a teljes Nyugattal, megszüntette az a demokratikus intézményrendszert amit ebben a videóban még kifejezetten féltett, és azokat a civileket baszogatja, akiket itt még szintén nagyra tart?
És az sem zavar, hogy a fékek és ellensúlyok lebontásával, a torz választási rendszerrel és a független intézmények bedarálásával pontosan azt teszi Orbán, amire itt még azt mondja, hogy nem szabad hagyni?!?!?! (gyk: demokrácia nélküli töbpártrendszer)

Neked ez a sok sok ellentmondás nem szúrja ki a szemed?
Akkor neked bármit, de tényleg bármit be lehet adni :D
Te vagy a tökéletes fideszes....

Vagy van az a pénz? :)

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:29:05

@6.Lenin:

Figyuka, lehet hogy nem tűnt fel, de Orbán azt mondja, hogy a lényeg a felelősség és az elszámoltathatóság.

ROGÁN, HABONY, MÉSZÁROS, TIBORCZ, ORBÁN, KÓSA stb....
Baszki ezek közönséges bűnözők, nettó tolvajok akiket jelenleg csak a Főügyész véd meg az elszámolástól és a börtöntől...

Ha egyetértesz Orbánnal abban, hogy fontos az elszámoltathatóság, akkor miért nem mész ki az utcára, hogy végre eljárás induljon a fent említett gengszterek ellen?!?!!?

Te szoktál gondolkodni?
Mármint a pártfeladatok mellett...

6.Lenin 2018.01.29. 10:31:19

@Magyarulaszlo:

Te módszeresen kevered a saját véleményedet a tényekkel.
A neked kedvezőt simán elfogadod, de ugyanezt másoktól megvonnád.

Sajnálom, de nem tudlak komolyan venni.

Mellesleg nem vagyok fideszes, csak rájuk szavaztam, és mindaddig fogok is, amíg nem lesz jobb.
(a gyengébbek kedvéért: ez nem azt jelent, hogy a mostani a tökéletes, sőt, és mindennel elégedett lennék. A helyette kínált sokkal szarabb, eddig )

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:34:28

@6.Lenin: Miért is szükségszerű, hogy a győztes még az elveszett szavazatokat is megkapja? nem értem, illetve nem írtál indoklást le, csak leírtad és kész.
Érveket is tudnál mondani?

És miért ne érvényesüljön inkább az én másodlagos pártpreferenciám?
Elmagyarázom hogy mi az, tudod lehet, hogy ha nem szavazhatok a PM-re, akkor azért örülnék, ha az LMP kapná a szavazatom. és ha az LMP megkaphatná a szavazatom második körben, akkor lehet hogy kiderülne, hogy van egy valódi többség, így viszont a legnagyobb kisebbséget erősíti a szavazatom elhullása...

A Fidesz nem hagyja, hogy érvényesüljön a másodlagos pártpreferenciám. elmondanád hogy ez miért jó az országnak?

6.Lenin 2018.01.29. 10:36:16

@Magyarulaszlo:

Miért ne lehetne bármelyiket is elszámoltatni? Itt vannak az országban.
Az elnyert pályázatokat megvalósítják (vastagon fog a ceruza? Mindenhol a világon, ezek erre vannak kitalálva). Az ország épül, fejlődik.
Lehetne esetleg jobban?
Lehetne. Itt az alkalom, bizonyítsd be, nyerjétek meg a választásokat. De...
Azok ne pofázzanak, akik eddig mindig csődbe vitték az országot.
Valahogy nem vagyok képes komolyan venni őket.
Ennyi.

legális 2018.01.29. 10:41:21

@Magyarulaszlo:
milyen zombik vannak még a narancsoson kívül?
te milyen színű zombi vagy?
miért kellene olyannak vezetni az országot, aki még 30%-ot sem tud szerezni, tarhálni, lopni, vásárolni?
az elveszett szavazatokkal nem csak a győztest kompenzálják, hanem a vesztest is. AZ azért elég gáz, ha a győztesnek több fölösleges győztes szavazata van, mint a vesztesnek úgy an block.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:43:08

@6.Lenin:
Tekintve, hogy nem tudom, hogy miyen tényekről beszélsz, nem értem, hogy mire gondolsz. Nem írtál érveket, nem váalszoltál tisztességesen a felvetéseimre.

Az aktuális Fideszes hazugság paneleket nem tudod használni a kérdéseim kapcsán és ezért megfutamodsz.
Kár.

6.Lenin 2018.01.29. 10:44:56

@Magyarulaszlo:
Miért kéne erős, egységes kormány?

Mert eddig az országot a barátaink (keletről, nyugatról) kifosztották. Gazdaságilag, és még sok mindenben nagy a függőségi viszony.
A polgárok gondolkodásmódja még túlságosan is szétszórt. Be kellene látniuk az embereknek, hogy az ország érdeke jelenleg még fontosabb az egyéni érdekeknél.
Ez nagyon nehéz feladat. Egy szétszórt, marakodó kormány nem éppen a jó példa lenne.

Majd, ha elég erős az ország-gazdaságilag- kialakulna egy, az ország érdekeit elsődlegesen figyelembe vevő polgárság, akkor lehetne a többnemű klozetokon is vitázni, vagy bármilyen más , kisebbségeket érintő faszságokon is.

Jön a tavasz, kergess lepkéket, sokkal egészségesebb, mint olyasmivel foglalkozni, amihez fingod sincs.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.29. 10:49:05

@Magyarulaszlo:

A felsoroltak semmivel sem nagyobb bűnözők, mint Gyurcsány, Kóka, az Alstom, vagy épp a Strabag vezetői.
Nyernek közbeszerzést versenyt megkerülve.

De legalább nem kúrják el, és már ez is sokkal több, mint amit Gyurcsányék tettek.

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:49:15

@legális:
1. Zombinak hívok mindenki, aki úgy kezeli a politikát, mintha focicsapatokról lenne szó.
Itt nem az a lényeg, hogy melyik csapat győz, hanem, hogy az ország jobb hely lesz-e.

A Fidesz irányítja a legtöbb zombit, de vannak MSZpP-s és Jobbik-os zombik is.
Én nem vagyok zombi.

2. Nem az a kérdés, hogy a legnagyobb PÁRT van-e hatalmon, hanem az, hogy jó-e az az országnak.
A jelenlegi rendszer nem teszi lehetővé a választás során koalíciók kötését.
A legerősebb kisebbség kezébe hatalmat adni veszélyes, mert az leválthatatlan diktatúrák kialakulásához vezet. Nicsak, pont mint itt most.

Mondd meg nekem, hogy miért jó, ha egy erős kisebbség nehezen leváltható?

6.Lenin 2018.01.29. 10:59:37

@Magyarulaszlo:

" miért jó, ha egy erős kisebbség nehezen leváltható? "

Miért lenne nehezen leváltható?

Van egy lecsúszó ország (szerinted)
Milliók nyomorognak (szerinted)
Nincs demokrácia (szerinted)

Van 6 millió választásra jogosult, akik nem a Fideszre szavazta, 2 millió ellenében.

Mi az, ami nem teszi lehetővé az ellenzék győzelmét?

Mert vagy nem igaz, amit hablatyolnak (szegénység, lecsúszás), vagy nem tudnak mást kínálni helyette. A választók nem hülyék.

Mi olyan kurva bonyolult ebben, könyörgöm?

Magyarulaszlo 2018.01.29. 10:59:44

@6.Lenin:

Semmi értelme annak amit írsz.

1. Az országot most is kifosztják. (Pask, Kínai balkán vasút), csak most pont a te liblinged írja alá a kifosztásról a megállapodásokat.

2. Magyaroszág szted milyen értelemben lett erősebb? szerintem gyengébb mint valaha. képtelen például elszámoltatni a saját vezetőit. Nem tudja megvédeni magát a rablógazdálkodást folytató kiskirályoktól. Akkor miért lenne erős? Azért mert a Felcsúti felhúzott egy kerítést és megvette a püspököt? vicc.... :D :D

3. Szerintem az ország érdeke, hogy minél szorosabban kapcsolódjunk az EU-hoz és erős, független intézményrendszer védje a demokratikus értékeket.
és egyetértek, abban, hogy ezt jó volna, ha még a Fideszesek is egységesen belátnák ezt és végre elzavarnánk a maffiát.
Ezzel egyetértesz?

Vagy szerinted a lényeg, hogy a vezérnek ne legyen ellenzéke és kritikusa?
Mit akarsz Te? Diktatúrát? Egypártrendszert?

Magyarulaszlo 2018.01.29. 11:05:42

@6.Lenin:
Pontosan tudod a válaszokat, azért mert a Geci a saját helyzetére szabta a választási rendszert.

Inkább azt írd le, hogy szerinted miért volt rossz a korábbi rendszer, miért kellett átszabni a választási körzeteket? Miért nem volt jó a kétfordulós rendszer és miért baj, ha két párt koalíciót alkot a két forduló között és lenyom egy harmadikat.
Egy tippem van csak: azért mert nem kedvezett a Fidesznek....

Magyarulaszlo 2018.01.29. 11:07:23

@Rettegek mert ballib vagyok:

Ezt alá tudod támasztani számokkal? vagy legalább ügyekkel, amikhez tudok számokat rendelni?
Sztem a Fidesz által lenyúlt több 10 000 milliárd ft mindent überel a rendszerváltás óta....

Magyarulaszlo 2018.01.29. 11:09:15

Ilyen lassú, tohonya trollokkal régen volt dolgom.
Unalmasak vagytok és lassan gépeltek, na csá.

Üzenem a tartótiszteteknek, hogy lassan időszerű a csere...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.29. 11:11:23

@Magyarulaszlo:

A kétfordulós zsarolós rendszer csak az ügyeskedőknek kedvezett, az SZDSZ féle törpe pártoknak, akik ilyenformán zsarolási potenciáljuknál fogva kormányztai tényező lehettek, és a többségre erőszakolhatták a törpe minoritás által támogatott agybeteg faszságukat.

Most csak az kormányozhat, akit a válastók többséger támogat.
Megjegyzem a kompenzációkat tekintve valahol a középmezőnyben vagyubk az EU-t nézve. Az Angoloknál alig van kompenzáció, a Németeknél van a legtöbb. Mi valahol középen vagyunk.
Hogy a ballibek ezokból szopnak az mellékes.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.01.29. 11:14:25

@Magyarulaszlo:
Mi ttámasszak alá ?

Ugyanazokat a közbeszerzéseket, amit eddig a Strabag, és Alstom nyertek, a Simornak, Alstomnak utalt 100 millákért, Medgyessy féle becsületrendekért cserébe, ma Mészáros és Garancsi nyeri ingyen.

Ugyanúgy verseny nélkül.
A különbség annyi, hogy ők itt adóznak, itt alkalmaznak embereket, és a nyereségük egy részét is itt költik el, szöges ellentétben az Alstommal és Starabaggal akik postafordultával vitték haza az Uniós pénzeket az elkúrók alatt.

6.Lenin 2018.01.29. 11:15:55

@Magyarulaszlo:

"3. Szerintem az ország érdeke, hogy minél szorosabban kapcsolódjunk az EU-hoz és erős, független intézményrendszer védje a demokratikus értékeket.
és egyetértek, abban, hogy ezt jó volna, ha még a Fideszesek is egységesen belátnák ezt és végre elzavarnánk a maffiát.
Ezzel egyetértesz?"

Igen 1etértek. Orbán is ezt mondja már néhány éve.

Erős, független vezetés kéne az EU vezetésébe, aztán lehetne tisztogatni a Fideszben is.
(mellesleg eddig mindenkit ki is rúgtak a Fideszből, akik tényleg köztörvényes dogojkat műveltek, és nem kívánságlista alapján)

6.Lenin 2018.01.29. 11:18:37

@6.Lenin:

dolgokat (néha 1xrre két billentyűt sikerül leütnöm). Bocs.

BéLóg 2018.01.29. 11:42:37

@Magyarulaszlo: Ezaz. Agggggyuk tehát a LEGKISEBB kisebbségek, akkor ez qrva demokratikus lesz!
Az ég meg nem szakad rátok, barmok, mi?

Hülye mocskos fidesz szavazók, beszopnak mindent, eszük elment lopnak a maffiózókkal meg mindengeciség, DE szerintünk majd EZEKNEK elege lesz eccer és akkor megdöntik, felkoncolják, szétbasszák, kinyírják, felnégyelik meg minden.
De addig is rohadjatok meg fidesznácik mocskok, orbáncigányok, megminden!
meg különben is reggeltől estig rettegnek a NÉP-től, ami NEM ők, hanem mi vagyunk mind a tizenheten és az orbángenyócigány meg múlt héten meg fog bukni, de ha nem akkor tavaly!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.29. 11:59:31

Az Együttnek most az 1 % elérése a cél, nem bárki kidobása bárhonnan...

BiG74 Bodri 2018.01.29. 11:59:43

Ha tudnám, hogy tényleg megteszik, már most előre megkapnák a szavazatomat.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.29. 12:03:55

Egyre jobban öszintére hergelik magukat az "európai liberális demokraták"

Ez jó, folytassátok

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.29. 12:05:26

@Magyarulaszlo:
"Sztem a Fidesz által lenyúlt több 10 000 milliárd ft"
"Ezt alá tudod támasztani számokkal?"

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.29. 12:08:56

@Magyarulaszlo:
"Én nem vagyok zombi."
"Az országot most is kifosztják. (Pask,"
"szerintem gyengébb mint valaha"
"a Geci a saját helyzetére szabta a választási rendszert."
"Neked nincs véleményed, a Te véleményed a Párté."

Gyönyörű :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.29. 12:15:21

@Magyarulaszlo: "Orbán-ellenes többség egy tisztességes választáson elzavarja a tolvajbandát. "

Meg kell alakítani az "Orbán Ellenes Többség - Európai Szabadnemzetiszociális Liberális Párt"-ot és meg kell gyözni a náciszavazókat meg a kommunista szavazókat, hogy szavazzanak mind egységesen az európailiberális jelöltre a fideszjelölt helyett.

Amig az orbán ellenes többség jobban utálja egymást mint orbánt addig nehezen lehet orbánváltónak minősíteni őket

DFK 2018.01.29. 12:39:51

@Magyarulaszlo: körzet átszabás: mert már volt olyan, hogy kétszeres lélekszám különbség volt a körzetek között. Pl Csepelen 2 körzet is volt. De ne hagyd, hogy a tények megzavarjanak.

nu pagagyí 2018.01.29. 16:18:34

Tetszik a blogger értetlenkedése. De azért nyilván ő is pontosan tudja, hogy a Fidesz pártállamot épített ki. Egy pártállamot pedig nem lehet választáson leváltani.

Ha még nem tudatosult benne, gondoljon a permanens "állami" politikai reklámkampányokra, az állami média "pártatlan" ténykedésére, az állami hatóságok állampárti igényekre történő célirányos zaklatásaira, a képlékeny választási rendszerre, amit a rezsim sugalmazására, igény szerint átértelmez az illetékes állami szervezetet irányító pártember.

Szóval, választáson nem fogja a nép visszaszerezni a szabadságát, mert nem lesz demokratikus választás. A rezsim bukása két egyéb módon lehetséges: vagy szétesik magától, vagy radikális módon el kell őket zavarni, felfüggesztve az általuk fabrikált alkotmányt. Az első jobban megfelel a magyar nép hagyományainak, kivárják míg magától megoldódik a probléma, de ez sajnos csak ideiglenes szünet lesz. A másodikra még nem volt példa, ezért mászik mindig vissza a pöcegödörből a népet szarnak tekintő feudális eszmerendszer az elmaradhatatlan erőszakkal és ostobasággal.

6.Lenin 2018.01.29. 16:53:46

@nu pagagyí:

"Szóval, választáson nem fogja a nép visszaszerezni a szabadságát, mert nem lesz demokratikus választás. A rezsim bukása két egyéb módon lehetséges: vagy szétesik magától, vagy radikális módon el kell őket zavarni, "

Nem lesz demokratikus a választás. / millió választásra jogosult nem tud legyőzni 2 milliót.
A Fidesz szétesik. Erre még várni kell 1 picit.
Radikális módon el kell zavarni. Kinek?
Azok fogják elzavarni, akik még szavazni is lusták elmenni?

B+, ti már betegek vagytok. Ja, pártállam. Lehet, hogy vagy 200 párt fog indulni a pártállami választáson.
Beszarás ez a tehetségtelen banda.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.01.29. 20:11:45

@nu pagagyí:
"Szóval, választáson nem fogja a nép visszaszerezni a szabadságát, mert nem lesz demokratikus választás"

Az a legdurvább, hogy ezt ti páran már tényleg el is hiszitek magatoknak annyit mantráztátok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.30. 05:56:36

@aleksz róz: Hol írtam hogy mi jövünk helyette? És ki az a "mi" szerinted?

2018.01.30. 12:04:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem kellett azt most itt konkrétan leírnod, papám, ott az egész blog.hu-s tevékenységed...
azért kampányolsz, hogy ti (az mszp) léphessetek a fidesz helyére.

2018.01.30. 12:23:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem is kell idézni (és nem is az volt a lényege).
azzal kapcsolatban, hogy te megpróbálsz árnyékbokszolásra kényszeríteni, egyáltalán nem kell idéznem semmit.

ha a miniszterelnök szerinte nem beszélhet a nép nevében, mert csak 27%, akkor az a párt, amelynek morph on deer a tagja, sem beszélhet a nép a nevében, morph on deer pedig bekussolhat szépen... (a saját maga nevében.)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.30. 16:11:31

@aleksz róz: Tényleg? Keresd már elő hol írtam hogy én mszp szavazó vagyok! Te vagy az aki kitalálsz valamit és azt hajtogatod, megpróbálva más szájába adni.
Mellesleg morph on deer pártja hol nyilatkozta hogy a nép nevében beszél?